Tibori Szabó Zoltán a Szabadság 2008. október 7-i számában megjelent cikkében (Ki tart ki melletted, Verespatak?) a következőket állítja: „Bizalmas forrásból tudtuk meg, hogy a Rosia Montana Gold Corporation a Verespatakon szolgáló abrudbányai lelkésszel is megkötött egy szerződést, amit a lelkész alá is írt, de aztán amikor az egyházkerületnek kérdéseinket feltettük, és az ügyletekre nyilvánvaló módon fény derült, a lelkésszel ezt az egyezséget felettesei visszavonatták”. Ezzel a szerző azt sejteti, hogy a református egyház megszegte 2003-as nyilatkozatában tett ígéretét és eladta történelmünket és múltunkat, a verespataki „lelkeket” pedig áruba bocsátotta. A szerző több ponton is – újságíróhoz méltatlan módon – valótlant állít és csúsztat:1. Az abrudbányai lelkész nem kötött szerződést a Golddal, hanem az egyházkerület tudta nélkül, egy segélykérő levelet írt, amelyben támogatást kért a parókia megroppant tetőszerkezetének javításához. Eladásról nem volt szó. 2. Hamis a szerző állítása az időpontot illetően is. A segélykérésre 2007 augusztusában került sor, s amikor az egyházkerület tudomást szerzett erről, szeptember 27-én felszólította az egyházközség vezetőit, hogy segélykérésüket vonják vissza. A visszavonás megtörtént. Valótlan tehát a szerző azon állítása is, hogy az egyházkerület akkor lépett, amikor az újságíró a kérdéseit feltette. 3. A szerző következtetése tudatos csúsztatás. 4. A szerző túlértékeli újságírói hatáskörét. Azt hiszi, hogy az egyháznak kötelessége az újságíró minden kérdésére válaszolnia. Nos, a református egyház válaszolt az őt érintő kérdésekre, de a mások tetteiről és cselekedeteiről alkotott véleményét nem köteles az újságíróval megosztani. A szerző szándéka nyilvánvaló: az egyházakat szeretné összeugrasztani. 5. Tibori, a Szabadság munkatársa és a Népszabadság külső munkatársa határozottan sérteni kívánt. A verespataki református gyülekezetnek már csak egyetlen helyben lakó tagja van. /Pap Géza püspök, Tonk István főgondnok: Újságírói etika. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2008. október 24.
Novák Ferenc, a budapesti Honvéd Együttes koreográfus-rendezője, népszerű nevén „Novák tata” több alkalommal is dolgozott erdélyi néptánc együttesekkel. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes nagy sikert aratott több darabjával is, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes is szeretné műsorára tűzni egyik alkotását, a János vitézt. Gyönyörű napokat töltött itt, még az Állami Székely Népi Együttesnél, amely a Magyar Autonóm Tartomány fővárosában, Marosvásárhelyen működött. A ’60-as években ismerte meg egy budapesti ünnepségen Szalman Lórántot, az együttes első igazgatóját, aki 1962-ben hívta meg először Novákot. Nagyszerű embereket ismert meg, nemcsak táncosokat. Novák Ferenc élete első dramatikus művét is itt Marosvásárhelyen csinálta, Kozma Mátyás marosvásárhelyi zeneszerző zenéjére. A Maros Együttes szeretné műsorra tűzni a János vitézt, amelyet otthon a Honvéd Együttes már kétszáznegyvenedik alkalommal adott elő nagy sikerrel. A sepsiszentgyörgyiek is átvették Novák több darabját. Magyarországon a helyzet elkeserítő. Az elmúlt hat év nem kedvezett semmiféle népművészeti ágazatnak. Ha pénzt vettek el, akkor csak a népművészeti ágazatoktól vették el. Soha ilyen durva a népi–urbánus vita nem volt, mint most. Ha valaki olyasmivel foglalkozik, mint Novák Ferenc, arra pillanatok alatt a magyar értelmiség egyik rétege azt mondja, hogy nacionalista. Ez borzasztó dolog. Nemhogy közelednének egymáshoz, de állandó a szakadás. Ha valaki kézbe vesz egy olyan nagy napilapot, mint, mondjuk, a Népszabadság vagy a Népszava az elmúlt hat évben, az utókor számára az derül ki, hogy nincs is Magyarországon néptánc. Egy cikk sem jelenik meg erről. De ha egy kisebb alternatív színház lép fel, arról írnak. Közben állandóan veszik el a pénzt a Honvéd Együttestől is. Olyan művészeti vezetőt tettek oda, aki azt mondja Zsuráfszky Zoltánnak, aki világhírre vitte a most a Honvéd keretében működő Budapest Együttest, hogy nem tesz be a műsorba népzenét, mert a második percnél elalszik tőle. Mire Zsuránszky: neki küldetéstudata van, azért csinálja. „Tojok a küldetéstudatodra” – válaszolta a vezető. Novák Ferenc (1931, Nagyenyed) koreográfus, Kossuth-díjas, érdemes művész. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán végezte. 1954 és 1987 között a Bihari János Táncegyüttes vezetője volt, amely irányításával az amatőr néptáncmozgalom vezető formációja lett. Elvégezte a koreográfus szakot is. 1964 és 1975 között a Honvéd Művészegyüttes tánckarának vezetője volt, 1977 és 1983 között pedig az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője. 1983-tól a Honvéd Művészegyüttes művészeti vezetőjeként átformálta az együttes arculatát. Novákot a nemzeti múlt és sorsproblémák iránti fogékonysága vezetette rendezői munkásságának kibontakozásához. Fontosabb koreográfiái: Várj reám!, Tisza-háti csárdás, Aska és a farkas, Kőműves Kelemen, Ninive, Passió, Magyar Elektra, A helység kalapácsa, Csíksomlyói passió, István, a király, Széki Rómeó és Júlia, Egri csillagok, János vitéz. Hat éve több fiatal színész szerződött el Marosvásárhelyről Budapestre a Honvéd Együtteshez. Akkor azt mondták, Novák csábította el őket. Valójában Marosvásárhely úgy döntött, hogy nem kell neki művész színház, mondta Novák Ferenc. /Antal Erika: Idők néptáncszínpadán. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./
2008. december 13.
Meg kell nézni alaposan, hogy miként, mennyire működnek az egyes magyar–szlovák kormányközi vegyes bizottságok – mondta Göncz Kinga külügyminiszter annak kapcsán, hogy december 15-én Budapesten ismét tárgyalóasztalhoz ül Ján Kubis szlovák külügyminiszterrel. Göncz Kinga szerint a magyar–szlovák alapszerződésben előírt kormányközi vegyes bizottságok működése kiemelkedő fontosságú a felmerülő gyakorlati problémák kezelésében. Kubis a Népszabadság december 12-i számában megjelent nyilatkozatában azt mondta: nincs szükség Szlovákiában kisebbségi törvényre, mert a kisebbségek jogait az alkotmány és számos jogszabály szavatolja. /A vegyes bizottságok fontosak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./
2009. január 30.
Hetedik alkalommal adják át január 31-én Marosvásárhelyen az RMDSZ 2008. évre szóló Ezüstfenyő-díjait azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése”, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. A díjat 24 személy veheti majd át, köztük dr. Hauer Erich orvos, Vajdahunyad, dr. Holló László egyetemi előadótanár, Kolozsvár, Kalmár Zoltán, közíró, Nagyszeben, Lukács József református esperes, Szilágynagyfalu, Pénzes Adalbert népművelő, Resicabánya. A kitüntettek között található Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Szabadság munkatársa, a Népszabadság tudósítója. /Ezüstfenyő–díj az RMDSZ-től – immár hetedszer. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./
2009. március 18.
Fico szlovák kormányfő visszautasította azokat a Magyarországon felmerült értesüléseket, amelyek a magyarországi romák elleni támadásokat a szlovák titkosszolgálatokkal hozzák összefüggésbe. Hangsúlyozta, hogy ő, illetve Szlovákia nem felelős Magyarország társadalmi és gazdasági bajaiért. „Lehetetlen azonban, hogy valaki ezt úgy próbálja meg eltakarni, hogy a nemzeti kisebbségek védelme terén mutatkozó problémákat példa nélküli támadásokkal megpróbálja áthárítani a Szlovák Köztársaságra” – húzta alá Fico. /Fico kormányfő tagad. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./ „A titkosszolgálati aktivitás lehetőségét a zámolyi romák elhíresült kínos ügyében is tényként emlegették. A titkosszolgálati tevékenység egyik terepe a felforgatás, amelynek célja egy-egy ország lejáratása. Kelet-Európában e tevékenység gyakori eszköze a cigánysággal kapcsolatos társadalmi feszültség szítása. – A nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel keresik a romák elleni támadások végrehajtóit – írta a Népszabadság. Nagy vihart kavart például 1999 februárjában, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) megvált azoktól az ügynökeitől, akik felforgató tevékenységet folytattak a szomszédos országokban. /Titkos fejezetek a szlovák-magyar viszonyban? = Felvidék.ma, márc. 17./ Emlékeztető: Magyar értelmiségiek 2001. márciusában levelet írtak a francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy befogadták menekültként ismerve el a roma kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját Zámoly községből. Az aláírók között volt Eörsi István, Esterházy Péter, író, Konrád György, író, Nádas Péter, író, Tamás Gáspár Miklós, filozófus, Ungváry Rudolf, író és Kis János, filozófus.
2009. március 20.
Az Új Magyar Szó időnként átvesz a Népszabadságból cikkeket. Most a Tamás Gáspár Miklóssal készült interjút vették át. TGM szerint megdöbbentő a folytonosság 1848 és 2009 között. „Ma Magyarországon megint kezelhetetlen, iszonyatos etnikai kérdés és kezelhetetlen, iszonyatos szociális kérdés van, akárcsak ‘48-ban.” Tamás Gáspár Miklós jelezte, részvételével megalakult Zöld Baloldal, de még gyönge. TGM ismét támadta a jobboldalt: kisajátította a teljes nemzeti szimbolikát. Kijelentette, nem megy ki egykori barátja és harcostársa, a liberális Demszky Gábor szónoklatára, de elviselhetetlennek érzi, hogy „a politikai szadizmus bakancsosai megtámadják őket.” Milyen ünnep maradt még? „Csak május elseje. Március 15-ét elvették a baloldaltól.” „Nem maradt más, mint kicsomagolni a naftalinból a vörös zászlót.” Hozzátette, neki „nem vörös a zászlaja”. Bűnei vannak a baloldalnak, ezen most a Zöld Baloldal változtat. A „barbárság esélyei nem rosszak Magyarországon és egész Európában” /Ünnep helyett katasztrófaNyusztai Máté interjúja Tamás Gáspár Miklóssal. Népszabadság, márc. 16.= Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./
2009. április 1.
Bolsevik módszerekkel keresi a fecsegőt az MSZP-ben a pártvezetés. A kormányközeli Népszabadság értesülése szerint bekérették az elnökségi tagok szombati mobil híváslistáját, hogy kiderüljön, ki szivárogtatta ki idő előtt Gyurcsány Ferenc lemondásának hírét. Bajnai Gordon megkezdte a tárgyalásokat kormánya minisztereiről. A Népszabadság úgy tudja, a jelölt teljes diszkréciót próbál tartani, ezért még a legközelebbi munkatársai sem tudhatnak arról, kiket szemelt ki a kulcsfontosságú tárcák élére. A titoktartás oka, hogy Bajnai maga is kutyakomédiának tartja az elmúlt hét miniszterelnökjelölt-keresését, és szeretné megelőzni, hogy az általa kiszemelt, tiszteletben álló embereket meghurcolja a politika és a sajtó. /Keresik Gyurcsány lemondásának kiszivárogtatóját. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./
2009. április 20.
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára kijelentette, hogy a magyar kormánynak az elmúlt három évben sikerült működőképessé és átláthatóvá tennie a határon túli magyar közösségek új támogatási rendszerét, és ezzel párhuzamosan olyan térségfejlesztési és regionális együttműködési programok indultak, amelyekből a Magyarország határain kívül élő magyarok is sokat nyerhetnek. Gémesi kijelentette: „nem az odamondogatós nacionalizmust kívántuk tovább éltetni, hanem felelős, patrióta politikát akartunk”. A sérelmi politika eredménytelen volt. Remélték, mondta Gémesi, hogy a szomszédos országok uniós csatlakozása egyfajta politikai kultúrabeli változást is elhoz, azonban a vártnál lassúbb folyamatról van szó. Gémesi szerint a nyelvi-kulturális szempontból meghatározó intézmények, programok, ügyek aránylag több pénzt kaptak, mint korábban. Az államtitkár rámutatott: minden olyan ügyben, amely a külhoni magyarságot érinti, „konzultálunk a közösség legitim, választott képviselőivel, világosan elválasztva a konzultációt, az egyeztetést és a jogi-politikai felelősségre épülő döntést, amely utóbbit a mindenkori kormánynak kell meghoznia. ” Nem avatkoztak be politikai alapon egy-egy közösség életébe, nem hoznak létre alternatív politikai szervezeteket. Gémesi hosszan magyarázta intézkedéseik helyességét. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa, a Népszabadság kolozsvári tudósítója kérdés formájában kifejtette bírálatát: „Bizonyos fokig önálló határon túli politikát folytat a Magyar Köztársaság elnöke, másfajta politikát folytat az Országgyűlés elnöke, másmilyent a parlament külügyi bizottsága, de más-más a kormány és persze az ellenzék határon túli politikája. ” Gémesi sajnálja, hogy „a többszereplőség egyben indokolatlan többszólamúságot is jelent”, de azt is, hogy az ellenzéki oldalról nem hallatszik értelmes kritika vagy koncepció. /Tibori Szabó Zoltán: Felelős, patrióta politikában hiszünk, azt építjük. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2009. május 25.
A 15 milliós magyarság napjainkra puszta fikcióvá vált – írta május 23-i számában a budapesti Népszabadság. A napilap a Miniszterelnöki Hivatal „Jelentés a külhoni magyarság helyzetéről” című kiadványát idézte: a legutóbbi években az összes szomszédos országban gyorsuló ütemben csökkent a magyar kisebbségek lélekszáma. Az apadás éppen a legnagyobb lélekszámú magyar kisebbségeknél a legszembetűnőbb. A szlovákiai magyarság részaránya a hatvanas évekbeli 12,5 százalékról 10 százalék alá süllyedt az ország teljes népességéhez viszonyítva, vagyis egy évtized alatt csaknem 50 ezerrel apadt a magyar nemzetiségűek száma. Az anyaország tízmilliós lélekszámához a diaszpóra ötszázezer és egymillió fő közöttire becsült lélekszámát, illetve a szomszédos országokban kisebbségiként élő kétmillió-háromszázezer magyart számolhatjuk hozzá. Erdélyben mára összesen 175 olyan település maradt, amely magyar többségű; túlnyomó részük falu. A csökkenés a kilencvenes évektől folyamatos: az asszimiláció, az elöregedés, az elvándorlás és az alacsony születésszám tíz év alatt 200 ezer körüli fogyást eredményezett. Napjainkban a romániai magyarok több mint fele (hozzávetőleg 760 ezer fő) városban él. Az értelmiség el- és kivándorlása még a Ceausescu-érában tömegességé vált, a rendszerváltás óta e folyamat más rétegekre is kiterjedt. A magyar értelmiség hiánya az oktatás újjászervezésében komoly gondokat jelent. A súlyos gondok ellenére a jelentés szerint „a romániai magyarság (...) autonóm, fejlődésre képes magyar kultúra létrehozására alkalmas szellemi-szervezeti potenciállal és részben megfelelő intézményi háttérrel, tárgyi feltételekkel rendelkezik”. Szerbiában a legutóbbi népszámlálás szerint már csak 290 ezer magyar élt, s azóta ez a szám további 20 ezerrel csökkent. A fogyás a hatvanas évek óta folyamatos, a délszláv háború idején pedig katasztrofálisan felgyorsult – a Vajdaságon belül ma Bácskában lakik a legtöbb magyar. /Tizenötmillió alá csökkent az összmagyarság lélekszáma. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./
2009. június 9.
Elsüvített június 4. úgy, mint a szél Késmárk fölött a kuruc kesergőben. Az akkori Habsburg győzelem után törvényt hoztak a kuruc tárogatók elégetésére, de Trianon, 1920. június 4. kitörlése is elkövetkezik a magyar naptárakban A mostani Magyarországon Trianon, a nemzeti gyásznap szót sem érdemelt a két vezető napilapban, hallgatott az országveszejtő MSZP (volt kommunista) Népszabadság, de a jobboldali Magyar Nemzetben is csupán tíz sor jutott egyik belső oldalon az ország 1920-as ,,kivégzése” (angol történész megfogalmazása) évfordulóján. Naponta és szaporán tárgyalta, taglalta, magyarázta ugyanazon héten mindkét lap, s június negyedikén is a pekingi vérengzés 20. évfordulóját! Akkor a kínai kommunista tankok százezernyi tüntető diák, civil tömegébe gázoltak bele. Lásd Magyarország, 1956. november 4-ét. Nincs, nem volt Trianon, Magyarország boldog ország az Európai Unióban, melyben vígan törölik ki, le a magyarokat Romániában, Szlovákiában. Trianon tilos a magyarországi pártok mindenikének. Magyarországon vidéken megemlékeztek az ország feldarabolásának és kiosztásának rémes idejéről. /Czegő Zoltán: A Trianon szó fönnakad (Pesti posta). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./ Pontosítás: a Magyar Nemzetben van még egy cikk: Trianonra emlékezik az ország.
2009. június 12.
Az Új Magyar Szó rendszeresen újraközli magyarországi baloldali lapok cikkeit. A június 12-i számában közölte a Népszabadságból átvett két cikket /Aczél Endre: Az írás a falon, Boda András: Trianoni ájulás/, továbbá az Élet és Irodalomból /- tódor -: Média-aktivitás/ és a Heti Világgazdaságból /Egy a zászló? A Fidesz-álom vége/ is hozott cikket. /Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2009. július 16.
Mennyire szabad a sajtó?– merült fel a kérdés azon a beszélgetésen, amelyet Az erdélyi és a magyarországi média a határon túli magyar–magyar „ütközetekben” címen szerveztek meg július 15-én Tusványoson, a szabadegyetem keretében. A beszélgetésen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, aki ezúttal – mint hangsúlyozta – nem diplomataként, hanem újságíróként értekezett. A nagykövet ugyanis korábban a Népszabadság munkatársa volt. Nem festett túl derűs képet a sajtóról, főként annak lehetőségeiről, szabadságáról. „A sajtószabadság a korábbi értelmében megszűnt. Ezt tudomásul kell venni” – szögezte le Füzes. A sajtó is része a politikai-gazdasági elitnek, így nem lehet attól független. Ugyanakkor – tette hozzá – a sajtó is a piac terméke, az áruról pedig úgy általában mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy szabad Füzes szerint azonban ilyen körülmények között is lehet szabadon írni, ha a tulajdonos hagyja, illetve ha a lap közönsége igényt tart erre. Szerinte ugyanis mindenki tudja, hogy milyen jellegű, politikai irányultságú lapot vesz a kezébe. Hasonlóképpen nyilatkozott Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője, de kiemelte, nem minden esetben kell az olvasói igényeket száz százalékban kiszolgálni. „Szükség van az öncenzúrára. Vannak igények, amiket nem tudunk, de nem is akarunk kiszolgálni” – jegyezte meg. Arról értekeztek, hogy a politikum megpróbálja maga alá gyűrni az egyes sajtótermékeket. Ez a trendet az erdélyi magyar nyelvű lapoknál is észlelhető, vannak újságok, ahol a Magyar Polgári Párt nevét például le sem lehet írni, máshol pedig szándékos lejáratás működik, amikor a másik oldalról van szó. A határon túli magyarságról szóló magyarországi cikkek kapcsán is kifejtették, torzított képet kapnak az anyaországiak többek között az erdélyiekről is, mivel minden sajtótermék a saját prizmáján keresztül láttatja az itteni eseményeket. Szóba került az erdélyi magyar hírügynökség létrehozásának gondolata is, a meghívottak egyöntetűen úgy vélekedtek, igény lenne rá, de nincs anyagi lehetőség a működtetésére. /Bálint Eszter: Tusványos: „A sajtó is piactermék, tehát nem lehet szabad” = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./
2009. július 24.
A Népszabadság, a Népszava és más magyarországi lapok rendszeresen támadják Orbán Viktort és az ellenzékben levő jobboldalt. Az ÚMSZ rendszeresen átvesz ilyen cikkeket. Most újraközölték Kis Tibor cikkét, melyben Orbán Viktort támadta Tusnádfürdőn elmondott beszédéért. /Kis Tibor, Népszabadság: Vége a történelemnek? Különféle gurítások. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 27.
„Bocsánatot kérünk Romániától és a románoktól a magyar futballszurkolók egy csoportjának a két Steaua–Újpest mérkőzésen tanúsított viselkedéséért. A bajkeverők nem beszélnek a magyarság nevében. A magyarok zöme nem osztja nézeteiket, éppen ezért, a feltűnést keresve folyamodnak erőszakhoz, a minél visszataszítóbb sértegetésekhez. Szégyelljük magunkat miattuk” – írta a Népszabadság című budapesti napilapban Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes. A múlt héten a bukaresti Adevarul napilap a román fővárosban játszott Steaua–Újpest meccs után kért bocsánatot Magyarországtól és a magyaroktól a román szurkolók viselkedéséért, magyarokat gyalázó transzparensükért. A Népszabadság szerint a két meccsen nagyjából ugyanazok követték el a visszatetsző cselekményeket, „akik Budapest utcáin politikai jelszavak mögé bújva törnek-zúznak rendszeresen”. „Az emberre csak a megszólalásig hasonlító futballszurkolók a mieink, a magyar közegből nőttek ki, a mi nyelvünkön gyalázkodnak, szégyenünkön nem sokat enyhít a tudat, hogy Romániában és másutt is vannak hasonlók” – vélekedett a budapesti újságíró. A budapesti napilapban napvilágot látott írást az Adevarul július 26-i, vasárnapi számában román fordításban közölte. /Ferencz Zsolt: Népszabadság: Bocsánat Romániától. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./
2009. július 27.
Az erdélyi magyarok autonómiát akarnak, Orbán Viktorék támogatják a magyarok autonómiatörekvéseit. Orbánék nem az autonómiát támogatják, hanem Basescu újraválasztását, állította vezércikkében Ágoston Hugó főmunkatárs. Az újságíró szerint zagyva filozofálgatáson túlmenően ködevés volt Tusnádfürdőn. Az RMDSZ bekeményít: „Paradox módon egy mostani keményebb, konfrontatívabb fellépéssel kell elejét venni a későbbi folyamatos szembefeszülésnek. Úgy tűnik, hogy a párbeszéd gondolatát ma már csakis radikális tiltakozással lehet megmenteni”, mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, ugyanakkor „az Orbán–Németh– Tőkés- trió alkudozik. Vajon miért?... ” Az Adevarul bocsánatot kért Magyarországtól a Steaua szurkolóinak gyalázatos viselkedéséért. Az Újpest szurkolóinak gyalázatos viselkedéséért senki sem kért bocsánatot, olvasható a vezércikkben. /Ágoston Hugó: Paradoxonok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Az Új Magyar Szó rendszeresen átvesz cikkeket a Népszabadságtól, most meg azt állította, hogy Újpest szurkolóinak senki sem kért bocsánatot, holott éppen a Népszabadságban jelent meg a bocsánatkérés: Bocsánat Romániától, Népszabadság, júl. 25 /.
2009. július 28.
A közeledő választási bukástól való félelem közrejátszik abban, hogy az öndefiníciós zavarokkal küszködő MSZP legutóbb a határon túli magyarok felé nyújtotta ki kezét. Sőt az ugyancsak meghasonlott SZDSZ is újragondolná a kettős állampolgárság kérdését. Az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a „külhoni magyar státus” törvénybe iktatását, fogalmazott Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s alelnöke. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke néhány hónappal ezelőtt, egy márciusi ungvári rendezvényen a magyar nemzet újraegyesítését a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyik alappillérének nevezte. 2004-ben Gyurcsány Ferenc kormányfő a népszavazás előtt kijelentette: „Nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra. ” Kovács László 2004-ban gyermeteg elképzelésnek nevezte, hogy egyetlen döntéssel több százezres vagy milliós magyar közösségek együtt váljanak magyar állampolgárrá. Ha az állampolgárság megszerzése egyszeri döntéssel nagy tömegekre vonatkozna, katasztrofális helyzetet idézne elő – mondta. Mintegy hárommillió embernek kellene biztosítanunk mindazokat az ellátásokat, melyek Magyarországon állampolgári jogon járnak – vélekedett Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős biztosa. Annak idején Népszabadság Korózs Lajos, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkárának kalkulációit idézte, amely 800 ezer ember áttelepülésére végzett számításon alapult. Eszerint az állampolgársággal járó juttatások – ilyen például a gyes, a gyed, a rokkantsági ellátás, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás, a nyugellátás – 161 milliárd forintos pluszkiadást jelentenek. A Népszabadságban pedig szivárogtattak a szocialisták: hatástanulmányuk becslései szerint mintegy 750 ezren rendelkeznek magyarigazolvánnyal, e személyek áttelepülése 95 milliárd forintos szociális többletköltséget okozna. Ez az összeg félmillió személy esetén 63 milliárd, százezer ember esetén pedig 12 milliárd lenne. Eközben Gyurcsány Ferenc több megszólalásában is a következményekre figyelmeztetett, hangsúlyozva, hogy nem a pénzről van szó, de mégis: „ez az ügy pénzbe kerül”. A Times-nak adott interjújában pedig azt mondta: hogy a románok és a szerbek a kettős állampolgárság megadása után azt mondhatják a magyaroknak: „Mit akartok itt? Nem gondoljátok, hogy haza kellene mennetek?” Lendvai Ildikó, most az MSZP elnöke, 2004-ben, MSZP frakcióvezetőként egy televíziós műsorban azt mondta: a kettős állampolgárság nem megoldás sem a határon túli magyaroknak, sem Magyarországnak, mert egy tömeges bevándorlás összeroppanthatja az anyaország gazdaságát. Közölte azt is: egy felmérés szerint az erdélyi 18 és 35 év közötti magyar fiatalok közül minden harmadik kivándorolna Magyarországra, ha megkapná az állampolgárságot. „Ez egy második Trianon” – jövendölte. A kettős állampolgárság hívei számára hatalmas csalódással végződő népszavazás után a határon túli magyarok egy része megtagadásuknak érezte a szocialista ellenkampányt. Az SZDSZ most szintén rátalált a magyarokra. A 2004-es népszavazás idején viszont Eörsi Mátyás deklarálta, nemmel fog szavazni. Gusztos Péter, az SZDSZ akkori ügyvivője azt mondta, az igenek az erdélyi magyarságot kiszolgáltatott, kiszorítható helyzetbe hoznák. Fodor Gábor sem szerette volna alanyi jogon osztani a kettős állampolgárságot. Az atomizálódott SZDSZ új elnöke, Retkes Attila már azt mondta: az európai uniós példákat követve a kettős állampolgárság megadható bizonyos oktatási, kulturális kedvezményekkel, de egyéni kérelmek alapján, nem pedig alanyi jogon. /(HVG): Határon túliak: már nem riogat az MSZP, de vajon mit akar? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./
2009. július 29.
Az Academia Catavencu című lapban Viorel Motoc a Steaua-Újpest mérkőzések kapcsán Európa Neandervölgyéről beszélt – teljes joggal. Az Adevarul megkövetette a magyarokat. A magyarok elfeledtek elnézést kérni, írta Bíró Béla. A cikkíró kiterjesztette vádját: ezek a magyar fiatalok mit tanultak Trianonról, a román–magyar kapcsolatokról? Gyakorlatilag semmit. A szülők viszont területrabló oláhokról, tótokról és rácokról beszéltek nekik. Ezt a világképet megerősítik a szomszédos államok kormányainak durván magyarellenes intézkedései. „Épül-szépül a 21. századi Neandervölgy. ” /Bíró Béla: Neandervölgy. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./ Ez már a második cikk az Új Magyar Szóban, amely ezt állítja /az első Ágoston Hugó: Paradoxonok, júl. 27./, valójában Népszabadságban megjelent a bocsánatkérés: Bocsánat Romániától, Népszabadság, júl. 25.
2009. augusztus 1.
Bodor Pál reméli, virtuálisan talán visszafogadják őt. A kommunizmus idején a rendszer híve volt Temesváron. Huszonhat évvel ezelőtt távozott Romániából. Fél élet című önéletrajzi kisregénye döntően Temesvárról szól. Bodor első elemitől érettségiig Temesváron járt iskolába. Bejáratos volt több íróhoz, Méliusz Józsefhez, Franyó Zoltánhoz, Endre Károlyhoz; Majtényi Eriket ott ismerte meg, Anavi Ádámmal a barátsága kamaszkorában kezdődött, sorolta, hogy emlékeztető névjegyét nyújtsa az olvasónak. Bodort e hasábokra invitálta Böszörményi Zoltán főszerkesztő. Bodor Pál (1983–90) a Magyar Nemzetben, majd (1991–94) a Népszabadságban írt, s végül „blog”-ban jelentkezett, a budapesti Klubhálón és Nolblogban. /Bodor Pál: Névjegykártya. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 1./
2009. augusztus 20.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magyar állami kitüntetésben részesítették Tibori Szabó Zoltán újságírót, a Szabadság munkatársát, a budapesti Népszabadság kolozsvári tudósítóját is. További határon túli kitüntetettek: Lászlóffy Csaba, Szép Gyula és Matekovics Mihály – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Gálfalvi Zsolt és László János – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. A Pro Cultura Hungarica-díjat Bocskai Vince szobrászművész nyerte el. /Kitüntették Tibori Szabó Zoltánt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./
2009. szeptember 15.
Ha most vasárnap lennének a választások, a biztos pártválasztók körében a Fideszre 60 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék szavazna – közölte a Népszabadság. A teljes választóközönségen belül a Fidesz–MSZP-arány 34:13. A Jobbik jóval a bejutási küszöb felett található (11 százalék), az SZDSZ (1 százalék), az MDF és az LMP (2-2 százalék) viszont alatta. /Hatvan százalékon a Fidesz. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2009. szeptember 17.
Bodor Pál kifogásolta, hogy a Népszabadság takarékossági okból menesztette a lap kolozsvári székhelyű romániai tudósítóját, Tibori Szabó Zoltánt. Bodor Pál nyomatékosításként felsorolta saját rangjait, többek között az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának hosszú évekig volt elnöke, most tiszteletbeli elnöke, a Népszabadság volt főmunkatársa, Pulitzer Életmű Emlékdíjasa, Táncsics-díjas. /Bodor Pál: Mi történik a Népszabadsággal? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./
2009. szeptember 21.
Szeptember 18-án és 19-én Gyergyószárhegyen tanácskozott a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének mintegy 50 tagja. A hagyományos évi rendezvényre ezúttal nemcsak magyarországi, hanem vajdasági és muravidéki vendégek is eljöttek. Az első napon a rádiózásról volt szó: a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok közötti eltérésekről. Éles vita volt az írott sajtó helyzetéről. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke, a megjelenésének 160. évfordulóját ünneplő Brassói Lapok főszerkesztője átfogó képet alkotott a romániai magyar sajtó helyzetétől a rendszerváltástól napjainkig. Nagy gondot jelent a fennmaradásban, a megmaradásban a reklámbevételek csökkenése, továbbá a különböző politikai táborok elitjének befolyásolása, és nem utolsósorban a bulvárosodás, amely értékválsághoz vezet. A magyarországi helyzetképet vázolta fel a Népszabadság munkatársa, Tripolszky László. Szabó Zsolt, a Babes–Bolyai Tudományegyetem docense az újságíróképzés helyzetét ismertette. A találkozón bemutatták a MÚRE volt munkatársának, Adamovits Sándornak a Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig című könyvét. Átadták a MÚRE díjait. Az írott sajtó kategóriában Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője nemcsak több évtizedes sajtó- és szerkesztői munkája elismeréseként, hanem azért az oktatói tevékenységért, amelyet a Babes-Bolyai Egyetem újságírói karán végez, kapott nívódíjat. Az audiovizuális kategóriában a Román Televízió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője, Mosoni Emőke vehette át a díjat, az anyanyelvi kultúra megőrzése terén végzett munkájáért oklevelet kapott a Kolozsvári Rádió munkatársa, Orbán Katalin. Az Oltyán László családja által alapított díjat Csibi Márti oknyomozó írásaiért kapta. /-vagy-: Prés alatt a sajtó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2009. október 30.
Az Új Magyar Szó rendszeresen átvesz a Népszabadságból vagy az Élet és Irodalomból az ellenzéket, a Fideszt támadó cikkeket. A mostaniban Váncsa István Orbán Viktort, a Fidesz elnökét támadja. /Váncsa István: Oszkár marad. A szélsőséges: a másik, Élet és Irodalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
2009. november 7.
Bodor Pál, aki Diurnus néven írta jegyzeteit sok éven át, először a Magyar Nemzetnél, majd a Népszabadságnál, most pedig feltűnt a Nyugati Jelen hasábjain, közölte, hogy eddig harminckilenc, zömében őt szidalmazó hozzászólást olvasott. Úgy gondolja, az őt szidalmazók nem ismerik, nem olvasták hat regényét, esszé- és verses köteteit. Ezután hosszasan emlékezett múltjára, hogy ő mindig kiállt a magyarság mellett, a Ceausescu-diktatúra legnehezebb éveiben is, egészen 1983-ban Magyarországra áttelepedéséig. /Bodor Pál: Diurnus néhány szóban önmagáról. Azoknak, akik csak néhány pontatlan adatot tudtak rólam. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 7./
2009. november 11.
A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./
2009. november 11.
„Ne címkézzen engem Magyarországhoz” – ez az az ominózus mondat, amely a Nobel-díjas Kertész Imrétől hangzott el, éles vitákat váltva ki Magyarországon, az író szerint azonban szavai meghamisításáról van szó. A magyar származású, Németországban élő Kertésszel nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tilman Krause, a német Die Welt című napilap riportere készített interjút az író Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról”. A fordítást a Magyar Távirati Iroda közölte először, majd több internetes portál. Kertész szavai meghamisításáról beszélt, november 10-én Gusztus Péter SZDSZ-es politikus „védte meg” az írót napirend előtti felszólalásában, a Die Welt pedig újabb Kertész-interjút közölt „Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét” – jelentette ki Kertész Imre a Duna Televízió Híradójának. Az író szerint a magyar nyelvű cikkben az szerepelt, hogy megtagadta Magyarországot, és gyökértelennek is nevezte magát. A Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok, illetve a 168 Óra című hetilap internetes változatáról van szó. „Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak, és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító” – mondta Kertész Imre. „Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki, és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik, és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott Kertész. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Elfordították” Kertész Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval november 10-i számában a német konzervatív napilap. Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki a beszélgetés alcímében Krause. Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 Óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam. ” Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető. Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát. Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal. ” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre. /Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./
2009. december 4.
Nyugodt közéletet, működőképes intézményeket és erős kormányt ígér megválasztása esetén Mircea Geoana román államfőjelölt. A Népszabadságnak adott interjújában elmondta: különleges viszonyt építene ki Magyarországgal. Kifejtette, első lépésként a politikai osztályon belüli botrányoknak és veszekedéseknek kell véget vetni. Működőképes intézményekre, erős és hozzáértő kormányra és nyugalomra van szükség. Romániának az Európai Unióban védenie kell nemzeti érdekeit. Fel kell hagyni konfrontációval, és át kell térni az együttműködésre, együttes ülésekre van szükség a magyar, illetve a moldovai kormánnyal. Geoana rámutatott, az RMDSZ a romániai politikai élet fontos hangja, és megbízható partner, nem csupán a magyar nemzetiséget, hanem az egész ország érdekeit tudta képviselni. Arra a kérdésre, hogy szövetségesként tekint-e az RMDSZ-re a következő kormánykoalícióban, kitérően válaszolt: örül, hogy a RMDSZ aláírt egy megállapodást, amelynek révén az elnökválasztások második fordulójában őt támogatja. Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja a romániai magyar közösség kulturális és területi autonómiaköveteléseiről, Geoana a román alkotmányra hivatkozott: Románia egységes nemzetállam. Mircea Geoana /sz. 1958. júl. 14./ gépészmérnökként kezdte, majd 1993-ban jogi diplomát, 2005-ben pedig világgazdasági doktori oklevelet szerzett. 1991-ben került a külügyminisztériumba, ahol 1994–1995 között vezérigazgató lett. 1996-tól 2000-ig Románia nagykövete volt Washingtonban, 2001-ben pedig az EBESZ ügyvezető elnökévé választották. 2001–2004 között az Adrian Nastase vezette kabinet külügyminisztere volt; 2004-től a román szenátus tagja, 2005 óta a Szociáldemokrata Párt elnöke, 2008 óta pedig a szenátus elnöke. /Tibori Szabó Zoltán: Fel kell hagyni a konfrontációval – nyilatkozta lapunknak Mircea Geoana románállamfő-jelölt. = Népszabadság (Budapest), dec. 4./
2009. december 17.
Szondy Zoltán szerint egyértelműen politikai döntés volt, hogy menesztették őt a Hargita Népétől. Az újságíró – aki egyben MPP-s csíkszeredai tanácsos is – bepereli az RMDSZ-es többségű megyei önkormányzat felügyelete alá tartozó lapot. Egyoldalúan szerződést bontottak Szondy Zoltán újságíróval. A Hargita Népe megye napilap. „Nem vett részt semmilyen aktivitásban, amely a lapnál folyt, és nem írt szinte semmit. Meg lehet nézni a kollekciót. Egyszerűen visszautasította a munkát, de a fizetésre igényt tartott” – indokolta a döntést a Krónikának Isán István Csongor, a lap igazgató-főszerkesztője. A fegyelmi eljárásban szereplő indokokat – miszerint nem vett részt sem tematikusgyűléseken, sem cikkei tördelésében – Szondy Zoltán röhejesnek nevezte, és mint elmondta, beperelte a lapot. „A cikkeket tördelők szokták tördelni, tematikusgyűlések pedig nem is voltak” – válaszolt a végzésben szereplő vádakra az újságíró. Hangsúlyozta, rendszeresen jelent meg írása. Szondy szerint a döntés mögött politikai nézeteltérések állnak. „Írtam egy cikket, amelyben teljesen tárgyilagosan egy költségleosztás szerepelt. Arról volt szó, hogy a Hargita Megyei Tanács a polgári párti, illetve a független polgármesterek által vezetett falvakat diszkriminálja. Ezt én számok és tények alapján írtam meg. Nekik ez volt a bajuk” – fejtette ki az újságíró, aki egyben az MPP színeiben csíkszeredai önkormányzati képviselő, miközben a Hargita Népe az RMDSZ-es többségű megyei közgyűlés felügyelete alá tartozik. Felháborodással vette tudomásul a lap vezetőségének döntését Papp Kincses Emese polgári párti megyei önkormányzati képviselő is, aki a rendszerváltás óta eltelt húsz évben rendszeresen közölt a lapban, azonban az új vezetőség úgy döntött, hogy a neves közírónak többé nem jelenhetnek meg írásai a Hargita Népében. Papp Kincses Emese elmondta, levélben értesítette őt az új főszerkesztő, hogy „az újságot nem politikusoknak, hanem újságíróknak kellene szerkeszteniük”. Papp Kincses fölháborítónak találta, hogy egy „kezdő újságíró kiutasítja ettől a laptól”. A megyei tanács nem tűri a bíráló hangnemet. „Papp Kincses Emese publicistaként próbált feltűnni, ám politikai üzenetet adott el. A politikusok nem írnak. Nem ír sem Borboly Csaba, sem Markó Béla. Miért lenne bárki is ez alól kivétel? Elmondhatja a véleményét bármikor, és mi, szerkesztőségi döntés szerint idézünk tőle” – reagált Papp Kincses Emese vádjaira Isán István Csongor igazgató-főszerkesztő. Ezzel szemben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök már több ízben is publikált a sajtóban, miközben Markó Béla RMDSZ-elnöknek december 16-án jelent meg cikke a Népszabadság című napilapban. /Forró Gyöngyvér: Menesztették Szondy Zoltánt a Hargita Népétől. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
