udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2681 találat lapozás: 1-30 ... 1411-1440 | 1441-1470 | 1471-1500 ... 2671-2681 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1995. július 12.

A két nagyváradi püspök, Tőkés László és Tempfli József júl. 12-én kelt közös körlevélben szólította fel híveit arra, hogy minél többen vegyenek részt júl. 27-én a debreceni Nagytemplomban a Magyarok Világszövetsége szervezésében tartandó ökumenikus nagygyűlésen, hogy közösen tiltakozzanak a román és szlovák tanügyi törvények ellen, kiálljanak az anyanyelvű és egyházi iskolák mellett, ezzel is bizonyságot téve "népünk közösségi összetartozásáról". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15-16., Népszabadság, júl. 17./

1995. július 12.

A román külügyminisztérium szerint a magyar vízumkényszer bevezetése Romániával szemben ellenkezne az európai szellemmel, jelentette ki Mircea Geoana külügyi szóvivő júl. 12-i sajtóértekezletén. Bejelentette, hogy a júl. 12-én Londonba utazó Melescanu külügyminiszter júl. 18-án Párizsban tanácskozik a francia és német külügyminiszterrel, hogy hármasban tanácskozzanak Románia európai integrációs problémáinak megoldásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./ Az Evenimentul Zilei és más román lapok tudni vélik, hogy a tervezett lépéssel Magyarország konzulátusokat akar nyitni Erdélyben. /Magyar Nemzet, júl. 13./

1995. július 12.

Az alapszerződésről, a vízumkényszer tervéről, a Kossuth Rádió hatósugarának tervezett csökkentéséről és az elfogadott tanügyi törvényről tárgyalt júl. 12-én Budapesten Tabajdi Csaba politikai államtitkárral és Lábody László címzetes államtitkárral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnökével Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó Béla a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a két fél között nincs olyan nézetazonosság, amely a közeljövőben lehetővé tenné az alapszerződés aláírását. Az RMDSZ nem tudna egyetérteni a vízumkényszer bevezetésével, a Kossuth Rádió hatósugarának csökkentése pedig megfosztaná a romániai magyarság jó részét a műsor hallgatásától. /Magyar Nemzet, júl. 13./

1995. július 12.

Melescanu külügyminiszter júl. 12-én Londonba utazott, ahol Nicholas Soames védelmi miniszterrel a békepartnerségi kapcsolatokról és a román-brit védelmi együttműködésről tárgyalt, majd részt vett az alsóház ülésén, megbeszélést tartott Macolm Rifkind külügyminiszterrel. Melescanu bejelentette, hogy John Major miniszterelnök Romániába fog látogatni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15-16./

1995. július 13.

Gál Zoltán házelnök júl. 13-án Budapesten fogadta a Parlamentben az ötödik alkalommal megrendezett Híd nemzetközi gyermek- és ifjúsági tábor résztvevőit. /Magyar Hírlap, júl. 14./

1995. július 13.

A kormány és a prefektusok tárgyalásain júl. 13-án olyan törvénytervezetet dolgoztak ki, amelyik "pontosabban, világosabban" megfogalmazza a helyi autonómia fogalmát, hangsúlyozva, hogy az csak adminisztratív lehet. A tervezet szerint a megyei prefektusok ezután teljhatalmúan felfüggeszthetik tisztségükből a polgármestereket és tanácsosokat. /Új Magyarország., júl. 14./

1995. július 13.

Aug. 1-jétől csökkentik a Kossuth Rádió sugárzási teljesítményét, közölték júl. 13-án a rádió sajtótájékoztatóján, ez a határon túli magyarságot érinti. A csökkentés mellett gazdasági okokból döntöttek és azt átmenetileg, 1996. januárjáig tervezik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15-16./

1995. július 13.

Szász János vitába szállt Balogh Edgár írásával, mert szerinte vannak román értelmiségiek, akik "magyarpártiak", csak a magyar értelmiség nem tud róluk, jószerivel csak a Korunk és A Hét fordítja le írásaikat. Gabriel Andreescu, Gabriela Ademesteanu, Horatiu Pepine, Andrei Plesu, Alina Mungiu nevét említi példaképpen. Szász János szerint az elmúlt években nem "a sovének és népgyűlölők száma csökkent, de a demokratáké növekedett", továbbá nem tartja jónak a magyarországi "megsegítést", mert ez a román sovénnacionalista erőket megerősíti a pesti irányítás vádjában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ Balogh Edgár írása: 1402. sz. jegyzet

1995. július 13.

Funar, az RNEP elnöke újabb levelet írt Iliescu elnöknek, bejelentve, hogy a Iliescunak választani kell az RMDSZ és az államfői tisztség között. Funar őt tette felelőssé a "szélsőséges, románellenes, antidemokraikus és ultranacionalista etnikai párt", az RMDSZ megjelenéséért. /Magyar Hírlap, júl. 14./

1995. július 13.

Adrian Nastasénak elég volt megemlíteni, hogy a vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja kész egymagában is irányítani az országot, hogy a renitenskedő szövetségesek felhagyjanak a vádaskodással és föltétlen hűségüket kifejezzék Iliescu és a kormánypárt iránt. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke máris bejelentette: nagyon sajnálja, hogy utat engedett a 300 katonatiszt levelének, hiszen nagyra becsüli az elnököt. Az RNEP is elhatárolta magát elnökétől, Funartól. A pártok hűségük jutalmául újabb posztokat kaptak. Az RNEP újabb államtitkári álláshoz jut és Maros megye prefektusi posztját is ennek a pártnak az embere fogja betölteni. /Magyar Nemzet, júl. 14./

1995. július 13.

Traian Chebeleu elnöki szóvivő júl. 13-i sajtótájékoztatóján kifejezte Iliescu elnök elégedettségét afölött, hogy "a román országgyűlési pártok egyetértésben, egyöntetűen visszautasítják az RMDSZ-nek a tanügyi törvényre vonatkozó alaptalan követeléseit". Iliescu szerint ez az álláspont annak a jele, hogy a román társadalom a normalizálódás felé halad. A szóvivő elmondta még, hogy Iliescu ezentúl nem vesz tudomást Gheorghe Funar, az RNEP elnökének személyes nézeteiről, csak azon álláspontot veszi figyelembe, amelyet az RNEP állandó irodája is elfogad. /Új Magyarország, júl. 14./

1995. július 13.

Az Európa Parlament plenáris ülése júl. 13-án határozatban fejezte ki aggodalmát a Romániában elfogadott - nemzetiségi nyelvhasználatot korlátozó - oktatási törvény, valamint általában a nacionalista indulatok erősödése és a kisebbségek helyzetének romlása miatt. Egyúttal felszólították a román kormányt és parlamentet e problémák orvoslására, illetve az Európai Unió /EU/ intézményeit a romániai fejlemények figyelemmel kísérésére. A határozat sajnálkozását fejezi ki a jún. 28-án elfogadott oktatási törvény miatt, amely korlátozza a kisebbségek jogait, példaként említve, hogy "olyan fontos tantárgyakat, mint a közgazdaságtan, műszaki ismeretek vagy a jog, ezután nem tanítanak a kisebbségi nyelveken", és az új törvény a nemzetiségi iskolák korlátozását célozza. A határozat felszólította a parlamentet, hogy "új törvény alkotásával hatálytalanítsák az előző rendelkezés diszkriminatív kitételeit". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15-16., Új Magyarország, júl. 15./

1995. július 14.

Szatmárnémetiben ötvenhatan végeztek a pedagógiai líceum magyar tanító- és óvónőképző osztályaiban. Száz hely várja őket, ez jelzi, milyen nagy a pedagógushiány a megyében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

1995. július 14.

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Homoródszentmártonban a művésztábort, idén harmincan vettek részt rajta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

1995. július 14.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökségének Horn Gyula miniszterelnökhöz írt memoranduma összefoglalja azokat a feltételeket, amelyek szükségesek, hogy támogassák az alapszerződés megkötését. Ezek között szerepel: ha a román kormány tárgyalást kezd az RMDSZ-szel a közösségi autonómiáról, az ET 1201-es ajánlása részét képezi az alapszerződésnek, a román állam garanciát vállal arra, hogy a magyar kisebbség nyelvén folyó oktatást állami pénzből biztosítja /beleértve a Bolyai Egyetemet/, az egyházi ingatlanokat visszaadják, végül, ha az alapszerződést az RMDSZ egyetértésével írják alá. /Magyar Hírlap, júl. 14./

1995. július 14.

A magyar-román viszonylatban kiéleződött feszültségek enyhítésére szükséges a párbeszéd, írja Balogh Edgár. Vannak sarkigazságok, ezekből kell kiindulni. Az oktatásügy kérdésében ilyen tételek közé tartozik, hogy a román nyelvet minden iskolában el kell sajátítani, de ugyanolyan tétel az, hogy gondoskodni kell a saját nemzetiségi nyelvi és kulturális önazonosságról. Az oktatási törvénytervezet korlátozza az anyanyelvi oktatást. A nemzetállam fantomja, egy "idegengyűlölő kizárólagosság" lebeg akár jobb, akár baloldali körökben, de a történelmi pártok ellenzékiségében is. "Elavult nézetekkel, ideológiai csökevényekkel hiába tárgyalunk." Az új, demokratikus román nemzedék még csak felfejlődőben van. Amennyiben lehetséges volna a tárgyalás rejtőző román akadémikusokkal, rejtőző pszichológusokkal, akkor "mi is felvonultathatnók politikusaink mellé az EME és az EMKE, a magyar egyházi és világi intézmények, az ifjúság delegáltjait." Jogi kérdéseknél többről van szó. "A két együttélő nemzet sorsa forog kockán." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

1995. július 14.

Nagy-Britannia is érdekelt abban, hogy a magyar-román alapszerződés véglegesítésével a két ország minél gyorsabban haladjon az európai integráció útján, közölte Melescanu külügyminiszter júl. 14-én, befejezve háromnapos londoni látogatását. /Népszabadság, júl. 15./

1995. július 14.

Gheorghe Lazarovici, a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója júl. 14-én arról számolt be a bukaresti rádióban, hogy kiterjesztik a kolozsvári ásatásokat a főtéren, vízszintes irányban. /Új Magyarország, júl. 15./

1995. július 14.

Júl. 15-én nyílik meg a Kárpátokban, a Bucsecs hegységben, Padinán az első vasgárdista tábor, amelyet bukaresti Horia Simon, nagyszebeni Mota és Marin, valamint a chisinaui Kapitány vasgárdista sejtek szerveztek a fiatalok számára. Nemrég tömegesen elzarándokoltak Corneliu Zelea Codreanu meggyilkolásának színhelyére, ahol elénekelték a vasgárdista himnuszt /nem tiltották be, mint a magyar himnuszt/. Serban Suru fizikatanár többször megpróbálta bejegyeztetni a Mihály Arkangyal Légiója- Horia Sima Fészek nevű szervezetét. A bejegyzést nem engedélyezték, de a hatóság nem tesz semmit a fasiszta megnyilvánulások és szabad szervezkedésük ellen. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 12./ A táborban vasgárdista "veteránok" mesélnek emlékeikről. A tábor bejáratánál ott lesz a Vasgárda jelvényével ellátott zöld román fasiszta zászló is. /Magyar Hírlap, júl. 15./

1995. július 15.

Nicolae Vacaroiu miniszterelnök júl. 15-én vágta át a pántlikát a korszerűsített borsi határállomáson, amelyen 12 belépő és 12 kilépő sávot építettek. A kormányfőn kívül Constantin Pinzariu országos vámparancsnok és Ionel Ungur Bihar megyei prefektus mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./


lapozás: 1-30 ... 1411-1440 | 1441-1470 | 1471-1500 ... 2671-2681




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék