udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2681 találat lapozás: 1-30 ... 2041-2070 | 2071-2100 | 2101-2130 ... 2671-2681 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1995. szeptember 27.

Honti Mária, a művelődési tárca közigazgatási államtitkára vezetésével magyar küldöttség érkezett szept. 27-én Bukarestbe, hogy Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu kormányfők megállapodása alapján a román tanügyi törvénnyel összefüggő kérdéseket tanulmányozzák. A magyar küldöttség a bukaresti magyar nagykövetségen az RMDSZ parlamenti frakciójának több tagjával folytatott eszmecserét. Honti Mária az MTI tudósítójának leszögezte, hogy a delegáció nem azért jött, hogy a végrehajtási rendelkezések kedvező végrehajtását elérje, hanem azért, hogy a törvény néhány alapellentmondásának, a kisebbségekre ható alapkérdésének problémáját vesse fel. Asztalos Ferenc képviselő elmondta, hogy a hét elején Magyari Lajos szenátorral RMDSZ-küldöttség élén Budapestre utazott, mert a két miniszterelnök megegyezéséről szóló hír szerint a magyar küldöttség a törvény minél jobb alkalmazásáról tárgyalna, ezzel az RMDSZ nem értett volna egyet, mert azt a benyomást keltette volna, hogy a törvény, amely ellen a romániai magyarság tiltakozik, alapjában véve jó. Asztalos Ferenc a budapesti és a mostani megbeszélés alapján megnyugtatónak tartja a delegáció mandátumát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

1995. szeptember 27.

Az ENSZ-közgyűlésre érkezett Kovács László magyar külügyminiszter szept. 27-én félórás megbeszélést tartott New Yorkban román kollégájával, Teodor Melescanuval. A találkozón az Iliescu elnök által kezdeményezett megbékélésről volt szó. Kovács László kijelentette, hogy a magyar kormány kedvezően fogadta a megbékélés gondolatát, annál is inkább, mert az szerepel a magyar kormányprogramban. A megbékélés feltételezi a megoldatlan problémák rendezését, tette hozzá a magyar külügyminiszter, a kisebbségi jogok érvényesítése csak jogi aktussal, kötelezettséget rögzítő úton valósítható meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

1995. szeptember 27.

Debreczi Árpád és Murvai László folytatták a magyar nyelvű oktatásról szóló összegzésüket. Az 1994/95-ös tanévben 208 652 tanuló járt magyar iskolákba, közülük óvodában 47 811, elemiben 64 888, gimnáziumban 58 612, középiskolában 30 774, szakiskolában 5 780, szakképzésben 787 fő folytatta tanulmányait. Az országos adatokkal összehasonlítva kitűnik, hogy felfelé haladva egyre csökken a magyarul tanulók létszáma és arányszáma. Az elemit végzettek 47,4 %-a kerül be középiskolába /országos átlag: 56,7 %/. Az előző tanévhez képest Romániában 20 ezerrel nőtt az oktatásban résztvevők száma, a magyar nyelvű oktatás viszont 1757 tanulót vesztett az 1993/94-es évhez viszonyítva. Figyelembe kell venni, hogy az 1994/95-ös tanévben 55 000 magyar tanuló román nyelven tanult, ez a magyar diákok 25 %-át jelenti, a magyar óvodásoknak kb. 10 %-a, az elemistáknak 13 %-a, az általános iskolások 18 %-a, a középiskolások 31 %-a, a szakiskolások 64 %-a tanul románul. A románul tanuló magyar gyermekek számát csak megközelítő pontossággal tudják megadni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ Előzmény: 1888. sz. jegyzet.

1995. szeptember 27.

Iliescu elnök több megbeszélést tartott Washingtonban kongresszusi tagokkal, akik konkrét esetekkel alátámasztva beszéltek arról, hogy Romániában figyelmen kívül hagyják az emberi jogokat, a szólásszabadság jogát. Iliescu azzal válaszolt, hogy jelenleg "egyoldalú" információk jutnak el a román helyzetről. A szélsőséges pártoknak a kormánykoalícióban való részvételét a kormány minél szélesebb körű nyitásával magyarázta, hozzátéve, hogy egyes pártvezetők nyilatkozataiból nem kell az illető párt szélsőségességére vonatkozó következtetéseket levonni. Iliescu tárgyalt William Perry védelmi miniszterrel, aki kifejtette a NATO-hoz való csatlakozás feltételeit, Iliescu támogatást kért a román hadsereg korszerűsítéséhez. Az üzletemberekkel való megbeszélésén romániai befektetésre invitálta őket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

1995. szeptember 27.

Oliviu Gherman szenátusi elnök elutasította a kisebbségeknek adandó jogok gondolatát szept. 27-én Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén mondott beszédében. A kisebbségi követelések kapcsán egyenesen a náci fajelméletre utalt. Gherman beszélt Iliescu "bátor kezdeményezéséről", a román-magyar megbékélésről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./ Ugyanezen a napon, Strasbourgban, az ET közgyűlésén felszólalt Adrian Paunescu szenátor, a román küldöttség tagja, azt állítva, hogy a jugoszláv konfliktus igazi oka: az Antall-kormány "felfegyverezte Horvátországot, hogy hatékonyabban tudja szétverni Jugoszláviát". Ebben Jeszenszky Géza játszott kulcsszerepet. Jeszenszky Géza, az ET parlamenti közgyűlésén részt vevő magyar küldöttség tagja válaszában leszögezte, hogy a magyar kormány legálisan adott el fegyvereket Horvátországnak, ráadásul 1990-ben még béke volt a térségben. Paunescu vádaskodását visszautasította Bársony András, a magyar küldöttség vezetője, és kérésére Miguel Angel Martínez úgy döntött, hogy Paunescu egyes szavait - mint az ET szellemével összeegyeztethetetleneket - törlik az ülés jegyzőkönyvéből. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29., Magyar Hírlap, szept. 28./

1995. szeptember 28.

Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform szóvivője nyílt levelet intézett Göncz Árpád köztársasági elnökhöz, emlékezetve arra, hogy néhány hónapja nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz, Horn Gyula miniszterelnökhöz és még húsz magyarországi vezető politikushoz. Azt kérte, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára, továbbá adjon kárpótlást a nyugati hadifogságot szenvedett egykori magyar állampolgároknak. Levelére csak Göncz Árpádtól, Horn Gyulától és Kovács László külügyminisztertől nem jött válasz. Jelenleg a Vajdaságban a szerb menekültek szervezett betelepítése történik, ezzel megváltoztatják az etnikai viszonyokat. Albánia tiltakozott a szerbek Kosovóba telepítése ellen, Magyarország azonban hallgat. Ennek a hallgatásnak a megtörésére szólítja föl a magyar kormányt. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./ Dáné Tibor reagált Katona Ádám fenti nyílt levelére: elveti a védőhatalmi státus lehetőségét, ezt nem biztosítja a nemzetközi jog. Dáné szerint csak az RMDSZ szövetségi elnöke fejezheti ki aggodalmát a szerb betelepülők inváziója ellen, egy platform-szóvivő ilyen felszólítása aránytévesztés, "vidékiesen tenyeres-talpas bumfordiság is." /Dáné Tibor: Tényleg a kakas kukorékolja fel a napot? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ válasz:

1995. szeptember 28.

Katona Ádám megjegyezte, hogy az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nyilatkozataira gyakran válaszolnak "a másik oldal frusztrált képviselői, nevezetesen Dáné Tibor, Fey László stb. Nyilván visszhangtalanul. Mert úgy véljük, méltatlan lenne hozzánk, ha piszkálódásaikat észrevennénk." Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform aláírásgyűjtést szervezett az oroszhegyi és zetelaki ártatlanul bebörtönzöttekért. "Tény, hogy az 1989 decembere óta felvállalt önrendelkezés-küzdelmünk nélkül nem lenne Kolozsvári Nyilatkozat, sem háromszintű autonómia-követelés a legújabb RMDSZ-programban..." /Katona Ádám: Platformja válogatja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

1995. szeptember 28.

A Kurír szerkesztőségébe levél érkezett, feladója a Nagy-Románia Légiója nevű szervezet chisinaui főparancsnoksága. Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy csak békés úton akarják megteremteni Nagy-Romániát, ennek szellemében támogatják a román kormány erőfeszítéseit, mert a jelenlegi vezetés jó partnerük céljaik elérésére. A levélben bemutatták Nagy-Románia térképét, amely szerint Románia a Moldovai Köztársasággal, Bulgária két tartományával, Magyarországból pedig Csongrád és Békés megyével "egészül ki". /Kurír (Budapest), szept. 28./

1995. szeptember 28.

A calugareni "ütközet" négyszázadik évfordulóján színes áltörténelmi dáridóra hívta a nemzetet a koalícióban részt vevő Nagy-Románia Párt szenátora, Adrian Paunescu, aki már Ceausescu idején is rendezett hasonló emlékező ünnepeket. Az ünnepelt győzelem valójában vereség volt, az új korban Vitéz Mihályra keresztelt olténiai vajda menekült a törökök elől, nemhogy üldözőbe vette volna őket. A felmentő seregként érkező Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem székelyeivel a Duna felé fordította a törököket. Erről az ünnepségen nem esett szó, a célzásokban magyarok inkább megtestesítői voltak az ellenségnek, mint a törökök. A párhuzamosan szervezett másik monstre rendezvény a bécsi döntés 55. évfordulója volt. Korábban is igyekeztek minél több magyarellenes könyvet kiadni, a külügyminisztérium elöntötte velük a világ könyvtárait, nagyvonalú összegek ösztönözték a nagy nyugati lapok munkatársait, hogy segítsék hozzá a szóban forgó műveket a halhatatlansághoz. Ilyen könyv a nemrég született Meghurcolva saját hazájában című, amely angolul, németül és franciául látott napvilágot. Kiadója a bukaresti polgármesteri hivatal, pénzt a magyar honvédséggel békepartnerséget vállaló hadügyminisztérium biztosított. A kötet az 1989-90-es periódust ismerteti, a székelyföldi népítéleteket és a marosvásárhelyi eseményeket, bemutatva a magyarság románellenességét, agresszivitását. 1990-ben is megjelent egy összefoglaló a magyar revizionizmus történetéről A magyar impérium fantazmagóriája és az Európa Ház címmel. A szerző, Raul Sorban közismert volt erdélyi értelmiségi körökben, nem annyira művészettörténészként, hanem besúgói minőségében. - Iliescu elnök "Románia az igazság óráján" című memoárkötete a hazai kiadás után gyorsan megjelent külföldön is, nyelvenként ötvenezer példányban, terjesztését a román diplomáciai testületek vállalták, ajándékozás formájában. Iliescu kötetében románosítani akarja az 1989-es eseményeket, a magyarokat alig említi, inkább szerepük anarchisztikus jellegét emeli ki. /Ara-Kovács Attila: Románia: új könyvek. = Magyar Narancs, szept. 28./

1995. szeptember 28.

Gerendás Lajos történelem-könyvtár szakot végzett budapesti fiatalember elhatározta, hogy Orbán Balázs Székelyföld leírása könyve alapján gyalogosan, illetve kerékpárral bejárja Székelyföld közel 500 települését, hogy kiegészítse, aktualizálja "a legnagyobb székely" 130 éve készült könyvét, azontúl a Kárpátokon túli moldvai csángó településekről is leírást készítsen. Ugyanakkor szeretne még összeállítani egy "Székelyföldi adattárat" és egy fotóalbumot. További tervei között szerepel egy riportkönyv, melynek alanyai székelyföldi papok, művészek, írók. Gerendás Lajos aug. 28-án indult el Budapestről Gyergyóalfaluba. Azért ide, mert választott szülőfalujának tekinti ezt a települést. Újszékelyen kezdte meg gyűjtőmunkáját. Szerződést kötött a budapesti Kapu folyóirattal, az egyes települések bemutatására. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 28./

1995. szeptember 28.

Budapesten az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága szept. 28-án fogadta a határon túli magyar színházak igazgatóit. A találkozót a művelődési tárca kezdeményezte, hogy együttműködést kérjen a határon túli magyar nyelvű színjátszás gondjainak megoldására. Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója elmondta: a szlovák kormány intézkedései nyomán sejthető, hogy a színház bezárását tervezik. Kincses Elemér, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott, hogy a kulturális intézmények a nem igazán kultúrbarát román kormány markában vannak. /Magyar Nemzet, szept. 29./

1995. szeptember 28.

A televízió igazgatótanácsába beválasztották Ileana Vulpescu írónőt, aki a Romania Mare szennylapban ír vezércikkeket. Egyedül az RMDSZ-képviselők, illetve szenátorok szavaztak ellene, jegyezte meg Magyari Lajos szenátor, még a liberálisok és a parasztpártiak is rászavaztak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./

1995. szeptember 28.

A román Helsinki Bizottság közleménye elítélte a bukaresti parlament szándékát, hogy a büntetőtörvénykönyvet felújítva emberi jogokat sértő intézkedéseket vezessen be. Az eddigi módosításokkal az európai földrész legsötétebb rendőrállamát hozzák létre. Ködös, megfoghatatlan bűntetteket is megfogalmaztak: ország- és nemzetgyalázás, köztisztviselők és politikusok keresetlen bírálatát. A közleménnyel egyidőben az újságírók szakmai szövetségei és az ellenzéki politikusok egyre hevesebben tiltakoznak a tekintélyelvű rendeletek ellen. Washingtonban is éppen a sajtót ért diszkriminatív intézkedések miatt marasztalták el Iliescu elnököt, olvasható Cseke Gábor bukaresti tudósításában. /Magyar Nemzet, szept. 28./

1995. szeptember 28.

Szept. 28-án Liviu Maior oktatási miniszter Bukarestben fogadta a Honti Mária művelődési minisztériumi közigazgatási államtitkár vezette küldöttséget, a delegáció megbeszélést folytatott a Nemzeti Kisebbségi Tanács ügyvezető titkárával is. Honti Mária szerint érdemi megbeszélés helyett párhuzamos monológ zajlott, magyar részről világosan megfogalmazták a tanügyi törvény hibáit, a jogszabály nem ad elégséges garanciákat az egyébként pozitívan hangzó kitételek megvalósulására sem. A magyar fél kérése ellenére nem tették lehetővé, hogy a küldöttség találkozzon a román parlament két szakbizottságával. A kétnapos tárgyalás helyett egynapos terepszemlét iktattak a programba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30. , okt. 1./

1995. szeptember 28.

Az 1994/95-ös iskolaévben 14 430 pedagógus tanított a magyar oktatásban /a pedagógusok 5,4 %-a/, ebből 2450 óvónő, 3468 tanító, 5688 V-VIII. osztályban tanító tanár és 2824 középiskolai tanár. Problémát jelent a szakképzetlenek maga száma, a pedagógusok 71,8 %-ának volt szakképesítése. A magyar nyelvű oktatásnak 4000 szakképesített tanárra lenne szüksége, hogy mindenütt megfelelően képzett pedagógusok tanítsanak. A legtöbb képesítés nélküli tanár éppen Hargita, Kovászna és Maros megyében volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./ Előzmény: 1888, 1891. sz. jegyzet.

1995. szeptember 28.

Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy Kolozsvár főterén újból megkezdték az ásatást, a munkálatok célja a kapitóliumi farkas szobortalapzatának elkészítése és az európai hírű tér tönkretétele. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 28., 628. sz./

1995. szeptember 28.

Az ellenzék széthullott, az RMDSZ-szel való szövetség terhére van. Iliescu elnök megbékélésről beszél, miközben a magyarellenes Funar vezette RNEP kapja Maros megyében a prefektusi tisztséget, írta Kerekes Károly képviselő. Ebben a kérdésben fordult a kormányhoz, azt a választ kapta, hogy nem történt prefektusváltás. Ez nem nyugtatta meg a képviselőt, mert továbbra is erről a változtatásról beszélnek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./

1995. szeptember 28.

Iliescu elnök szept. 28-án további találkozókon vett részt, szenátorokkal tárgyalt. Mint később a román újságíróknak elmondta, a megbeszéléseken felmérhette a Románia iránti érdeklődést. Megállapította, hogy nem ismerik eléggé az országban végbement változásokat, ezért valóságfeltáró válaszokat adott. David Funderburk képviselő, volt bukaresti nagykövet Christopher Smithszel, a Kongresszus EBESZ-bizottságának elnökével közösen levelet intézett Iliescuhoz, arra kérve, hozzanak határozottabb intézkedéseket Románia demokratizálására. Levelükben sajnálkozásuknak adtak hangot a sajtószabadság hiánya, a lassú privatizálás miatt. - Iliescu szerint az egyetlen románellenes lobbizó Tom Lantos képviselő. Iliescu elnököt szept. 28-án Tom Lantos villásreggelin látta vendégül. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30.- okt. 1./

1995. szeptember 28.

Teodor Melescanu külügyminiszter szept. 28-án New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán kifejtette, hogy Románia egyik legfontosabb feladata a szomszédos államokhoz fűződő kapcsolatok új alapokon történő fejlesztése. Emlékeztetett a történelmi megbékéléssel kapcsolatos kezdeményezésre. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30. - okt. 1./

1995. szeptember 28.

Tőkés László püspök szept. 21-én levelet küldött mindazoknak az amerikai szenátoroknak és képviselőknek, akik májusban fogadták őt. A megkeresést Iliescu elnök amerikai látogatása tette időszerűvé, Tőkés László ezúton is felhívta az amerikai döntéshozók figyelmét a Romániában végbemenő kommunista restaurációra, a kormány jobb- és baloldali szélsőséges erőkkel szövetkezésére és a nemzeti kisebbségek helyzetére, egyúttal kérte a képviselőket, hogy kongresszusi találkozásaik során essék szó ezekről a kérdésekről is. A levél négy mellékletet is tartalmaz /a romániai magyar történelmi egyházak szept. 14-i állásfoglalása a tanügyi törvénnyel, az egyházi javakkal, valamint az alapszerződéssel kapcsolatban, valamint a magyar történelmi egyházak püspökeinek Adrian Nastase képviselőházi elnöknek küldött levél/. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./


lapozás: 1-30 ... 2041-2070 | 2071-2100 | 2101-2130 ... 2671-2681




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék