udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6288 találat lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 6271-6288 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2004. március 9.

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a vele készített interjúban emlékeztetett, hogy a 2000. decemberi egyházkerületi közgyűlésen történt megválasztása előtt munkatársaival, az egyházkerületi főjegyzővel és a missziói előadóval együtt, akik lelkipásztorok, úgy vállalták a jelölést, hogy csapatban fognak dolgozni, megosztva az egyházi vezetés különböző területeiért való felelősséget. Ez azóta így történik. Tapasztalniuk kellett, hogy több területen alábbhagyott az egyházi fegyelem. Romániában a kommunista rendszerben sem alakult ki olyan szekularizáció, mely aláásta volna az értékrendet. Pap Géza abban látja a veszélyt, hogy a Nyugat felől beáramló vallásos mozgalmak és tanítások bomlasztóan lépnek fel. A két romániai református egyházkerület, az erdélyi és a királyhágómelléki közös törvényhozó testülettel /Zsinattal/ működik, de igazgatásában önálló és egyik sem avatkozik be a másik sajátos ügyeibe. A zsinati elnökséget évenként váltakozva tölti be a két egyházkerület vezetősége. A két kerület viszonya jó, jobb mint bármikor volt az elmúlt évtizedek folyamán.. A lelkészképzés terén legnagyobb gond a Teológiai Intézet anyagi fenntartása. A lelkész-utánpótlás területén semmilyen gondjuk sincs. Az erdélyi egyházkerületben a 90-es években gyakran öt-hatszoros volt a felvételre jelentkezők száma a szükség szerint megállapított helyekhez képest. A rendszerváltás után az akkor még bőven áramló külföldi támogatással építési hullám indult. Új templomok, gyülekezeti központok, házak és termek, parókiák és más épületek gomba módra jelentek meg. Az erdélyi egyházkerületben több mint harminc templom épült. Jelenleg is folyamatban van néhány templom építése. A 90-es évek elején az erdélyi egyházkerületben hat református gimnázium nyílt meg hosszas utánajárás eredményeként: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Ezek az intézmények állami iskolák, részben a volt református kollégiumok épületeiben működtek és működnek ma is. Eddig csupán a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium és a kolozsvári régi Református Kollégium épülete került újra egyházi birtokba. Kolozsváron és Marosvásárhelyen egészségügyi posztliceális iskola, ugyancsak Marosvásárhelyen kántor-tanítóképző főiskola nyílt. Az egyházkerülethez tartozik még egy általános iskolai tagozat Sepsiszentgyörgyön, valamint két óvoda Sepsiszentgyörgyön, illetve Kolozsváron. Ezeken kívül működik még négy egyházközségi óvoda, valamint 16 diákotthon, szórványiskolai bentlakás egyházkerületi, egyházközségi és alapítványi kezelésben. Egyetemi szinten a Teológiai Intézeten kívül a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében református Tanárképző Kar működik. Eddig elenyésző számú iskolaépület került vissza egyházi tulajdonba, de csak a két említett kollégium működik régi helyén. Az igazgatótanács nem tiltja ugyan, hogy a lelkipásztorok politikai vagy érdekvédelmi szervezet tagjai legyenek, de megtiltja, hogy helyi, megyei vagy országos szervezetben választott tisztségviselőként vagy fizetett tisztviselőként feladatot végezzenek. /Takács Éva: A közélet minden területe Isten Igéjének ítélete alatt áll. Interjú Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 9./

2004. március 9.

Székelyudvarhelyen megnyílt Kelemen Albert művészettörténész, rajztanár grafikai és kisplasztikai tárlata a Tourinfo Galériában. Megnyitóbeszédet Roth András, a Dokumentációs Könyvtárának vezetője mondott. /(barabás): A hetyke, a virtuskodó és a dandy. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 9/

2004. március 9.

60 éves Vofkori László személyisége, példaértékű munkája tanárok, tanítók hosszú sorát nevelte a közösség iránti odaadás nemes feladatára. Vofkori László tanár, emellett kutató, lelkes szervező, munkásságát nem lehet címszavakban felsorolni. Vofkori László nem csak földrajzkutató és tanár, munkáiban foglalkozik a szűkebb közösség egyre nyomasztóbb problémáival is. Munkássága meghatározó értékű a mai magyar földrajztudományban. /Kassay János: Vofkori László 60 éves. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 9./ Jelentős munkája: Székelyföld útikönyve, melyet Budapesten adtak ki. Újabb könyve A földrajztudomány rendszertana /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2003/.

2004. március 9.

Megjelent a Szövétnek idei első száma. A nyolcadik évfolyamát megkezdő aradi kulturális szemle az elmúlt negyedév számos érdekes eseményéről számolt be. Többek között a Szenczi Molnár Albert-emlékestről, a Csiky-napokról, az Alma Mater Alapítvány közgyűléséről, és a Rákóczi Szövetség aradi szervezetének a megalakulásáról. Kövér Gábor második világháborús emlékirataiból közölt részletet. /K. ZS.: Szövétnek – a nyolcadik évfolyam. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

2004. március 9.

Megjelent Ürményi Ferenc negyedik, Amit még megélek című könyvét (Marineasa Könyvkiadó, Temesvár, 2004) című könyve. A zsidó származású közgazdász, szociológus és író életének közérdeklődésre számot tartó eseteit vetette papírra. Nyolcvan éve ellenére nyoma sincs benne az idősekre jellemző rezignációnak. A háború alatt munkaszolgálatos volt. Huszonöt évig dolgozott Bukarestben az Oktatási Minisztériumban főtanfelügyelőként. Családtörténeti írásaiban megemlékezett nagynénjéről, a kiváló temesvári matematikusról, Neumann Máriáról. A magyarul kitűnően beszélő Ürményi román nyelvű szövegét fordítóra bízta, aki bántó tükörfordításokkal lepi meg az olvasót. /Szekernyés Irén: Egy élet történései. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

2004. március 10.

Márc. 9-én újabb együttműködési megállapodást írt alá Bukarestben Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Adrian Nastase miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PDS) elnöke. Az előző három évben is kötöttek protokollumot. Két fontos kérdésben húzódott el sokáig a vita az RMDSZ és a PSD között. Az egyik az aradi Szabadság-emlékmű megoldatlan helyzete, a másik pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Végül a kormány határozatot hozott arról, hogy Aradon április elején köztérre helyezik az aradi vértanúknak emléket állító szoborcsoportot. A dokumentumba csak annyi, hogy a felek megindítják a magyar karok létrehozásának folyamatát. A 2004-re szóló együttműködési megállapodásban az általános elvi kitételek megegyeznek az előző éviben rögzített elvi keretekkel (például, ami a törvényjavaslatok kapcsán a parlamentben történő előzetes egyeztetést, vagy a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezését illeti.). Az idei protokollumban jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális kérdésekre. /Az RMDSZ aláírta az újabb együttműködési megállapodást a kormánypárttal. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ A két párt továbbra is hetente fog egyeztetni a parlamentben előterjesztett törvénytervezetekről. A jövő tanévben ugyanakkora lesz a beiskolázási szám az egyházi középiskolákban, mint amekkora a 2003–2004-es tanévben volt. Az egyezmény a kisebbségi szakemberek részvételét is biztosítja az oktatás reformfolyamatában, továbbá anyagi támogatást a kisebbségek anyanyelvén megjelenő tankönyvek kinyomtatásához. Az egyezmény ismét előírja a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozását. Bővíteni fogják a marosvásárhelyi és a kolozsvári magyar nyelvű adások idejét. Megfelelő szakembert biztosítanak a magyar nyelvű rádió és tévé szerkesztőségeknek. A Belügyminisztérium programot dolgoz majd ki, amely szerint a kisebbségek által is lakott településeken biztosítják a kisebbségek nyelvét ismerő rendőrök jelenlétét is. /B.T. – Sz.K.: Aláírták az RMDSZ–SZDP együttműködést. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

Három héttel ezelőtt az RMDSZ az idei együttműködési szerződés aláírási feltételének tekintette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozását, azután márc. 9-én olyan megállapodást írtak alá, melyben a felek csupán a két magyar kar létrehozási procedúrájának a beindításáról egyeztek meg. Ez visszalépés a 2003-as megállapodáshoz képest. A jelenlegiben nem vállalkoznak arra, hogy megvizsgálják a magyar csoportok indításának lehetőségét a kolozsvári Agronómiai Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen. A megállapodás több olyan kitételt tartalmaz, amelyről immár harmadszor állapodnak meg. Első alkalommal vállalkoznak viszont arra, hogy szabályba iktatják a restitúciós törvény hatálya alá eső egyházi ingatlanok eladási tilalmát. A kisebbségi fejezetben az RMDSZ fokozott odafigyelést vállal a magyar többségű megyék román kisebbségének problémáira, biztosítván az állampolgárok esélyegyenlőségét nemzetiségükre való tekintet nélkül. Cserében a kormánypárt azt vállalja, hogy azokban a megyékben, ahol jelentős a magyar kisebbség részaránya, a kormánynak alárendelt intézményekben a magyar szakértők jelenlétét is biztosítják. A két párt vezetői immár harmadszor foglalják bele a megállapodásukba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálását, ugyanúgy a kisebbségkutató intézet létrehozását. /Gazda Árpád, Szőcs Levente: Magyar oktatás helyett nyugdíjemelés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

- Helytelennek tartjuk választási évben ilyen típusú elkötelezését a szervezetnek és a magyar közösségnek – jelentette ki Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető alelnöke arról, hogy az RMDSZ újabb együttműködési megállapodást írt alá a kormánypárttal. Az RMDSZ parlamenti frakcióját is meghívták, hogy vegyen részt az eseményen. „Személyesen nem teszek eleget a felkérésnek: egyrészt azért, mert nem helyeslem a protokollum aláírását – mindemellett jelzem, hogy nem utasítom el az együttműködést a kormánypárttal, de az ellenzékkel sem, hiszen demokratikus értékrendet valló pártokkal kötelességünk együttműködni saját programunk érvényesítése érdekében. A fő ok azonban az, hogy éppen a megállapodás aláírásának időpontjában zajlik a honvédelmi bizottságban Ioan Talpes államminiszter meghallgatása, és – mint a bizottság tagja – az eseményen jelen szeretnék lenni” – mondotta Toró T. Tibor. /P. A. M.: Toró T. Tibor: Nem szerencsés a protokollum aláírása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

Szokatlanul sok eredményt hozott az utóbbi három hétben az RMDSZ és a kisebbségben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) együttműködése, állapította meg Gazda Árpád. A kényszerbérletbe adott egyházi ingatlanok bérleti díját rögzítették, a kisebbségi egyesületi restitúciós törvénnyel hároméves adósságot rótt le a kormánypárt. A törvény elfogadása már a 2001-es megállapodásban szerepelt, aztán a 2002-esbe, majd a 2003-asba is átírták, a többször megszegett ígéretek listáját gyarapította. Aztán jött az aradi szoborállításról hozott kormányhatározat. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának elfogadása, a kisebbségkutató intézet létrehozása vagy a gyakorlatban vissza nem adható államosított ingatlanok utáni kárpótlás törvénye ügyében viszont a kormánypárt nem teljesítette ígéretét. Az elmúlt három hét eredményei a PSD bizonyítási kényszerét mutatják. Az RMDSZ felelőssége, hogy e bizonyítási kényszert csak a kritikus időszakokban érzi a kormánypárt. Az RMDSZ politikusai szoktatták hozzá partnereiket ahhoz, hogy a megállapodást csak a magyar oldalon kell betartani. Az újságíró szerint ha legalább egyszer a sarkára állt volna az elmúlt három év alatt az RMDSZ, ma minden bizonnyal az együttműködés még több eredményének örvendhetne a romániai magyarság. /Gazda Árpád: A hullámzó bizonyítási kényszer. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban tisztázni kell, hogy pontosan mit akarnak a vajdasági magyarok, lényeges továbbá, hogy milyen állásponton van a szerbia-montenegrói kormányzat, s hogy miként viszonyul ehhez az Európai Unió – mondta Kovács László külügyminiszter az újvidéki Magyar Szó napilapban márc. 9-én megjelent nyilatkozatában. Ha valaki, mondjuk, Szabadkáról úgy kapja meg a magyar állampolgárságot, hogy élvezi az ezzel járó jogokat, de semmiféle kötelezettséget – adófizetés, katonai szolgálat – nem vállal, a magyarországi közvélemény jelentős része úgy gondolja, hogy ez nem tisztességes a magyarországi állampolgárokkal szemben. Azt, hogy valaki csak jogokat kapjon, de semmilyen kötelezettsége ne legyen, nem tartják elfogadhatónak – mondta a külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke. – Nem érzelmi alapon kell a kérdést eldönteni, hanem józan mérlegelés alapján: mit visel el a magyar költségvetés, mit fogad el az Európai Unió és mihez lehet megszerezni a szerb kormány támogatását – idézte a lap a magyar külügyminisztert. Kovács szerint sajnálatos, hogy a vajdasági magyarok megosztottak, s a magyar pártok "egymás ellen mennek". Emiatt nincs most képviselete a magyarságnak a szerb parlamentben. Kovács tart attól, hogy hasonló dolog megy most végbe Romániában is, ahol az RMDSZ-szel szemben három új szervezet jött létre. Ennek az lehet a következménye, hogy nyáron, az önkormányzati választásokon az eddigi egy magyar jelölt helyett négy indul egy erdélyi magyar település polgármesteri tisztségéért, s a nevető ötödik fut be. Félő, hogy az év végére megmarad ez a fajta megosztottság, s a romániai parlamenti választások azt eredményezik, ott sem kerül be magyar képviselő – mondta az újvidéki Magyar Szónak Kovács László külügyminiszter. /Kovács László a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok megosztottságáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

2004. március 10.

Fodor Sándor érvelt a kettős állampolgárság ellen, tudva, hogy a megadásáért aláírásgyűjtésbe kezdett a Magyarok Világszövetsége Magyarország területén. Melyik országban gyakorolhatja a kettős állampolgár választójogát? Fodor furának tekintené, ha másfél millió erdélyi (romániai) magyar belekotyogna a magyarországi választásokba. Fodor hangsúlyozta, neki nem kell a kettős állampolgárság. /Fodor Sándor: Népszerűtlen sorok a kettős állampolgárságról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

Az Országgyűlés márc. 9-én megerősítette a katasztrófák esetére vonatkozó magyar–román együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. Lamperth Mónika belügyminiszter elmondta: az egyezmény célja, hogy a két ország illetékes szervei együttműködjenek a katasztrófák megelőzésében, valamint a bekövetkezett katasztrófák és súlyos balesetek következményeinek mérséklésében és felszámolásában /Megerősítették a magyar–román segítségnyújtási egyezményt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

Medgyessy Péter miniszterelnök több kezdeményezéssel hozakodott elő, hol közös európai parlamenti listát javasol, ahol a kormányon levő pártok és az ellenzékiek fele-fele arányban képviseltetnék magukat, máskor az országgyűlési képviselők számának csökkentését és a közvetlen államfőválasztást kívánja népszavazás útján eldöntetni, méghozzá az európai parlamenti választással egybekötve, azaz június 13-án. Hírmagyarázók a miniszterelnök amerikai tanácsadóit tekintik kezdeményezések sugalmazóinak, populista kérdésfelvetéssel próbálják elterelni a közvélemény figyelmét a kormányzati kudarcokról. Magyarországon a közszolgálati tévé (m2) márc. 7-i, vasárnapi műsoráról levették a Velünk élő Trianon filmet, a Külügyminisztérium szó nélkül hagyta Bayer Zsolt romániai beutazásának megtagadását, késik a MÁÉRT összehívása, elkezdődött a takarékoskodás a határon kívüli magyarsággal. Kezdünk megint mostohagyermekei lenni az anyaországnak, állapította meg Borbély László újságíró. /Borbély László: Népszavazások. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

2004. március 10.

Indulatokat keltett márc. 8-án a szenátusban a Magyar Nemzet publicistája, Bayer Zsolt kitiltásának ügye. Sógor Csaba szenátor politikai nyilatkozatában törvényszegőnek nevezte az eljárást. Adrian Paunescu kormánypárti szenátor indulatos válaszára Markó Béla és Frunda György viszontválasza következett. A határrendőrség márc. 2-i közleménye szerint febr. 28-án Bayer Zsolt magyar állampolgár megjelent a borsi határátkelőhelyen, mikor a határrendészek az „illetékes szervek kérésére" tiltották meg a belépést Románia területére Bayer Zsoltnak, tekintettel arra, hogy az illető cselekedetei „érinthetik" az ország területi épségét, veszélyeztethetik az ország védelmét, közrendjét és biztonságát. Sógor Csaba „zavarónak" nevezte az „illetékes állami szervek határozatlanságát a döntés felelősségének vállalásában". Miután felrótta a beutazás megtagadása törvényes feltételeinek mellőzését, gyanúját fejezte ki, hogy egyszerű baklövés történt, amely a magyarázkodások csapdájába rángatta a hatóságokat. Végül követelte, hogy a bukaresti Ítélőtábla mellett működő ügyészség mint egyedüli illetékes hatóság vizsgálja ki a történteket. Adrian Paunescu szenátor kirohanást intézett az RMDSZ ellen, mondván, ez utóbbi olyanok védelmére kel, akik veszélyeztetik az ország területi épségét. Frunda György szenátor hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a Bayer Zsolt által leírtakkal, de a vele szembeni eljárás többet ártott Romániának, mint az újságíró nyilatkozatai. Markó Béla azt nehezményezte, hogy Paunescu kiváltságos szenátor, hisz napirenden kívül is nyilatkozhat. /Politikai nyilatkozatok a Bayer-ügyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

2004. március 10.

Márc. 9-én ülésezett először a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem újonnan létrehozott vezetőtestülete, az Akadémiai Tanács. A testület magyar alelnökét, Szamosközi Istvánt – aki 1997 óta a Pszichológia és Neveléstudományi Kar dékán-helyettese – az egyetem új rektora, Nicolae Bocsan úgy mutatta be, mint a magyar tagozat fejlesztésében a leglátványosabb növekedést elért vezetőt: a Pszichológia Kar magyar diákjainak száma bő évtized alatt 4-ről 1800-ra ugrott. Szamosközi István elmondta, hogy 1990-ben négy magyar lány jutott be az akkor még csak román tagozattal induló pszichológia szakra. 1995-ben már mintegy harmincan voltak a magyar diákok, és néhány tantárgyat – lélektant, pszichológiatörténetet, kísérleti lélektant, egészségpszichológiát – tanultak magyarul. 1997 májusától, a Pszichológia és Neveléstudományok Kar létrehozásával lett erőteljesebb a fejlődés. Akkor már hatszázan tanultak a magyar tagozaton, most pedig már szinte kizárólag magyarul folyik az oktatás: a hallgatók csupán a felnőtt- és gyermekpszichiátriát, valamint egy választható tantárgyat tanulnak románul. Szamosközi István vezeti a Babes–Bolyai távoktatási központját is. A távoktatási központ nagyon sok erdélyi magyar fiatalnak ad lehetőséget a továbbtanulásra, de figyelembe kell venni a hat főiskolai szintű tanítóképzőt is, hiszen a Pszichológia és Neveléstudományok Kar magyar tagozatának 1800-as diáklétszámához ezek a kihelyezett erdélyi főiskolák jelentősen hozzájárulnak. Az újságíró felvetésére, hogy a magyar tagozat egyes oktatói még megválasztása előtt hevesen bírálták őt, Kása Zoltán volt rektor-helyettes alkalmatlannak nevezte az alelnöki tisztségre, Szamosközi nem kívánt reagálni. /Salamon Márton László: Két mozdony húzza a BBTE-t. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./

2004. március 10.

Éves közgyűlést tartott a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat. Elfogadták az elnök beszámolóját, majd arról határoztak, hogy a jelenlegi vezetés mandátumát újabb két évre meghosszabbítják. Kelemen Kálmán elnök beszámolójában elmondta, hogy eleget tettek vállalt célkitűzéseiknek, amelyek között fontos helyet foglal el a jogállam kialakításában vállalt szerep. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat az RMDSZ kereszténydemokrata platformja és teljes jogú tagja a Kereszténydemokrata Internacionálénak. /(mózes): Ifjúsági központ a Maros partján? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

2004. március 10.

Márc. 2-án emlékeztek Nagyszalontán az 1817-ben ezen a napon született Arany Jánosra. Az Arany János Művelődési Egyesület felhívására a kései utódok esztendőről esztendőre felkeresik a bölcsőhelyet és elhelyezik a megemlékezés virágait az Arany- portán. A művelődési egyesület immár azt is ünnepli, hogy az Arany-portát tavaly visszakaphatta. A szavalatok után Tódor Albert polgármester a város nevében, majd az Arany János Általános Iskola vezetői és a szalontaiak helyeztek el virágot. Márc. 6-án rendezték meg Nagyszalontán a kilencedik Arany János Nemzetközi Szavalóversenyt, melyre Székelyföldről, Bánságból és Magyarországról egyaránt érkeztek versenyzők. /(Balla Tünde): Arany János ünnepség Nagyszalontán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

2004. március 10.

A radnóti rendőr-felügyelőségen jelentette a maroscsapói református lelkész, hogy a helybéli temetőben hét sírkövet ledöntöttek és összetörtek. A rendőrség szerint a 18 éves helybéli E. Iacob ittas állapotban, hazafele menet döntötte le a szóban forgó sírköveket. A fiatal ellen sírgyalázás miatt vádat emeltek. /Sírgyalázás. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./

2004. március 10.

Minden évben márc. 9-én emlékeznek országszerte a kommunista diktatúra áldozataira és üldözötteire. Csíkszeredában márc. 9-én a Volt Politikai Foglyok és Üldözöttek Szövetségének Hargita Megyei Szervezete szervezett megemlékezést, amely a Millenniumi Templomban tartott ünnepi szentmisével kezdődött. Ezt követően a résztvevők a volt politikai foglyok tiszteletére emelt emlékműhöz vonultak, ahol elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. – Keserű szájízzel megyünk haza, mert úgy tűnik, most sem ért meg minket a világ – mondta beszédében Kelemen Csongor, a megyei szervezet titkára, a csekély számú érdeklődőre utalva. A megjelentek a Szentlélek utcai temetőhöz vonultak, ahol az egykor a csíkszeredai börtönben fogva tartott női politikai elítéltek emlékére készült emlékművet is megkoszorúzták. /Kovács Attila: Emlékeztek a volt politikai foglyok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

2004. március 10.

Székelykeresztúron 1984-ben a Csejthey Ház adott otthont a könyvtárnak. Most újból költöztetni kell az 53 ezer kötetnyi állományt. Ugyanis az épület örököse, Csejthey Ildikó visszaperelte az 1948-ban államosított épületet. Czerják Piroska könyvtáros közölte, hogy a hónap végén költöznek. Közismert nevén a Cigánybáróné házának (mai nevén Domus) emeleti termeit jelölték ki a könyvtárnak. Az új helyen nincs telefon. Nerm csak telefonra van szükségük, hanem a korszerű katalogizáláshoz szükséges számítógépes rendszerre is. /Kristó Tibor: Költözik a keresztúri Városi Könyvtár. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./


lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 6271-6288




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék