udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6288
találat
lapozás: 1-30 ... 1921-1950 | 1951-1980 | 1981-2010 ... 6271-6288
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2004. április 21.
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete ápr. 20-án a Jelen Házban Balassi Bálint-estet szervezett a “Tisztelt múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz” közösségépítő program részeként. Dinnyés József magyarországi daltulajdonos után Ujj János aradi történelemtanár a törökkor 150 évét foglalta össze. Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke a költő életéről beszélt. /(nagyálmos): Balassi-est a Jelen Házban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./2004. április 22.
Adrian Nastase miniszterelnök nem vesz részt az aradi Szabadság-szobor helyreállítása alkalmából tartott ápr. 25-i ünnepségen, mert azzal egyidőben Magyarországon a gyulai román kisebbség képviselőivel találkozik. Medgyessy Péter kormányfő viszont jelen lesz az aradi megemlékezésen. A két politikus találkozójára "útközben" kerülne sor. /Medgyessy–Nastase találkozó vasárnap? A kormányfő nem lesz jelen az aradi ünnepségen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ Elmarad Nastase tervezett magyarországi útja is, így nem folytat majd megbeszélést Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel. Nastase a hét végén hivatalos úton Berlinben és Brüsszelben lesz, nyilatkozta Despina Neagoe román kormányszóvivő. Medgyessy Péter miniszterelnök részt vesz és beszédet mond az aradi szoboravatáson. Medgyessy fontosnak tartotta, hogy személyesen kezdeményezze Dávid Ibolya MDF-elnök részvételét a Szabadság-szobor leleplezésén, mivel „ő az a politikus, aki a legtöbbet tette azért, hogy a szobor újra álljon”. /Rostás Szabolcs: Nastase nem utazik Aradra. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
A Ziua c. napilap főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu, akit magyarpártisággal vádoltak, most azt írta, hogy a Szabadság szobor felállításánál nagyobb arculcsapás aligha érheti a román népet, mai hivatalosságai asszisztálnak az 1848-as „népirtás" 13 véreskezű gyilkosának rehabilitálásánál. Mérhetetlen pofátlanságnak titulálta az RMDSZ-nek tett gesztust az ún. megbékélési szoborparkkal. A főszerkesztő arra buzdította a honpolgárokat, Arad és Temesvár népét, hogy élő láncot álljanak a szobor körül, az aradi szörnyűség megakadályozására. A lapszám belsejében egészen mást olvashat az ember: Dan Berindei akadémikus, dr. Adrian Niculescu professzor, dr. Dinu Giurescu egyetemi tanár és Dinu Zamfirescu – szinte egybehangzóan leszögezték: a szobor visszaállítása teljesen normális dolog. /Cseke Gábor: Szobrok és gyilkosok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2004. április 22.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ápr. 21-én rangsorolta a kolozsvári városi tanácsosjelöltjeit és úgy döntött: önálló polgármesterjelöltet indít Kolozsváron. A feladattal Máté András Levente városi tanácsost bízták meg. A városi tanácsosjelöltek rangsora: 1. Máté András Levente 2. Dr. László Attila 3. Boros János 4. Pálffy Károly 5. Somogyi Gyula 6. Molnos Lajos 7. Irsay Miklós 8. Fekete Emőke 9. Csoma Botond 10. Kónya Zoltán 11. Mikó Lőrinc 12. Schwartz Róbert 13. Pillich László 14. Góger Ferenc 15. Ferencz Zoltán Gábor 16. Herédi Zsolt 17. Vígh Ferenc 18. Mild Zsuzsa 19. Révész Erzsébet 20. Benedek Ildikó. /Papp Annamária: Kész az RMDSZ-es tanácsosjelöltek rangsora. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
Ápr. 20-án Bukarestben tartották az RMDSZ és Szociáldemokrata Párt erdélyi elnökeinek találkozóját, amelyen a két pártnak a megyei szinten való együttműködéséről, viszonyáról esett szó. Az eseményen a Kolozs megyei RMDSZ nem volt jelen az ápr. 20-án Kolozsváron zajló rangsoroló közgyűlés miatt. A tanácskozáson azoknak az ígéreteknek, közös terveknek a megvalósulását kérték egymástól számon a felek, amelyeket a megyei szinten kötött együttműködésekben rögzítettek. Az erdélyi megyékben a gáz-, víz-, úthálózat kiterjesztésére vonatkozó be nem váltott ígéretek, az ingatlan-visszaszolgáltatások, az iskolarendszerrel kapcsolatos problémák merültek fel. Az RMDSZ álláspontja szerint ezek a gondok zökkenőmentesebben oldódnának meg, ha a szövetség képviselői számarányuknak megfelelően vennének részt a különböző megyei hivatalok, igazgatóságok vezetésében. /B. T. – Sz. K.: RMDSZ–SZDP egyeztetés Kolozsvárról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
Ápr. 21-én ülésezett az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa /TEKT/. A választópolgárok nagy számban vettek részt az előválasztásokon – mondotta Takács Csaba a TEKT ülésén. Markó Béla szövetségi elnök szerint a szövetségnek sikerült megmozgatnia a közösséget, ez bizonyítja, hogy az RMDSZ a választópolgárok nagy többségének bizalmát élvezi. Markó Béla elmondta, nem áll érdekünkben negatív kampányt folytatni. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy márc. 13-án Sinaián, az amerikai Project on Ethnic Relations romániai szervezete által rendezett szemináriumon a Szociáldemokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Keresztény-Demokrata Nemzeti Parasztpárt, a Népi Akció, a Román Humanista Párt és a Szociáldemokrata Romapárt közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elismerik a kisebbség és a többség békés kapcsolatának és együttélésének érdekében folyatott együttműködés szükségességét. Ígérték: a választási kampány során nem alkalmazzák a nacionalista retorikát. A szenátusban a Nagy-Románia Párt által benyújtott egyszerű bizalmatlansági indítvány, amelyben az aláírók az aradi Megbékélési Park létrehozására vonatkozó döntést tartalmazó kormányhatározat visszavonását kérték, a 13 Aradon kivégzett tábornokot pedig 40 ezer román meggyilkolásával vádolják – az elmúlt időszak egyik legkeményebb politikai vitája volt. Markó szomorúnak nevezte azt a tényt, hogy az indítvány szavazása során a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt az indítványt támogatta, ugyanakkor értékelte azt, hogy a kormánypárt szenátorai kiálltak az indítvány elvetése, és az RMDSZ mellett. /Sikeresnek értékelte az előválasztásokat az RMDSZ. Ülésezett az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
A Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtői szemrebbenés nélkül félrevezetik saját közösségük tagjait, írta a Romániai Magyar Szó. Az általuk „forgalmazott" űrlap nem felel meg a törvény által előírt szabványnak. /Szász Attila: Mit kell az embereknek mondani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2004. április 22.
Közgyűlésen rangsorolta városi és Szatmár megyei tanácsosjelöltjeit a Magyar Polgári Szövetség szatmárnémeti szervezete. A listán többen vannak olyanok, akik korábban az RMDSZ-ben választmányi (vezetőségi) tagok voltak, így például Kovács Jenő, a volt nagykárolyi polgármester, dr. György Ágoston, a volt megyei egészségügyi igazgató, Kádár Ferenc nagykárolyi tanár, vagy Zeng László szatmári mérnök. Sike Lajos újságíró szerint a kiszorultak pártjának is tekinthető az RMDSZ itteni ellenzéke, a szatmári reformátusok presbitériumához kötődnek, a megyei tanácsosi lista vezetője ugyanis Pécsi Ferenc, az RMDSZ parlamenti képviselője, aki a presbitérium kurátora. /Sike Lajos: Hajrá reformátusok, hajrá magyarok! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2004. április 22.
A Marosszéki Székely Tanács az autonóm területeket magukba foglaló európai országok segítségét kéri ahhoz, hogy a Székelyföld autonóm régióként csatlakozzon az Európai Unióhoz – nyilatkozta Fodor Imre, a Tanács elnöke. „A székelység ismeri hagyományait, történelmét, ezért fejezi ki autonómiaigényét. Európa több országában életképes autonómiák működnek, amelyek célja a nemzeti identitás, a történelem, a kultúra védelme, és amelyeknek önkormányzati hatalmuk is van” – mondta. A Marosszéki Székely Tanács kérését eljuttatja Dél-Tirolnak, Katalóniának, Ausztriának, Galíciának, és az írországi, skót és finnországi autonóm régióknak is. /Székely autonómia. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./ 2004. április 22.
Ápr. 21-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tanácstermében ülésezett a Felsőoktatási Tanács Kolozsváron. A megbeszélés fő témája: a magyar anyanyelvű felsőoktatás jövőképe az egyetemi reform folyamatában. A meghívottak a Felsőoktatási Tanács tagjai: egyetemi rektorok, rektor-helyettesek, professzorok, intézményi képviselők, személyiségek. Az ülés minisztériumi meghívottja, dr. Floare Macris ismertette a szaktárca és az egyetemi szakértők által kidolgozott felsőoktatási törvény-tervezetet, a Románia által is aláírt Bolognai Egyezmény alkalmazására vonatkozóan. Dr. Péntek János egyetemi tanár elemezte a romániai magyar felsőoktatás helyzetét. Péntek János kifejtette: az elkövetkezőkben egy stratégiai döntés-előkészítő bizottságot kell létrehozni, amely a konkrét szakmai tapasztalatokra építve megoldási alternatívákat javasolhat majd. Dr. Nagy László rektor-helyettes a Babes-Bolyai Tudományegyetemen bekövetkező struktúraváltásáról, ennek előnyeiről és hátrányairól beszélt. Dr. Szilágyi Pál rektor a magánegyetemekről, az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező szakok jövőbeni perspektíváiról szólt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy létrehoznak egy operatív koordinációs testületet, amely folyamatosan ajánlatokat tesz a bolognai elvek alkalmazásának gyakorlatára, állandó kapcsolatot tart a magyar anyanyelvű felsőoktatás szervezőivel és vezetőivel, júniusig kidolgozzák az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás általános stratégiáját, megvitatják a Babes-Bolyai Tudományegyetemen folyó magyar nyelvű oktatás autonómiáját szavatoló struktúrák kialakítási tervezetét. /Ülésezett a Felsőoktatási Tanács. = RMDSZ Tájékoztató, ápr. 22., 2700. sz./2004. április 22.
Zilahon a Könyvtár-barátok Társasága szemináriumot szervezett Kisebbségi jogok Európában és romániai alkalmazása címmel. Meghívott előadó Haller István, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga vezetőségi tagja volt. A szemináriumon elhangzottak szerint: Romániában modellértékűek a nemzetiségi jogokra vonatkozó törvények, rendeletek, alkalmazásuk viszont nehézkes, például a diszkriminációs jelenségek büntetését illetően. Romániában jó programot fektettek le a romák helyzetének javítására, gondot okoz a finanszírozási hiány a program kivitelezéséhez. /Nemzetiségi jogok Romániában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2004. április 22.
Folytatódik Romániában a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Az EU házhoz jön kis- és középvállalkozásokat felkészítő programsorozata. A konferenciasorozat részeként Pongorné Csákvári Marianna, a GKM helyettes államtitkára ápr. 21-én Csíkszeredán tartott előadást, a következő napon pedig Székelyudvarhely. A rendezvénysorozat ebben az évben összesen tíz erdélyi városban ismerteti meg a vállalkozókkal az unió belső piaci működését. A konferencián a résztvevők többek között információt kapnak a GKM uniós ismereteket megalapozó és elmélyítő programjairól, az ITD Hungary, a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Új Kézfogás Közalapítvány vállalkozásokat segítő lehetőségeiről. A GKM Felvidéken és Kárpátalján is tart hasonló előadásokat. /Folytatódik a magyar uniós felkészítés programja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
Körlevélben fordul híveihez dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a leégett szovátai gyermekvédelmi központ érdekében. Böjte Csaba ferences szerzetes felvállalta a családból kihullott vagy nagyon nehéz körülmények között élő gyermekek megmentését. A létesítmény megálmodói nem mondtak le tervükről – áll Jakubinyi érsek körlevelében. Célkitűzésüket magáévá tette az anyaország. Nagyméretű gyűjtést kezdeményeztek a Szent István-bazilikától a legkisebb plébániáig. Méltó, hogy ebből az értünk vállalt gyűjtési akcióból mi is részt vállaljunk, írta az érsek. /Érseki körlevél. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./2004. április 22.
Mintegy kétszáz résztvevőt várnak Csíkszeredába a hétvégére, az Országos Katolikus Egyetemisták Találkozójára. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karai mellett működő Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezi a találkozót, melynek témája az evangelizáció. /D. Balázs Ildikó: Katolikus egyetemisták találkozója. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
Hagyománya a Bánsági Magyar Napoknak, hogy Temesváron megrendezi a Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karán tanuló magyar főiskolások kiállítását. A félszáz egyetemi hallgató alkotásaiból nyílt tárlatot Szász Enikő megyei önkormányzati tanácsos, a rendezvény életre hívója nyitotta meg. Szakmai értékelőt Dávid Károly a képzőművészeti kar tanszékvezető tanára mondott. /Sz. I.: Magyar főiskolások kiállítása. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./ 2004. április 22.
Ápr. 19-én Marosszentgyörgyön a Szent György-napok keretében kettős kiállítás színhelye volt a plébánia tanácsterme. Fábián Margit festőművész újabb munkáival és Kulcsár Erzsébet bőrplasztikáival jelentkezett. /(szentgyörgyi): Kettős kiállítás Marosszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./2004. április 22.
Elhunyt dr. Neumann Ernő temesvári főrabbi /Magyarcséke, 1917. jan. 22. – Temesvár, 2002. ápr./, aki 1949 óta megszakítás nélkül töltötte be a magas tisztséget. Egyházi tevékenysége mellett szakadatlanul munkálkodott a bánsági soknemzetiségű lakosság egymásra találása, az egymás iránti tisztelet elmélyítésén. A rabbiképző főiskolát Budapesten végezte, vele párhuzamosan az egyetem filológia karán ókori történelmet és sémi nyelveket tanult. Temetése ápr. 22-én lesz a temesvári Lippai úti zsidó temetőben. /Elhunyt dr. Neumann Ernő főrabbi. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./ 2004. április 22.
Ápr. 22-én kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, melyen a jelentősebb erdélyi kiadók is részt vesznek. A Kriterion, Koinónia, Mentor, Pro Print, az aradi Irodalmi Jelen, a sepsiszentgyörgyi Charta, a kolozsvári Kalota és Tinivár, valamint a nagyváradi Literátor Kiadó, a kolozsvári Polis, illetve a csíkszeredai Pallas–Akadémia is. Idén tizedik alkalommal vesznek részt az erdélyi magyar kiadók a könyves eseményen. A legjobb periódus 1999–2000-re tehető, amikor nagyon sok könyv fogyott. A 2003-as vásáron viszont visszaesést tapasztaltak. Több erdélyi író is jelen lesz a vásáron, köztük Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Anavi Ádám, Ferencz Zsuzsanna és Szőcs Géza. /A nagyobb erdélyi kiadók is bemutatkoznak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./2004. április 22.
Székelyföld autonómiatörekvéseire válaszként újra kiadták Gheorghe Popa-Lisseanu könyvét, A székelyek eredete és a románok elszékelyesítése című hamisítványhalmazt, amely először 1941-ben látott nyomdafestéket. A könyv mai méltatói, I. Lacatussu és V. Lechinean véleménye szerint a székelyföldi ,,tisztán magyar blokk” nem egyéb, mint hiedelem, ,,csupán a magyarok fejében megfogant idea”. A székelyek román eredetét ,,bizonyító” másik művet Ioan Ranca jegyzi, címe: Román személynevek a székely székekbeli összeírásokban. Ezt 1997-ben Marosvásárhelyen adták ki. A szemfüles szerző több százra teszi ama székelyföldi települések számát (!), amelyeket a románság ősi szálláshelyein teljesen elmagyarosítottak. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./2004. április 22.
Fekete Vince új verseskönyve, a Lesz maga juszt isa /Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2004/ alcíme szerint paródiákat, szatírákat, állatmeséket tartalmaz. Fekete Vince új kötetében egyrészt nemzedéktársait – főként Sántha Attilát, Orbán János Dénest és László Noémit – parodizálja. /Bogdán László: Az erde(ly)i család panoptikuma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr.