udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6288
találat
lapozás: 1-30 ... 2791-2820 | 2821-2850 | 2851-2880 ... 6271-6288
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2004. június 9.
Jún. 8-án Aradon a Jelen Házban az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezésében dr. Raffay Ernő magyarországi történész, egyetemi tanár – a házigazda szerepét betöltő Borbély Zsolt Attila bevezetője szerint a téma első számú ismerője – tartott előadást Trianonról és következményeiről. A meghívott vendég könyvet írt Trianon titkai címmel és több más művében is foglalkozott az első világháború után a térségben kialakult helyzettel. Az 1920. június 4-én Magyarországra rákényszerített békediktátum következményei, hangsúlyozta az előadó, máig hatóak, és nemcsak Aradon, Pozsonyban vagy Fiuméban érezhetők, hanem Budapesten is. Beszélt a Trianont lehetővé tevő külpolitikai, de még inkább (a magyar államiság mélypontját jelentő) belpolitikai helyzetről és tényezőkről, a Horthy-korszakról, a Trianon következményeként megjelent terület-visszaszerzési lépésekről, a bécsi döntésekről, majd előadását azzal zárta: amíg Trianont meg nem vitatják Magyarország és a szomszéd államok, a Trianon-pszichózis nem oldódik fel. /J. Gy.: Trianon és következményei. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 9./2004. június 9.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatában értetlenségét fejezi, amiért – sajtóértesülések szerint – a Magyar Televízió határon túli műsorainak megszüntetését fontolgatja. A KMKSZ nem ért egyet azzal, hogy az MTV és a Duna Televízió határon túli műsorai fedik egymást, és ezért valamiféle, tévesen értelmezett, "munkamegosztás" ürügyén a Magyar Televízióból száműzni kívánják a határon túli magyarságról szóló műsorokat. A KMKSZ elnöksége arra kérte az MTV Rt. vezetését, találjon időt és műsorsávot a határon túli műsorok számára. /KMKSZ ellenzi az MTV határon túli műsorainak megszüntetését. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./2004. június 9.
Az Ariel Bábszínház /Marosvásárhely/ művészei a hét végén Csángóföldön turnéznak. Kisebb könyvtárra valóval indulnak a színészek Csángóföldre, mondta Barabás Olga rendező. A klézsei székhelyű Csángóföldi Oktatási Program vezetője, Hegyeli Attila hívta meg a társulatot. A Ludas Matyit adják elő. A csángóknál nagy az igény a magyar nyelvű gyerekkönyvekre, ezért három hónapig tartó gyűjtési akciót szerveztek, nagy könyvadomány gyűlt össze. Előadást fognak tartani Pusztinán, Somoskán, Külsőrekecsinen és Magyarfalun. /Nagy Botond: Könyves Matyi délre megy. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./2004. június 9.
Cseke Péter közíró, szerkesztő, egyetemi tanár május végén Budapesten vehette át a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Irodalmi Tagozatának Pro Literatura-díját. Pécsi Györgyi budapesti irodalomkritikus és irodalomtörténész laudációja szerint "Sokszálú munkásságának fő kutatási területe a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom- és kisebbségi létértelmezés eszmetörténete. ... Az erdélyi magyarság múltjára, sorsára vonatkozó józan mérlegelései szociológiailag is megalapozottak, hitelesek." Cseke Péter elmondta, hogy három könyvére figyeltek fel, mindhárom gyakorlatilag ugyanazt a témakört járja körül: a kisebbségi lét problémáit. Cseke fontosnak tartja a forrásfeltárást. Az első erdélyi írónemzedék indulásának nyolcvanadik évfordulóján ezért szorgalmazta a Tizenegyek antológiájának reprintkiadását, illetve összeállította a nemzedék fogadtatásának történetét. A másik két kötet forrásértelmezés: az utóbbi húsz esztendőben írt tanulmányainak válogatott gyűjteménye, amely Paradigmaváltó erdélyi törekvések címmel jelent meg, a harmadik pedig ugyanazokra a kérdésekre reflektáló esszéket is tartalmaz. Előbbi kettő a Kriterionnál, utóbbi a Széphalom Könyvműhelynél, Budapesten jelent meg. Cseke Péternek eddig tizennyolc önálló kötete látott napvilágot, társszerzőkkel együtt pedig közel negyven. A szociográfiai riport műfajával indult, ezekből szerkesztett reprezentatív kötete 1993-ban a Püski Kiadónál látott napvilágot Hazatérő szavak címmel. /Farkas Imola: Hagyomány és jövőstratégia. Beszélgetés Cseke Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
Több tudományos előadás hangzik el Hadadon, a Teleki László Alapítvány jún. 8–10. között több helyszínen sorra kerülő Megújuló örökség című konferenciáján. A résztvevők Hadadon megtekintik a Wesselényi- és Degenfeld-kastélyt, majd este a szászcsávási zenekar és a szilágybogdándi táncosok előadását. Szilágycsehben a nagybányai Jakab Rita és a budapesti Káldi Gyula tart ismertető előadást a szilágycsehi templom helyreállításáról. Hadadon értekezések hangzanak el a hadadi templomról, az erdélyi műemlékek dokumentálásáról és az örökségvédelmi feladatokról, majd bemutatják Káldi Gyula–Várallyay Réka Útmutató épített és tárgyi örökségünk megóvásához című kötetet. /Hadad. Megújuló örökség – konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
A romániai magyarság esetében az acsargó belső ellenségeskedés végzetes lehet, mert a parlamentből való kiesést eredményezheti. Fodor Sándor ezért ajánlja a vitatkozó honatyáknak, hogy tisztázzák egymás között álláspontjukat, ne a sajtóban fejtsék ki ellentétes nézeteiket. /Fodor Sándor: Megmaradásunk a tét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
Pécs-Baranyai Művészek/2004-06-08 címmel nyílt kortárs képzőművészeti tárlat Kolozsváron, a Tranzit Házban. A kiállító művészek a legkülönfélébb anyagfeldolgozást és társítást művelik. Boros János alpolgármester és Eckstein-Kovács Péter szenátor is a két város között 1990 óta fennálló, de valójában nem működő hivatalos testvéri kapcsolatnak a civil szférában való konkretizálódását emelte ki. /Ördög I. Béla: Pécs-Baranyai Művészek/2004-06-08. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
Megjelent Kolozsvár legrégebbi tanintézetének évkönyve /Az 1557-ben alapított kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Évkönyve a 2002–2003-as tanévre. Szerkesztette: dr. Gaal György. Kolozsvár, 2004/, amely a 2002/2003-as tanév adatait öleli fel. A háromnyelvű iskolatörténeti összefoglalást követően a tanári kar tagjainak dolgozatai következnek. Köztük van Ujvárosi Tamás fényképekkel illusztrált beszámolója: Magyarság, egyház és templomok a Szamos-hátságon. A dolgozat a jelzett terület 16 községében a magyarság kihalását és műemlék-templomainak szomorú sorsát mutatja be. Az Iskolai eseménynaptár a tanév folyamán történtekről nyújt képet. Több mint huszonöt oldalon olvashatók az iskola osztályonkénti diáknévsorai az év végi általános osztályzatokkal, a végzősöknél érettségi eredménnyel. Tavaly a nappali tagozaton 35 osztályban 855, az estin pedig 19 osztályban 441 diák tanult (az utóbbiakból 330-an román tannyelven). Az iskolának összesen 1296 tanulója volt. A könyvtár 28 ezer kötetes. /Gergely Gyula: A Brassai legújabb évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
Tompa Gábor Lidércbánya című verseskötetét mutatták be jún. 7-én, Kolozsváron, a Bretter György Irodalmi Kör ülésén. Karácsonyi Zsolt szerint Tompa Gábor legújabb, ötödik verseskötete, valahol az avantgarde és a Házsongárd közötti térben helyezkedik el. /F. I.: Lidércbánya – Tompa Gábor új verseskötete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
Több mint másfél évszázad telt el Kriza János tájszótárának megjelenése óta, és azóta sem született egy újabb összefoglaló munka, mely a székelység egyik legnagyobb kincsét, a nyelvet térképezné fel. A költőként is jól ismert szerző, Sántha Attila ezt a mulasztást próbálta pótolni a Székely Szótár szerkesztésével. Munkája egyaránt alapos filológiai és irodalmi teljesítmény: úgy rögzíti a székelység mai, az egyediségét érdekes módon megtartó nyelvállapotát, hogy találó irodalmi (és nemcsak irodalmi) példamondatokat keres a szavakhoz. Sántha Attila /sz. Kézdivásárhely, 1968/ tanulmányait a kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarán végezte, ahol 1996-ban magiszteri diplomát szerzett szocio-etno-lingvisztikából. Verskötetei: Münchhausen báró csodálatos versei (1995), Az ír úr (1999), Kemál és Amál (2004). Sántha Attila az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke. /Sántha Attila Székely szótárának bemutatója. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./2004. június 9.
Ismét a magyarokkal riogatja két szlovák ellenzéki párt az Európai Parlament képviselőinek megválasztása előtt a szlovák választókat, mondván: ha kevesen mennek el szavazni, akkor a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) öt-hat képviselője lesz a brüsszeli testületben. Jóllehet a korábbi felmérések alapján az MKP két, esetleg három EP-mandátum megszerzését tartotta reálisnak. Szlovákiának 14 mandátuma lesz Brüsszelben, és ebből a három jelöltet indító MKP egyet, jobb esetben kettőt szerezhet meg. /A szlovák ellenzék ismét a magyarokkal riogat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2004. június 9.
A szlovákiai magyar tudományos műhelyek munkatársaival tanácskozott jún. 7-én a Pozsonyhoz közeli Somorján a Magyar Tudományos Akadémia elnöki bizottsága. A bemutatkozó műhelyek, így a házigazda, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Szlovákiai Magyar Professzorok Klubja, a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda, a révkomáromi Selye Egyetemi Központ és a nyitrai Konstantin Egyetemen működő Közép-európai Tanulmányok Kara, a közelmúltban megalakult Selye János Egyetem, a pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszéke, és más felvidéki magyar tudományos társaságok fontos szerepet töltenek be a felvidéki magyar kisebbség életének alakításában. Az intézményeket ebben az igyekezetükben az MTA hosszú évek óta segíti. A tanácskozás első munkanapján az MTA Arany János Emlékérmet adományozott a somorjai tudományos kutatókönyvtár, a Bibliotheca Hungarica vezetőjének, Végh Lászlónak és – posztumusz – a közelmúltban elhunyt, Somorján élt Zalabai Zsigmond író-irodalomtörténésznek. Az MTA kihelyezett ülése jún. 8-án Révkomáromban folytatódott. /Az MTA elnöki bizottsága Szlovákiában tart kihelyezett ülést. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./ 2004. június 10.
Iliescu elnök részt vesz jún. 11-én Washingtonban Ronald Reagan amerikai exelnök temetésén. /Iliescu a temetésen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./2004. június 10.
Országos szinten a helyi tanácsi mandátumok 37,4 százalékát a kormánypárt, az SZDP, 17,6 százalékát a liberálisok /NLP/, 15 százalékát pedig a demokraták /DP/ szerezték meg – közölte a Központi Választási Iroda, amely az ország 3137 választókerülete közül 3109 adatait összesítette jún. 9-ig. A listán soron következő párt a Nagy-Románia Párt (7,1 százalék), az RMDSZ (6,3) és az Román Humanista Párt (6,1). A mandátumok megosztása a következő: SZDP – 31,8 százalék, NLP – 16,6, DP – 13,9, NRP – 7,7, RHP – 6,5, RMDSZ – 5,4. A polgármesteri mandátumok 69,5 százalékát, 891-et az SZDP nyert el, következik az RMDSZ 148 mandátummal (11,54 százalék), az NLP 105 (8,19), a DP 72 (5,62), a függetlenek 31 (2,42) és az RHP 12 mandátummal (0,94). Az SZDP a mandátumok 32,68 százalékát szerezte meg, de a liberálisok és a demokraták, valamint az általuk alkotott szövetség összesen több mint egy százalékponttal több mandátumot szerzett. Külön-külön az SZDP után az NLP következik 15,93 százalékkal, majd a DP 12,79, az NRP 8,08, az RHP 6,03, az RMDSZ 5,72 és az NLP–DP szövetség 5,13 százalékkal. /Pártok rangsora. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./2004. június 10.
A Fehér megyei tanácsnak nincs RMDSZ-es tagja. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke elmondta: a megye magyar lakossága 5,4 százalék, a bejutási küszöb pedig 5 százalék volt, tehát még akkor is kérdéses lett volna a megyei lista sikere, ha a magyarok kiemelkedően magas számban mentek volna el szavazni, és valamennyien az RMDSZ-re voksoltak volna. /Nincs Fehér megyei RMDSZ-es tanácsos. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./2004. június 10.
A Magyar Polgári Szövetség Csíki Területi Szervezete fenyegetőzéssel és zsarolással vádolja Ráduly Róbert RMDSZ-képviselőt, a csíkszeredai polgármester-választás győztesét. Szondy Zoltán, a Csíki MPSZ elnöke jún. 9-i sajtótájékoztatóján azt állította: Ráduly Róbert azzal fenyegette meg őt és több, MPSZ-tag városi tanácsost, hogy “ha rosszat tesznek, az RMDSZ sajtótájékoztatón leplezi le mindazt, amit az utóbbi négy évben tettek a városban”. /Magyar civakodás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./2004. június 10.
A csíkszeredai önkormányzati választásokon a precedens nélküli alacsony részvételi arány egyértelműen a választás tétnélkülisége és a Magyar Polgári Szövetségnek a választási küzdelemből való kiszorításának eredménye – hangsúlyozta Szikszai László leköszönő önkormányzati képviselő az MPSZ csíki szervezet jún. 9-i sajtótájékoztatóján. Ugyanott elhangzott, hogy a szövetség függetlenként induló 5 jelöltje Csíkpálfalván a leadott szavazatok 74%-át szerezte meg, Csíkszentdomokoson szintén 5 független jelöltjük a voksok 52,7%-át kapta. /A polgári szövetség véleménye. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 10./2004. június 10.
Kézdivásárhelyen Török Sándor RMDSZ-es jelöltet választották polgármesternek. A kézdivásárhelyi városi tanács tagjai mind az RMDSZ jelöltjei. Az egyetlen város az országban, ahol csak RMDSZ-jelöltek kaptak mandátumot. /(Gyergyai Csaba): Kézdivásárhely egyedi eset az országban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./2004. június 10.
A Magyar Polgári Szövetség összesen négy polgármestert juttatott mandátumhoz az idei helyhatósági választások első fordulójában, további heten pedig a második fordulóra készülnek. Székelyudvarhelyen és a közeli Kányádon, a Bihar megyei Érszalacson, valamint Gyergyócsomafalván jutott polgármesteri tisztséghez az MPSZ által támogatott független jelölt, a többi hét településen pedig többnyire az RMDSZ jelöltjeivel kell június 20-án megmérkőzniük. /Krónika (Kolozsvár), jún. 10./2004. június 10.
Ingatlanokat kapott vissza a nagyszebeni magyarság. Negyven év után ismét közösségi házat szeretnének működtetni Nagyszeben. Nagyszeben 3500 lelkes magyar közösségnek 2000-ben, de az újonnan megválasztott városi önkormányzatban sincs egyetlen képviselője sem. Sikerült visszaszerezni a Nagypiac téren egy háromszintes ingatlant, amelyet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolt 1895-ben. 1956-ban az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes magyar könyveket, amelyeknek egy része szerencsére megmenekült, és a nyugdíjasok egyesületéhez került, mondta el Szombatfalvi Török Ferenc, az RMDSZ szebeni elnöke. Miután az épületben lévő nyolc család, valamint a bélyeggyűjtők egyesülete kiköltözik, az épületet az uniós alapokból történő központ-rehabilitációs program keretében szeretnék tataroztatni. Szórványbentlakást terveznek a diákoknak. Az emeleteken rendeznék be a polgári egyesület meg az RMDSZ irodáját. A település szász polgármesterének hozzájárulásával néhány hónappal ezelőtt az Nagyszebenben, az alsóvárosban sikerült parkot elnevezni Petőfiről, a tervek között szoborállítás is szerepel. A római katolikus egyház további három jelentős ingatlant szerzett vissza: az orvosi egyetem egyik épületét, a Hegy utcai Ferenc-rendi zárdát és az Orsolya-rendi nővérek zárdáját. Az utóbbi kettőben iskola működik. Szombatfalvi Török Ferenc RMDSZ-elnök szerint esély mutatkozik annak az épületnek a megszerzésére is, amelyben Kós Károly élt gyermekkorában. /Képviselet nélkül, hatékonyan. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./