udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6288
találat
lapozás: 1-30 ... 2851-2880 | 2881-2910 | 2911-2940 ... 6271-6288
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2004. június 12.
Az elmúlt hét elején ismeretlen tettesek kirabolták Kolozsvár központjában, a Szentegyház (Iuliu Maniu) utcai Gaudeamus könyvesboltot. Koós Ferenc tulajdonos közölte, hogy a betörő kifosztotta a pénztárt. Egyetlen könyvet sem vittek el, de otthagytak többek között egy fényképezőgépet is, a tolvajoknak kizárólag a pénz kellett. A rendőrségnek sikerült levennie a bemászó betörő ujjlenyomatát. Az elmúlt hetekben-hónapokban mindegyik Szentegyház utcai üzletet feltörték, mint kiderült, a Gaudeamus volt az utolsó a környező cégek-üzletek közül. Mindennek ellenére a könyvesbolt tulajdonosának figyelmét a hatóságok nem hívták fel a veszélyre. /(balázs): Szentegyház utcai rablómese. A könyveket nem bántják. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./2004. június 12.
Az idén 96 éves Református Szemle /Kolozsvár/ szerkesztőbizottsága Kozma Zsolt teológiai professzornak ítélte az első Pro Sciencia Sacra díjat. A jún. 9-én megtartott ünnepi nyílt szerkesztőségi ülés főhajtás volt a több lelkészgenerációnak tudományt és lelki táplálékot nyújtó Kozma professzor előtt. Adorjáni Zoltán teológiai professzor, a Református Szemle főszerkesztője ismertette a népes hallgatósággal a teológiai szaklap közel százéves történetét és Kozma Zsolt munkásságát. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke saját méltatása mellett felolvasta az objektív okok miatt távolmaradt Szabó István dunamelléki református püspök üzenetét, majd Marjovszki Tibor budapesti teológiai tanár személyes hangvételű előadásban méltatta a Kozma-életmű hatását a felnövő teológus-generációkra. Pap Géza erdélyi püspök az idén nyugdíjazását kérő Kozma Zsolthoz fordult: ne hagyja abba a tanítást, ne hagyja abba az írást. /M. Á. Zs.: Pro Sciencia Sacra díj Kozma Zsoltnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./2004. június 12.
Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Székely Miklós festményei láthatók. A festőművész 1998-ban szívinfarktust kapott, majd bénító agyvérzést, jobbkeze megbénult. Hatalmas akarattal Székely Miklós bal kézzel megtanult, újratanult festeni. 2000-ben már egyéni kiállítással hallatott magáról, azóta ez a negyedik tárlata. /N. M. K.: Alkotó életerővel. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12./ 2004. június 12.
Jún. 11-én, dr. Boros Béla címzetes érsek /Kisjenő, 1908. szept. 20.- Temesvár, 2003. jún. 6./ halálának első évfordulóján megemlékező szentmisét celebrált Böcskei László általános helynök. Dr. Boros Béla filozófiai és teológiai tanulmányait a római Gergely Egyetemen végezte. Rómában szentelték pappá 1932-ben, ezt követően a temesvári papneveldében a bölcsészet és dogmatika tanára, végül rektora volt. 1948 novemberében címzetes püspökké nevezték ki, majd ugyanazon év december 12-én, a bukaresti apostoli nunciatúra kápolnájában titokban püspökké szentelték. Kirakatper áldozata volt, a katonai bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte, amelyből több mint 13 évet börtönben töltött. 1990. március 14-én II. János Pál pápa címzetes érsekké nevezte ki. /Rekviem a Székesegyházban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./2004. június 12.
Jún. 15-én Aradon, a Tulipán könyvesboltban bemutatják Dísz Péter Béluska című novelláskötetét, a tizenegyedik Fecskés-könyvet. Szerzője, a volt Mosóczy-telepi református lelkész már nyolc éve hunyt el, de kéziratai időállóságát jelen kötet is bizonyítja. A hetvenes években sok tehetséges alkotó gyűlt össze a Tóth Árpád Irodalmi Körben anélkül, hogy a megjelentetés reménye lebeghetett volna szemük előtt. Írásai a kisemberek gondjaival, bajaival foglalkoznak. /Pávai Gyula: A tizenegyedik Fecskés-könyv. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./2004. június 12.
Szabó Dezső születésének 125. évfordulója tiszteletére rendeznek művészi műsorral egybekötött könyvbemutatót jún. 17-én Kolozsváron, a Református Kollégium dísztermében (Farkas u. 16.). Sebesi Karen Attila mutatja be a Szabó Dezső Egyesület kiadásában megjelent Szabó Dezső tanulmánykötetet. /Krónika. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./2004. június 12.
Három nyelvű – román, magyar, német – versantológiát adnak ki Zilahon, a Hagyományőrző Megyei Művelődési Központ gondozásában. A szerzők a negyedik alkalommal tartott román–magyar költőtalálkozó résztvevői, ketten magyarországi vendégek. A szilágysági és magyar költők vesei román fordításban, illetve a román szerzőké magyar nyelven is megjelenik a kötetben, mindenkitől egy-egy vers németül. Az antológia bemutatójára Bécsben, a Román Kulturális Intézetben kerül sor, szilágysági képzőművészek kiállításával egy időben, július elején. /Versek három nyelven. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./2004. június 14.
Lemondott belügyminiszteri tisztségéről Ioan Rus. A Kolozsvár polgármesteri tisztségére pályázó politikus azért döntött úgy, hogy felfüggeszti kormányzati tisztségeit, mert teljes figyelmét a kolozsvári polgármester-választás második fordulójának kívánja szentelni. Adrian Nastase kormányfő hétfőn nyilatkozik belügyminisztere lemondásáról. / Lemondott Ioan Rus belügyminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ 2004. június 14.
Tájékozatlannak és érdektelennek bizonyult Speranta Ianculescu környezetvédelmi miniszter a Verespatakon ciántechnológiás aranykitermelésre készülő kanadai–román cég szándékait illetően – írta a jún. 12-i román sajtó. Speranta Ianculescu semmit sem tud arról, hogy az Európai Unió milyen határértékeket szab az eljövendő derítőtó ciánkoncentrációjának. A lap szerint a román miniszter el sem hagyta gépkocsiját, hogy "utána nézzenek, mit javasol a román–kanadai cég a környezet ciánszennyezésének csökkentése érdekében". /Elégtelen a környezetvédelmi miniszternek Verespatak miatt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ 2004. június 14.
Szászrégenben a nacionalista pártok is Nagy Andrást támogatják. Szászrégenben a négy román párt szavazótáborának két rossz közül kell választania: az egyik Nagy András, a magyar, a másik a liberális jelölt, akinek háta mögött az üzletember-oligarchia áll. /Szucher Ervin: Nyerésre áll a magyarság. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./2004. június 14.
Jún. 12-én ballagtak a három kolozsvári magyar középiskola, a Báthory István, az Apáczai Csere János és Brassai Sámuel Líceum végzős diákjai. A Báthory iskolaudvarában felsorakoztak Báthory és a Római Katolikus Gimnázium végzős növendékei, megjelent Czirják Árpád pápai prelátus, Kónya-Hamar Sándor képviselő, Boros János alpolgármester, Székely Zoltán és Balázs Kornél a piarista öregdiákok baráti körétől, Bitay Csaba, a Pro Juventute Alapítvány elnökségi tagja, Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság elnöke és Fodor Sándor író. A maturandusokat Tőkés Elek, a Báthory-líceum, és Nyakas Magdolna, a katolikus gimnázium igazgatója búcsúztatta. /Köllő Katalin: Ballagás 2004 – Az újrakezdés reménye. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 71 diáknak szólalt meg utoljára a csengő, köztük voltak közgazdaság-könyvelés szak első végzettjei. Dr. Wolf Rudolf igazgatója szólt a végzősökhöz és a vendégekhez. /Balázs Bence: Jubileumi ballagás a Király utcában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Az ősi schola, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum 447. évfolyama búcsúzott, 82 nappalis és 19 estis diák. Kósa Mária igazgató köszöntötte a megjelenteket, akik között ott volt dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Alexandru Stan aligazgató, Molnos Lajos a Pro Iuventute, Pillich László a Heltai Alapítvány képviseletében és Szőcs Judit, a Gál Kelemen Oktatási Központ vezetője. /Póka János András: Az eső lett a főszereplő. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ 2004. június 14.
Nagybányán a Németh László középiskola végzős diákjai jún. 10-én ballagtak. Böndi Gyöngyike képviselő elmondta, hogy 1989-ben csak egy fél magyar XII. osztály létezett a városban, most pedig négy. Ludescher István alpolgármestere kifejtette, hogy az RMDSZ megteremtette annak a lehetőségét, hogy szinte minden területen itthon a szülőföldön, anyanyelven tanulhasson mindenki. Dávid Erzsébet főtanfelügyelő-helyettes, Vlaicu Zsuzsa igazgató és Czumbil Csaba aligazgató búcsúszavai után okleveleket adtak át a legkiválóbb tanulóknak. /Farkas E. Zoltán: Újra ballagtak az érettségiző Németh Lászlós diákok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2004. június 14.
A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem végzős diákjai jún. 12-én ballagtak. Idén a magyar tagozaton, a színészosztályban 16-an végeztek, a teatrológia szakon 9-en. Az egyetem folyamatosan bővíti kínálatát, négy évente indítanak rendezőosztályt, a 2003-2004-es tanévtől bábszínészképzés kezdődött, a következő tanévtől pedig zenepedagógia szakra hirdetnek helyeket. Romániában két helyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron képeznek magyar színházi szakembereket /Elballagtak a Színművészeti Egyetem diákjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2004. június 14.
Jún. 14-én Hargita megyében 4498 nyolcadikos diák kezdi a záróvizsgát, közülük 3593-an magyar nyelven, 905-en pedig román nyelven vizsgáznak. /Takács Éva: Ma kezdődik a záróvizsga. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./2004. június 14.
Jún. 11-én Csíkszeredában az RMDSZ Területi Küldötteinek Tanácsa döntött arról, hogy a csíkiak kit javasolnak a Megyei Tanács alelnöki tisztségére. A két jelölt: Borboly Csaba és Mátéffy Győző volt, végül Borboly Csabát választották. A Hargita Megyei Tanács alakuló ülését jún. 16-án tartja, amikor a 22 RMDSZ-es tanácsos mellett, 3 Szociáldemokrata Párti, 2 Demokrata Párti, 3 Népi Akció Párti képviselő és Beder Tibor független jelölt döntenek titkos szavazással, a Megyei Tanács vezetőségéről. /(Daczó Dénes): A TKT döntése szerint. Borboly Csabát javasolják alelnöknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2004. június 14.
Jún. 12-én Kolozsváron a Református Kollégium visszanyert épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felavatott dísztermet. Ez alkalommal neves erdélyi magyar képzőművészek felajánlásaiból jótékonysági célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt, melynek bevételét az iskola további felújítására fordítják. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és a kollégium közös szervezésében 65 munka került közönség elé mai vagy már elhunyt művészektől. Neves művészek /Soó Zöld Margit, Incze János Dés, Fodor-Nagy Júlia, Ferenczy Júlia, Essig Klára, Starmüller Géza, Károlyi Zöld Gyöngyi, Székely Géza, Kancsura István, Takács Gábor, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Essig József, ifj. Starmüller Géza stb./ munkái láthatók. Székely Árpád igazgató elmondta, külön öröm hogy a tárlatra Erdély minden tájáról érkezett felajánlás. /Felavatták a Református Kollégium dísztermét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ 2004. június 14.
Jún. 12-én az Anyanyelvi Konferencia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság és a szatmárnémeti Kölcsey Kör szervezésében, a szatmárnémeti Scheffler János Lelkipásztori Központban "Gyalogolni jó" – Móricz Zsigmond és Szatmár megye címmel, az író születésének 125. évfordulója alkalmából rendeztek irodalmi tanácskozást. Muzsnay Árpád köszöntője után olyan neves irodalomtörténészek tartottak előadást, mint Görömbei András debreceni akadémikus, Balogh Béla nagybányai levéltáros, Láng Gusztáv szombathelyi egyetemi tanár és Végh Balázs Béla, a szatmárnémeti Babes–Bolyai Tanítóképző Főiskola tanulmányi igazgatója. Jún. 13-án a tanácskozás részvevői az író szülőfalujába, Tiszacsécsére, illetve Szatmárököritóra látogattak el. /Emlékezés Móricz Zsigmondra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 14./2004. június 14.
Immár második alkalommal került sor jún. 12-én Csíkszentkirályon a Csíki Fúvós Találkozóra. A helyi Tiva Egyesület szervezésében a vaslábi, az újtusnádi, a mikóújfalusi, a gidófalvi és a szentkirályi fúvószenekarok vettek részt. A résztvevők kora délután a kultúrotthonnál gyülekeztek, majd onnan vonultak a régi iskolához, ahol a bemutatót tartották. /Fúvós találkozó Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./2004. június 14.
A Máramaros Megyei Múzeum fennállásának 100. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét elején Nagybányán elkezdődött, több napos rendezvénysorozaton. Nem hangzott el egyetlen szó sem a múzeumalapító Schönherr Gyuláról, akinek nagyon sokat köszönhetett mind a nagybányai magyar közösség, mind maga a múzeum is. A neves történész mellszobra ki van állítva ugyan az egyik teremben, s ugyanott látható a szülőházán egykor létező emléktábla negatív képe is, melynek szövege a következő: Itt élte gyermek és ifjúkorát – szülőházában – s tért örök nyugalomra SCHÖNHERR GYULA DR. Történettudós, a M. Tud. Akadémia L. tagja – Szül.: Nagybányán 1864. szept. 26. Meghalt: 1908. március 24. De csak ennyi! A tábla egyelőre nincs meg. Nagybányán, jún. 18-án rendezik meg a Városi Színházban a Schönherr-napokat. /Farkas E. Zoltán: A Megyei Múzeum centenáriumi ünnepsége. Schönherr-napok Nagybányán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2004. június 14.
Tizennégy felvidéki, vajdasági, magyarországi, erdélyi és moldvai gyermek-néptáncegyüttes kétnapos találkozója kezdődött el jún. 12-én a háromszéki Baróton. A Kárpát-medencei gyermek-néptáncegyüttesek találkozóját a Kovászna megyei Művelődési Központ, a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint a Barót művelődési háza és a helybeli Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezte. A kolozsvári, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki együttesek mellett fellépett a martonvásári Villő gyermektáncegyüttes, egy vajdasági (adai) és két moldvai csángó (frumószai és pusztinai) tánccsoport is. Másnap tartották az együttes-vezetők szakmai tanácskozását. /Kárpát-medencei gyermek-néptáncegyüttesek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./