udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6288
találat
lapozás: 1-30 ... 3691-3720 | 3721-3750 | 3751-3780 ... 6271-6288
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2004. augusztus 2.
Júl. 30-án Nagyzerindben találkozott az RMDSZ helybeli és megyei vezetősége. A legtöbben azt várták, hogy tisztázódjon Szűcs József volt alpolgármesternek az RMDSZ-ből történt kizárásának ügye. Király András megyei elnök hosszan beszélt az RMDSZ programjáról. Kitért arra is, hogy Nagyzerind községben 93%-os a magyarság részaránya, a választási eredmény nem felel meg az elvárásoknak. Szabó József, az RMDSZ nagyzerindi szervezetének elnöke követelte a Szűcs elleni, koholt vádak alapján hozott határozat visszavonását, amit többen is helyeseltek. Nagyzerinden az 1347 szavazati joggal rendelkező polgár közül 357 szavazott az RMDSZ megyei listájára. Király András megyei elnök szerint Szabó József a választási kampányban az MPSZ-nek gyűjtött aláírásokat ahelyett, hogy a szervezéssel foglalkozott volna. Szabó József elmondta, hogy Király András utasította Borsos Vilmos feketegyarmati tanítót, hogy hozza létre a parasztpárt helybeli szervezetét. Ezt Cziszter Kálmán magyarázta meg: a Szabadság-szobor felállításához szükséges parasztpárti szavazat miatt kellett ilyen ígéretet tenniük, hozzátette, a községben már amúgy is létezett 8 párt, a parasztpárt pedig csupán 4 szavazatot kapott. A vitában Szűcs József többször megpróbált szóhoz jutni, kétszer néhány másodpercre sikerült is, amikor tagadta az ellene felhozott vádakat. A közel háromórás vita során többen sürgették az ellene hozott határozat visszavonását, de ilyenkor valaki mindig közbeszólt. Szűcs József ügyéről kijelentették: ügyében az Etikai Bizottság dönt. /Balta János: Meddő vita. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./2004. augusztus 2.
Fey László kifejtette, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem a Fidesz rendezvénysorozata volt. Az évek során a rendezvény egyszínűvé, ezáltal színtelenné vált. A Fidesz, a Nagy Testvér (Big Brother), ezért jött el, hogy a közelgő választásokra való tekintettel radikális elvbarátait kioktassa. Fey kijelentette, hogy a választásokon a negatív kampány jellemezte a Fidesz kampányát: „nem a saját programjuk ismertetésére, hanem a vetélytárs rágalmazására helyezték a hangsúlyt.” Fey hozzátette: az itteni radikálisok sem dolgoznak ki hiteles programot, ők is csak az RMDSZ lejáratására szorítkoznak. Fey leszögezte: „Nem szerencsés dolog, hogy külföldről szólnak bele a mi ügyeinkbe; bár igaz, 2002-ben a mi radikálisaink is, Tőkés Lászlóval az élükön, keményen lobbiztak a Fidesz mellett.” /Fey László: Ki a gazda? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2004. augusztus 2.
Mind a hét kolozsvári magyar tagozatos szakiskola osztályai beteltek, függőben maradt azonban Dés, Torda és Bánffyhunyad magyar szakiskolájának helyzete, ugyanis ezekbe a tanintézményekbe 15-nél kevesebben iratkoztak be, így önálló osztály egyelőre nem indítható. E három kisváros magyar diákjai két lehetőség között választhatnak: vagy a helyi román tagozatra mennek hasonló szakokra, vagy Kolozsvárra jönnek azokba az osztályokba, amelyek profilja a legközelebb áll a "hazaihoz". 1989 óta most történt meg először, hogy a líceumi helyek már első nekifutásra megteltek Kolozsváron. /Szabó Csaba: Letették a kolozsvári magyar nyelvű szakiskolahálózat alapjait. Désen, Tordán és Bánffyhunyadon továbbra sincs magyar szakoktatás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2004. augusztus 2.
Schreter Károly Petrozsény régi-új polgármestere, mivel 1996 és 2000 között egyszer már volt polgármester Petrozsényban. A 75 esztendős demokrata párti polgármester jól ismeri a bányászváros gondjait. Elmondta, hogy a múltban nagyon jó viszony volt a magyarok és a többiek között, s reméli, mindez így is marad. 1997-ig még magyar nyelvű középiskola is működött Petrozsényban, ma viszont már elemi iskola sincs. Schreter Károly elismerte, hogy magyar iskolára szükség van. Petrozsény testvérvárosa a magyarországi Várpalota. Nemrég 30 várpalotai gyermek járt Petrozsényban, hamarosan innen indul 30 gyermek Várpalotára. – Petrozsény számottevő szociális problémákkal szembesül. /Chirmiciu András: Prioritásai a polgárok gondjai. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./2004. augusztus 2.
A Moldvahon Egyesület és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége szervezésében, augusztus 2-a és 8-a között tartják meg, immár 5. alkalommal a Somoskai Faluhetet (Bákó megye). A gyermekeknek kézműves foglalkozást, ének és tánctanítást, illetve bábszínházat szerveznek. Fellép a pusztinai, a klézsei és a rekecsenyi hagyományőrző csoport, a Gyimesi táncegyüttes, a Somos együttes, az Öves táncegyüttes. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Örökség, a Gyimesközéplokért Társaság és a polgármesteri hivatal támogatásával szervezik. /Somoskai Faluhét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./2004. augusztus 2.
Júl. 29-31-e között tartották a 38. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivált. A gálaműsoron romániai és magyarországi román, görög, magyar, roma, ukrán, szlovák és cseh népzene- és néptáncegyüttesek vonultak fel. Az első napon Kardalus József A székely festett bútor korszakai; Bencze Ilona Népművészet ma, majd Elekes Gyula Népi szimbólumok Kelettől Nyugatig címmel tartott előadást. Másnap udvarhelyszéki alkotók műveiből nyílt népművészeti kiállítás. A Szejkefesztivál táncházzal zárult. /Harmincnyolcadik Szejkefesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./2004. augusztus 2.
Magyarnemegyén júl. 24–31-e között nagy sikerrel rendezték meg immár másodszor a Magyarkéz Gyermektábort, amelyen mintegy száz gyerek vett részt a megye számos magyarlakta településéről. A magyarnemegyei református lelkész, Szabó Attila és felesége, Erika tavaly nyáron indította be rendhagyó gyerektábort. A tábor résztvevői különböző kézműves technikákkal ismerkedhetnek meg. Az érkező gyermekeket magyarnemegyei családok fogadták egy hétre "unokának". A gyerektábort "magyarbállal" fejezték be, amelynek keretében a hét során elkészült munkákból nyílt kiállítás. A rendezvényt a Beszterce Művelődési Alapítvány és a Communitas Alapítvány támogatta. Ez a nyaraltatás, amelyet egy összeforrott szórványmagyar egyház és faluközösség támogatásával tudtak megvalósítani, példaértékű. /Bencze Anna: Magyar kéznyomok a Nagy-Szamos mentén. "Unokavásár" és táborbontás Magyarnemegyén. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2004. augusztus 2.
Az idei, immár kilencedik Kalotaszegi Alkotótábor júl. 19-én kezdte meg munkáját Zsobokon. Célja megismerni e tájegység jellegzetességeit, és azokat művészi alkotásokban ábrázolni. A részvevők bejárják a vidék falvait. /Essig Klára: Kilencedik Kalotaszegi Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2004. augusztus 2.
Hatodszor rendezték meg Sárközújlak Napjait, voltak sportrendezvények és gazdag kulturális program várta a résztvevőket. A műsort a helybeli óvodások és iskolások előadásai nyitották, majd az adorjáni gyerekek énekeltek–táncoltak. /Fodor István: Sárközújlak Napjai, hatodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 2./2004. augusztus 2.
A hét végén Szörcsén első alkalommal rendeztek falunapokat. A kétnapos rendezvény alatt a faluközpontban székely díszkaput, a templomkertben pedig turulmadaras emlékművet avattak az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban, valamint a két világháborúban elesett szörcsei hősök tiszteletére. Szörcsén különböző szórakoztató műsorokat, ügyességi versenyeket és szabadtéri mulatságokat szerveztek. Az ünnepi ceremóniát a helybeli hagyományőrző lovasbandérium felvonulása nyitotta meg. A polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy a visszaállított székely díszkapu az itteniek életét, nyitottságát, befogadókészségét jelképezi. Aug. 1-jén a templomkertben felállított turulmadaras emlékműnél a kézdivásárhelyi fúvószenekar toborzó zenéjére gyülekezett az ünneplő közönség. /Bodor János: Szörcse ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./2004. augusztus 2.
A hét végén Kissolymoson az unitárius egyházközség falutalálkozót rendezett. Istentiszteletet tartottak, dr. Szabó Árpád püspök beszédében kitért arra, hogy az elszármazott kissolymosiak visszatértek a gyökerekhez. A kissolymosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet színjátszó csoportja előadta a Körforgalom, valamint a Postán nyert vőlegény című színdarabokat. A programot labdarúgó-mérkőzések és szórakoztató műsorok zárták. /Fekete B. Zoltán: Kissolymosi falutalálkozó. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./2004. augusztus 2.
Újra megjelent a 2003-as kiadású turisztikai zsebkönyv, Vargyas Antal: Székelyföld /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című munkája. Megtalálható benne a Székelyföldről minden, amiről a turistának tudnia érdemes: műemlékek, templomok, várromok, kastélyok, udvarházak, természeti ritkaságok rövid leírása. /A Pallas–Akadémia Könyvkiadó új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./2004. augusztus 2.
Olimpiai kiadvánnyal lepi meg a sportszerető olvasókat az Udvarhelyi Híradó. Az Athéntól Athénig című, 130 oldalas kötetben megtalálható a modern kori olimpiák mindegyikének képekkel illusztrált története, az aug. 13-án rajtoló athéni játékok részletes programja. /Athéntól Athénig: mától standokon az olimpiai kiadvány. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./2004. augusztus 3.
Bukarest azt fontolgatja, hogy Romániában nyújtanának képzést a Moldova szakadár Dnyeszteren túli területén élő román ajkú diákoknak, miután a nemzetközileg el nem ismert Dnyeszteren túli Köztársaság hatóságai bezáratták a román nyelvű iskolákat, jelentette be Mircea Geoana külügyminiszter, hozzátéve, hogy már folyamatban vannak a konzultációk e tárgykörben a moldovai hatóságokkal. Másfelől a román állam konzultál az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőivel is, hogy közös álláspontot alakítsanak ki arról, miként lehetne rákényszeríteni a túlnyomórészt orosz nyelvű Dnyeszteren túli terület hatóságait az iskolabezárásokról hozott döntés megmásítására. Románia azt is mérlegeli, hogy a moldovai kormányhoz hasonlóan büntető intézkedéseket vezet be a szakadár terület ellen a román nyelvű iskolák bezárása miatt. Ezek között szerepelhet a tiraspoli állami vezetők nemkívánatos személlyé nyilvánítása és a terület exportjára kirótt korlátozó intézkedések bevezetése. /Román szankciók Tiraspol ellen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./2004. augusztus 3.
A kormánypárt vereségként élte meg a helyhatósági választások eredményét, a liberális és demokrata szövetség pedig győzelemként. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint valójában annyi történt, hogy módosultak az erőviszonyok, nyíltabbá vált az őszi választási küzdelem. Az RMDSZ kiváló eredmény ért el, ez meglepte az RMDSZ ellenfeleit. Markó hangsúlyozta, hogy a mostani választási eredmények ellenére a kormánypárttal hosszú távon is folytatódhat az együttműködés, de el tud képzelni együttműködést a liberális-demokrata koalícióval is. Makkai János, a Népújság főszerkesztője elítélte Orbán Viktor megállapításait. Markó jelezte, nem kíván polémiába keveredni a Fidesszel, de kijelentette: a Fidesz ellenzékben másfajta retorikát próbál használni. Markó nem ért egyet azzal, hogy valaki kormányon másképpen beszéljen ezekről a kérdésekről, mint ellenzékben. Markó szerint a Fidesz rá fog jönni, hogy nem hoz hasznot számukra, ha megkérdőjelezik az RMDSZ politikáját. Tusnádon elhangzott, hogy az elkövetkező három évben ki kell vívni az autonómiát, és Romániát rá kell kényszeríteni arra, hogy ezt megadja. Markó szerint viszont az integráció fontos, az autonómiát „saját politikai bölcsességünkkel és erőnkkel kell kivívnunk.” Markó Béla úgy gondolja, „a Fidesz fölösen koncepciózus a szóban forgó kérdésekben, a kormányoldal pedig fölösen koncepciótlan. Tehát a Fidesznek van koncepciója, amely időnként valóban egyik vagy másik elemében változik, másrészt sokszor reánk akarják erőltetni a felfogásukat anélkül, hogy megkérdeznének minket.” Az újságíró hozzátette: „szívesen vezetnének bennünket pórázon”, továbbá idézte Csapody Miklóst /Magyar Demokrata Fórum/ az Erdélyi Riport hetilapból: "Hogy van az, hogy egy politikai erő Magyarországon a természetellenes politikai egybetömbösítés élharcosa, Erdélyben pedig a természetes, nemcsak politikai, hanem érdekképviseleti, szervezeti, közületi egység mesterséges szétdarabolója." Makai hozzátette: ebben egy platformon találja magát az RMDSZ és az MDF. Markó Béla helyeselt: „A Magyar Demokrata Fórumhoz érzelmi szálak is fűznek, amelyek még 1989 előttről származnak. Nehéz időkben járták Erdélyt, megkerestek minket, segítettek. Szellemi, lelki támaszt jelentettek sokunk számára. Csapody Miklós például ilyen ember…” Makai idézett Kövér Lászlónak a Krónikának adott interjújából: "Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor." Markó Béla erre megjegyezte: „A barátaimat nem politikai értékválasztás szerint válogatom. Vannak velem sokban egyet nem értő, meg velem egyetértő barátaim egyaránt. A barátságunk alapja az erkölcs.” /Makkai János: Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./ Ezt a beszélgetést, ismertették az RMDSZ Tájékoztatóban /RMDSZ Tájékoztató, aug. 3., 2783. sz./, továbbá a következő lapokban: Markó: Autonómia és integráció nem helyezhető szembe egymással. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4., „Ha sokáig lesz közöttünk határ, veszedelmesen megfogyatkozunk”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./, Markó Béla szerint Románia esetében nem állítható szembe egymással. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 5./2004. augusztus 3.
Gombamódra szaporodnak az ortodox templomok Nagyváradon: a városközpontban, Váradszőlősön, Észak-Őssiben, Csillagvárosban, az Aradi úton és Várad-Hegyalján egy-egy, a Rogériuszi lakótelepen pedig három templom épül. A Rogériusz negyedben a templom építését felfüggesztették, ugyanis a tiltakozók – zömükben ortodox vallásúak – beperelték a parókiát, mivel az ő véleményüket nem kérték ki. Vasile Bota, az ortodox püspökség vikáriusa szerint a templomok építését a hívek igénylik. A vikárius kifejtette, az egy templomra jutó hívek számát tekintve Nagyváradon az ortodox egyház van a legkedvezőtlenebb helyzetben, hiszen 20 templom van a városban, a hívek száma pedig mintegy 123 ezer fő. Hatvan év alatt a város román lakossága körülbelül meghatszorozódott (a két világháború közti utolsó népszámláláson 20 ezer román lakost írtak össze), de a kommunizmus idején gyakorlatilag nem épültek templomok. A helyi tanács idén kétmilliárd lejjel támogatja az ortodox felekezetet. /Pengő Zoltán: Görögkeleti terjeszkedés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./2004. augusztus 3.
Ismeretlen tettesek román és angol nyelven sátánista szövegeket és gyalázkodó szimbólumokat, horogkeresztet festettek aug. 2-ra virradóra Zilahon belvárosi református templom falára. /Krónika (Kolozsvár), aug. 3./2004. augusztus 3.
Tőkés István kifogásolta a Szabadság július 28-i számában megjelent rövidke írást, mely cinikusan így fejeződik be: "Ha többet járnának hivatásos magyarjaink, ügyeletes nemzetmentőink a szórványvidékekre, talán finomabban nyúlnának a továbbiakban az érzelmi zsarolás »magyar gyermeket Erdélynek!« típusú változatához." A szórványmunkáért áldozni is kell. Az egyházak őrlő malomban vannak, nincs szó "érzelmi zsarolásról". Kétségtelen, hogy számos egzisztenciális tényező járul hozzá az öngyilkossághoz. Mindenkit szeretni kell, aki akár írásban, akár élőszóban az "erdélyi sorsszemlélettel" foglalkozik. /Tőkés István: Koporsógyártás – koporsótalanítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./ Tőkés István a következő írásra célzott: Szabó Csaba: Magyar gyereket – de milyen áron?2004. augusztus 3.
Kiss János visszautasította Vekov Károly írását /A vonalon innen, Szabadság, júl. 30./. Vekov ugyanis kifogásolta Kiss János előzően közölt ítélkezését /Csak füst, Szabadság, júl. 22./, melyben pálcát tört a Nemzetépítő Platform állásfoglalása fölött. Kiss János továbbra is úgy látja, hogy Vekov Károlynak és platformjának szereplési viszketegségből, pótcselekvésként született nyilatkozata „CSAK FÜST és semmi más.” /Kiss János: Továbbra sem láng, csak füst. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./2004. augusztus 3.
Az elmúlt hónapokban gyakran elhangzott az a kijelentés, miszerint ne jöjjenek mások ide megmondani, hogy mit kell tennünk, jól tudjuk azt mi magunktól is. Az RMDSZ vezetői kijelentették: nincs szükségünk emisszárokra és komisszárokra, ne jöjjenek ide a Zsoltok (Bayer és Németh), ne adjanak nekünk tanácsokat. Az RMDSZ vezetősége gyakorlatilag megüzente a magyarországi ellenzéknek, hogy itt nincs szükség rájuk. Ha mégis eljöttek, mint most a Bálványosi Szabadegyetemre, akkor az RMDSZ hivatalos vezetése maradt tüntetően távol. Jött Újhelyi István, az ifjú szocialisták vezetője, egyben az MSZP médiafelelőse, aki úgy “szakérti” a médiát, hogy mindent eltüntetne abból, ami jobboldali, konzervatív, nemzeti szellemiségű. Újhelyi fiatal erdélyi újságírókat toborzott magyarországi továbbképzésre, ami világosan mutatja ama szándékot, hogy az erdélyi magyar sajtót a magyarországi szociál-liberális média mintájára és hasonlatosságára formálják. Azután megjelent Szent-Iványi István EU képviselő, akinek pártja, az SZDSZ nem szavazta meg a kedvezménytörvényt, nem akarja a kettős állampolgárságot, az erdélyiek anyaországi letelepedését. Július elején a tusnádi diáktáborban Vastagh Pál szocialista képviselő tartott előadást, de itt járt Kéri László politológus is, aki szintén a szocialisták elkötelezett híve. Az RMDSZ vezetőse másfélmillió magyar nevében beszél egységes érdekképviseletről, közben elkötelezték magukat az egyik politikai oldal mellett. /Gábor Attila: Szelektív vendégvárás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 3./