udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7017 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6991-7017 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2005. január 5.

A nemrég hatalomra kerülő, a jelek szerint csak nevében liberális kurzus az intolerancia lehangoló bizonyítékát szolgáltatja, amikor Kovászna megye magyar prefektusjelöltje ellen tiltakozik. A román politikum 2005 elején ugyanolyan természetességgel veszi elő a magyar veszély fegyverét, mint egy évtizeddel korábban. /Csinta Samu: Riadó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

A Magyar Művészeti Akadémia elnökségének közleményt adott ki a határon túli magyar művészek felvételéről. A Magyar Művészeti Akadémia minden tagja jelképesen megosztja magyar állampolgárságát egy-egy határon túl élő magyar művésszel. A testület a most megválasztandó új tagok mindegyikét teljes jogú magyar akadémikusnak tekinti. Ezzel a közleménnyel az Akadémia célja, hogy széles körű civil mozgalmat indítson el Magyarországon, hasonló lépésre biztatva a kulturális, a tudományos és a gazdasági élet más résztvevőit is. /Új határon túli tagjai lesznek a Magyar Művészeti Akadémiának. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

A népszavazás ügyében annyi hazugság hangzott el a kampányban, hogy az már hihetetlen! Fenyegették az anyaországiakat azzal, hogy most 2 millió ember fog áttelepülni. Győzött a hazug kampány és az emberi butaság, állapította meg Bognár István Budapestről írt soraiban. /Bognár István, Budapest: Egyesülni fog nemzetünk, hamarosan. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

Pető Bálint Szegedről írt hozzászólásában kifejtette, elítélte az erdélyi reakciót a népszavazás eredménye után /magyar zászló levevése stb./ A kettős állampolgárságról szóló népszavazás a kommunista agynyomorításnak, a magyar kormányoldal agresszív propagandájának az eredménye. /Pető Bálint, Szeged: Kerüljük a szűklátókörűséget. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

1956 forradalmának legnagyobb eredménye az volt, hogy a nemzet minden rétege egybeforrt, egyet akart. Most ugyanaz történt. Sajnos, nem az egész társadalom vált eggyé, mint 56-ban. De a nemzet teljes elitje, pártállásra, társadalmi rétegre és minden egyéb különbségre való tekintet nélkül egybe forrott. Mádl Ferenc elnök, kilépve kötelező semlegességéből, teljes mellszélességgel állt ki az IGEN mellett. A politikai jobboldal kiállása természetes volt. De kiálltak az IGEN mellett a régi kommunista vezetők is, Németh Miklós, Szűrös Mátyás, Pozsgai Imre, írta Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tb. elnöke. Kiderült az is, hogy mennyire megveti a magyar proletárt a magyar „szocialistának” hazudott pártvezetőség. /Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tb. elnöke: Az érem másik oldala. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

Fey László nem érti azokat, akik semmi kedvezményt nem kérnek, számukra az állampolgársági bizonyítvány csak arra szolgál, hogy magukat a magyarsághoz tartozónak érezhessék. Az is elhangzik, hogy a magyar állampolgárság történelmi jóvátétel, szintén Trianonért. „Ne áltassanak ilyen szólamokkal. Borítsunk fátylat a múltra, és forduljunk a jövő felé” – intett mindenkit Fey László. Szerinte a kettős állampolgárság sok konfliktust rejt magában, mind a szomszédos országokkal, mind az Európai Unióval szembeni kapcsolatok terén. A népszavazás eredménye utáni állásfoglalásokkal támadja az ellenzék a magyar kormányt. „Egyes határokon túli magyar szervezetek vezetői szerénynek és ildomosnak nem mondható hangon követelőznek”. /Fey László: Üres szólamok, hamis értékek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

A kettős állampolgárságról „decemberben zokogott a róna”, írta Kuszálik Péter, „de lassan elfelejtkezünk erről is, mint az MSZP a Nemzeti Petícióról”. Kövér László, Bayer Zsolt átrándult Erdélybe, Kuszálik három oldalnyit jegyzetelt azon a polgári fórumon, ahol a vendégek előadták a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásról mondanivalójukat. Bayer Zsolt kifejtette, hogy „nekünk kommunistából a legalja jutott (…), nálunk mindig moszkoviták uralták a helyzetet…” /Kuszálik Péter: Morzsa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./

2005. január 5.

Sorra jelennek meg cikkek, bátorítások, olvasói levelek, amelyek tartalmát úgy lehetne összefoglalni: én igennel szavaztam, nem úgy, mint az a szegény, megtévesztett, reklámoktól elhülyített, idegenlelkű, keveredett, konzumidióta stb. Krebsz János ezután már biztos lehet abban, hogy a nyolc és félmillióba tartozik, a nemmel szavazók közé. „Sehonnai bitang ember” vagyok, vallotta. De óvatosan az idézetekkel, mert ezt a minősítést egy Petrovics Sándor nevű tót költő vetette papírra, és mit várhat tőle egy Igaz Magyar! – írta Krebsz János. Ő tudja, hol vannak a gyökerei, a mai Németország területén és nem kér az öngerjesztő nemzettudatból. /Krebsz János: Válasz egy olvasói levélre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./ A szerk. megj. : Az olvasónak nem kell magyaráznunk, hogy a fenti írás szerzője nem csupán egy levélíró meggondolatlanságaival vitatkozik. Rá kell világítani azoknak a szűklátókörű elméleteknek a tarthatatlanságára, amelyekkel némelyek azt próbálják meghatározni, ki a jó magyar.

2005. január 5.

Rokaly József vagy a még korábbi gyergyói RMDSZ-vezetők idejében a sajtót is rendszeresen meghívták az RMDSZ-ülésekre, és hangsúlyozták a szervezet nyitottságát. Ez az utóbbi másfél évben másként van: az ülésekről nem hivatalos forrásokból értesülnek a sajtó képviselői. Súlyosabb probléma, ha a térség RMDSZ parlamenti képviselőjét, dr. Garda Dezsőt is rendszeresen „elfelejtik” meghívni az RMDSZ-gyűlésekre. Garda elmondta, hogy december 21-én egy megbeszélést tartott a területi RMDSZ, de őt nem hívták meg, ugyanúgy a Hargita Megyei Egyeztető Tanács ülésére sem. A december 28-i gyergyói RMDSZ-gyűlésen csak egy szűk csoport gyűlt össze, hogy személyeket javasoljon a térségből az RMDSZ országos vezetőségének bizonyos tisztségek betöltésére. /(Gál Éva Emese): Szűk körű RMDSZ-ülések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./

2005. január 5.

Kolozsváron a Bethlen Gábor utcához hasonló sorsra jutott a II. Rákóczi Ferenc utca is. A II. Rákóczi Ferenc utca nem szerepel a várostérképeken. Kolozsváron a Rákóczi utat már csak a magyarok nevezik továbbra is annak. Ez az utcanév hivatalosan a múlté. A Macesului utcából nyíló ösvény nyomorúságos viskókhoz vezet. Ezt nevezték el most II. Rákóczi Ferenc utcának. /Kolozsvári József: Bethlen Gábor után II. Rákóczi Ferenc emlékét is arcul csapták... Utca elnevezési tragikomédia. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./ A Bethlen Gábor utcáról: Kolozsvári József: Arcul csapták Erdély nagy fejedelmének, Bethlen Gábornak emlékét. = Szabadság (Kolozsvár), 2004. dec. 13., folyt.: dec. 16./

2005. január 5.

Miközben Szatmárnémeti egyik legnagyobb általános iskolájának, a 10-es számmal jelölt tanintézete három évi próbálkozás után sem vehette fel Szilágyi Domokos nevét, a kis avasi magyar falu, Kőszegremete iskolájának homlokzatára felkerülhet gróf Széchenyi István neve. A községi tanács még a múlt év elején jóváhagyta a helybeliek kérését, az óév utolsó napjaiban a tanfelügyelőség is aláírta. /Gróf Széchenyi István nevét viselheti a kőszegremetei iskola! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./

2005. január 5.

A Hargita megyei prefektúra a bíróságon megtámadta a Gyergyószentmiklós tanácsának határozatát, amely január 30-ra tűzte ki a Székelyföld autonómiájáról szóló helyi népszavazás időpontját. A prefektúra figyelmeztetése nyomán a gyergyóújfalusi és a gyergyócsomafalvi helyi önkormányzat visszavonta a referendummal kapcsolatos döntését, míg a ditrói és a gyergyóalfalusi helyi tanács határozatát a bíróságon támadta meg a kormánybiztosi hivatal. Háromszéken pedig a Kovászna Megyei Prefektúra megnyerte az Illyefalvi Helyi Tanács ellen indított pert, Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírása kapcsán. /Bíróságon megtámadt népszavazás. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 5./ A Dézsi Zoltán vezette Hargita megyei prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon Gyergyószentmiklós helyi tanácsának azt a tavalyi határozatát, amely elrendelte január 30-ára a székelyföldi autonómiáról szóló népszavazás kiírását. A kormányhivatalnak Gyergyószéken ez az ötödik óvása referendumügyben. A gyergyói-medencei Alfaluban, Újfaluban, Ditróban és Csomafalván született helyi tanácsi határozatot az év végén szintén megtámadta a prefektúra. A népszavazásokat kezdeményező gyergyószéki székely tanácsok képviselői úgy döntöttek, hogy nemzetközi fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért, jelezte Árus Zsolt, az MPSZ országos alelnöke. /F. R.: Folytatódó autonómiaperek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./

2005. január 5.

A romániai tankönyvpiacon uralkodó balkáni viszonyok kizárják azt, hogy a magyar tankönyvek kiadására létrehozott Ábel Kiadó tisztességesen részt vegyen a liciteken. A nagy román kiadók nevetséges összeggel megnyerik a versenytárgyalást, amikor pedig a tankönyvek lefordítására kerül sor, háromszoros áron hozzák ki a magyar tannyelvű könyveket. A most kiadott II. osztályos Környezetismeret tankönyv tele van nyelvhelyességi és helyesírási hibákkal, ezért levélben fordult a román tanügyminiszterhez Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Péntek János, az Erdélyi Tankönyvtanács elnöke, kérve, hogy vonják ki forgalomból a tankönyvet. Az állandó késés miatt a tankönyvek fordítását nem követi sem szakmai, sem nyelvi lektorálás, így várhatóan a még kiadás előtt álló tankönyvek sem lesznek jobbak. /Takács Éva: Tiltakozik az RMPSZ és az Erdélyi Tankönyvtanács.= Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 5./

2005. január 5.

Napvilágot látott dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária nagyváradi teológia-professzor Értelem és bizalom /Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad/ címmel Izrael bölcsességirodalmának teológiáját magyarázó első könyve. A kolozsvári Teológia, majd a Partiumi Keresztény Egyetem professzoraként évtizedekig tanulmányozta, értelmezte a Biblia tanításait. /Balla Tünde: Izrael bölcsességirodalmáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./

2005. január 5.

Szentkatolna község önkormányzata az Illyés Közalapítvány támogatásával a múlt esztendő végén színes, fényképes községismertetőt jelentetett meg. A kiadványt összeállította és szerkesztette dr. Borcsa János magyartanár, irodalomkritikus. Az igényes kivitelezésű füzet a nagyközséget alkotó Szentkatolna, Hatolyka, Kézdi­mar­tonfalva, Kézdimár­kosfalva és Imecs­falva legfontosabb történelmi-földrajzi adatait, látnivalóit tartalmazza, s bemutatja a község legnevesebb szülötteit: Bakk Endrét, Bálint Benedeket, Bálint Gábort, Barabás Miklóst, Bodola Lajost, Csereiné Zathureczky Emíliát, Mágori Varga Bélát, Tóth Györgyöt és Pál Istvánt. A füzet a sepsiszentgyörgyi Cova-print nyomdában készült. /(Iochom): Községismertető Szentkatolnáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 5./

2005. január 6.

Tariceanu miniszterelnök fogadta Gyurcsány magyar kormányfő személyes megbízottját, Eörsi Mátyást, akivel megbeszélést folytatott a két miniszterelnök január közepi budapesti találkozójáról. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./ Eörsi Mátyás, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országgyűlési képviselője, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külpolitikai tanácsadója azért utazott Romániába, hogy az SZDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti kapcsolat révén hozzájáruljon a román-magyar kapcsolatok javulásához. „Mi magyarországi liberálisok rendkívül örülünk annak, hogy Romániában olyan liberális erő került hatalomra, amelyet régóta ismerünk, és akikről tudjuk, hogy nemcsak az országnak, de a román–magyar kapcsolatoknak is nagyon sok jót fognak tenni. A Tariceanu kormányfővel folytatott megbeszélésünkön is elhangzott, hogy mindkét ország miniszterelnöke elszánt a román–magyar kapcsolatok új, dinamikus szakaszának megnyitásában” – nyilatkozta a találkozót követően Eörsi Mátyás, aki nem találkozott az RMDSZ képviselőivel. /Rostás Szabolcs: Liberális pertu. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./

2005. január 6.

Két héttel a Cotroceni-palotából való kiköltözése előtt Ion Iliescu volt államelnök rendeletben ítélte oda saját magának a forradalmári címet. A ,,kiemelkedő érdemű harcos” minősítéssel Iliescunak joga van egyhektárnyi kültelekhez, versenytárgyalás nélkül vásárolt 100 négyzetméteres üzlethelyiséghez, ingyenes tévé- és rádióbérlethez vagy végső nyughelyhez, írta az Adevarul. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 6./

2005. január 6.

Dinu Socotar, a Maros megyei DP elnöke szerint Frunda György szenátor kijelentései a magyarok arányos intézményvezetési képviseletével kapcsolatban újra feszültté teheti a román–magyar viszonyt a megyében. Socotar azt ajánlotta az RMDSZ-szenátornak, hogy mérsékelje magát, amikor erről a témáról beszél. /Önmérsékletre figyelmezteti a D.A. az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./

2005. január 6.

Nagy Zsolt, a Tariceanu-kormány kommunikációs és távközlési minisztere a vele készült interjúban kifejtette, szeretné, ha a számítógép-használat és az internethozzáférés mandátuma végéig lehetővé válna a vidéki iskolákban is. /”Mandátumom végéig kiterjeszteném a világhálót Magyarvistára is”. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./

2005. január 6.

Nem fogadja el a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a december 5-i magyarországi referendum után elrendelt szavazat-újraszámolás eredményét. Az MVSZ képviselői elégedetlenségüknek adtak hangot, amiért képviselőjük nem kapott meghívást a szabadkai tanácskozásra, ahova a határon túli magyar szervezetek a referendum kiértékelésére, a kettős állampolgárság kérdésében való közös álláspont kialakítására gyűlnek össze. Az MVSZ a magyar Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult, mert megítélése szerint nem hajtották végre megfelelő módon a december 5-i népszavazási jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az eseményt kommentálva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadhatatlannak minősítette, hogy az állampolgársági kérdésben a lakosság azon nyolcvan százalékára hárítsák a felelősséget, amely vagy nem vett részt a népszavazáson, vagy azon a kettős állampolgárság tömeges megadása ellen szavazott. Gyurcsány szerint a magyar jobboldal egy nagyon jelentős része nem idegenkedik a nacionalista, kicsikét klerikális politikától, amelyben az államé a központi szerep és a tekintély, az olyan politikától, amely befelé fordul, amely idegenül tekint a versenyre, a piacra, a magántulajdonra. „Az elmúlt időszakban a hazai közélet egyik meghatározó kérdése lett a hazai- és a határon túli magyarság viszonyának rendezése az úgynevezett kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán. Ennél kevesebb figyelem jutott a Romániában élő legnagyobb lélekszámú, határon túl élő magyar közösség életét alapvetően befolyásoló politikai folyamatoknak, a parlamenti- és elnökválasztásnak. Most a történtek és az eredmények ismeretében szükséges, hogy kimondjuk: az RMDSZ-nek és személyesen Markó Bélának rendkívül jelentős szerepe van abban, hogy az erdélyi magyarság meg tudta őrizni parlamenti képviseletét, sőt kormányzati tényezővé válhatott.” – áll a magyar Szocialista Párt (MSZP) közleményében. „Még nagyszerűbbnek láthatjuk e teljesítményt, ha figyelembe vesszük az anyaországitól nem függetleníthető, belső politikai harcok és ellentétek hatásait. Az elért eredményhez ismételten szívből gratulálunk Markó Bélának és az RMDSZ-nek. Mindaz, amit elértek, azt bizonyítja, hogy szükséges és eredményes is a felelős nemzetpolitika iránt elkötelezett, de a realitásokkal számolni tudó politika. Mindez lehetővé teszi, hogy a romániai magyarok kivehessék részüket a két ország jószomszédi kapcsolatainak javításából, Románia európai uniós csatlakozásából, és kezükbe vehessék honfitársaik szülőföldjükön való boldogulásának építését.” – fogalmaz a dokumentum. /Nem fogadja el a szavazat-újraszámolás eredményét az MVSZ. A Világszövetséget nem hívták meg a szabadkai tanácskozásra. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6991-7017




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék