udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7017 találat lapozás: 1-30 ... 4621-4650 | 4651-4680 | 4681-4710 ... 6991-7017 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2005. szeptember 6.

Augusztus végéig 130, állami pénzből újjáépített házat kellett volna átadni az árvíz sújtotta Temes megyei településeken, de eddig csak 51-be költözhettek be a tulajdonosok. További 420 lakóépületnek öntik az alapjait, 213-nak már a falait emelik, 97 házon pedig az utolsó simításokat végzik. A megyei tanács által kezdeményezett Fogadj örökbe egy házat! elnevezésű akció keretén belül 76 családnak húznak tetőt a fejük fölé különböző vállalatok és intézmények, ezek közül tizenegy már elkészült. /P. L. Zs.: A fele sem készült el a tervbe vett házaknak. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Az Erdélyi Riport hetilap jóvoltából néhány árvíz sújtotta székelyföldi településen jártak a Szabadság munkatársai, hogy felmérjék: tizenkét nappal a katasztrófát követően mi a helyzet az udvarhelyszéki falvakban. A 15 áldozat eltemetése után az élet visszaáll a szokásos medrébe: Farkaslakáról már több mint tízezer köbméter iszapot és hordalékot szállítottak el a helybeliek. A gazdák mindenhol takarítanak. Az utcákat és az istállókat fertőtlenítették. /Kiss Olivér: Árvíz után: munka és reménység Székelyföldön. Lassan helyreáll az élet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./ Farkaslakára folyamatosan érkeznek a szegélyt szállító teherkocsik. Nyikómalomfalván a fertőtlenítés folyik. Naponta biztosítnak a károsultaknak ivóvizet és kenyeret. A ház nélkül maradt családokat sátrakban szállásolták el ideiglenesen, naponta visznek nekik élelmiszert. /Begyógyulnak a katasztrófa sebei. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Beszüntette magyar nyelvű műsorait a 2000 óta sugárzó csíkszeredai Star FM. A 90,9-es hullámhosszon immár a bukaresti Kiss FM adásait sugározzák. A csíkszeredaihoz hasonló váltásra egyébként az ország több városában már korábban sor került, Hargita megyében a Kiss FM borszéki és gyergyószentmiklósi frekvencián is sugározni kezdett. Öt évvel ezelőtt kezdett el sugározni Csíkszeredában az Uniplus Rádió. A magyar nyelven sugárzó kereskedelmi adót 2003-ban Star Rádióra keresztelték, majd idén a Star FM nevet vette fel. Tavaly a Transindex Kividíját is elnyerte az adó, ugyanakkor számos rendezvényt, humanitárius akciót szerveztek, és három évvel ezelőtt elindították az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kerge Olimpiát. Mostantól a 90,9-es hullámhosszon román nyelvű műsor hallható. Az igazgató a legnagyobb veszteségnek a héttagú magyar szerkesztőség felszámolását tartja. Csíkszeredában jelenleg csak két magyar nyelvű adó működik, a Mix FM és a Fun FM, többnyire román nyelven sugároz néhány órás helyi műsorral a Deea Rádió, és teljes mértékben román nyelvű az Energy Rádió. /D. Balázs Ildikó: Egy magyar rádióval kevesebb. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Temesváron a Csiky Gergely Állami Színház társulatában két friss diplomás színésznő kezdte meg pályáját. Borbély Bartis Emília Gyergyóremetén született, Békéscsabán végezte a színi iskolát. A tanítóképző elvégzése után egy évre szerepszerződése volt a gyergyószentmiklósi Figura Színházban, miközben tanított is. Temesváron már az augusztusi mini-évadban fellépett. Lőrincz Rita Baróton született, érettségi után Marosvásárhelyen a Színiakadémián kötött ki. A két művésznőt nemcsak a társulat, hanem a közönség is szeretettel fogadta. /Szekernyés Irén: Két friss diplomás a társulatban. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Közel százan gyűltek össze Hunyad megyében, Nagyágon a Mária napi búcsúra. A hajdan virágzó bányásztelepülés lakói a múlt század elején még négy felekezetbe tömörülve tartották fenn templomaikat. A református, görög katolikus, evangélikus templomok ma már megcsonkultan merednek az égre. A római katolikus közösséghez összesen tizenkilencen tartoznak, ők is csak törve beszélnek magyarul. A templom tornyát, tetőzetét azonban az elmúlt években sikerült megerősíteni, s a plébánia is, bár omladozik, évről évre szállást nyújt a dévai cserkészeknek, akik minden nyáron itt táboroznak. Az idei búcsúünnepen is cserkészekkel, dévai családokkal és a szászsebesi ferencesekkel népesedett be a templom, akiket a maroknyi gyülekezet hálás szívvel látott vendégül. /GBR: Búcsúünnep Nagyágon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Szeptember 3-4-én került sor Szilágybagoson az V. Bánffy Napokra a település első írásos említésének 800. évfordulója alkalmával. Az ünnepségen felavatták a Szilágynagyfalutól különvált Szilágybagos község polgármesteri hivatalát is. Népviseletbe öltözött fiatalok zenével, tánccal járták a falut, és hívogatták a lakosságot az ünnepségre. Bemutatták a B. Simon György által ez alkalomra összeállított falumonográfiát. Sportvetélkedőket is rendeztek. Az ökumenikus istentiszteleten a szilágybagosi és az új községhez tartozó szilágyborzási református és baptista gyülekezetek kórusai és zenekarai léptek fel. A résztvevők megkoszorúzták a templomkertben fekvő impozáns emlékművet, amelyet három éve emelt a falu a két világháborúban elesettek emlékére. Az ünnepségen részt vett és koszorút helyezett el Nagy Zsolt távközlési miniszter és Kónya László kolozsvári konzul is. Az avasújvárosi Bokréta, majd a zilahi Terbete néptáncegyüttes nyújtott ízelítőt a hagyományőrzésből, amelynek helyi művelője Birtalan József és a Csengettyűsök. /Józsa László: Bánffy Napok – immár ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Homoródalmáson szeptember 2–4. között falunapokat szerveztek. A községházán a magyarországi testvértelepülések küldöttei, a megyei és helyi vezetők, képviselők a testvérkapcsolatok erősítésének lehetőségeiről tárgyaltak. Az ünneplők a temetőben Szabó Gyula (1930–2004) jeles prózaíró sírjánál kopjafát avattak. Az író munkásságát méltató beszédet mondott Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere; Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke; Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Cseke Péter szociográfus, egyetemi tanár. Az emlékezők között volt Kányádi Sándor költő és Asztalos Ferenc parlamenti képviselő is. Szabó Gyula most lenne 75 éves, a tőle búcsúzó neves írók, költők, publicisták írásaiból a Hargita Kiadóhivatal Szívszakadásig címmel emlékkönyvet adott ki. Az iskola tanulóinak Szabó Gyula-emlékműsora után szabadtéri koncert volt. Vasárnap az ünneplők a Vargyas-szurdokvölgynél levő Karácsonygátjához vonultak, ahol megnézték a szabadtéri kulturális műsort. Felléptek a szentegyházai Nárcisz és a helyi Mocsárvirág néptáncegyüttesek, az almási fúvószenekar és a szentegyházai moderntánc-együttes. /Falunapok Homoródalmáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Restaurálják Bágyon a református templomot. A templom valószínűleg a 15. század végén, a 16. század elején épült. Bágy a reformáció idején katolikusból református egyházközséggé alakult. A templomban még látható az egykori szentségtartó és a szentély két gótikus faragvánnyal. A három éve tartó restaurálást – melynek nagyobbik részét önerőből végezte a közösség – jövőre tervezik befejezni. /B. Bencze Jakab: Ötszázéves templomot javítanak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Szeptember 5-én kezdődött az immár harmadik alkalommal megrendezett szentegyházi tánctábor és prímásképzés, a Gyermekfilharmónia Alapítvány és a Tanulók Háza közös szervezésében. A tánctáborban hatvan, a prímásképzésen pedig nyolc gyermek vesz részt Szentegyházán. /Fbz: III. Tánctábor és prímásképzés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Marosvásárhelyen a Diakóniai Otthonban megnyílt a Csanád címet viselő képzőművészeti tábor alkotásainak tárlata. Lukácsy Szilamér erdőcsinádi református lelkipásztor, a tábor házigazdája elmondta, immár harmadszor szerveztek képzőművészeti tábort Erdőcsinádon, idén a tábor címadója-ihletője Csanád vezér volt. A főszervező képzőművész, Miholcsa József számára csodák sorozatát jelentette a tábor: az első csodát Erdőcsinád szépsége jelentette, a táborszervezők, a házigazda szeretete. A másodikat a meghívottak azonnali igenlő szava, míg a harmadikat az egy hét alatt született alkotások, azok színvonala. /Nagy Botond: Jel a jövőnek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./

2005. szeptember 6.

Szeptember 4-én, vasárnap tartották Mezőmadarason a negyedik művészeti alkotótábor záróünnepét. A tábort a madarasi születésű Czirjék Lajos és családja kezdeményezte. Idén húsz alkotó érkezett. Az alkotókat és munkáikat Czirjék Lajos mutatta be. A művészek elviszik Mezőmadaras hírét, és esztendőről esztendőre egy-egy munkájukat a közösségnek adományozzák, így lesz miből válogatni a felújított művelődési hajlék avatásakor. Idén Mezőmadaras Fejlesztési Egyesülete volt a hivatalos szervező. Az alkotókat bemutató füzetkét is készítettek. /Damján B. Sándor: Mezőmadaras élni akar. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./

2005. szeptember 7.

Elsősorban az integráció, az infrastruktúra fejlesztése és a külpolitikai együttműködés terén tekinti át a legfőbb teendőket román partnereivel Bukarestben Bársony András magyar külügyi államtitkár. Bársony küldöttség élén tartózkodik a román fővárosban, ahol részt vesz az október 20–21-re tervezett közös kormányülés előkészítésére hivatott magyar–román külügyi és integrációs vegyes bizottság ülésén. Bársony jelezte: a közös projektek listáját szeretnék előkészíteni Bukarestben a következő két-három évre, számba véve, hogy mi az, ami belefér a 2007. és 2013. közötti európai pénzügyi költségvetési időszakba. /Magyar delegáció Bukarestben tárgyalt a közös kormányülésről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

Négy nagy-romániás szenátor a magyar igazolvánnyal rendelkező miniszterek lemondását követelte. A kezdeményezők között volt Gheorghe Funar is. Szerintük az RMDSZ-es minisztereket azért kell leváltani, mert a magyar igazolvány – amelyet feltételeznek, hogy a tárcavezetők kiváltottak – azonos a magyarországi személyazonossági igazolvánnyal. Funarék örökre megszabadulnának a magyar miniszterektől, hiszen azt is kérték a beadványban, hogy a román kormányba soha ne fogadjanak be olyan személyt, akik kérték és megkapták a szóban forgó iratot. /Funar Bukarestben is egykori formáját hozza. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

Nem akarván megtartani a Máért soros értekezletét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összehívta a határon túli magyar szervezetek vezetőit, hogy elmondja ötleteit és javaslatait. Újat semmit sem mondott, a nemzeti vízum helyett most speciális, különleges magyarországi személyi igazolványt ígért, ha bizonyítani tudják, hogy felmenők magyar állampolgárok voltak. Ígérte továbbá, hogy az alkotmányt is átírná. Ez nem kerülne semmibe, tekintve, hogy Antall Józsefék ezt már megcselekedték, emlékeztetett Magyari Lajos. Mindent ígérget a kormány, de kettős állampolgárságot nem. Gyurcsány ötletei nem tetszettek egyetlen külhoni magyar szervezet vezetőjének sem, s különösképpen nem a vajdaságiaknak és kárpátaljaiaknak. Számukra sorskérdés, a megmaradás záloga a kettős állampolgárság. /Magyari Lajos: Protokoll és csoportfénykép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 7./

2005. szeptember 7.

Az Európai Parlament megszavazta az ásványi nyersanyagokat kitermelő iparban keletkező hulladék kezelésére vonatkozó irányelvvel kapcsolatos jelentést. Most már csak az Európai Unió tagországait képviselő tanács végső jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy a jogszabály életbe lépjen. A tervezet garanciát nyújt az ellen, hogy az aranybányák cianid szennyezése bármely európai uniós tagállamban vagy tagjelölt országban környezeti károsodást okozzon. A magyarországi EU-képviselők reményei szerint ennek az irányelvnek az elfogadás akadályozza majd meg a verespataki aranybánya létrehozását. /EP: megszavazták a ciánszennyezéseket kizáró irányelvet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

Polgári engedetlenség lehetőségét is figyelembe veszi a Kolozs megyei Aranyosegerbegy magyar közössége, ha a község polgármestere nem mond le arról a tervről, hogy a hét végi falunapokon kizárólag ortodox szertartással szenteltesse fel a magyar katonák síremlékét, és diplomát osztogasson román veteránoknak – jelezte Péter Ferenc a helyi RMDSZ szervezet elnöke. Az aranyosegerbegyi helyi temetőben a magyar katonák síremléke körüli vita nem új keletű. Az RMDSZ és az egyház támogatásával a helybelieknek már 2000-ben sikerült megjavíttatniuk azt a síremléket, amely 34–36, a második világháborúban elesett magyar katonának biztosít nyugvóhelyet. A sírkövön márványtáblácska hirdette a honvédsír helyét. A veteránok és az aranyosgyéresi vasgárdisták tagadják, hogy ott magyar katonák is lennének, ezért a polgármester egy év után mondvacsinált indokkal ismét felújítatta azt. A polgármester az átalakított emlékműre kétnyelvű táblát helyeztetett, amely nem jelezte, hogy ott magyar katonák nyugszanak.– Megalázó, hogy a magyar katonák sírja fölött osztogassanak elismerő oklevelet a román veteránoknak, ezért a polgári engedetlenség lehetőségét is figyelembe vesszük, mondta Péter Ferenc. – Az aranyosegerbegyi temetőben a történelem szerint honvédkatonák nyugszanak, és ezt tiszteletben kell tartani – nyilatkozta Máté András, RMDSZ-es parlamenti képviselő. /Borbély Tamás: Feszültséget kelt az aranyosegerbegyi honvédsír. Tiltakoznának a polgármester szándéka ellen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

A vidék unitárius lelkészei, élükön Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius esperessel, már a tragédia másnapján az árvízsújtotta székelyföldiek segítségére siettek. Csakhamar 60–80 ember érkezett a környékbeli falvakból, Gagy völgyéből, de Nagyajtáról, Vargyasról is. Annyi önkéntes érkezett, hogy minden családhoz akár 4–5 ember is mehetett iszapot hordani, takarítani. A hétvégi segítő akciót az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége szervezte, szeptember 2-án összesen 56 lelkész dolgozott a sáros-romos udvarokon. Az árvíz pusztította falvak segítésében az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet is kivette részét. Szabó László ODFIE-elnök és csapata Kobátfalván, Nagykadácson, Székelyszentmihályon is tevékenykedett, gyakorlatilag reggeltől estig. /Közmunkázó unitárius lelkészek Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

A Kráter Műhely Egyesület segélyszállítmányt indított útnak Udvarhelyszékre, a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Turcsány Péter elnök és Kovács Attila Zoltán kiadói főszerkesztő személyesen vettek részt az adományok eljuttatásában. A Magyar Televízió – a Magyar Vöröskereszttel együttműködve – augusztus 26–31. között gyorssegély programot indított Hargita megye súlyos károsultjainak megsegítésére, a nézőktől pedig 13 232 649 Ft érkezett be. Továbbá a TeleSport kezdeményezésére a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportszövetség közös támogatásával egy hónapig tartó segélyakció indul, a Magyar Televízió adományvonalán felajánlásokat tehetnek a segíteni akarók. /Magyarországi segítség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 7.

A Magyar Nemzetőrség is segélyakciót hirdetett az árvízkárosultak megsegítésére. A szervezet dr. Czapáry Martincsevics András nemzetőr ezredes, a nemzetőrség Győr-Moson-Sopron megyei szövetségének elnök-parancsnoka a napokban Udvarhelyszéken járt, 22 zsáknyi ruhaadományt juttatva el Siménfalvára. A továbbiakban tervezik, hogy a segélyakció keretében pénzbeli és további ruhaadományokat juttatnak el a rászorultaknak. /R. A.: A magyar nemzetőrök is gyűjtenek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 7./

2005. szeptember 7.

A Székelykeresztúr Kistérségi Cigány Önkormányzat meghívására szeptember 5–8. között nemzetközi cigánykonferencia zajlik. A rendezvény szervezői Bezán László és Kiss Ferenc, a helyi Kistérségi Cigány Önkormányzat vezetői. Megjelent többek között Benyovszki Lajos polgármester, Szente B. Levente, a Kisváros újság szerkesztője, költő is. A konferencia résztvevői helyi roma tanintézeteket, roma kisebbségi irodákat és a környező falvakban roma kézműiparosokat keresnek fel. /Gálfalvi Gábor, Alsóboldogfalva: Nemzetközi cigánykonferencia Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 7./


lapozás: 1-30 ... 4621-4650 | 4651-4680 | 4681-4710 ... 6991-7017




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék