udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7426
találat
lapozás: 1-30 ... 1831-1860 | 1861-1890 | 1891-1920 ... 7411-7426
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2006. április 4.
Nagyváradon Lokodi Ferenc Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) váradi koordinátora mutatta be Toroczkai Lászlót és Vármegyék a véres úton című kötetét, mely karácsonykor jelent meg és már a második kiadásnál tart. A HVIM kapcsán Lokodi megjegyezte: mindenütt ott szeretnének lenni, ahol a nemzeti elkötelezettségre szükség van. Toroczkai László, a HVIM vezetője könyvében felvázolta a HVIM létrehozásának történetét. A szerző szülőföldjének a Délvidéket tekinti, ahová nagyon kevés magyarországi látogat el. A szórvány senkit sem érdekel, figyelmeztetett a szerző. Könyve a HVIM születéséről szól, ezen belül is a magyar és a környező országok titkosszolgálatairól, amelyek folyamatos megfigyelés alatt tartják a mozgalom vezetőit és több tagját. A könyv jegyzetválogatást is tartalmaz a Magyar Jelen /Budapest/ hetilapban megjelent írásokból. A könyvet Délvidéken nyomtatták. /Fábián Tibor: Vármegyés könyv feketén-fehéren. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 4./2006. április 5.
Olli Rehn bővítési biztos kritikusabban értékelte Bulgária EU-csatlakozási felkészülését mint Romániáét, az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt mondott beszédében. Rehn ugyanakkor az etnikai kisebbségek integrálásának fontosságát hangsúlyozta. Pierre Moscovici, Románia jelentéstevője e témával kapcsolatban megjegyezte: ha minden országot olyan kritériumok szerint kellene megítélni, mint amilyeneket a romániai kisebbségekért lobbizó magyar EP-képviselők javasolnak, Franciaország nem lehetne uniós tagállam. Az EP-képviselők közül csak néhányan követelték a két ország csatlakozásának halasztását. Köztük a zöldek egyik képviselője, Danny Cohn Bendit. A Hámos László vezette Magyar Emberi Jogokért Alapítvány (HHRF) tíz kérdésből álló „csomagot” juttatott el a külügyi bizottság tagjaihoz. Ezek a kérdések öt témakörre, a kisebbségi törvényre, a szubszidiaritásra és a kulturális autonómiára, a választási törvény diszkriminatív rendelkezéseire, a magyar nyelvű felsőfokú oktatásra, illetve a restitúcióra vonatkoztak. Kiegyensúlyozottnak tartja Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő a bővítési biztos Romániáról szóló jelentését. Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság számára biztosítani kell az önálló államilag finanszírozott magyar egyetemet. /Most Bukarestnek kedvezőtlen a román–bolgár tandem? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./ A romániai magyarságot érintő fontos problémákról intéztek kérdéseket Olli Rehn bővítési biztoshoz európai parlamenti képviselők. Schöpflin György /Fidesz/ EP-képviselő elmondta: a bővítési biztos nem tulajdonított nagy jelentőséget a magyar kisebbséget érintő kérdéseknek, egy részükre nem is válaszolt. A bővítési biztos álláspontja szerint Romániában nincsenek lényeges problémák a kisebbségi jogokat illetően. Schöpflin az állami magyar egyetemet illető kérdésére Rehn azt válaszolta, hogy az egyetem előtti magyar oktatás már megoldott. „A lobbit folytatni kell, eredményeket kell elérni április vége előtt, mert utána nagyon nehéz lesz valamit is elérni az európai fórumoknál” – összegezte a Schöpflin. Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es EP-megfigyelő elmondta, hogy a bővítési biztos álláspontja nyomán meg kell változnia az RMDSZ stratégiájának is. A Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) emberjogi szervezet által jelzett problémás kérdések között szerepel a kisebbségi törvény, a szubszidiaritás kérdése, a magyar nyelvű oktatás és a restitúció. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF kolozsvári képviselője kiemelte, fontos ezeket az információs anyagokat eljuttatni az európai képviselőknek, hogy tudatosuljon bennük, vannak kisebbségjogi problémák Romániában. A HHRF tervezi, hogy levélírási kampányt indít. Ebben romániai magyarok írnának leveleket a bővítési biztosnak, kérve, hogy lépjen fel a román hatóságoknál. /Isán István Csongor: Írjunk levelet jogainkért. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./2006. április 5.
Claudiu Secasiut választották meg április 4-én a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ élére azt követően, hogy Corneliu Turianu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből. Úgy döntöttek: a továbbiakban az elnöki tisztséget, felváltva hat hónaponként fogják betölteni a testület tagjai. Az ülésén részt vett Traian Basescu államfő is. Claudiu Secasiu kijelentette: Traian Basescu államfő megígérte, javasolni fogja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, hogy a titkosszolgálatok vezetői találkozzanak a testület tagjaival, és egyeztessenek a birtokukban lévő összes iratcsomó átadásáról. – A válságot én oldottam meg – nyilatkozta Constantin Ticu Dumitrescu. Az ülésen javasolta Turianu lemondását az intézmény éléről, cserébe pedig megígérte, hogy nem pályázik az elnöki mandátumra. A bizottság RMDSZ-es tagja, Csendes László pozitívan értékelte a történteket. Cornel Turianu, a bizottság egy hétig megválasztott elnöke támadást intézett a kormányfő ellen: kijelentette, a rendelkezésére álló dossziékban olyan nyilatkozatok találhatók, amelyek szerint Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök a Szekuritáte besúgója volt. A kormányfő határozottan cáfolta az őt ért vádakat. Claudiu Secasiu 1991-ben a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) jelöltjeként lett az átvilágító bizottság tagja, majd 2000 márciusától a titkári tisztséget töltötte be. Egy évvel később azonban személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéről, de továbbra is a testület tagja maradt. /P. A. M.: Kompromisszum az átvilágító bizottságban. Besúgással vádolja az elnökségről leköszönő Turianu a kormányfőt. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
Románia Csillaga Tiszti Fokozatával tüntette ki április 4-én Traian Basescu államelnök Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét. A rangos kitüntetést a Román Tudományos Akadémia megalapításának 140. évfordulója alkalmából adományozta az államfő az intézmény bukaresti épületében tartott ünnepségen. Az MTA elnöke köszönő beszédében a határon túli magyar kisebbség helyzetét is érintette. A Magyar Tudományos Akadémia 1990 óta a világon élő valamennyi magyar tudósnak az akadémiája – szögezte le Vizi E. Szilveszter. A tudós szerint a két ország közötti kapcsolatok javulása szempontjából alapvetően fontos, hogy a székelység területi autonómiát, önkormányzatiságot kapjon. Emlékeztetett arra, hogy 2004 szeptemberében ugyanezen a helyen szintén állást foglalt emellett, a Román Tudományos Akadémia partner volt e témában, hiszen az idén meg is jelentette erről szóló előadását egy könyvben. /Basescu kitüntette Vizi E. Szilvesztert. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
Felmondott állásából a tavaly Irakban elrabolt Ovidiu Ohanesian, a Romania Libera című napilap immár volt munkatársa. Az újságíró azzal indokolta döntését: a lap vezetősége sorozatosan megakadályozta, hogy a jelenlegi hatalmat bíráló cikkeket közöljön. A vitatott cikk szerint a három frissen kiszabadított újságíró a titkosszolgálatok felügyelete alá került, és luxusfoglyokká váltak néhány napig. Gyakori látogatójuk volt Traian Basescu államfő és vele Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetője is. Catalin Harnagea, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori elnöke megerősítette, hogy jelenleg az RHSZ kötelékében 12 ezer személy dolgozik. Ion Mihai Pacepa, az egykori Szekuritáté vezetője szerint ez kétszer több, mint ahány alkalmazottja van a francia titkosszolgálatnak, miközben Romániában csak 21 millió, Franciaországban pedig 61 millió ember él. /Felmondott állásából az Irakban tavaly elrabolt Ovidiu Ohanesian. A román sajtó Basescu és a titkosszolgálatok érdekszövetségéről cikkezett. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
A szaktestület elfogadta a kisebbségi törvénytervezetnek azt a részét, amely tiltja a közigazgatási határok módosítását a hagyományosan az adott területen élő nemzeti kisebbségek etnikai részarányának hátrányára. “Ezt azt jelenti, hogy a magyarok megmaradhatnak kompakt közösségnek, ahol élnek. Tehát megszűnik az az eddigi állampolitika, hogy a megyehatárok ide-oda tologatásával változtattak az adott közigazgatási egység etnikai arányain” – magyarázta Máté-András Levente, a képviselőház jogi bizottságának RMDSZ-es tagja. Antal Árpád András képviselő április 4-i parlamenti felszólalásban reagált Mihail Hardau oktatási miniszter nyilatkozatára, amelyben elutasította a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozását. “Valóban nem tudja, hogy a magyarok is adófizetők, és ha négyszáz ezer lakosra jut egy egyetem, akkor nekünk legalább három egyetemhez lenne jogunk?” – tette fel a kérdést a képviselő. /Cseke Péter Tamás: Kisebbségi törvény: még egy lépés. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./2006. április 5.
A magyar kisebbség függőségi viszonyát megkérdőjelező igényt szeparatizmusnak mondják. A „szeparatizmus” – különállás/-válás – veszélyével érvelő többségi elit különálló pozíciót élvez egyetemi, gimnáziumi, /állam/egyházi ügyekben, s magával a többségi (kizárólagosan államalkotó!) lakossággal kivételezve azt különbnek, fontosabbnak tartja, így a többletjogok birtokában tagadja meg ezáltal az állampolgári egyenlőséget az etnikailag számbelileg kisebb résztől. /Lászlóffy Csaba: Európai „szeparé”. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./2006. április 5.
Bodó Barna politológus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke levélben válaszolt az Előre- vagy félrelépés egyetemügyben? című cikk felvetéseire. (Háromszék, márc. 27.) Mintegy két hónapja a BKB sem beszél az egyetem szétválasztásáról, mert ezzel csak rontana a helyzeten. Karokat kell létrehozni a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, mert nem lehet lemondani arról, amit bevittek a közös egyetembe, és ami a magyar közösségé. Figyelembe kell venni: 50 százalékkal kevesebb a magyar diákok aránya, mint a romániai átlag (országosan 10 000 lakosra 300 egyetemista, a magyar tagozatra vetítve 10 000-re 207 jut), vagyis hatalmas »tartalékok« vannak. A magyar feliratokat megtagadják, közben a Babes-Bolyai együtt tartásának ,,harcosai” – köztük némely magyar egyetemi oktatók is – azt állítják, hogy az egyetem Európa egyik modellértékű létesítménye. /Sylvester Lajos: Tombol az egynyelvű multikulturalitás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./2006. április 5.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséggel közös továbbképzési programot szervez májusban, illetve júniusban, a megyében tanító magyar óvónők és tanítók, továbbá magyar nyelv és irodalomszakos tanárok számára. A felkészítők hét végeken lesznek. Ez a pedagógusoknak a hagyományos ötévenkénti kötelező továbbképzését jelenti. Ilyen jellegű képzések mintegy tizenöt éve nem voltak Szatmár megyében. Más szakokból ezeket a magyar nyelvű képzéseket Kolozsváron tartják. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem közzé tette a 2006-os felvételi menetrendjét, és a helyek számát. Az egyetem szatmári kirendeltségén a tanítóképző kar nappali képzésben kapott 20 térítésmentes helyet, 30 tandíjköteles helyet, illetve 50 tandíjköteles helyet a távoktatásban. Ezek magyar nyelvűek. Ezeken kívül van egy ún. kiegészítő képzés azok számára, akik korábban hároméves főiskolát végeztek. Ezen képzésre a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének tanítóképző kara 80 helyet kapott, román-magyar képzéssel, tájékoztatott Végh Balázs Béla főiskolai adjunktus. /Farkas Orsolya: Májusban továbbképzések indulnak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 5./2006. április 5.
Április 4-án adták át Bukarestben a legjelentősebb romániai színházi kitüntetéseket, az UNITER-díjakat. Két kitüntetés jutott az erdélyi magyar színházak tulajdonába: a legjobb női mellékszereplőnek kijáró díjat Péter Hilda, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésznője kapta, a Tompa Gábor által rendezett Godot-ra várva című előadásban nyújtott alakításáért, a legjobb előadás díját pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház Woyzeck című produkciójának ítélték oda, Mihai Maniutiu rendezésében. /(k): UNITER-díjas a Woyzeck. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
Megvalósulni látszik a Kolozs megyei RMDSZ egyik legfontosabb célkitűzése: visszahelyezni Sztranyiczki Szilárdot a kataszteri hivatal élére. Alin Tise prefektus elégedetlenségét fejezte ki az intézmény jelenlegi tevékenységével kapcsolatban: a telekkönyvi osztályon végeérhetetlen sorok kígyóznak. /Kiss Olivér: Elégedetlen Tise a kataszteri hivatal tevékenységével. Visszakerül Sztranyiczki Szilárd az intézmény élére? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
A megáradt Vájla-patak megrongálta a Maroshévíz Borszék felőli kijáratánál levő hidat. A belvíz Csíkszeredában gondokat okoz, főleg a zsögödieknél, szivattyúzzák a vizet a pincékből, kutakból. /Kovács Attila: A megáradt patak megrongálta a hidat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./2006. április 5.
Kilépett medréből a Küküllő a Székelyudvarhely alatti részen, de nagyobb károkat nem okozott. /Rédai Attila: Kilépett medréből a Küküllő. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 5./2006. április 5.
Április 1-2-án a Maros megyei RMDSZ által Szováta-fürdőn megszervezett Kommunikáció és szervezetépítés című konferencián mintegy 50 Maros megyei fiatal önkormányzati tisztségviselő és RMDSZ körül tevékenykedő fiatal vett részt. A tanácskozáson elhatározták, hogy megalakítják a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsot. A tanács céljai az ifjúsági szervezetek összefogása, az RMDSZ és az ifjúsági vezetők közötti koordináció kialakítása. /Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alakul. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./2006. április 5.
A Fehér Megyei Tanács jóváhagyta a Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Osztály és a Caritas gyulafehérvári szervezete közötti partnerségi kapcsolatot és finanszírozza a “Reménység háza” nevű programot. A ház maximum két évig átmeneti otthont biztosít a nevelőintézetekből kikerült fiataloknak. Reménység háza működik a megyében Gyulafehérváron, Csombordon, Enyedszentkirályt és Alsógáldon. Ezek a megfelelő szállás és étkeztetés mellett lehetővé teszik a magángazdaságban levő foglalatosságok – földművelés, állattenyésztés, kis műhelyek kifejlesztése – megismerését, elsajátítását. /Takács I.: Tanácsi támogatás a Reménység házának. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./2006. április 5.
Hosszas küzdelem után a történelmi egyházak visszakapták jó néhány ingatlanukat. Ezek között reprezentatív iskolaépületek is szerepelnek A rendszerváltás után létrejöttek a különböző felekezetek iskolái, az államosított egyházi iskolák jogutódaiként. Milyen az együttélés? – kérdezte a lap munkatársa. Székelykeresztúron két gimnázium működik egy épületben: az Orbán Balázs Líceum állami iskola, valamint az Unitárius Gimnázium, amely (valójában szintén állami iskolaként) az általános műveltség mellett a keresztény szellemiséget is biztosítja. Varró Margit, az Unitárius Gimnázium igazgatónője vázolta az iskola történetét: 1994-ben hozták létre, 2005. január 1-jétől külön jogi státussal működő iskola lett belőle. Van általános iskolai tagozata, szeptembertől elindítják az elemi oktatást is. Eddig a tanévig egy-egy osztály volt egy évfolyamon, szeptembertől két párhuzamos kilencedik osztályt indítottak. Fokozatos építkezésről van szó. Szombatfalvi József esperes elmondta: két unitárius iskolájuk volt, a kolozsvári János Zsigmond Gimnázium és a székelykeresztúri gimnázium. Mindkettőhöz ragaszkodnak, ezért akarják elsőtől tizenkettedik osztályig visszaállítani, fenntartani, működtetni – egykori épületeikben. Az egy épületben működő két iskola kapcsolatáról Varró Margit igazgatónak jó véleménye van. A közös tanári szobában jól megvan a két iskola tanári kara. Az iskolafenntartás költségeire, valamint az épületegyüttes bérletére a két iskolának közösen utalja a pénzt az önkormányzat. Az unitárius egyháznak fizetett bért teljes egészében az iskolaépületek felújítására, karbantartására fordítják. A két iskola együttéléséről Gergely Györgynek, az Orbán Balázs Gimnázium igazgatójának is jó véleménye van. /Takács Éva: Küzdelem a színvonalért Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./2006. április 5.
Gyermekzsivajtól hangos Szamosújváron a Zakariás-ház udvara. A református egyház közössége, konyha, étkezde, napközi, szórványbentlakás van benne. Szamosújvári és mezőségi gyermekek vannak itt, szüleik szegény emberek. Kiss Zsuzsanna tanítónő, nőszövetségi elnöknő mesélte, német és svájci segítséggel megépült a szamosújvári református egyház részére egy modern gyülekezeti ház, az Emmaus, amely alkalmat adott a közösségi tevékenységek bővítésére. Ismerve a szórványfalvak gyermekeinek helyzetét, először nyári szórványtábort szerveztek. 1997-ben megnyílt az első tábor. Tizenegy falu 41 gyermekét helyezték el helybeli családoknál. A következő nyarakon növekedett a gyermekek létszáma, anyagi támogatást kaptak több helyről. Időközben beindítottak állandó foglalkozást a helyi gyermekek részére, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Felmérve a szórványban élő magyar gyermekek helyzetét, akik iskola hiányában nem tanulhatnak anyanyelvükön, ifjú Kabai Ferenc tiszteletes felkereste a Szamosújvár körzetéhez tartozó szórványfalvakat, és összeírta azokat a gyerekeket, akik ősztől bentlakásra szorulnak. A számuk 62 fő volt. Egy lerobbant házat német segítséggel felújított a református egyház. A fenntartás anyagi terhe továbbra is a református egyház gondja maradt. 2004-ben 92 gyermekkel kezdték az évet. A református egyház megvalósításai közé sorolható a Halacska vasárnapi óvoda és a Kismamakör beindítása. /Kabai Ferenc: „Nézd, vége van a télnek, itt az éneklés ideje”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2006. április 5.
Az Új Magyar Szó és az Erdélyi Riport hetilap a leggazdagabb romániai magyar politikus, Verestóy Attila tulajdona, akinek részvényei vannak a Krónikában is. Továbbá médiaérdekeltségei Kovászna és Hargita megyében, s ahol nem ő vásárolja fel a lapokat, rádióadókat, megteszi azt sógora, Ferenczy Károly udvarhelyi vállalkozó – írta az Evenimentul Zilei bukaresti lap. Kelemen Hunor szenátornak, a SZET elnökének, Verestóy egyik leghűségesebb politikai harcostársának tulajdona a népszerű internetes hírportál, a Transindex – folytatta a lap. A magyar olvasók kénytelenek a RMDSZ sajtómágnásaihoz lojális újságokat olvasni. Ez csak részben igaz, tette hozzá a Háromszék. Léteznek még RMDSZ-tisztségviselőtől független lapok Erdélyben. Többek között a Háromszék vagy az Erdélyi Napló, a Krónika is, ahol lehet ugyan 11,2 százalék részvénye Verestóynak és embereinek, de meghatározni az újság profilját nem tudták. A Krónikánál tulajdonosváltás volt. A lap többségi részvénycsomagját Nagy Elek kolozsvári származású, Magyarországon élő üzletember vásárolta meg, akinek polgári elkötelezettsége közismert. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./2006. április 5.
Tíz éve az RMDSZ-vezetők kezén fut át a magyar sajtótámogatás, mind a Communitas, mind az Illyés, mind a Szülőföld Alapítvány kuratóriumaiban a döntő szót Markó Béla, Takács Csaba, Verestóy Attila vagy Nagy Zsolt távközlési miniszter mondja ki. Így eshetett meg, hogy 2005-ben az Új Magyar Szó 1,2 milliárd lejt kapott a sajtónak szánt 5,2 milliárdos Communitas alapítványi pénzből, míg a Krónika mindössze 50 milliót, írta az Evenimentul Zilei bukaresti lap. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./2006. április 5.
Sikerült beazonosítani az egykori Szentimrefalva templomának helyét, és néhány napja a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészei nekifogtak a templomfalak feltárásához. Sófalvi András régész kollégájával, Nyárádi Zsolttal együtt végzi a munkálatokat. A templom helyét egy nem szakmabeli, de lelkes gyűjtő udvarhelyi lakosnak, Szász Viktornak köszönhetően sikerült azonosítani. /Katona Zoltán: Elkezdődtek az ásatások Szentimrefalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 5./