udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6818
találat
lapozás: 1-30 ... 1051-1080 | 1081-1110 | 1111-1140 ... 6811-6818
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2009. március 2.
A hétvégén Nagyváradra látogató Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellen tüntetők egyike – a váradi Magyar Polgári Párt-szervezet egyik vezetője – leköpte, s árulónak nevezte az ÚMSZ főmunkatársát, Szűcs Lászlót, a rendezvényt szervező Várad folyóirat főszerkesztőjét. Demszky az ÚMSZ-nek kifejtette, nagyváradi útjának céljait nem sikerült meghiúsítania a Magyarországról szervezett akciónak „Demszky, nem kérünk belőled!” – állt azokon a röpcédulákon, amelyeket az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaiként osztogattak a váradi művelődési ház bejárata előtt. Szégyen! – méltatlankodott Kőrösi P. József, a magyarországi Noran Kiadó igazgatója, aki Demszky Gáborral együtt érkezett Nagyváradra. A demonstrálók megpróbáltak bejutni a kultúrházba is, de ezt a bejáratnál álló rendőrök megakadályozták. Megjelent Lenghel városi rendőrkapitány, majd később Ilie Bolojan polgármester is. A köpködőt s még egy fiatalt rövid időre előállították a rendőrök. Szűcs elmondta, nem kíván a hatósághoz fordulni, csupán sajnálatát fejezte ki, hogy egy kulturális esemény ilyen atrocitásba torkollhat. „Aljas dolog a szélsőjobb részéről, hogy ilyen eseményeket használ ki arra, hogy belerondítson a magyar–magyar és a román–magyar kapcsolatokba” – szögezte le Kőrösi. Kőrösi szerint a Demszkynek intézett „Mocskos zsidó”-bekiabálások botrányosak, de ostobák is, hiszen a budapesti főpolgármester a legkevésbé sem büszkélkedhet zsidó felmenőkkel. /D. Mészáros Elek, Salamon Márton László: Könyvest köpködőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./ Reagálás a cikkre: A bihari sajtó nagyjából tárgyilagosan számolt be a február 27-én Váradon történt eseményekről, amikor Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, SZDSZ-es politikust nemzeti elkötelezettségű magyar fiatalok tüntetéssel fogadták. Egyes sajtóhírek „lökdösődésekről” is szóltak, de ilyesmi nem volt. A karhatalmat a helyszínre a városháza rendelte. Konkrét csúsztatás egyedül a bukaresti Új Magyar Szóban jelent meg, amely szerint „Mocskos zsidó!” bekiabálások is elhangzottak, ami nem felel meg a valóságnak. Ugyancsak Új Magyar Szóban meg az a légből kapott állítás, hogy a Demszky-ellenes tiltakozást Magyarországról szervezték. /Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./ Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nagyváradi szervezete tiltakozó akciót szervezett Demszky Gábor ellen. A rendőrök meghiúsították az akciót. Váradra látogatott. Demszky, a Törzsasztal irodalmi rendezvénysorozat meghívására, hogy bemutassa Keleti Éden /Noran Kiadó/ című családregényét. A csendőrök nem engedték be a protestálókat a nyilvánosnak meghirdetett rendezvényre. A fiatalok az utcán várakoztak. A rendőrök kordont alkottak. A politikus testőrök gyűrűjében távozott az épületből, miközben a protestálók azt skandálták, hogy: „Áruló!”, „Tönkretetted az országot!”, „Nemzetáruló!”. Lokodi Ferenc, a HVIM romániai alelnöke kifejtette: „Kötelességünknek éreztük, hogy fellépjünk egy ilyen politikai import ellen. Az RMDSZ kultúraktivistái kizárólag balliberális politikusokat kényszerítenek rá az itteni magyarságra. Demszky Gábor is nemegyszer szólt a nemzeti értékek ellen. 2006. október 23-án a főpolgármester gumilövedékkel lövetett a hazafiakra Budapesten. Azon a tüntetésen engem is kardlappal vertek össze lovas rendőrök. És Demszky ezeket a zsoldosokat később kitüntette”. A rendőrség a bevitt két fiatalra pénzbírságot szabott ki. /T. H.: Tiltakozás Demszky ellen – méltatlan közjátékkal. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 2./2009. március 2.
A hangos tiltakozás a szólásszabadság része, az ellen demokratikus országban fellépni nem ildomos. Az EMI képviselőinek joguk volt ahhoz, hogy Demszky Gábor látogatása ellen tiltakozzanak. A tojásdobálás, köpködés azonban alpári dolog. Érdemes lenne ugyanakkor Demszky Gábornak is elgondolkodnia azon: miért van az, hogy nyilvános megjelenései ellen mindig tiltakoznak. Az SZDSZ szemellenzős liberalizmusa, amelynek értelmében kizárólag az egyéni jogokat, valamint az állampolgári nemzetet tekinti relevánsnak, a kultúrnemzet fogalmát pedig „avítt”, „elmaradott” szélsőségként értelmezi, a határon túli magyarok zömében visszatetszést kelt. Az SZDSZ és az MSZP a határon túli magyarok magyar állampolgársága ellen agitált, ezzel ellenszenvet gerjesztettek a két párt politikusai ellen. /Balogh Levente: Tíztojásos vizit. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./2009. március 2.
800 ezer euró kártérítést kap a román államtól Réman Domokos, a Mezőgazdasági Minisztérium volt államtitkára, egy bebizonyítatlan korrupciós vád miatt. Réman peres úton nyerte a kártérítést, azok után, hogy két hónapi letartóztatás és háromévi nyomozás után bebizonyosodott az ártatlansága. A bukaresti törvényszék 2008 novemberében ítélkezett Réman javára, ezt a Pénzügyminisztérium sikertelenül fellebbezte meg. Rémant 2004-ben tartóztatták le, állítólagos 180 ezer dollárnyi kenőpénz elfogadása miatt. Három év múlva a Korrupcióellenes Ügyészég lezárta a dossziét bizonyítékok hiányában, és Réman beperelte az államot. Réman Domokos, aki ma igazgató a Mezőgazdasági Szaktanácsadó Hivatalban, elmondta, hogy letartóztatása és ügyének a sajtó elé való tárása politikai és tanári karrierjét törték derékba, felesége a letartóztatása hírére egy spontán abortusz miatt elveszítette gyerekét, ráadásul munkát kellett keresnie, hogy ügyvédeit fizetni tudja. /800 ezer euró kártérítést kap a korrupcióval megvádolt Rémán Domokos. = Erdély.ma, márc. 1./2009. március 2.
Stier Péter, a szatmári Északi Színház nemrég kinevezett, fiatal ügyvezető igazgatója elmondta, a városi tanács, Ilyés Gyula polgármester javaslatára, egyhangúlag megszavazta a színház épülete teljes felújításának előtanulmányához szükséges költségeket, ami azt jelenti, hogy már a közeljövőben hozzáfoghatnak a régóta várt modernizálási munkának. A pénzügyi-gazdasági válságra való tekintettel viszont a Szatmár megyei önkormányzat 30 százalékkal kevesebb költségvetési pénzt tud adni a hozzá tartozó kulturális intézmények működtetésére. Stier közölte, a két tagozat összesen 135 alkalmazottjából (ebből 51-en, köztük 23-an színészek dolgoznak a Harag György Társulatnál) senkit nem fognak elbocsátani. Kevesebb vendégművészt, rendezőt, díszlet- és jelmeztervezőt foglalkoztatnak majd. /Sike Lajos: Kevesebb pénz a szatmári színháznak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./2009. március 2.
A Népújság főszerkesztője, Makkai János nyugalomba vonul, több mint négy és fél évtizedes újságírói és szerkesztői munka után. A Népújság egyik alapító tagjaként közel húsz évig volt főszerkesztő. A közgyűlés a Népújság vezetésére az eddigi főszerkesztő-helyettesnek, Nagy Miklós Kundnak szavazott bizalmat. Újdonság, hogy, a munka- és felelősségvállalás kollektív jellegét hangsúlyozandó, két lapszerkesztő, Ferenczi Ilona és Karácsonyi Zsigmond helyettes főszerkesztőként dolgozik a továbbiakban. /Nagy Miklós Kund: Töretlenül, tovább… = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./2009. március 2.
Palló Gábor tudománytörténésznek A magyar tudós zsenik című, a Mindentudás Egyeteme keretében elhangzott előadását vetítették le február 27-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. Az előadó kifejtette, jeles magyar tudósok az egész világon voltak és vannak, a magyar népesség számarányához viszonyítva: igen sokan. Az előadó huszonhatot sorolt a tudományos elithez. Vannak köztük Nobel-díjasok vagy arra érdemesek, és olyanok, akik emigrálásuk után a célországban fontos szerepet játszottak tudományos testületekben. Zsenikről van szó, akiket sok minden vezérelt sorsuk alakulásában, de közös intellektuális vonásokról is lehet beszélni: ezek a tudósok új területeken dolgoztak, sokoldalú kulturáltság jellemezte őket. Teller Ede, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Wiegner Jenő, Szilárd Leó, Hevesy György, Polányi Mihály, Kármán Tódor, Erdős Pál, Fejér Lipót, Harsányi János, Oláh György, Lakatos Imre és társaik többsége zsidó származású volt, de magyarságát nem tagadta meg az Újvilágban sem. Munkásságukkal az egész emberiséget szolgálták, de a magyarság jó hírnevét gyarapították a világban. /Ö. I. B.: Leltár a „magyar jelenségről” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./2009. március 2.
A magyar nyelv éve rendezvénysorozatának részeként szervezett könyvbemutatót a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Nyelvtudományi Szakbizottsága február 27-én Kolozsváron. Elsőként Bura László, a csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában megjelent Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) című kötetét mutatta be Péntek János akadémikus. Elmondta: a könyv szerzője szatmárnémeti tanár, nyelvész és néprajzkutató, aki 1960 és 2005 között diákjaival 135 települést bejárva gyűjtötte össze a két kötetben szereplő helyneveket. – A helynévgyűjtést soha nem lehet befejezni – jegyezte meg a jelenlévő Bura László. Második kötetként a Bálint Emese és Péntek János által szerkesztett Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című kiadványt ismertette Benő Attila. A kötetet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki. Péntek János a kolozsvári Korunk és a budapesti Hitel folyóirat februári számát mutatta be annak apropóján, hogy mindkét kiadvány a nyelvnek szentelt egy-egy tematikus lapszámot. A legújabb Korunk a Változó kor–változó nyelv, a Hitel pedig a Szavak honvágya címet viseli. Befejezésül Murádin László ismertette a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2008-as esztendejének 1-es és 2-es számát. /Ferencz Zsolt: A nyelvről, különböző kontextusokban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./2009. március 3.
Elszigetelheti Székelyföldet a jelenlegi kormány, ugyanis megszakadhat az észak-erdélyi autópálya építése, amely már nem fog elérni a Székelyföldre, hanem Nagyszebennél csatlakozik a 4. páneurópai korridorhoz. Ugyanakkor a parlamentben arra történik kísérlet, hogy megakadályozzák a vidombáki repülőtér megvalósítását. A Nyárádtő–Ditró–Iasi-autópályára vonatkozó tervekről Berceanu miniszter csak annyit mondott, hogy „majd erről lehet tárgyalni, de ez nem prioritás”. /Isán István Csongor: Elszigetelik a Székelyföldet? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2009. március 3.
Minden állami alkalmazott megkapja tizenharmadik fizetését – jelentette be Gheorghe Pogea pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy az összeget több részletben fogják kiutalni. /Lesz tizenharmadik fizetés. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában, erről állapodott meg Orbán Viktor Fidesz elnök és Tőkés László erdélyi magyar EP-listavezető március 2-án, Budapesten. Tőkés László a találkozó után tartott sajtótájékoztatón közölte: meghívta Orbán Viktort, hogy jöjjön el Erdélybe az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ közös listája mellett kampányolni. A Fidesz elnöke megtiszteltetésnek nevezte a meghívást, és azt kérte, hogy Tőkés László is vegyen részt a Fidesz kampányában. Orbán arra hívta a fel a figyelmet, hogy először lesz egyidőben az EP-választás Erdélyben, a Felvidéken és Magyarországon, ez pedig komoly kihívás és lehetőség is a nemzeti elkötelezettségű erőknek, hogy a mondandójukat, programjukat, mozgásukat „össz-kárpát-medencei magyar politikai akcióvá” alakítsák. Tőkés László szintén arról beszélt, ha nincs is „szupranacionális pártjuk”, de úgy készülnek fel a kampányra, mintha egy pártban volnának a felvidékiek, a magyarországiak és az erdélyiek. Mint mondta, ebben kérte a Fidesz támogatását. A politikus úgy vélte: az egységes magyar európai képviselettel és a határok eljelentéktelenedése folytán „lehetővé válik bizonyos értelemben még Trianonnak a korrekciója” is. A sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Tőkés László is értékelte az EMNT és az RMDSZ nemrégiben kötött megállapodását, amelynek értelmében a két szervezet az romániai EP-választásra létrehozta a „magyar összefogás” listáját, valamint döntöttek egy paritásos alapon működő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megalakításáról is. /Közösen kampányol Orbán Viktor és Tőkés László. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének küldöttgyűlését tartották március 1-jén. Csép Sándor megyei elnök jelentése után a települések szervezeteinek munkáját, a helyi problémákat tekintették át. Véglegesítették a március 14-én Gyergyószentmiklóson sorra kerülő országos tanácsülésen részt vevő Kolozs megyei küldöttek listáját. Az ülésen részt vett Szász Jenő, az MPP országos elnöke is, aki kiemelte a pártépítés fontosságát, a szervezeti hálózat további bővítésének jelentőségét. Megyei ügyvezető elnököt és titkárt választottak Simon Csaba, illetve Bakó Ernő személyében. Megerősítették az MPP Kolozs megyei szervezetének szándékát, hogy egyeztető fórumot hozzanak létre az RMDSZ megyei szervezetével a közös célok együttes megvalósítása érdekében. /Kongresszus előtti kiértékelés a Kolozs megyei MPP-nél. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
„A Magyar Polgári Párt (MPP) március 14-i kongresszusa az utolsó lépés lehet a párt szétverésében, ha nem lesz legitim az országos elnöksége” – jelentette ki Gazda Zoltán, az MPP háromszéki alelnöke, aki minden valóságalapot nélkülözőnek minősítette Szász Jenő pártelnöknek a Krónikában megjelent vádját, miszerint Gazda és Csinta Samu háromszéki ügyvezető elnök be akarná olvasztani az MPP-t az RMDSZ-be. Csinta Samu elmondta: lesújtó véleménye van a pártelnök nyilatkozatáról, de nem kommentálja, mert Szász Jenő saját magát minősíti vádaskodásával. Bizalmat szavazott az elmúlt hét végén Szász Jenőnek a gyergyószentmiklósi szervezet. Az egyetlen, aki nem szavazott bizalmat, Árus Zsolt MPP-s megyei tanácsos volt, aki korábban országos alelnöki tisztségéről is a Szász Jenővel szembeni elégedetlensége miatt mondott le. Árus Zsolt elmondta, a két ülésen nem ugyanazok a személyek vettek részt, ezért a bizalmi szavazás illegitim. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke szerint Szász Jenő minden eszközt bevet annak érdekében, hogy megőrizze elnöki pozícióját, de „ehhez már nem elegendő, hogy minden bokorban RMDSZ-ügynököt vizionál”. Csép Sándor Kolozs megyei MPP-elnök szerint Szász Jenőnek vannak mulasztásai, viszont kérdéses, hogy kerülne-e jobb helyette, így még nem tudják biztosan, kit támogatnak. A pártelnöki tisztségről Szász úgy nyilatkozott, „jó volna, ha az a személy, aki bejegyeztette a pártot, továbbra is részt vehetne annak vezetésében, építésében”, így nem látja értelmét a változtatásnak. /Marakodnak a polgáriak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2009. március 3.
Szász Jenő különböző összeesküvés-elméleteket fogalmaz meg, hogy a szervezet márciusi kongresszusán megőrizze tisztségét, és nagy igyekezetében úgy látszik, nem válogat az eszközökben – fogalmazott a Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke. Toró hangsúlyozta: az EMNT alelnökeként továbbra is fontosnak tartja az együttműködést az MPP-vel egy olyan stratégiai partnerség létrehozásában, amely elősegítheti az erdélyi politikai rendszer reformját. Toró T. Tibor elmondta, az SZNT és az EMNT viszonya nem volt felhőtlen az elmúlt években. „A közösen kidolgozott működési szabályzat szerint az EMNT küldöttjeinek felét az SZNT delegálja, de sajnos a szervezet képviselői egy ideje nem igazán vettek részt az EMNT munkájában – magyarázta a politikus. Az SZNT egy nagyon kényes pillanatban, az RMDSZ-szel kötött koalíciós szerződés aláírását követően jelentette be, független szervezetként kívánja folytatni tevékenységét. /Gyergyai Csaba: Toró visszautasítja a vádakat. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere szerint Magyarországról irányított csoport támadt rá Nagyváradon. Arra a kérdésre, honnan tudja, hogy Magyarországról irányították őket, Demszky a román rendőrökre hivatkozott. A lap felelős szerkesztője megjegyezte, hogy Demszky előtt egy másik szabaddemokrata politikust, Eörsi Mátyást ért hasonló atrocitás évekkel korábban Kolozsváron, illetve Kuncze Gábort Nagyváradon. Úgy tűnik, rájár a rúd a magyarországi liberálisokra. Demszky tiltakozott, szerinte inkább a kormánypárti politikusokról lehet beszélni, az SZDSZ korrekt kisebbségpolitikája sérti a nem demokratikusan gondolkodók fülét. Az újságíró felvetette, Erdélyben, a határon túli magyar közösségekben nem a kisebbségvédő politikájáról híres az SZDSZ. Demszky erre is tudott magyarázatot: a kettős állampolgárságra vonatkozó akkori népszavazás régen volt. Ma, amikor mindkét ország, Magyarország is Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz, nincs már igazán nagy jelentősége. Az újságíró közbevetésére, hogy az SZDSZ politikájának homlokterében nem éppen a határon túli magyar közösségek helyzete áll, Demszky megmagyarázta: kétnyelvű feliratok vannak a húsz százalékosnál nagyobb kisebbséggel rendelkező romániai települések bejáratánál, Nagyváradon magyarul tanítják a rendőröket és így tovább. /Salamon Márton László: Demszky és a „magyar betegség” = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2009. március 3.
Helyteleníti Petru Gherghel iasi-i római katolikus püspök, hogy „idegenek” a magyar nyelvoktatás és misézés fontosságának hangsúlyozásával „viszályt szítanak” a moldvai csángók körében, akiknek többsége szerinte román nemzetiségű. A moldvai egyházfő Tőkés László református püspök február közepén neki címzett levelére reagált, amelyben az európai parlamenti képviselő szóvá tette, hogy a Bákó megyei Szitás falu plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen, és a ministrálástól is eltiltotta a magyarórára járó gyermekeket. Petru Gherghelhez intézett megkeresésében Tőkés úgy vélekedett: „minden igaz hitű keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között, akik semmi egyebet, semmi rosszat nem akarnak, hanem csak azt, hogy atyáik nyelvét megtanulják, és ezen a nyelven dicsérjék az Istent”. A jászvásári püspök leszögezte: egyházmegyéjében nincsenek csángómagyar gyülekezetek. Válaszlevelében Petru Gherghel testvéreinek nevezte a magyarokat, és ama meggyőződésének ad hangot, miszerint mindenkinek jogában áll anyanyelvén dicsérni Istent. „Remélem, egyetért velem abban is, hogy tisztelni kell az emberek kinyilvánított akaratát. Az ön állításával ellentétben a iasi-i püspökség keretében nincsenek csángómagyar gyülekezetek, híveink többsége ugyanis román nemzetiségűnek és katolikus vallásúnak vallotta magát a népszámlálások során” – állapítja meg a moldvai egyházfő. (Egyébként miközben a 2002-es népszámlálás szerint Romániában összesen 1266 személy nyilvánította magát csángó, Bákó megyében pedig 4317 személy magyar nemzetiségűnek, néprajzkutatók szerint a Moldvában élő csángómagyar közösség lélekszáma 250 ezerre rúg, közülük azonban már csak mindössze 80 ezren beszélnek magyarul). Petru Gherghel szerint Szitáson és a többi moldvai településen senki nem ellenzi a magyar nyelv iskolában, törvényes keretek között történő oktatását, „ha az indokolt és igény mutatkozik rá”. A moldvai egyházfő szerint nem tesznek jó szolgálatot a nyelvjárásuk megőrzésére és ápolására törekvő helyi közösségeknek mindazok, akik „kívülállókként” számukra idegen értékeket kínálnak nekik. Miközben Tőkés László arra kéri a katolikus püspököt, vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek, Petru Gherghel a régió szegénységének leküzdése érdekében kérte az EP-képviselő támogatását. A iasi-i püspök szó nélkül hagyta Tőkés felajánlását, miszerint kész személyes találkozóra a csángóügy megoldása érdekében. /Rostás Szabolcs: Gherghel: Nincsenek csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
Ékezethibák, elmaradt betűk, rossz szóelválasztások, magyar szövegben felejtett román szavak – ezzel vannak tele a románból fordított magyar tankönyvek. A helyesírási, nyelvhelyességi és fordítási hibák mellett tárgyi tévedések is vannak, például a IX. osztályos, magyar nyelvű biológia-tankönyvben. (Duna TV) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./2009. március 3.
Egy éve működik a marosvásárhelyi Cserealja webrádió, amely nemcsak élőben közvetíti az istentiszteleteket, de archiválja is azokat: valamennyi, 2008. januárja óta elhangzott igehirdetés mp3 formátumban visszahallgatható a weboldalon. A református gyülekezet honlapja tájékoztat a rendezvények programjáról, az istentiszteletek, vallásórák, bibliaórák, kóruspróbák és konfirmációs felkészítők órarendjéről, bemutatja a templomot, a gyülekezeti házat, illetve azokat a lelkipásztorokat, akik az utóbbi több mint egy évben igét hirdettek a közösségben. A kolozsvári református egyház által fenntartott magyar nyelvű csatorna, az Agnus Rádió is lassan hét éve sugároz az éterben. A rádiónál a hét végén közönségtalálkozót is szerveztek. /Antal Erika: Istentisztelet az interneten. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2009. március 3.
A februárban megtartott Temes Megyei Civil Fórum döntései alapján a magyar civil szervezetek küldöttei március 2-án a temesvári Bartók Béla Líceumban megalakították a Civil Tanácsot. A mintegy 40 civil szervezet felölelő testület bizalmat szavazott Erdei Ildikó CT-elnöknek és Fazakas Csaba alelnöknek, a tanács másik alelnökévé Ilonczai Zsoltot választották. Vita tárgya volt, hogy szakbizottságok vagy műhelyek, esetleg kerekasztalok működjenek-e a tanácson belül. Az oktatási szakbizottságot Virginás Tar Judit, az egyházi szakbizottságot Pataki Adél, a közösségépítéssel foglalkozó szakbizottságot Vetési Zoltán vezeti a következő időszakban. A Civil Tanács prioritásai között van az anyanyelvi oktatás támogatása és a hagyományőrző csoportok közötti feszültségek megszűntetése. A civil szervezetek együttműködését elősegíti a www.temes.ro honlap. A Civil Tanács ügyintézését a következő Civil Fórumig a Szórvány Alapítvány vállalta, mert a CT-nek nincs önálló jogi személyisége. /Pataki Zoltán: Szerveződő magyarok. Újjáalakult a Temes Megyei Civil Tanács. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./2009. március 3.
Boros Zoltán Nyugatosok a Holnap városában című filmjét sugározza március 9-én, a Duna Televízió. Az 50 perces dokumentumfilm A Holnap Társaság megalakulását, a körülötte zajló vitákat az események helyszínén, Nagyváradon eleveníti fel. /Boros Zoltán dokumentumfilmje a Duna Televízióban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 3.
Február 28-án tartotta Kolozsváron idei közgyűlését a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). Gaal György elnök az elmúlt év munkásságáról számolt be. Az ülésszakokon, szakmai rendezvényeken való részvétel mellett kiemelte László Csabának a társaság támogatásával rendezett műemlékeket bemutató két kiállítását a Fehér Galériában. Szólt a májusban Maksay Ádám ügyvezető alelnök rendezte műemlékfelmérő táborokról (Ótorda, Ördöngösfüzes, Nagybacon, Magyarigen, Szék), ahol fiatalokat vezettek be a hagyományos és digitális felmérések titkaiba. Elkezdték egy erdélyi műemlékvédelmi adatbázis felállítását, egyelőre régebbi felvételek rögzítésével. Veress Mihály kivetítőn bemutatta a társaság megújított honlapjának szerkezetét (www.klmt.veres.ro). A közgyűlést megszakítva délben kivonultak a Márton Áron-szobor leleplezéséhez. Délután díjkiosztásra került sor. A Kós Károly-díjat és plakettet Gergely Istvánné tanárnő nyerte el „a Házsongárdi temető műemléksírjainak megmentése és ápolása terén kifejtett munkásságáért”. A Debreczeni László-díjjal és plakettel Murádin Jenő művészettörténészt tüntették ki „műemlékeink múltjának felkutatása és ezek ismertetése terén kifejtett munkásságáért”. A laudációt Kovács András professzor, a társaság alelnöke írta. Befejezésként a két kitüntetett rövid előadást tartott. Gergely Istvánné vetített képekkel szemléltette a Házsongárdban folyó mentési-restaurálási munkálatokat, Murádin Jenő pedig művészeti kincseket feltáró munkájáról vallott. /Gergely Gyula: Közgyűlést tartott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./