udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6818 találat lapozás: 1-30 ... 2401-2430 | 2431-2460 | 2461-2490 ... 6811-6818 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2009. május 14.

A szarvasi születésű festőművész, Ruzicskay György képeiből nyílt tárlat a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. A művész az 1920-as években Váradon élt, tanult és alkotott, 1924-ben első kiállítására is itt került sor. A tárlatnyitóra eljött a szarvasi Ruzicskay György Közalapítvány néhány képviselője is. /Nagy Orsolya: Képzőművészet a Varadinumon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./

2009. május 14.

Halálának tizedik évfordulóján kettős emlékkiállítással tisztelegnek Plugor Sándor képzőművész emléke előtt: május 14-én a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, 15-én az Árkosi Művelődési Központban nyílik tárlat. Plugor Sándor grafikáit, néhány metszetét láthatják az érdeklődők, a kiállított anyag megjárta már Brassót. Árkoson Plugor korai, főiskolás, illetve közvetlenül azután, a hatvanas évek elején készült festményeit mutatják be. /Váry O. Péter: Plugor Sándor-emlékkiállítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 14./

2009. május 14.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház újra műsorra tűzi a 2002. március 13-án bemutatott Kövekkel a zsebében című előadást Keresztes Attila rendezésében. Marie Jones kortárs brit szerző darabját május 14-én mutatják be. /Ismét műsoron a Kövekkel a zsebében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2009. május 14.

Új bemutatóval készül a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház. Az Aranytulipán címet viselő népmeséből készült bábjátékról a bábszínház igazgatója, a darab rendezője, Meleg Attila elmondta: a mese Benedek Elek gyűjtésében jelent meg, színpadra ő alkalmazta. A bemutatót a Varadinum keretén belül, május 14-én tartják. /Nagy Orsolya: Új bemutatóra készül a Matyi Műhely Bábszínház. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./

2009. május 14.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jubileumi rendezvénysorozata keretében május 12-én az intézmény székhelyén Gaal György irodalomtörténész tartott előadást az Erdélyi Tudományos Füzetek történetéről és könyvészetéről. Ezek az Erdély-központú kiadványok különlenyomatként jelentek meg. A sorozatot György Lajos indította el, akit Szabó T. Attila, Dávid Gyula, Sipos Gábor követett a szerkesztésben. Gaal György 259 füzet témakörét és azok szerzőit vette számba. Az Erdélyi Tudományos Füzetek az erdélyi magyarság leghosszabb életű értékévé nőtte ki magát. /Ö. I. B. : EME: a Tudományos Füzetek története. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2009. május 15.

Mircea Geoanat javasolta Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke a párt államelnökjelöltjének a PSD országos tanácsa rendkívüli ülésén. Adrian Nastase, az Országos Tanács elnöke keményen bírálta Traian Basescu államfőt, hangsúlyozva, hogy Basescu „Románia betegsége”. /Mircea Geoanat javasolták államfőjelöltnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2009. május 15.

Az egységes bértábla felállításának első lépéseként a kormány megállapította, hogy az állam három fő hatalmi pólusának vezetői – az államfő, a képviselőház, szenátus, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke – állnak majd a közalkalmazotti bérpiramis csúcsán. Traian Basescu államfő a legalacsonyabb közhivatalnoki bér tizenötszörösét fogja majd keresni. A kormány integrálta a különböző területeken közalkalmazotti státusban dolgozókat a bértábla három kategóriájába. Kezdetben a fizetési piramis legalján álló közalkalmazottak fokozott fizetésemelésre számíthatnak, amíg elérik a bérrácson nekik kijelölt helyet. Ezalatt a hierarchia csúcsán levő közalkalmazottak fizetését befagyasztják, vagy kis mértékben növelik. /M. Á. Zs. : Az államfő uralja a bértáblát. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2009. május 15.

Új, egységesnek nevezett nyugdíj- és fizetési törvényen dolgozik a Boc-kabinet, mert rájöttek: elképesztően nagy a különbség mind a legkisebb bér és a legnagyobb fizetés, mind a minimális nyugdíj és néhány kivételezettnek tekinthető szakmai csoport nyugállományi illetménye között. Az állami költségvetésből tavaly 1,4 milliárd eurót kellett átutalni a nyugdíjpénztárnak, hogy 200 000 luxusnyugdíjasnak nevezett személy járandóságát ki tudják fizetni, miközben a 4,5 millió nyilvántartott nyugdíjas egy álló esztendő során összesen 11 milliárd euróba kerül. A legalacsonyabb nyugdíjak 300 lejt tesznek ki, a legmagasabbak meghaladják a 30 000 lejt. Valamivel csökkenni fog az aránytalanság, a legnagyobb és legkisebb nyugdíj között nem százszoros, hanem csupán ötvenszeres lesz a különbség. A négy és fél millió ember ma Európában a legalacsonyabb nyugdíjellátmányban részesül. /Simó Erzsébet: Nyugdíjreform román módra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./

2009. május 15.

Érthetetlennek nevezte nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének, Szász Jenőnek a viszonyulását az európai parlamenti kampányhoz. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke emlékeztetett: mind ő, mind pedig Orbán Viktor FIDESZ-elnök többször is hathatósan segítette az MPP alapító elnökének választási kampányait, most pedig Szász ellenük kampányol, sokszor még saját elnökségének döntéseit is felülbírálva. Szász Jenő ugyanis leszögezte: az MPP távol marad az EP-kampánytól. /Tőkés László: érthetetlen Szász Jenő viszonyulása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./ Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a közintézmények vezetését átpolitizáló sürgősségi kormányrendelet ellen foglalt állást, mely példátlan politikai tisztogatási hullámot indított el a közigazgatásban. A vezetőcserék gátlástalan alkalmazása a magyarok lakta területeken kimeríti az etnikai tisztogatás fogalmát. Tőkés hangsúlyozta a tanügyi autonómia fontosságát. Az EMNT követeli a közintézmények vezetését átpolitizáló sürgősségi kormányrendelet azonnali hatályon kívül helyezését, a politikai-etnikai tisztogatások leállítását, sürgeti a szubszidiaritás és a decentralizáció elveinek következetes alkalmazását, a magyar oktatási rendszer létrehozását, működtetését és felügyeletét lehetővé tévő kulturális autonómia megteremtését. /Antal Erika, Totka László: Döntési jogokat kérnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Tőkés László, EP-képviselő, az EMNT elnöke aláírásával adták ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács /EMNT/ állásfoglalását arról, hogy etnikai tisztogatás zajlik. A sürgősségi kormányrendeletet példátlan politikai tisztogatási hullámot indított el a közigazgatásban A magyarok által lakott régiókban az erőltetett vezetőcsere kimeríti az etnikai tisztogatás ismérveit, és ezáltal a többség és a kisebbségek közötti együttélés normáit sérti meg. Megengedhetetlen, hogy a magyar gyermekek oktatását felügyelő testületeket olyanok vezessék, akik nem beszélik vagy értik a magyar nyelvet. Amíg „a közösségi önazonosságunkat közvetlenül érintő kérdésekben nem rendelkezünk döntési jogosítványokkal, addig a többség és a számbeli kisebbség közötti teljes és tényleges esélyegyenlőségről nem beszélhetünk” – olvasható az állásfogalalásban. Ennek megvalósítása Székelyföldön a területi autonómia, Erdély egyéb régióiban pedig a kulturális autonómia intézményei révén lehetséges. Az EMNT követeli a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet azonnali hatályon kívül helyezését. /Tőkés László, EP-képviselő, az EMNT elnöke: Etnikai tisztogatás zajlik. Az EMNT állásfoglalása. = Erdély. Ma, máj. 14./

2009. május 15.

Tőkés László és Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás listájának két EP-jelöltje szerint a decentralizált intézményeket „megtisztítják a magyar vezetőktől”, ezzel kívánva megakadályozni azt, hogy a kisebbség megszerezze a kulturális autonómiát. A két EP-jelölt május 14-én Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján kritikával illette a sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi a decentralizált intézmények vezetőinek leváltását. /Tőkés és Szilágyi: a decentralizált intézményeket „megtisztítják” a magyaroktól. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./

2009. május 15.

Néhány soros levelet kaptak a háromszéki ifjúsági szervezetek a pár nappal korábban benyújtott petíciósorozatukra, amelyben kérték, hogy továbbra is Tischler Ferenc vezesse a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóságot. A háromszéki ifjúsági szervezetek közösen álltak ki Tischler mellett, akivel elmondásuk szerint nagyon jól együttműködtek. Előbb huszonhárom ifjúsági szervezet adott ki sajtóközleményt a menesztett igazgató védelmében, majd a kormánynak, az ifjúsági és sportminisztériumnak, a háromszéki honatyáknak juttattak el petíciót. A minisztérium tömör válasza: a 37-es sürgősségi kormányrendelet értelmében valamennyi decentralizált intézmény vezetőjét menesztették, így Tischlert is. Tischlernek is joga van pályázni az intézmény vezetésére. /Farcádi Botond: Semmitmondó minisztériumi válasz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./

2009. május 15.

Ezerháromszáz ifjúsági szervezet javasolta a jelöltségre, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, illetve annak tagszervezetei, mondta el Kovács Péter. Az motiválja, fejtette ki, hogy jelenléte az Európai Parlamentben a fiatalok kezében van, ha a romániai magyar fiatalok nyolcvan százaléka elmegy szavazni, akkor az ötödik hely is bejutónak számít. Államtitkárként, országos RMDSZ-alelnökként tapasztalatokra tett szert. Választási programját fiatalok írták, több mint hetven hozzászólás futott be honlapjára. /Lokodi Imre: Programját a fiatalok írták. Beszélgetés Kovács Péterrel, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2009. május 15.

A polgári törvénykönyv tiltja az egynemű személyek házasságát, és nem ismeri a homoszexuális személyek által külföldön kötött házasságokat sem, jelentette ki Daniel Buda képviselő, a jogi törvénykönyvek kidolgozásával foglalkozó parlamenti albizottság elnöke. A képviselő kifejtette, a viták nyomán elfogadott polgári törvénykönyv szövege értelmében a romániai jog csupán egy férfi és egy nő között kötött házasságot ismeri el. /Csak férfi és nő. Megtiltják a homoszexuálisak házasságát. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./

2009. május 15.

A magyar nemzet sokat hangoztatott határok feletti egyesítésének minden bizonnyal egyik legfontosabb színtere Brüsszel. A határon túlról érkező magyar képviselők itt egyebek mellett anyanyelvükön szólalhatnak föl, megtehetik tehát azt is, amit a saját országuk parlamentjében aligha. A magyar delegációk legsikeresebbike a Fidesz – Magyar Polgári Párté, állapította meg Laczkó–Vass Róbert. Újra a jelöltek közt van a nagyváradi születésű Gál Kinga, valamint a roma származású Járóka Lívia, akik az emberi jogi, Őry Csaba pedig szociális kategóriában lett az elmúlt évek valamelyikében az Év Európai Képviselője. Járóka ráadásul az EP legnagyobb frakcióját adó Európai Néppártnak az idei kampányarca. Hasonló eredményekkel egyetlen más térségbeli delegáció sem büszkélkedhet. Érdekes módon az első roma képviselőt nem a „demokratikus normagyakorlattal” rendelkező, cigány kisebbséget is számláló nyugat-európai országok delegálták az Európai Parlamentbe, hanem az Európai Unióba 2004-ben újonnan érkező Magyarország, éppen Járóka Lívia személyében. A Fidesz az EP-parlamentbe biztos befutó helyre jelölte a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökét, Kósa Ádámot, aki a jelbeszédet is a hivatalos európai uniós nyelvek rangjára kívánja emelni. Ez a képviseleti felkérés nem a toleranciát és a másság iránt való figyelmességet úton-útfélen hangoztató pártok részéről érkezett. Gál Kinga erdélyi származásúként pontosan ismeri a kisebbségi lét problémáit, e tárgyban saját bevallása szerint is igazi szélmalomharccal bízta meg az őt jelölő Fidesz öt évvel ezelőtt. Az újdonsült képviselő asszonynak sikerült egy olyan kényes kérdésben, mint a vajdasági magyarverések, határozott állásfoglalásra bírni az Európai Parlamentet. Külön érdeme, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét sikerült nevesítve is bevinnie különböző EP-dokumentumokba. A „roma kisebbség ügyének európai szintű kezelését” szorgalmazó MSZP egyetlen roma jelöltet sem tervez Brüsszelbe juttatni, befutó helyet ugyanis cigány származású politikusnak nem ajánlottak. A Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepvállalása, politikai hitelvesztése miatt választási küszöb alá esett. A listát a Brüsszelben és Magyarországon egyaránt megbecsülésnek örvendő politikus, Szent-Iványi István vezeti. A válságba sodródott Magyar Demokrata Fórum EP-listájának második jelöltje, Habsburg György komolyan gondolja jelölését. Az MDF meglepetése a hajdan ősellenségnek számító közgazdász, Bokros Lajos listavezetővé jelölése, amely gyakorlatilag a párt szétesését eredményezi. Bokros, ha bejut, éppen a jelenlegi fórumos EP-képviselőt, a Brüsszelben sikeres zöldpolitikust, Olajos Pétert üti ki a ringből Brüsszeli képviselőségre pályázik Morvai Krisztina a Jobbik Magyarországért Párt színeiben. Ő újsütetű radikalizmusa és antiglobalizmusa miatt közismert, jogászként az Európai Emberi Jogi Bizottságban és az ENSZ nőjogi bizottságában is dolgozott, a családon belüli erőszak és a nőkkel szembeni diszkrimináció kutatója. A felvidéki magyarok Magyar Koalíció Pártjának jelenlegi támogatottságát és a pártszakadás közeli állapotokat figyelembe véve bravúros teljesítmény lenne megismételni az öt évvel ezelőtti választási eredményeket. Ehhez ugyanis Szlovákiában a magyarság számarányát jóval meghaladó mértékben a szavazatoknak legalább 14 százalékát kellene megszerezniük. Reális esetben a felvidéki magyarságnak egy képviselőt sikerül a jelenlegi kettő helyett Brüsszelbe juttatnia, listavezetőként Bauer Edit újrázhat. Romániában a Magyar Összefogás listája brüsszeli képviselethez valószínűleg ugyanazokat a szereplőket juttatja. Listavezetőként a jelenleg egyéni mandátummal rendelkező Tőkés László végre tagja lehet a legtöbb magyar képviselőt (Fidesz, RMDSZ, MKP) tömörítő EP-néppárti frakciónak. /Laczkó–Vass Róbert: Európába mindahányan. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2009. május 15.

Szentgyörgy Expó kísérőrendezvényeként tartott konferencia egyik előadásán Bogár Ferenc, a magyar külügyminisztérium kereskedelmi attaséja adatok sorozatával bizonyította, hogy a magyar–román kereskedelmi kapcsolatok tavaly a mindenkorinál jobban alakultak. A két ország közötti forgalom tavaly megközelítette az öt és fél milliárd eurót, amiből a magyar export több mint 3,8 milliárd. Ez mintegy húszszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A magyar export Romániába több mint kétszerese a román kivitelnek Magyarországra. /2008 rekordév a magyar–román kereskedelemben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2009. május 15.

Nem a határon túli magyarságon kell megspórolni azokat a forrásokat, amelyek a válság kezeléséhez szükségesek – mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára május 14-én Budapesten, a külhoni magyar közösségekről készült 2008-as régiójelentés bemutatóján. A szakállamtitkár szerint az idei év legfontosabb feladatai a szórványosodás megállítása és a határon túli magyar iskolák erősítése lesznek. A fontos, alapvető ügyeket /nemzeti jelentőségű intézmények, Szülőföld Alap, oktatás-nevelési támogatás/ folytatni fogják. Gémesi Ferenc bejelentette, hogy hamarosan Magyarországra kerülhetnek a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából külföldön található jelentős hagyatékok és gyűjtemények, a közeljövőben beinduló hagyatékmentő programnak köszönhetően. A külföldön fellelhető hagyatékok nagyságának, számának, valamint a Kárpát-medencén kívüli közreműködő szervezetek felmérése kérdőíves formában történik, melyeket a MeH kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkársága a magyar szervezeteknek, a Magyar Tudományos Akadémia pedig a külső tagoknak és a köztestületi tagoknak küldi ki. Bemutatták a Balassi Intézet által a magyart idegen nyelvként tanulók számára készített eMagyarul internetes oktatócsomagot is. A tananyaghoz szorosan kapcsolódik, de önállóan is használható a Tíznyelvű szótár, amelynek elsődleges nyelve a magyar, de angolul, németül, spanyolul, valamint a környező országok nyelvén, így románul is lehet benne keresni. A szótár különlegessége, hogy az egyes szavak jelentését képek is szemléltetik, valamint, hogy a jelenlegi szótári kínálatban egyedülálló, a benne található nyelvek összessége és a nyelvtanulókat segítő szándéka miatt. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Gémesi: nincs szükség spórlásra. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Elkészült a külhoni magyar közösségek helyzetére vonatkozó 2008-as régiójelentés. Gémesi kiemelte: a külhoni magyarság helyzetéről készült legújabb jelentés olyan szempontból képvisel újdonságot a korábbiakhoz képest, hogy egy kiadványban, nem pedig önálló regionális füzetekben foglalja össze a régiókat. A jelentés minden egyes régió vonatkozásában külön kezeli a nyelvi-kulturális identitás megőrzésére irányuló támogatáspolitikát. A jelentés az egyes régiók kapcsán bemutatja az illető ország politikai helyzetét, gazdasági adatait, a közösség jogi helyzetét, emellett részletes adatokat közöl az odaítélt anyaországi támogatásokról. /A külhoni magyarság egy kötetben. Tizedik éve jelennek meg régiójelentések. = Magyar Szó (Újvidék), máj. 15./

2009. május 15.

A Hargita megyei diákok majdnem fele bukott el a román nyelvű félévi vizsgán. A hetedikesek és nyolcadikosok valamivel több mint 40 százaléka nem kapta meg az átmenő jegyet. Elena Mandru, megyei főtanfelügyelő helyettes azzal magyarázza a gyenge eredményeket, hogy a magyar diákok nagy részének szövegmegértési nehézségei voltak. A székelyföldi magyar diákok egyébként rendszeresen alulteljesítenek a román nyelv és irodalom vizsgákon, aminek kiküszöbölésére a magyar oktatók más több ízben is a nyelvoktatás módszereinek módosítását sürgették. /Gyenge teljesítmény a román vizsgákon Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

2009. május 15.

Május 14-én az RMDSZ Maros megyei szervezetében tisztújításra került sor. A Területi Képviselők Tanácsa megválasztotta vezetőtestületét. Az elnök Borbély László lett, a két alelnök pedig Szász Izolda (Segesvár) és Nagy András (Szászrégen), titkár: Bán András (Szováta). /(k): Borbély László lett a TKT elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./

2009. május 15.

Évek óta húzódik a verespataki aranybánya ügye. Tőkés László EP-képviselői minőségben vészharangokat kongatott a minap a ciántechnológia ürügyén, hasonlóan beszélt Orbán Viktor is. Kuszálik Péter bibliográfus azonban kimondta: a ciántechnológiát biztonságosan is lehet csinálni, ezt üzeni mindkét politikusnak. /Kuszálik Péter: Három pont. Évek óta húzódik…. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./

2009. május 15.

Idén is eljön a magyarországi nosztalgiavonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. A szerelvény Budapestről indul, Nagyvárad, Kolozsvár, Dés, Déda, Gyergyószentmiklós érintésével érkezik Csíkba. A vonat idén pünkösdvasárnap is Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz megy, ahol utasai részt vesznek a kontumáci kápolnánál bemutatott szentmisén. Az egy évvel ezelőtt érkező nosztalgiavonatnak óriási sikere volt. Az 1930-ban gyártott NOHAB mozdony volt az első magyar felségjelű mozdony, amely a második világháború óta áthaladt a Székelyföldön, és az egykoron a legkeletibb magyar állomásig, a gyimesbükki indóházig utazott. Azóta a Duna Tv többször leadta a vonat útjáról készült dokumentumfilmet. /Ismét jön a nosztalgiavonat. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 15./


lapozás: 1-30 ... 2401-2430 | 2431-2460 | 2461-2490 ... 6811-6818




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék