udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6818
találat
lapozás: 1-30 ... 3391-3420 | 3421-3450 | 3451-3480 ... 6811-6818
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2009. július 2.
Június 24–26-a között tizedik alkalommal szervezték meg a Lármafa-találkozót, amelyen több erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, illetve magyarországi meghívott vett részt. A zarándokok Brassóból indultak, Cegőtelkén keresztül, Beregszászt, Vizsolyt, Nagyselmecet érintve a Vereckei-hágóig utaztak, ahol megemlékeztek a magyarok bejöveteléről. /Szent László-zarándoklat. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 2./2009. július 2.
Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság júniusi, évadzáró rendezvénye keretében zajló Lyukasórát Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője vezette. Irodalmárok és irodalomtanárok olvastak fel verseket vagy versrészleteket, a közönségnek pedig fel kellett ismernie a szerzőt. /A. E. : Költészet a lyukasórán. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./2009. július 2.
Hagyományos népművészeti motívumokat és technikákat elevenít fel az a tizenkilenc székelyföldi kézműves, akinek munkáiból kiállítás nyílt Csíkszeredában a Hargita Megyei Tanács épületében. A kiállítók a Hargita megyében, a magyarországi Somogy megyében, a svédországi Västernorrland megyében és az észtországi Muhuban párhuzamosan zajló, közös program keretében szervezett képzés résztvevői. A képzéssorozat célja hagyományos népművészeti motívumok és technikák felelevenítése, korszerű ruházati cikkeken és kiegészítőkön való alkalmazása volt. /Népi mintakincs korszerű ruhákon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./2009. július 2.
A közönségzsűri díjával és Kisvárda polgármesterének különdíjával érkezett haza a kisvárdai fesztiválról B. Fülöp Erzsébet. Az elismerést Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabjában nyújtott alakításáért kapta. A marosvásárhelyi társulat Tamási-darabja most több elismerést is kapott. /Antal Erika: „Kisvárda fontos a színésznek” Interjú B. Fülöp Erzsébettel, a fesztiválon különdíjat szerzett marosvásárhelyi színésznővel. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./2009. július 2.
William Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékát mutatják be július 2-án a Gyulai Várszínházban, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás a Gyulai Várszínház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház és az Égtájak Iroda közös produkciójában valósul meg. /Ahogy tetszik Gyulán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2009. július 2.
Sikeres volt a kolozsvári Farkas utcai templom idei első nyári hangversenye. Boldizsár Katalin, a Belvárosi Református Egyházközség kántora kétnyelvű – magyar és román – bevezetőjében kifejtette: a nyári koncertek tematikája Felix Mendelssohn-Bartholdy (1805–1847) nevéhez, illetve munkásságának felidézéséhez kapcsolódik. /N. -H. D. : Biztató kezdet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2009. július 2.
Június 30-án mutatták be Kolozsváron, Gaudeamus könyvesboltban Kántor Lajos fél évszázados műkritikusi és művészeti írói pályájának összefoglalóját nyújtó Hazatérő képek /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét. A kötet a B betűtől a V betűig – Barcsay Jenőtől Vinceffyig –, vagyis a magyar művészet kiemelkedő alakjától a kortárs erdélyi magyar képzőművészet reprezentatív figurájáig terjed. A kötet „levelestárat” is tartalmaz, amely emberközelbe hozza azokat a művészeket, akik a Korunk Galériában állítottak ki. /Köllő Katalin: Hazatérő képek a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2009. július 3.
Közeleg a tanárok szokásos kollektív „versenyvizsgája”, az állásokra történő kinevezések cirkusza. Az állásra történő jelentkezéseket minden civilizált országban pályázatnak nevezik. Itt viszont 60–70 évvel ezelőtti, antitudományos módszerekkel történik a szakemberek alkalmazása. Az írásbeli megpróbáltatás, nem más, mint egy kb. egy hónapos vagy ennél is több, magolás utáni 4 órás írásverseny, ahol adnak két ún. tételt, és le kell írni azt, amit ez idő alatt bemagolt az illető tanár. A 2004-ben kiadott tétellajstrom 80 különböző – többé-kevésbé idejétmúlt – könyvet tartalmaz, szakirodalom gyanánt, amelyben bizonyos illetők mindegyikből összeválogattak egy-egy címet és kinevezték tételeknek Szegény tanárok, főleg ha idősebb az illető, megpróbálja bemagolni a könyvek legalább egyikét a 80 közül. Amennyiben nem tud magolni, akkor bizony megtörténik, hogy szeptembertől állás nélkül marad, lehet akár sokgyermekes szülő is. Ha sikeres a vizsgája, még maradhat a kegyes iskolánál három évet. A cikkíró, S. Székely Attila, a docimológia – vizsgáztatás tudományának – szakértője, több ország vizsgamódszertanát tanulmányozta külföldi kutatómunkája során, de ilyen még sehol nem tapasztalt. A legnagyobb baj, hogy nem csupán a tanügyben szerveznek hasonló versenyvizsgát, hanem legtöbb hivatalos intézményben is. A cikkíró a téma szakértőjeként megírta mindezt nagyon sokszor a felsőbb fórumoknak, tiltakozva, de nem ért el eredményt. Ebben az országban nem szakemberek készítik a törvényeket, hanem politikusok, akiknek fogalmuk sincs pedagógiáról, pszichológiáról. /S. Székely Attila, pszichológus, pszichopedagógus: Versenymagolás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./2009. július 3.
A közszférai bérezési rendszer dzsungeli állapotát már sokat firtatták. A kiskapuk, a már-már átláthatatlan juttatási rendszer, a kirívó aránytalanságok, az önkényesség, illetve a visszaélés törvényes lehetősége – ezek a főbb jellemzői ennek a bérezésnek. /Hecser Zoltán: Dzsungel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2009. július 3.
Egy sepsiszentgyörgyi állampolgár, Dan Tanasa feljelentést tett Traian Basescu államelnöknél, hogy a csíkszerdai polgármesteri hivatal pecsétje megszegi az alkotmány előírásait. Tanasa nehezményezte, hogy egy romániai közhatóság pecsétjén román és magyar nyelvű felirat szerepel, és nem tartalmazza Románia címerét, pedig ezt a törvény előírja. Antal Attila csíkszerdai alpolgármester, a hivatal szóvivője kifejtette, vállaljuk a felelősséget ezért, és ha az illető állampolgár úgy akarja, a következő alkalommal a Románia címerét tartalmazó hivatalos pecsétet teszik rá a dokumentumra. /Egy román feljelentette Csíkszereda polgármesterét. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./2009. július 3.
A Szabadság július 1-i számában Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem címmel a magyar egyetemen végzett utolsó filozófiaszakosai visszaemlékeztek egykori egyetemi éveikre. Az olvasókat bizonyára meglepte, hogy ha 1954-ben végeztek, az egyetemet viszont 1959-ben számolták fel, akkor miért ők az utolsók? Azért, mert az utolsó években megszüntették a magyar nyelvű filozófusképzést. Az emlékezésben Sztranyicki Gábor felrótta, hogy „utólag mindenki mindent jobban tud, nem ritkán úgy, ahogyan a megváltozott helyzet éppen ezt megkívánja. ” Balázs Sándor elvárta volna tőle az önmagával való őszinte szembenézést. Sztranyicki ugyanis 1959-ben az Előrében arról írt, hogy a Bolyai ki van téve a burzsoá nacionalista behatásoknak, s ezzel „alátámasztotta” a pártállami indokot: ez az egyetem a magyar nacionalizmus tűzfészke, s ezért meg kell szüntetni. Mindenki tudja, milyen körülmények között születtek az ilyen cikkek, azonban ez az évfordulós visszaemlékezés talán alkalmas lett volna arra, hogy bocsánatot kérjen az ilyen kényszer-állásfoglalásért, s annak káros következményeiért. Sztranyicki Gábor a Bolyai vezetőségéről azt írta, miszerint a „demokratikus gondolkodómód” karakterizálta. Balázs Sándor mást tapasztalt. Sztranyicki Gábor a párt Központi Bizottsága környékén betöltött funkciója után most Bukarestben kiadót működtet, 1990-ben a tévében szorgalmazta a Kommunista Párt újjáalakítását. Antal Margit ellentmondást nem tűrően a kijelentette: a magyar egyetemet „a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani”. A cikkíró megkérdőjelezte Bartha Zoltán állítását: „a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd”. Lehet, EGYELŐRE hiú ábránd. De a Bolyai Társaság azért dolgozik, hogy a politikum vállalja fel ezt az ügyet. /Balázs Sándor: Nyílt levél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2009. július 3.
Véget ért az érettségi. Az előző napokon az írásbeli érettségi tételek több mint háromórás késéssel érkeztek meg. A gimnáziumi képzés jellegétől függően történelemből, földrajzból, biológiából és testnevelésből vizsgáztak a maturandusok. Az országos adatok szerint a diákok több mint fele a testnevelést, egynegyede a földrajzot, egytizede pedig a történelmet választotta. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatóhelyettese, Horváth Gabriella elégedett az idei érettségivel. A matematika jelentett némi gondot néhány diáknak, magyarból pedig a Fanni hagyományai bizonyult nehéznek. /Antal Erika: Véget ért az érettségi. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./2009. július 3.
Nem bontanak szerződést a vízszolgáltatóval, ha az nem kerül magántulajdonba – hangzott el Székelyudvarhelyen, a helyi tanács ülésén. A szolgáltató képviselője ígérte, a befektetéseit nem áremeléssel akarja visszanyerni. A debreceni Aqua Nova még Szász Jenő polgármestersége idején licit nélkül kapta meg a szolgáltatás jogát, ennek ellenére nem kívánnak vele szerződést bontani. /Lázár Emese: Maradhat a vízszolgáltató. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2009. július 3.
Az UPC kábeltévé- és internetszolgáltató vállalat néhány héttel ezelőtt kivette az analóg típusú kábeltévé-csomagból a magyar közszolgálati televízió 2-es csatornáját, amely – úgy tűnik – nagy nézettségnek örvend a kolozsvári magyarok körében. Az m2 szerencsére nézhető a digitális kábeltévé-csomagban, de ehhez új szerződést kell kötnie az ügyfélnek a vállalattal, s valamivel magasabb árat kell fizetnie. /Kábeltévés kiszolgáltatottság. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2009. július 3.
Június 28-án ismét megtelt a pusztakamarási református templom, hogy Sütő Andrásra emlékezzenek. Fájó volt hallani a helyi lelkészt, Oroszhegyi Attila Zsoltot: a létszám apadóban, a reformátusok lélekszáma 136 fő. Vetési László lelkész, szórványügyi előadó emlékeztetett, Sütő Andrásnak Pusztakamarás meghatározó élménye volt, az is, amit a két világháború közötti falumissziónak a munkája jelentett. Az írónak a kilencvenes évektől a haza-hazatérés szomorúsága volt – hogy fogy a falu, fogy a nép. „Ha van ma feladat a Mezőségen, akkor mindenképp az, ahol Sütő András elindult: hogy legyenek olyanok, akik ezeknek a falvaknak az oktatását, a nevelését, a művelődését felvállalják” – hangsúlyozta. Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi közíró, egykori művelődési vezető, színházigazgató beszélt Sepsiszentgyörgy és a drámaíró Sütő András viszonyáról. Délután a templomban rövid áhítattal és a szászrégeni vegyes kar és ifjúsági kórus közös szolgálatával ért véget az emlékezés. /Bölöni Domokos: Kamarási emlék. Erő a jövőre. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./2009. július 3.
Sarah Ruhl, kortárs amerikai drámaíró Tiszta ház című drámáját a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be, Keresztes Attila rendezésében. /Musca Szabolcs: Halálos tiszta ház. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2009. július 3.
Hét bemutató, egy majdnem két hónapos kifutású színházi fesztivál, stúdióavatás, néhány fesztiválfellépés, valamint két UNITER-díj: röviden összefoglalva ez lenne a Kolozsvári Állami Magyar Színház napokban lezárult évadának a mérlege. Megvalósítások terén nem áll rosszul az elmúlt évadot már az Európai Színházi Unió tagjaként kezdő sétatéri teátrum. /Köllő Katalin: Széljegyzetek egy évad margójára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2009. július 3.
A csíkszeredai Mikó-vár színpadán mutatkoztak be a közönségnek az első székelyföldi dzsesszfesztivál fellépői. Az est fénypontja a magyarországi Budapest Ragtime Band fellépése volt. /Darvas Beáta: A székely dzsessz két napja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./2009. július 3.
Temes megyében a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptánc-együttesek, valamint a zonguldaki (Törökország) Hasad néptánccsoport Végváron bemutatott közös előadással emlékeztek meg a nemrég elhunyt közös barátról és példaképről, Nagy Albert szegedi néptánc-oktatóról. Az évtizedes múltra visszatekintő együttműködés történetét Pastean Erika, a Csűrdöngölő együttes vezetője elevenítette fel. Idén ősszel lesz tíz esztendeje, hogy Nagy Albert vezetésével a Szeged táncegyüttes először vett részt a végvári nemzetközi néptánc-fesztiválon. A kiváló szegedi néptánc-oktató 2000 januárjában tért vissza Végvárra – ettől a dátumtól számítják a bánsági magyar néptánc-mozgalom kezdeteit, amely magával ragadta az ifjúságot és sorra alakultak Temes megyében az autentikus népi hagyományokat követő tánccsoportok. Nagy Albert a világhírű Szeged táncegyüttes külföldi barátaival is összehozta a végvári táncosokat – így jutottak el több alkalommal is a törökországi Zonguldakba, ahol idén áprilisban „tenyerükön hordozták” a Szederinda kis táncosait. A mostani előadás során a végvári Csűrdöngölő és Szederinda csoportok Nagy Albert legsikeresebb koreográfiáiból táncoltak el egy csokorra valót, mesterük emlékére, nagy tapsot aratva, Az előadás végén Bódis Ferenc végvári lelkipásztor felolvasta Wass Albert Üzenet haza című versét. A Temes megyei néptánc-mozgalmat nagy veszteség érte, de a Nagy Albert által elkezdett munka folytatódik, közölte Pastean Erika, július közepén megtartják a hagyományos végvári néptánc-tábort. /Pataki Zoltán: Méltó tisztelgés Nagy Albert emléke előtt. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./2009. július 3.
Az anyaországi pártok ügyködtek, hogy a pluralizmus jegyében az egységes érdekvédelmet kettőbe szakítsák, az őszi parlamenti választásokon nyíltan az RMDSZ ellen kampányoltak. A lap munkatársa szerint számukra kudarc volt a magyar összefogás. „Örülhetünk, hogy maga Tőkés László” keresztényi álláspontra helyezkedett, minősített a cikkíró. Az EP-választás előtt Tőkés Lászlóval Szatmárban járva, Orbán Viktor a magyar összefogásról többek között azt mondta: „Bizonyos dolgokat ideiglenesen zárójelbe tettünk. ” Az újságíró intette a magyarországiakat, jó volna végleges zárójelbe tenni az említett dolgokat is. /Sike Lajos: Zárójel. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./