udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4699 találat lapozás: 1-30 ... 1471-1500 | 1501-1530 | 1531-1560 ... 4681-4699 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. május 16.

Magyarul sokba kerül?
A nemzeti kisebbségek nyelvén is megszervezhető a felnőttek szakmai képzése Romániában – a vonatkozó kormányhatározatot módosító törvény márciusban jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A munkaerő-foglalkoztatási hivatal által szervezett szakmai tanfolyamok román nyelven zajlanak, anyanyelven történő képzésre eddig nem érkezett igény, az új lehetőségről pedig vélhetően nem értesültek az érdekeltek.
Az anyanyelven történő oktatás igényét írásban kell jelezni a szolgáltatóknál. A magyar nyelvű képzés csak abban az esetben valósulhat meg, ha a nyilvántartott szolgáltatók erre külön engedélyért folyamodnak – az oktatási programra megfelelő szakembert kell találni, a tananyagot le kell fordítani.
A Magyarországról átvett tananyag nem használható, mert ott a felnőttképzésnek más a struktúrája – nyilatkozta érdeklődésünkre Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője, aki úgy véli: a szolgáltatók csak abban az esetben élnek majd a törvény biztosította lehetőséggel, ha lesz érdeklődő az anyanyelvű tanfolyamok iránt. Ezek en­gedélyeztetése ugyanis meglehetősen költséges folyamat, s ha a román mellett például magyarul is lebonyolítana egy-egy képzést a szolgáltató, az kétszer nagyobb kiadást jelent számára. "Az engedélyeztetésnek a mesterségre kellene vonatkoznia, nem pedig arra, hogy milyen nyelven zajlik a képzés" – fogalmazott a szakember. Kelemen Tibor ugyanakkor elmondta: az új módosítás kezdeményezői sem hívták fel kellőképpen a szakhivatalok figyelmét az új lehetőségre.
A Háromszéken hagyományosnak számító foglalkozási ágazatokban ese­tenként hiányos a felnőttek szakmai képzésének palettája: ilyen a fafaragás vagy az idegenfogalom is. A munkaügyi igazgató által említett másik példa, hogy a mikóújfalusi kőfaragó tanfolyamot egy ploieşti-i szakcég bevonásával szervezték meg (sem Háromszéken, sem a környező megyékben nem találtak ebben a szakmában képzőt), bár valószínű, hogy nagy lett volna az igény a magyar nyelvűre. Az elméleti oktatásért és a gyakorlati képzésért ugyan magyar szakemberek feleltek, a tanfolyam hivatalos nyelve azonban román volt, így a vizsgáztatás is ezen a nyelven történt.
Gondot jelent az is, hogy a képzéseket megelőző különböző tesztek is román nyelvűek, sok jelentkezőnek fejtörést okoz a szakkifejezések értelmezése (pél­dául a pszichológiai teszteknél), így elő­fordulhat, hogy esetenként a jelent­kezőről alkotott kép sem tükrözi a valóságot – vázolta Kelemen Tibor.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 16.

A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöb­bentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső ­nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lel­kész, és utána Illyefalvára jött. Őróla min­tázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulaj­donképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdi­vásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzpa­rencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 16.

A kőbe vésett múlt kutatása
Az Erdélyi Gubernium elnöke, B. Josika János 1830-ban levélben hívta fel az erdélyi királybírók figyelmét arra, hogy a régi, kőbe vésett írásokat próbálják feljegyezni és a másolatokat a megadott címre Bécsbe beküldeni. A történelmet ismerő és a múltat tisztelő Josika tudta, pótolhatatlan értéket menthet meg az utókor számára azáltal, hogy ezeket a kőbe vésett írásokat összegyűjteti.
"A CS. KIR. régi pénzek és antignitások kabinetje által közelebbröl hozzám intézett megtalálása következéséűl kivántam a M. Urat arra figyelmessé tenni, hogy a régi geographiai és históriai ismeretek gyarapitására alig lehetne nevezetesebb és érdekesebb monumentumokat találni, mint az olyan régi inscriptios kövek, melyek a hajdani romai birtokok alatt volt tartományokban s nevezetesen Erdélynek is több részében fennmaradtak. Ezeknek mentűl jobb moddal lehető conservatioja és közönséges tudás tárgyává leendö tétele végett. Kűlönösen célarányos és szűkséges lenne, hogy az ilyen régi inscriptios kövek ott, ahol találtatnak, a helyiségbéli templomok falai oldalában, oly moddal rakattassanak bé, hogy a rajtuk lévő inscriptiokat könnyen lehessen olvasni, és azok bé ne meszeltessenek, se bé ne mázoltassanak. Melyekhez képest a M. Urnak hivatalosan ajanlom, hogy a kormánya alatt lévő N. Székben a kérdésben lévő célra a szűkséges intézkedéseket megtenni ne terheltessék. Továbbá az is lévén az emlitett Cs. Kir. Kabinet Directiojának kivánsága, hogy minden Er­délyben található régi római vagy középidöszakaszbéli inscriptiokat valoságos copiaja az inscriptios köveknek formájárol, nagyságukról és a rajtuk lévö rajzolatokról, ugy szintén azon helyeknek, ahol találtatnak, szorgalmatos feljegyzések melett egy Corpus inscriptonum autiguarum inscrii austriaca cimű munka készitése végett, mely által egy provintianak a régi romai uralkodás alatt volt állapotját néműképpen lehessen képzeltetni. Nem tehetem, hogy a M. Urat az iránt is meg ne kérjem, hogy az érdeklett közhaszon tudományos célok is azon nemes jurisdictio keblében a szűkséges rendeléseket megtenni, és ahol régi inscriptios kövek találtatnának, azok copiáját a fenebbi utasitás szerint bekűldeni, melyel engem is a M. Ur kűlönösen le fog kötelezni.
Kolozsvár, 19. nov. 1830. Ex. B. Josika"
Háromszéken a királybírók kihirdették minden faluban Josika János rendeléseit. Sajnos, az utókor számára nem maradt fenn szinte sehol sem Erdélyben a templomok kőfalait díszítő római felirat.
Józsa Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 16.

Összefogtak a magyar pártok a MOGYE érdekében
Az RMDSZ is belép abba a perbe, amit a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói és diákjai indítottak az intézmény vezetősége ellen, mert a charta kidolgozásakor nem tartották be az oktatási törvény előírásait – közölte Borbély László, a szövetség politikai alelnöke.
Korábban Tőkés László, Toró T. Tibor és Szász Jenő is aláírták az általuk vezetett szervezetek perbe való avatkozását. Már nemcsak a charta módosítását, hanem az egyetemi szenátus feloszlatását is kérik. Kincses Előd, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület jogi képviselője úgy érvel: az, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság a május 11-én hozott ítéletében törvényesnek nyilvánította az egyetemi chartát, és kötelezte annak elfogadására az oktatásügyi minisztériumot, azt jelenti, hogy az egyetemi szenátus februári megválasztása még az érvénytelen alapokmány szerint történt.
Bukaresti Rádió. Erdély.ma

2012. május 16.

Mit tesznek az európai szocialisták a kisebbségellenes intézkedések ellen?
Hannes Swoboda szocialista és Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti frakcióvezetőkhöz intézett szerdán nyílt levelet Gyürk András, a Fidesz EP-delegáció vezetője, Gál Kinga, az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának alelnöke és Tőkés László, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport tiszteletbeli elnöke, felhívva a címzettek figyelmét „az újonnan megalakult balliberális román kormány közelmúltbeli aggasztó lépéseire".
A Brüsszelben kiadott sajtóközlemény szerint a levél emlékeztet: az új szocialista-liberális román kabinet egyik első intézkedése a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nyelvű orvosképzésének megakadályozása volt. A képviselők arra is felhívják a figyelmet, hogy az új kormányprogram nem tesz említést a Romániában élő nemzeti kisebbségekre, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
A levél szerint a balliberális román kormány a választójogi törvény megváltoztatását helyezte kilátásba, ami súlyosan veszélyeztetné a nemzeti kisebbségek arányos képviseletét, a közigazgatási régiók átszervezése pedig szintén kedvezőtlenül érintené e közösségeket. A képviselők felhívják a figyelmet, hogy a közigazgatási régiók átszervezésére – összhangban a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel – csakis az érintett közösségekkel való konzultáció után kerülhetne sor.
Gyürk András, Gál Kinga és Tőkés László szerint elfogadhatatlan, hogy az új román kormány a másfélmilliós erdélyi magyar kisebbség anyanyelvi orvosképzéshez való jogát megvonja és a nemzeti kisebbségek jogainak további megsértésére készül. „Ezek a romániai folyamatok szembemennek az Európai Unió alapelveivel és súlyosan veszélyeztetik a kisebbségi jogok érvényesülését" – fogalmaz a levél.
Az aláírók szerint az alapvető európai jogok tisztelete nem eshet a pártpolitika áldozatává, ezért a szocialista és liberális frakcióvezetőknek fel kell lépniük ezen intézkedések ellen.
A magyar képviselők szerint Swobodának és Verhofstadtnak nyomást kell gyakorolnia a román szocialistákra és liberálisokra. A közlemény úgy fogalmaz, hogy „a frakcióvezetők határozott fellépése ezekben az ügyekben ... egyedi lehetőséget kínál annak bizonyítására, hogy a kettős mércét nem alkalmazzák politikájukban".
A levelet jegyző képviselők jelezték: minden segítséget megadnak ebben a folyamatban.
Múlt héten már Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi EP-munkacsoport társelnöke is jelezte, hogy Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez és Swobodához fordul a romániai magyarság jogainak védelmében. Akkori közleményében a szocialista képviselő – szintén az említett aggályokra hivatkozva – leszögezte: „a szerzett kisebbségi jogok elvétele ellentétes az európai demokratikus gyakorlattal. Az európai intézményeknek már most figyelmeztetniük kell erre az új román kormányt."
MTI. Erdély.ma

2012. május 16.

Frigyre lépni a szülőfölddel – Szobordöntő Trianon
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki csoportja sepsiszentgyörgyi kiállítás megnyitóra invitált azzal a felkéréssel, hogy a kiállított fotóreprodukciók mintegy kiegészítéseként mondanék néhány szót az általam ismert háromszéki szobordöntésekről, mert a székelyföldi képanyag meglehetősen hézagos.
A felkérés, amelynek örömmel tettem eleget kedvemre való volt. Fodor András kolozsvári szobordöntéses fotógyűjteményét felette értékesnek tartom. Mindenek előtt a hatalommal szembeforduló civil kurázsiért, amellyel ezt az imponálóan gazdag képanyagot összehozta, közel félszáz olyan év alatt, amelynek többségében a fotódokumentáció egyetlen darabjának beszerzéséért és megőrzéséért bírság, rosszabbik esetben börtönbüntetés dukált, amire, sajnos, van elegendő históriai példánk.
Erdélyben a szobor- és emlékműdúlások több hullámban következtek be. Ezekre tömegesen Trianon, illetve Erdély román megszállása után kerül sor, de a históriának vannak ezt megelőző markáns eseményei is. A Brassó fölötti Cenk Millenniumi Emlékművét (1898-ban állították) már 1902-ben megrongálják a román diákok, 1913-ban robbantásos „merényletet” hajtanak végre a köztudatban „Árpád-szoborként” ismert emlékmű ellen, s 1916-ban, „az első román betörés” napjaiban ágyútűz alá fogják a hatalmas méretű alkotást.
A Cenk Millenniumi Emlékműve –Bereczky Gyula és Jankovits Gyula alkotása – a történelmi Magyarország délkeleti „határköve” volt, a kő- és ércszobor tárgyi mivolta, szimbolikus üzenete egyaránt sértőnek bizonyult a románság számára, s amint erre alkalom adódott, a romboló nemzeti indulat már Trianont megelőzően nekirontott a magyar államiság jelképének.
A nemzeti jelképek elleni harc számos esetben emberi életek kioltásával párosult, de az elszabadult szenvedélyek a szó fizikai értelmében a múlandó emberi életnél maradandóbb emlékművekre csaptak le. Az első világégés háborús kataklizmájában a csehek elvakult dühvel estek neki a dévényi Várhegy honalapító Árpád-emlékének ott, ahol a Duna átlépte Magyarország nyugati határát.
A zimonyi ezredéves emlék a szerbek bosszújának áldozata lett.
Később, Magyarország keleti őrvidékén eltüntették a Vereckei turulmadarat.
A Szobordöntő Trianon képanyagát összehozó Fodor András a négy égtáj határőrszobrai és millenniumi emlékművei által körülölelt Kárpát-medence egykori emlékműveit eleveníti elénk. A legteljesebb az erdélyi vonatkozású gyűjteménye. A kiállítási anyagban szegényesebben reprezentált Székelyföld nem irritáló, a tömbben élő magyarság históriája és a vonatkozó emlékek ma is hozzáférhetőbbek, mint Erdély magyar szórványterületeinek emlékanyaga.
A gyűjtemény rendkívüli érdeme, hogy éppen erre az anyagra, a szórványvidékekre összpontosít. A gyűjteményben megtalálható az aradi vesztőhelyen álló obeliszk korabeli képe. Az aradi Kossuth-szobor – Margó Endre és Pongrácz Szigfrid alkotása – hányatott sorsát a feliratozásból ismerjük. 1919-ben az aradi lakosság megvédi, de a nacionalista román hatalom berendezkedése után, 1922-ben kötéllel akarják ledönteni, dorongokkal feszegetnék le a talapzatról. Előbb bedeszkázzák, majd 1925-ben eltávolítják.
Buziásfürdőn a Trefort Ágoston szobrát tüntetik el, Karánsebesen I. Ferenc Józsefet „fosztják meg trónjától”, Kolozsváron a Kárpátok őre című emlékművet takarítják el, Marosvásárhelyen Köllő Miklós Kossuth-szobrát, a Bem apóét, II. Rákóczi Ferencét, áldozatul esik a Püski csata emlékére állított Bem-szobor is, Nagyváradon Szent László szobrát kell a Püspöki Palota belterületére menekíteni, Nyárádszeredából kiűzik Erdély fejedelmét, Bocskai Istvánt, Segesváron nem tűrik meg Petőfit – a szobor később Kiskunfélegyházára kerül –, Székelyudvarhelyen ledöntik a Vasszékelyt, Zilahon a Tuhutum emlékművet.
A felsorolás szemelvényes és hézagos.
A kiállítás gazdag emlékanyagot mutat be Felső-Magyarországról. (Felvidéken az elpusztított Kossuth-szobrokról külön kiadvány is megjelent.) Található néhány emlékfotó Délvidékről és Kárpátaljáról is.
Mindez azt is jelzi, hogy a képanyag tájegységenkénti kiegészítésre ösztönöz. Ezt, minden bizonnyal szívesen fogadná a gyűjtemény tulajdonosa, akit abban is támogatni kellene, hogy az erdélyi vándorkiállítás anyaga megfelelő szöveges környezetben kötetbe – albumba – foglaltassék. Ez a gyűjtemény kiegészítését is serkentené, és magyarországi körbeforgatása talán segítene visszafogni a magyar nemzeti szimbólumok ellen a kormány-, és balliberális pártkörökben keltett ostoba indulatokat. ( A XII. kerületi Turul-szobor, Teleki Pál szobra, Wass Albert szobra stb)
Erről jut eszünkbe, hogy Fodor András gyűjteményében alig reprezentált a kommunista rezsim alatti szobor- és emlékműrombolás, amely a román nacionalista elemekkel kollaboráló magyar „elvtársak” közös műve volt. Ez, meglehet, tárgyi vonatkozásban és művészi értékét tekintve nem volt olyan méretű pusztítás, mint a két világháború közötti román (cseh, jugoszláv stb) roham a magyar tárgyú emlékművek ellen, de lélekben rombolóbb volt, mert amíg a Trianon utáni brutális szobordúlások közvetve a magyar nemzettudatot erősítették, addig a kommunista éra „testvéri egységben” végrehajtott rombolásai bizonyos rétegek esetében a magyarságtudatot kezdték ki, és rokkantották meg.
Fel kellene figyelnünk arra is, hogy a II. világháború után az újra elszakított magyar területeken a „kicsi magyar világ” térplasztikai alkotásainak mi lett a sorsa. A magyar jellegű emlékművek zömét lebontották, elpusztították ugyan, de számos példa van arra, hogy a szövegeket, címereket és más jelképeket nem tüntették el, hanem vakolattal, egyébbel befedték, eltakarták. A turulmadarakat, címereket elrejtették.
Erdélyben kialakult egy sajátos térplasztikai forma is. Az Országzászló talapzatokat többségében nem bontották le. A „kényesebb” szövegeket takarták, levakolták, átfestették, a zászlótartó oszlopot lefűrészelték, s volt eset rá, amikor a zászlórúd, vagy a turulmadár helyébe egy vörös csillag repült fel. A nagy térfogatú talapzat és az apró vörös csillag a jelképi üzenettől eltekintve is groteszk térplasztikai formákat eredményezett.
A Szobordöntő Trianon kiállítás megnyitóján a nagy számú sepsiszentgyörgyi érdeklődő előtt a két világháború között elpusztított és a kommunista éra áldozatául esett és általam visszaállíttatott szobrokról és emlékművekről szóltam. A kézdivásárhelyi Gábor Áron szobor hazamentéséről, a sepsiszentgyörgyi 1848/49-es Honvédemlékmű oroszlánjainak kalandos visszaszerzéséről, az Erdővidéken lerombolt Véczeri Emlékmű „illegális” visszaállításáról, amiért megyei „kultúrmindenesi” tisztségemtől megfosztottak és a szobrok, emlékművek tájékáról arrébb parancsoltak.
A kiállítást szervező Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezése nem remélt visszhangra talált. Bíztató jel, hogy a mostani huszonévesek a középgenerációhoz tartozók közömbössége és letargiája után, többnyire a nagyapa-korúakkal összefogva képesek a kiállítás megnyitóéhoz hasonlatos népességet összehozni.
A Szobordöntő Trianon kiállítás sajtóvisszhangja is figyelemre méltó volt. Persze voltak – vannak esetek, amikor a tájékozatlanság kilóg a fogalmazásból, de már az is jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról. Az egyik erdélyi lap azt írta például, hogy „Bevezetésképpen Sylvester Lajos újságíró röviden ismertette a háromszéki szoborrombolásokat és a kommunista szoborállításokat.”
Természetesen voltak „kommunista szoborállítások” is, Sepsiszentgyörgyön és Kovászna-Vajnafalván a román katona szobra, ugyancsak Sepsin Mihai viteazul többalakos emlékműve stb. Én ezekről nem szóltam.
A „kommunista szoborállításokra” mondok viszont egy velem megesett történetet.
A csernátoni tájmúzeum létrehozása után képzőművésztábort is működtettünk. Az ajánlott témák között a háromszéki jeles személyiségek emlékének megörökítése is szerepelt. Diénes Attila, akkor még Marosvásárhelyen élő képzőművész – ma magyarpolányi illetőségű, az 1956-os budapesti emlékmű egyik sikeres pályázója -, szóval a szobrász azt mondta, hogy neki elege van a felpödört bajszú, huszáros Gábor Áronok megjelenítéséből. Az őrnagy értelmes székely ezermester volt, s nem egy incifinci huszár.
„Megszoborta” az őrnagy fejét, s a pödrött bajusz helyett vastag, lecsüngő férfiékességet faragott Áron felső ajka fölé.
Mikor a hatóságok az erdővidéki ’48-as emlékművet buldózerrel lerombolták, s az általam – szerintük illegálisan – visszaállított szobrok ellen hajtóvadászatot indítottak, s ennek során eljutottak Csernátonba is. Előbb a Bod Péter és Gábor Áron ágyúöntő főmesterének, Végh Antalnak a szobrát akarták eltávolíttatni. Mikor ez nem sikerült – az intézmény belterületén voltak és nem köztéren, amihez nem volt szükséges a bukaresti engedély – akkor észrevették a Dienes Attila Gábor Áron szobrát. Bajusza csüngött az orra alatt, akárcsak az enyém akkoriban.
„Még él, s már szobrot faragtatott magának” – kiáltott fel az egyik elvtárs. Magyarnak mondta magát ő is. És harcsafűrészt kerítve bosszúálló kéjjel jeles személyiségekkel fűrészeltették le a vélt fejemet, amely ma is ott látható a Csernátoni Tájmúzeum az egyik épület eresze alatt, a csepegésben. A „testemet” – a portré talapzatát – elásták.
Ilyenek valának a „kommunista szoborállítások.”
2006. jún.23.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

2012. május 16.

Krónika: a kormány megakadályozni készül Nyirő József újratemetését
A Krónika napilap értesülései szerint a román kormány megakadályozni készül Nyirő József író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetését.
A Krónika csütörtökön megjelenő, az MTI-hez már szerda este eljuttatott cikke „bukaresti forrásokra" hivatkozva közli, hogy az ügyben szerdán a bukaresti külügyminisztériumba kérették Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, aki azonban Marosvásárhelyen tartózkodott, így a külügyi tárcánál az ügyvivő képviselte a bukaresti magyar diplomáciai kirendeltséget.
A Krónika értesülései szerint a külügynél arról tájékoztatták a magyar diplomácia képviselőit, hogy a „jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben időszerűtlen" az újratemetés.
MTI. Erdély.ma

2012. május 16.

Kétnyelvű feliratok Sepsiszentgyörgyön: nem mindegy az elhelyezés
Magyarok és románok is bepanaszolták a Kovászna megyei prefektusnál a magyar nyelvű feliratok miatt a sepsiszentgyörgyi munkaerő-ügynökséget – közölte szerdán az MTI-vel Kelemen Tibor, a hivatal igazgatója.
Kelemen elismerte, hogy az általa vezetett hivatal épületéről valóban hiányzott a magyar nyelvű felirat, amelyet a közigazgatási törvény értelmében ki kell függeszteni minden olyan település közintézményein, amelyben valamely kisebbség – ez esetben a magyarság – teszi ki a lakosság legalább húsz százalékát. A hiányosság ellen tavaly októberben egy magyar fiatalember emelt panaszt a prefektusnál, és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Miután kifüggesztették a magyar nyelvű feliratokat, múlt hónapban újabb feljelentetés érkezett az intézmény ellen a prefektusi hivatalba, ezúttal egy román nemzetiségű polgár részéről, aki a táblák elhelyezési módját kifogásolta. Kelemen ugyanis a magyar feliratokat a román nyelvűek mellé szereltette, mert ott volt hely. Ez azonban szabálytalannak bizonyult: a törvény szerint a kétnyelvű feliratozásnál a táblákat egymás alá kell helyezni oly módon, hogy a román nyelvű legyen felül. Az igazgató ismét beismerte tévedését, és saját költségén kijavíttatta a hibát.
„A meglévő táblákat nem akartam tönkretenni: könnyebb volt számomra egymás mellé helyezni. De tény, ami tény, a törvényben nem így van. Ezeket saját zsebből kell állni, semmilyen számvevőszék nem fogja elismerni, hogy ezek jogos kifizetések. Én vagyok az igazgató: engem azért fizetnek, hogy igazgassak, ezért most ezt kiigazítottam a saját zsebemből" – összegezte a történteket a munkaerő-ügynökség vezetője.
Kelemen Tibor szerint mind a magyar, mind a román feljelentés több intézményt vett célba Sepsiszentgyörgyön, ahol egy évtizeddel az anyanyelv-használati szabályozás életbe lépése után sem zökkenőmentes a hivatali kétnyelvűség.
MTI. Erdély.ma

2012. május 16.

A kommunizmus vörös csillaga díszelegett a csíkszeredai emlékművön
Kedd délután több mint egy órán át újra felkerült a Csíkszereda központjában álló szovjet hősök emlékművére a 20. századi történelem egyik meghatározó politikai jelképe, a kommunizmus szimbólumává vált vörös csillag.
Csíkszeredában visszakerült másfél órára a vörös csillag a szovjet hősök emlékművére – írja szerdai számában a Csíki Hírlap.
A lap beszámol róla, hogy a kommunista önkényuralmi jelképet a tűzoltóság helyezte fel, majd vette le kedden koradélután egy harminc méteres létra segítségével. A vörös csillag felhelyezése – a lap értesülése szerint – Gheorghe Ioan Vatamanu-Coanta dandártábornok, a 61-es számú hegyivadász-alakulat vezetője parancsára történt, levétele pedig Ráduly Róbert polgármester felkérésére.
„Mivel az emlékmű ebben a formájában nem teljes, ezért döntöttem úgy, hogy visszaállíttatom eredeti formáját, azaz a vörös csillagot feltetetem annak tetejére. Az új csillag mostanra készült el, a tűzoltóságnak parancsot adtam, hogy speciális autójukkal tegyék fel a csillagot, ami meg is történt” – idézi az újság a dandártábornokot.
Az akcióra állítólag senki nem kért engedélyt a városházától, noha 1947 óta a város tulajdonában van a szovjet hősök tiszteletére emelt obeliszk. „Ez egy aljas provokáció, azokat az embereket pedig azonnal le kellene mondatni, akik ebben az ügyben benne voltak. Az új prefektust a sajtón keresztül felkérem, tudassa az érintett intézmények vezetőivel, hogy 1989-ben véget ért a szocializmus” – jelentette ki Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere.
A Csíki Hírlap felidézi, hogy a vörös csillagot Csedő Csaba, Csíkszereda egykori polgármestere távolíttatta el az emlékműről a 90-es években. „Második mandátumom idején elrendeltem a csillag eltávolítását, amit megőrzésre a taplocai gazdaságba vittünk. Az emlékművet persze továbbra is óvtuk, vigyáztunk rá. Azt még el kell mondanom, hogy az orosz nagykövet ittjártakor megjegyezte, ennyire gondozott emlékművet még nem látott ebben az országban” – emlékezett vissza Csedő.
A hegyivadász-alakulat parancsnoka állítólag nem tett le arról, hogy az önkényuralmi jelképet visszahelyezze az obeliszkre. „Nem vettem figyelembe, hogy választási kampány alatt, egy eléggé érzékeny időszakban tetettem ki a csillagot. A helyhatósági választások után viszont azt vissza fogom helyeztetni” – idézi a Csíki Hírlap a dandártábornokot.
Romániában a törvények nem szabályozzák a kommunista jelképek használatának kérdését.
A román kormány 2002-ben rendeletben tiltotta meg a fajgyűlölő, fasiszta szimbólumok megjelenítését és az emberiség elleni bűncselekmények miatt elítélt személyek kultuszát. Az azóta törvénybe foglalt tilalom megszegői hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók Romániában.
Dobos László
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

2012. május 16.


Recenzió
KÖNYV - Fájó könnyek
Egyszerre hiánypótló kiadvány és veretes nyelven megírt, izgalmas szellemi utazás az az 1882-ben írt, csángókról szóló kötet, ami a Magyar Ház Kiadó jóvoltából újból megjelent. A könyvből ugyanis világosan kiderül, hogy „az elcsángált székelyek” sorsa száz évvel ezelőtt sem volt sokkal jobb. Nem tűrve nyelvüket a német és román iskolákban, már ekkor „oláhosítják” őket, templomaikban pedig kevés magyar ajkú papra lehet találni. „Könnyeket, fájó könnyeket sír az ember, ha látja, hogy egyik falu a másik után mint tűnik el, s magyarságukat legföljebb csak magyar nevük, nemes, magyar típusuk és templomaik vagy temetőik magyar föliratai mutatják…” – írja a szerző. László Mihály szerint a kivándorlás által ejtett égő seb a székely nép testén osztrák kéz műve volt. Báró Bukow Adolf Miklós, a haditanács elnöke, 1762-től Erdély kormányzója elhatározta a székely határezredek felállítását. Mivel azonban a székelyek idegenkedtek attól, hogy nemzetük egy része „állandóan katonai lábra helyeztessék”, Bukow zsarnokoskodni kezdett, és 1764-ben erőszakkal oldotta meg a kérdést. Így történt, hogy a két évig tartó bizonytalanság alatt több ezer család Moldvába menekült, a fejvesztésre ítéltek pedig az ország belsőbb részein kerestek menedéket. S lám, azóta is szüntelenül tart e kivándorlás, ám napjainkban inkább a nyomor, a kilátástalanság, mintsem a politika a fő indok. Mikes Noémi
László Mihály: Keleti testvéreink, Magyar Ház, 2012
Kiegészítés:
Csíkszentimrei László Mihály (Istensegíts, Bukovina, 1849. augusztus 26. – Budapest, 1932. március 28.) bölcseleti doktor, országgyűlési képviselő, földrajzi író, gimnáziumi tanár, a Petőfi Társaság tagja. Demokrata (Budapest)

2012. május 16.

Leváltott prefektusok - Az EMNP szerint nem prefektusok kellenek, hanem a a kisebbségi jogokat biztosító törvényes keret
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tekinti etnikai tisztogatásnak a magyar prefektusok leváltását. Szerintük nem prefektus, hanem a kisebbségi jogokat biztosító törvényes keret kell az erdélyi magyarságnak.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az MTI-nek elmondta, a kormányváltás természetes velejárójának tekinti, hogy a politikai vonalon kinevezett prefektusoknak távozniuk kellett a tisztségükből. Hozzátette, ha nincs magyar párt a kormányban, a román pártok színeiben pedig alig vannak magyarok, ez természetes. Mint hangsúlyozta, neki elsősorban inkább a prefektus intézményével kapcsolatosan vannak fenntartásai. Az intézmény ugyanis a jelenlegi romániai közigazgatásban "a centralizált nemzetállami politikát próbálja legyúrni a megyék torkán". Toró utalt arra, hogy az RMDSZ által tisztségbe juttatott prefektusok támadták meg az autonómia irányába mutató önkormányzati határozatokat.
Toró T. Tibor úgy vélte, ennek nem az az ellenszere, hogy magyar prefektusok kellenek az új hatalomba. "Olyan politikát kellene közösen képviselnünk, amely nincsen kitéve a politikai széljárásnak" - jelentette ki. "A többség és a kisebbség közötti egyezségre lenne szükség, amelynek konkrét megnyilvánulási formái a törvények. Olyan időt álló konstrukciót kellene kiharcolnunk, amely akkor is alkalmas a magyar érdekképviseletre, ha nincsen magyar párt a Bukaresti végrehajtó hatalomban" - vélekedett Toró. Az EMNP elnöke emlékeztetett arra, hogy 2009-ben, amikor az RMDSZ rövid ideig ellenzékben politizált, Markó Béla, az akkori elnöke is etnikai paktum szükségességéről beszélt.
Az EMNP elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy az RMDSZ soha nem szabott ilyen feltételt akkor, amikor koalíciós szerződéseket kötött a különböző kormányok támogatására, noha az elmúlt két évtizedben többször képviselte a mérleg nyelvét a hatalomban. Az MTI tudósítója megjegyzésére, hogy ilyen feltétel volt a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvény elfogadása, Toró úgy vélekedett, a kisebbségi törvény "csak kommunikációs szempontból" volt feltétel. "Ha kizáró feltétel lett volna, akkor nem vett volna részt az RMDSZ a kormánykoalícióban, vagy kilépett volna abból" - jelentette ki az EMNP elnöke.
Toró T. Tibor úgy vélte, a jobboldali kormánynak azért kellett távoznia a hatalomból, mert rossz döntéseket hozott. Szerinte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) vonatkozó kormányhatározat is "egy rosszul menedzselt folyamat" terméke, és a folyamat során a jobboldali hatalom számtalan támadási felületet adott az ellenérdekelt feleknek. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, egyáltalán nem örvend annak, hogy a kormányváltással a román-magyar kapcsolatok is megromlani látszanak.
Toró úgy látta, a szociálliberális bukaresti hatalmat nem a magyarellenesség motiválja, amikor olyan típusú változásokat akar bevezetni, amelyek a magyar közösséget fenyegetik. A választási törvény átszabásával a kormány csupán a saját hatalmát akarja hosszabb távra bebetonozni. Ennek azonban sajnálatosan a magyar közösség is szenvedő alanya - tette hozzá. MTI

2012. május 17.

Marosvásárhely: Smaranda Enache nem lép vissza Frunda György javára
Nem igazak azok a híresztelések, amelyeket Frunda György, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje terjeszt, és amelyek szerint Smaranda Enache nem hiteles független jelölt és hogy visszalépne a Frunda javára. Ezt Smaranda Enache közölte szerdán Frunda hétfői nyilatkozataira reagálva.
„Határozottan visszautasítom a Frunda György szenátor úr által terjesztett híresztelést, miszerint én nem lennék ténylegesen független jelölt. A szenátor úr és csapata pontosan tudja, hogy Smaranda Enache független jelölt, saját forrásokból finanszírozza a kampányát és egyetlen politikai alakulat sem nyújt neki ilyen támogatást” – szögezte le szerdán kiadott sajtóközleményében a Pro Europa Liga jogvédő civil szervezet társelnöke.
Smaranda Enache elutasítja Frunda korábbi felhívását, amelyben azt javasolja, hogy a független polgármesterjelölt lépjen vissza az ő javára.
Hangsúlyozta: ellenfele nem egy személy, hanem a korrupt, mohó és veszélyes pártrendszer, amely elszegényítette az országot, Erdélyt és Marosvásárhelyt.
Frunda György hétfőn azt mondta, hogy tárgyalt Smaranda Enachéval és Benedek Imrével, a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjével, és összefogást ajánlott nekik. Mint mondta, Enachénak az alpolgármesteri tisztséget is felajánlotta, ha csatlakozik hozzá, a független jelölt azonban azt válaszolta: csak akkor támogatja, ha Frunda is függetlenként indul.
Az RMDSZ jelöltje szerint megkérdőjelezhető, hogy valóban független-e Smaranda Enache, mivel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is őt támogatja.
Frunda korábban azt javasolta, hogy Smaranda Enache és Benedek Imre lépjenek vissza a választási versenyből, mivel esélytelenek a polgármesteri tisztség megszerzésére. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 17.

Kolozsvári Magyar Mindennapok – feladattérképet állított össze a kolozsvári EMNP
Nem szokványos politikai programmal, hanem a polgárokkal folytatott párbeszéd alapján összeállított feladattérképet mutatott be az Eredélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezete.
Sándor Eszter, Szenkovics Dezső, Gergely Balázs, Simon Csaba. A feladattérképnek nincs és nem is lesz végleges formája: abban különbözik a szokványos politikai programtól, hogy a kolozsvári magyar polgárokkal folytatott folyamatos párbeszédből merít és mint ilyen állandóan változik, bővül vagy szűkül a helyi magyar közösség igénye szerint – fejtette ki a Néppárt kolozsvári szervezetének álláspontját Gergely Balázs polgármesterjelölt. Hozzátette, a térkép ugyanakkor tükrözi a kolozsvári EMNP cselekvési tervét, amelyet szintén a helyi magyarok véleményére alapozva alkottak meg.
A helyhatósági választáson induló csapat értelmezésében a politika nem az öncélú hatalom kiteljesedésének terepe, hanem elsősorban a közszolgálat és a politikus, a polgármester és a helyi tanácsosok az első számú közszolgák.
A több hónapig tartó közvélemény-kutatásokra alapozott feladattérkép sarkalatos pontja a közintézményekben eluralkodott korrupció megszüntetése és egy elszámoltatható és áttekinthető önkormányzat létrehozása.
A feladattérkép kiemelt problémaként kezeli a város köztisztaságát, a meglévő zöldövezetek ápolását és újak létrehozását. A kolozsvári helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben induló kolozsvári csapat szerint egy élhetőbb Kolozsvár kialakításának érdekében több pénzt kell felhasználni a köztisztaság minőségének növelésére és kitüntetettebb figyelmet kell fordítani a meglévő zöldövezetek ápolására.
„A nyugat – európai standardok szerint egy 300 ezer lakosú városban az egy főre eső zöldövezet területe 44 és 50 négyzetméter között mozog. Ezzel szemben míg 2008-2009-ben 11-12 négyzetméternyi terület jutott egy kolozsvárira, addig 2010-re ez a terület 9 négyzetméterre zsugorodott” – mutatott rá Szenkovics Dezső, a kolozsvári szervezet helyi tanácsos jelöltje.
A megoldásra váró számtalan általános probléma mellett a Néppárt helyi jelöltjei kiemelt figyelmet szánnak a kolozsvári magyar közösség igényeinek is. „Azt látjuk, hogy a román politikai pártok nem alkalmasak erre a feladatra és sajnos sok esetben a helyi érdekvédelmi szervezet sem adott megfelelő válaszokat a magyar lakosság problémáira. Mi a Kolozsvári Magyar Mindennapok nevet viselő feladattérképünkkel erre vállalkozunk elsősorban” – fejtette ki Gergely Balázs.
A magyar vonatkozású feladatok között kiemelt helyet kapott a Központban a kisváros elnevezésű program megvalósítása: magyar közösségi pontok létrehozását célozza meg Kolozsvár különböző negyedeiben. Ugyanakkor egy magyar kulturális központ létrehozását is megcélozza a feladatterv: annak ellenére, hogy a városban több nemzetnek és nemzetiségnek is van kulturális központja, a helyi magyar kulturális életből ez hiányzik. Mint ismeretes, Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa címére pályázik: ezért is kiemelt fontossággal bír egy ilyen központ létrehozása. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 17.

Megfélemlített EMNP-támogatók: Szatmár megyéből legalább 30 esetet jegyeztek
Megfélemlítik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatóit Szatmár megyében – jelentette ki a szervezet tegnapi, nagyváradi sajtótájékoztatóján Tivadar Dénes, a párt Szatmár megyei önkormányzati elnökjelöltje. Mint elmondta, hat településen legalább harminc olyan esetről tudnak, amikor a hatóságok – vélhetően politikai utasításra – a helyi rendőrőrsre hívattak olyanokat, akik tavaly aláírták a pártbejegyzést támogató ívet.
A rendőrség is beszállt a kampányba? Hatósági packázásra panaszkodnak az EMNP vezetőiA legkirívóbb eset egy 74 éves, románul nem beszélő hölgyé, akit Újváros község rendőrkapitányságára citáltak, anélkül hogy elmondták volna, mi az oka a beidézésnek. A néni azt gondolta, hiteltörlesztésének elmaradásai miatt keresi a rendőrség, ám amikor beért az őrsre, az EMNP-t támogató listát tolták elé, amelyen az ő neve és aláírása is szerepelt. Rendőrautóval vitték haza az otthon felejtett szemüvegéért, majd tollba mondtak neki egy nyilatkozatot – persze románul –, amiből semmit nem értett. Tivadar Dénest a hölgy lánya értesítette telefonon az eseményekről, aki másnap vissza is ment az őrsre.
A rendőrök a szeme láttára tépték el az előző napi nyilatkozatot, majd írattak egy újat, amiben az állt, hogy a néni elismeri, hogy a saját aláírása szerepel az íven. Az elnökjelölt azt mondja, a többi településen is jellemző, hogy a hetven éven felülieket, illetve a fiatalokat zaklatják a hatóságok – az EMNP sejtése szerint nem saját ötlettől vezérelve, hanem felsőbb, az előző kormánytól érkezett utasításra. Kérdésünkre, hogy szerintük román vagy magyar oldalról érkeznek a támadások, Tivadar úgy felelt: biztos információja nincs, de tény, hogy a zaklatások jórészt olyan településeken fordultak elő, ahol a lakosság többsége, akár 90 százaléka magyar nemzetiségű.
Tivadar Dénes és az EMNP elnöke, Toró T. Tibor kijelentette: üzenik a párt megfélemlített támogatóinak, hogy nincsenek egyedül, és az EMNP jogi lépéseket is tesz majd a visszaélések áldozatainak érdekében. A párt tegnap este tartotta meg eddigi legnagyobb szabású kampányrendezvényét Nagyváradon, a Transylmania zenekar közreműködésével.
Hagyományos utcanévtáblák Magyarkapuson Hagyományos, magyar nyelvű utcanévtáblákat helyezett el Magyarkapuson az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete képviseletében Kiss Lukács Attila-András tanácsosjelölt és Török Gyurkó István polgármesterjelölt. A táblaavatás külön érdekessége, hogy nem a közigazgatásban használt, hanem helyi hagyományos utcanevek vannak feltüntetve a fából faragott táblákon. Az első utcanévtáblát a református templom előtti téren avatták fel, a Piac feliratú tábla kihelyezését további kilenc követte, így a Kisutcát, Felszeget, Közt, Alszeget, Lokot, Kispataki utat, Kenderáji utat, Almás útját és a Barabási utat is magyar felirat jelzi.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 17.

Tiltakozás
A Magyar Tagozat egyetemi szintű tanácsa tiltakozik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló újabb törvénysértés miatt. Az oktatási törvény 207/5/d cikkelye egyértelműen előírja, hogy minden karon legalább egy dékánhelyettest a Magyar Tagozat javaslata alapján kell kinevezni. Annak ellenére, hogy május 9- én írásban jeleztük (UMF 4320/2012. V. 9.), hogy a dékánhelyettes kinevezésének előfeltétele a Magyar Tagozat jogi státusának rendezése, az egyetem vezetősége még aznap kinevezte az Általános Orvosi Kar magyar dékánhelyettesének Gabos Grecu Iosif professzort. Őt nem a Magyar Tagozat jelölte és nem a tagozatot képviseli.
Hasonlóképpen a folyó év május 10- én lezajlott miniszteri megbeszélésen Gabos Grecu Iosif nem a Magyar Tagozat megbízásából volt jelen, és nem a tagozat érdekeit képviselte!
Követeljük az oktatási törvény maradéktalan betartását, a Magyar Tagozat létét szentesítő főtanszékek létrehozását, és a tagozat választásainak elismerését.
A Magyar Tagozat egyetemi szintű tanácsa. Népújság (Marosvásárhely)

2012. május 17.

Füzes: Nyirő nem volt románellenes
Nyirő József nem volt sem románellenes, sem antiszemita – jelentette ki szerdán Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Marosvásárhelyen, amikor román újságírók azt firtatták, nem árnyékolja-e be a magyar–román kapcsolatokat az erdélyi író pünkösdi, székelyudvarhelyi újratemetése.
A Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Polgári Fóruma (FCRHCM) korábban tiltakozott Nyirő József hamvainak hazahozatala ellen, amit a „hungarista nemzetiszocializmus” rehabilitálási kísérletének tart.
Arra a felvetésre, hogy Nyirő horthysta volt-e, a nagykövet azt mondta: „Horthy idejében élt. Ilyen alapon az apukámat is horthystának lehetne nevezni, mert ő is akkor élt.”
Füzes és Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a marosvásárhelyi polgármesterjelölteket kereste fel, hogy terveikről, a magyar és a román közösség együttélését érintő elképzeléseikről tájékozódjék.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 17.

Megjelentek a Székely könyvtár első kötetei
Szponzori szerződést kötött szerdán a megyeházán a Székely könyvtár című könyvsorozat támogatására a Hargita Kiadó, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Gyöngye Rt.
Ferenczes István József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat egykori főszerkesztője az ötlet gazdája. „Amikor kiderült, hogy a Góbé termékeknek sikerük van nálunk és külföldön egyaránt, jött az ötlettel Ferenczes István, hogy nekünk vannak székely szellemi termékeink is, hátha össze lehetne belőlük gereblyézni egy százas könyvsorozatot” – elevenítette fel az előzményeket a szerződéskötés ünnepségén Lövétei Lázár László költő, a periodika megbízott szerkesztője.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a szakma, a köz- és magánszféra példaértékű összefogását, illetve megjegyezte, hogy ezek a kötetek nem hiányozhatnak a székely emberek polcairól, annál is inkább, hogy székelyföldi értékekre építenek.
Lövétei ismertette a sorozat köteteit összeválogató bizottságot, amely a Székelyföld folyóirat szerkesztőiből, vagyis József Attila-díjas, illetve Márai-díjas költőkből és írókból, valamint egy doktori képesítéssel rendelkező néprajzkutatóból állt össze. Szemelgetésük fő szempontja, hogy a szerző vagy székelyföldi származású legyen, vagy pedig székelyföldi témát dolgozzon fel. Ötös minisorozatokban jelennek meg a kötetek, úgy próbálják ezeket összeállítani, hogy lefedjék azt a bő háromszáz évet, amióta itteni vonatkozásban magyar írott kultúráról beszélhetünk, másfelől Székelyföld minden térségéről szóljanak, beleértve Aranyos-széket is.
A székely-magyar írott kultúra legkülönbözőbb területeiről, úgymint szépirodalom, történelem, néprajz, szociográfia stb. válogattak. A Székely könyvtár sorozat egységes grafikai arculatát Léstyán Csaba képzőművész tervezte.
Az első minisorozatot (Székely népballadák, Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Tamási Áron: Ábel a rengetegben, Bözödi György: Székely bánja, Kányádi Sándor: Válogatott versek) már megtalálhatják a III. Székelyföld Napok keretében május 23. és 25. között tartandó könyvvásárban. Továbbá május 25-én 18 órától a frissen megjelent köteteket bemutatják a Székelyföld folyóirat székhelyén is.
A kötetek ára egyenként 35 lej, azoknak, akik előfizetnek, kedvezményesen 25 lej. A megrendelők egy-egy, Siklódy Ferenc grafikus által tervezett könyvjelzőt is kapnak, amelyen könyvtulajdonosonként (ex libris) fel lesz tüntetve a nevük személyesebbé, értékesebbé téve ezáltal az illető köteteket.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

2012. május 17.

Ahol dombok szorításában él a magyar nyelv (Székelyes csángók között)
"Érdekes itt magyar tanárnak lenni. Nem mondhatom azt, hogy könnyebb vagy nehezebb más munkahelyeknél, hiszen ahhoz túl sokoldalú. Mégis van egy dolog. E munka különlegessége abban áll, hogy a magánéletet és a szakmai életet csak egy hajszál választja el, néha még annyi sem" – véli Lázár Annamária, aki tavaly szeptember óta tartja az iskolán kívüli magyarórákat a Bákó megyei Szitáson.
A szomszédos Bahánában tanító Vass Szendével együtt arra törekszik, hogy annak a közösségnek a lelke legyen, amelybe, bár a hivatalosságok részéről gyakran érik támadások, a többség bizalommal fogadja be. A Tatros-mente legmagyarabb moldvai csángó falvai közé sorolható Szitás és Bahána, Újfaluval és Szőlőheggyel együtt olyan nyelvsziget Gorzafalva és környéke, va­lamint másfelől Aknavásár tömb­románsága szomszédságában, amiről távolról azt gondolnánk, csak valamilyen csoda menthette meg e négy falu lakosságát a nyelvi asszimilációtól. Közelről ellenben kiderül, nincs benne semmi csoda, az ott élő, jobbára székely származású emberek erős identitástudatának köszönhető, hogy magyar iskola és magyar mise nélkül is háromszéki nyelvjárásban köszönnek vissza az Adjon Isten!-re.
Itt mű helyben vagyunk
Kora reggel két ellenkező irányba indulnak a bahánai gyermekek: az I–VIII. osztályosok Szitásra, a nagyobbak Gorzafalvára. Az óvodások helyben maradnak az immár tágas óvodában, ahol korábban elemi iskola is működött, a gyermeklétszám megcsappanásával ellenben bezárták. A kicsiknek és nagyobbacskáknak a tizenévesekkel együtt a Dumbrava-dombon kell keresztülmenniük a szitási iskolába, a két falu között menetrend szerint járó autóbusz a jóval hosszabb, kanyargós aszfaltúton kapaszkodik fel a szőlőhegyre. Innen a község neve is, Szőlőhegy. Azt is mondják a helybéliek, akinek nincs szőlőse, és udvarán nem kapirgál legalább tíz-húsz pisleny (csirke), az nem is idevaló.
Érkezésünkkor csend honol a faluban, szinte üresnek tűnik. A férfiak, akiknek van munkahelye, nincsenek itthon, az asszonyok a szőlősben kapálnak, a gyermekek óvodában, iskolában. A falu öregjei is dolgoznak, aki egészséges, a kertben vagy az udvaron tesz-vesz, onnan figyelnek fel az utcáról hangzó köszöntésre. Adjon Isten! – kiáltok be egy portára, ahová irányítottak, amikor arról érdeklődtem, hol laknak tősgyökeres bahánaiak. Ugyan mehettem volna szinte bármelyik utcába, "itt mű helyben vagyunk, az emberek nem jönnek-mennek, a házasulandók ide hozzák a menyecskét, nem ők szertülnek idegenbe" – magyarázza egy középkorú férfi, aki Ghitiu Valér házához igazított. Később megtudtam, valóban itt született majd’ mindenkinek a nagyapja, dédapja, a családok nagy része három-négy, olykor öt-hat nemzedékről is biztosan tudja, hogy itt éltek; akik manapság elmennek Magyarországra, Olaszországba dolgozni, azok is hazajönnek, és itthon építenek házat maguknak.
Eröst kicsit különbözünk
Amíg az asszonyok hazajönnek a szőlősből, Valér bácsival beszélgetek. "1947-ben, amikor a nagy éhség volt, elmentünk, az egész család Moraviţára, Temes megyébe, ott jártam a négy osztályt. Harmadikba tettek a magyar iskolába, még oroszt és románt tanítottak ezenkívül. A tanító néni egy kolozsvári leán volt, Kocsis Irénnek hítták. Aztán, amikor kezdődött a kollektív, hazajöttünk. A feleségem onnan származik, mi pedig az egészen Attilától, aki itt letelepedett a régi időkben a népével. Ezt én olvastam, hiheti nekem. Itt mind csak a magyaroktól származtunk. A régi népek ide budukáltak el a törökök elöl, aztán később is jöttek, mert itt nagy erdők voltak. Az apám utáni nagyapám Mănăstireából jött, Kászonból. Jöttek onnan mások is, kivágták az erdőket és építettek. Így szertültünk széjjel mindenhonnan."
Valér bácsi tenyerébe rejti arcát, sír. Kicsit várok, majd kérdem: Mi történt? A válasz tömör: "Annyi minden történt."
Óvatosan érdeklődöm arról, hiányzik-e a magyar mise, nem erőltetem, mert úgy tűnik, érzékeny húrokat pendítettem meg már így is. "Mi római katolikusok vagyunk, ennek előtte latinul végzette a pap a misét, most románul végzi. Itt, a faluban mind magyarul beszélnek. Csak nem talál a münk beszédünk a magikéval, másrészt a gajdári, a rekecsini, a Bákó-környékieké nem talál a miénkvel. Mi eröst kicsit különbözünk a magyaroktól. A mi nevünk a családban Ghitiu, úgy van beírva az igazolványba, de ha kérdeznek, én Gyüttő nevű vagyok."
Csak románul imádkozunk
"Édesapámtól hallottam, akik jöttek ide letelepedni, mind kifennünnen jöttek a magyaroktól" – kapcsolódik be a beszélgetésbe a szőlősből érkező Gyüttő Mária, Valér bácsi felesége és szomszédjuk, Ádám Mária, aki már az elején elmondja, ő időnként románul is belesző a beszédbe. "Otthon a családval románul is beszélünk, a menyem román. Kérdezzék az öreg Zsuzsánét, az tudja a dolgokat, de az én matusám (nagynéném – szerk. megj.) is tudta. Nekünk is mondták az öregek, hogy Szitást azért híják így, mert amikor letelepedtek az emberek, szitákat készítettek. Ez pedig a Dumbrava nevű domb, a nagy verekedéskor onnan lődöztek a Csicserébe, amikor a németek verekedtek a ruszokkal. Ezt mi csak mind így tudjuk. Münk erősen találunk a beszédvel a magyarokval, de nálunk a faluban csak románul imádkozunk, a Mi atyánkat is csak kicsikét tudom magyarul. Itt volt magyar iskola, édesapám tanult magyarul. Amikor negyvenkilencben fellettem (felnőttem – szerk. megj.), még volt magyar iskola, úgy hallottam. Ma csak a beszéd van, írni, olvasni nem tudunk magyarul. A gyermekek a beszédből megtanulják a magyart, hallják, amit mi mondunk, s annyi."
Valér bácsi felesége a jelenre tereli a szót. "A legnagyobb baj, hogy nincs munka, az emberek mennek Magyarországra, Itáliába dolgozni, mert nem úgy van, mint amikor Gheorghiu Dejben volt a kombinát."
Búcsúzom, mert dél van, és kezdődik a gyermekek iskolán kívüli magyarórája. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által 2000-ben elindított magyar oktatási program legújabb helyszíne Bahána, szám szerint a huszonnegyedik. Tavaly húsvét után tartotta az első magyarórákat Bende Edit, aki akkor Szitáson is tanított, szeptembertől az oroszhegyi származású Vass Szende okítja a bahánai gyermekeket.
A csángó nyelv is magyar
"Amikor ideérkeztem, nagyon jól fogadtak a szülők. Éppen akkor volt a falu búcsúja, és elmentünk a templomba, ott volt megvendégelés is. Karonfogtak, és beráncigáltak néhány házhoz. Így kezdődött itt az életem" – meséli a fiatal tanítónő, aki a Sapientia-egyetemen végzett pedagógiát, és évfolyamtársával, Lázár Annamáriával (jelenlegi szitási tanító) érkezett a csángó közösségbe. A magyarórákra az óvodások közül majdnem mindenki jár, aki nem ortodox vallású, a második, harmadik és negyedik osztályosok vannak a legkevesebben, az ötödik-hatodik osztályosok közül szintén majdnem mindenki jár, a nyolcadikosoknál is érzékelhető egy kis lemorzsolódás a sok házi feladat miatt. "Az iskolaigazgató folyamatosan fenyegeti a gyermekeket, hogy ne jöjjenek magyarórára, a szülőket is hívogatják szülőértekezletre, és folyamatosan próbálják lebeszélni róla, de szerencsére kiállnak, a többség nem ijed meg ilyen-olyan fenyegetéstől." Minden bizonnyal így van, de amikor a magyarórára járó Denisa édesanyját ezekről kérdeztem volna, már az elején leszögezte, nem vállalja, hogy nyilatkozzék. Arról sem szívesen beszél senki, pedig mindenki tud róla, hogy a helyi plébános idén tavasszal megfenyegette a gyermekeket, nem lehet elsőáldozó az, aki magyart is tanul. Emiatt többen Szitásra mentek át a felkészítőkre, és ott is elsőáldoznak.
"Az első félév leginkább ismerkedéssel telt el, hogy a gyermekek megismerjenek, és nekem is fontos volt, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk, mert akkor jobban megbíznak bennem. Sokat játszunk, megtartjuk az ünnepeket. Például húsvétkor vasárnapi játékot tartottunk, térképet adtunk a gyermekek kezébe, és fénykép alapján meg kellett találniuk a faluban azokat a kapukat, amelyeken hagyományos minták vannak" – fűzi a történetet Vass Szende, és bevallja: rosszabb nyelvállapotra számított, meglepte, amivel találkozott. "Meglepően sokan beszélnek nagyon jól magyarul, a fiatalok is. Főleg a szegényebb családoknál jellemző, hogy otthon a gyermekekkel is magyarul beszélnek, de keverik román szavakkal. Ők úgy mondják, hogy csángósan beszélnek, nem magyarul. Pedig a csángó nyelv is magyar."
Megérkeznek a gyermekek, óra előtt mesélnek az otthoniakról, az iskoláról, úgy körülzsongják Szendét, mint a virágba borult gyümölcsfát a méhecskék. A magyaróráknak helyet adó ház otthonos, miként az udvara is, nincs benne semmi iskolás, a gyermekek szívesen jönnek, nehezen távoznak.
Szitáson keserű volt a kezdet
2008 őszén a zilahi származású Major Emőke indította az első magyarórákat Szitáson, ahova német állampolgárságú párjával költözött. Mint korábban minden új oktatási helyszínen, az oktatónak nemcsak a tanítás kezdeti nehézségeivel kellett megküzdenie, hanem rendbe kellett tennie a csángószövetség által bérelt lakást, el kellett fogadtatnia magát a faluval, a szülőkkel, a hivatalosságokkal. Utóbbi szinte sehol nem ment zökkenőmentesen, így Szitáson sem. A helyi plébános már az elején kijelentette, hogy "ellenpropagandát indít, a MCSMSZ működését a faluban startból meg kell állítani, mert ez az egész úgy rossz, ahogy van, hisz az itteni emberek olyan románok, akik nyelvileg amúgy is el vannak tévelyedve, és nem szabad őket még jobban összezavarni". A szövetség internetes honlapján közzétett beszámolójában Major Emőke többek között azt is írta, "más falvakban tanító kollegáimtól eleget hallottam már mindenféle keltett nehézségekről az egyház részéről, de valahogy nem vettem komolyan. Talán nem is hittem." Később ellenben meg kellett bizonyosodnia, hogy a plébános nem tréfál. Kezdetben nem engedte ministrálni azokat a gyermekeket, akik jártak magyarórákra, később pedig, egy vasárnapi misén, a heti naptár felolvasása után botrányos kijelentéseket tett a templomban. A tanítónő erről is beszámolt a nyilvánosság előtt. Eszerint a plébános azt mondta, "két személy beköltözött a Palău régi házába, akik nem elég, hogy konkubinázsban élnek – eljöttek ugye a falut megtanítani arra, hogy mi a család –, de ki tudja, ki küldte őket ide, és milyen szándékkal. Következett egy felsorolás, hogy mi minden rossz – pedofíliától elkezdve gyerekpornográfián át emberi szervcsempészésig – történik a világban, és kérte a pap az embereket, hogy térjenek észre, legyenek elővigyázatosak irányunkban, nehogy aztán késő legyen, és felébredjenek a gyerekeikkel ki tudja hol, hány ízre vágva." Az említett esetről amúgy Megfélemlítés Csángóföldön címmel alulírott beszámolt a Háromszék 2009. január 21-i számában.
Azóta másik két tanító váltotta egymást Szitáson. A kézdivásárhelyi Csillag Balázs az előbbihez hasonló rossz élményről számol be a moldvai magyar oktatási program tizedik évfordulójára 2010-ben kiadott, Tíz év Moldvában című könyvben. "Egy alkalom­mal a szitási plébános a szentmise végén szánt egy kis időt arra, hogy elmondja: ő nagyon nem bízik meg bennünk, magyartanítókban, és úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha a szülők nem engednék gyermekeiket hozzánk, mert az is lehet, hogy el akarjuk rabolni őket, vagy szervkereskedéssel foglalkozunk. Ez a rövid kis prédikáció elég volt ahhoz, hogy többé ne járjanak a gyermekek magyaroktatásra!"
Hál’ istennek, később a szülők belátták, a riogatásnak nincs semmi valós alapja, és újból engedték a gyermekeket az iskolán kívüli ma­gyarórákra. A jelenleg Szitáson tanító Lázár Annamária ez év januárjában azt írta bemutatkozó levelében: "el kellett telnie néhány hónapnak ahhoz, hogy ebben megtaláljam az egyensúlyt, és úgy alakítsam ki az életem, hogy az az oktatásnak és nekem is jó legyen. Számomra az itt töltött idő egy hosszú tanulási folyamat, mely folyton új kihívásokat tartogat."
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 17.

A kormányfő parlamenti mandátumot adna a hat százalék feletti kisebbségeknek
Románia parlamenti helyeket biztosítana minden egyes megyében azon nemzeti kisebbségek számára, amelyek számaránya eléri ott az összlakosság hat százalékát – jelentette be csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök egy közéleti fórumon.
A kormányfő közölte: kezdeményezni fogja, hogy a képviselőház ilyen szellemben módosítsa a választási törvény tervezetét. Ponta szerint egy ilyen megoldás képviselethez juttatná a Hargita és Kovászna megyei románokat, de a magyar közösség képviselete sem korlátozódna Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy megyére.
A Romániában hatalomra került szociálliberális pártszövetség (USL) egyfordulós többségi választási rendszert akar bevezetni, még az őszi törvényhozási választások előtt. A kétkamarás parlament szenátusában már elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely szerint minden választókerületből a legtöbb voksot szerző jelölt jut be a bukaresti parlamentbe, a vesztesekre leadott szavazatok pedig elvesznek. A törvénytervezet ügyében a képviselőházé a döntő szó, ahol a tervek szerint jövő héten tűzik napirendre jogszabályt.
A magyar politikusok körében heves tiltakozást váltott ki az arányos képviseleti rendszer feladásának perspektívája, amely a kisebb közösségeket képviselet nélkül hagyná.
Victor Ponta javaslata értelmében akkor is bekerülne a bukaresti parlamentbe minden megyéből az ott legjobban szereplő kisebbségi jelölt, ha a megye egyik választókerületében sem végez az első helyen az illető kisebbség valamely jelöltje: az egyedüli feltétel, hogy az adott nemzeti közösség számaránya legalább hatszázalékos legyen a megyében. A kormányfő hozzátette: az USL kész bevezetni ezt a megoldást, ha azt az ellenzékbe került Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is támogatja.
A javaslat nem érinti az új kormánytöbbségnek azt a korábban bejelentett tervét, hogy a választási törvény képviselőházi vitája során törlik a jogszabályból a választási küszöböt. Eddig azok a pártok jutottak be a román parlamentbe, amelyek országos szinten megszerezték a szavaztok legalább öt százalékát, vagy jelöltjeik hat képviselői és három szenátori választókerületben megkapták a voksok több mint felét. Így azonban előfordult, hogy valamely választókerület győztese azért nem jutott be a parlamentbe, mert pártja nem érte el az országos küszöböt, ami az USL szerint összeegyeztethetetlen a többségi választási rendszer alapelvével.
Victor Ponta leszögezte: javaslata nem érintené a többi nemzeti kisebbség képviseletét, amelyeknek továbbra is hivatalból jár majd egy-egy hely a román törvényhozásban.
MTI. Erdély.ma

2012. május 17.

A kampányba való beavatkozással vádolja Füzes Oszkárt az RMDSZ
A romániai önkormányzati választási kampányba való beavatkozással vádolja Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei területi állandó tanácsa.
Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezető testülete kijelentette: „nem értünk egyet azzal, hogy a Magyarországot képviselő magas rangú diplomata kampány idején Marosvásárhelyen tájékozódás ürügyén polgármesterjelöltekkel találkozik és nyilvánosan véleményt mond róluk, azaz beavatkozik egy olyan választási versenybe, ahol sajnálatos módon egymással szemben több magyar politikai szervezet kampányol".
RMDSZ azt kifogásolta, hogy a nagykövet a sajtónak tett nyilatkozatában megnevezte, magánemberként melyik jelöltre szavazna. „Bízunk abban, hogy ez nem ismétlődik meg, mivel tudomásunk szerint a Magyar Kormány és a Külügyminisztérium egyértelmű álláspontja, hogy nem akarnak semmilyen módon beavatkozni a választásokba" – áll az állásfoglalásban, amely egyben felkéri Magyarország Külügyminisztériumát, egyértelműen hozza nyilvánosságra az esettel kapcsolatos álláspontját.
Füzes Oszkár az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A nagykövet Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzullal együtt szerdán látogatott el Marosvásárhelyre, ahol valamennyi polgármesterjelölttel találkozni szeretett volna. A baloldali pártszövetség jelöltje azonban nem tudott időt szakítani a találkozásra.
A nagykövet elutasította az újságíróknak a spekulációit, amelyek szerint megpróbálná meggyőzni a magyarok szavazataira számíró három polgármesterjelölt valamelyikét, hogy lépjen vissza a másik javára. A Mediafax hírügynökség idézte a nagykövet nyilatkozatát, mely szerint sem jogában, sem szándékában nem áll beavatkozni a marosvásárhelyi választási küzdelembe.
A Realitatea hírtelevízió marosvásárhelyi regionális műsora játszotta be az RMDSZ polgármesterjelöltjével, Frunda Györggyel készített stúdióbeszélgetésben a nagykövet nyilatkozatát, amelyet a Smaranda Enache független jelölttel folytatott megbeszélése után adott. Ebben a nagykövet elmondta, magánemberként Smaradna Enachera szavazna, Frunda György pedig arról beszélt, hogy a magyar kormány nem támogatja az RMDSZ jelöltjeit a kampányban.
MTI. Erdély.ma

lapozás: 1-30 ... 1471-1500 | 1501-1530 | 1531-1560 ... 4681-4699




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék