udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4699
találat
lapozás: 1-30 ... 2161-2190 | 2191-2220 | 2221-2250 ... 4681-4699
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2012. június 29.
Basescu nem vesz részt az Európai Tanács ülésén
Traian Basescu államfő nem vesz részt az Európai Tanács brüsszeli ülésén, mert szerinte megakadályozták alkotmányos jogköre gyakorlásában. Ezt csütörtökön maga az államfő jelentette be. Románia képviseletében Victor Ponta miniszterelnök utazott Brüsszelbe, az Európai Unió állam- és kormányfőinek értekezletére, annak ellenére, hogy szerdán az Alkotmánybíróság az államfőnek adott igazat Basescu és Ponta vitájában. A taláros testület leszögezte: az államfő feladata képviselni az országot, dönthet viszont úgy, hogy átruházza ezt a feladatot a miniszterelnökre.
Basescu közölte: nem hatalmazta fel Pontát, hogy helyette képviselje Romániát Brüsszelben, de nem akarta az európai partnereket kínos helyzetbe hozni, és Romániát is meg akarta kímélni a presztízsveszteségtől.
Basescu szerint Románia legitim módon vesz részt a csúcstalálkozón, de a miniszterelnök jelenléte törvénytelen. Hozzátette: nyolcéves államfői munkája során először fordul elő vele, hogy megakadályozzák valamely alkotmányos feladata teljesítésében.
Újságírói kérdésre válaszolva Basescu elmagyarázta: a külügyminisztérium működteti azt a kommunikációs csatornát, amelyen keresztül Románia kapcsolatban áll az európai partnerekkel. A szokásjog szerint ezen a csatornán közlik a brüsszeli szervezőkkel a küldöttség összetételét. Az elnöki hivatal állítólag több ízben felkérte a külügyminisztériumot az általa összeállított névsor továbbítására, amelyen Traian Basescu neve szerepelt az első helyen. Ehelyett – a miniszterelnök utasítására – a külügyminisztérium arról tájékoztatta a szervezőket, hogy a delegációt Victor Ponta vezeti.
Az elnök szerint már csak azért is fontos lett volna jelenléte Brüsszelben, mert a csúcstalálkozó napirendjén az ország szuverenitását érintő kérdések szerepelnek. Basescu emlékeztetett arra, hogy uniós szinten ő az egyik szorgalmazója az integráció elmélyítésének és az "Európai Egyesült Államok" létrehozásának. Ilyen átfogó ügyeket érintő kérdésben nem ruházhatta át Pontára az ország képviseletét – állítja az államfő.
Az ország képviselete egyike azoknak a hatásköröknek, amelyeket az új szociálliberális kormánytöbbség megpróbál elvitatni a jobboldalhoz közel álló elnöktől. A személyes konfliktus mögött az intézményi hatáskörök "harca" is dúl, ugyanis az alkotmány nem ad egyértelmű választ arra, hogy az államfő, vagy a miniszterelnök gyakorolja-e valójában a végrehajtó hatalmat az országban. Népújság (Marosvásárhely)2012. június 29.
Mikorra várható a valós névadás?
A Dr. Bernády György Iskolanévért Akciócsoport valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) tagjai tegnap délelőtt a marosvásárhelyi G-pont kávéházban tartott sajtótájékoztatón számoltak be az eddig megtett útról, s adták át próbálkozásaik és kudarcaik írott dokumentumgyűjteményét a jelen levő újságíróknak. Ezekben arra keresik a választ, hogy kit terhel a felelősség azért a kudarcért, hogy 2-es számú általános iskolát nem sikerült dr. Bernády Györgyről elnevezni, akinek emléktáblája ott található az iskola bejáratánál. Továbbá azt szeretnék tudni, hogy mikorra várható a valós névadás megvalósulása.
Ha azok, akiken múlik, nem tartják lehetségesnek, őszintén meg kellene mondani, ha viszont megvalósíthatónak érzik, akkor felületes látszatintézkedések helyett cselekedni kellene – vélekednek a szülők. Eddig ugyanis bárhova fordultak, mindenki azt próbálta nekik elmagyarázni, hogy a marosvásárhelyi tanács 2011 decemberében sürgősségileg beterjesztett határozatát, amelyet egyhangúlag szavaztak meg a képviselők, miért nem lehet életbe léptetni.
Maria Cioban, a polgármesteri hivatal jogász végzettségű jegyzője, aki az ügy közigazgatáson belüli törvényes képviselője kellett volna legyen, a szülőknek kijelentette, a névadásról szóló határozat annyira gyenge, hogy azt meg sem lehet támadni a közigazgatási bíróságon. A jegyző véleménye szerint a névadás nem a városi tanács dolga, másrészt a határozat nem tartalmaz időpontokat, s a névadás elindítására vonatkozó megfogalmazás lefékezi az ügymenetet. Egyes tanácsosok szerint a jegyző maga alakította ilyen "gyengévé" az iskolanévadást tartalmazó határozatot, aki a polgármester utasítására a magyar közösséget érintő ügyekre vonatkozó határozatokban a határidőket és a megvalósítást garantáló jogi részeket mellőzi. Ezért jutottak hasonló sorsra a kétnyelvű iskolai homlokzati táblák s a kétnyelvű utcanévtáblák is. Ha ez köztudott, miért nézte el az alpolgármester és a tanácsosok? – tették fel a kérdést a szülők. Az akciócsoport tagjai azt nehezményezik, hogy az RMDSZ részéről nem jelöltek ki egy felelős személyt, aki pontosan követte volna az ügy menetét, annak ellenére, hogy erre vonatkozó kérésüket Csegzi Sándor volt alpolgármesternek is átadták.
A megvalósítást megnehezítette, hogy a határozatban az is szerepelt, hogy egy másik marosvásárhelyi iskolát Emil Dandea polgármesterről nevezzenek el, miközben már létezik egy ilyen nevű iskola Vásárhelyen. Ezt azonban nem a határozat meghozatalakor tették szóvá a tanácsosok. A városrendészeti osztály pedig erre hivatkozva utasította el a szükséges lépések megtételét, Horvat Camelia jogász, akit az akciócsoport tagjai többször felkerestek, csupán arról volt hajlandó tájékoztatni a szülőket, hogy miért nem lehet a névadást megvalósítani. Az Emil Dandeáról szóló anyag hiányára hivatkozott a megyei névadó bizottság is, amikor döntéshozatal nélkül küldték vissza az iratcsomót a polgármesteri hivatalnak.
Azzal, hogy sürgősségi eljárásként vitték az ügyet a tanács elé, jogi alapot biztosítottak a jövőbeli feljelentéseknek. Amivel élt is Cornel Briscaru volt polgármesterjelölt, aki a közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot.
Ezt városi tanácsosként Dumitru Matei főtanfelügyelő is megszavazta, s később újságírók jelenlétében ígérte meg a szülőknek, hogy őszire az iskola homlokzatán lesz a Bernády név. Az akciócsoport által beadott petícióra azonban, amely a névadást támogató több ezer aláírást tartalmazta, 30 nap helyett az intézmény jogászainak aláírásával négy hónap múlva adott értelmezhetetlenül zavaros választ, amelyben ráadásul Marosvásárhelyt összekeverték Dicsőszentmártonnal. A megígért helyesbítésben viszont, amelyet Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes nem írt alá, az áll, hogy a városi tanács 2012. januári ülésén az iskolahálózatot úgy szavazták meg, hogy abban a szóban forgó tanintézmény 2-es Számú Általános Iskolaként szerepelt, ezért a névadásra már csak a 2012-13-as tanévben kerülhet sor.
Dorin Florea polgármester pedig, aki állítólag támogatta az elnevezést, válaszra sem méltatta a szülőket.
A Hivatalos Közlöny 2012. februári számában az új közoktatási törvény alapján megjelent 6.564-es miniszteri rendelet szerint azokban a helységekben, ahol nemzeti kisebbségek élnek, ezek számarányának megfelelően az oktatási intézményeket a kisebbségek jeles személyiségeiről kell elnevezni, a kisebbségeket képviselő szervezet kérésére. A névadás a helyhatóság feladata, aminek meg kell előznie a tanfelügyelőségnek az iskolahálózat megszervezésére vonatkozó kérését.
Törvényes alap tehát van, ezért az új alpolgármesternek és azoknak, akik a város lakóinak a képviseletét felvállalták, sokkal határozottabban és az esetleges félrevezetésekre jobban odafigyelve kellene szerepet vállalniuk abban, hogy meg is valósuljon. Ez derült ki a Dr. Bernády György Iskolanévért Akciócsoport és a CEMO által összeállított anyagból, amely a "mikorra várható a valós névadás?" kérdésre keresi a választ.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2012. június 29.
Belföldi hírek
Fejmosás magasról
Nagyon aggódik a romániai jogállamiság megsértése miatt Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője, aki szerint Victor Ponta kormányfő úgy döntött, hogy semmibe veszi az alkotmánybíróság döntését, sőt, még tovább ment, a kormány alá rendelte az eddig parlamenti ellenőrzés alatt álló Hivatalos Közlönyt.
Mindezek súlyos fenyegetést jelenthetnek a romániai demokráciára nézve, ezért vitanapot fogok kérni e kérdésről az Európai Parlamentben – mondotta. Üzenem a román kormányfőnek, hogy senki sem állhat a törvények felett, ezeket azért hozzák, hogy betartsák, nem azért, hogy kommentálják, vagy a kormányfő pillanatnyi érdekei szerint módosítsák. Románia népének és intézményeinek tiszteletben tartására kérem a kormányfőt, és egyúttal arra is emlékeztetem, hogy az európai szabályok és világos törvénykezés szerint nem lehet kormányfő olyan személy, aki csalással szerezte egyetemi rangját. Ezt mielőbb tisztázni kell, mert nem csak egy tagállam, hanem az egész Európai Unió hitelessége forog kockán. Remélem, nem kerül sor törvénymódosításra vagy a kivizsgáló bizottság megfélemlítésére azért, hogy elfedjenek egy csalást – nyilatkozta Daul. * Az El Pais spanyol napilapnak Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy lemond, ha a plágiumot rábizonyítják.
Börtönben marad Năstase
Egyelőre börtönben marad Adrian Năstase volt miniszterelnök, miután tegnap a bukaresti törvényszék nem döntött az elítéltnek a büntetés-végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelméről. A bíróság azért napolta el a tárgyalást, mert a volt kormányfő nem lehetett jelen, az intenzív osztályon fekszik a Rahova börtönkórházban. A kórtermet egy 25 éves rabtársával osztja meg, aki gyomorműtéten esett át. Családtagjai – felesége és fia – azonban meglátogatták, első ízben azóta, hogy kedd este átszállították a Floreasca Kórházból. Két bőrönd és egy karton ásványvíz volt náluk (a rabok havonta háromszor fogadhatnak látogatót, és egy alkalommal 5 kilogramm súlyú csomagot kaphatnak). Năstase büntetésének félbeszakításáról a következő tárgyalást július 5-re tűzték ki. Párttagságát a jogerős ítélet miatt elveszítette, legalábbis ezt nyilatkozta Victor Ponta tegnap Brüsszelben. Növelik a gyermeknevelési támogatást
Ha lesz rendkívüli ülésszak, már júliustól, ha nem, majd szeptembertől módosítják a gyermeknevelési támogatási rendszert – jelentette be tegnap Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter. A már kidolgozott elképzelés szerint a csecsemőgondozási időszakban ismét az előző évi jövedelmének 85 százalékát kapná a gyermeke mellett maradó szülő (az eddigi 75 százalék helyett), és bár az egy- és kétéves szabadságok szabályain is változtatni kívánnak, az eddigi küszöböket megtartják: lesz 600 lejes minimális juttatás, és 3400, illetve 1200 lejes felső határ az egy- vagy kétéves gyes idejére. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. június 29.
Intézetek Éjszakája
Különlegesen tartalmas két napot és két éjszakát töltöttem meghívott székelyföldi meseíróként Bukarestben, az Intézetek Éjszakája alkalmával, amelyet a Magyar Kulturális Intézet rendezett 2012. június 22-én, és ahol, úgy gondolom, méltóképpen képviseltem székelyföldi szülővárosomat, Sepsiszentgyörgyöt.
A gyermekprogram nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melyben felolvasták a Nyuszi legyőzi rettenetes félelmét című mesémet magyar, román és német nyelven, majd e köré építette fel játékos tevékenységét a Marosvásárhelyről meghívott óvó néni. Mivel a tevékenység központi célja a magyar nyelv népszerűsítése volt, a meseolvasást színes, szórakoztató játékok előzték meg, amelyek folyamán három nyelven szólaltak meg a gyermekek és a játék vezetői. A bemutatkozást olyan didaktikai játék követte, melynek keretében a mese szövegéből kiragadott szavakat mondott az óvó néni, miközben kézről kézre járt egy spárgagomolyag, és aki épp a kezében tartotta, annak ellentétes értelmű szóval kellett felelnie. A gomolyagról lebomlott szál gyermektől gyermekhez érve óriás hálót hozott létre, amelyet a három nyelven zajló játék végén a barátság hálójának neveztek el. Nyusziról szóló dalos-mozgásos játék következett, amelynek egyszerű szövegét lelkesen tanulták a román és német ajkú gyerekek is. Ezt követte a meseolvasás mindhárom nyelven, majd a három csoport tagjai elkezdték a festést, vágást, ragasztást, míg elkészült a mese általuk legkedveltebb jelenete. A kollázsokból albumot állítottak össze, amelyet a Magyar Kulturális Intézet megőriz a nap emlékére. A tevékenység végén felkértem két meghívott képzőművészt, készítsen ott helyben jutalom-könyvjelzőket, az ún. hálós technikával kidolgozott kis műalkotásokat a résztvevő gyermekek kapták meg emlékül. A hajnalig tartó Intézetek Éjszakájában egymást követték a rendezvények a Magyar Kulturális Intézet épületében és annak tágas udvarán, ahol zene, színház, divatbemutató, műhelytevékenységek, filmek, táncház és sok más színes program várta az érdeklődő bukaresti vendégeket. Éjfélre elkészült a fenségesen finomra sikeredett, hagyományos gulyás is, melyet a vendégsereg lelkes nótázással hálált meg. Különleges éjszaka volt ez, amelyben egymásra találtak magyar, román, német ajkú emberek, akiket a nagy kánikula nem akadályozott meg abban, hogy pár órát egymás és a kultúra társaságában töltsenek.
M. SIMON KATALIN, Sepsiszentgyörgy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. június 29.
Segítünk, amennyit kérnek tőlünk
Bukaresti interjú Mesterházy Attilával, a Magyar Szocialista Párt elnökével
Az európai szocialisták bukaresti találkozóján vett részt a héten Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, aki kihasználta az alkalmat, hogy találkozzon az RMDSZ vezetőivel: Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Markó Béla volt elnökkel. Az ÚMSZ pedig kihasználta az alkalmat, hogy interjút készítsen a magyarországi politikussal.
Kezdjük talán bukaresti látogatásának „járulékos hasznával”: az RMDSZ-szel való egyeztetésekkel. Mi volt ennek a megbeszélésnek a célja?
– A találkozó kapcsolaterősítés kezdeteként fogható fel. Megegyeztünk afelől, hogy szükség van a rendszeres információcserére, illetve arra, hogy olyan szakmai fórumokon, megbeszéléseken, ahol a határon túli magyarságot érintő fontos kérdések merülnek fel, szocialista politikusok is elmondhassák a véleményüket.
Milyen következtetések vonhatók le a beszélgetések után? – Ami nagyon fontos, hogy mi nem pártpolitikában gondolkodunk, amikor a határon túli magyarságról van szó, hanem nemzetpolitikában. Éppen ezért fő alapelvünk a be nem avatkozás, tehát mi annyi segítséget adunk, amennyit tőlünk kérnek, és semmiképpen nem kívánunk beavatkozni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezetek életébe. Éppen ezért elítéljük azt, amit a romániai helyhatósági kampányban tett a Fidesz, ami nagyon durva beavatkozás volt az erdélyi magyarság életébe és önrendelkezési jogába. Mint tudjuk, a magyar kormány kiválasztott két kispártot itt Erdélyben, és az RMDSZ-szel szemben kampányoltak. Ez a magyarországi politika szempontjából is nonszensz...
Nem sok sikerrel, tegyük hozzá...
– Nem sok sikerrel, hiszen a magyar emberek bölcsebbek voltak itt, tudták, hogy ki az, akinek van teljesítménye, ki az, akire számíthattak a múltban is, és akire számíthatnak a jövőben is. Így nem meglepő, hogy az RMDSZ-nek sikerült növelnie polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek a számát. Az a két párt pedig, amelyet a Fidesz minden erejével támogatott, csúfos vereséget szenvedett. Ez is érdekes volt, hogy a magyar kormány nem tudta eldönteni, hogy akkor most melyik kispárt mellé álljon: az egyik fele Tőkés úrhoz húzott, a másik fele pedig Szász úrhoz...
A nagy energia- és főleg közpénzbefektetés sehol nem térült meg. Ezért ki fog felelni? – Nemrég volt egy politikai vitanap Magyarországon az Orbán-kormány első két évéről, amelyet én kezdeményeztem. Vitaindító előadásomban külön kitértem erre a kérdéskörre: hogy miért költenek közpénzeket arra, hogy a magyar kormánypárt kiterjessze politikai befolyását a határon túli magyar közösségekre? Mint ahogyan az is érdekes, hogy a Szerencsejáték Rt., tehát a magyar állam pénzéből vásárolják fel Erdélyben a magyar médiát, egy olyan alapítványon keresztül, amely jóformán még meg sem alakult. Ez nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is megkérdőjelezhető és azt mutatja, hogy a Fidesz politikája arról szól: minél jobban meg kell gyengíteni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezeteket, mert annál nagyobb lesz a függés a budapesti kormánytól, s akkor könnyebben lehet rájuk erőltetni a Fidesz akaratát.
A román–magyar államközi kapcsolatokat ön szerint mennyire befolyásolta negatívan az, ami a kampányban történt: Kövér László magyar házelnök provokatív gesztusai, a Nyirő-újratemetés körüli botrány- és hisztériakeltés?
– Nemcsak a román–magyar viszonyt terhelték meg ezek a dolgok, hanem a magyar–magyar viszonyt is, és láthattuk, hogy korábban Szlovákiával kapcsolatosan a Fidesz ugyanezt művelte. Ennek az eredménye az is, hogy nemrégiben, amikor Orbán Viktor – aki olyan sokat beszél a nemzetpolitikáról – Bukarestben járt, nem találkozott a román miniszterelnökkel, pedig lettek volna olyan témák, amelyekről érdemes lett volna beszélni: az erdélyi magyarság helyzetéről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem kérdéséről, a választójogi törvényről...
Váltsunk témát: az elmúlt két év ellenzékiség, úgy tűnik, jót tett az MSZP-nek, hiszen nagyon mélyről jött fel oda, hogy a közvéleménykutatások szerint most már „egálban van” a Fidesszel... – Valóban, az elmúlt két év az újjászervezésről szólt: ma a szocialista párt vezetésének az átlagéletkora 38 év, tehát egy új politikusgeneráció vette át a párt vezetését, és egy új politikai tartalmat is képviselünk... Egy szakadáson is túl vannak...
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kilépés... Szakadás akkor lenne, ha nagy menynyiségű tagság távozott volna a pártból, ami nem áll a lábán, hiszen harminckétezer tagunkból kevesebb mint ötszázan mentek el a volt miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel. Támogatásunk pedig azóta nemhogy csökkent volna, hanem nőtt is. Én azt gondolom, hogy ez részükről jó döntés volt, így letisztultak a viszonyok: mi egy markáns, progresszív szociáldemokrata vonulatot képviselünk, ők pedig egy liberálisabb irányba indultak el. Azt hiszem: az emberek értékelik, hogy tanultunk a hibáinkból, és azokért a hibákért, amelyeket elkövettünk, bocsánatot is kértünk...
A határon túliakkal szembeni hibákért, mulasztásokért is megkövetik ezeket magyar közösségeket? – Feltétlenül, és ennek az első nagyon fontos mozzanata volt, amikor a szocialista frakció támogatta a kettős állampolgárságról szóló törvényt a parlamentben. Az MSZP-ben politikai prioritássá tettük a határon túli magyarok kérdéseit, nincs olyan beszédünk, amelyben ne említenénk ezt a fontos területet. Ezek apró gesztusok, de talán ebből kirajzolódik az a változás, amely végbement a szocialista párt politikájában, és ezt szeretnénk a következő két évben is erősíteni. Meg szeretnénk győzni a határon túli magyar közösségeket arról, hogy ez őszinte, elkötelezett politikai cselekvés. Ehhez azonban időre van szükség. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. június 29.
Bod Péter ma is üzen
Beszélgetés Gudor Kund Botond református lelkipásztorral, történész kutatóval
Beszélgetőtársunk korábban Magyarigenben dolgozott, jelenleg Gyulafehérváron teljesít szolgálatot. Mindkét közösségben a szórványban élők mentőövét, a kulturális emlékezést és életet törekedett és törekszik újraéleszteni–fenntartani. Nevével összekapcsolódik Bod Péter műve is, akinek idén 300. születési évfordulóját ünnepeljük: kutatja, népszerűsíti a felsőcsernátoni születésű tudós lelkész alkotását. Gudor Kund Botonddal tudományos és közösségi munkájáról az idei kolozsvári könyvhéten, magyarigeni témájú friss kötete bemutatója után beszélgettünk.
el és azzal a varázzsal, amelyre az előadások során figyeltem fel, de lényegében akkor kezdtem hangsúlyosabban foglalkozni vele, amikor Magyarigenbe kerültem, ahol minden épületrészletben jelen van az emléke, a parókiát ő építtette, sírja ott van a faluban. Együttvéve tehát, kolozsvári történészi érdeklődésem és az a szellemiség, amely Magyarigenben körülvett, tette hangsúlyossá számomra Bod Péter munkásságát, az a történelmi miliő pedig, amely a szórvány és közte van, megerősítette ezt. Megreszkírozom azt a kijelentést is, hogy Magyarigen lényegében azért fejlődhetett és maradhatott meg, mert ő ott dolgozott.
Próbáljuk megközelíteni konkrétabban azt, hogy milyen szellemiség tulajdonítható neki, és ez miért is ragadta meg az ön kíváncsiságát.
– Ez egy megfoghatatlan tényező, ezért kissé nehéz definiálnom. Azt mondhatnám, hogy az ember érzi valakinek a hatását abban a környezetben, ahol éppen tartózkodik, látja azt, hogy akik látogatóba jönnek, miatta érkeznek és róla beszélnek. Én azt akartam vizsgálni, hogy milyen volt az a társadalom, amelyik olyan sokat adott a 18. században, és amely, az építészeti emlékek nyomán is tetten érhetően, a régió súlypontjának számított. A társadalom részéről is éreztem egy elvárást, mind a tudományos közegből, mind a Magyarigenbe érkezőktől, hogy foglalkozzak vele.
Románul jelent meg könyve erről, Istoricul Bod Péter címmel. Várható-e magyar nyelvű változat? – Ezt a kérdést eléggé gyakran hallom. Prózai magyarázatot tudok rá adni: a doktorim megvédése ezen a nyelven történt, az anyag is nagyjából románul állt össze. De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy a román társadalom rendkívül nagy elvárást fogalmazott meg vele kapcsolatosan, szerették volna tudni, hogy ki is ő. A könyvet használják már, a tanárok is biztattak annak idején, hogy ez elkészüljön – a magyar oldalról is ezt az érdeklődést várom…
Május elején szerveztek Bod Péter-konferenciát, akkor milyen eredményeket mutattak be? – Ez az év arról szól, hogy rengeteg ilyen jellegű találkozóra kerül sor, néha úgy érzem, hogy már túl sokra, máskor azt gondolom, hogy kevésre. Ez a konferencia azért kiemelkedő, mert üzenetértéke volt: szórvány és tömb kapcsolatát szorosra fűzte, beindított jövőbe tekintő folyamatokat, mint például egy Bod Péter-szobor állítása, magyarországi meghívottaink pedig ki szeretnék adni az elhangzottakból összeállított tanulmánykötetet. Nem pusztán szünetekkel tarkított okos előadások gyűjteménye volt ez a találkozó, hanem komoly esemény, amely az egész 18. századot átölelte, több megközelítésből.
Miért időszerű Bod Péter? Hiszen nem kapna ekkora szerepet, ha a ma számára irreleváns volna az üzenete... – Több szempontból az, nem szeretném felsorolni az összeset. Ehelyett inkább a mottókra hívom fel a figyelmet, amelyek köré egy-egy konferencia épül. Februári háromszéki találkozónkon a mottó az volt: „A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér”. Egy felsőcsernátoni előadáson hangzott el az a mondata, hogy „Méltatlan és haszontalan a rest ember a respublikában” – véleményem szerint a keresztény, elsősorban a görög-keleti naptárakra volna érdemes ráírni ezt a megjegyzését. Bod Péternek az utilitarizmustól az akadémiaalapításig, az alapos tudományos gyűjtőmunkájáig megannyi üzenete van.
Térjünk át az ön magyarigeni éveire. A 2002-es népszámlálás adatai szerint a faluban 13 magyar élt, ez egy igen kicsiny gyülekezet… – Igen, egy időben azt mondtam, hogy Erdélyben nincs még egy olyan hely, ahol a papi család nagyobb, mint a közösség. Ettől eltekintve nem szeretnék számháborút vívni, nem akarok például abba a tévedésbe esni, hogy egy nagyobb szám láttán rögtön minőséget sejtek. Bod Péter is egyedül dolgozott, mégis komoly munkát végzett, így van ezzel a kis magyarigeni közösség is. A településről írt monográfiám erről is szól: ha egy nemzeti tragédia történik, ez pedig erősen hat a demográfiai fejlődésre, akkor, a „mélypont” elérése után, milyen lehetőségek kínálkoznak...
A magyarigenieknek milyen pozitív, lelkesítő üzenetet tudott megfogalmazni?
– Azt hangsúlyoztam, hogy nekik lényegében egy örökségre kell vigyázniuk, ezt pedig semmiképp sem szabad magára hagyni és elárulni. De hogy egy kicsit mégis éljünk a statisztika-számmisztika trükkjeivel, elmondanám, hogy a közösségem néhány év alatt kétszáz százalékkal gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy olyant mondtam és tettem, ami fejlesztette és odavonzotta az embereket, de nem hanyagolható a saját teljesítményem sem ebben a kérdésben (nevet). Példaképeket kell az emberek elé állítani, így Bod Péter kultuszát felelevenítettem, Magyarigenről pedig mindenhol úgy beszéltem, mint a világ közepéről.
Hogyan viszonyult a többségi társadalom a kisebbségi törekvésekhez? – Két dolgot kellett figyelembe vennem a magyarigeni közösség esetén. Egyrészt a kis, magyar társaság összetartását, másrészt a többséggel való kapcsolattartást. Ez nagy felelősséggel járt, normális, pozitív kapcsolatokat kellett kialakítani az emberekkel, ugyanakkor a két közösség kapcsolata miatt nem volt helye annak, hogy hangzatos szólamokkal és mellveregetve emlegessük etnikai hovatartozásunkat. Céltudatosnak kellett viszont lenni, a birtokok, épületek visszaszerzésétől a saját intézmények működtetéséig számos feladatot meghatároztunk, és mindvégig meg kellett tartani az etnikumok közti egyensúlyt.
Hogyan alakultak, illetve alakulnak a gyulafehérvári évek? – Ezek sem másabbak, mint a Magyarigenben eltöltött esztendők, az azonban különbség, hogy Gyulafehérvár ismert központ. Itt a katolikus egyházzal kell ápolnunk a jó viszonyt, hiszen az intézményeikben tanulnak óvodásaink, iskolásaink, de elmondhatjuk, hogy a magyarság jelentős része, négy-ötszáz ember a református egyház tagja. Érdekes közösség a gyulafehérvári, egy fiatalabb, házas nemzedék jelenléte erőteljesen érezhető a társadalmi, egyházi életben, a kisebbségi létre pedig felhozok egy példát: van olyan presbiterünk, aki vegyes házasságból származik, de református lett, és magyarul kezdett tanulni, ami mára meghozta a gyümölcsét. A jövőbe is tekintünk, leégett parókiát javítunk, imatermet és templomot, táborközpontot létesítünk. A megye számos településére kiterjed aktivitásunk, én magam alapítványi munkát is végzek, civil programokban veszek részt.
Hogyan látja, javult a kapcsolat tömb és szórvány között? – Egy jó barátom, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke mondta egyszer, hogy „mi csak rohanunk Pest felé, és látjuk az ablakon kinézve, hogy szórványban is élnek magyarok”. Persze, sokat javult a helyzet, és annak ellenére, hogy a Fehér megyei magyarság mintha lassabban élné bele magát ebbe a kapcsolatba, jelen vagyunk mi is benne.
Gudor Kund Botond (1971, Balázsfalva)
Református lelkipásztor, tanár, kutató. A nagyszebeni Egészségügyi Középiskola elvégzése (1990) után, 1991-től, felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Fakultásának Lelkészképző Karán folytatja, ahol 1995-ben diplomázik. Eközben, 1993-tól, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történettudományi Karának Történettudomány és Filozófia Tanszékén is tanul, ahol 1997-ben szerez történelemtanári diplomát. Budapesti és szegedi egyetemek cserediákja, 1999-ben magiszteri fokozatot, 2007-ben doktori címet szerez történettudományból. 2003– 2005 között teológiából magiszteri kurzuson vesz részt, Mth fokozatot szerez az Amszterdami Szabadegyetemen, a Nemzetközi Református Teológiai Intézet(IRTI) szervezésében, amelynek tagja. 1998 májusában szentelik lelkésszé, előbb a magyarigeni református egyház lelkipásztora (2011-ig), jelenleg Gyulafehérváron szolgál. 1997-től több oktatási intézmény munkatársa volt, 2009–2010-ben a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának vendégtanára, 2007-től tudományos kutató a Gyulafehérvári Egyetem Iuliu Maniu Történelmi és Politológiai Kutatóközpontjában. 2000-től a gyulafehérvári művelődési, közoktatási és műemlékvédelmi célokat felvállaló Bod Péter Alapítvány elnöke. Számos tanulmánya és öt könyve jelent meg, közülük kiemelkedik az Istoricul Bod Péter (1712–1769) – Kolozsvár, 2008 és a Rediviva chartophylax Igeniensis. Az erdély-hegyaljai Magyarigen református közösségének története (Tatoma Kiadó, Barót – Kolozsvár, 2011).
Kustán Magyari Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. június 29.
Talán eltűnünk
Hirtelen, mert semmi nem tart örökké, bár – ha már úgyis az RMDSZ szócsövének tekintették, különösen ellenségei, a lapot – sosem volna nagyobb szüksége a magyar politikai és etnikai kisebbségnek egy országos napilapra, mint most, beszorulva az önkormányzatokba. De állítólag piacgazdaságban élünk, ráfizetéses a dolog, nem tartják el a lapot az olvasók, már akkor sem, ha a szerzők ingyen dolgoznak.
Én egy tanítványom révén kerültem a szerkesztőségbe még a múlt évezredben, Cseke Gábor és Gyarmath János csinálták akkor a Magyar Szót. Valami furcsa vegyüléke volt a múltból ittmaradt hagyományos napilapnak, és az új követelményeknek megfelelni akaró újdondász törekvéseknek. Volt egy előfizetői rétege, amely megszokta, hogy elő kell fizetni a „ziarul maghiar”-ra, s ha a barátságtalan lapterjesztés jóvoltából két-háromnapos késéssel is, de magyarul tájékozódunk a világ dolgaiban Romániában. Volt kiterjedt tudósítói hálózat, és az idő teltével – hála az internetnek – naprakész frissesség két ország történéseiben.
Sőt a lap fogyatkozó presztízsébe még belefért egy meghívás révén a Verespatakon nyitandó aranybánya vendégévé válnom, tájékoztattam a magyar nyelvű olvasókat, s – mivel a jutalom mindig kérdéses volt a magamfajta szellemi szabadfoglalkozásúak körében – hát a bányaberuházó cég költségén laktam ott szállodában egy kurta hétig, s írtam meg, amit láttam. Ez volt a legnagyobb megbecsülés, ami újságíróként ért.
Majd jött az Új Magyar Szó, Ágoston Hugóval a főszerkesztői székben, ahonnan hamar fölállt, s maradtunk a Vélemény oldalon. Mielőtt bezár a bazár, el kell mondanom, a magam személyét kivonva az egészből, hogy sajtótörténeti tananyagnak elmenne, miképpen kell és lehet egy oldalon elkötelezett, a racionalitás talaján álló, értékalapú sokszínűséget összehozni.
Kisvárosunkban most eltűnt egy negyvenhat éves nő. Eddig ilyesmi Alzheimer-kóros öregekkel fordult elő. A nő – korunk állampolgára – diplomás munkanélküli, aki egy-két éve külföldi munkavállalással is próbálkozik, de a frankhitelek nyomán beállt változások reménytelenné tették mindennapjait. Most, hogy nincs hír róla, születik a városi legenda. Modern Monte Christóként eltűnt, adósságait nincs kin behajtani, s új külsővel új életet kezdve, valahol messze az embertelenné alakult jelen szabályain túl jár.
Most mi is eltűnünk. Talán. De hiszem, hogy nagyobb értéket képviselünk annál, amire a piac most árazott, tudom, hogy most még inkább szükség van ránk. Nem tűnhetünk el nyomtalan. Figyeljenek.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. június 29.
A csoda
A hírben, amely felröppentette, hogy az Új Magyar Szó nyomtatott változata megszűnik, a Magyar Távirata Iroda egyszerűen intézett el több mint fél évszázadot: az egykori kommunista pártlap, az Előre, annak rendszerváltozás utáni utóda, a Romániai Magyar Szó, majd követője, az ÚMSZ, az RMDSZ közeli magyar napilap július elsejétől nem jelenik meg többé. Úgy hangzott, mint valamiféle rutinszerű közhelyekből összefércelt gyászjelentés, amely fölött elsiklik a szem, amely nem okozhat különösebb megrázkódtatást, hiszen a már aggastyánnak mondható X.Y. a különböző korokban már éppen eleget élt ahhoz, hogy engedelmeskedjen a természet törvényeinek és végső nyugalomra hajtsa a fejét.
De vajon ilyen egyszerű ez? Vajon nem a romániai magyarság életének egy darabja porlik szét mindörökké egy több évtizedes napilap halálával? Vagy ezeket a szavakat éppen most, a sírba roskadásnál leírva, túlságosan szenvelgő és dagályos lennék, valamiféle olyan, könnyzacskókat kicsordító fickó, akinek a kézfogását egész életemben és minden szavammal szerettem volna elkerülni? Az Előre, az egykori kommunista pártlap. Szász János, Méliusz József, Halász Anna, Bodor Pál, Domokos Géza és mások írásai jutnak eszembe, akik világra szomjas egész nemzedékem számára bontottak legalább réseket azon a falon, amelyet olyan magasra szerettek volna rakni, hogy még a madár röpte se tűnjön öntörvényűnek, hanem irányítottnak és kiszámíthatónak.
Az utód, a Romániai Magyar Szó, amely a rendszerváltás utáni években Gyarmath János, Cseke Gábor és mások hihetetlenül nehéz, a nappal és éjszaka választóvonalait nem ismerő munkájával alakította át önmagát és próbált valódi tartalmat társítani mindazokhoz a fogalmakhoz, amelyeknek felszíni formáit már ugyanazon és szinte megkülönbözhetetlen alakzattá koptatták az előző évtizedek. Valamikor ekkor, a múlt század kilencvenes éveinek elején csapódtam én hozzájuk, és szinte el sem hiszem: immár két évtizede, hogy hetente közöltem legalább egy, olykor pedig két szöveget, publicisztikát, amint a szakmában mondani szokás, hogy milyen a Csíkszeredához tartozó Zsögödből a világ.
De vajon hogyan, milyen sikerrel? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy rá kell bízni az olvasóra. De ilyenkor érdemes elmondani azt is, hogy milyen eszmerendszerre támaszkodott az a közíró, aki nem csupán végigkövette az eseményeket-jelenségeket, hanem a maga felelősségteljesnek vélt, a magyar nyelv gazdagságához és az emberi értelemhez mért szavaival meg is próbálta értelmezni és befolyásolni azokat.
Azt hiszem, amióta leütöttem a nyilvánosság számára a legelső betűket, mindvégig európai értékeket, európai gondolkodásmódot szerettem volna meghonosítani szűkebb és tágabb hazámban, mert valóban hittem abban, hogy ez közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Mint ahogyan abban bíztam: az értelem szava képes úrrá lenni a butításon, az ámításon, a nagy szavakkal való öncélú dobálózáson. Mint ahogyan abban hittem: az önállóságot a romániai magyarság számára úgy kell kialakítanunk, hogy az nyitottsághoz, ne bezárkózáshoz, korszerű és másokkal mindig összemérhető jövőhöz, ne pedig réveteg múltba forduláshoz vezessen.
Mint ahogyan úgy véltem: olyan helyi társadalmakat kellene építenünk, amelyeket nem kiskirályok vezetnek, hanem a közösség képes demokratikus eszközökkel – köztük önálló médiával! – érvényesíteni akaratát, ez pedig nem csupán egy szűk kisebbség, hanem a többség élhetőbb életéhez vezet, és ilyképpen a szülőföldön való maradás a lét természetes állapota, nem pedig holmi délibábos nemzeti parancsszó. Négy évtizednyi újságírás és közéleti munka után, a nacionalizmusok újabb fellángolását, a politikai populizmusok egyre gazdagodó eszköztárát látva, egyre kevésbé bízom abban, hogy ez sikerült.
Mi teszi önt boldoggá? – kérdezett meg egyszer az egyik erdélyi hírportál szerkesztője, és akkor azt válaszoltam: számomra mindörökre csoda marad, hogy az íróasztalnál megfogalmazott gondolatok tíz, több száz vagy éppen több ezer kilométernyi távolságra a mások fejében visszhangzanak. Soha ne feledjük: az ÚMSZ-nek, véleményoldalainak, sok köze volt ehhez a csodához.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. június 29.
Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.2012. június 29.
(Az utolsó számot veszik kezükbe! 2005. augusztus 1.) Új Magyar Szó (Bukarest) /vezércikk/
Búcsú az olvasótól
Ha ennyire volt ránk szükség, és a romániai magyar közösség ennyire tudott támogatni, akkor az ennyi. Ha az arra hivatottak ennyire értékelték a munkánk fontosságát, a szerepünket – akkor az szintén: ennyi. Mindenesetre könyöradományt nem kértünk. Abban a meggyőződésben dolgoztunk, hogy szükség van a munkánkra, hogy egy ilyen arculatú, a közösségnek elkötelezett újságírást becsületesen művelő orgánumra szükség van.
Azok az olvasók, akik az Új Magyar Szót megrendelhető vagy megvásárolható papírújság formájában olvasták, mától országos magyar napilap nélkül maradnak.
Nehéz ilyenkor bármit is mondani, magyarázni. Sajnáljuk nagyon, mert tudjuk, hogy sok (volt) az idős, „hagyományos” olvasónk, akinek a helyi újság mellett mi segítettünk tájékozódni, eligazodni ország-világ-közösségünk eseményeiben, életében, és ők – legalábbis nagy többségükben – interneten nem fogják tudni olvasni lapunkat. Lehettek, akik reggel a megszokás csendes bizonyosságával vették kézbe, lehettek, akiknek délutáni olvasmányuk volt. Lehettek, akik egyetértettek cikkeinkkel, mások, akik egyes írásokkal nem. De az országos magyar napilap mindenképpen része volt az életüknek, és ezt a részt most elveszítették.
Magunkat nem sajnáljuk. Ha ennyire volt ránk szükség, és a romániai magyar közösség ennyire tudott támogatni, akkor az ennyi. Ha az arra hivatottak ennyire értékelték a munkánk fontosságát, a szerepünket – akkor az szintén: ennyi.
Mindenesetre könyöradományt nem kértünk. Abban a meggyőződésben dolgoztunk, hogy szükség van a munkánkra, hogy egy ilyen arculatú, a közösségnek (és, igen, legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek) elkötelezett újságírást becsületesen művelő orgánumra szükség van. Amikor – természetesen a megfelelő koncepció- és stílusváltással – folytatva az időlegesen megszüntetett Romániai Magyar Szó munkáját, első számaink megjelentek, mi voltunk azok, akik a hangadó romániai magyar sajtó negativitástengerében az értékalapú, pozitív megközelítésmódot képviseltük. Lassan kiderült, hogy nincs is olyan nehéz dolgunk, hiszen – amint a sorozatos szavazások alkalmával is bebizonyosodott – közösségünk „együtt élt” az RMDSZ-szel, igényelte ezt a megközelítésmódot, örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres „ellenzékiség”, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett. Most alkalmasint az derülhetett ki, hogy elképzelése szerint Szövetségünk saját médiaháttér nélkül, a felbillent egyensúlyú romániai magyar sajtópiac körülményei között is boldogul és túlél mind a közösségszolgálat, mind a politikai harc frontjain – kívánjuk, hogy sikerüljön! Nem pénzért tettük, a kis fizetésekből főleg fiatal, családos munkatársaink alig tudtak megélni. A lap arculatát, irányultságát meghatározó Vélemény rovatunk közírói két éve mind honorárium nélkül dolgoznak.
Mi tagadás, szembementünk a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerültük az olcsó nemzetieskedést, kímélet nélkül elítéltük az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon. Eszményképünk a pluralista demokrácia, a jogállamiság, vagyis a törvények, a türelmesség és az értékek tisztele.
Csakhogy mindezek most már önök számára nem egyebek, mint puszta szavak, kedves elhagyott olvasóink. Bocsássanak meg, ha tudnak.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. június 29.
Erdélyhez mindenki ért Magyarországon
A napokban tért haza Erdélyből Budapestre Szilágyi Mátyás főkonzul, akinek lejárt négyéves megbízatása. A magyar diplomatával készült beszélgetésünk a román-magyar viszony erényeit és árnyoldalait boncolgatja.
– A kisebbségbe szorult külhoni magyarság, a többségi román nemzetállam és Magyarország bűvös háromszöget képez, amiben mi, erdélyi magyarok évtizedek óta keressük a helyünket. De mit jelent egy magyarországi számára az erdélyi lét? – Magyarországon minden harmadik embernek erdélyi rokona van, valamint ennél is több ismerőse, így az, ami Erdélyben fáj a magyaroknak, az rögtön sajog Budapesten is. Tulajdonképpen a rendszerváltás előtt is így volt, csak akkor egyféle búvópatakként érvényesült ez a hatás, annak ellenére, hogy – ismert történelmi-politikai okokból – a rendszer bűnös módon évtizedekig nem volt hajlandó tudatosan foglalkozni a kérdéssel. – Frissen végzett diplomataként a Ceauºescu-rendszer utolsó hónapjaiban került a magyar külügybe, a rendszerváltás után pedig a semmiből próbálták újjáépíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Miben reménykedtek? – Mindenekelőtt a hatalmas eufóriában, amely 1989 végén Romániát és Magyarországot egyaránt hatalmába kerítette. Mindenki lelkesedett, és abban hitt, hogy egy csapásra megoldódnak a több évtizedes problémák. Nem így történt. A kezdeti lelkesedés hamar kihűlt, és néhány hét múlva olyan események következtek, amelyek a másik fél rendkívüli bizalmatlanságára világítottak rá. Kiderült, nem lehet gyors előrelépéseket elérni. Hosszú, befejezetlen, csonka diplomáciai jegyzőkönyvek és félbeszakított tárgyalások jellemezték a kilencvenes évek eleji román-magyar kapcsolatokat. A román fél bizalmatlansága miatt rendkívüli akadályokba ütközött a magyar nemzeti ünnepek megülése. – Emlékszik, mikor történt lényegi elmozdulás a román-magyar kapcsolatok terén? – Ha visszanézek erre az időszakra, azt kell mondanom, hogy a következő években hatalmas előrelépéseket értünk el. Már a kilencvenes évek második felére lényeges elmozdulások történtek: kialakult egy jól működő kapcsolatrendszer, megszületett a sokat kritizált alapszerződés – a maga hiányosságaival és erényeivel –, létrejöttek a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok, amelyek ma is működnek. Ez az időszak szinte pályakezdő koromra esett, amikor az ember sokkal rugalmasabb, nagyobb kedvvel dolgozik, és nem veszi észre, hogy mennyire nehéz, emberpróbáló éveket hagyott maga mögött. – Karrierdiplomataként az egymást követő magyar kormányok szolgálatában állt. Voltak-e törések és újrakezdések a román-magyar kapcsolatokban? – Húsz, huszonkét év egyértelmű tendenciát rajzol ki: a szövetségi rendszer jól körülhatárolható mozgásteret biztosít Magyarország számára, amin belül különböző külpolitikai, diplomáciai elveket lehet érvényesíteni, megítélésem szerint azonban nagy kitérések nem lehetségesek. Természetesen akadtak törések és bizalmi válságok, emellett viszont mindenik korszaknak megvoltak a maga erényei és kiemelkedő csúcspontjai. Antall József esetében fontos kiemelni a 15 millió magyarról való gondoskodás alkotmányos garanciáinak felvázolását. Ennek a korszaknak a hozománya a határon túli magyarság irányába történő erőteljes nyitás. 1997-ben, a Horn-kormány idején nyílt meg a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, és létrejött a kétoldalú alapszerződés. Az első Orbán-kormány idején a státus-, illetve kedvezménytörvénnyel minőségi ugrás történt: a határon túli magyarság jogérvényesítését az otthoni magyarok státusához próbálták igazítani, hogy a nemzetrészek között valamelyest szűküljön a szakadék. Figyelni kellett az Európai Unió diszkriminációellenes előírásaira, ezért az eredeti elképzelés csak részlegesen valósulhatott meg. A státustörvény nyújtotta kedvezményeket mind a mai napig sokan igénylik. – Mennyire volt sikeres a státustörvény? – Nemzetközi jogi vonatkozásban a magyar státustörvény európai szinten is jelentős eredmény. A státustörvénnyel Magyarország jogi-elméleti értelemben megalapozta azt az elgondolást, miszerint legális és jogos, ha a határain kívül élő történelmi nemzeti kisebbségeit figyelemmel követi az anyaország. A státustörvény által szavatolt gondoskodást a határon túli közösségekről elsőként Magyarország vezette be a világon. Volt már egy-két precedens, például a lengyel igazolvány, annak előírásai viszont jóval elmaradnak a magyar törvénykezés e téren történt sikerei mögött. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága végül jóváhagyta és indokoltnak találta a magyar törvényt. – A magyar állampolgárság megadása a határon túli magyarság számára egy újabb sikertörténet, amely túlmutat minden eddigi gesztuson. Hogyan birkóznak meg a feladattal? – A döntést óriási várakozás övezte, ennek megfelelően a tevékenység hatalmas munkát igényel a magyar állam részéről. A leglátogatottabb – csíkszeredai, kolozsvári és szabadkai – konzulátusokon hatalmas munkaátszervezésre volt szükség. A tavalyi második félévhez képest idén még nagyobb az érdeklődés – számolnunk kell tehát azzal, hogy a folyamat több évig fog tartani. – A magyar diplomácia sikeresnek tartja a román-magyar kapcsolatokat, tény azonban, hogy fontos nemzetstratégiai kérdésekben nem történt előrelépés. Nem jött létre sem kulturális, sem területi autonómia, nincs önálló állami magyar egyetem – hogy csak a három legfontosabb magyar követelést említsem. Elérhetett volna többet a magyar diplomácia? – Arról beszélni a diplomáciában, hogy mi lett volna, ha, kissé történelmietlen. Mindig úgy tűnt, hogy vannak választási lehetőségeink, azonban mozgásterünk körülhatárolt volt. Nem szabad elfeledni, hogy a magyar-román kapcsolatrendszer kisebbségpolitikailag aszimmetrikus: nekünk egy másfél milliós magyar közösségünk van Erdélyben, míg Romániának egy 10-15 ezer fős kisebbsége Magyarországon. Amagyarországi román kisebbség iránti román érdeklődés a kétezres évek elejéig szinte elhanyagolható volt, mára azonban gyökeresen megváltozott ahelyzet. Diplomáciai síkon ez az aszimmetria nehézséget jelent, a diplomácia ugyanis a kölcsönösségre apellál. A magyar diplomácia egyik alapelve, hogy a kisebbségi jogokat nem lehet viszonossági alapon kezelni, mert az az adott kisebbség szerves hozzátartozója. Romániában hatalmas magyar kisebbség él sajátos jogkövetelésekkel, igényekkel, amit nemzeti közösségként kell kezelni. – Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hiszen a szolid kisebbségi önkormányzati rendszer bevezetésével széleskörű, személyi elvű, kulturális autonómiát biztosított a magyarországi románságnak is. Hol áll ettől a romániai joggyakorlat? – Magyarország kisebbségei számára kollektív jogokat ad, ezt a terminológiát azonban a romániai jogrend nem ismeri el. Ezekről a kérdésekről nagyon nehéz – vagy egyáltalán nem lehet a – román féllel tárgyalni. A kétoldalú vegyes bizottságokban inkább gyakorlati, pragmatikus kérdésekről esik szó. – Melyek azok a kérdések, amelyekre a vegyes bizottságokban megoldás született? – A bizottságoknak hatalmas problémaleltárral kell számolniuk. Vannak megoldott kérdések, vannak kezelés alatt levő problémák, illetve olyan tételek, amelyekre megoldást keresünk. Az elmúlt tíz év alatt számos kérdést sikerült rendezni. Gondolok itt a különböző intézménytámogatási kötelezettségekre: a kulturális intézmények, iskolák, a műemlék-felújítási programok támogatására – például a kormányközi sikerként elkönyvelt Mátyás-szoborcsoport restaurálása –, aminek kézzelfogható hozadéka van. A restitúció kérdése is a vegyes bizottságok asztalára került, itt egyelőre azonban sok a nyitott kérdés, a restitúciós folyamatok az utóbbi öt évben lelassultak. Szintén a vegyes bizottságokban foglalkozunk a kétnyelvű táblák ügyével, például a kolozsvárival vagy a Mátyás-szoborcsoport elé került Iorga-idézettel, amit a magyar fél törvénytelennek tekint. – Választási kampányok idején tapasztaljuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokban minden összeomolhat, ha beindul a gyűlöletkampány... – A román-magyar viszonyt kétségkívül élénken befolyásolják a hangzatos megnyilvánulások. Ahogy mondani szokás, Magyarországon a focihoz, a politikához és Erdélyhez mindenki ért, így aztán ezekben a kérdésekben mindenki állást foglal. A román politikai elitben sok olyan személy van, aki szívesen kihasználja a témát, és választásokon rögtön előrántja a magyar kártyát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli hercehurca március 15-ei kirobbanása a 22 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékeztetett egy olyan városban, ahol csak egy szikra kellett... A Nyirő-temetés már csak olaj volt a tűzre. Normális emberi környezetben magától értetődő, hogy egy nagy személyiséget saját szülőföldjén temessenek el. Az eredeti menetrend szerint a temetésre egyébként nem a választási kampányban került volna sor. – Mi lenne a román-magyar viszonyban az a lépcsőfok, amit mindenképpen meg kéne lépni? – El kell érni a magyar regionálisan hivatalos nyelvi státusát, ezt a törekvést a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja. Minden kérdésben tárgyalásos, parlamentáris módon kell előrelépni. Az új román kormánnyal is meg kell találni, ki kell alakítani a közlekedési csatornákat. – A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus hatékonyan részt vesz a helyi kulturális életben, számos rendezvény szervezője. Személyes elkötelezettséget érez az ilyen tevékenységek iránt? – A kulturális rendezvények nem titkolt szándéka, hogy Kolozsváron létrehozzunk egy Magyar Kulturális Intézetet. Ennek nem csak az erdélyi magyarság, hanem a románság is haszonélvezője lenne. A zene, a képzőművészet, a szépirodalom és a történelmi művek egymás nyelveire történő fordítása csupán néhány példa arra, hogy a leendő kulturális intézet igen áldásos tevékenységet folytathatna. Amennyiben nem beszél, vagy nem olvas magyarul, az egyébként érdeklődő román értelmiség számára is elérhetetlen a magyar kulturális kincs. Ez az egyik akadálya annak, hogy a románok megértsék álláspontunkat, érzésvilágunkat.
Szilágyi Mátyás
Budapesten született, édesanyja szülei azonban lugosi (bánsági) eredetűek, a család 1945 után telepedett le Magyarországon. Két gyermek édesapja. Szilágyi Mátyás a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemét végezte 1984-1989 között, itt románt és franciát tanult. 1989-ben tért haza Magyarországra, ahol a külügyminisztérium román referatúráján dolgozott Rudas Ernő későbbi bukaresti nagykövettel. Munkatársa volt többek között Rékás Domokosnak, aki a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus felszámolása után, 1988-ban tért haza Budapestre. 1991-1997 között a bukaresti magyar nagykövetség beosztott diplomatája, ezt követően a magyar külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette. 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja, 2008-tól nevezték ki kolozsvári magyar főkonzulnak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2012. június 30.
Nem akar magyar szót hallani Lia Olguţa Vasilescu
Helybeli munkaerő támogatását sürgette Krajova frissen megválasztott polgármestere. Lia Olguţa Vasilescu három építőtelepet látogatott meg, majd közölte: szerinte legalább 80 százalékban krajovai munkaerőt kell alkalmazni, mert nem természetes, hogy magyar szót halljon a város építőtelepein, jelenti a Mediafax hírügynökség. A szociáldemokrata politikus szerint el kell érni azt, hogy a munkások 80%-a a helyi lakosság köréből kerüljön ki, mert nem normális az, hogy Krajován magyarul beszélnek.
Paprika Rádió. Erdély.ma2012. június 30.
Leminősítette Romániát a Moody’s
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, az euróövezetből eredő kockázatokkal és a jelentős devizaalapú hazai hitelállománnyal indokolva a lépést.
A legnagyobb hitelminősítő csoport az európai piaci zárások után, péntek este Londonban bejelentette, hogy a kilátásrontás a devizában, illetve hazai valutában fennálló hosszú futamidejű kormánykötvény-kötelezettségek „Baa3"-as szintű – más hitelminősítők módszertanában „BBB mínusz"-nak megfelelő – osztályzatát érinti.
Ha a Moody's innen leminősíti Romániát, azzal a hosszú távú román szuverén adósbesorolás átkerül a befektetésre már nem ajánlott „Ba" sávba.
A hitelminősítő indoklása szerint a döntés egyik fő tényezője az volt, hogy a román gazdaság szoros szálakkal kapcsolódik az Európai Unióhoz, és hatással lehet a román növekedési kilátásokra, ha az uniós kereskedelmi, befektetési és finanszírozási partnerországokban hosszasan elnyúló lassú növekedési időszak kezdődik.
A Moody's kiemeli, hogy a román export 50 százalékát az euróövezet, további 20 százalékát a többi uniós gazdaság veszi fel.
A kilátásrontás másik fő tényezője a viszonylag magas román devizaadósság-állomány, amely 2011-ben a hazai össztermék (GDP) 72 százalékával volt egyenlő. Ez a hitelminősítő szerint szintén nyomást gyakorolhat a növekedési kilátásokra és a fizetésimérleg-pozícióra is, az alacsonyabb növekedési ütem pedig a bankrendszerbeli kockázatokat erősítheti, mivel akadályozza a nem teljesítő kinnlevőségek magas – idei márciusi állapot alapján 15,9 százalékos – arányának csökkenését. Bár a jórészt külföldi tulajdonú román bankrendszer tőkeellátottsága és felügyelete megfelelő, a kinnlevőség/betét ráta azonban viszonylag magas, és a nagy devizaalapú hitelállomány refinanszírozása jelentős mértékben függ az anyabankok finanszírozásától – áll a Moody's elemzésében. A cég szerint ugyanakkor abban, hogy a pénteki hitelminősítői akció csak a kilátásrontásra korlátozódott, és Románia megtarthatta „Baa3"-as – vagyis befektetési ajánlású – államadós-osztályzatát, szerepe volt Románia EU-integrációjának, amely komoly mértékben növelte az egy főre jutó jövedelmi szintet, valamint a beruházások, a megtakarítások értékét és a gazdaság versenyképességét. Emellett az ország adósprofilja szempontjából kedvező a viszonylag alacsony összesített kormányadósság, és az elmúlt két évben végrehajtott költségvetési konszolidáció is, amely a 2009-ben mért 9 százalékról 2011 végéig 5,2 százalékra vitte le a GDP-arányos román államháztartási hiányt.
A Moody's megjegyzi, hogy bár az év elején tiltakozó demonstrációk voltak a költségvetési szigor ellen, és az elmúlt négy hónapban két kormányváltás is lezajlott, az ország költségvetési mérőszámai az idei év eddigi szakaszában javultak a tavalyi mutatókhoz képest.
A hitelminősítő a befektetési ajánlású román adósosztályzat megtartásának fő tényezői között emeli ki azt is, hogy mindegyik román kormány kifejezte elkötelezettségét az IMF/EU/Világbank-hitelmegállapodásokban szereplő gazdaságpolitikai célok mellett.
A Moody's szerint e megállapodások alátámasztják Románia adósprofilját, mivel az előírt költségvetési reformok javították a kormány középtávú költségvetési kilátásait, emellett e nemzetközi intézmények fizetésimérleg- és külső likviditási támogatást tudnak nyújtani, ha nehezebbé válik a tőkepiaci finanszírozás.
MTI. Erdély.ma2012. június 30.
Bunkók árnyékában
Nem sejthettük volna, hogy annyi életbe vágó, mitikusan szép halál-novella után Nyirő Józseffel is továbbíratja sorsát az utolsó kopjafa árnyékában hőn szeretett Székelyföldjének mindenkori román kormánya, hazai magyar pártosai és pártütői s az anyaországi balliberális sajtó-siserahad.
Mert ami véle történik, az valóságos Nyirő-novella.
Magyar állami közbenjárás szükségeltetett a végakarat szerinti újratemetéshez, s mire Spanyolhonból errébb hozván elhamvasztották, már fenték vasaikat a választási gyászhuszárok, s egy sajtóbéli gyászbagoly huhintására végveszélybe került a román államiság is. Tettek róla. Kopók hada vadászott a Hargitán urnák, út menti porok után májusi harmatot. Az ellenség azonosítása lassan ment, nem csoda, hisz oly mély feledésre ítélték több mint fél századon át, s most a románellenesség bélyegének rásütésére hiába dúlták fel a levéltárakat (akárcsak Ceauşescu-időket átélt mai magyar írók életében sem tudtak följegyezni többet – 12 dossziém tanú rá – magyar nacionalista, államellenes tendenciáknál) – minden konkrét bizonyíték nélkül. Hát inkább szélnek eresztették az országos főlevéltárost, ráparancsoltak az új prefektusra: nézze semmibe, hogy ötvenkilenc éve alaposan elhunyt, frissen hamvasztott halottról van szó, mert ha hazai földbe dugják, veszélyezteti Románia integritását.
Most ott tartunk, hogy Nyirő nevétől zeng a fél világ (ezért honi magyar pártvezér költőink arccal mindig a hatalomnak némán rosszallólagosak, míg a Nagy Prókátor fasisztázik), s mint a rossz anyósviccben, homokórába szórnák hamvait, hadd dolgozzék, beste székelye! S akik biggyeszgetik rá a pöcsétet: „románellenes, fasiszta, antiszemita” – azt is tagadják, hogy olvasták valaha, vagy mindmáig találkoztak volna nevével. Védelmezhetnénk e vádak ellen, de a nem-olvasók hisztériája miatt fölöslegesen.
Boldogult úrfikoromban nem hittem volna, hogy a szemita-antiszemita métely még gyökeret ereszthet Erdélyben, a kisebbségben élő népek egymásrautaltságában. S ma is remélem, erősebbek ennél könyvei, melyek máris újra ellepik a polcokat; Illés Bélákon, Gergely Sándorokon, Gábor Andorokon iskolázott kétségbeesett magyartanárok unokái, fölnézve a számítógépből, böngészik a székely havasok könyveit, Uz Bence csalafintaságait, miközben Hitler, Horthy, Szálasi kísértetének visszajárásáról hiába csaholnak hazug és rettegő politikagyárosok.
Ocsú belőle is kihull, tiszta szem megmarad, míg a homokóra méri e nyavalyás időt. Tény, hogy a székely néplélek egyik legjelentősebb ismerőjének és továbbsugárzójának végakarata mindenképp teljesül: „Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ...” Farkas Árpád
3szek.ro. Erdély.ma2012. június 30.
A nagy kérdés
Victor Ponta és Robert Fico. A feltámadt kisantant.
Ponta csinált „ügyet” Nyirő temetéséből. A temetés szervezése ugyanis több mint egy éve folyt, a magyar és a román illetékesek mindenben megegyeztek – és akkor jött a kormányváltás.
Jött Ponta, és előre megígérte, hogy a marosvásárhelyi orvosképzésben nem lesz magyar kar. Elődje, a jobboldali román kormány megteremtette végre azt, ami a világ legtermészetesebb dolga kellene legyen, de jött Ponta, ez a rossz külsejű lókupec, akitől senki sem venne használt autót, és visszavonta elődje intézkedését. Nagyon nem is indokolta. Csak. Jött Ponta, és bejelentette, hogy a választójogi törvényt és a közigazgatási beosztást a magyarság kárára fogja átszervezni. S mert ennyi gazemberséget azért mégsem tehetett volna meg szó nélkül, hát ráharapott Nyirő József újratemetésére. Azóta szó sem esik a magyar kar elvételéről és egyebekről – csak Nyirőről. Ponta – aki a saját alkotmánybíróságának döntéseire is magas ívben tesz – boldogan konstatálhatja, hogy az unióban mindezt nyugodtan megteheti.
Fico is megteheti, és mindig is megtehette. Az EU a füle botját sem mozdította és mozdítja, amikor megfosztják állampolgárságuktól a felvidéki magyarokat. Az EU-t ez nem érdekli, a „művelt” világ erre nem érzékeny. Erre sem. A „művelt” világ a „melegolimpia” önmagukat sportolóknak tituláló nyomorultjai miatt aggódik. Hugh Grant meg a magyar médiáért aggódik. Istenem, pedig micsoda remek színész… Milyen kár…
A „művelt” világ az önimádat büszke heverőjén fekszik. Romulus Augustulus a nyálát folyatja, és még nálánál is fiatalabb fiúkra vágyik. Odoaker pedig készülődik…
De addig marad Ponta, Fico és a „művelt” világ. Marad a kisantant. Teljes egyetértésben a „nagy” antanttal. Mint annak idején s mint mindig.
Egyre többször látom, hogy a Monarchia volt a legutolsó menedék.
Nézem a csodálatos Parlamentünket, amely a Monarchia nemzetiségeinek is épült, ahol románok és szlovákok is ültek és felszólaltak. S bennünket gyaláztak már akkor is, ott is. S lett belőlük Ponta meg Fico. Az üres gyűlölet, az igazi ostoba kegyetlenség, a rémisztő frusztráció és a szűnni nem akaró bűntudat miatti engesztelhetetlenség fajtiszta példányai.
S ővelük vannak a hazai „ugyanilyenek”. A kisantant belső katonái. Jászi Oszkár, Garbai, Linder Béla, Cserny, Szamuely utódai. És bizony Lukács György „ovisai”. Mind-mind együtt. Nem változik soha semmi sem. Csak a versek feleselnek egymásnak – ugyanarról.
„A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma: jönnek a szőke és roppant barbárhadak s a Birodalom únt akrosztikont farag s stílusát bágyadó alkonyat aranyozza.” Baudelaire még csak dekadens. Kosztolányi már realista: „Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán hull éji villany, nappali verőfény. Füst és kávé között henyélek, mivel a dolgom, végzetem csak annyi, hogy élek.” A dekadencia és a realizmus között pedig egy befejezett és egy közelgő világháború nyújtózkodik – és a kisantant. Ölik, pusztítják, levágják, meggyalázzák a maradék kis magyar világokat mindenütt, kívül-belül, s minekünk még védekezni sem illendő. Sőt: védekezésünk felháborító. Hiszen kérdés csak egy van, s ezt már Illyés is tudta: „Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság… Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyűlölő! – Pusztul a nép… Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?” Illyés sorai 1939-ből valók. És most tessék csak nyugodtan, higgadtan végiggondolni: lett más kérdés azóta? Nem lett. Akkor pedig mondjuk ki végre: ez minekünk nem kérdésünk többé. Eluntuk. A kérdést is és az aljas kérdésbe bugyolált ocsmány állítást is. És a szándékokat, amelyeket szolgál. Eluntuk a kisantantot is. Ideje van önmagunknak végre. Bayer Zsolt Magyar Hírlap. Erdély.ma2012. június 30.
Megszűnt az Új Magyar Szó nyomtatott kiadása
Anyagi nehézségei miatt felfüggesztette a nyomtatásban való megjelenését az Új Magyar Szó című romániai magyar napilap. A pénteken megjelent még nyomtatott számban a lap több vezető publicistája elköszönt az olvasóktól.
A pénteki lapszámban közölt szűkszavú közlemény tudatja, hogy a Scripta Kiadó Rt. döntése értelmében az Új Magyar Szó romániai országos magyar napilap 2012. július 1-jétől szünetelteti nyomtatott változatának megjelentetését. A lapkiadó súlyos anyagi helyzete miatt kényszerült erre döntésre, amelyet ideiglenesnek tekint. A lap tartalma ezután az Új Magyar Szó internetes felületén, a maszol.ro portálon olvasható. A portál ezentúl napközben is folyamatosan frissül naprakész hírekkel, és a nyomtatott lapban megszokott rovatokkal, publicisztikákkal jelentkezik.
Ágoston Hugó, a lap vezető publicistája vezércikkében azt írta: a lap munkatársai abban a meggyőződésben dolgoztak, hogy szükség van a közösségnek elkötelezett és a közösség „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek elkötelezett” orgánumra. Időközben azt tapasztalták, nincsen nehéz dolguk, hiszen – amint a választási eredmények sora is igazolja – a közösség „együtt élt” az RMDSZ-szel. „Örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres ellenzékiség, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett” – fogalmazott visszatekintésében Ágoston Hugó.
A vezető publicista azt is elismerte, hogy a lap szembement a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerülte az „olcsó nemzetieskedést”, kímélet nélkül elítélte „az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon.”
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként.
Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben.
A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét.
Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét egyébként márciusban Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Krónika (Kolozsvár)2012. június 30.
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát Börvelyen
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében június 29-én, pénteken Börvelyen.
A Szatmár megyei község általános iskolájának kertjében emelt, Bíró Lajos szobrászművész által készített műalkotást Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Markó Béla, volt RMDSZ- elnök leplezte le.
A Nagykároly közelében lévő települést 107 évvel ezelőtt egy szatmári gyűjtőútja során kereste fel az író; a községet ennek apropóján választotta az ünnepségsorozat helyszínéül a társzervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület.
A helyi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke Móricz Zsigmondra emlékezve felidézte: a 133 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született író 1903 és 1906 között, a Kisfaludy Társaság megbízásából szervezett népdalgyűjtő körútjai alkalmával az akkori Szatmár megye nagyon sok, magyarok által lakott településén megfordult.
A gyűjtőutakat megelőző és az azt követő dokumentálás eredményeként az 1908-ban, Borovszky Samu szerkesztésében megjelent monográfiájában terjedelmes tanulmányt írt Szatmár vármegye népe címmel. A falvakban tett látogatásait később szépírói munkásságában is kamatoztatta: műveiben nyomon követhetők a települések lakóival való megismerkedés élményei - fogalmazott beszédében az egyesület alelnöke, megemlítve, hogy börvelyi látogatásának emlékei a Pipacsok a tengeren című ifjúsági regényében olvashatóak. Börvelyen már a magyar irodalom második személyiségének állítanak szobrot - utalt a már korábban, szintén az iskola kertjében emelt Petőfi-emlékműre Muzsnay Árpád.
„Ez a ragyogó műalkotás kifejezi azt, aki Móricz Zsigmond volt és marad mindannyiunk számára: azt az egy tömbből faragott, kemény embert, aki íróként bármelyik pillanatában képes volt szembenézni a magyar valósággal és képes volt ennek a magyar valóságnak a kritikáját megfogalmazni” - mondta méltatásában Markó Béla. A politikus a szobrokra utalva rendkívüli dolognak nevezte, hogy az egyik oldalon Petőfi Sándor, a másikon pedig Móricz Zsigmond „vigyáz ennek a vidéknek a népére, ahogyan vigyázott eddig is”.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Sróth Ödön, a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke, Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke, valamint a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület képviseletében Fülöp István fideszes országgyűlési képviselő. A beszédek után az emlékezés koszorúit helyezték el a jelenlévők Móricz Zsigmond szobránál.
A börvelyi Móricz-emléknapok eseményei pénteken és szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz-vándorkiállításával és tudományos emléküléssel, valamint a környék településein tett irodalmi kirándulásokkal folytatódnak. Krónika (Kolozsvár)2012. június 30.
Hamarosan indul a 8. EMI- tábor!
Közel egy hónap múlva megnyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja, az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő EMI-tábor!
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet nyolcadik alkalommal szervezi meg nagyszabású nyári fesztiválját, mely idén új helyszínen jelentkezik: a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre található Borzonton, a Dorka panzió területén várják augusztus 8-12. között a szórakozni vágyó fiatalokat és fiatal lelkületűeket. A megváltozott helyszín még jobb körülményeket jelent, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy az öt nap során kicsik és nagyok, családok és baráti társaságok egyaránt jól érezzék magukat.
Akik számára nem ismert Borzont neve, azok sem kell sokat keresgéljenek a térképen, hiszen a település közvetlenül a Gyergyószentmiklós felé vezető főút mentén helyezkedik el, hasonlóan a Dorka panzióhoz. Akik vonattal kívánnak eljutni a 8. EMI- táborba, igénybe vehetik a gyergyószentmiklósi vonatállomástól a táborig közlekedő buszjáratokat, valamint az esti órákban, a koncertek előtt további járatok indulnak majd, hogy mindenki kényelmesen kiérhessen az esti koncertekre.
Alakul a programkínálat – idén is lesznek újdonságok!
Az előző évekhez hasonlóan, idén is tematikus sátrakkal találkozhatnak a táborozók. Sok egyéb mellett működni fog az Előadósátor, a Szórványért és népesedéssátor, a Kézművessátor, a Gyerek- és Művészsátor, de lesz Borház- és EMI-sátor is, valamint az idén először jelentkezik az Autonómiasátor, melyet a Székely Nemzeti Tanács működtet majd. További újdonságnak számít az Olimpiasátor, ahol az érdeklődők nyomon követhetik majd az ötkarikás játékok eseményeit.
A szervezők igyekeznek úgy kialakítani a programkínálatot, hogy egyaránt megtalálhatók legyenek a magyarságismereti előadások, a közéleti témák, valamint lehetőség nyíljon sorskérdéseink megvitatására is. Külön előadásban foglalkoznak majd a magyar Szent Koronával, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetével, Nyirő József munkásságával, a népszámlálás és a helyhatósági választás eredményeinek kiértékelésével, gazdasági helyzetünkkel és a kommunista múlt feltárásával, de szó lesz az autonómia helyzetéről a régióátszervezés tükrében, valamint a szórványstratégiáról és a csángók helyzetéről is. A meghívottak között szerepel – többek között – Hetesi Zsolt, Vincze Gábor, Takaró Mihály, Csath Magdolna, Balczó Zoltán, Vona Gábor, Berecz András, Rakonczay Gábor és még sokan mások. A 8. EMI-tábor mottója – a Mindszenty-évre való tekintettel – a legendás esztergomi érsektől, Magyarország utolsó hercegprímásától, bíborosától származik: "Higgyünk népünk fölemelkedésében." Mindszenty József életművével külön előadásban is kívánnak foglalkozni a szervezők.
A tábor zenei kínálatát úgy alakítják, hogy idén is mindenki megtalálhassa a számára kedvezőt. Egy gitárest keretében fellép a borzontiként híressé vált Baricz Gergő, de jelen lesz a Beatrice, az Ismerős Arcok, a Kárpátia, a Folk Error, Kalapács József, Rudán Joe, Varga Milós és a Knock Out, valamint a Transylmania, a Kormorán, a Szekler, a Road, az Ossia és a Damned is.
Jegyárak és kiadó szobák
A megváltozott helyszín és a továbbra is bővülő programkínálat nem vonja maga után a jegyárak drágulását, így a tavalyi évhez hasonlóan, 21 lejbe kerül a napijegy, míg 93 lejbe az egész hétre (öt napra) szóló belépő.
Az idén még olcsóbban juthat szálláshoz az, aki nem szeretne sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén, illetve az EMI-tábor területén lévő kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást igényelni, melyeknek ára 20 és 60 lej/fő/éjszaka között mozog. Ha bárki szállást szeretne foglalni, kérjük, fordulon Sebestyén Zita szállásfelelőshöz a 0744-676-385-ös telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen. Bizonyára mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelő szálláshelyet, hiszen az egyszerű faházikóktól kezdve, egészen a háromcsillagos szállodákig terjed az a kínálat, melyből válogatni lehet! Fontos tudni, hogy a belépő megvásárlása tartalmazza a sátorozás lehetőségét, vagyis a sátorhelyért nem kell külön fizetni!
Családosok, figyelem!
Újdonság 2012-ben a családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt rendezvényünkön a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A megváltozott helyszín még inkább alkalmassá teszi az EMI-tábort arra, hogy gyerekekkel is kilátogassanak az érdeklődők. A működő Gyereksátoron kívül a Dorka panzió területén található egy játszótér is, hintával és homokozóval felszerelve.
Várják az észrevételeket
Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot és a táborral kapcsolatos egyéb információkat is, melyeket megtalálhatnak a www.emitabor.hu/erdely internetes címen, gyakori frissítése miatt érdemes rendszeresen látogatni. Várják az érdeklődők észrevételeit és kérdéseit is a 8. EMI- tábor honlapjának vendégkönyvében vagy a [email protected] internetes címen.
Az elkövetkező időszakban a szervezők minden újdonságot megosztanak az érdeklődőkkel, akiknek nem maradt más dolga, mint feljegyezni az augusztus 8-12. közti időpontot, valamint Borzontot és a Dorka panziót mint a 8. EMI-tábor helyszínét, hiszen a visszaszámlálás elindult, és hamarosan kezdetét veszi Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja! Népújság (Marosvásárhely)2012. június 30.
Lapozó
Máskülönben nem szülte senki őket,/Máskülönben istenek, nem lakók,/Máskülönben más kromoszómaszámmal/Él életet sarkaikban a pók,/Máskülönben szagáról ismerik/A jöttmentet, s bár kedvesek vele,/A spaletták védművei mögül/Figyelik, hogy állását tartja-e. (Szálinger Balázs). A Picasso zenés-táncos mulató, a mozgalmas hétvégék e kikerülhetetlen állomáshelye előtt nyugtalan varjak csüngenek a korláton: bebocsátást nem nyert, koromszín jelmezű éjszakázók. "Ma mi van, Termannkám, hogy megy a tépéscsinálás? ", tudakolja egyikük. Ő félrelöki, majd elsurranva az álmos tekintetű kidobóemberek mellett, lebotorkál a frekventált pincelokál csorba lépcsőin. (Térey János). Nem voltam sínek közt. Csontjaim épek./Noha már volt a vonatnak vonzata./Lehet, azt vágtam, fancsali képet./És kiindultam onnét, valahová haza. (Czegő Zoltán). Akkoriban a vakondtúrásokat elegyengettük, a bogáncsot bicskával kivágtuk, Nancsi nénit megkértük, hogy a teheneit ne hajtsa át a pályán, bár nem értette, miről van szó, megígérte, és négy paszulykaróból megy egy-egy tetőlécből igazi kaput is állítottunk, ne kelljen állandóan veszekedni, hogy mellé ment-e a labda vagy fölé, hálót is akartunk szőni vagy fonni hozzá, de nem sikerült, a tákolmányt pedig elvitte valaki pár nap múlva, akkor is úgy gondolták már sokan, hogy amit nem őríznek fegyverrel, azt arra rendelte a Fennvaló, hogy a szegény ember ne haljon éhen. (Vida Gábor). A holdat kölykei kísérik,/foltos bundájú kicsi holdak,/mágneses mezőkön legel/a nyáj, az áramlat sós/illatot lehel, mámorba/ dermedve alszunk, mintha/bor keringne ereinkben (Filip Tamás). Összeszedtem mindazt, ami Nyirővel kapcsolatosan fellelhető volt a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, illetve néhány magánkönyvtárban Kolozsváron meg Marosvásárhelyen. Ezek alapján született meg az a dolgozat, melyet most első ízben teszek közzé... (Máthé Éva). De nagyapám igazi kálváriája az volt, hogy a művészet iránti elkötelezettségében törték meg. Azt is meg merem kockáztatni, hogy számára eleinte nem volt olyan ellenszenves az új rendszer, nem érezte teljesen igazságtalannak mindazt, ami történt, úgy érezte, hogy a művészvilágba sok jót is hozott, sok olyan tehetséges ember előtt megnyílt a művészi vagy írói pálya, akik korábban elkallódtak volna. Aztán jött a pofon, hogy rá sem volt szükség, mindenét odaadta, mégis mészégetőként kellett a kenyerét megkeresse, és egyedül eltartsa a nagy családot. Ez már 1952-ben történt. Édesanyám akkor érettségizett, de származása miatt nem vették fel egyetemre, ami nagyon megviselte. (Oláh-Gál Elvira beszélgetése Vécsi Nagy Zoltánnal). Ki volt Pálfi Géza, miért volt szükség a négy megyében tevékenykedő erőszakszervezetek közötti összehangolt akciótervre ellene? Mennyi volt ebből a nem kevés költséget igénylő akcióból a Securitate önlegitimációját erősítő célzatos túlzás, mi volt a szerepe az említett állambiztonsági intézménynek a rendszer fenntartásában, a különböző társadalmi mezők kölcsönviszonyainak, vagy akár a személyközi viszonyoknak politikai szempontú befolyásolásában, alakításában? (Oláh Sándor). Székelyföld, 2012. június. Népújság (Marosvásárhely)2012. június 30.
Victor Ponta plagizált doktori dolgozatában?!
Az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanács (CNATDCU) tegnapi ülésén hozott határozata értelmében Victor Ponta kormányfő plagizált a doktori dolgozatában, és a tanács azt javasolja az oktatási tárcának, hogy vonja vissza a doktori titulust.
A tanács ülésén a 21 tagból 13 vett részt, ők szavazták meg a döntést.
A döntést követően a CNATDCU elküldte az oktatási tárcának a Victor Ponta doktori titulusának visszavonását indítványozó javaslatot.
Marius Andruh, a CNATDCU vezetőtanácsának elnöke kijelentette, oldalanként ellenőrizték a 307 oldalas doktori dolgozatot, és megállapították, hogy 85 oldal a forrás megnevezése nélkül tartalmaz kimásolt szövegeket, és ezeket nagyon könnyű felfedezni. Ami a könyvészetet illeti, a dolgozat közel 40 oldala esetében nincs megjelölve a forrás.
Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter, aki csütörtökön kiadott egy rendeletet a CNATDCU átszervezésére, azt állítja, hogy a tanácsnak nem áll hatáskörében ilyen döntést hozni. Pop szerint a plagizálási ügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, és ez az egyetlen szerv, amely dönteni tud a kormányfő esetében felmerült plagizálási vád kapcsán.
Mircea Miclea volt oktatási miniszter, a tanács tagja már a délelőtt folyamán úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök plagizált, s véleményét a tanács több tagja is osztja. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a tanács ülésének helyszínére sietett, és ott kijelentette, hogy Miclea törvénytelenül járt el, amikor Ponta plágium-ügyéről nyilatkozott. Megerősítette csütörtökön hozott döntését, mely szerint a testületet feloszlatta. Mivel a tárcavezető feloszlatta a tanácsot, ennek a Ponta plagizálására vonatkozó döntése közjogi szempontból nem érvényes.
A Nature folyóirat szerint Victor Ponta kormányfőt plagizálással vádolják. A folyóirat szerint a Ponta által írt, a Nemzetközi Ítélőtábláról szóló doktori dolgozat több mint fele máshonnan másolt szövegekből áll.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)