udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4699
találat
lapozás: 1-30 ... 2761-2790 | 2791-2820 | 2821-2850 ... 4681-4699
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2012. augusztus 16.
Az erdélyi magyarság ügye
A sepsiszentgyörgyi magyar lakosság körében készített közvélemény-kutatás többek között a Mikó-ügyre is kitér: a város lakosságának jelentős része figyelemmel követi az eseményeket. A Mikó-ügy ugyanakkor mérföldkőnek számít az igazságszolgáltatásban: a bírósági döntés megszületésével Romániában leállt az egyházi javak visszaszolgáltatása, és ez nem véletlen – vélik a www.13020.ro honlap kezdeményezői. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője szeptember 1-jét, a tiltakozás napját tartaná megfelelőnek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum találkozójára.
A Mikó-ügy ismeretére, megítélésére vonatkozó kérdésre a Sepsiszentgyörgyön végzett közvélemény-kutatás megkérdezettjeinek 61,5 százaléka azt válaszolta: hallott róla, és nem ért egyet a bíróság döntésével, 4,1 százalék hallott róla, viszont egyetért a bíróság döntésével, 9,1 százalék hallott a Mikó-ügyről, de nincs róla kialakult véleménye. Ami nehezen érthető: a válaszadók 24 százaléka egyáltalán nem is hallott arról, hogy a Mikót az egyháznak visszaszolgáltató bizottsági döntést két sepsiszentgyörgyi magyar polgár megfellebbezte, a bíróság pedig úgy döntött, az iskola az államot illeti meg, a restitúciós bizottság tagjait meg hároméves börtönbüntetésre ítélte.
Ez utóbbi döntésre vonatkozott a közvélemény-kutatás második kérdése: milyen formában fejezné ki támogatását a Mikó-ügy elítéltjei iránt? A válaszadók 64,2 százaléka a petíció aláírását jelölte meg, 44,6 százalék a nyilvános tüntetésen való részvételt, 24,4 százalék a pénzadományt, míg 3,5 százalék akár az éhségsztrájkot is vállalná.
Azon túl, hogy precedenst teremthet, s a későbbiekben annak a mintegy 1200 visszaszolgáltatott egyházi ingatlan újraállamosításának lehetőségét is előrevetítheti a Mikó-ügy, az sem kizárható, hogy ez megtörténhet a magánszemélyekkel is – hívja fel a figyelmet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, rámutatva arra is, a per célja a megfélemlítés is lehet, azoknak a köztisztviselőknek szóló figyelmeztetés, akik az elmúlt esztendőkben nehéz körülmények között hozták meg a megfelelő döntéseket. Kelemen bízik benne, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság szabadságvesztésre ítélt tagjainak bírósági döntését a fellebbezés után megváltoztatják.
Ha nem tiltakozunk, ha nem emeljük fel a hangunkat, akkor a Mikó-ügy az elkövetkezőkben az egész társadalomra negatív hatással lesz, amely ellen később már nem lehet tenni – hívta fel a figyelmet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Példaként az 1948-ban kezdett államosítást említette: első körben a nagybirtokosoktól vették el a földet, „akkor sokan úgy gondolták, hogy ez nem az ő ügyük, holott igazságtalanság történt. Azonban a nagybirtokosok után a kisembertől is elvették a földeket, be kellett szolgáltatni a javakat. Ez is mutatja, kihat minden egyes emberre, ha elindul az igazságtalanság” – figyelmeztet a püspökhelyettes. „A Mikó-ügy mindenkit érint, lehet, hogy ma még nem közvetlenül, de az ügy következményeit holnap már a saját bőrén is érezheti mindenki. Az egyház kötelessége kiállni ebben a kérdésben, arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzánk az Igazság napján” – fogalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület álláspontját Kató Béla.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint „a Mikó-ügy az erdélyi magyar nemzetközösség, a történelmi egyházak, az RMDSZ reakciókészségének tesztelése, nekünk most azt kell bebizonyítani, hogy közösségünk immunrendszere egészséges, jól működik, és megfelelően tud válaszolni egy ilyen provokációra.” Kiemelte, a Mikó-ügy már rég nem a Székely Mikó Kollégiumról szól csak, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, és ő is az Igazság napján szervezett tüntetésen való részvételre szólítja az erdélyi magyarságot. A www.13020.ro honlapon egyébként tegnap délig több mint háromezren csatlakoztak a tiltakozáshoz. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az Igazság napját tartaná megfelelő alkalomnak az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum találkozójára – mutatott rá Toró T. Tibor keddi sajtótájékoztatóján. Az erdélyi magyar pártközi találkozóra Toró négy napirendi pontot javasolna megvitatásra: a Székely Mikó Kollégium, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét, továbbá az őszi választások és az Európai Polgári Kezdeményezés kérdését. Meglátása szerint ezek azok a haladékot nem tűrő kérdések, amelyek rendezése érdekében az erdélyi magyar pártok összefogására van szükség.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. augusztus 16.
Magyarörmények nyomában
A csíkszeredai születésű, Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor magyarörményekről szóló kötetét ismertették csütörtök délután a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
Ajtony Gábor, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a szerzőt, aki harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Csíkszeredában. „Elképesztő adathalmaz van a könyvben, 91 családról van szó benne, ide-oda ágazó családokat kutatva fel, hatalmas munkát és hatalmas energiabefektetést igényelt” – hangsúlyozta Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész.
A könyv fő célja az 1660-as években betelepült családok utódjait felkutatni. Kik vagyunk, honnan jöttünk kérdésre keres választ a kötet – mondta elöljáróban a szerző.
A csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent Székelyföldi magyarörmény családokcímű könyv megírásához a szerző 91 székelyföldi magyarörmény család teljes dokumentációját kutatta fel, elsősorban a gyergyói és a csíkszeredai levéltárakból gyűjtött adatokat, de a bécsi levéltárban is talált ide vonatkozó dokumentumokat.
A Csíkszeredában született, de már a nyolcvanas évek közepétől Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor immár három évtizede kutatja a székelyföldi örmény családok gyökereit. 1995-ben a Csíkszépvízi Száva család címmel jelentetett meg kötetet, majd 2003-ban látott napvilágot a Szépvízi magyarörmények nyomában című kötete. A rá következő évben a Magyarörmények az I. világháborúban című kötetben publikálta kutatómunkája eredményeit. A nemrégiben megjelent több mint 800 oldal terjedelmű könyvében a magyarörmény múltat székelyföldi viszonylatban tárja az olvasók elé.
Iochom Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2012. augusztus 16.
Magyarországi románok is cáfolják Titus Corlăţeant
A magyarországi román kisebbségi önkormányzat elnöke cáfolta Titus Corlăţean román külügyminiszter állítását, miszerint Magyarország rosszul bánna az ott élő románokkal.
Roxin Anna a Hír TV-nek elmondta: a magyarországi román kisebbség minden támogatást megkap, és olyan esetről sem hallott még, hogy Magyarországon valakit román nemzetisége miatt atrocitás ért volna. A kisebbségi vezető szerint egyes magyarországi román civil szervezetek állhatnak a hamis információterjesztés mögött. A Fővárosi Román Önkormányzat elnöke szerint a román külügyminiszter „nem tiszta forrásból merítkezik”.
Roxin Anna hangsúlyozta, hogy nemzetiségi képviselők évtizedek óta a magyar Országgyűlésben ülnek, 1990 óta a parlament emberjogi kisebbségi bizottságában valamennyi nemzetiségi országos önkormányzat elnöke tanácskozási joggal vehet részt az ülésen.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár a román külügyminiszter kijelentését a választási kampány részének tulajdonította, és elmondta: Budapest örülne, ha az erdélyi magyarok olyan jogokkal rendelkeznének, mint a Magyarországon élő románok.
Székelyhon.ro2012. augusztus 16.
Bolyai Alkotótábor helyett konferencia
A tudomány és a művészet összefonódása volt a célja tíz éven keresztül a Bolyai Alkotótábornak. A tematika maradt idén is, alkotótábor helyett azonban konferencián taglalják a témát neves szakemberek. A tudományos ülésszak csütörtökön kezdődött és szombat estig tart.
Tizenkét évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókja azért kezdeményezte a Bolyai Alkotótábort, hogy legyen egy olyan rendezvény Marosvásárhelyen, amelyen találkozhat a tudomány és a művészet. Tíz éven keresztül minden évben megszervezték a művésztelepet, mindig más-más témakörben, más-más művészeti ágra koncentrálva. Az elmúlt években festők, szobrászok, textilművészek, grafikusok, keramikusok, faragók fordultak meg a marosvásárhelyi Várban. A szervezők azonban úgy döntöttek, számos alkotótábor létezik már Marosvásárhely környékén, így idén egy nemzetközi konferenciát szerveztek a témakörben. Az akadémiai szintű rendezvénynek Csegzi Sándor a házigazdája, mint az elmúlt Bolyai Alkotótáborok mindegyikének, a konferencia fővédnöke pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Pálinkás József.
A háromnapos konferenciát az Eötvös Lóránt Tudományegyetem doktori iskolájával közösen szervezték, így igen neves előadók értekeznek a tudományról és a művészetről, a szervezők Kodály után vallják, hogy a tudomány és a művészet közös gyökerekből származik. Éppen ezért a konferencia címe is az lett, hogy A fizika, matematika és művészet találkozása az oktatásban, kutatásban. Külön fizika, matematika és művészet szekció is van a konferencián, amelynek alapvető célja, lehetőséget teremteni a különböző szakterületek oktatóinak, kutatóinak a találkozására, informálódására. A témakörök érdekes kapcsolódása révén a résztvevőknek lehetőségük van nyitni egyik vagy másik terület iránti érdeklődés felébresztésére. A részletes programot bárki megtekintheti a www.emtms.ro/events/konferencia-meghivo/ oldalon.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro2012. augusztus 16.
Művészet a határon, a művészet határai
A múlt héten került sor Budapesten a temesvári Herczeg Alapítvány Művészet a határon, a művészet határai című vándorkiállításának kettős megnyitójára, augusztus 7-én a Budapesti Román Kulturális Intézetben, egy nappal később a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
A Román Kulturális Intézet székházát valósággal megostromolták a művészetrajongók, akik csodájára jártak a román képzőművészek által műtárggyá alakított 14 boroshordónak. A műélvezetet csak fokozta a kiváló temespéteri (Petrovaselo) borok kóstolója, amely felejthetetlenné tette a tárlatnyitót az egybegyűltek számára.
Augusztus 8-ának estéje újabb tárlatnyitót hozott, ezúttal a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol nyolc műtárgy-boroshordót és képzőművészeti alkotásokat (festmények, grafikák stb.) mutattak be a szervezők, borkóstolóval egybekötve. Az esemény rangját növelte Alexandru Victor Micula, Románia budapesti nagykövetének részvétele.
A helybéliek által tanúsított meglepően nagy érdeklődés igazolta, hogy egy kvázi ismeretlen román kulturális alapítványnak is reális esélye van az érvényesülésre külföldön. A két művészeti esemény a magyar médiák fokozott érdeklődését is kiváltotta, jelezve, hogy tisztelik és megbecsülik a művészetet.
A vándorkiállítás szeptember 14-ig Budapesten látogatható, onnan Szegedre költözik, ahol a Francia és az Olasz Intézettel közösen tartanak újabb tárlatnyitót, román, francia és olasz borok kóstolójával egybekötve. „Miután hazahozzuk a kiállítást, szeretnénk valamelyik romániai városban is bemutatni – nyilatkozta Herczeg Ferenc, a nevét viselő alapítvány létrehozója, a művészeti projekt kezdeményezője –, nem zárjuk ki egy bukaresti kiállítás megszervezését sem, miután a magyar fővárosban ekkora sikert arattunk.”
Nyugati Jelen (Arad)2012. augusztus 16.
A kézenfekvő megoldás
Az utóbbi időben visszatérő téma a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye. Hosszas pereskedés után döbbenetes ítélet született – szerencsére még csak alapfokon –, s erre mindenki reagált, aki a közéletben számít, elmondván, hogy gyalázatos, veszélyes ez a precedens, sőt antidemokratikus is. Van azonban a történetben valami, ami meglepő: szinte mindenki arról beszél, hogy miképpen lehetne ezt az ítéletet megváltoztatni, valamiképpen megakadályozni, hogy elvegyék az egyháztól a kollégium épületét. Még azok is, akik jogbizonytalanságról és veszélyes precedensről beszélnek, általában azt a látszatot keltik, hogy el kell érni az épület egyházi tulajdonban maradását, s ezzel a probléma meg van oldva, immár nincs precedens, nincs további veszély. Igen veszélyes és téves gondolkodás ez, ha ugyanis jobban belegondolunk, a román hatalom számára – mint sok más esetben – ez alkalommal sem a konkrét épület a fontos.
A próbálkozás nem arra megy ki, hogy éppen ez az épület kerüljön vissza állami tulajdonba, hanem arra, hogy felbecsüljék, mit lehet megtenni büntetlenül a székelyekkel. Ha tehát e kísérlet nem sikerülne, majd jönnek újabb és újabb megpróbáltatások, tesztelik a tűrőképességünket, illetve a nemzetközi közvéleményt. Ha pedig ez így van, akkor nagy hiba csak azért tüntetni, hogy a kedvezőtlen bírói ítéletet megváltoztassák, hiszen ez nem több, mint tüneti kezelés. A problémát a gyökereinél kell megragadni, s átfogó módon, általánosan kezelni! Hadd éljek egy hasonlattal: az elmúlt húsz évben visszatérő téma volt a magyar településnevekkérdése. Hosszas harcok árán sikerült elérni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, az oda vezető utak mentén elhelyezett hivatalos településtáblára magyarul is fel kell írni a város vagy falu nevét. Ezt követően érdekeink hivatalos védelmezői újabb hadjáratba kezdtek, amelynek az volt a célja, hogy ugyanez a szabály a vasútállomások esetében is alkalmazható legyen. Vélhetően ezt követik majd újabb csaták a kikötők, meg repülőterek vonatkozásában, miközben a település bejáratától 100 méterre levő kilométerkövön a név még mindig csak románul szerepel. Talán nem kell hosszan ecsetelni, hogy ez a „háború” elhibázott, ugyanakkor jó példa arra, amit „érdekvédelmi szervezetünk” eufemisztikusan a kis lépések politikájának nevez, miközben a találó megnevezés a kis kérések politikája lenne. Azt kellene követelni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot – ám ez a küszöb is nyugodtan lehetne alacsonyabb –, a település neve eleve és hivatalosan legyen kétnyelvű. Sajtóban és magánbeszélgetésekben mindenki mondhat tetszés szerint Gyergyószentmiklóst vagy Gheorgheni-t, de a hivatalos dokumentumokban a név Gheorgheni–Gyergyószentmiklósként szerepeljen – nem baj, ha a román megnevezés kerül az élre, hadd legyen ennyi előnye az állam többségének! A Mikó-ügyre alkalmazva a párhuzamot: egy átfogó megoldás kieszközölését kell elsődleges célunknak tekintenünk, amely eleve ellehetetlenít minden hasonló jövőbeni próbálkozást. Ez pedig Székelyföld autonómiája, aminek lényege éppen az lenne, hogy az állam ne szóljon bele belső ügyeinkbe, ne álljon módjában tulajdonában megtartani, visszavenni vagy elvenni semmit az itteni közösségtől – legyen az önkormányzat, egyház vagy bármi egyéb. Mindezek tükrében akkor járunk el helyesen, ha szeptember elsején csak közvetett módon emeljük fel a szavunkat a Székely Mikó Kollégiumért, ha tehát csak példaként említjük azt, miközben tüntetésünk tárgya Székelyföld autonómiája. Abban ugyanakkor igazuk van a tüntetés kezdeményezőinek, hogy a rendezvényen látványosan nagy tömegnek kell összesereglenie. Most az egész világ Romániára figyel, ráadásul az alkotmánybíróság megtette nekünk azt a szívességet, hogy a válságot meghosszabbította augusztus végéig. Ha képesek vagyunk igen nagy számban összegyűlni Sepsiszentgyörgyön, biztosak lehetünk abban, hogy az üzenetünk sok helyre eljut. A szolidaritás szép emberi tulajdonság, sajnos egyre kevesebb van belőle. Ez egy másik – igen pragmatikus – ok arra, hogy a szeptemberi tüntetés témája olyasvalami legyen, ami minden székely embert személyesen és közvetlenül érint. Ha ez megvalósul, akkor mindenki saját – jól felfogott – érdekében vonul majd utcára, nem pusztán azért, hogy támogatásáról biztosítson három embert, akiknek a feje felett mint Damoklész kardja lebeg a börtönbüntetés ígérete.
Árus Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2012. augusztus 16.
Mikó-ügy: Borboly Csaba üzent Crin Antonescunak
A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben – jelentette ki a témában tartott csütörtöki csíkszeredai sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba.
„Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt" – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A politikus szerint jogegységi döntésre van szükség, mert mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként.
„Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, illetve Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM-tagként szavazatával tartsa fenn" – mondta Borboly Csaba.
maszol.ro2012. augusztus 16.
Nem lesz elég
Szeptember elsejére, az Igazság Napjára készülünk. Sepsiszentgyörgyre hívnak minden erdélyi magyart, hogy tüntessen ezen a napon a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen, valamint az ellen, hogy Markó Attilát és társait börtönbe vessék. Vagyis erődemonstrációra készülünk.
Azt várjuk tőle, hogy a romániai magyarság egysége és összefogása megerősödjék, hogy nemzeti közösségünk az eddiginél cselekvőképesebbé váljék, s hogy a román többség észrevegye, nem packázhat velünk kénye-kedve szerint. Azt reméljük, hogy szeptember elsejei fellépésünkkel megállíthatunk egy rendkívül veszélyes folyamatot: a Mikó Kollégiummal elkezdődött visszaállamosítást.
Alighogy visszakaptunk 1100 egyházi ingatlant a több tízezerből, amit a román állam jogtalanul elvett tőlünk, máris elveszítettünk egyet a visszaadottak közül, s ha így megy tovább, elbúcsúzhatunk a többitől is. Körülbelül erről lenne szó. Csakhogy megoldható-e egyáltalán ez a helyzet egy erődemonstrációval?
A mi erődemonstrációnk erődemonstrációt provokálhat az ellenfél részéről is – és zavaros, választások előtti időszakban nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget. Gondoljunk csak arra, hogy a Ponta-kormány első akciója az volt, hogy visszavonta a marosvásárhelyi OGYE magyar tanulmányi vonalával kapcsolatos kormányhatározatot.
Aztán a playboyként viselkedő román miniszterelnök kapva kapott a Nyírő hamvainak hazahozatalával kapcsolatos – kétbalkezes! – erődemonstrációnkon, hogy ismét üssön rajtunk és hogy újabb híveket szerezzen a szélsőséges román nacionalisták körében. Majd boldogan nyugtázta, hogy a romániai magyarság, néhány kivételtől eltekintve, nem vett részt a népszavazáson, amit Victor Ponta úgy értékelt, hogy mi egy külföldi politikus, a magyar miniszterelnök beintésére cselekszünk, vagyis nem vagyunk jó román hazafiak, s ezzel is pontokat szerzett a román nacionalisták körében.
Erődemonstrációink tehát jól jönnek a jelenlegi román hatalomnak, ezt máris elértük.
Ahhoz viszont, hogy a Mikó-ügyben és a Markó Attiláék ellen kétéves pereskedés után hozott igazságtalan ítélettel szemben eredményt érjünk el, ahhoz ennél több, mondhatnánk, egyéb kell.
Kisebbségi érdekvédelmi szervezetünk az eddiginél erősebb pozícióval kell hogy rendelkezzék mind a törvényhozásban, mind pedig a végrehajtó hatalomban ahhoz, hogy az ilyen fordulatokat megakadályozza s hogy az ilyen fordulatok lehetőségét kiküszöbölje. Mert a romániai törvények „átjárhatóságának", kiskapukkal teli voltának és a romániai végrehajtó hatalom, a román adminisztráció sajátosságainak köszönhetőek az ilyen fordulatok.
Ugyanis ott, ahol simán – vagyis a törvényes előírások áthágása nélkül – lebonyolítható Ponta és Antonescu kettős hatalomátvétele, ott bagatellnek számít egy Mikó-ügy. Amíg a törvényeink olyan lukacsosak, mint a svájci sajt, addig hiába demonstráljuk az erőnket, mert a hatalom bármikor bármit visszafordíthat, elvehet, odaadhat stb.
Ezen kellene elgondolkozni, és főleg ezen kellene változtatni.
Mert egy jogállamban – hol vagyunk mi attól! – az erődemonstráció határozottan káros egy törvényszéki ítélettel szemben, értelmetlen, ki van zárva. Aki ilyet tesz, a jogállamiságot sérti: az igazságszolgáltatás szabadságát, függetlenségét. Az igazságszolgáltatást, ha hibázott, a saját eszközeivel kell korrigálni. Vagyis a törvények javításával, finomításával, egyértelművé tételével, a törvényhozási eljárás megtisztításával és semmiképp sem utcai tüntetéssel.
Az utcai tüntetés legfeljebb arra jó, hogy felhívja a figyelmet a bajra, s hogy az orvoslást serkentse. Ezért készülök én is szeptember elsejére.
Ami pedig Markó Attilát és elítélt társait illeti: nem börtönbüntetést, hanem tiszteletet és kitüntetést érdemelnek. Markó Attila tizenöt éven át állhatatosan küzdött a kisebbségi jogok beviteléért a román jogrendbe.
Az ő közreműködésével jött létre számos olyan jogszabály, amely elősegíti a kisebbségi jogok érvényesítését, és számos olyan intézmény, amely biztosítja e jogok gyakorlását. Utóbbiak közül most csak kettőt említenék: a Diszkriminációellenes Országos Tanácsot és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet.
Markó Attila jelen volt a restitúciót elősegítő jogszabályok kidolgozásánál, és szerepet vállalt az említett közel 1100 egyházi ingatlan visszaszolgáltatásában, hosszú ideig ő volt az egyedüli magyar tagja az ezzel foglalkozó bizottságnak. Emiatt kell most őt börtönbe vetni?
Reméljük, hogy ezt az ítélet meghozói sem gondolták komolyan. Mert ha igen, akkor nagyobb a baj, mint gondolhatnánk.
Zsehránszky István:
maszol.ro2012. augusztus 16.
Megkezdődött a Magyarok VIII. világkongresszusa
Egész napos plenáris üléssel megkezdődött a Magyarok VIII. világkongresszusa csütörtökön Budapesten; a rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke tájékoztatást ad a szervezet helyzetéről és ismerteti a kongresszus céljait.
A szervezet sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az eseményen Rácz Sándor, az 1956-os budapesti központi munkástanács elnöke, a szövetség tiszteletbeli elnöke köszönti a résztvevőket.
Ezt követően Patrubány Miklós beszámol a négy évvel ezelőtti világkongresszus határozatainak végrehajtásáról, tájékoztatást ad az MVSZ helyzetéről és ismerteti a mostani világkongresszus céljait. Délután előadás hangzik el a többi között a magyarországi cigányság helyzetéről, az együttélés lehetséges formáiról, Böjte Csaba ferences szerzetes Népjólét - kereszténység - magyarság címmel tart előadást.
Az augusztus 20-ig tartó és a fővárosi mellett ópusztaszeri helyszínen zajló kongresszus programjában szerepel továbbá demográfiai és orvoskonferencia, több kulturális téma, magyar őstörténeti konferencia, kerekasztal-beszélgetés a székely-magyar rovásírásról. Szó lesz még Petőfi Sándor költő és Teleki Pál egykori miniszterelnök halálának körülményeiről is.
MTI2012. augusztus 17.
Erdélyi ügy a Mikó védelme
Meg kell mutatnunk, hogy sokan és erősek vagyunk, nem engedjük, hogy a közösségünk tagjait ártatlanul meghurcolják, a közösségünk vagyonát elkobozzák – jelentette ki csütörtökön, a Mikó-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás SÁndor Kovászna megyei tanácselnök, Markó Attila volt államtitkár, a restitúciós bizottság alapfokon három év börtönbüntetésre ítélt tagja csütörtökön Székelyföld több városában, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet a Mikó-ügyben hozott bírósági döntés igazságtalanságára.
„A buzăui bíróság ítélete két forgatókönyvvel magyarázható: egy hozzá nem értő vagy rosszindulatú bíró hozott egy hibás döntést, ám ez esetben is tetten érhető a politikai felelősség, vagy politikai megrendelésre született, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarságot. A magyarság, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ reakcióképességét tesztelik, meg kell mutatnunk, hogy a közösségünk immunrendszere meg tud birkózni az ilyen vírusokkal” – fogalmazott Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy a madridi parlament döntésére, miszerint nem létezik katalán nemzet, egymillió katalán vonult az utcára. „Nekünk is így kell megmutatnunk, hogy nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy erős közösség” – hangsúlyozta Antal.
Emblematikus intézmény a Mikó-kollégium
Tamás Sándor szerint a visszaállamosítást elrendelő bírósági döntést azzal a céllal hozták, hogy leállítsák a visszaszolgáltatást, hiszen a „láthatatlan erők” megijedtek, amikor rájöttek, hogy az erdélyi nagyvárosokban a főtéri épületeket a magyar közösségnek, a magyar történelmi egyházaknak kell visszaadni.
„A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nemcsak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem egész Erdély ügye” – hangsúlyozta a háromszéki politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mikó-ügyben hozott vádemelés után teljesen leállt a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata.
Markó Attila arról tájékoztatott, hogy a bírósági döntést megfellebbezték, s bár az indoklást még mindig nem kapták meg, október 5-ére kitűzték a Ploieşti-i Táblabíróságon az első tárgyalást. „Ploieşti-en lesz a kálvária befejező része, több fellebbviteli lehetőség nincs, ez a bíróság jogerős döntést hoz” – mondta Markó Attila, aki hangsúlyozta, megrendült a hite a román igazságszolgáltatásban, a közösség erejére van szükség, hogy az igazságot felmutassák.
Porcsalmi Bálint, a www.13020.ro honlap önkéntese elmondta, az on-line petíciót több mint 3500-an írták alá, az aláírásgyűjtést a Kolozsvári Magyar Napokon és a Félsziget Fesztiválon is folytatják. Szeptember 1-jén több mint tízezer erdélyi magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégium épülete elé, a 12 órakor kezdődő civil és egyházi megmozduláson részt vesznek a magyar történelmi egyházak püspökei, közülük négyen fel is szólalnak, majd Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond beszédet.
A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok arról is beszámoltak: nem támogatják Toró T. Tibor EMNP-elnök azon felvetését, hogy szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyre kellene összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését, ugyanis az ügynek nem szabad politikai tartalmat adni. Antal Árpád úgy vélte, az elmúlt 15 évben egyszer sem vonult annyi magyar utcára, mint amennyien megmozdulnak majd a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Kormánysegítséget vár Borboly Csaba
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet: a Mikó-ügy van annyira fontos, hogy Crin Antonescu ideiglenes államfő is fellépjen az ügyben. „Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendumon, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt” – jelentette ki Borboly Csaba.
Kifejtette, jogegységi döntésre van szükség, hiszen az igazságszolgáltatás hasonló esetekben mindeddig elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. „Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn” – mondta a tanácselnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2012. augusztus 17.
Tanulva utazni – utazva tanulni – beszélgetés Nagy Egonnal
1974. október 14-én született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, 1998-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudmányegyetem földrajz szakán, azóta is ott dolgozik, jelenleg a BBTE Magyar Földrajzi Intézetének az igazgatója.
– Már serdülőkor előtt sok gyermeken úrrá lesz a mehetnék: mindegy, hogy hová, csak más helyre, mint a megszokott. Később kezd körvonalazódni egy vagy több úti cél, s ha nagyon erős a vágy, akkor választja pályájául a földrajzot. Érvényes ez az okoskodás, vagy Nagy Egon esetében egészen másként történt?
– Tulajdonképpen majdnem így történt velem is, vagyis az utazási vágy, a kirándulások elég korán jelezték a későbbi érdeklődést. Tény, hogy tizenhét éves koromban már eldöntöttem a későbbi pályát, habár korábban is éreztem egyfajta vonzalmat a földrajz iránt. De érdekes módon – és ez a mai napig megmaradt – nem a fizikai földrajz, hanem inkább annak társadalmi vonatkozásai érdekeltek. Valahol a történelemtudomány határmezsgyéjén mozogva.
Felmerült az is, hogy orvos legyek, de ezt akkor úgy magyaráztam meg magamnak, hogy fogjam meg inkább a könnyebb végét a dolognak, és válasszam a földrajzot. Nem „magyarázkodásként” mondom most el ezt az akkori önmeggyőző érvelést, épp ellenkezőleg: mostanra ért be az én igazi, régi érdeklődésem, úgyhogy beiratkoztam az egyetemünk történelem szakára, és ősztől elsőéves történészhallgató leszek. De nem akarom megkerülni az alapkérdést, vagyis a fiatalság utazási vágya az mindenképpen erős motiváció. Nekem is az volt, a most jelentkezőknél is az.
Folyamatosan szembesülök a hallgatóink ilyen irányú érdeklődésével, hisz egyrészt tantervi kötelezettség a terepgyakorlat, másrészt 2006 óta beindítottuk a turizmus–földrajz szakot, s akiben még erősebb a romantikus elvágyódás, az ezt a szakot választja. Körülbelül öt esztendeje, az uniós Erasmus-program keretében hosszabb távú, már-már egzotikusnak mondható utakat is tehetnek a hallgatóink, egy tanévben egy alkalommal, differenciált árfekvésben. Vagyis utazva tanulunk, tanulva utazunk. Jártunk Lengyelországban, Törökországban, Marokkóban, Olasz-, Spanyol- és Franciaországban, ahogy mi nevezzük: Kappadókiától a Szaharáig.
Az idei évben még az Azori-szigetekre is sikerült diákot küldenünk a nemzetközi terepgyakorlat keretében. Az „én időmben” csak az országot járhattuk, igaz, hogy beutaztuk egész Erdélyt és a Duna-deltát, de az ezredforduló után a lehetőségek gyarapodtak – most viszont a válság nyesegeti vissza a szárnyainkat. A lényeg az, hogy a mostani hallgatóknak nagyon kitágult a látókörük, s talán ezért is olyan nagy a földrajz szak vonzereje.
– Ha nem tévedek, néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy bizonyos középiskolai osztályok földrajz–turizmus profilúak lesznek. Megvalósult ez a projekt?
– Amiről biztosan tudok, az a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium: ott működik turizmus osztály, és jönnek is onnan sokan hozzánk az egyetemre.
– Visszatérve a Nagy Egon diákéveire: az elmondottakból arra következtetek, hogy nem volt olyan érzése, mintha tulajdonképpen nem is ezt akarta volna. Jól látom?
– Pedig volt olyan érzésem, sőt nagyon is: másodévtől kifejezetten zavart a földrajz parttalansága. Már említettem, hogy engem elsősorban a társadalomföldrajz érdekelt és érdekel a mai napig, viszont az én diákkoromban nem volt még megfelelő specializálódási lehetőség, csak utóképzés, átképzés, továbbképzés, vagyis nyitás a közgazdaság, a történelem és a jog felé. Ma már elengedhetetlen imperatívusz az interdiszciplinaritás, mondhatnám akár létkérdésnek is. De az, hogy én a diplomázás után ott maradtam az egyetemen, az nagyon nagy lehetőséget jelentett a számomra. Akkoriban élte Románia az átmenet mélypontját, lent voltunk az árok alján, turisztikai vállalkozásra nem nagyon volt kilátás, reális esélynek a közoktatásban való elhelyezkedés tűnt, hisz még kifejezett tanárhiány volt.
Engem viszont Gârbacea professzor hívott a regionális földrajz tanszékre, egyáltalán nem titkolva azt a szándékát, hogy én képviseljem ott a magyar vonalat. Én voltam azon a tanszéken az első, hatalmas előnyökkel járt. Mondhatom, megnyílt előttem a világ, hisz külkapcsolatokra, külföldi továbbképzésekre, nemzetközi beágyazódásra nyílt lehetőségem. Kiemelt szerepe volt Benedek József akadémikusnak az én boldogulásomban, hiszen nemzetközi kapcsolatai révén közvetítő szerepet vállalhatott. Mindennek ellenére viszont még mindig keresem a helyem, nem oldódtak fel a „parttalansági” érzéseim, talán ha majd a történelem szakot befejezem, közelebb leszek a révhez, egyfajta történeti-földrajzi szakosodáshoz. De az oktatási tevékenység nagyon közel áll hozzám, mondhatnám, az a biztos pont, ahol igazán otthon érzem magam.
– Kétszer is említette a földrajz parttalanságát – ne haragudjon, ha megkérdezem, de a történelem nem tűnik sokkal inkább parttalannak? Vagy van bizonyos jól meghatározott érdeklődési területe?
– Hogyne volna: mindenekelőtt a magyar történelem érdekel, a 19–20. század fordulója, vagyis a dualizmus kora, ezen belül is a városiasodás, a városi kultúra fejlődése, a polgárosodás, a modernizáció és nem utolsósorban, hogy milyen szerepet játszottak az említett területeken a korabeli nemzetiségek. Úgy szeretném mindezt tanulmányozni-kutatni, hogy végre félretehessek néhány megkövesedett tabut, például az emancipált zsidóság és az erős beolvadást választó svábság szerepét a kor polgárosodásában. Tehát végső soron nem is beszélhetek váltásról, mert a téma a földrajz és a történelem határterületének interdiszciplináris megközelítése, sőt azt is segítheti, hogy a földrajz területén lehessek hatékonyabb.
– Mindezt hallgatva okafogyottnak tűnik a szokásos kérdés: ezt a szakot, ezt az életpályát választaná-e, ha mondjuk most érettségizne?
– Nem, valószínűleg a jogi pályát választanám, de nem a klasszikus jogtanácsos-bíró-ügyvéd pályát, hanem a gazdasági jog problémáival foglalkoznék, mivel sokkal gyakorlatiasabbnak tartom különböző szervezeteken belül ezeknek a kérdéseknek a megoldását-megoldhatóságát, elsősorban a terület- és településfejlesztés területén. Ám természetesen ezzel nem akarok senkit lebeszélni-elriasztani a földrajz szaktól, viszont egy már bejutott földrajzosnak mindenképpen az interdiszciplinaritás felé való orientálódást ajánlanám.
Például a már említett terület- és településfejlesztést, ami a földrajz és a turizmus mellett a harmadik szakterületünk. Ha tüzetesebben megnézzük a három területet, a földrajzot olyan szaknak tekintik, amivel csakis a közoktatásban lehet elhelyezkedni, a turisztikában óriási potenciális lehetőségek vannak, az ország idegenforgalmi kapacitása szinte kihasználatlannak mondható, vagyis rendkívül intenzív lesz a fejlődés, növekedni fog a munkahelyek száma – csak ezt a gazdasági mélyrepülést kell néhány évig még átvészelnünk. Hasonlóan nagy lehetőségek rejlenek a területfejlesztésben, ha nem nagyobbak a turizmusnál, mivel az uniós csatlakozás után megsokszorozódtak a fejlesztési pénzek, a különböző cégek „kapkodnak” a jó pályázatírók, tanácsadók után, nagyon alacsony a romániai abszorpciós ráta, úgyhogy különösen szükségessé teszi a megfelelő tudással rendelkező szakembergárda kinevelését.
– Említette az előbb, hogy milyen irányba terelné a frissen bejutottakat. Milyenek az idei felvételi eredmények, mindenekelőtt a második éve megismétlődő érettségi katasztrófa tükrében?
– A földrajz alapképzésre a húsz, államilag finanszírozott helyre 12-en kerültek be, a területfejlesztésre 18-an, a turizmusra viszont nagy volt a túljelentkezés: 30 helyre 48-an jelentkeztek. A mesterképzésen, melynek szakága a turizmus és területfejlesztés, szintén beteltek a helyek, tehát a földrajz kar még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.
– A számadatok a magyar karra vonatkoznak? Ezek szerint eredményesnek mondható a külön intézetek megalakulása?
– Kétségtelenül. Ezt a kvázi különválást a 2011/1-es tanügyi törvény tette lehetővé a multikulturális egyetemeken. Magyar intézetek létesültek, bár nem ez a szabatos megnevezés, hisz románul departamentnek, főosztálynak hívják, de valahogy így alakult, és most már így használjuk. A Babeş–Bolyain nagyon simán ment minden, a MOGYE vonatkozásában viszont azóta is csak akadékoskodást hallani. Egyre rosszabb megélhetési körülmények közepette is viszonylag nagy számban jelentkeznek hozzánk felvételire.
És az érettségi katasztrófával kapcsolatban még azt is el szeretném mondani, hogy a második éve tapasztalt szörnyű eredmények mellett számításba kell vennünk nemcsak a demográfiai lejtmenetet, de a fokozódó külső konkurenciát is, hisz most már az egyetemi kínálat is globalizálódott, és bátran mondhatjuk, hogy az egész világgal versenyben vagyunk. Nemcsak nálunk, de Magyarországon és Nyugat-Európában is slágerszak a turizmus és a településfejlesztés, hisz a mai napig az utazás, a világ megismerése az egyik fő globalizációs szimbólum.
A településfejlesztésben Magyarországon máris sokkal jobb a munkaerő-piaci fogadóképesség, Nyugat-Európában is jobbak a „felszívó” struktúrák, nálunk még várni kell az ilyen értelmű fejlődésre – is. És mintha csak valamiféle abszurd darabban játszanánk, az elmondottak ellenére nálunk is, Magyarországon is a közoktatásban csökken a földrajzórák száma, sőt Magyarországon tizedik osztálytól fölfelé talán el is tűnik. Mi természetesen nem értünk egyet a mostanában dívó természettudományi óraösszevonással, elmondjuk a véleményünket, valahányszor tehetjük, de mintha a mi szavunk nem igazán számítana az enyhén szólva kaotikus közoktatási „reformsorozatban”. Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)2012. augusztus 17.
Magyar Kolozsvár
Magyar tömeg hömpölyög a Farkas utcában, sátrak, standok, emberek olvadnak valami megnyugtató egységbe a patinás kolozsvári utcán. A Székelyföld tömbmagyar biztonságában szocializálódott ember számára mindez a normalitás állapota, de magam is tudom, hogy korántsem volt ez mindig így.
Az átalakulást akár a Krónika pályafutásában is mérhetnénk, hiszen az Erdély különböző részeiből összesereglett szerkesztőségi csapat a bőrén tapasztalhatta meg a funari idők utolsó éveiben, mennyire nem volt akkoriban jó hely a kincses város. És azt is, hogy mennyire jó ma.
Az idei, harmadik Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata örvendetesen erősíti tovább ezt a folyamatot. Sokak – és nem csak kolozsváriak – számára ma már piros betűs időszak, a nyárutó kihagyhatatlan programja ez a tömény hét, amikor szanaszét szakadt barátok találkoznak, ifjúkori emlékek jönnek szembe a fák alatt, vagy ólálkodnak bájosan a ló farkánál. A kolozsvári magyarság fokozatosan magára talál, félelmeik bokrai alól bújnak elő a magyarságukat sokáig titokban ápolgató emberek, és jövőre még többen lesznek.
Olyan időkben, amikor többségünk egyre vékonyabb pénztárcával, törékenyebb lélekkel indul a vásárba, döntéseit, szerepvállalását pedig ennek megfelelően jórészt a körülmények alakítják, nem könnyű egyik napról a másikra a közösségi tudat apostolává válni. Ilyenkor más típusú tartalékainkat vagyunk kénytelenek mozgósítani, hogy a tudatosan élő és cselekvő lény mögé szorítsuk a bennünk szűkölő kisembert. A közösséghez való tartozás tudatos megélése ugyanis nem puszta elhatározás kérdése, ám annak elengedhetetlen feltétele.
Sok minden tette próbára az elmúlt évszázadban magyarságunkat, erkölcsi érzékünket, emberi tartásunkat. A közösség törvényeket állító, azokat érvényesítő ereje, tagjainak összefogása azonban feltámasztható. A bátor példa pedig ragadós, Kolozsvár után jövőre talán már Marosvásárhelyen folytatódhat a talpra állás. Mert ha jó együtt lenni ünnepekkor, könnyebb lesz megélni a hétköznapokat is. Lelkünkben a Farkas utca hosszan húzódó emlékével.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)2012. augusztus 17.
Ötszáz dosszié a lehetséges választási csalások miatt – nekimennek az ügyészek Antonescunak és Pontának
Több mint ötszáz esetben indított vizsgálatot az ügyészség a július 29-i referendumon elkövetett esetleges csalások miatt. Az USL vezetői – Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke – élesen bírálták az ügyészséget, ezért a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) ellenőrzi, hogy az állam vezetői befolyásolni próbálták-e az igazságszolgáltatást.
A legfelsőbb bíróság ügyészsége csütörtökön közölte, hogy meghaladja az ötszázat azoknak a büntetőjogi vizsgálatoknak a száma, amelyeket a népszavazáson elkövetett esetleges csalások miatt indultak. Az ügyek egy részét a korrupcióellenes ügyosztály vizsgálja.
Az ügyészség az ország mintegy 15 megyéjében indított vizsgálatokat, hogy kiderítse: megalapozottak-e a népszavazás lebonyolításával kapcsolatos feljelentések. Azt vizsgálják egyebek között, hogy voltak-e olyanok, akik többször szavaztak, de arra is érkezett panasz, hogy hamis személyi számokat írtak be a választói névjegyzékekbe.
A média korábban beszámolt arról, hogy Románia déli és keleti részein – ahol kiemelkedő volt a részvételi arány a Băsescu leváltásáról szervezett népszavazáson – voltak olyan falvak, ahol több mint 100 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A szóban forgó települések polgármesterei azzal magyarázták ezt, hogy turisták, valamint más településekről esküvőkre érkezett szavazók miatt lett ilyen magas a részvétel.
A vizsgálatok miatt az ügyészséget bírálatok érték Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke részéről, ezért a CSM ellenőrzést rendelt el annak megállapítására, hogy az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérletnek minősülnek-e az állam vezetőinek bírálatai.
Crin Antonescu szerdán felszólította Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyészt, adjon magyarázatot a vizsgálatokról. Antonescu szerint politikai indíttatású vizsgálatról van szó, hiszen az ügyészek azt kérdezgetik az emberektől, hogyan szavaztak, ami szerinte sérti a gyanúsítottak jogait. Antonescu azt is kifogásolja, hogy előzménytelen a vizsgálat, más választások alkalmából ugyanis a vádhatóság nem indított ilyen eljárást. Antonescu szerint az ügyészségnek „nincs törvényes fedezete” a vizsgálatok lefolytatására. Antonescu a legfelső bírói tanács elnökét is felszólította, hívja össze a testületet a vizsgálatok tisztázása érdekében.
A CSM ellenőrző testülete vizsgálja Victor Ponta egyik megnyilvánulását is. A kormányfő egy televíziós műsorban telefonon nyilatkozva „túlkapásnak” minősítette az ügyészségi vizsgálatokat.
Ion Iliescu kijelentéseit is ellenőrzik, miután az egykori államfő azzal vádolta a „barlanglakó” ügyészek „hordáit”, hogy „primitív és kegyetlen” akciójukkal „lerohanják az embereket”, ezzel pedig aláássák az állam autoritását.
Antonescu, Ponta és Iliescu egyaránt arra céloztak, hogy az ügyészség politikai megrendelésre indította a vizsgálatokat.
Krónika (Kolozsvár)2012. augusztus 17.
Más formát próbál felvenni idén a CSIT
Hálaadó szentmisével vette kezdetét kedden délután a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), amelynek résztvevői gyalogos zarándoklat keretében érkeztek a többnapos rendezvényre, a Mária-út több útvonalát követve. „Több szempontból is más formát próbál felvenni idén a CSIT” – mondta László Rezső programkoordinátor, aki szerint az egyik legfontosabb újítás, hogy kétnapos zarándoklattal kötötték össze a találkozót.
„Eddig többnyire templomi jellegű volt, most inkább a szabadba visszük ki a programokat, hiszen meggyőződésünk, hogy ott kell a fiatalokhoz szólni, ahol a legtöbbet szeretnek tartózkodni, azaz a nyílt területen, a szabadban” – fogalmazott a szervező. Hozzátette, olyan elemeket próbáltak beépíteni a programba, amelyek a tavalyi, Erdélyi Madrid nevű találkozón nagy sikert arattak a résztvevők között. László Rezső szerint az idei CSIT lényege az egyházmegyei pasztorációs terv továbbvitele ifjúsági területre is.
„Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet – szól a missziós parancs. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne csak hadakozzunk a sötétséggel, hanem gyújtsunk fényeket a fiatal szívekben, hogy higgyenek a jövőben, reméljenek” – nyomatékosította. Kifejtette, az ötnapos együttlét során azt elemezik a több száz fiatallal, hogy tulajdonképpen miről is szól a mai világ.
„Hiszen Isten szeretetéről beszélünk, de ahogy körülnézünk, rengeteg problémát, nehézséget látunk. Majd úgymond rákapcsolódunk az isteni pályára, azaz megmutatjuk a fiataloknak, hogy mégis van megoldás, mégpedig Jézus Krisztusban. Ennek megvalósításában pedig segíteni fog a közösség is, így együtt teszünk tanúságot arról, amit Isten körül tapasztaltunk. Nagyjából ez a lényege a CSIT-nek” – magyarázta az atya. A résztvevők három korcsoportra osztva hallgatják az előadásokat, olyan előadóktól, mint Steve Thomashefski amerikai pap, Majoros Tibor, a Katolikus Ifjúsági Találkozó mozgalom képviselője, illetve Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség ifjúsági lelkésze.
Több lelki program is lesz, de a játék és szórakozás sem marad ki a kínálatból. A zenei szolgálatot Csiszér László végzi, a záróesten a Psallite együttes koncertezik. „Most, hogy végre sikerült többnaposra szervezni a találkozót, több idő marad a résztvevőknek az egymással és Istennel való találkozásra. Több élménnyel tudnak gazdagodni a fiatalok, több és színesebb programmal tudjuk kitölteni a találkozót” – mondta a szombatig tartó rendezvény kapcsán Kovács Attila csíksomlyói plébános, aki szerint ez egy új kezdetet is jelenthet a CSIT történetében.
R. B.
Krónika (Kolozsvár)2012. augusztus 17.
Fenyőgally a parázson
Idén nyolcadik alkalommal szerveztek tábort az Erdélyi Magyar Ifjak Hargita Megye Tanácsának támogatásával Borzonton. A nemzeti fesztiválként is emlegetett erdélyi, délvidéki és anyaországi táborok célja a nemzeti öntudat és az összetartozás érzésének erősítése a határon túli magyarságban, valamint a szórakozás.
A kívülálló a tartalmas szórakozást nyújtó táborképen kívül másra nem is gondol mindaddig, míg a médiában meg nem jelennek a nacionalista rémhírek. Valószínűleg csupán lejárató kampányról van szó, hisz a jelenlegi politikai helyzetben ez is egyfajta figyelemelterelő hadművelet lehet. Az ellenben tűrhetetlen, hogy fiataljainkat önös érdekeik érvényesítése céljából felhasználják, akár magyar politikai közszereplőkről, akár román kormánybuktatókról/mentőkről is legyen szó. A szervezők sokrétű felelősséggel tartoznak hasonló táborok lebonyolítása során, kisebbségi létünkben ugyanis réges-rég megtanultunk alkalmazkodni a helyi adottságokhoz, ez számukra is egyértelmű lehet.
Nem kell anyaországi politikus irányítsa az erdélyi magyarok gondolkodásmódját. Nem kell megmondják, kire szavazzon az erdélyi vagy kire ne, hisz a mindennapi történések szem- és fültanúiként kisebbségi magyarként is tud gondolkodni, dönteni saját sorsáról.
Az előző táborok szlogenjei szerint az anyaországi politikusok mindenekelőtt a magyarságtudat erősítését és az identitásvállalás bátorítását ösztönöznék. Nemes gesztus ez a politikai közszereplők részéről, ha olyan ideológiai megközelítésből teszik, mely a szülők értékrendjével azonos. De mi a garancia arra, hogy az addig nyugodt családi légkörbe nem egy rebellis fiatal tér vissza, aki az anyaországi politikusok "magasztos eszméiről" próbálja meggyőzni környezetét?
Magyarságtudatunkat már az anyatejjel magunkba szívtuk, és ez évtizedek során nemzedékről nemzedékre öröklődött. Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyar akkor is vállalta kisebbségi létét, mikor az csupán hátrányt jelentett számára. A táborban lévő ifjak szülei a Himnuszt akkor és ott énekelték vigyázzba vágva magukat, könnybe lábadt szemmel, szabadságukat kockáztatva, amikor a kommunista párt beépített titkosügynökei mindenütt jelen voltak.
A Jobbik nem készül hagyományos értelemben vett pártépítésre és kampányra, de nem mondhat le az állampolgársággal együtt szavazati jogot szerző erdélyi magyarokkal való intenzívebb kapcsolattartásról – hangzott el Borzonton, a VIII. EMI-táborban – áll a magát politikai mozgalomként megnevező formáció honlapján.
A gyerek révén megközelíteni a szülőt nem újkeletű marketingfogás. Ám a román nyelvű tévéhíradókban összevágott terepruhás/lövöldözős bejátszások, még ha ellenzéki lejáratás céljából készültek is, szülői aggodalomra adhatnak okot. Aki manipulálni akarja ezzel a közvéleményt, annak sikerülhet, ha túl sokat és behatóan foglalkoznak vele, hisz rémisztő valótlanságokat is lehet a képsorok mellé felolvasni.
A táborszervezőknek mérlegelniük kell a helyi társadalmi-politikai viszonyokat is, mikor "társadalmi gondolkodásról" tartanak előadást anyaországi közszereplők, ellenkező esetben a tartalmas szórakozásnak ígért együttlét a többségi nemzet soraiban kérdéseket, ellenszenvet, isten ments, megtorlást válthat ki. Fölösleges száraz fenyőgallyat dobni az izzó parázsra, hisz a jelenlegi zűrzavaros politikai helyzetben parányi szikra is elegendő ahhoz, hogy mindenért a magyarságot okolják.
De jobb elhessegetni a sötét emlékképeket, és abban reménykedni, hogy mifelénk nincs egy Breivik-féle ámokfutó, aki tavaly a norvégiai Munkáspárt ifjúsági szervezetének tulajdonában levő Utoya szigetén mészárlásával állítólag a bevándorlás ellen tiltakozott.
Épp ezért a közeljövőben bárminemű ifjúsági tábort szervezőktől nagyobb felelősségvállalásra számítunk minden téren azért, hogy a szülők biztonságban tudják gyermeküket, ahonnan pozitív energiával feltöltődve, elégedetten érkeznek otthonukba.
Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)2012. augusztus 17.
Jövőtől magyar napok Vásárhelyen
A Kolozsvári Magyar Napok sikerén felbuzdulva 2013. augusztusában Vásárhelyi Magyar Napokat szervezne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, a marosvásárhelyi Kossuth Lajos Társaság és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete. Erről Jakab István (az EMNT Maros megyei elnöke), Angi Balázs (a Kossuth Lajos Társaság elnöke), Portik Vilmos (az EMNP Maros megyei elnöke) és Kali István (az EMNP marosvásárhelyi elnöke) írt alá szándéknyilatkozatot.
A kezdeményezők elmondták, a Vásárhelyi Magyar Napokon a marosvásárhelyi értékekre helyeznék a hangsúlyt. Mint mondták, terveik szerint a Kolozsvári Magyar Napokat szervező csapattársaik segítségével olyan rendezvényt szeretnének szervezni, amely előbbi testvérrendezvényeként kikapcsolódást, feltöltődést, szórakozást, tanulást és tájékozódást kínál a fiataloktól az idősebbekig mindenkinek, ugyanakkor Marosvásárhely – Kolozsvár együttes fejlődésének közös pontja lehet.
„Úgy véljük, Marosvásárhelyen is eljött a minőségi szórakozás, a valódi ünneplés ideje. Olyan átfogó rendezvényekre van szükség a városban, ahol a kultúra kerül előtérbe, a távoli máshonnanból érkezett bóvliárusok lármája helyett helyi alkotók, művészek, kézművesek és előadók fogják kicsalogatni az embereket a város köztereire. Hiszünk abban, hogy a Vásárhelyi Magyar Napok olyan rendezvény lesz, amely azokat a marosvásárhelyieket is hazacsalogathatja, akiket a világ különböző égtájaira sodort el az élet” – mondják a kezdeményezők. Hozzátették, várják és bátorítják a marosvásárhelyi magyar civil és politikai szervezeteket, egyházakat, vállalkozásokat és magánszemélyeket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz.
vasarhely.ro2012. augusztus 17.
Külhoni Magyarságért Díjat kap a MIT
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki a Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT). A romániai ifjúsági ernyőszervezet képviselői a díjat augusztus 20-án délben az Országház Delegációs termében tartandó ünnepségen vehetik át.
A díjat a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják. A díjjal emlékplakett, díszoklevél és 1 000 000 forint jutalom jár. A Magyar Ifjúsági Tanács részéről a kitüntetést Bozsó Imre Lehel elnök, valamint Sándor Krisztina, a szervezet volt elnöke (2003–2011) veszi át.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. augusztus 17.
Kiket hallgathatnak le, és miért?
Amikor a kilencvenes évek elején Ion Iliescu tülekvésnek kiépülő eredeti demokráciájában részben felszámolták a Ceauşescu-rendszer átkos örökségének legfélelmetesebb arzenálját, az országos, közintézményekre és magánlakásokra egyként fókuszáló lehallgatási rendszert, s begyűjtötték a pici mikrofonokat, azt hittük – végtelen naivságunk intő jele ez –, hogy szép hazánkban egyszer s mindenkorra véget értek a lehallgatások.
Persze nem így történt, a lehallgatások valószínűleg a változás utáni első évtizedben is vígan működtek, noha az illetékes szervek igyekeztek mindezt titokban tartani. Azután az új évezredben hatalomra jutott Traian Băsescu meghirdette keresztes háborúját a korrupció ellen, az országos főügyészség mellett megalakult a független Korrupcióellenes Ügyészség, és a lehallgatások újra, teljes lendülettel indultak be, szakértők szerint Románia nagyon hamar megvásárolta a mobiltelefonos lehallgatási rendszert is, s kiderült, a Korrupcióellenes Ügyészség bárkit lehallgathat, akit csak akar (!), még a hivatalban lévő minisztereket is, beleértve a kormányfőket, elvégre nem mindegy, hogy az ország magas rangú köztisztviselői miről, kivel, mit fecserésznek. Borbély László környezetvédelmi miniszter ügyében kiderült, hogy őt hivatali ideje alatt majdnem két esztendeig lehallgatták, családtagjaival egyetemben. Most Rus belügyér lemondása után kiderült, hogy őt is, s szintén lemondatott minisztertársát, Dobret is lehallgatták. Rus – akit volt minisztertársa ügyében egyelőre tanúként hallgattak ki – szégyenteljesnek nevezte lehallgattatását. Felmerül a kérdés: a Ponta-kormány idején kik utasíthatták az ügyészséget a még hivatalban lévő miniszterek lehallgatására? Mint mindég, két eset van: vagy a független igazságszolgáltatás hátborzongató bizonyítékaként az ügyészség állam lett az államban, önjáróvá vált, és mindenkit lehallgathat, vagy – ahogyan ezt több román médiaguru állítja – az ügyészséget a felfüggesztett, s jelenleg garázsából kék trikóban ágáló államelnök irányítja, s így aztán nem lehet kizárni a visszaéléseket, sőt, a politikai bosszút sem, ismerve Traian Băsescu természetét és hatalomgyakorlásának módját. Nem csodálkoznánk, ha a Cotroceni-palotába visszatérő elnök megindítaná az ellentámadást az államcsínnyel (?) vádolt politikai ellenfelei ellen, s kiderülne, hogy Antonescu ideiglenes államfőt és Ponta miniszterelnököt is végig lehallgatták, biztos, ami biztos alapon. Világos, hogy Traian Băsescu felfüggesztése után is vezérli a titkosszolgálatokat és az ügyészségeket. Nos, ennek az igazságszolgáltatásnak, ennek az ügyészségnek a függetlenségét érzi veszélyeztetve a Velencei Bizottság és az Európai Unió teljes vezérkara. Ki kit vezet itt az orránál fogva?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. augusztus 17.
AZ ÚJ KIÁLTÓ SZÓ VITÁJA Visszamorgás, több mint ezer leütésben Választhattam: megpróbálom tovább gördíteni az Új Kiáltó Szó körül/által felvert hullámokat, vagy végleg ottrekedünk a különböző internetes fórumok anonim kommentjeinek ezerfelé ágazó áradatában.
Két gyermektábor között s egy tárlatmegnyitó szervezése közben gondolkoztam, szánjak-e időt Nágó Zsuzsa és Sipos Zoltán írásainak megválaszolására, vajon ez-e a műfaj, s ezek-e azok a felvetések, amelyek mentén érdemes a magam véleményét papírra vetnem? Választhattam: megpróbálom tovább gördíteni az Új Kiáltó Szó körül/által felvert hullámokat, vagy végleg ottrekedünk a különböző internetes fórumok anonim kommentjeinek ezerfelé ágazó áradatában, amely ugyan többnyire ugyanonnan indul, de általában sehova sem visz. Másrészt tartalmát tekintve e két címmel és aláírással ellátott írás sem több egy kissé hosszúra nyúlt kommentnél, így akár egy válasz-kommenttel is elintézhettem volna őket - az ezer leütésbe azonban én sem fértem bele...
Nágó Zsuzsa olvasói levelét böngészve reméltem: most majd megtudom „az okokat”, meg „a problémát”, meg hogy „mit szeretnénk elérni” – azaz mindazt, aminek hiánya a szerző szerint veszélyessé tették az Új Kiáltó Szó megjelentetését. Nem sikerült. Pedig tényleg kíváncsi lettem volna. N.ZS. „válaszában” ehelyett ugyanazt szajkózza, mint legtöbben a kiáltvány „kritikusai” közül: az evidenciaként kezelt bezárkózást (mint sajnálatos tényt) ellentételezve, a nyitottság és befogadókészség hiányát kéri rajtunk számon, mint amely megoldhatná a szórványkérdést, de legalábbis az egyetlen emberséges választ adhatná erre a helyzetre.
Eszerint a szemlélet szerint a zárkózottság a jelen, a nyíltság pedig az elképzelt jövendő, pedig a helyzet valójában éppen ennek a fordítottja! A szórványmagyarság közelengedő magatartása, a többség és kisebbség közötti „átjárás”, tehát a megvalósult nyíltság és mindennek kézzelfogható, megtapasztalható következményei váltották ki a megfogalmazókban a bezárkózás meghirdetésének igényét, amely igen távol áll a kommentekben elrettentő példaként említett ultraortodox zsidó közösségek életformájától; valójában hangsúlyos vállalása annak, ami a mienk, s óvatos távolságtartás attól – legyen az nyelv, kultúra, közösség –, amely magához húzhat, amely beolvaszthat, amely hosszabb távon egy másfajta identitáshoz való igazodást jelenthet számunkra.
Hogy milyen következményekre gondoltam az imént, azt mindenki pontosan tudja, aki szórványban él, vagy élt valaha, de legalábbis nem vasárnap délutáni ujjgyakorlatként ír pamfletet egy olyan kérdésről, amelyről úgy gondolja, hogy van mondanivalója, de mint kiderül – valójában nincs... Ezzel szemben az Új Kiáltó Szó aláírói, bár egyikük sem „meghatározó közszereplő” (ugyan ki az…?), mindannyian a bányavidéki magyarság tapasztalt munkásai. Bármely ún. meghatározó közszereplőnél pontosabban tudják tehát – hiszen sok évtizede együtt élnek a jelenséggel – milyen az, amikor magyarul alig gagyogó református fiatalt kell konfirmációra felkészíteni, milyen az, amikor magyar öregek temetésén kell egyre gyakrabban román nyelven is megszólalni, hogy a leszármazottak is értsék, milyen az, amikor színmagyar szülők románul beszélgetnek gyermekeikkel egymás között egy magyar programon, vagy amikor egy kedves magyar tanítónéni egyszercsak úgy dönt: román tannyelvű iskolába iratja át saját gyermekét…
Személy szerint több mint húsz éve hitegetem magam, hogy a sokasodó „ködös magyarok” (Öllös László megfogalmazásának továbbgondolása) között élve sikerül nyitottsággal, rugalmassággal és persze sok-sok munkával egy közösséget magyarnak megtartanunk. De csak azt látom, hogy folyamatosak és feltartózhatatlanok a veszteségeink. Egyre gyakrabban érezzük, hogy amit ma itt művelődésszervezőként, lelkipásztorként, pedagógusként végzünk, az már nem közösségmentés, hanem embermentés. S a megmentett, sikeres emberek és életpályák, akiket Sipos Zoltán szerint fel kellene mutatnunk, hogy ezzel is kedvet csináljunk a magyarságvállaláshoz, nagyon kevés kivétellel máshol, esetenként igen messze keresik a boldogulást. Az itthon maradókkal pedig lassan ott tartunk, mint a tengerentúli szórvány, vagy a csángóprogram: sikerként könyvelhetjük el, ha hosszú távon második nyelvként, második identitásként valami keveset megőriznek magyarságukból. Lehet még ennek is örvendenünk kellene... de valóban igen...?
Húsz esztendővel ezelőtt azt gondoltuk: azáltal, hogy óriási erőfeszítéssel létrehozzuk a magunk kisebb-nagyobb intézményeit, mindent megteszünk ezért a közösségért. És rá kellett jönnünk, hogy intézményeket teremteni önmagában nem elegendő. Nem elegendő iskolákat alapítani, nem elegendő magyarházakat létrehozni, nem elegendő lapokat, TV-/rádióműsorokat működtetni és fenntartani, ha az emberek gondolkodásán képtelenek vagyunk változtatni – intézményeinket is ennek a feladatnak a szolgálatába állítva. A (nagybányai) szórványmagyarság önbizalmát, önerejét és önvédelmi készségét kellene valamiképpen visszaadnunk – a cél érdekében éppen azt a liberális nyitottságot és nyíltságot visszaszorítva, amelynek oly népszerű (mert végülis kényelmes) modellje nálunk éppen most nagyon, de nagyon megbukott... Egészen egyszerűen azért, mert a nyitottsághoz, a befogadáshoz, a másokkal való (részleges) azonosuláshoz, s ugyanakkor önazonosságunk megtartásához egyszerűen NEM VAGYUNK ELÉG ERŐSEK, mindig mi húzzuk a rövidebbet.
A „bezárkózás” (maradjunk ennél a leegyszerűsítő megfogalmazásnál) számunkra tehát nem öncél, hanem egy olyan opció, amelynél jobbat kitalálni a jelenlegi helyzetben és állapotunkban nem tudunk. Lehetnek persze ennek az útnak rövid távon negatív következményei. Sipos Zoltán hivatkozik egy felvidéki vitára, miszerint a magyarság-definíció leszűkítése, egy kizárólagos magyarság-identitás megfogalmazása éppen az ellenkező hatást váltja ki: a magyarság fogyása még hangsúlyosabb lesz, az ingadozó identitásúak – akik kiközösítve érzik magukat az „igazi” magyarok között –, menthetetlenül lemorzsolódnak. Lehet hogy így van; nekünk azonban egyelőre jobban fáj az „igazi” magyarok lemorzsolódása, akik a „ködös magyarok” és a többségi társadalom halálos ölelésében szép-csendesen maguk is „elködösülnek”: előbb csak nyelvüket veszítik, aztán sorban azokat a gyökereket is levetik magukról, amelyek őket valamikor ehhez a nemzethez kötötték.
Nem tudom, a nagybányai helyzet mennyire általánosítható a többi Kárpát-medencei magyar szórványra. Paradoxon, de valamilyen magyar szórványstratégia, átfogó állapotfelmérés csak a néhány tízezres és hosszú távon gyakorlatilag menthetetlen csángó közösséget illetően létezik, a több százezres – s talán még menthető – köztes szórvány sorsát, jövőjét illetően nemhogy egységes elképzelés lenne, de még közvita sem alakult ki róla. Széttárt karokkal néznek ránk a Sipos Zoltánok és Hunčík Péterek, s maximum annyira futja tőlük, hogy javasolják: Jókai-estek helyett helyi sztárokkal, sikertörténetekkel, világszínvonalú rendezvényekkel motiváljuk, mozgósítsuk a magyar fiatalokat. Ehhez azonban – s ezt valószínűleg ők maguk is tudják –, nem csak szórványstratégiára, de megfelelő támogatáspolitikára is szükség lenne, s itt nem csak az anyaországra gondolok.
Gondolom 40-50 esztendő múlva, amikor itt Nagybányán már nem lesznek magyarok, s a székelység peremvidékei jajdulnak fel majd hozzánk hasonlóan, akkor eljön az ideje ennek is – addig azonban úgy néz ki, be kell érnünk az idézett cikkekhez hasonló felmordulásokkal. Kár, mert úgy gondoljuk, többet érünk, s többet várunk, mindenképpen többet vártunk volna...
Dávid Lajos
Transindex.ro2012. augusztus 17.
Mikó-ügy: a kárpát-medencei családszervezetek és a magyar unitárius egyház is szolidaritásra hívott fel
A Kárpát-medencei Családlánc, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és az Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület valamint a magyar unitárius egyház is közleményben tiltakoznak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében. A kárpát-medencei családszervezetek felkérik tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy vállaljanak szolidaritást a Mikó-perben elítélt restitúciós bizottsági tagokkal, és aki teheti, vegyen részt szeptember 1-én a Sepsiszentgyörgyön megszervezendő tüntetésen. A magyar unitárius egyház támogatásáról biztosította a református egyházat és arra kéri az unitárius egyházközségek elöljáróit és híveit, hogy lehetőség szerint vegyenek részt az Igazság Napján. (hírszerk.)
Transindex.ro