udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4699
találat
lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 4681-4699
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2012. március 1.
Enache: a MOGYE-t érdemes kétnyelvűvé és igazságossá tenni
Pro Europa Liga csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a Liga támogatja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kétnyelvűségét, hiszen egy demokratikus országban természetes, hogy a nemzeti kisebbségek saját anyanyelvükön tanulhatnak.
Antal Erika, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Smaranda Enache asszonnyal, a Pro Európa Liga társelnökével beszélgetett.
Az új oktatási törvény szerint tisztán adott az a lehetőség, hogy a MOGYE keretén belül az önálló magyar tagozat létezzen – jelentette ki Smaranda Enache. Ezt az egyetemet érdemes kétnyelvűvé és igazságossá tenni, mert ez az intézmény 1948-ban magyar nyelvű egyetemként jött létre, az erdélyi magyarság érdekében – folytatta Smaranda Enache.
Az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani, de az autonómia is tartsa tiszteletben a törvényeket, illetve az európai értékeket – tette hozzá Enache asszony.
Vesztesei a történelemnek azok, akik a Ceauseşcu asszimilációs politikáját folytatják, az a mi feladatunk, hogy szakítsunk ezzel a hagyománnyal – mondta a liga társelnöke. Smaranda Enache szerint azok a román diákok, akik úgymond magyar társaik érdekeiért tüntetnek, nem ismerik az egyetem történelmét.
Marosvásárhelynek adódott a lehetősége, amely a románok számára is értékes, hogy itt sok magyar tanuljon, ez európai szinten is egy modern egyetem kell legyen, ezt meglehet valósítani, ezért tenni kell, ide román-magyar összefogás szükséges – fejtette ki a liga vezetője. Smaranda Enache saját családját említette példaként, a szülei román nemzetiségűek lévén magyar nyelven tanultak annak idején a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Smaranda Enache asszony végül arról beszélt, hogy nagyon reméli létre fog jönni a MOGYE magyar tagozata, amire majd büszkék leszünk.
Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma2012. március 1.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem okkal igényel költségvetési támogatást
Dávid László rektor szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem okkal igényel román költségvetési támogatást, hiszen olyan közfeladatokat lát el, amelyek az államra hárulnának.
Noha Romániában jelenleg egyetlen magánegyetem sem részesül költségvetési támogatásban, a Sapientia tudományegyetem az akkreditálás után okkal igényelhet állami támogatást – jelentette ki Dávid László.
Az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, azért tartják indokoltnak a költségvetési támogatást, mert a Sapientia hiánypótló szakokat is működtet. Emlékeztetett rá, hogy tíz évvel ezelőtt a román kormány kötelezettséget vállalt a magyar nyelvű képzés bevezetésére a műszaki egyetemeken. Ez a szándék akkor meghiúsult, és a romániai állami egyetemeken azóta sem képeznek mérnököket magyar nyelven. „A csíkszeredai és marosvásárhelyi műszaki képzés beindításával a Sapientia átvállalta a román állam kötelezettségét” – hangsúlyozta Dávid László. Megítélése szerint ez különbözteti meg őket a többi romániai magánegyetemtől. Hozzátette, a Sapientia bizonyította, hogy képes a magas színvonalú képzésre, most a román államon a sor, hogy besegítsen a tőle átvállalt kötelezettségek teljesítésébe. A rektor a magyar nyelvű képzés egy másik szeletét is említette, amelyben szerinte megilletné a Sapientiát a román költségvetési támogatás. Utalt arra, hogy szakemberek híján az állami magyar jogászképzésben többnyire román nyelven folyik a képzés. „Ha mi azt bizonyítjuk, hogy van elegendő szakemberünk, itt is hiánypótló a szerepvállalásunk, és ez esetben is az állammal közösen kell vállalnunk a költségeket” – jelentette ki az MTI-nek a rektor.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását kimondó törvényt kedden fogadta el a román parlament alsóháza. A törvény az államfő kihirdetésére vár. MTI
Erdély.ma2012. március 1.
Vita alakult ki a Kolozsváron a műemlékek ötnyelvű feliratozása kapcsán
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint nem veszélyezteti a kolozsvári műemlékek ötnyelvű feliratozását az a vita, amely a városi önkormányzati testületben alakult ki a téma kapcsán.
A kolozsvári sajtó beszámolója szerint a városi tanács szerdai ülésén a román tanácsosok kifogásolták, hogy a Kolozs megyei önkormányzat felcímkézve osztott vissza a városnak 60 ezer lej (4,3 millió forint) támogatást. A megyei tanács határozata szerint az összeget célirányosan a kolozsvári műemlékekre kitűzendő ötnyelvű – román, magyar, angol, francia, német – ismertető táblák elkészítésére szánják. A Krónika online változatán közölt hír szerint a városi tanácsosok úgy vélték, ezt az összeget inkább az egészségügyre kellene fordítani, és mivel célirányosan a táblákra kapták a támogatást, inkább el sem fogadják azt.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek elismerte, a megyétől visszautalt pénzzel az RMDSZ tanácsosai szerették volna kimozdítani a holtpontról a műemléképületek feliratozásának az ügyét. A városi tanács magyar képviselői csütörtökön határozattervezetet iktattattak a polgármesteri hivatalban, amelyben azt kérik, a város is különítsen el egy ugyanakkora összeget a feliratozás céljára, mint amekkorát a megye szánt e célra. A javaslat a március 13-án tartandó tanácsülésen kerül napirendre.
László Attila hozzátette, ha a tanácsosok leszavaznák a javaslatot, akkor sincs veszve az ügy, hiszen Kolozsvár jelentős összeget pályázott és nyert a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztériumtól a város turisztikai stratégiájára, amelynek a műemlékek több nyelvű feliratozása is részét képezi. „Ha nem történik meg a feliratozás, nem tudunk elszámolni a támogatással, és félő, hogy a minisztérium visszafizetteti a támogatást” – nyilatkozta az MTI-nek László Attila, Kolozsvár alpolgármestere. MTI
Erdély.ma2012. március 1.
Kárpát-medencei középiskolás vezetőképző Budapesten
A Rákóczi Szövetség MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a péntek és vasárnap között tartandó vezetőképzőt azzal a céllal rendezik meg, hogy a középiskolai szervezeteknek, illetve azok tagjainak lehetőséget biztosítsanak a kapcsolatépítésre, elősegítsék a középiskolai szervezetek munkáját, hatékonyságát. A rendezvény központi témája hagyományosan az érték és ifjúság, a rendezvény előadásai különböző megközelítésekből ezt ölelik fel.
A program előadói között szerepel: Pozsgay Imre egyetemi tanár, Takaró Mihály irodalomtörténész, Csaba László közgazdász és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. A vezetőképzőn 40 középiskolából 118-an vesznek részt, közülük 25 magyarországi, 9 erdélyi, 4 felvidéki, egy délvidéki és egy horvátországi középiskolából, iskolánként egy tanár és két diák.
A Rákóczi Szövetség – a szervezet honlapja szerint – 1989-ben azért jött létre, hogy a Magyarország szomszédos országaiban élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.
MTI
Erdély.ma2012. március 1.
Magyar utcanevek: elutasítva
A román többségű Nagyváradi Helyi Tanács szerda délutáni ülésén ezúttal is elutasította azt a kezdeményezést, hogy a város utcaneveit magyar nyelvű fordításban is feltüntessék.
A magyar nyelvű utcanevekre vonatkozó határozatjavaslatot kezdeményezett a nagyváradi RMDSZ frakció. A javaslathoz szakjelentést is csatolt, melyben alátámasztják a tervezet törvényességét. A Polgármesteri Hivatal azonban ezt a szakjelentést kicserélte a saját szakjelentésével, amelyben törvénytelennek minősíti az RMDSZ beterjesztését, és ilyen formában is került a javaslat a tanácsülés napirendjére. A napirendi pont vitáján Biró Rozália kifejtette, hogy az általuk kezdeményezett tervezetet az RMDSZ törvényesnek tekinti, hiszen a 33/1995 számú törvénnyel ratifikált, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezmény biztosítja azt, hogy a nemzeti kisebbségek ilyen formában is élhessenek nyelvi jogaikkal. Megemlítette továbbá, hogy precedens is van már az országban erre, példaként említve a Szilágy megyei Kraszna település helyi tanácsi határozatát, melynek alapján kikerültek az utcákra a magyar utcanevek. Az érvek ellenére mind a koalíciós partner, a PNL tanácsosai, mind az ellenzéki Szociáldemokrata Párt tanácsosai, valamint két PD-L-s tanácsos is megszavazták az RMDSZ javaslat elutasítását. Hat RMDSZ-es képviselő az elutasítás ellen szavazott, és volt öt tartózkodás is, köztük Fleisz János RMDSZ-tanácsosé, aki az ülés végén lapunknak elmondta, hogy az utcanevek tükörfordításának kihelyezése nem európai megoldás: „Hogy lehet az, hogy a Szent László teret Egyesülés térnek hívják magyarul?” – tette fel a kérdést Fleisz.
Román nem a magyar nevekre
A tanácsülés után Biró Rozália a helyi magyar nyelvű sajtóval folytatott megbeszélés során elmondta, hogy az RMDSZ a 33/1995 számú törvényre és az országban már létező precedensre hivatkozva nyújtotta be határozattervezetét. A polgármesteri hivatal jogi bizottsága azonban ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyva a 215. számú közigazgatási törvény alkalmazására vonatkozó 1206/2011 és 1414/2002 számú törvényekre hivatkozott, amikor törvénytelennek minősítette az RMDSZ javaslatát. Csakhogy az említett törvények csak a helységnevek fordításaira vonatkoznak, utcanevekről nem tartalmaznak rendelkezéseket, így Biró Rozália véleménye szerint ezek alapján a jogszabályok alapján nem lehet törvényellenesnek minősíteni az RMDSZ javaslatát. „Mi kezdeményeztük a javaslat napirendre tűzését, de arra nem számítottunk, hogy törvénytelennek minősítik, hiszen számunkra egyértelmű, hogy a javaslatunk törvényes” – fogalmazott az alpolgármester asszony.
Ígéretszegés
Kérdésünkre válaszolva az alpolgármesterasszony elmondta, hogy 2011 januárja óta folyamatosan tájékoztatták a koalíciós partnert, vagyis a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) erről a tervezetről, és már hivatalosan is kérték a liberálisoktól, hogy tűzzék napirendre a javaslatot. „Mi ígéretet kaptunk arra is, hogy napirendre tűzik, és arra is, hogy megszavazzák a javaslatot, de azóta csak huzavona folyt, és mi most jutottunk odáig, hogy nincs már mire várni” – mondta Biró. Minden helyi tanácsi javaslatról, így erről is a prefektúrának tíz napon belül törvényességi láttamozást kell kibocsátania. Ha a prefektúra elutasítja a döntést, akkor azt a városi tanács vissza kell vonja, míg ha a prefektus törvényesnek mondja ki a határozatot, akkor az RMDSZ a közigazgatási bírósághoz fordulhat.
Az alpolgármesterasszony elmondta, hogy az RMDSZ és a PNL viszonyában következményekkel fog járni a tegnapi döntés. „Sajnos nem egyedülálló példa az, hogy egy koalíciós partnerünk ígéretet tesz, és azt megszegi. Ennek mindenképpen lesz következménye a következő hónapokban, de hogy konkrétan mi, az az adott helyzetektől függ majd. Mi a továbbiakban is bízunk abban, hogy talán jobb belátásra bírjuk őket” – fogalmazott Biró Rozália, aki nem tartotta kizártnak, hogy a helyi politikában ez az eset akár gyökeres változást is előidézhet, bár hozzátette: „nem szeretnénk, ha kenyértörésre kerülne sor, hiszen kisebbségben vagyunk”.
Európa nincs közel
Ezt követően Biró Rozália hozzátette: „Egyszer csak eljutunk odáig, hogy Európában érezhetjük magunkat, mert Európában az nem kérdés, hogy kétnyelvű feliratok legyenek. Ma meggyőződhettünk arról, hogy egy dolog az Európai Unió tagjának lenni, és más dolog, hogy akkor amikor a többség minimális nyitottságára van szükség, hiszen a törvényes keret létezik, akkor ezt a minimális nyitottságot megadják-e a magyar közösség számára.” Kérdésünkre válaszolva Biró Rozália kifejtette azt is, hogy az RMDSZ javaslata az utcanevek tükörfordításainak kihelyezésére vonatkozott, a történelmi utcanevek kihelyezésére még nincs az országban törvényes precedens. Az alpolgármesterasszony azonban hozzátette, hogy a Szent László és a Bémer tér felújítási tervébe belefoglaltatta azt is, hogy információs táblákat helyezzenek ki, és szerepel a tervben az is, hogy a történelmi városrészben helyezzék ki kronológiai sorrendben, mintegy emléktáblaként a történelmi utcaneveket. „Mivel ez a pályázat nagy valószínűséggel nyert, abba benne lesz a tábláknak a költségvetése is” – mondta, bár hozzátette, hogy a polgármester azt is megteheti, hogy az emléktáblákra előirányzott pénzt nem költi el. „Az utcanévtáblák kicserélésére a megyei tanácstól minden évben kapunk költségvetési kiegészítéseket, és minden évben meg is kaptuk a pénzt, csak éppen nem költjük el” – érzékeltette Ilie Bolojan polgármester hozzáállását az utcanevek kérdéséhez Biró Rozália.
Pap István
erdon.ro2012. március 1.
Nagy körültekintést igényel az egyházi átvilágítás
Szekuritátés dossziék nyomában 6.
Az Erdélyi Unitárius Egyház a napokban tette közzé az Egyházi Átvilágítási Folyamatot Koordináló Bizottság első vizsgálati eredményeit. A 2009-ben létrejött bizottság feladata több mint száz egyházi szolgának az átvilágítása. Az átvilágítás eddigi tapasztalatairól Szabó László unitárius lelkésszel, a bizottság ügyvezetőjével beszélgettünk.
– Az erdélyi protestáns egyházakban, közöttük az unitárius egyházban már a rendszerváltást követően felmerült az egyházi átvilágítás szükségessége. Milyen út vezetett a kezdeti próbálkozásoktól az átvilágítási bizottság megalakulásáig?
– Az Erdélyi Unitárius Egyházban az 1989-es népfelkelést követően sajnos bő egy évtizedig kellett arra várni, hogy a belső átvilágítás enyhébb fajtájának bevezetésére sor kerüljön. Az Egyházi Főtanács 2001-ben fogadta el azt a határozatot, ami kötelezővé tette az úgynevezett jelöltségi nyilatkozatok megtételét.
Ennek értelmében az egyházi tisztségekre és hivatalokra jelölt személyeknek, lelkészeknek és világiaknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy együttműködtek-e vagy sem a volt államvédelmi szervekkel. 2002-től kezdődően minden egyházi választáson felolvasták ezeket a nyilatkozatokat, és a választótestületek tagjai figyelembe vehették a nyilatkozatok tartalmát. Abban az időszakban még nem álltak rendelkezésünkre a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács (román rövidítése: CNSAS) által kezelt iratgyűjtemények, amelyek tartalmával össze lehetett volna hasonlítani a szóban forgó nyilatkozatokat, ezért a választókra volt bízva, mennyire veszik figyelembe a jelöltek állításait. Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, amíg egyházunkban is megérett az idő arra, hogy bevezessük az átvilágítás érdemibb formáját. A 2008 decemberében tartott főtanácsi ülésen szinte egyhangú szavazattal fogadták el azokat a határozatokat, amelyek kiszélesítették az átvilágítási folyamatot. Ennek jegyében született döntés az úgynevezett történész kutatócsoport létrehozásáról is, amelynek elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel.
– A 2008-ban elkezdődött intézményesített átvilágítás előtti időszakban volt-e olyan egyházi szolga, aki bevallotta azt, hogy együttműködött a kommunista állambiztonsági szervekkel?
– Az 1989 és 2001 közötti időszakban alig történt ilyesmi. A 2002-től kezdődően megírt és felolvasott nyilatkozatok között is kevés olyat találunk, amelyben az érintettek őszintén bevallották együttműködésüket az államvédelmi szervekkel, és ismertették volna az együttműködés tartalmát és jellegét. Többnyire olyan nyilatkozatok születtek, amelyekben az érintettek elhallgatták, vagy nem az eset súlyosságához mérten vallottak együttműködői múltjukról.
– Mennyire működik olajozottan az átvilágítási bizottság?
– Az egyéni iratgyűjtemények kérvényezése a bizottság létrejöttének évében, 2009-ben kezdődött. A Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács 2009–2010-ben közel félszáz egyéni iratgyűjtemény másolatát adta át. Működési szabályzata alapján a bizottság hozzálátott az egyéni iratcsomók vizsgálatához, és személyes meghallgatásokat is elrendelt azokban az esetekben, amikor feltételezhető volt az érintett személyek együttműködése a szekuritátéval. Olyan esetekben is kötelezővé vált a személyes meghallgatás, amikor a bizottság különbséget állapított meg a kötelező nyilatkozatokban foglaltak és az egyéni iratgyűjtemények tartalma között, tehát amikor kiderült, hogy valaki valótlanságot állított.
– Múlt héten tették közzé az első vizsgálati eredményeket. Milyenek a tapasztalatai az elmúlt három év munkájáról?
– Az átvilágítási bizottság és a közelmúlt-kutatócsoport elsődleges célja nem az, hogy a volt együttműködőket vadássza, vagy megalázó módon pellengérre állítsa őket. Az együttműködés kérdéskörét átfogóbban vizsgáljuk. Amint tudjuk, 1945-től kezdődően a kommunista rendszer gyökeret vert: megkezdődött a társadalom tekintélyes részének a megfigyelése és megfélemlítése, ami a következő évtizedekben egyre erősödött a nacionál-kommunista diktatúra kiépülésével és keményebbé válásával. A társadalom kiemelt fontosságú részeként egyházaink az állambiztonsági szervek célkeresztjében álltak, az elnyomó hatalom részéről fokozott figyelem irányult rájuk, ezért az akkori viszonyok közepette sokkal több egyházi embert próbáltak beszervezni, mint a társadalom más rétegeiből. Nem meglepő tehát, hogy nagyon sok lelkészt megkörnyékeztek. Amikor ezt a korszakot vizsgálva az egyéni iratgyűjteményekből következtetéseket vonunk le, mindezt behelyezzük az adott társadalmi és politikai összefüggésekbe. A kutatócsoport és a bizottság elsődleges megállapítása az, hogy a fő bűnösök a kommunista rendszer létrehozói, fenntartói, azok a párt- és államvédelmi szervek, akik ezt működtették. Fő bűnösnek minősíthető minden olyan szekuritáté-alkalmazott, hivatásos államvédelmi személy és pártaktivista, aki közvetlenül is részt vett a rendszer működtetésében. Úgyszintén vétkesnek tartjuk azokat az egyházi és világi személyeket is, akik besúgóként kisebb-nagyobb mértékben elősegítették a rendszer fennmaradását. – Mennyire nehéz megbízható ítéletet kimondani egy-egy besúgó esetében?
– Bizottságunk nem ítélkezik, hanem határozatszerű megállapításokat fogalmaz meg. Természetesen különbséget teszünk besúgó és besúgó között is: minden esetet egyénre szabottan, a lehető legtöbb körülmény figyelembevételével elemzünk. Az elemzések nyomán többféle megállapításra jutunk. Hála Istennek szép számban vannak olyan személyek, akik ellenálltak a szekuritáté beszervezési kísérleteinek. Vannak olyanok, akik egyértelműen a korszak áldozatai voltak, és sajnos olyanok is léteznek, akik nem tudtak ellenállni. A rendszerrel együttműködők kategóriája sokrétű, amit árnyalni kell, ezért a bizottság különböző együttműködői típusokat állapított meg. Azokat tartjuk súlyos esetűeknek, akik kimerítik a szekuritátéval való együttműködés következő formáit: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor az együttműködés kárt okozhatott másoknak; amikor az együttműködés az államhatalmi rendszer iránti meggyőződéses lojalitásból fakadt; amikor az együttműködés jutalmaként az együttműködő anyagi juttatásokat vagy előnyöket élvezett.
Az ilyen esetekben – kötelező személyes meghallgatás nyomán – a bizottság fenntarthatja vagy elvetheti feltételezéseit.
– A személyes meghallgatás milyen mértékben befolyásolhatja a bizottság döntését?
– Az még nem történt meg, hogy valaki megpróbálta volna bebizonyítani, hogy a fekete fehér, vagyis, hogy teljesen tisztázta volna magát a feltételezések alól. Ellenben a bizottság tisztánlátását nagyban segítette a személyes beszélgetések eddigi sorozata, hiszen olyan háttéradatokat tudtunk meg, amelyek nem voltak kiolvashatóak az egyéni iratcsomókból. Ilyenkor árnyaltabbá vált az eset, azonban a fő megállapításokat általában nem befolyásolta érdemben. A személyes meghallgatások közül egynéhány elősegítette azt, hogy az illető személy töredelmesen beismerje hibáit, emberi gyarlósága miatti együttműködési készségét.
– Más egyházi átvilágító bizottságokból származó információk szerint volt olyan lelkész, akiért „beszólt” a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magas rangú bukaresti tisztje. Volt-e ilyen eset az unitárius egyházban?
– Nincs tudomásom ilyen esetről, ami természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az unitárius egyház jelenlegi lelkészei között is elméletileg lehet aktív bedolgozója a mai titkosszolgálatnak. Remélem, hogy ez csak elméletileg áll fenn, azonban a hatályos rendelkezések szerint amúgy sem juthatunk hozzá az ilyen személyek iratcsomójához. Ilyen esetekben a hivatalos értesítés szerint az illető nevén nem szerepel múlt rendszerbeli titkosszolgálati iratcsomó. – Ha valaki a hetvenes, nyolcvanas években lelkészként dolgozott, az Átvilágító Bizottság ugyanakkor nem kap felőle semmiféle iratot, ez mennyire hihető körülmény?
– Eddigi tapasztalatunk szerint a lelkészek megfigyelésének mértéke szinte teljes körű volt. A belügyminisztérium 1963-ban kiadott egy olyan rendeletet, amiben kötelezővé tette a Protestáns Teológiai Intézet minden diákjának és végzettjének a megfigyelését. A rendelet magyarázó szövegében szerepel, hogy az államvédelmi szervek sajnos még nem érték el a százszázalékos beszervezettségi szintet, ezért a megfigyelési kör kiteljesítését szorgalmazták. Ez volt a pártvezetés és a belügyminisztérium kérése. Ha figyelembe vesszük a belügyminisztériumi határozatot, valamint a személyes iratcsomókból, illetve a személyes vallomásokból származó adatokat, bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyolcvanas években az államvédelmi szervek megkísérelték a lelkészek százszázalékos beszervezését. Amikor a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács kérésünkre nem ad át semmiféle iratcsomót, ebből többféle következtetést vonunk le: az illető személy a szekuritáté szemében annyira jelentéktelennek tűnt, hogy esetleges megfigyeléséről nem indítottak a neve alatt egyéni iratgyűjteményt; a másik változat szerint az iratgyűjtemény megsemmisült, vagy elkallódott – az 1989-es népfelkelés napjaiban a valódi és az álforradalmárok a szekuritáté épületeibe behatolva sok iratot elégettek, szétszórtak, de ez mégis az esetek törtrészét jelenti; a harmadik következtetés szerint a szekuritáté jogutódja, a Román Hírszerző Szolgálat az adott iratcsomót még nem adta át a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanácsnak. Nem hivatalos adatok szerint másfél évvel ezelőtt még az egyéni iratcsomók felét sikerült átvenniük. Ez az arány mára valószínűleg jóval ötven százalék fölött van. Várható, hogy a következő hónapokban, illetve egy-két évben újabb iratcsomó kerülnek elő olyan személyekre vonatkozóan is, akikről eddig nem volt semmiféle adatunk.
– Sokan attól tartanak, hogy az átvilágítás során manipuláció áldozatai lehetünk. Mennyire lehet megbízni a szekuritáté munkájában, illetve az utód titkosszolgálatok „pártatlanságában” a tekintetben, hogy nem vettek el, vagy nem toldottak az anyaghoz?
– Sokan feltették ezt a kérdést a bizottságnak, mások pedig leegyszerűsítve azzal próbálják elintézni, hogy bezzeg a szekuritáté azt jegyzett fel a dossziékba, amit akart. Ezt a hozzáállást mindenképpen árnyalnám. A szekuritáté valóban bármit megtehetett, hiszen a rendszerváltás után húsz évvel még mindig nincs átfogó képünk a működéséről, ellenben hozzá kell fűzni, hogy ők sem rendelkeztek végtelen erőforrásokkal és idővel, éppen ezért a manipulációs kísérleteket olyan személyek esetében használták, akik fajsúlyosak voltak, a rendszer szemében megsemmisítendő személyeknek minősültek, akiket meg akartak hurcolni, be akartak börtönözni. Esetükben feltételezhető az egyéni iratcsomók szándékos és feltételezett manipulációja. Az egyszerű közembereknél – beleértve a lelkészek nagy részét is – kevésbé feltételezhető, hogy a szekuritáté eleve megtévesztő célzattal állított össze és kezelt iratcsomókat. A hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig a szekuritáténak nem volt oka arra következtetni, hogy elközelgett a leszámolás ideje, és hogy emiatt menteni kellene a menthetőt, vagy külön céllal be kéne feketíteni valakiket az utókor számára. A kezünkbe került dokumentáció alapján nem lehet azt állítani, hogy az iratcsomókat nagymértékben és tervszerűen manipulálták volna. Az iratgyűjtemények képezik az átvilágítás fő forrását, azonban nem ez az egyetlen forrás. Száz százalékban természetesen nem bízhatunk meg bennük. – A bizottság közzétett vizsgálati eredményeiben azt olvasom, hogy külön kiemelik egy-egy átvilágított ellenálló érdemeit. A hetvenes, nyolcvanas években milyen lehetőség volt az ellenállásra, illetve ez milyen következményekkel járt?
– Nehéz ezekről az esetekről általános érvényű véleményt alkotni. Tudjuk, hogy az államvédelmi szervek mi mindenre voltak képesek. Az 1956-os magyar forradalmat követően egyházunk legjobbjait zárták börtönbe – papságunkat gyakorlatilag megtizedelték –, ezek után joggal feltételezhette bárki, hogy az ellenállásnak hasonló következményei vannak. A bizottság senki esetében nem kérheti számon, hogy miért nem állt ellen, mert nem tudhatjuk, hogy milyen körülmények között félemlítették meg, milyen nyomás nehezedett rá. Dicséretre méltónak tartjuk azokat, akik ellenálltak, mások esetében pedig nem ítélkezünk, hanem megállapításokat fogalmazunk meg. Ezeket a megállapításokat az érintett személy vallomásai alapján készek vagyunk árnyalni, amennyiben az érintett személyek hihető módon bizonyítják, hogy kényszerítő körülményeket is figyelembe kell vennünk. Ezek megértésére és figyelembe vételére fogékonyabbá tesznek a vonatkozó személyes „élményeink”. Ilyenként említem, hogy 1989 őszén, középiskolás diákként engem is hívattak a szekuritáté Hargita megyei szervezetének hivatalába. Nem kívánom senkinek, hogy átélje azt a félelmet, amit akkor átéltem a szekuritáté csíkszeredai irodájában, holott még gyermek voltam. El tudom képzelni, milyen többletterhet jelentett egy családos lelkésznek, egy családapának az ilyen megpróbáltatás, milyen kilátásokkal mehetett a kihallgatásokra, éppen ezért távol álljon tőlem – és a bizottságtól – az általánosítás, vagy az ítélkezés. – Az átvilágításnak az az értelme, hogy az együttműködői múlttal rendelkező egyházi vagy világi személy ne tölthessen be vezetői tisztséget. Miként kivitelezhető ez az unitárius egyházban?
– Az átvilágításnak nem ez a fő célja, hanem a közelmúltunkkal való őszinte szembenézés és az erkölcsi jóvátétel az áldozatok irányába. Amennyiben az átvilágított személyek kimerítik a szekuritátéval való együttműködés valamelyik súlyos formáját, ezt a bizottság tételesen nyilvánosságra hozza. Ez az egyik következménye az átvilágításnak. Ha valaki a 2001 óta kötelező jelöltségi nyilatkozatában hamisan nyilatkozott, és ez az átvilágítás során kiderül, az így szerzett tisztsége megszűnik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2012. március 2.
Egyre kevesebb pénzt oszt ki nyílt pályázaton az RMDSZ
Ugyanakkora összeget, 3,5 millió lejt pályáztat meg nyilvánosan ebben az évben az RMDSZ és az általa létrehozott Communitas Alapítvány a román költségvetés kisebbségi keretébol, mint tavaly, holott az idei költségvetés nott a 2011-eshez képest. A 2012-es román költségvetés 79,2 millió lejt különít el az országban élo, parlamenti képviselettel is rendelkezo 19 nemzeti kisebbség támogatására. A kormány január 27-én közzétett határozata értelmében a legnagyobb összeget, 17,18 millió lejt a romániai magyar közösség képviseloje, az RMDSZ kapja. Kovács Péter fotitkár szerint a szövetség döntése, hogy mennyit pályáztat meg nyilvánosan a saját költségvetésébol.
Communitas Alapítvány honlapján közzétett 2012-es költségvetési terv szerint a támogatásból 3,5 millió lejt osztanak ki nyilvános pályázat útján, vagyis ugyanannyit, mint tavaly, amikor csak 15,98 millió lejt kapott támogatásként a politikai alakulat. Ez a tendencia érvényesült egyébként az elmúlt években is: 2010-ben a magyar kisebbségnek kiosztott 15,18 millió lej 31 százalékára, 4,75 millióra pályázhattak az erdélyi magyar civil, egyházi, ifjúsági szervezetek, kiadók és szerkesztoségek.
Eközben 2009-ben a 15,18 millió lej 34 százaléka, 5,19 millió, 2008-ban pedig a 14,25 millió lej 32,70 százaléka, 4,66 millió lej került átlátható módon kiosztásra. [.]
Különben a január végén kibocsátott kormányhatározat is úgy fogalmaz, hogy a költségvetési támogatást a nemzeti kisebbségek szervezetei kapják, nyilvánvaló azonban, hogy erre a finanszírozásra azért jogosultak, mert az illeto etnikai közösséget képviselik.
A kormányrendelet értelmében a nemzeti kisebbségek szervezetei a székházak fenntartására, személyzeti kiadásokra, sajtótermékek és egyéb kiadványok, könyvek és tankönyvek beszerzésére, kulturális és tudományos rendezvényekre, tagsági gyulésekre, valamint hazai és külföldi rendezvényekre, a szervezet muködéséhez szükséges ingó és ingatlanbefektetésekre, valamint európai alapokból finanszírozott programok társfinanszírozására fordíthatják a költségvetési pénzeket.
Három éve egyébként immár hivatalosan is az RMDSZ kasszájába folynak be ezek a támogatások, amelyek kezeloje 2009 márciusától nem az addig ezt a szerepet betölto Communitas, hanem maga a szövetség. Az RMDSZ ugyanis lemondott a parlamenti pártokat megilleto költségvetési keretrol, amely jelentosen kevesebb volt, mint a kisebbségeknek juttatott összeg. Az alakulat ellenzéke évek óta kifogásolja, hogy a szövetség a költségvetési támogatások egyedüli haszonélvezoje.
Az RMDSZ és a Communitas napokban meghirdetett pályázatai muvelodési, sport-, oktatási és az ifjúság közéleti tevékenységéhez nyújtanak támogatást, de alkotói ösztöndíjra, oktatók, kutatók utazási költségeinek részleges megtérítésére is pályázni lehet.
A Communitas három pályázata célozza meg a szórványközösségek támogatását: az egyik a szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására, a másik a szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására, a harmadik pedig a szórványközösségek rendezvényeinek, magyar házainak támogatására vonatkozik.
A pályázatokat az alapítvány szaktestületei bírálják el, a támogatásokat az RMDSZ vezetoibol álló kuratórium ítéli oda.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)2012. március 2.
Magyarítás” a cégbíróságnál
Sikerült érvényesíteni a nyelvi jogokat a cégbíróságnál – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Édler András. A háromszéki parlamenti képviselő elmondta, lakossági panasz nyomán értesült arról, hogy a Kovászna megyei cégbíróságnál nem lehetett magyar nyelvű, magyar ékezeteket is tartalmazó cégnevet lefoglalni.
Egy neve elhallgatását kérő sepsiszentgyörgyi üzletember lapunknak elmondta, amikor céget alapított, a vállalat elnevezésének rögzítésekor a cégbíróságnál nem használtak magyar ékezeteket. Amikor kérte, hogy magyar helyesírás szabályai szerint iktassák cége nevét, előbb azt javasolták, ha ragaszkodik az ékezetekhez, á betű helyett használjon â betűt, majd a hivatalnok azzal utasította vissza, hogy a cégbíróság billentyűzetén nincsenek magyar karakterek. A vállalkozó erre leszögezte, hogy ezt lehet orvosolni, amire az ügyfélszolgálatos úgy válaszolt, „nem lehet mindenféle, például kínai betűket használni a hivatali számítógépen”.
Édler András csütörtökön közölte, felvette a kapcsolatot a Kovászna megyei és az országos cégbírósággal, majd hivatalos levélben hívta fel a figyelmet, hogy a 1990/26-os számú, a cégbíróságokra vonatkozó törvény a cégek megnevezését szabályozó passzusai nem tartalmaznak olyan előírásokat, amelyek kizárnák a magyar cégnevek, illetve a magyar ékezetek használatát. A képviselő ezért arra kérte a hatóságokat, alkalmazzák korrekt módon a törvényt.
Mint Édler részletezte, a Kovászna megyei cégbíróság vezetői megkeresésére azzal védekeztek, hogy korábban nem is volt igény a magyar ékezetek használatára, a cégalapítók elfogadták az ékezet nélküli változatot. Megtudtuk továbbá, hogy az egyéni vállalkozók (PFA) bejegyzésénél ha a személyi igazolványban ékezettel szerepel a név, automatikusan úgy kell azt is beírni. Édler András elmondta, Adriana Luminiţa Iacob, az országos cégbíróság vezérigazgatója január végén válaszolt, hogy egy új cégnyilvántartási programot vezetnek be, és ezzel megoldják a problémát. A politikus ugyanakkor csütörtökön Sorina-Elena Cotfas Kovászna megyei igazgatóval is tárgyalt, aki közölte, elhárult minden akadály a magyar nyelvű, ékezeteket is tartalmazó cégnevek bejegyzése elől, a programot már alkalmazzák.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2012. március 2.
Iskolai iratkozás: páros vagy páratlan oldalon laksz?
Második szakaszban bármelyik tanintézménybe beíratható a gyermek
Március 5-én, hétfőn kezdődik az iratkozás első szakasza mind az előkészítő, mind pedig az első osztályba. A belvárosi iskolák túlzott népszerűségét meggátolandó, a minisztérium rendelkezése értelmében a megyei tanfelügyelőségek körzetekre osztották a városokat. Március 5-e és 16-a közötti időszakban – az iratkozás első szakaszában – az előkészítő és az első osztályba való iratkozáskor csakis a kerülethez tartozó gyermekek irathatók be az adott tanintézménybe. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség már február második felében közzétette honlapján (www.isjcj.ro) az utcák körzetesítését. Több olvasónk jelezte, hogy ugyanazon kolozsvári utcának a páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába tartoznak. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen az iratkozás második szakaszában mindenki oda írathatja gyermekét, ahova akarja.
Az oktatási minisztérium gátat kíván szabni a belvárosi iskolákba való tömeges beiratkozásnak, ezért a megyei tanfelügyelőségek már február elején elkészítették, és a múlt hónap közepén közzétették a tanfelügyelőség honlapján (www.isjcj.ro) a Kolozs megyei városok utcáinak körzetesítését. (A községközponti és a falusi iskolák esetében nincs szó erről). Olvasóink hívták fel a figyelmünket a fonák helyzetre: ugyanazon kolozsvári utcát több tanintézet között „osztottak szét” oly módon, hogy egy-egy utca páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába kerülnének. Például a Csillagvizsgáló (Observatorului) utca 50–150. szám között a páros házszámú ingatlanokban lakó gyermekek a Báthory-líceumba, míg a páratlan oldalon lakók a Református Kollégiumba tartoznak. Ugyanabban az utcában az 1–50. szám alatt lakó gyermekeket az Apáczai-líceumba kell beíratni. A belvárosban a Balassa/Av. Bădescu utcában a páratlan számú ingatlanokban lakó gyermekek a Református Kollégiumba, míg a fentebbi utca páros házszámú lakásaiban lakó gyermekek az Apáczai-líceumba tartoznak. Viszonylag egyszerűbb a helyzet a lakónegyedi iskolákban. Kolozsváron tíz tanintézménybe irathatók be a magyar anyanyelvű gyermekek: az öt belvárosi magyar tanintézet mellett a Donát negyedben az O. Ghibu líceum, a Monostoron az O. Goga Általános Iskola, a Györgyfalvi negyedben a N. Titulescu Általános Iskola, a Horea úti Ana Aslan Iskolaközpont és a kerekdombi Emil Isac Általános Iskola várja a magyar gyermekeket.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a belvárosi magyar iskolák nagyon közel vannak egymáshoz, és ez megnehezítette a körzetesítést. – Az a szülő, aki elégedetlen azzal, hogy az iratkozás első szakaszában melyik iskolába kell íratnia gyerekét, várja meg a második beiratkozási szakaszt, amikor abba a tanintézetbe írathatja gyermekét, amelyikbe akarja – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk: a körzetesítés mind az előkészítő, mind az első osztályra érvényes. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a művészeti iskolákon kívül egyetlen tanintézmény sem szervezhet felvételi vizsgát/tesztet/felmérőt azért, hogy a vizsgán elért eredménytől tegye függővé a gyermek beíratását az illető tanintézménybe.
Az iratkozási szakaszok a következők: március 5-e és 16-a között a körzeti és a művészeti (zene, képzőművészet, balett, sport) iskolákba írathatjuk be gyermekeinket. A második – március 20-a és 27-e közötti – időszakban a gyermeket bármelyik iskolába be lehet íratni, ám az illető tanintézet elutasíthatja a jelentkezést. A harmadikban – április 23-a és 25-e között – újra a körzethez tartozó iskolába írathatják be a szülők azokat a gyermekeket, akiket március elején nem írattak be a körzeti iskolákba, a második szakaszban pedig a szülők által választott tanintézetben nem fogadták el a dossziéjukat. A negyedik szakaszban – május 2-a és 9-e között – történik a betöltetlen helyek függvényében azoknak a gyermekeknek a beiratkozása, akiket eddig bármilyen okból kifolyólag még nem írattak be szüleik egyetlen tanintézménybe sem.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 2.
Hatékony román diplomáciai húzás
Tegnap aláírta Brüsszelben Románia és Szerbia a kisebbségekre vonatkozó együttműködési megállapodást, és ezzel elhárult az akadály az elől, hogy Szerbia elnyerje az EU-tagjelölti státusát. Románia fellépése nyomán a tegnapi EU állam- és kormányfők tanácskozásán napirendre került a schengeni csatlakozás kérdése. Hollandia azonban továbbra sem ért egyet Románia és Bulgária integrációjával.
Csütörtökön Brüsszelben aláírta Románia és Szerbia a nemzeti kisebbségekről szóló együttműködési megállapodást, amit Bukarest feltételül szabott Belgrádnak ahhoz, hogy ez utóbbi elnyerhesse az EU-tagjelölti státusát. A felek szerda éjszaka jutottak megállapodásra, és véglegesítették a dokumentum szövegét. Románia úgy határozott, hogy megvétózza Szerbia EU-tagjelölti státusát, ha Belgrád továbbra sem biztosít jogokat a vlach kisebbségnek. Bukarest szerint ugyanis a vlachok is románok, akik nem rendelkeznek anyanyelvű oktatással és román nyelvű misézést sem biztosítanak nekik. Románia plusz garanciákat kért, így ragaszkodott az együttműködési megállapodás aláírásához, valamint ahhoz, hogy az Európai Bizottság kísérje figyelemmel a szerbiai kisebbségek helyzetét.
Traian Băsescu nem volt jelen az aláíráson, hiszen az Európai Néppárt tanácskozásán vett részt. Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) szóvivője úgy vélte, hogy a megállapodás aláírása a „hatékony módon végzett diplomácia” győzelmét jelenti. Mint mondta, a szerbiai román kisebbség ügye húsz éve húzódik, és jó, hogy most megszületett ez a dokumentum. Mint mondta, a rendszerváltás óta valamennyi román politikus felvetette a román kisebbség helyzetének megoldatlan problémáját. Voinescu ezzel az ellenzéki politikusok bírálatát hárította el. Victor Ponta és Crin Antonescu bírálta a külügyminisztérium álláspontját, hogy Románia az egyedüli tagállam, amely ellenezte az utolsó pillanatokig Szerbia EU-tagjelöltségét.
Románia egy csapásra két legyet ütött, hiszen az együttműködési megállapodáson kívül a schengeni csatlakozás is napirendre került Brüsszelben az állam- és kormányfők tanácskozásán. Ez a téma váratlanul jelent meg az Európai Tanács napirendjén azt követően, hogy kedden Románia kifogásokat emelt Szerbia EU-tagjelöltségével szemben.
Tegnap lapzártáig nem született semmilyen döntés, de rossz előjel, hogy már a tanácskozás előtt Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette: Hollandia mindaddig ellenezni fogja Románia és Bulgária belépését a schengeni övezetbe, amíg a két balkáni ország nem léptet életbe igazságügyi reformokat. Rutte szerint Bukarestnek és Szófiának további haladást kell elérnie igazságszolgáltatási rendszereik átalakításában, illetve a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban, mielőtt csatlakozhatnak a belső határellenőrzés nélküli övezetbe. Tavaly Hollandia vétózta meg hazánk schengeni csatlakozását.
Romániának is csatlakoznia kellene azokhoz az európai erőfeszítésekhez, amelyeknek célja az európai kisebbségvédelmi keretszabályozás kidolgozása – véli Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. A politikus szerint helyes és korrekt Szerbia EU-tagjelöltsége kapcsán kialakított román álláspont. Winkler idézi Cristian Diaconescu külügyminisztert, aki szerint a kisebbségi jogok védelme nem csak Románia nemzeti érdeke, hanem európai érték is. Ebből kiindulva természetes volna – mondja Winkler –, ha a továbbiakban Románia kezdeményezőként lépne fel és csatlakozna azokhoz az európai erőfeszítésekhez, amelyeknek célja egy európai kisebbségvédelmi keretszabályozás kidolgozása.
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 2.
Bánffy Miklós regényének német fordítását mutatták be Bécsben
Bánffy Miklós Megszámláltattál... című történelmi regényének a közelmúltban megjelent német kiadását mutatták be Bécsben a fordító, Oplatka András részvételével. A kötet – az Erdélyi történet trilógia első része –, februárban jelent meg a bécsi Paul Zsolnay Verlag gondozásában.
Az egyik leggazdagabb erdélyi arisztokrata családból származó Bánffy Miklós, Magyarország 1921–22 közötti külügyminisztere rendkívül sokoldalú ember volt: politikus, író, a budapesti Operaház intendánsa, festő, díszlettervező – hangsúlyozta Oplatka András svájci–magyar történész, író, a Neue Zürcher Zeitung volt szerkesztője a bécsi magyar nagykövetség épületében megrendezett könyvbemutatón. Bánffy Miklós rendkívül gazdag, ugyanakkor tragikus életet élt – fogalmazott, rámutatva, hogy az író elfeledve, elszegényedve halt meg 1950-ben Budapesten. 1934-ben megjelent könyvében az író emberi történeteket mesél el, egyúttal pontos képet rajzol az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó időszakának magyar társadalmáról, elsősorban a politizáló nemességről. Bánffy Miklós éles kritikát fogalmaz meg az ország sorsát intéző felső osztályról: úgy látja, hogy felelőtlenül politizálva lényegében eljátszották az országot – mondta a fordító. A könyv a két világháború között több kiadást is megért. Ezután sokáig nem jelenhetett meg, csak az 1980-as években adták ki újra. Az ezredfordulón megjelent angol fordítást francia, spanyol, olasz, holland és az év elején német kiadás követte. A trilógia másik két kötete – az És híjjával találtattál..., valamint a Darabokra szaggattatol... című regények – a tervek szerint 2013-ban, illetve 2014-ben jelennek meg a Zsolnay Kiadónál.
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 2.
A MOGYE története és mai vitája
Hajthatatlanoknak mutatkoztak álláspontjuk képviseletében a Cătălin Baba oktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalások során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetői, továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az intézményben. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítását adjuk közre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) történetének főbb állomásairól és a kialakult konfliktusról:
1872-ben alakult a Kolozsvári Egyetem 258 beiratkozott diákkal és négy egyetemi karral: Bölcsészettudomány és történelem, Jog és politikatudomány, Matematika és természettudomány, továbbá Orvostudomány. Az oktatás nyelve magyar volt. 1881-ben felvette a Ferenc József Tudományegyetem nevet. 1918-ban – Erdély egyesülése Romániával – a hatalom véget vetett az egyetem kolozsvári működésének, s megkezdődtek a tárgyalások egy román egyetem felállításáról. 1919. szeptember 1-jén megalakult a román tannyelvű I. Ferdinánd Tudományegyetem, a Ferenc József tudományegyetem pedig Szegeden folytatta működését.
A második bécsi döntés értelmében Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. 1940-ben visszaköltözött Kolozsvárra és újraindult a Ferenc József Tudományegyetem. Törvényerejű rendelet értelmében 1945. június 1-jei hatállyal Kolozsvárott magyar tannyelvű Állami Tudományegyetem létesült négy tudományos karral, és felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet.
Az orvostudományi kart Marosvásárhelyre költöztették, majd 1959-ben a két egyetem összeolvadt. Az így keletkezett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. 1948-ban a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Egyetemtől, és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet.
1962-től, pártutasításra, az előadásokat magyarul és románul, a gyakorlati órákat csak románul tartották. A hallgatói részarány fokozatosan a román hallgatók javára billent.
A 90-es években a magyarul tanulók aránya 20 százalék alá csökkent. 2008-ra ez 50 százalékra emelkedett, de a magyar oktatóké nem haladja meg a 30 százalékot.
A jelenleg is tartó vita a következőképpen alakult ki: 2011 januárjában életbe lépett az új tanügyi törvény, amely multikulturális egyetemként határozza meg a MOGYE-t is, s kötelezi az intézményt a kisebbségi nyelvű oktatás fejlesztésére, önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozására. (Ilyen tagozat már létezik a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.)
Az egyetem román többségű szenátusa (legfőbb döntéshozó szerve) olyan egyetemi chartát fogadott el, amely továbbra is szakonként, és nem tannyelv szerint alapította meg az új egyetemi intézeteket, vagyis egy, már létező törvényt hagytak figyelmen kívül.
Az egyetem szenátusa arról is döntött, hogy a 65. életévüket betöltött és nyugdíjazott professzorok óraadó tanárként sem folytathatják tevékenységüket. Ez érzékenyen érintette a magyar nyelvű oktatást, a magyarul oktató professzorokból hiány van az egyetemen és utánpótlásuk véletlenszerűvé vált. Az egyetem szabályzatát a román oktatási minisztériumnak is jóvá kell hagynia, ezért a magyar oktatók és a politikai szervezetek abban reménykedtek, hogy a minisztérium visszautasítja a chartát, és felszólítja az egyetemet a jogszabály betartására.
2011 októberében az intézmény történetében először külön tanévnyitót tartottak a magyar tanárok és a diákok, illetve a román tanárok és diákok. Constantin Copotoiu rektor „politikai problémának” nevezte az egyetemen kialakult konfliktushelyzetet. A kormány megyei képviselője, a prefektus a város polgármesterével, Dorin Floreával együtt intézményi összevonást javasolt, ugyanis az oktatási törvény lehetővé teszi a kisebb egyetemek összevonását.
2011. október 5-én az oktatási minisztérium átiratban kérte a MOGYE vezetőségét, hogy maradéktalanul érvényesítse a multikulturális jelleget az intézmény egyetemi chartájában. A javasolt szövegváltozat leszögezte, az egyetemen zajló elméleti oktatás, valamint a klinikai és szakmai gyakorlatnak román, magyar és angol nyelveken kell történnie.
A magyar diplomácia 2011. október 18-án tett lépést, amikor Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul társaságában egyeztetett Constantin Copotoiu rektorral. Az intézmény rektora ígéretet tett, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás.
2011. október 25-ére egyetemi szenátusi ülést hívtak össze, hogy döntsön a charta módosításáról, de a testület döntésképtelen volt. 2011. november 22-én Kincses Előd a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében eljáró ügyvéd beperelte a MOGYE-t, hogy nyilvánítsák semmissé az egyetemi chartát, mivel az nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak. 2011. december 6-án az oktatási minisztérium arra kérte az egyetem vezetőségét, hogy érvényesítse az adott évben hatályba lépett oktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait. 2012. január 13-án ismét ülésezett az egyetem szenátusa, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása.
2012. február 22-én Leonard Azamfirei korábbi dékánt választották meg az egyetem rektorának, a választást a magyar oktatók bojkottálták.
Ugyanazon a napon a MOGYE rektori hivatala és szenátusa beperelte az oktatásügyi minisztériumot, hogy a tárca nem fogadta el az egyetem chartáját. 2012. február 27-én Markó Béla a kormányból való kilépését helyezte kilátásba, ha az elkövetkező hetekben nem rendeződik a MOGYE magyar tagozatának az ügye. Újabb tárgyalásba kezdett Cătălin Baba oktatási miniszter a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségével, hogy meggyőzze az egyetem szenátusát. Ha ez nem sikerül, a román kormány határozatot fogad el a magyar tagozat megalapításáról.
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 2.
Aradi újságírók lexikona
Nem panaszkodhat az aradi sajtó, hogy a krónikások elhanyagolták: az utóbbi két évben három könyv is megjelent történetéről, munkatársairól. (Ha Ujj János kicsit régebbi, az aradi magyar kulturális sajtóról szóló könyvét is ide soroljuk, a szám tovább növekszik.)
2010-ben adta ki Emil Şimăndan a Dicţionariul presei arădene (Az aradi sajtó lexikona) c. kötetet, tavaly jelent meg Puskel Péter könyve az aradi magyar sajtó másfél évszázadáról, most pedig egy újabb könyv, a Dicţionarul jurnaliştilor arădeni (Aradi újságírók lexikona) látott napvilágot ugyancsak Şimăndan Emil neve és a Ioan Slavici Alapítvány égisze alatt.
A szerző-szerkesztő a 455 oldalas, igen jó nyomdai kivitelű, keménykötéses, az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában kiadott, az Arad Megyei Kulturális Központ, a Ioan Slavici Alapítvány, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem, az ASTRA Cégcsoport Személyvagongyára és a Simion Radu család pénzügyi támogatásával megjelent könyv előszavában hangsúlyozza: a mű „kizárólag személyes kezdeményezésére” jött létre. Nem volt tehát megrendelő, „felsőbb sugallat”, a szerző ambíciója volt e kötet, amely eredetileg sokkal merészebb álmokat dédelgetett: a teljes aradi (helyi és regionális) sajtó valamennyi munkatársát felvonultatta volna. Ám igazat kell neki adnunk: egy ekkora munkához se anyagi fedezet, se megfelelő újságkollekciók, se a régi újságírók életrajzára, pályájára vonatkozó adatok nincsenek. Emberi kapacitás se, teszem hozzá. Csak egy apróság: a szerző(k)nek minden olyan nyelvet beszélniük kellene, amelyeken az aradi sajtótermékek az idők során megjelentek, különben minden kísérlet eleve (legalább részleges) kudarcra ítéltetne. Okosabb volt tehát korban kevesebbet markolni, s a hozzánk közelebb álló időket választani. Bár ez sem garancia a teljességre. Szerző az előszóban mentegeti magát, tudatában lévén annak, hogy számos, az utóbbi néhány évben elhunyt újságíró is kimaradt (némelyekkel együtt dolgozott – szerk. megj.): nem sikerült hozzátartozóktól sem beszerezni a rájuk vonatkozó adatokat. A 13 felsorolt névhez kapásból hozzátehetnék még egy tucatot, amelyek megfelelnek a szereplésre felállított kritériumoknak (bár meglehet, hogy nem akartak a könyvben szerepelni). Hiába keresünk akár egyetlen német nevű-anyanyelvű zsurnalisztát, ami azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy Aradon nem volt az utóbbi jó fél évszázadban – állandó alkalmazott vagy bedolgozó – német újságíró. Lehet, hogy nem mindenki ért majd egyet az egyes újságíróknak szánt terjedelemmel, hallottam már véleményt, hogy X miért került bele stb.
De örüljünk inkább annak, ami van: egy olyan, 180 újságíró-portrét tartalmazó lexikonnak, melyhez hasonlót számos szakma képviselői bizonyára szeretnének, s amiért szerzőjének őszinte elismerés jár. A mű jó kiindulópont lehet egy majdani tökéletesített újságíró-enciklopédiához.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2012. március 2.
Az olvasóhoz
Március 8-án lesz nyolcéves a Reggeli Újság, ami nem kerek évforduló, de hát az ember a saját gyermekének a születésnapját minden évben megünnepli, nemde? Nos, különösebb örvendezésre nincs okunk, annál inkább az előretekintésre a jelen történéseinek és a kor parancsának függvényében. Alulírott alapító főszerkesztőként köszöni az eddig bizalmat a lap tulajdonosainak, a kiadónak, munkatársainak és olvasóinak, de jónak látja váltani. A lapnál is megérett a helyzet némi átalakulásra, a fiatalítás, megújulás, a piaci és szakmai kihívásoknak megfelelő forma- és tartalomváltás igényével, az eddig felmutatott pozitívumok megtartásával persze. Radikális változásoktól ne féljen az olvasó, hiszen az újságot készítő csapat szinte ugyanaz lesz, két új kolléga valójában csak visszatért oda, ahonnan elment, közülük kerül ki mától, a naptári tavasz első napjától az új főszerkesztő, Borsi Balázs is, aki már töltött be vezető szerkesztői tisztséget a lapnál akkor, amikor még alig múlt húsz. Saját és vele egykorú kollégáinak dinamizmusában bízik a kiadó vezetősége, amivel alulírott csak egyet tud érteni. Főmunkatársként az átmenet zökkenőmentes lebonyolításában fogok segédkezni, míg el nem foglalom a felkínált posztot, ami szintén vezetői lesz és szintén a médiában. Tehát a szakmán belülről, de immár távolabbról fogom követni a Reggeli Újság sorsát, és drukkolok a tervezett finomhangolások sikerének. A főszerkesztőváltás csak a tavaszi meglepetések egyike, nem árulok el titkot, ha leírom: a kiadó a szombati lapszám újbóli megjelentetését is tervezi, sőt, talán lesz ismét külön színes műsormagazin is. Csak ez a fránya gazdasági mélyválság érne már egyszer véget, csak újságot venni és olvasni akarjanak még az emberek! Itt és most és a jövőben, magyarul.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)2012. március 2.
Magyarságunk kötelezettség is
Még mindig az egy és oszthatatlan élmény hatása alatt – melyet a Magyarnak lenni jó! című ankét is segít lélekben melegen tartani – játszom le négy évtized filmjét magyarországi utazásaimról, ottani tartózkodásom benyomásairól.
Eleven emlék, hogy amikor 1971-ben először életemben átléptem a román–magyar határon, szerencsésen szabadulva a rettegett román csomag- és vámvizsgálattól, a vonat ablakából kitekintve Kürtös után sokkal zöldebbnek láttam a fákat-füveket. Talán mert előre felkészítettek az ismerős útvonalat már megjárt rokonok és barátok, miért és mitől kell tartani a szigorú, lekenyerezhető román vámosoktól, akik – ha gyanús voltál – még szobára is vittek levetkőztetni... Hát ezért is a nagy eufória az első akadály “átugrásakor”, amikor egész éjszakai fárasztó utazás után rád nyitott a kellemes, udvarias, tiszteletadó hivatalnoki hang: “Jó reggelt, uraim és hölgyeim, kérem az útleveleket, személyi igazolványokat felmutatni...” Semmi bőröndnyitogatás, könyökig turkálás személyes holmijaid közt. Hát csoda-e, ha a rokonságnak elrejtett negyedes, feles vranceai konyakos üvegek közül az egyik feloldozásra került, s a fülke nyolc utasa felszabadulva kezdett ismerkedni? Az idősebb magyar asszonyok úti célja a Moszkva téri piac volt, ők sem maradtak adósai a kalákás szokásnak, a közös kosárnak, így biztosítva a Nyugati pályaudvarig tartó jó hangulatot... A magyar főváros II. kerületében lakó unokatestvérem révén mind több ismerős és barát került a szomszédok és az utcában élők közül is, de rövidesen rájöttem, hogy nagy a különbség a budapesti és a székely vendégszeretet között. Furcsának találtam, hogy rácsodálkoznak: milyen szépen beszéltek magyarul, hol tanultatok meg? Románoknak hittek-véltek, többségük semmit sem tudott Erdély magyarságáról, a székelységről, kivéve az idősebb férfiakat, akik Észak-Erdély visszakerülésével sorkatonaként megismerhették az itteni szokásokat és életvitelünket... A tovatűnt négy évtized alatt más-más foglalkozású, iskolázottságú és műveltségű magyar férfit-nőt ismerhettem meg, nem ők a hibásak azért, ha lerománoztak, jugóztak, szlovákoztak minket, határon túli magyarokat! S ha alkalmi találkozások, buszindulások várása idején víg kedélyű helybeliek belém kötöttek a családias pinceborozókban a pesti oldalon, s nemzetiségemet az állampolgárságommal cserélték fel többnyire jóhiszeműen, felháborodásomat palástolva igyekeztem elmagyarázni a kettő közti különbséget, szellemileg le- és meggyőzni “támadómat”... Vezető jó hír, hogy Háromszék 6–7 ezer magyar állampolgársággal gazdagodott az elmúlt évben, és tízezerrel emelkedett az állampolgárságot igénylők száma. Eskütétel előtt és után állóknak tanácsolom tisztelettel, hogy bár nem kötelező sem alkotmánytanból, sem magyar történelemből, földrajzból vizsgázni, önszorgalomból tanulják meg az anyaországról a legfontosabbakat. Az ország területének nagyságát, lakosságának nemzetiségi, vallási összetételét. Hogy a 2 221 800 lakosú fővárost 23 kerületre osztották, és Pestet Budával kilenc híd közti össze. Anyaországunk 19 megyéjében, 23 megyei jogú városában, 251 városában, 156 nagyközségében, 2708 községében oszlik meg a tízmillió ember, 65 százaléka városon él... Általános műveltségük gyarapítását nemcsak az “odakint” családi házat, hétvégi villákat építő “jó kezefogású”, egykori munkatársaknak ajánlom, de az itthon maradó, magyar állampolgárságukat visszakérő nyugdíjas társaimnak is! Hogy csendesen borozgatva, a múltat emlegetve játsszák azt: ki tud többet Erdélyről, Székelyföldről, Magyarországról, megszégyenítve az egykori tévés Vágó-műsorokban (le)szereplőket. Hisz épp az Erdővidékre hazatért Elek apó tanított erre: “Az az egész ember, kinek könnyű a toll és nem nehéz a kasza.” Esküvel fogadtuk, hogy képességeinknek megfelelően szolgáljuk régi-új hazánkat. És ebből fakadnak erkölcsi többletkötelezettségeink is.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. március 2.
Kihallgatás álgondokról
A sepsiszentgyörgyi városháza alkalmazottjainak nemzetiségi összetételéről hallgatta ki a Diszkriminációellenes Tanács Antal Árpád polgármestert, akit Dan Voiculescu, a nacionalizmusáról hírhedt Konzervatív Párt alapítója azért jelentett fel, mert szerinte egy román nemzetiségű személy sem dolgozik az önkormányzatnál.
A történtekről Antal Árpád elmondta: bár általában levélben válaszolnak az efféle – szerinte provokatív és jelenleg valószínűleg kampánycélokat is szolgáló – megkeresésekre, ezúttal fontosnak tartotta, hogy személyesen is megjelenjen Bukarestben. Először is megkérdezte, hogy mire alapoznak – kiderült, a (nemzetiségi adatokat nem tartalmazó) vagyonbevallási íveket vetették alá névelemzésnek –, aztán hogy például Győrfi Laurenţiut hova sorolták be. Majd bebizonyította, hogy minden állást románul is meghirdettek, sehol nem kértek magyarnyelv-ismeretet, és nem is tett panaszt senki, hogy a románsága miatt nem alkalmazták. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tizenkétezres román közönség számára színházat tart fenn a város, ami példátlan egész Romániában. De ha már a nemzetiségi összetételt vizsgálják, jó lenne ezt a rendőrségre, csendőrségre, prefektúrára is kiterjeszteni – javasolta. Egy érdekes adattal maga Voiculescu ügyvédje szolgált: a 25 százalékban magyar lakosságú Nagyváradon a polgármesteri hivatal alkalmazottjainak mindössze 10 százaléka magyar.
Demeter J. Judit
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. március 2.
Az RMDSZ-szel közös utcanév-bizottságot javasol Nagyváradon az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt javasolja, hogy hozzanak létre Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen utcanév bizottságot – jelentette ki pénteken az MTI-nek Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója.
Az EMNP helyi vezetője azt követően javasolta ezt, hogy Nagyvárad román többségű városi közgyűlése elvetette az RMDSZ-nek azt a határozati javaslatát, miszerint a város utcáinak nevét magyarul is tüntessék fel.
Az RMDSZ és az EMNP álláspontja eltér egymástól abban, hogy az elfogadásra javasolt magyar utcanevek a történelmi elnevezések legyenek-e vagy a jelenlegi román utcanevek tükörfordításai. Az RMDSZ a tükörfordítást javasolta, mivel szerintük így jogilag indokolható a kérés, az EMNP viszont ragaszkodik a történelmi nevekhez.
Csomortányi szerint azonban konszenzus születhet a két szervezet között, ezért a jövő héten megkeresik az RMDSZ közgyűlési frakciójának tagjait, és kezdeményezni fogják egy közös bizottság létrehozását.
Ennek a testületnek helytörténészek bevonásával össze kellene állítania egy olyan utcanévjegyzéket – mondta -, amely mindkét fél, és a nagyváradi magyarság számára is elfogadható.
Rámutatott: vannak például olyan utcák, amelyeknek két-három történelmi magyar nevük is van. Azt kell majd megállapítani, hogy ezek közül melyik a legelterjedtebb a köztudatban – tette hozzá.
Csomortányi szerint csak azon utcák esetében fogadható el a tükörfordítás, amelyek nem rendelkeznek magyar történelmi elnevezéssel. Nagyváradon mintegy húsz százalékra tehető az ilyen utcák száma.
A szervezési igazgató szerint a magyar politikai és civil szféra összefogásával nyomást lehet gyakorolni a román többségű városi tanácsra a kétnyelvű utcanév táblák kihelyezése érdekében. MTI
Erdély.ma2012. március 2.
A Bánság tragédiája
Dan-Adrian Cărămidariu, Metz A. Márton fordítása
Az első világháború kitörésekor a Bánságnak nevezett, Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó történelmi terület még gazdag és virágzó régió volt. Nyugodt, több nemzetiséget számláló tartomány, mely etnikumok közül négy (a németek, magyarok, románok és szerbek) közel azonos lélekszámmal bírt, a kisebbek ( bolgárok, horvátok, csehek, zsidók, cigányok, szlovákok stb.) pedig szintúgy hozzájárultak eme európai térség egyedülálló arculatának a kialakításához. Bánság 1914-ben egy közép-európai állam egyik leggazdagabb, korszerű értékeket képviselő tartománya volt, olyan terület, amelyben a nyugati kultúra és civilizáció alaptényezőnek számított, felelős a politikai osztállyal és a gazdasági elittel, mely ugyanakkor a hazafias értékeket sem tévesztette szem elől.
Egyes osztrák–magyar statisztikák szerint Temesvár az ország második legjelentősebb gazdasági potenciáljával bírt (Budapest után), lélekszáma közel járt a százezerhez, gazdasági élete példás, 1875 és 1910 között minden tekintetben feltörekvő tendenciákat mutatott. Egyvalami hiányzott csak a városból: az egyetem. Polgármestere 1914-ben a német Karl Telbisz volt, a városi közigazgatás feje pedig a román Stan Vidrighin, a város nyelve magyar és német. Az elöljáróság nyugati nagyvárosokba küldte Stan Vidrighint, hogy tanulmányozza a csatornázást, illetve vízvezeték-hálózatot. Ezek kiépítését a háború kitörése előtt Temesváron is megoldották az adott korban példásnak számító módon. Ezzel egy időben a városi közigazgatás – hamburgi, londoni és drezdai szakértők tanácsai alapján – városfejlesztési terveket dolgozott ki, melyeket 1918-ig részben be is vezettek. Állami és magániskolákat építettek, könyvtárak, múzeumok nyíltak, művelődési társaságokat alapítottak; a jó társadalmi élet kialakítása a régióban a legjelentősebb szempontok között jelentkezett, Budapest és Pozsony után az ország harmadik legdinamikusabb urbánus társadalma volt ez. Az akkor működő temesvári gyárak szintén az Osztrák–Magyar Monarchia legjobbjai közé tartoztak, az élelmiszer-, a bőr-, a textilipar, illetve más iparágak fejlettségi foka pedig a közép-európai nívóval vetekedett. Temesvár semmivel sem maradt a monarchiabeli nagy iparközpontok mögött, amelyek akkoriban Csehország és Ausztria területén voltak. A tartomány rendkívül gazdag mezőgazdasága révén Temesvár gazdasága erőteljes volt. A kereskedelem, a bankok, a hitel- és pénzintézetek hasonlóképpen példátlan virágzást mutattak. Mind a síkvidéki mezőgazdaság, mind a hegyvidéki, fémipari vállalatok (Resica, Stájerlak, Boksánbánya) erőteljesen fejlődtek, az iparvállalatok és bányák pedig mind a jó adminisztráció, mind a gazdasági szervezés terén példaszerűek voltak. Akkor ez volt a helyzet.
Ma, 90 évvel az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisülése, illetve 62 évvel a kommunizmus térhódítása, valamint húsz évvel annak bukása után a Bánság nem létezik. Minden bánsági érték, legyen az gazdasági fejlődés, társadalmi és etnikumközi szervezettség, kulturális és humán érték, amit a bánságiak az osztrák–magyar katalizáló erőknek köszönhetően sikerrel megvalósítottak és alkalmaztak, ma már a múlté, halott. Gazdaságilag igen kevéssé számítunk. A mezőgazdaság tönkrement. A bánsági élelmiszeripar majdnem teljesen letűnt. A hegyi Bánság fémipara romokban hever. A multinacionális cégek gyáraiban olcsón termelnek sokat. A helyzet az előbb említett cégek által működtetett technológiai és informatikai központokban sem különbözik. Románia szintjén az infrastruktúra itt a legpocsékabb. Egy, a várost megkerülő, 12 kilométeres terelőút kiépítése nyolc évig tartott, egy hatvan kilométeres útszakasz korszerűsítése ugyanannyit. A tény, miszerint Temes megye lakosainak átlagkeresete romániai viszonylatban az első helyek egyikén áll, potomság mindössze. Ugyanis nem a moldvai megyéknek kellene összehasonlítási alapul szolgálniuk, hanem a szomszédos magyarországiaknak, amelyek infrastruktúra szempontjából ugyan jóval mögöttünk maradnak, a termelékenység tekintetében viszont messze megelőznek. A hatalmat 1920-ban megszerző románságnak gondja volt arra, hogy mindent felszámoljon. A bánsági „melting pot”-nak mára csupán az emléke maradt. A még létező kisebbségek – a cigányság kivételével – amolyan kirakatbeli bábuk, aggok gyülekezetei, melyeket a román többség – a bánsági multikulturalizmusról ömlengve – előtérbe tol. Tizenöt-húsz esztendő múlva a kirakatokba múmiákat, vagy múzeumbeli – népviseletbe bújtatott – babákat raknak. A svábok eltűntek, a magyarok száma megfogyatkozott, a szerbeké ugyancsak, zsidók sincsenek. A bánsági légkör mára csupán egy letűnt kor emléke, avítt parfüm. Bánsági politikusok gyakorlatilag már nincsenek. Akik vannak, a művelődés szempontjából jelentéktelenek. A bánsági tartományért egyikük sem tett semmit, s nem is fog. Egyikük sem bánsági születésű, nem ismerik, nem értik, és nem érzik az itteni folyamatokat. Immár valódi bánságiak sem léteznek. Ha mégis, hát kisebbségben vannak. Döntő többségük oltyán, bihari, máramarosi, csupa jövevény. Akik közvetlenül nem ítélhetőek el. Megértem őket, hiszen itt mindig jobb volt, vagy legalábbis ezt hangoztatták. Ám azt is értem, hogy a tartomány sorsa számukra közömbös, hogy nem tudnak vele azonosulni. Sem a Dómmal, sem a Korzó úti palotákkal, sem a bilédi, vagy nagyszentmiklósi sváb házakkal, sem a Szemenikkel, sem a Temessel. Semmivel sem, ami itt van, vagy itt volt. Temesvárt elfoglalták az olténiai, moldovai és más eredetű románok, a bánságiak lélekszáma pedig egyre csökken. Már kisebbséget alkotnak. Amikor a hatvanas években egy egyetemi kart – talán az agronómiát – Craiováról Temesvárra költöztettek, annak diákjai vasárnaponként összesereglettek a Korzón, lábaikat a paloták falának támasztották és magokat köpködtek az utcán. Amikor a nyolcvanas években a svábok boldogan eltávoztak, megszabadulva a román uralomtól, a házaikba beköltöző moldovaiak eltüzelték a parkettát, mert fáztak, s mert addig még sohasem láttak olyant.
Fájdalommal mondom: a Bánság már nem létezik. Létének utolsó jele, egyszersmind talán a legfontosabb, az 1989. decemberi volt. Utána a Bánság kiszenvedett, örökre megadta magát. Azok, akik eltemették, több mint húsz éve arra törekednek, hogy ellopják identitását és szokásait; ám emlékezetük csekély, felelőtlenek, öntudatlanok, hozzá nem értőek, tolvajok és velejükig romlottak, akárcsak a bizánci-fanarióta politikai osztály, amely az épphogy hatalomra jutott Băsescu-féle diktatúrában is a húsosfazék körül tolong.
A hajdan nagy és erős, illetve gazdag államot gyarapító Bánság az ország koszos perifériájává degradálódott, amelyben immár húsz esztendeje koldusbotra jutott a jóérzés, a józan ész és a rendszeretet. Erre jó bizonyíték a Temes megyében Băsescura voksolók igen magas száma. Nyíltan és hangosan kijelentem, noha számítok az úgynevezett bánságiak vagy temesváriak ellenvetésere: az igazi bánsági meggörnyedten áll, ám egyenesen ítél; az igazi bánságit nem lehet átejteni a jobboldali mezbe csomagolt szekusmázzal; az igazi bánsági megérti, hogy a munka, az építés, a jól és alaposan végzett tevékenység, a rendezett élet csendje és nyugalma mindig előbbre való, mint a modellértékűvé emelt botrány, hazudozás, faragatlan viselkedés, bugriskodás, még akkor is, ha ez utóbbiak elnöki eredetűek.
A Bánság csupán emlék...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2012. március 2.
A Néppárt esete az „ajtóleszerelő” RMDSZ-szel
Ugyanabban az időben két erdélyi magyar párt tartott külön rendezvényt a hétvégén: az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában, az RMDSZ Marosvásárhelyen hívta össze híveit szombatra. Megtörténhet, hogy mindössze véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy a Néppárt előre bejelentett I. Országos Küldöttgyűlésére „szervezte rá” az RMDSZ saját SZKT-ját, hogy ezzel is tompítsa, ellensúlyozza az új ellenzéki párt sajtóvisszhangját.
Miközben Tőkés László – a tőle megszokott RMDSZ-bíráló hangnemét visszafogva – a kongresszuson többször hangsúlyozta, hogy nem célja az RMDSZ-szel foglalkozni, odaát, Marosvásárhelyen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára egyszerűen kétségbe vonta a volt püspök EP-mandátumának jogosságát.
Azt követelte Tőkés Lászlótól, hogy RMDSZ-tagságáról és képviselői mandátumáról is mondjon le. Hangneme köszönő viszonyban sincs Kelemen Hunor múltheti, sepsiszentgyörgyi kinyilatkozásával, miszerint az RMDSZ-székházról nem csak a zárat, hanem az ajtót is leszerelték a két párt közötti közeledés, a párbeszéd könnyítése végett.
Jól látható, hogy az RMDSZ-vezetők egy részében a párbeszédre való készség még nyomokban sem fedezhető fel. Ilyen összefüggésben több mint elgondolkodtató az RMDSZ által felvállalt „belső koalíció” sikere: 2009-ben Tőkés László megegyezés szerint került a közös EP-listára, az EMNT-t vagy, ha úgy tetszik, az RMDSZ politikájával szemben álló romániai magyar ellenzéket képviselve. A román törvények által kilencszázalékos szavazati arányt követelő pártkoalíció helyett egy belső, magyar megegyezés kereteiben született, íratlan koalíció részeként állt össze az RMDSZ–EMNT-csapat. Ha akkor, úriemberekhez méltó módon, kézfogás jelezte a két politikai szervezet közötti egyezséget, ma, három év után kizárólag RMDSZ-képviselőként beállítani és számon kérni Tőkés Lászlót több mint gerinctelenség. Kovács Péter elszólása jól jelzi azt a fajta RMDSZ-hozzáállást, amit „pártunk és kormányunk” képvisel ellenzékével. Másrészt intő jelként szolgál a jövőre nézve, hogy aki bármilyen szövetséget kötne az RMDSZ-szel, az előtte tízszer gondolja végig.
Érdekes módon az RMDSZ vezérei nem ennyire finnyásak a román pártokkal. Ahonnan ugyanis hatalom és pénz jön, ott nincs helye kétkedésnek, visszatáncolásnak. Egy román kormányzópárt minden erdélyi magyarnál többet nyom a latba.
Nem vitás, persze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nincs könnyű helyzetben. Egy több mint húszéves, a legkisebb erdélyi magyar tanyáig lenyúló RMDSZ-hatalom szövevényében nehéz úgy építkezni, hogy mindenhol megfelelő emberek tudjanak közösségük elé lépve alternatívát ajánlani. Az emberek hozzászoktak az RMDSZ-hez, amely hatékony módon elhitette az erdélyi magyarsággal, hogy Bukaresten kívül nincs élet. Az ott vállalt kormányzati szerepért cserébe valamit láttak a választók is: immár magyar falvakban is aszfaltoznak, több helyen van vezetékes ivóvíz, kitatarozták az iskolákat… Kérdés, persze, hogy az ezredforduló után 12 évvel ez mennyire a magyar párt érdeme, és mennyire az Európai Unióé, amely a Románia számára biztosított forrásokkal a középkorból szeretné kiemelni a régiót.
Az sem vitás, hogy az új párt létrejötte elsősorban a jövőnek szól, ahogyan azt Tőkés László szóvá tette a 2016-os választásokra való hatékony felkészülést szorgalmazva. Az egy évvel ezelőtt szárnyra bocsátott kezdeményezés mára vált kongresszus-éretté, ami viszont még nem a választási siker előszobája. A megmérettetés csak ezután jön, és arról senkinek nem lehet illúziója, hogy RMDSZ-ék kesztyűs kézzel bánnak majd vetélytársaikkal. Aki még emlékszik az MPP körüli hercehurcára, jól tudja, hogy a kormánypártnak semmi sem drága, ha hatalmi pozíciójának megtartásáról van szó.
A párbeszéd tehát elkerülhetetlen. Az új párt politikusain múlik majd, hogy ez mennyire lesz sikeres, miként tudják mederbe szorítani „az ajtóleszerelő” RMDSZ-taktikázást, és akár becsábítani őket az EMNP-székházába is.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2012. március 2.
Normális hangnemben” – Külsős válságmenedzser került a csángó oktatási program élére
Hatan az MCSMSZ volt vezetőségéből felmondták a pedagógusszövetséggel kötött szerződést. A Bethlen Gábor Alaptól megérkezett 10 millió forint, az oktatás zökkenőmentesen folytatódik.
Február 29-én felmondott a Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) leköszönt vezetőségének hat tagja, akik korábban a csángó oktatási program működtetésével foglalkoztak, és akikkel február elején a program lebonyolításával megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerződést kötött.
A Krónikának adott nyilatkozatában Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke feltételezte, valószínűleg azért döntöttek a távozás mellett, mert az RMPSZ és a finanszírozók „az oktatási program működtetésében januárban felmerült problémák miatt” úgy döntöttek, válságmenedzsert neveznek ki, aki az oktatási program működtetéséért, a helyszínek biztosításáért felel. A feladatra Figula Olimpiu szatmárnémeti származású bákói vállalkozót, az RMDSZ Bákó megyei szervezetének ügyvezető elnökét kérték fel. Ugyanakkor oktatási felelősnek Márton Attila lészpedi tanárt nevezték ki.
Solomon Adrián volt MCSMSZ-elnök, a most felmondott adminisztráció egyik tagja megkeresésünkre közölte, az MCSMSZ lemondott vezetősége a március 10-i küldöttgyűlés megszervezésével és a folyó ügyek lezárásával, átadásuk előkészítésével van elfoglalva, és nem kíván többé nyilatkozatháborúba bocsátkozni senkivel.
Villáminterjúnk Burus-Siklódi Botonddal
Mikor döntötték el, és kinek a javaslatára, hogy kell válságmenedzser?
Burus-Siklódi Botond: Nagyon sok egyeztetés történt a támogatókkal is, és úgy gondoltuk, ebben a helyzetben egy ilyen megoldás körvonalazódik. Ha alaposan elemezzük, magának az oktatási programnak a menedzsmentjéhez nem kell 10 ember, mint ahogy ezt korábban is jeleztük. De ettől függetlenül, hogy mi kineveztünk valakit Figula Olimpiu János személyében, ezzel párhuzamosan fenntartottuk volna minden további nélkül ezekkel a kollégákkal megkötött szerződésünket. Ők ezt másképp értékelték. Én levélben jeleztem, hogy szándékunk szerint ezt a szerződést megtartanók, ők viszont a tegnapi nappal benyújtották a felmondásukat. Nem mind a tízen, hanem hatan közülük.
Ki ez a hat személy?
Solomon Adrián, Csillag Levente, Ferencz Éva, Pogár László, Vajda Éva és Szakács Károly.
Említette, a támogatókkal közösen döntötték el a menedzser kinevezését. Támogatókon most csak a KIM-et kell érteni, vagy az AMMOÁ-t is?
Az RMPSZ csak a Bethlen Gábor Alapkezelővel köt szerződést, és mi a kormányzati támogatás lebonyolításában veszünk részt. Az AMMOA-tól ugyan megkerestek, de szerződést nem kötöttünk. Elképzelhetőnek tartom, hogy ők kivárnak a tisztújító küldöttgyűlésig. Jeleztem Antal Gábor kurátornak, aki megkeresett, hogy hajlandóak vagyunk tárgyalásokba bocsátkozni, ám mivel az RMPSZ megbízatása ilyen rövid időre szól, ők feltételezhetően egy stabilabb, a továbbiakban körvonalazódó partnerrel kötnék meg a szerződést.
Figula Olimpiu azt nyilatkozta a Krónikának, őt Füzes Oszkár nagykövet javasolta. Miért esett rá a választás mint válságmenedzser?
Mi az ajánlások alapján úgy gondoljuk, bíznunk kell benne, és úgy tűnik, ez teljesen indokolt, nagyon operatívan intézkedik. Figula nem lesz munkaviszonyban, fizetést sem kér, ő egy üzletember, aki nem szorul rá ilyen juttatásokra.
Természetesen ilyenkor személyes érintettségek is vannak helyenként. Itt a közügyet kell nézni, és én remélem, hogy a legkorrektebb módon igyekszünk ezt lebonyolítani mindenkivel, akivel valamiféle kapcsolatban álltunk eddig is vagy ezután. Gondolok itt az oktatási helyszínekre is. Ha a csángószövetség nem hajlandó a korábbi megállapodásaink alapján tovább a tulajdonában lévő helyszínek költségeiben együttműködni, akkor megkeressük azt a formát, amely nekik is megfelel, jobban, másképpen. Mindenképpen arra törekszünk, hogy probléma- és törésmentesen menjen tovább az oktatási program.
Én igyekszem a legkorrektebb módon viszonyulni, a tanárok programja ugyanúgy zajlik, ahogy az be volt tervezve. Hétvégén, március 3-án tantárgyversenyt tartunk Bákóban, amelyen szinte mindegyik oktatási helyszín részt vesz. Ugyanakkor Haáz Sándor tanár úr szervezésében a Homoródmenti Népdalvetélkedőre egy mikrobusznyi gyerek érkezik Nyisztor Ilona tanítónővel az élen. Tehát igyekszünk, hogy minden a megszokott mederben történjen. Én nem szeretnék politikai hátszelet sejtetni az ügy mögött, én ezt teljes mértékben szakmai feladatnak tekintem, és nyilván ezzel a hozzáállással közelítünk a dologhoz.
Megkapták-e a BGA Zrt-től az ígért összeget?
Február 23-án megkötöttük a szerződést a BGA Zrt.-vel erre a három hónapra: február, március, és április 30-áig bezáróan. Két részletben fogják utalni a támogatást, az első részlet, 10 millió forint tegnap megérkezett, tehát semmiféle fennakadás nincs a tanárok bérének kifizetésében, a rezsiköltségek biztosításában, természetesen nem visszamenőleg, hanem a február 1. után felmerülő költségeknek a fedezésére. Miután erről elszámoltunk, a következő részletet, 19 és fél millió forintot azonnal utalják. Ezt a költségvetési keretet a csángószövetség vezetőivel közösen állapítottuk meg, még amikor ezek az egyeztetések folytak.
Márton Attila az új oktatási felelős. Mi indokolta Ferencz Éva lecserélését?
Ferencz Éva egyrészt lemondott, azon kívül pedig úgy értékeljük az eddigi levelezés, listakövetés alapján, hogy Márton Attila egy integratív személyiség, alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. A szándékunk az, hogy alkalmat kerítsünk minden egyes oktatóval egy közös találkozóra, ők jelöljék ki az általuk is elfogadott vezetőjüket, akárcsak egy jó tantestületben. Ennek mi messzemenően örülnénk, de itt most erre a rövid időszakra elsősorban azt szólítottuk meg, akit ismerünk, és aki igazán jó szívvel, nagy lelkesedéssel áll a dolog mögé.
Villáminterjúnk Figula Olimpiuval
Tegnap hatan az MCSMSZ leköszönt vezetőségéből felmondták az RMPSZ-szel kötött szerződésüket – Ön szerint azért, mert kifogásuk volt az Ön személye ellen. Próbált tárgyalni velük, megbeszélni a problémákat?
Figula Olimpiu: Igen, próbáltam, Solomon Adriánt felhívtam, amikor megkaptam a megbízást, hogy szeretnék vele leülni tárgyalni, másnap azonban az a hír fogadott, hogy testületileg felmondtak, anélkül, hogy tárgyalni tudtunk volna.
Ez a továbbiakban okozhat nehézséget, fennakadásokat az oktatási programban?
Az oktatásban semmiképpen, és a finanszírozás területén sem, ami nehézség lehet, az az átadás-átvétel. Az oktatási helyszíneknek szerződésük van a csángószövetséggel, mi már elkezdtük jelezni a házak tulajdonosainak, hogy szeretnénk a pedagógusszövetség nevében új szerződést kötni, a jövő hét folyamán ez elindul. Teljes támogatást kapunk mind a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságától, mind az RMPSZ-től.
Miért volt szükség Ön szerint válságmenedzserre, mik voltak a problémák?
Azért, mert elkezdtek halmozódni a gondok az oktatási helyszíneken, és nem úgy tűnt, hogy elindulnának a megoldás felé. Sok helyszínen napi gondok adódtak a tűzifával, a papírral, és ezt meg kellett valahogyan oldani. Igazából azért volt szükség erre, hogy fogjuk össze, legyen koordinálva, és minél rövidebb idő alatt rendezzük le a napi gondokat. Kellett egy személy, aki ezt összefogja, ezért kértek meg engem.
A koordinátor korábban az MCSMSZ lemondott vezetői közül kellett volna legyen valaki? Mulasztás történt? Miért alakult ki egy ilyen válsághelyzet az átmeneti időszakban?
Igazából nem az én tisztem, hogy ezt elmondjam. Szeretnénk elemezni a helyzetet a tisztújítást követően a csángószövetséggel, hogy miért alakultak ki bizonyos gondok. Azután nagyon szívesen válaszolok a kérdésre.
Eddig mennyire volt belelátása a csángó oktatási programba? Milyen kapcsolatban állt az MCSMSZ-szel?
Ismerem a csángószövetséget, láttam az oktatási programot is, bár nyilván én nem ezzel foglalkoztam. Teljesen más okból élek Bákóban, a munkahelyem szólított ide. De ismerem a napi gondjaikat, tudtam, hogy mit csinálnak, gyakorlatilag az összes szereplővel ismeretségi viszonyban állok már több mint két éve.
A Krónikának azt mondta, Füzes Oszkár ajánlotta erre a tisztségre. Ön szerint miért, hogyan merült fel az Ön neve?
Pontosabban én azt nyilatkoztam, úgy tudom, hogy ő ajánlott, de vele nem beszéltem erről. Feltételezem, azért merült fel a nevem, mert itt élek, ismerek minden szereplőt, tudom a gondokat. Gondolom, konszenzusos megoldásként születhetett az, hogy megkérdezték: vállalom-e.
És miért döntött úgy, hogy vállalja?
Fontosnak tartom, hogy minél normálisabb hangnemben menjenek a dolgok, ne legyenek fennakadások, ne omoljon össze ez a rendszer, és szülessen egy átmeneti megoldás addig, amíg kialakul az oktatási program új struktúrája.
Mennyire összeegyeztethető az RMDSZ megyei ügyvezető elnöki tisztségével, illetve a vállalkozása körüli feladatokkal a válságmenedzserkedés?
Szerintem az, hogy az RMDSZ ügyvezetője vagyok, és megkeresett a magyar kormány és a pedagógusszövetség is, egy jelzés, hogy ebbe nem szeretné senki bevonni a politikát. Az az érdek, hogy egy szakmai megoldás szülessen minél előbb, normális hangnemben. Igen, szerintem összeegyeztethető, nyilván plusz erőfeszítést fog igényelni, de erre a rövid időre megpróbálom a legjobb tudásom szerint végezni, illetve nagyon számítok a jelenlegi stábból jópár kolléga segítségére. Az AMMOA is teljes támogatásáról biztosított. Úgy ültünk le beszélni, hogy minden szereplő az MCSMSZ kivételével támogatott, és azt mondta, jó, akkor próbáljuk megoldani a problémákat, hogy ne álljon le az egész rendszer.
Mennyi időre szól a mandátuma?
Határozott idejű, április végéig tart. Az RMPSZ-től kaptam egy megbízási szerződést.
Melyek a legfontosabb feladatai az elkövetkező hetekben, mik a tervei?
A legfontosabb, hogy stabilizáljuk a helyzetet az oktatási helyszíneken, ezalatt azt értem, hogy a számlákat fizessük ki, kössük meg az új szerződéseket. A másik nagyon fontos dolog, hogy a keresztszülő programot kezdjük el újra, tegyük rendbe, vegyük fel a kapcsolatot a keresztszülőkkel, tudassuk velük, hogy igen, látszik a kiút, lesz megoldás, folytatódik a program Moldvában.
Az RMPSZ-nek egyébként nincs szerződéses kapcsolata a keresztszülők adományait begyűjtő AMMOÁ-val. Önök milyen formában keresik meg a keresztszülőket?
Az AMMOA egyes vezetői most jöttek ki Moldvába, és le fognak ülni a pedagógusszövetséggel megoldást keresni. Illetve mi támaszkodunk a KIM-től jövő támogatásra is, amiből addig tudjuk finanszírozni a kiadásokat. Ismétlem, az AMMOA is nagyon segítőkész, napi kapcsolatban állunk velük is, mindenben támogatnak, ők is szeretnék az ügy mielőbbi rendezését.
Transindex.ro