udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4699
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 4681-4699
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2012. január 13.
Továbbra sem döntött a MOGYE a magyar intézetek létrehozásáról
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) pénteken megtartott egyetemi szenátusi ülésén továbbra sem született döntés a magyar intézetek létrehozásáról, amelyek hiánya miatt az intézmény hónapok óta érvénytelen egyetemi chartával működik.
Az egyetem szenátusa pénteken ülésezett, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása. Constantin Copotoiu rektor az MTI-nek elmondta: már válaszoltak korábban a román oktatási minisztériumnak a magyar intézetek létrehozását sürgető két átiratára, most pedig várják, hogy a szaktárca elfogadja-e vagy pedig ismét elutasítja az egyetemi chartát. Az oktatási minisztérium tavaly október és december elején küldött az egyetemnek egy-egy átiratot, hogy tartsa tiszteletben az új román felsőoktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait.
A rektor megismételte azt az álláspontot, miszerint magyar intézeteket azért nem lehet létrehozni, mert a magyar nyelvű oktatás nincs külön akkreditálva, és nincsenek is meg az ehhez szükséges feltételek. A szenátusi ülésen az egyetemi választás előkészítése szerepelt napirenden, hiszen a közeljövőben választásokra kerül sor a felsőoktatási intézményben, így többek között új rektort is választanak.
Király András romániai oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: nyilvánvaló az egyetem időhúzási szándéka, és leszögezte, hogy az egyetemen sorra kerülő választás sem lehet érvényes, amíg az egyetem nem rendelkezik a minisztérium által jóváhagyott, érvényes egyetemi chartával.
A tavaly január 1-jén hatályba lépett román oktatási törvény értelmében kellett új chartát elfogadnia valamennyi romániai egyetemnek. A jogszabály magyar intézetek alapítását írja elő az olyan multikulturális egyetemek számára, mint a marosvásárhelyi. Ezek létrehozását azonban elutasítja a MOGYE román többségű szenátusa annak ellenére, hogy több magyarországi egyetem oktatói jelezték hajlandóságukat: kisegítik ideiglenesen az egyetem magyar nyelvű képzését.
Korábban Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a kormánynak úgynevezett B-terve is van, hiszen amennyiben az egyetem nem hajlandó eleget tenni az oktatási minisztérium kérésének, akkor kormányhatározattal hozzák létre a magyar intézeteket.
marosvasarhelyi.info
Erdély.ma2012. január 13.
Bemutatták Szatmárnémetiben a Pro Learning programot
A szatmárnémeti Consult Scolari Egyesület a Nyíregyházi egyetemmel partnerségben bonyolítja a „ProLearning: tanulási lehetőségek mindenkinek” elnevezésű projektjét. A Consult Scolari tagjai január 13-án mutatták be az innovatív nyelvtanulási módszer előnyeit.
A Pro Learning célja elsősorban a román-magyar határvidék társadalmi és gazdasági környezetének megerősítése, a későbbiekben pedig tovább terjeszkednének, ukrán és szlovák partnereket is bevonnának a projektbe. A sajtótájékoztatón Haller Csilla, a projekt gazdasági felelőse számolt be a Pro Learning céljáról, előnyéről, és arról, hogy milyen téren nyújt újat mindazoknak, akik bekapcsolódnak ebbe.
A határokon átívelő projektre összesen 385.740 euró áll rendelkezésre, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz. A program számos lehetőséget kínál kedvezményezettjeinek több területen belül is, hiszen stratégiai célja a közösség, valamint a gazdasági szervek összekovácsolása.
„A „Pro Learning – tanulási lehetőségek mindenkinek” elnevezésű projektben egy olyan elektronikus tanulási lehetőség fejlesztésén, kialakításán dolgozunk, melynek keretében három nyelvet – románt, magyart és angolt – tanulhatnak a programban résztvevők. Az általános nyelvtanulási módszerek mellett speciális célokat is kitűztünk, ugyanis különböző szinteken és területekre lebontva szeretnék tanítani az említett nyelveket.” – magyarázta Haller Csilla.
A nyelvtanulást egy interaktív, három nyelvű internetes portál fogja elősegíteni, amelyről a tanfolyamokon résztvevők letölthetik a tananyagot, illetve használhatják a tanulást elősegítő online programokat. A technikai és az információs feltételeket már kifejlesztették, valamint több tesztelési perióduson is átesett az említett program.
Haller megjegyezte: mindazok, akik majd részt szeretnének venni a programban egy egységes részvételi díjat kell majd fizessenek. Ennek összegéről január folyamán döntenek a projektvezetők.
A sajtótájékoztató keretében bemutatták az E-learning előnyeit, melynek privilégiuma rugalmasságában rejlik, mivel a tanuló időtől és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, saját tanulási igényeire tud fókuszálni.
Ez a tanulási módszer a versenyképes szervezetek kialakításának, az innovációs képesség növelésének is a folyamatos tanulás és információszerzés alapja. Lehetőség van a kommunikációra az oktatóval és a többi felhasználóval egyaránt e-mailen keresztül, virtuális classroomokban, vagy a Skype-on keresztül chat szobákban.
A program célcsoportja két kategóriából, közvetlen és közvetett kedvezményezettekből áll majd. Haller röviden bemutatta a Pro Learning+ programot is melynek keretében kibővítik a már meglévő tananyagot és két új nyelvet, a szlovákot és az ukránt is bevezetik, illetve tovább tesztelik a tananyagokat. Az utolsó konferenciára Szatmárnémetiben január 27-én kerül sor, mikor is teljes egészében bemutatják a programot és a tesztpróbák során kapott eredményeket.
Póti Orsolya
szatmar.to
Erdély.ma2012. január 13.
Normalizálódott a viszony
Normalizálódott és folyamatosan normalizálódik a Fidesz és az RMDSZ viszonya – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szerint “ez az irány tartható, a viszonyunk tovább javítható”.
Hozzátette: a maga részéről pozitívnak minősíti az elmúlt hónapokban megtartott két találkozót a Fidesz és az RMDSZ vezetői között. Nem oldottak ugyan meg minden problémát, a bizalmat erősíteni kell, ezért szükség van arra, hogy gyakran találkozzanak és beszélgessenek – de nem szerelemről szól a történet, nem azt kívánják, hogy a Fidesz első számú dédelgetettjei legyenek, hiszen látszik, hogy “ők Tőkés Lászlóék pártját támogatják pénzzel, logisztikával”. Az RMDSZ-nek és a többi romániai magyar pártnak a választásokon való esetleges együttműködéséről elmondta: egy dolgot tudnak elképzelni, hogy az RMDSZ identitása alatt együttműködjenek mindazokkal, akik a politikában szerepet kívánnak vállalni. Kelemen szerint az RMDSZ bejutna a parlamentbe, ha holnap lennének a választások, amit közvélemény-kutatásokra alapoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. január 13.
Emlékezés a nagy elődre: kétszáz éve született Szathmári Pap Károly
Kerekasztal-beszélgetés, tárlatmegnyitók az egyéves program nyitónapján
Egyéves eseménysorozattal tisztelegnek – kolozsvári, bukaresti és más helyszínekkel – a 200 évvel ezelőtt született Szathmári Pap Károly fotó- és festőművész emléke előtt, jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese azon a tegnap délelőtti kerekasztal-beszélgetésen, amely a jubileumi ünnepségsorozat indítórendezvénye volt. Az RMDSZ és a Romániai Fotóművészek Szövetsége által szervezett beszélgetésen felszólalt Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, Tóth István, a fotósszövetség elnöke, Murádin Jenő művészettörténész, Dan Matei, a kulturális minisztérium képviselője pedig bemutatta a Szathmári Pap Károly tiszteletére létrehozott weboldalt. A délután folyamán a magyar opera előcsarnokában átadták az Év Fotográfusa díjat, ezt követően a Bánffy-palotában megnyitották a Szathmári Pap Károly jubileumi Nemzetközi Fotóművészeti Szalont, és díjakat adtak át a Romániai Fotóművészet Napja alkalmából.
Szathmári Pap Károly festő- és fotóművész 1812. január 11-én született Kolozsváron. Románia első, és mindmáig legjelentősebb művészfotósa volt, kolozsvári, bécsi és itáliai tanulmányai után visszatért szülővárosába, majd Bukarestbe került. A világ első hadifényképészeként tartják számon, megörökítve a krími háború egyes hadszíntereit, dolgozott I. Miklós orosz cár és a török szultán részére is, udvari festő és fényképész volt a román királyi udvarnál, 11 nyelvet ismert. Neve előfordul Szathmáry Pap Károly és Szathmári Papp alakban is, románul pedig Carol Pop, vagy Carol Popp de Satmari változatban.
Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője, a Romániai Fotóművészek Egyesületével konzultálva, 2010-ben a romániai fotóművészet napjává nyilvánította január 11-ét, Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolva a dátumot. Idén, a kerek évfordulóra való tekintettel, egy éven át szerveznek különböző rendezvényeket, Kolozsváron, Bukarestben és más helyszíneken. Az ünnepségsorozatot az Iskola Alapítvány székhelyén tegnap délelőtt sorra került, Szathmári Pap Károly hozzájárulása az európai fotóművészethez című kerekasztal-beszélgetés indította útjára, majd két másik helyszínen – a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, valamint a Művészeti Múzeumban – lehettünk tanúi a romániai fotóművészet napja alkalmával szervezett eseményeknek.
Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Fotóművészek Szövetsége (RFSZ), és társszervezőként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által rendezett délelőtti beszélgetés első felszólalója Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Kulturális és Örökségvédelmi miniszter volt. – A kezdeményezés, hogy január 11-e, Szathmári Pap Károly születésnapja legyen a romániai fotóművészet napja, több helyről érkezett, de a legerősebb impulzust Tóth Istvántól, a Romániai Fotóművészek Szövetsége elnökétől kaptam, aki már 2009 legvégén, közvetlenül miniszteri kinevezésem után fölvette velem a kapcsolatot. 2010. január 11-én a bukaresti Kereskedelmi Kamara előcsarnokában, a fotóművészek szövetsége által szervezett kiállításon beszéltünk részletesebben Tóth Istvánnal és a kollégákkal arról, hogy a szellemi örökség jegyében kötelességünk lenne ezt a napot a romániai fotográfia napjává nyilvánítani. Ezt 2010 májusában meg is tettük, egy kormányhatározat révén. Persze nem volt túlságosan egyszerű ez a folyamat, de mivel olyan lelkes emberek álltak mellettünk, mint Tóth István és munkatársai, valamint az én munkatársaim, így a román kollégákkal is meg tudtuk értetni és elfogadtatni azt, hogy miért éppen Szathmári Pap Károly születésnapja a legindokoltabb erre a célra – magyarázta a miniszter, visszaidézve az akkori eseményeket. Hozzáfűzte: ezzel a döntéssel arra is vállalkoztak, hogy Szathmári Pap Károly nevét és a hozzáfűződő szellemi és tárgyi örökséget visszahozzák a XXI. századi erdélyi magyar kulturális életbe, a köztudatba. Kelemen ugyanakkor bejelentette: napirenden tartják azt az elhatározásukat, hogy Romániában létrejöjjön a fotográfia múzeuma, ahol Szathmáritól kezdve a kortárs fotóművészekig összegyűjthetik az értékes alkotásokat, amelyek helyet találhatnak majd ebben az intézményben. Mint mondta, pillanatnyilag a helyszínkeresés folyik, szóba kerülhet Nagyvárad, Brassó, Bukarest, esetleg Kolozsvár is, mihelyt megtalálják azt az épületet, amely erre a célra alkalmas, kormányhatározattal megalapítják a fotográfia múzeumát, hiszen minden egyéb rendelkezésre áll.
Tóth István, a RFSZ elnöke elmondta: amikor felkérték a Romániai Fotóművészek Szövetségének harmincvalahány társszervezetét, hogy véleményezzék a tervbe vett dátumot, mint a romániai fotóművészet napját, számos pozitív visszajelzést kaptak az ország minden részéből, így semmiféle akadálya nem volt annak, hogy Szathmári Pap Károly születésnapját jelöljék ki erre a célra. – Azt tapasztaltuk, hogy nevét nagyon sokan ismerték az országban. Sajnos, Magyarországon kevésbé tudnak róla, de azt reméljük, hogy az ez évi ünnepségsorozat nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy ott is megismerjék a személyiségét és a művészetét – hangsúlyozta Tóth István.
Hegedüs Csilla moderátor ezt követően átadta a szót Murádin Jenő művészettörténésznek, a Szathmári Pap Károlyról szóló kismonográfia szerzőjének, aki a fotó- és festőművész életútjáról tartott rövid előadást. Hangsúlyozta: Szathmári pályája két kultúrkör vonzásában teljesedett ki, és hogy mindkét nép, a magyar és a román egyaránt magáénak vallja, azt a kódolt üzenetet hordozza, hogy mindkét nép számára egyformán fontos volt. Életének egy része, harmincéves koráig, Erdélyhez, illetve szülővárosához, a másik szakasza pedig a Kárpátokon túli vidékhez, a román kultúra gyarapításához fűződik. – A Szathmári életműből két olyan vállalkozás tartozik Kolozsvárhoz, ami azelőtt nem létezett. Az egyik az, hogy elsajátítva a litográfia technikáját, megalkotta az első erdélyi arcképcsarnokot, az 1842-es erdélyi országgyűlés alkalmával hetven embert örökített meg, ezáltal kibontakozik a teljes rendi társadalom képe. A másik megvalósítása az Erdély képekben című album, ami a Jakabffy Elemér Egyesület és Kelemen Hunor támogatásával újra megjelenik – magyarázta a művészettörténész. Egyetemes szinten a fotóművészete a legfontosabb, ő alakít először fényképészeti műtermet Bukarestben, de üzleti érzéke is nagyon jó volt, fűzte hozzá Murádin. Méltatása végén felhívta a figyelmet: nem az a lényeg, hogy románnak tartják egyesek, inkább az a kódolt üzenet a fontos, hogy ez az örökség a mindannyiunké.
A rendezvény utolsó mozzanataként Dan Matei, a bukaresti kulturális örökségvédelmi hivatal szellemi és tárgyi örökség igazgatóságának a vezetője bemutatta a még épülőfélben lévő, de már működő, kétnyelvű weboldalt, amelyet Szathmári Pap Károly tiszteletére hoztak létre. A magyar és román nyelvű honlapot, amelyre részletekben kerülnek fel a tartalmak év végéig, később angol nyelvű változatban is elérhetővé szeretnék tenni. Az építkezés egyelőre folyamatban van, pillanatnyilag 130 fénykép, 129 grafika és 27 festmény látható (www.szathmari.ro). Dan Matei elmondta: foglalkozva a weboldal létrehozásával, alaposabban is megismerhette a művész életét. Mint mondta, rájött, hogy a vitathatatlan művészi tulajdonságai mellett Szathmári egyáltalán nem volt félős ember, mindenbe belevágott. Azt is megtudta, hogy neve nem is annyira ismeretlen a világ számára, mint eddig gondolta, felfedezte például, hogy Erzsébet angol királynő tulajdonában van az a kollekció, amelyet annak idején Viktória királynő rendelt meg a fotóművésztől, és amelyek digitális változatát meg lehet vásárolni, de rendkívül fontos a hadifényképészeti munkája is. Dan Matei felhívta a figyelmet: hogyha valaki hibát fedez fel a honlapon a munkák elnevezésében, vagy tudomást szerez egyéb, a honlapon fel nem fedezett alkotásokról, azok jelezzék, ezáltal is segítve az életmű összegyűjtését.
A művész magyarságára vagy románságára reflektálva, Matei viccesen megjegyezte: az az érzése, hogy Szathmári románsága leginkább a cherchez la femme jelenségnek tulajdonítható, hiszen, mint kiderült hat felesége volt.
Szabadság (Kolozsvár)2012. január 13.
Múltról a jelennek
Nagy Károly Tanúság című kötetét mutatták be szerdán délután a Minerva Művelődési Egyesület alagsori termében. A könyv a Kriterion Kiadó gondozásában látott napvilágot, a szerző pedig édesapja, Nagy István író alig ismert vonásait tárja az olvasók elé. Emellett az 1940 és 1977 közötti évek, főként a Kolozsváron végbement politikai események kulisszatitkai előtt is fellebbenti a fátylat, és a nagyközönség elé tárja Józsa Béla munkásmozgalmi mártír 1943 nyarán írt naplószerű feljegyzéseit is.
H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója szerint az utókor tartozik azzal, hogy árnyaltabb képet fessen a közelmúltról, ennek tekintetében is fontos a most bemutatott kötet, amelyből Nagy István másik, kevésbé ismert arcát is megismerhetjük. Az 1944 és 1977 közötti időszakról értekezett Asztalos Lajos helytörténész, személyes és társadalmi vonatkozásban egyaránt, hangsúlyozva: Nagy Károly könyvéből eddig nem nyilvános történések is kiderülnek, több más mellett a Bolyai egyetem felszámolásával kapcsolatban. Mint mondta, a szerző édesapja több szempontból is kiállt az „eredeti eszmeiség” mellett: őszintén hitt benne, ellentétben a többséggel, haszonélvezője azonban soha nem volt a rendszernek.
Emlékezetből írta meg a könyvet, magyarázta Nagy Károly, írott szövegekhez csak akkor fordult, amikor egyik-másik eseményt már nem tudta „leellenőrizni”. – Nemcsak Nagy István tragédiája olvasható ki ebből a könyvből, hanem azon radikális baloldali személyiségeké, akik vállalták egészségük megromlását, a börtönt és sok esetben a halált, s ezzel együtt a tömegeké is, amiért emberibb, igazságosabb társadalom létrejöttében reménykedtek – mondta a szerző.
(f)
Szabadság (Kolozsvár)2012. január 13.
Kétszázezer honosítási kérelem
Több, mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett tavalyi, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95 322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. A legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el állampolgárságát, most New Yorkban él.
Semjén Zsolt példátlanul sikeresnek nevezte a honosítást, amelynek során a magyar közigazgatás „felülmúlta önmagát”. Jelezte, az ügyintézés három hónapos határidejét tartani tudják, ez alól csak azok az esetek jelentenek kivételt, ahol hiánypótlásra van szükség.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a honosítást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terrorelhárítási ellenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állampolgárságot.
Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI kérdésére azt mondta, hogy ezres nagyságrendben kellett a tavalyi évben kérelmet elutasítani.
Semjén Zsolt hozzátette: e téren a „legszigorúbb vonal” híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik idegen titkosszolgálatok által „érintettek” vagy szélsőséges nézeteket vallanak. Megjegyezte: a határon túli magyar közösségeknek sem lenne jó, ha ilyen emberek kapnának magyar állampolgárságot.
Wetzel Tamás elmondta még, hogy hatalmas nyomás nehezedett a közigazgatásra, a kérelmek száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen 2010-ben még csak ötezer állampolgársági kérelem érkezett. Az egyes hivatalok ugyanakkor empatikusan és profin jártak el, a honosítás botránymentesen, zökkenő nélkül zajlik, és már január első napjaiban több mint négyezer kérelem érkezett.
Az MTI kérdésére hozzátette: az idén körülbelül 150 ezer kérelmezőre számítanak. Kérelmeket 77 külképviseleten, Magyarországon 1325 polgármesteri hivatalban adtak be, de nagyon sok igénylést nyújtottak be a kormányhivataloknál és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is.
A miniszteri biztos külön kiemelte a határon túli magyar szervezetek közreműködését, és megerősítette, hogy továbbra sem adnak ki semmilyen adatot azokról, akik állampolgárságot szereztek. Mint megjegyezte: tavaly egyetlen adat sem szivárgott ki, a biztonsági rendszer nagyon jól vizsgázott.
Kitért arra is, hogy az állampolgárság a tapasztalatok szerint komolyabb vándorlással nem jár, az azt kérők és megszerzők döntő többsége a szülőföldjén szeretne maradni.
Semjén Zsolt az elmúlt év nemzetpolitikai történéseit értékelve kitért az oktatási-nevelési támogatás problémájának rendezésére. Jelezte: a húszezer forintos támogatást kiterjesztették az óvodásokra is, és immár banki utalással, nem különböző alapítványok, hanem személyesen azok a szülők kapják, akik magyar iskolába járatják gyermeküket. Hozzátette: így mind a 250 ezer igénylőhöz eljutott a támogatás. Annak feldolgozása pedig, hogy ki jár ténylegesen magyar iskolába a pedagógus szervezeteken keresztül történik.
Külön szólt a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívásáról, amely határozatait egyhangúlag fogadta el, és a szakbizottságaiban minden magyar parlamenti párt is részt vesz. Megemlítette továbbá, hogy elkészült és szintén konszenzussal elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát. Megalakult a Magyar Diaszpóra Tanács, ami az összes nyugati magyar szervezet összefogását tűzte ki célul. Ellenzéki javaslatra döntöttek egy 50 millió forintos jogvédő keretről, számos ügyvédi iroda pedig jelezte, hogy ingyenesen vállalja azoknak a határon túli magyaroknak a védelmét, akiket támadás ér. Semjén Zsolt összegzése szerint ilyen nemzetpolitikai konszenzusra még soha nem volt példa.
A miniszterelnök-helyettes a magyar kül- és nemzetpolitika egyik legnagyobb sikerének nevezte a szerb vagyon-visszaszármaztatási törvény megváltoztatását, amely így már lehetővé teszi, hogy a délvidéki magyarság számára a kárpótlás és vagyon-visszaszármaztatás diszkriminációmentesen biztosítva legyen.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az elmúlt esztendőt a cselekvés évének nevezte, amelynek egyik legfontosabb feladata az oktatás-nevelési támogatások átszervezése volt. Az idei évben pedig az átfutási idő várhatóan még rövidebb lesz – jelezte.
Szólt még a Határtalanul! osztálykirándulási programról, amelynek keretében idén is mintegy 17 ezer diák látogathat el határon túli magyar területekre, és a Magyarság Háza létrehozásáról, amely egy komplex tudományos és kulturális központ lesz, s már januártól várja különböző rendezvényekkel az érdeklődőket.
Szabadság (Kolozsvár)2012. január 13.
Visszahelyezték a Székelyföld-táblát
Visszahelyezték csütörtökön a helyi hatóságok a Székelyföld-táblát a Kovászna megyei Nagyajta határába. Mint arról beszámoltunk, a pannót azt követően távolították el, hogy erről a brassói törvényszék jogerős döntést hozott. Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke csütörtökön közölte, hogy a nagyajtai hatóságok megszerezték az engedélyt a tábla elhelyezésére, ezt követően került vissza a helyére.
A megyei elöljáró ugyanakkor ismételten leszögezte, a háromnyelvű – magyar, román, angol – tábla célja a térség turisztikai népszerűsítése.
Mint ismeretes, a pannót első ízben 2008-ban helyezték ki Nagyajta határába, majd a jogerős bírósági ítélet nyomán a tavaly nyáron távolították el onnan. Az eltávolítást Codrin Munteanu, Kovászna megye korábbi prefektusa kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy az építési engedély nem felelt meg a törvényi előírásoknak, s az ügyben jogerősen pert is nyert. Hasonló, ám jóval nagyobb táblát helyeztek ki 2007-ben Kökös határában is, azonban rövid időn belül az útügyi hatóság eltávolíttatta azt, mivel kihelyezésekor nem tartották be a vonatkozó jogszabályi előírásokat, és túl közel volt az úttesthez.
Demeter János több ízben is leszögezte, hogy a megyei hatóságok célja hasonló pannók elhelyezése Háromszék Brassó és Bákó megyével határos településein.
Krónika (Kolozsvár)2012. január 13.
Egységes fellépést és retorikát sürget Markó Béla
Ha egy kisebbségbe szorított közösség ki akarja vívni a maga nemzetiségi jogait, akkor egyformán kell beszélnie – mondta Markó Béla Piliscsabán. Szerinte Tőkés László nagyon élesen fogalmazza meg kritikáit, a hogyan továbbra azonban nem ad választ.
történelem azt mutatja, hogy akkor értünk el eredményeket, ha összefogtunk – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Iosephinum Szakkollégium közéleti estjének vendégeként szerdán, Piliscsabán. Az RMDSZ-es politikus beszélgetőtársa Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója és Maróth Miklós, az MTA alelnöke volt.
Markó az eseményen úgy fogalmazott: minden mostani megosztottság és véleménykülönbség ellenére az elmúlt 22 év az egység története, ami nem problémátlan és dilemmák nélküli, de amikor létrejött az RMDSZ, a romániai magyar értelmiség egyetértett abban, hogy egy közös érdekvédelmi szövetségbe kell tömörülni, és nem ideológiai alapon létrejövő pártokat működtetni. Mint mondta, lehet meggondolkoztató kételyeket megfogalmazni ezzel a szövetséggel kapcsolatban, mert egy ilyen tömörülés nem nyújt módot olyan éles ideológiai vitákra, mint pártok esetében, ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Markó – a szövetség napjainkig meg tudta őrizni 1990-es arányát a román parlamentben.
„A kormányra jutást úgy értük el, hogy egységesen tudtunk fellépni” – vallja a politikus, aki szerint a viták arról szólnak, hogy hatékony-e a parlamenti politizálás, vagy pedig erővel, radikálisan, parlamenten kívül kellene föllépni.
„Nem söpröm le az asztalról azoknak az érveit, aki azt mondják, hogy radikális eszközöket kellene alkalmazni, és erővel kellene élni, ilyenkor viszont azt kell kérdeznem: hol van ez az erő? Nekünk szövetségeseket kell keresnünk, mert egyedül nincs erőnk, a közelmúlt történelme és az európai magatartás pedig azt bizonyítja számunkra, hogy nagyon keskeny pallón kell végigegyensúlyoznunk” – fogalmazott az RMDSZ leköszönt elnöke.
Hozzátette: törekedni kell az egységes álláspontra az alapvető kérdésekben, így többek között abban, hogy „mit gondolunk a határon túli magyarok helyzetéről, jövőjéről, hogyan látjuk ezt rendezhetőnek, van-e közös víziónk, vagy hogy milyen politikai eszközöket tartunk célravezetőnek”. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár Bukarestben, akár Brüsszelben vagy másutt különböző véleményeket képviseljünk” – mondta.
Markó Béla szólt arról is, hogy a határon túli magyar közösségeknek azért kell politikailag egységesen fellépni, mert az ötszázalékos küszöb következtében a pártokra osztottsággal a parlamentbe jutást kockáztatják. Ennél is fontosabb azonban – mutatott rá –, hogy ha egy kisebbségbe szorított közösség ki akarja vívni a maga nemzetiségi jogait, akkor egyformán kell beszélnie. Kérdésre válaszolva Markó Béla azt mondta: Tőkés László nagyon élesen fogalmazza meg a kritikáit, a hogyan továbbra azonban nem ad választ.
Hírösszefoglaló
Kelemen: jobb a kapcsolat a Fidesszel
„Normalizálódott és folyamatosan normalizálódik a Fidesz és az RMDSZ viszonya, ez az irány tartható, a viszonyunk tovább javítható” – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Új Magyar Szó című napilap által közölt interjúban. Hozzátette: a maga részéről pozitívnak minősíti az elmúlt hónapokban megtartott két találkozót a Fidesz és az RMDSZ vezetői között. Rámutatott: nem oldottak meg minden problémát, a bizalmat erősíteni kell, ezért szükség van arra, hogy gyakran találkozzanak és beszélgessenek. Kelemen szerint nem szerelemről szól a történet, az RMDSZ nem azt kívánja, hogy ő legyen a Fidesz első számú dédelgetettje, hiszen látszik, hogy „ők Tőkés Lászlóék pártját támogatják pénzzel, logisztikával”.
Krónika (Kolozsvár)2012. január 13.
Nagykoalíciót” sürget Szász
A parlamenti és helyhatósági választások időpontjának összevonása új fejezetet jelent Marosvásárhely esetében, mert annak érdekében, hogy egyetlen közös jelöltet állítson a magyarság, megegyezésre van szükség az RMDSZ, MPP, EMNP és SZNT között – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szász Jenő.
Az MPP elnöke szerint kijelentése Szatmárnémeti, Nagyvárad, Szászrégen és minden olyan település esetében érvényes, ahol a magyarság közös fellépése elengedhetetlen. A politikus elvárja, hogy az RMDSZ is támogassa az országos szintű megegyezést a választások előtt. „Ha nem, arra kényszerülünk, hogy kivétel nélkül mindenhol, még Marosvásárhelyen is saját jelöltet állítsunk” – mondta Szász. Az MPP elnöke szerint olyan nagykoalícióra volna szükség, amelyben közösen állítanának polgármesterjelölteket, akárcsak megyei tanácselnöki, önkormányzati, parlamenti képviselőket és szenátorokat.
Tőkés László választási törvény módosítására vonatkozó javaslatáról Szász Jenő elmondta, előrelépés volna, viszont nem érti, hogy az EP alelnöke miért nem kezdeményezte ezt, amíg az RMDSZ tiszteletbeli elnöke volt az. „De én ennél sokkal demokratikusabbat javasolnék, mégpedig a választási küszöb teljes eltörlését” – mondta az MPP vezetője.
Arra a Frunda György nyilatkozatra, miszerint a politikában nincs összefogás, Szász Jenő kijelentette, hogy ez cinikus hozzáállás az RMDSZ-es szenátor részéről, hiszen az MPP a legutóbbi helyhatósági választásokon nem állított ellenjelöltet Borbély Lászlóval szemben. „Egyre nő az elégedetlenség, a magyarság fogy, erős a kivándorlás, ezért pedig az RMDSZ a felelős. Ha végezte volna a dolgát, akkor nem jöttünk volna létre” – fejtette ki Szász.
Nem lép vissza Smaranda Enache
Nem mond le a polgármester-jelöltségéről Smaranda Enache, aki az idei választásokon függetlenként indulna Marosvásárhelyen. A Pro Európa Liga (PEL) társelnöke nem hajlandó visszalépni, és pártjelölt sem kíván lenni. „Húsz évig támogattam a különböző jelölteket, de még mindig elégedetlen vagyok a város profiljával, azzal a gazdasági, kulturális, társadalmi helyzettel, ami még mindig jellemzi Marosvásárhelyt. Meggyőződésem, hogy civil összefogással, szakmai hozzáállással adminisztrálhatjuk a várost, fellendíthetjük mind gazdaságilag, mind társadalmilag” – jelentette ki Smaranda Enache.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. január 13.
Plágiummal gyanúsítják a MOGYE vezetőit
FRISSÍTETT] Plágiummal gyanúsítja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorát és egyik rektorhelyettesét Hantz Péter. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) képviselője az Oktatási Minisztérium fellépésre számít Constantin Copotoiu rektor és Klara Brânzaniuc rektorhelyettes plágium-ügyében, a menesztésüket kérve. A plágium tényét az eredeti szerzők is megerősítették.
Időhúzásra játszik? Constantin Copotoiu rektor (középen) továbbra sem hajlandó betartani az új törvény előírásait
Hantz Péter beszámolója szerint a MOGYE rektorának és helyettesének 2011-ben az Acta Medica Marisiensis szaklapban publikált dolgozata teljes egészében egy hollandiai professzor 2008-ban publikált doktori disszertációja egyik fejezetének másolata.
Emellett ugyanabban a szaklapban Brânzaniuc egy másik cikke javarészt 2006-ban és 2010-ben külföldön publikált tudományos munkákból másol, melyeket azonban nem említ a források között – állítja Hantz. A jelenleg Svájcban dolgozó tudományos kutató állítása szerint a plágium gyanúját a másolt tanulmányok eredeti szerzői levélben megerősítették, azt írva, hogy írásaikat helyenként módosítások nélkül lemásolták.
„A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szabályzata szerint a tanulmányok tudományos vezetői – jelen esetben Copotoiu és Brânzaniuc professzorok – a felelősek az irányításuk alatt publikált cikkek minőségéért” – állítja Hantz, aki szerint az egyetem két vezetőjének emiatt távoznia kell az intézmény éléről. Hantz a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökséget (ARACIS) értesítette erről, az intézmény vezetője azonban azt válaszolta, hogy nem illetékes az ügyben. Ezt követően az Egyetemi Okleveleket, Bizonyítványokat és Címeket Elismerő Országos Tanácshoz (CNATDCU) és az oktatási miniszterhez fordult, azonnali intézkedéseket kérve a plágiumügyben.
Copotoiu elutasítja a vádakat
Constantin Copotoiu az MTI-nek pénteken elmondta: a Gröningeni Egyetemen készült tanulmányhoz kapcsolható romániai dolgozatnak a szerzője az ő egyik doktorandusa, aki úgy tüntette fel az ő és a rektorhelyettes nevét a dolgozaton, hogy nem szólt nekik. Copotoiu szerint csak a folyóirat közlése nyomán szereztek tudomást a dolgozatról. Hozzátette: a rektorhelyettessel együtt tavaly augusztusban az egyetem etikai bizottságához fordultak, amely kivizsgálta az esetet, és megállapította a plágiumot. A doktorandus egy nyilatkozatban elismerte – mondta Copotoiu –, hogy a rektorral és a rektorhelyettessel nem egyeztetett a társszerzőségről. A rektor szerint az egyetem folyóiratának következő számában közlik az etikai bizottság döntését, amely semmissé nyilvánította a tavaly megjelent cikket.
MOGYE-szenátus: nincs döntés
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ugyancsak pénteken megtartott egyetemi szenátusi ülésén továbbra sem született döntés a magyar intézetek létrehozásáról, amelyek hiánya miatt az intézmény hónapok óta érvénytelen egyetemi chartával működik. Az egyetem szenátusa pénteken ülésezett, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása. Constantin Copotoiu rektor az MTI-nek elmondta: már válaszoltak korábban az oktatási minisztériumnak a magyar intézetek létrehozását sürgető két átiratára, most pedig várják, hogy a szaktárca elfogadja-e vagy pedig ismét elutasítja az egyetemi chartát.
Amint arról korábban beszámoltunk, az oktatási minisztérium tavaly október és december elején küldött az egyetemnek egy-egy átiratot, hogy tartsa tiszteletben az új román felsőoktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait. A rektor megismételte azt az álláspontot, miszerint magyar intézeteket azért nem lehet létrehozni, mert a magyar nyelvű oktatás nincs külön akkreditálva, és nincsenek is meg az ehhez szükséges feltételek. A szenátusi ülésen az egyetemi választás előkészítése szerepelt napirenden, hiszen a közeljövőben választásokra kerül sor a felsőoktatási intézményben, így többek között új rektort is választanak.
Király András: nyilvánvaló az időhúzás
Király András oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: nyilvánvaló az egyetem időhúzási szándéka, és leszögezte, hogy az egyetemen sorra kerülő választás sem lehet érvényes, amíg az egyetem nem rendelkezik a minisztérium által jóváhagyott, érvényes egyetemi chartával. Az új román oktatási törvény értelmében kellett új chartát elfogadnia valamennyi romániai egyetemnek. A jogszabály magyar intézetek alapítását írja elő az olyan multikulturális egyetemek számára, mint a marosvásárhelyi.
Ezek létrehozását azonban elutasítja a MOGYE román többségű szenátusa annak ellenére, hogy több magyarországi egyetem oktatói jelezték hajlandóságukat: kisegítik ideiglenesen az egyetem magyar nyelvű képzését. Korábban Markó Béla miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a kormánynak úgynevezett B terve is van: amennyiben az egyetem nem hajlandó eleget tenni az oktatási minisztérium kérésének, kormányhatározattal hozzák létre a magyar intézeteket.
Krónika (Kolozsvár)2012. január 13.
A könnyűlovasság és a páncélosok – beszélgetés Király Lászlóval
Költő, író. Sóváradon született 1943. november 19-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán diplomázott. 1967-ben a Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorlaének című antológiában is szerepel, ugyanebben az évben jelenik meg első kötete Vadásztánc címmel. Az úgynevezett második Forrás-nemzedék egyik hangadó egyénisége. Előbb az Előre kolozsvári tudósítója, majd 1968-tól az Utunk szerkesztője, 1990-től pedig a Helikon főszerkesztő-helyettese volt nyugdíjazásáig. Költőként és íróként is ismert és elismert: több mint tíz verseskötete, két novelláskötete és egy regénye, a Kék farkasok jelent meg. Számos díj tulajdonosa, többek között József Attila-, Déry Tibor-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
– Versben és prózában is igen elismert alkotó. Szétválasztja ezt a két alkotói „címet”?
– Nem választom szét. Úgy gondolom, minden, amit papírra vetek – eltekintve a kisebb munkáktól, amelyek távolabb állnak a fikciós szépirodalomtól –, fontos számomra, és nem teszek különbséget vers és próza között. Vannak írók, akik kirándulnak a költészet mezejére, és írnak néhány verset is, néha igen jókat, a magyar irodalomban sok példa van erre. Nálam fordítva volt: a próza területére tettem kirándulást, de a kirándulás tulajdonképpen rossz szó, mert nagy késztetést éreztem, hogy bizonyos dolgokat prózában mondjak el, éppen ezért nem teszek különbséget.
– Több mint tíz verseskötete és mindössze három prózakötete jelent meg, mégis sokszor hallani, hogy a Kék farkasok című regényt tartják egyik fő művének. Mit szól ehhez Király László, a költő?
– A Kék farkasoknak igen fura története van. A legnagyobb meglepetésemre a regény megjelenése után talán 35 évvel, a szovátai zöldségpiacon valaki meghallotta a nevemet, és egyből rákérdezett, hogy „a Kék farkasok?”. Egy fiatalember volt, engem nem ismerhetett arról a helyről, amelyet a Kék farkasok megidéz. Kiderült, hogy a Nyárád mentéről származik, és az édesapja adta a kezébe a regényemet azzal, hogy olvassa el, mert róluk szól. Ez igen jóleső dolog. Nem tudom, meg lehet-e mondani, hogy egy írónak mi a fő műve addig, amíg él, és tervei vannak elkövetkező munkákat is tető alá hozni. Kétségtelen, hogy regény lévén más az olvasóközönsége, és olyan témáról szól – szerénytelenül mondom, de nem én mondtam először –, amelyet így még nem közelítettek meg az erdélyi magyar irodalomban.
Hozzávéve azt, hogy egy fiatal költő első jelentősebb prózai művéről van szó, az ezzel járó „tökéletlenségekkel” együtt, úgy gondolom, hogy az őszinte beszéd az, ami ezt a könyvet az emberek számára érdekessé tette.
– Mit gondol, miért olvasnak ma sokkal kevesebben verset, mint mondjuk 50 éve?
– A hatvanas években, amikor indultam, a verseknek azért volt erősebb a hatása, mert a költők munkáiban, az akkor jelentkező fiatal nemzedékek munkáiban lehetett fölfedezni egy olyan hangot, látásmódot, szándékot, ami a nyíltabb, őszintébb beszédet tette meg céljául, holott olyan kor volt az, amelyben az őszinteség nem volt túlságosan célravezető, kifizetődő meg egyáltalán nem.
Minden korban létezik ez a probléma, de akkor kifejezetten így volt. Úgy gondolom, hogy az előttünk járó nemzedék és már a mienk is olyan úton indult el, amelyre odafigyeltek. Hozzá kell venni ehhez, hogy abban az időben a sajtóviszonyok, a médiaviszonyok milyenek voltak: magyar nyelvű televízió nem volt, rádió is alig, írott sajtó pedig majdnem semmi a mostanihoz képest, így érthető, hogy például egy Utunk című lapot habzsolva olvasott az ember, mert abban vélt fölfedezni néhol, a sorok között, netán teljesen eldugva, de a bennfentesek, a vájtfülűek számára mégis érzékelhetően olyan dolgokat, amelyre vágyott tulajdonképpen.
Úgy gondolom, hogy a vers a régi harcmodort tekintve a könnyűlovasság, amely először jelenik meg, és becserkészi a terepet, és először válik láthatóvá mindenki számára. A próza később érkezik, az a nehéztüzérség, meg a páncélosok, nehezebben mozognak. És hát a költők alkatilag is nyugtalanabbak, feltűnőbbek, mint a prózaírók. Abban az időben volt nekünk a híres-nevezetes Gaál Gábor Irodalmi Körünk, ahol hetente hangzottak el ezek az új lírai próbálkozások, amelyek az akkori hatalom szemében vadabbnál vadabb megnyilatkozások voltak. Híre is szaladt a dolognak – a versnek ilyen szempontból nagyobb volt a hatása. A próza később jön, a nagypróza megállapodott időkben születik, csata közben harci dalt rikoltoznak az emberek, és nem novellákat olvasnak, meg regényeket.
Hogy manapság olvasnak-e verset, vagy sem, azt nem tudom. Nyilvánvalóan nagyobb a dömping is, hiszen szűrés gyakorlatilag nincs, mindenki maga szűri meg a mondandóját. Ilyen értelemben eltűnt a verseket körüllengő kis titok, hiszen akkoriban az én kedvenc elméletem szerint minden jó erdélyi magyar versben – azért mondom ezt, mert ezt a költészetet ismerem a legjobban – két vers volt tulajdonképpen: egy vers a sorokban és egy vers a verssorok között.
Nemrégiben a Székelyföldben Ferencz Imre igen jó verset írt arról, hogy a verssorok közötti verset nem találja manapság sehol, illetve nem magáról írja, hanem a kétségbeesett nyugdíjas cenzorokról, akiknek már nincs mit kutatni (A sorok között című vers). Lehetséges, hogy e titokzatosság – ami nem árt a művészetben, hogyha van – miatt volt népszerűbb a vers. Egy régi kedves ismerősöm, egy egyetemről eltávolított irodalomtanár, aki okítgatott bennünket az induláskor, azt mondta: ne légy hülye, és nehogy mindent beleírj a munkádba, meg kell hagyni az egyharmadot vagy az egynegyedet az olvasónak, hogy ő írja tovább magának.
Egy tapasztalatom azért van, és ez egészen friss: ha a verset a hallgatóhoz viszi az ember, akkor igen nagy hatása van mind a mai napig, mindenki felvillanyozódik a versek hatására, és olyankor derül ki, hogy tulajdonképpen mennyire hiányzik nekik. Lehetséges, hogy egyik útja ez lenne a versek ezutáni terjesztésének.
– Esterházy egy televíziós műsorban mondott véleménye jut eszembe, miszerint a „beszélő író” szerep nem természetes állapot, hiszen az írónak arra van jogosítványa, hogy a műveit létrehozza, nem arra, hogy beszéljen azokról vagy bármilyen közéleti problémáról. Ön visszahúzódó alkotó, ritkán szerepel, mit gondol a „beszélő író” szerepkörről?
– Nem abból indulok ki, hogy ki mit mondott erről, én valóban nem szeretek szerepelni. Nagyon szerettem szerepelni diákkoromban, mint amatőr színész, ma már nem. Kiülni egy asztalhoz a közönség elé kifejezetten nem szeretek, elkerülöm az ilyen alkalmakat, amennyiben lehet. Valóban úgy gondolom, hogy az irodalmi mű önmagáért beszél, még interpretáló művészekre, színészekre, előadóművészekre sem igen lenne szüksége.
Igen ám, de amennyiben olyan világot élünk, amelyben nincs idő arra, hogy az előadóművészeink a mi verseinkkel utazzák körbe a Földet, azonfelül a könyvterjesztés olyan állapotban van, amilyenben, vagyis a könyv nem jut el arra a helyre, ahol tulajdonképpen várnák, az ember nem tud ellenállni egy-egy meghívásnak, és bár megválogatom, hogy hova megyek el, évente négy-öt meghívásnak eleget teszek. Nem az a célom, hogy magamat helyezzem előtérbe és mutogassam, hanem az, hogy a közönséget próbáljam bevonni a mindnyájunk által most írt irodalom szeretetébe, fölpártolásába. Ilyen értelemben úgymond „hazafias lelkesedésből” teszem ezt, mert én magam nem jelentkeznék soha.
– Visszatérve a sorok közötti versekhez, ön szerint a kommunizmus kimondottan a művészet számára rossz volt, vagy éppenséggel jó volt?
– Az én és a hozzám közelebb álló alkotók egybehangzó véleménye szerint nem tehető fel így a kérdés, hogy rossz volt-e, vagy jó volt. Rossz volt abból a szempontból, hogy nem lehetett egyenesen beszélni, éleslövészet nem létezett, de a művészet egyébként sem éleslövészet. A művészetnek minden hatalom jót tesz, az igazi művészetnek, ha a kezét, lábát lekaszabolják, és a nyelvét kivágják, az is jót tesz, az igazi művészetet egy dolog teheti tönkre: ha az alkotót sikerül a hatalomnak megvásárolnia vagy megijesztenie.
Egyébiránt a művészetre hatványozottan igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az erősít. Tisztességes művész számára a kommunizmus éveiben nem volt kétséges az, hogy hol a helye, a hatalomhoz viszonyítva milyen állást foglal el. A legjelentősebb munkák azok, amelyek túl tudják élni a hullámvölgyeket – az olvasói hullámvölgyeket, és ezek mind válaszként születtek erre az elnyomásra. Könyvekkel igazolható, hogy abban az időben igen-igen jelentős művek születtek, úgyhogy szerintem helytállt a művésztársadalom.
– Jó viszonyban volt Lászlóffy Aladárral, akit élete végén sok más művésszel együtt szintén meghurcoltak ügynökmúltja miatt, holott pozíciójánál fogva nem kerülhette el a titkosszolgálattal való kapcsolattartást. Mit gondol az ügynökmúltak mostani erőltetett feltárásáról?
– A leszámolásnak semmilyen körülmények között nem vagyok híve, hiszen mögötte mindig ott a gyanú, hogy pillanatnyi meggondolások alapján történik, és nem biztos, hogy erkölcsileg vagy akár az igazság szempontjából jó cselekedet. Az kétségtelen, hogy a tisztánlátás érdekében szükség van, hogy megtudjuk, ki mit, hogyan ítélt meg annak idején, főleg az erkölcsi hozzáállása mit engedett meg, milyen fajta kapcsolatot a hatalommal. Van egy küszöb, mégpedig, hogy valaki önszántából informálta-e a hatalom soros szerveit, vagy sem, és persze még rosszabb, ha ebből előnye is származott.
Azt, hogy Lászlóffy Aladár milyen viszonyban volt a belügyi szervekkel, nem tudom. Jó viszonyban voltam vele, generációm indulásakor a Vitorlaének című, fiatal költők műveit tömörítő antológiát ő gyűjtötte, ő szerkesztette és intézte el a kiadását, így mi hálásak voltunk ezért. Aladár írószövetségi párttitkárként hivatalból kapcsolatban állt ezekkel a szervekkel, köteles volt véleményt nyilvánítani időnként arról, hogy mi történik az írószervezetben. Ha azon kívül, magánszorgalomból dolgozott nekik – amit én nem hiszek –, akkor igen súlyos lenne a helyzet. Mivel azonban a részleteket nem ismerem, nem is vagyok hajlandó változtatni visszamenőleg azon az emlékeimben élő Lászlóffy Aladár-képen, amit megszoktam.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a Gaál Gábor-kört a szabadság levegője járta körül. A hatalom hogyan viszonyult hozzá?
– A kör spontán nőtte ki magát egy olyan heti fórummá, ahová úgy érezték az emberek, hogy érdemes elmenni, és odafigyelni arra, amit az ifjú titánok fölolvasnak és megvitatnak. Állítom, hogy az én nemzedékem jóindulattal és teljesen naivan ment bele ebbe a dologba, föl sem merült, hogy előre leszögezett szempontok alapján vitatkozzunk, így spontánok, kissé talán színvonaltalanok, de annál vehemensebbek voltak a vitáink.
A hatalom természetesen gyanakodva figyelte ezt a sok tagot számláló kört, de annak idején a Szovjetunióban – amelytől nagyban függtek a kelet-európai országok – a művészetekben, különösen az irodalomban volt egy nagy nyitás, szabadabb légáramlás volt érzékelhető, ezért úgy gondoltuk, hogy itt is lehet. Szándéka sem volt senkinek rendszerellenes műveket alkotni vagy fölolvasni, de természetesen voltak beépített emberek. Itt mindig a jelentőkkel volt a baj, hiszen sokan nem pontosan azt jelentették, ami elhangzott, hanem igyekeztek jó pontot szerezni a hatalom szemében. Akkoriban született és mindig érvényes a vélekedés, hogy békében megvolnánk a besúgóinkkal, csak annyit várnánk el, hogy pontosan azt jelentsék, amit hallottak.
– Mennyire volt meghatározó a kör a pályakezdők számára, illetve az egykori kör hagyományait tovább éltető Bretter György Irodalmi Kör által nyújtott lehetőségek mennyiben mások a mostani pályakezdők számára?
– Nem ismerem a Bretter-kör tevékenységét, csak annyiban, amennyi ifjú barátaim révén eljut hozzám. Gondolom, lényeges különbség az, hogy a mi időnkben az egyetemi tankönyvekben sem szerepelt semmi, ami nyitást jelentett volna számunkra, így a körnek önképző, egymást képző szerepe is volt, művészképzésnek számított. Voltak idősebb kollégák, akik szívesen eljártak a körre, és szóba álltak velünk, ami kezdő tollforgatóknak sokat jelentett. Rang volt részt venni a körön, nemcsak a szerzőknek, hiszen volt, hogy 80–100 ember is megjelent, akik közül sokan nem irodalmárok voltak. A mai nemzedék elképesztő előnnyel indul, hiszen a tájékozódásukat tekintve nyitott kapuk előtt állnak, egyedül rajtuk múlik, hogy milyen művészeti élményeket építenek be a saját művészi világukba. Ez nehezebb is, hiszen a mi időnkben más út nem volt, most annyi út van, ahány ember. De a szabadság sem könnyű műfaj.
– Mi a véleménye a fiatalabb nemzedékről?
– Ha szívesen olvasok manapság irodalmi alkotásokat, akkor legszívesebben a fiatalokat olvasom, annál is inkább, mert tőlük várom az újítást, az általam eddig nem ismert szempontok fölfedezését és a dolgok megközelítésének egy más módját. Természetes, hogy a világot a fiatalok viszik előbbre, és nem az öregek, az öregeknél csak az lehet érdekes, ha szellemükben fiatalosak maradnak. Igen derűlátó vagyok az erdélyi magyar irodalmat illetően, érdekesnek tartom az új alkotásokat, nagy szeretettel olvasom őket, és egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, hogy válságban lenne az irodalom, a költészet meg különösképpen nem. Nagyon szeretem a fiatalokat, és nagyon büszke vagyok rájuk, ezt olyan helyen is szoktam hangoztatni, ahol szinte nem is veszik jó néven.
– Min dolgozik mostanában?
– El nem készült munkákról nem szívesen beszélek. Természetesen írok verseket, készül egy új verseskönyv, szándékom szerint ebben az évben elkészülök vele, talán meg is jelenik. Ami a prózát illeti, ott egy kissé csehül állok, legalább három hosszabb prózai munkám áll félbehagyva, és nem tudom biztosan megmondani, hogy tovább írom, befejezem-e őket, vagy sem. Ahhoz még mindig túl mozgékony vagyok, hogy teljes erőmet erre tudjam koncentrálni. Nem azok közé a szerzők közé tartozom, akik évekkel előre megtervezik, hogy mit fognak írni, nálam még mindig igen nagy a szerepe annak a látogatónak, aki időnként arra biztat, hogy fogjak neki valaminek.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)2012. január 13.
Otthonra találtak a bölöni katolikusok
Négyszáz év után újra otthonra találtak a bölöni katolikusok. A reformáció idején, 1569-ben a háromszéki Bölön lakossága unitárius lett, az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére épített templom az ő tulajdonukba került. Keresztes Zoltán miklósvári római katolikus plébános a történelmi esemény kapcsán elmondta, már több mint négy évszázada a bölöni katolikus hívek lelkében él a vágy, hogy a régi, közel hatszáz éves templom helyett újat építsenek, és a közösség újra otthonra találjon.
A községben kevés a római katolikus, a közösség mindössze harminc főt számlál, ők az elmúlt években magánházakban gyűltek össze hálát adni Istennek. A kápolnaépítés gondolata 2009 tavaszán fogalmazódott meg újra, majd az elmúlt év végére az unitárius és református templom melletti telken elkészült a kis kápolna.
A kápolnát szintén Alexandriai Szent Katalin, a filozófusok, tanárok, tanulók és a nyomdászok védőszentje tiszteletére szentelték. Szent Katalin, aki vértanúságot vállalt meggyőződéséért, nagy tiszteletnek örvend a székelyek körében. Keresztes Zoltán plébános hangsúlyozta, a hívek, támogatók, a helyi és megyei önkormányzat, tisztségviselők és a plébániák önzetlen segítsége, hite és hozzáállása nélkül nem lehetett volna megépíteni a kápolnát.
„A közösségben kevesen vannak, de megmutatkozott a jóban való hit ereje” – szögezte le a plébános. A bölöni Szent Katalin-kápolna tavalyi szentelését, az első szentmisét Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke celebrálta. Az új kápolna avatására nemcsak egész Erdővidékről érkeztek a katolikus hívek, hanem a település mind a nyolc felekezete képviseltette magát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2012. január 13.
Pápai nyomás Băsescura
Segítséget kértek az államfőtől a katolikus egyházi vezetők a levéltári törvény ügyében
Vatikáni nyomásgyakorlásnak is minősíthető nyílt levél érkezett a napokban a román államelnöki hivatalhoz, amelyben a romániai katolikus egyházi főméltóságok arra kérik Traian Băsescut: járjon közbe annak érdekében, hogy mielőbb lépjen életbe az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvény.
A múlt év decemberében tartott katolikus püspökkari konferencia résztvevői nyílt levélben fordultak Traian Băsescuhoz, a lapunk birtokában lévő dokumentumot múlt héten iktatta az államelnöki hivatal. Ismeretes, hogy az egyházak által kért törvényt tavaly elfogadta a parlament, ám elakadt az Alkotmánybíróságon, így a kommunista hatalom által „átvett” levéltári anyagok nem kerülhettek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Bíborosi tekintély
Nagy Mihály Zoltán, az Állami Levéltár aligazgatója úgy véli, a nyílt levél – annak ellenére, hogy késve kerül az államfő elé, mert alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályt nem írhat alá az államfő – azért jelentős, mert így az érintett felek is megszólalhattak. „Az egyházak eddig nem igazán hallatták hangjukat a szakma és a közvélemény előtt” – magyarázta. Kérdésünkre, mekkora súlya van egy ilyen nyílt levélnek, Nagy hangsúlyozta: a hónap elején bíborossá kreált Lucian Mureşan, a balázsfalvi székhelyű Fogaras–Gyulafehérvári Görög Katolikus Főegyházmegye nagyérseke is a levél aláírói között szerepel, így mindenképp sokat nyom a latban, még akkor is, ha a keltezésekor még nem volt bíboros. „Amikor a püspökkari konferenciák megszólalnak, ott van mögöttük a Szentszék is” – hangsúlyozta Nagy, aki szerint egy ilyen lépés a nyomásgyakorlás egyik eszközeként is felfogható.
Az egyház nem adja fel
„Függetlenül az Alkotmánybíróság döntésétől és a törvény alakulásától, továbbra sem mondunk le az egyházi levéltári anyagainkról, és továbbra is harcolni fogunk azért, hogy visszakapjuk a dokumentumainkat” – fogalmazott lapunk megkeresésére Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke. A pápai káplán hozzátette, különösen nagy anyag nem illeti egyébként a római katolikus egyházat, az „igazi várományosok” a görög katolikusok, akiknek iratai az egyház 1948. évi felszámolása alkalmával vagy megsemmisültek, vagy az ortodox egyházhoz, onnan pedig az állami levéltárba kerültek.
Az egyházak kérését kommentálva Nagy Mihály Zoltán úgy vélekedett: el kell fogadni és tiszteletben kell tartani a tulajdonjogi kérdéseket, amelyek az ügy kapcsán felmerülnek. Emlékeztetett: első szakaszban, 1950-ben az egyházak belső igazgatása szempontjából is fontos iratokat, az anyakönyveket kellett átadni az állami hatóságoknak, később az 1971-es – 1974-ben módosított – levéltári törvény iratanyagaik állami levéltárnak történő beszolgáltatására kötelezte az egyházakat. „Ha az egyházak betartják az irattárolás szabályait, biztosítják az iratokhoz való hozzáférést és a dokumentumokról pedig mikrofilm készül, amely az állami levéltárakba kerülnek megorzésre, szakmailag nincs semmi, a visszaszolgáltatás ellen felhozható érv” – hangsúlyozta az Új Magyar Szónak az Állami Levéltár aligazgatója.
Hogyan tovább?
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a taláros testület nem tartalmi, hanem csupán formai okokra hivatkozva nyilvánította alkotmányellenesnek a törvényt, azzal érvelve, hogy a jogszabályban a képviselőház által elfogadott jelentős módosításokat a szenátus már nem véleményezhette, ezzel pedig sérült a parlament kétkamarás törvényhozási jogalkotási elve. A törvényt az ellenzék támadta meg az Alkotmánybíróságon.
Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, a tervezet egyik előterjesztője lapunknak elmondta: a február 1-jén kezdődő parlamenti ülésszakban a törvény a szenátus szakbizottsága elé kerül, utána a szenátus plénumának kell megszavaznia. Ezt követően a képviselőház kulturális és művelődési szakbizottsága, illetve plénuma kell hogy jóváhagyja. „Ez a procedúra akár másfél hónapig is eltarthat, nagy valószínűséggel ismét jogi huzavona lesz belőle” – nyilatkozta lapunknak a képviselő. A politikus tart attól, hogy a Demokrata Liberális Párt ezúttal nem fogja egykönnyen megszavazni a szociáldemokrata párt által „magyarbarátnak” tartott törvényt, de – mint mondta – „a kedvező döntés elmaradása esetén koalíciós vitákra kell számítani, ugyanis az RMDSZ számára prioritás ez az ügy”.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. január 13.
Kötelez a hely szelleme”
Hely szelleme igenis van, és úgy a többségnek, mint a kisebbségnek nagyon kellene vigyáznia rá, háborúsdi helyett – hangzott el a Pro Minoritate folyóirat téli számának kolozsvári bemutatóján, amelynek címe Etnikai térformáló tendenciák – Kisebbségi építészet.
A kiadvány szerzői – építészek és szociológusok – ezúttal azt a kérdéskört járták körül, miképpen igyekszik egy kisebbség a köztereket szimbolikusan birtokolni, visszaszerezni, számára otthonossá tenni. „Kisebbségi téralkotás igazából nem létezik, mert teret mindig a többség hoz létre. A kisebbség esetleg bebútorozza” – vélekedett Guttmann Szabolcs városépítész a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A szakember (aki az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Nagyszeben főépítésze volt), elsősorban a kolozsvári Főtér körül zajló szimbolikus térhódítási akciókat emelte ki: „Még egyetlen városban sem hallottam ennyi vitát, beszédet arról, hogy kié a Főtér, mint Kolozsváron” – jegyezte meg. Hozzátette: nagyszebeni munkásságának óriási tanulsága, hogy a közteret, akármelyik nemzet is hozta létre, a hatalmat birtokló többség is magáénak kell hogy érezze ahhoz, hogy a kisebbség jól érezze magát benne.
Kocsmacégér Sepsiszentgyörgyön. Nem kérdés, hogy kié
„Székelyföldön a legnehezebb az olvasás. Azt írja az állomáson, hogy Izvoru Olt, és úgy kell olvasni, hogy Csíkszentdomokos” – anekdotázott Horváth István szociológus azokra a stratégiákra utalva, ahogy a kisebbségek igyekeznek átalakítani a fizikai teret, amelyet a többség dominál a maga eszközeivel. Térszervezésként, egyfajta honfoglalásként értelmezhető az utcanév-adás, az emléktáblák, szobrok, emlékművek kihelyezése. Ezért tárgya annyi politikai és etnikumközi vitának, és ezért jelent hálás témát a politikusok számára, akik ezekkel az ügyekkel a közösséget látványosan képviselhetik. A tér ugyanis a társadalmi folyamatokat is meghatározza – tudtuk meg a szociológusok és építészek beszélgetéséből.
A Pro Minoritate folyóirat téli számában a kolozsvári Főtér „színeváltozásai” mellett a marosvásárhelyi Bernády-kultuszról, a székelyföldi települések Ceauşescu-féle, erőszakos urbanizációjáról lehet olvasni tudományos igényességgel megírt tanulmányokat. A térformálás és térbirtoklás kérdése, mint a beszélgetésen elhangzott, folyamatosan aktuális. „Ez a vita nem fog elülni” – mondta Péter László szociológus – „szükség van rá”.
T. Koós Imola
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. január 14.
Magyarságmentés a Kárpátokon túl
A 20. század első két évtizedében vezetett ún. romániai akcióval a magyar kormányzat a székely kivándorlás veszélyes nemzetpolitikai következményeit igyekezett elhárítani. A segélypolitika távlati célja az volt, hogy a „szétszéledőket” – templommal és iskolával – nemzeti önazonosságukban megtartva a bukovinaiak példájára idővel hazatelepítsék. A romániai magyar kolóniák támogatásával az erdélyi román elszakadási törekvéseket is fékezni próbálták, egyszersmind óvni és gyarapítani a nemzet fizikai és mentális erejét.
Székely kivándorlásról akár az Árpád-kortól beszélhetünk, hiszen e szívós népcsoport gyepűvédő katonai feladatokkal huzamosabb időre megtelepedett a Kárpátok vonalán túl. Később a feudális terhektől való szabadulás vágya, hitének védelme vagy a megélhetés kényszere űzte rajait a hágókon át.
A bujdosó kurucok és Rákóczi generálisának emléke a „Berceni” városrész nevében őrződött meg Bukarestben. Egy évszázad múltán, 1815-ben itt szerveződött meg a református gyülekezet, amelynek fatemplomán az idegenellenesség figyelmeztető jeleként csillagdísz helyett keresztet állítottak. A kivándorlók vidéki közösségei ekkoriban szerveződnek meg Pitesti-en, Brailán, a moldvai Galacon stb. A főváros magyarságát jó ideig a ’48-as huszár, Koós Ferenc tiszteletes vezette, aki iskolát, olvasókört, iparosegyletet alapított, s kiadta az első magyar újságot is, míg nyughatatlan munkatársa, Czelder Márton számos református misszióegyház alapját vetette meg Turnu-Severintől Jászvásárig és Szilisztráig.
Kenyérharc és beolvasztás
A 19. század utolsó évtizedeiben nemcsak a missziói munka torpant meg, de a román gazdaság fejlődése is, ennek folytán egyre több magyar szorult a társadalom perifériájára, s vesztette el nemzeti azonosságát a nacionalizmus kohójában.
A román idegenellenesség a fanarióta görögök, oroszok és zsidók mellett immár „az erdélyi románság rabtartóit” is sújtotta, noha a magyarhoni jövevények szakértelmére jó ideig még szüksége volt a fiatal balkáni államnak. A hétfalusi csángó perecárusok, a székely cipészek, ácsok, kádárok, személyszállító fogatosok, valamint a dolgos és megbízható cselédek megbecsült – ha nem is egyenrangú – tagjai lettek a román társadalomnak. A századfordulós ipartörvények már korlátozták az idegenek alkalmazását. A kiéleződő kenyérharc etnikai feszültségeket gerjesztett. Ráadásul a „bozgorok” (jöttmentek) közül sokak állampolgársága elévült, s mint a hadkötelezettség mulasztóira itthon törvényi retorziók vártak.
Románia beolvasztó törekvéseit az önerős kulturális és egyházi szervezetek csak ideig-óráig tartóztathatták fel. Ezért fontos az a felelősségvállalás, amely a Széll-kormány idején, 1901-ben átfogó segélyakció formáját öltötte. Az újszerű nemzetpolitikai programban Klebelsberg Kunó miniszterelnökségi titkár – szakítva a meddő asszimilációs törekvésekkel – a nemzetiségi perifériák „megemésztése” helyett a magyarság kivándorlásának megfékezését s az idegenbe elszármazottak hazatelepítését szorgalmazta. S e visszavándorlási többlet révén tervbe vette a magyar szórványok tömbökbe kovácsolását, majd nyelvhatárokhoz kapcsolását.
Külföldről lévén szó, diplomáciai támogatásra is szükség volt, ám az erdélyi román és szász követségi tisztviselők ridegsége állandó feszültség forrása maradt…
A Romániával 1883 óta fennálló kényes szövetségi viszonyra tekintettel, illetve a Szentszék passzív ellenzése miatt kénytelenek voltak lemondani a román honos csángók támogatásáról is. Az akció kivitelezője – egyúttal a magyar kormány fedőszerve – a katolikus Szent László Társaság lett. Budapest újra kapcsolatba lépett a belső jogrendet és szokásokat jól ismerő romániai katolikus egyházzal: Hornstein Xavér bukaresti érsek magas életjáradék és a katolikus intézmények segélyezése fejében támogatta magyarul tudó papok és tanítók alkalmazását.
Iskolák a határon túl
A segélyezés döntően egyházi mederben zajlott. Az anyanyelvű hitélet teret adott a nemzeti kötődések ápolásának, de jól szolgált a kisiklott életű kivándoroltak (ld. a székely cselédlányok tömeges kálváriáját) erkölcsi-intézményes felügyeletére is.
Idegen főség alatt a katolikusság kevésbé lehetett kezdeményező, az alulról építkező „magyar egyház”, a reformátusság viszont a kezdetektől aktív közösségi életet élt, a századvégtől külön egyházmegyét formálva.
Az érseki székhelyül is szolgáló katolikus bázisintézményben, a ferences alapítású Barácián egyetlen magyar pap, s vegyes nemzetiségű iskolájában néhány magyar(ul is tudó) „iskolatestvér” működött. A román kormányzat katolikusság elleni kampánya miatt egy ideig késett a fővárosi magyar eklézsia megalakulása, de aztán az akció pénzügyi forrásaira támaszkodva iskolák, kulturális és karitatív szervezetek egész sora jött létre országszerte. Közülük kiemelkedik a Szent István Király Egyesület, amely azonban 1902-ben, a felekezeti ellentétek tetőzésekor szakadt ki a Bukaresti Magyar Társulatból.
Az összefogásra igencsak szükség volt, hiszen a súlyos analfabétizmus ellenére (a lakosságnak legfeljebb negyede volt írástudó) a hatóságok mindent megtettek az idegenek által fenntartott iskolák ellehetetlenítésére: a külhoni fenntartókat költséges komfortnövelő beruházásokra szorították, miközben települések százain iskola sem volt. A magyar tanodák elsorvasztását célozta, hogy a tanulóktól útlevelet, anyakönyvi kivonatot követeltek. Aki nem tudta igazolni külföldi voltát, azt román iskolába kényszerítették. A román nyelv kötelező tanítását – a fenntartó költségére – 2 óráról 6-ra emelték. A magyar tankönyvek jó részét s a hazai tantervet a román tanfelügyelet nem engedélyezte, és zaklató jelleggel előírta átdolgoztatásukat. A tanítási idő rovására bevezették a román ünnepek megtartatását s a kötelező románének-tanulást. Egy 1904-es liberális párti törvényjavaslat a külföldi iskolákban román nyelvismeretet kért számon az igazgatóktól, „állami felügyeleti díjat” helyezett kilátásba, s tiltotta volna eltérő vallású tanulók felvételét.
Mindezek ellenére a százezres romániai magyarságnak az utolsó békeévben 17 katolikus oktatási intézménye volt (közülük három óvoda, két varró- és egy inasiskola) 1839 tanulóval, míg a reformátusoknak 8 (ebből két óvoda, egy varrótanfolyam), 443 beiratkozott gyermekkel. Akik pedig a szórványban magyar iskola nélkül maradtak, azok számára (az aknavásári vagy szászkúti református missziói állomás tervének elvetése után) bentlakásos iskolákat szerveztek a határon innen, Predeálon és Berecken. A mezőgazdasági és házicselédek, ipari munkások és kisiparosok társadalmát értelmiséggel megerősíteni csak ösztöndíjas képzéssel volt lehetséges. A regáti magyarság öntudatos kisebbséggé szervezését Budapest általuk látta megvalósíthatónak.
A kivándoroltak ugyan számos nő- és legényegyletet, olvasókört, dalárdát, önsegélyző, karitatív és vigalmi egyesületet tartottak fenn, ezek java részében azonban iskolázatlan emberek voltak a hangadók, akikre az akció kevéssé építhetett. Ezért a magyar állam a kivándoroltak kulturális és erkölcsi szintjét közművelődési eszközökkel (diavetítős felolvasóestekkel, vallási fórumokkal, az EMKE által is támogatott fiókkönyvtári hálózattal) kívánta emelni. Az identitásápolás hatékony eszköze volt a Romániai Magyarok Nagy Képes Naptára.
Magyar túszok Romániában
A regáti magyarság tudatállapotára komoly befolyással bíró, ámde magyarellenes romániai sajtó ellensúlyozására Budapest a regáti magyar újságokat is támogatta (amelyek a csángók falvaiba is eljutottak). Ezek a lapok (Bukaresti Magyar Újság, Romániai Magyar Újság, Romániai Hírlap, Bukaresti Magyar Hírlap) az anyaországgal való kapcsolattartás és a kivándoroltak hazafias összefogása jegyében születtek, de feladatuknak tekintették a befogadó nép és az anyanemzet történelmi ellentéteinek enyhítését is.
A Balkán-háborúk idején azonban a regáti magyar sajtó egyre sűrűbben tudósított a román irredenta kampányról és idegenellenes inzultusokról. S a világháború éveiben a kenyéradó új hazával szemben önáltatóan lojális olvasóit a magyarellenes rekvirálások és internálások tényével szembesítette. Az akcióban programszerűen támogatott visszavándorlás 1914 nyarára széles rendet vágott a magyar iskolák padsoraiban. Dél-Erdély 1916. augusztusi román lerohanása pedig csaknem derékba törte a romániai akciót. A lefoglalt magyar intézmények egy részét a hadsereg tönkretette, a lelkészeket és tanítókat összefogdosták vagy kiutasították. Ploiesti-en a magyarság fizikai jelenlétét dokumentáló református anyakönyveknek is nyoma veszett. A bevonultatott vagy fogságban lévő férfiak helyébe áldozatos munkájú tanítónők álltak, akiket 1919-ben diplomáciai különvonat menekített az időközben harmadára csonkított hazába.
Trianont követően a budapesti kormányzat még kevésbé mondhatott le a homogén nemzetállamot akaró Nagy-Románia túszává lett mintegy kétmilliónyi magyarról. A nemzeti kultúrjavak biztosítását célzó önvédelmi jellegű támogatást megcsappant „munícióval” 1920 után is folytatta.
Csakhogy a történelem szeszélye a nemzetmentő programoknak a korábbiaknál jóval szűkebb dimenziókat szabott! Mára oly sok egykori magyar tömb helyén legfeljebb sorvadó szórványok gondozása maradt a tét.
Makkai Béla
Magyar Hírlap
Erdély.ma2012. január 14.
Autóbuszokat indít az EMNT a január 21-i budapesti Békemenetre
A magyar kormányt támogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti Békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”
A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új Alaptörvény életbe lépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az Unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását is kilátásba helyezte.
Erdély.ma2012. január 14.
Magyar Kulturális Intézet Kolozsváron?
A magyar kulturális politika két fontos intézményének a vezetője, L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011. októberétől a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, valamint Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója látogatott Kolozsvárra. Hatos Pál csütörtök délutáni kijelentése szerint indokolt lenne Magyar Kulturális Intézet nyitása Erdély fővárosában, Kolozsváron.
A két meghívott L. Simon László Személyes történelem című esszékötetének bemutatójára, és az azt követő kötetlen esti beszélgetésre érkezett a Bulgakov irodalmi kávévázba. A hallgatóság részéről elhangzott kérdésre, miszerint mikor lesz Kolozsváron is magyar kulturális intézet, Hatos Pál elmondta: Kolozsváron, Erdély fővárosában is létre kellene hozni egy kulturális intézetet a létező bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett, de ehhez a román fél pozitív hozzáállása is szükséges. Magyarország nyitott minden ilyen jellegű kezdeményezésre – tette hozzá a Balassi Intézet főigazgatója. Az Erdélyi Magyar Néppárt örvendetesnek tartja és üdvözli a magyar kulturális kormányzat álláspontját és ezúton fordul Kelemen Hunorhoz, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi minisztérium vezetőjeként indítsa el ezt az erdélyi magyar kulturális élet szempontjából fontos lépést, amely ugyanakkor pozitívan befolyásolja a román-magyar kapcsolatokat is. A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez. Az Erdélyi Magyar Néppárt bizakodással várja a román kulturális tárca és személyesen Kelemen Hunor miniszter helyzetteremtő válaszát.
A könyvbemutató előtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége – Sándor Krisztina ügyvezető elnök, Mátis Jenő gazdasági alelnök, Csigi Levente, Kolozs megyei elnök, Szabó Lilla, közép-erdélyi ügyvezető, valamint Sánta Levente, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója – találkozott a vendégekkel a szervezet közép-erdélyi regionális irodájában. A Nemzeti Kulturális Alap és a Balassi Intézet elöljárói az általuk vezetett intézmények pályázati lehetőségeiről, a strukturális változásokról, valamint az újonnan alakult szakmai kuratóriumokról tájékoztatták az EMNT képviselőit, akik viszont bemutatták a szervezet országos jelentőségű kulturális rendezvényeit és jövőbeni terveit.
Erdély.ma2012. január 14.
Hantz Péter plágiummal vádolja a MOGYE két vezetőjét
Constantin Copotoiu rektor: “Nem tudtam a cikkről”
Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvivő alelnöke és szóvivője tegnapi rendhagyó elektronikus sajtótájékoztatóján két tudományos dolgozat kapcsán plágiummal vádolta meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorát, dr. Constantin Copotoiut és dr. Brînzaniuc Klára rektorhelyettest. A magánszemélyként nyilatkozó Hantz Péter a két MOGYE-vezető lemondását kérte, etikai indokra hivatkozva. A MOGYE rektora és rektorhelyettese lapunknak nyilatkozva elutasították a vádakat, az egyik dolgozat társszerzője, dr. Sorlea Sorin azonban megkeresésünkre beismerte, hogy ő követett el etikai vétséget.
Hantz Péter sajtótájékoztatóján elmondta, saját nevében nyilatkozik a plágiumügyről, a legsúlyosabbnak az első esetet tartja, amikor is az Acta Medica Marisiensis tudományos kiadványban Immunohisto-chemical Evaluation of Sentinel Lymph Nodes in Colon Cancer címmel tavaly megjelentetett szakcikkről kiderült, egy része egyezik a holland Wendy Kelder által 2008-ban kiadott doktori disszertáció IV. fejezetével, amelynek szakmai irányítója Theodoor Wiggers professzor volt. A cikknek több szerzője van, köztük utolsóként, azaz a tudományos dolgozat szakmai irányítójaként szerepel Constantin Copotoiu rektor, a társszerzők közt ott van azonban dr. Brînzaniuc Klára rektorhelyettes is. Hantz Péter szerint a holland szerző doktori disszertációját 72-98 százalékban “vették át”, anélkül, hogy a forrást megnevezték volna. A második esetben ugyanabban a publikációban jelent meg a Transchondral Drilling and Osteochondral Autografting (Mosaicplasty) in Knee Articular Cartilage Defects című dolgozat, amelyben két, egy francia és egy angol orvos által írt cikkekből “másoltak” át szövegrészeket, a társszerzők sorában utolsóként, azaz szakmai irányítóként Brînzaniuc Klára neve szerepel. “Felvettem a kapcsolatot az eredeti cikkek több szerzőjével, akiknek első reakciója a döbbenet volt. Wiggers professzor, dr. Kelder és dr. Hayan nyilatkozataikban plágiumnak nevezik a Copotoiu professzor és a dr. Brînzaniuc Klára által elkövetett cselekedeteket” – jelentette ki Hantz. Dr. Hayan Rammal például nyilatkozatában kijelenti, a Dril-ling and Osteochondral Autograft (Mosaicoplasty) in Knee Articular Cartilage Defects című cikkben, amelynek szerzői Ivanescu A., Melinte R., Solyom A., Moraru L., Petrisor M., Brînzaniuc Klára, részleteket másoltak ki (“copy-pasted”) az általa készített dolgozatból, anélkül, hogy a forrásokban megemlítették volna nevét, ami “etikátlan, elfogadhatatlan és egyértelműen plágiumnak tekinthető”, ugyanakkor kéri a felsőfokú oktatásért felelős romániai bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerüléséérr. Dr. Wendy Kelder és Wiggers professzor hasonlóképpen azt nyilatkozták, hogy az említett munkában (Evaluation of Sentinel Lymph Nodes in Colon Cancer), a disszertációjának IV. fejezetéből “szóról szóra” kimásoltak részleteket.
Újságírói kérdésre válaszolva Hantz Péter elmondta, a MOGYE egy román nemzetiségű professzora hívta fel figyelmét az esetre, aki azonban nem vállalta nevét. A BKB ügyvivő alelnöke levélben fordult a Romániai Felsőfokú Oktatás Minőségbiztosítási Ügynökségéhez (ARACIS), jelezve az esetet és továbbítva a dokumentumokat, hangsúlyozva, hogy a MOGYE doktori iskolájának szabályzata értelmében a dolgozatok tudományos vezetői, jelen esetben Copotoiu professzor és dr. BrînzaniucKlára felelősek az irányításuk alatt megjelenő cikkek tartalmának minőségéért. “Emlékeztetem önöket, hogy általában több kutató által írt tudományos cikkeknél az utolsóként megjelenő szerzőt tekintik a csoport vezetőjének. Mint tudományos kutató, álláspontom szerint a két szóban forgó személy nem maradhat egy Európai Unióban működő egyetem élén, és kérem az ARACIS-t, hogy sürgősen tegyen lépéseket, amelyeknek eredménye a plágiumon ért rektor és a rektorhelyettes lemondása legyen” – írta az ARACIS-nak Hanz Péter.
Megkeresésünkre Copotoiu Constantin rektor és dr. Brînzaniuc Klára elmondták, az első dolgozat esetében nem volt tudomásuk arról, hogy dr. Sorlea Sorin doktorandus cikket írt, amelyben bizonyos szövegrészeket átvett a holland szerzőtől. A MOGYE rektora kijelentette, még tavaly augusztusban, amikor értesült az esetről, jelezte azt az egyetem etikai bizottságának, ugyanakkor dr. Sorlea Sorin beismerő nyilatkozatot adott. Lapunk megkeresésére dr. Sorlea Sorin megerősítette a történteket, sajnálatát fejezte ki és hozzátette: biztos abban, hogy szankció lesz az ügy vége. A második dolgozat kapcsán, ahol a szakmai irányító Brînzaniuc Klára volt, rektorhelyettes lapunknak elmondta, doktorandusa egy olyan sebészeti eljárást írt le, amelyet a magyarországi Hangodi professzor alkalmazott először. A rektorhelyettes szerint az eljárás leírása egyezik a külföldi szerzők munkáiban szereplő szövegrésszel, márpedig egy sebészeti eljárást csak egyféleképpen lehet leírni, doktorandusa pedig forrásként megjelölte Hangodi professzort. “Valószínűleg a külföldi szerzők is Hangodi professzor sebészeti beavatkozását írták le dolgozatukban” – tette hozzá.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)2012. január 14.
Nyilatkozat
A Magyar Polgári Párt Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete megdöbbenéssel és megrendült lélekkel követi a nyugati világ vezető politikusai által Magyarország, a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök ellen indított politikai-gazdasági-pénzügyi köntösbe bújtatott lejárató, megbélyegző ármánykodást.
Hosszú ideje szemléljük mi, kisebbségi sorsba kényszerített magyarok, hogyan képesek a nagy nyugati demokráciák leminősíteni, megalázni a 2010-es szabad és demokratikus választással, kétharmados népakarattal hatalomra emelt jobbközép, egységes magyar nemzetben gondolkodó és cselekvő Orbán-kormányt. Már-már úgy érezzük, hogy a Kárpát-medence magyar nemzeti közösségére zúdul ez a szűnni nem akaró pergőtűz.
Újból a kollektív bűnösség bélyegét akarják ránk sütni, annak okán, hogy az új magyar Alkotmány tartalmazza Isten nevét, a hűség fogalmát és az egész magyar nemzethez szól, valamint szabályozza az államadósság kérdését. Ezért a nagy és bölcs Nyugat demokráciacsőszei demokráciadeficitről papolnak az alaptörvényt és az új jogrendszer megalkotását illetően.
Hol voltak önök, amikor a Gyurcsány-kormány verőlegényei nyomorékra verték az 1956-os forradalmat békésen ünneplő magyar embereket?
Tisztelettel figyelmeztetjük Nyugat hatalmasságait Brüsszeltől Washingtonig, hogy a magyar emberek a szabadságot fontosabbnak tartják, többre értékelik, mint magát az életet. Ezért nem engedünk senki részéről beleszólást sorsunk és jövőnk alakításába.
Fegyelmezett, munkaszerető és igazságszerető, keresztény nemzeti közösség vagyunk és maradunk, és kiközösítjük az ügyeskedőket, a csalókat, a haza- és nemzetárulókat. Ebben a küzdelemben minden erőnkkel és tudásunkkal támogatjuk anyaországunkat, Magyarországot, a magyar kormányt és miniszter-elnökét.
Tudjuk, mert megtanultuk, hogy mi, magyarok csak önmagunkra számíthatunk. Ebből merítjük hitünket és erőnket.
Marosvásárhely
2012.01.11.
Kelemen Ferenc,
Magyar Polgári Párt, marosvásárhelyi elnök
Népújság (Marosvásárhely)2012. január 14.
Különleges könyv a magyar kultúra napjára
Köpeczi Sebestyén József, a magyar címertan és családtörténet kiemelkedő képviselőjének szerteágazó, gazdag életművét, munkásságát Sas Péter művelődéstörténész kétkötetes nagy összefoglaló műben teszi elérhetővé a szakemberek és a nagyközönség számára. A könyv kiadását a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vállalta fel, a kiadvány rendkívül igényes kivitelezésben látott napvilágot. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány e kötetek nyilvános bemutatásával tiszteleg a magyar kultúra közelgő napja előtt. Az ünnepi rendezvény szervezője a Pallas-Akadémia Kiadó, a találkozó színhelye a Bernády Ház. A kiadvány a csíki könyvműhely 550. könyve, beajánlói: az esemény házigazdájaként dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, Nagy Miklós Kund közíró és a szerző, Sas Péter.
Népújság (Marosvásárhely)