udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 3811-3840 | 3841-3870 | 3871-3900 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. augusztus 5.
Kormányátalakítás RMDSZ-módra
Lassan már nehezen számlálható Ponta kormányátalakításainak száma. Olyan átjáróház lett a kabinet, hogy csak az nem sétál be, illetve battyog ki belőle, aki nem akar. Igaz, számos minisztercseréjének többségét nem a kormányfő akarta, hiszen ő – szinte tüntetően! – csak a szocdem párt soraiból kikerülő tárcavezetők felett atyáskodik, azokat csereberéli, ha úgy tartja úri kedve. A többiekről a kormánykoalíció pártjai döntenek, melyek hol mindenestől lépnek ki és be a kormányból, illetve a kormányba, hol csak részlegesen. Mint most az RMDSZ, melynek, Kelemen Hunor pártelnök elvi okokból való leköszönésével, helyettesítőt kellett találnia.
Hát így vonul be Ponta dinamikusan változó kormányába Bíró Rozália, a volt nagyváradi alpolgármester asszony, hogy átvegye a művelődési tárcát és a kormányfő-helyettesi tisztséget. Tisztesség ne essék, de egyik sem áll igazán jól neki, s ezt – legalább a kulturális minisztérium esetében – maga is érzi, kijelentvén, hogy Markó Béla sokkal inkább megfelelt volna oda. Csakhogy Markó nem vállalta, úgy látszik, elege volt a magas kormányzati tündöklésből, szenátorként szélcsendesebb vizeken lehet a nyugalmazás felé evezgetni.
Igaza van, s csak az a baj, hogy Bíró Rozália kormányfő-helyettesként sem valami ígéretes választás, tekintve, hogy Nagyváradon még annyit sem tudott elérni városi alvezérként, hogy magyar utcanevek kerüljenek fel a falakra a Holnap városában. Ha nem is a régiek, de legalább a mostani légből kapottak magyar fordítása.
Szóval erről ennyit, azzal a sejtéssel kiegészítve, hogy az RMDSZ „káderzavarba” kerülhetett, ha már miniszterségre sem akad igazán alkalmas jelölt. Főleg fiatal! S mondjuk, humán képzettségű, ami azért jobban áll a művelődési miniszterséghez, mint a közgazdászi.
Utóbbira az említett tárcánál már azért sem lenne túl nagy szükség, mert pénz, az nem nagyon forog arrafelé. Ami kicsike mégis cseppen, azt könnyebb megszámolni, mint elosztani. Ezért is mondtak le oly könnyű lélekkel e bársonyszékről – igaz, kevéske műmorgolódás után – a nagy nemzetiek az RMDSZ javára, s ezért adták ugyancsak könnyű szívvel a környezetvédelmet is, ahol ugyancsak több a baj, mint a pénz.
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. augusztus 5.
Ismét feljelentették Antal Árpádot a magyar felirat miatt
Feljelentették Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) amiatt, hogy a székely szabadság napján, a megyeszékhelyen felavatott, turulmadárral díszített obeliszken csak magyar felirat szerepel.
Az elöljáró hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a CNCD tagjainak fotókat mutatott 13 olyan sepsiszentgyörgyi emlékműről, melyeken egynyelvű – héber, román vagy német – felirat található. „Én nem érzem diszkriminálva magam amiatt, hogy a holokauszt-emlékparkban kizárólag héber feliratokkal találkozom, és szerintem az sem probléma, hogy az említett obeliszken olvasható, magyar költő tollából származó verssorokat nem fordítottuk le” – fogalmazott Antal Árpád.
Az obeliszken egyébként György Attila csíkszeredai költő verssorai olvashatók. Antal Árpádot korábban amiatt jelentették fel a diszkriminációellenes tanácsnál, hogy sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban csak magyar nemzetiségű személyek dolgoznak, a testület azonban elutasította a keresetet.
A polgármester továbbá újságírói kérdésre leszögezte, nem akarja választási szempontból elemezni Victor Ponta kormányfő hétvégi székelyföldi látogatását, ennél nagyobb változásokat vár el a román-magyar kapcsolat alakulásában.
„Korrekt törvényeket várunk, melyek szavatolják, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok ebben az országban. A koalíciós egyeztetések során azért nem kértünk magyar prefektust Kovászna megyében, mert a prefektus nemzetisége nem számít, ha rosszak a törvények” – jegyezte meg.
A sajtótájékoztatón jelen levő Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint nagy baj van akkor, ha csak a prefektusok hozzáállásán múlik az, hogy egy polgármester milyen zászlót tűz ki. Antal Árpád ugyanakkor hozzátette, azt várja el a mindenkori prefektustól, hogy ugyanolyan szigorral felügyelje a magyar nyelv használatát, mint a románt. „Még egyetlen felszólítást sem kaptam a prefektustól azért, mert valahol hiányzott a magyar felirat, ám több tucatot a román miatt” – mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.
Bíró Blanka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. augusztus 5.
Székelykeresztúriak nyertek az ODFIE Színjátszó Találkozón
A székelykeresztúri BEMUGRI színjátszócsoport nyerte el 18. ODFIE Színjátszó Találkozó fődíját a vasárnapi díjkiosztón, és ugyancsak ők vihették haza a közönségdíjat is.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) ezúttal a Maros megyei Szentháromságon szervezte meg az amatőr színjátszó körök éves találkozóját július 31–augusztus 4. között. „A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezetének közművelődési csúcsrendezvényére 14 színjátszó csoport nevezett be a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében” – közölték a szervezők.
A idén a SzínHáromság alcímmel megszervezett rendezvényen Szabéd, Marosvásárhely, Kolozsvár, Homoródszentpál, Vargyas, Szentábrahám, Szentgerice, Bölön, Felsőrákos, Homoródszentpéter, Alsófelsőszentmihály és Székelykeresztúr ifjúsági szervezetei képviseltették magukat. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte a 480-at.
A zárónapon, vasárnap Bálint Róbert mészkői lelkész tartott istentiszteletet, majd ebéd után gálaműsor keretében osztották ki a díjakat. Második lett a kolozsvári egylet szenior csapata, a dobogó harmadik fokára pedig a marosvásárhelyi csapat került. A zsűri különdíját a szentábrahámi csapat vitte haza.
Emellett a zsűri kilenc alakítási díjat, két kontraszt díjat és egy egyéni különdíjat is kiosztott. Az alakítási díjakban Csécs Sándor (Szabéd), Farkas Anna (Kolozsvár), Kondert Mátyás (Marosvásárhely), Mátyus Zsolt (Marosvásárhely), Nagy Norbert (Marosvásárhely), Nagy Zselyke Tünde (Szentábrahám), Román Eszter (Kolozsvár), Sántha Orsolya (Kolozsvár) és Szabó Gergő (Kolozsvár) részesültek. A két kontraszt díjat Pál Roland (Felsőrákos) és Réz Edina (Felsőrákos) érdemelték ki, a legjobb mesélőnek pedig Ilkei Klementina Imelda (Vargyas) bizonyult.
A vetélkedő csapatok előadásait szakemberek által vezetett műhelymunkák egészítették ki, péntek este pedig a székelyudvarhelyi Üvegfigurák diákszínjásztó csoport NEMzedék című előadását láthatták a fiatalok. A találkozón a Daltutajok együttes és a székelyudvarhelyi Face Today zenekar is fellépett. A vasárnapi díjkiosztás után a rendezvény a Vecker együttes koncertjével és zárómulatsággal ért véget.
Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 5.
Megmentenék az állagromlástól a hadadi Wesselényi-kastélyt
Megvásárolná a hadadi Wesselényi-kastélyt a helyi önkormányzat, mely kulturális és idegenforgalmi központként működtetné a műemlék épületet, de attól sem zárkózik el, hogy közösen pályázzanak a felújítási költségekre az épület jelenlegi tulajdonosával.
Balogh Ferenc polgármester lapunknak elmondta, érdeklődtek az ingatlan jelenlegi gazdájánál aziránt, hogy eladó-e a patinás épület, azonban egyelőre nem kaptak választ. Az elöljáró szerint pénzük e célra elkülönítve még nincs, azonban nagyon szeretnék megmenteni az ingatlant, és áldoznának is az ezzel kapcsolatos költségekre.
A Tövishát egyik legnagyobb községében levő kastély az 1700-as évek második felében épült, a kommunista rendszerben a helyi polgármesteri hivatal működött benne. A Wesselényi örökösök 2007-ben kapták vissza a műemlék épületet, majd áruba bocsátották.
Vevő azonban csak három év elteltével került a komplexumra, melyet Balogh Ferenc szerint egy magyarországi üzletember vásárolt meg főként a célból, hogy megmentse a további állagromlástól. A tulajdonos azonban csak igen ritkán fordul meg a környéken, felújítási munkálatokat pedig nem eszközölt, ezért az elöljáró szerint jó lenne, ha a helyi közösség venné gondjaiba az ingatlant.
Jelenleg a melléképületben működik a községi művelődési ház, a tulajdonos ugyanis csekély bérleti díj fejében átengedte ennek használati jogát az önkormányzatnak, a főépület viszont üresen áll. „Nagyon ráférne már a kastélyra a felújítás. Szeretnénk valamiképpen megvenni, de szívesen együtt is működnénk a tulajdonossal, akár közös pályázatot is készítenénk a munkálatok finanszírozására, ha sikerül megállapodnunk” – fejtette ki Balogh Ferenc.
A polgármester úgy véli, az épület igen alkalmas lenne kulturális központnak, ahol konferenciákat lehetne szervezni, továbbá turistákat is fogadhatnának itt, hisz a környék igen gazdag műemlékekben és a táj is szép. Az elöljáró szerint vonzó programokat kínálhatnának a kirándulóknak, hisz a nyári táborhelyként használt Dégenfeld-kastély, a református és az evangélikus templom, valamint a régi vár pincéjének látogatható része egyaránt érdekes lehet a turisták számára.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 5.
Ingyenes érettségi felkészítők a csíkszeredai Sapientián
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai a nyári időszakban is folytatják az ingyenes érettségi felkészítőket román nyelv és irodalomból. Szeretnének segítséget nyújtani azoknak a diákoknak, akik az őszi pótérettségire szeretnének felkészülni.
A felkészítőket Bogos Beáta és Kiss Csilla tartja. A csoportos foglalkozásokban pedig Bodor Anikó és Balázs Andrea mesteris hallgatók lesznek a diákok segítségére.
A felkészítők időpontja 2014. augusztus 11-15. között naponta: 09:00-11:00 – előadás, elméleti témában, 11:00-13:00 – csoportos foglalkozások. A felkészítőt a csíkszeredai Sapientia EMTE Kis Aulájában tartják, a Szabadság tér, 1.szám alatt.
maszol.ro2014. augusztus 5.
Az alkupozíció alkonya
A történelem folyamán minden párt eljut egyszer egy olyan politizálási szakaszba, amikor elvégzi az alapvető számtani műveleteket, és a végeredményből levonja a konzekvenciát.
Eredeti demokráciánk elmúlt huszonöt esztendeje alatt, ha az erdélyi magyar politikában volt is erre példa, a korifeusok csak fű alatt tehették, mert a szavazók nem értesültek sosem a valós helyzetről.
Azokban a megyékben, ahol még tömbben él a magyarság, az elmúlt évek furcsa helyzeteket eredményeztek a politikai palettán. A két magyar konkurens párt mellett – ha egyáltalán lehet annak nevezni a néppártot és a polgári pártot – egyre több magyar képviselteti magát független vagy román pártszínekben a helyhatósági választásokon. Ilyen felállásban a józan ész önvizsgálatot tartana, sőt a nyájnak vagdalkozások, megtorlások nélkül való összeterelését diktálná. Ennek ellenére, még mindig a jól bevált diktatórikus módszerek bevetésével próbálnak rendet vágni az elcsángáltak között.
Ha a statisztikát vesszük alapul, amelyből kiderül, hogy 1990-ben még csaknem egymillió erdélyi magyar választópolgár szavazott a demokrácia illúziójától fűtve, az uniós választáson csupán 350 ezren voksoltak. A gazdasági és politikai kilátástalanság miatt a magyarok százezrei hagyták el a szülőföldet, mert ami fontos lett volna az erdélyi közösségnek, abból nem lett semmi, vagy kimerült egy-egy zászló le-felvonogatásában.
Ma már az alkupozíció is csak üres szlogen ott, ahol egy párt csak harminc százalékára építhet. Arra alapozni, hogy a román választók csömöre sem kisebb a magyarokénál, merő hazardírozás. Mert teszem azt, ha román oldalon egyszer akad egy elfogadható politikai felhozatal, ami felkelti honfitársaink érdeklődését, onnantól kezdve nemhogy alkupozícióról, de parlamenti képviseletről se igen fog szólni a fáma. Az is szerencsének számít, hogy az elnökválasztás manapság már nem egyidejűleg zajlik a parlamentivel. Ugyanis a mai Romániában még mindig az államelnök tölti be a „cáratyuska” szerepét, mely státusz akármikor képes kimozdítani a román szavazópolgárt az érdektelenségből. Amíg ezekkel az eshetőségekkel nem számolunk, maradnak a munkahelyek – már amennyi még maradt – által zsarolt választók és azok családtagjai. A módszer magáért beszél, hisz lebontva az Érmellékre, már a traktorista is csak bizalmi ember lehet, mi több, az önkormányzati alkalmazottak állását is lehetetlenebbnél lehetetlenebb dolgok veszélyeztetik –pártvonalon.
Ez a mai magyar szavazóbázis félelmekkel telített voksolási kényszerűsége. Azé a bizonyos harminc százaléké, amely az annyit hangoztatott alkupozíció alkonyát is jelentheti egyben.
Sütő Éva, Reggeli Újság (Nagyvárad)2014. augusztus 5.
Egyetlen háromszéki magyar a rendőrtiszti képzésben
Négy év után először jutott be Kovászna megyéből négy román és egy magyar nemzetiségű fiatal valamely rendőrtisztképzőbe – számolt be Ion Popa. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: az összesen 21 jelentkezőből öten vették sikeresen a vizsgákat.
Négy sikeresen felvételiző, köztük a magyar, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára jutott be közrendészeti és közbiztonsági szakra, az ötödik pedig a Nicolae Bălcescu Katonai Akadémián fog tanulni kommunikáció és informatika szakon.
Idén öt magyar nemzetiségű jelentkező volt Kovászna megyéből a rendőrtiszti képzésre és a tapasztalat azt mutatja: a kiesettek többsége a pszichológiai felmérésen bukik ki, de ennek okát elsősorban a román nyelv ismeretének hiányosságaiban látja Popa. A felvételi másik buktatója a tényleges felvételi vizsgán van, ahol általában román nyelvtanból vagy a románok történelméből nem sikerül a vizsgájuk.
Az altiszti képzőkben még folyik az iratkozás augusztus 14-ig, oda 27 év alatti, 170 cm fölötti fiúk, illetve 165 cm fölötti lányok jelentkezését várják.
Kovászna megye rendőrségének nagy szüksége van rendőrtisztekre és altisztekre –szögezte le Ion Popa. Elmondta, hogy jelenleg félszáz rendőrbiztos és 18 tiszt helye betöltetlen a megyében.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro2014. augusztus 5.
Rajt az EMI-táborban
Lehet-e Nyírő József- vagy Wass Albert-műveket nyilvánosan felolvasni? Háború zajlik Ukrajnában, hogyan érinti ez a kárpátaljai magyarokat? Autonómia – kérdések és témák, amelyek terítékre kerülnek a kedden kezdődő, 10. EMI-táborban.
Épül az előadósátor, folynak az EMI-tábor előkészületei, ezt láthattuk hétfőn Borzonton, a Dorka panziónál. A szervezőket „kézről kézre adták” máris a különböző hatóságok, a rutinellenőrzésekkel engedélyek meglétét vizsgálva. Ez korántsem meglepő, az EMI vezetői megszokták, hogy kiemelt figyelemmel tekintenek rájuk a hivatalos szervek. Minden rendben találtatott, a helyszín megfelel a tábor követelményeinek. A nagyszínpad és a sörsátrak a kezdésre a helyükön lesznek. Jöhetnek a táborozók.
Vissza- és előretekintés a nyitónapon
A tábor ezúttal is fontos közéleti-nemzetpolitikai előadásoknak, kerekasztalnak ad helyet, az előadósátorban neves történészek, politikusok, közgazdászok szólalnak majd meg. Kedd délután azonban még a „háziaké” lesz a főszerep. Az ötkor történő hivatalos megnyitó után 6-kor kezdődik az EMI-tábor – ahogy volt és ahogy lesz című kerekasztal, ahol az elmúlt tíz évre tekintenek vissza, és persze a jövő terveiről is szót ejtenek az egykori és mostani szervezők. Ha az előadósátorban kedden még nem is lesznek nagy nevek, a nagyszínpadon már igen. Az első esti bulit a Pokolgép és a Nevergreen együttes biztosítja, este 8, illetve 10 órától.
Ami a héten igazán érdekes lehet
Sorbán Attila Örs főszervező Raffay Ernő, Szántai Lajos, Vona Gábor, Hetesi Zsolt nevét említette, mint olyanokat, akik előadását valószínűleg nagy figyelem övezi majd, de minden napra jut olyan program, amelyet mindenképpen érdemes követni, amit kár lenne kihagyni.
Szerdán délután 4-től Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik kerekasztal, ahol mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselői megszólalnak, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP), Sorbán Attila, Hargita megye tanácsosa (EMNP).
Csütörtökön 12-től tartja előadását Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pénteken délután 4-től Nemzetpolitikai kilátások és törekvések témában Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere (Fidesz) és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Szombat „Autonómianap” lesz, amelyet idén is az SZNT szervez közösen az EMI-vel. Itt délelőtt 10-kor Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címmel zajlik kerekasztal, amelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztja meg gondolatait. Táborzáróként délután 6-tól ökumenikus istentisztelet lesz, Böjte Csaba atya, Fülöp Júlia unitárius lelkész és Krizbai Imre református lelkész hirdet igét.
Koncertek: változatos kínálat
Kedden a Pokolgép és a Nevergreen, szerdán az Ismerős Arcok és a Leander Rising, csütörtökön az Atilla Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós, valamint a Beatrice, pénteken a Hot Jazz Band és a P. Mobil, szombaton pedig a Road és a Kárpátia koncertezik. A koncertek este 8 és 10 órakor kezdődnek mindennap. Emellett a kisszínpadon is számos együttes lép fel esténként, illetve éjszakánként. Itt koncertezik például a Transylmania vagy a Bagossy Brothers Company is
Hasznos tudnivalók
Az EMI-táborba a korábbi évekhez hasonlóan menetrend szerinti járatok viszik az érdeklődőket Gyergyószentmiklósról. Fontos tudni, hogy visszafelé a városba éjfélkor és 2 órakor is indul busz a tábor helyszínéről. A táborba a napi belépő 21, a heti belépő 93 lejbe kerül, a belépés 7 év alatti gyermekeknek ingyenes, 14 év alatt pedig csak a jegy ellenértékének felét kell fizetni.
Gergely Imre, Székelyhon.ro2014. augusztus 5.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro2014. augusztus 5.
Székely Lovasok Székelyföldért
Háromszéken 170 kilométeres távot tesznek meg az augusztus 15-17. között zajló székelyföldi lovas váltó résztvevői – tájékoztatott Jakab Kevend-István huszárszázados, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnöke. Hozzátette: amióta a lovas hadviselések kora lejárt, nem ült ennyi székely egyszerre lóra. A staféta Székelyföld etnikai határai mentén halad majd Hargita és Kovászna megyében.
Jakab Kevend-István elmondta: rendezvény célja összefogni a székelyföldi lovas közösség minden ágában tevékenykedő magyar nemzeti érzelmű lovasokat, és körbevinni lóháton egy jelképes stafétát Székelyföld etnikai határai mentén. „Így kívánjuk megmutatni, hogy Székelyföld igenis létezik, volt és lesz, egységes és oszthatatlan, és mi székelyek, lovas nemzetként ragaszkodunk ősi földünkhöz és évezredes hagyományaikhoz és ezek védelmében képesek vagyunk összefogni minden körülmények között” – részletezte.
A stafétabotot ezúttal egy GPS-készülék és kis székely zászló helyettesíti, melyet egymásnak adnak át a kijelölt helyeken az egymást éjjel-nappal váltó lovasok. „A rendezvény erejéig összefogtak a Hargita és Kovászna megyei lovasok, akik ötszáz kilométeres távon járják körbe Székelyföldet. Jövőre azonban nagyon reméljük sikerül a Maros-mentét is körbejárnunk, hogy teljesebb legyen az utunk. Ha törik, ha szakad, jövőre beér a staféta oda is” – mutatott rá a háromszéki huszárszázados. Hangsúlyozta: ez egy civil kezdeményezés, mindenféle politikai hátszél nélkül.
A Székely Lovasok Székelyföldért elnevezésű lovasrendezvény háromszéki résztvevői hat civil egyesület tagjai: a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a Vargyasi Csillagkövetők, a Saggitis Siculorum Egyesület, a Háromszéki Lovas Egyesület, a Szentléleki Kassai Lovasíjász Iskola és a Torjai huszárok. A 170 kilométeres háromszéki távot hetven lovas teljesíti majd, akik már többször megtették az utat, „elpróbálták a lovaseseményt” ahogyan Jakab Kevend-István mondja.
A három napon át tartó lovagláson Kovászna megye határát szombaton érik el a lovasok, ahol a Vargyasi Csillagkövetők civil egyesület képviselői veszik át a stafétát a Hargita megyei lovasoktól és viszik azt Vargyason át Barót város Vargyas felőli bejáratáig.
A hagyományőrző tájékoztatása szerint a lovasesemény során csak nagyon ritkán haladnak főúton, a településekre sem mennek be, csak a bejáratig, hiszen az ajánlás szerint ügetve kell a ritmust tartani és az aszfalton ezt nem tanácsos tenni.
Ugyanakkor a staféta ünnepélyes fogadását több településen is megszervezik: Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kökös, Szőrcse településeken nappal, Petőfalva, Imecsfalva, Gelence, Ozsdola, Nyújtód, Lemhény, Kézdialmás, Csomortán, Esztelnek, Bélafalva, Kézdiszentkereszt, Szentlélek, Torja községekben pedig fáklyafényben, az esti órákban.
„Mint általában a hagyományőrző és lovas események esetében történni szokott Háromszéken, a Székely Lovasok Székelyföldért esemény Kovászna Megye Tanácsának és az útvonalba eső települések önkormányzatainak támogatását élvezi” – szögezte le Jakab Kevend-István.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro2014. augusztus 6.
Felavatták a kommunizmus elleni harc áldozatainak emlékművét Temesváron
A Temesvári Városnapok tiszteletére, a Vadászerdő szélén felavatták az Antikommunista Ellenállás Emlékművét, amelyet az 1990–2000 közötti időszakban állítottak és a Temesvári Polgármesteri Hivatal forrásaiból újítottak fel. A Volt Politikai Foglyok Egyesülete és a Városháza szervezésében augusztus 2-án sorra került rendezvényen részt vett Adrian Sanda államtitkár, Temesvár volt és jelenlegi polgármestere, megyei elöljárók, a kommunista lágerek túlélői és az áldozatok leszármazottai. Az Antikommunista Ellenállás Emlékművét a temesvári Vadászerdő mellett azon a helyen állították fel, ahol az 1940-es évek végén 32 ellenállót öltek meg a Securitate emberei. A Bánsági hegyekben elrejtőzött ellenállók fegyverrel harcoltak a kommunista rezsim ellen, a vezetőik közül egyeseket kivégeztek, mások a kommunista lágerekben raboskodtak az 1950-es és 60-as években.
Az 1990-es években állított emlékmű kúp formájú sírhalom, a tetején kereszttel. Az évek során teljesen tönkrement emlékművet most 300 000 lejes költséggel felújították és körben fekete gránitból készült táblákat helyeztek el rajta, amelyekre az antikommunista ellenállás kiemelkedő személyiségeinek neveit vésette fel a Volt Politikai Foglyok Egyesülete. A szombaton felszentelt emlékművet a felújítás során bekerítették és az esti megvilágítását biztosító reflektorokkal is ellátták. Pataki Zoltán
nyugatijelen.com2014. augusztus 6.
A szankciók és az orosz kisebbségek
A hidegháború vége óta nem látott mértékben durvult el – az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt – Oroszország és az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok viszonya.
Az EU-nagykövetek ugyanis komoly szankciókról döntöttek: a nyugati hitelfelvétel tilalma finanszírozási problémákat okozhat, de mélyebb sebet üthet az orosz gazdaságon az olajipari technológiák nyugati exportjának leállítása is. Az orosz energiaipar most olyan fázisba jutott, hogy lépnie kellene, tengeri fúrásokba kezdeni vagy a földgáz cseppfolyósításának irányába elmozdulni. Az oroszoknak erre nincs saját technológiájuk, ezért szükségük van a nyugatira, a műszaki tudásra, más országból pedig – például Kínából – nem tudják beszerezni. Az orosz válaszlépések is körvonalazódnak, a moszkvai fogyasztóvédelem beperelte a McDonald’s gyorsétteremláncot, a lengyel zöldségek importját pedig a minőségbiztosítási tanúsítványokkal kapcsolatos problémák miatt augusztustól megtiltották.
A nagy kérdés, persze, hogy betartják-e a nagy nyugati, főként német és francia cégek a tilalmat, hiszen csak a hadiipar esetében több tízmilliárd eurós beruházásokról van szó. Az augusztus 1-je előtt megkötött szerződésekre a szankciók nem vonatkoznak, a berlini kormány ennek ellenére visszavonta egy nagy német cég engedélyét, amely már megkezdte Nyizsnij Novgorod térségében egy modern lövészeti központ építését. Ez a felszín, kérdéses, hogy a látványos és durva szankciók elérik-e a kívánt hatást, és egyáltalán mi lenne az? Oroszország jobb belátásra térítése? A Nyugat a kilencvenes évek eleje, a Szovjetunió, a sátán birodalma gyors, „mesebeli” szétesése után nem számolt azzal, hogy a volt szovjet tagállamokba hozzávetőleg 30 millió orosz rekedt! Vagy több? A népszámlálási adatok nyilván torzítanak és pontatlanok, de ettől a tény még tény marad. Az erősödő putyini Oroszországnak lépnie kellett, Európa legnagyobb számú kisebbsége némely volt tagországban igen mostoha körülmények között él. A hihetetlen nyomor mellett éppen ez áll az ukrán polgárháború hátterében: a kijevi „forradalom” után felálló új ukrán kormány éppen a nyelvtörvénnyel kezdte tevékenységét, mintha ki akarták volna provokálni mindazt, ami azóta történt, s még történni fog.
Mert, ami beindult, nehéz megállítani, s ezzel eljutottunk a mai európai kisebbségvédelem gyenge pontjához, a közösségi jogokhoz, amelyekkel a liberális jogfelfogás nem nagyon tud mit kezdeni. Gazdasági szankciókat hozni mindenesetre könnyebb, ám ezek nemhogy megoldanák, inkább elmélyítik a válságot.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 6.
Petíció az autonómiáért (Sepsiszentgyörgy)
Sepsiszentgyörgy is csatlakozott az autonómiapárti határozatokat elfogadó székelyföldi önkormányzatok mostanára negyedszázat meghaladó táborához, bár nem a korábban elindított formában, hanem petícióként fogadva el a különleges státussal majdan rendelkező területi egységhez való csatlakozás szándékát.
A tegnapi tanácsülés a kulturált vita jegyében zajlott, ugyan már az ülés elején egyik szociáldemokrata önkormányzati képviselő a „határozattervezet bizonyos intézkedésekről Sepsiszentgyörgy municípium polgárai jogos érdekei tiszteletben tartása céljából” megnevezésű előterjesztés visszavonását kérte, annak alkotmányellenességére, valamint a jegyzői ellenvéleményezésre hivatkozva, végül a tervezet utolsó napirendi pontként vitára és elfogadásra került. A tegnapi tanácsülés kezdetén Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt képviselője kérte a határozattervezet levételét a napirendről, de Antal Árpád polgármester tájékoztatta, a város jegyzőjének véleményezése csupán konzultatív jellegű, a tervezetet benyújtó Bálint József (MPP) meg ismertette, egy tervezetet csak az előterjesztő vonhat vissza, ő meg nem él ezzel a joggal. Bálint József közölte, ez a harmadik alkalom az évek során, hogy autonómiával kapcsolatos beadvány kezdeményezője, az első kettőt alkotmányossági okokra hivatkozva utasították el. De mit jelent az alkotmányosság, tette fel a kérdést, alkotmányos volt-e 1918. december 1-je, vagy alkotmányos volt-e az 1989-es romániai rendszerváltás? Az alkotmányt kellene igazítani az emberek igényéhez, hiszen a társadalom előbbvitelét a túlhaladott törvények módosításával lehet elérni, nem az igények elfojtásával – mondta Bálint József. A határozattervezet arról szól, hogy Sepsiszentgyörgy választott vezetői véleményüket nyilvánítsák ki arról, a város tartozzon-e az autonóm Székelyföldhöz, így hát nem is alkotmányos és nem is demokratikus, hogy már az ülés elején szociáldemokrata kollégája a véleménynyilvánítási szándékot próbálta megakadályozni – fejtette ki Bálint. Antal Árpád polgármester a Székely Nemzeti Tanács vezetőségének kérését tolmácsolva javasolta, ne autonómiapárti határozatot hozzon a testület, hanem petíciót fogadjon el, melyet Románia kormányának, parlamentjének, a megye prefektusának, az Európa Tanácsnak, az ENSZ testületeinek küldenek el, a petíció lényege pedig, hogy Sepsiszentgyörgy is felszólítja a kormányt, hozza létre a különleges jogállású autonóm Székelyföld régiót. Azért is ajánlott a formai változtatás, ismertette a polgármester, mert a petíció elfogadásával demokratikus jogot gyakorol a testület, azt megtámadni nem lehet, azon túl pedig nemsokára a parlamentben az RMDSZ képviselői benyújtják az autonómiastatútumot, és akkor jó lesz látniuk a román pártok honatyáinak, hogy az önkormányzatok is támogatják kezdeményezésüket. Az ellenvélemények sorozatát Rodica Pârvan felszólalása nyitotta meg, a határozattervezet megnevezésére utalva úgy vélte, már megint a hátsó ajtón akarnak valamit becsempészni. Azon kívül a tervezetben leírtak közt nem találja meg az ő érdekeit – tette hozzá. Rámutatott, a beterjesztés alkotmányellenes, mert az alaptörvény szerint az önkormányzatoknak nem áll jogukban felszólítani a kormányt a területi átszervezésre, épp ezért nem szabadna beterjeszteni sem, de mert úgy véli, még ellenszavazatával is megszegné az alkotmányt, ezért nem fog részt venni a voksoláson – mondta. Felszólalására Antal Árpád válaszolt, kifejtve, a törvényeket, így az alkotmányt is emberek hozzák meg, az alaptörvény sem szentírás, hogy ne lehessen változtatni rajta. „Nem vagyunk egyformák, másként gondolkodunk, de nekünk, választott vezetőknek az a kötelességünk, hogy a félelem falait, a kommunizmusban felépített falakat leromboljuk. Akik nem ezt akarják, azok Ceauşescu álmát folytatják, aki úgy akart nemzetállamot létrehozni, hogy a zsidókat elüldözte, a németeket kiárusította, a magyarokat megpróbálta beolvasztani. Az országnak csak előnyére válik, ha itt marad a magyar közösség, és jól érzi magát szülőhazájában, a magyarság törvényes érdekei pedig egyáltalán nem sértik a román közösség érdekeit. Mi maradni akarunk, éppen ezért van szükségünk védelemre, és úgy véljük, a különleges jogállású régió biztosíthatja nekünk csak identitásunk, kultúránk, hagyományaink megmaradását. Ebben a kérdésben egyetlen kulcsszó van: a tolerancia” – fogalmazott a polgármester. A liberális Mădălin Guruianu kifejtette, hasznos bármiféle párbeszéd az autonómia kapcsán, de elege van abból, hogy az autonómia mindig csak választási kampányokban válik beszédtémává. Miként a Ceauşescu-féle „sokoldalúan fejlett társadalom” sem mond semmit számára, úgy az autonómia sem, míg el nem magyarázzák, érvekkel alá nem támasztják szükségességét – tette hozzá, felszólítva Bálint Józsefet, amennyiben valós párbeszédet akar, vonja vissza a határozattervezetet, különben – elfogadása esetén – „holnap már tépi a száját Vadim, hogy íme, mi történik Kovászna megyében”. Felemlítette Victor Ponta hétvégi nyergestetői látogatását is, annak a reményének adva hangot, hogy változás következik be a szociáldemokraták viszonyulásában, ezentúl ők is részt vesznek a magyar közösség ünnepein, miként a polgármester is a románok nemzeti ünnepén. Felszólalására előbb Antal Árpád válaszolt, elmondva, Ponta látogatása egyáltalán nem kötelezi a december 1-jéhez való viszonyulása megváltoztatására. „Mindig azt mondtam, és soha nem kerestem kibúvót: adják meg, amit Gyulafehérváron megígértek, és akkor én is részt veszek az ünnepükön” – mondta a polgármester. Bálint József arra hívta fel Guruianu figyelmét, az ellenkezés nem vezet párbeszédhez. A városi tanács másik szociáldemokrata képviselője, Palela Rădiţă szintén bejelentette, nem vesz részt a szavazáson, és felhívta a figyelmet, a törvénytelen tervezetek helyett azoknak kellene figyelmet szentelni, amelyek a nagyobb jóléthez vezetnének. Antal Árpád válaszában kifejtette, ez idáig az autonómia Európa-szerte jólétet eredményezett, a jelenlegi helyzet hátrányára példát is mondott: a 2014–2020-as időszakban a központi fejlesztési régió részeseként Kovászna, Hargita és Maros megye hatszázmillió eurótól esik el. Párttársa gondolatmenetét folytatva, Rodica Pârvan annak a véleményének adott hangot, a választók azt várják el választottjaiktól, hogy munkahelyeket teremtsenek, hogy a fiatalok ne menjenek Nyugatra a jobb megélhetés reményében. Ha fejlett gazdasággal rendelkeznénk, fel sem vetődne az autonómia kérdése – vélte a képviselő, aki értetlenségének is hangot adott: nem tudja felfogni, a magyarok miért érzik másodrangúaknak magukat Romániában. Válaszában Antal Árpád kifejtette, a fiatalok Nyugatra való távozása kelet-európai jelenség, ebben a régióban viszont – mert immár hetven esztendeje gazdasági bojkott alatt tartják – a románok és magyarok szociális gondjai egyformák, a magyarságot viszont nyomasztják az identitási problémái is. A hosszúra nyúlott vitát végül a szavazás zárta le, a négy román képviselő nem voksolt, az RMDSZ, az MPP és az EMNP jelen levő képviselői mindannyian a petíció elfogadása mellett szavaztak.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 6.
Székelyföldi szabadegyetem Csomakőrösön
Színes kínálattal, közel félszáz szakmai és szabadidős programmal várja az érdeklődőket a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem, melynek otthona ezúttal Csomakőrös lesz csütörtöktől vasárnapig. 2009-ben még háromszéki rendezvénysorozatként indították útjára a szabadegyetemet, a szervező Háromszéki Ifjúsági Tanács mára székelyföldivé terjesztette ki kezdeményezését azzal a céllal, hogy a régió fiataljai számára kommunikációs lehetőséget biztosítson. Közel háromszáz állandó résztvevő előtt nyitja meg csütörtök délután kapuit a Sic Feszt, a napi látogatókkal együtt azonban mintegy félezer érdeklődőre számítanak a szervezők, akik tegnap a szabadegyetem programajánlatát ismertették. Az idei négynapos rendezvényt közel húsz civil és ifjúsági szervezet hívta életre, de munkát vállalt benne a középiskolások megyei szövetsége és a sepsiszentgyörgyi művészeti és népiskola egyaránt. Csapatvetélkedők, szakmai, gazdasági, pedagógiai, közéleti, ifjúsági előadások és beszélgetések mellett műhelymunkákra és szabadidős tevékenységekre egyaránt várják a fiatalokat. Fehér János művészettörténész festett templomi berendezések és készítőik, Gazda Enikő muzeológus pedig a csíki festett bútorok világába kalauzolja az érdeklődőket, az előadásokhoz kapcsolódóan a bútorfestés és nemezelés technikáit is elsajátíthatják az érdeklődők. A napi tevékenységeket koncertek zárják, pénteken a Zanzibár, szombat este a Bagossy Brothers Company szórakoztatja a táborlakókat és a látogatókat, de fellép a Harmónia Kamarakórus is. A szabadegyetem péntek délelőtti hivatalos megnyitóját követően Székelyföld jövőképe és autonómiája lesz annak a közéleti előadásnak a témája, melynek meghívottjai Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki, Borboly Csaba, a csíki területi szervezet vezetője, valamint Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Kisebbségvédelemről és autonómiáról szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszél a fiataloknak, a nap folyamán azonban önkormányzati vezetők és képviselők, illetve a szövetség honatyái is bekapcsolódnak a közéleti előadásokba. Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének ügyvezető elnöke tegnap úgy fogalmazott, szeretnék, ha a rendezvény Székelyföld jövőjét meghatározó műhellyé nőné ki magát a következő években.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 6.
A román ortodox egyház elhatárolódott a román pártoktól és az államelnök-választási kampánytól
Elhatárolódott az elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit – írta kedden a média.
Az államelnök-választási kampányban a jelöltek vallásáról és etnikai hovatartozásáról alakult ki vita az elmúlt napokban. Mégpedig azután, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott lehetséges ellenjelöltjére, az evangélikus vallású, szász nemzetiségű Klaus Johannisra utalva a múlt héten kijelentette: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox. "Így születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, és azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért" – jelentette ki a román Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Ezt követően Ponta számos bírálatot kapott a jobboldal politikusaitól. Petre Roman, Románia volt miniszterelnöke, aki jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, kijelentette: Ponta részéről "roppant csúnya és erkölcstelen volt", hogy szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.
Catalin Predoiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, hogy a kormányfőnek ez a megnyilatkozása "elmaradott szemléletét" igazolja. Predoiu szerint Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, "veszélyes vita" bontakoztathat ki a román társadalomban, amely toleráns, ráadásul az emberi jogok – mint Predoiu fogalmazott – biztosítva vannak Romániában.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de "mérgezett győzelemnek" nevezte, amit Ponta és "korlátolt" tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani a román ortodox egyháznak a kampányba való bevonását.
Cristian Diaconescu, a Traian Basescu államelnök védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártja (PMP) államelnök-jelöltje szintén veszélyesnek nevezte a vallási alapon való megkülönböztetést. Leszögezte: a protestánsok, az ortodoxok és a katolikusok egyaránt keresztények.
A román ortodox egyház ezt követően állásfoglalást adott ki. Kifejtette, hogy a jelöltek politikai meggyőződésétől, etnikai származásától, vallási meggyőződésétől függetlenül az ortodox klérusnak nem szabad pártokat és jelölteket támogatnia, ezt ugyanis tiltja a román ortodox egyház zsinatának döntése, és a hívek is elítélik.
Az egyház felhívta a politikusok figyelmét, hogy a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, hogy az ortodox egyház egyetlen pártot és politikust sem támogat még burkoltan sem. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox vallású.
Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 6.
Merre forog a sors kereke?
Egy könyv, amely arról szól, amiről a hivatalos történetírás nem beszél
A nyár elején, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve mutatták be Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Koszta István bölcsész- újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A szerzővel beszélgettünk a könyvről.
– A könyv címe kérdés és idézet egyben: a sors kereke a végzetre forog?
– Az idézet Burján István közös külügyminiszterünktől származik, aki naplót és sok feljegyzést hagyott hátra, amelyeket a budapesti református zsinati levéltár hagyatékában lehet megtalálni.
Azért érdekes ez a cím, mert július 25-én írta be a naplójába, amikor arra vártak, hogy a szerb kormány válaszoljon arra a diplomáciai jegyzékre, amit 23-án kézbesített a monarchia belgrádi követe. Rövid, 48 órás határidő volt a válaszra, mindenki azt várta, hogy visszautasítják, de fennállt az a lehetőség is, hogy elfogadják. És erre a Monarchiának nem volt válasza. Lényeg, hogy a kérdés arról szól, vajon mi lesz ennek a vége? A könyv egy trilógia első része, amelynek a címe Sodrásban. A sodrás azt jelenti, hogy ahogy a Balkánon teret vesztett a török birodalom, megindultak az etnikai mozgalmak, több állam alakult, közöttük Bulgária és Románia, és ez elindított egy megállíthatatlan folyamatot, és elvezetett az első világháborúig. Áldatlan helyzetek sora követte egymást, amit sem Oroszország, sem az Osztrák–Magyar Monarchia nem tudott elfogadni.
– Azt mondod, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia presztízskérdést csinált ebből, mert gyakorlatilag nem volt esélye beleszólni a balkáni alakulásba, miközben az oroszok bizonyos mértékig befolyásolhatták az eseményeket, mert a szerbek oldalán támogatták ezt a folyamatot…
– Pontosan így van. A könyv tulajdonképpen fölvezet az első világháború kezdetéig. Ez azt jelenti, hogy 1914. augusztus 6-án a Monarchia hadat üzent Oroszországnak. Nem eseménytörténet, olyan írás, amely utólag legombolyítja és újragombolyítja az aktacsomókat és levéltárakból összegyűjtött dokumentumokat. 1918 októberében az utolsó magyar királyi országgyűlésen Tisza István közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek 1914. augusztus 6-án a császárnak fölvezették, hogy mi következik a szarajevói merénylet után diplomáciai és politikai szempontból. A lényeg mindkét oldalon az volt, hogy megvédhető-e a Monarchia egysége, mert a Monarchián kívül Magyarországnak nem volt esélye, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Monarchia országaiban a magyarság több mint 43 százalékos kisebbségben volt. Tehát egyben kellett tartani. Ez magyarázatul szolgál bizonyos eseményekre. Többek között arra az egy hónapos huzavonára, amit forró júliusnak szoktunk nevezni, amikor találtak lehetőséget, esélyt arra, hogy esetleg egy Szerbia elleni büntetőhadjárattal korrigálható a Monarchia presztízs- és nem utolsósorban piaci vesztesége. Nem így sikerült, a végét már tudjuk. Tehát erről szól a cím.
– A második kötet Erdély védelméről szól…
– Az első volt a felvezető kötet: mi történt, hogyan történt és hogyan sodródott bele a Monarchia, illetve a magyar királyság, Magyarország, Erdély ebbe a háborúba. Érdekes lehet az olvasónak, hogy nem eseménytörténet, hanem a levéltárakból, minisztériumi archívumokból stb. előásott dokumentumok alternatívája. Több variánst teszek az asztalra. Ami lényeges, hogy benne van két-három legenda. Egyik az, hogy Tisza István nem akart háborút. Ez a százéves legenda így nem igaz. Hanem volt A és B variáns, mind a kettő háborúhoz vezetett volna. Az A változat lett volna a jobb. A B, a Tisza-féle variáns diplomáciai úton próbált pert nyerni a szerbekkel szemben. Ennek vannak motivációi is, amit most nem akarok kifejteni, többek között pénzügyi vagy a felkészületlenség, a hadsereg gyakorlatlansága, a hadsereg vezetésének a dilettantizmusa. A lényeg, hogy ez nem volt a mi háborúnk. Amiért tulajdonképpen háborúzni akartunk, az a szerbek megfegyelmezése, illetve a térségben az Osztrák-Magyar Monarchia súlyának a visszaállítása volt. Ez a háború 14 hónappal később, 1915 októberétől lett a mi háborúnk, addig kényszerpálya volt, aminek a sodrásából nem tudtunk kiválni. Ez a második kötet.
– A harmadik kötet címe 1916, Erdély nagy háborúja. Csupán egyetlen évet foglal magába?
– Igen, 1916-ot, amikor bejött a határon a szövetséges hadsereg és a románok. Ez a történet ismert. Itt a lényeg az, hogy mi történt Székelyföldön és Szászföldön, ahová bevonultak a románok. Nagyon sok tanulmány jelent meg arról, hogy mi lett a menekültekkel. Engem nem ez érdekelt, hanem az, hogy mi lett azokkal, akik ott maradtak. Erről szól a történet.
– Mi késztetett arra, hogy megírd ezt a könyvet?
– Az indíték tulajdonképpen egy családtörténeti megbízás volt, ebből lett aztán hadtörténeti munka, amit most kézikönyvként használnak. Megalakult Szerbia a címe, ez egy 700-nál több oldalas könyv, a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred története. Nagyapám tagja volt ennek a huszárezrednek, megtaláltam a szamosújvári negyedik század naplóját, és így bontakozott ki az egész.
– Ezeket a könyveket nézegetve – 200, 300, 700 oldal –, kissé úgy tűnik, mintha a szerző grafomániás volna. Ki fogja elolvasni?
– Nem vagyok grafomániás, sőt, nagyon gazdaságosan bánok a szöveggel. Azon egyszerű oknál fogva, hogy elvszerűen nem foglalok állást. Csak eligazítom az olvasót. Ha belenézel, láthatod, majdnem ezer lábjegyzet van benne, mert ezek az adatok és anyagok kvázi ismeretlenek. Viszont a könyvből kiderül egy másik dolog is: mi egyszerűen nem ismerjük a történet szereplőit. Akiket mi ismerünk, nem azok az igazi szereplők: nem II. Vilmos osztrák császár, ő volt a császár persze, Ferenc Jóska volt a másik császár, de nem ők voltak a főszereplők. A könyvemben a főszereplők azok, akik elképzelték, kidolgozták, hogyan fog történni ez az egész dolog, vagy például annak az államügyésznek az emlékirata – ami abszolút ismeretlen a magyar történetben –, akit kiküldtek Szarajevóba anyagot gyűjteni, hogy nemzetközi jogi érveket lehessen föltenni a szerb kormány implikációjáról a Ferenc Ferdinánd elleni merényletben.
– Tehát azért ez a betűrengeteg, mert vannak dolgok, amiket meg kell magyarázni?
– Azért, mert vannak bizonyos részletek, amelyek abszolút ismeretlenek, amiket ki kell fejteni, meg kell magyarázni, hogy az olvasó megértse, miről van szó. Mert különben nem világos, hogy mi történt. Például, mindenki úgy tudja, hogy Románia hátba támadott minket, az a hivatalos álláspont 100 éve, hogy megszegte a hármas szövetséget. A valóság az, hogy Románia nem volt tagja a hármas szövetségnek. Volt egy véd- és dacszövetsége a Monarchiával, amit Bismarck indíttatására I. Károly végül megkötött, és aláírt egy titkos szerződést. Senki nem tudott róla 1914. augusztus 4-ig. Mindenki sejtette, hogy van egy ilyen, de csak akkor, amikor a koronatanács volt, került az asztalra. Vannak dolgok, amit meg kell érteni.
– Kiknek, milyen olvasóközönségnek szól ez a könyv?
– Jó kérdés. A királynő párizsi követségéről írt könyvemből például kiderül, hogy mi nem is voltunk ott, csak beszélünk erről. És ez a történész számára kellemetlen. A közolvasó inkább méltányolja, amit írok, mint a szakember. Nem tartom történésznek például azt az embert, aki háromszor egymás után megjelenteti ugyanazzal a címmel 17 év távlatából a disszertációját Trianonról, és ugyanazt a hibát ejti háromszor, nem korrigálja.
Tehát a könyv arról szól, amiről nem szól a hivatalos történetírás. Ennek többféle magyarázata van. Az egyik az, hogy nincs kutatótörténész, hanem egyik a másikat idézgeti, a másik pedig az, hogy a magyar történetírók nem tudnak románul, nem tudnak franciául. A forrásokat nem tudják elolvasni, nem fordították le azokat magyar nyelvre, holott a legalapvetőbb forrás közkézen kellene forogjon.
Arról szól tehát, amiről nem szól a hivatalos történetírás.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 6.
Jogod van eldönteni: vallásos vagy civil temetést akarsz
Lezárhatnák a Házsongárdot az új temetőtörvény szerint
A parlament már elfogadta, a Hivatalos Közlönyben július 11-én jelent meg, de érvénybe csak október közepétől lép az új temetőtörvény.
Ennek két érdekessége és újdonsága, hogy amennyiben egy szakvélemény megállapítja, hogy a köztemető teljes egészében (vagy csak egy része) megtelt, akkor a temetőt teljesen vagy az illető részét lezárhatják, miután a temetőt adminisztráló hatóság – azaz a helyi önkormányzat – ezt a szándékát közzétette. A Házsongárd Alapítvány vezetői szerint a törvénycikkely jó, de alkalmazása kivitelezhetetlen. A másik érdekességet a 16-os cikkely tartalmazza: ha valaki még életében úgy rendelkezik, hogy nem kíván egyházi temetést, akkor ezt a végakaratot a hozzátartozóknak tiszteletben kell tartaniuk, és pap nélkül elhantolniuk szerettüket. Az általunk megkérdezett egyházi méltóságok szerint ez az intézkedés középtávon felgyorsíthatja a híveknek az egyháztól való elidegenedését.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2014. augusztus 6.
Határon túliak is jelentkezhetnek a Neumann-pályázatra
Idén először határon túli filmkészítők is jelentkezhetnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának online filmeket támogató Neumann-pályázatára.
Az NMHH Médiatanácsa által koordinált, Magyar Média Mecenatúra programon belül huszonöt millió forintos keret áll rendelkezésre az online közszolgálati műsorszámok gyártásának támogatására, ebből húszmillió forintig belföldi, a további ötmillió forintból pedig határon túli alkotásokat támogatnak – közölte a szervezet az MTI-vel.
Szabadság (Kolozsvár)2014. augusztus 6.
Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblát
Alig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le.
A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban.
A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják.
A csere folyatódik, de milyen iramban?
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel.
Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan.
„Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket.
Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is.
A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést.
RMDSZ-siker idegen hátszéllel
Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére.
A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve.
A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést.
Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára.
A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”.
„A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 6.
Székely kongresszust javasol Darvas-Kozma József
Az 1902-es tusnádfürdői gyűlés mintájára egy új székely kongresszus összehívását javasolta Darvas-Kozma József csíkszeredai főesperes vasárnap a nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából elhangzott beszédében. Az elgondolás részleteiről az ötletgazdától érdeklődtünk.
– Ön vasárnap a Nyergestetőn a következőket mondta: „Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni valamennyi politikai és érdek-képviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérést kell készíteni a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében”. Honnan jött az ötlet egy új kongresszus megtartására?
– Az utóbbi időszakban azt tapasztaltam, hogy a székely népen is egyfajta politikai kiábrándultság és tétlenség, egymásra mutogatás, letargia vett erőt. Amikor meghívtak a Nyergestetőre, imádkoztam magamban, hogy mit is mondhatnék ott. Valami olyat kellene mondani, ami eltér az eddigiektől, a múltbeli események felidézésétől. Valami olyanra lenne szükség, ami a jelenről is szól, és a jövőbe is tekint. Ekkor eszembe jutott – ez volt az isteni sugallat – az 1902. augusztus 28–30. közötti tusnádfürdői székely kongresszus. Az ott elhangzottak egyébként mindenki számára elérhetők, mert a Székelyföld kulturális folyóirat is közzétette.
– Egyfajta párhuzamot vont az akkori és a mostani időszak között, mondván, hogy most is a kivándorlás és a munkanélküliség jelenti a legégetőbb problémát, mint akkor.
– Pontosan. Már a 19. század második felétől kezdve elkezdődött a székelyek kivándorlása, sokan többek között a Regátba költöztek. Akkor ezt még tetézte az 1871-es úgynevezett arányosítási és tagosítási törvény, aminek következtében a székely népet majdnem földönfutóvá tették. 1895-ben létrehozták a kivándorlást szabályozó bizottságot.
1901-ben már a magyar kormány kezdett foglalkozni a kivándorlás ügyével, majd az év nyarán eldöntötték, hogy Tusnádfürdőn szervezzenek székely kongresszust. A gyűlés után tulajdonképpen elindult egy székely akció: gazdakörök alakultak, hogy felvilágosítsák a gazdákat az állattenyésztéssel és földműveléssel, erdőgazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekről. Elindult tehát egyfajta kibontakozás, amit az első világháború megtört, majd a román hatalom teljesen leállított.
– Egy ahhoz hasonló kibontakozásra lenne most szükség?
– Igen. Illyés Gyulát idézve az a magyar, aki a magyarság múltjáért, jelenéért és jövőjéért felelősséget vállalt. Ennek mentén most ne azt nézzük, hogy ki melyik pártban van, hanem közösen kell cselekednünk a székelységért, a székely autonómiáért, önrendelkezésért, a fiataljainkért.
– Kik lehetnének a kongresszus résztvevői?
– A politikai alakulatok – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt –, a Székely Nemzeti Tanács, a közbirtokosságok, a különböző gazdasági és kulturális szervezetek, egyesületek, valamint a történelmi egyházak vezetői. Fontos és alapos előkészítésre van szükség. Meg kell hallgatni, hogy mit kíván a nép. Ezt tudjuk tenni a székely népért, ezek a lehetőségeink. Kezünkbe kell vennünk a jövőnket.
– A pártok részéről van-e készség egy ilyen kongresszus megszervezésére?
– Még vasárnap, talán a nyergestetői ünnepség hatása alatt, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke azt mondta nekem, hogy nagyon jó gondolatnak tartja az ötletem. A jelen lévő polgármesterek is gratuláltak azért, hogy megmutattam egy irányt. Kezdésként azokra az önkormányzatokra gondoltam, amelyek már helyi határozatot hoztak egy önálló székely régióba való tartozásról, de a többi is felzárkózhat. Fontos, hogy amit meg tudunk tenni, azt ne Bukarest határozza meg, szubszidiaritásra van szükség. Ez tulajdonképpen autonómiát jelent, erre a szóra viszont a románok begerjednek, ezért vigyáznunk kell a használt kifejezésekre.
Kozán István, Krónika (Kolozsvár)