udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 3871-3900 | 3901-3930 | 3931-3960 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. augusztus 8.
EGYETEMI HELYEK
Mi akar lenni az erdélyi diák, ha magyar?
A MOGYE általános orvosi szakára jelentkeztek a legtöbben, de mégsem itt volt a legnagyobb túljelentkezés az erdélyi egyetemek magyar szakjai között.
A BBTE most induló gazdasági informatikus szakára volt a legnagyobb a túljelentkezés, ott egy helyre négy diák jutott. A MOGYE-n a fogorvosi szakra lehetett a legnehezebben bejutni, ott szinte háromszoros volt a túljelentkezés. De népszerűek voltak az informatikusi és a kommunikációs képzések is, mind a Sapientián, mind a BBTE-n sokan jelentkeztek rájuk. A részletes összefoglalónkból az is kiderül, hogy hol maradtak még ingyenes helyek az őszi felvételire.
Babeş-Bolyai Tudományegyetem
A különböző kihelyezett tagozataival együtt 67 alapképzési és 37 mesterképzési helyet hirdettek meg. Alapképzésen összesen 1092 ingyenes és 1392 költségtérítéses hely volt. A júliusi felvételi során nagyjából 1400 hallgató jelentkezett a BBTE különböző képzéseire összesen. Az egyetem közlemény szerint az őszi felvételire még 205 ingyenes hely maradt a visszaigazolásokat követően, többek között a történelem, a művészettörténet, a szociológia és az újságírás szakon is lehet még költségtérítéses helyen tanulni.
A legnépszerűbb szak az idén újonnan indult gazdasági informatika volt, ezen nagyjából négyszeres volt a túljelentkezés, igaz, mindössze 10 költségtérítéses helyet hirdettek meg. Utána a kinetoterápia, a kommunikáció és közkapcsolatok, az informatika, a pszichológia, a tanítóképző és a kémia szak következett.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A csíkszeredai karokon 13 alapképzési és 4 mesterképző szakon, 550 és 143 tandíjmentes, költség-hozzájárulásos és teljes tandíjas helyet hirdettek meg. A tandíjmentes helyek közel 70%-át sikerült feltölteni, azonban minden szak esetében maradtak még betöltetlen helyek. A szakok többségében még tandíjmentes helyre is iratkozhatna az őszi felvételi időszakban a diákok. A legtöbben a Gazdaság- és Humántudományok Kar közgazdaság karára jelentkeztek, összesen 31 diák felvételizett oda, de őszire még így is maradt 15 ingyenes hely a szakon.
Csíkszeredában népszerű volt még a Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, valamint a Kommunikáció és PR. Amennyiben augusztus folyamán az újonnan induló Génsebészet szak megkapja a működési engedélyt, úgy szeptemberben erre a képzésre is várják az iratkozókat.
Kolozsváron a Sapientia EMTE négy alapképzési és egy mesterképző szakán összesen 145 helyet hirdetett meg, ebből 74 tandíjmentes és 71 költség-hozzájárulásos helyre lehetett iratkozni. Túljelentkezés egyedül a Filmművészet, fotóművészet, média szakon volt, ott a 25 meghirdetett ingyenes és költség-hozzájárulásos helyre 30 felvételiző jelentkezett. Viszont a legtöbben a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra jelentkeztek: összesen 32 diák. A négy alapképzésre és egy mesteri képzésre 96 iratkozó volt, akik közül 75 vissza is igazolta a helyét.
A szeptember 4-10 közötti őszi felvételire a Filmművészet, fotóművészet, média szakon kívül mindegyiken vannak még helyek. Három alapképzési és egy mesteri szakra lehet beiratkozni, amelyeken 13 tandíjmentes és 56 költség-hozzájárulásos hely van még.
Marosvásárhelyen a nyári felvételire alapképzésen 11 szakon összesen 490 helyet hirdettek meg, ebből 190 tandíjmentes, 220 költség-hozzájárulásos (400 euró) és 80 teljes tandíjas (750 euró) volt. Alapképzésen a legkeresettebb az Informatika szak volt, majd ezt követte a Kommunikáció és közkapcsolatok szak. Mesterképzésen 4 szakon összesen 105 helyet hirdettek meg, ebből 55 tandíjmentes és 50 költség-hozzájárulásos hely volt. Legtöbben a Növényorvos és a Fejlett mechatronikai rendszerek szakokra iratkoztak.
Az őszi felvételire is maradtak még tandíjmentes helyek a marosvásárhelyi Sapientián, legtöbb a Távközlés és mechatronika szakon, de vannak még tandíjmentes helyek a Magyar-Román szakirányú fordító és tolmács szakon is.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Összesen 4 szakon lehetett magyarul tanulni. Államilag finanszírozott hely az általános orvosin 135 volt, a fogorvosin 35, a gyógyszerészetin 35, míg az egészségügyin 15. A költségtérítéses helyekre a román jelentkezőkkel együtt hirdették meg a felvételit, általános orvosira (összesen 80 hely) és fogorvosi szakra (összesen 30 hely) nem jutott be egyetlen magyar sem, csak a gyógyszerészeti (összesen 80 hely) és asszisztens képzésbe (összesen 70 hely) sikerült néhánynak felvételt nyernie a költségtérítéses helyre.
Általános orvosnak összesen 304 ember jelentkezett, ez iránt a szak iránt érdeklődött a legtöbb ember. A fogorvosi szakra viszont nehezebb volt bejutni, összesen 102 felvételiző jelentkezett az államilag támogatott helyekre, vagyis közel háromszoros volt a túljelentkezés (2,9). Az általános orvosi szak esetében 2,2 volt a túljelentkezési arány, a gyógyszerészetin 2,1, míg az egészségügyi asszisztensin 2,7.
Az őszi felvételire már csak évi 5000 eurós költségű - főként külföldieknek szánt - helyek maradtak, magyarul tudóknak általános orvosin 25, míg a fogorvosin 5. Erről a részletes információkat itt lehet olvasni.
Partiumi Keresztény Egyetem
Alapképzésen 19 szakot hirdettek meg, összesen 595 hellyel, míg mesterképzésen 8 szakra várták a jelentkezőket, összesen 252 helyre. A képzőművészeti képzésük iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, a meghirdetett 35 helyre összesen 41 felvételiző jelentkezett, és ebből 28 helyet foglaltak/foglalhattak el. Az egyetem közlése szerint még a különböző nyelv és irodalom szakok (magyar, román, angol és német - és ezeknek a különböző párosításaik), valamint a közgazdász képzés volt népszerű.
Az őszi felvételin a meghirdetett szakok többségére még van ingyenes hely, költségtérítéses képzésre pedig még mindenik szakon lehet jelentkezni.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Alapképzésen 5, míg mesterképzésen 6 szakot hirdettek meg, egyenként 12 hellyel. Két új mesterképzési szakon viszont csak őszi felvételi lesz, azokon tehát még egyetlen helyet sem töltöttek be.
Nem meglepő módon színésznek szerettek volna a legtöbben tanulni: a 12 helyre összesen 29 ember jelentkezett, és ebből 9-et vettek fel. Utána az audiovizuális kommunikáció jön, ahová 9-en jelentkeztek, és mindenkit fel is vettek. Mesterképzésen is a színész szak volt a legnépszerűbb, 12 helyre 9-en jelentkeztek.
Ennek köszönhetően az alapképzésen a színész, illetve az audiovizuális kommunikáció szak kivételével még mindenhol vannak ingyenes helyek. A mesterképzésen bábművész, valamint az újonnan induló alkalmazott bábművész és a korszerű zenei koncepció szakon lehet államilag finanszírozott helyeken tanulni.
Transindex.ro2014. augusztus 8.
Erdélyi gazdasági gondolkodók panteonja
2014-ben a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadásában jelent meg az „Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja” című könyv.
A rendkívül szép kivitelezésű, 220 oldalas, album nagy erdélyi személyiségeknek a gazdasági életünk alakulásához való hozzájárulását eleveníti fel. 51 személyiség munkásságát rövid ismertetőben mutatja be. A szöveg szerzője Somai József. A szövegrészhez társulnak Dabóczi Géza, neves kolozsvári képzőművész művészrajzai, melyek személyiségre szabott karakterisztikussággal varázsolják az olvasó elé történelmi nagyságainkat. 46 személyiségnek képe látható, 3-nak a családi címere tekintető meg.
Értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”
A Somai József által írt Előszó című fejezetben a szerző az erdélyi gazdasági gondolkodás múltjára reflektál. Megállapítja, hogy nem ismerjük a saját gazdaságtörténetünket. A múlt század ’20-as éveiben az erdélyi magyar közgazdászok élmezőnyben voltak. A ’20-as évek után a gazdasági levéltári anyagok feldolgozatlanul hevernek. Ezért szükséges értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”. Megfogalmazta e könyv megírásának célját: „Albumunk nem egyszerűen bibliográfiák vagy tanulmányok gyűjteménye, hanem olyan személyek életútjainak és értékeinek tömör emlékkiállítása, akiknek az elméit élénken foglalkoztatták Erdély gondjai és a magyarság sorskérdései, különösen s elsősorban az erdélyi magyar népközösségnek és környezetének életbiztonságához kötődő gazdasági nehézségek.”
Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja
Az albumban bemutatott személyiségek közül egyesek nem közgazdászok, azonban jelentős szerepet játszottak az erdélyi gazdasági életben. Apáczai Csere Jánost (1625-1659) főként jelentős pedagógusnak, írónak tartják. Azonban a Magyar Encyplopaedia című főműve a magyar tudományos nyelv kialakulásához járult hozzá. Könyvének 60%-a gazdasági fogalmakat tartalmaz. Báró Wesselényi Miklós (1796-1850) elsők között szüntette meg a dézsmát. A birtokát képező falvaiban a robot és a dézsma nagy részét elengedte. Felszabadította a parasztjait a jobbágyság alól. Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat szervezett a korszerű földművelésről. Brassai Sámuel (1797- 1897) a legnagyobb erdélyi magyar polihisztor gazdasági kérdésekkel is foglalkozott. 1842-ben kiadta a Bankismeret című könyvét. Ezt a munkáját 170 év után a Harvardi Egyetem több kiadásban is megjelentette. „ A fiatal kereskedők arany ABC-je” című könyvében gazdasági alapismeretekkel, tanácsokkal látta el az áru és pénzforgalomban ügyködőket. Károlyi Sándor grófot (1831-1906) a magyar szövetkezeti mozgalom atyjának tekintik. Létrehozta a Magyar Gazdaszövetséget. 1898-ban létrehozta a Hangyaszövetkezetet, amely túlélte alapítóját, csak az államosítás után szűnt meg. Balázs Ferenc (1901-1937) a kolozsvári Unitárius Teológiára iratkozott, melyet kitűnő eredménnyel végzett el. Majd angliai tanulmányútra küldték. Két éves meghívást kapott az AEÁ-beli Berkley Teológiai Főiskolára. Hazaérkezése után Mészkő falu lelkésze. Gyakorlatban alkalmazza a világ körüli útján szerzett vidékfejlesztés és szövetkezeti mozgalom terén szerzett tapasztalatait. „Bejárom a kerek világot” című könyvében ismerteti tapasztalatait. Az olvasó a gazdaságtörténet neves közgazdászainak munkásságáról szerezhet értékes információkat. Fóris Lajos (Margitta 1886-Bogota) közgazdász, szakíró a magyar üzleti világban játszott jelentős szerepet. Rövid deviza és banklexikon című könyve a gazdasági élet, a kormánypolitika területén működőknek ad útmutatást.
Betekintést nyerhetünk a Kolozsvári Egyetem életében is.
Berde Áron(1819-1892) 1872-ben az egyetem nemzetgazdasági tanszékén, a pénzügytannak rendes tanára. Az egyetem első rektora volt. Alapkurzusa nemzetgazdaságtan, pénzügyi tantárgyakat adott elő. Gyárfás Elemér(1884-1945) pénzügyi koncepciójának fontos vetülete a pénzforgalom szabályozásával, illetve a vám és az adópolitikával kapcsolatos nézetei. Érdekes Navratil Ákos(1875-1952) élete. Közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Kolozsvári, majd a Budapesti Tudomány egyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügyszakon tanszékvezető egyetemi tanáraként. A teljesség igénye nélkül, néhány példával próbáltam érzékeltetni azokat a gazdag gazdaságtörténeti bemutatásokat, melyek sokunk számára új adatokat, információkat jelentenek. A szerző tudatosan „gazdasági gondolkodók” fogalmát használja, ami szélesebb terjedelmű, tartalmú, mint a közgazdász kifejezés, bemutatva azt a szellemi hozadékot, amit jelentenek. Az olvasó számára intellektuális élményt jelent a könyv tanulmányozása. Olvasmányos, értékes információkat tartalmaz. Útmutató a gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro2014. augusztus 8.
Magyarázzák a bizonyítványukat
Lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen! – próbálták kommunikálni a választópolgárok felé az RMDSZ Maros megyei, illetve vásárhelyi elnökei múlt heti sajtótájékoztatójukon.
„Manapság, amikor a politikum válságban van, a választóknak pozitív üzenetekre volna szükségük. Az elmúlt hónapokban erre nem volt lehetőségünk. Ma viszont, úgy gondolom (…), nyugodtan elmondhatjuk: lehet másképp is politizálni Marosvásárhelyen. És nemcsak az RMDSZ-re, nemcsak a magyar politikumra gondolok, hanem a románra is” – kezdte mondanivalóját Brassai Zsombor, a szervezet megyei elnöke. Peti András alpolgármester, városi elnök a Marosvásárhely, a jövő városa elnevezésű programot ismertetve odáig ment, hogy azt állította: „ez az új hangulatról szól, amikor a különböző nemzetiségek jól érzik magukat egymás mellett, kölcsönös tiszteletben élnek, és ez megerősíti a magyar és a román közösséget egyaránt”. Bevallom: gyanút kelt bennem, elsősorban a '89-ben lezártnak hitt korszakra emlékeztet, amikor „pozitív üzenetről”, „új hangulatról”, „egymás mellett magukat jól érző nemzetiségekről” hallok.
Vajon mire alapozták kijelentéseiket az urak? Peti András az oktatás terén érzékelhető elmozdulásra hivatkozott elsősorban, hogy feloldották az Unirea Főgimnázium körüli bizonytalanságot, hogy egy hosszú távú bérleti szerződés megkötését hagyták jóvá, hogy döntés született a római katolikus gimnázium létrehozásáról. Továbbá folytatják a magyar utcanévtáblák kihelyezését, és reménykednek, hogy a Sütő András-szobor ügye is megoldódik. Az talán fel sem merült az alpolgármesterben, hogy nem várt akadályok is gördülhetnek a katolikus gimnázium létrehozása elé, hogy talán csak akkor illene ünnepelni – főleg önmagukat! –, ha már az oktatás is beindult az egyházi tulajdonú épületben. Arról is megfeledkeztek, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése sem indult volna be – egyelőre igencsak a folyamat elején tartunk! –, ha a civil szféra nem hozta volna lépéskényszerbe a politikumot.
A prefektus-ügy kapcsán az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke kifejtette, hogy „a szövetség a magyar közösségek érdekeit tartja szem előtt”. Amennyiben ezeket az érdekeket valamilyen más egyezség jobban szolgálná, hajlandók újragondolni a kérdést. „Egyelőre ott tartunk, hogy nekünk van egy, véleményünk szerint megfelelő jelöltünk, és várjuk a PSD részéről elképzelésünk teljesítését vagy esetleg a kérdés újratárgyalását” – jelentette ki Brassai. Igen, a sajtótájékoztató időpontjában még „ott” tartottak, aztán aznap délutánra már másutt, hisz szó nélkül belementek a cserébe, hogy Maros megyének mégse legyen RMDSZ-es prefektusa. Ezek után önként adódik a kérdés: mikor tartották szem előtt a magyar közösség érdekeit, amikor Maros megyének kérték a „helytartói” széket, vagy amikor – engedve az erősebb kutya b...k elvnek – szó nélkül lemondtak róla?
Szentgyörgyi László, Székelyhon.ro2014. augusztus 8.
Az emlékezés magánterülete
Az egykor kitelepített Bözödújfalu (valamikor Udvarhelyszékhez tartozó település) még élő lakói minden esztendő augusztusának első szombatján találkoznak a tó partján, hogy a nagyvilágba szétszóródott ismerőseikkel, falusfeleikkel találkozhassanak. Megemlékeznek a sokvallású faluról, ahol példás egyetértésben éltek a különböző vallású családok, és bár az idő megszépíti az emlékeket, az egykori lakók évente egyszer élhetik meg az együvé tartozás már szertefoszlatott élményeit.
Idén a valóság fura megnyilvánulásaival találkozhattak az emlékezők. A település Kőrispatak felőli emlékhelyén már korábban eltűnt a jelképes falmaradvány ablaktáblája, mostanra azonban, hogy nemrég leomlott a katolikus templom karcsú tornya, haranglábat emeltek, és tábla jelzi: bözödújfalusi, és nem bözödi tó, ami az egykori falut elborítja.
A kilencvenes évek végén, amikor már alig állt egykori épület a területen, marosvásárhelyi román férfi mesélte el, hogyan kapták el azt a két fiatalt, akik a toronyból el akarták lopni a harangot. Amikor észrevettük, mi történik, mondta az alkalmi halász, odamentünk, elkaptuk őket, a földre tepertük, és báladróttal hátrakötöztük a kezüket, amíg valaki Bözödre szaladt át, a rendőrségre telefonálni. Íme, mostanra nem csupán az eliszaposodott templomterületet szántják a folyami kagylók nyomai, hanem a jelképszerű torony is leomlott, jelezve: az idő könyörtelenül elsöpri a nyomokat. Lakóházakat, templomot. Az oda járó kirándulók, akik harsány zenéjükkel betöltik a valamikori falu fölötti légteret, rég birtokba vették a területet, hangoskodásuk után a szemét, a tó szélébe dobott bűzlő halmaradványok maradnak.
Idén is láthatólag zavarta a víkendezőket a megemlékező egykori (és persze jelenlegi) tulajdonosok jelenléte. Semmi méltóság, semmi emberi együttérzés nem tapasztalható, még bár az egyházi szertartások idejére sem. A csónakázók, a szörfözők, a halászok senki földjének tekintik a terepet, mintha nem izzadt volna senki azokon a földeken, mintha nem termett volna búza, gyümölcs vagy szőlő, amint még láthattuk a kilencvenes évek elején. Mintha nem lenne tulajdonosa minden darab földnek. Két idősebb asszony, akik a katolikus templom – bár még ily csonka – romjait szerették volna közelebbről megnézni, kis csoport kirándulót talált a közelben, éppen puskával célba lövöldöztek a megüresedett sörös dobozokra. Amikor szerényen engedélyt kértek, egy fiatal nő ezt lökte oda nekik: Ez magánterület!
Szóval be lehet skatulyázni az emlékezés tereit is, elvenni az egykori lakosoktól az újbóli vagy utoljára láthatás élményét, még akkor is, amikor egy jelen lévő leszármazott megjegyezte: ő még ilyen szemetes magántulajdont sehol nem látott a nagyvilágban.
Igen, ekkora az egójuk azoknak, akiknek semmi közük ahhoz a földhöz. Sem a település múltjához, sem a legtermészetesebb emberi érzéshez, magatartáshoz. Dübörgő zenés műveletlen újgazdagok, szemetüket maguk után hagyó idegenek földje lesz Erdélynek ez a kis, szinte érdektelen sarka is. De vajon képzelik-e egyáltalán, hogy már a rómaiak is azt vallották: semmi sem idegen tőlük, ami emberi?
A magánélmény, a pénzzel megszerezhető képzelt valóság fertőzi őket. Várhatjuk-e, hogy a temetők fölött illő csöndben gondoljanak egykor élt nemzedékekre? Nem, erre nincs szükség. Bár még az is szebb látvány, ha juhnyáj legel a tájon, mert annak nyomát legalább megemészti a föld…
Így írja felül a jelenlegi valóság a korábbit. Eltörölni azonban sosem lehet.
P. Buzogány Árpád Székelyhon.ro 2014. augusztus 9.
Tankönyvgubanc
Nem Romániában élnénk, ha egy hónappal az új tanév kezdete előtt arról számolhatnánk be, hogy az előkészületek rendben zajlanak, van a mai kor követelményeinek megfelelő tanterv, és mindenki számára lesz tankönyv.
Az elmúlt huszonnégy évben számos miniszter, politikus keze között elvéreztetett romániai oktatási rendszer továbbra is csúszik lefelé a lejtőn, a szaktárca nagyokos hivatalnokai, a bürokratikus útvesztők pedig csak tetézik a bajt.
A 2011-ben elfogadott agyonajnározott (és sokak által szidott) tanügyi törvényt három esztendő teltével is csak hellyel-közzel alkalmazzák. A jogszabály új tanterveket, tankönyvreformot ígért, a 2013–2018-as időszakban fokozatosan vezették volna be ezeket, ám az elképzelés már első évben megbicsaklott, a tavalyi elsősök könyvek nélkül maradtak, a tanítók pedig munkafüzetekkel, románból fordított tananyaggal igyekeztek pótolni a hiányt. Idén őszre tehát már nemcsak a másodikosok új könyveinek kellett volna elkészülniük, hanem az elsősökének is, ám a minisztérium baklövéssorozatának köszönhetően úgy tűnik, jó esetben év közepe táján kaphatják meg ezek egy részét. A licitet márciusban hirdette meg az oktatási tárca – jó kérdés, miért nem hamarabb – és rögtön kirobbant a botrány, a kiadók kifogásolták és teljesíthetetlennek nevezték a feltételek egy részét, megóvták a döntést, és ezzel újabb hónapok teltek el. Július közepén az új határidőig huszonegy kiadó jelentkezett, a napokban nyilvánosságra hozott eredmény szerint csupán kilenc ajánlat lett befutó, ezek közül egyetlenegy magyar az elsős ábécéskönyvre. Hét tantárgy esetében nincs elfogadott nyomtatott és digitális tananyag. A magyar kisiskolásoknak nem lesz román könyvük, a másodikosoknak magyar sem, s nagy kérdés, mi történik a többi tantárggyal, hisz egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az elmúlt évben arról, hogy ezeket románból kell fordítani vagy sem. Tény, sem az elfogadottak, sem az elutasítottak listáján nincs magyar matematika-, vallás- vagy idegennyelv-könyv. A miniszter egy hónappal ezelőtt még azt ígérte, minden elsős, másodikos diák megkapja könyveit szeptember 15-én, most mossa kezeit, akárcsak a magyar államtitkár, Király András, aki sajnálkozik és másra mutogat. A hét-nyolc éves gyermekek pedig az iskolakezdési ajándék, az új tankönyvcsomag helyett legfeljebb ígéreteket vihetnek haza, s a szülők reményt: a rossz kezdet dacára csemetéik mégsem a román oktatási rendszer áldozati nemzedékeinek sorait szaporítják majd. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
A kormányban maradásra kérik Kelemen Hunort (Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének határozata)
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete tegnap határozatban kérte fel Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, hogy továbbra is töltse be a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget.
Az RMDSZ hírlevelében közzétett határozat indoklásában a csíki szervezet úgy ítéli meg, hogy Kelemen Hunor a kormányban való jelenlétével stabilitást tud biztosítani az RMDSZ számára, ugyanakkor úgy vélik, szükség van az RMDSZ kormányzati szerepvállalására annak érdekében, hogy a kormány álláspontját módosítsák a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezésről szóló európai uniós per kapcsán. „Csík, Székelyföld és az egész erdélyi magyarság számára különösen fontos, hogy minél több olyan ember legyen a kormányban, aki ismeri térségünk sajátosságait, a helyi gondokat” – olvasható az elfogadott határozatban, mely szerint „Kelemen Hunor szövetségi elnök miniszteri munkájával szervezetünk szakmailag és politikailag is egyetértett”. A csíkkarcfalvi születésű Kelemen Hunor Hargita megyei parlamenti képviselő, ez utóbbi minőségében elsősorban Csíkszéket képviseli. Az RMDSZ július első felében mondott le miniszterelnök-helyettesi és művelődési miniszteri tisztségeiről, miután a kormány az RMDSZ-szel való egyeztetés nélkül belépett a szövetség ellenében a kisebbségi európai polgári kezdeményezéséről szóló európai uniós perbe. Kelemen Hunor jelenleg még tagja a kormánynak, ugyanis Traian Băsescu nem írta alá a felmentéséről szóló határozatot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
Belföldi hírek
Beperelték Pál Árpádot lánya alkalmazásáért
A legfelsőbb bíróság ügyészsége érdekellentét miatt pert indított Pál Árpád volt RMDSZ-es képviselő ellen, aki alkalmazta lányát parlamenti képviselői irodájába.
Pál Árpád, aki a 2008–2012-es parlamenti mandátumban Hargita megyei RMDSZ-es képviselő volt, javasolta lánya alkalmazását parlamenti képviselői irodájába, és jóvá is hagyta a 2008-ban, illetve 2009-ben aláírt munkaszerződéseket. A munkaszerződésekkel lánya 35 221 lejes jövedelemben részesült, melyet a képviselőház büdzséjéből fedeztek – áll az ügyészek vádiratában. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került.
Autonómianap az EMI-táborban
Idén is szerveztek autonómianapot a borzonti EMI-táborban. Árus Zsolt, a tematikus nap szervezője szerint kihívásnak számított, hogy ebben az évben is aktuális kérdések boncolgatására kerüljön sor. Az SZNT állandó bizottságának tagja kifejtette, az autonómia kérdése egyre népszerűbbé vált a rendszerváltás utáni időszakban, ennek eredményeként azonban gyakran különböző szervezetek, illetve politikai pártok saját céljaikra használják fel ezt a kérdéskört. Ennek tudatában szervezték a tábor idei autonómianapját: ma négy témában tartanak előadásokat, melyek főként az elmúlt egy év munkájáról, jövőbeli kilátásokról szólnak, továbbá a nemzetközi kapcsolat kiépítésének eredményeként Baszkföldről, valamint a bretonok által lakott területekről érkezett egy-egy politikus is képviselteti magát. Az EMI-tábor autonómianapjának szervezője úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiájának megalakulásához csak idő kell, hiszen már nem az a kérdés, hogy lesz-e vagy nem lesz, hanem az, hogy mikor.
Nincs ebolaveszély
Kicsi a valószínűsége annak, hogy az ebolafertőzés megjelenjen Románia területén, de ha mégis, az egészségügyi hatóság képes azonnal közbelépni – áll a szakminisztérium tegnapi közleményében. Eszerint a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ) és az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően megtette a szükséges óvintézkedéseket, miután az EVSZ tegnap elrendelte a világszintű egészségügyi szükségállapotot. Egyébként Tonio Borg, az EB egészségügyi biztosa is úgy nyilatkozott tegnap, hogy „elenyészően alacsony” a valószínűsége a vérláz e típusa elterjedésének Európában. Az ebolavírus az év eleje óta közel ezer ember halálát okozta, az utóbbi négy évtized legsúlyosabb járványaként kezelik. A vírus nem légi úton, hanem a fertőzött vérével, testnedveivel való érintkezés útján terjed, tünetei a láz, fejfájás, gyomormenés, hányinger. Jelenleg nem létezik hitelesített oltás az ebola ellen.
Menekítenek a Gázai övezetből
Tegnap egy ötven tagot számláló, többnyire gyerekekből álló románállampolgár-csoportot telepítettek haza kérésre a Gázai övezetből – jelentette be a külügyi tárca, hangsúlyozva, hogy a román állam hozzájárult nyolc magyar és öt moldovai állampolgár kimenekítéséhez is. A tárca szerint a külügyminisztériumban létrehozott válságstáb folytatta az eljárást a Gázai övezetben levő román állampolgárok támogatására. Ez volt immár a harmadik, a romániai hatóságok által megszervezett kimenekítési akció, mostanra 153-ra emelkedett a Gázai övezetből hazatelepített román állampolgárok száma.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
Tompa László: Válogatott versek (Székely könyvtár)
Egy biztos: Tompa László nem „a székelyharisnyás költő”. Soha nem is volt az, és – jöjjenek bármilyen újabb és újabb értelmezők – reméljük, már soha nem is lesz. Mai költő, ugyanolyan és ugyanúgy mai, mint amennyire az az ő igazi nemzedéke, a múlt század elején, Pesten iskolázott, a modern magyar irodalom hullámverésében, centrumában élő és alkotó több nyugatos kortársa: Kosztolányi, Babits és társaik.
(Jó pár héttel ezelőtt, kedves egykori tanárommal levelezvén, szóba került a sorsa, a költészete, jelentősége. És ez volt a Tanár úr levelének végkonklúziója is Róla. Meg a Tompa-versek önarcképjellege.) Modern magyar költőként indult (németül tudott, németből fordított), és modern magyar költő maradt. Csak sorsa, választott sorsa a peremre, a peremvidékre sodorta, és végig egy kisváros adatott meg neki élete helyszínéül. Vidéken élő, vidékre sodródott, de nem vidéki költő volt ő. Amikor a székely tájról, a székely emberről, a helytállásról, magányosságról, a megmaradásról írt, akkor is csak önmagáról írt, „ezek a versei önarcképek” csupán, és nem olyanszerű szócsövek, amilyeneknek tulajdonították őket a korabeli és későbbi kritikusai. Lapozgatom, olvasgatom a megfakult, kék vászonborítású, halála előtt egy évvel megjelent Versek című összegyűjtött költeményeit, és csak ámulok és bámulok, hogy milyen költemények szorultak a kötet két borítója közé. És nem a középiskolás éveim nagy megmaradás-verseire, helytállás-, emberség-darabjaira, az úgynevezett áthallásosakra gondolok, mint a Lófürösztés, Magányos fenyő, Erdélyi télben, Este egy székely festőnél, Diogenész lámpájával (a Lófürösztés egyébként ebből a válogatásból ki is maradt), amelyeket, mint a változások után a templomos és iskolás típusú verseket, annyit és olyan patetikus hevülettel, szinte kötelező módon mondták, szavalták, zengték ünnepségről ünnepségre. Holott ezekre is gondolhatnék, mert ezek sem rosszak, és semmiképp e kategóriába sorolhatóak. Hanem a nem épp ennyire közösségi témákat érintő, sokkalta finomabb hangzásúnak tűnő opusokra (csak pár darab közülük: Rejtett kincs tudója, Egy új Faust szerenádja, Alkonyat falun, A játékcsináló, Tavaszodás, Zenit, Vers egy téli sétáról, A sötétben jár az óra, Alkonyati eltűnődés, Ének három pogácsáról stb.), amelyek másik (több másik) oldaláról mutatják meg Tompát, az embert és költőt, és ezáltal csak gazdagítják ezt a csak egyoldalúan, mintegy billogként rásütött költőképet. Hogyaszongya: „a bizakodó dac”, „a sorssal való szembefordulás”, „a fájdalomban és a szenvedésben találta meg a…”, „költészete a tömegekben, a népben erjedő fájdalmakat dalolta ki” stb. Nem folytatom, mert értelmetlennek találom. Sok hasonlót lehet olvasni a róla szóló munkákban a megközelíthetetlen sziklavárában élő, magányos fenyőként soha meg nem törő, az időkkel ott is bátran, dacosan szembenéző, akkor is (mindig) helytálló, szinte szoborrá merevített költőről, akinek nehéz léptű, súlyos görgetésű költészete a kősziklák dübörgéséhez hasonlatos. Arról viszont kevesebbet, vagy alig, hogy fontos, ha úgy tetszik: európai rangú költő, egy kisváros nagy formátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet. Érdemes is volna ezt a nyelvet, ezt a szóhasználatot (el egészen az általa használt különleges, ismeretlen szavakig), ezt a Tompa megénekelte embertípust, a peremvidéken élőét, s a mindenféle hozzá tartozó sajátosságokat külön tanulmányban is elemezni, ha divatos volna ez most errefelé egyáltalán. Talán ez is – ahogy mondani szokás újabban – megérne egy misét.
Fekete Vince, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
Színházsátor Kolozsváron
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség. A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
A román visszavonulás – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején (6.)
A támadó román haderő kezdetben nagy erőfölényben volt – idézzük Pomogáts Béla hadtörténészekre hivatkozó idevágó tanulmányát. – Szeptemberben elfoglalták Brassót, a Székelyföld egy részét – a magyar lakosság fejvesztetten menekült –, továbbá a jelentékeny ipari központot, Petrozsényt, és csak több hónappal a támadás után sikerült az osztrák–magyar haderőnek a helyzetet konszolidálnia, majd ellentámadásba mennie. A hadtörténetírók szerint különösen a Nagyszebennél és Brassónál kibontakozó ütközeteknek volt katonai értelemben történelmi jelentőségük – mindkét ütközetben a magyar honvédségnek jutott a küzdelmet eldöntő feladat. Mindazonáltal több hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Monarchia hadserege megfelelő ütőképességgel vegye fel a küzdelmet – végül is a beérkező német seregtesteknek kellett a románokat kiverniük.
Szentgyörgy visszafoglalása
A román csapatok visszavonulása 1916. október 5–8. között történt. Az elvonulás első felvonása október 5-re tehető, amikor a román zászlókat leszedték a középületekről, és eltávozott a rendőrkapitány. A következő nap ágyúlövések hallatszottak, miközben a katonai parancsnokok és Alemann polgármester sietősen távozott. Október 7-én nagyszámú ellenséges katona vonult át a városon. Egy nap múlva, október 8-án hét tagból álló német dragonyos járőr érkezett ide, s a szövetségesek zászlóit kitűzték. Nyomban ezután Solymosi százados vezetésével 46 huszár vonult be, ekkor azonban még Sepsiszentgyörgyön román csapatok is tartózkodtak. A kialakult utcai harc következtében egy honvéd életét vesztette, akit ideiglenesen a református temető egyik kriptájában helyeztek el, hogy majd a békekötés után ünnepélyes külsőségek mellett helyezzék örök nyugalomra. A huszárok a felső sétatéren a bokrok mellett sorakoztak fel. Ezalatt a városba észak felől csendőrök is érkeztek, utcai harc fejlődött ki. A románok gépfegyverrel lőtték a várost, majd déli irányba visszahúzódtak. Később a közös huszárezred másik félszázada is megérkezett Bánffy hadnagy vezetésével, de dolguk már nem akadt, a város több ellenséget már nem látott. Hat nappal a románok kivonulása után Bálint Dénes polgármester is hazaérkezett, nemsokára a tisztviselők jó része követte őt. Ezután elkezdődött a közigazgatás helyreállítása, melynek elsőrendű feladata továbbra is a háború kiszolgálása volt.
A menekültek hazatérnek
A belügyminiszter 1916. október 9-i rendeletével utasította az alispánt, járási főszolgabírákat, városi polgármestereket, hogy a hadi helyzet kedvező alakulása következtében megteremtődtek a hazatérés feltételei. Ennek értelmében Háromszék vármegyei elöljárók október 10-én vasútra ültek és 17-én Sepsiszentgyörgyre érkeztek. A végleg Békés megyében letelepedni kívánó, mintegy 30 ezernyi Háromszék megyei székelység ügyeinek intézését, érdekeik képviseletét dr. Béldi Pál főjegyző, egy-egy szolgabíró és megfelelő segélyszemélyzet látta el. Dr. Demeter Gyula másodfőjegyző a kormánybiztosságnál intézte a Békés megyében maradó székelyek ügyeit. Az alispán hazaérkezése után a magántulajdon sérthetetlenségének helyreállítása érdekében a rögtönítélő bíráskodás megszervezését szorgalmazta. A közjogi természetű bűncselekmények kiderítése céljából a brassói székhelyű hírszerző irodától egy különítmény kirendelését kérte. Az őszi mezőgazdasági munkálatok megszervezését elnapolhatatlan teendőjének tartotta, mert az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el, akárcsak a szövetséges német hadsereg. Az elmenekültek kenyér és vetőmag nélkül maradtak. Az állatállomány nagy része elpusztult. Meneküléskor a jószág betegségek miatt elhullott, vagy értékén alul szabadultak meg a takarmány nélkül maradt állatoktól. Az itthon maradt állományt az ellenség elvitte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, vagy ami még megmaradt, azt a hadsereg állandóan rekvirálja.
A rögtönítélő bíráskodást október 18-án vezették be, és felhívták a figyelmet, hogy akinél idegen holmi maradt, azonnal szolgáltassa vissza a hatóságokhoz. Ennek alapján az elhordott tárgyak egy része visszakerült, de sokat a következményektől tartva megsemmisítettek a fosztogatók. A városban maradt gabonából az ellenség jelentős mennyiséget magával vitt. A kicsépeletlen gabonát nem pakolták fel, ez azonban a lakosság szükségleteinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A cséplés lebonyolítására a városnak négy cséplőgép állt rendelkezésére, de fennakadást okozott az összekötőszíjak hiánya.
Az őszi vetésnél nagy volt az elmaradás, ami főként a fogatok hiányával magyarázható. Az idő is téliesre fordult, és kilátás sem mutatkozott a munkálatok elvégzésére. A város ló- és szarvasmarha-állománya a menekülés előtt 700 darabra volt tehető. Ebből a menekülők csordában vagy fogatokkal elvittek 650-et. Az itthon maradt jószágból az ellenség mintegy húszat vitt magával.
Szemrehányás a miniszterelnöknek
A háború utolsó két évében (1917–18) az addig is súlyos közellátási zavarok tovább fokozódtak. Évek óta elhúzódott a kárpótlás folyósítása, a nagyszámú katonaság miatt romlott a gazdasági helyzet, a nagytömegű hadifogoly ittléte feszültségeket okozott, a közegészségügyi és közbiztonsági hiányosságok pedig már csak tetőzték a bajokat.
A Független Székelység című sepsiszentgyörgyi ellenzéki lap 1917. július 22-i számában azon kesergett, hogy a román betörés után egy évvel még mindig nem kártalanították a tízezrekre szakadt nyomort és a megszállás okozta károkat.
Háromszék vármegye 1918 júniusában beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, miszerint 1916-ban senki sem figyelmeztette a vármegye közönségét a közelgő veszélyre, sőt, ha valaki erről beszélt, azt rémhírterjesztéssel vádolták. Jellemző, hogy még a közvetlen támadás előtt is azt nyilatkozta Tisza István miniszterelnök a parlamentben: baráti a viszony Romániával. Ezért érte teljesen készületlenül a lakosságot a támadás, és kellett órákon belül menekülnie.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 9.
Júlia szép leány...
Júlia szép leány... Ünnepélyes keretek között Korond jeles szülötte, Páll Lajos költő, festőművész nevét veszi fel a község kultúrotthona. A ma 14 órakor kezdődő névadó ünnepség egyik jelentős mozzanata Miholcsa József monumentális domborművének az avatása lesz. A szobrászművész az impozáns épület homlokzatára tervezte és helyezte el a korondi folklórgyűjtésből is ismert népballada, a Júlia szép leány cserefába faragott változatát. Az esemény a XXXVII. kétnapos Korondi Fazekasvásár egyik csúcspontja. Az utóbbi időszak különlegesen gyümölcsöző az alkotó életében, sűrűn, egymás után négy műve is köztérre került. Ezt a 7 méter magas, 4 méter széles újabb kompozíciót több hónapos kemény, intenzív munkával faragta ki, de kellő időben sikerült befejezni
Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 9.
Civil gondnokokat képez ki a Szórvány Alapítvány
A temesvári Szórvány Alapítvány, az Integratio Alapítvánnyal partnerségben, civil gondnokok képzését elősegítő programot indít, a soknemzetiségű vidéki közösségek fejlesztése érdekében. Az 54 000 euró értékű Civil gondnokpályázatot a Norvég Civil Támogatási Alap 45 000 euróval támogatja.
A projektindító sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a pályázat alapgondolata a sok helyen nem létező interetnikus kommunikáció elősegítése olyan településeken, ahol több nemzeti közösség él együtt. A pályázat 69 Temes és Arad megyei települést céloz meg, ahol legalább két nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a közösségek kétszeresen hátrányos helyzetűek: falusi környezetben élnek és valamelyik kisebbséghez tartoznak. A 69 település közül végül kiválasztanak hatot, ahonnan 3 fős csapatok (összesen 18 személy) civil gondnok képzésen vesz részt. A civil gondnok és csapata feladata lesz a helyi közösségi igények, megoldásra váró problémák feltérképezése, közösségi és ezen belül gyermek- és ifjúsági programok megszervezése. „Az ideális az lenne, ha ezekbe a háromfős csapatokba több nemzeti közösséget képviselő személyek kerülnének be, de ez nem biztos, hogy így lesz, a fontos az, hogy a civil gondnokok felleltározzák a helyi problémákat és keressék a megoldásokat, közösségfejlesztő programokat szervezzenek” – mondta dr. Bodó Barna.
A projekt kezdeti szakaszában kiküldik a 69 település helyi hatóságainak a pályázatban való részvétel feltételeit tartalmazó felhívásokat. Valamennyi településről háromfős csapatok (egy településről akár több csapat) jelentkezését várják. A projekt iránt érdeklődő települések/csapatok közül kiválasztják ki azt a 6 települést, ahonnan összesen 18 személy vesz majd részt a képzésekben. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosít a Szórvány Alapítvány. A pályázat iránt érdeklődő személyek az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a Szórvány Alapítvánnyal: telefon/fax 0356 446516, e-mail: [email protected].
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)2014. augusztus 9.
Majláthfalvi Napok
Arad Megye Tanácsa, a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Majláthfalvi Gazdák, a majláthfalvi RMDSZ és a Pro Majlát Egyesület augusztus 12–16. között újra megszervezi a Majláthfalvi napok rendezvénysorozatot.
A program augusztus 12-én, kedden 20 órakor a Tanyaszínház előadásával indul, a kultúrotthonban. Augusztus 14-én, csütörtökön 18 órától nagyboldogasszony-napi, ünnepélyes búcsúi szentmise a környékbeli papok részvételével. Utána a főutcán megkoszorúzzák az I. világháborúban elesett helybeli hősök emlékművét; 20 órától a Magyar Continental Singer koncertje a pünkösdista gyülekezet szervezésében, a kultúrotthonban. Augusztus 15-én, pénteken 10 órától hagyományos templombúcsúi szentmise a templomban.
Augusztus 16-án, szombaton 14.30 órától a népi együttesek fogadása közben térzene, majd népviseleti felvonulás a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz; 15.40 órától, a köszöntőket követően, kezdődik az ünnepi előadás, ahol az ágyai Tőzike, a kisiratosi Gyöngyvirág, a majláthfalvi Százszorszép és a Csipkebokor, az ugyancsak majláthfalvi nyugdíjasok vegyes kórusa, a nagyiratosi Rozmaring, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles, a nagyzerindi Ibolya, valamint a vingai Bălgărce bolgár és a Liliacul román néptánccsoportok lépnek fel. 19 órától a sepsiszentgyörgyi Insect együttes koncertje, majd a 4+2 Aszinkron zenekar közreműködésével szabadtéri bál zárja a Majláthfalvi Napok idei rendezvényeit.
A szervezők szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2014. augusztus 10.
Kelemen Hunor: nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak
Kisebbségvédelemről és autonómiáról beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen, Csomakőrösön. Kelemen Hunor elmondta: „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség.”
Csomakőrösön, az augusztus 7-10. között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által megszervezett SIC Feszten fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt Kelemen Hunor arról, hogy hallgatóságának kevés közvetlen tapasztalata van arról, amit kommunista diktatúrának nevezünk. „Mi egy olyan országban születtünk, amelyben létezett a törekvés arra, hogy felszámoljanak mindent, ami nem román. Ez vonatkozott minden nemzeti kisebbségre, amely Románia területén él és élt: eladták a szászokat pénzért Németországnak, a zsidókat Izraelnek, és erre a sorsra jutott volna a legnépesebb nemzeti kisebbség, a magyarság is. Éppen ezért állandó téma a kisebbségvédelem: mi azért maradtunk itt, mert a szülőföldünk számunkra a legfontosabb hely” – mondta felvezetőjében a miniszterelnök-helyettes.
Az elkészült autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet, hogy megőrizhessék az erdélyi magyarok nemzeti identitását. Hangsúlyozta: számolni kell a román társadalom fenntartásaival és meg kell győzni arról, hogy „közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni”. Leszögezte: az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva rámutatott: a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára, Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek. De fontos a jelöltállítás, mert ebben az időszakban egész Románia figyel, és szélesebb körben bemutathatók az erdélyi magyar közösség törekvései, érdekei, ráadásul a román politikusok, pártok között jelenleg egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta Kelemen Hunor.
Antal Árpád úgy véli: „Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro2014. augusztus 10.
Felvételi
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara őszi felvételit hirdet a kolozsvári tagozat képzéseire
Alapképzés
A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek. A szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.
Mesterképzés
Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás (fizetéses helyek).
Iratkozás: szeptember 8–13., 9–14 óra között. További információk a kar honlapján: https://rocateo.ubbcluj.ro. Érdeklődni lehet telefonon: 0748-659284.
Miért tanuljunk vallástudományt?
v Mert a vallás olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják – az élet értelméről és céljáról, a boldogság eléréséről, a szenvedés miértjéről, végső soron arról, aki mindezeken túl rejtőzik.
v Mert ma a világban a vallás aktuális téma: a vallásos meggyőződések nevében az emberek másokat szolgálnak vagy megölnek, építenek vagy háborút indítanak, élnek vagy meghalnak.
v Mert a vallástudomány a vallásos jelenséget, a világ vallásait vizsgálat alá veszi, és megtanít gondolkodni.
v Mert a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a keleti vallások, az új vallási mozgalmak ismerete elengedhetetlen nagyon sok szakmában. A vallástudomány kiváló segítség (leendő) tanároknak, újságíróknak, szociológusoknak, jogászoknak, szociális munkásoknak, pszichológusoknak, politikusoknak és politológusoknak, irodalmároknak, művészettörténészeknek, a közigazgatásban dolgozóknak.
v Mert más szakot is elvégezhetsz magánösztöndíjjal.
v Mert a végzettek elhelyezkedhetnek az oktatásban, kulturális, szociális vagy közigazgatási intézményekben.
Várunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára!
Vasárnap (Kolozsvár)2014. augusztus 10.
Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (I.)
Ódor László (Élni idegenben… c.*) tanulmánya elején kiemelt figyelmeztetés: „A kétlaki ember számára a különbözőségek elsősorban nyelvben jelentkeznek, de alapjában kulturális elkülönülésről… van szó…, s egy emberben, egy szellemi térben óhatatlan konfrontálódásról…” „Hogy lehet ez ellen védekezni?” – kérdi Ódor. – „Kizárólag és folytonosan a tényleges és szellemi s ezzel nyelvi igényes kettősség vállalásával ezt a kétnyelvű, kétkultúrájú állapotot nevezzük »koordinált kétnyelvűségnek«… Ami persze nem lehet egyszerű vállalás… Svéd útjáról beszámolva Illyés Gyula említ meg egy ott élő magyart, aki mindkét nyelven a kultúrában – a magyarban és a svédben – jártas volt s e kettősséget vállalta. Ez a svédországi ötvenhatos magyar mondta neki, hogy a nyelveket meg lehet tanulni, de a csönd, egy-egy nyelv csöndje nem feledhető s meg sem tanulható igazából.”
Itt azonban két hatalmas gübbenőbe is beleesünk. Vegyük elébb a kisebbiket, az illyésgyulást. Aki csak egy kicsit is otthonos Kosztolányi versesköteteiben, most azonnal a Stockholm címűre kénytelen gondolni.
A Számadás (1935) c. kötet egy kis útirajz-sorozatot tartalmaz a vége felé, köztük több is svédországi városokról ihletődik. A Stockholm így szól:
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak, A porcukorban kis aranykanál van, s valami titkos gyermekkori emlék bujkál a barna és langyos homályban, Ott kinn sötét eső zuhog. Családi és idegen nekem e régi kép. Arany-ősz konttyal bólognak köröttem a bóbítás, kedves svéd nénikék. Az ingaóra lassan üt. Teázunk s amíg ropogtatom velük a kékszem, az őszi ködből, mint egy nyári égbolt, tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem. Hallgatnak ők is, én is hallgatok, de csendjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, s ők svédül.
Illyés Gyula már hivatalból is a legjobb Kosztolányi szakértők közé volna sorolható, hiszen legalább fél tucat kötetet rendezett sajtó alá Kosztolányi hátrahagyott írásaiból. Miért kell hát egy névtelen ötvenhatos svédországi emigránsnak ajándékozni a költemény ragyogó csattanóját? Sajátságos, ez is ahhoz a lelki jelenség-csoporthoz tartozik, amely meghatározza a nyelvcsere-jelenségét és a nyelv-váltók mentalitását: mindég látszani, a felszínen, a fennforgók körében nyüzsögni, a fontosak kórusában – tercelni! A társadalmi elismertség fontosabb, mint bármi más! És sajnos, éppen ezért az Ódor által áhított s ajánlott koordinált kétnyelvűség létrejöttének lehetősége többnyire illúzió!
A svédországi ötvenhatos (és későbbi) magyar emigráció tömegeiből mindössze két-három százaléknyi „folytatja” a „magyarnak-levést”, holott még sokáig élénk magyar nyelvű szellemi élet tenyészett egész Skandinávia földjén! Sokat és sok felszíneset írtak már arról, hogy a múlt század eleji magyar emigrációkban mért élt tovább a magyarsághoz tartozás tudata? Ám mindez nem magyarázható csak az ottani viszonyokkal.
A saját nyelvhez való viszonyulás egyes népeknél látványosan különbözik. A nyelvében él a nemzet elve, amely minket oly tragikusan sújt, több etnikumnál vagy népnél ismeretlen! Elég a keltákat felemlegetni: Írországtól, Nagy-Britániától Belgiumon át, a „gall” Franciaországon át, a Duna mentén Bajorország, északabbra Csehország (Boémia) – mind kelta! Az áramlat körülöleli a Kárpát-medencét Galicia, délen meg Moesia által; s valahol a Fekete-tenger partjai körül (északon? – délen?) elenyészik. Vagy talán éppen onnét indult? És ez a tengernyi nép, amely annyi régészeti-történelmi nyomot hagyott hátra, egy adott pillanatban egyszer csak másképpen kezd beszélni: angolul, franciául, németül, csehül, ukránul és így tovább! És csak néhány „kiöntés”, tócsa maradt nyelvükből, mint Wells, vagy Bretány. Ennek ellenére népi karakterüket, egyéniségüket szívósan őrizték; az ír, a skót megmaradt írnek, skótnak, a maga s a környezete szemében – évszázadokig! Érdekes, hogy nem is mindenütt lehetett szükséges a beolvadás: egyes folkloristák véleménye szerint az avasi románság pl. kelta eredetű, de senki és semmi nem kényszeríthette őket odafent Szatmárban, hogy éppen románokká és ne magyarokká vagy ukránokká váljanak… Másrészt a spanyolországi bászkok háromezerévnyi el- és kiszakítottságban is megőrizhették anyanyelvüket. (Érdekes, hogy a Kárpát-medencén belül nem alakult kelta állam, holott kívülről körülvették a kelta formációk. Esetleges behatolásukat egy-egy helynév őrzi, pl. a Galac, nem csak a moldvai, hanem a Beszterce-vidéki is; nyelvünkben talán csak a pitvar őrzi hatásukat. „Négy”-et jelent, a ház megtoldott ereszét tartó négy oszlopot; ugyanúgy, mint az iráni eredetű „csárda” szóban!)
Na és akkor vegyük a székelyeket: valaha, zárt közösségeikben szigorúan őrizték nyelvük épségét; idézhetnénk megint Székely Istvánt a XVI. századból, aki egyáltalán a szép magyar nyelv példájának, mintájának a székelyt tekinti! (Holott külön székely nyelvjárás nem is létezik, szék-ek szerint öt, (esetleg hat) más magyar tájnyelvre ismerhetünk egyenként rá benne. Van viszont külön, „saját” székely stílus, modor, mentalitás – erről legközelebb… Székely csoportok kirajzásai, vagy egyéni kitelepedések román vidékekre már a XIX. században megkezdődtek, de az első világháború után tömegessé váltak. Az ember feltételezte volna, hogy ezek erősítették az itt-ott már meglévő magyar szórványokat. Megdöbbentő módon azonban ennek – majdnemhogy az ellenkezője történt!
Néhány példa személyes tapasztalataimból: Bukarest egyik régi kertváros jellegű negyedében, ahol az ötvenes években több mint két évig tanyáztam, a harmadik emeleten lakott egy Şuteu nevű öregedő cipész. Amikor felkerestem egy javításra szoruló szandállal, közölte, hogy eredetileg Sütőnek hívták, de már több mint 30 éve Bukarestben él, és elfelejtett teljesen magyarul; arra kért, időnként keressem meg és szóljak hozzá magyarul, hadd lássa, mire emlékszik még! (30 év során magyar templomba nem járt, magyar könyv, újság sem járt a kezében.) A másodikon, velem egy lakásban, ugyancsak ötvenen felüli zsidó házaspár, a férfi tisztviselő, zsidó mivoltukat öntudatosan kultiválták, de a lakásban Nagy István, Szolnai, Ziffer festmények, és Pallas Nagy Lexikona, teljes sorozat, a férfi viszont dzsentri módjára öltözködött és viselkedett. (E típusból még több is dolgozott bukaresti magyar szerkesztőségekben, nemcsak szerkesztő, de korrektor vagy könyvelő minőségben is.) Az alagsorban lakó házmester, eredetileg vízszerelő, temesvári sváb, ő is, felesége is a román s a német mellett kitűnően beszéltek magyarul, sőt Bukarestben felnőtt fiúk is, aki pedig egy ottani luxus-iskolába járt! A mögöttünk lévő telekről nyári éjszakánként a dohányvirág költői-filozofikus illata lengte be a szomszédos kis utcákat; ott egy „hangsúlyozottan székely” cenzor lakott, lánya most Svájcban takarítónő. Aztán ahogy lassanként megismerkedtem a várossal, elhűlve tapasztaltam, hogy az ottani magyarok közül hétfalusi csángók, s váradiak, bánságiak, még kolozsváriak és brassóiak is, többnyire jobban állnak magyar nyelvismeret- és használat dolgában, mint a betelepült székelyek! Vajon miért?
* Ódor László, – Élni idegenben – ahogy egy nyelvész-diplomata látja. Oslo, Magyar Nagykövetség, 2014. április 13.
(Folytatása következő számunkban)
Helikon (Kolozsvár)2014. augusztus 11.
Szoborháború alakul ki Nagykárolyban?
Még az is megtörténhet, hogy szoborháború alakul ki Nagykárolyban. A helyi tanács foglalkozik az európai uniós támogatás révén megújuló Főutca egyik terével. Egész pontosan két különböző szoboralkotást is szívesen látnának a hajdani Deák-téren, a későbbi Ion C. Brătianu-téren: az egykori román politikusnak, illetőleg Szent Flóriánnak.
Már a legutóbbi tanácsülésen is heves szóváltás és veszekedés alakult ki annak kapcsán, hogy két új mellszobrot állítana fel Nagykárolyban a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezete, mégpedig Ferdinánd román király mellszobrát a kastélykert egy kiemelt helyére képzelik el, míg vele szemben Ion C. Brătianu egykori miniszterelnököt az egykoron róla elnevezett téren látnák szívesen. A június tanácskozás alkalmával a városvezetőség jelezte, hogy a román katonai emlékmű melletti teret tartaná a királyi mellszobor számára megfelelőnek, illőnek.
Nemrégiben beszámoltunk arról is, hogy egy helyi vállalkozó nagylelkűségének köszönhetően ismét közterületre kerülhetne a Szent Flórián-szobor.
A tanácsban „legnagyobb szava" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának van, hiszen a 19 fős tagságból 11-en a tulipános listán szereztek mandátumot. Poósz Szabolcsot, a frakció vezetőjét, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének alelnökét faggattuk mindezek kapcsán. Elmondta, hogy még nem dőlt el véglegesen, milyen álláspontot képvisel majd a csoport. Ő maga a tűzoltók védőszentjének köztéri alkotása mellett fog érvelni. Mint indoklás gyanánt kifejtette: Szent Flórián köztéri alkotása nagykárolyi sajátosság, ellenben a politikusembernek nem sok köze volt ehhez a városhoz. Hírportálunk felvetésére elmondta, hogy sajnos nem tartja kizártnak azt, hogy egyfajta szoborháború alakuljon ki önös pártérdekek mentén.
Sérelmezi ennek kapcsán azt, hogy egy bizonyos kör kizárólag olyan alkotásokat szorgalmaz, amelyek jelképességükben nem a város egészének a lakosságához szólnak. Mint mondta, mások is újraállíthatnának több köztéri alkotást. Meglátása szerint eleve szerencsésebb lenne, ha politikusok helyett például írók, művészemberek mellszobrai kerülnének ki a városba. Vagy például szenteké.
nagykaroly.szatmar.ro, Erdély.ma2014. augusztus 11.
Az RMDSZ megkezdte az aláírásgyűjtést az államelnök-választásokra
Az RMDSZ ma megkezdte az államelnöki választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor államelnök-jelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a Szövetség szeptember 23-ig iktatja és adja le – jelentette be ma délelőtt Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke.
„Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek” – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök, majd kiemelte: „a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja.”
A főtitkár elmondta, Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri közösségünk értékeit és problémáit is. „A magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik és meghallgatják. A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel” – mutatott rá Kovács Péter.
A kampányfőnök tájékoztatása szerint országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a Szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.
Közlemény
Erdély.ma2014. augusztus 11.
Új mesteri szakok a színin
A nyár folyamán történt sikeres akkreditációk eredményeképpen két innovatív mesteri szakra hirdet felvételit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szeptemberben. A Korszerű zenei koncepciók és Alkalmazott bábművészet magiszteri szakokra szeptember 8-13. között lehet beiratkozni, a felvételi szeptember 15-18. között zajlik.
Korszerű zenei koncepciók néven indul átfogó mesteri szintű képzés, amely magyar nyelven kínál továbbtanulási lehetőséget azok számára, akik zenetanári alapképesítéssel rendelkeznek. A pedagógiai felkészülést az egyetem tanárképző intézete biztosítja, amely ugyancsak 2014 őszétől a Korszerű zenei koncepciók mesterivel párhuzamosan kínál képzési lehetőséget. A mesterképzésre elsősorban olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik a tanári pályán kívánnak előrehaladni, de azokat is, akik a zenekritikában, kutatásban látnak izgalmas lehetőséget, vagy a kórusvezetés-szervezés vonz.
Az Alkalmazott bábművészet szakra olyan alapképzést végzett jelentkezőket várnak, akik érdeklődnek a bábművészet iránt, de a kétéves képzés alatt elsősorban más szakterületeken való felhasználását szeretnék kipróbálni: pedagógiai, pszichológiai, terápiás-gyógyászati, reklámipari célokra. A hallgatóknak alkalmuk nyílik megismerni a bábművészet eredetét, műfaji és esztétikai sajátosságait, hatásmechanizmusait, hogy a későbbiekben módszerként szakszerűen alkalmazhassák mind az oktatásban, mind egyéb határterületeken.
Bővebb információkat az egyetem honlapján találhatnak az érdeklődők.
Szász Cs. Emese
Kiegészítés:
A Művészeti Egyetem honlapján az egyetemről:
A Művészeti Egyetem jelenleg alapfokon színész-, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális kommunikáció-multimédia – és látványtervezés szakokon biztosít képzést, színművészet, bábművészet, művelődésszervezés (impresszárió), drámaírás szakokon pedig magiszteri fokozatú oktatást. Az Egyetem keretében működik színház szakterületen doktori képzés is.
Az Egyetem mindezek mellett előadás-művészeti intézmény is, rendelkezik színházi (Stúdió Színház) és bábszínházi (Stúdió 2.1) előadótermekkel, melyekben a hallgatók és művész tanárok lépnek fel professzionális színházi évadok keretében.
Székelyhon.ro2014. augusztus 11.
Orbán Árpádra emékeztek Bereckben
Orbán Árpádra, egykori megyei tanácselnökre emlékeztek vasárnap Bereckben. Orbán Árpád szülőfalujában emléktáblát is avattak.
Emléktáblát avattak Orbán Árpád emlékére Bereckben, amelyet az ő támogatásával épült művelődési központ épületére helyeztek. Az eseményen jelen volt Orbán Árpád özvegye Paizs Mária is. A Petrovits István képzőművész által készített emléktáblát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Dimény Zoltán, a község polgármestere leplezték le. Ferenczi László, nyugalmazott iskolaigazgató az eseményen kifejtette: a település sokkal tartozik annak az embernek, aki a falujáért több évtizeden keresztül áldozatos munkát fejtett ki. Az igazgató elmondta: Orbán Árpád hagyatéka nem más, mint a szeretet, az alkotás és építés valamint az, hogy gondját kell viselni másoknak
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elődjét méltatva elmondta: Orbán Árpád egy erélyes, keménykezű, de ugyanakkor egy jó szívű ember volt. Építő ember volt, aki a bírálatok ellenére is előre tekintett, hiszen sokan kiálltak mellette: a ’90-es évek elején nem volt könnyű vezetni egy közösséget. A megye jelenlegi elnöke felszólalásában az elődjéhez fűződő személyes kapcsolatáról is beszélt: „Orbán Árpád és felesége, Marika néni közel két évtizeddel ezelőtt sokat segítettek a szakmai pályám elindításban, mint erdésztechnikus és mint politikus. Az ők közbenjárásuknak magánemberként is sokat köszönhetek.”
A megemlékező család tagjai közül Orbán Mária mondott köszönetet az egybegyűlteknek: „Árpád tudta, hogy Bereck lakosságának szüksége van a művelődési központra, és lelkesen dolgozott annak megvalósításán. Mindig fontosnak tartotta, hogy valami konkrét maradjon utána, szerette a szülőföldjét ezért is akart itt végső nyugalomra térni.”
Az emlékplakettet Máté Róbert-Béla római katolikus plébános áldotta meg. Az eseményt a helyi oktatási intézmény kórusa, valamint Sárosi Réka szavalata tette még ünnepélyesebbé.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro