udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6943 találat lapozás: 1-30 ... 4201-4230 | 4231-4260 | 4261-4290 ... 6931-6943 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2014. augusztus 25.

Hivatalos: marad az ágyú Háromszéken
A Hivatalos Közlönyben is megjelent az a Kormányhatározat, amely garantálja, hogy Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúja végérvényesen a Székely Nemzeti Múzeumban marad.
Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke az ágyúval kapcsolatban kifejtette: „Kelemen Hunor miniszteri mandátuma olyan lehetőséget teremtett számunkra, amelyet ki is használtunk: hazahoztuk az ágyút. Akkor három hónapra kaptuk kiállításra. Nyilván érzelmi kérdés ez a székelység számára, így azt is fontosnak tartottuk, hogy itt maradhasson, azaz, ahogy mi fogalmaztunk, itthon maradjon. Hosszú ideig tartó jogi hercehurca kezdődött a megye és a Román kormány között. A magyarság dolgai általában nehézkesen haladnak a fővárosban, de ha bele tudunk szólni a politikai kérdésekbe, akkor haladnak. Kelemen Hunor is szívén viseli az ágyú ügyét, így ez a kérdés is prioritás maradt, az eredmény pedig most már a Hivatalos Közlönyben is látható”.
Mint ismeretes, Gábor Áron ágyúiból csupán egyetlen példány maradt fenn, amelyet 40 évig Bukarestben, többnyire egy raktár mélyén tároltak. A történelmi darabot 2010-ben szállították vissza Háromszékre. Azóta a háromszéki 1848-49-es szabadságharc kiemelt fontosságú emléke Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. Ideiglenes kiállításon volt Kézdivásárhelyen és Baróton. Az elmúlt 3 évben több tízezren nézték meg a székely nemzet ereklyéjét.
maszol.ro

2014. augusztus 25.

Romániában még soha nem termett ennyi búza
Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter hétfőn azt monda, hogy idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt.
A miniszter arról is beszámolt, hogy 44 éve legtöbb, 1,1 millió tonna repcét takarítottak be az idén, miközben 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
maszol.ro

2014. augusztus 25.

R. T.
KMN 2014
Meg kell menteni a külvárosi magyar oktatást Kolozsváron
A kolozsvári iskolaigazgatók szerint a tanügyi törvény és a tanárképzés hiányosságai tesznek leginkább keresztbe az oktatásnak.
A kolozsvári magyar oktatás jövőjéről beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napokon az öt magyar iskola vezetője: Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Irsai Mónika, az Onisifor Ghibul Elméleti Líceum aligazgatója, Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Tímár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója, Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója, és Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Az iskolavezetők tulajdonképpen egyetértettek abban, hogy a magyar oktatás, de akár általában az oktatás legnagyobb kerékkötője maga az oktatási törvény, amely egyfelől folyton változik, másfelől nem biztosít elég mozgásteret az iskolaigazgatóknak. A régóta ígért decentralizáció helyett még inkább központosítottá vált az oktatás, és többen is kiemelték, hogy a magyar főtanfelügyelő-helyettes is tudna arról mesélni, milyen törvény, illetve önkényes döntések adta nehézségekbe ütköznek a főtanfelügyelőségek a munkájuk során.
Az iskolaigazgatók iskoláik kínálatának bemutatásával kezdték. Vörös Alpár az általános iskolai képzőművészeti oktatást és a líceumi közgazdasági oktatást emelte ki, amellyel kapcsolatban cáfolta, hogy ez gyenge lenne, és fontosnak tartotta az egyes iskolák sokféle szakának megtartását (volt ugyanis korábban olyan javaslat, hogy egy-egy iskola csak egy profilt képviseljen, de ezt nem tartja célravezetőnek), mivel különböző érdeklődésű, beállítottságú diákok közös projektjei nagyon fontosak. Irsai Mónika elmondta, az Onisifor Ghibuban alapítása óta létezik magyar tagozat, amely az iskola hagyományos profiljához kapcsolódva természettudományi osztályt jelent.
Tímár Ágnes az intenzív angol és német nyelvosztályokat, valamint a kiadványszerkesztői szakosztályt emelte ki; utóbbiról elmondta, hogy az IDEÁ-val együttműködve szinte önkéntes rendszerben oktatják a szakmára a diákokat. Kósa Mária a magyar és angol színjátszó kört említette, mint a Brassai sajátossága, míg Popa Márta, az unitárius kollégium sokszínűségét emelte ki. Székely Árpád a református kollégium óvodai csoportjait és a posztliceális képzést említette sajátosságként, valamint azt, hogy ősztől hároméves szakoktatást is indítanak, amellyel kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy engedélyeznek-e három osztályt, vagy csak kettőt.
Ami a problémákat, és az esetlegesen bizonytalan jövőképet illeti, Vörös Alpár kiemelte, a román döntéshozók is érezhetik, milyen az, amikor román osztályok szűnnek meg azért, mert van magyar iskola, és a diákok nem kényszerülnek román osztályt választani. Emiatt következő lépésekre kell felkészülni, hogy ne szűküljön az oktatási paletta – mondta. Kiemelte még, hogy magyar osztályok terén falusi összevont osztályok, iskolák megszűnésére lehet számítani, és a kolozsvári iskoláknak fel kell készülni arra, hogy ha ezek a diákok a megyeszékhelyre jönnek tanulni, nekik is megadják a lehetőséget, hogy tehetségük, érdeklődésük függvényében tanulhassanak.
Irsai Mónika a külvárosi iskolák problémáiról beszélt:
hátrányosnak tartja, hogy csak három külvárosi iskola van Kolozsváron, ahol magyarul is tanítanak, és ez a magyar diákok lemorzsolódásához vezet. Elmondta, ezekbe az iskolákba sok vegyes házasságból származó diák jár, akik, amennyiben megszűnik a magyar tanítás, a román tagozatra kerülnek át, mert a szülők nem tudják bevállalni a belvárosba járatást. A külvárosi iskolák további előnyei mellett említette, hogy főleg az elemi osztályokban plusz megterheléstől szabadítja meg a kisdiákokat, akiknek így nem kell naponta több órát utazniuk iskolába, illetve nem válnak szülőfüggővé, hanem magukra tudnak iskolába járni, és ez a baráti társaságok kialakulásához is hozzájárul.
Irsai szerint a külvárosi iskolák működtetéséhez az infrastruktúra megvan, a probléma inkább a tanárokkal van. Ez egyfelől szintén a tanügyi törvényből adódik, hogy az iskolák nem tudják megválogatni a tanárokat, és egy-egy címzetes helyet nyugdíjazásig megtarthat az illető tanár, másfelől abból származik, hogy az itt tanító tanároknak gyakran nem ez az egyetlen posztjuk, így nem tudnak annyira résztvenni az iskola életében. Ha meg szeretnénk tartani ezeket az iskolákat, a tanárok elosztására kell odafigyelni – emelte ki.
Popa Márta szintén a tanárképzés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte nem a túlélésre, hanem a minőségre kell koncentrálni, és nem az a „túlélő”, aki a legerősebb, hanem az, aki képes a változásokra reagálni. Az oktatásban is ilyen szemléletet tart fontosnak, a lexikális tudás alapú oktatásról az alkalmazott tudás alapúra való áttérésre.
A minőséget abban látja, amikor a tanár és a diák is a maximumot képes nyújtani, és meggyőződése, hogy a tanárképzést és a tanár társadalomban kialakult képét egyaránt meg kell erősíteni. Kósa Mária szintén azt emelte ki, hogy az oktatásban a legfontosabb a humán erőforrás, további negatívumként a pénzosztási rendszer problémáit emelte ki, valamint azt, hogy egy teljesen centralizált rendszerben nehéz jövőképet kialakítani. Székely Árpád az opcionális tantárgyak visszaszorítását is problémaként nevezte meg, mivel azok még valamelyest lehetőséget adtak a tantervek merevségének feloldására, és attól tartott, hogy a művészeti órákat is tovább csökkentik, amelyek szintén fontos képzési-nevelési pontot jelentenek az oktatásban.
Transindex.ro

2014. augusztus 25.

Emlékkonferencia Márton Áron püspökről
Harmadik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a néhai püspök születési évfordulója környékén a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson. Az idei megemlékezést augusztus 30-án, szombaton tartják.
Lázár Csillától, a Márton Áron múzeum vezetőjétől megtudtuk, első alkalommal 2012-ben szervezték meg a konferenciát. Akkor az volt a cél, hogy a Márton Áron életével foglalkozó kutatások a szélesebb közönséghez is eljussanak. Következő évben úgy döntöttek, a szakmaiságot ötvözik a megemlékezés jelleggel. Lázár szerint ez a döntés igencsak jónak bizonyult, a visszajelzések alapján a szervezők pedig úgy döntöttek, hagyományt teremtenek a rendezvényből. „Idénre is szerettük volna ezt a kettősséget megőrizni. Ezúttal is olyan szakembereket hívtunk meg, akik sokat foglalkoznak a püspök életútjának, illetve a katolikus egyház történelmének a kutatásával. Természetesen az ünnepélyességről, megemlékezésről sem feledkezünk meg” - hangsúlyozta a csíkszentdomokosi múzeum vezetője.
Erdélyi premierként dokumentumfilm
Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Tamás József püspök mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el. Marton József nagyprépost, teológiai tanár, egyháztörténész Márton Áron, az ember címmel tart előadást, ő a püspök hagyatékának gyulafehérvári kutatója és kiadója.
Balogh Margit történész a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, egyháztörténész, Mindszenty József biográfusa, kutatója, és mint ilyen, a korszak jó ismerője. A Mindszentyre és a magyarországi katolikus egyház 1945 utáni helyzetére vonatkozó kutatásai során számos olyan dokumentumot tárt fel, melyek közvetlenül Márton Áronra, illetve az erdélyi katolikusokra vonatkoznak. Ezeket a – brit és orosz levéltárakból származó – dokumentumokat mutatja be előadása során.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke a CNSAS (a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács) archívumában található, Márton Áronra és a katolikus egyházra vonatkozó iratanyag kutatójaként beszél majd a jelenlevőkhöz.
Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora arról értekezik, hogy miként függ össze egy boldoggá, illetve szentté avatásra előterjesztett személy ismerete, népszerűsége magával a szentté avatási eljárással, illetve milyen eseményekben érhető tetten Márton Áron püspök tiszteletének folytonos növekedése Erdélyben.
Az előadások után Xantus Gábor filmrendező Márton Áronról készült alkotását, az Emelt fővel című dokumentum-portréfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, mely film keletkezésének és felújításának körülményeiről a rendezővel és munkatársával, Jakab Gábor atyával lesz beszélgetés.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a budapesti Márton Áron Társaság támogatja.
Rédai Botond , Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

Semjén: Budapest kiáll az autonómia mellett
A magyar kormány „teljes mellszélességgel” a külhoni magyarság autonómiatörekvései mögött áll – mondta a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes a külképviseleti vezetők értekezletén hétfőn Budapesten.
Semjén Zsolt kiemelte: az egyes autonómiakoncepciókat az adott nemzetrésznek, közösségnek kell kidolgoznia, és a magyar kormány azt támogatja, amelyet a közösség a saját megmaradásáért kimunkált. Soha nem követeltek olyat, amire ne lenne példa Európában, vagy ami ne lenne általános. az autonómia a közösség szintjén emberi jognak számít – rögzítette a kormányfő helyettese, aki kijelentette: „ha másoknak jár, nekünk is jár”.
Úgy fogalmazott: a magyar állampolgársági törvény támadhatatlan, nem tartalmaz etnikai aspektust. A törvény semmilyen olyan pontot nem tartalmaz továbbá, amely különbözne a körülöttünk lévő országok gyakorlatától.
A rendezvényen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. Leszögezte: Magyarország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amelynek politikai intézményrendszerét – az európai értékek szempontjából – „töviről hegyire” átvilágították – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium idei külképviselet-vezetői értekezletén.
„Mi, kérem, át vagyunk világítva” – mondta a kormányfő a nagykövetek előtt. Szavai szerint a közös európai értékek szempontjából „pápábbak vagyunk a pápánál”, mert nemcsak teljesen átvilágították Magyarország politikai intézményrendszerét, hanem a kormány ennek során eltűrte a kettős mércét is. A kormányfő az eddigi gazdasági intézkedésekről is beszélt. „Nem az a dolgunk, hogy megvédjük, amit elértünk, hanem az, hogy bemutassák azokat a lehetőségeket, amelyek az elmúlt évek sikereiből fakadnak” – magyarázta.
„S miután elkötöttük magunkat az ideológiai megközelítésű külpolitikától – folytatta –, sokkal nyitottabban tudunk kapcsolatokat építeni olyan államokkal is, amelyek nem a nyugati szövetségi rendszerhez tartoznak.”
Egyértelművé tette egyúttal azt is, hogy Magyarország helye a nyugati szövetségi rendszeren belül nem képezi vita tárgyát, „de a kormány nem követi azt a külpolitikát, amely szerint minden külpolitikai kérdés középpontjába az értékkérdéseket kell állítani”. Megítélése szerint az értékkérdések fontosak – a NATO és az EU is bizonyos mértékig értékközösség –, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországnak úgy kell viszonyulnia a szövetségi rendszerén kívüli országokhoz, hogy mit gondol azok kultúrájáról, politikai intézményrendszeréről, demokráciájáról.
Navracics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a rendezvényen kiemelte: a külpolitika három alappontja továbbra is az euroatlanti elkötelezettség, a közép-európai szomszédságpolitika, valamint a nemzetpolitikai elkötelezettség.
Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

„Mária ötéves leánykája”
Immár fél évtizede, hogy az Erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiója is olyan hullámhosszra van hangolva, amelyen átrezeg az evangélium mindenkori hangja – hallhattuk Szűz Mária Világ Királynője, a kápolna védőszentjének ünnepén, pénteken a szabadtéri búcsú alkalmával a stúdió és a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház kertjében.
A homíliát György Imre újmisés mondta, aki gyakorlati évének egyik részét a szombatfalvi Szent György-plébánián töltötte, és hétfőnként szolgált a Mária Rádióban. Az őt köszöntő beszédben Dávid Gyöngyi a révbe érkezés és az útra bocsátás keresztablakában azt kívánta: „a Nagyasszony igenje maradjon mindig veled”.
Az ünnep szónoka a napi evangélium alapján a templomról, a találkozásról és a boldogságról beszélt. A templomban az Ég és földdel, az élő az élővel, Istennel és önmagunkkal találkozunk. A szónok embertársainkkal és önmagunkkal való kapcsolataink felülvizsgálatára buzdított. Mária olyan templom, amelyben az Ige vett lakást a megtestesülés pillanatában. Boldogságának titka és forrása, hogy nemcsak hallgatta Isten szavát, hanem meg is valósította. Üzenete: boldogságunkat ne tegyük függővé a külső, mulandó dolgoktól – keressük lelkünk mélyén. Kimondva-megélve: „legyen a Te igéd szerint”.
László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa forrásként látja a Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának jelenvalóságát. Köszönetet mondott a Bartók házaspárnak, amiért az épület „a kegyelem helyévé lett”.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

Komlófesztivál lesz Keménynagyszőlősön
Augusztus két utolsó napján immár másodszorra rendeznek komlófesztivált a Dánoshoz tartozó Keménynagyszőlős faluban, a komlófarmon. Nem csak a komlóról, sörről szól a fesztivál – bár ez lesz a sláger –, lesz népművészeti vásár, biotermék és kézműves bemutató is.
A fesztivált szombaton este 6 órakor nyitják meg, s a szervezők azt ígérik, hogy a megnyitón jelen lesznek az ország legnagyobb komlóterjesztőinek képviselői, de eljönnek a legismertebb sörgyárak képviselői is, akik az Erdélyben ötszáz éve termesztett komló végtermékét, a sört fogják bemutatni és kóstolásra elhozni a fesztiválra.
A fesztivál színpadát egy komlóültetvény melletti harmincezer négyzetméteres platón állítják fel, körülötte a jellegzetes őszi betakarítási idény tartozékai szolgáltatják a díszletet (komlótövek cserépben, söröshordók, sütő- és disznótökök, kóréból készült pavilonok) továbbá őszi virágok, muskátlis kosarak. Az egész teret betöltik majd a kiállító standok, sörárusító teraszok, lacikonyhák.
A komlófal elé felállított színpadon közkedvelt együttesek (Taxi, Sarmalele Reci, Fără Zahăr, Paula Seling, Emeric Imre, Viu Grai, Genţiana, Liana Şuteu) lépnek fel, de marosludasi, radnóti, fehéregyházai, búni népi zenekarok is. A fő attrakció minden bizonnyal a sörpatak lesz. Ez egy 15 méter hosszú mederben csörgedező, a „partján” cserépbe ültetett komlótövekkel szegélyezett patakocska lesz, amelyben ezúttal nem víz, hanem sör folyik, s a meder végén vízesésszerűen ömlik alá egy nagy söröshordóba a folyékony kenyér. A hordóra csapot szerelnek, amelyből folyamatosan ömlik a korsókba a habzó nedű. A hordót kiszolgáló személyzet szász nemzeti viseletben (a férfiak bőrkötényben, a nők színes németes öltözékben) öltözik, tekintettel arra, hogy a falu a Segesvár környéki szász települések egyike.
Gyakorlati bemutatók is lesznek, amelyek során a közönség megismerkedhet a sörkészítés rejtélyeivel, erről szakemberek mesélnek majd az érdeklődőknek, de korabeli metszeteken, képeken, fényképeken is szemlélhetik a környékbeli sörkészítés 19–20. századi módját. Emellett a sörfőzésnél használatos korabeli eszközökből is kiállítanak jó néhányat.
A kicsiknek játszóteret rendeznek be a fesztivál keretében, a nagyobbak sportrendezvényeken vehetnek részt. Mindezek mellett nép- és iparművészeti tárgyakat árulók, játékkészítők, kézművesek is várják sátraikkal a nagyérdeműt, de lesznek helyben alkotó képzőművészek is. Emellett zöldség- és gyümölcsárus standok is várják a látogatókat.
A Maros megyei fejedelem halálának helyén
Érdemes ellátogatni a Keménynagyszőlős és Szásznádas közötti szekérút mellett, a falutól nem túl nagy távolságra álló sokszög-alapú, sátortetős emlékműhöz, amelyet az 1662-es csata helyszínén állítottak fel. Itt ütköztek meg 1662. január 23-án Kemény János volt-fejedelem valamint Apafi Mihály regnáló fejedelem és az őt támogató jenői bég, Kucsuk Mehemed hadai. Keményt Montecucolli császári seregei cserben hagyták. A harcban Kemény János csapata maradtak alul, maga a fejedelem is itt halt meg: állítólag lovak taposták halálra. Kemény János volt az egyetlen erdélyi fejedelem, aki a mai Maros megye területén született (Magyarbükkös, 1607. december 14.) és ugyancsak a megyében halt meg (Keménynagyszőlős, 1662. január 23.).
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (II.)
Minden nemzetnek megvannak a maga al- vagy fiók-etnikumai, pót-népcsoportjai; ezek gyakran az unokaöcs: „szépséges mákvirág”, vagy a nagybácsi: „vén ütődött” jellegzetességeit viselik, de ugyanilyen gyakori az idillista általánosítás, a „fönn a magas hegytetőn, hangzik a havasi kürt” s hasonlók. Ismertem sok olyan jóhiszemű magyarországi értelmiségit, akiknek képzeletében „a székely” hatgyermekes családapa, a havason rovásírásos pásztorbotjával elűzi a feles számú medvéket, szellemes aforizmákban fejezi ki magát, és mindegyre a Szűz Máriához fohászkodik! Az „új idők” e képen legelőször a „hatgyerekeseket” ritkították meg – bizony a Székelyföld sok vidéken is baranyás egykézés terjedt el –; rovásírásos bot legfennebb a parajdi múzeumban van, s az is hamisítvány; medve még akad a kukák meg a gyümölcsösök körül; ami pedig a Szűz Máriás fohászkodásokat illeti, csak temérdek …-tal adhatók még ma is vissza. Az viszont nem igaz, hogy a székely „soviniszta és elzárkózó”, ez legfennebb egyes színigazgatókra és kultúrfelelősökre lehetett érvényes! Éppen ellenkezőleg! A közismert adomákkal szemben mindenki tud olyan eseteket, mint amelyek velem is meg-megtörténtek, például: este a sötét kézdivásárhelyi utcán megkérdek magyarul valakit, van itt valahol trafik? – és: „pázsiná csélélalta” felelik elemi iskolai reminiszcenciával, mert érzik a kiejtésemen, hogy nem helybéli vagyok. (A román kifejezés értelme: „a másik könyvoldalon”!) A Fekete-tenger partján egy tudományos kutató intézetben négy óra hosszat beszélgettem egy szakemberrel a kontinentális talapzat érdekességeiről, s a búcsúzáskor elárulta, hogy udvarhelyi származású, s ugyanaz a vezetékneve, mint nekem! 1989-ben egy sepsiszentgyörgyi banketten, ahol asztaltársaim csak románul voltak hajlandók csevegni, holott csupa Molnár meg Császár nevűek voltak; ugyanekkor mellém húzódott a brassói román színház egyik művésze s azt duruzsolta a fülembe, hogy ezek a szentgyörgyi magyarok milyen soviniszták, például csak azért hozták létre a magyar színház román tagozatát, hogy a brassói román színház közönségét elcsábítsák, s ezzel gyengítsék színházuk munkájának értelmét! (Azért egyes történelmi pillanatokban hangsúlyozták a magyar nyelv jelentőségét is. Évekkel azelőtt Király Károly volt a megyei párttitkár, utána Nagy Ferdinánd, majd egy Rab nevű, abból a bizonyos zajzoni családból. Érzelgős hangon emlegették, hogy a „Királyság” és a „Nagyság” korszakai után, ím elérkezék a „Rabság ideje”. Viszont, amikor 1989 decemberében a forradalmi hangulatú tömeg behatolt a megyei pártbizottság épületébe, az első titkár felkiáltott: „Jaj, jóemberek! Ne bántsatok!” A helybeliek így viszonozták: „Ne is bántsátok, mert né milyen okos ez! Egy perc alatt megtanult magyarul, de azelőtt évek alatt sem volt képes!” És nem is bántották!) Beke György termékeny és népszerű riporter volt, aki akkoriban minden lapot, folyóiratot teleírt, és 40 év alatt 26 kötete jelent meg, mégis mindég mellőzöttségről panaszkodott; utolsó panasza: a Változás után kiköltözött Budapestre, egyszer csak hallja a nyitott ablakon keresztül a tömbház udvaráról, két szomszédasszonya társalgását: „Mondja csak Mariska, hogy hívják ezt a román írót, aki fölöttem lakik?” Uzoni születésű volt s a székelység ideológusának tekintette magát. (Népszerű is volt, de olyasmikért is, hogy bizonyos kölcsönzött szófordulatokat súlyosan félreérthető módon alkalmazott, s ezt, sok olvasó szellemességnek vélte; pl. Számba venni jó és A miniszoknya sem fenékig tejfel! Voltak azonban komolyabb „szembenézései” is. Középiskolai dolgozatok alapján készült felmérésekben szóvá tette, hogy a végzős osztályok magyar nyelvű dolgozataiból az a megdöbbentő tény derül ki, hogy nyelvezetük szegényesebb, sablonosabb, ízetlenebb, mint a néhány évvel alattuk tanuló osztályoké!)
Nagyon komoran hallgatott eleinte, amikor arról beszéltünk neki, hogy a „székelyei” sok fele nem adják gyerekeiket magyar iskolába, ha nagyvárosba kerülnek; nem olvasnak magyar újságot, nem járnak magyar színházba… Eleinte csak morgott: „A székelyek számára a társadalmi megbecsülés, az elismertség mindég is fontosabb volt, mint bármi más”… „A 19. század végén a székely leesett a fejlődés körhintájáról.” „Székelyföld, Marosvásárhely kivételével, kiesett az urbanizációból, a technikai civilizációból!” „Ha elmegy ma Bukarestbe, Temesvárra, a modern civilizáció, az urbanizációs erő össze van kötve a román nyelvvel!” Igen! – és felemelte a hangját és kezdett kivörösödni: „Az emancipáció a varsági, az atyhai, a kászonaltízi, az oklándi székely számára: a román nyelvvel együtt jelentkezett, ezért nézhetik le?”… És már ordítozott: „Bezzeg, hogy röhögtetek a múltkor, hogy a színi akadémista lányokat fölvitték Bukarestbe tapasztalatcserére, és amikor megkérdeztétek az egyik székely lányt utána, hogy mi jelentette számára a legnagyobb élményt a főváros művészeti életéből, azt felelte: az, hogy az Ambasador szálloda fürdőszobájában két vécé volt, »az egyikbe pisiltünk, a másikba az izénket mostuk«, na ugye, micsoda röhej!... De hogy honnét jöttek ezek, mi van az agysejtjeik mélyén? Te is – fordult felém –, te magad mondtad, milyen nevetségesnek tartottad, ha nagyanyád, amikor még háromszáz éve sincs, hogy igenis hajtott! A lányokat Giraj kán »színi akadémiájára« vitték Bahcsiszerájba, sürgetted, menjenek már valahova, mindég azt felelte: »Minek siessünk, nem hajt a tatár!« Pedig de ott is csak arra tanították őket, mint Vásárhelyen a te művész-pedagógus barátaidat, hogy Hopsza Sári sarokra!... a gyerekek arcába pedig horgot akasztottak és úgy hurcolták őket a rabszolga kereskedők elé!... Mit tudjátok tiii!” Jól van Gyuri, feleltük, mindenki őseinek megvan a maga szörnyű történelme! De a szenvedésen kívül mást is műveltek! Miket építettek máshol! Festettek, utat vágtak! Ott van például a csíksomlyói búcsújáró hely! Háromszáz év nem volt elég ahhoz a székelyeknek, hogy a szeredai letérőtől egy pár kilométernyi tisztességes „zarándok-utat” építsenek a Csíksomlyói Szűz Mária templomáig, s onnét fel a kápolnáig!... Nézd meg máshol, bárhol a világon; az ilyen helyekhez vezető utakat: kapuk, oszlopok, emléktáblák, díszkapuk, fogadalmi oszlopok, padok, lugasok… oszl… Ám Beke arca ekkor már sötétvörös lett és ordított: „Az egyház mért nem gondoskodott róla? A híres nagy papjaitok! Azok azt mondták, ha a csángók Moldova felől azokon a szűk ösvényeken is fel tudnak jönni, akkor a székelynek is legyen jó az a mellékutca, elég széles!” – és felkapta a szerkesztőségi telefon-kagylót és többször hevesen a villára sújtott vele. Beke, sajnos, azóta elment, végleg… S ma, megint írja az újság: Csíkszeredában régizene fesztivál! Ehhez különleges jussuk is van, ottan őrzik a Kájoni-kódexet, a magyar zeneirodalom első nagy monumentumát: háromszázötven évről ezelőttről tartalmaz kortárs nyugati zenét, saját szerzeményeket, gyűjtött népdalokat… És akkor, kérdezzük megrettenve, hogy lehet, hogy noha itt született Kolozsvár környékén, a kalotaszegi Jegenyén, sőt Kájon is errefelé van, hogyan lehetséges, hogy az utóbbi ötven-hatvan évben Kolozsvár zenehallgató közössége – itt, ahol több ezer magyar diák tanul –, csakis úgy részesülhetett rangos, gazdag műsorú Kájoni-esetben, hogy egy francia – ismétlem: francia! – misszió tartott néhány éve egy Kájoni-estet? Nem a csíkiak és nem is a helyiek, ahol annyi zenei intézmény és annyi ilyesmire váró hallgató létezik? Ezt kellene most valahogy kimagyarázni…

2014. augusztus 26.

Megtarthatják tankönyveiket a kisiskolások
Az elemi osztályos tanulók megtarthatják tankönyveiket – jelentette ki Remus Pricopie tanügyminiszter, hozzátéve: a többi évfolyamon, év végén a diákoknak vissza kell szolgáltatniuk a tankönyveket az iskolának.
A tárcavezető azzal indokolta az elemiseknek járó kedvezményezést, hogy sok családban más könyv nincs, csak a gyerekek tankönyvei. Hozzátette: a gyerekek még nagyon kicsik ebben a korban és úgyis tönkreteszik a tankönyveket, akkor már inkább maradjon náluk.
2014-ig a tanügyminisztérium évente 16 millió lejt költött tankönyvekre, ezek egy része darabonként 1,30 lej volt. A tankönyvek felújításával és lecserélésével azonban jóval többet költ majd erre a tárca. Idén az I. és II. osztályosoknak úgy tankönyvekből kellene tanulniuk, ám ezeknek az iskolakezdésre tervezett elkészülése még mindig kérdéses, részben a minisztériumi pályáztatás nehézkes volta miatt.
marosvasarhelyiradio.ro, Erdély.ma

2014. augusztus 26.

Emlékjel a hunok királyának – Augusztus 20-a a kézdialmási Avas-tetőn
Augusztus 20-án a kézdialmási Avas-tetőn is megemlékeztek államalapító Szent István királyunkról. A bensőséges hangulatú ünnepségen Kézdialmás és Lemhény katolikus plébánosai celebráltak rövid szentmisét, beszédet mondott Molnár István polgármester, majd Cserei Lázár egyházi megyebíró a magyar történelem dicsőséges napjait idézte fel.
A megemlékezést a legendákkal övezett Avas-tetőn tartották. Talán ez az egyetlen olyan felsőháromszéki magaslat, ahonnan belátható Kézdiszék majd’ minden szöglete. A mesés panoráma kárpótol a mintegy negyvenpercnyi mászásért.
A tetőn dr. Kádár László hagyományőrző is jelen volt, aki erre az alkalomra díszes huszárruháját ősi magyar kaftánra cserélte. A szépszámú érdeklődőnek éppen a ló irányítását magyarázza.
A lovat a harcba induló íjászok csak lábukkal irányították, hiszen egyik kezükben az íjat, a másikban a nyílveszőket tartották. Megülni a lovat, közben óvatos térdmozdulatokkal irányítani, és az ellenséget is célba venni, bravúros teljesítmény – mondta és szemléltette a hagyományőrző. Szent István király napján egy magas rúdra a székely zászlót is felvonták.
Cserei Lázár kezdeményezésére a tetőn a – helyi legenda szerint – Jézus lábnyomát őrző obeliszk szomszédságában található kőtömböt emlékjellé alakították át. A kivitelezésnél a lemhényiek és az almásiak példásan összefogtak. A kőtömbön, amelyre a hun király nevét rovásírással is felvésték, következők olvashatók: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila volt (395–453). Ura volt ő minden földnek a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig”
Dr. Kádár rövid bemutatóval demonstrálta, miként zajlott egykoron a lóhátról való íjazás. Dr. Kádáron kívül még nyolcan viseltek ősi ruházatot.
A rövid megemlékezésen szentmisét celebráltak a két település egyházi méltóságai Legendák az Avasról Az Avas-tető elnevezéséről több történet is kering. Egyik szerint a hegynek is beillő domboldal egykoron nem volt kopár, egy nagy vihar azonban ledöntötte a fákat, ezek egy része elkorhadt, úgymond: megavasodott. A fáma szerint a tetőn egykoron ősi település állt, a kommunizmus éveiben, 1953-ban a csúcson aranyleletre bukkantak, ezt a katonaság ismeretlen helyre szállította. Egyesek tudni vélik, hogy egy régi – feltehetően királyi – sírban rejtőzött a mesés kincs… Bartos Lóránt
Székely Hírmondó, Erdély.ma

2014. augusztus 26.

Napirenden a marosszentgyörgyi Petőfi-szobor
A következő önkormányzati ülésen napirendre kerül Marosszentgyörgyön a Petőfi-szobor felállításáról szóló határozat. A község és az iskola vezetői azt szeretnék, ha a szobor a központban található tanintézet előtti kis zöldövezetet ékesítené, s a szobor makettje már el is készült.
Tavaly három Petőfi-szoborral gazdagodott Maros megye, s idén még egyre van kilátás. Marosszentgyörgyön ősszel tervezik a lánglelkű költő szobrának avatását, a műalkotás a községközpontban lévő Constantin Romanu-Vivu szobrát „ellensúlyozná”.
A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs szerint a szentgyörgyi magyarság már rég vágyik egy magyar vonatkozású köztéri műalkotásra, hisz jelenleg a településen található Constantin Romanu-Vivu szobra, ami a román közösségé, s van még egy sárkányölő Szent György-szobor, ami mindenkié. Az ősszel felállítandó Petőfi-szobor a magyar közösségé lenne, és közvetlenül a Constantin Romanu-Vivu szobra mellett is kapna helyet, hasonló formában és méretben.
„Bálint Károly vásárhelyi szobrászművész készítette a makettet, teljesen megfelel a mi elvárásainknak, ugyanis mellszobor, mint a Romanu-Vivu-szobor, sőt méreteiben is szinte azonos. Bronzszobor lesz majd. Elindítottuk az engedélyeztetési eljárást. Elmentünk Marosludasra és Segesvárra is, megtudakoltuk, hogy nekik milyen problémáik voltak a Petőfi-szobor felállításánál. Egy csomó engedélyeztetési eljárás kell nekünk is, építési engedély, illetve jóváhagyás a kulturális minisztériumtól és a megyei kulturális bizottságtól. A szobor felállításáról szóló tanácsi határozattervezet készül jelenleg, szeptemberben napirendre is tűzzük, s a tervek szerint idén ősszel fel is avatjuk a szobrot” – mondta érdeklődésünkre a községvezető.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

2014. augusztus 26.

Állagjavítási munkák a Sapientiánál
A Sapientia egyetem bentlakásának rendbetételével kezdik el a csíkszeredai felsőoktatási intézmény felújítási tervének megvalósítását. A kivitelezési szerződést a napokban véglegesítik, a munkálatokhoz pedig jövő héten fognak hozzá. Az építkezés ütemezéséről hétfőn tartottak megbeszélést.
A csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. nyerte el a Sapientia egyetem épületének felújítási jogát. A teljes átalakításra tavaly júliusban készítettek egy nagyszabású tervet, a kivitelezésre azonban csak kétmillió eurónyi összeg áll a rendelkezésükre. Az egyetem vezetősége végül úgy döntött kezdetben a csak a legfontosabb állagmegőrző munkálatokat végzik el.
Munkák az első ütemben
Kósa Istvánnak, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánjának elmondása szerint első körben a bentlakást teszik rendbe, azaz a szobákat újrafestik és a fürdőszobákat teljesen felújítják. Amint az építkezési engedélyt megkapják a csíkszeredai városházától, hozzáfognak az ablakok cseréjéhez és a homlokzat burkolásához, hogy csökkentsék az épület hőveszteségét. Kósától továbbá megtudtuk, hogy ezzel párhuzamosan felújítják a teljes hőközpontot: kicserélik a kazánt és vezetékeket építenek ki a szennyvíz elvezetésére, a vízellátásra és a fűtésre.
Nem mindenkinek jut bentlakási szoba
A felújítás ugyanakkor magába foglalja a második emeleten lévő bentlakási szobák termekké való átalakítását. „Informatikai laborokat és eladótermeket fognak ott kialakítani, így a teljes második emelet oktatási felületté alakul, követve a nagy koncepciós terv elképzeléseit” – részletezte a dékán. Összesen száz szoba állt a bentlakók rendelkezésére, amelyek nagy részében a múlt tanévben háromszáz hallgató lakott. Idén a szobák közel kétharmadát tudják felújítani tanévkezdésig, így kezdetben csak 250 diáknak tudnak biztosítani szállást, a többi szoba rendbetételével csupán november közepéig készülnek el.
Nem lesz fennakadás az oktatásban
A külső munkálatokat szeretnék még idén befejezni, a belső átalakításokkal a tervek szerint márciusban készülnének el. Kósa szerint az építkezés nem zavarja majd az oktatás menetét. Mint mondta, ígéretet kaptak a megyei önkormányzattól, hogy tudnak számukra előadótermet biztosítani, szükség esetén pedig további helyiségeket is bérelhetnek. Az építkezést leginkább az épületen logó gazdátlan kábelek hátráltathatják. „Felkérnénk mindazokat a szolgáltatókat, amelyeknek kábelei az egyetem épületét érintik, hogy távolítsák el onnan, ne kényszerüljünk arra, hogy levágjuk azokat” – hangsúlyozta Kósa.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro

2014. augusztus 26.

A Téka tereiről beszélnek a könyvek
Ha kíváncsi, hogy miképpen gyűjtötte, vásárolta Teleki Sámuel a Téka világhírű könyveit, ha érdekli, hogy hol lakott egykor a kancellár, amikor Tékájába látogatott, ha megtudná, hogy mi lelkesít annyira egy kutatót, hogy fél életét a Teleki Téka történetének kutatására áldozza, látogasson el kedden este 7-től a Teleki Tékába.
Folytatódik a Beszélő könyvek-sorozat a marosvásárhelyi Teleki Tékában, a francia forradalom, a gasztronómia, az itáliai utazások tematikája után ma este a Teleki Téka tereiről és az ezt betöltő egykori életről beszélgetnek – tudtuk meg a Téka vezetőjétől, Lázok Klárától, aki két vendégével is beszélget. A műemlék könyvtár tereiről, azok egykori életéről mesél Orbán János művészettörténész, az est díszvendége pedig Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka egykori vezető könyvtárosa, akit Teleki Sámuel könyvtárszervező munkájáról, a gyűjteményről, illetve saját tékás kutatásairól kérdez a házigazda, Lázok Klára.
„Az udvaron zajló beszélgetés kicsit visszavezeti a látogatókat az időben a könyvtáralapítás indíttatásához. Megtudjuk, mit árulnak el a levéltári iratok erről a készülődésről, miért pont itt épül a könyvtár, hogyan rendelkezik a kancellár, milyen a hozzáállása a készülő könyvtárhoz” – mondja a Téka vezetője. Hozzáteszi: a Beszélő könyvek-sorozat több részét az úgynevezett freskós teremben tartották, ezúttal erről is szó lesz, amint a teremkönyvtárról is, amelyet 1802-ben nyitott meg Teleki Sámuel a tudós közönség előtt. De szóba kerül a könyvtár udvara is, amelyet ezúttal beszélgetésre használnak, de megtudjuk, mire használta a Teleki kancellár korában, s mire használták a könyvtárosok.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

2014. augusztus 26.

Hol van „Csiglamező”? (II.)
Miután múlt alkalommal arról beszéltem, a székelyek mitikus lakóhelyét, ahová Attila birodalmának elromlása után visszavonulnak, a Chiglát magyarosan alighanem Kilyaként kell olvasni, és ez a Duna-deltában található, mai Chilia városával van összefüggésben.
A Fekete-tengerbe ömlő Duna Chilia (Kilia) ágának jobb partján található Chilia Veche , azaz Ókilia, Romániában, Tulcea megyében, a bal partján fekszik Chilia Nouă (románul), Kilija (ukránul), azaz Újkilia, Ukrajnában, az Odessza körzetben.
Létezett-e Kilia Kézai korában?
Chilia város eredetével kapcsolatban több elmélet is létezik, a középkori általános nézet szerint Achilleshez köthető a név, a 15. századi Bonfini és a 16. századi David Chyträus Achilleának is nevezi a várost (ennek az Achilles-elméletnek ma is akadnak támogatói). Mások megelégednek az okleveles említések rögzítésével. Iorga szerint a hely első említése 1183-ból való, amikor Alexios Komnenost, Manuel császár törvénytelen fiát ide száműzik, majd 1185-ből, majd 1274-ből.
Vásáry István szerint a várost a bizánciak alapítják, ő a helynév első említéseként Rasid Od Din-nak az 1241–42-es tatárjárás szereplő leírását fogadja el, a következő 1318–23-ből való, amikor a Chilia a Konstantinápolyi Patriárchátushoz tartozik, 1340 körül tatár kézre kerül, később, 1350-60-tól a génuaiak fontos kereskedővárosa.
2010-ben Paul Stephenson azt állítja, hogy a Tabula Rogeriana néven ismert, 1154-ből származó, Idrisi-féle térképen szereplő Akli vagy Akla éppen Chiliával azonosítható. A fentiekből tisztán látszik, hogy – noha a részletek nem mindig egyeznek – a kutatók szerint 1280 körül, Kézai korában már biztosan létezett a mai Chilia nevű település.
Câmpul Chilia, Câmpul Chiliei
A Duna által feltöltött, hordalékos területen ma is látszanak olyan, predeltaikusnak nevezett részek, amelyek pár méterrel kiemelkednek, s amelyek nem hordalékos eredetűek, hanem egy korábbi szárazföld maradványai. Ezen egyik predeltaikus rész neve Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei, azaz Kilia-mező vagy Kilia mezeje (ugyanúgy, mint Kézainál). Ugyanakkor, még a mai leírásokban is, amikor a két Chiliától (Kiliától) északra levő, a Dnyeszter és a Prut által bezárt területről, vagyis a Budzsákról beszélnek történeti szövegekben, a lehető legtermészetesebben nevezik azt „Chilia és régiójának”, egyszerűen azért, mert ez a terület meghatározó települése. „»Chilia vidékén« nemcsak a Duna tengerbe ömlésének jobb partján levő részeket értették, hanem a Chilia-ág bal oldalán levő hinterlandot is”.
Úgy tűnik, a 13. század második felében alkotó Kézai Simon ismerte Chilia városát, vagy akár Chilia mezejét is olaszországi tanulmányaiból.
Jordanes és a magyar hagyomány
Nézzük, mit ír a hunokról a legfőbb autoritás, a 6. századi Jordanes: „Hernac quoque iunior Attilae filius cum suis in extrema minoris Scythiae sedes delegit” (‘Hernac, Attila kisebbik fia is a távolabbi Scythia Minorban kapott földet az övéivel együtt’, vagy inkább szó szerint Scythia Minor extremitásában, legtávolabbi eső részében). Scythia Minor abban az időben a mai Dobrudzsa területe, a Bizánchoz tartozó tartomány legtávolabbi része pedig annak északi csücske, a Duna-delta, eszerint itt kapnak menedéket Irnák hunjai 454 után.
Jordanes Kézai Simon
Irnák Kis Szkítia (a mai Dobrudzsa) A Csaba népéhez tartozó székelyek Csabától külön
extremitásába vonul telepednek le, Campo Chiglán (Kilia-mezőn)
Csaba Görögországba vonul
Csaba onnan visszamegy Szkítiába
Kézait általában úgy értelmezik, hogy Csaba Görögország meg nem határozott területére megy, a népéből 3 ezren pedig, a későbbi székelyek, Campo Chiglára (ami itt simán vehető Scythia Minor extremitásának). A teljes magyar krónikás hagyományban az áll, hogy a székelyek Attila népe ugyan, de ők nem mentek a vezetőjükkel Görögországba, hanem Chigla-mezőn elmaradtak.
Összevetve Jordanes-szel, a fentiekből eléggé plauzibilisnek tűnik, hogy Kézai azért változtathat Jordanes leírásán, mert egyszerűen az ő korában használatos névvel illeti Kis-Szkítia extremitását, ahol a hunok meghúzták magukat.
Jordanes és a magyar krónikás hagyomány abban tér el egymástól, hogy az előbbi Irnákot helyezi Szkítia Minor extremitásába, Kézai pedig Csaba népének egy töredékét, a székelyeket.
Verancsics: a székelyek Trans-alpinában húzódnak meg
Érdemes kutakodnunk az 1504–1573 között élt Verancsics Antalnak a munkáiban is. Verancsics fölényesen ismerte Erdély és az attól délre-keletre eső részek történetét, emellett – kora kiváló elméjeként – fontosnak tartotta, hogy széles körű gyűjtőmunkát végezzen, így adatait nemcsak a régi íróktól, hanem a helyiektől is vette. 1538-ban összeállította Erdély, Moldva és Havasalföld római emlékeinek leírását, s a leleteket egy monografikus műben dolgozta fel, ebben a székelyek eredetét is leírja. A magyar fordítás így néz ki:
„A Detrik mesterkedése révén legyőzött Csaba megmaradt atyafiaival és tizenötezer emberrel együtt előbb Honoriushoz, nagybátyjához ment Görögországba, majd innen Szkítiába tért ősatyjához, Bendegúzhoz. Ezeken felül volt még háromezer ember, akik a csatából futva elmenekültek, Pannóniában visszamaradtak, de mivel féltek a nyugati nemzetektől, akikkel szemben Attila király egykor igen ellenségesen viseltetett, Erdély legtávolabb eső, észak felé forduló szögletébe vándoroltak, amelyet Csíkmezőnek hívnak, és nehogy a hunok maradványainak gondolják őket, székelynek nevezték magukat, és akiket, ha latinul írunk, Siculinak mondunk.”
Művének első, 1798-as kiadásában viszont egy jókora meglepetés éri az olvasót: itt az szerepel, hogy a 3 ezer székely Transalpina, azaz Havaselve (és nem Transylvania, azaz Erdély) legtávolabb eső, északi sarkában húzza meg magát egy Chikmezü nevű területen: “in Transalpinae ultimum angulum Chikmezü vocatum“.
Verancsics összes munkáinak 1857-es kiadásában Transalpinae helyett viszont már Transsylvaniae szerepel, Chikmezü helyett pedig Chykmezew.
Ezek után vettem magamnak a fáradtságot, és az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában magam ellenőriztem Verancsics eredeti kéziratát. Hamar kiderült, honnan jönnek az olvasásbeli eltérések: Verancsics a szövegnek ezt a részét nem tisztázta le, a piszkozatokon pedig nagyon merész összevonásokat tartalmazó, egyfajta gyorsírást használ. Én – összevetve a szöveg többi részének betűhasználatával – mindenesetre nem Transsylvaniaet, hanem Transalpinaet olvasok az ominózus helyen. Az, hogy van egy p betű a szóban, elég nyilvánvalónak tűnik, ha összehasonlítjuk a septemtrionem és a putarentur magasan kezdődő és mélyre lemenő p-jével.
Ugyanakkor a szöveg egyéb elemeinek vizsgálata is azt mutatja, hogy semmiképp sem Erdélyről, hanem Havaselvéről van szó. A székelyek Transylvania vagy Transalpina „legtávolabb eső, észak felé forduló szögletébe vándoroltak, amelyet Csíkmezőnek hívnak,” mondja Verancsics. Ezt a mondatot már akkor sem értettem, mielőtt még felmerült volna bennem a gyanú, hogy valami baj van a hagyományos értelmezéssel: a mai Csíkszék ugyanis Erdélynek semmiképp sem az északi, hanem keleti részén van, és semmiképpen sem szegelet, semmiképpen sem hajlik, hanem egy körszerű földrajzi egységnek, Erdélynek a része.
Legközelebb arról szólok, hogy bizony nemcsak a székelyek, hanem más meggyengült nép is arra használta Transalpina „legtávolabb eső, észak felé forduló szegeletét” (ami, mint ki fog derülni, a mai Budzsákkal azonos), hogy ott megerősödjön.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. augusztus 26.

Rókatejet szoptak
Remus Pricopie tanügyminiszter a tévé élő műsorában sült fel a minap, úgy vélte, róka szoptatta a monda szerint a városalapító Romulust és Remust, s ezzel bizony akaratlanul egy nem akármilyen bizonyítványt állított ki magáról. Nyilván nem teszi ki az ablakába, noha saját kezű aláírását viseli. Egyúttal önkéntelen önjellemzését adta egy olyan politikai osztálynak, mely immár negyedszázada boldogítja e jobb sorsra érdemes országot, s mely a folytonos toldozás-foldozásba, következetlenségbe maholnap bele is bukhatna (ha nem gondoskodna oly körültekintően minden életképes ellenzék háttérbe szorításáról), mert szünet nélküli bukdácsolásnál egyebet eddig produkálni nem tudott.
Hogy szegény Romulus és ikertestvére mint város- és birodalomalapítók, mit szólnának mindehhez, el lehet gondolni. Mindenesetre fölöttébb büszkék voltak rá, hogy farkastejjel szívták magukba az erőt, de hát a távoli keleti leszármazott a vörös farkú tejével is beérheti, elvégre többet ravaszsággal, mint nyers erővel. E sajátos agyafúrtságnak azonban furcsa természetére vall, hogy úgy tűnik, saját kárára működik.
Sorolhatnánk a csődtömeg tételeit a termelőkapacitásokat leromboló privatizációtól az autópálya-építés elszabotálásáig, de hogy itt és most egyebet ne említsünk: a tanügyi reformot mintha nem előre vinni, hanem kimondottan elgáncsolni akarná az a csapat, amely még annyira sem volt képes, hogy szeptember tizenötödikére bár az ábécéskönyvet eljuttassa az elsősök kezébe. A versenytárgyalási óvások mechanizmusára hivatkoztak, mikor a késés okát magyarázták, mintha az orruknál tovább látni, azzal előre számolni főbenjáró bűn lett volna.
Itt csak a kisiskolások érdeke nem számít, pont az a másodlagos. E hétévesek primér élménye az első osztályba lépés pillanatában tehát az lett, hogy utólagos intézkedésként két hónapig még a régi tankönyveket osztják ki nekik, holott a reformtörvényt már két kerek éve elfogadta a parlament. Jókora taslival ér fel e fogadtatás, szebbet elképzelni sem lehetett volna.
S mindez azért, mert rókatejet szopott, hozzá nem értő kontárok kezére bízattak a közügyek, és siralmas közröhejbe fúló komédia színpadára lökték ki őket a vezetni nem tudó irányítók.
B. Kovács András, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. augusztus 26.

Elek apó szülőföldjén (Nyári vendégforgalom Erdővidéken)
Akik Erdővidék érdeklődésre méltó látnivalóit, idegenforgalmi kínálatát akarják megismerni, immár nem ütköznek információhiányba. A rendszerváltás után eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak a világháló, hanem a helybeli könyvkiadó, a helyi lapok is gondoskodtak arról, hogy kellő mennyiségű tájékoztató jellegű tudnivalót tegyenek közzé Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Apáczai Csere János szülőföldjéről. Augusztus vége, szeptember első fele itt még nyári turistaszezon.
Setétpatak hangos lesz
Pál-Szilágyi Éva nem az az asszony, aki megfutamodik a nehézségek elől. Két táborozó csoport közötti szabad idejében azonban hiába kerestük setétpataki vendégházánál, telefonon mondta el, hogy sikerült nem kis befektetéssel lakhatóvá-használhatóvá tenni a Baróti-hegyek szívében, festői környezetben meghúzódó vendéglakot, a nyáron majdnem telt házzal dolgoztak. Főleg hétvégeken igényelték a tágas, 45 férőhelyes táborházat a vendégcsoportok, s mert ők nem válogatnak a szállóvendégek között, a jó székely és a román konyha sok pihenni-kiruccanni vágyót ide vonzott. Augusztus 29-i kezdettel Setétpatak ad otthont a Székely Sziget Nemzeti Tábornak – jelezte, de olvasni lehet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapján is: „Ami már bizonyos, táncolni fogunk, s ha még nem tudunk, arra is lesz lehetőség, hogy megtanuljunk néhány lépést, hiszen lesz táncház, táncoktatás. Akik túrázni szeretnének, azoknak sem kell aggódniuk, mindenképp hozzanak túrabakancsot. Amit még megoszthatunk a nagyérdeművel a programokkal kapcsolatosan, hogy harcosoknak lesz airsoftjáték, olvasni vágyóknak könyvbemutató, és végül, de nem utolsósorban, ha tetszik, ha nem, lesz határőrség élőben!” Szeptember elejére is jelentkeztek már vendégek – közölte Pál-Szilágyi Éva, aki nem idegenkedik a reklámoktól, de mint mondta, számtalanszor bebizonyosodott, hogy szájról szájra is hatásos a hírterjesztés. A Setétpatak iránt érdeklődőknek azt is kell tudniuk, hogy az erdős környezetben fekvő tábor környékén is akad látnivaló: a patak forrásvidékén borvíz tör fel a mélyből, közel a Kincses-barlang, és csupán 3,5 kilométer távolságra Uzonkafürdő! Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban – ahol emlékháza is megtekinthető – évek óta működik a Pál-Szilágyi Éva tulajdonát képező Melinda Panzió, amely egy 1903-ban épült, teljesen felújított székely családi ház, újjávarázsolt eredeti bútorzattal, három szobával, két fürdőszobával, nyolc férőhellyel. Ha igény mutatkozik rá, kulcsosház formájában is használható, a melegebb évszakokban fedett nyári szálláshelyekkel. A múlt századelő bútorai között igazán jól érzik magukat a vakációzó vendégek. A télen érkező – mert eljön ám a tél is – élvezheti a pattogó tűz hangulatát, lovas szánnal juthat fel a Dél-Hargita fenyvesei közé. A vidék jellegzetes ételeit, készítményeit is megkóstolhatja. Kisbaconban „zakatol” a vidék egyik működő vízimalma!
Jó a Jázmin kínálata
A bibarcfalvi Jázmin Panzióba kopogtattunk be. Kiss Hajnal tulajdonos nemhiába nyugalmazott tanítónő, tudja, hogy a vendéget csak kiváló kínálattal, kényelemmel és kifogástalan konyhával lehet ismét visszahozni a borvizes faluba. Látogatásunk idején gyomlált, mentette a még menthető virágokat, mert nem mindegy, milyen egy vendégház udvara. – Nem mondhatnám, hogy rossz volt a nyári forgalom – jegyeztük szavait. – Jöttek vendégeink külföldről és belföldről is, s mert több a szálláshelyünk, ki tudtuk szolgálni azokat a munkásokat is, akik a Baróton épülő bevásárlóközpont építésénél dolgoztak. Azt szokták mondani, ha nem csurran, hát cseppen. Ebből az „iparból” nem lehetne megélni, de mi nyugdíjasok vagyunk, és próbálunk kapaszkodni. Ahány megszálló, annyi típusú: van, aki csak átutazik, más csak pihenni akar, de akad olyan is, aki meg akarja ismerni a környéket, s ebben tudunk segíteni. Bibarcfalva egyébként mindig is híres volt ásványvizeiről, kalciumban és magnéziumban gazdag gyógyvizeiről. Sajnos, meleg kádas fürdője és hideg strandfürdője most nem működik, a városi önkormányzat – mert Barót városhoz tartozunk, s a médiából tudom – állítólag elárverezi! Én hiszem, hogy sikerül felújítani, és ez a hely visszakapja egykori varázsát. Kissé furcsállom, hogy ott, ahol nem volt gazdag hagyománya a fürdőkultúrának, mint például Bölönben, kezelőközpontot építettek, s Bibarcfalva A borvíz útja programból kimaradt. Itt, ahol a föld mélye tele ásványvízzel, nagyon fontos lenne a kanalizálás, mert nagy esőzések idején a felszíni szennyvizek beszivároghatnak a föld rétegeibe, és veszélyeztethetik a borvizeket. A városatyák civakodnak, s ilyenkor lelassulhat a haladás. A faluban is akad látnivaló, hiszen a helybeli református templomban található a vidék egyetlen feltárt, szépen restaurált Szent László-falfestményrészlete. Dobásnyira tőlünk Barót város gazdagnak mondható vendégforgalmi látnivalóival.
A Bella-Kriszta nyitva, a Derzs Panzióban is telt ház
Nem könnyű feloldani a két baróti vendégház nevének etimológiáját. Bella és Kriszta a nevüket viselő panzió tulajdonosainak, Sámuel Mária Magdolnának és Kolumbán Alpárnak Amerikában élő lányai. Az udvaron Kolumbán Albert házigazda fogadott.
– Aránylag jó a turistanyár – mondta –, majdnem telt házzal működtünk. Nálunk is szálláshelyre akadtak a baróti szupermarket építésénél dolgozók, a Barót Napok alkalmával itt szálltak meg a budafok-tétényiek s azok a vendégek – köztük mongóliai tudósok is –, akik a helybeli múzeum által szervezett hun táborban vettek részt. Még nincs vége a nyári szezonnak, hétvégére magyarországi vendégeket várunk. Igényesen berendezett szobáink, a kényelem, a vendéglátói szeretet és a finom falatok biztosítják, hogy aki egyszer itt megszáll, az bizonyosan visszatér. Panziónkban öt szoba van, ebből egy franciaágyas, három kétágyas és egy egyágyas, igény szerint mindenikbe pótágyat lehet betenni: 12–14 személyt tudunk elszállásolni. Öt szobához négy fürdőszoba tartozik. – A vendégeknek svédasztalos reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk – folytatta Mária Magdolna, akivel utunk alkalmával egy naturista tanácskozás résztvevőjeként a Dél-Hargitában, a Kormos Panziónál beszélgettünk. – Vannak nekünk igazi székely és erdélyi ételajánlataink. A baróti Tortoma Könyvkiadó négy évvel ezelőtt ismét megjelentette a baróti származású Zelch Manci régi szakácskönyvét, mely itt jelent meg 1934-ben, úgyhogy nálunk ételválasztékban nincsen hiány. Panziónkban konyha is áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz nagy kert és udvar tartozik, grillsütővel, kemencével, kerti bútorokkal, függőággyal. Az autóknak parkolót biztosítunk. A környéken igen sok kirándulóhely és túralehetőség várja az Erdély-imádókat. Ötven kilométer távolságra a brassói Aqua Park, kissé közelebb a Szent Anna-tó. Vendégeink részt vehetnek házikenyér-, lepény- és kürtőskalácssütésen, pálinkafőzésen is. A Derzs Panziót Homoród menti vállalkozó építette, aki szülőfalujáról, a Szent László-falfreskóiról híres Székelyderzsről nevezte el és jegyeztette be. Jelenleg Barót város testvértelepülésének, Dabas önkormányzatának tulajdona, harminc személy kényelmes befogadására felkészülve. A szobák többségéhez saját fürdőszoba és WC, állandó hideg-melegvíz-ellátás tartozik. Az épületben 35 férőhelyes vendéglő is található. – Három hónapig Erdéllyel ismerkedő dabasi gyermekcsoportokat láttunk vendégül – tájékoztatott Péter Erzsébet helyi megbízott. – Számos felnőttcsoport is jött, többek között budapesti vendégek. Panziónk remek lehetőséget kínál Barót és a környék nevezetességeinek és természeti értékeinek megtekintésére.
Kormos vize csendes csobogása
„Erdővidék! Hogy muzsikál a név zenéje. Hogy hív a Vargyas, a Kormos vize csendes csobogása s a Dél-Hargita fenyvesei...” Ismerősen hangzanak a szavak, amelyeket Erdővidék című útikalauzomban raktam egymás mellé 1973-ban. A Kormos vize mellett robogtunk a Kormos Panziót keresve. Csak a hegyek őrzik még régi körvonalaikat, már rég emlék az erdőfülei diatomitbánya, azóta régészek kutatták Csipán mezejét, de kitartóan csordogál a Kuvaszói borvíz, s itt-ott az öreg fákon még látni rég festett turistajelzéseinket. Kuvaszó tövénél ismerősként fogad Benkő Lehel, a négymargarétás Kormos Panzió tulajdonosa és felsége, Zsuzsanna. Éppen egy magyarországi naturista tudóscsoport tartotta az udvaron megbeszélését. Kívánatos délebéd illatát hordozta a szél, s egy idős ember egy kisfiút horgászni tanított a panzió udvarán lévő pisztrángos tóban. A tulajdonos bemutatta csodás vendégházát.
– Még mindig nem az a lefedettség, amire várunk – mondta –, de egyre több a visszatérő vendég, újakat is hoznak magukkal. Általában elégedettek vagyunk. Hat szobában a férőhelyek száma tizenöt. Van egy öt férőhelyes lakosztály és az ebédlő mellett tágas konferenciaterem. Innen könnyen elérhetőek – 15–20 kilométeres körzetben – Észak-Erdővidék vendégforgalmi objektumai, s a Dél-Hargita gerincén túl a Szentimrei Büdösfürdő, valamint az Andrási család ősi fészke, Csíkszentkirály.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 26.

Hírsaláta
NAGY-MOLDOVÁT AKARNAK. A Moldova köztársaságbeli Moldova Hazafiai párt az utóbbi 65 év több nemzetközi konvenciójára és szabályozására hivatkozva úgy véli, Moldovának joga van visszakövetelni a korábban birtokolt területeit, melyekről azt állítják, hogy ezeket „jogtalanul engedték át” Romániának és Ukrajnának.
A Moldova Köztársaság törvényes területének visszaszolgáltatásáról című, orosz nyelven közzétett nyilatkozatukban a párt tagjai arra figyelmeztetnek, hogy ha a jelenlegi moldovai kormány figyelmen kívül hagyja a nyilatkozatot, és nem intézkednek a követelt területek visszaadásáért, ez azt fogja jelenteni, hogy a kormány nem a moldovai állam és népe érdekében cselekszik. (Ziare.com) TÖRTÉNELEMTISZTOGATÁS. A kommunista korszakban készült történelemtankönyvek csupa hazugságból álltak, a moszkvai direktívák alapján szerkesztették, gyakorlatilag eltorzítva a román nép eredetét. Oly mértékben meghamisították a történelmet, hogy a kommunizmus 1989. decemberi bukása utáni sem figyeltek oda e terület megtisztítására, így további hibák kerültek tankönyvekbe – állítja Dragoş Dragomir konstancai történelemtanár. Az Adevărul több történész, tanár megszólaltatásával készített elemzésében Mircea Pora temesvári professzor és író a jelenről sem fest rózsás képet, úgy fogalmaz: „Nekünk teljesen meghamisított történelmünk volt. Valójában olyan nép voltunk, mely a kezdetek óta nagy tudatlanságban élt. De az emberek most is a Ceauşescu idejében tanult ostobaságokat hiszik, mert az elit eltűnt, helyüket pedig másodrangú, alja népség, falusiak vették át, akik egyik napról a másikra diplomások lettek, és nyilvánvalóan felkarolták az új szemléletmódot. Ők ma is románellenesnek nevezik azt, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.” HAZAMEHETNEK A SZIÁMI IKREK. Maria és Elena, az augusztus 8-án Brassóban született, mellcsontjukon összenőtt ikerpár két-három napon belül kikerülhet a kórházból, hiszen egészségi állapotuk jó, gyarapodtak súlyban, egyikük 3,3, másikuk pedig 2,6 kilogramm, közölte Radu Spătaru, a bukaresti Marie Curie Gyerekkórház orvosa, az ikreket szétválasztó műtétet elvégző csapat koordinátora. Az ikerpárt augusztus 11-én vitték el Brassóból a bukaresti kórházba. A szétválasztó műtétet, amelyen hét orvos vett részt, augusztus 12-én végezték el, és majdnem két órán keresztül tartott. (Mediafax)
REKORD BÚZATERMÉS. Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter ismertette, idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt. A miniszter arról is beszámolt, hogy 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
(Maszol.ro), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 26.

A sikeres kiugrás
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 26.

A Kelemen Hunort támogatók véleménye
A magyarok érdekeit képviseli mindig, mindenekelőtt
Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke a hét végén írta alá a szövetség jelöltjének támogatói ívét. A Kulturális Minisztérium államtitkára elmondta, azért bízik a magyar államelnök-jelöltben, mert tudja, a szövetség elnöke a magyarok érdekeit képviseli mindig, mindenekelőtt. „Ő az, aki érti és érzi a magyar emberek gondjait, akinek van bátorsága kiállni az igazuk mellett. Kelemen Hunort a románok is tisztelik, és elfogadják tárgyalópartnerükként.” A Nőszervezet alelnöke szerint a szövetségi elnök magyar emberként az elmúlt huszonöt év legjobb kulturális minisztere. „Nekünk, magyar embereknek a hagyományaink, az örökségünk, a templomaink, a kastélyaink hihetetlenül fontosak. Kelemen Hunornak köszönhető száz magyar műemlék felújításának elindítása, elég az, ha a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházra, a csíkszeredai Mikó-várra vagy a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárra gondolunk. Emellett ő volt az, aki hazavitte Székelyföldre Gábor Áron rézágyúját, aki a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását kezdeményezte, és ne feledkezzünk meg a közel négyszáz házsongárdi síremlékről, amelyet megmentett a pusztulástól” – fogalmazott Hegedüs Csilla.
Nem vagyunk másodrendű állampolgárok
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint azzal, hogy államelnökjelöltet állít a szövetség, azt is bizonyítja: a magyar nemzeti kisebbség fel van készülve arra, hogy fontos állami tisztségeket is betöltsön. Az államelnök-választáson való induláshoz szükséges 200 ezer aláírást szeptember közepéig kell összegyűjtenie az RMDSZ-nek. Aláírni minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is lehet.
„Bár nemzeti kisebbség vagyunk Romániában, rendkívül fontosnak tartom, hogy megmutassuk, nem másodrendű állampolgárok vagyunk, hanem egyenjogúak a többségi nemzettel. Kelemen Hunor az a politikus, aki a szövetség elnökeként minden magyart képvisel, aki szót ért a többségi politikusokkal, és kiáll a mi ügyeink mellett” – fogalmazott Brassai Zsombor. Kelemen Hunor szövetségi elnök indulását a Maros megyei civil szervezetek mellett a magyar történelmi egyházak is támogatják, és számos önkéntes is segíti az aláírások gyűjtését.
Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 ... 4201-4230 | 4231-4260 | 4261-4290 ... 6931-6943




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék