udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7305
találat
lapozás: 1-30 ... 1561-1590 | 1591-1620 | 1621-1650 ... 7291-7305
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. március 20.
Hitélet – Bajor Andor barna pokrócától a mai Keresztény Szóig
Bajor Andor, Fodor Sándor, Sütő András, Cs. Gyimesi Éva veretes szövegeit, Egyed Emese-, Szabó Lőrinc-, Kovács András Ferenc-verseket is hallgathattunk a Keresztény Szó katolikus havilap létesítésének negyedszázados évfordulójának ünnepségén, amelyet a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartottak március 16-án, hétfőn. Szőcs Csaba plébános, a Keresztény Szót megjelentető Verbum Kiadó igazgatója moderálásával Jakab Gábor plébános, a lap egykori főszerkesztője, Bodó Márta jelenlegi főszerkesztő felelevenítette az elmúlt 25 évet, rávilágított a jelenre és a jövőre is. Lokodi Anna és Böjte Csongor verseket mondott, a lapban megjelent írásokból olvasott fel. Közreműködött Török Szilvia (ének) és Potyó István (zongora).
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 20.
Nagy szükségünk van magyar műszaki képzésre és mérnökökre
Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka huszadszor
Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap kezdődött el a Fiatal Műszakiak XX. Tudományos Ülésszaka.
A hagyományszámba menő rendezvény szervezője az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője a Sapientia-EMTE, fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A résztvevők 11 egyetemről és 4 tudományos intézetből érkezett erdélyi és magyarországi diákok, fiatal kutatók; a 191 szerző 79 dolgozat keretében figyelemre méltó kutatási eredményeket mutat be. Amint azt megnyitójában Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományos Szakosztályának elnöke elmondta, a fórum célja változatlan: a fiatalok ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása, a magyar műszaki nyelv művelése. A korábbi ülésszakok gyümölcseként húsz konferenciakötet – azokban összesen 1514 dolgozat – látott napvilágot, melyek elérhetők az Erdélyi Digitális Adattárban.
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 20.
1848 emlékezete – ki mit tud?
A március 14-én immár 8. alkalommal megtartott 1848 emlékezete – ki mit tud? megyei történelmi csapatvetélkedőre az idén a korábbinál nagyobb számú – 19 – csapat jelentkezett, Kolozs megye 6 helységének 11 iskolájából.
A négyfős csoportokba „verődött” hetedik osztályos tanulók érdekesebbnél érdekesebb csapatneveket választottak, és arról tettek bizonyságot, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről messzemenően többet tudnak annál, amit a tankönyvekből olvashattak. Köszönet illeti ezért a szaktanáraikat is, akik mindent megtettek azért, hogy ezen a színvonalas versenyen a gyerekek becsületesen helytállhassanak.
Miklós Erika könyvtáros
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 20.
Színházi világnap gazdag programmal
Miniévaddal és változatos programmal ünnepli az idei színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A rendezvénysorozat ezúttal öt napig tart, de hogy pontosan mire érdemes figyelni jövő héten, arra a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben adják meg a választ a szervezők: „mert kiderül, hogy milyen színekben látják a színházat a grafikusok; mert a Bulgakov udvarán jó hangulattal, gulyással és asztalitenisszel várunk mindenkit; mert felfedezőútra indulunk a kulisszák mögé; mert a színházban most először lesz igazi popcornos, szemüveges mozi; mert a gyerekdélelőttön mesevilággá változik a stúdió; mert a viás vacsorát idén Laczó Júlia álmodja meg, a meglepetésekkel fűszerezett színházi menüt pedig színésztündéreink varázsolják az asztalra, mialatt Váta Loránd sanzonműsora és Szép András zongorakísérete teremt különleges hangulatot; mert a Livingroomban a társulat legfiatalabb színészeivel beszélgetünk; mert utolsó este megnézzük a #hattyúdal munkafolyamatáról készült filmet, és az előadás létrejöttéről kérdezzük az alkotókat.”
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 20.
Apróka eszponka
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
Aranypapucsok
– Jó regvelt!
– Adjon a Máriecska!
– Jól van-e? Egészsége megvan-e?
– Nem mondanám...
– Immán telnek az esztendők, fogy az egészség es...
– Mondani fogtad az esztendőt? De másképp hallik a szádból…
– Tizedik esztendeje ülünk Frumószába, immán az eszem es kezd így csángósan járni – nevetek.
Ő is nevet.
– Hogy hallik másképp?
– Hogy es mondjam, lelkem, olyan mintha díszes ruhában öltöződöttél vona s méges mezítlábast járnál.
– Aranyból, aurból levő papucsok ezek, akkor es, ha szemvel nem látható.
Keze szorítását érzem. Indulunk is utunkra.
– Isten fizejse a szíp beszédjét! – köszönöm meg.
– Ilyen a te beszéded es immán! – jön a válasz.
(2015. március 3.)
Fotókör Frumószán
2007 őszén kezdték. Sokan jelentkeztek, négyen maradtak. Négy leányka. Négy teljesen eltérő egyéniség.
Kitartottak, hetente jártak Adriánhoz fotókörre a magyar házba. Kezdetben még filmre fotóztak. Sok türelem kellett kivárni, míg papírra kerültek azok a képek. Majd órákon át elemezgették munkáikat.
Egyszer betévedtem egy ilyen órára. Fel is mérgelődtem becsületesen. Vászonra volt kivetítve a kép, együtt beszéltek róla. Nekem inkább szekálásnak, piszkálódásnak tűnt…
– Itt homályos, amott meg nincs semmi téma, az ott pluszba, emez meg mínuszban van…
Ki is jöttem a teremből…
Másnap kérdem a lányokat, hogy mindig ennyit veszekedtek fotóórán? Nagy, ártatlan szemekkel véleményezték a történteket:
– Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk!
Innen tovább kívülről figyeltem őket.
Hegedűs Dóra egyszer kiállított Frumószára egy teljes fotólaborral. Bekuckózták a kicsi ház pici szobájába, abban a hónapban az előhívást tanulták. Papírra, úgy, a koromsötétben. Micsoda élmény volt.
Egy nyáron Adrián elvitte őket Székelyföldre fotós táborba. Nem voltak ők amolyan művészlelkek, csak egyszerűen érdeklődtek. Pontosan emlékszem egy jelenetre… Úgy 20 gyerek fotógéppel a nyakában sétál a faluban. Megjelenik egy cigánygyerek, épp egy lószaros talicskát tolva. Mindenki körülállja, kattannak a gépek, a mi négy lányunk meg csak figyeli a helyzetet, tekintetükből ezt olvasom:
– Mitől olyan nagy dolog ez?
Séta folytatódik, elérünk négy játszó gyerekhez. Átmennek az úton, leguggolnak hozzuk, összeérnek a kezecskék, s születik egy pár kép. Távolról figyelem őket. Vajon mi van a lelkükben? Vajon kik lesznek, ha nagyok lesznek?
Bikfalvára kiállítást szervezett nekik Kerezsi János és Marika, tanárok ők, kik akkoriban jobban látták az értékét, mint én. Köszönet érte így utólag is.
Álltak ott ők négyen, képeik a falon, s én bizony már akkor tudtam, hogy különleges egy csapat e maréknyi leányzó. Csodás nap volt az…
Aztán annak rendje s módja szerint kirepültek. Egyikük nagyon gyorsan ment férjhez, a másik később, a harmadik egyetemre jár, a negyedik megjárta a világot. A sorrend felcserélhető…
Az idén ismételten követelik a gyerekek a fotókört. Ilyen ez a mi munkánk, körforgásszerű, ismétlődő, amelynek mozgatóereje a kíváncsiság és a kitartás. Vajon kik lesznek az új fotós csapatban? Napok óta ez jár a fejemben… Köszönöm a tanár bácsinak, Neagu Adriánnak, hogy tudását adja ehhez...
(2014. november 9.)
Moldvai anyák
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
A hetedik kedves felajánlásnál megszólalok én is:
– Hogy ilyen jó a szívük?
– Hát, tonár néni, hány gyermekünk tanult kendnél ennyi esztendőn által? Ennyivel megsegélhetjük münk es kendeket – szorítja meg a kezemet.
Útban hazafele pedig megszámolom a gyerekeit a hetedik anyának, valóban, haton voltak…
(2010 februárja)
Találkozások
Lánykánk első román versmondása. Lejárt, ügyes volt.
Az aggódó anyák között, közvetlen mellettem egy régi tanítványom áll, akit vagy öt esztendeje nem láttam.
– Jaj be szíp, jaj de szípecske, személ kendvel – mondja, oly boldogan, ahogy csak szeretetből lelkesedhet.
– Milyen anyának lenni? – kérdi váratlanul.
Jut eszembe, most lát először lánykám mellett.
Így telnek az esztendők...
(2015. március 6.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 20.
Mi történik még a Kárpátok alatt?
Nem, nem tudtam máig, és most restelkedve kell bevallanom. Azért is szégyenkezem egyben, hogy velünk, itthon, földünkön az is megtörténhetett, hogy az iskolásoknak, kicsiknek s már gondolkodóknak az ellenőrző füzetébe román, idegen nyelven írják be a minősítést. Nem azt, hogy kitűnő, hanem azt: foarte bine. Indulat fog el, vagy valamilyen inger? Ebben a hangulatban vettem indulataim mellé a hírt, hogy a tanügyi osztályon minden iromány román nyelven születik és megyen ki az iskolákhoz.
Azt is most adom tovább, hogy Sepsiszentgyörgyön van egy autonóm terület, fönn a Szemerja (egykor Szent Mária) negyedben, új és módos házak több sora, máris tükrözi azt a jövendő állapotot, amelyet 30 évre halasztott odébb egyik mostani román tanácsosunk: ebben a városrészben házilag barkácsolt utcanevek vannak, kizárólag románul.
Nem a hivatalos forma, szín, nem. Önkényesen nevezgetik a maguk világát, akár a történelmüket.
Ismételem emitt azt is, amit két évvel ezelőtt a városi tanácsban szóvá tettem. Sepsiszentgyörgyön a Brâncuși szakiskolának minden külső, belső felirata kizárólag román nyelven. Ugyanígy a Mihai Viteazul középiskolában. Két évvel ezelőtt még várnunk kellett állítólag Bukarestből az egységes (típus-) táblák jóváhagyására. Nos, még és most mire várunk? Még hátra van az is, hogy az erdőkben a fákra románul írják ki: bükk, tölgy, fenyő, gyertyán.
Miért is kell nekünk szégyenkeznünk? Leginkább azért, mert téblábolók, tehetetlenek vagyunk. Gyávák, belenyugvók, és nem is kevéssé. Inkább ezért. Megtiltották a gyülekezésünket Marosvásárhelyen. Hogy ehhez mit szól Európa? Köpik rá, ránk?
Megérdemeljük. Javasoltam forma, menjünk hát Agyagfalvára! Tágas a tér, nem tologatnak járdákra – Agyagfalván szabad a madár is még.
A gyerekeket is erre tanítják, a szolgaságra. És még azért is szégyenkezhetünk – magamban ezt teszem –, hogy ez a mostani demokrata fiatalság kávézaccból, dohányfüstből sem jósolja a maga jövendőjét, nemhogy megteremtené.
Szabad-e magyarul sírni a Kárpátok alatt, székelyek, magyarok?
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. március 20.
Aknamunka
Az utóbbi hetek fejleményei alapján úgy tűnik, Bukarest igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy Magyarországot lejárassa.
Először a román külügy adott ki álságos hangvételű tiltakozó közleményt, amikor a székely szabadság napján egy budapesti rendezvény szónoka az Iszlám Államhoz hasonlította Romániát, ahol „lefejezik” a magyarok jogait. Majd Bogdan Aurescu külügyminiszter személyesen is gondoskodott róla, hogy az ügy még egy kicsit szerepeljen a sajtóban, miután fölhívta magyar kollégáját, hogy kifejezhesse tiltakozását.
Bár a Budapesten elhangzott kijelentés valóban erős, és fölösleges szájhősködés, a román diplomácia reakciója aránytalan. Hiszen nem egy hivatalos, állami szervezésű rendezvényről van szó, és a szónok sem magyar politikus, pláne kormánytag volt, hanem magánszemély, egy civil szervezet vezetője.
Viszont azzal, hogy Bukarest szemforgatva, kormányszinten háborgott egy sort, európaiatlannak nevezve a kijelentést, ismét csak azt a látszatot kelthette, hogy Magyarországon hivatalos formában dúl a szélsőségesség. Majd hasonlóan járt el Victor Ponta miniszterelnök is, aki a héten a nemzetközi sajtó Bukarestbe akkreditált tudósítói előtt arról beszélt: európai uniós szinten kellene tárgyalni a Magyarország és Oroszország közötti – szerinte aggasztónak minősülő – viszonyról.
A magyar diplomácia helyesen tette, amikor erre reagált – elvégre egy hivatalban lévő miniszterelnök barátságtalan kijelentéséről van szó. Emlékeztette Bukarestet, hogy Budapest a paksi atomerőmű-szerződés ellenére is kiáll a Moszkva elleni uniós szankciók mellett, és megjegyezte, hogy tavaly az embargó ellenére is nőtt az Oroszországba irányuló román export.
Az viszont már fölösleges, diplomatákhoz méltatlan fricska, hogy a végére odabigygyesztették: „Ennyit az együttműködés szorosságáról.” Mindazonáltal látható, hogy Bukarest ott „savazza” Magyarországot a nemzetközi porondon, ahol tudja. Erre kiváló ürügyet szolgáltat, hogy Magyarországra az amúgy a vezető uniós országok által is alkalmazott, de Budapesten már-már melldöngetően, és teljesen fölöslegesen túlhangsúlyozott „keleti nyitás” miatt rásütötték az oroszbérenc jelzőt.
Valamint az is, hogy a kormányfő máig meg nem magyarázott illiberálisozása miatt ráaggatták az antidemokratikus bélyeget. Az ok talán abban keresendő, hogy Bukarest ezzel próbálja meg elvenni a romániai magyar közösség jogait csorbító intézkedések elleni – amúgy teljesen megalapozott – bírálatok élét, illetve elterelni a figyelmet arról, hogy egyre több vezető kormánypárti politikus kerül őrizetbe korrupció gyanúja miatt.
Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést, vagy hogy huszonöt évvel a véres események után még mindig azt az álláspontot sulykolják mindenhol, hogy az akkori, magas rangú román vezetők körében keresendő személyek által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromért „az Erdély elszakítására törő magyarok” a felelősek.
Ebben a helyzetben fontos lenne, hogy a magyar kormány és diplomácia, illetve az erdélyi magyar közösség is fellépjen, és a nemzetközi porondon diszkréten, de határozottan, minden esetben rámutasson, mi is áll a bukaresti megnyilvánulások hátterében.
A hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez viszont elengedhetetlen, hogy Magyarország visszaszerezze a nyugati partnerek és szövetségesek bizalmát. Az igazi Iszlám Állam elleni harcban való részvétel fontos lépést jelenthet ebbe az irányba.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. március 20.
Autonómiakoncepciókon dolgozik Szili Katalin
Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Az MTI azt követően kereste meg Havasi Bertalant, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén, egy nemzetpolitikai témájú vitában a szocialista Kiss László megemlítette: arról hallani, hogy Szili Katalint a határon túli autonómiatörekvések támogatásával kapcsolatos feladat ellátásával bízzák meg.
Semjén Zsolt arra kérte fel Szili Katalint, hogy az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek – tájékoztatott Havasi Bertalan.
Elmondta: az Országgyűlés egykori szocialista elnöke a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek „testre szabott” koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség.
Havasi Bertalan emlékeztetett: Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hozzátette: Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik, és „Orbán Viktor megtiszteltetésnek tartja, hogy együtt dolgozhat vele”.
MTI
Krónika (Kolozsvár)2015. március 20.
Jól fizető állásokat hiányolnak Szentgyörgyön
Öt évvel ezelőtt az jelentett gondot Sepsiszentgyörgyön, hogy nem volt elég munkahely, jelenleg pedig inkább az, hogy nincsenek jól fizetett állások – fogalmazta meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. A székelyföldi város polgármestere kifejtette, az év közepére olyan szakaszba ér a szépmezői ipari park kiépítése, hogy már telkekre lebontva tudnak egyeztetni a potenciális befektetőkkel.
Érdeklődők máris vannak, az önkormányzat stratégiája pedig az, hogy nem egy nagycégnek, hanem 8-10 kisebb beruházónak adna helyet. „Most eljutottunk oda, hogy vannak állások a városban, csak a svéd Autoliv kormánykerekeket gyártó vállalat 1700 személyt foglalkoztat. Inkább az a cél, hogy jobban megfizetett munkahelyek létesüljenek” – fogalmazta meg az elöljáró.
Szerinte a nagycégek esetében előfordulhat, hogy egyeztetnek egymás között a bérekről, a kisebbek viszont általában nem szalagmunkát, ezért jobb javadalmazást kínálnak. „Azért is kockázatos a nagycég, mert ha valami történik a vállalattal, elmegy, bezár, egyszerre 500–600 ember kerül az utcára, és ugyanennyi család megélhetése kerül veszélybe, míg 70-80 munkahelyet könnyebb pótolni” – vallja a polgármester.
Nem olyan könnyű azonban a kisebbeknek nagy fizetéseket biztosítani. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője például arra hívja fel a figyelmet, hogy a háromszéki kis- és közepes vállalkozások vezetői arra panaszkodnak, hogy nem tudják bevállalni a minimálbér-növekedést.
„Ha a tervek szerint júliustól legkevesebb bruttó 1050 lejre nő a minimálbér, átszervezésekre lehet számítani, a vállalkozók kénytelenek lesznek csökkenteni az alkalmazottak számát, hogy elkerüljék a csődöt” – kongatta meg Kelemen a vészharangot. Az igazgató szerint egyébként már most is gondot jelent a bérek biztosítása, ám ha a fizetésalapot növelni kell, akkor terjeszkedniük kellene, új piacokra betörni, de erre kevés esélyt látnak.
„A multinacionális cégeket nem zavarja a kötelező béremelkedés, és a külföldi piacra dolgozó kisebb számítástechnikai cégek is biztosítani tudják az emelt fizetéseket, ám a többiek aggódnak” – mutatott rá Kelemen. A szakember egyúttal arra is kitért, hogy az elmúlt év végéhez viszonyítva enyhén növekedett a háromszéki átlagbér, a bruttó havi 1350 lejről 1482 lejre, ez a minimálbér emelkedésével is magyarázható, hiszen januártól ez 950 lej lett, és a Kovászna megyei munkavállalók jelentős része a törvény által megszabott legkevesebb fizetésért dolgozik.
Kelemen ugyanakkor egy jó hírrel is szolgált: újabb befektető érdeklődött az ügynökségnél: gyógyszercsomagoló kisüzemet létesítenének, és 50 személyt alkalmaznának.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. március 20.
Bakó Zoltán: „ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak”
A marosvásárhelyi magyarok és románok 25 évvel ezelőtti március 20-i véres összecsapásának előzményeként, március 16-án kis híján megölték a helyi magyar napilap egyik munkatársát. Bakó Zoltán ütlegelőit máig nem vonták felelősségre. Interjú. Huszonöt évvel ezelőtt először ünnepelhette nyíltan, hivatalosan március 15-ét az erdélyi magyarság. Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékoszlopánál többezres tömeg gyűlt össze. Azt hitte mindenki, a magyar közösség ezentúl végre szabadon ünnepelhet, koszorúzhat, hangot adhat magyarságának, történelmére, hőseire, veszteségeire nem kell többet titokban, magába zárkózottan emlékeznie.
Azok márciusi 19-20-án vérontásig fajuló marosvásárhelyi események alig egy nappal a március 15-i megemlékezések után kezdődtek. A Tudor Vladimirescu lakónegyedben az egyik patika bejáratához/kirakatába megpróbálták magyarul is kiírni a román Farmacie mellé, hogy Gyógyszertár. A közelben kocsmák, bárok működtek, a környék tele volt tébláboló emberekkel, akik mintha vártak volna valamire, egy jelre, egy szikrára. A magyar felirat volt a szikra, amely elindította a véres sorozatot, és amelynek sok társa mellett Bakó Zoltán újságíró, akkor a megyei napilap, a Népújság munkatársa is áldozata lett. Kicsin múlott, hogy „csupán” fizikai bántalmazás érte, és nem kellett életével fizetnie azért, mert éppen akkor fogyott el a hagyma a kamrában, és lépett le a közeli zöldségeshez. Mi is történt azon a napon? Március 16. után ez a tiltakozás jelent meg a helyi lapban: „Marosvásárhely közvéleménye már tudomást szerezhetett arról, hogy a március 16-i, pénteki, hivatalosan be nem jegyzett tüntetésen számos törvénysértő megnyilvánulásra került sor a Tudor lakótelepen. Ennek egyik sajnálatos epizódja, hogy az indulatoktól felkorbácsolt tömeg rátámadt lapunk két munkatársára. Egy eddig nem azonosított személy rájuk mutatott, hogy „a Népújságtól vannak!” (Ăştia-s de la Népújság!), ami felhívásként hangzott a brutális, erőszakos cselekvésre, személyük és egyben lapunk mint intézmény ellen. Ütlegelni kezdték őket, súlyos testi sérüléseket okozva mindkettőjüknek. A hadsereg egy őrnagya mentette ki munkatársainkat a tömegből, amely még azt is megakadályozta, hogy gépkocsival elszállíthassák őket. Nyilvánosan is a leghatározottabban tiltakozunk minden erőszakos cselekmény ellen, amely a munkájukat végző szabad sajtó munkatársait akadályozza feladataik ellátásában. Egyöntetűen szolidaritást vállalunk azokkal a rádiós és televíziós kollégáinkkal, akik hasonló inzultusnak voltak kitéve az említett napon és más korábbi megnyilvánulások alkalmával is. […]” Miért utalsz erre az újságcikkre? Talán nem az történt, amit itt megírtak a kollegáid? Nos, ez a közlemény több sebből is vérzik. Nem volt ott semmiféle tüntetés. Egyszerűen egy részeg csürhe megtámadta a 28-as számú gyógyszertárat, amelynek ablakaira épp festették a magyar feliratot. Is. Nem azt kiáltotta az ismeretlen „szerző”, hogy a Népújságtól vannak, hanem azt, hogy „ez magyar újságíró!”. A hadsereg őrnagya (egyébként Vaneteának hívják) mellett egy százados is segített a menekülésben. Hogy miért a pontatlanságok? Nos, az akkori zavart, vagy zavarodott helyzetben nem volt lehetőség köztem és a szerkesztőség közötti kommunikációra, ezért aztán írták, ami jobban hangzott. S hogy a Népújság neve jobban hangzott, mint az, hogy magyar újságíró... hát engedtessék meg nekik ennyi önreklám. Mi is történt akkor? Hogyan kerültél te az események középpontjába? Március 16-án ünneplőben (abban a ruhában, amelyben egy nappal korábban a fehéregyházi koszorúzáson vettem részt – később ennek még lesz jelentősége) ballagtam hazafele a szerkesztőségből a tudorbeli Pandúrok útján levő lakásomra. Azt már tudtam, hogy a városban puskaporos a hangulat, de a 28-as gyógyszertárról nem hallottam. Hazaérve azzal fogadott az akkori – ugyancsak a lapnál dolgozó – feleségem, hogy nincs hagyma az ebédhez. Nos, ha nincs, akkor venni kell, ez ilyen egyszerű – válaszoltam, s kinéztem a folyosó ablakán a zöldségüzlet felé. Ez a zöldségüzlet a 28-as gyógyszertár tőszomszédságában volt. Akkor láttam meg az úttesten szétfolyt, hullámzó tömeget. A feleségem azonnal visszakozott, mert hallott valamit hazafelé menet arról, hogy zavargás van a gyógyszertár körül. Ha zavargás van, akkor oda megyek, hogy lássam, mi zavarog – döntöttem. És lementünk. Az úttestet akkorra már ellepte a csoportokba verődött tömeg. Nem volt nehéz megállapítani, hogy kilencven százalékuk merevrészeg. A módszertan a következő volt: a tömeg egy része ivott a Pufoaica ruptă néven elhíresült Favorit nevű önkiszolgáló becsületsüllyesztőben. A másik része kinn hőbörgött az utcán. Amikor mindkét fél belefáradt a maga foglalatosságába, cseréltek. Akik benn ittak, kijöttek hőbörögni, és fordítva. Így sikerült elérni, hogy délutánra már egységesen részeg volt az egész horda. Ekkor kerültünk mi oda. Én akkor még nem tudtam, hogy az egyik toronyház hatodik emeleti teraszáról magyar szót, magyar iskolát követelő feliratú lepedőt lógattak ki iskolás lányok. Miért nem fordultatok vissza és mentetek haza? Miután láttuk, hogy merevrészeg az egész hőbörgő tömeg, döntöttem: megvásároljuk a hagymát, s megyünk haza. Ekkor lépett hozzánk az egyik szomszédasszonyunk azzal, hogy mennék fel a gyógyszertárral szembeni toronyház hatodik emeletére, s szóljak a férjének, Dannak, hogy jöjjön haza, mert várja a család. Mit sem sejtve felmentem, de ott a hatodikon már láttam, hogy valami nincs rendben. Tucatnyian lófráltak a folyosón, köztük a szomszédom, Dan is, akivel mindig magyarul beszélgettünk. Ő román, a felesége székely. Látva a helyzetet, románul szóltam hozzá: vino Dane, că te aşteaptă nevasta (gyere Dan, vár a feleséged). Mire ő önkéntelenül – vin Zoli (jövök Zoli). Nos, ez a zolizás szakította el a gátat. Meg az, hogy a fenti csoportból még egy személy felismert, tudta, hogy újságíró vagyok. Ő kiáltotta el magát: ăsta-i ziarist ungur! (ez magyar újságíró!) S akkor elszabadult a pokol. Később tudtam meg, hogy nem sokkal előtte magyarországi tévéseket már vertek a környéken. Ránk rontottak – időközben felért az emeletre a feleségem is – ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak. Ekkor került elő – ma sem tudom honnan – az őrnagy és a kapitány. Betuszkoltak a liftbe, lementünk a földszintig, ahol már legalább kétszázan tolongtak a lépcsőházban, arra várva, hogy mindenki üthessen-rúghasson rajtunk legalább egyet. A két katonatisztnek köszönhető, hogy élve kijutottunk a tömbházból. Ők velünk maradtak, kétfelől belénk karoltak s vittek a Koronkai úton a városközpont irányába. Közben körülöttünk egy körülbelül háromszáz fős tömeg azon fáradozott, hogy üssön, rúgjon, köpjön. Megjegyzem, a két tiszt legalább annyi ütést, rúgást kapott, mint mi. Egy adott pillanatban már azt kiabálták többen is: ne üssétek, öljétek meg őket (nu mai bateţi, omorâţi-îi)! A részeg tömeg nem tágított körülülünk, azt követelték, hogy térdeljünk le s énekeljük a román himnuszt. Részegségükben azt követelték, hogy a régi himnuszt énekeljük, megfeledkeztek arról, hogy pár napja már új himnusza volt az országnak. Több próbálkozás is volt, hogy kimentsenek a tisztek, de valahányszor próbálkoztak, őket fenyegették gyilkossággal, lakásfelgyújtással. Az őrnagy ugyanis egy közeli tömbházban lakott.
Már a Poklos-híd környékén lehettünk, körülöttünk a vérszomjas tömeggel, amikor a város felől gyalogosan érkezett egy katonai járőr. Az őrnagy megragadta az alkalmat, odaparancsolta a kiskatonákat, fegyverbe szólította őket (csak fegyverbe, mert töltényük nem volt, de kitartóan csattogtatták a závárzatot). Erre a tömeg néhány pillanatra visszahőkölt. Ezt használta ki az őrnagy, megállított egy Daciát, s felvitetett minket a Rigó utcai, akkor már katonaságivá vált szeku-épületbe. S jött ő is velünk. A százados közben valahol lemorzsolódott. Egész úton követett bennünket egy sárga Dacia, amelyben négy civil ült. A minket verő tömegből szakadtak ki azon részegen, s máig érthetetlen okból követtek. A kapuban őrt álló kiskatona meg akarta állítani őket, ám az őrnagy ráparancsolt, hogy engedje be. Amikor már benn voltak a zárt kapu mögött, elvette a személyazonossági igazolványaikat, felírta mindeniknek a nevét, címét, majd kikergette őket az udvarról. Egy sem volt közülük vásárhelyi, különböző falvakból jöttek – vagy hozták őket –, az egyik például a mezőségi Balából érkezett. Az őrnagy feltörette az egyik iroda ajtaját a katonákkal – érdekes módon nem került elő a kulcs – s oda vitt be bennünket. Majd mentőt hívott, s elvitetett a sürgősségi szolgálatra. Ránk fért, ugyanis tetőtől talpig véresek voltunk, s mint utóbb kiderült, a feleségemnek agyrázkódása is volt. Az ünneplő ruhámat apósoméknál vettem alaposabban szemügyre – amellett, hogy lucsogott a vértől, cafatokra volt szaggatva a zakó háta. Máig csodálom, miként maradtam benne viszonylag épen. Tíz napig apósoméknál húztuk meg magunkat teljes titokban a gyerekekkel együtt – akiket a szomszédok menekítettek apósomékhoz, amikor elterjedt a hír a városban, hogy minket meggyilkoltak, miközben mi a szeku épületében voltunk – a főszerkesztő-helyettesen kívül egész idő alatt senki nem tudott hollétünkről. Ez jellemző az akkori állapotokra – még a közvetlen kollégáink sem tudták, hol tartózkodunk. Igaz, még 16-án késő este dorongokkal, vasrudakkal felfegyverkezett részeg csoport jelent meg a tömbházunkban, s bennünket keresett. Szerencsére addig a szomszédok eltávolították a nevünket a postaládáról és a bejárati ajtóról, így a lakás megmenekült a feldúlástól. Feljelentetted a bántalmazóidat? Próbáltál valamilyen jogorvoslást kérni? Amikor annyira talpra álltunk, feljelentést tettem gyilkossági kísérlet miatt a rendőrségen mindkettőnk nevében, mellékeltem az igazságügyi orvosszakértői bizonyítványt a látleletekkel (ezek másolata és eredetije máig megvan). Egy év múlva hívattak, hogy megtaláltam-e a tetteseket? S mert nem, javasolták, hogy zárjuk le a vizsgálati dossziét azzal, hogy az ismeretlen tetteseket nem sikerült megtalálni, azaz úgynevezett AN (autor necunoscut – ismeretlen elkövető) a megoldás.
Antal Erika
maszol.ro2015. március 20.
Életműdíjat kap Labancz Klára díszlettervező
A Romániai Színházi Szövetség (Uniter) életműdíjjal tünteti ki Labancz Klára romániai magyar díszlettervezőt a május végén Bukarestben tartandó gálán - közölte csütörtökön a román szakmai szervezet.
A szövetség minden évben megszervezi azt az ünnepséget, amelyen a román színházi élet legfontosabb szakmai elismerésének számító díjakat osztják ki. Tavaly a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották a gálát, az idén május 25-én a frissen felújított bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban lesz.
A szervezet több életműdíjat adományoz, a díszlettervezői kategóriában Labancz Klára munkásságát ismerik el. Kiválóság díjat kap Peter Brook angol színházi és filmrendező, akinek a román színházi életre kifejtett jelentős hatását honorálják ezzel az elismeréssel. Az Uniter mindig az előző évadban bemutatott legjobb előadásokat, rendezői és színészi teljesítményeket ismeri el ebből az alkalomból. Három kritikus előválogatása nyomán minden kategóriában három-három előadást vagy jelöltet javasoltak díjra, a gálaünnepségen hirdetik ki, hogy ki kapja meg az elismerést.
A csütörtökön közzé tett jelöléseknek van magyar vonatkozása is, hiszen a legjobb rendezői díjra Radu Nicát javasolták, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban állította színpadra a Futótűz című előadást. A libanoni származású, Kanadában élő és francia nyelven alkotó író, Wajdi Mouawad darabját elsőként a temesvári színházban mutatták be. A legjobb női mellékszereplő kategóriában Berekméri Katalin marosvásárhelyi színművészt is díjra javasolták Az ördög próbája című darabban nyújtott alakításáért. Ezt a produkciót tavaly a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatta be, rendezője a román Radu Afrim. A díjra javasolt alkotók között vannak a román színházi élet olyan jeles képviselői, mint Andrei Serban és Victor Ioan Frunza rendezők, valamint Vlad Ivanov, Sorin Leoveanu és Alexandra Fasola színművészek.
erdon.ro2015. március 20.
Csaba királyfi a csíksomlyói nyeregben
Csíksomlyón mutatják be a Csaba királyfi székely rockoperát augusztus 15-én. A rendezvény első számú díszvendége maga a székelység lesz – mutatott rá a mű szerzője, G. Nagy István Ilián csütörtökön, a díszbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósul meg az a nagyméretű előadás, amelynek díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben tartják meg. A mű szerzője elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a nyeregben. „Az engedélyeket megkaptuk, elsőként Ráduly Róbert Kálmán állt az ügy mellé. Megkerestük az egyházat is Csíksomlyón, ők is hozzájárultak ehhez a bemutatóhoz.” A produkció kapcsán, melynek már volt egy bemutatója Magyarországon és egy Erdélyben is, elmondta, olyan előadásra törekednek, amely pártok, vitatkozás, ellentmondások fölött áll.
Nemzetegyesítő eseménynek nevezte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a tervezett rendezvényt, nemcsak a rockopera témája miatt, hanem azért is, mert az alkotók határokon átnyúló összefogásával valósul meg. „Ami a politikai vonzatát illeti, nem emlékszem olyan, a nyeregben történt eseményre, amely valami megosztó politikai jelleggel bírt volna, és tudom, hogy ez a mű a névvel kezdődően, a történettel, a tartalommal folytatva egy olyan katarzist tud adni a székely közösségnek, amelyre a mai világban nagy szükség volna.” A polgármester rámutatott, hogy fontos hellyé nőtte ki magát Csíksomlyó a nemzeti kultúra, a néphagyomány és a nemzeti tudat ápolása tekintetében. „Itt jó néhány jelentős rockeseményre is sor került az elmúlt néhány évben. Az egyik, talán a legfontosabb magyar rockopera, az István, a király bemutatásával indult a sorozat, de Koltay Gábornak, Papp Kincses Emesének és legutóbb az egri barátainknak láthattuk a színvonalas produkcióját a nyeregben.”
„Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – hangsúlyozta G. Nagy Ilián. A próbákat május végén, június elején kezdik el. A produkcióban látható, hallható lesz többek között János Kinga csíkszeredai énekes, Gergely Mátyás énekes, zenész, Krizbai Imre énekes, zenész, Bene Zoltán énekes, zenész, aki Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenésszel együtt hangszerelte a rockoperát. Csaba királyfi szerepében Ráduly Botond Manó lesz látható, Látód, a főmágus pedig Rudán Joe.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre ez alkalommal, milyen zenészeink vannak. „Nagyon örvendek annak is, hogy a világ szeme Csíksomlyón van, annak is, hogy van egy csodálatos történelmi múltunk, de számomra a legerősebb kapaszkodó az, hogy amit akár Gergely Mátyás, vagy akár Bene Zoliék csinálnak itt Szeredában, azt igenis értékelik Budapesten. Köszönjük G. Nagy Iliánnak, hogy számunkra felmutatja nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is.”
A mű szerzője felkéri a székelyföldi néptáncegyütteseket, hogy jelentkezzenek a díszbemutatón való részvételre, ahol két momentumban szeretnének „nagyszabású székely táncos társaságot” felvonultatni.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. március 20.
Smaranda Enache: autonóm gondolkodásmód szükséges
Marosvásárhelyen huszonöt évvel a decemberi forradalom és a márciusi véres események után még mindig jelentős azon román emberek aránya, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában – állapította meg szomorúan Smaranda Enache, a Pro Európa Liga vezetője.
Szerinte mindezért azok a retrográd, diverziókeltő erők a felelősek, amelyek már 1990 elején megosztották a társadalmat. Az ismert emberjogvédő, aki folyamatos támadások és rágalmazások közepette élte le élete utóbbi két és fél évtizedét, nem hátrál meg. Mint mondja, erőt az értelmiség vagy akár az utca embere részéről érkező megbecsülés, megértés, bátorítás ad.
– Nemrég az ön megfogalmazásában hallottam, hogy huszonöt évvel ezelőtt, a Pro Európa Liga életre hívásakor az a huszonkét alapító tag a disszidensek temetőjének számított. Nem zavaró, hogy negyed évszázad elteltével is, a románság körében, bizonyos mértékben még mindig disszidenseknek számítanak?
– Eléggé kellemetlenül érint most is, de tudatában vagyunk annak a sajnálatos ténynek, hogy mindmáig teljes konfúzió uralja a román társadalmat. Az emberek még mindig nem látják tisztán, hogy kik voltak azok, akik elindultak a valós demokrácia útján, és kik voltak azok, akik megpróbálták őket elgáncsolni. Minden 1989 decemberéhez vezethető vissza, amikor két teljesen különböző dolog történt az országban: a forradalom és vele párhuzamosan az államcsíny. Azok, akik elkövették az államcsínyt, az évek során további diverziókeltésekben is benne voltak. Olyanokban, amelyek mesterségesen megosztották a társadalmat. Huszonöt évvel ezelőtt, ’89 decemberében mindenki tudta, hogy kik a volt rezsim emberei és kik azok, akik az igazi váltást szorgalmazzák. A márciusi véres eseményeket kiváltó diverzió következtében már egészen más, etnikai alapon osztódott meg a közösség. Egyfelől voltak a magyarok, másfelől a románok. Rá egy pár hónapra, 1990 júniusában, a bukaresti Egyetem-téren a bányászok lecsaptak a tüntető diákokra és értelmiségiekre. Ekkor meg újból változott a társadalmi megosztottság. Mivel a Pro Európa Liga már a kezdetektől fogva kiállt a kisebbségi jogokért, és ’90 márciusában természetszerűen szót emelt a jogaikért tüntető magyarokért, egyes román körök leárulóztak minket. Ez a megbélyegzés a mai napig is él; elég beleolvasni abba a vásárhelyi napilapba, amelynek nem szeretném kimondani a nevét. Ugyanabban a hangnemben rágalmaz most is, mint negyed évszázaddal ezelőtt. Azokat, akik nem ismernek nyelveket, akik soha nem néztek szét a nagyvilágban, most is pont úgy be lehet csapni, mint annak idején. Még tiszta szerencse, hogy az idők során a társadalom egy része elfogadott jó pár olyan demokratikus értéket, mint amilyent mi képviselünk immár huszonöt esztendeje.
– Hogy lehet politikusi gyomor nélkül, huszonöt év után is bírni ezt a megbélyegezettséget?
– Lehet, hisz mindazon túl, hogy a manipulált többség csakugyan kiközösített, mégiscsak akadtak olyan emberek – Marosvásárhelyen is, máshol is –, akik hangosan ugyan nem emelték fel a szavukat értem vagy a ligáért, de bekopogtattak az irodánkba vagy leállítottak az utcán, kezet fogtak, gratuláltak, buzdítottak. Azt mondták, hogy jól tesszük azt, amit teszünk, folytassuk! Azzal is tisztában vagyunk, hogy az évszázadok során Romániát mindig is későre érintette meg a változás szele. Ez az ország a feudális korszakban is elmaradott volna, az első világháborút követő kapitalizmusban is. Itt nem létezett demokrácia, itt nem voltak demokratikus hagyományok, itt soha nem volt divat szembemenni az árral. Mindezek ellenére a Pro Európa mindig is kötelességének érezte, hogy kiálljon az igazi értékek, demokratikus elvek mellett. Ezzel lényegében a kételkedőknek is üzenünk; azt, hogy érdemes kitartani, nem szükséges mindegyre meghátrálni vagy irányt váltani. Hogy az eredmények nem mutatkoznak azonnal? Megesik. De a fák sem nőnek egyformán és nem virágoznak egyszerre.
– Szervezetük egyik megfogalmazott célja a román és magyar politikum egy asztalhoz való ültetése. Az elején ez rendkívül görcsösen, döcögve alakult, később viszont már működött. Azonban sokkal inkább az egyéni és csoportérdekek működtették, mintsem a közösségi érdekek. Ilyen körülmények között sikerről vagy félsikerről lehet beszélni, netán kudarcról?
– Valóban, főként az elején a politikumhoz szóltunk, de aztán hamar beláttuk, hogy az más világ, ott más törvények uralkodnak. Elfogadtuk, hogy a politika kompromisszumokra épül. Éppen ezért a civil társadalomra kezdtünk fókuszálni. Kissé frusztrál az az érzés, hogy most, amikor huszonöt év után végre együtt emlékezhettünk volna meg városunk fekete márciusáról, mindazok – politikusok és civilek, románok és magyarok –, akik 1990 elején is ugyanazokat a demokratikus elveket képviseltük, szinte teljesen kiengedtük a kezünkből az évfordulót. A megosztáshoz vezető diverzió, amelyről beszéltem, ez esetben is működött; mindenki külön-külön emlékezett és emlékezik meg a véres eseményekről. Pedig annak idején az áldozatok és üldözöttek egy csoporthoz tartoztak. Jelenleg viszont – önérdekből meg személyi ellentétek folytán – képtelenek összefogni. Ezzel szemben lényegesen nagyobb egységet mutatnak fel azok, akik az eseményeket gondosan előkészítették, véghezvitték, most meg ellenzik a vizsgálatok újrakezdését.
– Egyfajta frusztráltságot említett. Nem szül viszont egy másfajta frusztráltságot önben az, hogy a pofonok java részét román nemzetiségű honfitársaitól kapja?
– Felfogás kérdése. Ha csak azt nézném, hogy Marosvásárhelyen valóban javarészt a románoktól kapom a pofonokat, nagyon el kellene keserednem. De nem aggaszt, hisz én nem csak marosvásárhelyinek tartom magam, hanem román értelmiséginek is. Az értelmiség részéről pedig megbecsülést, megértést, bátorítást kapok. Elég, ha csak a Bukarestben székelő Társadalmi Párbeszéd Csoportot, az ismert GDS-t említem vagy a bánsági Temesvár Társaságot, netán a kolozsvári Civitast, a Provincia-csoportot, a Romániai Helsinki Bizottságot, az egyetemi köröket. Nagyon sok szövetségesre találtam országszerte már 1990 elején, amikor elmondtam, mi készül Marosvásárhelyen, és nagyon sok szövetségesre találok most is. A nagy gond az, hogy az én városomban huszonöt év után is még mindig jelentős arányban élnek olyan román emberek, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában. Mindemellett örömmel tapasztaltam, hogy az új nemzedék kezdi másként látni a román–magyar helyzetet. Már sok olyan fiatallal találkoztam – többek között a tragikus autóbalesetben elhunyt újságíróval, Sorina Botával –, akik nyíltan bevallották, hogy 1990-ben, amikor még csak középiskolás diákok voltak, őket félrevezették. Felnőve, autonóm gondolkodásmóddal tudtak kiszabadulni ebből a csapdából. Persze az lenne az igazán örvendetes, ha sikerülne felszámolni ezt a csapdát.
– Mi vár a Pro Európa Ligára az elkövetkezendő huszonöt esztendőben?
– Nagyon nehéz lenne megjósolni. Az előbb említettem a fiatalokat, mégis azzal a kihívással állunk szemben, hogy még nem kerültek meg azok az ifjak, akiknek átadhatnánk a stafétabotot. Ahogy azonban elnézem a román társadalmat, úgy vélem, a jövőben is szükség lesz a ligára, és annak tevékenységére. Lehet, hogy kevesebb nemzetközi projektbe vágunk bele, de aktívabb leszünk Marosvásárhelyen, ahol egy havi fórum keretében még számos kérdésről, kihívásról kell tárgyalnunk. Ha huszonöt évig tartottuk a frontot, nem adhatjuk át a teret azoknak, akik most is egy elég sötét mentalitásba próbálják taszítani a társadalmat.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 20.
Csiha Kálmán életét a rácsok és a fények határozták meg
Az Erdélyi Református Egyházkerület néhai püspökének, Csiha Kálmánnak az életéről szóló, Jobb az Úrban bízni című filmet mutatták be szerdán este a Kultúrpalota kistermében.
A marosvásárhelyi Kistemplom egykori lelkipásztora karizmatikus személyiség volt, türelem és tolerancia jellemezte, kedvesen fordult az emberek felé, olyannyira – mesélte Ötvös József vártemplomi lelkipásztor –, hogy még akkor is, amikor elutasító választ adott, úgy mondta azt, hogy a hozzá forduló szeretett volna bocsánatot kérni tőle.
A Pro Semjén Egyesület megbízásából debreceni és nagyváradi forgatócsoport alkotómunkája nyomán készült el a Jobb az Úrban bízni című dokumentumfilm, amely Csiha Kálmán (1929–2007) életét úgy mutatta be, ahogyan azt a szűk környezete, a család, a barátok láthatták. Ötvös József a film jelentőségéről beszélve, arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy az a nemzedék, amelynek ő is tagja, őrizze Csiha Kálmán nemzedékének az emlékét.
Ki is volt Csiha Kálmán, az ember? Az életrajzi adatokon túl egy valóban érző szívű ember, apa, férj, nagyapa, akinek nagyon fontos volt a családja, de akinek ugyanolyan fontos volt a gyülekezete és az a nagyobb közösség, amelyet egész életén át szolgált. A marosvásárhelyiek büszkék voltak a püspökükre, nagy-nagy szeretettel vették körül, ahogy ez alkalommal is nagy szeretettel emlékeztek meg róla. Talán nem volt a teremben olyan személy, akit ne érintett volna meg élettörténete, annak akár valamelyik kis szegmense. Hiszen a közösségéért szolgálatot vállaló lelkipásztor a rácsok mögött is megmaradt igaz embernek, de még ifjú korában, amikor elkezdődött a családjának a meghurcoltatása, akkor sem tört meg, bízott, hitt és erős volt.
Példaértékű volt az élete fiatal férjként, majd apaként, aki gyerekét akkor látja először, a börtönből szabadulva, amikor az már hatéves, aki úgy tölti fogságát, hogy nem önmagáért aggódik, hanem azért, hogy családja ne aggódjék érte, aki a rácsok világából képes a fény felé figyelni, és az égből érkező fényre összpontosítva túlélni a megpróbáltatásokat, a lelki és fizikai erőszakot, aki szabadulása után sem érez bosszúvágyat. A filmben Csiha Kálmánt látjuk, beszél életéről, megpróbáltatásairól. „Életem a fények és a rácsok világa volt” – mondja, majd hozzáteszi, hogy a rácsok a földből jönnek, a fény viszont az égből. A fény mentette meg – tette hozzá, akárcsak azt, hogy soha nem érezte magát fogolynak.
„A filmet maga Csiha Kálmán készítette, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy az önéletrajza és a prédikációi, valamint a család elmondásai alapján összerakjam. De ez nem volt könnyű feladat” – mondta Balla Tünde szerkesztő a film elkészítéséről.
Antal Erika |
Székelyhon.ro2015. március 20.
A DNA szerint Mezei János „polgármesterként viselkedett”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) álláspontja szerint Mezei János megszegte a tiltást, miszerint a polgármesteri tisztségét nem láthatja el. Az ügyészek többek között erre hivatkozva kérték előzetes letartóztatását, amit a Marosvásárhelyi Táblabíróság el is rendelt. Gyergyószentmiklós polgármestere 30 napig előzetes letartóztatásban lesz.
Az ügyészek szerint a polgármester több pontban szegte meg a tiltást: polgármesterként viselkedett, és nem egyszerű polgárként, amikor az ilyen esetekre vonatkozó procedúrát megkerülve kérte ki a városházáról a február 16-ai tanácsülés videofelvételét. Egy másik pont szerint Mezei János arra buzdította az önkormányzati képviselő-testület tagjait, hogy levelet fogalmazzanak meg Budapest V. kerületének, amelyben a Monturist közgyűlésének összehívását szorgalmazzák – ezt közölte megkeresésünkre Vasile Ghere, Mezei János védőügyvédje. A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán helyt adott a DNA indítványának, és a polgármestert házi őrizetből 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. A döntés azonnali hatállyal életbe is lépett, Mezei János fogdába került.
Ezeket említi a DNA csütörtöki közleménye is, de az ügyészek szerint egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható Mezei János. Álláspontjuk szerint a tanácsülésről készült videofelvételt a törvényes eljárás megkerülésével kapta meg, egy hivatali alkalmazottat vett rá arra, hogy az eredeti felvételt megkaphassa a teljes procedúra megsértésével, ez pedig az ügyészek szerint kimeríti a sikkasztásra való felbujtás bűntettét. A vonatkozó helyi tanácsi határozat értelmében a felvételnek csak a másolata igényelhető írásos kérés alapján, és a másolás költségének kifizetésével, az eredeti felvétel pedig semmilyen körülmények között nem adható ki.
Az ügyészek szerint akkor is polgármesteri befolyását használta, amikor arra akarta rávenni a tanácsosokat, hogy elfogadják egy olyan levél szövegét, amelynek kezdeményezője ő maga volt. Ebben a levélben az ügyészek szerint Gyergyószentmiklós képviselő-testülete arra kérte volna a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros önkormányzatát, hogy az győzze meg a cég ügyvezetőjét, vagyis a feljelentőt, Virág Zsoltot, hogy vonja vissza feljelentését.
Az ügyészek indítványát mérlegelve március 11-án a Marosvásárhelyi Törvényszék házi őrizetet rendelt el a polgármester ellen. Ez ellen fellebbezett a DNA és Mezei János is. A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán tárgyalta a fellebbezéseket. A polgármester keresetét elutasították, ellenben a DNA kérését helybenhagyva 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Mezei Jánost. A döntés jogerős.
A DNA közleménye megjegyzi, az ügyben bűnügyi vizsgálat folyik más – meg nem nevezett – személyek ellen is. A vizsgálatban a SRI és a csendőrség speciális alakulatai is segítik az DNA ügyészeit – áll a közleményben.
A Budapest V. kerületnek írt levél keletkezésének körülményeivel kapcsolatban megkérdeztük Simon Katalin képviselőt, aki a legutóbbi tanácsülésen egyik indítványozója volt annak, hogy minden képviselő írja alá az önkormányzat nevében küldött levelet. Simon Katalin határozottan cáfolja, hogy a levél a polgármester kérésére vagy nyomására íródott volna. Elmondta, a levélküldés ötlete a tanácsosok közti egyik beszélgetésen született meg, ahol nem volt jelen Mezei János, és a megfogalmazásában sem vett részt.
A levélben, amelyet a testület RMDSZ-es tagjai nem írtak alá, arra kérték a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületét, hogy mihamarabb hívja össze a cég közgyűlését, ahol tisztázni lehetne a két fél között fennálló vitás kérdéseket. A feljelentés visszavonásának kéréséről nem volt szó a tanácsülésen felolvasott levélben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro2015. március 20.
Áldozatként állítja be Mezeit az MPP és az SZNT
A Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyaránt tiltakozik Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester letartóztatása ellen, sőt az SZNT „magyarellenes jogsértésként” állítja be a nyomozó hatóság rendelkezését.
Pénteken kibocsátott közleményében a polgári alakulat megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy az MPP alelnöki tisztségét is betöltő Mezeit a Marosvásárhelyi Táblabíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A párt leszögezte, szolidáris Gyergyószentmiklós „népszerű polgármesterével”, aki az MPP vezetősége szerint hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját, polgármesterként pedig a város jólétéért dolgozott és munkálkodott.
„Az MPP tagsága épp úgy, mint Gyergyószentmiklós lakossága értetlenül áll az ügy előtt, éppen ezért fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az ártatlanság vélelme megilleti Mezei Jánost, és elítélünk minden olyan megnyilvánulást, amely személye, családja, a hivatal vagy az MPP-frakció befeketítésére irányul” – szerepel a párt közleményében.
Megdöbbenésének adott hangot a politikus letartóztatása kapcsán az MPP Hargita megyei szervezete is. Salamon Zoltán elnök közölte, bíznak benne, hogy az ügyészség mihamarabb a nyilvánosság elé tárja az ügy részleteit, és tisztázza a Mezei János „hírnevén esett csorbát”. Salamon úgy véli, intő példa erre Rácz Károlynak, Kézdivásárhely volt polgármesterének korábbi esete, akiről szerinte utólag kiderült, hogy politikai szerepvállalása miatt kellett „szenvednie”.
Közben Izsák Balázs a román hatóságok jogsértéseként állítja be a Mezei ellen foganatosított kényszerítő intézkedést. Szintén pénteken kibocsátott közleményében a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelenti: január 26. óta a hatóságok „folyamatosan zaklatják” Gyergyószentmiklós polgármesterét, valamint annak családját, ideértve kiskorú gyermekeit is.
„Mivel az ellene hivatalosan felhozott vádaknak nyilvánvalóan semmi alapjuk sincs, a polgármester letartóztatása pedig minden jogszerűséget nélkülöz, okkal feltételezhető, hogy a zaklatások valódi oka Mezei János politikai szerepvállalása, nevezetesen az, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldötteként határozottan kiáll Székelyföld ügye mellett” – állítja Izsák, emlékeztetve: Mezei már beiktatása napján kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját, illetve az elmúlt években mindig élen járt a SZNT kezdeményezéseinek gyakorlatba ültetésében.
„Véleményünk szerint ez a valódi oka a hatósági zaklatásának, ez ellen határozottan tiltakozunk és ismételten felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy Romániában jogállamhoz méltatlan módon, hatalmi eszközökkel korlátozzák a székely nép jogait és büntetik azokat, akik ezekért felemelik a szavukat” – állapítja meg a szervezet elnöke.
Székelyhon.ro2015. március 20.
Fazakas Károly Csaba: Az én fekete márciusom
Aznap munkahelyemrol egyenest a Fotérre siettem. A marosvásárhelyi központban az arra járókat különös látvány fogadta: a Városháza elott harminc-negyven fobol álló izgága társaság verodött össze, akiket többségükben - koruk, külsejük és beszédük után ítélve - az orvosi egyetemrol rendelhettek oda máig meg nem nevezett sötét erok.
A térre érkezo magyarokat gondolkodóba ejtette az ellenünk alkalmazott, minden emberi mértéket túllépo, megmagyarázhatatlanul durva hangnem, a magából teljesen kivetkozött, magyarellenes jelszavakat skandáló, agresszíven fellépo társaság magabiztos viselkedése. Az elso pillanatokban egyszeruen nem voltunk képesek hideg fejjel, teljes egészében felfogni a történtek igazi értelmét.
Az eszement nyílt brutalitás, amelyet a térre odacsodített csürhe minden elozmény nélkül egyszeriben a nyakunkba zúdított, eloször szinte mindnyájunkat teljesen letaglózott, és jó ideig álltunk ott magunkba roskadva, kiüresedve, és a váratlanul ránk töro kábulatból csak nehezen ocsúdtunk. A felsobbrenduségi érzületekben tobzódó uraságok kezdetben csak enyhébb jelszavakat harsogtak, majd mikor látták, hogy minden következmény nélkül mindenféle mocskot ránk lehet hányni, még jobban felbátorodtak. Egymást biztatgatva mind jobban bepörögtek. Amint telt az ido, úgy kezdett rosszabbodni a helyzet, míg végül az idoben meg nem fékezett idegbaj átcsapott a feltartóztathatatlan nyers eroszakba. A kezdet kezdetén, mikor még aránylag békésen mondogatták a magukét, és még semmi jel nem mutatott arra, hogy pár óra múltán milyen irányt vehetnek majd az események, jó néhányan közelebb merészkedtünk és bevegyültünk tarka társaságukba. A mi magyarjaink a Városházával szemben lévo gyógyszertár eloterében húzódtak meg, illetve a Városháza elotti tér két oldalán lecövekelve követték tisztes távolból a fejleményeket. Az elején a sebtében összeverodött mieink is lehettek vagy negyvenen.
Közben fent, a Városháza balkonján idonként egymást váltogatták hangjukból ítélve eléggé felajzott állapotban lévo, bennünk másnapos alakok benyomását kelto, elszánt képu szóvivoféle akárkik. Bizonyos idoközönként rendszertelen összevisszaságban kirohangáltak a balkonra. Ott, több mint valószínu, hogy a nagy feszültség hatására is, zagyva félmondatokat préseltek ki nagy nehezen magukból. Majd, hogy még groteszkebbé tegyék ezt a visszás helyzetet, a tört mondatokat kínjukban indulatszavakkal vegyítették. Hisztérikus rángatózó mozdulatok kíséretében eloadott mondandójuk nagyobbrészt arról szólt, hogy: nem kell félni, mert Kincses már a kezükben van, csak még egy kevés ido, és Kincses urat úgy lemondatják, mint a pinty. Ekként vigasztaltak uraságaik minket. ?s ez így ment hosszú idon keresztül, de Kincses úr mégsem mondott le. A lent tomboló agresszorok nem annyira népes, mint amennyire hangos tábora egyre követelozobb lett, és mind kötekedobb módon viselkedett velünk szemben. Az idobeni határozott fellépés teljes hiánya aztán maga után vonta a helyzet további elmérgesedését. Mi meg kezdtünk mind jobban elbizonytalanodni. Az ido teltével tovább nott a ránk nehezedo nyomás, és a loporos hangulatban még reménytelenebbnek tunt amúgy is kilátástalannak tetszo helyzetünk. Láttuk, hogy a hozöngok viselkedése mind jobban elvadul, amint bárányborükbol kibújt, fogaikat vicsorító farkasokként egyre nehezebben tudják visszatartani magukat.
Mi azt kérdezgettük egymástól, hol lehetnek ilyenkor a mieink, miért nem próbálják meg idejében útját állni ennek az elszabadulni készülo pokolnak. Hogy miért nem tesznek már valamit. [.]
Székelyhon.ro2015. március 20.
Bölöni és Kedei Udvarhelyen
A két szerző Bölöni Domokos és Kedei Zoltán életének korábbi korszakai a sóvidéki Korondhoz köthetők. Az írói és a képzőművészi pályakezdés minden alkotó számára meghatározó, kedves a hely, ahol ez a nagykorúsítási folyamat lezajlik. Bölöni majd' két évtizedig, Kedei csak két esztendőn át dolgozott Korondon, de az utóbbi években mindketten egyre gyakrabban bukkannak fel ismét ifjúságuk helyszínein, többek között azokon a rendezvényeken is, amelyeket a Firtos Közművelődési Egylet szervez, és úgyszintén jelen vannak az Ambrus Lajos által szerkesztett antológiákban is.
Kedei Zoltán két évvel ezelőtt egy sóvidéki antológia számára megrajzolta az ott publikálók arcképeit, s túl a kötetben való megjelenésen ez az "anyag" olyannyira tárgyiasult, hogy immár, állandó tárlatként tölti meg az új korondi művelődési ház előcsarnokának falait. Hadd lássák a népek, hogy milyen sokan indultak az írói pályára a Sóvidékről.
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban ez alkalommal még inkább hazahívják a két alkotót, hiszen ritkán és keveset járnak mostanában ebben az általuk is kedvelt városban. Bölöni Domokos Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng és Szélrózsa kankalin című prózaköteteit, illetve Kedei Zoltán Megtépázott álmodozás című, lírai jegyzeteit tartalmazó képes könyvét mutatják be. A kettős író-olvasó találkozóra 2015. március 26-án, csütörtökön, délután 6 órától kerül sor a Látvány- és Hangzóanyagtárban.
* * *
Nem történt tévedés, amikor Kedeit is íróemberként emlegetjük, hiszen a képzőművész ír is!
A képeiről? Vagy csak úgy mellékesen?
Ezt a jó barát, Bölöni (aki a kötet szerkesztője is) jobban tudja.
Nem véletlenül adta a Lélegző gyöngyszemek címet rövid, értelmező írásának: "Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezébe az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására. Adta az ecsethez a látomásos lebegést, a színek szeretetét, a formák kedves gyülekezetét, és adta a tollhoz az emlékezés szabadságát, a lélek üvegharangjának csendüléseit, a művészi szép keresésének izzását. Tálentomaival aztán szerény lehetőségei szerint gazdálkodott a művész. Ideje hajlatán része a betakarításnak az is, amit alkotás közben vagy a munka szüneteiben gondol vagy álmodik. Ezek itt egy élet apró villanásai, lélegző gyöngyszemek. Napnyugtakor nem keveredhetnek el a föld porával. A lélek szentjánosbogarai, esti vagy éjszakai halk reflexiók. Kép és szöveg harmonikus együttese: fények és jelek izgalmas muzsikája. Szivárványos ajándék."
Hogy Bölöni munkássága iránt is felkeltsük az érdeklődést, hadd ajánljuk pár szóban őt is az érdeklődők figyelmébe. A recenzens nem más, mint a rendezvény szervezője. (sm)
Kinek és miért kell a mi földünk
Bölöni Domokos múlt évben kiadott egyik könyve (Szélrózsa kankalin. Kriterion könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) nem csupán pipacsos borítójával hívja fel magára a figyelmet az üzletek polcain, hanem – főleg a szerzőt ismerő és közléseit figyelemmel kísérő olvasó szemében – azzal a lehetőséggel is, hogy újabb írásait könyvvé szerkesztve vehetjük kézbe. A kiadvány könyvként tetszetős, csaknem másfélszáz oldalas. A Matei László szerkesztette kemény borító színével melegséget sugall, tapintása is kellemes. Amikor először végigforgatjuk, feltűnik: a szerző szülőfalujáról, Dányánról és a családjáról találunk benne néhány fotográfiát.
Színesek a frissebbek, fehér-feketék az évtizedesek. Ez már olyan jelzés, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hogy nem a szerzőtől eddig megszokott hangvételű és stílusú novellák gyűjteménye a kötet, a két nagy fejezet címe is alátámasztja. Az első, Mondatok az életemről címmel kereken a századik oldalig tart. Egyetlen téma köré csoportosíthatók az ide sorolt írások: milyen az erdélyi magyar falu? Bölöni ezt nem csupán íróként látta és láttatta eddig, hanem újságíróként is. 1990-től nemrég történt nyugalomba vonulásáig a marosvásárhelyi Népújság munkatársa volt, akit nem riasztottak el a poros utak, a lehangoló mindennapok.
A falu szolgálatában tevékenykedett, sűrűn megfordulva a marosszéki kisebb településeken is. Saját falujáról, Dányánról így fogalmaz: „Egy kicsiny, eldugott faluból jövök, de az a pár év, amit születésemtől ötödik elemista koromig ott töltöttem, meghatározó volt életemben” (A szűkebb pátriáról). Milyenek voltak régebb a falvak, kinek kell ma a föld, hogyan változtak meg a régről ismert települések? – teszi fel a kérdést, és hol lírai emlékezések, hol pedig szigorúbb szemű riporteri beszámolók adják meg a választ. Szó esik sárról és hitről, kollektivizálásról meg temetőkről, tejről és szalonnáról. Egyik írás a Mézvirágillat címet kapta. A másik fejezet (Arany a tűzben) rezignált hangú alcímet visel: Őszi búcsú a huszadik századtól. Mindjárt az első írás az ismert orosz lírikus, Szergej Jeszenyin egyik sokat idézett versének első sorát idézi, Rab Zsuzsa fordításában: Bokraink közt már az ősz barangol. A fejezet emlékezéseiben, vallomásaiban líraivá szelídül néhol a kesernyésség is, közösségi eseményeket, fontos történéseket idéz fel. Felhasználja jól ismert szerzőink egy-egy sorát, kifejezését (Ady, Árpily, Bözödi, Csokonai, Dsida, József Attila, Kosztolányi, Petőfi stb.) Mintha csak annak okán tenné a szerző, hogy már elbúcsúztunk a múlt századtól, azzal együtt egy ezredévtől is. De lássuk csak, milyen lelkülettel csúszunk, csúsztunk át a következő évezredbe?
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro2015. március 20.
Népregulázástól a lényeg
Az arrogáns, hatalomvágytól fűtött és attól talán kissé meg is ittasodott Victor Ponta miniszterelnöknek sok rossz tulajdonsága mellett van egy jó is: tud figyelni. És amikor tavaly ősszel csúfos vereséget szenvedett az elnökválasztáson Klaus Johannistól, csak ennyit mondott: a népnek mindig igaza van.
Ezt mondta nagy vonalakban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is március 15-én Sepsiszentgyörgyön, miután beszéde közben kifütyülték, s erről faggatták az újságírók: joguk van hozzá, véleménynyilvánítási szabadság van. Az RMDSZ egyes másodvonalas vezetői azonban – megjegyzendő, hogy általában Facebook-bejegyzésekben – elítélték a füttykoncertet, a fütyülőket. Lelkük rajta. Reakciójuk azonban sok mindent elárul a szervezetben uralkodó állapotokról.
Először is: nem figyelnek. Nem elég, hogy nem figyelnek a köz vagy a köz egy részének véleményére, nem figyelnek saját főnökükre: Kelemen reakciója saját kifütyülésére megfelelő és elegendő is lett volna a helyzet kezelésére. De nem, ez számukra nem volt elég: meg akarták dorgálni az embereket, rájuk akartak koppintani a tanulópálcával, hogy megszabják, hol szerintük az illendőség határa. Miközben az elégedetlenkedők nem tettek egyebet, mint amit Kelemen is mondott róluk: hangot adtak a véleményüknek. Nagy bűn ez egy „demokráciában” ugyebár. Egy olyan közegben, ahol önmagát a közösség egyedüli legitim szervezetének tartó RMDSZ nemsokára megtartandó kongresszusán egyetlen jelölt újraválasztásáról szavazhatnak a „küldöttek”.
Nem csoda, hogy sokaknál, akik látják, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, kiütötte a biztosítékot a másodvonalas RMDSZ-főnökök és mások népregulázási kísérlete.
De a legnagyobb baj az egész históriában az, hogy közben megint elsikkadunk a lényeg felett. Mert sokkal fontosabb volna arról beszélni, hogy huszonöt évvel a véres marosvásárhelyi március után hol is tart jelenleg az erdélyi, székelyföldi magyarság. Hogy az RMDSZ a jubileumi évforduló dacára nem Marosvásárhelyre tervezte központi ünnepségét, hanem Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába: mintha meg akarná jelölni, mi maradt még nekünk. A szimbolikus térfoglalás hiánya jelzi Marosvásárhelyen, hogy az RMDSZ elveszettnek hiszi a csatát Székelyföld fővárosában: a székely szabadság napján tapasztalható jogfosztásra a szemük se rebben, Kelemen Hunor nem az egész közösség, hanem egy szerencsétlen nyilatkozatában csupán a Székely Nemzeti Tanács, Izsák Balázs problémájának tartotta, hogy Marosvásárhelyen a hatóság korlátozza a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadságot (még jó, hogy aztán árnyalt, s eszementnek nevezte Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert ezért). Miközben a románok az ellenünk elért győzelmükre emlékeztető nemzeti ünnepüket Marosvásárhelyen, a majdnem teljesen üres főtéren hangos és drága rendezvényeken ünnepelhetnék (ha volnának elég mazochisták kiállni a decemberi fagyos szélbe), a magyar ünnepek a postaréti sírok feletti emlékmű mellé korlátozódnak vagy kiszorulnak még a városból is. S bár a Néppárt helyi szervezete próbálja visszacsempészni az ünnepet a központba, a Petőfi-szobornál tartott megemlékezésével, egyelőre csak a közösség súlyos megosztottságára tudtak ezzel rávilágítani: miközben a nemzeti ünnep központi témája az összefogás volt, a vásárhelyi magyar szervezetek külön-külön ülik meg a nemzeti ünnepet, s külön emlékeznek meg a fekete márciusról.
De a legsúlyosabb, hogy a közösséget látszólag mindez gyakorlatilag hidegen hagyja. Nagyobb közérdeklődésre tart számot Székelyföldön a felsoroltaknál a morbid kék hír vagy az ingyen termékbevezetésre kitalált hazafias médiahekk. Szerencsére azért remény is van: vannak már, akik, ha már nem szavazhatnak az RMDSZ kongresszusán, kifütyülik Kelemen Hunort: hol lenne rá máshol alkalmuk, mint a nemzeti ünnepen? S vannak, akik minden népregulázási kísérlet dacára még mindig merik szidni a politikusokat. Még ha csak a Székelyhonon is.
Rédai Attila
Székelyhon.ro2015. március 20.
Nőtt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának pályázati kerete
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala idén is meghirdeti pályázati kiírását, amelyre a nem-kormányzati és non-profit szervezetek részéről érkező, az etnikumok közötti interkulturális, valamint az intolerancia legyőzésére, megelőzésére irányuló pályázati projektekkel lehet jelentkezni. A programokra a Kormány által jóváhagyott keretösszeg a tavalyinál kétszázezer lejjel több, azaz 2.200.000 lej – tájékoztatott az intézmény vezetője, Laczikó Enikő RMDSZ-es államtitkár. „Ugyanakkor két újítást is bevezettünk: a hagyományos kulturális és kisebbségi programok vissza nem térítendő támogatásának igénylése mellett pályázni lehet a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Főváros projekt keretén belül megvalósuló eseményekre is” – ismertette az államtitkár.
Az előbbi keretében a következő irányelvekre épülő pályázatok nyerhetnek támogatást: a nemzeti kisebbségek nyelvének és jogainak ismerete és ismertetése különféle területeken; újító jellegű megoldások népszerűsítése az interkulturális oktatásban, kiemelten a roma közösségek oktatásba történő bevonására; a kultúra- és vallásközi párbeszéd terjesztése. Továbbá pályázni lehet azon projektekre is, amelyek a nemzeti kisebbségek anyagi és szellemi kulturális tulajdonának megismerését és értékesítését, a sajátos jellegű hagyományos mesterségek újjáélesztését, a hagyományos mesterségeket művelő vállalkozók képzését, a kisebbségek sajátos kifejezési formáinak népszerűsítését, a nemzeti kisebbségi fiatalok közösségi és közéleti tevékenységeit szorgalmazzák. 2015-ben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának második pályázati kiírását csak abban az esetben hirdetik meg, amennyiben az első pályázati szesszió után a költségvetési keret ezt még lehetővé teszi. A tavaszi kiírás leadási határideje április 20., részletes információkat a www.dri.gov.ro honlapon, a Támogatási alap menüpontban találnak. „Az ifjúsági főváros keretében megvalósuló rendezvényeknek a következő témák egyikét kell érinteniük: a kisebbségek és az oktatás viszonya, a nemzeti kisebbségek történelme, kultúrája és hagyományai, a nemzeti kisebbségekhez tartozó kulturális örökségek, valamint a kisebbségi jogok” – mutatott rá Laczikó Enikő.
maszol.ro