udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7305
találat
lapozás: 1-30 ... 1651-1680 | 1681-1710 | 1711-1740 ... 7291-7305
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. március 24.
Márton Áron-film: a püspök által pappá szentelt lelkészek találkoznak
A Mustármag Közösség, Márton Áron püspökről tervezett játékfilm és köré épülő misszió egyik mozzanata azoknak a személyeknek a megszólítása, akiket a püspök bérmált vagy pappá szentelt. Ehhez kapcsolódik az az alkalom, amelyet elsőként Marosvásárhelyen március 26-ra terveznek, más településeken pedig még csak az előkészítés fázisában van. A részletekről Bara László római katolikus plébánossal beszélgettünk, akiről annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy Márton Áron püspök falubelije. Erre még ma is szeretettel emlékezik: Én is domokosi vagyok és nekem Áron püspök nagyon fontos, egészen pici gyerek voltam, még alig 10 éves, egy áldást kaptam tőle, de később is végig felnéztem rá. Éppen ezért támogatom, hogy ez a film elkészüljön, mert ez egy nagyszerű dolog, de én azt látom benne, hogy a hozzá kapcsolódó misszió a lényeg. Minél szélesebb tömegeket megszólítani, belevonni: nem csak anyagi támogatást kérni, mert az is egy szép dolog, de fontosabb ennél, hogy – képletesen szólva – megtaláljuk Márton Áron munkájának nyomait a mi életünkben. Nagy kérdésem, hogy az az üzenet, amit ő hirdetett, átadott az most a mi életünkben hol van jelen? Ennek a kérdésnek a megválaszolására és nyomok felkutatása érdekében meghívták mindazokat, akiket Márton Áron püspök bérmált, és akikre kézrátétellel kiszolgáltatta a szentséget, hogy gyűljenek össze március 26-án délután Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János plébánián. A medgyesfalvi közösségben, ahol plébános vagyok, meg is hirdettem, hogy akik pontosan emlékeznek arra, hogy Áron püspök szolgáltatta ki nekik a bérmálás szentségét, jöjjenek el egy családtagjukkal, hogy együtt próbálják felidézni a személyes élményt, hogy együtt kapaszkodókat tudjunk keresni.
Az ünnep meghirdetésében Pál apostol Timóteusnak írt második levére támaszkodunk, amelyben az öregedő apostol azt mondja: „Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van” (2 Tim 1,6). Valami ilyesmit szeretnénk most mi is, hogy megszólítsuk azokat a felszentelt papokat, akiket még Áron püspök szentelt, és mindazokat akiknek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Ne feledjük el, hogy ezek valóban valamiféle diadalutak voltak: gondoljunk csak bele, a háború után, egy idegen országban, mennyi rejtett seb volt a lelkeken, ki voltak éhezve, vigasztalanok voltak és úgy tekintettek a Püspökre, mert csak így nevezték, mint a Messiásra. A hatalom ugye le akarta fejezni a katolikus egyházat, és börtönbe csukatta a főpapjait. Ez látszólag sikerült is, de mikor felfüggesztették az életfogytiglani börtönbüntetését, és szabadlábra helyezték, akkor látták, hogy a siker átmeneti volt és az egyház halottaiból újjáéledt. Mert ahogy a Püspök úr kijött a börtönből és mindent újjászervezett, és elkezdődött a misszió. Már abban az esztendőben elkezdte bérmaútjait, és ez nagyon fontos volt, mert sokan azt hitték, hogy meghalt. Ugyanakkor több alkalommal is feljegyezték, hogy miként volt éber az emberi nyomorúságra és tényleg mindent megtett, ami hatalmában állt, ezt pedig nem felejtették el az emberek. Rengeteg ilyen feljegyzés és visszaemlékezés van, hogy észrevette a szenvedést, és miként gondoskodott, illetve hogy szívén viselte az emberek fájdalmát.
Visszatérve a beszélgetésünk fő témájához feltettem magamban a kérdést, hogy akit ez a nagyszerű ember megbérmált vagy fölszentelt, a kézrátételben részesült, a Szentlélek ajándékában részesült, vajon mire használta ezt az ajándékát. Elég-e nekünk, ha ezt az ajándékot elfogadtuk? Hiszen maga Áron püspök élete és missziója egy ajándék volt népünknek, és csak úgy tudjuk továbbadni, ha felszítjuk magunkban az általa közvetített kegyelmet.
Nekem tényleg előttem van az arca, a mosolya, de hát én sem vagyok már fiatal... A felnövekvő nemzedék viszont fényképről, egy-egy újságcikkből és a mi elbeszélésünkből tudnak meg valamit, és minket terhel a felelősség, hogy ezt az örökséget hitelesen átadjuk. Ezért fontos ez a kegyelemfelszítás. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a szélesebb tömegeket megszólítsunk, s hogy ez mennyire lesz sikeres, az a családokon múlik.
Úgy érti, hogy az örökséget a családokon belül kell továbbadni?
Igen, ez nagyon fontos, hogy a szülők, nagyszülők meséljenek róla, a családokat ez összehozza és a jótékony hatás nem maradhat el. Megvan a kísértés, hogy azt az ajándékot eltemetjük magunkban, megfeledkezünk s most azt szeretnénk, hogy szedjük elő és ezeket az élményeket osszuk meg a családtagjainkkal.
Azt mondta, hogy a Marosvásárhelyi alkalmat más településeken más alkalmak követik...
Tulajdonképpen ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén szeretnénk megszervezni, de nyilván más esperesi kerületekben is ez a szándékunk. Ehhez a kerület papjait hívjuk össze és tőlük kérjük, hogy ők vállalják fel, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, agapéval, élménybeszámolóval.
Meghívják tehát mindazokat, akiket Márton Áron bérmált, hogy vegyenek részt ezen az emlékező ünnepségen, hogy együtt könnyebben megtalálhassák Márton Áron lelkületét és nyomába szegődhessenek.
maszol.ro2015. március 24.
Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni
Megütközést keltett a nagyváradi román újságírók körében, hogy hétfői sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak magyarul közölte mondanivalóját. Nagy József Barna az EMNT elnökének, Tőkés Lászlónak a sajtósát kérte fel a tolmács szerepére. A ebihoreanul.ro beszámolója szerint Tőkés László szokásos hétfői sajtótájékoztatója egy darabig a már ismert forgatókönyv szerint zajlott: a fideszes EP-képviselő előbb magyarul beszélt, majd románul is összefoglalta a mondanivalóját. Az erdélyi magyar politikusok egyébként mindig így járnak el, ha román újságírók jelenlétével tartanak sajtóértekezletet. Az EMNT elnökének sajtótájékoztatóin ráadásul általában a román média képviselői vannak többségben.
Tőkés László mellett hétfőn jelen volt az EMNT partiumi régióelnöke is. Nagy József Barna arról beszélt: annak mindenki örül, hogy Nagyváradnak ismét van magyar alpolgármestere, de ennek majd a hozadékát kell nézni, nem csupán a látszatát. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet Nagyváradon tartott hétvégi küldöttgyűlésére a romániai pártok közül csak a Szociáldemokrata Párt ifjúsági vezéreit hívták meg.
Nagy József Barna mintegy tíz percet beszélt magyarul. Amikor mondanivalóját befejezte, váratlanul bejelentette, hogy Tőkés László sajtósa, Dénes László foglalja össze röviden románul az elhangzottakat. A román média képviselői a bejelentést tiltakozva fogadták. Arra hivatkoztak, hogy ha a partiumi régióelnök nem szólal meg románul, akkor tudósításukban szó szerint idézni sem tudják. Vagyis Nagy József Barna magatartása a munkájukban akadályozza őket.
A felháborodás még nagyobb lett, amikor arra a kérdésre, hogy miért nem akar románul is kommunikálni a médiával, a partiumi régióelnök kijelentette: „Jogom van arra, hogy ne akarjak románul beszélni”. A román újságírók tiltakozásként emiatt távozni készültek a sajtótájékoztatóról, a „tolmács” összefoglalója sem érdekelte őket.
A helyzetet Tőkés László úgy próbálta menteni, hogy kijelentette: Nagy József Barna „nem ismeri annyira a román nyelvet, hogy beszélni is tudjon” – idézte az EMNT elnökét az ebihoreanul.ro. Az elhangzottakat a maszol.ro-nak megerősítette kedden a sajtótákékoztatón jelen lévő egyik magyar újságíró is.
"Provokáltak az újságírók"
Nagy József Barna a maszol.ro-nak elmondta, azért kérte fel mondanivalója tolmácsolására Dénes Lászlót, mert azt akarta, hogy Tőkés László sajtósa tömören foglalja össze románul is a mondandóját. "Anyanyelvén általában terjengősebben beszél az ember, Dénes László a lényeget mondta volna el. Ám a román újságírók beléfojtották a szót" - magyarázta a történteket.
Az EMNT alelnöke szerint a román újságírók provokálták is. Egyikük kijelentette, hogy Romániában él, ezért köteles románul beszélni. Egy másik újságíró azt kérdezte tőle: ha román orvoshoz megy, akkor is magyarul mondja el a tüneteit? Nagy erre válaszul kijelentette: ragaszkodik az anyanyelvéhez. "Azt mondtam, ha beteg vagyok, addig járom a kórházakat, amíg találok egy magyar orvost. Nem azért, mert nem tudok románul, hanem azért, mert anyanyelv-használati jogommal akarok élni a közintézményekben" -- fogalmazott.
Az EMNT alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnökeként többször is magyar nyelven írt beadványokkal fordult a városházához. Tájékoztatása szerint Ilie Bolojan polgármester egyszer sem utasította el ezeket a beadványokat, hanem válaszolt rájuk. Nagy ugyanakkor tagadja, hogy elhangzott volna az a kijelentés, miszerint joga van arra, hogy ne akarjon románul beszélni. "Azt mondtam mindössze, hogy jogom van magyarul beszélni. Remélem, erről hangfelvétel is készült" -- tette hozzá.
maszol/ebihoreanul.ro2015. március 24.
Nem vizsgálódik a DNA a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyénél
Nem vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyénél - reagált Józsa János egyházmegyei médiareferens arra avoceatransilvaniei.ro által közölt hírre, miszerint a DNA precedens nélküli átfogó vizsgálatot indított az utóbbi 20 évben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott erdélyi ingatlanok kapcsán. A Vocea Transilvaniei információi szerint a DNA Fehér Megyei Területi Szolgálata több megyében is vizsgálódik.
Az online lap szerint a DNA Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes polgármesteri hivatalainál kikérte a 1995 és 2013 között kiállított összes visszaszolgáltatási dossziét, ami a római katolikus egyháznak, a püspökségnek vagy a különböző szerzetesrendeknek illetve egyházi civil szervezeteknek visszaadott ingatlanokkal kapcsolatos.
A cikk szerzője továbbá a Szatmár Megyében visszaszolgáltatott, és oktatási intézményeknek helyet adó ingatlanokról egy listát tett közzé, és arról is ír, hogy bérleti díj gyanánt mennyi pénzt kell az önkormányzatoknak kifizetniük.
Józsa János kijelentette, hogy a cikk nem írja egyértelműen azt, hogy Szatmár megyében is zajlik vizsgálódás, úgy tippeli, hogy a szerző azért tette közzé a visszaszolgáltatott ingatlanok listáját, mert valamivel alá kellett támasztania a cikkét, és ezt a már sokszor nyilvánosságra hozott listát használta fel erre a célra. Józsa János szerint tendenciózus a cikk hangvétele, azt sugallja, hogy az egyház valami olyasmit venne el, ami nem az övé, nem illetné meg, és sehol nincs megemlítve az, hogy a katolikus egyház saját, a kommunista rezsim idején államosított ingatlanjait kapta vissza a restitúció során.
Józsa János továbbá nehezményezte, hogy a cikk szerzője részinformációkat közöl, vagy összemossa az adatokat: olyan ingatlanokat is felsorol a cikkben, amelyek nem a katolikus egyházé, például a református egyház vagy a zsidó hitközség tulajdonát képezik.(hírszerk.)
transindex.ro2015. március 25.
Biró Zsolt: a székely autonómia nem kerül le a napirendről
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatta a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációja. A találkozóra azt követően került sor, hogy a testület Monitoring Bizottsága kimondta, hogy nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi Román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására. Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása is sérül, ha a régióátszervezés kérdése képezi annak tárgyát, ahogy történt ez március 10-én, Marosvásárhelyen.” – mondta Biró Zsolt, aki hozzátette, hogy az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül.
„Azt szeretnénk ha régiókat elismernék és nem kijelölnék Romániában” mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy ha most nem is kerül sor monitorizálásra, de a a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” fogalmazott.
Az MPP delegációjában két olyan polgármester kapott helyet, akik olyan településeket képviselnek, amelyek elfogadták az autonómia-határozatokat, így Gyergyószentmiklós képviseletében Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfalu polgármestere Benedek László kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. (Délelőtt a monitoring Bizottság ülésén jelen volt Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnöke is.)
Andreas Kiefert a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának tegnapi (keddi) plenáris ülésen választották újra a testület főtitkárának.
A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti a székelyföldi helyzetet. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak.
Közlemény
Erdély.ma2015. március 25.
Ha kidobnak az ajtón
Átütő sikernek semmiképp sem nevezhető mindaz, ami az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának ülésén történt – a testület úgy találta, nem illetékes a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiapárti határozatok ügyében, ezért nem monitorozza a romániai régiósítási folyamatot –, ennek ellenére az autonómiaküzdelem jelentős pillanata volt a tegnapi strasbourgi meghallgatás, melynek következményei pozitívak lehetnek. A történtek rávilágítanak egy sor olyan problémára, amelyet ideje volna végre megoldani. Mindenekelőtt arra, hogy Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai. Érdemes e tekintetben alaposan elemezni, milyen mértékben járult hozzá Bukarest eme sikeréhez a magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalása.
Az egyórás vita egyik legkézenfekvőbb haszna ezért, hogy számos európai tisztségviselő egyáltalán tudomást szerezhetett a székelyföldi problémáról, arról, hogy Romániában mégsem oldották meg oly példaértékűen a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait, mint azt Bukarest állítja. Azt is a pozitívumok közé sorolhatjuk, hogy elhangzott valamiféle ígéret, mely szerint jövőben az Európa Tanács megvizsgálja, Románia miként teljesítette vállalt kötelezettségeit. Nem halkulhat tehát hangunk, csakhamar újabb esély nyílhat jogköveteléseink bemutatására – és ha most ki is dobtak az ajtón, talán visszamászhatunk majd az ablakon. Kiemelhetnénk továbbá, hogy szinte észrevétlenül, de létrejött egyfajta munkamegosztás az erdélyi magyar szervezetek között. Az autonómiapárti határozatok elfogadását ugyanis a Székely Nemzeti Tanács javasolta, a dokumentumot megszavazó ötven önkormányzat túlnyomó többsége RMDSZ-es vezetésű, a voksolások során pedig minden magyar párt ugyanazt az álláspontot képviselte. Ez a fajta munkamegosztás, illetve ennek kiterjesztése a jövőben elengedhetetlen, hiszen az autonómiaküzdelemben egyaránt szükség van mindenkire és mindenre: mozgalmi háttérre, tömegmegmozdulásokra, diplomáciai eszközökre, parlamenti jelenlétre, a románsággal folytatott párbeszédre.
Végül pedig a monitoringbizottságban folyó vita ismételten arra irányítja a figyelmet: az autonómiaküzdelem során mindeddig talán túlságosan is háttérben maradtak az önkormányzatok. Pedig az érdekérvényesítés főszereplői lehetnének, hiszen különösen itt, Székelyföldön az önkormányzatok a magyar megmaradás bástyái, vezetőik pedig bírják a helyi közösség támogatását, sokkal inkább, mint a központi pártvezetés. Az önkormányzatok menetelése ezért nem érhet véget a strasbourgi meghallgatással, sőt: újabb lendületet kell vennie.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 25.
Félresöpört autonómia (Strasbourgi napirenden Székelyföld)
Nem döntött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyében, visszautalták az állandó bizottságnak. Így sikernek nehezen nevezhető a háromszéki önkormányzati vezetők strasbourgi útja, ám a monitoringbizottság elutasítását mégsem tekintik kudarcnak, bő egy órán keresztül Székelyföld volt a téma, és a jövőben lehet hozadéka, hogy a jelenlevők ízelítőt kaptak az erdélyi magyarság gondjaiból – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki póttagként volt jelen a tegnapi ülésen.
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusába minden Európa tanácsi tagállam delegál képviselőket, Románia tíz taggal van jelen a testületben, az erdélyi magyarságot egyedül Klárik Attila háromszéki megyei tanácstag képviseli, az ő feladata volt megindokolni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését. Az SZNT más nemzetközi fórumok mellett ezt a testületet is megkereste, tudomásukra hozta, hogy eddig ötven székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is, de azt is, hogy a román kormányt képviselő prefektúrák megtámadták ezeket a határozatokat, és jelentős részüket a bíróságok már érvénytelenítették. Az SZNT beadványában szerepel az erdélyi magyarság aggodalma Románia tervezett közigazgatási átszervezése miatt.
A kongresszus több halasztás után tegnap strasbourgi ülésén tűzte napirendre a kérdést. Antal Árpád a Háromszéknek elmondta, a bizottság elnöke előbb ódzkodott, de végül belement, hogy póttagként ő is részt vegyen az ülésen felszólalási jog nélkül, és hosszas meggyőző munkára volt szükség, hogy beengedjék a terembe Tamás Sándor tanácselnököt, aki így az asszisztensek közül követhette a vitát. Biró Zsoltnak, az MPP elnökének már nem volt ilyen szerencséje.
A két és egynegyed órás ülésnek tizenkét napirendi pontja volt, és végül jó órát foglalkoztak az erdélyi magyarság ügyével, melyet „kényes kérdésként” minősített a bizottság svájci elnöke, Philippe Receveur. Klárik Attilának tíz perc állt rendelkezésére, és elmondta, három megye negyvennyolc önkormányzatának és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresöpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít” – hívta fel a kongresszustagok figyelmét. Kitért arra is, politikai konszenzus van a magyarság politikai szervezetei között, hogy a román kormány által tervezett régiósítás jelentős veszélyeket hordoz a magyarság számára, meggyőződésük, Bukarest célja olyan régiókat kialakítani, melyek egyikében sincs magyar többség. Arra kérte a monitoringbizottságot, kísérje figyelemmel a folyamatot, és emeljen szót, ha beigazolódnak ezek a félelmek. Ugyanakkor meghívta a testületet, 2016-os első negyedévi ülését tartsa Sepsiszentgyörgyön.
A román delegációt vezető Ludmila Sfirloaga Prahova megyei önkormányzati képviselő szintén tízperces válaszában elsősorban azt emelte ki, hogy a székelyföldi önkormányzatok határozatai egy etnikai alapú területi autonómia létrehozatalát kérik, ez pedig ellentmond Románia alkotmányának. Ugyanakkor kitért arra is, a régiósítás nem az önkormányzatok, hanem a kormány hatáskörébe tartozik. Hosszan és részletesen idézte Liviu Dragnea miniszter tavaly e kérdésben írt válaszlevelét. A két felszólalás után jó páran hozzászóltak a vitához, többségük úgy ítélte meg, a kérdés nem tartozik a bizottság hatáskörébe, Románia belügyéről van szó, melyet itteni párbeszéddel kell megoldani. „Többen is tanácsolták, hogy amikor megfogalmazzuk törekvéseinket, ne területi autonómiáról, hanem a különleges státusú régiókról beszéljünk, mert az autonómia máshol is érzékeny téma” – magyarázta Antal Árpád. Néhány hozzászólás mögött egyértelműen tetten érhető volt a román lobbi, az SZNT kérése mellett csak a magyarországi Magyar Anna Fideszes képviselő érvelt. A vitát végül az ülésvezető zárta le, egyértelműen kimondta, nem tartozik hatáskörükbe a kérdés, jövőben az ET úgyis monitorozza, hogy Románia miképpen teljesítette vállalásait, és akkor majd odafigyelnek erre a vetületre is – mondta el Antal Árpád. Kifejtette, egyértelmű siker az lett volna, ha a bizottság kijelöl egy raportőrt, és elindítják Románia monitorozását ez ügyben, ám elégedettek lettek volna akkor is, ha most ugyan nem születik döntés, de tartanak egy kihelyezett ülést Sepsiszentgyörgyön.
„Kudarcnak így sem nevezném azt, ami történt, ott voltunk, beszéltünk Székelyföldről, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy elkészítünk egy árnyékjelentést és egy fehér könyvet az erdélyi magyarság helyzetéről, ezeket bemutatjuk jövőben a Romániát monitorizáló bizottságnak. Rendkívül nagy munka az alapos dokumentáció összeállítása, de talán meglehet a hozadéka, előrelépést érhetünk el” – fejtette ki Antal Árpád.
Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, az RMDSZ és Biró Zsolt, az MPP vezetője írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoringbizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoringbizottság tartsa Sepsiszentgyörgyön a 2016. eleji kihelyezett ülését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 25.
Botránytól bűzlő versenyvizsga
A több mint négy éve érvényben lévő oktatási törvény alkalmazása óta a szaktárca először hirdetett versenyvizsgát a negyvenkét megye főtanfelügyelői tisztségére – ez azonban már az elején bal lábbal indult. Alig másfél hónappal a versenyvizsga előtt a minisztérium megváltoztatta a módszertant, és azoknak a jelölteknek is lehetőséget kínált a megmérettetésre, akik a vizsga időpontjáig nem töltik be a nyugdíjkorhatárt, az sem baj, ha egy nappal utána már nyugdíjasok, bátran kiülhetik a négyéves mandátumot.
Már akkor elindult a spekuláció, hogy személyre szabottan kiknek kívánnak kedvezni ezzel az intézkedéssel, ki kinek a rokona, ismerőse a minisztériumban vagy a kormányban, kik azok a tizenöt-húsz éve tisztségben lévő oktatási vezetők, akik beton-biztosan maradnának a főtanfelügyelői székben, nehogy vissza kelljen menniük tanítani.
Alig csitult el a találgatási hullám, kezdődött a jelentkezés időszaka, amikor újból erőre kapott az indulat, hogy a politikai pártok küldik ringbe jelöltjeiket, és félő, nem a szakmaiság lesz a döntő, hanem a politikai színezet. Kovászna megyében izgalomra adott okot, hogy utolsó napig nem pályázott senki a tisztségre, a jelenlegi főtanfelügyelő már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, nem vizsgázhat, és úgy tűnt, nem akad egy magyar pedagógus, aki vállalná a felelősséget. Mert ahhoz kétség nem fér, Háromszék mindenkori főtanfelügyelőjének magyarnak kell lennie, egy hetvenöt százalékban magyar többségű megyében ez dukál.
Nos, az utolsó pillanatban vállalta a megmérettetést Kiss Imre, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, aki több ízben bizonyította, rövid és hosszú távon is képes tervezni, a fiatalok elhelyezkedését pozitívan befolyásoló döntéseket hozni – például az elméleti és gyakorlati oktatásban is gyengén teljesítő hibrid iskolatípus, a szakközépiskola helyett a kézzelfogható szakmai tudást nyújtó szakmunkásképzőt részesíti előnyben. Tavaly kilencedik osztályokban csak ilyen felvételit hirdetett iskolája.
Eljött a versenyvizsga ideje, és országos botrányba fulladt már az első próba, az írásbeli teszt. Közel húsz pályázó lépett vissza – köztük a háromszéki jelölt is –, egyesek egészségügyi okokra hivatkoztak, mások azzal hagyták el a vizsgatermet, hogy arcul csapták őket – a kétezer oldalas vizsgaanyagból csak az oktatásmenedzsmentre vonatkozó kérdésekre kellett válaszolni, módosították a pontozást –, szabálytalannak ítélték az egész eljárást, kérték a versenyvizsga eredményeinek megsemmisítését. Nem csoda, ha némelyekben felmerült, előre eltervezett színjátéknak voltak részesei.
Kérdés, ezek után lesz-e jelentkező az üresen maradt főtanfelügyelői tisztségekre, vagy minden marad a régiben és ideiglenes kinevezéssel irányítják tovább az oktatás megyei szintű intézményeit.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 25.
Dorin Florea: Sértő a "kisebbségi" megnevezés
Tegnap délben sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea polgármester, aki ezúttal nem a város mindennapi közigazgatási gondjait osztotta meg a sajtóval, hanem a közelmúlt eseményeire reflektált. Szó esett a március 20-i megemlékezésekről, a párttörvényről és a központi költségvetésről.
Először a polgármester sikeresnek minősítette a hivatal által szervezett 1990. március 19–20-ra való megemlékezést, ahol "történészek, pszichológusok, egyetemi tanárok mondták el objektív véleményüket a történtekről". Ezzel szemben a magyar politikusok megint külön-külön szervezték a rendezvényt, s még Emil Constantinescu volt államelnök sem kereste fel – fejtette ki sérelmeit a polgármester, s hozzátette, mindemellett beült a "haszonlesők bandájába" (gasca de profitori). Három szomorú arc közé, akik nem tettek mást, mint szították a hangulatot Marosvásárhelyen, s közben ők jól éltek. Mi több, Emil Constantinescu sem tartotta be a városnak tett ígéretét, amelyet Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök látogatásakor fogadott meg. Ezzel szemben ő igyekezett a törvények határmezsgyéjén a magyar és a román lakosok érdekeit szolgálni, hogy megteremtse a harmóniát a városban. Amikor a Népújság arra volt kíváncsi, hogy miként tartotta be a kisebbségi törvényben foglaltakat, hosszú magyarázkodásba kezdett.
"Nem tartom jónak, hogy a kisebbségi törvény megszabja, kit milyen funkcióba kell kinevezni etnikai alapon" – mondta, majd miután felvetettük a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, kifejtette, az alkotmány szerint Románia egységes nemzetállam, nem hozhat a helyi közigazgatás ezzel ellentétes határozatokat, ezért nem lehet "bárhogy lefordítani" az utcaneveket. Mégis, ő volt, aki szorgalmazta, hogy Marosvásárhelyen a "hagyományos utcaneveket" használják, nem azokat, amelyek a hivatalos névjegyzékben szerepelnek. A helyi tanács nem akarta elfogadni ezt a javaslatot, azért nem kerültek ki a mai napig a kétnyelvű utcanévtáblák. Mégis, a "javaslatára" nevezték el a volt 2-es számú általános iskolát építtetőjéről, dr. Bernády Györgyről, és megakadályozta, hogy a vegyi ipari szaklíceum Emil Dandea nevét viselje, mivel a volt polgármesternek semmi köze nem volt az épülethez. Aztán részletezte: a kulturális közeledést szorgalmazza továbbra is, ez oldja meg a kérdést, nem az ilyen követelések. Ezt az üzenetet kell továbbvinni. Az említett politikusok csak a középszerűséget honosították meg a politikai, emberi kapcsolatokban – mondta többek között, hozzátéve: azért vannak "rendes magyarok is közöttünk".
A polgármester különleges elmélettel állt elő. Elmondta, kivenné a jogi kifejezések szótárából a "kisebbségi" szót, hiszen ez "megalázó" a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára. Ez olyan megbélyegzést jelent, amelytől nem lehet megszabadulni, s amelynek "viselését" a magyar politikusok is szorgalmazzák. S ez olyan jel, amelyet a történelmi időktől a magyarok magukon viselnek. Felvetettem, hogy ilyen elven a "többségi" kifejezést is törölni kellene. Erre a következőképpen válaszolt: "azt nem lehet, mert többség az is, amikor négyen ülünk egy kocsmában, hárman söröznek, és egy bort iszik – a sörivók a többség" – magyarázta.
Miután "letudtuk a kisebbségi ügyet", a polgármester a párttörvényre tért át, és elmondta, kötelezővé kellene tenni a politikai kampányokban a tévéadókon az ingyenes klipek közzétételét, mert szerinte a legtöbb politikus így mossa tisztára a kampányokba befolyt pénzt. A továbbiakban azt is nehezményezte, hogy a szerencsejátékokra vonatkozó új jogszabály szerint a bevétel után nem a helyi közigazgatásnak, hanem a központi költségvetésnek adóznak. Ez az eljárás ellentmond a meghirdetett közigazgatási decentralizációval. S innen jött az újabb ötlet: "a kormány ne bocsásson ki minden év december 20-a és 31-e között rendeleteket, mert ezeket sebtében hozzák, nincsenek átgondolva és többet ártanak, mint használnak".
Aztán elárulta, évek óta szeretne egy építkezésitörmelék-lerakót létesíteni Marosvásárhely környékén, de az előző környezetvédelmi miniszterek nem engedélyezték, mivel van egy olyan jogszabály, amely megtiltja, hogy a város 30 kilométeres körzetében bármilyen hulladéklerakó létesüljön (sz. m.: a jóváhagyott kerelőszentpáli kivételével, természetesen). De a napokban a hivatal kapott egy e-mailt, ami mégis "reménysugár lehet arra, hogy ez is elrendeződik". Próbáltunk megtudni részleteket, de a polgármester azt mondta, csak akkor válaszol ezekre a kérdésekre, amikor biztos lesz, hogy előreléphet ez ügyben.
Olvasóink jelezték, hogy szintén a napokban olyan táblák jelentek meg a Vár sétányon, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy veszélyes az évszázados fák alatt parkolni, illetve a padokon tartózkodni, s ezek arról is tájékoztatnak, hogy "a fák kezelés alatt állnak". A polgármester megerősítette, a táblákat a hivatal helyezte ki, mert volt eset, hogy az elszáradt, vaskos faág az útra esett, és ez valóban veszélyes lehet. A baleset felelőssége pedig a hivatalt terheli. Így próbálják óvni a lakosokat. Hogy valóban kezelésbe veszik-e a fákat, arra nem válaszolt. Reméljük, nem a láncfűrész lesz a "végső megoldás".
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 25.
Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 25.
Ma kezdődik a XXII. marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia
320 dolgozatot mutatnak be, 17 meghívott előadót várnak a rendezvényre
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében idén is sor kerül a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK). A ma kezdődő háromnapos rendezvényen 23 szekcióban kerül sor előadásokra, és 320 hallgatói dolgozatot mutatnak be.
A marosvásárhelyi TDK idén is akkreditált rendezvény, amelyen a részvétel 18 kreditpontot ér a rezidensek, PhD-hallgatók és szakorvosok számára. A magyar hallgatók anyanyelvükön mutathatják be orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti vonatkozású dolgozataikat, több workshopra is sor kerül, illetve meghívott magyarországi szakemberek előadásait hallgathatják meg a résztvevők. A ma kezdődő, munkaműhelyekkel indító tudományos rendezvény három helyszínen oszlik meg: a Kultúrpalota termei mellett a Plaza, illetve a Continental szállók konferenciatermeiben is tartanak előadásokat. A XXII. TDK főszervezőinek – Tubák Nimród MMDSZ-elnök, Mihály Izabella IV éves, Varga Ágota V. éves, Mihály István V. és Virginás-Tarr Ágnes II. éves hallgatók az általános orvosi karon – tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 23 szekcióban beérkezett 335 dolgozatból 320 dolgozat kerül bemutatásra a rendezvényen, 22-vel több, mint tavaly.
"Két szekcióval több van, mint a tavalyi TDK-n. Magyarországról 17 meghívott előadóra számítunk, és két helyi előadónk is lesz: dr. Szatmári Szabolcs ideggyógyász főorvos, egyetemi előadótanár és dr. Kovács Judit intenzív terápiás főorvos, egyetemi előadótanár. A legtöbb dolgozat a megelőző orvostudomány, kardiológia és gyermekgyógyászat szekciókban érkezett be, és minden témakörben küldtek be dolgozatokat" – nyilatkozta lapunknak Tubák Nimród.
A Tudományos Diákköri Konferencia elsősorban a diákok szemszögéből kiemelt jelentőségű, hiszen ők jelentik a rendezvény fő célcsoportját. "Egyedüli magyar orvostudományi diákköri konferenciaként Erdélyben, lehetőséget nyújt az egyetemi hallgatóknak arra, hogy bemutassák tudományos munkájukat. Úgy vélem, az egyetem nem készít fel olyan kihívásokra, amelyeket egy ilyen konferencia megkövetel. A hallgató számára komoly munkát, nehéz döntéshozatalokat jelent az út, amíg eljut oda, hogy bemutathassa dolgozatát. Az oktatási rendszer hiányosságának tartom, hogy nem elég interaktív a felsőoktatás, a hallgató elég gyakran hallgat, és ez az orvosi egyetemi oktatásban sincs másként. A konferencia kitűnő alkalom arra, hogy a diák a témavezető oktató irányításával elkészítse a dolgozatát, ami rengeteg munkát igényel. A hallgatónak ugyanis tanulmányoznia kell a szóban forgó szakterületen, a választott tudományos témán belül a legutolsó szakirodalmat – és itt nagyon fontos az angol nyelvtudás is –, feldolgozza az anyagot, szintetizálja, azaz a terjedelmes szakirodalmi adatokat összefoglalva írjon egy 200 szavas kivonatot, és végül mutassa be a dolgozatát" – egészítette ki a beszélgetést Mihály István főszervező.
A rendezvény holnap szekciónkénti előadásokkal folytatódik, a gálaestre, illetve a díjkiosztó ünnepségre szombaton 18 órától kerül sor a Kultúrpalota nagytermében.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 25.
Mélyponton a román–magyar kapcsolat (II.)
A románság jelenlegi kisebbségi politikája számunkra „idegesítő”, talán nem is túlzás, ha felháborítónak nevezzük. A románok ezzel szemben „nyugodtan” végzik dolgaikat, mondanám „kisded” játékaikat, a régi recept szerint. Nekik semmi nem sürgős, és azt is tudják, hogy az idő most is nekik kedvez. A statisztika azt mutatja, hogy a magyarság Erdélyben nem gyarapszik, sőt inkább fogyóban van. A másik tény, amit „román barátaink” kárörvendve vesznek tudomásul, hogy az erdélyi magyar politikában semmi egység nincs, a magyarság politikai szerepvállalása a jövőt illetően megkérdőjelezhető.
Mire számíthatunk tehát, vagy mi a teendő? Higgadtnak kell maradni, csendesebben intézni dolgainkat, kevesebb csinnadrattával, inkább több nyugodt megbeszéléssel. Nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi 25 évben – bárhogyan is bíráljuk – az erdélyi magyarság helyzete javult, főleg ha összehasonlítjuk múltbeli korszakokkal. Milyen helyzet volt a negyvenes években, mi volt a Ceauşescu-éra alatt, és mi van most. Nyugaton ezen mérce szerint ítélik meg a dolgokat, ezt a románok jól tudják, packáznak, és vállvonogatva kérdezik, mit akarnak még ezek a magyarok. Ha egy szóval válaszolnék minden erdélyi magyar nevében: csak egyenjogúságot.
A megoldás ott kezdődhetne, ha mindkét oldal, végre! megértené, hogy nem ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan partnerrel, akivel évszázadok óta együtt él, és továbbra is együtt kell élnie. Ez több mint jó szomszédság, ez „szimbiózis”, együttélés.
Jövőre választások lesznek, készüljünk fel komolyan, már csak azért is, mert új választási törvény készül, és nem tudni, mennyire kedvez majd a magyarságnak. Három magyar párt a román politika színpadán, nem megoldás, teljesen megosztja az erdélyi magyarságot. Mindhárom pártban vannak értelmes, jól felkészült és becsületesen dolgozó politikusok, akik ha megegyeznek, összefogva egy új, erős magyar párt vezetői lehetnek. Egy ilyen új párt a magyar érdekek mellett Erdély összlakosságának gazdasági és társadalmi érdekeit is képviselhetné, és így természetszerűleg, a választások alkalmával román szavazókra is számíthatnak. Távlatilag, Erdélyben egy közös román–magyar politikai erő is születhetne, mely, ha Erdély lakossági arányait nézzük, a 15-20 %-os szavazati arányt is elérhetné.
A fent írottak nem illúziók, hanem lehetőségek, és ki lehet használni őket. A román vezetéssel pedig meg kell értetni – és ez már a magyar kormány hatásköre –, hogy a hivatalos román szervek szembetűnően magyarellenes intézkedései nem illeszkednek egy szalonképes demokratikus kormányzás kereteibe, és sokat ronthatnak a két ország kapcsolatán. Tehát eddig és ne tovább!
Különben olyan ügyek, mint a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem, vagy a Mikó kollégium elsősorban pénzkérdés, amit a magyar állam és a magyar emigráció segítségével meg lehetne oldani. Egyszerűen bővíteni kell a Sapienciát két új tagozattal, a román egyetemből ki kell lépni. A Mikó-épületet pedig meg kell venni. (Talán írjunk a magyar milliárdosoknak, Soros Györgynek, Péterffy Tamásnak?) .
A román–magyar „normális” együttműködés még várat magára, de ha már ez a „játék” tényleg az idegek játéka, akkor mi, magyarok is mutathatnánk valami újat.
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)2015. március 25.
„Figyelem a SRI magatartását...”
Klaus Iohannis tegnap kijelentette: „nagy figyelemmel” kíséri a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magatartását, és számít arra, hogy az „kiegyensúlyozott” és semleges lesz a politikai játékokkal szemben.
A mandátuma során a SRI tevékenységi mérlegbemutatóján első alkalommal részt vevő államelnöki hozzáfűzte: a 2015-ös év „meghatározó a szolgálat fejlődésében”, tekintve, hogy új vezetősége van.
„Teljességgel bízom abban, hogy Eduard Hellvig igazgató úr, aki jól ismeri mind a nyílt társadalom érzékenységeit, mind a Románia EU-tagságából eredő szigorú előírásokat, döntően fog hozzájárulni ehhez a folyamathoz” – mondta Iohannis a SRI igazgatójával közösen tartott sajtóértekezleten.
„Meglátásomban a biztonság területén az együttműködés elvének kell ezt a magatartást meghatároznia. Ez jó kommunikációt és viszonyt feltételez a szolgálat és haszonélvezői, a tevékenységét ellenőrző intézmények és a társadalom között” – tette hozzá az államfő.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)2015. március 25.
Európának kényes kérdés a székelyföldi autonómia
Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának.
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 25.
A kifosztott „bűnözők”
Az elmúlt hetekben egyre erőteljesebben nyilvánul meg a visszaszolgáltatási folyamat lejáratása.
Az országos restitúciós hatóságnál végzett ügyészségi vizsgálatok több olyan visszaélésre derítettek fényt, amelyek révén lényegében a restitúciós folyamat egészének jogossága kérdőjeleződik meg a közvélemény szemében. Különben sem kell komolyabb erőfeszítést tenni a kommunizmus idején elkobzott egyházi, magyar nemesi és egyéb ingatlanok visszaszolgáltatásának ördögi színekben való feltüntetése érdekében, mert főleg Erdélyben ez a kérdés mélyen etnicizált.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 25.
Mattis Teutsch-emléktábla Brassóban
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) brassói fiókszervezete élén Szente László városi tanácsossal hosszas előkészületek és egyeztetések után március 17-én négy nyelvű emléktáblát Mattis Teutsch-emléktáblát leplezett le a brassói Hosszú utca 143. szám alatti ház homlokzatán.2015. március 25.
Győri és kolozsvári zeneiskolások kórusainak közös hangversenye
Nem mindennapi hangversenynek adott otthont szombat délután a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom: győri és kolozsvári zeneiskolás diákok hangjának csengése töltötte be a teret röpke kétórányi időre, igazi örömöt varázsolva a jelen lévő szülők, tanárok és zenekedvelők szívébe.
FEKETE ADÉL
Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 25.
Még egyszer márciusról
Azt tartják, hogy bizonyos történelmi tények és események megértéséhez, a valódi tisztánlátáshoz kell egy bizonyos időtávlat, hogy tárgyilagoson, érzelmektől, indulatoktól mentesen ítélhessük meg a valós tényállást. Ha ez így igaz, akkor az 1990 márciusában Marosvásárhelyen megesett dolgok a kivételek közé tartoznak, hiszen negyedszázad távlatából mindenki a maga szemszögéből beszél a fekete márciusról.
A különbség talán annyi, hogy a felek ma már kevesebb indulattal fűszerezik az emlékezést. De a szembenállás, a „párhuzamos történelem” képtelensége változatlanul uralg, s így lesz ez mindaddig, amíg legalább erkölcsileg nem vonják felelősségre a sötétből cselekvőket, az etnikai összecsapás igazi szervezőit és haszonélvezőit, a nacionalista kommunizmus rövid időre elrejtőzött, de gyorsan előkerülő pribékjeit.
Nem lesz megnyugvás és józan tisztázás addig, amíg Mihai Cofariut, a félrevezetett, leitatott, de gyilkos szándéktól egyáltalán nem mentes libánfalvi nyomorultat továbbra is nemzeti hősként, mi több, ártatlan áldozatként emlegetik, s krokodilkönnyeket hullatnak érte. Az elemi jogérzet tiltakozik ellene, hogy a házadra rászabadított csürhét áldozatnak állítsa be bárki, főleg, ha azt a megsemmisítésedre, de legjobb esetben is a megfélemlítésedre toborozták. Pénzzel, itallal, hazugságokkal, sötét elemi ösztönökre és fölkorbácsolt indulatokra alapozva.
Ha a megsemmisítés nem is sikerült huszonöt évvel ezelőtt, a megfélemlítés és a remény eltiprása annál inkább, mert mi más lenne a magyarázat arra, hogy Marosvásárhelyen – most már irányított, tömeges betelepítések nélkül – megfordult az etnikai arány, s az akkor még enyhe magyar többségű városból román többségű lett, ahol most már végleges és visszavonhatatlannak tűnő folyamat tovább apasztja az egykori székely főváros magyar közösségét.
A sötét erők tehát végeredményben elérték a céljukat, s igazuk van azoknak, akik attól tartanak, hogy Székelyföld többi városai következnek most sorra, mert a nemzetállami gőg nem nyugszik az itteni „végső megoldásig”. Persze, addig még vagyunk, és itt vagyunk.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. március 25.
Szülőföldön magyarul: hibás az űrlap, április 24-éig kérhető a támogatás
Április 24-éig lehet benyújtani az igénylést a Szülőföldön magyarul program keretében biztosított támogatásra – a hivatalos űrlapon ugyanis hibásan szerepel március 31-e határidőként.
Bartolf Hedvig volt Hargita megyei főtanfelügyelő, a programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa leszögezte: nem az űrlapon, hanem az akció hivatalos honlapján (www.szulofoldonmagyarul.ro), a plakátokon, valamint a sajtóban közölt határidő a helyes.
Kifejtette: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a vártnál később hirdette meg a programot, így amikor erre sor került, az igénylési űrlapokat már nyomdába küldték, ezeken pedig még az a határidő szerepelt, amiről korábban szó volt.
Bartolf Hedvíg hangsúlyozta: elnézést kérnek az esetleges kavarodásért, a szülők körében ugyanis aggodalmat és értetlenséget váltott ki, hogy az egyes források eltérő határidőt közöltek. Eddig ötezer igénylés érkezett.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)2015. március 25.
Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)2015. március 25.
Kilátás Gyulafehérvárról
A korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott – nem utolsósorban a gyulafehérvári érsekség hatáskörébe tartozó – javak ügyében.
Ha meglepő módon is, de nem teljesen váratlanul. A történet távolról ered, mégis oly közeli: az egyházi visszaszolgáltatások ügyének különböző szálait kezdte húzogatni a DNA. A restitúciós folyamat felülvizsgálatára azonban nemcsak a DNA-s úthenger megfékezhetetlenségének okán lehetett számítani. A Mikó-perben hozott elmarasztaló ítélet szinte borítékolta a folytatást, s egyelőre csak abban reménykedhetünk, hogy legalább formailag nem találnak rajta fogást az antikorrupciós vizsgálódók.
Az uniós kényszer alatt született romániai restitúciós folyamat legfontosabb vezérelve, hogy csak azt visszaadni, amit már sehogy sem lehet „fogva” tartani. A gyulafehérvári Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására.
A közvetlenül a rendszerváltás után benyújtott visszaigénylési kérelemre a kormány 2008-ban ugyan egy sürgősségi rendelettel reagált, amelynek zárórendelkezései viszont a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. Így támadhatta meg a bíróságon a Fehér megyei prefektus a kormányrendeletet, az ügy hosszas pereskedés, valamennyi hazai bírósági szinten elmarasztaló ítélet után a strasbourgi emberjogi bíróságon van. Érdemi tárgyalás még nem volt, de a román államot máris 8 ezer eurónyi késedelmi bírság megfizetésére kötelezték.
Most a DNA vizsgálódik a katolikus javak visszaszolgáltatása ügyében. Az igazásszolgáltatásba vetett hit jegyében nehéz leírni, hogy a stratégia az erdélyi magyarság jogainak újabb semmibevételére utal. A Romániából érkezett jogorvoslati kérelmek özönével Strasbourg képtelen megbirkózni. Így könnyen előfordulhat, hogy a továbbra is csak többéves perspektívában remélhető tényleges igazságtételt okafogyottá változtatják a célzott korrupcióellenes vizsgálatok. Amelyek láttán nehezen szabadulhatunk a megfélemlítési szándék képzetétől.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)