udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7305
találat
lapozás: 1-30 ... 2971-3000 | 3001-3030 | 3031-3060 ... 7291-7305
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. május 23.
„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”
A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását.
Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya.
Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője.
Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő.
A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro2015. május 23.
Ereklyemúzeumot hoznak létre Agyagfalván
Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Antal István RMDSZ-képviselő, az alapítvány elnöke (képünkön) elmondta, a kivitelezés a kezdeti stádiumban van, elkezdték a gyűjtést, az alapanyag 30-40 százaléka összegyűlt, jövő héten például gerendaadomány érkezik. Bíznak benne, hogy a beruházást két éven belül megvalósíthatják – jegyezte meg.
Jogos igénye ez a múzeum egész Székelyföldnek – hangsúlyozta Antal István. Hozzátette: a kiállítás anyaga megvan, ahhoz hozzájárul a Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi múzeum is.
Antal István közölte, az alapítvány dolga az, hogy a 100 ezer eurót összegyűjtse.
A műsorban elhangzott az is, hogy a múzeum a székely kiállásra emlékező szoborcsoport mellett épülne fel. 1848 őszén itt határoztak a székelyek a magyar kormány melletti kiállásról, és ez a nemzetgyűlés jelentette a székelység csatlakozását a szabadságharchoz.
1506-ban a székely nemzetgyűlés itt alkotta meg a nemzet törvényeit.
MTI
Székelyhon.ro 2015. május 23.
Csíksomlyó örök
Csíksomlyóra zarándokolni: test és lélek tornája. Évente több százezren gyalogolnak ki a legnagyobb magyar katolikus búcsúnak otthont adó, két Somlyó-hegy közötti nyeregbe hitet s tartást erősíteni, gondolatokat pallérozni, csendet, békét, megnyugvást keresni.
Bár sokan emlegetik a pünkösdi csíksomlyói búcsút nemzeti, összmagyar ünnepnek, annak vallásos jellege, a mindenkori befelé fordulás lehetősége továbbra is felülír minden világi sajátosságot, ez Csíksomlyó esszenciája. Ám mivel évszázadok óta ferencesek doméniumán lépkedünk, kevésbé hangsúlyozott, de megfontolható, hogy pünkösd előtt s után egyaránt érdemes lenne azonosulni a ferencesek szemléletével, meríteni az egyszerűség és méltóság e ritka ötvöződéséből.
Jó arcokat, tekinteteket fürkészni a keresztalják között, jó érezni a hatalmas tömeg sehol másutt nem érzékelhető egységét. Történelmi tény, hogy ennyi magyar, székely ember szíve soha nem dobban olyannyira egyszerre, miként Csíksomlyón. Jó érezni ezt a békességet. Jó látni az alvó csángó gyermekeket, hallani az aligzöld levelek zizzenését Jézus hegyének északi oldalán, jó megpillantani a fák közül kilépőket, jó követni a zarándokok vég nélküli sorát. Még a májusi zápor is másként mos, mint bárhol máshol. Ennyi ember más körülmények között elviselhetetlen lenne, itt: halk morajlást, összekapaszkodást, együtt mondott imát jelent. S ha mindennek katalizátora, működtetője a hit, hát erre alapozva lehetne életképes jövőt tervezni.
Csíksomlyó megszokottsága ellenére mindig más. A szombati nagymisét magyarok milliói követik, e szentbeszédek tehát súlyosságra is rendeltettek. Böjte Csaba ferences szerzetes az általa hatalmas bazilikának nevezett csíksomlyói nyeregben öt esztendővel ezelőtt úgy fogalmazott, zarándoklásra soha nincs rossz idő, legfennebb gyenge ember, ám eközben gyengeségeink, gyarlóságaink legyőzésére ösztönzött. Az imádkozó, keresztény ember nem keseredik el, mondotta, nem jajveszékel, nem torpan meg, hanem hittel, alázattal cselekszik, így hát „vigasztalni, bátorítani kell, hinni az újjászületésben, újrakezdésben, hisz igazából mindenik szentírási történet erről szól”. Ne korlátainkat nézzük csupán, az élő Isten arra hívott, hogy legyőzzük gondjainkat, nehézségeinket, hogy összefogjunk, bátorított.
„Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremteni itt, a Kárpát-medencében. Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a Szent István-i hozzáállással viszonyulnánk a magunk feladataihoz, nehézségeihez.”
Ha beszélhetünk Csíksomlyó örök üzenetéről, hát Böjte Csaba megfogalmazta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 23.
Születésnap örömmel, gonddal (25 éves a Háromszék Táncegyüttes)
Rendhagyó és rendkívüli produkcióval zárta a fennállása huszonötödik esztendejét ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az évfordulós évadot. A tegnapi gálaműsorban a társulat korábbi, jelenlegi és vendég koreográfusainak alkotásaiból mutattak be egy estérevalót. A színfalak mögött ellenben komoly gondokkal küzdenek, az együttes igazgatója és művészeti vezetője szerint a Háromszék Táncegyüttes az eddigi legsúlyosabb mélypontjára érkezett.
A huszonötödik évfordulóra egész évadban emlékeztetett a táncegyüttes. Két folkhétvégét tartottak, fotó- és jelmezkiállítással idézték fel az elmúlt évek bemutatóit, és egy hat előadásból álló miniévaddal ért véget a sorozat, amelynek a tegnapi gálaműsor volt a záróakkordja. A békéscsabai Farkas Tamás gyergyói táncokból állította színpadra koreográfiáját, szilágysági táncokat mutattak be a Százlábúak, Horváth Zsófia, a budapesti Honvéd Táncegyüttes egykori művésze nyolc lánnyal táncoltatta el Madarak voltunk című játékát, Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes tagja ezúttal koreográfusként is bemutatkozott a legényesek védelmében összeállított produkciójával, a társulat felelevenítette Orza Călin Lajtha László emlékére készített, egyik népzene- és néptánctalálkozón bemutatott koreográfiáját, énekelt Erőss Judit, muzsikált a Heveder zenekar. Rendhagyó volt ez a gála, mert az együttes jelenlegi tagjain kívül olyan külsősök is felléptek, akik már nem táncolnak, és rendkívüli, mert a fináléban több előadás koreográfiáiból szőtték össze a zárótáncot.
A tegnap esti ünnepi műsor méltó lezárása volt az eltelt huszonöt esztendőnek, szomorú ellenben, hogy a régi gondoktól az együttes nem szabadult meg, továbbra sincs táncosképzés, a minimálbérért művészeti munkát végző tánckar folyamatosan cserélődik, és az újak, a kezdők betanítása rengeteg erőfeszítésbe kerül. Ivácson László művészeti vezető és Deák Gyula együttesigazgató az eddigi legsúlyosabb mélypontról beszél, veszélyben érzik a jövőt, mindazt, amit eddig felépítettek és elértek. Ivácson László elmondta, a gondok ellenére jövőbenéző gálaműsorral zárták az évadot, és azzal a szándékkal, hogy a tiszta folklór mellett folytatják az eddig bejárt utat, nyitnak más műfajok irányába is, mert továbbra is szeretnék megszólítani a közönség minden rétegét, amihez elengedhetetlen, hogy a kortárs szemléletet is kövessék.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 23.
Képezzétek magatokat és váljatok hasznossá (Ballagás a helyi egyetemen)
Ötvenegy alapképzést és tizenhét mesteri fokozatot végző hallgató ballagott tegnap a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A vállalatgazdaság, valamint a kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon végző fiatalok búcsúztatását az alkalomra feldíszített földszinti aulában tartották.
A tanárok és a hallgatók bevonulását a Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa kísérte, mely a köszöntőbeszédek között is előadott néhány dalt. Laura Oltean, a sepsiszentgyörgyi tagozat igazgatója, az említett szakok vezetője hangsúlyozta, az életben lesznek olyan kihívások, amelyekre a fiatalok nem számítanak, éppen ezért folyamatosan kell képezniük magukat, hogy le tudják győzni az akadályokat. Az igazgató szerint egy egyetem az ott tanítók és tanulók által válik erőssé. Sebastian Cucu prefektus folytatta a gondolatot, és arra kérte a hallgatókat, bárhová jutnak, vigyék jó hírét a megerősödött szentgyörgyi egyetemnek. Sztakics Éva alpolgármester hangsúlyozta, a helyi vállalkozók a társadalom biztos megtartói, és arra biztatta a fiatal közgazdászokat, indítsanak vállalkozásokat Sepsiszentgyörgyön. Fosztó Mónika, a magyar tanulmányi vonal vezetője azt kívánta a ballagóknak, ne csak kitűnő, hanem hasznos emberekké váljanak. A ballagás a hallgatók által a tanároknak mondott köszönettel és a legeredményesebb végzősök díjazásával zárult.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Pusztakalán szomszédságában a nyolcvanhét éves Piroska néni az egyetlen református, Lozsádon kilencvenlelkes a református gyülekezet, de a kéthetente tartott istentiszteleteket hatan-heten hallgatják, és nincs ez másként Hunyad megye többi, magyarok által is lakott falujában, ahol a vegyes házasság és a magyar iskola hiánya alaposan megváltoztatta a települések etnikai arculatát. A vaskohászat és általában az ipar, a Zsil-völgyi bányászat összeomlása a városi magyar közösségekben is tizedelt, sokan elmenekültek a munkanélküliség elől, aki pedig maradt, nem az identitása megtartásáért, inkább a megélhetéséért küzd.
Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórvány magyarságban vannak olyan kovász emberek, akik nem adják fel anyanyelvüket, kultúrájukat, és mindent megtesznek, hogy a fiatal nemzedékeket is erre ösztönözzék – ezt tapasztaltuk legutóbb, a május első felében megszervezett VI. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával is.
– Ha önerőből el is indítottuk volna valamikor a magyar napokat Hunyad megyében, az biztos, hogy nem mertük volna ekkora méretűre tervezni, ennyi településen ennyi meghívott előadót felvonultatni, rangos kiállításokat, találkozókat szervezni – tereli a szót már beszélgetésünk elején a háromszéki kapcsolatra Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, majd Kiss Csillát és Demeter Lászlót emlegeti, akik Kovászna Megye Tanácsának megbízásából felelnek a szórványkapcsolatokért. – Rajtuk is múlik, hogy ez a tevékenység ilyen élettel tele működik. Sokat köszönhetünk nekik, úgy érezzük, hogy ők a Kovászna megyei Hunyad megyeiek. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is sokat segít, a legtöbb, amit adtak, hogy van, akire támaszkodni, és ezt pénzben nem lehet kifejezni. Az iskolaigazgató a háromszéki önkormányzat hat éve indított szórványprogramjára utal, amely Hunyad megye mellett érinti a Szeben és Fehér megyei magyarságot is.
A magyarság vállalására biztatnak
Amikor arról kérdezzük Kocsis Attila Leventét, hogy mi a hozadéka a magyar napoknak, nem igyekszik rózsaszínben láttatni a dolgokat, de hiszi, hogy a közösségek számára fontos, ilyenkor talán egy kicsit bátrabban merik vállalni magyarságukat:
– Itt nagyon sokan nyakbehúzós magyarok, akik úgy érzik, abból, hogy kimutatják magyarságukat, valamiféle hátrányuk támadhat. A legelső Hunyad megyei magyar napokon, 2010-ben született az ötlet, hogy a meghívott tánccsoportokkal vonuljunk végig Déva főterén, majd kigondoltuk, hogy a vár alatt szervezzünk koncertet. Sokan azt mondták, ez sértené a helyi románságot. De megvolt a felvonulás és a koncert is, tapsolt a lakosság, nem volt semmi baj. Úgy tartom, az embereknek büszkének kellene lenniük arra, hogy magyarok. Ezt a gyermekekben is megerősítjük, előadásokat, színdarabokat tanítunk be az iskolában, és a szülők büszkék, amikor látják gyermekeiket ilyen produkciókban, még akkor is, ha nekik, az ő nemzedéküknek nem olyan fontos, hogy ők magyarok. Tehát a gyermekeken keresztül is próbálunk hatni, megerősíteni magyar öntudatukat. Ezért volt szükség az önálló magyar iskolára, mert egy vegyes iskola tagozataként ez nem ment volna. Most már a lakosság tudja, hogy ezek nem a városnapok, nem a várnapok Déván, hanem a magyarság ünnepe, és szép számban vesznek részt a rendezvényeken. A fiatalok is egyre inkább bekapcsolódnak, saját eszközeikkel, a Facebookon reklámozzák a programokat. Idén a rendezvény mottójával is utaltunk arra, hogy számítunk a fiatalokra: 25 év a 25 évesekért, mivel huszonöt éve alakult érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a vele egyidős fiatalok pedig azok, akiknek át akarjuk adni a stafétabotot. Ez a nemzedék szólítható meg a legkevésbé, sokan nincsenek itthon, valahol tanulnak vagy munkahelyet keresnek, próbálják a jövőjüket megalapozni, vagy itthon vannak, de éppen a családalapítás kezdetén, és akkor mások az elfoglaltságaik, nem a szervezés. Idén mégis sokan hazajöttek ezekre a napokra, főleg a koncertekre, de más programokra is. Egy kicsit érzik, hogy itthon van a helyük, az együvé tartozás számít nekik. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a minket mindig segítő RMDSZ évfordulójára is felhívjuk a figyelmet, ennek jegyében hívta meg Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök, európai parlamenti képviselő Csáky Pál felvidéki európai képviselőt, hogy ossza meg velünk a felvidéki magyarság lehetőségeit.
A dévai magyar iskola
A tíz esztendővel ezelőtt alapított Téglás Gábor Elméleti Líceum az egyetlen Hunyad megyei állami tanintézmény, amely óvodától tizenkettedik osztályig magyar nyelven oktatja a gyermekeket. A dévai magyar iskola hármas szerepet tölt be: oktatási intézmény, értékmegőrző tevékenységet végez, például a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programmal, és itt működik a Hunyad megyei oktatási, nevelési és kulturális központ.
Jelenleg 110 óvodás, 140 elemista, 160 gimnáziumi tanuló és 170 felsős diák jár az iskolába, utóbbiak elméleti és szakközépiskolai, valamint szakiskolai osztályban tanulnak matematika, idegenforgalom és közélelmezés szakon. Az iskolát a helyi Geszthy Ferenc Társaság alapította a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, a tantermeken kívül az iskola épületében működik a százhúsz férőhelyes bentlakás és étkezde is. Az alapító társaság jelenleg is támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű családból származó tanulókat, akik anyagi segítség nélkül nem járhatnának lakóhelyüktől távol eső iskolába, ami egyúttal azt jelentené, hogy nem tanulhatnának anyanyelvükön. A szórványban a magyar oktatás szívügye azoknak az idős embereknek is, akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt magyar iskolában végezték legalább az elemit. 2013-ban a Piskiben élő Bogdánné Serfőző Ilona felajánlotta vagyonát az iskola javára, a tavaly elhunyt adományozó emlékére az idei magyar napokon emléktáblát avattak Piskiben.
Palacsintától a versig
A VI. Hunyad Megyei Magyar Napok tíz napja alatt Déva, Vajdahunyad, Lupény, Petrozsény, Szászváros mellett olyan kis településeken is voltak rendezvények, mint Lozsád, Sztrigyszentgyörgy, Bácsi, Petrilla, Brád, Csernakeresztúr, közülük több helyszínen fellépett a kovásznai Zorkóczy Zenóbia gyermek- és felnőttműsorral, valamint csapatépítő játékokat tartott Egyed Edit sepsiszentgyörgyi tanítónő. Ők ketten képviselték Háromszéket a magyar napokon, az utolsó programokon Demeter László, Kovászna megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, szorosabbra fonva a szórványkapcsolatokat.
Utolsó nap, amikor az esti koncertet Kovászna Megye Tanácsának támogatásával a magyarországi Bojtorján együttes tartotta, majálishangulat uralta Déván a városháza terét, üstökben főttek a különféle ínyencségek, kürtőskalács és palacsinta illata vonzotta az ünneplőket.
A palacsintás asztalnál csapatával Gyuris Zsolt, a Csongrád megyei Zsomboly polgármestere is fehér kötényt öltött, hogy délutánra elkészüljön a kétezerkétszáz palacsinta, de beszélgetés közben kiderült, nemcsak palacsintasütőként van jelen a küldöttség, hisz a zsombolyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum testvériskolai kapcsolatot ápol több éve. Az együttműködésről Gyuris Zsolt elmondta, „a legfontosabb mozgatórugó a közös felelősség nemzettársainkért. A gyermekeket hozzuk évente Dévára adventi versmondó versenyre, fontos, hogy már kiskorukban megtanulják, nemcsak a határig tart a nemzetünk, hanem bizony azon túl is. A dévaiak tavaly voltak nálunk június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a hazafias versek versenyén, jöttek székely testvértelepülésünkről, Orotváról is, valamint a felvidéki Ipolynyékről, utóbbiakkal idén júniusban írjuk alá a testvértelepülési kapcsolatot. Mindig bővülnek ezek a körök, jó érzés valamit nyújtani.
Régi idők emlékei
Még egy utolsó kör Déva régi központjában, aztán kezdődik a Bojtorján-koncert, amikor megszólalnak a régi és új dalok, felidéződnek az egykori emlékek. Éppúgy, mint a kilencvenéves Dumitraşcuné Szalló Irén számára, akivel egy padon ülve beszélgettünk életéről:
– Gyermekkoromban nagyon békés város volt Déva, az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról. Az idősebb nemzedékből mindenki tudott magyarul is. Én csak az elemit jártam Déván, aztán 1944-ben Kolozsváron a református leánygimnáziumban érettségiztem. Abban az esztendőben a húsvéti vakáció után néhány nappal bejelentették, hogy nem folytatják tovább a tanévet, mert már nagyon közel a front, éppen annyi idő maradt, hogy letettük az érettségit. Beiratkoztam az orvosi egyetemre, de annyira közeledtek az oroszok, hogy engem elmenekítettek Pestre egy tehervonattal. A szüleim itt maradtak. Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire szerethettek, hogy képesek voltak elválni tőlem, mert tudták, nekem az jobb. 1945. februárban indultam haza az első vonattal. Ősszel felvételiztem, és kezdtem az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen. Az első éven ötszázhatvan hallgató volt, aztán lemaradoztak. 1951-ben végeztem, elhelyeztek Beszterce mellé, Radna tartományba. Öt falu tartozott hozzám, az elején nehezen boldogultam, mert nem tudtam jól románul, ráadásul a hegyekből betelepített románok olyan különlegesen beszéltek. Mit ad Isten, egy Konstanca mellőli román emberhez mentem férjhez, de a leányom az én vallásom szerint református, és magyar a férje. Déván nagyon sok a vegyes házasság, és vannak családok, ahol mind a ketten magyarok, de a gyermekek nem tudnak magyarul, mert otthon nem beszélnek az anyanyelvükön velük, és román iskolába járatják őket. Jó, hogy vannak ezek a magyar napok, de lassan nem ismerek senkit, az idősek meghaltak, a fiatalok pedig már nem is magyarok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 23.
Daczó Árpád: A gyimesi Babba Mária
A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát: – Né, látod, ott van a Babba Mária.
Kíváncsian kérdeztem akkor az asszonyt, hogy mit jelent a Babba Mária.
– Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép. – Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép.
– Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária.
Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét, és úgy mondta: – Jaj, milyen babba!
– Babba? – kérdeztem. – Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék!
– Nem baba, hanem babba. Két b-vel – magyarázta az öreg bácsi. – Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.
Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét:
– Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem!
Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária. Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy, és kezdi kihívni a házból a többieket:
– Gyertek ki, valamit mutatok.
Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak.
Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás (43, felesége, Csilip Mária, 40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba:
– Jöjjenek csak ki, valamit mutatok!
Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az asszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta: – Né, Mihályka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária!
A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most o is mutatta: – Né, Babba! Né, Babba!
Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani:
– Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét:
– Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária!
Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani:
– Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 23.
Újabb színészgenerációval bővült a nagybetűs élet színpada
Utolsó csengőszó a Művészeti Egyetemen
Közel százhúsz diáknak szólalt meg utoljára a csengő tegnap délben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Már megszokhattuk, hogy a színisek ballagási ünnepsége eltér a megszokottól, csöppet sem unalmas, és ez idén sem volt másképp, a leendő művészekre jellemző, humorral fűszerezett, bohém stílus ezúttal is meghatározta a hangulatot. Az egyetem végzősei, diákjai „játszották a főszerepet", a leendő színészek színes jelmezekbe öltözve táncoltak, énekeltek, poénkodtak. Egy szó mint száz, bebizonyították, ismét egy tehetséges művészgeneráció hagyja el az egyetemet, amely minden bizonnyal nem vall majd szégyent a nagybetűs élet színpadán.
Elsőként dr. Balási András rektorhelyettes szólt a végzősökhöz, aki szerint a jelentős események sorában a ballagás a legmeghatóbb, holott a bolognai rendszernek köszönhetően a szorgalmas diákok nem csak egyszer ballagnak el. Hozzátette, az intézmény egykori hallgatójaként úgy érzi, hogy ez az egyetem amellett, hogy szakmai tudással vértezte fel, egyúttal az életre is felkészítette. – Igyekeztünk mindezt diákjainknak megadni, lehetőséget biztosítani számukra az alkotásra – fogalmazott.
Dr. Oana Leahu, a román művészeti kar dékánja elmondta, minap egy rádióműsorban hallotta a mondást, miszerint az embert cselekedetei és nem a szavai alapján ítélik meg, ezért elhatározta, hogy bebizonyítja, mindenik végzős hallgató már az egyetemen eltöltött évek során ért el szakmai sikereket. Dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja egy dilemmáról szólt, ami az egyetem vezetőségét foglalkoztatja. – Néhány napja egy sajtóban dolgozó kolléga arról faggatott, hogyan is határozzuk meg az egyetemen folyó munkát, melyek a céljaink: a diákok mélyvízbe dobása vagy a medencében való gyakorlás. A ballagás pillanata kettős érzéssel tölt el, egyrészt szurkolunk a diákjainknak, és szeretnénk még néhány olyan évet biztosítani nekik, amikor a színpadon való munka nem létfenntartási kérdés. Másrészt pedig meg vagyunk győződve, hogy mindenik diákunk profi módon megállja a helyét a színpadon. Ugyanakkor tudjuk, hogy a művészet terén a tehetség és szaktudás nem minden, szerencse is kell, hogy akkor kapja az illető a megfelelő lehetőséget, amikor arra szakmailag felkészült – hangsúlyozta a dékán, aki szerencsét kívánt a búcsúzó hallgatóknak. A végzősöket a román tagozat részéről Andrei Stan, a magyar kar képviseletében pedig Illés Alexa búcsúztatta csöppet sem megszokott módon. Andrei Stan kiemelte, társaival a 2015-ös évet minden bizonnyal emlékezetükbe vésik, hiszen ekkor adózták meg a borravalót, emelték meg a gyerekpénzt, na és nem mellékes... ekkor hagyták el az egyetem padjait. Illés Alexa szavain jót derült a közönség – hogy az elvárásoknak eleget tegyen és szívhez szóló beszédet mondjon, az internetről csent egyet, de becsületére legyen mondva, megjelölte a forrást. Ellenben, a viccet félretéve, a fiatal színésznő ráérzett a színészet lényegére: „Ez az életünk, a szenvedélyünk, a szerelmünk. – mutatott rá, és társai hangos tapssal jelezték, hogy ugyanígy érzik. Ezek azok az alkalmak, amikor nem lehet nem észrevenni, hogy a Művészeti Egyetem diákjai és tanáraik, főként a színészek, román és magyar tagozat együtt, egy nagy családként élik meg az itt töltött éveket.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 23.
Grafikus a színek útján
Haller József nyolcvanéves
Jelentős esemény színhelye volt csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. Haller József, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert képzőművész nyolcvanadik éve alkalmából szervezett retrospektív kiállításnak adtak helyet a művészeti központ földszinti és emeleti galériái.
A tárlatnyitón házigazdaként a Bernády alapítvány elnöke, Borbély László szólalt fel, aki elmondta, a kiállítás napja nem csak Haller József, hanem egész Erdély magyar képzőművészetének ünnepe. – Amit letett az asztalra, feltett a falra, az referencia szerte a világon, ahol ismerik, tisztelik a nevét. Fontos dolog, hogy élnek közöttünk olyan személyiségek, akik folytonosan képesek a megújulásra. Haller József is ilyen, és ezért köszönettel tartozunk neki – mondta Borbély László, majd a kiállítás méltatója, Nagy Miklós Kund szólt a teljes telt házas közönséghez.
– Ha Haller József összes munkáját ki szerettük volna állítani, még legalább egy emeletet kellett volna húzzunk a Bernády Házra. E mostani tárlat gyűjteményes kiállítás, hetvenes évekbeli alkotásokat is megtekinthetünk, szinte lírai, költői jellegű az anyag, amit láthatunk. A művész ma is fiatalos, tele van energiával, ötletekkel, folyamatosan dolgozik. Évtizedeken keresztül rajzolt, festett képein sok-sok nő jelentette a mindenséget, sok-sok férfi a teremtést. Napjaink mítosztalan világáig minden megtalálható ebben az életműben, ezen a tárlaton. Haller József egyike azon, Marosvásárhelyt felfuttató, a képzőművészet terén ismertté tevő művészeknek, akik nem itt végeztek, de amióta ide kerültek, teljesen vásárhelyivé váltak. Ismerjük gazdag művészetét, gyakran kiállítja legújabb alkotásait. Mindazt, amit magunkba szívtunk vagy megálmodtunk, megtaláljuk a képein. Generációk sora által ismert bábszínházi díszleteit, jelmezeit nem tudjuk itt bemutatni, ahogy többezres saját sorozatát sem, azokat a bizonyos "grafikai festményeket". Ami itt van, két nagy tömbre bontható: grafika és festészet. Szobrászként kezdte, grafikusként vált ismertté. Csodát varázsol a papírra. Képei álomszerűek, olyanok, mint egy-egy csomósodott gondolat, érzelem, hangulat – a képzeletünket mozgatják meg. Ezért lírai az anyag, ezért olyanok a munkák, mint a versek. A mítoszainkról szólnak.
De egyik legnagyobb grafikusunkból egyszer kikövetelődzött a szín is. Azóta erőteljesen, expresszivitással, rendkívüli tudással festi képeit. A színek útján úgy haladt tovább, hogy alkotásai az alkotó sajátos módján mítoszaink ismerős történeteit idézik Ikarosztól a boldogság kék madaráig. Mindaz, amit magukkal hoznak a corpusok, régmúlt idők embereinek üzenetét hordozza, érzelmeket kelt a ma emberében. A nagyon gazdag életmű további részét képezik azok az illusztrációk, amelyeket nagy költők művei ihlettek. Haller József beszél körülöttük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 23.
Csomagban átcipelt múlt
Beszélgetés a 60 éves Kapui Ágota költővel, szerkesztővel
– Erdélyben, sepsiszentgyörgyi pedagóguscsaládban született. Kérem, meséljen gyermekéveiről.
– Édesanyám szívbeteg volt, tehát a szüleim tudták, hogy nem lehet testvérem, ezért teljes lényükkel rám koncentráltak. Én voltam az egyke iskolapéldája, akinek mindent megadtak, amit a hatvanas-hetvenes években egy család egy gyermeknek megadhatott. Két maximalista pedagógusszülő irányította a lépteimet, fontosnak tartották, hogy nyelvet tanuljak, zongorázzak, rajzoljak, olvassak. Könyveket adtak a kezembe, megmondták, mi a nekem való olvasmány. Persze, én mindig azt olvastam titokban, ami nem volt nekem való. Kisgyermekként nagymamám sok mesét olvasott. Soha nem engedtem, hogy abbahagyja addig, amíg teljesen be nem rekedt. Anyukámnak gyönyörű hangja volt, sokat énekelt, verset olvasott, így kaptam rá a költészet ízére, Adyra, Arany Jánosra, Reviczky Gyulára, Juhász Gyulára. Még ma is elszorul a torkom, ha a Pillangókisasszony nagyáriáját meghallom, mert az volt anyám kedvenc operája.
Édesapám a Bánságból jött, és benősült egy székely családba. Apai nagyapámnál töltöttem minden nyaramat egy Temesvár melletti faluban, ahol egy másik kultúrát, mentalitást ismerhettem meg. Az iskolában mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, mert a tízes nálunk elvárás volt. Ha gyengébb jegyet kaptam egy dolgozatra, azt édesanyám hamarabb tudta, mint én, és a büntetés nem maradt el. Ez az állandó megfelelési kényszer lassan-lassan lázadóvá tett, szerettem olyan barátokkal lenni, akik nem voltak eminensek, mert mellettük csupa izgalom volt az élet. A megfelelés és a világ másik oldalának megismerése közt lavíroztam, a barátaim körében átlagos, hétköznapi tizenévesnek érezhettem magam.
– Kik voltak tanítói, tanárai, akikre ma is szívesen emlékszik vissza? Milyen volt az egykori 1-es számú, híres-neves, ma "elhíresült" Mikó Kollégium szellemisége az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején?
– Az akkori 1. számú líceum hiába viselte ezt a semmitmondó nevet, nem feledte el múltját, hagyományait, a Mikó az Mikó maradt. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba járunk, ahogy szüleink, nagyszüleink is azok voltak. A tanáraink is erősítették bennünk ezt a szellemet, és olyan tudást adtak, amelyből egész életemben megéltem, bárhová sodort a sorsom. Az a humánműveltség, amelyet az oktatóim megalapoztak, sok helyzetben kisegített engem. Berde Zoltán tanár úr a világ legjobb magyartanára volt, egy igazi példakép. Ő volt az első kritikusom, minden versemet az ő útmutatásai alapján gondoltam tovább, javítottam, tisztáztam le. Szász Fehér Gyöngyi tanárnő szerettette meg velem a francia nyelvet, de nem feledem Becsei Pali bácsit, a latintanáromat sem. Édesanyám volt a történelemtanárom, furcsa volt őt anyaként szeretni és tanárként elfogadni. Láttam, hogy mindennap vázlatot ír és lelkiismeretesen készül az óráira. Szigorú volt és kedves, következetes, de megértő is. Sokan szerették, és ez leginkább akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor eltávozott, és sok-sok volt diákja búcsúzott tőle.
– Melyek voltak első próbálkozásai, és ezek hol "kötöttek ki": a szemétkosárban, az iskola faliújságján vagy a újságszerkesztők asztalán?
– A versírás mindig valamifajta elvonulást jelentett számomra egy olyan világba, amelyet más nem ismerhet. Most is emlékszem, milyen is volt az ihlet pillanata. Eszembe jutott egy szókapcsolat, amely nem hagyott nyugodni, bezárkóztam a szobámba és továbbgondoltam, papírra vetettem, játszadoztam vele egy kicsit. Nyugtalanító volt, izgalmas, ígéretes, furcsa kis folyamatok indultak meg a lélekben, és jöttek a szavak, a képek, a rímek… A Mikónak volt egy diáklapja, a Gyökerek, az első verseimet ebben publikáltam, de a Megyei Tükörnek is volt egy gyerekrovata, a Cimbora, amelynek szerkesztője voltam, és itt is megjelent egy-egy írásom. A Cimborát szerkesztő diákcsoportot, Zsehránszky István irányította, akivel sokat beszélgettem költészetről, irodalomról. Emberileg is nagy hatással volt rám.
– Kolozsvár akkor (és most is) az erdélyi magyar kultúra szellemi fellegvára volt. Kiket ismert egyetemistaéveiben az ott élő költők, írók közül?
– Az egyetem olyan magasra tette a mércét, hogy utána nehéz volt elszakítani azt a köldökzsinórt, amellyel magához fűzött a város. Kolozsvár szellemisége meghatározó volt az életünkben, minden köve, minden utcája, épülete lehelte magából a kultúrát, a múlt hagyatékát, az erdélyiség lényegét. Jó volt ott lenni, érezni a pezsgést, a fiatalság varázsát…A háttérben azonban egy aljas játszma bábjai voltunk mindannyian. Sokáig nem hittem, hogy engem is megfigyelnek, és "bűneimet" lajstromozzák azért, hogy egyszer a szememre vethessék.
– Hol kapott állást az egyetem elvégzése után?
– Ez az euforikus állapot egy csapásra megszűnt, amikor ott álltunk a kihelyezés küszöbén. Kolozsváron nem lehetett maradni, mert akkor még létezett a zárt város fogalma. Ma már tudjuk, hogy ez a diktatúra kényszerítő eszköze volt, hogy szétszórjon minket a legeldugottabb falvakba, belenyomjon a sárba, a megalkuvásba. Egy súlyos magánéleti válság, egy baleset más irányt szabott az életemnek. Hazakerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol műszaki fordítóként kezdtem dolgozni a kapcsolószekrénygyárban. Ekkor kezdődött el életem legreménytelenebb időszaka.
– Mikorra gyűltek össze kötetre való versei? Miért nem jelenhettek meg a Forrás-sorozatban, amellyel egykoron a romániai magyar irodalom fiatal tehetségei dobbantottak?
– A nyolcvanas évek közepe tájékán összegyűlt egy kötetre való írás, és egy gyermekverskötet terveit is dédelgettem. Elvittem a bukaresti Kriterion Kiadóhoz az anyagot, és ígéretet is kaptam arra, hogy megjelenhet, de aztán évekig nem történt semmi. Már Magyarországon éltem, amikor megtudtam, hogy a kötetek anyagát "kukába dobták", mert elhagytam az országot, tehát "hazaárulóvá" váltam. Furcsa volt az is, hogy minden szerkesztőségből csak visszautasítást kapok épp azoktól az emberektől, akik régebben szívesen közölték az írásaimat.
– Úgy érezte, hogy figyelték, vagy most már bátran kimondhatjuk: meg is fenyegették a 80-as évek végén, amikor nem volt szabad leírni pl. azt, hogy kézdivásárhelyi, csak így: tg- secuiesci…
– Igen, és ez a fenyegetés volt az utolsó csepp a pohárban. A gépgyárban eltöltött kilenc esztendő börtön volt számomra. ’87-ben megcsillant a szabadulás reménye, amikor a Háromszék elődjénél, a Megyei Tükörnél megüresedett egy hely az ipari rovatnál. Nagyon távol állt tőlem ez a terület, de reméltem, hogy idővel testhezállóbb feladatot kaphatok.
Az akkori főszerkesztő meg is ígérte, hogy felvesz, amint lehet. Akkor váratlan dolog történt, amely mindent felborított. Behívattak a pártbizottsághoz, ahol megfenyegettek és megaláztak. Azt mondta egy elvtárs, hogy örüljek, hogy van munkám, és ne akarjak újságíró lenni, mert az én múltam nem fér össze az újságírói etika szabályaival. Azért nem jelennek meg mostanában a verseim, mert kritikus és lázító hangvételűek. Villámcsapásszerűen ért ez a támadás. Akkoriban hallani lehetett, hogy Magyarország nyit az erdélyiek felé, befogadja és nem küldi haza őket. Ez a kényszerhelyzet szülte a döntésünket, hogy elhagyjuk az országot.
– Valahol olvastam, hogy 1988-ban, amikor családja elhagyta az országot, férjével, fiával és egy bőrönddel lépte át a határt. Nehéz volt az a bőrönd, vagy sokkal nehezebb volt az a másik "csomag", amit a szívében vitt, s úgy hívjuk: szülőföldszeretet?
– Abban a csomagban minden benne volt, ami az addigi életünket jelentette. Otthagytuk az édesapámat és a nagyanyámat, az anyám sírját, a barátainkat, a múltunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a "mitikus monstrum" másfél év múlva megbukik, és lesz újrakezdés otthon is.
– Hogyan alakult élete az áttelepedést követő években?
– Voltak jó és rossz dolgok, remények és reményvesztett időszakok. Dabasra kerültünk, egy olyan településre, amelyről Vay Sarolta Régi magyar társasélet című könyvében olvastam valamikor, és akkor lenyűgözött a kisnemesi fészek különleges hangulata, a bálok, farsangok, vadászatok és nagy kártyapartik világa, amely az 1800-as évek végének Magyarországára jellemző volt. Dabas befogadott minket, megélhetést adott, lettek nagyszerű barátaink, jó- és rosszakaróink. A Táncsics Mihály Gimnázium tanáraként megélhettem a hivatás minden szépségét, elnyerhettem a diákok bizalmát, szeretetét. Kiteljesedhettem mindabban, amit szülőföldemen kellett volna művelnem, hogy hasznos legyek, és legyen értelme, visszaigazolása a sok tanulásnak.
– Farkas Árpád mondta: megírta azt, amit akart, új verset nem ír, ne várjon az olvasó, nem lesz… Miben reménykedhetünk az Ön esetében?
– Nem tartom magam költőnek, mert soha nem váltam azzá. A költők életművet hagynak maguk után, én ezzel nem szolgálhatok. Amióta hazát váltottam, nem nagyon írtam verset. Elfelejtettem, milyen az az érzés, amit gyermekként megtapasztaltam, az ihlet pillanata. Cserében sok minden más megadatott nekem. Voltam tanár, rendező, tehetséges fiatalok útját egyengethettem. Újságot, helytörténeti kiadványokat szerkesztek, szeretem összehozni a helybélieket szülőföldem magyarjaival. Igazi másodvonalbeli háttéremberré váltam, és minden tudásommal azt segítettem, aki valóban előtérbe kívánkozott, és ott van a helye.
– Egyetlen verskötete jelent meg, Vers az időben. Gondolt- e arra, hogy régebbi és újabb verseit egybegyűjtve egy teljes Kapui Ágota- válogatást tesz az olvasók asztalára?
– Nincsenek ilyen ambícióim! Jó, ha az ember idejében belátja, hogy középszerű, nem kell mindenáron arra törekedni, hogy költő legyen. Aki költőnek született, az a diktatúra, a fenyegetések, sanyargatások ellenére is az lett. Bennem nincs tüske azért az elvetélt költősorsért, most is az irodalom közelében mozgok, szeretem a szerkesztői munkát, jó dolog egy szerzőt hozzásegíteni egy új kötethez.
– Igaz, hogy nem írt sok verset, de annál több szépirodalmi kötetet szerkesztett, mégpedig a dabasi Valentyik Ferenccel és Feldman Lászlóval. Kérem, sorolja fel ezeket, és miről szólnak?
– Van, amit velük együtt szerkesztettem és van amit önállóan. Valentyik Ferenc dabasi helytörténész rengeteg értékes témát kutatott fel a helyi kötődésű írók-költők, politikusok, közéleti személyek elfeledett életművéből. Társszerkesztőként részt vettem az általa felkutatott Vay Sarolta-versek kötetté szerkesztésében (Virág borul minden rögre), Gyóni Géza Idegen lantokon című kötetének szerkesztésében (amelyben Valentyik Ferenc összegyűjtötte a Csak egy éjszakára című vers 12 nyelvre lefordított változatát), az 1000 dabasi pillanat c. helytörténeti album szerkesztésében. Szerkesztettem dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró családtörténetét, Mitták Ferenc Pirkadat című kötetét, valamint a szerző Nyíló ablakok című középiskolás naplóját. Összeállítottam az Áldás a magyarra című kötetet, amelyet a honosított magyaroknak ajándékoz a dabasi önkormányzat. Feldman Lászlóval együtt szerkesztettem a Díszpolgári portrék sorozat két darabját: A dabasi csodadoktor című kiadványt és a Két, istennel beszélő ember című kötetet.
– Az Ötödik évszak (1980) c. vers-, próza- és képzőművészeti antológiában azt írja: "Csak az időnek nem tulajdonítasz/ különösebb fontosságot/ míg szorítását nem/ érzed". Érzi már az idő szorítását?
– Kár volna tagadnom: érzem az idő szorítását, hiszen hatvanéves vagyok. Ha a hatvanéves nagyanyámra gondolok, ő ebben a korában egy fájós lábú, kendős, ősz hajú asszony volt, aki csak értünk élt. A világ sokban megváltozott, és én is változtam. Nem érzem öregnek magam, és mindent megteszek, hogy egészséges maradjak, szellemileg és fizikailag is friss legyek. A középkorúság státusza kitolódott, engem fiatalítanak a barátaim, az aktív, feladatokkal teli életem, a sport, az az olthatatlan vágy, hogy még sokáig együtt legyek a gyermekeimmel, és ha lesznek majd unokáim, akkor ne legyen köztünk generációs szakadék. Nem adom meg magam az időnek, hiába érzem a szorítását…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 23.
Elhunyt Kibédi Varga Sándor
Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14. –2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, tanár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola román–magyar szakának elvégzése után öt évig falusi általános iskolákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál: a művelődési rovat szerzőjeként recenziókat, színikritikákat írt. Négy év múlva a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról.
Az "új hazában" az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet kiegészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első világháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szentgericén született, 1986-ban Münchenben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képviselője volt.
Négy évig dolgozott a Magyar Rádióban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos politikai napilapnál. Sokáig parlamenti tudósító is volt. Különböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hamarosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásáig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodalmat tanított egy újpesti általános iskolában.
Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című antológiájában. 2001-ben a marosvásárhelyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című novelláskötetét. Egy pesti alapítvány felhívására szociográfiát írt az 1990- es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer erdélyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminációkat feltáró Ácsi! című riportkötetének (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl – Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben.
2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten a vészkorszak idején).
Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011, Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Kibédi Varga Sándor, 2001. november 7.
Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Recenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetéről.
Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú. 2010. május 31.
Káfé Főnix internetes irodalmi és fotóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 23.
Két jelölt az RMDSZ megyei elnöke, tisztségre
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa megvizsgálta és elfogadta a megyei elnöki tisztségre benyújtott jelentkezéseket.
A két elnökjelölt: Zámbori Magdolna, az RMDSZ Arad megyei Nőszervezetének alelnöke és Faragó Péter,az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A tisztújító Küldöttgyűlés június 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik az aradi színház nagytermében.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa
Nyugati Jelen (Arad)2015. május 23.
Szemelvények Déva 18. századi történetéből
Bulgár telepesek és sáskahad
Déva történetének 18. századi mozzanatiról folyt a beszélgetés a Bethlen Gábor Helytörténeti Kör májusi találkozóján. Alapként Issekutz Antal 1902-ben megjelent tanulmánya szolgált, melyet Barra Árpád nyugalmazott tanár ismertetett a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 13. Évkönyvéből.
Déván a 18 század elején egész új városrész alakult: Görögváros néven. A feljegyzések szerint azonban az itt letelepedők jelentős hányadát a Balkánról felszivárgó bulgár telepesek adták, akik a Lipót császár biztatására szervezett bulgár szabadságharc kudarca nyomán kényszerültek menekülésre. Az osztrák birodalomban szívesen látták őket, Déván is évi 50 forint fejében telepedhetett le a népes közösség a Maros és a Cserna folyó közé. Ők építették meg a ma is álló ferences kolostort, illetve a köreikben élő örmény kereskedők a város főterén is kápolnát emeltek. Utóbbi azonban már a 19. században elpusztult. Szintén örmény kereskedő nevéhez fűződik a később nagyipari létesítménnyé fejlődött dévai rézbánya megnyitása is.
A bulgárok, görögök, örmények betelepedésével Déva gyakorlatilag új arculatot öltött: díszes lakóházak, üzlethelyiségek épültek a város főterén. Ezek nagy részét azonban az 1756-os tűzvész elpusztította. 24 évvel később egy óriási sáskahad érkezik a városba, és augusztustól októberig minden termést, növényt lelegel. A sáskahad ellen a lakosság „síppal, dobbal, kapával, lapáttal, hangos szóval” hadakozik, de a kártevőket csak az őszi hideg beállta tudta megfékezni. Issekutz cikkében az áll: „A hidegtől elgyengült és a nép által megölt sáskát, mintegy 80 ezer köbméter(!) mennyiségben összegyűjtötték, s az egészet elégették és elföldelték”. Az említett mennyiség minden bizonnyal jócskán el van túlozva, vagy sajtóhiba miatt olvashatunk a reális sáskamennyiség sokszorosáról, de tény, hogy a város lakossága igencsak megszenvedte az „Oláhországból érkezett iszonyú mennyiségű sáska” garázdálkodását.
Issekutz Antal tanulmányában említésre kerül II. József császár erdélyi körútja is, melynek során Dévát is érinti, illetve számos egyéb érdekes adat a város 18. századi történetéből, melyhez a helytörténeti kör tagjai további adatokkal szolgáltak.
A májusi találkozó résztvevőinek külön élményt jelentett Chirmiciu András dévai munkatársunk beszámolója az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Szövetsége (MIDAS) által szervezett tanácskozásról, melyen nemrégiben vett részt a horvátországi Abbázián (Opatija).
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)2015. május 23.
Székhely kialakítására gyűjt a Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet
Ifjúsági Központot szeretne létesíteni a szebeni magyar fiataloknak a Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet (SZMISZ), annak érdekében, hogy legyen egy központjuk, egy gyülekezőhelyük, ahol változatos programokat szervezhetnek a város és térség magyarsága számára.
Úgy érzik, erre nagy szükség van annak érdekében, hogy összetartsák a helyi magyarságot, a fiataloknak akár aktív szórakozási lehetőséget biztosítsanak. A hely kialakítására most adott a lehetőség, a nagyszebeni református egyház ugyanis rendelkezésükre bocsát egy helyiséget azzal a feltétellel, hogy felújítsák, ami egyúttal az épület védelmét is szolgálja. A felújításhoz szükséges pénz egy részét szeretnék támogatásból megszerezni a hónap végén megrendezésre kerülő félmaratonon való részvétellel – tájékoztat sajtóközleményében a SZMISZ.
Szabadság (Kolozsvár)2015. május 23.
Ilyen volt a Boldogasszony zarándokvonat gyimesi útja
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro2015. május 24.
Erdélyi jelenlét a XXIII. Szent István Könyvhéten
A keresztény szellemiségű kiadók magyarországi seregszemléjét ebben az évben is Budapesten tartotta meg a Szent István Társulat (SZIT) május 11–16. között. A rendezvényen, amelynek helyszíne idén ismét a közelmúltban felújított és átalakított Ferenciek tere volt, a SZIT erdélyi partnereként kiadónk is jelen volt új és korábbi kiadványaival.
Az ünnepélyes megnyitót május 11-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai dísztermében tartották, ahol bemutattak néhány címet a harminchárom kiadó idei könyvhétre kiadott hatvannégy újdonságából, köztük a Vasárnapot és a Keresztény Szót is megjelentető Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában napvilágot látott két kötetet. Sarbak Gábor professzor, a SZIT elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét Homa Ildikó Evangéliumi lélektan című könyvére, amelyet nem csak azoknak ajánlott, akiket érdekel a pszichológia, míg Max Picard kultúrfilozófus Menekülés Isten elől című, Kolozsváron megjelent kötetét „érdekes, de nem könnyű olvasmánynak” nevezte.
1993-tól hagyományosan az ünnepi megnyitón adják át a Stephanus-díjat teológia és irodalom kategóriában olyan szerzőknek, akik magyar nyelvű műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik.
Az idei díjazottak André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, valamint Kányádi Sándor költő, akik Erdő Péter bíborostól, a SZIT fővédnökétől és Spányi Antal székesfehérvári püspöktől, a Stepanus Alapítvány elnökétől vették át az elismerést. A brüsszeli érsek a megnyitó után dedikálta a könyvhétre újra kiadottMiért hiszünk? A hit érvei című könyvét. Kányádi Sándor, aki köszönő beszédében bevallotta: éppen a kórházból „szökött meg”, hogy első reformátusként átvehesse az elismerést, csak szerda délután dedikálta transzcendens tematikájú költeményeit összegyűjtő kötetét, amelynek címe: A Corcovado Krisztusa. Válogatott versek és műfordítások. Erdélyi szerzőként Kányádi a második a 48 díjazottat tartalmazó listán, ugyanis 2002-ben Jakubinyi György érsek vehette át a Stephanus-díjat teológiai munkásságáért.
Az idei Szent István Könyvhét további erdélyi vonatkozása, hogy a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület először vett részt az általa kiadott könyv szerzőjével a seregszemlén. Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér május 15-én délután dedikálta az ünnepi megnyitón is röviden bemutatott Evangéliumi lélektan című könyvének most megjelent második kiadását, amely az idei rendezvény legkeresettebb erdélyi kiadványának számít. A kötetet a tervek szerint május 28-án Petrozsényban, június közepén pedig több más erdélyi helyszínen is bemutatják.
Szőcs Csaba
igazgató, Verbum KKE
Vasárnap (Kolozsvár)2015. május 24.
Így szólt százezrek ajkáról a magyar himnusz Csíksomlyón –
A csíksomlyói zarándoklat 2015-ben jubileumi évet ír. 500 éve teszik tiszteletüket Csíksomlyón mindazok, akik hálával és kéréssel a szívükbe jöttek el a szűzanyához.
Az idei év búcsújának a mottója a Hűség a hithez, a hazához és az anyanyelvünkhöz. Aki részt vesz a zarándoklaton olyan kegyelmet, szeretet és egységtudatot tapasztalhat meg, amelyet nehéz szavakkal leírni.
„Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz”– mondta az egybegyűlteknek Jakubinyi György érsek.
A búcsú egyik legmagasztosabb pillanata, amikor ezrek ajkáról szól tiszta szívvel és lélekkel a magyar és székely himnusz.
magyarvagyok.info
Erdély.ma2015. május 24.
Áder: a hűség, amiről a szentbeszéd szólt, mindenki számára megszívlelendő
Az államfő, aki feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a csíksomlyói szabadtéri szentmisén, a közmédiának nyilatkozott.
Mindenki számára megszívlelendőnek nevezte a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszéd hűségről szóló üzenetét Áder János köztársasági elnök szombaton, a szertartás után a közmédiának nyilatkozva. Áder János, feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben bemutatott szabadtéri szentmisén.
„A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek" – mondta a köztársasági elnök.
Úgy vélte, a szentbeszéd egyaránt szólt azoknak is, akik elzarándokoltak Csíksomlyóra és azoknak is, akik a tévén vagy rádión keresztül követték a szentmisét, a hűség üzenete egyaránt megszívlelendő azoknak is, akik Magyarországról érkeztek, és azoknak is, akik Erdélyben élnek.
Áder János megjegyezte: elnökké választása óta harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún, amely számára a „legek" pünkösdje volt. Most volt a legmelegebb, most voltak becslése szerint a legtöbben és a három alkalom közül ez volt „a leggöröngyösebb út", amelyen felmászott a mise helyszínéül szolgáló hegynyeregbe – mutatott rá Áder János a székely himnuszra utalva, amelyet a szentmise végén – a pápai és a magyar himnusz után – együtt énekelt el a csíksomlyói nyeregben összesereglett több százezer ember.
Idén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesültek a csíksomlyói búcsú zarándokai abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az – ebből az alkalomból meghirdetett – jubileumi Mária-évben került sor.
MTI
Erdély.ma 2015. május 24.
A magyar és a román titkosszolgálat is figyelte Páskándit
Halálának 20. évfordulójára emlékezve Páskándi Géza író, színházi szakember életéről és munkásságáról tartottak tudományos értekezést Szatmárnémetiben. Kiemelten foglalkoztak a levéltári kutatók Páskándi romániai meghurcolásával, a Duna-deltában eltöltött éveivel, de az is kiderült, hogy a magyar állambiztonsági szervek is figyelték.
Tófalvi Zoltán történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmesélte, hogy a román állambiztonsági szolgálatok célkeresztjében hogyan volt jelen Páskándi Géza. A magyarországi 1956-os események miatt hat évre elítélték, raboskodásának nagy részét a Duna-deltában töltötte. De a szabadulása után sem feledkeztek meg róla a román biztonsági szervek. Páskándi csak a hetvenes évek elején, 1974-ben, a nyomás hatására jön vissza Magyarországra. A történész szerint tudatában volt annak, hogy megfigyelik, hogy minden lépését ellenőrzik.
Páskándiné Sebők Anikó, az író felesége a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, hogy már akkor figyelték őket, amikor megismerkedtek. Megjegyezte, hogy a férje börtönéveiről nagyon keveset tudott, mert nem mesélt róla. Majd a hetvenes évektől a megfigyelésekkel keserítették meg férje életét egészen a haláláig. Felidézte Páskándi Géza szavait: „amikor Erdélyben azt mondták, hogy ne magyarkodjon, azt értette, az Románia. De amikor Magyarországon azt mondták neki, hogy ne magyarkodjon, az borzalmasan fájt neki.”
hirado.hu / Kossuth Rádió
Erdély.ma2015. május 25.
Ötezren emlékeztek az ezeréves határnál
Mintegy ötezren vettek részt tegnap a gyimesbükki, egykori ezeréves határon megrendezett pünkösdi ünnepségen. Az ezúttal összekapcsolt Székely gyors és Csíksomlyó expressz 1100, többnyire magyarországi zarándokot hozott az újonnan keletkezett emlékhelyre. A legendás 30-as számú vasúti őrháznál, amely az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb őrháza volt, ma vasúttörténeti múzeum működik.
Pünkösd vasárnapján ide látogat a magyarországi nosztalgiaszerelvények mindenkori, történelmi személyiségeink nevét viselő mozdonya. Az eseményről rádiónk tegnap több ízben is élőben közvetített tudósítást.
Boér Károly
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma