udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7305 találat lapozás: 1-30 ... 6991-7020 | 7021-7050 | 7051-7080 ... 7291-7305 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2015. december 5.

Sarusi Mihály-est Aradon
Napokig hirdettük, hogy Sarusi Mihály december 3-án, csütörtökön délután Arad vendége lesz, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Jelen folyóirat közös szervezésű irodalmi estjén. A bízvást nagy sikerűnek mondható estre sor került, tegnap Sarusi Kisiratoson is jelen volt, ma pedig Erdőhegy irodalomszerető közönsége találkozhat vele.
Sarusi Mihályt sok aradi, de pláne kisiratosi ismeri – sokan személyesen vagy írásai kapcsán –, bár bizonyára kevesen vannak olyanok, akik mintegy félszáz (!) könyvéhez hozzájutottak volna, hisz ezek többsége, sajnos, számunkra szinte hozzáférhetetlenek. Az írói életműben, eddig, hét-hét regény és elbeszéléskötet, öt kisregény, három verseskötet, egy sor útirajz, falurajz, szépirodalmi tanulmány szerepel. S most itt van a Lönni vagy nem lönni, ez a monumentális kisiratosi falurajz (amelynek néhány része már nyomtatásban is megjelent), s amely mostantól teljes egészében digitális formában is hozzáférhető.
Az összejövetelt megnyitó Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese az írót üdvözölve mindenekelőtt erről a műről szólt, amelyet a szerző „villanykönyvnek” mond, mások digitális könyvnek vagy lapozónak neveznek.
A kis híján másfélezer (!) oldalas műhöz az Irodalmi Jelen (www.irodalmijelen.hu) honlapon lehet hozzáférni, amelynek kezdőoldalán, lefelé haladva megtalálható a Digitális lapozó, illetve e-pub, az NKA támogatásával címszó (az ott található három könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre), s számítógépet használó olvasó könnyen rájön, hogy a Lönni vagy nem lönni lapozható, van tartalomjegyzéke, keresője, saját használatra öt évig egy-egy oldala vagy a mű egésze ingyenesen letölthető, kinyomtatható. „Benne van minden, ami Kisiratosról elképzelhető”, jellemezte a könyvet szerkesztője, Bege Magdolna, több száz oldalnyi csak maga a tájszótár. Sarusi Mihály egy kérdésre azt válaszolta: jó negyven éve kezdett el a témával foglalkozni kisiratosi származású édesapja elbeszélései, no meg egy veszprémi nyelvész kolléganőjétől kapott indíttatás nyomán. Aztán ott volt még öreganyja, Sarusi mama, a helyi legendák nagy ismerője, s a viszonylag gyakori kisiratosi látogatások: az ottani emberek nagy része maguk közül valónak tekinti Miskát.
Beszélt a szerző a kötet címéről is, amit nem maga talált ki, hanem – ki hinné – Shakespeare nyomán született (a Hamlet híres Lenni vagy nem lenni monológja után), de igen érdekes és kalandos kitérővel, amiben benne van egy több nemzedékkel ezelőtti falusi amatőr „szerep”, azaz színházi előadás is.
Ujj János kijelentette: nem akarja Sarusi életpályáját értékelni (őszintén szólva nehéz is lett volna korlátozott időben), annál is inkább, mert az rendkívül változatos, sokirányú, akárcsak az író életútja. Sarusiról azt írja a Google-címszó: magyar író, költő, újságíró, népművelő – de további fél tucat szakmát is űzött. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 37 éves korában jelent meg (ma 72. évében jár), akkor láthatjuk: könyvei viharos gyorsasággal követték egymást. Magyar Krisztus c. regénye, amivel igazán berobbant a köztudatba, a modern magyar irodalom egyik kivételes könyve. Bőven idézett a méltató a Sarusi-könyvekről megjelent bírálatokból, amelyek igen nagyra értékelik a szerző munkáit, és nagy írókéhoz mérik alkotásait.
Réhon József (aki kis könyvet is kiadott barátjáról) így köszöntötte a szerzőt: „Végre egy igazi író!”, öniróniával utalva magára, akit annak idején Kovách Géza „író úrnak” titulált.
Megjegyezte ugyanakkor: Sarusi nyelvezete nem könnyű, de eredeti, a magyar irodalomban senkiével nem hasonlítható, s a gondolkodásmódja is különleges. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy az írónak „lesz még nagy dobása”, a mostani, nyomtatásban még meg sem jelent Lönni vagy nem lönni-hez hasonló.
Az est folyamán néhány szó esett a Folyton növő S.M.-fa. Válogatás Sarusi Mihály műveiről és munkásságáról írt tanulmányokból című, idén a budapesti Hungarovox Kiadónál megjelent könyvről is. Huszonhat kritikus mond véleményt a szerző egy-egy könyvéről, illetve életpályájának egy-egy szakaszáról. Megtisztelő Arad számára, hogy a méltatók között három – Csanádi János, Réhon József és Ujj János – aradi is szerepel.
Aki meg szeretné ismerni Sarusi életművét, mondta valaki, az ebből a kötetből megismerheti. De persze még inkább az író műveiből.
Az est végén elhangzott két költemény: Fekete Károly Sarusi Mihály: Hun fohász, Czernák Ferenc József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. versét mondta el, Sarusi Mihály pedig dedikálta könyveit.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 5.

Kárpótlás a politikai elítéltek leszármazottainak?
Az RMDSZ támogatja, hogy a kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözöttek, a hadifoglyok és a kényszerlakhelyre kötelezettek elsőfokú leszármazottai (házastárs és elsőfokú leszármazott) is kárpótlásban részesüljenek – nyilatkozta lapunk kérdésére Máté András Levente.
Az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője szerint a meghurcoltak családtagjai is szenvedő alanyai voltak a korszaknak, ezért indokoltnak tartja, hogy a leszármazottak is kárpótlásban részesüljenek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta: tekintettel arra, hogy az alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a 2009/221-es számú törvénynek az áldozatok leszármazottai kárpótlására vonatkozó előírásait, ezért ennek orvoslása érdekében az 1990/118-as törvény módosítását kezdeményezik.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 5.

Varázslatos világba invitál Cseh Katalin
Két szomszéd kapcsolatát fűzte tovább Cseh Katalin költő, a jóságos nagymama és kisunokája közötti viszonyra emlékeztető, varázslattal „fűszerezett” verses történetben több alkalommal is a csillagok közé kalauzolja hőseit.
Velük együtt pedig különleges világba repíti azokat is, akik kézbe veszik a csíkszeredai Gutenberg Kiadónál megjelent Baba néni és Márk című könyvet, amely az elsődleges célközönség, a gyerekek mellett a felnőttek számára is vidám pillanatokat szerezhet. Előző, Hold-világ című kötetéhez hasonlóan a szerző ezúttal is arra törekedett, hogy kimenekítse az embereket ebből a sivár világból, a valóságból, amely körülvesz bennünket, akár úgy is, hogy izgalmasan mesél el hétköznapi eseményeket, az ebédfőzéstől kezdve a cirkuszlátogatáson át az esti meséig. Cseh Katalin erről a könyv kolozsvári bemutatóján, csütörtökön délután beszélt az Apáczai-líceum fizikumában, ahol „a valódi” Baba nénivel és Márkkal is találkozhattak az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 5.

Egy szem magyar is elég
Mármint a szélsőségesen nacionalista megnyilvánulások kirobbanásához. Miután szeptemberben a magyar–román válogatott mérkőzésein mindkét nemzeti csapat szurkolótábora kiviselte magát – meg is lett a gyümölcse, az európai labdarúgó-szövetség, az UEFA keményen büntetett –, most újabb szurkolói magyarellenes hisztériáról szóló hír röppent világgá. A Bukaresti Dinamó–Jászvásári CSMS találkozón a kétségbeesett és meglehetősen tanácstalan bírónak tíz kerek percig le kellett állítani a játékot, mert a lelátókról veszettül üvöltötték: „Ki a magyarokkal az országból!” A meccs végül folytatódott az incidens után, a szurkolótábor egy része pedig elhagyta a Ştefan cel Mare úti stadiont.
Az ominózus szeptemberi eset miatt még nem is végleges a szankciók sora, egyelőre mindkét országot stadionbezárással sújtotta az UEFA a szurkolók viselkedése miatt. Ezt egy ideig felfüggesztették, mindkét együttes befejezte a kvalifikációs sorozatot közönsége előtt is, de a magyarok esetében már biztos: az elkövetkező Eb-selejtezők első hazai meccsét nézők nélkül játsszák (a büntetést szurkolói bekiabálások miatt kell elviselni a magyaroknak). Románia még vár a végső döntésre ebben az ügyben. Az UEFA indoklása szerint a román szurkolók a budapesti találkozón tiltott transzparenst helyeztek ki a lelátóra, pirotechnikai eszközöket használtak, nem tisztelték a magyar himnuszt, hátat fordítottak a pályának, verekedtek a szektorukon belül, ezért járna a stadionbezárás.
De ami egy magyar–román konfrontáción (sajnos) nem meglepő, annál inkább érthetetlen egy román bajnoki focimérkőzésen. A meccset Bukarestben játszották, a Ştefan cel Mare úti stadionban. Sem a fővárosi csapat, sem a moldvai együttes nem arról nevezetes, hogy hemzsegne magyar származású játékosoktól. Egy apró kivétellel: a iaşi-i csapatot tavaly óta a Kaposvárról erkezett Bőle Lukács erősíti, a 25 esztendős középpályás az egyetlen magyar játékos, aki jelenleg az I. ligában szerepel.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 5.

Egyházak nevesítik az RMDSZ-listavezetőt?
A kolozsvári tanácsosi lista vezetőjének kijelölésére kérte fel az RMDSZ városi szervezete a történelmi magyar egyházakat.
A pénteki tanácskozáson, amelyen az RMDSZ-t Horváth Anna városi elnök, Vákár István, a megyei tanács alelnöke és ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető elnök képviselte, a 2016-os helyhatósági választások kolozsvári vonatkozásait, a magyar önkormányzati képviselet megerősítésének tétjét és lehetőségeit leltározták fel. Az egyházfők hangsúlyozták, hogy az RMDSZ történelmi küldetése a kolozsvári magyar egyházi-, civil- és intézményes hálózatot, lakosságot összefogni.
„Alig félévvel a jövő évi választások előtt, szembe kell néznünk a kolozsvári magyarság körében is erősödő kiábrándulással, a politikával szembeni általános bizalmatlanság növekedésével. Meggyőződésem, hogy a magyar közösségi összefogásnak ezen első lépése képes lesz a bennünket összetartó kötelékek, a bizalom megerősítését, a magyar önkormányzati képviselet megszilárdítását szolgálni” – fogalmazott Horváth Anna.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 5.

ANRE: olcsóbb lesz jövőre a villanyáram és földgáz ára
A villanyáram fogyasztói ára 5–6 százalékkal csökken január elsejétől, miután csökkennek a forgalmazási költségek, illetve a kogenerációs bónusz. A földgáz eközben 2016. július elsejétől lesz olcsóbb – nyilatkozta Niculae Havrileţ, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.
„Január elsejétől a forgalmazási díjak csökkenésével arányosan csökken a villanyára díjszabása. A forgalmazási díj 8–10 százalékkal lesz olcsóbb, ami a végső számlán egy 3–5 százalékos csökkenésben fog megmutatkozni. Ugyanakkor 4 százalékkal csökken a kogenerációs bónusz. Ezek együttesen 5–6 százalékos árcsökkenést fognak eredményezni január elsejétől” – ecsetelte a szakhatóság vezetője.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 6.

Egy román közhatóság alkotmányellenes lépése
Napok óta a romániai közvéleményt a kézdivásárhelyi Beke István Attila ügye tartja lázban. A Szervezett Bűnözés és Terrorelhárító Igazgatóság (DIICOT) 2015. december 1-én kiadott sajtóközleményében hozta a világ tudomására, hogy az alkotmányos rend elleni bűncselekmény kísérletéért és a robbanóanyagokra vonatkozó rendszabályok megsértéséért 24 órára letartóztatta a Kézdivásárhelyi Beke István Attila „vádlottat” (inculpatul).
A sajtóközlemény leszögezi: az ügyben alapos a gyanú, hogy a „vádlott” Beke István Attila, aki „kiemelkedő személyisége” Erdélyben a revizionista, szeparatista célkitűzéseket előmozdító „Hatvannégy Vármegye Mozgalomnak – HVIM Magyarország” (!) – amelynek célja, hogy megakadályozza/hátráltassa a román hatóságokat az államhatalom gyakorlásában az „úgynevezett” Székelyföld területén, ez pedig Nagy-Magyarország helyreállítási folyamatának egyik szakasza, és ezt akár román állampolgárok személye és vagyona elleni erőszakos cselekmények árán is megteszi, egy improvizált robbanó eszköz elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket szerzett be, hogy azt nyilvánosan felrobbantsa Kézdivásárhely területén a december elsejei ünnep alkalmával.
A közlemény, amelynek román nyelvű eredetijét csatoljuk, a Ceausescu diktatúra legsötétebb korszaka koncepciós pereinek nyelvét, szellemét eleveníti fel. Először is szögezzük le, csak a jogban járatlan, alulképezett személyek nevezhetik – vádirat hiányában – vádlottnak Beke István Attilát, aki az eljárásnak ebben a szakaszában legfeljebb gyanúsított (învinuit, suspect) lehet. A sajtóközlemény ezen részének jogi relevanciája, – ezen túlmenően is – a nullával egyenlő, nem több egy politikai uszító szövegnél, amelynek egyetlen következménye és feltehetőleg célja is a magyarellenes hangulatkeltés. Sajnálatos, hogy ezt egy olyan állami intézmény teszi, amelynek az állampolgárok biztonsága, a társadalmi béke felett kellene őrködnie.
Ugyanakkor meg kell állapítani, a szekuritáté hagyományait felelevenítő intézkedés nem pusztán a magyarok ellen irányul. A magyar-román viszony megrontására a szekuritaté körei mindig kísérletet tettek, amikor Bukarestben egy hatalomváltás a demokrácia elmélyítésére és a jogállam megszilárdítására nyitott távlatot, esélyt adva ezzel a magyar-román közeledésnek is. Ilyen módon az etnikumközti feszültségkeltés Dacian Ciolos kormányát és az államelnököt kívánja nehéz helyzetbe hozni, azt sugallva, hogy a magyar veszély felerősödik, ha nem a szekuritáté köreihez közel álló erők vezetik az országot.
Erről szólt Ceausescu utolsó önmentő kísérlete, amikor a magyar veszéllyel riogatott, erről szólt a szekuritaté visszaállítását szolgáló marosvásárhelyi fekete március, de a magyar kártya juttatta először hatalomhoz a számos magyar ellenes intézkedéséről elhíresült Ponta kormámyt is.
Következtetésként el kell mondani: ellentétben a hatósági közleménnyel nincsen magyar terrorizmus, és semmiféle veszély nem fenyegeti Romániát sem Magyarország, sem az erdélyi magyarság részéről. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, akár közhatóság, sajtótermék vagy politikus, az hazudik.
Mindezekkel szemben Dacian Ciolos miniszterelnök ígérete, amelynek megfelelően vissza fogja állítani a bizalmat a közintézményekben bíztató lehet a mi számunkra is. Hiszen, ha a közhatóságok törvényesen, a jogállamiság követelményeinek megfelelően működnek, akkor nem uszíthatják egymás ellen az ország állampolgárait, és nem követhetnek politikai célokat, hiszen ezekkel sértenék a demokrácia alapértékeit de Románia alkotmányát is.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

2015. december 6.

Tiszta lappal a politikában
December 4-6. között Püspökfürdőn zajlott a XIV. MIÉRT Akadémia Mi legyek? Egyetem utáni munkavállalás címmel. A péntek esti nyitóünnepség után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tartott előadást.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Tiszta lappal a politikában- Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. Azon meggyőződésének adott hangot: a közvélekedéssel ellentétben a romániai politikusok nem szakadtak el a társadalomtól, látják a problémákat, és érzik az irántuk megnyilvánuló ellenszenvet. A bukaresti Colectiv klubban történt tragédia kapcsán felszabadult érzelmek is kiábrándultság és csalódottságról árulkodnak, s „hogy ez miből adódik, arról sokat lehetne beszélni”. Olvasatában ennek egyik oka, hogy a politikusok a kereskedelmi televíziók állandó szereplőihez, meghívottjaihoz hasonlóan belekeveredtek egyfajta mókuskerébe, vagyis az elmúlt években túllicitálták egymást a megvalósíthatalan ígérgetésekben. Szerinte ezek nem feltétlenül hazudozások, mert „az igazmondás a politikában nem ugyanaz, mint a szószékról vagy a párkapcsolatban”. A másik indok, hogy elburjánzott a korrupció és emiatt most már minden politikusról azt hiszik az emberek, hogy korrupt, és ezért, aki esetleg tisztességes, és jól végzi a munkáját, sem mer újabb mandátumra vállalkozni attól tartva, hogy őt is bűnözőnek nézik majd, s hajnalban „betörnek hozzá a nindzsák, pénz után kutatva”. Az RMDSZ vezetője arra is kitért: a dühős „utca” leváltana mindenkit, és ezért félő, hogy a vízzel együtt a gyermeket is kiönti, hiszen olyan nincs, hogy egyszer a semmiből előbukkanak patyolattiszta ruhában ártatlan lények, akik ráadásul még a kormányzáshoz is értenek. Hozzátette: parlamentre meg pártokra azért van szükség, mert ezek nélkül nincs demokrácia, s csak a diktatúra marad hátra, lényeges tehát ezekben a kérdésekben árnyaltan, megfontoltan gondolkodni.
Európai Unió
Az Európai Unióban zajló jelenlegi folyamatokkal kapcsolatban Kelemen Hunor kijelentette: való igaz, hogy az EU már nem olyan, mint amilyennek valakik, valamikor megálmodták, de ha lemondunk róla, akkor azok győznek, akik megkérdőjelezik az európai identitást. Szerinte nemzeti hatáskör kellene legyen, hogy melyik állam hány menekültet fogad be, és nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a külső határok megvédésére. Hozzátette: elsőrendű priorításnak a biztonságot kell tekinteni, de a szabadság különböző formáiról sem szabad lemondani. Azt tanácsolta a fiataloknak: noha a közösségépítés szempontjából talán a legnehezebb pillanatban vagyunk, bátran vállaljanak közéleti szerepet, legyen jól megalapozott véleményük, ne gondolják azt, hogy az örökséget csak lakkozni kell, s a maguk részéről nem kell hozzátegyenek semmit, és ugyanakkor arról se feledkezzenek meg, hogy hitelesség és bizalom nélkül nics erős közösség, és azok a nemzetik igazán sikeresek, melyeknek szilárd értékrendjük van.
Nyitóünnepség
A péntek este, az egyik püspökfürdői szálloda konferenciatermében zajlott nyitóünnepségen Debreczeni Sándor főszervező köszöntötte az egybegyűlteket. Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke arról beszélt: miért kell fokozatosan általakítani, jobbá tenni a romániai társadalmat. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt tanácsolta a fiataloknak: legyenek céltudatosak, tudják mire képesek, fejlesszék magukat, s ha kell, hozzanak áldozatokat a versenyben. Ugyanakkor pedig szolid meggyőződéseik mögött értékrendre épülő tartalom álljon.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. december 6.

Mégis kapnak pénzt az ortodoxok
Azt hitték, tényleg meg lehet tenni Romániában, hogy beszüntetik az államegyház templomépítéseinek állami finanszírozását?
Három napig sem tartott a romániai csoda: miután pénteken még az keltett általános meglepetést, hogy a kormány – szakítva az eddigi gyakorlattal – a jövő évi költségvetés tervezete szerint megvonja az államegyháznak tekintett, és akként is viselkedő ortodox egyház templomépítéseire szánt támogatást, vasárnap már fordult a kocka.
A kormány közleményt adott ki, amely szerint Dacian Cioloş miniszterelnök vasárnap reggel telefonbeszélgetést folytatott Daniel ortodox pátriárkával, akit biztosított arról, hogy a kormány biztosítani fogja a forrásokat „a fontos beruházási projektekre”, és a lehetőségekhez mérten támogatja az épülő templomok finanszírozását.
Vagyis úgy néz ki, mégsem áll fenn a veszély, hogy az ortodoxoknak az adófizetők pénze helyett más forrásokat kellene keresniük például a Bukarestben épülő Nemzet Megváltásának Katedrálisához, amely a tervek szerint 120 méter magas lesz, megépítéséhez pedig legkevesebb 200 millió euró szükséges.
foter.ro

2015. december 6.

Növeli jövőre a kormány a kisebbségek szervezeteinek járó támogatást
Az éves inflációt meghaladó mértékben, közel 3 százalékkal növeli az idei kerethez képest a Cioloș-kormány a nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek járó jövő évi támogatást – derül ki a kormányfőtitkárság 2016-os költségvetésének tervezetéből.
E szerint a kisebbségek érdekvédelmi szervezetei – köztük az RMDSZ – összesen 105,401 millió lejt kapnak, kereken 3 millió lejjel többet, mint az idei évre előirányzott összeg. Ez 2,93 százalékos növekedést jelent. Tavaly a kisebbségek érdekvédelmi szervezetei összesen 85,685 millió lejben részesültek.
A legnagyobb érdekvédelmi szervezetként a keretből az RMDSZ kapja a legtöbb pénzt. Az összeget a kormányfőtitkárság osztja szét, negyedévenkénti egyenlő részletekben. A szervezetek az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával kötött megállapodás alapján jutnak a pénzhez.
maszol.ro

2015. december 6.

Újabb tüntetés Beke István Attila mellett Kézdivásárhelyen
Negyedik este tiltakoztak szombaton Kézdivásárhelyen, igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István Attilának.
Több mint ezren gyűltek össze a 18 ezer lakosú város főterén, majd indultak el menetoszlopban a város utcáin a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritásukat kifejező jelszavakat skandálva. A tömeggel tartott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki a Mediafax hírügynökségnek elmondta, szolidaritását kifejezni jött Kézdivásárhelyre.
„Romániában csak az állam hajtott végre terrorcselekményeket” – jelentette ki Izsák Balázs, hozzátéve, hogy a máig nem tisztázott 1989-es vérengzéseket, majd a Zsíl-völgyi bányászok többszöri bukaresti dúlását és az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust is mind az állami hatóságok szervezték és vezényelték.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere szombat délután a közösségi hálón közölt bejegyzésében jogosnak nevezte az emberek tiltakozását. Kijelentette: maga is felháborítónak tartja, hogy a bukaresti média úgy manipulál, hogy közben az egész közösséget megbélyegzi. „Egy jogállamban az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így Beke Istvánt is” – fogalmazott a polgármester.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szintén a közösségi hálón fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. Egy mindkettejük által aláírt bejegyzésben azt jelezték, hogy egyre több a megválaszolatlan kérdés a kézdivásárhelyi terrorvád és a román zászló állítólagos sepsiszentgyörgyi székely zászlóra való cserélése körül.
„Az emberek azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elő: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékműve mellől valóban levették a román lobogót, és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elő. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erősödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román-magyar viszony is, ami sem a román, sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke” – fogalmaztak.
Mint ismert, a bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves fiatalembernél tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.
MTI
Székelyhon.ro

2015. december 6.

„Ha a templom teli lesz, az építésének volt értelme”
Szent Imre, a liliomos herceg a tisztaság jelképeként lebeg a magyarság előtt. Védőszentje annak a kápolnának, melyet vasárnap szentelt fel Tamás József püspök Ditró felszegi részén.
A régmúltban nyúlik vissza a frissen felszentelt istenháza története. 1937-ben Lőrincz József plébános építtette fel ezen a helyen az első Szent Imre kápolna-iskolát. Egyházi tanoda volt, hét közben iskolaként, vasárnap templomként szolgált. 1948-ban államosították, majd elemi iskolává alakították, kevésbé fordítva gondot a karbantartására. Ez okozta a fundamentum meggyengülését. Az egyház 2006-ban kapta vissza papíron tulajdonát, 2009-ben pedig kulcsait is visszaadta az iskolaigazgató.
Baróti László-Sándor visszaemlékszik erre az időszakra. Összehívta az egyháztanácsot, javasolva, javítsák fel az ingatlant, hogy újra szentmisék helyszíne lehessen. A közelben volt ugyan egy, 1977-ben hittanteremnek épített, de szentmise bemutatására is használt ház, de hatvan négyzetmétere kicsinek bizonyult a hívek számához, a miséken rendszeres volt az oxigén hiányából adódó ájulás.
Az egyháztanács elfogadta a javaslatot, a Larix Stúdió elkészítette a felújítási tervet, ám a kivitelező előtt már a munkálatok elején leomlottak a falak. Sokan megkérdőjelezték, vajon hogy is történt az omlás, de abban egyetértenek, a végeredmény jobb lett egy felújított építménynél. Új terv kellett ugyanis, és azok már egy új ingatlant jelenítettek meg. 2013-ban kezdték ennek építését.
A frissen felszentelt kápolna 180 ülőhelyes, méreteit illetően 22,5x9,6 méteres alapterületű, hozzá egy 15 méter magas torony és egy 7,5 áras udvar tartozik. A haranglábba 135 kilogrammos, Márton Áron névre keresztelt harang található, Ferenczi Imre és neje adományaként. A templombelsőt Kolozsi Tibor szobrászművész és fia, Erik tervezte meg, a szentély kőből készült kellékei Jakab Gyula munkáját dicsérik, az orgona Pap Zoltán székelyudvarhelyi műhelyében készült. A szentély központi része a két méternél nagyobb juharfa-corpus, Berze Imre munkája.
A kápolnának alagsora is van, alkalmas felület irodának és hittanteremnek. Így bár egyelőre nem képez külön plébániát, ha igény lesz rá, akár plébániatemplom is lehet. Létrejöttét pedig – a megyei tanács kétszeri támogatása mellett – a ditrói híveknek, külföldi támogatóknak köszönheti.
Tamás József püspök szerint e templom szükségességét a jövő fogja eldönteni: „Ha a templom teli lesz, építésének volt értelme. De mindez rajtunk múlik. Adja isten, hogy ezt a templomot megbecsüljük. Védőszentjét pedig tekintsük példaképünknek, hogy segítsen megszentelni saját templomunkat, hogy meg tudjuk becsülni önmagunkat, értékessé tudjunk válni közösségünkben.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

2015. december 7.

Tiltakozzunk a székelyföldi városok terein!
Aljas módon megtámadtak minket, és napok óta folyamatosan a becsületünkbe gázolnak az országos televízióadók segítségével! Megalázták, elhurcolták, majd hamis vádak alapján vizsgálati fogságba helyezték nemzeti közösségünk egyik tagját! És ne feledjétek, hogy ma rajta, de holnap már rajtad lehet a sor, mert a zsarnokság nem ismer korlátokat.
A zsarnokság emberi nemtörődömségből, széthúzásból és félelemkeltésből táplálkozik. Éppen ezért, nem tűrhetjük, hogy ártatlanul bárkit is bántsanak közülünk, hiszen ezzel népünk egészét csapják arcul! Különben is, az a közösség, amelyik a saját tagjait nem tudja megvédeni, óhatatlanul elvész a történelem viharában.
A kézdivásárhelyiek ezt megértették, és már december 2-n, 16 órakor több száz ember verődött össze a város főterén, majd vonult a polgármesteri Hivatal, Városi Rendőrség, Bíróság és Ügyészség elé, hogy az ártatlanul Bukarestbe hurcolt Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzon.
Fiatalok, középkorúak, idősek, nők és férfiak együtt követelték, hogy a román hatalom illetékes szervei vessenek véget az ellenünk irányuló és a megfélemlítésünket célzó intézkedéseiknek, valamint cselekedeteiknek.
Hogy szolgáltassanak igazságot Beke Istvánnak és azonnal bocsássák őt szabadon. Hogy a román média ne terjesszen továbbra is hamis híreket és hazugságokat rólunk. A tüntetéssorozat pedig azóta is folytatódik.
Honfitársaink, Székelyek!
Kézdivásárhelyt nem hagyhatjuk magára, hiszen mindannyian székelyek vagyunk és igazságot, valamint szabadságot akarunk! Halljuk hát meg a vér szavát! Halljuk hát meg a tüntetők összefogásra és egységre buzdító kiáltását: Székelyföld csatlakozz! Annak érdekében pedig, hogy ez megtörténhessék, arra kérjük a nemzetük jövője iránt felelősséget érző és vállaló székely – magyarokat, szerte a szülőföldön és nem csak, hogy december 8-án vagyis kedden 16 órakor gyülekezzenek Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, Kovászna, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nyárádszereda és a többi, székelyek által is lakott város főterén! És ettől kezdve tegyék ezt meg naponta mindaddig, amíg Beke István Attilát szabadon nem engedik! Amíg szükség van rá, hogy együtt hallassuk a hangunk és arra is, hogy megmutassuk, mi nem félünk!
Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság Téren felállított színpad előtt találkozunk.
Sepsiszentgyörgy 2015. 12. 06.
A Szövetség A Magyarság Megmaradásáért Mozgalom nevében
Bedő Zoltán közíró
Erdély.ma

2015. december 7.

Nem volt terrorista terv! – Ők viccnek szánták, de a hatóságok mellre szívták
A szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) vádirata szerint Beke István házi készítésű bombát akart robbantani december 1-jén, legalábbis erről beszélgettek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai az október 10-én megtartott találkozón, amin a nyujtódi Hodor István (akit szintén kihallgattak) is jelen volt. A továbbiakban Hodort kérdeztük, hogy ezek a bizonyítékok mit változtatnak a Beke István ügyén. Exkluzív interjú.
– A DIICOT vádirata szerint október 10-én önök egy „pizza” névre keresztelt, házi készítésű bombáról beszéltek, amit december 1-jén robbantottak volna fel egy kukában, a Gábor Áron szobor közelében. Így történt?
– A helyzet ennél bonyolultabb. Előzményként elmondom, hogy minket, vármegyéseket mindig is lehallgattak, s ezzel tisztában voltunk, így nem egyszer heccelődtünk olyan beszélgetésekkel, amik felkelthetik a hatóságok figyelmét. A fent nevezett dátumon Beke István cégénél voltunk, és szóba jött, hogy jó lenne szerezni egy játékbombát az airsofthoz, s akkor Beke mondta, hogy nem kell rendelni, mert ő házilag is el tudja készíteni ezt a játékszert, amit távirányítással lehet robbantani.
Ekkor valamelyik vármegyés viccből felvetette, mi lenne, ha ezt a játékszert, amit pizzának neveztünk el, távirányítással felrobbantanánk december elsején. Szőcs Zoltán (HVIM erdélyi elnöke) még nevetett is, mondta, hogy ettől milyen hasast vágnának a felvonuló katonák... De ez az egész pizza história csak ennyi, egy felvetés volt. Sok ilyen felvetés hangzott el részünkről. Olyan is volt, hogy Szőcs Zoltán azt mondta, mi lenne, ha lezárnánk a Sósmező felé vezető utat, és útlevelet kérnénk? De ezek csak felvetések voltak, semmi több, és semmi terv nem volt.
– De ha tudták, hogy lehallgatják önöket, akkor miért mondtak ilyent? Nem számítottak rá, hogy később a HVIM ellen fordíthatják mindezt?
– Bizonyosságot akartunk szerezni arról, hogy mennyire figyelnek minket. Erre mondtam, hogy legalább tapasztalatot szerzünk. Ám az a pizza-történet akkor annyiban is maradt. Később Szőcs Zoltán kérdezte tőlem telefonon, hogy kaptam-e meg a pizzát, de én már el is felejtettem, hogy miről beszéltünk azelőtt. Nem számítottunk rá, hogy ebből a felvetésből ilyen cirkusz lesz, legfeljebb arra tippeltünk, hogy kijön a kézdivásárhelyi vagy a megyei rendőrség is, elvisznek kihallgatni minket, de a hatóság túljárt rajtunk. Mindenesetre, ezt már az ügyésznek is elmondtam, ha valóban akartunk volna valamit, azt nem nyilvános helyen beszéljük meg, tudva, hogy lehallgatnak minket, hanem kint a természetben, ahol még a telefonokat is kikapcsolnánk.
– Ön korábban azt mondta, hogy Beke Istvánt karácsonyra hazaengedik. Ezek után is ennyire bizakodó? – Szerintem nem zárják börtönbe, mert nem csinált semmit. Az, hogy a petárdákra nem volt engedélye, legfeljebb pénzbírságot jelent. Csak a hatóságok és a román média eltúlozták az ügyet.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2015. december 7.

Miniszterelnök-helyettes: meg kell óvni a falusi kultúrát
Vasile Dincu miniszterelnök-helyettes szerint országos stratégiára van szükség a falusi kultúra megőrzésére, mert Románia Európa utolsó olyan országa, ahol ez a kultúra még él.
Vasile Dincu az Európai Bizottság bukaresti képviselete által szervezett integrált vidékfejlesztési konferencián beszélt erről hétfőn. A miniszterelnök-helyettes – az Agerpres hírügynökség szerint – kijelentette, hogy a falusi kultúra megőrzésének a feladata a románokra hárul, mert Európában nincsen erre vonatkozó hasznosítható tapasztalat.
„Egy újabb stratégiára van szükségünk, amelynek mindenképpen országosnak kell lennie. (.) Ha az utolsó falusi kultúrával rendelkező ország vagyunk Európában, nyilvánvaló, hogy nincsen olyan európai modell, amit átvehetnénk. (.) Az efféle viták arra ébresztenek rá, hogy nekünk kell megtalálnunk a megoldásokat" – idézte az Agerpres Vasile Dincut.
A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy Románia EU-csatlakozása felkészületlenül érte a falvak lakóit. „Legyünk őszinték: az EU-csatlakozás halálos sebet ejtett a román földművesen. Európa agráripara úgy jött ránk, mint egykor a szovjet tankok" – fogalmazott a kormányfőhelyettes. Hozzátette, a romániai falusi emberek „nem beszélik a brüsszeli nyelvet", de még azt a technokrata nyelvet sem, amelyet a bukaresti kormány használ. Ezért úgy vélte, hogy a falvak népének elsősorban képzési programokat kell biztosítani. Azt is szükségesnek tartotta ugyanakkor, hogy külföldi befektetők jelenjenek meg a romániai falvakban, akik képesek felrázni a helyi közösségeket.
Korábban Károly herceg, brit trónörökös szorgalmazta több alkalommal is az erdélyi falusi kultúra megóvását. A Travel Channel tévécsatorna által közvetített Vad Kárpátok című ismeretterjesztő sorozatban megszólaló trónörökös arról beszélt, hogy meg kell találni azt az utat, mely a romániai falusi közösségek számára egy jobb jövőt biztosít, de megőrzi a kultúrájukat, a hagyományaikat és az értékeiket. MTI
Erdély.ma

2015. december 7.

Múzeumavatás Szent Miklós ünnepén (Bereck)
Tegnap, Szent Miklós, a berecki római katolikus egyházközség védőszentjének búcsúnapján kettős eseményre került sor: ünnepélyesen megújították a Hódmezővásárhellyel és Tótkomlóssal a tíz, illetve húsz esztendővel ezelőtt aláírt együttműködési megállapodást, majd a szentmise után helytörténeti múzeumot avattak. Az eseményre Tótkomlósról hét-, Hódmezővásárhelyről négytagú küldöttség érkezett.
Tegnap délelőtt 11 órakor a községháza dísztermében berecki önkormányzati képviselők, valamint a két magyarországi küldöttség jelenlétében Dimény Zoltán polgármester, Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Garay Rita, Tótkomlós polgármestere kézjegyével látta el az együttműködési megállapodások meghosszabbítását. A házigazda szerint mindkét településsel élő és gyümölcsöző a kapcsolat, és ezentúl is működni fog.
A szerződések aláírását rövid, az alkalomhoz illő műsor követte Fórizs Zalán, Sarány Erika, Sánta Júlia és Szőcs Heni tanuló előadásában. Az ünnepi szentmisét Máté Róbert Béla plébános celebrálta, Balogh András, a művelődési központ igazgatója pedig a 150 éves Kolonics-orgonáról, valamint a 240 éves, Brassóban öntött műemlék nagyharangról szólt. Ezt követően a művelődési központ előcsarnokában Haszmann Pál, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője méltatta a 236 tárgyat tartalmazó helytörténeti gyűjteményt, amelyet meglátása szerint nyugodtan lehet helytörténeti múzeumnak is nevezni. A nyugalmazott múzeumvezető a család, az egyház és az iskola fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét. A múzeum gyűjteményében levő – 1789-ből, 1837-ből és 1855-ből származó – három tulipános ládát a Haszmann fivérek újították fel. Az avatóünnepségen István Ildikó népdalénekes és népi zenekara, illetve iskolásokból verbuvált tánccsoportja is fellépett. Dimény Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a múzeum anyagának gyarapításához. A művelődési központ alagsorában berendezett múzeum avatószalagját a községvezető és a két testvértelepülés polgármestere, illetve alpolgármestere vágta el, majd a jelenlevők meglátogatták a múzeumot, amelynek anyaga több esztendő alatt gyűlt össze.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 7.

Naponta tüntetnek Kézdivásárhelyen
A hatalom mindenre számított, csak arra nem, hogy ekkora felháborodást vált ki a „terrorcselekménnyel” gyanúsított Beke István Attila letartóztatása. Kézdivásárhely napok óta úgy forrong, mint 1989 decemberében, akkor uralkodott hasonló hangulat. Habár a tüntetés nem engedélyezett, a karhatalom eddig nem avatkozott be. Valójában oka sem volt, rendbontás nem történt. Szombaton – nagyobb tömegre számítva – Sepiszentgyörgyről is hoztak csendőröket. A második adventi gyertyagyújtás elmaradt, de mintegy százan összegyűltek a koszorúnál. Szokás szerint két magyar párt helyi vezetői felvonultak, a városvezetés és az RMDSZ-elöljárók ismét távol maradtak a rendezvénytől. Az előző napokhoz viszonyítva látványosan nőtt a székely zászlók száma.
Az utcai megmozdulások ötödik napján, szombaton 16 órakor a háromszékiekkel való szolidaritás jegyében immár több székely városból is érkeztek résztvevők, köztük Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, akik Beke István ügyvédi költségeinek fedezésére pénzadományt is hoztak. Ugyanakkor Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke több párttársával együtt eljött Kézdivásárhelyre. A tüntetők között volt Jakabos Csaba István, a csavargyár egykori vezérigazgatója is. A résztevők száma nagyjából megegyezett a péntekivel. A tömeg a román közmédiának is üzent: Szégyellje magát a román tömegmédia! Ismét manipulálnak! Minden esélyt megragadnak, hogy a magyar közösség ellen gyűlöletet szítsanak! Ki kér tőlünk bocsánatot? Magyar vagyok, elítélem az erőszakot, a terrorizmust, de a manipulációt is – állt két molinón. Ugyanakkor egy új molinón azt lehetett olvasni, hogy Minden székely felelős minden székelyért!
A tömeg fél ötkor gyertyákkal a kézben a városháza elé vonult, de ezúttal elmaradtak a polgármester elleni kiabálások, csupán az Igazságot akarunk! Gyáva népnek nincs hazája! Szabadságot Istinek! Engedjétek szabadon! Ártatlan! Hol a bomba? Aki magyar, velünk tart! Hazug román média! Nem félünk! Székelyföld, csatlakozz! For you-s pizzát nem eszünk! Le a diktatúrával! jelszavakat skandálta a tömeg a főtéren és útközben a rendőrség felé. A rendőrség épülete előtt folytatódott a jelszavak kiabálása, és a bejárat előtt Boldizsár Béla földhöz vágott egy kiló málélisztet, azt kiabálva: Itt a bomba, itt a bomba! Innen a tömeg továbbvonult a Dózsa György–Szabadság–Fecske–Új utcán a Csernátoni útra, a bíróság és ügyészség elé. A már ismert jelszavak skandálása után a tömeg a karácsonyi fényekkel feldíszített főtéri szökőkút köré csoportosult. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt.
Szekus körök játszmája
Rendkívül fontosnak tartom kifejezni szolidaritásomat, az SZNT szolidaritását egy ártatlanul meghurcolt emberrel, legalábbis egy olyan emberrel, akit úgy néz ki, Romániában nem illet meg az ártatlanság vélelme – mondotta Izsák Balázs érdeklődésünkre. Hozzátette: Teljesen világos, hogy Romániát magyar terror veszélye nem fenyegeti. Az, hogy ebben a pillanatban a szekus körök által irányított román hatóságok ezt a látszatot akarják mégis kelteni, annak – meglátásom szerint – két oka lehet. Az egyik, hogy a saját korrupt politikai osztályával elégedetlen román tömegeknek az indulatait másfelé akarják összpontosítani, és így vetni véget a politikai válságnak. Másrészt figyelembe kell venni, hogy kormányváltás történt, és az új bukaresti vezetés kinyilvánított szándéka az, hogy a jogállam intézményeibe vetett bizalmat megerősítse. Tehát esély nyílt volna a román–magyar párbeszédre, amit a szekus körök és az általuk irányított hatóságok mindenképpen meg akarnak akadályozni, hiszen akkor a magyar kártyát nem lehetne kijátszani és felhasználni az elégedetlen románság féken tartására – mondotta az SZNT elnöke.
Hol vannak a bizonyítékok?
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke először december 2-án este, az első spontán tüntetés után fejtette ki álláspontját a Beke-ügyről Facebook-oldalán, ahol az alábbiakat írta:
„Ebben az országban évtizedek óta a magyarokon akarják elverni a port. Provokációk sokaságának, az állami intézmények túlkapásainak vagyunk kitéve folyamatosan. Meg akarnak félemlíteni. De tudjuk, hogy csak az fél, aki hibás. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság, és kerüljön szabadlábra Beke István Attila. Őt is megilleti az ártatlanság vélelme.”
Szombaton Tamás Sándor Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, a városi RMDSZ elnökével közösen aláírt sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:
„Eltelt már öt nap a szentgyörgyi zászlócsere és a kézdivásárhelyi incidens óta, és egyre több a megválaszolatlan kérdés. Az emberek felháborodása jogos, azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elő: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékműve mellől valóban levették a román lobogót, és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elő. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erősödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román–magyar viszony is, ami sem a román, sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke. Felszólítjuk a román médiát, hogy fejezze be a durva manipulációt. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság. Beke István Attilát is megilleti az ártatlanság vélelme. Figyelembe véve azt, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez egy rendkívül bonyolult és kényes kérdés, tájékoztatjuk a nemzetközi közvéleményt, és azt kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a fejleményeket.”
A román nagykövetségek előtt
Elsőként pár vármegyés fiatal szervezett tüntetést december 3-án a pozsonyi román nagykövetség épülete előtt, szombaton a Londonban élő magyarok tartottak a román nagykövetség előtt rövid, figyelemfelkeltő demonstrációt. Egy román követségi munkatárs komikus jelenetet is produkált, a tiltakozásra kihúzott molinót igyekezett elkobozni, miközben rendőrség után kiáltozott. Az esemény végén a londoni magyarok gyűjtést szerveztek a megjelentek között, ezt az összeget eljuttatják Beke István családjának. Buzdítottak arra is, hogy más, magyarok által is lakott európai településeken is tüntessenek Beke Istvánért, tegnap délután Románia budapesti nagykövetsége előtt tiltakoztak Beke István fogva tartása ellen.
Kézdivásárhelyen tegnap is tüntettek, a sorozat folytatódik jövő héten is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 7.

Szimpátiatüntetés Budapesten
Szimpátiatüntetést tartott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a budapesti román nagykövetség előtt tegnap, szabadságot követelve Beke Istvánnak. Zagyva György Gyula, a HVIM társvezetője felszólalásában azt mondta: nyilvánvaló, hogy nincs semmi bizonyíték Beke István ellen. Véleménye szerint a román hatóságok akciója a magyarok megfélemlítését, az erdélyi autonómiatörekvések elnyomását szolgálja.
A mozgalmi vezető úgy gondolja, a magyar emberek közös felelőssége, hogy kiálljanak a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnöke mellett, és arra buzdította a jelenlevőket, hogy terjesszék a közösségi oldalakon a történteket, mert ha nagy visszhangot kap, Beke István kiszabadulhat. A tüntetésen részt vevő mintegy kétszáz ember székely, magyar, HVIM-es és árpádsávos zászlók alatt demonstrált. Kifeszítettek egy nagy, Szabadságot Beke Istvánnak feliratú transzparenst, az egyik résztvevő pedig olyan táblát tartott, amelyre az Én vagyok Beke István, ti vagytok terroristák szöveget írták. A szervezők perselyes gyűjtést indítottak a kézdivásárhelyi mozgalmi vezető családjának megsegítésére, valamint csillagszórókat osztottak a résztvevőknek, amivel arra céloztak, hogy véleményük szerint a Beke Istvánnál talált tárgyak is körülbelül ennyire veszélyesek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 7.

Erdővidéki pedagógusokat díjaztak
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének erdővidéki szervezete szombaton díjazta a diákjaikkal különleges eredményeket elérő tanárokat, illetve a nyugdíjba vonult kollégákat és azokat, akik műszaki munkatársként szolgálták hosszú időn keresztül az oktatást. A szervezet helyi elnöke, Dimény János a legkiválóbb általános iskolások számára létrehozandó díj alapítására tett javaslatot.
Üdvözlőbeszédében Dimény János úgy fogalmazott, ha a nemzet napszámosainak társadalmi megbecsülése egyre kevésbé érezhető, a szakmai szervezetekre hárul a felelősség, hogy a nemzedékek sorát hosszú évtizedeken keresztül legjobb tudásukkal tanítók munkáját elismerjék. „Ezeknek az embereknek, akik diákjaiknak csak adtak, adtak és adtak – nemcsak tudást, de emberségre is neveltek –, s a tehetségek felkarolásával hozzájárultak Erdővidék jobbá tételéhez, meg kell köszönnünk munkájukat.”
A tehetségápolás a minőségi oktatás szolgálatában és a tanulók szakmai felkészítésében elért kiváló eredményekért kitüntető elismerésben részesültek a Baróti Szabó Dávid Középiskola matematika szakos tanárai: Darvas Annamária és Oláh-Ilkei Árpád, illetve a Gaál Mózes Általános Iskolában tanító Zajzon Csaba, valamint Kékesi-Keresztes Lujza Gita és Csog Orsolya középiskolai magyar szakos tanárok. Dimény János köszönetet mondott nekik, amiért a baróti középiskolában tehetségeket fedeztek fel, majd készítettek fel rangos országos és nemzetközi versenyekre, ahol nemcsak helytálltak, de az élmezőnyhöz tartoztak elért eredményeikkel. A díjazottak nevében Darvas Annamária mondott köszönetet az elismerésért, majd Eötvös József fiának, Eötvös Lórántnak írt levelének részletét felolvasva, kiválóságaink megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkészt az ünnepség a nemrég lezajlott Prima Primissima-díjátadóra emlékeztette: itt is azok munkáját ismerték el, azokat emelte a nemzet a magasba, akik életük során tudásuk átadása mellett közel tudtak kerülni diákjaikhoz, s őket tisztességre, hűségre és nemzetük szeretetére nevelték.
Életműdíjban részesült Balázsi Ilona (Erdőfülei Általános Iskola), Bartha Imre (Baróti Szabó Dávid Középiskola), Bálint Erzsébet (Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola), Csog Adél (Erdőfülei Általános Iskola), Dimény Katalin (Cimbora Óvoda), Süketes Irma (Gaál Mózes Általános Iskola). A 2014–2015-ös tanévben az oktató-nevelői tevékenységben elért sikerekért elismerésben részesült Dombora Enikő (Cimbora Óvoda), Máthé Julianna (Borbáth Károly Általános Iskola), Bitai Gyöngyi (Máthé János Általános Iskola), Egyed Ildikó (Gaál Mózes Általános Iskola), Kolumbán Álmos (Erdőfülei Általános Iskola) és Fazakas Attila (Benkő József Általános Iskola). Az oktatás szolgálatában-díjjal azokat ismerik el, akik nem pedagógusként, de munkatársként segítették a tanintézmények működését; idén a Baróti Szabó Dávid Középiskola műszaki dolgozóját, Dávid Pált tüntették ki.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 7.

Két tenyérben
„Harmadik alkalommal mutatjuk be ebben a teremben Czegő Zoltán valamelyik könyvét, és jó érzés, hogy ismerős és ismeretlen arcok társaságában közösen ünnepelhetjük az írót, akinek az utóbbi tíz év alatt öt prózakötete jelent meg” – mondta Albert Ernő Czegő Zoltán Két tenyérben című új regényének bemutatóján, melyet vasárnap délben tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség tanácstermében.
Albert Ernő elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyiek elsősorban költőként ismerik Czegő Zoltánt, akinek 1970-ben jelent meg első verseskötete, és akinek a Megyei Tükör napilapban megjelent írásaiban is mindig érezhette az olvasó, hogy nyelvezetükben, gondolatgazdagságukban a publicisztikánál előbbre mutató szövegekről van szó. Czegő Zoltán ma is ritka szép gondolatok által fejti ki véleményét többek között a magyar sorsról és az anyanyelv ápolásának fontosságáról. A Két tenyérben című regény cselekménye napjainkban Budapesten játszódik, egy világhírű tudós és egy vak lány kapcsolatáról szól, de a két különleges ember szerelmének ezernyi mozzanatán, árnyalatán túl a magyar történelem több fontos eseménye is megjelenik benne utalások szintjén. Czegő Zoltán részletet olvasott fel regényéből, majd Kovács István unitárius lelkipásztor rámutatott: „Jó ürügy ez az esemény arról beszélni, hogy ilyen fogyatékosan és esendően is, amilyenek vagyunk, megérinthetjük a tökéletesség, a harmónia állapotát, ha tudjuk vállalni egymást, mert minden két ember, minden közösség a fogyatékosságaik jól egymás mellé illesztett kiegészítésében hozza létre a kerek egészet, teljeset, tökéleteset.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 6991-7020 | 7021-7050 | 7051-7080 ... 7291-7305




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék