udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6975 találat lapozás: 1-30 ... 2161-2190 | 2191-2220 | 2221-2250 ... 6961-6975 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. március 31.

Kelemen: egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 31-én, csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt. 
"Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen. 
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. "Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian" – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön.  "Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma. 
"Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné" – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a Szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

2016. március 31.

Bocsánatkérést várnak a hamis bizonyítékokkal megbírságoltak
Nyilvános bocsánatkérést vár a csendőrparancsnoktól az EMNT Maros megyei elnöke azok irányába, akiket „tévedésből” büntetettek meg a székely szabadság napi események miatt. A pardont pedig felelősségre vonás kövesse: vegyék elő azokat, akik hamis tényekre és adatokra hivatkozva kiállították a jegyzőkönyveket.
A Maros megyei csendőrség többeket úgy bírságolt meg a március 10-i utcai felvonulás után, hogy az illető személyek még csak a megyében sem tartózkodtak. Karácsonyi Dezső és kollégája, Petelei Csaba István, egy magáncég gépkocsivezetője és kereskedelmi ügynöke bemutatta azokat a csendőrségi jegyzőkönyveket, miszerint a hatóság ezer-ezer lejjel bírságolja őket, miközben több okirattal is bizonyítani tudják, hogy a marosvásárhelyi tüntetés napján Buzău, illetve Bákó megyében voltak. A két munkatárs március 10-én reggel kelt útra, és 11-én este ért vissza Vásárhelyre. Ezt különböző cégeknél lepecsételt kiküldetési okmányokkal, fuvarlevéllel, útközben kiállított számlákkal és egy szállodai számlával, valamint tanúkkal tudják bizonyítani. 
Ehhez képest a büntetési jegyzőkönyvben az szerepel, hogy mindkettőjüket a csendőrség lefilmezte, amint a Székely Szabadság Napja alkalmával, szervezőkként, a székely vértanúk emlékművétől a főtérig vonulva hangoskodnak. „Nem tudom, hogy készülhetett a videofelvétel, esetleg photoshoppal, de tény, hogy mi még csak a megyében sem voltunk, aznap délután, este a több száz kilométerre lévő Bákót jártuk” – nyilatkozta Petelei.
A fiatalemberek esetéhez hasonló meglepetésben volt része Cseh Gábornak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei elnökének is. Ő ugyan részt vett a postaréti megemlékezésen, viszont annak vége felé kocsiba ült és elment. „Sajnos nekem el kellett lógnom az eseményről, egy színházi esemény miatt nem vonulhattam a tüntetőkkel a főtérre. Amikor a menet a főtér felé közeledett, én már a Színház felé lépkedtem idős nagynénémmel, Debreczeni Gabi nyugalmazott színésznő társaságában” – mesélte el Cseh Gábor, hozzátéve, hogy a jegyzőkönyv szerint 18 óra 10 perckor fedezték fel a tömegben, egy olyan időpontban, amikor a színházi jubileumi esemény már elkezdődött. Az EMNT vezetőjét 400 lejjel büntették.
A napokban Cseh levelet küldött Iulius Cenan csendőrparancsnoknak, felszólítván, hogy mielőbb kérjen nyilvánosan bocsánatot azoktól, akiket „tévedésből” büntetett meg, és vonja felelősségre azokat, akik hamis tényekre és adatokra hivatkozva, kiállították a jegyzőkönyveket.
A március 10-i nagyszabású tiltakozó akció szervezői tudomása szerint eddig közel száz büntetési jegyzőkönyvet küldött szét a csendőrség. „Az is érdekes, hogy ugyanazon paragrafus szerint büntettek, egyesek csak 200, másokat 400, a pechesebbeket 600 lejjel. Csak nem attól függően, hogy ki milyen hangosan kiabált?” – tette fel a kérdést az EMNT elnöke.
Kincses Előd, aki eddig több tíz érintett képviseletét vállalta fel, elmondta, véleménye szerint jogilag tiszta a helyzet. „A székely szabadság napi események szervezője a Siculitas Egyesület volt, mást szervezőként – ahogy a büntetési jegyzőkönyvekben szerepel – megbüntetni nem lehet. Ráadásul a gyülekezési törvénybe belefér az éneklés és a hangoskodás, hisz egy kiabálás nélküli tiltakozás értelmetlen. A csendháborítás, amire a csendőrség hivatkozik, egészen más esetekre vonatkozik.”
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

2016. március 31.

Mondanivaló mindig van
Szókimondó írásai jellemzik a Csíkszentléleken élő Bilibók Károlyt, aki immár öt éve heti rendszerességgel közöl a Csíki Hírlapban. A sajtólevelezés műfajának rendszeres művelőjeként így egyfajta saját véleményrovatot hozott létre.
Bilibók Károllyal csíkszentléleki házában találkoztunk – több éve a Csíkszeredához közeli község lakója lett, itt születnek írásai is, amelyeket mindig időben továbbít a szerkesztőségbe.
Gyimesközéplokon született 1951-ben, nemrég ünnepelte 65. születésnapját. „Elemi iskoláimat Gyimesközéplokon végeztem, utána jött a középiskola, majd az építészeti technikum elvégzése. Egy évet jártam a kolozsvári egyetemen, ott egy tanárral enyhe nemzetiségi problémákat vetettünk fel. Még nem úgy volt mint ma, hogy a diák megveri a tanárát, így engem eltanácsoltak. Nem mentem vissza. Azelőtt Jászvásárban felvételiztem kémia szakra, de egyedül maradtam magyarként az évfolyamon, volt egy kolléga, aki eljött, így én is hazajöttem” – mesélte.
Bilibók Károly szerint családjában nincs előzménye a történelem, irodalom iránti kötődésnek, elemi iskolás korában Holló Gábor taplocai származású tanító tudta felkelteni az érdeklődését számos témával kapcsolatban. Az írás nem új keletű számára, mint elmondta, már középiskolában elkezdett írogatni, akkor még a versekkel próbálkozott.
„Volt egy kiadvány Rügyek címmel, ahol jelentek meg verseim. De mivel akkor már kialakulóban volt a diktatúra és a személyi kultusz, természetesen a fő témák azok lehettek, ahol a párt valahol meg volt említve. Ha azt írtam, hogy az utcasarkon cigarettára gyújt a hajnal, az már nem volt jó. Az Utunknál K. Jakab Antal volt az irodalmi próbálkozások elbírálója, és egyáltalán nem támogatta azt, aki nem a vörös felé irányult, mert neki is ez volt az utasítás, és mindenki meg kellett feleljen ennek. A magyartanárnőm olyan volt, hogy lediktált mindent, és azt kellett felmondani, az ő szavaival, ahogy ő látja. Kiábrándító volt, inkább elmentem szavalni. Működött a csíkszeredai kultúrháznál Sántha Imre vezetésével egy irodalmi kör, ahová néha még Ferenczes István is eljárt. 1968-ban nyertem egy városi első díjat szavalásban József Attila A város peremén című versével” – elevenítette fel.
Később beválasztották a tánccsoportba, és ott folytatta tíz évig, majd átment a kultúrház együtteséhez. Az érettségit követően, a technikum elvégzése után a Hargita Megyei Tervező Hivatalban dolgozott több mint húsz évet, aztán jött a váltás, és kivitelezéssel folytatta, de ezt már Magyarországon. „Ott töltöttem 16 évet. Megtanulva, hogy az építkezés az alapnál kezdődik, a lapáttal kezdtem, aztán építésvezető, cégvezető és tulajdonos lettem. Nem volt szándékom kint maradni, hazaköltöztem” – mesélte. Az irodalom, történelem megmaradt egy hobbinak számára, mint mondta, nagyon sok könyvet olvasott, sok mindent megjegyzett. Önművelőként tanult, Magyarországon számos előadásra eljárt.
„Egy alkalommal Markó Bélával is találkoztam, aki Bodor Pállal együtt volt ott. Markó elmondta, hogy ő már politikus, és nincs ideje irodalommal foglalkozni, és felolvasott egy verset, amit, ha az Utunknál K. Jakab Antal meghallgatott volna, be is tiltották volna. Papp Lajos vagy Csurka István előadásaira is jártam – utóbbi szenzációsan jól írt, de szónoki tehetsége nem volt, nem tudta magával ragadni a hallgatóságot” – emlékezett.
Bilibók Károly és a Csíki Hírlap együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött, és erre egy csíkszeredai kerékpárverseny adott alkalmat. „Úgy lezártak mindent, hogy órákig bolyongtam a városban, nem tudtam hazamenni. A véleményemet sms-ben elküldtem, de rájöttem, hogy keveset lehet így írni, többet akartam, akkor indult el az egész, és kezdtem el a rendszeres írást. Elég sok minden fel volt halmozódva, és fel van most is bennem, lehet, hogy néha elkap a tehetetlenség és a düh, és sok mindent ki kell önteni, de ez ezzel jár. Azóta heti rendszerességgel írok” – ismertette az előzményeket, és a folytatást Bilibók.
Azt mondja, nagy szükség van arra, hogy az ember az őt foglalkoztató kérdéseket, helyzeteket a köz tudomására hozza, és ezzel segítsen másoknak is. „Azt szeretném, ha mások is éreznék, hogy ezt azért mondja valaki, hogy ők is nézzenek szét. Mert nem igaz, hogy ennyire el vagyunk fásulva, el vagyunk lágyulva, nem veszünk észre semmit, nem vesszük észre azt, hogy a betelepítés folytatódik, erőszakosan. Benne voltak a feltételek már a trianoni szerződésben, hogy az etnikai arányokat nem szabad a városokban megváltoztatni. Hol tartunk ma?” – tette fel a kérdést.
Bilibók Károly fenntartja, hogy a múlt megismerése segít a jövő alakításában. „Kellene egy ébredés, félre kellene tenni a pártérdekeket, mert a pártok fertőzik meg az emberek lelkét, az teszi az embereket érdektelenné. Sajnos elvették az emberektől a választási kedvet, ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha nem megyünk el szavazni, nem teszünk azért, hogy ha ezek nem, akkor valaki más legyen, soha  nem lesz változás, és hiába az ezer-ezerötszáz éves múlt, minket be fognak darálni. Ez most folyamatban van, ezt be kell látni, a cél a beolvasztás. Az  autonómiának kellene legyen létértelme. Sajnos van olyan magas beosztásban levő politikus, aki, amikor ezt tárgyaljuk, visszakérdez: De mi az az autonómia? Ilyen politikusaink vannak? Ezek vezetnek minket? Nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, de a harmadik-negyedik nemzedék már érezné, ha sikerülne valamit elérni. Addig, amíg egy látványos demonstráció nyakát kitekeri az RMDSZ, lásd Székelyek Nagy Menetelése után bejelentett autonómia-javaslat, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta.
Úgy tartja, nagy szükség lenne arra is, hogy mások is kimondják véleményüket. „Rengeteg román barátunk volt, bentlakásban ott éltek velünk, eszük ágában sincs, hogy elmenjenek innen, de mikor látják, hogy milyen vádakat hoznak fel ellenünk, nem szólalnak meg, hogy állj meg pajtás, mi itt élünk, mi tudjuk, mi történik” – mutatott rá. Szerinte egy véleménynyilvánítás mindig névvel jár, ő el sem tudná képzelni, hogy ne adja a nevét ehhez. „Lehet, hogy nincs igazam, de az nem feltételezi, hogy nem vállalom a véleményemet. A társadalom fejlődése az elvek és eszmék ütköztetésével jár, nem kell nekem mindig igazam legyen” – magyarázta. Írásaiban több témát igyekszik körbejárni, ezek elő vannak készítve, de mint mondja, a váratlan események gyakran felborítják az előre elképzelt sorrendet. Mondanivaló mindig van – összegzett Bilibók Károly.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

2016. március 31.

KESERŰ ERDÉLY SOK CUKORRAL
Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk
Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.
A rendező mindhárom filmjére jellemző az a tiszteletteljes és mégis bensőséges viszonyulásmód, amellyel a választott témához közelít – legyen az akár egy helyszín (A kastély árnyékában), egy személy (Kós Károly) vagy egy eseménysorozat, egy időszak (Édes Erdély, itt voltunk). A filmeken egy sajátos, következetes emberközpontúság vonul végig, amely már-már saját stílusjeggyé növi ki magát.
A kastély árnyékában a bonchidai Bánffy-kastélyról (Electric Castle-rajongóknak kötelező!) és annak utolsó uráról, Bánffy Miklósról szól. Idős emberek mesélnek arról, milyen volt a kastély Bánffy ideje alatt, és arról is, miként esett sokkal inkább az emberek, mint az idő áldozatául az épület. A film egyik erősségét azok a megszólalók adják, akik képesek felelősségvállalással beszélni erről az egyébként nem egyedi jelenségről: sok erdélyi vár, kastély jutott a lassú pusztulás sorsára. Az üres vádaskodások és rövidéletű bosszankodások mellett megtalálja a rendező azokat is, akik felvállalják: nemzetiségtől függetlenül kollektív felelősségünk a műemlékeink védelme. Az interjúk célja nem a tényszerű informálás, hanem inkább az alanyok hozzáállásának, viszonyulásának a megjelenítése. Ezért van az, hogy csak bizonytalan találgatások hangzanak el arra vonatkozóan például, hogy kinek a tulajdonában van ma a kastély, de végül egy felirat formájában pontosítják ezt az információt is.
Az említett három film közül legkönnyebben emészthető a Kós Károly építésszel készített archív interjú köré felépített alkotás. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy Kós Károly – mivel több téren is tevékeny volt – ismert alakja az erdélyi történelemnek. Másrészt az interjú lassú könnyedsége, az, hogy nagyrészt életrajzi képekre, anekdotikus történetekre épít, egészen közel hozza a nézőhöz Kóst. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a választott közlésforma nem biztosít elég mozgásteret a rendező számára: a képek főként az interjúban elhangzottak szigorúan konkrét vizuális megjelenítésére korlátozódnak. Bár illusztrációként remekül funkcionálnak, és az operatőri munka is kifogásolhatatlan, hiányzik belőlük a kreatív megközelítési mód, tiszteletteljességükkel a túlzott óvatosság érzetét keltik. A montázs ezzel szemben helyenként nem elég óvatosnak, elhamarkodottnak tűnik, a hirtelen témaváltások – annak ellenére, hogy az interjúalany végig változatlan – kizökkentő hatást érnek el. Viszont mindezek nem vesznek el a film valódi értékéből: betekintést nyújt ennek a sokoldalú, a paneleket nagyon találóan ketreceknek nevező művésznek, és szeretnivaló, tiszteletreméltó férfinak a világába.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
Persze sokszor működőképes az a koncepció, hogy a nézőnek kell fokozatosan összeraknia az elhangzott információkból a film témáját, viszont jelen esetben az alapos háttérismeretek nélkül valahogy túl későre állnak össze a töredékek.  Míg egy nagyjátékfilmről könnyedén kijelentjük: bár nem vagyunk biztosak abban, miről szól, de zseniális film, mindezt egy dokumentumfilmről már csak vonakodva mondjuk el. Ez pedig azért nagy kár, mert az Édes Erdély, itt voltunktényleg egy remekül és tudatosan megszerkesztett film. Olyan történeteket ragad meg, amelyek bemutatják, hogyan csapódott le a nagy politikai huzavona a kisember mindennapi életére. Benne van mindaz, ami a történelemkönyvekben soha nem lesz – ezáltal válik hatásossá. Viszont hatásvadászattal egyáltalán nem vádolható, mert van valami elemi tisztaság abban, ahogy az „így se volt jó, úgy se volt jó” határállapotokat megélt emberek már-már mosolyogva tudnak beszélni arról, ami velük történt.
Az a nagyfokú érzékenység, ember- és hazaszeretet, amellyel Csibi László a választott témákat körüljárja, mindenképp becsülendő. Az esetek többségében ez elegendő is ahhoz, hogy élvezettel szemléljük a filmeket, viszont van, amikor a pontatlanság túlságosan elvonja a figyelmünket a filmek erényeiről. Így ha érettnek nem is, de jellegzetesnek és figyelemreméltónak nevezhetjük a rendező eddigi munkásságát.
György Szidónia. filmtett.ro

2016. március 31.

Tóth István emlékezete
Tóth István költő emlékét idézték a költészet kedvelői 2016. március 18-án, Kedei Zoltán festőművész műtermében, a marosvásárhelyi Várban. A tisztelgő műsorban elhangzott Elekes Ferenc Kié itt a dér? című írása, majd rövid ismertető a tudós költő, irodalomtörténész, tanár munkásságáról, Doszlop Lídia Naómi közreműködésével.
Tóth István verseit Székely Szabó Zoltán színművész olvasta fel. Az összejövetelt a Cantuale énekegyüttes nyitotta, és a versek szünetében, valamint zárásként is hangulatos dalműsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Nyilas Szabolcs, a csoport vezetője egykori tanítványként idézte a mester emlékét, a beszélgetés keretében pedig Dr. Nagy Attila és Komán János költők szóltak Tóth Istvánról.
Kié itt a dér?
Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél.
Ki tudja, honnan jöttek, mely tengerek felől a sirályok, ellepték a szomszédos tömbház tetejét, naphosszat veszekednek a tenyérnyi pizzán, amit innen lophattak el a nonstop kávézó elől, ahol ricsajjal s részeg csajokkal gyűlnek össze esténkint a hajléktalanok, kezükben villan a pálinkásüveg, s fejükben egy-két új ötlet, hol is húzzák meg magukat hajnalig.
Ha pedig eljön a hajnal, jön vele a dér is.
Kié itt a dér?
Ebben a városban emlékszik még valaki Polgár Pistára, ki vicinális újságíróként Molter nyomában szeretett járni, hogy érezze a handmade dohány füstjének illatát? Nem emlékszik már reá senki. Pedig ő fogalmazta meg, hogy gyöngy ez a város, kényes istennők nyakába való. Ő fogalmazta így meg egy bolt előtt, s azt a nagy igazságot is ő mondta ki, futballista a szeretője annak a nőnek, aki a kirakatban véletlenül észrevesz valami labdát, s egy pillanatra ott meg is áll.
Ezek nagy igazságok.
Akkor születtek ezek a nagy igazságok, amikor még föl sem vetődött ebben a gyöngyvárosban a kérdés:  „Kié itt a tér?”
Most ez a kérdés vetődik fel: Kié itt a dér?
Mert a térről szépen elballagtak jó öregjeink, föl, a dús lombú temetőkbe. Ott piheni földi fáradalmait a csöndes Gagyi László, ki hozta Fintaházáról Pillangó Zsuzsikát a hűs levegővel s a májusi faggyal.
És ki emlegeti ma Papp Ferencet, az írót, ki félrenézve járt a téren, de azért átlátott a kerítés fölött és benézett a kerítés alá is. Senki.
És hová lett a tudós Oláh Tibor? Kinek jut ma eszébe, miként hunyorított az úton, ha találkozott egy baráttal, s elmondta, milyen az élet? Úgy ment el, csöndben, észrevétlen. Hogy ne sírjon érte senki.
Jaj, el ne felejtsem Tóth Pistát, ki olykor fényes verseket írt! Csak Csíkban vette kezébe könyvét egy barátom, Cseke Gábor. Mert itt már senki nem említi nevét.
Kié itt a dér?
Az a dér, mely reáhullott a jóvágású, daliás Csorba András fejére is. Nincs, aki megkérdezze. Elment Kiss Lacival, aki rászólt egyszer Tarr Lacira, ne bántsa sok patkánya közül az egyiket, mert az a patkány nem az övé!
És hányan, de hányan mentek el még? Felsorolni is képtelenség. Krafft, a kettőbe törött tehetség, az álmodozó tekintetű Szőcs Kálmán, kinek erős pálinkát adott a Kultúr alatt a szőke Matild!
És elment Szécsi András, ki potyára sírt estig a székelykeresztúri temetőben, mert nem az volt anyjának a sírja, amelyet ő gyertyákkal vett körül.
Egyszer utánam kiáltott messziről, álljak meg már, mert két hete keres engem. Kérdem, mi a baj, Bandi. Semmi, öregem, csak az, hogy fizess egy flekkent!
Kié itt a dér?
Ki tudná megmondani? Mert ide hullott le közénk a dér. Azok közé, akik még vagyunk. De hogy vagyunk?
Hát úgy vagyunk, darabokra hullva vagyunk. Az egyik itt van, ezen az oldalon, a másik ott, a másik oldalon.
Oldalakra szakadt ez a város, nem pedig fertályokra, mint régen volt szokás. Vagy amiként falun volt szokás, az Alszeg és Felszeg. Tekintetünk egymásnak szegve, ha találkozik az egyik oldalon lévő a másikkal.
Még szerencse, hogy eddig még egymásnak nagyon nem estünk neki. Csak mások estek nekünk, mi pedig nekik. Azon vitázva, hogy kié itt a tér.
És amíg ezen vitázunk, egyre hull közénk a dér.
Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél.
(Az írás eredetileg a Népújság, 2011. október 29-i, szombati számában jelent meg.)
Elekes Ferenc
Szólnak a várbeli harangok
„Szólnak a várbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attól egy szót sem vehet el/ kihallgatás vagy tilalom.”
Tóth István költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, drámaíró, egyetemi tanár, 1923. október 25-én született Tenkegörbeden. Elhunyt 2001. szeptember 16-án (77 évesen), Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyen a Nyár utcában élt és alkotott. Özvegye Fekete Erzsébet.
Szülei: Tóth István és Lupás Mária voltak. 1944-ben érettségizett. 1944-1948 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, francia–magyar szakos hallgatója volt. 1948-1963 között Nagyváradon középiskolai tanár, 1953-1954 között igazgató volt. 1963-1983 között a Marosvásárhelyi Tanárképző és Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet esztétikatanára volt. 1979-ben doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1983-ban nyugdíjba vonult. 1991-től a gyulafehérvári Római Katolikus Hitoktató Tanárképző tanára volt.
Latin nyelvű humanista és kortárs francia költőket fordított.
Művei. Versek: Ódák és elégiák (1957), A kalászok lehajolnak (1961), Névtelen emlékek között (1964), Vízválasztók (1967), Amerre jártam (1968), A szétszedett szobor (1971),Jégbuborékok (1973), Európa kövei között (1975), Törékeny tükrök (1979), Sziklás parton (1980), Antifóna (1983), Napvárás (1984), Ha azt mondom, hogy élek… (1987),Közös nevező (1994), Párbeszédek és limerickek (1995), Herbárium (1998), Besztiárium(2000).
Drámája: A koszorúper (1981) . Irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai: Irodalmi műveltségünk főbb korszakai: Őskor és középkor (1994), Reneszánsz és manierizmus(1995), Értékek és mértékek (1998). Műfordításai: Miron Radu Paraschivescu legszebb versei (1963), Jó reggelt, Párizs! Kortárs francia költők versei (1969), Alkinoosz kertje. Humanista költőink Janus Pannoniustól Bocatius Jánosig (1970), Írásjelek a földön. Francia nyelvű belga költők (1972), Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége (közzéteszi Jakó Zsigmonddal, 1974), Múzsák fellegvára. A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája (1977), Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak (1977), Eugène Guillevic legszebb versei (1978), Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája (Jakó Zsigmonddal, Weöres Sándorral, 1978), A feledés kapuja. Edmond Vandercammen versei (1979), Talált kincs. Német költők antológiája I-II. (1981), A tűz és a rózsa. Jean Rousselot versei (1986), Ha azt mondom, hogy élek… Válogatott versek és műfordítások (1987), Kolozsvári emlékírók 1603-1720 (Köllő Károllyal és Puskás Lajossal, 1990), Phoebus forrása. A váradi laton nyelvű humanista költészet antológiája (Nagyvárad, 1996).
Díjai: Marosvásárhelyi Írói Egyesület díja (1969), Román Írószövetség díja (1984).
Irodalom Szekér Endre: T. I. törékeny tükrei. Forrás 1987/10. – Tófalvi Zoltán: Magunkról szólok. Beszélgetés T. I. költővel. Kelet–Nyugat 1990/12–13. – Sebestyén Mihály: Közös nevező. Látó 1994/10.
Összeállította: Bölöni Domokos. eloszekelyfold.wordpress.com

2016. március 31.

25 éve történt – A múlt tükörcserepei
Az RMDSZ második kongresszusa, Szőcs Géza tiszavirágéletű elnöksége és annak háttere:
Az RMDSZ első, 1990. április 21-22.én Nagyváradon megtartott kongresszusán, hosszan vita és egyeztetés után végül nem volt verseny a két elnökjelölt, Domokos Géza egykori kommunista pártfunkcionárius, az RMDSZ ideiglenes elnöke, valamint Szőcs Géza költő, az Ellenpontok egykori szerkesztője között, hanem funkciómegosztásra került sor, Domokos Géza elnök lett, Szőcs Géza pedig főtitkár. Itt is rögtön leszögezném, hogy bár Domokos Géza a Román Kommunista Párt nómenklatúrájának tagja volt s így a Temesvári kiáltvány nyolcas pontjának hatálya alá esett volna, 1989 előtti tevékenysége elismerést érdemel, ebben vélhető, hogy 1989 utáni politikai ellenfelei is egyetértenek. Sajnos politikai szocializációja nem engedte meg, hogy a megváltozott körülmények között képes legyen adekvát politikát megfogalmazni, ugyanazokat a kijárásos, háttérpaktumos, a vélelmezett román tűrőképességet a magyar érdekeknél és magyar érzékenységnél fontosabbnak tartó hozzáállással nem sokat lehetett elérni.
A kétfejű struktúra nem bizonyult hatékonynak, az 1991-ben megtartott második kongresszuson úgyszólván mindenki egyetértett abban, hogy egyetlen vezető kell a szervezet élén álljon. Mivel a két jelölt – aki történetesen ugyanaz a két jelölt volt, mint egy évvel korában, Szőcs Géza és Domokos Géza – teljes mértékben eltérő politikai gondolkodást, módszertant képviselt, eltérő célokat hirdetett és azokhoz eltérő eszközöket rendelt, hatalmas tétje volt annak, hogy a kongresszus kit emel az elnöki székbe.  Bármennyire is tetszetős a történelmi szükségszerűség elmélete, mely szerint nem az egyének szabják a történelmi események fonalát, hanem a trendek, a megafolyamatok, melyek lényegében individuum-függetlenek, bizony kerülhet porszem a gépezetbe és egyetlen személyi döntés eltérő medert szabhat a történelemnek. Ha 1991 májusában Szőcs Géza elnökségét nem óvják meg, minden bizonnyal másként alakult volna az erdélyi magyar történelem.
De miután kihirdették az eredményt, Szőcs Géza győzelmét, a nemrég elhalálozott Tokay György személyében akadt valaki, aki megóvja az eredményt arra való hivatkozással, hogy hiányzik az urnából pár szavazat. Akkoron nem volt még demokratikus gyakorlata a részvevőknek, s nem akadt senki, aki rávilágított volna arra, hogy az nem ok az óvásra, ha kevesebb szavazat van az urnában, legfeljebb az, hogyha több, mint amennyit szétosztottak. Hiszen, ha az előbbi is ok lenne, bárki megengedhetné magának, hogy ne dobja be a szavazócéduláját az urnába, hanem magánál tartsa, majd, ha nem felel meg neki az eredmény akkor óv. Csalásra csakis az utalhat, ha több szavazatot számlálnak meg a szétosztottnál.
No de akkor ezt nem látták még át a küldöttek, így a szavazást megismételték és hogy, hogy nem, a második szavazási körből Domokos Géza került ki győztesen, pár szavazat többséggel. Egyébként ez volt az a kongresszus, amikor expressis verbis az autonómia egyik válfaja, tételesen a kulturális autonómia célkitűzése bekerült az RMDSZ programba, de olyan hatékonyan sikerült e programpontot képviselni, érvényesíteni a továbbiakban, hogy e ténynek még azok sincsenek tudatában,akik megélték az akkori eseményeket. Éppen ezért volt szükség a Kolozsvári Nyilatkozatra, mely hatalmas médiaérdeklődés mellett tett hitet az belső önrendelkezésen alapuló háromszintű autonómia kivívása mellett, e gesztus épp publicitása miatt volt letagadhatatlan, elsikkaszthatatlan és több éven keresztül meghatározhatta a szervezet politikáját.
A második kongresszusnak fontos döntése volt, hogy egy autonomista többségű elnökséget választott az RMDSZ élére(tagjai Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, továbbá Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Csapó József, Patrubány Miklós, Takács Csaba és Toró T. Tibor) akik több ízben is leszavazták az autonómia-politikát ellenző elnököt. Megtehették, hiszen felhatalmazottságukat éppen úgy a kongresszustól kapták (ellentétben a korábbi elnökséggel vagy a későbbi Ügyvezető elnökséggel), mint az elnök. Nagyrészt nekik köszönhető, az elnökségen belül tevékenykedő autonomista magnak, hogy 1992. október 25.-én az RMDSZ zászlajára tűzte az autonómiát, amit hivatalosan mindmáig nem tagadott meg. Ez jelenthet egy halvány esélyt arra, hogy az erdélyi politikában valaha lesz még autonómia-elvű cselekvési egység. 
Most, amikor a román hatalom szabályos pszichológiai háborút folytat a magyar nemzeti közösség ellen, semmi sem aktuálisabb e létparancsnál.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

2016. március 31.

Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” 
P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról
Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá.
Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam?
Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”.
A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja.
Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat.
Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”.
Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.”
A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak.
A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk.
28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.”
33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.”
67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.”
Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.”
Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.”
Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.”
Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat.
Máriás József
(x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár)

2016. április 1.

Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt.
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen.
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit.
Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. „Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma.
„Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. Közlemény
Erdély.ma

2016. április 1.

Ráduly indul polgármesternek Csíkszeredában, Borboly visszalép
Mégsem Borboly Csabát, hanem Ráduly Róbert Kálmánt indítja polgármesterjelöltként Csíkszeredában az RMDSZ. Ezt a szövetség városi szervezetének elnöke, Füleki Zoltán jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján – adja hírül a kronika.ro.
„Ráduly Róbert Kálmán az RMDSZ jelöltállítási határidejének lejártakor, március 15-én még hatósági felügyelet alatt állt, ezért nem jelentkezett" – idézte a Székelyhon hírportál Füleki Zoltánt. Az RMDSZ csíkszeredai szervezetének elnöke elmondta, Ráduly csütörtökön jelezte indulási szándékát és egyben felhatalmazta Fülekit, hogy a nyilvánossággal is közölje a döntését.
Füleki elmondta azt is, hogy a korábban az elöljárói székért bejelentkező Borboly Csaba visszalép. Közlése szerint csütörtökön értesítette erről a Hargita Megyei Tanács elnökét, aki korábbi bejelentését megerősítve jelezte, hogy nem indul a polgármesteri tisztségért. Borboly már többször leszögezte, hogy amennyiben a korábbi csíkszeredai polgármester mégiscsak versenybe szállna, akkor ő visszalép a javára.
Füleki újságírói kérdésre leszögezte, nem április elsejei tréfáról van szó. A pénteki sajtótájékoztatón egyébként nem volt jelen sem Ráduly, sem Borboly. A Székelyhon kérdésére Füleki Zoltán elmondta, Ráduly veterán távfutóversenyre utazott Hunyad megyébe.
Hozzátette azt is, hogy hétfőn kezdik meg az aláírásgyűjtést az új jelölt támogatására. Ugyancsak a portál kérdésére reagálva Füleki elutasította Borbolynak azt a korábbi kijelentését, miszerint Csíkszereda gazdátlan lenne. Mint hangsúlyozta, a város soha sem volt, most sem az és ezután sem lesz gazdátlan.
Ráduly Róbert – és Szőke Domokos alpolgármester – ellen tavaly júniusban emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és még a vádemelés napján lemondott polgármesteri tisztségéről. A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA.
Az ügyészség szerint Ráduly azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a műemlékvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva bocsátott ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének a felújítására. A vád szerint a polgármester és az alpolgármester is egy alkalommal magáncélra használta a polgármesteri hivatal gépkocsiját. A Maros megyei törvényszék március közepén jogerősen megszüntette a Ráduly és Szőke ellen tavaly foganatosított hatósági felügyeletet – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. április 1.

Nemzetpolitika: 800 ezer új magyar állampolgár
Pénteken tart ülést a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, és többek között a magyar munkaerő megtartása és a külhoni magyarok állampolgársága a téma. A kormányzati ciklus végéig akár 1 millió új magyar állampolgár lehet. Eddig már 825 ezren kaptak állampolgárságot.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülésén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszélt a külhoni magyarokról. Elmondta, hogy eddig 762 ezren tettek állampolgársági esküt és körülbelül 62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg az alapján, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el.
Semjén Zsolt azt is mondta az ülésen, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy a kormány soha nem áldozott ennyi forrást a nemzetpolitikai célokra. Többek között ennek eredményeként a vajdasági programhoz hasonló, arányos nagyságrendű gazdaságfejlesztési programot akar indítani a kormány Kárpátalján is.
Az ülésen Kövér László, a Parlament elnöke a Kárpát-medencei magyar munkaerőről beszélt. Azt mondta, hogy a magyar államnak a hatalmas anyagi erőfeszítéseket kell tennie a következő években azért, hogy egy olyan stabil munkaerő-gazdálkodási program jöhessen létre, amely segíti a magyarokat, hogy szülőföldjükön maradjanak. Kövér László elmondta, hogy a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban – írja az MTI.
MTI

Erdély.ma

2016. április 1.

Nagyváradnak nagyon kell Váradszentmárton!
Nagyváradon harmadjára is népszavazást tartanak arról, hogy a város egyesüljön-e Váradszentmárton községgel – írja a Maszol.ro portál.
A népszavazásról szóló határozatot hosszas vita után csütörtöki ülésén hagyta jóvá az önkormányzati képviselőtestület. A határozat szerint a népszavazást június ötödikén, az önkormányzati választásokkal egy időben tartják.
Tavaly már kétszer – májusban és júniusban is – tartottak erről népszavazást. Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de Nagyváradon egyik népszavazáson sem volt meg az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvételi arány.
A csütörtöki önkormányzati ülésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői nem támogatták a határozatot. A nagyváradi magyarság aggódva tekint a népszavazásra, ugyanis a két település egyesülésével Nagyváradon a jelenlegi 24,5 százalékról 22 százalékra csökken a magyarság aránya. Romániában az önkormányzati törvény értelmében azt a kisebbséget illeti meg az anyanyelvhasználat joga egy településen, amelynek a helyi aránya 20 százalék fölött van.
Ilie Bolojan polgármester a csütörtöki önkormányzati ülésen kijelentette: arra számít, hogy a helyhatósági választások miatt ezúttal nagyobb lesz a részvételi arány, és sikerül túllépni az érvényességi küszöböt. Hozzátette: kikérik az Országos Választási Iroda álláspontját arról, hogy egy időben és azonos helyen tarthatják-e a népszavazást az önkormányzati választásokkal.
Ritli László Csongor, az RMDSZ-frakcióvezetője azzal érvelt, hogy Nagyváradnak az egyesülésnél fontosabb problémákat kell megoldania.
MTI
Erdély.ma

2016. április 1.

A prefektus máris kifogásolja (A megyei tanács székely zászlója)
Eltávolíttatná a Kovászna Megyei Tanács üléstermében kitűzött székely zászlót Sebastian Cucu prefektus, mivel szerinte törvénytelen módon volt elhelyezve. A kormányhivatal vezetője ezt az Agerpres, valamint a Mediafax hírügynökséggel közölte, kijelentve, egy hivatalosan el nem ismert zászlóról van szó, ennek elhelyezése pedig csakis jogszerűtlen lehet a jelenlegi előírások értelmében.
A prefektus a hírügynökségeknek kijelentette: állításait több jogerős bírósági döntés is alátámasztja, azaz nincs törvényes módja egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzésének az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. A székely zászló pedig kétségtelenül egy el nem ismert szimbólum. Cucu annak kapcsán, hogy a megyei testület szerdán határozatba foglalta: a Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakciójának vezetője adományozta zászló közvagyontárgynak minősül, kijelentette, hogy megvizsgálják a dokumentumot törvényességi szempontból, és amennyiben jogszerűtlennek bizonyul, megtámadják azt. A kormány helyi képviselője szerint nincs jelentősége annak, hogy az el nem ismert szimbólum milyen módon került a közintézmény birtokába – azaz ajándék vagy adomány volt –, kitűzése a többi hivatalosan elismert zászlók mellé mindenképp jogszabályba ütköző.
Mint arról beszámoltunk, Kovászna Megye Tanácsa szerdai ülésén elfogadta Kulcsár-Terza József adományát, melyet a múlt havi ülésen adott át. Akkor a polgári politikus a székely zászlóval vonult be az ülésterembe, és az elnök jóváhagyása után kitűzte azt Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. Az adományt egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Kulcsár-Terza József elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 1.

Ünnepelt az egész város
A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.
A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 1.

Titokban tartott ítélet
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken hétfőn, illetve szerdán tárgyalták le a terrorváddal őrizetbe vett kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán által benyújtott fellebbezést, amelyet a bukaresti táblabíróság alapfokú ítélete ellen nyújtottak be március 22-én és 23-án.
Ugyancsak szerda délelőttre tűzték ki a két vármegyés március 24-én iktatott fellebbezését, amelyet ügyvédjeik előzetes fogva tartásuk meghosszabbítása ellen nyújtottak be. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék bírói mindhárom fellebbezésüket letárgyalták, de tegnapig nem hirdettek ítéletet, és az intézmény honlapján sem tették közzé döntésüket. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán április 28-ig a bukaresti rendőrség központi fogdájában vizsgálati fogságban marad.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 1.

Iohannis szerint korai (Óriásmecset Bukarestben)
Az Agerpres hírügynökség értesülései szerint az elnöki hivatal nem ellenzi, hogy felépüljön a Bukarestbe tervezett óriásmecset, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a „terrorizmus és bevándorlás” miatt.
Klaus Iohannis múlt heti törökországi hivatalos látogatásán Recep Erdogan török elnök „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulásának” nevezte a bukaresti mecset megépítését, Iohannis pedig megerősítette: a terv az építési engedélyezés szakaszába került, ami a főpolgármesteri hivatal hatásköre.
Mint ismeretes, a kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen. A mecset emelését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki. A telken több ízben rendeztek tiltakozó megmozdulásokat a mecsetépítés ellenzői.
„A múlt heti törökországi államfői találkozón Klaus Iohannis nem tagadhatott meg egy olyan kötelezettségvállalást, amit Románia az utóbbi időben háromszor is a legmagasabb szinten megerősített” – magyarázta az elnöki hivatal egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője. Mint kifejtette: egy bukaresti mecset és isztambuli ortodox templom megépítéséről még Adrian Năstase kormányfő állapodott meg 2004-ben az akkor szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogannal, 2011-ben Băsescu államfőként szintén elvi beleegyezését adta Erdogannak, majd 2015-ben Victor Ponta miniszterelnök egy kormányhatározattal telket is adott a muzulmánoknak. Az ortodox egyháznak – amely egy kápolnával is megelégedne Isztambulban – állítólag hat telket is felajánlottak azóta a törökök, de egyiket sem fogadta el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 1.

Indul a regisztráció (Külföldön élő románok)
A külügyminisztérium közlése szerint április elsejétől, azaz mától jelentkezhetnek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok. Idén egyébként először nyílik lehetőség a levélben szavazásra.
A román külképviseletek mától fogadják a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt.
Ana Maria Pătru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők idén először levélben is voksolhatnak, ha előzetesen feliratkoztak a választói névjegyzékbe. A hivatalosan külföldön élők az előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz. A regisztráció a választások előtt három hónappal ér véget. A parlamenti voksolás időpontját még nem tűzték ki, nagy valószínűséggel november 20. és december 18. között bonyolítják le. Idén újból a megyei pártlistás, arányos választási rendszer szerint zajlik a szavazás. A külföldön szavazó román állampolgárok számára – az ország 41 megyéjén ésa fővároson kívül – egy különálló, 43. választókerületet hoztak létre, amelyből négy képviselő és két szenátor kerül a törvényhozásba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 1.

Születésnapi vacsora az államfővel
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót, a Corvin-lánc kitüntetettjét, Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt és Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót szerdán tiszteletvacsorán látta vendégül Áder János köztársasági elnök. Kallós Zoltánt 90., Novák Ferencet 85., Csukás Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából hívta meg a Sándor-palotába az államfő.
A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire és azokra a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. április 1.

Migráció: esély vagy veszély?
Sógor Csaba: humanitárius, jogi és politikai krízis van Európában
Humanitárius, jogi és politikai krízis kíséri a menekültválságot az Európai Unióban. Eltart még egy darabig, amíg sikerül a tagállamoknak ezt a három tényezőt összehangolni – mondta Sógor Csaba azon az előadáson, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Németh Géza Egyesület március 30-án, a csíkszeredai Lázár-házban szervezett.
A Migráció: esély vagy veszély? címmel meghirdetett beszélgetést nagy érdeklődés kísérte. „Ebből is látszik, hogy mennyire fontos témát érintünk”– nyitotta meg a beszélgetést az esemény házigazdája dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul. Az est moderátora Sarány István, a Hargita Népe felelős szerkesztője felvezetőjében elmondta: a menekültáradat nem új jelenség, hiszen migráció volt és bizonyára lesz is: a konfliktusok, háborúk és a kilátástalan gazdasági helyzet létbizonytalanságai miatt.
– A világon a Föld lakosságának 3%-a mindig úton volt, ez ma azért ijesztő, mert a megnövekedett népességszám miatt, azt mondhatjuk, hogy ma hozzávetőlegesen 262 millió fő van úton a világban – erősítette meg a bevezető gondolatot Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az adatok azt mutatják, hogy a migráció kiváltó okai közt az elkövetkezendő 30 évben a klímaváltozás is hangsúlyos szerepet kap.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. április 1.

Kétszáz lej csendháborításért
Húsvét másodnapján egy cetlit találtam a postaládámban, hogy menjek a postára felvenni egy levelet.
Két nap múlva megtörtént. A levelet március 22-én adták fel, másnap szerették volna kézbesíteni, de nem találtak otthon, ezért szólítottak fel az átvételére. Címzett: jómagam a Borsos Tamás utcából, házszám elírva. Feladó: marosszentgyörgyi csendőrlaktanya, Máriaffy Lajos utca 7. szám. A személynevek helyesen írva, ékezetek nélkül. A JO1370457-es számú jegyzőkönyvet 2016. március 16-án 13 órakor töltötte ki N. Árpád törzsőrmester. A jegyzőkönyvben már (még) helyesen szerepel a lakcímem. A személyi adatok is. A jegyzőkönyv lényege egy kétszáz lejes büntetés kirovása a 91/61-es törvény 2/25-ös cikkelye alapján 2016. március 10-én 18 óra 5 perckor tanúsított csendháborító magatartásomért. Az eredeti román szöveg a teljes hitelesség kedvéért: „În calitate de participant la marşul neautorizat de promovare a ţinutului secuiesc a fost depistat împreună cu mai multe persoane în timp ce tulbura liniştea locatarilor din zonă, respectiv de pe strada Revoluţiei.” (A székelyföldet – így, kis betűkkel – népszerűsítő törvénytelen menetelés résztvevőjeként más személyekkel együtt tetten érték, miközben a lakosok csendjét háborította a környéken, valamint a Forradalom utcában.) A megjegyzéseknél az szerepel, hogy operatív videófelvételek léteznek.
A jegyzőkönyv elolvasása után rohamosan romlott a közérzetem. Hiszen nem tartozik a kellemes életérzéseim közé szembesülni azzal, hogy kihágást követtem el, még akkor sem, ha egy ... Románia ... korifeusai és farizeusai rótták ki rám. Másrészt, enyhén szólva nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé hadakozni a bürokráciával, az igazságot szolgáltató vagy nem szolgáltató szervekkel, fel-feltéve magamnak a költői kérdést: ki képes hatékonyan megvédeni jogainkat, amikor a hatalmak árnyékában zsonglőröznek mindazok, akár itthon, az unióban vagy azon kívül, akiknek hasonló esetben a képviseltjeik védelme lenne a munkaköri leírásuk egy része? (Kincses Előd felvállalta a március tizedikei „zavargók” védelmét, ő maga is büntetettje lévén az aznapi megemlékezésnek. De melyik nem nyugdíjas ügyvéd vagy nem ügyvéd áll Kincses Előd mellé és ki nem?)
ÁBRÁM ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

2016. április 1.

Körgyűrű Gyalutól Dezmérig, a Bükkön át
Országos jelentőségűvé vált Kolozsvár metropolisz-övezetében a körgyűrű kialakítása – jelentette be tegnap Emil Boc polgármester az európai parlament szállítási és turisztikai bizottságának képviselőivel a városháza üvegtermében tartott munkamegbeszélés alkalmával. Boc a tanácskozáson elmondta, a kormány kiemelt fontosságú projektként kezeli a Gyalut Dezmérrel összekötő, a városi forgalom zsúfoltságának csökkentését célzó út kiépítését.
A tervezett négysávos körgyűrű az autópálya gyalui csomópontjából indulna, majd párhuzamosan futna a DN1 E60-as jelzésű országúttal a Cora áruház közeléig. Onnan felüljáró vezetne a Monostor negyedi végállomáshoz (képünk), majd a Bükkön keresztül haladva érne a Tordai úthoz, ahonnan a Békás (Bună Ziua) negyedet megkerülve, a Selgros háta mögött elhaladva az Apahida–Bányabükk körgyűrű dezméri csomópontjánál érne véget.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 2161-2190 | 2191-2220 | 2221-2250 ... 6961-6975




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék