udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 3091-3120 | 3121-3150 | 3151-3180 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. május 7.
Hunyad Megyei Magyar Napok
A jövőben az irodalom kerül előtérbe Markó Béla életében
Fotókiállítás után könyvbemutatóra és koncertre került sor Petrozsényban a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. Szerdán Várpalota magyarországi testvérváros fotósművésze többnyire Veszprém megyei városok fényképeit bemutató alkotásait állították ki, csütörtökön pedig Markó Béla és a Garabonciás együttes érkezett a Zsil völgye fővárosába.
Markó Béla sokszor járt Petrozsényban politikusként, költőként viszont most először, mondta Winkler Gyula az RMDSZ volt elnökének csütörtöki könyvbemutatóján, melyre a városháza dísztermében került sor.
Markó Béla azonban megcáfolta az EP-képviselőt, a nyolcvanas években ugyanis költőként is járt Petrozsényban, sőt, akkor a bányában is járt. A rendszerváltás után viszont valóban most jár itt először költőként, Déván és Vajdahunyadon viszont már korábban is volt könyvbemutatója.
Petrozsényban a költő meleg fogadtatásba részesült, Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester köszöntője után Szász János plébános, a rendezvény fő szervezője ismertette Markó Béla irodalmi tevékenységét. A költő
két kötetét mutatta be, a Rekviem egy macskáért című publicisztikagyűjteményt, illetve a Passiócímű verseskötetet, melyből fel is olvasott néhány verset, mielőtt válaszolt volna a közönség kérdéseire, melyek leginkább a politika és a költészet viszonyát célozták. Markó Béla elismerte, hogy a kettő összefonódása korántsem magától értetődő, noha Petőfi és Ady is próbálkozott már ezzel, hiszen a politikában a kompromisszumok elkerülhetetlenek, míg a költőkre inkább a lelkesedés és a szenvedélyesség jellemző.
Mégis minek tekinti inkább magát, költőnek vagy politikusnak? Markó Béla viccesen válaszolt, hogy a politikusok között a legjobb költőnek, költők között, pedig a legjobb politikusnak tekinti magát. A válasz azonban sokkal bonyolultabb, politikusi tevékenységét ugyanis sokan megkérdőjelezik, költői mivoltát viszont nem. A politikában nem törekedett egyéni sikerre, ott a közösségi szempontok sokkal fontosabbak, irodalmi téren viszont nyilván a személyes siker, az elismerés jelentős szempont. Sokkal nyilvánvalóbb a válasz a kettő hatását illetően, e téren a politikai vonatkozás egyértelműen felülkerekedik, politikai tevékenysége jelentősen befolyásolta az egész erdélyi magyarságot. Hogy jó vagy rossz irányba, azt nyilván vitatni lehet, hangsúlyozta Markó. A jövőben viszont az irodalom kerül előtérbe, szenátori mandátuma őszi lejárta után Markó Béla visszavonul a parlamentből.
A felolvasás és a kérdések után Markó Béla dedikálta könyveit. Sőt, ajándékot is kapott, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ volt elnöke a Wersánszki Eduárd jelenlegi RMDSZ-elnökkel és Mircea Baron helytörténésszel közösen írt, a Zsil völgye és a bányászat huszadik század eleji helyzetét bemutató magyar–román kétnyelvű könyvet ajándékozta Markónak.
Az est azonban nem ért véget, a Garabonciás együttes nagyszerű koncertje következett. Noha 40 éve lépnek fel Erdély-szerte, Csutak István együttes-alapító bevallotta, hogy nagyon izgult a petrozsényi fellépés előtt. Csutak István ugyanis petrozsényi, mindig meghatódik a hazatérés felemelő érzésétől. Szülővárosában az általa vezetett együttes többnyire kuruc dalokat adott elő, illetve Markó Béla megzenésített verseit, melyeket a közönség vastapssal díjazott. A dalok mellett Csutak István az átkos rendszer zaklatásait is elmesélte, kezdve a mindent átszövő hatalmi cenzúrától rebellis előadásainak a közösség-sikeréig, a kivetítőn pedig a kommunista „aranykorszak” nyomorúságát és személyi kultuszát bemutató képek voltak láthatók.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)2016. május 7.
Tőkés: a magyarság legfőbb képviselője a Néppárt
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a romániai magyarság egyetlen hiteles képviselője a Néppárt, mivel ezt a címet sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem érdemelte ki. Ezért ha anyagilag nem is, de erkölcsileg teljes mértékben támogatják az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeit a június 5-i helyhatósági választáson, sőt, az EMNT kilenc tagú elnökségéből öten a Néppárt jelöltjei.
„Amikor 2003-ban világossá vált, hogy az RMDSZ elárulta a programjában is szereplő autonómia ügyét, létrehoztuk a romániai magyarság autonómiája érdekében az EMNT-t. Az EMNT tehát azt a pártot támogatja, amely felvállalja az autonómiapolitikát, sőt: legfőbb politikai célkitűzésének tartja annak megvalósítását” – indokolta meg Tőkés László azt az állítását, miszerint az EMNT támogatja a Néppárt jelöltjeit. Tőkés utána kifejtette: indokolt mind a román, mind a romániai magyar politikum megújulása, mivel „ami ebben az országban folyik, az minden, csak nem demokrácia”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
Kisebbségi jogok a Kárpát-medencében
Összehasonlító elemzés az Egyesült Államok Külügyminisztériumának éves jelentéseiről
Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma éves rendszerességgel mutat be jelentéseket az emberi jogok állásáról a nagyvilágban.
Ezek a jelentések egy általánosan alkalmazott sablonra épülnek, szerkezetük azonos, és ugyanazokat az emberi jogokat vizsgálják – természetesen az adott ország sajátosságainak ismeretében egyik-másik témára kevesebb vagy éppenséggel több figyelmet fordítva. Elemzésünk célja áttekinteni a legnagyobb Kárpát-medencei magyar közösségek országaira vonatkozó jelentéseket, tekintettel azok időbeli alakulására is. Éppen ezért megvizsgáltuk az elmúlt öt esztendő (2011, 2012, 2013, 2014 és 2015) Szlovákiára, Ukrajnára, Romániára és Szerbiára vonatkozó országjelentéseit. A jelentések közös vonása, hogy a legtöbb esetben a magyarságra vonatkozó kitételek a harmadik fejezetben (kisebbségek részvétele a politikai életben), valamint a hatodik fejezetben (etnikai alapú diszkrimináció, kisebbségek helyzete) olvashatók. Egyes országok esetében külön pontként jelenik meg az ingatlan-visszaadás kérdése, ezekről a jelentések első fejezetében olvashatunk.
Malina Hedvig ügye továbbra is téma. 2006. augusztus 25-én az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák később nyilvánosan azzal vádolták meg, hogy az eset vagy nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy elmondta. 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene. 2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt, mondván: bizonyos körülmények arra mutatnak, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás nem zárult le, az ügyészség ennek keretében elmeorvosi vizsgálatot indítványozott. 2014-ben a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü bűntette miatt vádat emelt az időközben családjával Győrbe költözött Malina Hedvig ellen. A 2016-os szlovák választások után megváltozott politikai helyzetben jóváhagyták, hogy a per Magyarországon folytatódhasson.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
Emlékkonferencia az erdélyi Helikonról
z Észak-magyarországi Irodalmi Kör és a Dsida Akadémia az MTA Miskolci Területi Bizottságának és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének támogatásával május 5-én, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában tudományos emlékkonferenciát tartott.
Megnyitó előadásában Mózes Huba a 90 éve alakult erdélyi Helikon írói csoportosulás két világháború közötti értékteremtő-értékközvetítő szerepét méltatta. Ezt követően Pomogáts Béla az írói csoportosulás eszmevilágáról, Szücs György az író és képzőművész Szántó György korai regényeinek művész-szereplőiről, Gróh Gáspár Tamási Áron háborús tematikájú novelláiról, Boka László Kuncz Aladár és a Helikon kapcsolatáról, Amedeo Di Francesco Dsida Jenő és Kuncz Aladár barátságáról, Sipos Gábor az egyházi életben is szerepet vállaló Helikon-tagokról, Márkus Béla a nem „egykönyvű” Kuncz Aladárról, Cs. Nagy Ibolya Bánffy Miklós emlékezetéről, Lisztóczky László Dsida Jenőről és Kós Károlyról, Kabán Annamária Reményik Sándor négy verséről, Sájter Laura Bánffy Miklós A nagyúr című drámájáról értekezett.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
Arany János-érem erdélyi szakembereknek
rdélyi tudósokat, kutatókat is Arany János-éremmel tüntettek ki a Magyar Tudományos Akadémia 187. közgyűlésén, az elismeréseket Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át a Külső Tagok Fórumán.
Arany János-érmet vehetett át Wanek Ferenc kolozsvári geológus, akinek – az indoklás szerint – egyetemi oktatói, tudományos, tudományszervező és ismeretterjesztő tevékenysége egyaránt elismerésre méltó. Munkásságának eredményeként tudományos publikációk, tankönyvek, ismeretterjesztő írások, turistatérképek, útikönyvek, filmek és kiállítások születtek. A tudományos utánpótlás aktív támogatója, számos erdélyi szakmai szervezet vezetője, illetve tagja, jeles események, konferenciasorozatok fáradhatatlan szervezője több évtizede. Határoktól függetlenül a földtudományok művelői közötti kapcsolatok ápolója.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
„Ahol a falak és a remény is megújul”
Értekezlet Nagyenyeden a reformáció és a nevelés összefüggéseiről
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított Apafi termében tartották meg április végén „A reformáció hatása a posztmodern nevelésben” című konferenciát, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége szervezésében, társszervező és egyben házigazda a kollégium volt. A kétnapos program alatt a reformáció és a nevelés összefüggéseit vizsgálták. A helyszín az Apafi festménnyel (Vasadi Kalicza Erzsébet alkotása) gazdagodott, amelyet Balog István festőművész, az Inter-Art Egyesület elnöke tisztított meg. A hallgatóság a kollégiummal közös történelmi sorsú Sárospatakról, többen Kolozsvárról, a helyi tantestületből, valamint Erdély sok más református központjából verbuválódott.
A megnyitó áhítatot Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta, aki igehirdetésében a „minőségi ifjak” nevelésére irányította a figyelmet. Példákkal bizonyította, hogy a nevelésben az anyanyelvhasználat elengedhetetlen, a kétnyelvűség nem jelenthet egyoldalú nyelvfelejtést. A főszervező Borsos Melinda üdvözölte a jelenlevőket, Szőcs Ildikó igazgató köszöntő beszédében megemlítette, hogy a kollégium szellemiségét mindig a „jó együttlétek” vitték előbbre. Gudor Botond esperes a református identitás megőrzésének fontosságáról szólt. A konferenciát üdvözölte Laky–Takács Péter Attila kolozsvári konzul.
B. B.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
XIV. Vándorcsizma Néptáncfesztivál
Medgyes
A Medgyesi MADISZ, a medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport és az EMKE Szeben megyei szervezete közreműködésével idén már tizennegyedik alkalommal sor kerül a Vándorcsizma Néptáncfesztivál megszervezésére.
A fesztivál május 28-án, szombaton kezdődik a Millennium-Ház udvarán, ahonnan népviseletbe öltözött legények és leányok kiséretében rövid felvonuláshoz lehet csatlakozni a medgyesi Polgármesteri Hivatalig, ahol hivatalosan megnyitja „kapuit” a fesztivál. Ezt követően színes programkínálattal várják az érdeklődőket a Greweln parkban: a Karosi Turul Egyesület tagjai a 20 férőhelyes Jurtában 10. századi berendezést, ruházatot és életstílust ismertetnek rövid történelemóra keretében. Az egyesület tagjai rövid baranta, azaz ősi magyar harcművészetet is bemutatnak, de íjászni is megtanítanak. Tizenkét néptáncegyüttes közel 5 különböző tájegység néptáncait a maguk sajátos öltözetével hozzák színpadra. Az idei év meghívottjai: a Százfonat néptáncegyüttes Erdőszentgyörgyről, a Hajdina néptáncegyüttes Marosludasról, a Vásár néptáncegyüttes Balavásáról, a Sóvirág néptáncegyüttes Szovátáról, a Szúszékdöngetők Sóváradról, a Gyimesfelsőloki Domokos Pál Általános Iskola diákjai, a Rozmaring együttes, amely a Székelyudvarhely Móra Ferenc Általános Iskola néptáncegyüttese, a Szivárvány néptáncegyüttes Gyulakutáról, az erzsébetvárosi diákok néptánccsoportja és a helyi Gyöngyvirág néptáncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
Bál a Savoyban Galambos Lillával
A neves koloratúrszopránnal, Galambos Lillával a főszerepben játsszák vasárnap délután 6 órától a Bál a Savoyban című operettet a Kolozsvári Magyar Operában. A fordulatokkal teli, játékosságban és humorban bővelkedő revüoperettet Szabó Emese állította színpadra, vezényel: Incze G. Katalin.
Az elmúlt években a Kolozsvári Magyar Opera szinte minden évadban játszotta az operettet, az intézmény most újra műsorra tűzi.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 7.
Számvevőszék: bukásra állnak az egyetemek
Lesújtó a hazai felsőoktatás helyzete – mutat rá jelentésében a Számvevőszék. Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint 25 év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent. Az egyetemek száma ellenben nőtt, jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában. Azonban az oktatott tárgyak nincsenek összhangban a munkaerő-piaci kereslettel, ezzel magyarázható, hogy egyre több a diplomás munkanélküli.
Huszonöt év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben – derül ki a Számvevőszék jelentéséből. Az állami ellenőrző szervnek a Mediafax hírügynökség által ismertetett kimutatása szerint az egyetemek száma ellenben nőtt: jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában, egyesek esetében azonban az oktatás színvonala sok kívánnivalót hagy maga után.
A diáklétszám a 2011–2015-ös időszakban csökkent a leglátványosabban, ami egyértelműen a demográfiai folyamatokkal, az alacsonyabb születési rátával magyarázható. Az alacsonyabb létszámmal párhuzamosan a felkészültségi mutatók is romlottak, ez egyrészt a felvételi vizsgák megszüntetésének tulajdonítható, másrészt annak, hogy az oktatási rendszer nem igazodik a munkaerőpiaci és gazdasági elvárásokhoz – mutat rá a Számvevőszék. Ez jelentésében arra is kitér, hogy a „hígabb” színvonalat az egyetemek nagy száma indokolja, melyek ráadásul nem az oktatás minőségével arányosan részesülnek állami támogatásban.
Egyetemre járt a fiatalok 70 százaléka
Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint az 1990–1991-es adatokhoz viszonyítva a 2013–2014-es tanévben 1,4 millió diákkal volt kevesebb, ami a jelentés szerint a születési ráta csökkenése mellett az emigrációval és az iskolaelhagyás növekedésével magyarázható. A Számvevőszék úgy véli, a felsőoktatás színvonalának csökkenése a közoktatás egyre rosszabb helyzetéből ered, 2013–2014-ben a 7 és 10 év közötti lakosságnak a 7,2 százaléka, a 11 és 14 év közöttinek a 8,5 százaléka nem volt beiskolázva.
Az iskolaelhagyás jelenséggé válását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 2014-es kimutatás szerint a 18 és 24 év közötti lakosok 18 százaléka legtöbb nyolc osztályt végzett, és egyáltalán nem volt szakképesítése. A Számvevőszék szerint a szakiskolák megszüntetése tovább rontott a helyzeten, azok is kiléptek a rendszerből, akik szívesen tanultak volna szakmát.
A jelentés az érettségire is kitér, eszerint a vizsgaeredmények a 2013–2014-es tanévben csökkentek drasztikusan, ennek hatására pedig az egyetemek zöme megszüntette a felvételi vizsgát, ami károsan hatott a középiskolai oktatásra, hisz nem sarkallta jobb teljesítményre a diákokat. Az egyetemek így a kevésbé felkészülteket is felvették, és a 2007–2011-es időszakban a hallgatók száma elérte a rekordértéket, a 19–23 év közötti fiatalok több mint 70 százaléka valamelyik felsőoktatási intézménynek a tagja volt. Ezt a támogatási rendszer is elősegítette, hisz az egyetemek a diákok száma alapján részesülnek állami támogatásban, azaz fejpénzben, mutat rá a Számvevőszék. Túl sok a diplomás munkanélküli
A jelentés szerint a romániai felsőoktatás gyenge színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jóval kevesebb hazai diák tanul tovább külföldi egyetemeken, mint ahány külföldi veszi igénybe a romániai felsőoktatási kínálatot. A romániai egyetemek kis kivétellel meg sem jelennek a nemzetközi toplistákon, ráadásul a kivételek sem szerepelnek „megtisztelő helyen”, hívja fel a figyelmet a Számvevőszék.
Az ellenőrző szerv szerint a felsőoktatás gyenge minősége, valamint az a tény, hogy az intézmények nem alkalmazkodnak a gazdasági kereslethez, vezetett oda, hogy telítődött a munkaerőpiac, és ekkora mértéket ölt a munkanélküliség az egyetemet végzettek, elsősorban a fiatalok körében. A munkaadók gyakorlati tudást várnak, és azt szeretnék, ha a hallgatók már diákéveik alatt szakosodnának, vonja le a következtetést a jelentés. Eszerint a jelenlegi áldatlan helyzetre az jelentheti a megoldást, ha szorosabbra fűzik az egyetemek és a munkaadók közötti együttműködést és a fejkvótarendszer helyett az egyetemek finanszírozása teljesítményalapú lesz, ráadásul az lesz a döntő kritérium, hogy az illető intézmény diákjai mennyire tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)2016. május 7.
Szeptemberben indul a „magyar Erasmus-program"
Szeptembertől indul a Makovecz Imre Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési program – jelentette be egy péntek délutáni marosvásárhelyi fórumon Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A magyar kormány által támogatott program keretében 300 külhoni és magyarországi egyetemi hallgató kap lehetőséget ahhoz, hogy öt hónapig egy másik Kárpát-medencei magyar egyetemen tanuljon. Balog Zoltán elmondta, hogy „a magyar Erasmus-programot" a Makovecz család beleegyezésével nevezték el néhai Makovecz Imre építészről. A programba minden olyan Kárpát-medencei egyetemet bevonnak, amelyen magyar nyelven lehet tanulni.
Az MTI által idézett tárcavezető hozzátette, ezzel az egységes Kárpát-medencei oktatási tér kialakítását próbálják szolgálni. Balog Zoltán elmondta: szerződést kötnek a programba bekapcsolódó magyarországi és határon túli egyetemekkel, és az intézmények maguk döntik el, hogy honnan fogadnak vendéghallgatókat.
A rendszer lehetővé teszi, hogy a magyarországi diákok határon túli egyetemeken, a határon túliak pedig magyarországi vagy más határon túli régió egyetemein tanuljanak. A vendéghallgatók havi 90 ezer és 160 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak. A kormány a programban 1500 vendéghallgatói hónap költségeinek a fedezésére 234 millió forintot szán. Balog Zoltán arra is kitért, hogy a program keretében az egyetemi oktatók mobilitását is támogatják, és ezzel kívánják biztosítani az akkreditációs feltételek teljesítését a határon túli, magyarul is oktató egyetemeken.
A fórum házigazdája Soós Zoltán, a város magyar polgármesterjelöltje volt. Soós Zoltán megállapította, hogy Marosvásárhelyen a kultúra terén történt összefogás vezetett el a magyar pártok politikai összefogásához. Arra utalt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ vezetői között a Vásárhelyi Forgatagnak nevezett magyar napok közös szervezése során alakult ki az a bizalmi kapcsolat, amely a közös polgármesterjelölt állításához vezetett.
Balog Zoltán a Marosvásárhelyt épp 400 évvel ezelőtt várossá nyilvánító Bethlen Gábor fejedelmet idézve kijelentette: „az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik". „Ha mi nem állunk ki az érdekeinkért, mások nem fogják ezt helyettünk megtenni. Ezért kell elmenni szavazni" – jelentette ki a miniszter.
Balog azt is megállapította, hogy Európa arra sem volt képes, hogy a saját őshonos nemzetiségeinek a problémáját megoldja. „Hogyan tudna hát olyan embereket integrálni, akik más kultúrából jönnek?" – tette fel a kérdést a miniszter. Előadása végén az emberi erőforrások minisztere reményét fejezte ki, hogy az idei Vásárhelyi Forgatagon nemcsak a magyar kultúrát, hanem Soós Zoltán polgármesterré választását is megünnepelheti a marosvásárhelyi magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)2016. május 7.
Tőkés a néppártot tartja az egyetlen alternatívának
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatja és segíti a június 5-i önkormányzati választásokon – jelentette be Tőkés László, a testület elnöke pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az európai parlamenti képviselő közölte, az EMNT azt a pártot támogatja a helyhatósági megmérettetésen, amelyik az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács eredetei elképzelései szerint az autonómia hiteles képviseletét vállalja, és az önrendelkezést az erdélyi magyarság legfontosabb célkitűzésének tartja. „A második rendszerváltozásnak a posztkommunista rendszert kell megbuktatnia, hisz ami jelenleg folyik az minden, csak nem demokrácia" – hangoztatta Tőkés.
Az EMNT elnöke szerint ez a politikai örökség az RMDSZ „neptuni árulásával" hozható párhuzamba, hisz kiszolgálták Románia Európa Tanácshoz való csatlakozását, és ezért feladták önálló politikájukat. Tőkés úgy véli, az RMDSZ kiegyezett a román politikai osztállyal és megvásárolta a kormánytagságát. Szerinte világos az is, hogy az RMDSZ-t megvásárolták, egyre másra jelennek meg erről a tényfeltáró újságcikkek.
„Az RMDSZ a magyar nemzeti közösségnek járó, a mi adólejeinkből származó összeget sajátítja ki és osztja el szinte ellenőrzés nélkül, a romániai magyarság egyetlen képviselőjének adva ki magát a román hatalmi szándékok szerint. Már az illetékesség szintjén megkérdőjelezhető ez a módszer, hisz nem jogosultak arra, hogy rendelkezzenek a magyarság közös pénzével, amelyből minden romániai magyar állampolgárnak részesülnie kellene. Ez a bújtatott korrupció odáig megy, hogy a pénz nagy részét pártépítésre, infrastruktúrafejlesztésre használják, míg a kultúrát csak kampányolás céljából finanszírozzák, és a pénzösszeg csupán egyharmadát kegyeskednek szétosztani, ritka kivételektől eltekintve, saját táboron belül" – jelentette ki az EMNT elnöke, utalva az Átlátszó Erdély portál elmúlt napokban közölt cikksorozatára.
Az EP-képviselő gyászosnak nevezte a Magyar Polgári Párt (MPP) szereplését is: szerinte az EMNP és az MPP fúziójának, az ellenzéki egységnek a legfőbb kerékkötője Biró Zsolt MPP-elnök volt. „Teljesen szembeköpte az MPP választási szabadságról szóló jelszavát, és egyik fő megosztójává vált a magyar polgári oldalnak" – fogalmazott Tőkés, aki szerint az MPP a nemzeti egység helyett a pártegységet választotta.
Az EMNT elnöke kijelentette, jelen helyzetben a romániai magyarság egyetlen hiteles képviselője a néppárt, szoros szövetségben az EMNT-vel, és ezért is támogatják a választási kampányban a törvény biztosította keretek között az alakulatot. „Arra kérjük a magyar szavazópolgárokat, hogy ne hagyják magukat félrevezetni, ne hagyják magukat megvásárolni" – hangsúlyozta Tőkés.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a kincses városi sajtótájékoztatón elmondta: a szervezet alaposan kiveszi részét a választási kampányból. „Helyi és megyei jelöltlistákon több, az EMNT-ben tisztséget viselő személy is van. A kilenctagú országos elnökségből négyen szerepelnek, közöttük jómagam is. Az EMNT, illetve jogi háttérszervezete, az EMNT Egyesület anyagilag nem támogatja a néppárt kampányát. Az viszont közismert, hogy az irodáink legtöbb helyen közösen működnek, és az sem titok, hogy sok közös önkéntesünk van" – számolt be az ügyvezető elnök.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2016. május 7.
Lendületet vesz a Trianon-kutatás – interjú Ablonczy Balázzsal
Ablonczy Balázs történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratok volt főszerkesztője. 2016-tól az MTA Trianon Lendület kutatócsoport vezetője. Pályájáról, kutatásairól és a Lendület kutatócsoport terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett vele.
Újkor.hu: Ön az ELTE BTK francia-történelem szakán végzett. Hogyan döntött úgy, hogy ide felvételizik? Hogyan lett történész?
Ablonczy Balázs: Franciaországban jártam középiskolába, így eléggé kézre esett, hogy francia szakra felvételizzek. A történelem gyerekkorom óta nagyon érdekelt. Az első történelmi tárgyú könyv, amit olvastam, R. Várkonyi Ágnes Két pogány köztje volt, ami a Képes történelem sorozatban jelent meg. A családi történetek, amiket gyerekkoromban hallottam, kötődtek a második világháború előtti időszakhoz, pláne, hogy dédnagyanyám, akivel nagyon szerettem beszélgetni, nagyon sokáig élt. Adta magát, hogy elkezdtem érdeklődni a múlt iránt. Voltak rövid intermezzók, amikor úgy gondoltam, hogy csikós leszek, majd azt, hogy színész, de édesapám, aki színikritikus volt, utóbbiról nagyon hamar lebeszélt. Aztán rájöttem, hogy a lovaktól is félek. Amikor idekerültem az egyetemre, akkor sem volt biztos, hogy történész leszek, csak az, hogy nagyon érdekel a történelem, de néhány tanárom ebbe az irányba orientált és ez hosszan kitartó és jó döntésnek bizonyult.
- Kik voltak ezek a tanárok?
- Döntően két ember. Az egyik Kósa László, aki fura módon az életem számos fordulópontján jelen volt. Kábé a harmadik könyv, amit olvastam R. Várkonyié után, az övé volt, a Megjártam a hadak útját, a magyar néphagyomány történeti emlékezetéről. Hét-nyolcévesen persze nem sokat értettem belőle. Aztán ő volt az egyetemi felvételi bizottságom elnöke, majd az Eötvös Collegium felvételi bizottságának is. A PhD-képzést az általa vezetett doktori programon végeztem. Nagyon sokat tanultam tőle, nagyon szerettem az óráit, elképesztően széles műveltséggel rendelkezik. A másik pedig Romsics Ignác, aki nagyon jól tud célt adni az embereknek, nagyon jól tudja motiválni őket. Ha látott valakiben fantáziát, akkor – durván hangzik, de – kitaposta belőle az eredményt. Nála komoly követelmények voltak, nem lehetett nem betartani a határidőket, és linkeskedni: sokat lehetett tanulni tőle. Voltak más tanárok is, akiket kedveltem, összességében nagyon szerettem történelem szakra járni. Francia szakra kevésbé – bár ott is voltak rendes tanáraim: a nyelvészet tőlem rém távol áll, de Bárdosi Vilmos óráit és őt magát is nagyon kedveltem és kedvelem –, de azért a franciatanári diplomát megszereztem, tehát még előfordulhat az a rémálom, hogy valaki találkozzon velem franciatanárként, de azt éreztem az első év után, hogy ez nem az én műfajom.
- Ha már szóba került a doktori iskola, disszertációját Teleki Pál életéből írta. Az értekezés aztán önálló könyvben is megjelent, ráadásul az MTMT szerint ez egy rendkívül hivatkozott mű. Hogyan találta meg ezt a kutatási témát?
- A doktorimat egészen pontosan Teleki Pál két háború közötti életéből írtam, tehát az 1921 és 1938 közötti időszakról. Előtte a szakdolgozatomat Teleki első miniszterelnökségéből. Amikor negyedéves voltam, elmentem Romsics Ignáchoz, illetve Kósa tanár úrhoz, hogy milyen szakdolgozati témákat javasolnak. Teleki Pál életét Romsics Ignác dobta fel más témákkal együtt, és ezt választottam. Romsics tanár úr felvázolt egy elég logikus rendet, hogy ebből utána doktori lesz, utána pedig önálló kötet és ez be is jött. Szerencsém is volt vele, mert egyrészt Teleki pályája sokakat érdekel, másrészt egy életrajz bizonyos értelemben segítség egy kezdő történésznek. Eléggé le van határolva az eleje és a vége, hiszen a születés és a halál jobbára adott, ráadásul egy személy kapcsán könnyebb is különböző levéltári mutatókban keresni, mint elvontabb fogalmak esetén. Emellett egy csomó olyan témakörbe belebotlik az ember, ami elkezdi foglalkoztatni és lehet, hogy évekkel később visszatér, hogy azokból újabb kutatásokat kezdjen
- Van két másik könyve is, a Trianon-legendák illetve a Visszatért Erdély, amik szintén rendkívül hivatkozott művek az MTMT szerint. Ezek a témák is a korábbi kutatásból következtek?
- A Trianon-legendák című könyv úgy született, hogy régóta gondolkoztam arról, hogy kéne írni ebből a témából egy könyvet. 2002-ben a Romsics Ignác által szerkesztett Mítoszok, legendák, tévhitek című kötetben írtam egy tanulmányt, de foglalkoztatott még a téma. Teljesen véletlenül egy nagyon esős napon összetalálkoztunk a Király utca elején Rados Richárddal, a Jaffa kiadó vezetőjével, akit régóta ismerek. Egy középiskolába jártunk Franciaországban, aztán ő magyar szakra ment tovább. Elmondta, hogy nagyon érdekli, amit csinálok és javasolta, hogy üljünk le egyszer beszélgetni. Ebből az esernyő alatti ácsorgásból mai napig tartó együttműködés nőtt ki és a Jaffa kiadóról csak jó dolgot tudok mondani. Az első lépcső a Trianon-legendák volt, ami elég komoly siker lett mind piaci, mind szakmai tekintetben (bár nyilván nem mindenkinek szíve csücske). A híresztelésekkel ellentétben nem a korábbi tanulmány betűnagyobbításokkal megcsavart változata, hanem terjedelemre is kb. háromszor olyan hosszú. Richárd kérte, hogy javasoljak még témákat, akkor kitaláltuk a Visszatért Erdélyt és el is kezdtem írni a Teleki-téma egy leágazásaként. Korábban foglalkoztam az elcsatolt területek 1940 és 1944 közötti turizmusfejlesztésével, írtam belőle egy tanulmányt a Történelmi Szemlébe, majd ez megjelent angolul is. Így a munka elkezdésekor már voltak elképzeléseim arról, hogy milyennek kell lennie ennek a könyvnek. Utána jött az ötlet, hogy tegyük mellé a visszatért Felvidéket, Kárpátalját, Délvidéket is. Sok örömömet leltem ebben a kutatásban, bár a kötet elég zaklatott időszakban született. Közvetlenül a Párizsba költözésem előtt írtam, nagyon rövid idő alatt, miközben költöztünk, vettem át a kinti feladatokat, ráadásul kaptam egy nagyon cuki isiászt is. Eléggé embert próbáló időszak volt, de sikerült megírni. Jelenleg úgy gondolom, hogy talán az eddig legsikerültebb szövegem, bár biztosan vannak benne olyan dolgok, amiken lehetne javítani.
- Nemcsak kutatással, oktatással foglalkozik, hanem több újságot is szerkesztett, gondolok itt a Pro Minoritatéra, majd a Kommentárra. Ezt a fajta újságírói-szerkesztői tevékenységet fogja még folytatni?
- Pillanatnyilag félretettem. Ez inkább lapszerkesztői tevékenység volt. A Pro Minoritate kisebbségtudománnyal foglalkozott, évente négyszer jelent meg, a Kommentár évente hatszor, ez elég sok energiát elvitt. A Pro Minoritaténál, amit nagyon szerettem, megtanultam ezeknek a dolgoknak a csínját-bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
- A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
- Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Április végén derült ki, hogy nyert a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatán és Trianon témában kutatócsoportot alakít. Hogyan jött az ötlet a pályázat beadására?
- Amikor hazatértem Franciaországból, elgondolkoztam azon, hogy meg kéne próbálni a Lendületet. Őszintén szólva meglepett, hogy megkaptam. Több kiváló kollégát ismerek, aki nyert már, de nem elsőre sikerült nekik, hanem néha másodjára-harmadjára. Nem számítottam azonnali sikerre, tapasztalatszerzési céllal adtam be. Az előkutatásaim 2007-8 tájára nyúlnak vissza. Ekkor írtam a Kommentárba egy tanulmányt arról, hogy milyen feladatok lehetnek még az úgynevezett Trianon-kutatásban. Ez a kérdés azóta is foglalkoztat, a Lendület pedig jó lehetőség volt a megvalósításra. 1920. június 4-e nem magában létezik, hanem egy hosszú folyamat része, akár az előzményeit, akár a következményeit nézzük. Az előzményeket vizsgálva az első világháborúról úgy gondolom, hogy nagyon nagy szerepe van a 20. századi magyar történelemben. Nemcsak azért, mert Trianonhoz vezetett, hanem azért, mert a társadalmat olyan mértékben átalakította, aminek a vizsgálata nélkül az összeomlás eseményeit meg sem lehet érteni. Ha a következményeket nézzük, akkor az, hogy megjelennek egy idegen állam katonái egy kisváros főutcáján, akkor az csak az első lépés. A teljes impériumváltás hosszabb folyamat. Ha a gazdasági aspektusait nézzük, olykor egy évtized is, mert ennyi idő, amíg az utódállami tőke domináns pozícióba adott területen. Maga a folyamat is érdekes, hogy a helyi elitek hol, milyen alkukat kötnek, hol sikeresek az átmentési kísérletek, milyen technikák jelennek meg. Maga a hatalomátvétel pillanata csak egy pontszerű esemény a folyamatban.
bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Milyen feladatokat tűzött ki a kutatócsoport elé?
- Alapvetően ez a Lendület projekt négy lábon áll. Az első a klasszikus diplomáciatörténeti feldolgozás, mivel vannak olyan nagyhatalmak, például az Egyesült Államok, vagy Olaszország, amelyeknek nem ismerjük a béketárgyalási stratégiáit. Ezeket vagy nem publikálták még, vagy ha igen, akkor nem a magyar tudományos közvéleményt érdeklő szempontokat érvényesítettek. Például a közép-európai rendezés és azon belül Magyarország helyzete egy olasz diplomáciai jegyzékben csak sokadik helyen van. Az első világháború utáni Magyarországgal kapcsolatos békerendezéssel kapcsolatban alig van néhány dokumentumunk. Hasonló a helyzet a környező országok békeelőkészületeivel is. Bízom benne, hogy Zeidler Miklóssal ki tudjuk adni a magyar békedelegáció naplóját. Ezt több töredékes szövegből kell összekompilálni, ami majdhogynem filológiai feladat, de utána nagyon jól követhető lesz az, hogy a magyar békedelegáció mit csinált 1920-ban. Miklós már dolgozik ezen az anyagon, remélem, még idén kijöhet. A második lábat az összeomlás társadalma jelenti. Meg kell vizsgálnunk Magyarország 1920-as közellátási helyzetét, egészségügyét, honvédelmét. Vagy a menekültügyet. A békeszerződés megkötése után 400 000 – 425 000 ember menekült Magyarországra az elcsatolt területekről Nagyon kevesen foglalkoztak eddig ezzel a témával: Csóti Csaba és Szűts István Gergely jut most hirtelen eszembe, L. Juhász Ilona is fontos dolgokat írt az első világháború alatti menekülésről. Ugyanilyen fontosnak tartom a közegészségügy kérdését, különösen a spanyolnátha járványt. Nemcsak katonai, hanem gazdasági és közellátási összeomlás is történt: a fegyverszünet egyúttal harc megindulását is jelenti a szénért és a nagyvárosok fűtéséért. A harmadik pillér a békeszerződés megszilárdulása, amelyben benne van a határok helyszíni vizsgálata is. Nem arra gondolok, hogy hogyan cövekelték ki őket, hanem arra, hogy azokon a területeken, azokon a kistájakon az új határ milyen mozgásokat produkált. Hogyan változott meg a közigazgatás? Hogyan változott meg a házassági piac? Kovács Éva foglalkozott ezzel, de rajta kívül nem sokan. Hogyan szilárdult meg a határ a fejekben? Mi volt a helyzet a csempészettel? Nem sokat beszélünk erről, pedig elképesztően virágzó csempészet zajlott. Erről vannak szépirodalmi utalások, de történészek nem nagyon foglalkoztak vele. Ide tartozik egy jól nemzetköziesíthető téma, mégpedig az úgynevezett átmeneti/efemer államok kérdése. Vilniustól a Lajta bánságon át Fiuméig számos, néhány napot, hetet, hónapot megélt állam jött létre a köztes régióban, amiket más nemzetiségű kutatók bevonásával meg kellene vizsgálni. Érdekes kérdés, hogy milyen szituáció esetén bizonyulhatott egy ilyen efemer állam tartósnak – vagy szűnt meg. A negyedik pillér Trianon magyarországi emlékezetképe. Ebben lesz szociológiai kutatás, készül egy művészettörténeti adatbázis, amely a Kárpát-medence emlékműveit dolgozza fel, megvizsgáljuk, hogyan jelenik meg Trianon a magyar politikai diskurzusban, szépirodalomban, historiográfiában. A magyar történettudomány az utóbbi 35-40 évben relatíve jól teljesített a témában, nagyon sok újat tett le az asztalra, ami mellé, ha 2021-re odatesszük ezeket az eredményeket, tekintélyes korpusz jön létre az érdeklődők számára.
- Hogyan tervezi a kutatási eredmények közzétételét?
- Ősszel egy nagy összegző konferenciával indulna a projekt, ahova főleg a témában fontosat alkotó magyar kollégákat hívnánk meg, akik ellenőriznék, korrigálnák hogy a problémafelvetéseink jók-e, esetleg új szempontokat vetnek föl. Lesz egy honlapunk, a trianon100.hu. Eredetileg egy dinamikus, adattárral kombinált honlapot képzeltem el, de ezt újra kell gondolni a költségvetés miatt. Több monografikus kötetet tervezünk, ebből egy-kettőt angolul, lehetőleg angolszász kiadónál. 2020-ra nemzetközi konferenciát tervezünk, lehetőleg Angliában vagy az Egyesült Államokban, hogy bemutathassuk a kutatási eredményeket. Továbbá nagy vágyam, hogy intenzíven megjelenjünk a népszerűsítő történelmi sajtóban és természetesen a Facebookon. Egy videócsatornán is gondolkozom. Meglátjuk, hogy az erőforrások mit tesznek majd lehetővé.
- Hogyan látja egyébként a magyar történettudomány nemzetközi beágyazottságát a kérdés kutatásában?
- Trianon minket nagyon érdekel, de a szomszédos országokat nem biztos, hogy annyira érdekli, mint minket. A nyugati világban is főleg csak olyan történészek foglalkoznak vele, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen szerepe van a magyar historiográfiában. A magyar történettudomány nemzetköziesítése nagyon nehéz probléma. A rendszerváltáskor egy csomó minden elmaradt, például annak a szemléletnek a meghonosítása, hogy a cikkeket jól jegyzett nyugati folyóiratokban érdemes megjelentetni. Itt persze önkritikus is vagyok, erre nekem is jobban kéne figyelnem. Vannak törekvések a nemzetközi jelenlétre, jó kezdeményezés például a Hungarian Historical Review, az internet, a közösségi oldalak használata. Valahogy az az érzésem, hogy az 1990 utáni két évtizedben mintha ez a nemzetközi jelenlét hanyatlott volna, a hazai történészvilág kicsit zárkózott lett. Az elmúlt években ezzel ellentétes folyamatokat tapasztalok és ez jó.
- A Kutatócsoportnak az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete ad otthont. Főleg az intézet kutatói vesznek részt a projektben?
- Nem. A Történettudományi Intézetből összesen ketten vannak benne, Hornyák Árpád és Zeidler Miklós, aki az ELTE-n is tanít. A többiek nagyon sok helyről jönnek. Nagyrészt 60-as évek végétől született kollégák kerültek bele, ami nem volt kimondott cél, de így alakult. Kicsit úgy állt össze, mintha a Vakáció a halott utcában című, nyolcvanas évekbeli gyermek-ifjúsági filmben lettünk volna. Odamentem emberekhez, megkérdeztem tőlük, hogy „van kedved ebben és ebben a dologban velem dolgozni?” Erre azt mondták, hogy „igen”, aztán mentünk tovább együtt. Egy vagy két ember mondott csak nemet, de ők sem azért, mert nem érdekelte őket, hanem mert más elfoglaltságuk volt.
- Mi lesz az egyetemi oktatással a kutatócsoport mellett?
- Főállásban átmegyek a Történettudományi Intézetbe, de félállásban itt maradok az egyetemen Borhy László dékán úr és Borsodi Csaba intézetigazgató úr kérésére. Az Intézeten keresztül pályáztam, tehát át kell mennem oda, viszont az ELTE szabályzata szerint nem lehet két teljes állása valakinek, ami respektálható álláspont. Nem szeretném elveszteni az oktatást, egyrészt mert szeretek tanítani, másrészt nem szeretném cserbenhagyni a doktoranduszaimat, szakdolgozóimat.
Szőts Zoltán Oszkár
ujkor,hu2016. május 8.
Balog Zoltán: a magyar kormány támogatja a marosvásárhelyi összefogást
A magyarországi és külhoni nemzetrészek közötti kapcsolatokról, a magyar kormány által nyújtott kulturális támogatásokról értekezett Marosvásárhelyen Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztériumának minisztere, aki Soós Zoltán polgármesterjelölt meghívására érkezett Marosvásárhelyre.
A magyarországi és külhoni nemzetrészek közötti kapcsolatokról, a magyar kormány által nyújtott kulturális támogatásokról értekezett Marosvásárhelyen Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztériumának minisztere, aki Soós Zoltán polgármesterjelölt meghívására érkezett Marosvásárhelyre.
Portik Vilmos konferálta fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások minisztériumának vezetőjét a látogatás alkalmával tartott eseményen, majd Soós Zoltán köszöntötte a vendéget, aki a magyar kormány támogatásáról biztosította a marosvásárhelyiek összefogását a polgármesterség megnyerésének ügyében. A Kultúrpalota kistermében lelkészek, orvosok, pedagógusok, egyetemi tanárok, politikusok, újságírók előtt osztotta meg gondolatait a tárcavezető, aki először nyolc évesen járt Marosvásárhelyen, majd a rendszerváltást követően többször is.
Együtt húzni a szekeret
A miniszter az összefogást köszöntötte, azt, hogy Marosvásárhely magyar közössége képes volt arra, hogy közös jelöltet állítson a hamarosan sorra kerülő helyhatósági választásokon. Bethlen Gáborra hivatkozott, amikor úgy fogalmazott, hogy „az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik”, hozzátéve, hogy az igazi összefogás nem az, amelyet kívülről erőltetnek egy adott közösségre, az igazi összefogás belső kényszerből jön létre. „Különbség van azok között, akik a szekeret egy irányba húzzák, és azok között, akik a szekeret tolják” – figyelmeztetett Balog Zoltán arra, hogy nem mindegy, hogy húzzuk-e a közös szekeret, vagy toljuk, hiszen a „szekértolás” kifejezésnek pejoratív az értelme a magyar nyelvben.
Egységes kárpát-medencei magyar tér
A magyar kormány egységes kárpát-medencei magyar térben gondolkodik, vagyis valamennyi támogatási programjából egységesen részesíti az anyaországi és a határon túli intézményeket, nem tesz különbséget azok között, akik a határ egyik vagy másik oldalán találhatók. Példaként az egyházaknak nyújtott támogatást említette, amelyek révén nem csak az egyházi személyeket segítik, de az egyházközösségek megmaradását is szolgálják. Hiszen ott, ahol van lelkipásztor, megmarad a közösség is, míg ha megélhetés hiányában távozik az egyházi személy, a közösség is feloszlik, idővel akár meg is szűnik létezni. Az első Orbán-kormány által elfogadott magyarországi egyházközösségek támogatása után a szocialista kormány bevezette a határon túli egyházközségek támogatását is, amelyet az új Fidesz-kormány megkétszerezett, hamarosan az anyaországiaknak nyújtott összeget is megduplázza – számolt be a miniszter.
Magyar „Erasmus-program”
Akár magyar Erasmus-programnak is nevezhető az a kezdeményezés, amely 2016 szeptemberétől 300 anyaországi és külhoni egyetemi hallgatónak és oktatónak nyújt cserelehetőséget, vagyis külhoniak magyarországi egyetemeken tanulhatnak, illetve taníthatnak a vendéghallgatói jogviszony révén, de magyarországiak is választhatnak a külhoni egyetemek közül, valamint a külhoniak a Magyarország határain kívüliek közül. Például erdélyiek mehetnek felvidéki egyetemre, anélkül azonban, hogy annak az ügyintézését Budapesten keresztül bonyolítanák. A részképzés idejére ösztöndíjat biztosít a magyar kormány, legkevesebb havi 90 ezer forintot, legtöbb 160 ezret. Ezzel a programmal is a szülőföldön maradást szeretné támogatni, lehetőséget biztosítva a tapasztalatszerzésre, amit otthon kamatoztatnának a résztvevők. A programban szerepel többek közt a Sapientia EMTE, a Babeș- Bolyai Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Protestáns Teológia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján működő egyetemek is az anyaországiak mellett.
Magyarország, Európa és a migránsok
A jelenleg Európát és Magyarországot is leginkább foglalkoztató kérdésre, a migráns-kérdésre is kitért a miniszter. Ennek kapcsán elmondta, Európának ebben a részében nagyobb a szuverenitásra való érzékenység, hiszen „történelmi tapasztalatunk van, mit jelent a szuverenitás, a függetlenség elvesztése, illetve megszerzése” – fogalmazott Balog Zoltán, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Szlovákia és Magyarország is ugyanazon az állásponton van, nagyon komoly lehet a probléma. Ebben a kérdésben „hajlandók vagyunk összefogni mindenkivel” – mondta a miniszter, aki arról beszélt, hogy veszélyeztetve látja a keresztény hitet, hogy Európának hiányos az önvédelmi reflexe, illetve hogy nem képes kiállni az őshonos nemzeti kisebbségek jogaiért sem, most mégis a máshonnan érkezőket szeretné integrálni. „Ebben az országban mi döntünk, hogy mi történjen” – tette hozzá. Majd visszakanyarodva Marosvásárhelyhez, ígéretet tett arra, hogy újból idelátogat, ha meghívják a Vásárhelyi Forgatagra.
Antal Erika
Székelyhon.ro2016. május 8.
Bolyai-parkkal gazdagodott Marosvásárhely
Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel május 7-én, szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz.
Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én.
A kopjafákról:
A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro2016. május 8.
Alfalu: harminckét képzőművész galériája
Egyetemet végzett képzőművészből húsz született itt Gyergyóalfaluban, tizenkettő pedig innen származik. A 32 diplomás alkotó művei képeznek állandó kiállítást a Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériájában.
Több mint harmincéves álom vált valóra vasárnap, a galéria felavatásakor. Hajdan, amikor még csak egy tucatnyi hivatásos alfalvi képzőművész volt, Balázs József festőművész azt latolgatta Gál Mihállyal, hogy galéria kellene alkotásaiknak. A Sövér Elek Alapítvány elnöke aztán számon tartotta az óhajt, és erősítette késztetését Márton Árpád is, aki huszonnyolc alkotását adományozta szülőfalujának. A polgármesteri hivatal tőszomszédságában az utcára nyíló ajtó felett így jelent meg Márton Árpád neve, s lett benne állandó képtára.
Az épületet ehhez méltóvá tenni – e szándékkal pályázott az alapítvány, és támogatástól, mecénásoktól, önkormányzattól kapott összegből, Gál Mihály vezetésével hármas sikert ünnepelhettek az egybegyűltek: Márton Árpád képtára mellett megnyílt az Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériája, az ingatlan alsó szintjén pedig létrejött a Pincegaléria.
Tán nincs is még egy olyan közösség a világon, amelyik ötezer lelket számlálva ilyen szellemi kincstárat tudjon létrehozni. Az alfalvi képzőművészek az itthoniaknak ajándékba hagyott képeik mércét is mutatnak, amit ismerni és amihez igazodniuk kell a tehetséges fiataloknak. Így lett e ház az érték és mérték otthona, egyelőre felbecsülhetetlen kincsnek nevezve.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro2016. május 8.
Diákok munkája egy kötetben
Könyvbemutatónak adott otthont szerdán délben a nagyváradi Művészeti Gimnázium. Rácz Eliza osztályfőnök X. D. osztályos tanulói Sipos Márta magyartanárnő irányításával állították össze a 122. oldalas Flaccus aranylantja. Antik görög-római műfajok és versformák című kézikönyvet és szöveggyűjteményt.
Az Europrint kiadásában napvilágot látott kötet bemutatója előtt az iskola zenetagozatos diákjai Mozart D-dúr divertimentójával (K. 136) kedveskedtek a szép számban megjelent érdeklődőknek, majd Mihaela Bondor iskolaigazgató köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, ez a könyvbemutató kiváló példa arra, hogy ebben az iskolában nemcsak a zene és a képzőművészet (grafika, festészet, szobrászat stb.), hanem az irodalom is teret kap. Sipos Márta elmondta, hogy maga a kötet nem tankönyvjellegű, hanem jegyzetanyag. „A középiskolás diákok érdeklődési körét céloztuk meg, illetve mindazokét, akiket érdekel az ókori irodalom, akiknek még hitet adhat a római virtus” – fogalmazott a pedagógus. Dénes László költő, újságíró a kötethez írt előszavát olvasta fel, melyben merész vállalkozásként említette meg e kiadvány összeállítását, hiszen véleménye szerint nem könnyű feladat egyetlen kötetbe gyűjteni, tömöríteni mindazt, amit zsúfolt könyvtári polcok könyvkincsei és digitális tárolók adatrögzítői tartalmaznak egy több száz évet felölelő korról. Véleménye szerint ezt kizárólag úgy lehet összeállítani, ha ennek a kornak a keresztmetszetét tárják az olvasó elé. „Ahhoz, hogy el tudjunk igazodni az információfergetegben, és meg tudjunk állni a rohanásban, tájékozottaknak és művelteknek kell lennünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kézikönyv és szöveggyűjtemény nem csupán a klasszikus kor és a reneszánsz, ezen belül a magyar felvilágosodás poeta doctusainak és laureatusainak művében való eligazodáshoz nyújt segítséget, hanem lektűrként is képes tágítani a mindenkori ifjú olvasó ismerethorizontját.
A könyvbemutató felolvasással és zenei momentumokkal zárult.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)2016. május 9.
A terhek Moldvában súlyosabbak
Iancu Laura. Költő, író, teológus, óvodapedagógus, politológus, néprajzkutató. Szerkeszti a Moldvai Magyarság című folyóiratot, tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Magyar Írószövetségnek. Egy alig több mint ezer fős kis moldvai településen, Magyarfaluban született, Csíkszeredában végezte a középiskolát, majd egyetemi diplomáit Budapesten szerezte. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa. József Attila-díjas. Csángó. Nő.
– Milyen volt a gyerekkorod? Hogyan telt?
– Nagyon kevés emlékem van gyermekkoromból, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt válaszolom: munkával telt. Még a vasárnap is. Az állatok legeltetésével, a kisebb testvérek gondozásával. Édesapám több száz kilométerre dolgozott, ritkán volt otthon, édesanyám a téeszben dolgozott, mikor reggel felébredtünk, már nem volt otthon, mikor estére hazaérkezett, mi már aludtunk. Volt, hogy napokig nem láttuk egymást, pedig egy szobában aludtunk. Ilyenkor mi, a gyerekek gondoztuk az állatokat, láttuk el magunkat, végeztük a ház körüli munkát. A gyermekkornak egyetlen ismérve volt: a gyereknyelv. A felnőttek minden szót kicsinyítő képzővel láttak el, „igyál vizecskét”, „nyújtsd ki a lábacskádat”, ebből tudtuk, hogy szeretve vagyunk, gondoskodnak rólunk. Játékidő, sőt, tanulásra fenntartott idő sem igazán volt. A ruhát a nagyobb testvértől örököltük, a játékszerek a leselejtezett munkaeszközök, konyhaedények voltak. Írással is nagyon későn, egyetemista koromban kezdtem el foglalkozni. – Számos végzettséged, hivatásod van. Te minek tartod magad?
– Középiskolás korom óta a néprajzos pálya vonz és a vallás, az emberi létezés okával és céljával kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak a leginkább. A kanyarokat, a mellékutcákat az élet tette hozzá ehhez a „tervhez”. Néprajzkutatónak szeretem hinni magam, hiszen tanulni sok mindent lehet, sok diplomát lehet szerezni, de ez az a terület, amiben elmélyedtem, ez az a szakma, aminek a művelése kitölti az életemet, és mérhetetlen örömöt okoz. Teológiával, politológiával nem foglalkoztam, csak tanultam. Mindegyik szakot azért végeztem el, mert ismereteket akartam szerezni az előbb említett kérdésekről. A költészet ebből a sorból kilóg, de itt is a megértés és a megismerés a cél.
– Bár Budapesten van a főhadiszállásod, néprajzosként a moldvai magyarságot kutatod. Tudsz kétlaki lenni? Hiányzik Moldva?
– Ez nem egyszerű kérdés... Annak idején, 11 és fél éves koromban valósággal elmenekültem otthonról, tehát akkor is másra vágytam, mint amire születésemnél fogva predesztinálva voltam. De elszakadni soha nem akartam a világtól, ahová születésemnél fogva tartozom. Ezért választottam „kutatási területté” Moldvát, Magyarfalut, azaz a szülőföldemet. Fizikailag nem tudok egyszerre két helyen lenni, de – tudom, sokak szerint álságos gondolat – az igazság mégiscsak az, hogy Moldva „itt van” velem, egész életem, a mindennapjaim Moldváról szólnak.
– Mi fontos neked Moldvában, és mi Budapesten?
– Moldva az a világ, amit meg akarok ismerni, meg akarom érteni, hogy mi történt a múltban, és miért úgy történt, ahogyan, mi zajlik a jelenben. Ehhez felkészültségre és szakmai környezetre volt szükség, amit Budapesten megkaptam. És Magyarországon megkaptam azt is, amit Moldvában megtagadtak tőlünk. Identitást, anyanyelvet, nemzeti közösséget. Ezt az ezer kilométert, a kettészakadást nem vállaltam volna akkor, ha ezek a dolgok nem volnának számomra létfontosságúak. Azok.
– Könnyű vagy nehéz nőnek lenni Moldvában?
– Nehéz ezt a kérdést erre a két jellemzőre szűkíteni, mert ilyen is, meg olyan is... A megérzéseimet, tapasztalataimat tudom megosztani, ami szubjektív. Leginkább a kötelezettség, a kiszolgáltatottság, a szigorú erkölcs a nő osztályrésze. Alapjában véve a gyermeknek illik tisztelnie szülőanyját, de ezt az illem kívánta tiszteletet idővel felváltja az érdem szerinti tisztelet. A férj is inkább akkor tiszteli feleségét, ha az megérdemli. Magyarfaluban hierarchia van, a kereső férj szava dominál, de a család szíve az anya. Ez kelti az emberben azt az érzést, hogy talán van valamiféle egyensúly a hierarchiában.... – A versírásban ki kell tárulkozni, lelkileg lemeztelenedni. Hogyan viseled, amikor ezt elemzik, esetenként kritizálják?
– A versben általában egyes szám első személyben fogalmazok, de nem feltétlenül én vagyok a vers alanya, tárgya. Általános emberi kérdéseket, érzéseket, fájdalmakat próbálok a költészet eszközeivel megfogalmazni. A kritikai szempontok nagyon sokfélék. Irodalmi körönként, ízléskörönként változó, hogy melyek a jó vers kritériumai. Megtisztelő, ha egy szakember időt szentel az irományaim értékelésére, ilyen nagyon ritkán fordul elő. Az alkotó és a kritikus szempontjai, ízlése és célja gyakran egymással ellentétes. Az ember, ha akarna, sem tudna másnak megfelelni. Költészetet, verset kell olvasni, abból az ember megtudja, hogy minek kell megfelelni, milyen a jó vers.
– Min dolgozol most?
– A kutatói és az írói munka is olyan számomra, mint a földműves munka. Az ember egyrészt állandóan dolgozik, másrészt éppen azzal foglalkozik, amit az élet hoz. Olvasok egy cikkhez, írok egy másik cikket, két, műfaj és tartalom tekintetében egymástól teljesen különböző kötetet szerkesztek, népköltészettel kapcsolatos szócikkeket írok. És belebújtam egy 12 éves fiú bőrébe, akit a szülei az 1920-as években beírattak egy papi szemináriumba, és akinek hat év alatt az utolsó sejtjét is kicserélték. – Azzal, hogy tanultál, köteteid jelentek meg, számos díjat kiérdemeltél, tudsz segíteni a moldvai nőknek? Tudsz példakép lenni?
– Közvetlen, személyes kapcsolatom nincsen a moldvai nőkkel, még a magyarfalusiak sem tudnak arról, hogy írok, nem olvastak tőlem semmit. Kétlem, hogy bármiben is tudnék számukra minta lenni. Én viszont nagyon sokat tanulok tőlük, és irigykedve szemlélem kitartásukat, csodálom munkabírásukat. Sok helyen megfordultam, mindenütt láttam dolgozó nőket, de a terhek Moldvában súlyosabbak. – Bántottak valaha a származásod miatt?
– Történtek kellemetlen esetek. Ezeket baleseteknek éltem és élem meg. Tudomásul kell vennem, hogy miután „elhagytam” szülőföldemet, amíg élek, erre emlékeztetni fognak. Tegnap is felszólítottak: menjek haza. Angliában élő testvéreimet nem küldik haza. A Zala megyeieket nem küldik haza a fővárosból. A Zala megyei nem veszi el a lehetőséget a Heves megyei elől, én igen, mindkettejük elől. Ezek balesetek. Levegőt veszek, elfordítom a fejem, és azokra tekintek, akik nem az ellenséget, hanem az embertársat látják bennem. Ők többen vannak, ők a többség, róluk szívesebben beszélnék. Egyébként is kötelességünk a jóról beszélni, a csodákról, a csodálatos emberekről. Mert nekik köszönhetően „áll” még a világ, forog a föld, és ember az ember.
Sipos Betti, Nőileg
Erdély.ma2016. május 9.
Két főváros
Két főváros: Budapest és Bukarest. Egyik szívünkhöz áll közelebb, másik életünkhöz. Egyikből erőt, reményt merítünk, hogy a másik közelségében, nyomása alatt helytállhassunk. A hétvégén mindkét fővárosban jelen volt Székelyföld: Budapesten a Székely Fesztivál zajlott, Bukarestben a székelyek vásárát rendezték meg.
Két, első látásra talán nem is túl jelentős, afféle hétvégi családi kikapcsolódásra, lazításra, tartalmas időtöltésre alkalmas program. Normális körülmények között legalábbis nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítani e két eseménynek. Mégis, 2016 májusában számunkra kiemelt fontosságú és jelképes üzeneteket hordozó a mindkét fővárosban lezajlott rendezvény. Hogy ma már elsősorban a kulturális, gazdasági kapcsolatok erősítéséről szól a Millenáris Parkban megrendezett Székely Fesztivál, hogy Budapesten immár otthon vagyunk és otthon érezzük magunkat, az is meglehetősen hosszú folyamat eredménye – bő tíz évvel korábban például még joggal gondolhattuk azt, hogy kitagadtak, megtagadtak bennünket, de a „románozásnak” is hagyománya lett a kádári szocialista politikán nevelkedett anyaországiak egy körében. Hogy mára mindennek felemlítése már szinte ünneprontásként hat, eszünkbe sem jut, ahhoz kellett egy nemzeti elkötelezettségű kormány, amely nagyjából konszenzust tudott teremteni a budapesti pártok körében és a magyarországi társadalom szintjén arról, hogy a külhoni magyarság a magyar nemzet szerves része, határokon innen és túl a legfontosabb kérdésekben ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazokat az értékeket valljuk. Kellett ehhez egy olyan alaptörvény, amelyben leszögezik: a mindenkori budapesti kormány felelősséget vállal az elszakított részeken élő magyarokért, és kellett ehhez a figyelem, a folyamatos támogatás.
Nem kevésbé fontos a székelyek bukaresti vására sem, melynek célja elsősorban az volt, hogy próbálják megváltoztatni a román fővárosban élők magyarokkal, székelyekkel kapcsolatos előítéleteit. Az ország lakóinak tetemes része ugyanis csak annyit tud rólunk, amennyit a hírtelevíziókban lát, az pedig legtöbbször sarkított, manipulált információ, nem ritkán szemenszedett hazugság vagy éppen alig burkolt gyűlöletszítás. Ezen a számunkra meglehetősen kedvezőtlen helyzeten hivatott változtatni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által a bukaresti Közpolitikai Intézettel partnerségben szervezett vásár és kerekasztal-beszélgetés. S noha a hírtelevízióknak álcázott szennycsatornák kamerásai és riporterei nem tolongtak az eseményen, áttörés pedig egyik napról a másikra amúgy sem várható a román többség viszonyulásában, az mégiscsak biztató, hogy vezetőink kezdik belátni az ilyen kezdeményezések fontosságát.
Két főváros, egy régió – bár sokan tagadják létezését is, a hétvégén újra bebizonyosodott: Székelyföld él, Székelyföld szerethető.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. május 9.
Megszólalt az RMDSZ elnöke: Nem titok, mire megy a pénz
Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy az RMDSZ mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amelyet a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozott erről egy csíkszeredai sajtótájékoztató után. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja, a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén, és aki kíváncsi erre, olvassa el azt a cikksorozatot, amelyet az Átlátszó Erdély-blog közölt az elmúlt napokban.
A blog elmúlt napokban közölt cikksorozata a román kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Állításai szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
Kelemen Hunor az MTI-nek szombaton elmondta, a költségvetési támogatás felhasználása nem lehet titok, hiszen közpénzről van szó. „A fizetésektől kezdve a gázszámláig minden adat elérhető, hozzáférhető, semmi nem titok. Egy éves könyvelést nem tudsz nyilvánosságra hozni, azt valahova leteszed, ott elérhető, oda lehet menni, meg lehet nézni” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Minden évben többször is beszámolnak, s ha ezek nem is elég részletesek, mindenki, aki rákérdezett, megkapta az információkat – tette hozzá.
Az elnök azzal magyarázta, hogy a szövetség sok pénzt költ saját magára, hogy „a közösségépítést nem lehet irodából megoldani”, ehhez autók, ingatlanok és alkalmazottak kellenek.
Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy az RMDSZ mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amelyet a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. május 9.
Lelkes résztvevők Zágontól Vajdaságig (A székelység története vetélkedő)
Zágoni csapat nyerte meg A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt. A vetélkedő döntőjét szombaton tartották Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, az eredményhirdetésre és a díjazásra a Székely Nemzeti Múzeum megtekintése után annak Bartók Termében került sor.
Keresztes László ötletgazda, a kezdeményező Székely Mikó Kollégium Alapítvány alelnöke jelentősnek nevezte a helyszínt, mondva, hogy őseink itt fontos döntéseket hoztak. Jelezte, három nemzedék találkozik itt: az idősek, akik kezdeményezték a vetélkedőt, a középkorúak, akik megszervezték és lebonyolítják, valamint a fiatal generáció, a versenyzők. Hasonlattal élt, valahogy az ismétlődött meg, ahogyan régen vész idején a nagyszülők gondoskodtak az unokákról. A vetélkedő célja A székelység története tankönyv népszerűsítése, s kiemelte, a székelység történetének ismerete hozzájárul önképünk alakításához. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes, az alapítvány elnöke örömét fejezte ki, hogy Zágontól Adáig mind együtt tudunk lenni, majd hangsúlyozta a múlt ismeretének fontosságát, és azt, hogy legyenek erős gyökereink. A verseny a névadó Kádár Gyula (1953–2015) illyefalvi–sepsiszentgyörgyi történész alakjának és munkásságának felelevenítése után kezdődött. Biztatásul Kádár Gyula hitvallását hallhatták az általános iskolás diákok: „történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Románia területén mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik”. A vetélkedőn A székelység története tankönyvből, valamint az Ábel a rengetegben című filmből kaptak kérdéseket a csapatok. Ezenkívül képekkel illusztrálva be kellett mutatniuk iskolájukat, annak névadóját, valamint a településükön található 1848-as, első és második világháborús emlékjeleket, továbbá magukkal hozott világháborús emléktárgyakból kellett minikiállítást rendezniük. A díjátadón a zsűri tagjai értékelték a vetélkedőt. Pénzes Loránd történelemtanár, főszervező kiemelte azt a lelkesedést, amellyel a résztvevők a versenyhez hozzáálltak, a világháborús relikviákból összeállított rögtönzött kiállítást kisebb múzeumi gyűjteményhez hasonlította: a mintegy negyedezer tárgy között volt szurony, szablya, kulacs, emlékérem, vitézségi érem, tábori levelezőlap, személyazonossági igazolvány, lövedékhüvely, fénykép, frontról hazaírt levél stb. A zsűri tagjai megdicsérték a csíkszentimrei csapat megjelenését: székely népviseletbe öltöztek. Különben övék volt a leggazdagabb relikviagyűjtemény is, közel félszáz tárgyat sorakoztattak fel. A zsűri minden résztvevőnek elismerését fejezte ki, de rangsort kellett állítani. Első a zágoni Székely hármas, második a vajdasági Adáról érkezett Szövetségesek, harmadik a Maros megyei Backamadarast képviselő Kiss Gegely Csapat. Rajtuk és a csíkszentimrei Székely örökséget kutatók csapatán kívül döntősök voltak még Uzonból, Illyefalváról, Barátosról, valamint Sepsiszentgyörgyről a Váradi József- és Gödri Ferenc-iskola, a Tanulók Háza és a Székely Mikó Kollégium egy-egy csapata. Minden résztvevő és felkészítő tanáraik is kaptak ajándék könyveket, az első három helyezett ezenfelül is könyvjutalomban részesült. A vajdaságiak József Álmos helytörténész, illetve Keresztes László vezetésével csütörtökön és pénteken Háromszék nevezetességeivel ismerkedtek. Minden döntősnek jár jutalomkirándulás, melyet június 1-jén tartanak világháborús emlékhelyek meglátogatásával.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)