udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 3271-3300 | 3301-3330 | 3331-3360 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. május 14.
Jubileumi tárlat az EMŰK-ben (A Stúdió 9 kiállítása)
„Az eltelt tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításoknak, a közös munkának, a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, és annak, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét” – mondta Túrós Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze a csíki képzőművészekből álló Stúdió 9 alkotócsoport Erdélyi Művészeti Központban látható kiállításának szerda esti megnyitóján Sepsiszentgyörgyön.
A Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője által rendezett kiállításon Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a harmadik emeleti kiállítóteremben. A képzőművészet különféle irányaiba mutató rangos kiállítás megnyitóján Túrós Eszter művészettörténész a Studió 9 tízéves történetének rövid ismertetése mellett egyenként is bemutatta az alkotócsoport tagjait. Mint mondta, ha valaki időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban megvizsgálja az elmúlt tíz esztendőt, sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozna ki előtte, kirajzolódnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. És valóban, mintha a kiállítás is tükrözné ezt az állandó útkeresést, ha alaposabban szemügyre vesszük a képeket, tárgyakat, a markánsabb kézjegyek mellett mintha a feléjük vezető út is kirajzolódna előttünk. Sima, göröngyös, lejtős, emelkedő utak, amelyeken néha csak araszoltak a művészek, máskor pedig iszonyú sebességgel száguldoztak ismeretlen tájak felé.
Bara Barnabás famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus alakzatai, letisztult, szűkszavú, de a mindenség felé nyitó határozott körvonalú formajátékai nagyon izgalmas, ellenpontokként is tekinthető kisplasztikákkal társítva váltak beszédessé. Botár László heves gesztusai kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulva mintha a szabadjára engedett energiákból próbálnának egyensúlyt teremteni valahol az ösztön és ráció határmezsgyéjén. Gergely Zoltán fa-, fém- és kőalkotásait az elegancia és mértékletesség uralja, miközben a különböző anyagok és ellentétes formák játékosan ötvöződnek bennük egymással. Mezey Ildikó különös, kollázsszerű párnaillusztrációi intim, személyes tereket idéznek, de közben az álom és valóság határmezsgyéjén tátongó mély szakadékokba is berántják a szemlélőt. Nagy Ödön égetett fát használó, de többnyire természetes formákkal való játékaiban mintha a megsemmisülés folyamata válna érzékelhetővé, a nemlétbe való észrevétlen átmenet, de mindez nagyon is megfogható, érzékekbe hatoló tárgyszerűséggel. Szabó Árpád képeinek furcsa sodrása, belső tájai talán leginkább a dekoratív művészet irányába mutatnak, de ha elidőzünk előttük, felületük egyszer csak megnyílik előttünk, és látni engedi a felszín alatt rejtőző hatalmas erejű indulatokat. Turcza László zene ihlette, kollázsszerű, szürreális tárgykompozíciókkal lepi meg a közönséget, bizarr festményei minden részletükben kidolgozott, jellegzetes színes figurákat ábrázolnak kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika játékos, barátságos világát különböző élőlények és mesebeli szereplők népesítik be, képein az ismétlődések különös dinamikája a nézőpontok sokszorozhatóságának felkutatására tett kísérletként is értelmezhető. Xantus Géza áttűnéses festői technikája, a különféle dimenziók egy síkban való megjelenítése időtlenné, monumentális hatásúvá teszi alkotásait. A fények között feltűnő, azokon átsejlő architektúrák és női alakok ábrázolása során mintha a transzcendencia megragadására tenne kísérletet a művész. Túrós Eszter szerint bizonyos kérdések – hogy van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, hogy van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni – minden évben felmerültek a Studió 9 tagjaiban, de minden alkalommal sikerült továbblépniük ezeken. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is – zárta szavait a fiatal művészettörténész – ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, mindnyájunknak közünk lehet. Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. május 14.
Példa a cselekvésre
Dr. Papp Vilmos öröksége
A "Kárpát-medence kálvinista vándorprédikátora", a "református újságírás ezredese" – pályatársai, szerkesztőkollégái nevezik így dr. Papp Vilmos református lelkészt, tiszteletbeli teológiai doktort, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökét, aki 84 éves korában március 15-én adta vissza lelkét teremtőjének. A tudós igehirdető, a tanító misszionáriusnyomtatásban megjelent hagyatéka több mint ezer újságcikk és tíz kötet. A lelkekben felépített öröksége, példamutatása, a református hitért, magyarságért, hazáért való kiállása mennyiségi mutatókkal kifejezhetetlen értéket képvisel.
Mi Erdélyben konferenciák előadójaként, a halk szavú, de határozott és mindig figyelmes, érdeklődő "Vilmos bácsiként" ismertük, aki éveken keresztül tisztelője és hűséges társa volt az erdélyi Mezőség megmentéséért munkálkodó Kövesdi Kiss Ferencnek. Gépkocsijával Budapestről menetrendszerű pontossággal érkezett minden mezőségi rendezvényre, ahol tartalmas, tartásos, léleképítő prédikációival emelte a találkozók színvonalát. Amikor egy alkalommal arról kérdeztem, hogy idős kora ellenére miért vállalja a hosszú utazást, életének azt a három és fél évtizedes korszakát említette, amikor Magyarország délnyugati csücskében (és a határokon túl is) több mint 30 falu szórványban élő gyülekezetét pásztorolta. Ebben az időben vált szívügyévé a szórványgondozás emberpróbálóan nehéz, de a magyar református jövő szempontjából különösen jelentős feladata.
Rendkívüli tudásánál, műveltségénél, tájékozottságánál csak a szerénysége volt nagyobb, az a mód, ahogy látványos gesztusok nélkül tudott segíteni nemcsak szavakkal, a tettek sokaságával is.
A mezőségi reformátusok hűséges támogatója 1932-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Református Akadémián végezte. Szépen induló egyetemi pályáját az 1956-os forradalom törte meg. Tudós professzorának felfüggesztése miatt, akit ellenforradalmi tevékenységgel vádoltak meg, őt, a fiatal utódot is elbocsátották. Lelkészének 1960-ban az őrségi, bajánsenyei egyházközség választotta meg, ahol 1985-ig szolgált. Elképzelhetetlenül nehéz feladat volt összetartani az 56 kilométeres területen szétszórtan fekvő 30 szórványközség református lakóiból álló gyülekezetet, amelyet az elszigeteltség, az elöregedés, a tartalmas tevékenységek hiánya, az identitás feladása jellemzett. Eltérően gondolkozó, eltérő érdekű, életmódú, más múlttal, hagyományokkal, szokásokkal rendelkező, szétszóródott egyháztagokat kellett egy nagyobb közösségbe összefogni. A lelkésznek, aki egyik első kötetének azt a címet adta, hogy Légy Kőszikla és Krisztus jó vitéze, mindez sikerült. Felismervén, hogy a diszpóra legnagyobb veszedelme az identitás feladása, a Kerka menti szórványban a közösségi emlékezet frissítésére törekedett, hogy a múlt újra közkinccsé és a jelen éltető erejévé válhasson. Kötelességének tekintette a határ túlsó oldalán élő, valamikor az Őrséghez tartozó leányegyházakkal való lelki közösség ápolását oda-vissza történő látogatások szervezésével, könyv- és újságadományokkal. Az Őrségben végzett szolgálatáról a Szabad egyház rab(tartó) államban – Az őrségi, Kerka-völgyi reformátusság élete 1960-1985 között című kötetében számol be, ahonnan a fenti gondolatokat idéztük, és amelynek előszava a következőképpen végződik: "A Kerka menti reformátusok megtanulták, hogy az egyház: megtartó közösség".
A fővárostól 250 kilométerre, az országhatár mellett élő igehirdetőt 1985-ben választották meg a budapest-kőbányai egyházközség megüresedett lelkészi állásába. Holott ekkor már nem kívánta elhagyni gyülekezetét, ahol 35 évi szórványszolgálat alatt két templomot tetőtől talpig, kettőt részben felújítottak, két imaházat építettek, ahol tervszerűen és rendszeresen folyt a 32 település szórvány reformátusainak gondozása. Mint utólag kiderült, az új állásba való beiktatása felsőbb utasításra történő rehabilitációnak számított. A kőbányai lelkészséggel párhuzamosan nyolc éven át a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának ószövetségi tanszékén tanított, hallgatóinak igehirdetési-szónoki gyakorlatot vezetett a kőbányai templomban.
A nagyvárosi gyülekezetben korántsem a pihenés időszaka várta. A gyülekezetépítést a jól szervezett presbitériumra alapozta, a presbiterképzésre a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetett. Megindította a gyermekek és felnőttek hittanra oktatását, és a lelki építkezés mellett a templomfelújítás irányítása is szívügyévé vált. 25 év alatt a kőbányai templom teljesen megújult, faragott kazettás mennyezetet kapott a gyülekezeti nagyterem, újraöntötték a harangokat, felújították az orgonát, amely Budapest "legjobb hangzású", "tech-nikai kivitelben is elsőrendű" orgonájává vált. Megszépült a templomkert, és amikor nyugdíjba vonult, a költséges munkálatokra felvett hitelt is sikerült visszafizetni.
A gyülekezeti életet szellemi és irodalmi vetélkedők, színvonalas hangversenyek, előadóestek, szeretetvendégségek színesítették, a lelkész munkáját a jószolgálati és a rendkívüli szolgálati utak tették változatossá. Évente 20-25 alkalommal látogatott el Kárpátaljára és Erdélybe, ahol 50 templomban legalább 150 alkalommal hirdette az igét Szászrégentől Háromszéken, Kolozsváron át Marosvásárhelyig és a Mezőségig. A kőbányai templomkerti "panteonban" a gyülekezethez kapcsolódó személyiségek mellett Erdély is helyet kapott. Emléktábla őrzi Wass Albert, kopjafa Kövesdi Kiss Ferenc emlékét, akit dr. Papp Vilmos javaslatára választottak a Magyar Református Presbiteri Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává, és a magyarországi Református Egyház Zsinatának Makkai Sándor-díjával tüntettek ki.
Mindezen feladatokon túl a kőbányai lelkész időt tudott áldozni a mezőségi missziónak is. Évente 5-6 napot töltött a Mezőségen, hogy Kiss Ferencnek segítőtársa legyen, mert úgy érezte, hogy Budapesten nem távoli, idegen országok lakóival, hanem elsősorban "a mezőségi sínylődő magyarokkal" kell foglalkozni. A fiatalokat, akikről úgy gondolták, hogy a szórvány vezetői lehetnének, öt éven át Kőbányán fogadta egyhetes képzésre. Vendéglátásukról a gyülekezet tagjai gondoskodtak, az építő jellegű programról dr. Papp Vilmos. Meghívták a nagysármási református ifjúsági fúvószenekart, amely térzenét adott a templom előtt a reformáció ünnepén. A kőbányai lelkész állandó résztvevője volt a frátai mezőségi találkozóknak, amit Kövesdi Kiss Ferenc egyfajta mezőségi Csíksomlyónak álmodott meg, de halála után nem volt aki folytassa a munkáját. Dr. Papp Vilmos, aki hűséges társként kísérte éveken át, elérte, hogy a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben megjelenjen Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete:Még szólnak a harangok! A bővebb második válogatást – Riadóra szól a harang! – a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben. E két kötetet megismerve vállalta Turcsány Péter, a Kráter Kiadó igazgatója a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia 500 oldalnyi teljes szövegének a megjelentetését, amit már nem érhetett meg a szerző. És a 2006-ban Marosvásárhelyen megtartott mezőségi konferenciát sem, amelyen a budapesti hűséges társ idézte az emlékét.
Dr. Papp Vilmos kőbányai munkásságáról az Ország(újjá)építés – A Budapest-Kőbányai református egyházközség élete (1885–2007) című kötetében számolt be. A "Kárpát-medence zarándokprédikátoraként" minden útját írásban is megörökítette. Bár az egyetemi katedráról fiatalon eltanácsolták, esszéinek, előadásainak közlésével a folyamatos tanításra vállalkozott. Őrállók című könyvében ötven jelentős munkát végző presbiter portréját rajzolta meg. A Hétköznapi hitvallókban bölcs őrségi földműveseknek, a református egyház alapembereinek az életét örökítette meg.
Írói munkásságának felbecsülhetetlen értékű alkotása az ötkötetes Negyvenegy prédikátor, amely a XX. századi magyar "gályarab"-prédikátorok, a meghurcolt, hosszú börtönévekre ítélt vagy munkásságukban ellehetetlenített lelkipásztorok életét és szenvedését mutatja be megható pályaképekben. A megidézett prédikátorok között van dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Herman János, Varga László, Adorján Gábor, Nagy Géza lelkészek élettörténete is. Ha sziszifuszi munkával nem gyűjti össze, és nem adja ki a sorozatot, a keresztyén hitükért kiálló, a hatalom "öklével" szembesülő református lelkészek közül soknak az élete feledésbe merülne.
Dr. Papp Vilmos tudós igehirdetőt, sikeres közírót március 30-án, Bajánsenyén helyezték örök nyugalomra. Méltatója (dr. Békefi Lajos PhD, a Presbiter című lap felelős szerkesztője) szerint soha nem kapta meg a megérdemelt elismerést. Ő maga azt vallotta, hogy "a híven végzett munka számára elegendő". Erdély-szerte kedves barátunkat, lelkiismeretes és megbízható támogatónkat, a sorsunkért aggódó, megértő társat veszítettük el, azt a kálvinista "sziklaembert", akinek példája nem siránkozásra, hanem a cselekvésre kell ösztönözzön.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 14.
Epilógus Virág György színházi emlékiratához
A marosvásárhelyi közönség vis-a-vis operett
(Papp Mária megjegyzései a Székely Színház "operettes korszakáról" )
Arról már sokan és nálam illetékesebb személyek írtak, hogy a marosvásárhelyi színház- és zenekedvelő közönség milyen egyletek, dalkörök és vendégszereplő színházi társulatok tevékenysége folytán jutott el a "saját" színház, filharmónia és zeneoktatás megteremtésének igényéig. Írtak már az elődökről, a városunkban megforduló színtársulatokról, világhírű zenészekről, énekesekről, de arról senki sem írt, hogy a vásárhelyi "nagyérdemű" miért özönlött a Székely Színház 1946–48-as két évadának operett-előadásaira olyan előszeretettel és lelkesedéssel. Egyik fontos tényező nyilván a háború utáni feloldódás, szórakozni vágyás volt. Másik fontos tényező, hogy 1927-től kezdődően teremtődött meg Marosvásárhelyen az operett műfaj máig tartó kultusza, ugyanis a marosvásárhelyi Római Katolikus Templomi Dalárda műkedvelő gárdája ekkor mutatta be Robert Planquette operettjét, a Cornevillei harangokat.
A zenei anyagot Tóth Sándor kántor-karnagy tanította be, és ugyancsak ő vezényelte a kibővített színházi zenekart. A rendező Fodor István, a Színházi Világ – Marosvásárhelyi Társaság szerkesztője volt. Ezután kb. húsz zenés művet és operettet vittek színre a műkedvelők Tóth Sándor karmesteri pálcája alatt (pl. Leányvásár, Cigányszerelem, Iglói diákok, Sztambul rózsája stb.). Ezek az előadások 1927–1940 között zajlottak, a korabeli sajtó beszámolói szerint igen nagy közönségsikerrel. Megállapítható tehát, hogy az operettek közönségtoborzó vonzereje nem a Székely Színház 1946-os évadjával kezdődött, hanem ráépült egy jól kimunkált hagyományra, amit kiváló műkedvelők és Tóth Sándor karnagy valósítottak meg sok munkával és lelkesedéssel a megelőző két évtizedben.
A színházalapító Kemény János báró jól tudta, hogy a város közönsége szereti, sőt rajong az operettért. Ha Tompa Miklóssal sikerre akarták vinni az állandó magyar színház létrehozását Marosvásárhelyen, az operetthez szokott közönség hagyományos elvárásait kellett figyelembe venniük. Az első, csonkának nevezett 1946-os évadot Lehár Ferenc operettjével, A mosoly országával indították, vezényelt Tóth Sándor – és az 1947/48-as évad befejezéséig még 16 operettet és zenés művet dirigált a Székely Színház zenekara élén.
Tompa Miklós haladó szellemű színházat akart, nagy színházi alkotások reményében. Az operett-előadások közé beillesztett prózai színművekkel fokozatos és óvatos átmenetet teremtett a realista színjátszás meghonosításához. Az operett ugyanis, mint dekadensnek minősített műfaj (felsőbb utasításra!) hamarosan eltűnt a színház repertoárjából, s Tóth Sándornak is mennie kellett. Az általa vezényelt utolsó előadás a Székely Színházban Fényes Szabolcs operettje volt (Az utolsó Verebély-lány, 1947. május 24).
Az egyházi iskolák államosítása (1948) után Tóth Sándor középiskolai tanárként dolgozott tovább, több munkáskórust vezényelt, és munkás- műkedvelőivel bemutatott két nagy sikerű operettet, a Cigánybárót és a Csárdáskirálynőt. 1958-tól nyugdíjazásáig, 1966-ig az Állami Székely Népi Együttes karmestere volt. Tagja lett a Romániai Zeneszerzők Szövetségének, zenét írt táncjelenetekhez, több zenekari feldolgozás és átirat szerzője volt, és 1972-ben bekövetkezett haláláig ezen a téren tevékenykedett.
A Székely Színház legelső karnagyának neve kimaradt mind a 25, mind az 50 éves jubileumi műsorfüzetből. Gergely GézaKollégiumtól a Nemzetiig című színháztörténeti összefoglaló írásában (A vásárhelyi színjátszás története, Színház, 1996/7) említésre sem méltatta működését és szerepét. Úgy tűnik, a legilletékesebbek teljesen megfeledkeztek az operett vásárhelyi hagyományának megteremtőiről, a lelkes műkedvelőkről és Tóth Sándor országos karnagyról, édesapámról, aki a Székely Színház színházavató előadását vezényelte 1946. március 10-én.
*
Szerk. megj.: Virág György emlékiratának szerkesztőjeként, de még inkább színháztörténészi/szakmai elfogultságom okán nagyra értékelem Papp Mária ny. cantotanár tanulmányértékű hozzászólását. Tóth Sándor karnagy leányaként nemcsak gyermeki, hanem szakmai kötelessége is volt megszólalni és elmondani mindazt, amit édesapja, a lelkes és méltatlanul elfeledett zenei szakember négy évtizeden keresztül Marosvásárhely zenei életéért tett. Papp Mária hozzászólásához korabeli dokumentumokat is mellékelt. Alább az az igényes színházkritika olvasható, amely a Tóth Sándor által betanított legelső operett 1927-es bemutatóját méltatja.
Cornevillei harangok
Alig másfél éve, hogy e lap hasábjain szóvá tettük, mennyire szükség lenne egy művésztársaságra, mely a színpadi zeneirodalom kultiválását tűzné ki céljául. Rámutattunk arra a szerencsés körülményre, hogy városunk zenei kulturáltsága folytán (zeneiskola, dalkörök, zenei képzettséggel bíró amatőrök stb.) minden adottság megvan, csupán valakinek meg kellene szervezni a tehetségeket.
Nos, végre előkerült a komoly szervező is Tóth Sándor rom. kath. templomi karmester személyében. Lázas ambícióval gyűjti maga köré az énekesek, a dalárdisták tömegét, kiosztja a Cornevillei harangok stimmjeit, leül a zongora mellé, s három hónapos komoly tanulás után a szkeptikusan várakozó közönség előtt szétmegy a függöny…
Lendületes nyitány, majd egy tömör, fegyelmezett együttes lepi meg szerény dinamikai méretekhez szokott füleinket. A szín pergő élénksége, a precíz összjáték s a zökkenés nélkül egymáshoz simuló jelenetek már az első negyedórában eldöntik az előadás sorsát. A közönség meglepetése nőttön nő, a tapsok mind lelkesebben törnek ki, s az első felvonás után régi meleg premier-hangulatban gyúlnak fel a csillárok.
Nem akarunk részletesen foglalkozni a szereplőkkel, hiszen csupán a napilapok lelkesedő szavait ismételnők. Röviden csak annyit, hogy a kitűnő Bedő Emma s a nagyon komoly jövőt ígérő Máthé Margit, továbbá az intelligensen közvetlen, meleg orgánumú Gámentzy dr., a finoman lírikus Hajdó, aztán régi kedves ismerősünk: a 25-ik műkedvelő évet jubiláló Krón, a nagy sikerrel bemutatkozó Nemes és Fodor István (a színpad pedáns rendezője), végül a kórus minden egyes tagja komoly művészi ambícióval állta meg a helyét.
Az előadás nemes lendülete s a karnagy és szereplők meleg odaadása mellett eltörpülnek a tempók, kihangsúlyozások és a dinamika apróbb mulasztásai. Meg kell állapítanunk, hogy Tóth Sándor és teljes tábora a kezdet kezdetén is messze túl van a középszerűségen, s a start tempója után nincs kétségünk a komoly győzelem felől.
(M. I.)
[Korabeli újságkivágás, betűszignós szerző, jelöletlen megjelenési hely és időpont]
*
Szerk. megj. E kritika, amely érzékeltetni képes a színházi élmény eleven közelségét, nem sokkal a bemutató után jelenhetett meg. Bár a közlésnek sem helye, sem keltezése nem ismert, feltételezem, hogy az [M. I.] betűszignó mögött a zenészcsaládból származó, közismerten sokoldalú Metz István rejtőzhet. A bemutató vasárnapi megismétlését leginkább a jótékonysági cél indokolta.
Mindkét előadás helyszíne feltételezhetően a Transsylvánia Szálló színházterme volt.
A mellékelt, szintén Papp Máriától származó anyagok alapján biztonsággal megállapítható a bemutató időpontja: 1927. szeptember 24., szombat. Ez tehát azt jelenti, hogy téves az eddig feltételezett 1926-os keltezés.
*
Szerkesztői utószó a Virág György- emlékirathoz
Megtisztelő volt számomra Virág György felkérése, amellyel rám bízta színházi tárgyú emlékiratának közreadását és az ezt előkészítő szerkesztői munkát. Megbízóm bizonyosan nem tudhatta, hogy közel másfél évtizeddel ezelőtt volt egy kétéves "kalandom" a Székely Színház archívumba költözött történetével.
A kaland egy kétéves, csoportos színháztörténeti projekt volt (2002–2004), kicsit hosszú, de legalább annyira ambiciózus címmel: A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok. Kutatásvezetőként két egyetemi kolléga (Albert Mária, Balási András), két teatrológus diákunk (Andrészek István, Horváth Beáta) és két színházi alkalmazott (Ferencz Éva, Zeno Fodor) munkáját hangoltam össze. A projekt eredményeit most – terjedelmi okokból – csak címszószerű tömörséggel ismertetem.
Munkánk első, alapozó szakasza a vizsgált időszakban játszott valamennyi bemutató dokumentumainak szigorú időrendbe vétele, majd ennek alapján sorszámozott újrarendezése volt (külön e célra rendelt strapabíró borítékokban). Erre a sorrendre és erre a számozásra épültek rá a projekt második szakaszában azok a névmutatók (indexek), amelyek a Székely Színházban dolgozó bármely színész/rendező/díszlet- és jelmeztervező/zeneszerző/karnagy/koreográfus minden fellépését/munkáját digitálisan visszakereshetővé teszik (az előadások időrendben növekvő sorszáma alapján).
Az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény, illetve egy kronologikusan összeállított plakátkatalógus egészíti ki (325 színlap adataival). A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült kutatás anyaga másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott marad. E kutatás keretében készült el, de végül ettől függetlenített formában jelent meg Horváth Bea adattára, amelynek törzsanyaga a vizsgált korszak bemutatóinak szerepkatalógusa (Színházművészeti Egyetem kiadója, Marosvásárhely, 2006).
A kétéves kutatást finanszírozó Sapientia- Kutatási Programok Intézete – kutatási jelentésünk elfogadása mellett – munkánk kiadását már nem tudta vállalni. Most már be merem vallani: Virág György felkérése, majd a kilencrészes sorozat állandó szerkesztői tennivalói szinte terápiás erővel oldották fel bennem az egykori, be nem teljesült kutatási projekt frusztrációját. Az adattári indexek és statisztikai adatok ismerős, de zárt rendszerét szétfeszítették bennem a gyermekszínész színes emlékei: szerkesztés közben egyre inkább egy időutazás részesének éreztem magam. Otthon lettem a Székely Színház hétköznapjaiban. Köszönet az élményért.
*
A sorozat indulásakor nem üres ígéretként írtam le, hogy a hozzám vagy a szerkesztőségbe eljutó minden dokumentum végül a Székely Színház egyetlen jogutóda, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat archívumába kerül. A nekem küldött/átadott minden fotót – a tulajdonosokkal teljes egyetértésben – másolatban eljuttattam az archívumot gondozó Ferencz Évának, a sorozatot tartalmazó Népújság-számokat pedig személyesen adtam át neki. Saját kérésére itt jelzem, hogy Szabó Duci főiskolai leckekönyvét – amelynek belső címlapját az utolsó részben közöltük – Gáspárik Attila találta meg és adta át a Nemzeti Színház kutatóközpontjának.
A forrásoknak ezt a gondos számon tartását fordított irányban is fontosnak tartom. Kérem, valahányszor a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának honlapján a 2002–2004-es kutatási projektből származó színháztörténeti anyagot vagy adatot használnak, az íratlan pályázati etika szellemében mindig tüntessék fel az egykori projekt finanszírozójának fentebb már jelzett nevét (rövidítve:SAPIENTIA-KPI – K/ 450/2003-2004 kutatási projekt adatai). A Virág György-emlékirat részleteinek átvétele esetén csupán a szerző nevének feltüntetéséhez ragaszkodom.
Lázok János
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 14.
Kisiratos fejlődésének a záloga
Korondi Józsa Erika és csapata
Korondi Józsa Erika, Kisiratos Község RMDSZ-es polgármesterjelöltje egyrészt azért vállalja a megmérettetést, mert erre megkérte Almási Vince leköszönő polgármester, ugyanakkor sok kisiratosi is felkérte a polgármesteri tisztség megpályázására. A nép szava, Isten szava – tartja a közmondás, ezért enged a közakaratnak. Mindenképp folytatni, illetve be kívánja fejezni a folyamatban lévő projekteket, mint például a csatornarendszer kiépítése, az utcák aszfaltozása, a járdáknak a megépítése, a határátkelő útnak a megépítése, a középületek felújítása, illetve az időközben adódó közérdekű terveket szeretné megvalósítani. Természetesen, folytatni kívánja a Kisiratoson meghonosodott színes közművelődési életet is, amit ha lehet, még változatosabbá kíván tenni. Ezen a szinten kötelező a minőség, hiszen Kisiratos a kulturális élet tekintetében a megyebeli magyar lakosságú falvaknak az élén jár. E helyet a továbbiakban is meg akarják tartani, a programokat, ha lehet még gazdagabbá, színesebbé kívánják tenni. A Kárpát-medence legnagyobb népzenei táborát idén IV. alkalommal szervezik meg, amit folytatnak, de a fogathajtó versenyt is igénylik az emberek. A szokásos fesztiválok, bálok mellett valami változatosabbat, maradandót is nyújtani kívánnak a lakosságnak.
Nem csak az elődje, Almási Vince által elkezdett projekteket, kulturális programokat kívánja folytatni, hanem az egész napos készenlétet, szolgálatot is. Polgármesterként állandóan nyitva tartja majd a telefonját, de a hivatalban is nyitva áll majd az ajtaja minden olyan ember előtt, aki a gondjaival meg akarja keresni, segítségre szorul. A hivatalban eltöltött több mint 2 évtizedet a tanulásra, a tapasztalatszerzésre használta, ezért bízik abban, hogy minden tekintetben megfelel majd a polgármesterrel szemben támasztott elvárásoknak. RMDSZ-es csapata, Andó Antal, Kiss József, Halai Attila, Andó László, Antaluta Petra, Miklós Tibor, Almási Gábor, Dani Lajos, Lőrincz Lajos, Kiss Lajos, Tóth Hajnalka, Szatmári Attila, Csiki Tamás és Németh Emese támogatásával biztosítani fogja a település töretlen fejlődését, a lakosság életminőségének a javítását. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kisiratosiak június 5-én egységesen szavazzanak a tulipánra, a legrátermettebb csapatra.
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)2016. május 14.
Valóság és illúzió a Heliosban
A Helios Galériában május 12-én nyílt meg a Temesváron élő és alkotó hivatásos magyar képzőművészek közös kiállítása. A XXI. Bánsági Magyar Napok keretében megvalósult tárlatot Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke és Szekernyés János, a Képzőművészek Szövetségének helyi elnöke nyitották meg.
A hatalmas érdeklődést kiváltó tárlatnyitón Szász Enikő köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a 24 művész alkotásait bemutató, immár 21. alkalommal megrendezett kiállításon először láthatunk divatkreációkat, Péter Ildikó divattervező gyönyörű munkáit. A divattervező hölgy, aki argentin tangóoktatással is foglalkozik, partnerével, Corneliu Cojereannal egy látványos táncbemutatóval örvendeztette meg a tárlatnyitó közönségét.
Az évszázados temesvári magyar művészeti hagyományok történetét Szekernyés János helytörténész, műkritikus elevenítette fel. „Bátran elmondhatom, hogy a temesvári magyar művészek eddig látott 21 közös tárlata közül ez az egyik legsikerültebb, ha nem éppen a legsikerültebb” – mondta Szekernyés János, aki szerint tematikailag és műfajilag is rendkívül változatos ez a kiállítás, másrészt a korábbi évekhez viszonyítva magas és egységes színvonalat képviselnek az alkotások. „A munkákon észrevehető az absztrakt felé való törekvés, még azon alkotások esetében is, amelyeken még felismerhető a valósághoz való kötődés. Úgy vélem, nemcsak a kiállítás címének köszönhető, hogy az illúzió felé mentek a művészek, hanem inkább annak, hogy egy nagyon határozott, pregnáns, expresszív kifejezésre törekedtek” – mondta a kiállított munkákat értékelő Szekernyés János.
A Valóság és illúzió című kiállítás 2016. május 25-éig tekinthető meg a temesvári Helios Galériában.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2016. május 14.
Közösségi hálózatot építhetnek, értéket teremthetnek
Erdélyben is elkezdik működésüket a Civil Információs Centrumok
Négy erdélyi városban kezdik el tevékenységüket a Civil Információs Centrumok – jelentette be tegnap Kolozsváron a K Plusz közösségi térben tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Magyar Ifjúsági Értekezlethez (MIÉRT) tartozó ifjúsági szervezetek által működtetett központok mindegyike másfél millió forint támogatást kap a magyar kormánytól. A Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum közvetítésével Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben és Kolozsváron alakultak olyan központok, amelyek a pályázati lehetőségek figyelésével, tájékoztatással segíthetik a többi civil szervezetet. Kiemelt feladatuk a magyar és a külhoni magyar civil szervezetek közötti kapcsolatok fejlesztése, a közösségépítés, a fiatalok itthon maradásának, a közfoglalkoztatás eredményességének elősegítése.
Soltész Miklós: a hálózattal a megmaradást akarjuk segíteni.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
STEPS táncfesztivál és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron
Nemzetközi színvonalú, formabontó és hagyományőrző előadásokban lehet részük a zene és a tánc kedvelőinek május 16-a és 23-a között Kolozsváron, a STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál rendezvénysorozatán.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül: a produkciók a szenvedély, a technika, a zene, a színpadi kép és természetesen a tánc szoros összefonódása révén igyekeznek mindennapi valóságunkra, jelenünkre reflektálni. A rendezvény célja – többek között – a kolozsvári kulturális élet gazdagítása, olyan alkotások révén, amelyek a mozgás által tudnak maradandó élményt nyújtani, és személyessé tenni a kapcsolatot befogadó és előadó között.
A Sapientia EMTE stúdiójában május 16-án, hétfőn este 8 órától az Andreea Gavriliu rendezésében készült Zic Zac című előadás tekinthető meg, amely egyedülálló a román táncszínházi hagyományban, és számos díjat nyert az elmúlt időszakban.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
Száz éve született Méhes György
Száz éve, 1916. május 14-én született Méhes György (eredeti nevén Nagy Elek) Kossuth-díjas író. Székelyudvarhelyen látta meg a napvilágot, ahol édesapja ügyvédként dolgozott. 1917-ben a család Kolozsvárra költözött, tanulmányait a kolozsvári református gimnáziumban végezte. Érettségi után az I. Ferdinánd Tudományegyetemen tanult jogot, de érdeklődése a színház felé fordult. Ideje nagy részét az egyetem könyvtárában töltötte, ahol elsősorban színháztörténeti munkákat tanulmányozott.
Az egyetem elvégzése után az Új Cimbora című lapnál dolgozott, majd 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként néhány hónapot Budapesten töltött. 1938 és 1944 között a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, eleinte színikritikái, később politikai publicisztikái, rövidebb humoros, szatirikus írásai is megjelentek.1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
Egy távoli emlék töredékei – ismét műsoron a ZUGban
Május 16-án este 7-től ismét játssza a Shoshin Színházi Egyesület az Egy távoli emlék töredékei című előadását. Az előadás a kommunizmus hagyatékából dolgoz fel részleteket, azzal próbál párbeszédbe elegyedni. Helyszíne a Váróterem Projekt által működtetett ZUG.zone (Traian u. 40-42 sz.)
„Amik most vagyunk, az a múlt egyenes következménye. Viselkedésünk, tetteink, reakcióink, gesztusaink, szavaink. Ebből kifolyólag a múltat dialektikus módon kell vizsgálnunk – szorosan összekapcsolva a jelenidejűségünkkel. A színház önmagában képes megfejteni és megválaszolni ezeket a kérdéseket – vallja a rendező, Köllő Csongor.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
Kolozsvári díjazottjai is vannak a Magyar Zene Fesztiválnak
A bukaresti zenei életben márkanévvé vált és magát a magyar zene romániai ünnepévé kinövő Magyar Zene Fesztivál 12. kiadása rendkívül változatos zenei programot kínált a közönségnek, amely a verseny mindhárom estjén végighallgatta a fellépő fiatalok háromórás programját, olvasható a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet sajtóközleményében.
A május 9. és 12. között megszervezett Magyar Zene Fesztivál zsűrijének, illetve közönségének döntése alapján a zongoristák vitték el a pálmát. Első díjas lett a verseny legfiatalabb résztvevője, Ionuţ Diaconu, a bukaresti George Enescu Zeneművészeti Középiskola 12. osztályos tanulója, aki Liszt Ferenc két alkotása mellett Bartók Zongoraszonátáját adta elő, és aki a római Collegium Hungaricum-ban tartja majd ősszel jutalomkoncertjét. A második díjat Abel Edison Corban, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem mesterképzős hallgatója vitte el, Bartók zongorára írt I. Rapszódiájával. A Magyar Zene Fesztiválon tavaly is versenyző Corban a Párizsi Magyar Intézetben tartja jutalomkoncertjét. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott harmadik díjasok, Munkácsi Dóra és Bordos Kinga, Bartók Béla Csodálatos mandarin című szvitjével győzték meg a zsűrit. Ők a Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet. Voksával a közönség egy intézeti koncert erejéig Lucia Cristina Iordachét hívta vissza, aki Felix Mendelssohn Bartholdy egyik műve mellett Bartók Béla op. 14-es Szvitjét adta elő.
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
Három ember, három kor – ugyanazok a dilemmák
Bánffy Miklóstól Domokos Gézán át Markó Béláig
A 20. századi romániai magyarság két jelentős személyiségét, gróf Bánffy Miklóst és Domokos Gézát, az RMDSZ első elnökét hasonlították össze azon a csütörtök esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélgetett Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel. A Minerva Művelődési Egyesület székhelyén zajló eszmecserén kiemelték a három politikus életpályája közötti hasonlóságokat és különbségeket, de aktuálpolitikai kérdések (autonómia, önkormányzatiság, parlamenti demokrácia, etnikumközi viszonyok) is felmerültek.
„Két olyan politikus elődről van szó, akikhez Markó Béla viszonyíthatta önmagát, mind az adott helyzetet, mind pedig a cselekedeteket illetően” – vezette fel a beszélgetést Tibori Szabó Zoltán, átadva a szót Markó Bélának. Az RMDSZ volt elnöke szerint első látásra különösnek tűnik Domokos Gézát Bánffy Miklóshoz viszonyítani, hiszen Bánffy Miklós arisztokrata, monarchista politikus volt, míg Domokos Géza származásában, indulásában és későbbi politikai krédójában is más programot látszik képviselni. Kettőjüket viszont összekapcsolja a politika módszertana, eszköztára. Amikor pedig lehetőségük volt, használták is ezt a többség-kisebbség viszonyának rendezése érdekében – fejtette ki Markó Béla.
„Két teljesen különböző személyiségről, más politikai iskoláról van szó. Bánffy Miklós és Domokos Géza más politikai közegben dolgoztak, politizáltak. Sokszor az volt a benyomásom, hogy Domokos politikusalkat volt kiadóigazgatóként is. Politikai értelemben ő tartotta a hátán ezt az intézményt, amelynek üzemeltetésében utolérhetetlen bajnok volt. Domokos nem akkor lett politikus, amikor az RMDSZ elnöke lett, hanem már azelőtt 25 évvel, amikor nem lehetett ellenzéki, és a kor zsargonjában kellett érvelnie. Meggyőző ember volt, aki az 1989 utáni feszült, nyársat nyelt politikusi világban könnyeden társalgott. Domokos például sokkal jobban érezte a román közeget, mint Bánffy. Fel kell tennünk azonban a kérdést: háttérszálakat húzogató politikus volt?” – vetette fel H. Szabó Gyula.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2016. május 14.
Márton Áron ma is példakép
A közösség szolgálatában címmel Márton Áron püspök példamutató életét és tevékenységét bemutató kültéri kiállítás nyílt péntek délután Csíkszeredában.
Az esős időjárás miatt a szabadtéri kiállítás megnyitóját fedett helyen, a megyeháza oszlopcsarnokában tartották meg. Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőjében rámutatott arra, hogy a mindennapok küzdelmeiben szükségünk van valódi példaképekre, akik kiemelkedő személyiségükkel erőt adhatnak számunkra is. Ilyen kiemelkedő példaképként áll az egész magyar nemzet, sőt a keresztény Európa előtt is a székelység nagy szülöttje, Márton Áron püspök.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint Márton Áron élete és tevékenysége megmutatja számunkra azt az utat, amit járnunk kell. „Márton Áron kiállása az elesettekért, a kisebbségben élőkért, a vallásukban elnyomottakért azt mutatja, hogy szeretettel és megértéssel kell fordulnunk embertársaink felé” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömét fejezte ki, hogy a megyei tanács is csatlakozott a Márton Áron Emlékév megszervezéséhez, hiszen egy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki a mai fiatalok számára is példakép. Ő volt az, aki nemcsak annak a kornak az embereihez szólt és tanított tiszteletre, hitre és becsületre, hanem az utókornak is üzent. Mi is erőt meríthetünk munkásságából – fűzte hozzá az alelnök.
Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója a Márton Áron Emlékév pozitív hatásait emelte ki. „Konferenciák, diákvetélkedők, dokumentumfilmek, állandó és időszakos kiállítások, szobrok és emlékművek figyelmeztetnek arra, hogy Márton Áron nem csupán a XX. század nagy katolikus püspökeinek egyike, hanem népével való szoros kapcsolata miatt sokak számára ő volt a Püspök” – mondta Lázár Csilla.
A kiállítást megáldó Darvas-Kozma József esperes-plébános emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 1949. május 15-én Márton Áron püspök a csíkszeredai Szent Kereszt templomban több mint négyszáz fiatalt bérmált meg. „Márton Áron által a XX. században itt Erdélyben és a Kárpát-medencében több lett a jóság, a fény és a szeretet” – zárta gondolatait az esperes.
A Márton Áron Emlékév megszervezésére a Magyar Országgyűlés 80 millió forintot különített el, ebből valósulnak meg a rendezvények. Az emlékév fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, mindketten részt vesznek vasárnap a Márton Áron-szoborcsoport avatóünnepségén a csíkszeredai Szabadság téren.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro2016. május 14.
Lelki közösséggé fejlődtek a zarándokok
Három zarándokvonat hozta el több mint kétezer utasát idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve, az összetartozás örömét megtapasztalva jöttek a Szűzanyához.
Szombat reggel először a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra, utasait Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Szarka Gábor konzul köszöntötte. „Az út nem egy egyszerű vonatozás, hanem egy lelki közösséggé való fejlődés volt” – mondta a konzul, emlékeztetve arra, hogy a csíksomlyói nyeregben mindig jó megtapasztalni, milyen jó együtt lenni magyarként és keresztényként.
„Az önök utazása a nemzeti összetartozást is jelképezi, hisz magyar nemzetünk erejét és összetartozását növeli. Útjuk során a megállók azt szolgálták, hogy hitet, reményt és szeretetet adjunk egymásnak. Minderre nagy szükség van most, amikor az itt élő magyaroknak naponta kell megküzdeniük azért, hogy használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megvédjék saját igazukat” – mutatott rá Szarka Gábor.
A konzul kérte a zarándokokat, emlékezzenek meg Márton Áron püspökről is, aki 120 éve született Csíkszentdomokoson, és akinek köztéri szobrát vasárnap avatják fel Csíkszeredában. Egyúttal arra is kérte őket, Csíksomlyón azért is imádkozzanak, hogy Európa térjen vissza keresztény gyökereihez.
A vonattal érkezett zarándokoknak Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosa elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely történetét, majd imájában arra kérte a mindenható Istent, hogy segítse útjukat, és örömmel érkezzenek meg zarándoklatuk céljához, a csíksomlyói Szűzanyához.
Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent Márton-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„Nagyon szép volt az út, én most vagyok másodszor itt. Ide érdemes volna mindig eljönni” – mondta kérdésünkre a Borsod megyéből érkezett Harkály Endréné. A szegedi Földesi Árpád nyolc éve volt utoljára a búcsún, ez volt az első útja a zarándokvonattal. „Szép volt, érdekes volt, volt benne minden, ami egy zarándokúthoz kell” – vélekedett.
„Tíz évvel ezelőtt voltam már itt. Nagyon jó volt az utazás, ez volt az első alkalom, hogy a zarándokvonaton utaztam. Olyan jó látni együtt a magyarokat, és mindenkit, aki részt vesz a zarándoklaton. Nagyon jó látni, hogy mindenki örül, hogy itt lehet, és lelkileg feltöltődik. Ebben szerettem volna részt venni” – osztotta meg gondolatait az Egyesül Államokból, Floridából érkezett Apáthy László.
Kovács Attila
Székelyhon.ro2016. május 14.
Összekapaszkodva imádkozzunk
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – kérte szentbeszédében Csintalan László kanonok, főesperes, csíkdelnei plébános. A csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka rámutatott, a megváltásban Jézusnak az imádása központi helye a keresztény ember hitéletének és lelki életének egyaránt. Ugyanis ha Krisztus előtt összekapaszkodva tudunk imádkozni, akkor abból tényleg megváltás van az egyes ember, a család, a közösség és a nemzet számára is.
A gondviselő Jóisten irgalmasságáról elmélkedett a csíksomlyói pünkösdi búcsús szentmise prédikációjának elején Csintalan László. Elmondta, az irgalmasság évében vagyunk, és a Jóisten gondviselő jósága, irgalmassága megnyilvánul a teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is.
Szentbeszédében a szónok az áldásról is beszélt. „Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne az élővilágot és természetesen benne engem, az embert is. És azt mondotta, akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. Az embereken keresztül pedig megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és azt mondta, akarom, hogy szülőföldeden élj, és még jobban élj.
Ezt az áldást érezzük most a Jóisten gyönyörű teremtett világában, e csíki tájban, ahol ezt a teret betöltöttük, és onnan Isten áldását, a boldogságos Szűzanya áldását akarjuk magunkkal vinni, hogy betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük. A családi ház, a falu, a város életterét, az országnak az életterét, mert Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítenünk ahhoz, hogy otthon is családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal is mint egyházközség, és így egyesülve egész népemmel összekapaszkodva imádkozzunk Isten áldását kérve, hogy a nekünk adott életteret betöltsük. Hogy ne maradjon beszegezett ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon megfogyatkozott ország, szülőföld. Be kell töltenünk életterünket.”
A kanonok rámutatott, a Szentlélek ihlette a teremtő Istent, amikor a gyönyörű somlyói tájat megteremtette, és Ő ihlette, amikor a teremtés koronáját, az embert megteremtette. Isten a Szentlélek erejével bocsájt bűnöket, és az Ő erejével adja át az apostoloknak, rajtuk keresztül püspököknek, papoknak a megbocsájtó hatalmat.
„A Jóistennek személyes irgalmasságát személyem iránt ebben tapasztalhatom meg leginkább, amikor nekem személyesen, bűnös embernek nagy vétkeket, kisebb vétkeket megbocsájt. Igen, mert esélyt lát bennem arra, hogy én is a Szentlélekkel közreműködjek, jót gondoljak, jót beszéljek és cselekedjek. Mert a Szentlélek inspirál, a Szentlélek ihlet. Megcsodáljuk a művészetben ezt, zeneműben, gyönyörű szobrokban, de megcsodálhatom saját magamban és embertársaimban is, amikor a Szentlélekkel közreműködök.”
Kiemelte, az irgalmasság lelki cselekedeteiben ez is benne van: az ellenünk vétőknek megbocsájtani. Imádságunk csak úgy nyer meghallgatást, ha meg tudunk bocsájtani.
A szentbeszéd végén a búcsú szónoka a Jóisten áldását kérte. „Isten áldd meg a magyart, belénk vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai. Áldd meg a keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk, oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk, hétköznapjaink is a Te dicsőségedet szolgálják. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről évre egyre kevesebb gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért kivándorolnak, kényszerülnek arra, hogy elhagyják szülőföldünket, mert családjaink szétzüllenek, mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi élethez szükségeset is nélkülözniük kell. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk, mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk. Érdemtelenségünk tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek, boldogságos somlyói Szűzanyánk, áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt! Ámen.”
Péter Baáta
Székelyhon.ro2016. május 14.
Élőben követhető a csíksomlyói búcsú
A Duna élőben közvetíti az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét. Ha nincs tévé közelében, a hirado.hu-n is nézheti a közvetítést.
A búcsú napján a hívek Máriát dicsőítő énekkel, körmenettel érkeznek, először mindig a gyergyóalfalvi keresztalja. A felvonulás ezután az érkezés sorrendjében történik, a menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz, és a kegytemplom után kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányában közelíti meg a mise helyszínét.
A menet számos hagyományos egyházi jelvényt visz magával: középtájt, a főpapok előtt helyezik el a nép által labóriumnak nevezett labarumot, mely az ókorban Nagy Konstantin császár győzelmi jelképe volt. A 30 kilogramm súlyú tárgyat a hagyomány szerint a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja emeli magasba, ami nem kis teljesítmény.
Amikor a labarum a Kissomlyó hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az Egészen szép vagy Mária című éneket, amit főpapi áldás követ. A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét, és megkezdődik a mise.
A búcsúról hazatérők búcsúfiát visznek magukkal: kizöldült nyírfaágat, emléktárgyat, a gyerekeknek szánt ajándékok közül az egykor kultikus eledelként számon tartott mézeskalács a legnépszerűbb. Az irgalmasság szentévében tartott idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: "Üdvözlégy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!"
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be, a szentbeszédet pedig Csintalan László csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános mondja. Az ünnepi szentmisét a Duna tévécsatorna és az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti.
maszol.ro2016. május 15.
Ezrek jelenlétében áldották meg a Márton Áron-szoborkompozíciót
Csíkszereda Szabadság terén, az egykori város origójának számító helyen, ahol – amint Ráduly Róbert Kálmán lemondott polgármester, a kezdeményező Márton Áron Katolikus Férfiszövetség képviseletében elmondta – egykoron kápolna, később milícia- és szekuritáté-székhely is állt, pünkösdvasárnap szoborcsoportot avattak. A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áront, Erdély szent életű püspökét, valamint egy bérmálkozó fiatal lányt és annak keresztanyját megörökítő alkotás leleplezési, megáldási ünnepségén több ezren vettek részt.
Mi csíki székelyek ezen alkotás létrehozásával hálánkat szeretnénk leróni nemzetünk nagy fia, Isten szolgája, Márton Áron előtt születésének 120. évében, a Magyarország kormánya által az ő személyének szentelt évben – hangzott el a felvezető beszédben, majd Antal Attila csíkszeredai alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, mondott köszönetet a szobor megálmodóinak, alkotóinak, a megvalósulást támogatóknak. „Az alkotással nemcsak Áron püspöknek állítunk emléket, nemcsak a keresztény nagykorúvá válást állítjuk a középpontba, de a székely anyának, keresztanyának, a bölcs tanítóra felnéző és a krisztusi életet követő ifjainknak is, hiszen ezek a legfontosabb örökségeink, ez a jövőnk záloga” – hangsúlyozta Antal.
Tamás József püspök egy embertpróbáló időszak kiemelkedő egyéniségeként mutatta be Márton Áront, aki példaértékű magatartásával tartotta a lelket az emberekben, akinek személyével egy egész nemzet gazdagodott. Miért éppen bérmáló püspököt ábrázol a szobor, és miért épp ezen a helyen – tette fel a kérdést. „A bérmálás fontos ténykedése egy püspöknek, ilyenkor kerül közvetlen kapcsolatba a híveivel, és Márton Áron bérmaútjai diadalutaknak számítottak, főként fogságból való szabadulása után, mint Jézusnak Jeruzsálembe való bevonulása – vont párhuzamot. Arra biztatott, lépjünk a nyomába: vállalva hitünket, örökségünket.
Áder János magyar köztársasági elnök szerint a szobor, amely immár Csíkszereda főterét díszíti, a püspököt a rá legjellemzőbb mozdulattal örökíti meg: „védelmező, útra bocsátó gesztusa üzen minden magyarnak, hívőnek és nem hívőnek, légy bátor, őrizd a magad méltóságát és tiszteld a másokét, légy hű a hazádhoz”. Ünnepi beszédét egy Kányádi-idézetre építve kiemelte: „Márton Áron megtapasztalta, milyen kiállni mások elé, vezetni a népet. Tudta, milyen hadvezérnek lenni, amikor az embernek más fegyvere sincs, csak az igazság… Tudta, hogy lehet félelem nélkül is élni, és azt is, hogyan lehet gyengének látszani, mégis erősebbé válni a fogvatartóknál, hogyan lehet elveszíteni a szabadságot, mégis lélekben szabadnak maradni…” A boldog emlékű püspök szavait idézve biztatott: „Legyetek az igazság védői és a szeretet apostolai, álljatok az őrhelyen, ahová küldettetek, hősi elszántsággal.”
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Márton Áront a magyarság és a kereszténység egyik nagy formátumú személyiségeként mutatta be. Hangsúlyozta: hozzá hasonlóan minden felelősen gondolkodó vezetőnek elsősorban a saját közössége, a saját nemzete iránt van felelőssége, kötelezettsége. „Kereszténység nélkül nincs Európa, Márton Áron nélkül nincs Székelyföld, Székelyföld léte nélkül nem volt és nem lehet jövendője magyar nemzetünknek” – mondta.
A szoborkompozíciót megáldó Jakubinyi György érsek Márton Áron jelmondatának – Non recuso laborem, azaz Nem futamodom meg a munkától/ a szenvedéstől – fényében emlékeztetett a nagy püspök életútjára. A szoboravató ünnepség a koszorúk elhelyezésével és a himnuszok eléneklésével zárult.
Mint arról már többször is írtunk, a Márton Áron-szoborcsoportot Tövissi Zsolt tervezte, a makettet és portrét pedig Sárpátki Zoltán készítette. A művet Lakatos Pál Sándor öntötte ki bronzból, a talapzatot pedig a csíkszeredai ING Service Kft. alakította ki.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro2016. május 15.
Áder János Csíkban: menj, teremj sokszoros gyümölcsöt!
Áder János köztársasági elnök jelenlétében avatták fel Csíkszereda főterén Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök szobrát. Ünnepi beszédében Áder János kijelentette, Márton Áronnak a szobor által megörökített útra bocsátó gesztusa üzen minden magyarnak.
Azt üzeni: „Menj, teremj sokszoros gyümölcsöt! Légy bátor félelem nélkül élni! Ne add a szíved gyűlöletre! Őrizd a magad méltóságát és tiszteld a másét! Légy hű a hazádhoz és a neked rendelt hivatáshoz!"
Az államfő a székely püspök helytállását felidézve az MTI szerint kijelentette: „A tiszta lelkületű embert onnan lehet nagy bizonyossággal felismerni, hogy minden elnyomó hatalom ellenséget lát benne.(...) Mert a tiszta ember hitét nem lehet megtörni. Erkölcse nem eladó. Mert jósága, állhatatossága bátorsággal tölt el másokat is".
A köztársasági elnök felidézte, hogy 1944-ben a Gyulafehérvárról román útlevéllel érkező Márton Áront a magyar rendőrparancsnok utasította ki Kolozsvárról, amikor súlyos szavakkal ítélte el a zsidók elleni bűntetteket, és tiltakozott a deportálások ellen. „Márton Áron gyalogosan hagyta el Kolozsvárt. Csendes léptei azt üzenték: az emberéletről nincs alku. Nincs méricskélt gyilkosság, nincs viszonylagos népirtás" - fogalmazott Áder János.
A püspöknek azt a nézetét is megemlítette, hogy a „népért végzendő munka nem külön foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együtt járó kötelesség". Mint fogalmazott, a püspök hadvezérként állt gyülekezete, egyháza, közössége, népe elé, és szolgája lett mindenkinek.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Márton Áron a népéért vállalt küzdelemben „emelkedett fehér vértanúvá". Az Európára nehezedő migrációs nyomásra utalva kijelentette: ma is minden felelősen gondolkodó vezetőnek elsősorban a saját népe, nemzete iránt van felelőssége. „Kereszténység nélkül nincs Európa, Márton Áron nélkül nincs Székelyföld, Székelyföld nélkül nem lesz és nem lehet jövendője a magyar nemzetnek" - állapította meg Lezsák Sándor.
A szoborállítást kezdeményező Márton Áron római katolikus férfiszövetség tagjaként felszólaló Ráduly Róbert, Csíkszereda korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy miért van jó helyen a püspök szobra a város főterén. Mint mondta, a szobor helyén korábban kápolna, majd a kommunista politikai rendőrség székháza állt. A reményvesztettség cáfolatának tekintette, hogy „Márton Áronnak a csíkiak a milicia és a securitate (a kommunista erőszakszervek) hűlt helyén állítanak szobrot".
A volt polgármester kijelentette, Márton Áron szilárd programot hagyott hátra, melynek része a teljes körű önrendelkezés. „Márton Áront követve ez nem a legtöbb, hanem a legkevesebb, amit el kell érnünk” – fogalmazott Ráduly Róbert.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek azt idézte fel, hogy Márton Áront a kommunista román hatalom is tisztelte az őszinte és mindig nyílt kiállásáért. A püspök nyugdíjba vonulási kérésének az elfogadásáról pedig nem a szentszék kancelláriáját vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött táviratot, melyben „az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának" nevezte.
A szoboravatóra összegyűlt több ezres tömeg Márton Áron hangját is meghallgathatta, melyet 41 évvel ezelőtti csíkszeredai bérmáláson rögzítettek. A felavatott szobor is bérmáláson ábrázolja a székely püspököt, amint áldást ad egy bérmálkozó lánynak, akit bérmakeresztanyja bátorít. Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművész alkotását Lakatos Pál Sándor öntötte bronzba. A szoboravatásra a magyar kormány által meghirdetett Márton Áron-emlékév keretében került sor.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt – emlékeztet az MTI. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.
kronika.ro2016. május 15.
Pünkösdvasárnapi napfelkelte Csíksomlyón
A csíksomlyó búcsú hagyományaihoz tartozik, hogy a szombati virrasztás után pünkösdvasárnap hajnalán a csángók kivonulnak a két Somlyó közti nyeregbe, hogy a felkelő napba nézzenek.
Táncos Vilmos néprajzkutató szerint a felkelő napba nézés hagyománya a csíksomlyói búcsú egyik legismertebb és legtöbbet vitatott jelensége. „Ez a népszokás a helyhez és időhöz kötődő ritualizált közösségi látomások sajátos formája. Kétségkívül igen archaikus és egészen ritka népszokásról van szó, amelyet a legarchaikusabb vallásos kultúrájú etnikai csoportok gyakorolnak” – számoltunk be korábban A csíksomlyói kegyszobor Barátból származó legendájának nyomában című riportunkban.
Tamás Attila
Székelyhon.ro2016. május 15.
Anyaországi hozzájárulás a székely hokiakadémiához
Székelyföldi Jégkorong-akadémia létrehozását és magyarországi támogatását jelentette be vasárnap egy csíkkarcfalvi sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
A Magyar Jégkorongszövetségben elnökségi tagsággal rendelkező államtitkár bejelentette: a magyar kormány több év alatt 1,5 milliárd forinttal támogatja a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát, amely csíkkarcfalvi székhellyel, a római katolikus egyház által létrehozott alapítványi keretben jön létre.
Az MTI által idézett államtitkár történelmi sikernek nevezte, hogy a magyar jégkorong válogatott szombaton legyőzte Fehéroroszországot, és kijelentette: ez nem sikerülhetett volna a székelyföldi jégkorongozók sok éves hozzájárulása nélkül.
Soltész Miklós elmondta, a támogatás egy részét beruházásokra, másik részét pedig szakmai programokra szánják. Az akadémia működését évi 225 millió forinttal támogatják, és már a 2016-os évben mintegy 613 millió forint támogatás érkezik Székelyföldre. Az akadémia székhelye Csíkkarcfalván lesz, de a támogatásból a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi jégkorongozók is részesülnek. Az államtitkár hozzátette, ezt nem támogatásnak, hanem a székely hokinak szóló köszönetnyilvánításnak kell tekinteni.
Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, a Román Jégkorongszövetség korábbi elnöke elmondta, jelenleg 500 gyermek jégkorongozik Székelyföldön, és a támogatás célja az, hogy tíz év alatt megkétszerezzék a hokizó gyermekek számát.
kronika.ro2016. május 15.
Erdély über alles?
Merem remélni, hogy teljesen akaratán kívül evezett veszélyes vizekre Csintalan László, kanonok, főesperes, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, amikor az élettér betöltésének szükségességéről értekezett ünnepi beszédében, összekapcsolva ezt a rendkívül rossz napokat látott fogalmat a szülőfölddel. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.
Merem remélni, hogy teljesen akaratán kívül evezett veszélyes vizekre Csintalan László, kanonok, főesperes, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, amikor az élettér betöltésének szükségességéről értekezett ünnepi beszédében, összekapcsolva ezt a rendkívül rossz napokat látott fogalmat a szülőfölddel. Ugye mindenkinek egyértelmű, hol van a bibi? Ha elsőre nem, akkor segítek, írom németül: lebensraum. Hitler – Karl Haushofer nyomán – azt a, nagyjából egész Európát lefedő, területet nevezte így, ahol szerinte az árja fajnak elvitathatatlan joga van uralkodni. Röviden, és bizonyára hiányosan összefoglalva: a lebensraum, azaz az élettér adta a náci birodalmi politika eszmei alapját. Természetesen egy pillanatig sem szeretném azt állítani, hogy Csintalan László náci lenne, annak ellenére sem, hogy bizonyára ismeri az élettér kifejezés huszadik századi alkalmazástörténetét. Egész egyszerűen csak ijesztően sokakhoz hasonlóan feltehetően úgy gondolja, hogy bizonyos kifejezések átírhatóak, hogy a többek között Észak-Erdély visszacsatolásával fémjelzett Horthy-korszak szavait problémamentesen lehet polírozni. Pedig, mint ahogy azt Esterházy Péter leírta az egyszer már általam is idézett A szavak csodálatos életéből című esszében, nem lehet: „Ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése. Ha az élettér kifejezést mérnök vagy belsőépítész használja, nem történik semmi. De ha már a magyarság életteréről beszélnénk, szándékaink legyenek bár a legnemesbek, ott üvölt a szó mögött az egész náci vircsaft. Vagy finoman szólva nem szerencsés a romák lakásproblémájának végső megoldásáról beszélni, egyrészt mert nyilvánvalóan hazudnánk, másrészt azonnal betemetne minket az Endlösung nyomasztó árnya. Tévedés ne essék, ez nem politikai, hanem nyelvi kérdés. (Bár az igaz, hogy az meg politikai kérdés...) A nyelv erősebb.”
Óvatosan említem meg, hogy Esterházy szerint ezen tények ismerete „nem írói szakföladat, hanem mondhatni hazafias kötelesség, mindenesetre szükséges (ha nem is elégséges) föltétele az európai társalgásnak.” Ehhez csak annyit fűznék esetleg hozzá: már ha igény van még európai társalgásra…
Itt akár abba is hagyhatnám, viszont fontosnak tartom felhívni a figyelmet az életterezés mögött rejlő világkép másik nagy veszélyére is, márpedig arra, hogy a kapcsolódó jelentéstartalmak nélkül is rendkívül kontraproduktív. Önmagánál fogva, a logikája miatt.
Ha van élettér, ahol magyarként élni lehet és kell (Isten akaratából), akkor kimondva-kimondatlanul van haláltér is, ahol pont ugyanennek az ellentéte történik. Magyarán, ha kilépek az élettérből (megszűnik, átminősül az élettér önnön ellentétévé), akkor elfogy a levegő, meg fogok halni. Ez már önmagában elég szigorú, viszont ha mindezt nem valamiféle erkölcsi törvények által körberajzolt eszmei térként fogom fel, hanem megmásíthatatlanul földrajzi koordinátákhoz kötöm (összekapcsolom a szülőfölddel), akkor pedig egyenesen elrémítő. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy efelett a szülőföld felett kilátástalanul egy másik nép gyakorol hatalmat, akinek ez nem szülőföldje, ergo nem Isten akaratából van itt, (tehát nem isteni erők támogatják), mégis úgy tűnik, hogy nyerésre áll, akkor ebben a kontextusban „A nagy világon e kívül: Nincsen számodra hely” maga az össznemzeti gyomorvérzés.
Nem hiába éltem ezzel a példával, hiszen ha a folyamatos stressz az emberi testre bizonyítottan egészségkárosító hatással bír, akkor feltételezem, a nemzettest sincs ezzel másképp. Ha a szülőföldemre, mint veszélyeztetett életfeltételre gondolok, akkor másra sem vagyok képes, mint fehéredő bütykökkel markolom, és vadul hadonászni kezdek, ha valaki közelít. Ha adottságként folyton ül mellettem egy idegen, és jó közérzetével szemtelenül kérkedik (sok esetben szintén valami frusztráció okán), akkor pedig élettevékenységeim valamiféle permanens vitustánccá olvadnak össze. Ez a gondolkodásmód egész egyszerűen káros, sőt végzetes téveszme, amivel nem is lenne feltétlenül nehéz leszámolni. Tudniillik könnyen belátható, hogy az ember nem szülőfölddel él, hanem levegővel, étellel és itallal, hívőként pedig mindezek fölött Isten igéjével. Természetesen csodálatos ajándék, ha mindezt a szülőföldjén teheti, az ősei és a közössége által kitaposott ösvényeken (öröklött kultúráját megélve, teljes gazdagságában megismert anyanyelvén gondolkodva) pillantgathat a lét titkai után. Ajándék, amit örömmel és hálával érdemes élvezni, nem pedig kapaszkodni belé, félelemmel és dühvel telten.
Már csak azért is, mert az ember életéhez hasonlóan egy nemzet élete is véges, legalábbis a történelem eddigi népei ezt bizonyítják, nem valószínű, hogy a magyarság lesz az első, amely ezt a törvényt felülírja. A sírva megénekelt, folyton mantrázott nemzethalál természetes folyamat, éppen ezért nincsen benne semmi rémítő, a tőle való félelem nem mehet az élet rovására. Az élet pedig egészségben jellemzően tovább tart, mint félelemben és haragban.
Ezen, ha máskor nem is, de a Szentlélek kiáradásának, a szeretet határtalanságának ünnepén talán érdemes picit elgondolkozni, hiszen efelett örvendezni utazott olyan sok jó keresztény magyar ember Csíksomlyóra, ugyebár…
erdelyiriport.ro