udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 4141-4170 | 4171-4200 | 4201-4230 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. június 16.
Hetven településen mentettek ki az árvíz miatt bajba kerülteket
Hetven településen volt szükség a tűzoltók segítségére a bajba kerültek megmentésében, illetve az árvíz sújtotta területeken homokzsákok pakolásában – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tegnapi közleményéből.
A közlemény szerint a tűzoltók Fehér, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dolj, Gorj, Hunyad, Maros, Neamt, Olt, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vâlcea megyei árvíz sújtotta településeken mentettek ki bajba került embereket, segítettek a homokzsákokból történő gátak építésében. Segítségükre voltak a csendőrök, rendőrök, önkéntesek, illetve a helyhatóságok emberei.
A bihari tűzoltók három, 35 és 50 év közötti személyt mentettek meg, akik az áradás miatt a Fekete-Körösön kialakult szigeten rekedtek. A katonai tűzoltók felfújható motorcsónakkal közelítették meg a bajba kerülteket, és biztonságban kivitték őket a partra.
Temes megyében, ahol a Berzava folyón harmadfokú (piros) árvízriadó volt érvényben, a tűzoltók és az önkéntesek több mint 1300 homokzsákkal erősítették meg a gátakat. A közelbe két mentőcsapatot és hat nagy teljesítményű motoros szivattyúval rendelkező egységet küldött ki a Temes megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Hunyad megyében a Fehér-Körös partján és a Bózes-patak mentén homokzsákokból emeltek gátat azokon a helyeken, ahol a vízhozam növekedését észlelték. A helyzetet folyamatosan figyelik, Medvepatakán és Kristyor településeken az áradás által okozott károk elhárításán dolgoznak, tehát mintegy 200 elárasztott gazdaságból szivattyúzzák ki a vizet.
A lakosság és a tűzoltók segítségére az IGSU nagy teljesítményű, szállítható szivattyúkkal rendelkező mentőcsapatokat küldött Fehér, Bihar és Gorj megyébe.
Jelenleg már nincs érvényben csapadék miatti meteorológiai figyelmeztetés, ám a katasztrófavédelem emberei folyamatosan készenlétben vannak. Az érintett megyékben növelték a mentőcsapatok számát.
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 16.
A románok kifejezetten ellenezték, hogy az erdélyi magyarok nézhessék a magyar csapat Eb-meccseit!
– Aktuális beszélgetés Kobza Miklóssal, az MTVA sajtófőnökével –
A MTVA vezetői minden követ megmozgattak, a külhoni magyarság mégsem nézheti anyanyelvén az M4-en az Európa-bajnokságot. Ismert, a közmédia UEFA- engedélyére a román és a szlovák fél nemet mondott.
– Az MTVA elintézte az UEFA-nál, hogy az M4-en a határon túl is sugározhassa a labdarúgó-Eb mérkőzéseit. Erőfeszítéseit a román és a szlovák fél viszont megakadályozta.
– Valóban, mindent megtettünk, hogy a labdarúgó-Eb – legalább magyar vonatkozású – mérkőzéseit átsugározhassuk a határokon túlra. Az UEFA elfogadta érveinket, tehát engedélyezte, de a szlovák és a román fél az utolsó pillanatban szembefordult, és megtagadta az együttműködést. A geoblokk feloldásához északi szomszédunknál a szlovák közmédia nem járult hozzá, Romániában pedig az üzleti érdek írta felül a magyar sugárzást. Romániában – miután a román közmédia padlóra került – a Deutsche Telekom leányvállalatához kerültek a sportjogok.
– A műsor kódolását át lehet-e hárítani a szolgáltatókra?
– Az MTVA kötelessége, hogy ha a szerződése alapján kódolnia kell, akkor azt végezze is el. Mi azonban mindent megtettünk azért, hogy az Eb magyar meccseit ne kelljen kódolnunk, és ezt el is értük az UEFA-nál. Ráadásul korábban abba is jelentős energiát fektettünk, hogy határon túli kábelterjesztéssel elérhetők legyenek a magyar közszolgálati adók. Ezt a munkát döntötte romba az üzleti és a politikai érdek.
– A vasárnapi Forma–1-es futamot a külhoniak gond nélkül nézhették a Dunán, ez a megoldás reményt kelt-e a jövőre nézve, avagy csak kivételes esetnek tartja?
– A hét végén a Forma–1 adása műsorváltozás miatt került a Dunára, hiszen annak fő helye az M4. A sportadón viszont párhuzamosan Eb- meccsek voltak.
– Romániában vannak olyan települések, ahol éppen a szlovák köztelevízió által sugárzott Eb-mérkőzéseket nézik. Rájuk nem vonatkozik a kódolás?
– Nincs információnk arról, hogy a szlovákoknak milyen megállapodása van a románokkal vagy éppen az UEFA-val. Alapesetben elmondhatjuk viszont, hogy amennyiben nincs semmilyen szerződés egymás között vagy az UEFA-val, akkor a szlovák közmédia vagy véletlen, vagy tudatos, de mindenképpen súlyos jogsértést követ el azzal, hogy jogvédett tartalmat átsugároz Románia területére.
– Amennyiben az MTVA birtokolja az adott műsorok kizárólagos tévés jogait, a Magyarország területén fogható külföldi adások ellen önök emeltek-e valaha kifogást?
– Az MTVA tiszteletben tartja a magyarországi nemzeti kisebbségek jogait. Ezért szemet hunyunk afelett, ha román, szerb vagy szlovák anyanyelvű műsorfolyamot kívánnak elérhetővé tenni Magyarország területén, hogy azt a magyar nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön élvezhessék. Mi ezt a kisebbségi politikát tekintjük európai követendő magatartásnak.
– Túlzás azt állítani, hogy kimondottan a magyar nyelvű adássugárzás zavarja a két szomszédos ország tévétársaságait?
– Sajnos, az állítás nem áll messze a valóságtól, mindezek mellett valószínű, hogy a háttérben komoly üzleti érdekek is rejlenek.
– Jelenleg a Mediaklikk.hu oldalon követhetők online az MTVA csatornái, böngészőbe telepített appok segítségével kikerülhető a kódolás. A stream azonban akadozik, lehet ezen segíteni?
– Mivel kérdése egy jogkövető magatartás megkerülésére vonatkozik, kérem, engedje meg, hogy erre a kérdésére ne válaszoljak... (-Z-)
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 16.
A Szent László Társaság (1861) és Rend
Hit, haza, család, nemzet
Színes, látványos ünnepség helyszíne volt tavaly júniusban a nyárád- szentlászlói gótikus unitárius templom, amelyben a Szent László Társaság (1861) és Rend két új lovagot avatott: a Dél-Amerikában élő Honfi János mérnököt, valamint Koncz László Ferenc backamadarasi-szentlászlói református lelkészt. Felavatása nyomán Erdélyben is létrejött a rend törzsszéke. Június 12-én, vasárnap a backamadarasi református templomban 11 apródot avattak.
– A szervezet történetéről vitéz Imre László helyettes főkapitányt kérdeztem, aki az európai törzsszéktartó. Emellett a főszéktartó tisztséget is betölti, ami azzal a feladattal jár, hogy adminisztratív szempontból a több kontinensre kiterjedő, 300 tagot számláló rendet összefogja.
– Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után – az osztrák elnyomás tetőfokán – a szabadságharc résztvevőin kívül, akik a megtorlástól féltek, az uralkodó osztály, az arisztokrácia jeles képviselői közül is sokan elmenekültek az országból a Habsburg önkényuralom elől, mert nem tudtak megbékélni az új viszonyokkal. A menekültek Magyarország határain kívül vagy a tengerentúl telepedtek le. 1861-re a migrációban élőknek – immár gyermekes szülőkként – szükségük volt magyar papra, tanítóra, hogy utódaik ne vesszenek el a nemzet számára, mivel csak ideiglenesnek tekintették a menekülti állapotot.
Gróf Károlyi István a szent király tiszteletére erős egyházi (római katolikus) kötődéssel megalapította a Szent László Társulatot, amelyet minden megyéspüspök támogatott. Szcitovszky János esztergomi hercegprímás a pápai széktől kért engedélyt, és 1863-ra IX. Pius pápa "breve" kibocsátásával ismerte el a Szent László Társulatot. Fővédnöke a mindenkori székesfehérvári püspök lett. Rendszeresen közgyűlést tartottak, és írásban is közölték a társulat működésével kapcsolatos eseményeket, adatokat, s ez a mai napig fennmaradt.
– Melyek voltak a kezdeti célok?
– A nemzettudat erősítésén, a hagyományok ápolásán túl a karitatív tevékenységen volt a hangsúly. A tagok adományokkal támogatták a szervezetet, s ebből a rászorulóknak, elsősorban a határokon kívüli magyaroknak biztosították a lelkészt, egyházi könyveket, hogy önazonosságukat megőrizhessék. Ebben az időben leginkább a Moldvában, Havasalföldön és Bukovinában élőknek volt szüksége a támogatásra. 1919 után a határokon túl rekedt magyaroknak nyújtottak támogatást.
1940-ben a kormány kezdeményezésére létrehozták a Szent László Emlékbizottságot 40 taggal, amelynek József főherceg volt a vezetője, hogy a névadó lovagkirály halálának 900. évfordulójáról országos ünnepség keretében emlékezzenek meg. A készülődésnek a háború vetett véget. Az összeomlás után a tagok közül sokan külföldre, Németországba kerültek, onnan pedig a világ minden tájára. 1953-ban, amikor már érezni lehetett a németországi gazdasági fellendülést, a hasonló érdeklődésű arisztokraták, értelmiségiek kezdtek azon gondolkodni, hogy a korábbi szervezeteiket újra kellene éleszteni. Így jött létre a Szent László Társaság (1861) és Rend.
– Kicsit bonyolult a megnevezése.
– Valóban az, de így vettük át a Szent Lászlóról elnevezett szerveződések egyesülése után. Mindszenty hercegprímás javaslatára a társaság a szent lovagkirály tiszteleté-re lovagrendi jelleget vett fel. Rendi jegyeink a fehér lovagköpeny meggypiros gallérral és béléssel. Engem még bárddal avattak, ahogy Szent László tette a lovagjaival, az új tagokat ma már pallossal avatjuk.
– Kikből áll manapság a rend, és mit tekint feladatának?
– Elsősorban olyan személyekből, akik nem politikában, hanem nemzetben gondolkoznak, akik a keresztény erkölcs és hagyomány hívei, fontos számukra a haza, a család, a nemzeti függetlenség és jogegyenlőség védelme, akik szükségesnek tartják a jótékonyságot, nehéz helyzetben levő nemzettársaink megsegítését. Karitatív tevékenységünk keretében az utóbbi időben segítséget nyújtottunk Kárpátalján, Ungváron, ahol a katolikus egyházközség 80 magyar idős embernek biztosít napi egyszeri meleg ételt. A budapesti Szent István- bazilikát hosszú éveken át tatarozták kívül-belül. A felújítási munka támogatását monsignore Vargha Gábor kezdte meg az 1990-es évek elején, amikor a kommunista rendszer bukását követően hazatérhetett, az évenkénti segélyt halála után én adtam át, és szervezetünk neve olvasható a jelentős adományozók emléktábláján. Jelenleg Erdély felé fordult a figyelmünk, s a közelmúltban hozzájárultunk a nyárádszentimrei templom, az iskola és az óvoda felújításához, segítjük azokat, akik megmentik a műemlék templomokat, őrzik a néphagyományokat, a népviseletet.
– Hol élnek a rend tagjai?
– Nagyszámú tagság él Ausztráliában, az AEÁ-ban Cleveland környékén, Ohióban, Kanadában, Dél- Amerikában. Magyarországon a kommunista rendszer betiltotta a rend működését, majd Szent László Társaság néven indult újra, és 1965-ben Németországban Szent László Társulat néven jegyezték be. Korábbi vezetői fokozatosan kihaltak. Az utolsó, monsignore vitéz Vargha Gábor tábori papként került Németországba, ahol a michelfeldi ezeréves kolostor papjaként szolgált haláláig. Mivel rendelkezésére állt egy ház a kolostoron kívül, lehetőség nyílt arra, hogy azon a helyen a Szent László Társaság tagjai összegyűljenek. 1954-ben az aacheni dóm magyar kápolnájában, amelyet Nagy Lajos király rendezett be, összejövetelt tartottak, ünnepélyesen újjáalakították a Szent László Társaságot, ami összeolvadt az Emlékbizottsággal.
Magam is erdélyi származású vagyok, 1984-ben kerültem Nürnbergbe. Édesapám Vajdahunyadon született 1917-ben, nagyapám ott volt polgármester, de 1919- ben kitoloncolták a családot. Nürnbergben kerültem kapcsolatba monsignore Vargha Gáborral, aki 1994-ben felvett a Vitézi Rendbe, majd 1996-ban a Szent László Társaság (1861) és Rendbe. A rendszerváltást követően Magyarországon is széktartóság jött létre, amelynek hosszú évek óta vitéz Bozó József a tartományfőnöke. Bár a rend eszmei székhelye az aacheni kápolna, ahol Szent László csontereklyéi is láthatók, a központi irattár és kincstár Magyarországon van. Az 1966-ban elfogadott rendi szabályzat az elnöki cím helyett bevezette a főkapitány címet, és előírta, hogy minden arra érdemes tagot lovaggá avassanak.
– Hogyan lehet valaki a rend tagja?
– Két ajánlás alapján, amelyet olyan személyek tehetnek, akik legalább két éve tagjai a szervezetnek, és az általuk javasolt személyért felelősséget vállalnak. Koncz László Ferenc lelkész felavatásával megnyitottuk az erdélyi főszéket, korábban visszavonulásáig Tempfli József néhai római katolikus megyéspüspök volt az egyetlen tagja.
– Mi a kötelessége a rendtagnak?
– Először is lojálisnak kell lennie a rendhez. Napjainkban gomba módra nőnek ki az állovagrendek, anélkül, hogy megfelelő történelmi hátterük lenne, amit sajnálatosnak tartunk. Az ellen viszont nincs kifogásunk, hogy lovagi ruhába öltözve különböző rendezvényeken harci játékokat folytassanak, mert azt hagyományőrzésnek tekintjük. Ami a tagságunkat illeti, azok, akik nem az elveinknek megfelelő magatartást tanúsítanak, a főkapitány javaslatára kizárhatók.
– Lehet-e közvetlenül segítségért folyamodni a rendhez, vagy ez bizonyos feltételekhez kötött? Melyek a legközelebbi célok Erdélyben?
– A saját tájékozódásunk alapján nyújtott adományok mellett az arra érdemes szervezetek kérését is megvizsgáljuk, és ha megalapozott, akkor támogatjuk. Az utóbbi időben mind Erdélyben, mind Kárpátalján iskolákat, egyházi szervezésű táborokat is támogattunk.
A célokat illetően, mivel az idén több lovagot avattunk Budapesten, jövőben Erdélyben tervezzük a lovagavatást, és szeretnénk az újonnan létrejött apródintézményt is bővíteni. Hosszú távú célunk, hogy Erdélyben is megerősödjön a létszám, s a Székelyföldet és a többi területet is átfogva kialakuljon egy törzsszék, hiszen helyből jobban áttekinthető, hogy hol, kit, miért érdemes támogatni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 16.
Teológia, liturgia és vallási élet Erdélyben a 18. század végéig
Konferencia a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári székhelyén
A Magyar Unitárius Egyház, MTA-ELTE Humanizmus Kelet-Közép-Európában, Lendület Kutatócsoportja és az Országos Széchényi Könyvtár 2016. június 24–25. között konferenciát szervez Te Deum laudamus… Teológia, liturgia és vallási élet Erdélyben a 18. század végéig címmel. A konferencia célja, betekintést nyújtani az unitárius egyház és a reformáció különböző irányzatainak teológiai nézeteibe, és e nézeteknek az egyházi szertartásokban megnyilvánuló következményeibe, a mindennapi vallásos életbe, illetve a doktrinális változások és a hagyományok viszonyába.
A konferenciát a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári székhelyi épületében ( Kolozsvár, 1989. december 21. utca 9. szám), a Dávid Ferenc díszteremben szervezik.
Bővebb tájékoztató, további információk igényelhetők dr. Kovács Sándor teológiai tanártól a 0745/643695-ös telefonszámon vagy [email protected]ámposta címen.
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 16.
Iohannis Bulgáriában
Klaus Iohannis hivatalos bulgáriai látogatásán hangsúlyozta a közös energetikai projektek – a Giurgiu–Ruse gázvezeték és a ROHUAT/BRUA (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria) folyosó – jelentőségét, nyilatkozta az államfő.
A két államfő a gazdasági kapcsolatok megerősítéséről beszélt, elsősorban a területenkénti projektek megvalósítása révén, mint amilyen az energetika, a közlekedés, az infrastruktúra, a regionális fejlesztés, az informatika, a kommunikáció vagy a környezetvédelem, a kultúra és az oktatás.
A találkozón a schengeni övezethez való csatlakozásról is szó esett. „Folytatnunk kell az együttműködést, hogy a projekt számunkra előnyös módon változzon. Többet kell együtt dolgoznunk, hogy eredményeket érjünk el” – nyilatkozta Plevneliev.
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 16.
Nem alkotmányellenes a hivatali visszaélés büntetése
Jogértelmező határozattal pontosította a hivatali visszaélés meghatározását az alkotmánybíróság szerdán, részben helyt adva azoknak az óvásoknak, amelyeket több bűnvádi eljárás terheltje terjesztett be a büntetőtörvénykönyv (Btk.) erre vonatkozó, szerintük pontatlan cikkelye ellen.
A hivatali visszaélés meghatározása ellen többek között a több ügyben is vádlottként szereplő Alina Bica, a szervezett bűnözés és korrupció elleni vádhatóság (DIICOT) volt főügyésze emelt alkotmányos kifogást, aki annak idején maga is szerepet vállalt a hatályos Btk. kidolgozásában. A román jog kettőtől hét évig terjedő börtönnel bünteti azt a hivatalos személyt, aki hivatali kötelességét helytelenül vagy egyáltalán nem teljesítve jogtalan hátrányt okoz valamely jogi vagy magánszemélynek. A taláros testület szerint ez a cikkely csak akkor alkotmányos, ha a bíróságok a „helytelenül” kifejezést úgy értelmezik: „törvénysértő módon”.
Szabadság (Kolozsvár)2016. június 16.
A nagyenyedi főnixmadár
Adalékok a Bethlen-kollégium történetéhez
Nemrég kellemes meglepetésben volt része azoknak, akik számára kedves a közel négy évszázados Bethlen-kollégium.
Az épületegyüttes felújításának befejező szakaszában, ez év tavaszán hagyta el a kolozsvári Stúdium kiadó nyomdáját az a tetszetős külsejű és tartalmas kiadvány, amely a sok dúlást megért, de főnixmadárként mindig megújulni tudó nagyhírű intézmény történetébe nyújt betekintést. A Bethlen Gábor Alapítvány támogtásával megjelent könyv szerzői és gondozói volt enyedi diákok (Kapitány-Horváth Zsuzsa, Krizbai Jenő, Lőrincz Kinga, Kónya István, Vass József, Horváth Mitzi) valamint igazi enyediekké vált dolgozói, Szőcs Ildikó, Dvorácsek Ágoston és Gordán Edina könyvtáros. A kiadvány ötletgazdái és anyagi támogatói, „az anyaggyűjtés szorgalmas segítői” Horváth Enikő könyvelő és Horváth István vállalkozó.
A rendkívül körültekintően felhasznált könyvészeti anyag (mintegy 88 cím) magába foglalja a kollégium történetével kapcsolatos legfontosabb munkákat, amelyeknek anyagát kitűnő szintézisbe állították a szerzők.
Szőcs Ildikó igazgató az olvasókhoz intézett bevezető sorait így zárja: „Bízom benne, hogy a kiadvány, melyet kezében tart, sok emléket felidéz, amennyiben véndiákként, pedagógusként, alkalmazottként kapcsolódik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz...”
Az iskolatörténeti tanulmány (Fejedelem, a fundamentum áll!) Krizbai Jenő történelemtanár munkája, aki valósággal beleszületett az intézmény történetébe, mint egykori diákja, majd tanára, igazgatója. Kitűnően dokumentált, rendkívül olvasmányos tanulmányában felvázolja a kollégium intézménytörténetét a kezdetektől az 1989-es rendszerváltás utáni időkig (napjainkig).
Számomra azonban legérdekesebb, legújszerűbb Kapitány-Horváth Zsuzsa Budapesten élő művészettörténész A víz szalad, a kő marad... című építéstörténeti tanulmánya, amely korszakonként mutatja be a századokon át építkező kollégiumot, épületeinek szakszerű leírásával valósággal lenyűgözi az olvasót, egyben újabb kutatásokra ösztönöz. „Az építéstörténet szépen felgöngyölíthető: kirajzolódnak a fontosabb korszakok, jelentősebb személyiségek. Néhány ponton azonban homályba merülnek a részletek. Az iskola történetének vizsgálásában további kutatást igényelnek az építészek személyei... Az iskola hosszú története tehát bőven rejt még feltárandó részleteket.” – írja a szerző a tanulmány záró részében.
JÓZSA MIKLÓS
Szabadság (Kolozsvár)2016. június 16.
Fekete március, fekete június, fekete doboz
EB-lázban ég ország-világ. Főleg Európa. A képzeletbeli lázmérő higanyszála nálam is megemelkedett. No, nem a romániai viszonylatban rekord nézettségű nyitómérkőzés miatt. Sőt, már azért sem, hogy nem tudom magyar kommentátorral együtt végigszurkolni gyermekkorom, ifjúkorom óta a nagy világversenyekről hiányzó nemzeti csapat szereplését. Nekem elsősorban a Marseille utcáin és stadionjában látottak okoztak – bizonyára múló – rosszullétet és hőemelkedést.
Huszonhat éve lakóhelyemen közvetlen közelről átéltem Marosvásárhely fekete márciusát. Még ma sem hiszem el mindazt, ami megtörtént, megtörténhetett. A pár hónappal későbbi, júniusi bukaresti bányászjárás következményei is mélyen lelkembe és agyamba ívódtak. Most valami nagyon hasonló, ám merőben más történt Franciaország néhány helyszínén, de leginkább Marseille-ben. Marosvásárhely, Marseille – egyformán kezdődő, majd nagyon eltérő csengésű szavak. A tettek is hol közösek, hol teljesen különbözőek.
Állítsuk csak párhuzamba a történéseket! Marosvásárhelyen etnikumok, Bukarestben – a bányászokon kívül – egyetemista „huligánok” voltak a főszereplők, míg Marseille-ben rendbontó focidrukkerek. A Görgény-völgyiek magukkal vitt capinákkal vívták állítólagos városfelszabadító harcukat, az orosz ultrák a hatósági ellenőrzést kijátszó fényjelző rakétákkal adták vissza a napóleoni kölcsönt. Előbbieket a hatóságok manipulálták, és teljes tudatlanságukban Bolyai és Helsinki nevét skandálták őrjöngve, utóbbiakat kiképzőtáborokban edződött nacionalisták mozgatták, és a világ legnagyobb kiterjedésű államát, Oroszországot éltették. Teljes egyetértésben az otthon amúgy ellenséges Lokomotiv és CSKA rajongók. A magyarok Marosvásárhelyen önvédelemből a padokról letépték a faléceket, a rövidnadrágos Manchester és Chelsea rajongók jólétük diktálta unalmukban a teraszok székeivel kólintgatták fejbe az angolt oroszosan gagyogó szurkolótársaikat. Marosvásárhely főterén Molotov-koktélok repültek, Marseille mólóján petárdák és füstbombák keresték a céltalanságot. Mindkét helyszínen némi alkoholszag terjengett. Marosvásárhelyen egyetlen sorban felálló, hiányos felszereltségű rendőrkordon őrizte a rendet, majd futamodott meg néhány ezer balhézó elől. Franciaországban stadionnyi állig felfegyverzett rendfenntartó, miközben a tömegverekedéseknél hosszú percekig hiányzót jelentettek az egyenruhások és a korszerű vízágyúk is. Marosvásárhelyen a mérleg: öt halott, sok tucat sebesült és összesen több száz évre bebörtönzött számos cigány és néhány magyar. Franciaországban ezzel szemben szerencsére nincs halott, csak többé-kevésbé súlyos sebesültek, száznál több előállított, összesen öthónapnyi börtön (egy angolnak és egy orosznak, hogy legyen igazságos) és némi fenyegetések arra az eshetőségre, ha ilyen bunyó még egyszer előfordulna.
Szabadság (Kolozsvár)2016. június 16.
Hídépítő szerepet vállal a MÜTF
Hídépítő szerepet kíván betölteni a Kárpát-medencében a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), amely a nyári felvételi időszakban négy szakot hirdet meg alapképzésen – számolt be a Krónikának Szabó Attila.
Az intézmény kommunikációs és marketingosztályának vezetője kifejtette: összeköttetést szeretnének biztosítani a tömb- és a szórványmagyarság számára, a főiskolára így nemcsak székelyföldi, hanem közép-erdélyi, partiumi és határon túli fiatalokat is várnak. „A hídépítési szándék nemcsak szavak szintjén létezik, hiszen Budapestről és Szabadkáról is érkezett már diákunk" – magyarázta Szabó.
Az osztályvezető kiemelte: az ingyenes román nyelvű érettségi-felkészítőket idén tizenkét településre – köztük Nagyszalontára – terjesztik ki. Szabó Attila hangsúlyozta: a MÜTF 18 éve az erdélyi és partiumi magyar felsőoktatás szerves része, vállalati kapcsolatai révén pedig a székelyföldi gazdaságfejlesztés fontos szereplője. Az intézményben négy magyarországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata működik.
„A felsőoktatási intézmény kidolgozott stratégia mentén működik, ennek alapján hirdetjük meg a képzéseket. Mindig olyan szakokat indítunk, amelyek elvégzése után jó eséllyel lehet munkahelyet találni" – magyarázta a főiskola munkatársa. További információk a felvételiről és a szakokról a főiskola honlapján.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)2016. június 16.
Dobre „taccsra tenné” a Maros megyei RMDSZ-t
Ellenzékbe szorítaná az RMDSZ-t Maros megyében Ciprian Dobre, aki a megyei tanácsban az „ősellenség” PSD-vel szövetkezne a magyarok ellenében.
Mindenkit sikerült meglepnie a közösségi oldalán is közzétett politikai nyilatkozatával Ciprian Dobrénak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei társelnökének (képünkön), aki az alakulat nevében a megyei tanácselnöki széket ajánlotta fel a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy az a PNL-lel, és ne az RMDSZ-szel kössön egyezséget.
A Maros Megyei Tanácsba mindössze három pártnak sikerült bejutnia: az RMDSZ 15, a PNL és a PSD 10–10 mandátumot szerzett. Mivel a sokak által már megszületésekor természetellenesnek tartott Szociál-Liberális Szövetség (USL) évekkel ezelőtt szétesett és a két alakulat között visszaállt a hagyományos kutya-macska barátság, senki nem feltételezte, hogy a két párt újra egymás karjaiba kívánkozik. Dobre tárgyalóasztalhoz várja Vasile Gliga megyei PSD-elnököt, hogy megvitassák a liberális társelnök által becsületesnek nevezett ajánlatot. Eszerint a PNL „felajánlja" a PSD-nek az elnöki széket, de igényt tart az egyik alelnöki tisztségre, míg a másikat nagylelkűen átengedné az RMDSZ-nek. Így a két román párt a maga tíz-tíz képviselőjével abszolút többséget szerezhet a testületben, érvel Ciprian Dobre.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szokatlannak és kampányízűnek tartja Dobre gesztusát, főként, hogy a pártok között alig kezdődtek el az egyeztetések. Brassai nem tartja működőképesnek az újjáélesztett USL-t, bár, mint mondja, a román politikában bármi lehetséges. „Az utóbbi négy évben megpróbálták a megyét is, annak székhelyét is az RMDSZ kiiktatásával vezetni. Meg is látszott az eredmény!" – nyilatkozta lapunknak. Felvetésünkre, hogy Szabó Árpád alelnök, illetve Peti András alpolgármester révén mind a megyei, mind a marosvásárhelyi tanácsban az RMDSZ-nek volt egy-egy kulcsembere, Brassai csak annyit mondott: „Igen, ott voltak".
Amennyiben a két román párt magyarellenes elnöke kiegyezik a megyei szintű RMDSZ-ellenes koalícióban, magától megoldódik a szövetség dilemmája, hogy állítson vagy sem alpolgármestert Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor elnök ugyanis korábban úgy nyilatkozott, károsnak tartja, ha az RMDSZ elkötelezi magát a város vezetésében. Szerinte az újraválasztott Dorin Florea polgármester ugyanazt próbálná folytatni, amit eddig tett: az alpolgármesteren keresztül „darálná be" az RMDSZ-t.
Marosvásárhelyen még nincs egyértelmű válasz arra, hogy ártana vagy használna az alpolgármesterség. Peti András alpolgármester, a szövetség helyi elnöke lapunk kérdésére nem tartotta szerencsésnek, hogy érintettként állást foglaljon a kérdésben. Brassai Zsombor annyit mondott, hogy a megyei szervezet szem előtt tartja Kelemen Hunor érveit. A városi önkormányzatban az RMDSZ-nek 10, a PNL-nek 6, a PSD-nek 4 és a Szabad Emberek Pártjának (POL) pedig 3 képviselője lesz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2016. június 16.
Hungarikum Napok Nagyszebenben
Újra megszervezik Nagyszebenben a Hungarikum Napokat, a változatos programsorozatot kínáló, immár hetedízben tartandó rendezvény július 1-je és 3-a között várja a közönséget.
Mint a szervező Híd – Szebeni Magyarok Egyesülete közölte, partnerek és támogatók segítségével tartják meg a magyar értékeket bemutató nyári fesztivált. Az előző évekhez hasonlóan családias hangulatban vonultatják fel a magyar jellegzetességeket, szabadtéri és gyermekműsorok, gulyásfőző verseny, kiállításmegnyitók, jurtaépítés, kézművesek vására, operettgála szerepel a programban.
A Hungarikum Napok a nemzeti értékek bemutatását és ápolását szolgálja, kulturált kikapcsolódási lehetőséget biztosít a helyi közösség és a vendégek számára. A szervezők közölték, Szolnokról érkező vendégek kiállítással, táncelőadással, gasztronómiai bemutatókkal, magyarnóta-előadással gazdagítják a műsort. A szolnoki Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat a szervező egyesület partnere, igyekeznek tovább fejleszteni Nagyszeben és a magyarországi város között a hivatalos kapcsolatokat.
A fesztivál kínálatában szerepel még többek közt a Nonkonformizmus és művészi szabadság című tárlat megnyitója, amelyet vasárnap 11 órakor tartanak a református templom galériájában. A kiállításnak, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképét mutatja be, és amely több erdélyi városban bemutatkozott már, Szebeni Zsuzsa a kurátora. A részletes program aSzeben.ro honlapon olvasható.
A nagyszebeni magyarok egyesülete 2004-ben alakult Guttman Márta, Bándi István, Márton András, Fám Erika, Serfőző Tünde és Serfőző Levente kezdeményezésére, 2005-ben jegyezték be mint jogi személyt. Az egyesület elnökét, Serfőző Leventét áprilisban tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron a szebeni magyarság kultúrájának minőségteremtő ápolásában, önszerveződésének ösztönzésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Krónika (Kolozsvár)2016. június 16.
Történelem alulnézetből
Új fejezettel gazdagította Nagyvárad gyógyszerészetének történetét Budaházy István, aki Időtlen időknek szégyenfoltja lészen címen Somogyi (szül. Schönzweig) László egykori nagyváradi gyógyszerész emlékiratait szerkesztette kötetbe és adta közzé. Az írás az 1892 és 1973 között élt zsidó származású gyógyszerész életét követi végig a belényesi gyerekkortól, a két világháborún át egészen az ’50-es évekig. Somogyi László volt családjából az egyedüli, aki visszatért az auschwitzi haláltáborból, ahol feleségét, két gyermekét, hét testvérét és több rokonát vesztette el. A kötet gerincét éppen a háborús visszaemlékezések képezik. Az emlékiratot ugyanakkor néhány lírai alkotás, valamint Budaházy István három tanulmánya is kiegészíti.
A könyvet kedden mutatták be a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, mintegy százfős közönség előtt, Somogyi László lányának, Somogyi Liának jelenlétében. „Számomra azért is különleges az írás, mert gyerekként ismertem Somogyi urat, aki együtt dolgozott szüleimmel a margittai kórházban” – mondta el a kötetet méltató Molnár Judit magyartanár, közíró. Mint hangsúlyozta, az emlékiratok szépségét épp a szubjektív emlékezés adja meg. Ilyen szempontból a kötet nem más, mint történelem alulnézetből, vagyis egy olyan írás, amelyik nem a nagypolitikával foglalkozik, hanem az átlagember szemszögéből láttatja a történelmi jelentőségű eseményeket – fogalmazott Molnár Judit.
A tartalmas, kétnyelvű könyvbemutató végén a kötet létrehozója és szerkesztője, Budaházy István mondott köszönetet. Mint hangsúlyozta a könyv megírásában egyrészt szakmai szempontok vezérelték, hiszen a város gyógyszerészeti történetének szempontjából rendkívül érdekfeszítő dokumentumokról van szó, másrészt emberi szempontból is fontosnak tartotta, hogy közzé tegye a második világháború alatt végbement népirtás egy újabb, személyes mementóját, hogy az utókor is szembesülhessen a végbement atrocitásokkal, melyeket ez az önéletírás is fájdalmasan részletez. A kötetbemutatón alkalomhoz illő hangzásvilágú zenei betétekkel közreműködött Levi Miklós hegedűművész és Bogdán Bódis Ádám zongorista.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2016. június 16.
Múltunk őrzői
A székelységnek fokozott szüksége volt a védművekre
Újabb hiánypótló munka született a Bölöni Unitárius Egyházközség, valamint a Dobó–Valál Egyesület jóvoltából. A bölöni unitárius templomvár című könyvet pénteken mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A mindenkori ember számára a falakon belüli tér jelentette az anyagi és szellemi biztonságot, az otthont és a civilizációt – tudtuk meg a kiadványt méltató Sztáncsuj Sándor József régésztől. A különböző védművek megépítése és karbantartása közösen, az adott embercsoport egészének a közreműködésével történt. Éppen ezért olyanok lettek és akkorák, amilyenre az illető közösség fizikailag, anyagilag és technikailag képes volt formálni. Így a várak és erődítmények egyúttal az adott közösség önszervező erejét, hatalmát, tudását és szellemi képességeit is megjelenítették, illetve jelképezték. Ugyanakkor jellegükből adódóan és méreteikből kifolyólag hosszú időn keresztül használták és évszázadokon át építették, javítgatták, bővítették őket, vagyis fizikailag is összekapcsolódik bennük a múlt, jelen és jövő. A középkori ember halottait is nagy előszeretettel helyezte el a falakon belül, ily módon ezek nem csak az élőket és jószágaikat, valamint az Isten házát, hanem elődjeiket és múltjukat is védelmezték.
A székelység körében fokozott szükség volt a védművekre, hiszen földrajzi elhelyezkedésüknél és történelmi szerepüknél fogva, sorsuk nem alakult a legkedvezőbb módon. Mindezek ellenére sikerült megtartanunk legnagyobb kincseinket, az anyanyelvet és szabadon gyakorolható keresztény vallásunkat. Továbbá azt a nemes és fejlődésbiztosító szokásunkat is, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is cselekszünk és imádkozunk, a közös szellemi emlékezetet, valamint az ekképpen formálódott sokszínű, de mégis egységes kultúránkat. E kultúra és viharos történelmünk emlékeit leghűebben talán a településeink arculatát meghatározó vártemplomok, illetve templomvárak őrzik, ezért feltárásuk fontos szerepet játszik múltunk megismerésében. Kutatásuk tehát a régész vagy művészettörténész számára valódi szakmai kihívást jelent, főleg Székelyföldön, ahol a legtöbb ilyen jellegű épületünk esetében nem rendelkezünk a rájuk vonatkozó írott anyaggal.
A bölöni vártemplom a szerencsés kivételek közé tartozik, ugyanis gazdag dokumentáció maradt fenn róla. Titkokat rejtő múltjának a feltárásához azonban még így is egy jó szimattal, szorgalommal és nem utolsó sorban szakmai fanatizmussal rendelkező kutatóra volt szükség. Mindannyiunk szerencséje, hogy Fehér János művészettörténész megfelelt ezeknek a követelményeknek, hiszen neki köszönhetően egy értékes tudományos dolgozattal lettünk gazdagabbak – fejtette ki véleményét a szakember.
Maga a szerző a reformáció után Nyugat-Európában lábra kapó protestáns jellegű templomépítészet egyik legszebb példájaként értékelte kutatása tárgyát. Olyan építményként, melynek megtervezésekor Pákey Lajos kolozsvári építész a protestáns liturgiához való alkalmazkodást és a vallásos érzület kiváltását tekintette a legfontosabb szempontoknak. Ennek a szemléletnek köszönhető a Paphegyen álló középkori vártemplom helyére 1893–94-ben emelt impozáns egyházi épületnek a hagyományostól élesen elütő formája és mérete is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. június 16.
Új tartalom a hamis egység helyett
Egy híján a négy évvel ezelőtti helyi és megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt, de elveszítette két polgármesterét. Toró T. Tiborral, a párt alelnökével a választások eredményeit értékeltük.
– A helyhatósági választások eredményei alapján van, aki már temeti az Erdélyi Magyar Néppártot. Rosszabbak az eredmények annál, mint amire számítottak?
– Ha a részvételi arányokat nézzük, akkor nincs okunk ünnepelni sem nekünk, sem másnak, hiszen a magyar pártokra szavazók tábora tovább apadt, újabb százezerrel. Nem vigasz számunkra az, hogy a mi táborunk fogyott a legkevesebbet – a politikai támogatás mértékét leginkább jelző megyei listáink mintegy 7000 szavazattal gyűjtöttek kevesebbet –, és az sem, hogy most, jóval kedvezőtlenebb körülmények között, egy híjával ugyanannyi önkormányzati mandátumot sikerült szereznünk, mint négy évvel ezelőtt. Nem vigasz, mert nem titkolt célunk a növekedés volt mind szavazatszámban, mind mandátumban.
– A tömbszórvány összehasonlításban hol maradt hangsúlyosabb a néppárt jelenléte?
– Tömbmagyar vidékeken mindig is nagyobb volt a fogadókészség a politikai verseny iránt, bár még itt is távol vagyunk a normalitástól. Értelemszerűen szavazataink és mandátumaink kétharmada a Székelyföldről származik, de növekedésünk Szilágy és Kolozs megyében azt jelzi, hogy a néppárt politikai jelenlétére egyre inkább igény van az interetnikus környezetben is. Még mindig jelentős a demokráciadeficit az erdélyi magyar társadalomban, de ez nem csoda, hiszen az RMDSZ mindent megtesz ennek az állapotnak a fennmaradásáért. Ebben a kampányban is látszott, értékelhető mondanivalójuk a hamis egységen és a közösségi biztonságígéreten túl nemigen volt. Találóan fogalmazott az, aki ezt a gyakorlatot – az alvilágban megszokott védelmi pénzszedés analógiájára – védelmi voksnak nevezte. Szavazzatok ránk, mert mi megvédünk titeket. Ha nem ránk szavaztok, megbüntetünk: nem nyertek pályázatot, nem juttok hozzá az amúgy alanyi jogon járó közpénzekhez.
– Ha újra lehetne kezdeni a kampányt, mit tennének másként?
– A választások többnyire nem a kampányban dőlnek el, a néhány hetes kampányidőszakban csak konszolidálni vagy rossz esetben elveszíteni lehet a négy év alatt összegyűjtött politikai tőkét, de szinte lehetetlen jelentősen növelni azt. Tehát fontosabb a négy év alatt elvégzett munka mennyisége, iránya és eredményessége, vagyis a néppárt társadalmi beágyazottsága, mint a kampányban elhangzott beszédek. Ugyanakkor az is fontos felismerés, hogy ami számunkra, aktív politikusok számára fontosnak látszik, például a korrupciómentes közigazgatás, a választópolgároknak nem biztos, hogy fontos, bármennyire furcsának is tűnik.
– Nem tartja ellentmondásosnak, hogy a közvélemény-kutatásokban támogatott korrupcióellenes küzdelmen gyakorlatilag átléptek a választók azzal, hogy a bűnvádi eljárás alatt álló román és magyar politikusok egész hadát betonozták be újra a helyi önkormányzatokba?
– Ha csak a magyarok esetében lenne ez így, akkor az egészet a román igazságszolgáltatás iránti bizalmatlansággal magyaráznám: elöljáróinkat azért zaklatják a román állam bűnüldöző szervei, mert magyarok. Ez azonban csak a ráadás. Keserűen veszem tudomásul, hogy a választópolgárok – románok, magyarok – többségének a fejében a politikai tevékenység és a korrupció természetes módon fonódik egybe. El sem tudják képzelni, hogy a politika lehet tiszta is, sehol nincs kódolva, hogy egy elöljáró nem nyúl hozzá a közpénzhez önös érdekből. Ezt lehet a mi kommunikációnk csődjeként is értelmezni, de azt hiszem, a helyzet ennél súlyosabb: a választók beletörődtek ebbe, mint megváltoztathatatlanba, szerintük ez a dolgok rendje. A sztereotípia az, hogy a korrupt politikus az ügyes, a becsületes pedig élhetetlen. Akit ez zavar, az legfeljebb távolmaradással tüntet és büntet ezáltal mindenkit, korruptat és becsületest egyaránt, de sajnos legfőképpen önmagát és a közösséget, amikor passzivitásával továbbélteti a korrupt rendszert. Meggyőződésem azonban, hogy ebbe nem beletörődni kell, hanem tovább harcolni a jelenség ellen.
– A néppártnak négy évvel ezelőtt voltak hangsúlyos magyarországi arcai, idén ilyenekkel nemigen lehetett találkozni Erdélyben. Az a néhány fideszes politikus, aki eljött kampányolni, elsősorban a marosvásárhelyi összefogás és a kolozsvári városi RMDSZ-es lista mellett tette le voksát. Érezték fideszes barátaik hiányát?
– Ha visszaemlékszünk, négy évvel ezelőtt sem adták egymásnak a kilincset Erdélyben magyarországi politikusok, sem a néppárt, sem az RMDSZ kampányában, talán csak Kövér László volt a kivétel, aki erkölcsi kényszert érzett, hogy tiszteletbeli elnökként az MPP kampányát hangsúlyosan megsegítse. Most sem az ő jelenlétüktől volt hangos a közélet, részvételük kampányrendezvényeken inkább kivétel volt, mint főszabály. Magasabb szintű magyarországi jelenlét a vélt vagy valós összefogások esetében volt tetten érhető. De alapjában egy választást megnyerni a jelölteknek kell, nem az őt támogató magyarországi politikai erőknek. Mint ahogyan a győzelem sem a támogató érdeme, a kudarc sem a támogatás hiányának tudható be. A hibát, ha a választók nem értették meg üzenetünket, nem barátainkban vagy ellenfeleinkben, hanem magunkban kell keresnünk.
– Úgy tűnik, a sokat hangoztatott összefogás egyféle létparancs lett az erdélyi magyar választók szemében, hiszen a néppárt néhány koalíciós listája volt igazából sikeres. Ha az MPP-vel több székelyföldi településen sikerült megegyezni, miért nem lett ebből erdélyi koalíció?
– Bár az összefogás önmagában soha nem érték, csak azáltal válik azzá, ha jó ügy érdekében történik, a politikai egység ma Erdélyben feltétel nélküli értékként jelenik meg a választók tudatában. Ezt egyesek komolyan gondolják és megpróbálják tartalommal és valós értékkel feltölteni, mások csak retorikai fogásnak használják, visszaélve közösségünk természetes egységigényével. A harsány propaganda sokszor elfedi a valóságot, így lehet a hamis összefogást valósnak felmutatni. Hazugságra azonban szövetséget, érdekképviseletet és jövőképet csak ideig-óráig lehet építeni. Természetesen jó lett volna egy valós – az erdélyi értékekre és a közösségi önrendelkezés szükségességére épülő – szövetség a néppárt és az MPP között az RMDSZ Bukarest-centrikus politikájának alternatívájaként. De az MPP országos vezetői a számukra felkínált parlamenti mandátumok, illetve néhány megtartható polgármesteri szék bűvöletében más utat választottak, ők az RMDSZ vezérkarával kötöttek alkut. Az MPP szándékosan leépített, immunrendszerében meggyengített szervezeti bázisa pedig nem tudta őket ebben megakadályozni. Így bármennyire szerettük volna megkötni ezt a megállapodást Erdély szintjén, csak ott sikerült, ahol az MPP helyi vezetői meg tudták engedni maguknak, hogy szembemenjenek pártjuk országos irányvonalával, mint ahogyan ez Székelyudvarhelyen történt.
– Marosvásárhely kivételével az RMDSZ-szel nem volt közös fellépésük a választásokon. A néppárt vajon mennyire hibás abban, hogy nem sikerült semmiféle kompromisszumot kötni?
– Az RMDSZ a választási törvény sajátos értelmezésével, miszerint kisebbségi szervezet csak saját jel alatt indulhat a választásokon, eleve kizárt minden választási koalíciót. Együttműködésként az RMDSZ vezetői csak egypártrendszerszerű megoldásokat kínáltak fel, többnyire közvetlenül az RMDSZ színeiben való indulást, amely kiszolgáltatottá teszi a helyi képviseletet a megyei vagy országos RMDSZ-vezetés politikai széljárástól függő paktumainak, vagy ami még rosszabb, a vezetők egyéni érdekeinek. Egy felelős politikai szervezet ilyenbe nem mehet bele, hiszen elsősorban tagságának és választóinak tartozik elszámolással. Mindazonáltal világosan tetten érhető az RMDSZ vezetőinek azon szándéka, hogy csupán látszatellenzéket tudnak a politikai pályán elképzelni. Ezért nem akartak a saját értékeihez következetesen ragaszkodó néppárttal semmilyen formában együttműködni, még akkor sem, ha ez a képviselet mennyiségi vagy minőségi rovására ment. Helyette inkább az összefogás hamis látszatát teremtették meg az MPP néhány országos és helyi vezetőjével.
– Az elnyert önkormányzati és megyei képviselői mandátumaik birtokában mire futja saját erejükből?
– A választások eredményeképpen Erdély magyarok által lakott településeinek nagy részében ellenzékből kell magyar közösségi érdeket érvényesíteni. Sem aszfaltozni, járdaszegletet cserélni, sem sok folyóméter nyílászárót középületeken kicserélni nem tudunk, ez a közigazgatás végrehajtóinak feladata. A Robin Hood-program gyakorlatba ültetéséhez, amelyet a kampányban meghirdettünk, és amelynek lényege az átláthatóság megteremtése, a közpénzek hasznos elköltésére és a korrupciómentes közigazgatásra való törekvés, elegendő akár egy önkormányzati képviselő is, aki bátor, szorgalmas és következetes. Vagyis igazi Robin Hood, aki a basáskodó helyi elöljárókkal szemben mindig a közösség pártján van. Hogy hány Robin Hoodot sikerült beküldenünk a helyi önkormányzatokba és mennyire hatékonyan dolgoznak, az a következő négy évben kiderül. A néppárt azon lesz, hogy politikai és szakmai hátországot biztosítson azon képviselőinek, akik akarnak és tudnak dolgozni a közösségért.
– Lesz-e újratervezés, új stratégia az őszi parlamenti választásokra? Van-e esélye annak, hogy rendkívüli tisztújító kongresszust hívjanak össze, ahol a választásokat kiértékelnék, illetve szóba jöhet-e akár a vezetőségcsere is?
– Egyelőre a választási eredmények kiértékelése zajlik a néppárt szakmai és választott testületeiben. Van mit feldolgozni és elemezni, és az is biztos, hogy szükség van újratervezésre is. Egyelőre az országos elnökség az előttünk álló hónapban a bizalmi szavazás kötelezettségét rendelte el minden olyan helyi és megyei szervezetünkben, amely mandátumban vagy szavazatszámban csökkenést könyvelt el a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Másrészt önkormányzati testületeinket is újraalakítjuk a hatékonyabb működés jegyében, és gőzerővel folyik az országos választmány előkészítése, amelyet július 17-re hívott össze az országos elnökség. Ezen az országos elnökség választási kiértékelője és elszámoltatása mellett a parlamenti választási stratégia és egy esetleges kongresszus összehívása is napirenden szerepel. Egy politikai párt számára szinte kötelező gyakorlat a választási megmérettetéseken való indulás, mint céljai eléréséhez szükséges eszköz. Meggyőződésem, hogy a konstruktív vitának nem ennek értelméről, hanem a választásokon indulás különböző módozatairól kell szólnia.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. június 16.
A színházi térben nincsenek tabuk
Kilencedik alkalommal ütötték meg a gongot a TESZT Eurorégiós színházi fesztiválon Temesváron, az Állami Magyar Színházban. Lapunkat a magyar nyelven előadott produkciók érdekelték legfőképp. A meghívottak többnyire saját nemzetük mindennapjaiból villantottak föl tartalmakat.
A találkozóra eredetileg a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió országaiból látogattak ide színházcsináló művészek, idén az anyaország, a Vajdaság, a Délvidék teátrumai mellett a Balkán néhány színtársulatát is meghívták, de Olaszországból is érkeztek alkotók. A vendégek őszintén kitárulkozva mutatták meg vágyaikat, félelmeiket, főként identitásproblémáikat feszegették, múlt és jelen ütköztetésével igyekeztek a hazai ellentmondások kapcsán generális kérdéseket megfogalmazni. Nem lehet állítani, hogy könnyed és felhőtlen élményekkel töltekezhetett a közönség, az egy hét alatt, a napi 2-3 előadás befogadása bizonyos értelemben riasztó következtetésekhez juttathatta a nézőt. Az idősebb korosztály elgondolkodhatott például azon, hogy milyen anyaországot és milyen határon túli problémákat örökített a mai generációra, s hogy a most alakult délvidéki fiatal államok milyen állapotban tudhatják saját „felszabadult” nemzetüket a háborúk traumája után. A produkciók legtöbbjében megjelent az agresszivitás, az erőmutatás, az extatikus düh is. Hát igen, olyan egy színházi fesztivál programjának tartalma, amilyen a közeg mentális állapota, amiben a produkciók formálódnak, születnek. Az, hogy az élet nem habos torta a világnak ezen a felén, pregnánsan kirajzolódott az előadások láttán.
Magyarok és Pöttyös Pannik
Többek között láthattuk, hogy a magyar kormány egyik óriásplakátja a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ( Temesvár) és a Kosztolányi Dezső Színház ( Szabadka) közös produkciójának művészeit olyan előadásra késztette, ami akár politikai manifesztumnak is tekinthető (rendező: Urbán András).„Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat. (Kikét is?). A felirat a Magyar című előadás színpadi háttérfalán volt olvasható. A produkció a több ezer decibellel megszólaló hangereje ellenére sem győzött meg mindenkit arról, hogy a politikai tiltakozás e formája jobban áll a színpadnak, mint a többi társulat kevésbé provokatív, ám több artisztikus arcvonást viselő előadása. De sokan vélték úgy, hogy bizony fontos gondolkodni arról, mennyit érnek ma a nemzeti szimbólumok, (turulmadár, csodaszarvas stb.), s hogy a rájuk rakódott kulturális és politikai toposzoktól hogyan lehetne ezeket megtisztítani. Hogy nem árt manapság egy kis nemzeti „ablakpucolás” a tisztábban látáshoz. De volt olyan vélemény is, hogy csak az oktalan ember töri be mérgében az ablaküveget, ha nem találja azt elég tisztának. Hogy a dühkitörés csak pillanatnyi „kielégülést” hoz, és jó nagy csörömpölést, ám a csodaszarvast nem lehet lecserélni kis hableányra, kétfejű sasra, esetleg tölgyfalevélre. Hogy nekünk, magunknak, mindnyájunknak kell tisztába tenni az ezeréves magyar csecsemőt, de legalábbis kicserélni alatta a pelenkát egy kevésbé kakisra. Aztán az is nagy kérdés, hogy mi magyarok szürkemarhaként álldogálunk-e a szögesdrótokkal védett nemzeti térben, mint azt az előadás végén a pucér szereplők teszik? Lehet fájdalmas szívvel a rendezői „metaforával” azonosulni és lehet-e a záróképet „vizuális képzavarnak” is ítélni? Demokráciára és az értelmezés szabadságára vágyunk, mi nézők, tehát szabad lelkesülni és felháborodni is, mint ahogyan Az antikrisztus rövid története című produkció láttán (Bitef Színház, Belgrád, rendező: Urbán András) is lehet blaszfémiát kiáltani, de lehet a mondanivalót „istenképkeresésnek” is beállítani. Az előadás utáni beszélgetésen a rendező közölte: a színházi térben nincsenek tabuk. A rendező az álszentséggel való leszámolásról is beszélt a produkció kapcsán, „amelyet a hang és a düh ural, és amely alapja az esztétikai határok átlépése” (írja a műsorfüzet), az egyik szereplő pedig megvallotta, hogy az előadásban való részvétel segítette abban, hogy az „intézményes vallástól” megszabaduljon. Amikor a közönség előtti beszélgetésben valaki megkérdezte, miért csak nők játszanak az extatikus előadásban, a rendező azt válaszolta: „végül is Krisztus méhen keresztül született.” Az előadás a nézőket megosztotta, s így van ez rendjén, sokak szerint éppen erre való egy kortárs színházi fesztivál.
A budapesti Spot+K2 fiataljai a Mi a magyar? című előadásukon vég nélkül improvizáltak meséket, melyek egy ma élő magyar királyról szóltak, arról, aki lovagi tornák számára csarnokokkal rakja tele az országot és Pöttyös Panniról is, akit a feketék azért nem szeretnek, mert a ruhája alapszíne fehér, a fehérek meg azért diszkriminálják, mert a pöttyei feketék. Tanulság: mily szomorú is annak a sorsa Magyarországon, aki nem kötelezte el magát a spektrum két szélső színe közül egyik mellett sem.
Eligazodni a világban
E sorok írója a színház hatását és feladatát tekinti szem előtt tartandónak a TESZT kapcsán, így igen fontos számára a fesztiváli fogadtatás, mert meggyőződése, hogy e művészeti ágban működők feladata valamiféle olyan hatást gyakorolni a nézőre, aminek segítségével az könnyebben eligazodik a világban. A világnak ezen a tájékán ma minden a politikáról szól. Schiling Árpád realisztikus formában állította színre színtársulatának A harag napja című előadását. E produkció sem volt politikamentes, ám a negyven körüli kórházi nővér személyes drámája erős artisztikummal írta felül az előadás államtitkárának álságos politikai „színjátékát”. A lecsúszás, a lenullázódás lehetőségének veszélyét minden néző átérezhette e tragikomikusan megfogalmazott történet láttán. Scherer Péter Eztrád-színházának ( Nézőművészeti Kft./ Szkéné Színház, Budapest) mai magyar kabaréjában és valóságshowjában konkrét politikusok neveit is elhangzottak, nehéz volt fölmérni, hogy a tipikusan magyarországi problémákat bemutató szkeccsek tartalmát vajon mennyire érthették a külföldi színházak művészei, akik a nézőtéren ültek és angol fordításban olvasgatták a Pesten őshonos párbeszédeket és monológokat.
A magyarországi munkásosztály lezülléséről a Forte Társulat/ Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest csapata tájékoztatott bennünket (rendező Horváth Csaba). A hetvenes évek melósai tényleg elgondolkodhatnának (ha néznék az előadást), vajon miért fusiztak annyit és miért ingáztak vidékről Budapestre. Megérte-e asszonyt, gyereket, házat, földet otthagyni és a fővárosi gyárüzemben ledarálódni, a munkásszállóban maguknak otthont hazudni és a rendszerváltás után a kidobatás élményét tudomásul véve koldussá, utcai mutatványossá válni, és a gyermekkel elhitetni, hogy „óh, mi nem is vagyunk szegények”. Ijesztő metamorfózisa ez a szép jövőt ígérő szocializmusnak, és meglepő, hogy mennyire érdekli ez a mostani ifjúságot. S vajon mit gondolhatnak rólunk, mert tény, hogy az általuk bemutatott „eredményeket” mi hagytuk nekik örökségül. A kolozsvári Ground Floor Parental CTRL című előadásában (rendező Sinkó Ferenc) három fiatal lány igen keményen fogalmazott: szerintük az „Y” generáció azért olyan boldogtalan, mert a szülők hozzájuk képest kibírhatatlanul konzervatívak és három brosúrával vannak lemaradva.
Gyermeki tisztasággal
A skopjei macedónok (Ifjúsági Kulturális Központ, rendező Nina Nikolikj) Őrült Erdő című produkciójukban a romániai „89-et idézték meg, kiderült, most saját helyzetüket látják hasonlónak, mint az akkori romániaiakét. A szarajevóiak Liszt a vénákban című előadásából kiderül (Háború Színház/ Mess Színpad, rendező Boris Liješevic), hogy az ottaniak még mindig a háború nyomasztó emlékeit cipelik, hazájukban családok bomlottak föl a vérontás idején, apa és fia, a testvér és testvér különülnek el atomizáltan egymástól. Az olaszok (Koreja Színház, Lecce, rendező: Gabriele Vacis) Az apa szó című előadása érdekes dologra döbbenti rá a nézőt. A huszadik század közepétől természetessé váló házasságfelbomlások az apaképet jelentősen átalakították. Ma a gyermekek nagy százaléka nem él együtt az apjával. Az előadásban öt más-más nemzetiségű lány találkozik egy repülőtéren és mesél apjával való kapcsolatáról. Az utoljára vallomást tevő lánynak a halott apjáról felsejlő emlékei olyan meghatónak bizonyultak, hogy a nézőtéren sokan megrendülten könnyeztek, a legnagyobb tapsot ez a produkció kapta a fesztiválon.
Viszont meglepő módon nem aratott akkora sikert, mint amekkorát megérdemelt volna a Temesvári Csiki Gergely Színház produkciója, A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadás, melyet az elismert UNITER-díjas román Radu Afrim rendezett. A lineárisan, néha szkeccsszerű láncszemekből épített produkcióban a közönség egy színházi színpadot hátulról láthatott, miközben egy darabbéli nézőtérrel szembesülhetett. A megszámlálhatatlanul apróra kidolgozott, vizuálisan gazdag jelenetből komponált háromórás, szünet nélküli előadást a fesztivál közönsége hosszúnak tartotta, és e sorok írójának nagy meglepetésére nem díjazta. A zágrábi csoport (Horvát Nemzeti Színház, rendező: Matija Ferlin) Királyok vagyunk, nem emberek című előadása gyermeki tisztasággal viszonyult az élet és a világ legbonyolultabb kérdéseihez: Milne Micimackóját és a svéd gyermekverseket is eszünkbe juttatta. A szlovének (Prešernovo Színház, Kranj / Városi Színház, Ptuj, rendező Jernej Lorenci Bitef) A halott hazatér az úrnőjéhez című produkciójukban szürreális-balladisztikus szépséggel „harmonikáztak el” egy Rómeó és Júlia történetet, rétegzetten mély tartalmaikkal szinte kiragyogva a politikai üzenetekkel bíbelődő előadások közül.
Minden színházi fesztivál arra való, hogy tükröt tartson a jelennek, hogy a rendezők és a szereplők által megtudjunk valamit a világról és önmagunkról. A TESZT összességében azt sugallta: a színház érdeklődésének középpontjában ma az aktuális politika áll. Lehet vitatkozni, hogy ez-e a színházművészet feladata, vagy sem, de a tendencia kézzel tapintható, a jelenség okai pedig bizonyára mélyebben keresendők.
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. június 16.
A választó nem hülye
Nem kell a szomszédba menniük egy kis önbizalomért a romániai magyar politikai alakulatoknak, amelyek többnyire úgy értékelik az idei helyhatósági választások eredményeit, mintha soha nem tapasztalt diadalt arattak volna az önkormányzatokban. „Az RMDSZ megőrizte vezető szerepét az erdélyi magyar politikai szervezetek között”, „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”, „az EMNP megőrizte politikai súlyát” – hangzottak a pártelnöki értékelések a június 5-ei megmérettetést követően. Természetesen egy politikusnak többek között az a dolga, hogy pozitív üzenetet sugározzon a választói felé, és adott esetben a kevésbé hízelgő eredményt is sikerként adja el.
Csakhogy az idei választás közel sem tekinthető sikernek magyar szempontból. Először is a magyar választópolgárok szavazókedve aggasztóan alacsony, a Hargita és Kovászna megyei választási részvétel több mint öt százalékkal alulmúlta az országosat. Hol vannak már azok a kilencvenes évek, amikor ebben a két székely megyében a választásra jogosultak közel kilencven százaléka járult az urnák elé? Mindez arra utal, hogy a politikai alakulatok képtelenek eljuttatni üzenetüket a választók többségéhez, vagy ami ennél is rosszabb: a társadalom széles rétege nem vevő a négyévente megfogalmazott politikai szlogenekre. Nem túl biztatóak az eredmények sem! A pártok támogatottsága legpontosabb fokmérőjének tartott megyei jelöltlistákra leadott szavazatok terén a három magyar szervezet összesen több mint százezer vokssal kapott kevesebbet idén, mint négy évvel ezelőtt. Ezen belül az RMDSZ „hiánya” mintegy 80 ezer, az EMNP-é hatezer, az MPP-é pedig közel húszezer szavazat. Erdély-szerte egyaránt csökkent a magyar alakulatok színeiben megválasztott megyei és települési tanácsosok, valamint polgármesterek száma, vagyis gyengült a magyar önkormányzati jelenlét. A számok bizonyítják tehát, hogy az eredmény egyáltalán nem fényes.
Persze nem lennének politikusok a politikusok, ha nem találnák meg ennek a sikerként becsomagolt kudarcnak is a felelősét. Aki nem más, mint a szavazópolgár, aki nem képes az elvárásoknak megfelelően ütni a pecsétet. Számos RMDSZ-es politikus, valamint a szövetséghez közel álló újságíró, véleményformáló részéről lehetett hallani/olvasni a választásokat követően, hogy bizonyos településeken az EMNP-re leadott szavazatok miatt úszott el egy-két tulipános mandátum, lett több román tanácsos. Akadnak, akik szerint a néppárt hívei egyenesen „elherdálták” a szavazatukat ott, ahol a pártnak nem sikerült bejutnia a képviselő-testületbe. Vagyis a szövetség sajátos demokráciaértelmezése szerint léteznek rendes, bölcs szavazók, akiknek legfőbb tulajdonsága, hogy a tulipán jelére szavaznak, és vannak a felelőtlen ostobák, akik nem. Az RMDSZ azt tartaná helyénvalónak, ha úgy rendeznék meg a választásokat, hogy a jelöltjei neve egyedül, ellenfelek nélkül kerülnének fel a szavazócédulára. Ami épp olyan, mintha a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott azon lamentálna, hogy ugyan miért nem osztják ki neki „hivatalból” a trófeát a Franciaországban zajló Európa-bajnokságon, miért kell a pályán megküzdenie a dicsőségért. Vagy azon, hogy más nemzeti csapatok szurkolói miért nem az ő játékosait buzdítják.
Holott egy politikai szereplőnek – a sportolókhoz hasonlóan – nem azon kellene sopánkodnia, hogy hány és milyen képességű ellenfele van. Ha választást akar nyerni, akkor életképes programot kell kidolgoznia, és arra kell törekednie, hogy meggyőzze a választót: belé fektesse a bizalmát. Aki ehelyett a politikai ellenfelét, sőt ami még rosszabb, annak szavazóját kiáltja ki bűnbaknak a saját sikertelenségéért, az semmit nem ért a politikából, és nem ártana más szakmát választania. Már csak azért is, mert aranyszabály, hogy a választópolgár sohasem hülye. A választott esetében azonban ugyanez nem mindig áll.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. június 16.
Romániai magyar választók és pártok – így állunk most
Összefogásra vagy koordinált jelöltállításra van szükség, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel bírjon – hangzott el szerda este a Kolozsvár Társaság székházában, Szász Alpár Zoltán politológus és Buchwald Péter korábbi RMDSZ-elnök beszélgetésén.
„Több tanácsost nyertünk, de abszolút számokban kevesebben mentek el szavazni, és kevesebben szavaztak az RMDSZ-re is. Egyik szemünk sír, a másik nevet” – vezette fel a beszélgetést Buchwald Péter, az RMDSZ korábbi Kolozs megyei elnöke szerdán, Kolozsváron. Országos szinten 4,99 százalék szavazott a szövetségre, az ősszel következő országos választáson pedig öt százalékos a küszöb – emlékeztetett, majd feltette a kérdést. „Egy 6,7 százalékos kisebbség megengedheti magának a luxust, hogy három pártot tartson meg, amiből tulajdonképpen csak kettő párt, egy pedig érdekvédelmi szervezet?”
A pártelnökök választások utáni nyilatkozatait elemezve Szász Alpár Zoltán politológus rávilágított: miután a politikusok reményekkel kereskednek, nehéz beismerniük, ha ezeket nem váltották be. „Eleve reményvesztett kisebbséggel, de akár országgal kell számolni” – fogalmszott. A nagyvárosok csökkenő magyarsága szerinte érezheti azt, hogy a kisebbségi jelöltre leadott szavazat elveszett. „Lazul a közösségi képviselet és közösség közötti kapocs, erózió szemtanúi vagyunk, és nem felelősöket kell keresni, hanem a nyolc éve tartó trendet kell megfordítani” – jelentette ki.
A politológus felidézte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nagy sikerről beszélt, a helyi eredményeket hangsúlyozva, Bíró Zsolt MPP-elnök úgy értékelte, hogy híd szerepet játszhat a pártja, az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt pedig azt nyilatkozta, a párt megőrizte súlyát, és másokat hibáztatott. „Akik a versengést kártékonynak tartják, nem feltétlenül tévednek, mert van, ahol ez nem jelent hátrányt. Szórványban versenyezni viszont képteleség” – fogalmazott. Szász szerint összefogásra van szükség ősszel, bizonyos helyeken pedig koordináltan érdemes jelölteket állítani.
Megszólítani, aki most „születik” választópolgárként
Már négy éve elmaradt a romántól a magyar közösség helyhatósági választáson való részvétele, ez idén még erősödött. Ez a jelen konstellációban maradni fog – állapította meg a politológus. Szavai szerint 2012 után a parlamenti választást, EP-választást, elnökválasztást és a helyhatósági választást vizsgálva körülbelül 350-450 ezer között stabilizálódik a magyar közösség szavazata. „Ahhoz képest, hogy 1990-ben 1,9 millióval kezdtünk, ez egy szomorú helyzet” – fogalmazott.
A politológus szerint a most választópolgárokká váló magyar fiatalokat kell megszólítani a jövőben, sem a távolmaradók megmozgatása, sem a negatív kampány nem segít. Emlékeztett: korábban voltak kísérletek az összefogásra is, de ezek kudarcba fulladtak. Véleménye szerint több párt mellett mindenképp szükség van összefogásra és koordinációra, pártkoalíciót lehetne létrehozni, kárpátaljai mintára. „Vannak persze választók, akiket ez a megoldás távol tarthat, de kevés emberről beszélünk, és őket is meg lehet győzni” – hangoztatta az elemző.
A másik két párt fölöslegessé válik
Buchwald Péter úgy látja, mindhárom magyar párt táborában vannak olyanok, akik nem mennének el szavazni egy összefogás esetén, és talán többen is vannak, mint azt Szász gondolná. Igaz, hogy összefogással nem vesztődnek el szavazatok Székelyföldön, de ha más magyar pártok bejutó tanácsosai úgyis együtt szavaznak az RMDSZ-esekkel, akkor fölöslegessé válik a két másik párt – vélekedett.
Szász szerint a választásoknak komoly tétje van, ennek ellenére kiábrándultak nemcsak a magyar, de a román szavazók is az elmúlt két és fél évtized alatt. Véleménye szerint a reményeink voltak erőszakosak. „Valami kézelfoghatót kell nyújtani, nem biztos, hogy interneten, írott sajtón keresztül, de úgy, hogy mindenki meghalja. Nagyon egyszerűt, nagyon közérthetőt” – fogalmazott. Szerinte a magyar közösség jobban teljesít, amikor nyomást érzékel. "De azzal sem szabad játszani, hogy veszélyérzetet keltünk az emberekben” – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro2016. június 16.
Világzenei csűrfesztivál lesz a kalotaszegi Mérán
Július utolsó hétvégéjén világzenei fesztiválnak ad otthont a Cifra- Kalotaszeg egyik legszebb és legnagyobb települése, Méra. A Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő, 1300 lelkes falu három portáját alakítják ki fesztiválhelyszínnek, a hozzájuk tartozó csűrökkel, telkekkel, gyümölcsösökkel együtt. A csűrszínpadon pedig olyan, nemzetközileg elismert zenészek lépnek majd fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, Nikola Parov vagy az Esszencia, amelyet a Prima Primissima és Kossuth-díjas népi ének és hegedűművész Csík János, valamint a Fonogram-, Harmónia- és Pro Pátria díjas brácsa- és hegedűművész Lakatos Róbert alapított.
Méra fő kulturális színterén, a Szarka-udvaron tartottak sajtótájékoztatót a Méra World Music Fesztivál főszervezői. Ez az udvar lesz a fesztivál központja, mint ahogy éveken keresztül ez adott otthont a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak is, tudtuk meg Bethlendi Andrástól és Varga Zoltántól. A két főszervező évek óta érleli a gondolatot, hogy világzenei fesztivált hoznak létre Mérában. „A népzene és világzene a táncház-mozgalomnak köszönhetően nagyon jól pozicionált a Kárpát-medencében, olyannyira, hogy a WOMEX (World Music Expo) tavalyi kiadását Magyarországon tartották. Méra pedig regionális viszonylatban jár élen a népzenei hagyományok ápolása tekintetében: elég azt említenünk, hogy egész Kalotaszegen ebben a faluban tanulnak a legtöbben néptáncot – jelenleg több mint hetvenen”, mondta Bethlendi András.
A szervezők a névválasztást is megmagyarázták: magyar nyelvterületen még van különbség népzene és világzene (=népzenéből inspirálódó zene) között, számos nép szóhasználatában viszont már nincs. Ők pedig tudatosan szeretnének a rendezvénynek nemzetközi jelleget adni, ha nem is idén, de fokozatosan, a következő években.
A Méra World Music fesztivál július 29-én, pénteken kezdődik kalotaszegi zenésztalálkozóval, ez a napja még ingyenes a fesztiválnak. Szombaton és vasárnap a világzene sztárjai lépnek színpadra, ekkor elővételben 29 lejbe kerül a napijegy, 49 lejbe a kétnapos bérlet, gyerekeknek ingyenes a belépés. Aki a fesztivál kezdése után vásárol jegyet, annak már 39 lejbe fog kerülni a napi- és 59 lejbe a kétnapi belépő. Falubeliek kedvezményesen vehetnek részt a fesztiválon. A jegyek értékesítése július 1-jén kezdődik. Jegyeket a kalotaszegi falvakban és az Igen, tessék kolozsvári irodájában, valamint online a fesztivál facebook-oldalán és a biletmasteren lehet vásárolni.
A szervezők idén nem szándékoznak 1200 jegynél többet eladni, ugyanis ez az a nézőszám (hozzávéve még a gyermekeket, akik ingyen mehetnek be), amennyi a Szarka-udvaron, a csűrszínpad előtt még kényelmesen elfér. Idővel a fesztivál növekedésére számítanak, amellyel egyidőben – reményeik szerint – a faluturizmus is fellendül majd, de ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a Méra World Music „mindig csűrfesztivál marad, soha nem fogjuk Kolozsvárra költöztetni, de még a falu főterére sem.”
A résztvevők vonattal, busszal és autóval is kijuthatnak Mérára, a szálláslehetőséget pedig falubeliek biztosítják majd akár kiadó szobák formájában, akár úgy, hogy portáikon sátorhelyeket kínálnak fel a fesztiválozóknak.
Más fesztiválokon az elmúlt évek, hónapok divatos számai, a Méra World Music-on viszont az elmúlt évezred legnagyobb slágerei csendülnek majd fel – tették hozzá a szervezők, utalva arra, hogy a feldolgozott dallamok nagy része több évszázaddal ezelőtt született, és most a világzenében születik újjá.
T. Koós Imola
maszol.ro2016. június 16.
Transzilvanizmus reloaded
A közös érdek a város minden lakójának érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását. Nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Választások után vagyunk, ilyenkor mindenki értékeli az elért eredményeket. Hol félig tele van, hol félig üres a pohár. Különösen nyomasztó ez a kérdés (mármint hogy félig tele van-e az, ami félig üres?) Marosvásárhelyen, ahol a nemzetiségi arány miatt – ami a félig teliből szintén az egyre üresebb felé halad – az elmúlt öt választás idején a késélen táncolás iskolapéldáit mutatták be a város lakói.
Az eredmények értékelése során kétféle vád hangzott el, egyrészt, hogy a magyarok nem tudtak kellő számban megmozdulni, vagyis kiveszett a magyarság-érzés belőlünk, de az is, hogy a probléma gyökere éppen ellenkezőleg, hogy még mindig maradi módon etnikai alapon akarunk szavazni/szavaztatni, ezért rezignált magyar fiataljaink nagy része, illetve aki mégis élni kíván közülük állampolgári jogával, az a román vállalkozót kedveli inkább, mivel azt állította a kampánya során, hogy a nemzetiség nem számít ebben a városban.
Megtoldanám én is ezeket a spekulációkat egy kis eszmefuttatással etnikai hovatartozásunkról és annak fontosságáról, és elmesélném egy személyes élményemet arról, milyen érdekes helyzeteket tud produkálni a közéletben az ugyanabban a városban élő közösségek – és személyek – viszonyulása saját nyelvükhöz (kultúrájukhoz).
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy Erdély területén ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, ki nevezhető származása szerint magyarnak, és ki románnak (vagy szásznak, zsidónak), hiszen ezen a területen a sok évszázados együttlét alatt az etnikai hovatartozás inkább deklaratív tulajdonsággá szelídült: mindenki olyan, amilyennek vallja magát – és az ezirányú toleranciánk általában büszkeséggel tölt el bennünket.
Ennek ellenére az erdélyi magyar és román népességről szóló tanulmányokban, amikor a két közösség önmeghatározásáról van szó (milyenek a románok? milyenek a magyarok?) általánosan elfogadott egy alapelv, amely axiómaként kezdettől fogva behatárolja a megközelítés útjait-módjait.
Ennek a premisszának megfelelően Erdély lakosságát egymástól független közösségek alkotják, és mindegyik csoport tagjai egy jól körülhatárolható, önálló etnikumhoz tartoznak. Az illető etnikai csoport állandó, változatlan kulturális identitással ruházza fel tagjait. A kultúra és identitás szavak vagy szinonimák mindkét nyelvben, vagy nagyon gyakran együtt használatosak a kulturális identitás kifejezésben. Ebből a perspektívából – hogy az egyén születésétől fogva egy tiszta, természetes módon örökölt etnikumhoz tartozik – jött létre az az áramlat, miszerint az emberek egy-egy ú.n. organikus közösséghez tartoznak. A román és magyar politikai diskurzusban azok a hasonló gyakorisággal használt szintagmák, hogy együttélő népesség, egyének, csoportok, azt mutatják, hogy akik ezzel a beszédmóddal élnek, kizárják a vegyes közösség lehetőségét.
Az egymást kölcsönösen kizáró etnikumokból álló, pontosan körülhatárolható népességről szóló elméletekből nyilván az következik, hogy a transzilván kulturális identitás egymással nem interferáló halmazokból áll, mivel az egyének kulturális identitásukat kizárólag etnikai identitásukból eredeztetik. Ez a szemlélet – amely csakis az egyetlen csoporthoz való tartozást fogadja el – nem veszi figyelembe a vegyes etnikai csoportok esetét (diaszpórában, szórványban vagy vegyes házasságokban), és nem foglalkozik kulturális identitásuk bonyolult problémájával.
Az elméletnek két problematikus eleme van: először is elég nehéz egy egyén etnikai identitását meghatározni, másrészt pedig a kulturális identitást az illető személy etnikai hovatartozásából eredeztetni még nehezebb olykor. Az esetek többségében nem lehet világos kategóriákat megállapítani, mert ezek rokoni kapcsolatoktól, születési helytől, anyanyelvtől, állampolgárságtól, vallástól, neveltetéstől, életkortól stb. függően különböznek, és számtalan variáció lehetséges ráadásul. Az erdélyi multikulturális kontextusban nem is feltételezhető, hogy az egyének egy teljesen homogén etnikai közösséghez tartoznak, és hogy ebből lehetne identitásukat levezetni. Éppen ezért a kulturális identitásokat sem lehet úgy leírni, hogy ezek egymás mellett élnek, belül egységesek és a külvilág felől jól láthatóak a körvonalaik.
Mivel ez Erdély esetében nyilvánvalóan nincs így, sokféle elmélet született annak érdekében, hogy az itt kialakult nyelvi, de főként kulturális helyzetet modellezni lehessen. Ilyen elmélet volt a XX. század első felében, főként a két világháború között (amikor az erdélyi magyarok kisebbségbe kerültek) a transzilvanista irányzat, amely nyelvi és vallási toleranciát hirdetett. A kor nagy kulturális személyiségei ennek az irányzatnak a szellemében éltek és alkottak. Valós, hatékony interkulturális kommunikáció zajlott, amely egyaránt tiszteletben tartotta a másságot és hasonlóságot, a különlétet és az interferenciákat. (Most természetesen a kultúráról beszélek, nem a politikáról.)
Számos szellemi kapocs jött létre akkoriban a különböző közösségek között. A mód, ahogyan az egyik nép képe megjelenik a másik irodalmában és művészetében, ahogyan egyes témák ismétlődnek itt is, ott is, a művek közös vonásai, a kölcsönhatások, a narráció hasonlósága, az irodalmi hőstípusok megalkotása, mindez nyilvánvalóvá teszi ezt az egymásrahatást, ami mélyrehatóan befolyásolta a román és magyar közösség kulturális identitását abban az időben.
Bár a transzilvanizmust gyakran bírálják provincializmusáért, izolacionizmusáért és másság-kultuszáért, ez az irányzat mégis nyújt néhány fontos támpontot az erdélyi magyar (kulturális) identitás sajátosságainak a megfogalmazásához. Ennek az identitásnak több összetevője van, vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen szocializálódott (a mi esetünkben Magyarország területén).
Ennyit arról, hogy mint olyan ember, aki hiszek a transzilvanista elvekben, elméletben mennyire egyetértek azzal, hogy Marosvásárhelyen nem kellene etnikai alapon való szavazásra biztatni az embereket, hiszen a ránk (erdélyiekre) jellemző tolerancia azt diktálja, hogy bárki a választás nyertese, közös helyi érdeket fog képviselni, nemzetiségi (kulturális) hovatartozásától függetlenül – úgy értem, nemcsak a magyarok tudnák elfogadni a román nyertest, hanem a románok is a magyart. Ha úgy alakul.
És most következik a tapasztalatom arról, hogy hogyan fest ez az elmélet olyan helyzetekben, amikor nyilvánvaló a közös érdek.
A tavalyi év utolsó hónapjaiban zajlott a 2021-es Európa kulturális fővárosa címért való pályázás első fordulója, amelyben Marosvásárhely is részt vett. A pályázatot a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kijelölt bizottság készítette, az elbíráló grémium előtti védésére pedig a város kulturális életének néhány képviselőjét kérték fel. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy ez miért történt így, és mekkora hiba volt a különbségtétel a pályázat előkészítői és védői között. Mindenképpen megtiszteltetésnek éreztem, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a város multikulturális voltát szemléltetendő, olyan személyiségeket vonultatott fel, mint Smaranda Enache, Gáspárik Attila, Alina Nelega, Raed Arafat és Rudi Moca.
A pályázatot és ennek a zsűri előtt való bemutatását tehát két teljesen különböző csapat végezte. Mi a bukaresti zsűrizés előtt néhány nappal kaptuk kézhez a megvédendő anyagot, amelyen már nem lehetett módosítani. Így találtam szemben magam azzal a ténnyel, hogy a multikulturális Marosvásárhelyet potenciális kulturális fővárosként bemutató terv nem a Bernády György által emelt, az egész Kárpát-medencében kiemelkedő szecessziós épületegyüttesre, a Kultúrpalotára és a Városházára, a település polgárosodásának és nagyvárossá válásának szimbólumára alapozták, és még csak nem is a Vár vagy esetleg a Teleki Téka és a Bolyai líceum épülete által határolt régi városközpont hangulatára. Marosvásárhely és vonzáskörzetének történelme ebben az elképzelésben 1990-nel kezdődött.
Kifelejtették azokat a diákokat is, akik önkéntesként valóban évek óta dolgoznak a Nemzeti Színházban, és helyettük a megyei önkormányzat elnöki irodájában rajzolgató gyerekek illusztrálták a felnövekvő, művészetek iránt érdeklődő ifjúságot. Megtudtam a pályázatból, hogy a vegyipari kombinát fontos kulturális központként szerepel a tervek között, ugyanis a vállalat vezetősége felajánlotta több (épp használaton kívüli) épületegységét különböző tevékenységekre, kulturális fővárosként az egyik óriási kéményét repkénnyel fogjuk befuttatni, a másikat pedig graffiti-versenyek lebonyolítására használjuk majd.
Jóhiszemű embernek gondolom magam, de azért még nekem is vannak elképzeléseim arról, vajon milyen érvekkel lehetett meggyőzni a projektkészítőket arról, hogy Marosvásárhely szégyenfoltját, amely olyannyira károsítja a város lakóinak az egészséget, hogy egy frissen elfogadott törvény szerint állami engedéllyel hamarabb mehetünk nyugdíjba miatta, egy kulturális főváros-pályázatban fő fejlesztési pontnak nyilvánítsák.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor kiderült, a pályázatot angol nyelven kell bemutatnunk, mert ez állítólag előnyös megvilágításba helyez bennünket, jó pontokat szerez a versenycsapatokkal szemben. Mivel Rudi Moca csapattársunk nem tudott angolul (induláskor ez a feltétel nem hangzott el), így a pályázatot író megyei önkormányzati csapat úgy döntött, kizárja a védésből, és helyette egy vadidegen (azt hiszem, francia) úriembert kértek meg, mutassa be az – egyébként dicséretes módon – szép számban felsorakoztatott roma programterveket. (Mondanom sem kell, mindenki tudja, a tényleg multikulturális, tényleg sajátosan erdélyi Marosvásárhely pályázata kiesett a versenyből, nem került be a legjobb négy közé.)
Összefoglalásképpen: igen, én is hiszek abban, hogy egy város fejlesztésében a közös érdek az, ami áthidal minden más érvet, beleértve az etnikai megfontolásokat is. De ugyanakkor abban is hiszek, hogy ebben a közös érdekben annak is benne kell lennie, hogy elismerem és büszke vagyok a másik nyelvű kultúra képviselőinek múltbeli, jelenlegi és eljövendő teljesítményére, mert a magaménak tudom érezni azt is. Az etnikai szavazásnak véget lehet vetni természetesen, de hova tegyem azt a tényt, hogy az éppen leköszönő megyei tanácselnök olyan összefogást javasol a megyei önkormányzatban, amely megakadályozná, hogy a legnagyobb frakció, amely történetesen a magyaroké, elnököt állíthasson? A közös érdek a város minden lakójának – nemzetiségi hovatartozás nélkül – érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását (értem alatta például az egészséghez való jogot is). És igen, nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Kós Anna
Transindex.ro2016. június 16.
Az ötven éves Baráth Csabát köszöntötték
A polgármesteri hivatal előterében nyílt meg az ünnepi alkalomból összeállított tárlat.
Csütörtök délután különleges kiállításmegnyitó színhelye volt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal képzőművészeti galériája. Baráth Csaba alkotásaiból nyílt tárlat egy ünnepi momentum kapcsán: a festőművész június 15-én töltötte be 50. életévét. Ez alkalomból mások mellett Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének vezetője, a partnerintézmény Szatmári Művészeti Iskola igazgatója, Deac Mircea és Szatmárnémeti beiktatásra váró polgármestere, Kereskényi Gábor is köszöntötte a művészt. A Református Gimnázium diákjai énekkel és költeményekkel köszöntötték Baráthot.
Baráth Csaba Attila, Szatmárnémetiben született 1966. június 15-én, Szatmár megyei református magyar nemesi családok leszármazottjaként. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Kölcsey-s diákként érettségizett 1984-ben, majd műszaki rajzoló diplomát szerzett. 29 éve házas, két felnőtt fia van.
Az alkotás öröme kora gyermekkorától elkíséri. Önképző módon fejlesztette és fejleszti magát festészetben és egyéb művészeti ágakban. 1996-tól, 21 éve tagja a Szatmári Képzőművészek Egyesületének, kisebb nagyobb kihagyásokkal. 13 évig dolgozott a Szatmári Északi Színház alkalmazottjaként, sokrétű feladaokat ellátva. Ha kellett festő volt, ha kellett szobrász, ha kellett kellékeket gyártott, ha kellett bábokat tervezett és készített, de tervezett díszleteket előadásokhoz és bábelőadáshoz is.
Úgy van vele, hogy amit le tud rajzolni azt utána bármilyen anyagban meg tudja valósítani. Három éve a Szatmári Véndiákszövetség tagja, részt vesz a szervező munkában.
A Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjaként részt vett számos közös, csoportos és egyéni kiállításon és alkotótáborban: Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád, Szinérváralja, Erdőd, Marosvásárhely, Sárköz, Nyírbátor, Nagykálló, Székesfehérvár. Alkotásai megcsodálhatók Olaszországban, Svédországban, Ausztriában, Magyarországon és idehaza.
Kedvenc technikája az olajfestészet, színei visszafogottak, képein fontos hangsúlyt kap a rajz. Témái: alakos kompozíciók, a mindennapi életből ellesett jelenetek, szeretettel fest állatokat, lovakat, bivalyokat, de földműveseket is. Erőssége az emberi karakterek ábrázolása.
szatmar.ro