udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 4771-4800 | 4801-4830 | 4831-4860 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. július 12.
Elmélkedés és önvallomás
Az élet felénk – kisvárosi történetek
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a közelmúltban mutatták be Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című prózakötetét. Ez alkalomból a szerzővel dr. Tapodi Zsuzsa irodalomkutató, egyetemi tanár beszélgetett. A szellemi hullámhosszra ilyenkor szükséges ráhangolódásban Miklósi Attila és Olga gitárjátéka segítette a szép számban megjelent közönséget.
Napjainkban egyre hangsúlyosabban tevődik fel a kérdés, van-e az irodalomnak jövője? Egyáltalán olvasnak-e még az emberek, és főként a fiatalok, illetve hogyan lehet rávenni őket arra, hogy szépirodalmat olvassanak? Ilyenkor persze elhangzik az a borúlátó vélekedés is, hogy az irodalomnak ebben a rohanó világban nincs jövője, mert az új médiumok elvonják erről a figyelmet. Való igaz, hogy a hagyományos irodalmi szerepek közül, melyek közé az információközvetítés, tanítás, dokumentálás és szórakoztatás is tartozott, a speciális médiumok többet is átvettek. Ennek ellenére azonban minden jel arra mutat, hogy kissé más formában, de az irodalom megmArad, hiszen továbbra is él bennünk az igény, hogy a sorsunkról, életünk alakulásáról, cselekedeteinkről valami fennmAradjon. És ez a törekvés igaz a szűkebb vagy tágabb közösségekre is. Tapasztalatból viszont azt is tudjuk, hogy egy megfelelő formában tálalt történet – mivel szórakoztat is – sokkal inkább leköti a figyelmünket. Az irodalom pedig ezt a szerepet is betölti a kezdetek óta, tehát továbbra is szükség van rá. És amíg akadnak olyan emberek, akik kezükbe veszik a könyveket, és elolvassák azokat, illetve olyanok, akik elég bátrak ahhoz, hogy leírják a gondolataikat, akik szépen és közérthetően vallanak mindarról, ami foglalkoztatja őket, addig az irodalom él és élni fog. Sepsiszentgyörgyön pedig, amint ezt Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című könyve is igazolja, sok ilyen egyén akad – vélekedett az irodalomkutató.
A továbbiakban a szerzőtől megtudhattuk, hogy alkotás közben gyakran találkozik az emlékeivel, melyeket ilyenkor újra átél, illetve a múlt ködéből felmerül azoknak az arca, akik valamilyen módon szerepet játszottak az életében. Nem véletlen tehát, hogy írásaiban sok az önéletrajzi vonatkozás, hogy a gyermekkorhoz, szülőfalujához, az akkor és ott megélt élményekhez vagy ahhoz a kisvároshoz kapcsolódnak, melyben évtizedek óta él és dolgozik. És az sem akaratlan, hogy a lírai leírásokat kedveli, hiszen műveiben ő is érzelmek, gondolatok tükrözésére és közvetítésére törekszik.
Mindezzel kapcsolatban a könyv hátlapján Tomori Gábor a következőket írja: „Az író, amikor a valóság elemeiből történeteket formál, nem egyszerűen dokumentálja, amit meg- és átélt, hanem újra szembesül élményeivel, elgondolva az események mozgató rugóit, a jellembeli változásokat, s terjedelemtől függetlenül igyekszik egy-egy írásban is teljességet adni a valóságról.” Mi pedig a frissen megjelent könyvet olvasgatva elcsodálkozhatunk, hogy milyen pontosan rámutatott a benne foglaltak lényegére.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. július 12.
Hivatalos: megváltozott Románia címere
Kihirdette hétfőn Klaus Johannis államfő a Románia címerén módosító törvényt.
Az új jogszabály értelmében visszakerült az ország címerében lévő sas fejére a korona. A törvény azt is előírja, hogy 2018. december 31-ig az összes állami intézményben le kell cserélni a címereket. Emellett változnak a román bankjegyek is. A jegybanknak szintén 2018 végéig kell új pénzt nyomtatnia, a régi bankjegyek azonban ezt követően is érvényben mAradnak.
A kék pajzson sast ábrázoló címert legutóbb 1992-ben módosították, akkor távolították el az aranykoronát a címerképről arra hivatkozva, hogy az a Hohenzollern-ház jelképe. Érdekesség, hogy a román címert eredetileg I. Ferdinánd román király személyes megbízására Köpeczi Sebestyén József Kolozsvári heraldikus tervezte 1921-ben, és 1947-ig volt érvényes.
maszol.ro2016. július 12.
Miért Hargita és Szatmár megyében a leggyengébbek a kisérettségi eredmények?
A kisérettségi végleges eredményei szerint nemcsak román nyelvből szerepeltek nagyon rosszul a Hargita megyei kisérettségizők, hanem matematikából és magyar nyelv és irodalomból is lista végén kullognak. A székely megye mellett Szatmár teljesített a legrosszabbul idén a magyarok által is lakott megyék közül.
A képességvizsga végleges eredményei azt mutatják, a magyarok által is lakott megyékben mindenütt alacsonyabb az átmenési arány, mint a 2015-ben. Országos szinten egyébként kisebb arányban vizsgáztak sikeresen, mint tavaly.
Az országos 75,1 százalékos átmenési arányt idén Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Kolozs, Hunyad megye teljesítette túl, a legrosszabb eredményeket Szatmár (67 százalékos átmenési arány), Hargita (67,6) és Arad megye (68,4) nyújtotta.
Összeállításunkban annak próbálunk utána járni, mivel magyarázható Hargita és Szatmár megyében a rossz eredmény.
Hargita megye: a magyar sem ment jól
A Tanügyminisztérium összesítése szerint román nyelv és irodalomból Hargita megye teljesített a legrosszabbul az országban: a vizsgázók 48,4 százaléka nem érte el az ötöst. Hargita megyét Giurgiu követi a "szégyenlistán" 36,1 százalékos bukási aránnyal, majd Kovászna (34,9) és Szatmár megye következik (31,2).
Ha a matematika eredményeket nézzük, Hargita megye a legrosszabbul teljesítő román megyék között szerepel. A gyengén teljesítők közé Krassó-Szörény és Arad megye is "feltornázta" magát:
Maros megyeben a vizsgázók 39,7, Szatmár megyében 36,4, Kovászna megyében 30,1 százaléka nem írta meg az ötöst.
Az anyanyelv irodalmából és nyelvtanából írt vizsgán Bákó megyet leszámítva a legrosszabbul Arad megye teljesített: a diákok 17,3 vérzett el. Csakhogy ebbe a százalékba beletartoznak az olyan kisebbségek is, mint a képességvizsgázó szlovákok, ukránok, szerbek, a sor még folyatható. Arad megyét a negatív listán Szatmár követi: a vizsgázók 14,6 százaléka írt ötösön alul. Szatmár megyében sok a német ajkú diák, akiknek eredményeit szintén bele kell kalkulálni az említett arányba. A sort Fehér, majd Hargita megye folytatja 12,9, illetve 12 százalékos bukási aránnyal. A székely megyében a romákat leszámítva nem él jelentős nemzeti kisebbség. Kolozs megyeben a bukási arány mindössze 0,5 százalékos, Kovászna megyében 5,8, Maros megyeben 9,7.
Görbe Péter: a stressz is hozzájárulhat a rossz eredményekhez
A Hargita megyei főtanfelügyelő szerint több tényező is közrejátszott abban, hogy a nyolcadikosok nem teljesítettek jól az idei megmérettetésen a megyében. Görbe Péter megkeresésünkre emlékeztetett, a nyolcadikosok kisérettségi eredménye nem kizáró jellegű, a megmérettetés csupán rangsoroló vizsgaként értelmezhető: ha egy diák valamely tantárgyból nem kapja meg az 5-ös átmenőt, még nem jelenti azt, hogy nem tanulhat tovább középiskolában. A főtanfelügyelő szerint ez kontraproduktívvá és demotiválóvá teszi az oktatási rendszert. Megjegyezte, jelenleg 10 osztályt kötelesek elvégezni a diákok, tehát mindenkinek tovább kell jutnia nyolcadik osztályból.
Mint mondta: 2000 környékén vezették be az úgynevezett kisérettségit, amely idővel teljesen felváltotta a középiskolai felvételit. A főtanfelügyelő meglátása szerint ez is oka annak, hogy azóta minden évben egyre rosszabbak az eredmények.
Idén hangot is rögzítettek
„Nagyobb stressznek voltak kitéve a diákok, hiszen idén először nemcsak képet, hanem hangot is rögzítettek a termekben. Így annak a lehetőségét is kizárták, hogy a tanárok esetleg súgjanak a diákoknak. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a fogalmazást kérő tételeknél látszik a leginkább a generációs probléma: túl sok ömlesztett információval találkoznak a gyermekek. Sokan nem képesek feldolgozni, rendszerezni és megfelelően alkalmazni a kapott információt. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy ezekben a feladatokban sok hibát vétenek” – részletezte a főtanfelügyelő.
Szaktanfelügyelő: nehezebbek voltak a magyar tételek
Dáné Szilárd, a Hargita megyei magyar nyelv- és irodalomoktatásáért felelős tanfelügyelő véleménye szerint az idei 87 százalékos átmenési arány nem rossz eredmény. Annak fényében pedig főként nem az, hogy idéntől az osztályozási rendszerben változtatásokat vezettek be, ugyanakkor a tételek is nehezebbek voltak az előző évekhez viszonyítva - értékelt. Mint ismeretes, minden dolgozatot idén két tanár javított. Ahhoz, hogy az osztályzatuk érvényes legyen, legfeljebb fél jegy eltérés lehetett az értékelések között, szemben a korábbi évek megengedőbb gyakorlatával, amikor egy teljes jegy lehetett az eltérés.
A szaktantefügyelő kérésünkre elmagyarázta, miért találta nehezebbnek idén a tételeket: "Az első tételnél idén a műnem helyett konkrét műfaji meghatározást követeltek, ebben sok diák vétett hibát. Ugyanakkor nem értek egyet azzal a gyakorlattal, hogy terjedelmi korlátokat szabnak a második, fogalmazásírást megkövetelő tételben. 8-10 mondatos fogalmazást vártak olyan témában, amelyet nem lehet ilyen rövid terjedelemben kibontani” – magyarázta.
Hozzátette, az utóbbi feladatban nemcsak a helyesírás és a nyelvhelyesség volt fontos szempont, hanem a logikus gondolatmenet, valamint a megadott témához való ragaszkodás is. Dáné Szilárd szerint ebben a tételben érthetőek a nagy pontozási eltérések, hiszen itt a javítókulcsban meghatározott követelmények mellett a tanárok szubjektív megítélésének is nagy szerepe volt.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint radikális módszertani változtatásokra lenne szükség a magyar anyanyelvű diákok román nyelvoktatásában, amit nem szabad már tovább halogatni, hiszen hosszú távon fennáll a veszélye, hogy a fiatalok közül sokan képesítés nélkül kerülnek a munkaerőpiacra, ugyanakkor líceumi és szakközépiskolai helyek mAradnak betöltetlenül. Az elöljáró felidézte: a problémát számos beadványban, kerekasztal-megbeszélésen felvetették már az illetékes döntéshozóknak, a Hargita megyei önkormányzat elemző csoportja pedig átfogó tanulmányban foglalkozott azzal, milyen következményekkel jár az, hogy az állam nyelvét ötödik osztálytól már nem oktatják sajátos tanterv alapján azoknak, akiknek nem anyanyelve a román. A vizsgálat kimutatta: a román anyanyelvűekkel azonos tanterv nem járul hozzá a szókincs és a hétköznapi kommunikáció fejlesztéséhez, ezért olyan tankönyvekre és módszerekre lenne szükség, ami a köznyelv elsajátítására helyezi a hangsúlyt. Király András oktatási államtitkár elmondta: a román nyelv és irodalom tantárgyra vonatkozó sajátos tantervek a kisebbségi tannyelvű általános iskolák felső tagozata és a középiskolai osztályok számára 2015-2017 között készülnek el. Az új tanterveket fokozatosan vezetik be: erről tavaly megszületett a minisztériumi jóváhagyás.
Sokan nem akarnak továbbtanulni
A Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre elmondta, meggyőződése, hogy a tanárok idén is ugyanúgy törekedtek a minél pontosabb, alaposabb felkészítésre, mint az előző években. „Az eredmények tükrében nem hiszem, hogy a tanárok felületesen kezelték volna idén a tananyagot és a felkészítést. Azt pedig semmiképpen nem hiszem, hogy a tanárok nem adták volna le tisztességesen a tananyagot és nem kérték volna azt számon. Amennyiben a gyerekek szemszögéből közelítjük meg az eredményeket, ez nyilván sokrétű. Ki mennyire tudta és akarta komolyan venni a vizsgákat, olyan mértékben ült le és tanulta meg a tananyagot” - szögezte le Gnándt Zoltán, aki szerint egy harmadik tényező is sokszor közrejátszik a gyenge eredményekhez.
„Mivel egy komoly vizsgáról beszélünk, felmerül egy harmadik tényező is, amelyet próbavizsgákkal próbálunk tompítani, és ez a stressz. Ez nem várt tényezőként sokaknál megjelenik. Persze ez utóbbi sem indokolhatja a rossz eredményeket. Egy vizsga sikeressége sosem a szerencsén múlik, hanem magán a felkészülésen. Szakos tanfelügyelőként amikor több vidéki iskolában beszélgettem a 8. osztályos tanulókkal, azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül érzik át ennek a vizsgának a súlyát. A gyerekek jó része nem akar líceumba beiratkozni, mert ott túl sokat kell tanulni, a szakiskolákba pedig amúgy is bejutnak” - mondta Gnándt.
Az anyanyelvből nyújtott teljesítményről a főtanfelügyelő-helyettes elmondta: Szatmár megyében sok a német ajkú gyerek, akik tulajdonképpen javítják a megyei átlagot. Megjegyezte, több magyarázat is van arra, hogy a magyar anyanyelvűek esetében miért kevésbé jobbak a jegyek, mint tavaly. Az egyik, hogy "vannak jobb és kevésbé jobb generációk". A helyettes főtanfelügyelő szerint annyi viszont bizonyos, hogy a jövőben a tanárok szigorúbban fogják majd számon kérni a tananyagot, és azok a diákok, akik nem ütik meg a mércét, nem képességvizsgázhatnak.
Kovács Boglárka, Barakonyi Gergő
maszol.ro2016. július 12.
Tőkés: Csűry együttműködött a Szekuritátéval
Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált, amelyek a jelenlegi püspök érintettségére utalnak.
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, volt királyhágómelléki református püspök olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi püspöke együttműködött a Ceaușescu-rendszer politikai rendőrségével.
Tőkés László keddi Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáté ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A Tőkés által bemutatott jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy „Kiss” fedőnevű ügynöktől, akit a Szekuritáté tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László „Kiss” ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a szeku tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak.
A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket „Roșescu” fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít.
A Tőkés László sajtóirodája által kibocsátott, szerkesztőségünknek is elküldött közlemény és nyilatkozat fontosnak tartja megemlíteni, hogy a jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudható, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „Kiss”, illetve „Roșescu” nevéhez.
Mindezt annak kapcsán jegyzi meg, hogy a jelentésekre az állambiztonsággal való együttműködés miatt palástjától egy hónapja megfosztott zsibói Molnár Jánosnak, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárának – alias „Badea” (II.), illetve „Mureșan Dinu” – dossziéjában bukkantak.
A nyilatkozat azokat a lelkészeket és egyházi elöljárókat is megnevezi, akikről a jelenlegi püspök állítólag jelentett.
Tőkés ugyanakkor bírálta az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetét, amiért egy korábbi állásfoglalásukban kiálltak Csűry István mellett.
foter.ro2016. július 12.
A tisztulás és megújulás jegyében
Július 12-én magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László Európai Parlamenti képviselő Nagyváradi irodája, melynek témájául az egyházi titkosszolgálati átvilágítások kiváltotta reakciók és egyéb aktuális kérdések szolgáltak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Tőkés Lászlót sorozatos, összehangolt támadások érték az RMDSZ részéről és annak sajtójában azok után, hogy május hónapban egy-egy sajtóértekezleten, illetve nyilatkozatban foglalkozott az idei romániai választások, valamint az egyházi titkosszolgálati átvilágítások összefüggéseivel. A püspök akkor és azután is világosan, félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmazta meg elvi álláspontját ez utóbbi kérdésben, ekképpen: „Egyházi és nemzeti létérdekünk, Egyházunk megújulásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, és több mint két évtized után egyházi életünket végre ténylegesen megtisztítsuk és megszabadítsuk a kommunista múlt nyomasztó és visszahúzó örökségétől.” Ezen felül több példával szolgált arra nézve, hogy az egyházi életben jelenleg is meghatározó szerepet töltenek be olyanok, akikről közvetlen vagy közvetett bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy 1989 előtt együttműködtek a kommunista diktatúra politikai rendőrségével.
Ugyanakkor arra is többször rámutatott, hogy az erdélyi magyarság politikai képviseletét kisajátítani szándékozó RMDSZ választási megfontolásokból igyekszik a saját szekerébe fogni a történelmi magyar egyházakat. Kirívó a párt bihari szervezetének esete, amelynek korrupcióval gyanúsított vezetői valósággal rátelepedtek a KREK-re, amelynek elöljáróját, Csűry István jelenlegi püspököt ugyanakkor mentesíteni próbálják az ellene felmerült kollaborációs vádaktól. Miközben Tőkés László elvi síkon próbálja tartani a kérdést, az RMDSZ-esek és maga Csűry püspök is személyeskedésbe menő sajtókampánnyal próbálják elterelni a köz figyelmét az alapvető kérdésekről: az ügynöki múlt feltárásáról, a tisztázások mindenkori időszerűségéről, az egyházi és a világi élet átvilágításának szükségességéről, az erdélyi magyar politika korrupciómentességéről. Ezekről az imperatívuszokról is beszélt mai sajtótájékoztatóján Tőkés László, a szövevényes ügy lényegének szintézisét adva.
Kiadott helyzetértékelő és összefoglaló nyilatkozatában ugyanakkor felidéz két olyan esetet is, amelyekből kiviláglik: következetes kiállással és konzekvens döntésekkel elő lehet segíteni a tisztulási folyamatot. A Securitatéval való együttműködés miatt Fazakas László egykori margittai lelkész RMDSZ-képviselői mandátumától és püspökjelöltségétől, míg zsibói Molnár János teológiai tanár lelkipásztori minőségétől volt kénytelen megválni.
Tőkés László idézi Kató Béla erdélyi püspököt is, aki egy interjúban ekképpen fogalmazott: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.” A maga során európai képviselőnk csak megerősíteni tudta előzőekben már kifejtett álláspontját: „Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.”
Alább olvasható a sajtótájékoztatón bemutatott nyilatkozat.
Nyilatkozat
Az egyházi átvilágítással kapcsolatos, egyik legutóbbi megnyilatkozásában Csűry István püspök méltatlankodással állapítja meg, hogy: „semmitmondó lehallgatási szövegek alapján hozott hamis ügynökvádakkal kell választásra készülnie” (Krónika, 2016. június 29.). Folyó év június 29-én kelt válasziratában viszont azon háborog, hogy minekutána „a Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban, diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják” (Bihari Napló, 2016. június 30.) Szövege zárórészében, titkosszolgálati múltját megkerülve, fejedelmi többesben ekképpen fogalmaz: „Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lelkületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni.”
Csűry István RMDSZ-es elvtársai július 4-én kelt állásfoglalásukban szintén azzal vádolják szerény személyemet, hogy: „Volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul rágalmazza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választott vezetőit”; majd „felszólítják Tőkés Lászlót, hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire” (Bihari Napló, 2016. július 5.) (Kiemelések tőlem – TL.)
A „hamis ügynökvádakat” emlegető és „a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolók” ellen kirohanó püspöki képmutatásra, valamint a félrevezetett Bihar, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ-szervezetek „alaptalan rágalmazást” kiáltó ellenséges támadására szolgáljanak egyenes válaszként azok a titkosszolgálati jelentések, melyek az 1986–1989-es időszakból a „KISS” fedőnéven működött Csűry István volt szalárdi lelkésztől származnak. „ROŞESCU” fedőnév alatt 1982-ből és 1984-ből szintén az ő személyéhez társítható két másik feljegyzés, a palástjától nemrégen megfosztott zsibói Molnár János teológiai tanár alias „BADEA” (II.), „MUREŞAN DINU” ügynökdossziéjából (lásd Szegedi Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét).
A mellékelt besúgójelentésekből egyértelműen kiviláglik, hogy a mostani királyhágómelléki püspök annak idején túlbuzgó odaadással jelentett lelkésztársairól és elöljáróiról, nevezetesen Kovács Imre, Gellért Gyula, Zsisku János, Makai Lehel, Gavrucza Tibor, Major Huba, Kallós István, Szekeres Sándor lelkipásztorokról, valamint Gálfy Zoltán, Juhász Tamás, Kozma Zsolt és (zsibói) Molnár János teológiai professzorokról.
Megjegyzésre méltó, hogy ezen jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudjuk, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „KISS”, illetve „ROŞESCU” nevéhez. A Securitate Irattárait Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) ugyanis mindmáig nem tett eleget az Egyházkerület azon igénylésének, hogy bocsássa rendelkezésére a püspök dossziéját, hanem egy olyan igazolványt bocsátott ki, amely szerint „nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből Csűry István úr Securitate-alkalmazotti vagy -kollaboráns minősége kitűnne” (lásd a mellékelt 514/29.01.2009. számú Igazolást/Adeverinţă). Ez azonban semmiképpen sem az ő ártatlanságát, hanem – a mellékelt titkosszolgálati jelentésekből kikövetkeztethetően – sokkal inkább terhelő iratai kiadásának a szándékos visszatartását bizonyítja.
Csűry István helyzete az RMDSZ vonatkozásában kísértetiesen emlékeztet Fazakas László alias „KISS JÁNOS” volt margittai lelkész csúfos esetére, akit 2000-ben a Bihar megyei szervezet juttatott parlamenti képviselői tisztségbe, ám utóbb rovott titkosszolgálati múltja miatt vissza kellett léptetnie. Fazakasnak 2004-ben a püspökjelöltségről is ugyanezen okból kellett lemondania.
Mindezekre nézve változatlanul érvényesek Kató Béla erdélyi püspök általános értelemben megfogalmazott szavai: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.”
Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.
Nagyvárad, 2016. július 12.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu2016. július 12.
Akadozott az ügyintézés, sztrájkoltak a közalkalmazottak
Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen a közalkalmazottak nem csatlakoztak a Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége által július 12-re meghirdetett egész napos sztrájkhoz, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön azonban sztrájkoltak a közalkalmazottak.
A Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának alkalmazottait tömörítő szakszervezet is csatlakozott az országos munkabeszüntetéshez, így kedden ott is szünetelt az ügyfélfogadás.
Elekes Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szakszervezeti tömörülésének, a Mikó Szakszervezetnek az elnöke kérdésünkre elmondta, a Csíkszeredai városházán rendben zajlott le a sztrájk. „Nincs tudomásom arról, hogy elégedetlenség vagy bármi más történt volna, elfogadták az adófizetők, az ügyfelek, hogy sztrájkolunk. Köszönjük a megértésüket, reméljük, elérjük célunkat” – fejezte ki reményét a szakszervezeti elnök.
Mindenféle zavaró esemény nélkül zajlott le kedden a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban meghirdetett sztrájk. Amint azt Wohlfart Rudolf, a városházi alkalmazottakat tömörítő Havasi Gyopár Szabad Szakszervezet elnöke elmondta, az ügyfelek megértőek voltak, nem tapasztaltak felháborodást amiatt, hogy a hivatalban nem fogadták őket. A szakszervezeti vezető ugyanakkor köszöni is az emberek megértő hozzáállását. „Az ügyfelek nem hibásak azért, hogy a közalkalmazottaknak alacsony a fizetése, de őket is érinti, hogy mi nem dolgozunk. Nekünk azonban nincs más eszközünk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a helyzetünkre. Köszönjük a megértésüket” – fogalmazott.
Székelyudvarhelyen nem tiltakoztak
A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak kevesebb, mint tíz százaléka szakszervezeti tag. A hivatalosan bejegyzett szervezet nem tagja az országos szakszervezetnek, és a polgármesteri hivatal illetékese szerint folyamatban van a feloszlása. Eddig még soha nem vettek részt országos akciókban és nem is kapnak értesítéseket azokról – közölte a szervezet elnöke.
A Pro Adminisztráció Szakszervezet – amelyhez a megyeszékhelyi városházai alkalmazottai is tartoznak – azt sérelmezte, hogy a mostani sztrájkot kezdeményező szakszervezet nem hívta őket tárgyalásokra, így nem csatlakoztak az akcióhoz. Silvia Moldovan szakszervezeti elnök elmondta, azt kérik, hogy az egységes bértörvényt alkalmazzák, és újra részesüljenek étkezési utalványokban. „Maros megyeben több mint kétezer tagunk van, többek között a Marosvásárhelyi városháza alkalmazottai is. Nem értünk egyet azzal, hogy mindenkinek egyforma százalékban emeljék a fizetését. Azt szeretnénk, hogy a tanügyben és egészségügyben alkalmazott egységes törvény legyen érvényes a közigazgatásban is” – nyilatkozta érdeklődésünkre Silvia Moldovan. Az elnök hozzátette: amennyiben egyeztető tárgyalásokon ezt nem sikerül ezeket a célokat elérni, szeptemberben tiltakozó megmozdulásokat szerveznek.
Sepsiszentgyörgyön sem volt ügyintézés a sztrájk miatt
Ferencz Tibor, a Nova Vita szakszervezet Háromszéki elnöke lapunknak elmondta, összesen 612 közalkalmazott csatlakozott a tiltakozó megmozduláshoz, nem volt ügyfélfogadás a megyei önkormányzatnál, a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban és az alárendelt intézményeknél, és további három városban és 15 községházán. Ferencz Tibor arra kérte az ágazatban dolgozókat, hogy ha a további tiltakozás során nem is vállalják a munkabeszüntetést, mert az fizetéscsökkentéssel jár, legalább írásban jelezzék, hogy támogatják a megmozdulást. „Úgy etikus, hogy valamilyen részt mindenki vállaljon ebben a küzdelemben, hiszen ha sikerül eredményeket elérni, az mindenkit érint majd” – hangsúlyozta. Kifejtette, a kormány „macska-egér játékot” folytat velük, legutóbb is pénteken délutánra hívták be őket tárgyalni, majd a többórás egyeztetés után, amikor alá kellett volna írni a dokumentumot, nem az volt írásban, amiben megállapodtak. „Elképzelhető, hogy pénteken újra lesznek egyeztetések, mi bízunk benne, hogy sikerül dűlőre jutni, de ha mégsem, jövő héten kirobbantjuk az általános sztrájkot” – szögezte le Ferencz Tibor. Kovászna megyében 80-90 százalékos a támogatottság, ám az általános sztrájkhoz országos szinten is össze kell gyűjteni a szakszervezeti tagok több mint felének a támogató aláírását.
Marosvásárhely nem, Dicsőszentmárton és Segesvár tiltakozott
A Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetségének Maros megyeben csak Segesváron és Dicsőszentmártonban van fiókegysége, így ott tiltakoztak kedden a közalkalmazottak.
Dicsőszentmártonban 168-an csatlakoztak az akcióhoz azt követelve, hogy növeljék meg a béreiket. Jelenleg a dicsői közalkalmazottak nagy többségének 1100–1300 lej a fizetése, s nem ritka, hogy egy családban mindkét szülő közalkalmazott. A dicsőszentmártoni szakszervezeti vezető, Florica Savu a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta, hogy a városházán csak az anyakönyvi hivatal volt nyitva, ahol a születésekről és elhalálozásokról szóló bejelentéseket fogadták. Működött a polgármesteri hivatal fennhatósága alatt levő napi piac is, mert ott több magánvállalkozónak van üzlete, ezért nem lehetett a piacot is bezárni.
Folytatódhat a sztrájk, akár több napon keresztül is
Egyébként több napos sztrájkkal fenyeget a közigazgatásban dolgozók szakszervezete, ha a kormány egy héten belül nem teljesíti követeléseiket. „Elsősorban azt várjuk, hogy találjanak megoldást a követeléseinkre, ellenkező esetben jövő kedden, július 19-én határozatlan idejű sztrájkba lépünk” – nyilatkozta Valer Suciu, a Kolozsvári székhelyű Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége (FNSA) elnöke. Továbbá elmondta: utoljára pénteken, június 8-án tárgyaltak a kormánnyal, de nem jutottak egyezségre. „Várjuk, hogy keressen meg minket a kormány, hogy lássuk, hogyan oldjuk meg a problémát, ha nem sikerül, jövő keddtől határozatlan idejű sztrájk kezdődik” – közölte a szakszervezeti vezető.
Székelyhon.ro2016. július 12.
Ezt csinálná az Unirea Főgimnáziummal Marius Paşcan szenátor
Radikális megoldást sürget a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium esetében a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) ideiglenes elnöke, Marius Paşcan. A szenátor szerint az állami iskolának ki kellene költöznie az egyházi ingatlanból.
Marius Paşcan szerint semmi értelme nincs kivárni az épületet még 2004-ben visszaszerző római katolikus egyház és az önkormányzat közötti szerződés lejártát. A liberális politikus szerint a városházának mielőbb egy másik helyiséget kellene találnia a város egyik legjobb középiskolájának számító Unirea Főgimnázium számára. Az egykori prefektus megoldást is javasolt: mint ecsetelte, Marosvásárhely két egykori nagy tanintézete kong az ürességtől – a Ion Vlasiu nevét viselő faipari és a Constantin Brâncuşi-ról elnevezett építészeti szakközépiskola –, ezeknek egyikét át lehetne adni az Unireának. Utóbbi talán még jobb is lenne, hisz alig háromszáz méterre található a vitatott iskola által használt épülettől. Ráadásul az építészetinek egy részét nemrég korszerűsítették. Harmadik változatként a ligeti kaszárnya hat hektáros területét ajánlotta, azt a városrészt, ahol egy ideje az ócskapiacot rendezték be. Itt viszont az alapoktól kellene egy új iskolaépületet felhúzni.
„A szülőknek is meg kell érteniük, hogy az egyház visszakapta az Unirea-épületet, hosszú távon csakis a kiköltözés a megoldás” – nyomatékosította Paşcan. Szerinte a jelenleg használt főépület manzárdosítása, amit a városháza vállalt fel, csak félmegoldás lehet. „Nem tudom, mennyire törvényes, hogy az önkormányzat uniós alapokat fektessen egy egyházi ingatlan bővítésébe és korszerűsítésébe, az viszont biztos, hogy hosszú távon ez sem az egyháznak, sem a városházának nem kedvez” – vélekedett a liberális pártvezér.
Mint ismert, az Unirea Főgimnáziumban nem sokkal a tanév vége után robbant ki a mesterségesen táplált cirkusz. A neves iskola lemondott néhány magyar osztályáról, ugyanakkor rossz néven vette, hogy azokat „átvette” a kisebbik épületbe berendezkedő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Andreea Năznean, az Unirea igazgatója szerint az új katolikus tanintézet a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos, illetve középiskolai magyar osztályokat. Az unireás vezető és román szülők egy része igazán akkor lobbant fel, amikor az egyházi iskola termet is követelt az átvett osztályoknak.
„Az Unirea állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt” – panaszolta el Năznean. „Éppen ezért kellene az Unireának mielőbb új helyiséget találni, hogy ne legyenek ilyen viták és panaszok” – nyilatkozta Marius Paşcan, aki a magyar politikusokra, tételesen Borbély Lászlóra is neheztel amiatt, hogy nyomást próbál gyakorolni az Unirea vezetőségére.
Lapunk az RMDSZ tanácsosainak a véleményére is kíváncsi volt. Csíki Zsolt frakcióvezető – aki a sportiskola igazgatójaként amúgy is jártas a tanügyi kérdésekben – úgy véli, higgadt és okos döntésre van szükség, amely hosszútávon mindkét iskola javát szolgálná. „Olyan kompromisszumot kell találni, amely a minőségi oktatást, a tanulók és a pedagógusok érdekeit tartja szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro2016. július 12.
Per az adomány székely zászlóért
Megfélemlítési akciónak nevezte a székely zászló adományozása miatt indított pert Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, aki viszontkeresetet nyújtott be a bíróságon.
A politikus keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Sebastian Cucu prefektus pert indított ellene, amiért székely zászlót adományozott a megye tanácsának. Cucu a Kovászna megyei törvényszék közigazgatási részlegén kérte: semmisítsék meg a zászló adományozására vonatkozó szerződést, vonják vissza a jelképet a megye közvagyonaként iktató tanácsi határozatot, illetve kötelezzék a tanács elnökét, hogy távolítsa el a lobogót a megyeháza díszterméből. Cucu a 2001/1157-es jogszabályra hivatkozik, és keresetében Hargita megye zászlajának nevezi a székely lobogót.
Kulcsár Terza szerint törvényértelmezési gondok vannak, hiszen a jogszabály előírja, hogy kötelező kitenni az ország és az Európai Unió lobogóját, de nem tiltja, hogy mást is kitűzzenek. A prefektus az adományozásra vonatkozó szerződés megsemmisítését is követeli, ám ez esetben nem hivatkozik semmilyen törvényre. „Mióta tilos adományozni Romániában?” – tette fel a kérdést az MPP Háromszéki elnöke, aki szerint a prefektusnak nincs joga beleszólni egy szerződésbe, amely közte és a megyei önkormányzat közt jött létre. Szerinte a prefektus sérti az alkotmányt, amely kimondja: nem lehet megkülönböztetést tenni a polgárok között. Kulcsár Terza úgy véli, az RMDSZ-szel közösen ütemtervet kell kidolgozni, hogy a jogfosztásokról nemzetközi fórumokat is tájékoztassanak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2016. július 12.
Honismereti pályázatot hirdet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Kós Károly erdélyi származású építészről, íróról elnevezett pályázatot hirdet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ötven fiatalnak, akik szülőföldkutató és honismereti táborban vehetnek részt - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet közleményében azt írta: a pályázatra olyan, a Kárpát-medenceében vagy a világon bárhol élő, 18. életévüket betöltött fiatalok jelentkezését várják, akik elkötelezettek szülőföldjük társadalmi ügyei, különös tekintettel "a megmAradás és gyarapodás kérdése" iránt.
Közölték: a nyertesek részt vehetnek az egy héten át tartó Kós Károly Szülőföldkutató és Honismereti Táborban Zeteváralján, Erdélyben, ahol szakemberektől tanulhatják meg, hogyan ismerhetik meg és írhatják le közelebbről néprajzi és szociológiai módszerekkel szűkebb hazájukat.
(MTI)
Budapest2016. július 13.
Kétharmados siker az idei érettségi vizsgán
Az érettségiző diákok 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot a kedden közzétett eredmények szerint. Országos szinten ezúttal is Kolozs megye teljesített a legjobban, míg a Székelyföldi megyék javítottak tavalyhoz képest – számol be a kronika.ro.
A tizenkettedikes diákok kétharmadának sikerült az érettségije: az oktatási minisztérium által kedden közölt – az óvások előtti – eredmények szerint országos szinten a vizsgázók 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet. Az eredmény szinte pontosan megegyezik a tavalyi összesített átmenési aránnyal, a 2015-ös érettségi nyári szesszióján ugyanis a diákok 66,4 százaléka érdemelte ki az oklevelet.
A múlt héten véget ért érettségi szóbeli és írásbeli próbáin összesen 129 ezer végzős vett részt, közülük 88 ezren szereztek átmenő osztályzatot. Országos szinten 56 tanuló kapott tökéletes, 10-es minősítést, legtöbben Bukarestben jártak iskolába. Az érettségiről idén 191 diákot zártak ki csalás miatt, ők nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión. A jegyükkel elégedetlen végzősök kedd estig nyújthattak be óvást, a végleges eredményeket pedig szombaton, július 16-án teszik közzé. Az iskolák, valamint nevek szerint szűrt jegyeket bárki megtekintheti a Bacalaureat.edu.ro honlapon.
Nem tartja kielégítőnek az eredményeket Mircea Dumitru pénteken kinevezett oktatási miniszter, aki szerint az osztályzatok pontosan tükrözik a tanügyi rendszer jelenlegi állapotát. „Ez az átmenési arány semmilyen szinten nem elégséges" – fogalmazott a Digi24 hírtelevíziónak a tárcavezető. Dumitru úgy vélte: mindez annak tudható be, hogy egyrészt az általános iskolákban és a gimnáziumokban számos hiányosság tapasztalható, a miniszter szerint ugyanakkor a diákoknak a vizsgához való hozzáállása is hagy kívánnivalót maga után. „Reméljük, hogy a következő hónapokban tervezett intézkedésekkel javulni fog a helyzet a következő években" – fogalmazott az oktatási tárca vezetője.
Király András államtitkár elégedett az eredménnyel
Ezzel szemben elégedett az eredményekkel Király András, az oktatási minisztérium államtitkára, aki szerint sikerként könyvelhető el a közel 70 százalékos átmenési arány. Az RMDSZ-es politikus ugyanakkor örömmel nyugtázta azt is, hogy az idei érettségi botrányok nélkül zajlott le, hiszen – mint ismeretes – a korábbi években számos korrupciós eset „tarkította" az országos vizsgát, több diák és szülő kenőpénzzel akarta biztosítani a sikeres osztályzatokat.
Király a Krónikának elmondta: minden bizonnyal a romániai iskolarendszer működésének tudható be, hogy a tavalyihoz hasonló eredmények születtek a megmérettetésen. Szerinte az eredményes érettségihez ezenkívül a szaktárca intézkedései is hozzájárultak, hiszen például a 11. osztályban bevezetett próbaérettségi megfelelő szintű felkészülést biztosít a fiataloknak. Az államtitkár több erdélyi magyar gimnáziumot is kiemelt, ahol különösen jó osztályzatok születtek. A Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban például mindegyik tizenkettedikes átmenő jegyet szerzett, de jól teljesítettek a Báthory István Gimnázium végzősei is. Dicséretet érdemelnek a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai és a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulói is.
Király András a Krónikának azt is elmondta: túl kevés a szakközépiskola, és a kelleténél több gimnázium működik, az eredmények további javulásához pedig egy „diákszimpatikusabb" tanterv is hozzájárulna. Az államtitkár rámutatott: az eddigiekhez képest a diákok jobb jegyeket szereztek a középiskolában, a tapasztalatok szerint megnőtt a 9-es és 10-es jegyek átlaga.
Idén is Kolozs megye érte el a legjobb eredményt
Országos szinten a Kolozs megyei tizenkettedikesek teljesítettek a legjobban: a 83,32 százalékos átmenési arány jócskán meghaladja az országos átlagot, megyeszinten pedig 1,14 százalékos javulást jelent tavalyhoz képest, amikor ugyancsak itt voltak a legjobb osztályzatok. Valentin Cuibuş megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta: két diák a legmagasabb, 10-es átlagjegyet érte el. A megyében összesen 19 iskolában sikerült mindegyik diáknak az érettségije, köztük a Király András államtitkár által is említett János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A tökéletes átmenési aránytól a többi Kolozsvári belvárosi gimnázium sem járt messze: az Apáczai Csere János és Báthory István Gimnáziumban csak egy-egy végzősnek nem sikerült átmenő osztályzatot szereznie, míg a református kollégiumban három tanulónak kell pótérettségire jelentkeznie. Az erdélyi megyék közül a sorban Brassó (78,21 százalék) és Szeben megye (77,69 százalék) következik.
Az országos középmezőnyben helyezkedik el Maros és Kovászna megye, ahol a végzősök 66, illetve 65,61 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot – előbbiben rontottak, míg a Székelyföldi megyében javítottak tavalyhoz képest a vizsgázók. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli: a diákok ráébredtek arra, hogy csak kitartó tanulással tudnak sikeresen vizsgázni, erre az is bizonyíték, hogy Háromszéken idén senkit sem zártak ki az érettségiről tisztességtelen módszerek miatt. A szakember szerint ugyanakkor a Székelyföldi tanulók számára továbbra is hátrányt jelent, hogy a dolgozatokat más megyében javítják, a Háromszéki írásbeli teszteket például ebben az évben Szeben megyében pontozták. Kiss Imre a Krónikának elmondta: még elemezniük kell az eredményeket, de valószínű, hogy akárcsak a nyolcadikos végzősök képességfelmérőjén, ezúttal is román nyelv és irodalomból a leggyengébbek a jegyek. „Azok a tanárok, akik soha nem találkoztak magyar gyermekekkel, egészen más elvárásokkal javítják a román dolgozatokat, mint akik tudják, hogyan teljesít egy diák, akinek nem a román az anyanyelve" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az osztályzatok mentén azon kellene elgondolkozniuk a fiataloknak, hogy sokuk számára hatékonyabb lenne, ha hároméves szakiskolába iratkoznának, kitanulnának egy szakmát, és elkerülnék a sikertelen érettségi nyújtotta kudarcélményt. „Aki pedig gimnáziumba jelentkezett, annak kutya kötelessége leérettségizni" – szögezte le Kiss Imre.
Javítottak tavalyhoz képest a Hargita megyei diákok
Gyengébben teljesítettek ezzel szemben a Hargita megyei végzősök, akiknek 60,09 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet, azonban még így is közel 6 százalékos javulást értek el a tavalyi gyenge eredményekhez képest – közölte Görbe Péter megyei főtanfelügyelő. A megyében egy diákot zártak ki a vizsgáról a román nyelv és irodalom írásbeli próbán: a tanuló a mobiltelefonját használta. Erdélyben egyébként egyetlen megyében sem lett kisebb az átmenési arány 50 százaléknál, ez csak három helyen fordult elő: Ilfov (34,15 százalék), Teleorman (48,48 százalék) és Giurgiu megyében (40 százalék) – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2016. július 13.
Országossá vált a fogolyzendülés
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem – számol be Kiss Judit, Vadas Henrietta és Pinti Attila a kronika.ro-n. Raluca Prună igazságügyi miniszter szerdán a helyzetre reagálva megoldást ígért, viszont úgy nyilatkozott: a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők. Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sokévi halogatás és nemtörődömség eredménye.
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem. Mintegy nyolcszázan megtagadták az ételt.
Zendülés történt a Csíkszeredai börtönben is, ahol tizenöt fogvatartott barikádozta el magát szerdára virradóra az egyik cellában, így a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottai könnygázt vetettek be ellenük. A lármázva tiltakozó rabok a fogvatartási körülmények javítását, a cellák zsúfoltságának csökkentését, a tévénézési program „zárórájának" – 23 óra – meghosszabbítását követelték, illetve azt kérték, hogy a hőségben hosszabb ideig tartsák nyitva az ajtókat.
Alexandra Chițantól, a börtön szóvivőjétől megtudtuk, kedden este az egyik cellában a tizennyolc elítélt közül tizenöten megpróbáltak felgyújtani ruhadarabokat, majd eltorlaszolták a bejáratot, azzal fenyegetőzve, hogy lángba borítják az egész zárkát. A tiltakozókat megbilincselték és elvezették, a további rendbontásokat megelőzendő négy cellába osztották szét őket.
Szerdán a besztercei fegyintézetben is zavargás tört ki: a foglyok kiszabadultak a cellákból, az épület tetejére másztak, és üvegekkel dobálták az őröket. A botoşani-i börtönben is erőszakosan viselkedtek a rabok, feszegették a rácsokat, Iaşi-ban gyújtogattak, felmásztak az épület tetejére, hozzátartozóik a börtön kapujában tüntettek, más intézetekben nem hajlandók elfogadni az élelmet. Botoşani-ban a fegyintézet alkalmazottai a katasztrófavédelmi felügyelőség segítségét kérték, hogy lecsillapíthassák a kedélyeket. Vaslui-ban több tucat rab folytatott szerdán éhségsztrájkot, de csatlakoztak hozzájuk többek közt a giurgiui, Nagyváradi, brăilai, tulceai fegyházak lakói is.
Megoldást ígér az igazságügy-miniszter
Raluca Prună igazságügyi miniszter a helyzetre reagálva szerdán úgy nyilatkozott, a börtönökben uralkodó helyzet már több mint 20 éve súlyosnak tekinthető. „Pontosan tudom, mi a helyzet, sokszor beszéltem személyesen rabokkal. Senkinek, az egész társadalomnak nem tesznek jót a hasonló feszültségek. Megértem a foglyok türelmetlenségét, és biztosítom őket, hogy keressük a megoldást, hiszen ez az egész társadalom, a parlament és az én felelősségem is" – mondta a tárcavezető. Hozzátette, megfelelő, elfogadható meggoldásokra van szükség, nem pedig olyanokra, amelyek nyomás alatt születnek. „Ha 20 évet vártunk ezzel, várhatunk még két hónapot. Mindent megteszek, hogy a parlament őszi ülésszakán hangsúlyosan kerüljön előtérbe a kérdés" – mondta a tárcavezető.
Az Országos Börtönigazgatóság azt közölte, tiszteletben tartja a rabok szabad véleménynyilvánítási jogát, amíg a lázadások nem jelentenek veszélyt a fogva tartottak egészségére, testi épségére nézve, ha viszont megszegik a szabályokat, a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőinek helyre kell állítaniuk a rendet. Közben Sorin Dumitraşcu, az Országos Börtönigazgatóság korábbi igazgatója a Hotnews.ro-nak azt mondta, szerinte egész biztosan folytatódnak a zendülések, és jelentős anyagi kárt okozhatnak a rabok a továbbiakban.
Emlékeztetett, a kormány már megszavazta, hogy 800 millió lejjel támogatja a börtönkörülmények javítását. A hírportál szerint két Bukaresti hírtelevíziónak az amnesztiát szorgalmazó médiakampánya is hozzájárult a tüntetés elterjedéséhez. Az egyik közülük az az Antena 3, amely a 2014-ben korrupció miatt jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu üzletember és egykori befolyásos politikus családja tulajdonában van.
Biró Rozália: a halogatás vezetett el idáig
Az igazságügyi tárca korábban azt közölte, július közepén közvitára bocsát egy tervezetet, amely amnesztia révén rendezné a börtönök túlzsúfoltságát. Az ötlet annak nyomán merült fel, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztaló ítélettel fenyegeti Romániát a fegyintézetek túlzsúfoltsága miatt. Június végén a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalt körülményekről, a fogvatartási és az előzetes letartóztatási eljárások szabályosságairól egyeztetett a szenátus emberjogi bizottsága a nép ügyvédjével, Victor Ciorbeával.
Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke – aki korábban több ízben szót emelt a fegyintézetekben uralkodó embertelen körülmények ellen – szerdán a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sok évi halogatás és nemtörődömség eredménye, és régóta lépéseket kellett volna tenni az incidensek megelőzése érdekében. Hozzátette, többek között az igazságügyi minisztérium feladata lett volna javítani a helyzeten, azon a tényen, hogy a romániai börtönök telítettsége 151 százalékos, így viszont sérülnek a fogvatartottak emberi jogai, ugyanakkor jelen körülmények között nem meglepő, hogy a szorosan összezárt rabok körében lázadások törnek ki.
A szenátor bírálta az igazságügyi miniszter hozzáállását, szerinte az első lázadásokat követően azonnali intézkedésekre lett volna szükség, ám a tárcavezető szerinte nem vállalta a felelősséget. „A minisztérium amnesztiatervezete részben megoldást nyújthat a jelenlegi problémára, viszont nem támogatom az új börtönök építésének tervét, hiszen most ennél gyorsabb és hatékonyabb megoldásra van szükség" – szögezte le Biró Rozália.
Túlzsúfolt cellák
A hazai börtönökben több mint 30 ezer elítéltet tartanak fogva, a helyek száma pedig alig több mint 11 ezer. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, kilenc-tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Romániában már évek óta beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket.
A romániai börtönkörülményekről azután kapott lábra élénk közvita, hogy az elmúlt időszakban számos politikust, üzletembert, futballklubvezetőt sújtottak letöltendő szabadságvesztéssel. Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben például kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt. Több civil szervezet az igazságügyi minisztériumnak küldött petícióban kezdeményezte is a legtöbb három évre, nem erőszakos cselekményekért elítélt rabok szabadlábra helyezését. Az amnesztiáról Victor Ciorbea ombudsman, korábbi miniszterelnök azt mondta, ezt a megoldást más országok is sikerrel alkalmazták – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2016. július 13.
Tárgytalan tárgyalások (Székelyföldi terrorvád)
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék négy időpontot is kitűzött Beke István Attila és Szőcs Zoltán azon beadványának tárgyalására, amelyet június 21-én iktattak, és amelyben a két vármegyés előzetes fogva tartása törvényességének ellenőrzését kérte.
A taláros testület előbb egy, majd még három időpontot tűzött ki. A tárgyalás július 7-én zajlott, amikor a bírók megállapították, hogy a július 1-jén kibocsátott 951-es végzéssel harminc napra házi őrizetbe helyezték őket, ezért már nem indokolt és tárgytalan előzetes fogva tartásuk törvényességének ellenőrzése. Az ítélet végleges, a július 26-ra, illetve szeptember 6-ra és 15-re ebben a témában kitűzött tárgyalást már nem tartják meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 13.
Elfajulóban a Tőkés–Csűry csörte (Egyházi átvilágítás)
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő olyan feljegyzéseket tett közzé tegnap Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval. A feljegyzések közzétételével teljesen elfajulni látszik az a harc, mely még a tavasszal robbant ki Tőkés és Csűry között az egyházi átvilágítások kapcsán.
Tőkés László Nagyváradon tegnap arról beszélt, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkor még csak püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A jelentések egy része az 1986–1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket az állambiztonság tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két, 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Roşescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Tőkés úgy véli, ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, amikor Csűry István püspök vélt kollaborációjáról először tett említést. „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, mert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” – jelentette ki.
A Brüsszeli honatya egyébként május végén hozta szóba, hogy püspök utódja vezetése idején megtorpant az egyházi átvilágítás, és egy júniusi közleményéhez csatolta a szegedi Molnár János egyháztörténésznek a jelenlegi püspök rovott múltjára utaló feljegyzését. Csűry István püspök június 29-én a Nagyváradi Bihari Naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz–KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”. „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat” – fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.
Csűry István püspöki mandátuma ősszel jár le, a püspök azonban újabb mandátumra pályázhat. Tőkés László cáfolta, hogy vissza kívánna térni az egyházkerület püspöki tisztségébe
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 13.
Mennyit viszünk haza? (Átlagos nettó jövedelmek)
Bár május elsejétől a minimálbér 19 százalékkal 1250 lejre emelkedett, az országos átlag nettó kereset 1,1 százalékkal, vagyis 23 lejjel csökkent áprilishoz viszonyítva. A jövedelmek átlagos növekedése ennek ellenére éves összehasonlításban továbbra is magas, miközben az alkalmazottak 65 százaléka 2000 lej alatti összeget visz haza havonta.
Az országos statisztikai hivatal adatai szerint idén májusban a nettó átlagbér (az alapbér mellett ide számolnak minden pótlékot és béren kívüli juttatást) 2063 lej volt (459 euró). A szakemberek szerint ez az egy hónappal korábbi adathoz viszonyított enyhe csökkenés elsősorban annak tudható be, hogy áprilisban, a húsvéti ünnepekre sok alkalmazott kapott többletjuttatást. A jövedelmek éves növekedési dinamikája ugyanis pozitívan zárt, az egy évre kivetített jövedelemnövekedés májusban 14,2 százalékos volt, míg 2015 áprilisa és 2016 áprilisa között 12,3 százalékos. A legmagasabb nettó átlagkeresetet májusban az IT szolgáltatóágazatban jegyezték (5421 lej), az 1000 eurót a pénzügyi közvetítők, a kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók jövedelme haladta meg, 4000 lej fölött pedig a 4,7 millió munkavállaló csupán 7 százaléka (340 ezer alkalmazott) keres. 2000–4000 lej közötti nettó jövedelemmel 1,3 millió alkalmazott rendelkezik (kevesebb mint harmada a hivatalosan jegyzett munkavállalóknak), legkevesebbet, átlagosan 1248 lejt a szállodai és vendéglői alkalmazottak keresnek. Továbbra is 2000 lej alatt mAradt a legtöbb, az alkalmazottak 65 százaléka, vagyis 3 millió munkavállaló átlag havi nettó jövedelme. Ami a nettó jövedelmek növekedési dinamikáját illeti, elmúlt évben legmagasabb arányban az ingatlanközvetítőknél és az egészségügyi dolgozóknál (27 százalék), illetve az IT ágazatban (23 százalék) gyarapodott. Szakértők szerint egyébként ez a gyors növekedési ütem zavart okozhat a hazai gazdaságban, a munkanélküliségi arány például már májusban 0,2 százalékponttal 6,6 százalékosra emelkedett.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 13.
Tettre kész Nagyajta
Mintha szemérmesek lennének a nagyajtaiak: ha riportútja során az újságíró benyit valahová érdeklődni, első válaszként általában azt kapja, biza rosszkor ment, mert mostanság nem történt semmi érdemleges. Aztán egy kávé – vagy Fekete Levente unitárius lelkésznél frissen facsart narancslé – mellett az elejtett szavakból mégiscsak érdekes történetek bontakoznak ki. Kiderül, miért haragszik a polgármester a labdarúgócsapat szurkolóira, mekkora összeget remélnek a templomvár felújítására, mi játszott közre a gólyák újbóli szaporodásában, milyen érzés, amikor a dédapai örökséget kell átvenni.
Milyen az igazi szurkoló?
A választások nemrég jártak le, utózöngéi még érződnek, mi más is kerülne hát először szóba, amint benyitunk a polgármester irodájába. Nagyajta harmadszor megválasztott elöljárója, Bihari Edömér saját sikeréről nem mesél, de az új tanács összetételét hajlandó elemezni. Örvend, hogy az RMDSZ-nek sikerült hatról hétre emelnie képviselői számát, s főleg annak, hogy köztük hárman újak – Simon Albert Mihály, ifj. Barabás Mihály és Benkő Dániel –, akikről úgy véli, friss szemléletmódot hoznak a tizenegy tagú testületbe. „Jónak tartom, hogy fiatal, felelősen gondolkodó emberek kerültek az új tanácsba. Simon Albert Mihálynak és ifj. Barabás Andrásnak kiváltképp örvendek, mert ők egyházi emberek – előbbi a középajtai református, utóbbi a nagyajtai unitárius egyház gondnoka –, tehát már végeztek közösségi munkát. Az önkormányzatnak és az egyházaknak közös dolgai is vannak, hiszen a temető és a falut szolgáló egyházi épületek is szóba kerülhetnek üléseinken, de akár a kultúra és sport vonatkozásában is együttműködhetünk, szóval, igencsak hasznosnak vélem a velük való jövőbeli munkát” – mondotta a polgármester. Ha egy szó erejéig úgy általánosságában említettük a sportot, szinte kötelező, hogy hosszabban beszélgessünk a múlt század elejétől jegyzett labdarúgócsapatról. Az együttesre évek óta komolynak mondható összeget szánnak – az önkormányzattól pályázat útján harmincötezer lejt kapnak –, ennek az eredménye is látszik, hiszen idén is tisztességesen helyt álltak, sokkal nagyobb települések klubjait utasították maguk mögé. Az elöljáró a kilencedik hely megszerzésénél fontosabbnak tartaná viszont, ha a szurkolók igazi szurkolóként viselkednének, s nem szidnák, ha rászolgáltak, ha nem, a színeiket viselőket. „Nem méltó, ahogy a meccsre kilátogatók hangadói viselkednek: akkor sem tapsolnak, örvendenek, ha nyerésre állunk – inkább játékosainkat, a bírót és ellenfeleinket szidják. Megmondom őszintén, többször felmerült már bennem, egyáltalán szükségünk van-e erre? Az egyetlen dolog, amiért még mindig igent mondok, az, hogy gyermekeink igen elkötelezettek, s néhány év múlva elég érettek lesznek, hogy a nagyok között is bemutatkozhassanak. Abban bízom, változtatni tudunk ezen a méltatlan helyzeten, ha zömében nem máshonnan igazolt játékosok, hanem a mi gyermekeink lépnek pályára. Saját véreinket csak nem fogják szidni és ócsárolni?” – bizakodott az elöljáró.
Megmenteni a várat
Az unitárius gyülekezet háza tája most éppen csendes. A konfirmálás – amelyen öten tettek hitet vallásuk mellett – a pünkösd előtti héten járt le. Az év első öt és fél hónapjában Fekete Levente lelkésznek ötször kellett gyászszertartást tartania, keresztelőre két alkalommal került sor. Öröm viszont, hogy júliusra még két keresztelőt bejelentettek. Sajnos, esküvőből sem tartanak sokat, s ami van is, később, nyár derekán esedékes.
Hogy mi dolga akkor a lelkésznek? Hát van azért bőven. Istentiszteletekre és szertartásokra készülni, vallásórákat tartani, az egyesült államokbeli és hollandiai testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolni, a nyári egyházi ifjúsági programokat – azaz a konfirmációi mozgótábort és az amerikai ifjúsági csoport részére szervezendő összejövetelt – előkészíteni, a vártemplomot és a Kriza-múzeumot látogatókat fogadni, az építendő ravatalozó ügyében együttműködést keresni az önkormányzattal, a Gazdag Miklós Polgári Daloskör elnökeként kijárni egy egyesület bejegyzését – sorolja, és mosolyogva mondja –: aztán itt a kert, s a becsületes gazda azt is rendezi. Kell-e még több? Mert bizony van: évek óta azért küzdenek a vezetőséggel együtt, hogy a vártemplomot (fotó) teljes egészében felújítsák. Hét éve már, hogy a cél érdekében pályázati iratcsomót állítottak össze, a kiíráson jól is szerepelt, a minisztérium elismerte, jó munkát végeztek, majd pénz helyett sajnálkozó levelet küldtek: járni jár, de nem jut. Pedig igencsak szükséges lenne, hogy az évszázados falak megerősítést kapjanak, mert néha vederméretű kövek hullnak le, félő, előbb-utóbb nem lesz, amit megmenteni. Most ismét felmerült az EU-s pályázási lehetőség, de ezzel egyidőben derült ki, ahhoz újabb akadályt kell legyőzniük. A 2009-es pályázáskor ugyanis elegendő volt a társtulajdonos, a református egyházközség beleegyezése, most viszont egy törvénymódosítás következtében nem szerepelhet két tulajdonos nevén a javítandó ingatlan. Ez nem jelent megoldhatatlan gondot, hiszen a két egyház jól megérti egymást, ha tehetik, segítik a másik munkáját, de az adminisztrációs többletteher senkinek sem hiányzik. „A templom, a tornyok, a várfalak és a bástyák – a kijavított északnyugati kivételével – sajnos teljes felújításra szorulnak. A délkeleti bástya tragikusan rossz állapotban van, és a várfal teteje is bomlik; sokat rontottak a falak általános helyzetén az elmúlt években a kisebb földlökések is. Felújítjuk a régi iratcsomót, és egymillió euróra pályázunk. Tennivaló sok van, jól jönne több pénz is, de ennek az összegnek is nagyon fogunk örvendeni, ha Isten is úgy akarja, és megadják. Jó hír, hogy a kétszázalékos önrészünk, azaz húszezer euró már megvan, úgyhogy nem kell kilincselnünk érte” – mondotta Fekete Levente.
A gólyák barátai
Erdővidéken a legjelentősebb, mintegy százötvenre-kétszázra tehető gólyapopuláció Nagyajtán él. Gazdag Géza tanítónak köszönhetően talán már a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől számon tartották a fészkeket és a szaporulatot is. Az évente egyszer-kétszer biztosan kiöntő Olt szabályozása és a környékén levő mocsarak lecsapolása, azaz szinte teljes életterük felszámolása olyan negyven éve oda vezetett, hogy negyedére, azaz tíz körülire essen vissza a fészkek száma. A sokáig fennálló áldatlan helyzetet éppen a pénztelenség és a gondatlanság oldotta meg – árulja el a Gazdag Géza stafétáját átvevő Péter Géza tanár. Mert e két dolog kellett ahhoz, hogy a természet ismét gyakorolhassa jogait: a vízelvezető csövek elöregedése és eldugulása, illetve ki nem takarítása, meg nem javítása. A víz előbb-utóbb megtalálta útját, és szántókat-kaszálókat öntött el, ott pedig hamarosan nádasok is kialakultak. „A gazdák megpróbálták menteni földjeiket, volt, ahol sikerrel is jártak, de a gyengébb minőségű kaszálókat idővel felhagyták, ami igencsak kedvezett a gólyáknak” – magyarázza „tanárosan” Péter Géza, mi kellett, hogy ismét élettérhez jussanak az igencsak hasznos, egereket és bogarakat bőségesen fogyasztó madarak.
Manapság mintegy harminc fészket tartanak nyilván a diákok segítségével. A gyermekekre bízzák, hogy számba vegyék, megjöttek-e a gólyák régi helyükre, választottak-e párt a fiatalok, tettek-e új fészket, illetve hány fióka kelt ki. Nemcsak szóban és írásban tartják számon ezeket az adatokat, de fényképek is készülnek, a fészkeket pedig egy kis térképen – amelyen minden ház be van jelölve – fel is tüntetik. A diákok feladata az is, hogy a télire itt mAradt madaraknak segítsenek, s a könnyebben elérhető helyeken ételt helyezzenek el. „Bár köztünk is akad, aki a gólyapiszok miatt leveri a háza környékén épülő friss fészket, de azért kijelenthető: a nagyajtaiak nagyon szeretik a gólyákat, s elismerik hasznukat, védik és gondoskodnak róluk” – mondta Péter Géza.
A dal családi hagyomány
Az 1881-ben Nagyajtai Polgári Daloskör néven alakult, 1998 óta legjelentősebb vezetője, Gazdag Miklós nevét viselő vegyes kar élén másfél éve Fehér Orsolya áll, aki a karnagyi pálcát a dalosokat mintegy húsz évig szolgáló Péter Gézától vette át. A Baróton élő fiatal zenetanárnő helyzete különleges: Gazdag Miklósban, illetve 1948-ban nyomdokába lépő fiában, Gazdag Zoltánban dédnagyapját, illetve nagyapját tisztelheti.
Nagyajta kulturális életének szervezésére és irányítására 1874-ben létrehozott Polgári Olvasóegylet égisze alatt és támogatásával született meg a kezdettől nagy népszerűségnek örvendő – a ránk mAradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tagság létszáma ötven körüli, továbbá húsz-huszonöt pártoló és tiszteletbeli taggal számoltak! – daloskör. A bölöni Gazdag Miklóst 1925-ben hívták Nagyajtára unitárius kántortanítónak, majd még abban az évben az eltávozott Erdős Mihály helyett karnagynak választották. Az 1925. november 29-én fogalmazott jegyzőkönyv szerint azért, mert „(...) rövid itteni tartózkodása alatt máris tanújelét adta a Dalárda iránt meleg érzéseinek, rokonszenvének és rátermettségének”. Hogy Gazdag Miklós jó választás volt, ahhoz kétség nem fér: a férfidalárda mellett ifjúsági, női és vegyes kart is szervezett, évente nyilvános dalesteket tartottak, eljártak dalos találkozókra és versenyekre, a környék dalárdáival gyümölcsöző kapcsolatot ápoltak. Adja magát a kérdés: mit jelent a neves előd nyomába lépni? Fehér Orsolya nem titkolja, érzelmi szálak is közrejátszottak, hogy a feladatra igent mondott: addig csak női kórust, a baróti Rozmaringot vezette, vegyes kart még soha, de a kihívást nem háríthatta el, ha egyszer arra kérték, folytassa a családi hagyományt.
Az elmúlt hónapok próbái, a közös gondolkodás és cselekvés, a fellépések élményei után már lelkendezve mesél a nagyajtaiak összeforrottságáról és az énekléshez való lelkiismeretes hozzáállásáról – úgy véli, ez az összetartás, közösségben való dolgozás a titka, hogy a nehéz idők ellenére hosszú éveken keresztül meg tudták őrizni a kórust. Hétről hétre átlagosan huszonöten járnak próbára; köztük fiatal házasok, idősebbek és nyugdíjasok is, de a különböző nemzedékek kitűnően megértik, sőt, kiegészítik egymást, a sokszínűség a társaság épülésére van. A falu életében eseménynek számító kosaras bál szervezésekor is jól leosztják a feladatokat, gördülékenyen megy minden. „Nagyon tudok örvendeni, hogy nemcsak az éneklést, de az egyéb feladatokat is nagyon komolyan veszik, s a hétköznapokban is családként viszonyulnak egymáshoz – nagy ajándék ez a kórusnak is” – mondotta lelkendezve Fehér Orsolya.
A kórus rövid távú céljai között szerepel repertoárjuk frissítése és változatosabbá tétele, s igyekeznek eleget tenni minden meghívásnak. A fiatal karnagy úgy véli, a más kórusokkal való együtt éneklés, egymás meghallgatása nemcsak szórakozás, de tanulás is. Felmérhetik, szakmailag hol állnak, mire kell odafigyelniük, miben kell javulniuk, s mindeközben új dalokkal ismerkedhetnek, új kottákat szerezhetnek be – mert egy százharmincöt éves kórusnak is javára válik, ha néha-néha megújul.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 13.
A pénteki MKT-ülés margójára
Fazekasvarsándi és zimándújfalui gondok nyomában
Az elmúlt pénteken, Aradon megszervezetett MKT-ülésnek az egyebek napirendi pontjában többek között, Matekovits Mihály, az Tanügyminisztérium nyugalmazott vezérigazgatója is kifejtette véleményét a közelmúltban lezajlott helyhatósági választások eredményeivel kapcsolatban. Fokozott aggodalmának adott hangot a Fazekasvarsándon kialakult helyzet miatt, miszerint a helybeli magyarság a volt 3-ból, 2 tanácsosi tisztséget elveszített. Mindez annak tudható be, hogy az utóbbi fél évben, a magyarok között a szokásosnál is jobban megnőtt a széthúzás. A fazekasvarsándi fiaskóval összefügg a zimándújfalui választási eredmény, miszerint a községbeli magyarság elveszített 1 tanácsosi helyet, ezért az eddigi alpolgármester, Kocsis József községgazda mandátumát sem újították meg. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: a község biztosítani fogja-e a jövőben is a fazekasvarsándi magyar diákoknak a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába történő ingázását? A felszólaló mindkét kérdésben az RMDSZ Arad megyei vezetőségének a közbenjárását kérte.
Találni kell egy olyan embert…
Az ügyben újra megkerestük Matekovits Mihályt, aki a fazekasvarsándi széthúzás okára vonatkozó kérdésünkre kifejtette: neveket nem akar említeni, mert senkit nem óhajt megbántani. Ha ugyanis a településen meghallgat 5 embert, mindnek van valami igaza. Egy dologban azonban mindnek sántít az érvelése: mindenképp össze kell fogni! Noha maga „Fazekasvarsánd-szakértőnek” számít, mivel ott tanított, aligazgató is volt, ezért sok mindenben próbált nekik segíteni. Egyelőre azonban nem lát megoldást a közösségi gondjaikra, amíg nem kerül egy olyan vezető, aki maga köré tudja gyűjteni az embereket. Abban az emberben lennie kell annyi alázatnak, hogy mindenkinek meghallgassa az igazát, de a sok igazságnak a metszéspontjában meg tudják találni a mindenki számára elfogadható, közösségi igazat is. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a segítők keresésekor nem szid másokat.
Kérdésünkre, miszerint a neve említése nélkül, Fazekasvarsándon ismer-e olyan embert, aki képes a közösségi kapocs szerepére, Matekovits Mihány hozzáfűzte: nem akar neveket említeni, de legjobban Manguciné Gyurkócza Erzsébet nyugalmazott óvónőben bízik, aki helybeli lévén, nagyon sokszor meg tudta találni a falusiakkal az összhangot. Ő viszont nyugdíjba vonult és úgy érzi, az idegeit nem érdemes a széthúzások összefércelésére áldozni, ezért egyik oldalra sem, hanem félreállt. Bognár Leventével azon morfondíroztak, hogy összehívják valahova a helybeli magyarokat, megadva nekik a lehetőséget: mindenki beszélje ki a gondjait, a sérelmeit, csakhogy nincs olyan helyiség, ahol találkozhatnának. Ha a parókiára egyesek nem mennek el, a kultúrház a megszigorított törvény miatt nem kapta meg a működési engedélyt, az iskolában nem szabad közösségi találkozókat szervezni, legfeljebb az ortodox parókia képezhetne egy olyan semleges területet, ahova bármelyik magyar elmehetne… A nehézségek ellenére, semlegesként, Bognár Leventével együtt, megpróbál közvetíteni. Ami a zimándújfalui új helyzetet illeti, nagyon meglepte, hogy egy olyan községben, ahol a magyarságnak ilyen magas a számaránya, mint náluk, nem választottak magyar alpolgármestert.
De térjünk újra vissza Fazekasvarsándra, ahol tavaly Bálint Enikő iskolaigazgatóval és az akkori alpolgármesterrel, Kocsis Józseffel megpróbálták 5-6 család szüleit meggyőzni, hogy az elemi iskolából kikerülő gyermekeiket a zimándújfalui anyanyelvű iskolába írassák. Az ingázáshoz az ottani tanács kisbuszt biztosítana. Végül csupán 2 testvérnek a szülei vállalták, akikkel az akkori alpolgármester úgy egyezett meg, hogy az anya a két gyermekét naponta a saját autójával ingáztatja az iskolába, miközben az ingázási költségeit hónap végén kifizetik. Az új helyzetben viszont nagyon nehéz egy olyan zimándújfalui tisztségviselőt találni, aki a törvényes ingázási költségek megtérítését bevállalhatja. Itt a megyei RMDSZ-nek kellene egyeztetnie az új községi vezetőséggel…
Kocsis József bizakodó
Matekovits Mihály aggodalmaival kapcsolatban, Kocsis József volt zimándújfalui alpolgármestert, jelenlegi községi tanácsost is megkerestük. Az ingáztatásra vonatkozó kérdésünket megtoldottuk a helybeli magyar kulturális rendezvények támogatási lehetőségeire vonatkozóval.
Kocsis József leszögezte: a helybeli kultúrára és a közösségi igények kielégítésére biztosan tudnak majd pénzt szerezni. Tehát amit elkezdtek, annak a folytatásához bizonyára kerül majd pénz is. Az utaztatással kapcsolatban nem akart kellő helyzetfelmérés hiányában nyilatkozni, ahhoz előbb le kell ülni, meg kell beszélni az iskolaigazgatóval. Abban bízik, amennyi pénzre az iskolának szüksége lesz, azt a továbbiakban is biztosítani tudják – nyilatkozta megkeresésünkre Kocsis József községi tanácsos.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2016. július 13.
Mentor – Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz úgy, mint a sci-fiben
Bartók Blanka éghajlatkutatóval, a BBTE tanárával beszélgettünk
Jégkorszakban, pontosabban interglaciális korszakban élünk, amikor olyan gyors tempóval változik az éghajlat, hogy nem tudjuk felmérni annak pontos következményeit – tudtuk meg Bartók Blankától, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanárától. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer – mondja a kutató. A párizsi klímacsúcs 2 fok felmelegedést céloz meg, ami fölé nem kellene menni, de 4 foknál már szinte biztosan kilépünk a jégkorszakból. De mit is jelent pontosan a jégkorszak, az interglaciális periódus, az éghajlatváltozás? Mert nem egészen pontosan azt, amit a filmekben látunk.
– Nemrég a világhírű Nature Communications-ben jelent meg tanulmánya. Miről szól a tanulmány és milyen eredményre jut a téma kapcsán?
– A Nature Communications általában interdiszciplináris jellegű cikkeket közöl, amelyek több tudományágat is lefednek. Tanulmányunk azt vizsgálja, hogy ha változik az éghajlat, hogyan változik a napenergia hasznosítása Európában. Pár klimatológus kollégámmal azt számoltuk ki, hogyan változik a jövőben a napsugárzás és a hőmérséklet, és ennek függvényében hogyan alakul a megtermelhető villamos energia mennyisége.
Az eredmények azt sugallják, hogy a jövőben összességében nem várható nagymértékű plusz energiabevétel a napelemek esetében, bár várhatóan több lesz a napsugárzás és kevesebb a felhő, viszont emelkedik a hőmérséklet is, ami csökkenti a napelemek hatékonyságát. Tehát a várható sugárzás- és hőmérsékletbeli változások alapján nem várható sem kevesebb, sem több termelés a napenergia parkoknál.
Egész Európát vizsgáltuk, persze vannak területi különbségek. Az északi országokban például kevesebb megtermelhető energiára számíthatunk, mert ott, habár nem jelentős a hőmérsékletemelkedés, de várhatóan csökken a felszínre érkező napsugárzás. Elsősorban a mediterrán térségre voltunk kíváncsiak, mert ott már ma is elég jelentős a napenergia felhasználása, nagy napelem parkokat működtetnek, például Spanyolországban. Nem véletlen, hogy főszerzőnk, a spanyolországi kolléga kezdeményezte a tanulmány elkészítését. Ott mind a napsugárzás, mind pedig a hőmérséklet növekedik, de összességében nem várható hozambeli növekedés, de csökkenés sem a helyi napelem parkokban.
Az éghajlat egész rendszere változik, nem csak egy-egy elem
– A doktori kutatása (A globálsugárzás változásai Európában) is kapcsolódik a témához. A dolgozatban következetesen kerüli a „globális felmelegedés” szókapcsolatot. Gondolom, tudatosan. Miért?
– Éghajlatkutatásban inkább szeretjük az „éghajlatváltozás”, „globális éghajlatváltozás” kifejezéseket használni. A változás nem biztos, hogy felmelegedést jelent mindenütt. Vannak területek, ahol a helyi körülmények azt eredményezik, hogy vagy nem változik, vagy éppen csökken a hőmérséklet. Az éghajlatváltozás, ami globális jelenség, regionális szinten eltérő módon jelenik meg. Természetesen vannak területek, mint például a mediterrán térség, ahol már tapasztaltunk bizonyos fokú hőmérsékletbeli felmelegedést, de vannak területek, ahol nem észleltünk változást.
Ugyanakkor az éghajlatváltozás több mindent jelent, több éghajlati elemnek a változását, nem csak a hőmérsékletét. A felmelegedés vagy lehűlés csak a hőmérsékletre koncentrál. De van, aki a csapadékot vizsgálja, hogy az hogyan fog változni vagy hogyan változott a múltban. A médiában sokat beszélnek a hőmérsékletről, még egy picit a csapadékról, de a többi meteorológiai elemről nem igazán esik szó, viszont ezek együttesen alakítják az éghajlatot. Én például a sugárzást és a felhőzetet vizsgálom. Ott is nagy az eltérés: vannak területek, ahol kevesebb a felhőzet és több sugárzás érkezik a felszínre, de van, ahol több a pára, így több lesz a felhőzet, tehát kevesebb sugárzás érkezik a felszínre. Az egész rendszer változik, nem csak egy-egy elem. Ezért tudatosan inkább éghajlatváltozásról beszélünk.
Erdély védettebb a domborzat és helyi klíma miatt
– Erdély, Románia éghajlata hogyan illeszkedik a globális tendenciákba?
– Románia mint terület különböző éghajlati hatásoknak van kitéve. Domborzat szempontjából például az Erdélyi-medencét külön vehetjük, a tengerpart és a Román-alföld más jellegű éghajlat, de a déli, délnyugati részeken akár mediterrán éghajlati hatást is érzékelhetünk. Mozaikos éghajlata van Romániának. A változás is mozaikosnak tekinthető. Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, a Kárpát-medenceében még nem annyira erőteljesek a változások, mint például a Román-alföldön, ami sokkal homogénebb és sokkal inkább a szibériai kontinentális hatásnak van kitéve. Ott a szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága is nagyobb.
Románián belül különböző változások vannak, főleg a Kárpát-medence és a Kárpátokon kívüli területek között látunk eltérést. Bukarest környékén már komoly gondot jelent a szárazság, amit Erdélyben a domborzatnak és helyi klímának köszönhetően annyira még nem érzünk. Egész Európa legérzékenyebb része a mediterrán térség. Ott nagyságrendekkel nagyobb a változás, sokkal inkább érződik a felmelegedés, mint a közép vagy az északi részeken, pl. Norvégiában. Itt ismét külön lehetne venni minden egyes elemet: Norvégia hőmérséklet szempontjából nem igazán érzi ezt a változást, de például a felhőzet szempontjából igen, ott az elmúlt időszakot tekintve egyre több a felhőzet. Ezt vetítik előre a modellek is.
Egyébként most is jégkorszakban vagyunk
– Szóba került, hogy a médiában a globális felmelegedés egy hívó szó. Nemrég egy hír arról szólt, hogy eltűntek a napfoltok, ami a szakértők szerint azt jelzi előre, hogy lehűlés következik. Legutóbb a 17. században volt hasonló jelenség, amikor a naptevékenység visszahúzódott és minimális volt. Ezek az előrejelzések egy mini-jégkorszakot vetítenek előre. Ön szerint felmelegedés vagy inkább lehűlés lesz globálisan?
– Az előrejelzés, amint a szó is sugallja, mindig magában hordozza a bizonytalanságot, hogy nem tudunk százszázalékos előrejelzést végezni. A naptevékenység valóban az egyik olyan tényező, aminek lehet hatása a Föld éghajlatára, viszont ez a naptevékenység körülbelül tizenegy éves ciklikus változás. Ez azt jelenti, hogy a Napból tizenegy évenként nagyobb mennyiségű anyag és sugárzás tör ki. Ha intenzívebb a naptevékenység, akkor több energia érkezik, tehát melegebb van, ha kisebb, akkor lehűlés. Viszont maga a naptevékenység nem képes annyira befolyásolni az éghajlatot, hogy azt a felszínen érezzük.
Ez az egyik teória a 17. századi lehűlésre is, de nem tudjuk ezzel megmagyarázni. Az egyik tényező, amit feltételezünk okozóként, az a naptevékenység, de ez csak évtizedes változásokat jelent, nem évszázadosokat. Ezen kívül a vulkánkitöréseket vizsgálták, amelyek pár évig befolyásolhatják az éghajlatot, de még nagyon sok más tényező is közrejátszhat.
Minket elsősorban az érdekel, hogy a légkör alsó részén mi történik, a körülbelül 10-15 km magasságú troposzférában. A naptevékenység valóban meghatározza, hogy mennyi energia érkezik a Földre, de a többi tényezőhöz képest olyan kicsi mértékben van hatása, hogy az éghajlat-modellezésben állandónak tekintjük. Azt feltételezzük, hogy ugyanannyi energia érkezik, mivel csak töredékrésze változik az összenergiának, hogyha bevesszük ezeket a naptevékenységeket is.
Ami lényeges az éghajlat szempontjából, az itt a légkörben történik: hogy mekkora a hőmérséklet, mekkora lesz a párolgás, mennyi lesz a csapadék, hogy a szélviszonyok hogyan alakulnak. Ezek hozhatnak változásokat.
A naptevékenységet tehát nem tekintjük változó tényezőnek. Persze vannak más csillagászati tényezők is, például a Földnek a pályaváltozása, ami évmilliókban mérhető, ami egy másik magyarázat arra, hogy miért vannak jégkorszakok és interglaciális időszakok. Egyébként most is jégkorszakban vagyunk, ha nagyon pontosan akarjuk venni a jégkorszak fogalmát, ami azt jelenti, hogy valahol a Földön van állandó jégtakaró. Ha ma megnézzük a Földet, vannak területek – az Antarktiszon és Grönlandon –, ahol állandó jégtakaró van. Tehát ez tulajdonképpen jégkorszak, csak egy olyan korszak, amikor ez eléggé kis területet foglal el. Voltak időszakok, amikor ez az állandó jégtakaró nagyobb területeket foglalt el. Alacsonyabb volt a hőmérséklet és például egész Lengyelország területéig állandó jégtakaró alakult ki. Azt nevezzük glaciális időszaknak, ahhoz képest most interglaciális időszakban vagyunk, ami egy eljegesedési időszakon belüli melegebb éghajlatú periódust jelent.
Gleccserek a Fogarasban
– Maga a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt jött létre mint szilárd bolygó. Milliárd években gondolkodva, rekonstruálható az egész földi környezetnek az alakulása. Volt olyan, amikor a kontinensek az egyenlítő körül csoportosultak, és nem voltak kontinensek a sarkok környékén. Ahhoz, hogy jégkorszak kialakuljon, az egyik feltétel többek között az volt, hogy a sarkvidékre – ami a leghidegebb része a Földnek – került egy kontinens, ahol meg tudott maradni a jég a szárazföldön. Mivel az fehér felszínű, a sugárzás jelentős részét, kb. 90%-át visszaveri, ami azt jelenti, hogy nem melegíti. Minél nagyobb a fehér felszín, annál inkább hűl. Ha nincs fehér felszín a sarkvidéken, akkor a víz többet nyel el a sugárzásból, ezért nem fog megfagyni.
Összesen öt glaciális időszakot tudunk a földtörténet során. Többször volt olyan időszak, amikor nem volt jégtakaró, mint amikor volt. Most jégkorszak van, még. Ezek hosszabb időszak alatt változnak. Geológiailag számolva 10 000 év nem sok, de számunkra az elég hosszú idő. Az időskálát kell tudatosítanunk éghajlatváltozás szempontjából. Legutóbb glaciális időszak tízezer éve volt, amikor itt tundra növényzet volt és gleccserek a Fogarasban. Az 1-2 éves nagyságrend az éghajlat szempontjából nem számít. Tehát nem attól lesz jégkorszak, hogy most 2 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Persze film is volt róla, hogy eljegesedik fél Európa vagy Amerika, de ezek inkább science fiction-ök. Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz a szó köznyelvi értelmében, mert az nem valószínű.
Annyit tudunk az éghajlati rendszerről, ami a múltban történt: a múltból tanulunk. Megvizsgáljuk, hogy a múltban hogyan alakult a hőmérséklet, mi befolyásolhatta a hőmérsékletváltozást, -ingadozást, a jégkorszakokat, az interglaciális időszakokat. Az éghajlat változását modellekkel modellezzük és úgy nézünk a jövőbe, de nem tudunk olyan tényezőt, ami lehetővé tenné, hogy akár évtizedeken belül is átmenjünk egy teljesen más éghajlatba. Fokozatosan változik az éghajlat, ezért is aggódunk egy picit amiatt, hogy fél fokot változott a hőmérséklet globális szinten 20-30 év alatt, ami már nagy változás. Ezt a változást gyorsnak tekintjük, ez jóval hosszabb ideig kellene, hogy történjen. Mindig van ingadozás a légkörben, de még ilyen gyors változást nem tapasztaltunk.
A gond a túl gyors változással, hogyha az globális szinten történik, hogy nem tudjuk visszafordítani. Most globális szinten olyan 0,7 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet az 1800-as évek végétől, az ipari forradalom óta. Visszamenőleg van egy pár mérési sorozatunk, például fagyűrűkből rekonstruálják az éghajlatot. Az utóbbi 100–150 évben az eddigiekhez képest elég gyors ütemben változott a hőmérséklet. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer és amikortól egy minőségileg más éghajlat várható.
A társadalom nem áll készen 2 foknál nagyobb felmelegedésre
– Decemberben volt egy nagy klímakongresszus Párizsban, és az volt akkor a tét, hogy állítsuk meg ezt a felmelegedést két foknál. Ez az az szint, amikor még olyan éghajlat maradna, amire a társadalom be van rendezkedve. Sokan kérdik, hogy miért aggódunk az éghajlatváltozásért, hiszen régen is volt ennél hidegebb is, melegebb is, csak azt nem veszik számításba, hogy akkor nem érintette a társadalmat annyira, mint most. A maximum értéket 4 fokra becsülik, ha globális szinten annyit emelkedik a hőmérséklet, akkor már kilépünk a jégkorszakból, mert elolvadnak a jelenlegi jégfelszíneink, ami sok következménnyel járna. Megemelkedne a tengervízszint, de az egész légköri cirkulációt, csapadékeloszlást, felhőzetet, szeleket, az egész földi éghajlatot megváltoztatná. Akkor is lesz éghajlat, a Föld nem robban fel az éghajlat miatt, de nem biztos, hogy az nekünk jó lesz.
Már most érezzük a hatását. Vannak területek, ahol az éghajlatváltozás miatt egyre szárazabb van, nem tudnak termeszteni, emiatt nem tudnak megélni. Migrációk indulnak el. Vagy vannak területek, ahol extrém nagy esőzések vannak, olyan területek, ahonnan el kell költözzenek az emberek, mert egyszerűen nem tudnak ott élni tovább.
Volt erre is példa a múltban. Nagyon sok nagy civilizáció, pl. az egyiptomi civilizáció megszűnését az éghajlatváltozáshoz kötik. Az inka civilizációnál is az lehetett az egyik ok, hogy változott az éghajlat és már nem érezték olyan jól magukat abban a térségben, ezért el kellett vándoroljanak.
– Mit gondol a párizsi kongresszusról. Mennyire reális ennek a két fokos korlátnak a betartása?
– Már közel vagyunk az egy fokhoz. A változással az a gond, hogy nem lineáris: az elmúlt száz évben változott 0,7 fokot, de az nem azt jelenti, hogy az elkövetkező száz évben is ugyanannyit fog. Az is lehet, hogy ugyanekkora változás az elkövetkező harminc évben is bekövetkezhet.
A párizsi konferencia nagy előrelépés, hogy egyáltalán meghatározták ezt a célt, hogy ne engedjük két foknál tovább emelkedni a légkör hőmérsékletét. Pár évvel ezelőtt Stockholmban volt egy hasonló találkozó, ott nem tudtak megállapodni a tárgyalások, tüntetések ellenére sem. Ehhez képest a párizsi tárgyalást sikeresnek tarthatjuk, de ez még csak megállapodás. Az, hogy aláírták az országok, hogy komolyan veszik ezt, nagy dolog, viszont ez nem jelenti azt, hogy meg is tudják, fogják valósítani.
2050-ig kellene betartani azt, hogy ne haladjuk meg a 2 fokos emelkedést. Párizs után mindenki hazament a saját országába, és valahogy meg kell ezt oldja. Például úgy, hogy csökkenti a kibocsátást. Maga a kongresszus jó dolog, de nem biztosíték: nem biztos, hogy egyáltalán meg lehet ezt oldani, hogy el tudjuk érni a célt. Lehet, hogy minden ország a lehetőségeihez képest minimálisra veszi a kibocsátást, de mégis fog emelkedni a hőmérséklet. A melegedést nem lehet csak úgy megállítani: a rendszernek van egy tehetetlensége. Már az is eredmény lenne, ha nem melegítenénk tovább a maihoz képest nagyobb mennyiségű kibocsájtással.
Van még sikertörténet, az 1997-es Kiotói Egyezmény, vagy a „három húszas” egyezmény. Amerika nem írta alá, de az Európai Unió bevállalta, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Az unió vállalta összességében a 20 százalékot, Románia 18 százalékot. A másik cél, hogy 2020-ra az energiatermelés 20 százalékát megújuló energiából fogják előállítani. Románia jól áll, mert vannak vízierőműveink, Magyarországnak viszont nehezebb a dolga. A kibocsátásnál van még nekünk is mit dolgozni.
– Miért ezt a pályát választotta?
– Már 5–8 osztályban és középiskolában is egyértelmű volt, hogy szeretem a földrajzot. Falusi környezetben nőttem fel, mindig figyeltem a környezetemet. Éreztem még egy kis indíttatást, hogy történelemmel foglalkozzak, de érettségi után a Földrajz Kar mellett döntöttem. Ott kezdtem az éghajlattal foglalkozni. A földrajz nagy szakterületei a természetföldrajz és a társadalomföldrajz. Amikor szakosodtunk, nekem a természetföldrajz érdekesebbnek tűnt, mert a természetet szerintem meggyőzőbben lehet kutatni: ott vannak törvényszerűségek, összefüggések, amiket követni és megérteni sokkal izgalmasabbnak tűnt.
Nem tudja mindenki letenni az autót máról holnapra
– A természetföldrajz tehát jobban érdekli, de mégis: az ember, az egyes személyek tudnak tenni valamit annak érdekében, hogy ezek a változások ne legyenek olyan gyorsak, mint ahogyan tapasztaljuk?
– Én a természetföldrajzot tanulmányozom, hogy mi történik a légkörben, de ezt nem lehet önmagában vizsgálni, mert a légkör is az egész környezetnek a része, ugyanúgy, mint az ember. A modellezésnél is amikor a légkört vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk a felszínt, hogy mondjuk van-e alatta óceán, hozzá kell csatoljuk a vízfelszíneket, a növényzetet… Ugyanígy van az emberrel is. Hiába tanulmányozzuk a légkört, ha nem vesszük figyelembe az emberi faktort is. Elsősorban azt nézzük, hogy mi változik a légkörben: ha változik a páratartalom, szárazabb lett a levegő, de akkor azt is megnézzük, hogy miért lett szárazabb. Nagyon sokszor a természeti változásoknál emberi okokra tudunk visszamenni. Ott van az ember, aki képes megváltoztatni a környezeti elemeket. Ha a hidrológusok azt kutatják, hogy valahol miért lesz több árvíz, akkor lehet ugyan, hogy több a csapadék, de mellette az is hozzájárulhat ehhez, hogy nincs növényzet a felszínen, aminek gyakorta az ember az oka.
Az éghajlatváltozással kapcsolatban az első, ami a médiából ismerős, hogy változik az üvegházhatású gázok koncentrációja. Miért történik ez? A szén-dioxid (CO2) egy ilyen gáz, de a vízgőznek is hasonló a hatása. Ha egyre több van belőle, akkor melegíti a légkört. Sokszor nem esik szó róla, de sok aggodalmat okoz még a metángáz is. Az még erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.
Nehéz meghatározni, hogy az emberek mennyit bocsátanak ki: nem tudjuk mérni. Látjuk, hogy a légkörben növekedik a szén-dioxid koncentráció, de nehéz azt lemérni, hogy mekkora az a rész, ami az embereknek köszönhető. A természetből is szabadul fel CO2. A természetes kibocsátásra rátevődik az emberi kibocsátás. Mi csak azt tudjuk mérni, hogy a CO2 koncentráció változik.
Egy vulkánkitörés például több szén-dioxidot bocsáthat ki, mint az emberiség egy év alatt. Ez ugyan jóval ritkább, az elmúlt harminc évben két ilyen nagyobb kitörésről tudunk, ami globális szinten változtatott az éghajlaton. Ehhez képest az emberek folyamatosan, minden nap bocsátanak ki.
A modellek győztek meg arról, hogy csak van az embernek szerepe az éghajlatváltozásban. A modellezéssel tudjuk részletesen tanulmányozni, hogy mi történik az éghajlati rendszerben. Megnézzük, hogy a modell a múltat jól tudja-e rekonstruálni, és ha ugyanazt az éghajlatot mutatja, mint amit a mérések mutatnak, akkor feltételezzük, hogy a jövőre is a reális éghajlatot fogja előrejelezni. Ezek a modellek elég jól működnek. Lefuttattak egy modellt a múlt századra és azt az eredményt kapták, hogy a globális szinten megbecsült természetes széndioxid-kibocsátás mellett nem emelkedne a hőmérséklet. Ha rátettek egy plusz szén-dioxid-kibocsátást, amit az embereknek tulajdonítanak, akkor a mérési eredményeket kapták vissza az emelkedő hőmérséklettel. Nehéz megfogni, de tény, hogy hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz az emberi tevékenység. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Az autók számára meg lehet saccolni, hogy kb. mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki egy év alatt, de az elégetett üzemanyag mennyiségéből is lehet következtetni arra, hogy mennyi szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Itt hatalmas nagyságrendek vannak. Már Romániában is ezer tonna szintű szén-dioxidról kell beszélni éves szinten. A modelleknél a múltbeli kibocsátásokat vettük figyelembe. A gond, hogy a gyors tempójú változás miatt nem tudjuk, hogy a jövőben mi fog történni. Számtalan forgatókönyv van. Nem azt mondom, hogy a társadalom kiszámíthatatlan, de nem látjuk előre a fejlődését. Ötven év múlva sokkal energiatakarékosabbak leszünk, vagy még inkább energiapazarlók? Még több energiát használunk, és még nagyobb terhelést teszünk a környezetre? Vannak optimista és pesszimista forgatókönyvek. Azt már feladtuk, hogy szüntessünk meg minden hatást a környezetünkre. Ezt nem tudjuk megtenni, mert a környezetből élünk: nem tudjuk megtenni, hogy nem mozgunk, nem utazunk, hogy egyik napról a másikra mindenki leteszi az autót. Akármilyen párizsi összejövetelek is legyenek. A természeti folyamatokat tanulmányozzuk, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ember is változtatja azokat: azt kell megnézni, hogy milyen mértékben teszi ezt. Nem könnyű! Egy vulkán kitörését nem tudjuk megakadályozni, de a mi részünkről lehetőleg csökkentsük a befolyást. Ez a nagy kihívás.
Bartók Blanka
• Kézdivásárhelyen született 1981-ben
• 2004-ben elvégezte az alapképzést a BBTE Földrajz Karán, majd ugyanott a mesterképzést 2005-ben
• a Debreceni Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát 2013-ban
• 2009-től tanársegéd, 2014-től adjunktus a BBTE Földrajz Karán a Magyar Földrajzi Intézetben
• 2014–2015-ben kutató Zürichben az ETH-nál
• 2005-ben Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki
• 2016-ban megkapta az MTA Arany János Fiatal Kutató Díját
• 2016-ban elnyerte a BBTE Kiváló Kutatói Díját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)2016. július 13.
„Háladíj” a szórvány felkarolásáért
A szórványmagyarságért kifejtett munkájáért Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjjal jutalmazták vasárnap Kecskeméten Ady István magyarfülpösi református lelkészt, a Szivárvány Alapítvány megálmodóját és működtetőjét.
Ady István a 90-es évek elején holland támogatással felépítette a Szivárvány Házat, mely hamarosan közösségi térré nőtte ki magát. Az egyházi tulajdonban lévő, korszerű és multifunkcionális ingatlanban 2001-ben újraindította a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást, melyhez a néhány helyi gyermek mellé szegény családból származó mezőségi és Görgény-völgyi kicsiket toborzott. Szálláshelyül kezdetben a faluban egy ingatlant bérelt, majd a nyugati és immár a környékbeli mecénásoknak köszönhetően sikerült manzárdosítani a Szivárvány Házat, amely ma a térség legfontosabb kollégiumának számít.
A hazerswaudei testvérgyülekezet képviselői nemcsak pénzt gyűjtöttek, hanem munkájukkal is segítették a ház bővítését. Kezdetben nehéz volt benépesíteni az iskolát és bentlakását, mára viszont a túljelentkezés jellemzi a magyarfülpösi Szivárvány Házat. Legutóbb tizenhatan mentek vakációra az egyház által működtetett állami iskolából. A pedagógusok bérét az állam fizeti, a magyar tagozat működésének további költségei az alapítványt terhelik. A magyarfülpösi iskolából kikerülő, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának segítésére Ady István és lelkes támogatói Szászrégenben szórványkollégiumot hoztak létre. A kollégium beindulása a szászrégeni magyar oktatás megmentésére és fenntartására is lehetőséget adott. Jelenleg az alapítvány holland támogatásai apadóban vannak, a két kollégium és a magyar oktatás fenntartása, a gyerekek támogatása egyre nehezebb.
Kérdésünkre, hogy mire kötelezi a Kecskeméti városháza dísztermében átvett díj, a lelkipásztor egyszerűen válaszolt: „a munkám folytatására, amit egyébként a díj nélkül is tennék”. Ady István mégis reméli, hogy a kitüntetés több figyelmet vonz a szórványmentési misszió számára. „Most már nem a gyermekhiány a gond, hanem a túljelentkezés. Ezért több figyelemre, több támogatásra lenne szükségünk, hogy ne a bizonytalanba lépegessünk, és mindössze egy-két hónapra, legfeljebb fél esztendőre tervezzünk” – fejtette ki a kétszázhatvan fős gyülekezet élén álló lelkész.
Az Európa Jövője Egyesület által alapított díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik, illetve amelyek sok éven át eredményesen dolgoztak és dolgoznak a gyerekekért. A kitüntetést a 14. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó hivatalos záróértekezletén Farkas Gábor és Kriston Vízi József társelnökök nyújtották át.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2016. július 13.
Kolozsváron is várják a jelentkezőket a Sapientiára
Július 18-án kezdődik és két hétig tart a jelentkezési időszak a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán.
Az oktatási intézmény Kolozsváron 185 helyet hirdetett meg a következő tanévre, ebből 120-at alap- és 65-öt magiszteri képzésen. A felvételi 26–29. között zajlik. A meghirdetett helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek.
Tonk Márton dékán keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy ősztől a Kolozsvári kar minden szakához magiszteri képzés társul, mivel a környezetvédelem és monitoring szakon is akkreditálták a mesterképzést. Továbbá hangsúlyozta, valamennyi magiszteri képzés nemzetközi együttműködéssel valósul meg, vagyis minden szakon partneregyetemekkel működnek együtt. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente. A Kolozsvári kar dékánja elmondta, továbbra is követik azt a filozófiát, miszerint a hatékony és minőségi oktatás érdekében kis létszámú csoportokat hirdetnek meg minden szakon. Tonk Márton hangsúlyozta, bármely hallgató – függetlenül attól, hogy ingyenes vagy tandíjköteles helyet foglalt el – jogosult az egyetem bármilyen típusú ösztöndíjára.
A dékán szerint a Sapientia a magas szintű oktatással párhuzamosan a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet. Példaként említette, a Kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) a helyi filmek versenyében idén is egy sapientiás diák nyert, többen részt vettek az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK), ahol 9 díjat gyűjtöttek be, így megméretkezhetnek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) is. „A Sapientia Kolozsvári kara a minőségi oktatáson kívül jó közösséget biztosít, ahol a hallgató képes fejlődni és megkap minden segítséget céljai eléréséhez” – mondta Tonk Márton.
Karácsonyi Tímea
Krónika (Kolozsvár)2016. július 13.
Az európai zene hordozói
Vasárnap a nyárádandrásfalvi református templom felújított orgonáján koncertezett, augusztus 6-án pedig a kibédi református templom Bodor Péter építette és szintén most rendbe hozott orgonáját szólaltatja meg Molnár Tünde Marosvásárhelyi orgonaművész.
Molnár Tünde Marosvásárhelyi orgonaművész 2004 óta várja a zenekedvelőket a Nyáresti orgonahangversenyek című sorozatára. Eredetileg a Kultúrpalota Rieger Ottó építette műemlék orgonáján játszott, majd miután elkezdték a városképet meghatározó szecessziós épület nagytermének felújítását, Marosvásárhely templomaiban koncertezett.
Azokban lépett fel, amelyek klasszikus, sípos orgonával rendelkeznek: a Vártemplomban, a belvárosi plébánián, a minorita, a ferences, a Gecse utcai és a Szabadi úti templomban. A művész minden évben más-más tematikára építi ezeket a hangversenyeket, volt esztendő, amikor az orgonák hangszínét emelte ki, vagy a zenei formákat tömbösítette, máskor zeneszerzők szerint választotta ki a repertoárt. A sorozat az idén átlépi a város határát.
Nem lehet helyettesíteni
Idén Molnár Tünde bemutat két vidéki, igen értékes, frissen felújított orgonát. Vasárnap este a nyárádandrásfalvi református templomban lépett fel, ahol Gecző András lelkipásztor meghívására mutatta be a Tordai Nagy Mihály építette értékes, műemlék hangszert. Augusztus 6-án a kibédi református templomban a Bodor Péter-orgonát szólaltatja meg, miután azt a Rotary Téka Klub anyagi hozzájárulásával Papp Zoltán udvarhelyi orgonaépítő rendbe hozta.
A fellépésekkel Molnár Tünde arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy Maros megyeben sok értékes hangszer van, és bár nem könnyű az anyagi alapokat megteremteni, a gyülekezetek ne hanyagolják el, hanem lehetőleg újíttassák fel azokat. „Nagyon sok helyen az a gyakorlat, hogyha elromlik az orgona, nem fordítanak gondot annak restauráltatására, inkább hoznak egy villanyorgonát. Ez csak átmeneti megoldás lehet, ahol sípos orgona van, ott érdemes megjavíttatni, mert ez a hangszer a több mint kétezer éves történetében magában hordozza az egész európai zenei kultúrát” – magyarázta a Vásárhelyi Hírlapnak az orgonaművész.
Madarak két orgonára
Ritka az, hogy egy templomnak két orgonája legyen. A Marosvásárhelyi Vártemplom – akárcsak a Budapesti Mátyás-templom vagy a debreceni Nagytemplom, a Nagyváradi bazilika vagy a Kolozsvári Szent Mihály-templom – két értékes műemlék orgonával büszkélkedhet. A Nyáresti orgonahangversenyek című sorozatának keretében Molnár Tünde csütörtök este ezeket is megszólaltatta. A hangverseny első részében a barokk hangszeren kora barokk műveket adott elő, majd a második részben a karzaton lévő orgonán játszott, miközben Bereczki Tollas László, a Vártemplom orgonistája és Strausz Imre István, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára a barokk hangszeren működött közre. Terényi Ede Madarak című, Molnár Tündének dedikált darabját adták elő, két orgonára és ütőhangszerekre alkalmazva.
Folytatódnak a hangversenyek
A legközelebbi hangversenyt július 14-én, csütörtök este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében tartja Molnár Tünde. Azt követően július 17-én, vasárnap este 7-től a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban koncertezik, július 24-én, vasárnap este 6-tól a Szabadi úti református templomban, július 28-án, csütörtökön ismét a Kultúrpalotában. Augusztusban Kibéden, majd a Bolyai téri unitárius templomban, és végül két alkalommal a Kultúrpalotában játszik. A hangversenyekre a belépés ingyenes.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)