udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 5281-5310 | 5311-5340 | 5341-5370 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. augusztus 5.
Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok
Elérkezett augusztus, a szabadságolások ideje. Egyúttal megkezdődött az őszi parlamenti választásokon indulni szándékozók jelölési időszaka. És közben mindenfajta tiltakozó sajtónyilatkozatot, fejcsóválást vagy utcára vonulást mellőzve hatályba lépett a honatyák extra nyugdíját szavatoló jogszabály. Ugyanakkor az egykori önkormányzati vezetőknek javasolt speciális nyugdíjat egyelőre elvetették, amiként a köztisztviselőknek szánt veszélyességi és neuropszichológiai pótlékot is.
Meglehet, nem nézem túl sűrűn a tévét, és csak néhány újságot olvasok, egyetlen képviselő vagy szenátor tiltakozó megnyilvánulása sem jutott el az agytekervényeimhez. Például olyan nyilatkozat, hogy: „Én nem szavaztam meg, sőt, mi több, tiltakoztam az ilyenfajta eljárás ellen, de leszavaztak, a hangom gyengének bizonyult.” Szóval, szégyenkezve be kell vallanom, hogy sem román, sem magyar honatyai tiltakozásról nincs tudomásom. Legfeljebb a szászos államelnök ezúttal gerinces viszonyulásáról: hatásköre szerint a jogszabályt először visszautalta a parlamentnek. De hát kecskére bízta a káposztát. A szégyenkezés a kiváltságosokért van és az országért, amely lakhelyemet adja, és fájó, hogy újból és újból bebizonyítja: nemcsak földrajzilag húz a Balkánhoz, hanem erkölcsileg és szellemileg is. A tiltakozásra képtelen és a választók akaratával szembemenő képviselet ilyen formán szolgálhatja ugyan a nyugdíjas politikusi érdekeket, ám hosszú távon a nagyravágyás, a torkosság, a kapzsiság, az állandóan többet akarás megtestesítője. Bizonyításra sem érdemes, csak úgy egyszerűen ki kell jelenteni: a parlamenti nyugdíj – vagy egyesek szerint a nyugdíjkiegészítő különleges juttatás – nem más, mint sírig tartó kiváltsága a hatalmasoknak, egy újabb pozitív diszkriminatív megkülönböztetés részükről és számukra. Miközben sokan mások ebben az országban negatív kisebbségi megkülönböztetés szenvedő alanyai. De azért három korlátozást is tartalmaz a jogszabály: nem jogosultak különleges nyugdíjra azok, akik éppen nyugdíjkorhatár feletti aktív honatyák (biztosan nem fognak tolongani ezután, és a hat-hét mandátumosak idén megnyugodott szívvel visszavonulhatnak), illetve azok sem, akiket korrupciós bűncselekmény miatt elítéltek. És a háromnál több mandátumot letöltők nem kapnak többet, mint a három mandátumosok közel három átlagfizetést kitevő, sírig tartó pótnyugdíja. Szóval, valós önmagát is figyelembe véve, hány átlagpolgárral egyenértékű egy romániai politikus? Persze, ha arra gondolunk, hogy a kvótarendszert megtagadó országokra a migránsonként kiszámított büntetés is többszöröse az átlagfizetéssel biztosított jövedelemnek, akkor a Brüsszeli javadalmazásokhoz képest ez nem is olyan sok... Ki kell jelentenünk továbbá: a választópolgár közömbössé, tehetetlenné, kijátszhatóvá vált. Miközben lépten-nyomon politikusi túlkapásokról és az erkölcs mellőzéséről beszélgetnek egymás közt az emberek, nem elegen tették fel a kérdést miért is járna különleges nyugdíj annak a képviselőnek vagy szenátornak (vagy majdan polgármesternek, tanácselnöknek), akit nemcsak megfelelőképpen és törvényesen javadalmaznak, hanem azon kívül mindenféle juttatással ellátnak? Meg azt is tudja, látja, tapasztalja a közember, hogy akinek mindez nem elég, korrupciógyanús ügyleteket bonyolíthat le vádemeléssel vagy többnyire anélkül, erkölcsileg lejáratván magát vagy csak úgy, szép csendesen. Még mi kellene? Veszélyességi pótlék, hivatalból járó doktori cím (egy mandátum után kisdoktori, több mandátumot követően nagydoktori) vagy az örökösökre is kiterjedő alanyi jogon történő juttatások, netán olyan törvény, amely a pótnyugdíja megszűnte után a politikust a mennyországba juttatná? Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok. De mi lesz utána? Hogyan lehetne a Jóisten és Szent Péter kegyeibe férkőzni? A gazdag és a koldus történetében miért nem jött meg a dúsgazdag esze, hogy fele vagyonával pazarul élve a másik felét a mennyország felé vezető út járhatóvá tételére fordítsa?
Holmi parlamenti pótlékok és azon kívüli nyugdíjak helyett mArad az ingyenes szólásszabadság lehetősége. És a felhívás az ezután első vagy újabb mandátum elnyerésére vállalkozó képviselők és szenátorok felé: ha azt akarják, hogy a gyengélkedő választó ne muszájból, nyögvenyelősen, hányingertől és a mellékhatásoktól tartva vegye be a szabad választás hatóanyagú (vagy anélküli) gyógyszert, akkor már a választási kampányukban sűrűn hangoztassák, hogy mindent meg fognak tenni a kiváltságnyugdíjak eltörléséért. Mert egyre többen már csak olyan honatyákra lesznek hajlandóak szavazni, akik választási kampányukban hangjukat hallatják a hasonló politikusi önérdek-érvényesítés ellen. Ráadásul a honi szavazópolgárnak az sem számítana, sőt, egyenesen kívánatos lenne, ha kevesebben ülnének a bársonyszékekben, mert így az adójából kevesebb pénz menne a pótnyugdíjakra. Amúgy már volt egy népszavazás a képviselőház létszámának csökkentéséről. A választópolgár most is mennyiség helyett az erkölcsi minőség emelésére szavazna. Apropó, minőség. Követendő példákat hozok felszínre az emlékezetemből. A már-már legendás svájci demokráciáról, ahol a népképviselőket megtiszteltetés éri, amikor megválasztatnak, és javadalmazás – no meg pótnyugdíj – nélkül végzik szolgálatukat. Eszembe jut II. Erzsébet királynő születésnapi megünnepeltetése is, a szeretett uralkodónak kijáró ováció. No, meg a thai taxis, aki úgy lobogtatta szélvédőjén nagy megbecsülésnek örvendő királya fényképét, mint mifelénk a vallásosabbak a keresztet. Szívem szerint hasonlókat kívánnék magunknak is, bár tudom: utópia. De valóságot álmodni szabad és kívánatos.
Dr. Ábrám Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. augusztus 5.
CSAKIS Kézdivásárhelyen
A CSAKIS (Családban Keresztényként Istennel) fesztivált első alkalommal szervezik meg Kézdivásárhelyen augusztus 11–14. között. A rendezvény helyszíne a sportcsarnok és környéke. A szervezőcsapat múlt héten ismertette a programot.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész, főszervező elmondta: céljuk olyan rendezvényt szervezni, amely kimondottan keresztény, és a családoknak szól. Az esemény Erdély-szerte újdonságnak számít, ismereteik szerint hasonló fesztivált eddig nem szervezett senki. Az a cél – hangsúlyozta –, hogy a tábor hétvégéje alatt a távolabbról érkezők egy kirándulással összekötve Kézdivásárhelyen pihenjenek és feltöltődjenek lelkileg. Több olyan meghívottjuk is lesz, aki szaktekintélynek számít, de az előadásokkal párhuzamosan gyermekfoglalkozásokat és esti koncerteket is tartanak. Csütörtökön, a nyitónapon a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar, pénteken a magyarországi Kármel együttes, szombaton a Reménység együttes és az erdélyi származású magyarországi Csiszér László énekes lép színpadra.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ők a pénteki program egy részét, a gyermekmegőrzést vállalták, a kicsik számára zöld neveléssel kapcsolatos foglalkozásokat, vetélkedőket szerveznek. Ilyés Dalma recepciós közölte: a fesztiválon való részvétel ingyenes, de bejelentkezéshez kötött. Kocsis Zoltán helyszínfelelős, a sportiroda vezetője beszámolt a szállás- és sportolási lehetőségekről: a sportszállodában negyvenkilenc személyt tudnak elszállásolni, a sportcsarnokban különálló terekben gyermekfoglalkozásoknak, sportolásnak, előadásoknak, koncereteknek is helyet biztosítanak, a kinti játszóterek és mozgásparkok is a résztvevők rendelkezésére állnak. Raff Andrea, a gyermekprogramok felelőse azokat a rendezvényeket ismertette, amelyeket ő és csapata szervez a fesztivál ideje alatt. Albu Levente A házasság művészete programot mutatja be a fesztiválon. Raff Róbert református szórványlelkész, a rendezvény ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy a hasonló fesztiválok általában egynaposak, a CSAKIS viszont háromnapos, jövőre újra megszervezik, és nagyon odafigyeltek a fesztivál reklámozására. Csoma Attila önkéntes arra buzdította a fiatalokat, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a rendezvényen. Bardócz Csaba azt is közölte, hogy a fesztiválon jelen lesz Komlósi Piroska Budapesti családterapeuta, klinikai szakpszichológus, ismert szaktekintély.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. augusztus 5.
Énekelni. Előadásokon, nótaesteken, a családban, mindenhol
Beszélgetés Kádár Zsolt nótaénekessel
A nagyernyei Kádár Zsolt sokoldalú ember, de talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a zenének él. A hétköznapokban zenetanár, gyermekkórust irányít, hétvégeken esküvőkön zenél és templomban kántorizál, időnként népdalénekesként lép fel különböző rendezvényeken.
– A Blue Art együttessel, amelynek tagja vagy, néhány évvel ezelőtt már készítettem interjút, most a nótaénekes KádárZsoltot szeretném faggatni…
– Valamikor 2010 nyarán egy színpadon léphettem fel Cseh Judittal egy Hajlik a rózsafa előadáson. Nem sokkal később közelebbi kapcsolatba kerültünk, a tanítványa lettem, s egyre jobban megszerettem a magyar nótát. Ez volt a kezdet...
– Tanítasz, énekelsz, zenélsz, gondolom, ez mind felelőséggel és sok munkával jár…
– Serdülő koromban nagyon sokat tanultam, gyakoroltam, ezért gyakran panaszkodtam ismerőseimnek, hogy nekem nincs is gyermekkorom. Aztán megérett a gyümölcs, bejutottam a zeneakadémiára, négy év egyetem, majd két év mesteri következett fagott szakon. 2006-tól öt éven át a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanítottam mint fagott-tanár.
– Hány hangszeren játszol?
– Harmadik osztályos koromban tanultam meg zongorázni, hatodiktól a fagotton gyakoroltam, 17 éve orgonán kántorizálok a nagyernyei katolikus templomban, 2010-től szaxofonon is játszom.
– Elég régóta tanítasz, tapasztalatod szerint a mai gyerekek mennyire fogékonyak a zenére, a népdalra?
– Most egy kicsit elkomolyodom, mert inkább negatív tapasztalataim vannak. Különböző képességű gyerekekkel dolgozunk, szint alatt és szint felett egyaránt szép számban vannak. A zenei tudás, tehetség nem igazán függ össze az általános tanulmányi eredményekkel. Gyakran találkozom olyan tanulóval, aki a felvételi tantárgyakból nagyon gyenge, de kiválóan énekel. Én mindig azt vallottam, hogy a tanóra keretében nem igazán lehet énekelni. Minden osztályban akadnak olyanok, akikkel a Jóisten nem igazán bánt bőkezűen, amikor a zenei hangot osztogatta. Ezért iskolai kórust szerveztem a nagyernyei iskolában. Hetente egyszer találkozunk a kultúrotthonban, s népdalokat tanulunk. Komolyabb dolgokba még nem megyünk bele, mert ehhez kell tudni szolmizálni, felsőfokon ismerni a zenei hangokat, hangértékeket. Ernyé-ben 18-20 gyerekkel énekelünk együtt kórusórán, újabban pedig, a faluünnepségre való tekintettel, Sárom- berkén is beindítottuk a közös éneklést.
– Mit jelent számodra a népdal, a magyar nóta?
– A magyar nóta segítségével ki tudom fejezni érzelmeimet, s ezzel el lehet jutni az emberek szívéhez. A népdal is kedves számomra, de én elsősorban nótaénekes vagyok. A népdalon belül több műfaj létezik. Vannak olyan nóták, népdalok, amelyek helységhez kötöttek. Engem elsősorban a kalotaszegi népdalok, nóták fogtak meg, kápráztattak el. Egyetemi éveim alatt többször is jártam azon a vidéken népdalokat tanulni, hangfelvételeket készíteni. Még esküvőn is megfordultam, csodálatos volt. Mindenki viseletbe öltözött, életkortól függetlenül. A kalotaszegi népdalokat szinte naponta hallgatom.
– Hol léptél fel az utóbbi időben?
– A közelmúltban a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a Cseh Judit-nótaesten. Telt ház volt, csodálatos közönséggel, a csíkszentmadarasi népi zenekar kísért. Számos ismert előadó társaságában léphettem színpadra. Jelen volt Buta Árpád, Ábrám Tibor, Gyárfás István és még sorolhatnám. Büszke vagyok arra, hogy szinte naponta sugározza felvételeimet a Marosvásárhelyi Rádió, gyakran betelefonálnak, kérik a nótáimat.
– Nótaénekesként, csak nótázásból meg lehet élni?
– Sajnos, nem. Legtöbben mással is foglalkozunk a dalolás mellett, s csak azért vállalunk fellépéseket, hogy megőrizzük, fenntartsuk a hagyományt. Ezért is van kevés fiatal nótaénekes. Talán nem túlzok, ha úgy fogalmazok: úgy érezzük, hogy a nótaénekesek nincsenek eléggé megbecsülve, értékelve. Elsősorban a fiatalabb nemzedék által. Előadásokon mindig hiányolom a fiatalabb korosztályt.
– Ki a példaképed, kinek az előadásmódja, gondolatvilága hatott rád a leginkább?
– Cseh Juditot már említettem, nagyon kedveltem, tiszteltem, sokat köszönhetek az erdélyi magyar nóta nagyasszonyának. A másik nótaénekes, akivel sosem találkoztam, de nagyon szeretem a hangfelvételeit hallgatni, Madaras Gábor. Ha nem tévedek, születésem előtt 2-3 évvel halt meg, élőben nem hallhattam, de a nótáit, népdalait nagyon kedvelem.
– Ha egy toplistát kellene összeállítanod kedvenc nótáidból, melyik lenne az első három?
– Sokat szeretek, szinte mindegyiket, amit énekelek, de vannak, amelyek nagyon mélyen élnek a szívemben. Nagy kedvencem a Szeretem a kertet, amely megjelent hanghordozóm (CD) címadó dala. Aztán van két olyan nóta, amit Cseh Judit művésznő tanácsára tanultam meg, s adok elő azóta is különböző fellépéseken: Levelem jött a faluból, Esik eső hegyen-völgyön.
– Hogyan tovább?
– Szeretném továbbra is minden képességemmel, tudásommal szolgálni a műfajt. Közös ügyünk, erkölcsi kötelességünk, hogy a nóták terjesztéséért, fennmAradásáért mindent megtegyünk. Ehhez pedig minél többet kell énekelni. Előadásokon, nótaesteken, a családban, mindenhol. A magyar nóta örökös tagja kell mAradjon a kultúra nagy családjának.
Kérdezett: Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)2016. augusztus 5.
V. Aradi Magyar Könyvnapok
A papagájok nyelve
Szerda délután a Jelen Ház nagytermében mutatták be Sz. Benedek István A papagájok nyelve című kötetét, a bemutató egyben az V. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója is volt. A rendezvényt, akárcsak az előbbi években, az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatta az Arad Municípiumi Kulturális Központon keresztül. Köszönet érte.
Azért érdekes ez a könyv, mert kicsit kilóg a sorból, ha a szerző többi művét vizsgáljuk, hiszen gyakorlatilag sci-firől beszélünk. Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, valamint Réhon József nyugalmazott tanár értekezett a kötetről, illetve a szerzőről. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület tikára részleteket olvasott fel.
Tulajdonképpen három történet tárul az olvasó elé, és mindhárom történetbe szerepel egy-egy megszállott tudós. Az egyik tökéletes robotnőt épít, a másik elképesztően furcsa módon készíti szobrait, a harmadik állatokon végez kísérleteket, és eléri, hogy bármilyen hangon „meg tudjanak szólalni”. Ahogyan azt Bege Magdolna kiemelte, mindhárman túl akarnak lépni az emberi mivolton. Nem elégszenek meg a felfedezéssel és a kísérletekkel, teremteni akarnak! A már-már groteszk jelleget azonban nem maguk a leírt történetek biztosítják, hanem ezen történetek továbbgondolása, valamint a felismerés, hogy a sci-fi nem is áll olyan távol a valóságtól, mint gondoltuk volna. A monológok és a bevezetett szakterminusok tudományosságot és hihetőséget kölcsönöznek a kötetnek, ezzel is fokozva az olvasáskor keletkező valóságérzetet.
Két vagy három generációval ezelőtti felmenőink el nem tudták volna elképzelni, hogy a zsebben elférő, lassan elengedhetetlenné váló okostelefonok számítási kapacitása meghaladja azon gépekét, amivel fél évszázada embert küldtek a holdra miért ne brekegnének tehát mondjuk húsz év múlva a kutyák?
Réhon József néhány adatot és érdekességet mondott el a szerzőről, melyek nem számítanak igazán titoknak, csak nem mindenki tud róluk. „Szakmáját tekintve Benedek Pisti mérnök. Igaz, hogy csak vegyészmérnök, de mérnök!” – hangzott el az első érdekes információ. Megtudhattuk továbbá, hogy 1941-ben született, és alig kétéves korában ikertestvérével majdnem belehaltak egy betegségbe. Eddigi műveiben megfigyelhető, hogy bármilyen műfajban ír, mindig visszatér a haza és az anyanyelv problémájához. Az eladott kötetekből befolyó pénzt nem tartja meg, hanem, ahogyan eddig is tette, valakit támogat belőle, diákot egyesületet stb.
Könyvet azonban, mint a tanár úr mondta, nehéz manapság eladni. Sokszor akkor sem kell senkinek, ha ingyen van. Ha mégis orvosolni próbálnánk a helyzetet, folyamodhatnánk talán egy cselhez: feladhatunk egy apróhirdetést, mely olvasásra hivatott késztetni az érdeklődőket. „Jól szituált, minden káros szenvedélytől mentes, sportos, jóképű fiatalember olyan társat keres, amely Eurónét idézi Sz. Benedek István A papagájok nyelve című könyvéből.”
A méltatók igen ajánlották a kötetet a nagyközönségnek, ezért egy poént sem lőttek le. Mindenkinek el kell olvasnia, hogy megtalálja az érdekességeket, s hogy eldöntse: a szerző jövőbe lát-e vagy csak gazdag fantáziával rendelkezik…
Gál Lajos
Nyugati Jelen (Arad)2016. augusztus 5.
Guttmann és Csók nem volt jó a miniszternek
Corina Şuteu kulturális miniszter július 25-i rendeletében indoklás nélkül menesztette Guttmann Szabolcs építészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyét lefedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból, helyüket Marius Porumb besszarábiai születésű művészettörténész, akadémikus és Sorin Nemeti, a BBTE történésze veszi át.
Guttmann Szabolcs kérdésünkre elmondta: alig két hete írta alá két évre szóló szerződését a kulturális miniszter. – Két szempontból lehet megközelíteni a helyzetet. Egyrészt nem lehet eredményesen dolgozni olyan beosztásban, amelyben nincs meg a szakértelemmel szembeni bizalom. Másrészt szomorúan tapasztalom, hogy az eddig jellemző demokratikus eljárások, amelyek alapján szakembereket helyeztek el különböző bizottságokban, már nem jellemzőek – fogalmazott az építész a Szabadságnak.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)2016. augusztus 5.
Engedély nélküli vérátömlesztő egységek?
Călin Lazăr, a Kolozsvári Gyermeksürgősségi orvosigazgatója az egészségügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott engedély nélküli vérátömlesztő-központok kapcsán azt nyilatkozta, a szaktárca munkatársai csak statisztikákat készítenek ahelyett, hogy tudatosulna bennük: a betegek milyen veszélyben vannak, ha a központoknak nincs engedélyük.
A Kolozs megyei kilenc közkórházi és nyolc magánkórházban működő vérátömlesztő egységnek most zajlik a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság általi engedélyeztetése, miközben ezt már 2013-ban meg kellett volna ejteni. De néhány kórházigazgató nehézkesnek tartotta az eljárást, a megfelelő helyiségek szükségességét, a felszerelés beszerzését és a személyzet kellő felkészítését.
Szabadság (Kolozsvár)2016. augusztus 5.
II. András temetkezési helyét tárják fel Egresen, magyar és román régészek
Ígéretes eredményekkel zárult Egresen a II. András magyar király temetkezési helyéül szolgáló ciszter kolostor feltárását célzó kutatás első szakasza, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Temesvári Bánáti Nemzeti Múzeum szakemberei közösen végeznek – közölték a régészek az ásatás helyszínén tartott csütörtöki sajtóértekezletükön.
A III. Béla király által 1179-ben alapított egresi apátság csaknem négy évszázadon keresztül a ciszterciták legfontosabb magyarországi rendháza volt. A kolostor feltárása és az ott 1235-ben eltemetett II. András király sírjának megtalálása azért is fontos, mert a magyar középkori királysírok többsége megsemmisült. Az már bebizonyosodott, hogy Egresen rendkívül értékes, gazdag régészeti lelőhelyről van szó, ahol a vártnál sokkal jobb állapotban mAradtak meg a romok is – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Szabadság (Kolozsvár)2016. augusztus 5.
Hívatlanul érkezik a honvágy, avagy a fjordokon át a smaragd szigetre
Különleges érzés rádöbbenni arra, hogy a honvágy milyen ravaszul, váratlanul talált ránk.
Sosem egy nagy robbanással mutatkozik meg, nem kopogtat, hogy hát ’Helló, itt vagyok, te meg megint merre tévedtél el?’. Hívatlanul érkezik és apró részletekben adja az ember tudatára, hogy valami hiányzik a hétköznapokból. Amikor hirtelen egy dal szólal meg valahol a mélyben, és következő percben a Youtube-on Palya Bea, a Quimby vagy éppen a Csík Zenekar játszik hevesen egy régi darabot. A minap vinettát sütöttem, aztán éppen édesanyám húsgombóc levesét főztem meg. Tegnap szilvát vásároltam a piacon, hát ma már rotyog a krumpli a fazékban, szilvásgombóc a mai menü. Felszínen azzal áltatom magam, hogy csak a lakótársaimnak akarom megmutatni a változatos, erdélyi konyha finomságait. Norvégok, az ő konyhaművészetükhöz képest a mi pirospaprikás zsíroskenyerünk is izgalmasabb. Mégis, magamnak lassan be kell vallanom, nem nekik, hanem magamnak készítem ezeket az ételeket. Melenget a gondolat, hogy egy kicsit itt, a távolban is életre tudok kelteni valamit Erdélyből, még ha csak a konyhából terjedő illatok formájában is. Olyan dolgok ezek, amiket talán az ember nem értékel annyira, amikor kéznyújtásnyira vannak állandóan.
Már több mint egy fél év telt el azóta, amióta újra szedtem a sátorfámat, becsomagoltam minden szükségeset egy nagy bőröndbe, és ide költöztem a smaragd szigetre, a kis zöld koboldok otthonába, a Guinness sör és Oscar Wilde mellett tucatnyi híres író bölcsőjébe, Írországba. Emlékszem, többen megkérdezték akkor tőlem, hogy honnan van ennyi bátorságom. Én meg nem mertem azt válaszolni, hogy valójában én is ezer kétellyel küszködök. Nem mondhattam. De volt egy nyugtató gondolat a fejemben, amit próbáltam előtérbe helyezni: bárhova megyek is, ugyanolyan emberek vannak ott is, mint itthon. Jobban mondva, emberek voltak Bécsben is három éve, amikor oda vitt a tanulásvágy és a kíváncsiság, emberek voltak Norvégiában is, ahova az idegen nyelv iránt érzett szenvedély vitt, és ahol csak egyre cseperedett bennem a kalandvágy, és emberek lesznek Dublinban is, ahova már a mostanra nyughatatlanná vált természetem hajszolt.
Eddig én is hittem a mondának, hogy az éghajlat befolyásolja a népet, ezért olyan életkedvelők délen az olaszok, és ugyancsak emiatt olyan mogorvák és barátságtalanok az északiak. Viszont képes-e azt bárki megmagyarázni, hogy az írek a soha el nem álló eső, a kegyetlenül süvítő szél és a folyton felhőkkel takart ég ellenére, hogyan lehetnek olyan vidámak, barátságosak és könnyen megközelíthetőek? Az is igaz, hogy mialatt Norvégiában drága az alkohol, és ha ők fel szeretnének kicsit melegedni zord napokon, egy kisebb vagyont kell elkölteniük egy-két üveg szíverősítő italra, Írországban a csapból folyik a sör, és mindig akad egy jó barát, akivel el lehet beszélgetni az időjárás kihívásairól egy kocsma melegében. Van egy olyan gyanúm, hogy az íreknek több féle és fajta sörük van, mint ahány hétvége egy évben, amikor időt lehet szánni a sörivás mesterségére.
A sok költözködés hozzásegített ahhoz, hogy ma egyetlen következtetést tudjak levonni az országok közötti különbségekről. Az általános előítéletek vagy eltúlzott valóságok ellenére, legyen az pozitív vagy negatív, a szomszéd füve mindig zöldebb mArad. Mennyien repatriálnak nyugatra, mert azt remélik, ott valami féle Eldorádóra bukkannak, aztán sokan nem merik bevallani, hogy ez nem teljesen így van. Hiszen Norvégiában nehezen lehet beilleszkedni, mert nem csak hűvös jelleműek az ott lakók, de nagy erőfeszítések árán fogadják csak be az immigránsokat, bárhonnan jönnének is. Emellett persze szigorúak a szabályzatok, ami miatt egy átlag román ember, aki hozzá van szokva a törvények kiskapuihoz és szürke zónájához, mindegyre áttörhetetlen falakba ütközik. Aztán Írországban a több tucat féle sör sem képes elfeledtetni azt az emberrel, hogy a közszállítás tökéletesen megbízhatatlan, olyannyira, hogy Romániában egy Isten háta mögötti falu állomásán is inkább érkezik órarend szerint a vonat, semmint a dublini commuter (ingázó) vonat. Vagy az, hogy 20 percet veszít az ember minden alkalommal, amikor egy cul de sac házcsoportot kell megkerülnie, hogy eljusson valahova, mert ugye ezeket a házcsoportokat fal veszi körül és nincs rövidítés. Továbbá az írek nem hallottak hatékony házszigetelésről vagy használható mobilhálózatról. A lista hosszú, van miről panaszkodni ugyanúgy, mint otthon. Azt jelenti ez, hogy minden rossz, és ezért tévedés elköltözni más országba? Egyáltalán!
Véleményem szerint kevés dolog képes olyan élettapasztalatot adni, mint az, amikor egy új kultúrához, egy új kultúra furcsaságaihoz kell hozzásimulnunk, vagy egy idegen ország törvényeit kell kibogozzuk magunkban. Az a megmagyarázhatatlan boldogság, amit az nyújt, hogy bárhova megy az ember, megértéssel fogadják, mindenhol találhatunk barátokra, és minél távolabb jutunk otthonról, annál jobban látjuk, hogy a fű mindenhol zöld, és néha elszáradt, és néha túl magasra nőtt, de lényegében ugyanolyan. Na, jó, Írországban zöldebb persze, de ahhoz el kell viselni a sok esőt és a trágyaszagot, ami már beitta magát a hétköznapjainkba, mert mindenhol tehéncsordákat tartanak.
Egyetlen tanulságot tudok most elmondani. Ezek a tapasztalatok olyanok, mint kicsomagolatlan, titokzatos ajándékok a karácsonyfa alatt. Ha kinyújtjuk a kezünket és kibontjuk őket, elvesztenek kicsit a rejtélyességükből, ott a lehetőség, hogy nem tetszik az, amit a fényes papír alatt találunk, de viszont megvan az esélye annak is, hogy egy életre szóló kincset találunk elrejtve egy elnyűtt, újrahasznált csomagolópapír burkolata alatt. Ha nem vitt volna ennyi helyre az életem, nem láttam volna meg azt sem, hogy Erdély mennyire csodálatos és mennyire szerves része az életemnek. De azt sem tapasztaltam volna meg, hogy Norvégia valóban mennyire gyönyörű a kimagasló fjordjaival és a gazdag történelmével, hogy Írországban mennyi a kedves ember, mennyire mesések a vidéki tájak, és mennyire jólesik az a pár óra meleg napsütés egy hét eső után. Megtanultam kevesebbet panaszkodni arról, hogy mi nem működik itt vagy otthon, és inkább arról mesélni, hogy mennyi minden van, amit ünnepelni lehet és kell mindenhol, hogy kincsekre mindenütt bukkanhatunk, ha kinyitjuk a szemeink és megnyitjuk az életünk a tapasztalatok áramának, függetlenül attól, hogy hol vagyunk.
RAKUSCSINECZ LAURA
Szabadság (Kolozsvár)2016. augusztus 5.
Álkirályság és pótcselekvés
Mintha Romániában 1947-ben nem törölték volna el a királyságot, olyan érzése támad az embernek az utóbbi időben, ha az egykori uralkodói család tagjaival kapcsolatos történésekre a román média és politikum részéről érkező reakciókat figyeli.
Amikor a trónjáról közel hetven éve lemondott egykori uralkodóról kiderült, hogy leukémia miatt kórházi kezelésre szorult, a sajtóorgánumok jelentős része megszakította műsorát, és „breaking news”-ként számolt be az eseményről, amelyet hosszasan tárgyaltak, a politikusok pedig nem győzték hangsúlyozni, mennyire kívánják az agg exuralkodó gyógyulását.
Hasonló reakcióknak lehetünk tanúi most, a volt uralkodó felesége, Anna egykori Bourbon–Pármai hercegnő halála kapcsán, akit annak ellenére is következetesen királynéként emlegetnek, hogy sohasem koronázták meg – lévén a királyság eltörlése után lett Mihály felesége –, így csupán címzetes királynéként emlegethető. A gyász és a veszteség természetesen tiszteletben tartandó – de éppen emiatt visszás a romániai közélet magatartása.
Szó sincs amúgy arról, hogy jómagam megveszekedett republikánus volnék – a köztársaságot semmivel sem tartom előbbre való, jobb államformának, mint egy alkotmányos monarchiát, ahol az uralkodó valóban a politikum fölött álló államfőként, stabil igazodási pontként szolgálhat a gyakran minősíthetetlen hangnemű és színvonalú politikai adok-kapok közepette. Bár éppen a két világháború közötti Románia a bizonyíték arra, hogy a monarchia sem mindig megoldás – elég csak II. Károly nőügyeire, botrányaira, majd az általa bevezetett királyi diktatúrára gondolni. És persze az sem mellékes, hogy a monarchia sem jelentett gátat a magyar közösség és a többi kisebbség jogfosztásával szemben, sőt a Román Királyság élen járt a kisebbségi jogok lábbal tiprásában, így számunkra már csak ezért sem feltétlenül rokonszenves.
Ehhez persze a most elhunyt Anna címzetes királynénak vajmi kevés köze van – mint ahogy a mai romániai valóságnak is kevés köze van az egykori román uralkodói családhoz. Ehhez képest a kormány gyásznappá nyilvánította a temetését, az állami vezetők pedig nem győznek kondoleálni. Ennek nyomán pedig nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy valamiféle kisebbségi komplexus, kulturális és civilizációs lemAradás legalább a külsőségek szintjén történő kompenzálását célzó össznépi hisztériáról van szó.
A baj csak annyi, hogy nem attól lesz egy balkáni korrupciós fészekből tiszteletre méltó hagyományokkal bíró európai ország, hogy egy nem létező királyság nem létező királynéját olyan külsőségek között temeti el, mintha valóban egy hosszú évtizedekig hivatalban lévő koronás főtől búcsúzna. Hanem attól, ha a polgárok életminőségét javító, a gazdaságot, az oktatás és az egészségügy működésének zavartalanná tételét szavatoló, a bürokráciát csökkentő törvényeket fogadnak el – és be is tartják azokat.
Amíg ez nem megy, addig mAradnak a mostani „királyi” temetéshez hasonló pótcselekvések.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2016. augusztus 5.
Beszámolt munkájáról a szenátor
Elmúlt évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália RMDSZ-es szenátor tegnap Nagyváradon. Mint mondta, tavaly 13 törvénytervezetet és módosító javaslatot nyújtott be, ezek közül hatból lett jogszabály, többek között október 1-ét a mellrák elleni közdelem napjává, november 13-át pedig a Magyar Nyelv Napjává nyilvánították Romániában. Emellett 19 politikai nyilatkozat, 23 kérdés és tíz interpelláció fűződik Biró Rozália nevéhez, aki elmondta, a beszámolót tartalmazó kiadvány mellett hamarosan indul az a honlap is, ahol bárki részletesen megtekintheti például a kérdéseket s az azokra kapott válaszokat. A szenátor négy irodát működtetett Bihar megyében, Nagyváradon, Szalárdon, Élesden és Bihardiószegen.
Biró Rozáliát 2015-ben újraválasztották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa és a szövetség Nőszervezete elnökének, illetve az Európai Néppárt (EPP) Nőszervezete alelnökének is megválasztották ugyancsak tavaly. Ebben a minőségében összesen kilenc, romániai, magyarországi, csehországi és szlovákiai nőszervezettel foglalkozik.
F. N. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2016. augusztus 5.
Csalók minden mennyiségben
A tények eltagadásának nyújtotta kórképét az az „eposzi” küzdelem, mely egy volt miniszterelnök és egy miniszter tudományos fokozatának ki nem érdemelt voltáról folyt. No de nem erről kívánok az alábbiakban szólni, hanem arról, miért is jelentik ezen esetek csupán a csúcsát a jéghegynek, és hogy ennek milyen következményeivel kellene számolni. Nem elégséges ugyanis csalóknak és pernahajdereknek bélyegezni az államférfiakat – különben bukásukat nem e leleplezésnek köszönhetik, habár jogállamibb tájakon ez bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy örök időkre eltűnjenek a süllyesztőben, de nálunk előbb kell valakinek megbuknia, és csak utána deríthető ki róla hivatalosan is az igazság —, szóval tanácsos lenne alaposan átvilágítani azt a magát tudományosnak és oktatóinak nevező gépezetet is, mely a hamis okleveleket kiállítja.
Nyílt titok, a megsokasodó esetek ismételten felhívják rá a figyelmet, hogy a hazai egyetemeken valóságos diplomagyárak működnek, s nem csupán a doktori címek odaítéléséről van szó. hatvanas évekbeli emlékeim szerint is léteztek példák arra, hogy diáktársak pénzen vett államvizsgadolgozatokkal szereztek képesítést, mi több, hallottam hitelt érdemlő forrásból olyanról is, akinek magának doktori címe ugyan nem volt, de doktori dolgozatot azért összefércelt egy megrendelőnek, és az illető átment a szűrőn. Vajon milyen „szűrő” lehetett az?
Nem titok, hogy az oktatásbeli korrupció, a csalók eme iparága a rendszerváltás után hatalmas lendületet vett, és mára a hamis oklevelekkel érvényesülést keresők országvesztő veszélyforrássá változtak. Tízezrekre rúg a doktori címek száma, ha azoknak csak egyötöde hamis, és azok birtokosaiból egyszerre ketten is kormánytagok, hányan lehetnek a kevésbé exponált helyeken a minisztériumokban és az adminisztráció alsóbb fokain? Ezek mind szakértőkként adják ott a tanácsot, és hozzák a döntéseket, holott arra semmi valódi jogcímük nem lenne, és csak csődbe vihetik a közügyek intézését.
Amit lépten-nyomon bizonyítanak a tények – s akkor kezdődik azok letagadása. Erre külön „iparág” szakosodott. Kelemen Hunor ezredes ködvágóban osztja a parancsot, Verestóy Attila, a másik ezredparancsnok pedig erdőben bujkáltatja katonáit... De van a román politikusok között is néhány, aki még tisztelegni sem tud. Na meg olyan, mint Robert Turcescu, aki még a rangját is hol elveszti, hol megszerzi, hol titkosan, hol nyíltan.
A legédesebb az élsportolók előléptetése. Kevés olyan ország van, ahol tiszti rangban mérik a sportteljesítményeket, vegyük csak a tábornokokat. Köztük van a mi Jenei Imrénk. Ő az egész közül a legártatlanabb. Aztán ott a sorban a kézilabdás Corel Oţelea, a kenus Ivan Patzaichin, a teniszező Ilie Năstase, s nőként a valahai kajakos olimpiai bajnok és jelenlegi sportminiszter, Elisabeta Lipă. S mindezek felett pedig a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon leszereplő román válogatott edzője, a Tata Puiunak becézett Anghel Iordănescu, akit a francia lapok is csak úgy hívnak: Papa Poule (Csirke Tata), a generális.
Nem tudom, más miként van, én nem mennék egyikkel sem harcba, néhányukkal már csak azért sem, mert – enyhén szólva – észbeli képességeik eléggé korlátoltak. Persze, amiképpen az életben nem a tisztség teszi az embert, a tábornokot sem a rang emeli hadvezérré. De előre elvesztett az a csata, ahol tehetségtelen és tudás nélküli, tehát dilettáns a parancsnok.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. augusztus 5.
Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. augusztus 5.
Szellemi kalandra, személyiségfejlődésre hív a BBTE Református Vallástanári Kara
Július 31-én lezárult a felvételi időszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, megtörtént az eredményhirdetés is valamennyi szakon, a statisztika pedig azt mutatja, hogy arányaiban a Református Tanárképző Karon mAradt a legtöbb betöltetlen hely, így szeptember elején itt várják a leginkább szélesre tárt karokkal az őszi felvételire jelentkezőket.
A nyári felvételin nem csak 12 diák iratkozott be, hanem összesen 19, közülük heten második egyetemként, tandíj ellenében végzik majd az alapképzést. Alapképzésen két szakra lehet jelentkezni: valláspedagógia és zenepedagógia. „Nem igaz, hogy telített a piac, lassan az ellenkezője érvényes: a vallástanár- és lelkészhiány korába lépünk, nagy szüksége van az egyháznak jól képzett munkásokra” – állítják a kar tanárai.
Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem csak vallás- és zenetanárokat képeznek, hanem bármilyen tanár, tanító is legyen, aki itt végzett, olyan vallásos műveltségre és lelkületre tehet szert, olyan kompetenciákat sajátíthat el, amelyek erőforrást jelenthetnek és eredményesen hasznosíthatók bárhol. Így vélekedik erről egy idén végzett hallgató is: „Én biztos vagyok benne, hogyha még egyszer választanom kellene, ugyanezt a szakot választanám. Még akkor is, ha sokan azzal akartak eltántorítani az egésztől, hogy úgysem kapok majd munkahelyet vallástanárként. Én hiszem, hogy az az Úr, aki elvezetett idáig, tovább is vezetni fog” – mondta a Maszolnak a Székelyföldi Bódi Rozália.
A közösségi élmény sem mellékes az egyetemi évek alatt. A zenepedagógia szakon a kóruspróbák és turnék nem csak plusz időt és energiát igényelnek, de cserébe színesebbé, gazdagabbá teszik a diákéletet. „Tanulmányi kirándulások, közös esték, játékok, mikulásozások az évfolyamvezetőinkkel, feledhetetlen nevetések, viccek, lélekerősítő csendes hétvégék, bibliatanulmányozás, közös istenkeresés, felemelő eszmecserék” – mindezek hozzátartoznak a „valláspedás” diákélethez, emlékezik a fentebb idézett diáklány a három bő esztendőre.
Kiemeli, hogy a szakmai tudás mellett itt lelki vezetést is kapnak a diákok, akik nem egy mammutévfolyamra, hanem egy családias közösségbe csöppennek, ahol mindenkire egyenként odafigyelnek. Például az azt igénylő valamennyi diáknak biztosítanak bentlakást – akár a Mikó-kertben (Hașdeu), akár a Protestáns Teológiai Intézet bentlakásában. Ösztöndíjban is többen részesülhetnek, éppen ezért ajánlják azoknak, akik párhuzamosan két szakot szeretnének végezni, hogy az ingyenes helyet náluk foglalják el, a tandíjköteleset pedig a másik szakon, ahol – mivel két szakot végeznek egyszerre – nagy kedvezményben részesülnek.
A külföldi gyakorlatozás vagy részképzés lehetősége sem csak néhány tanuló privilégiuma, akár valamennyi diák élhet vele, ha szeretne, köszönhetően az utóbbi években kiépített Erasmus-hálózatnak, amely több mint száz hónapnyi mobilitást kínál. Mindehhez elég a magyar nyelvtudás is, mivel a kapcsolatok nagy része magyarországi intézményekhez kötődik. Lehet menni nyári gyakorlatra például Üllőre, Vésztőre, vagy egyetemi részképzésre Sárospatakra, Debrecenbe, Nagykőrösre, Szegedre, Budapestre, de akik messzébb mennének és beszélnek világnyelveken, választhatják olyan városok egyetemeit is, mint Halle, Lipcse, Regensburg, Zwolle, Amsterdam – mondja Lukács Olga dékán.
Azt a réteget is meg akarják célozni, akik a kilencvenes években érettségiztek, de akkor nagy volt a tolongás az egyetemi felvételiken, s talán idejük sem, pénzük sem volt a továbbtanulásra – ezért az ilyen diákok számára a tanórákat hétvégeken tömbösítve is tartják, ami akár a korábban-későbben érettségizettek, valahol már állásban lévők számára is kedvező lehet.
A magiszteri tagozaton is vannak még tandíjmentes helyek mind az alkalmazott teológia (pásztori pszichológia), mind teológia – zene – nevelés (a valláspedagógia, egyháztörténet, zenepedagógia) szakon, ahol olyan nagy nevek tanítanak, mint Németországból Hézser Gábor, Magyarországról Bodó Sára, Fazakas Sándor, Maczelka Noémi, Kolozsvárról Angi István. „Jó szellemi kaland ez a két év nem csak azok számára, akik szakmailag szeretnének elmélyülni a választott ágazatban, hanem azok számára is, akik egyszerűen a saját lelki életükkel, személyiségfejlődésükkel foglalkoznának fókuszáltabban” – véli Nagy Alpár-Csaba adjunktus.
Kritikai szemlélődés kialakítása, hitéletben való fejlődés, hivatás és munka közötti különbségtétel, érdemi segítségnyújtás, mélyebb istenismeret és önismeret, hazai és külföldi szakmai tapasztalat diákként és segítőként, a diákok életkríziseire érző odafordulással reagáló tanárok – ehhez nyernek hozzáférést a már végzett diákok szerint a most beiratkozók.
maszol.ro2016. augusztus 5.
Letette hivatali esküjét Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere
A Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatának részeként, az önkormányzat ünnepi tanácsülésén, pénteken tette le hivatali esküjét Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda választott polgármestere. A felújított csíki moziban tartott dísztanácsülés egyetlen napirendi pontja az eskütétel volt, amelyet a polgármester beszéde előzött meg. Felszólalásában kitért többek között az előző három mandátumára, továbbá visszautalt az elmúlt több mint egy évre, ami alatt nem gyakorolhatta hivatalát.
A dísztanácsülést a 15 éves Csíki Kamarazenekar három tagja által előadott zeneművekkel nyitották meg. Az eskütétel előtt a polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a város korábbi vezetőit, valamint gratulált az újonnan megválasztott testület minden tagjának, továbbá türelmet, bölcsességet és erőt kívánt munkájukhoz.
A korrupcióellenes ügyészség túlkapást követett el
Az előző mandátumokat értékelve, a megvalósításokra hívta fel a hallgatóság figyelmét: kiemelte a Márton Áron Gimnázium épületének sikeres, határidőn belül lezárult felújítását, az ország legminőségibb ilyen típusú létesítményének nevezte a Csíki Csobbanó uszodát. Legfontosabb ténynek mégis azt tartja, hogy nincs a városnak adóssága, amely 1990 óta az összes városatyának köszönhető, hiszen így szilárd alapokra lehetett építeni, és nem kamatterheket és hiteltörlesztéseket kellett ütemezni minden költségvetés elfogadásánál.
„A városunk kemény egy éven van túl. 1990 után soha nem volt ilyen hosszú időn át ideiglenes megbízott vezetője. És olyan sem volt, hogy maszkosok jelenjenek meg a választott vezetők lakásán, és hozzájuk méltatlan módon járjon el román kormány. Azóta – a koholt vádak tükrében – kijelenthetem, hogy több mint méltatlan bánásmód volt. És szomorúan látom, hogy politikai képviseletünk még mindig igen csendes, pedig látnunk kell azt, hogy a Marosvásárhelyi polgármesternél – akit 7 millió lejes sikkasztással vádolnak – nem volt házkutatás, és még mindig betölti a hivatalát” – adott hangot elégedetlenségének a polgármester. Hozzátette, saját kiállásának köszönheti, hogy ma már az ellene felhozott vádak csupán néhány száz lejről szólnak.
A továbbiakban az emberekre koncentrál
A polgármester a választási ellenfeleinek megköszönte a tisztességes versenyt, és hogy építő jellegű kampányt folytattak. Ezután visszatért a városban végzett felújítási munkálatok eredményeire.
„Fontosak az épületek, fontos, hogy a város arculata szép legyen, azonban ezekbe az épületekbe életet is kell vinni. A mozit a felújítás óta nem használtuk jóformán semmire. Nem szeretnék többet épületekkel, aszfaltozással foglalkozni. Az emberekkel kell törődni, hogy az iskolások jó eredményeket érjenek el, a modern technológiát megfelelően használják a hivatalokban” – fejtette ki Ráduly.
Beszéde zárógondolataként felvetette, nem biztos benne, hogy a mandátumát sikerül kitöltenie, de ígéretet tett arra, hogy ugyanúgy fog dolgozni, ahogy addig tette, amíg a korrupcióellenes ügyészség megengedte. Ugyanakkor egyik legfontosabb célkitűzésként említette, hogy a városházán az adófizetők számára átláthatóbb munkát, rövidebb, gördülékenyebb engedélyeztetési folyamatokat dolgoznak ki.
Kovács Boglárka
maszol.ro2016. augusztus 5.
Csíkszentkirályon jubilál a Szent Király Szövetség
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli a Szent Király Szövetség augusztus 5–7. között. A találkozót minden évben más-más településen szervezik meg, idén Csíkszentkirály lesz a házigazda.
Az 1989-es rendszerváltás után Csíkszentkirályon megfogalmazódott az ötlet, hogy azok a települések, amelyek nevében előfordul a Szent István, illetve a Szentkirály név, alkossanak szövetséget. Az első találkozót Csíkszentkirályon szervezték meg 1996 őszén, amikor összegyűltek a „szentkirályok” polgármesterei, és szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint szövetségbe szeretnék tömöríteni minden falvat és várost, amely nevében is őrzi első szent királyunk emlékét.
Így alakult meg a Szent Király Szövetség, amelyhez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott. Minden évben a szövetségi közgyűlésen döntik el, hogy melyik településen tartják a következő találkozót. A vezetők már a legelején megegyeztek abban, hogy a tízes évfordulókat mindig az ötletgazdáknál tartják, így a hétvégén Csíkszentkirályon ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a szövetség.
„Ez a találkozó a Kárpát-medencei magyarságról szól, itt el tudjuk mondani a problémáinkat, erőt tudunk meríteni egymástól, és megismertethetjük a néphagyományainkat. Olyan ez, mint amikor egy család minden tagja egy évben egyszer összegyűl” – emelte ki Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Pénteken 15 és 18 óra között fogadja a házigazda a vendégeket, ezt követően 20 órától közös vacsorát tartanak. Szombaton 10 órakor tartják a szövetség közgyűlését a helyi polgármesteri hivatalban, 12 órától pedig néhai Udvari Dezső polgármesterre emlékeznek. 14 órától az Alcsíki Néptánctalálkozótól lesz hangos a Vitos Mózes Általános Iskola udvara. Fellép a a csíkmindszenti Fürgölő néptáncegyüttes, a csíkszentléleki Hárs néptánccsoport, Csíkszentimréről a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Fehér Liliom ifjúsági néptánccsoport, a csíkbánfalvi Csalóka, a csíktaplocai ifjúsági néptánccsoport, Csíkkozmásról a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, a csíkszentsimoni Kükürcsi tánccsoport, a csatószegi Kankalin néptánccsoport, Csíkszentkirályról a Bimbócska-, a Rügyecske- és a Vadrózsa ifjúsági néptánccsoportok, valamint a szentkirályi tánccsoport.
Emellett fellép Vaszi Levente és Vrencsán Anita, akiket a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató műsorból ismerhetnek. Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak és megszentelik a Szent Korona másolatát, majd 12 órától szalagtűzés és emlékmű-leleplezés szerepel a programban.
A szövetséghez tartozó települések
Magyarország: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály.
Erdély:Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály.
Felvidék: Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirályi.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro2016. augusztus 5.
Lezárták a Pető-programot Csíkszeredában
Pénteken lezárult a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Mozgássérültek Pető András Intézete által szervezett intenzív fejlesztőprogram, amely által már harmadik alkalommal segítettek mozgáskárosodott gyerekeknek és felnőtteknek Csíkszeredában.
A pénteki záróeseményen három hét kemény munka után gyűltek össze a programban résztvevők, a gyerekek már a módszer által elsajátított technikák segítségével érkeztek a terembe. Szabó Mónika, az egyik gyerek édesanyja vegyes érzelmekkel küszködött: „az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök neki, hogy már harmadszor vehettünk részt a programban, nagyon sokat segített a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. Úgy érzem, hogy minden alkalom után valamivel gazdagodva mehettünk haza”. A Pető-módszer lehetőséget ad a személyiség teljes kibontakoztatására, a gyerekek és felnőttek beszéd-, illetve értelmi és szociális fejlesztését összeköti a mozgásfejlesztéssel, továbbá lehetővé teszi a társakkal való együttműködést.
A háromhetes programot egy felmérővizsgálat előzte meg, melynek során a mozgásállapotot, az értelmi és a szociális készségeket vették figyelembe, majd ezek eredményei és az életkor alapján csoportokra osztották a jelentkezőket. Csíkszeredában az elmúlt két évben több mint 150 személy jelent meg a vizsgálaton, továbbá 74 gyerek és 60 felnőtt vett részt a háromhetes fejlesztőprogramon. Idén 19 gyerekkel és 26 felnőttel foglalkoztak. A gyerekeket három csoportra osztották, számukra minden hétköznap kétórás foglalkozásokat tartottak a konduktorok, a felnőttekkel heti 2–3 alkalommal találkoztak, továbbá két gyerekkel egyéni foglalkozásokat tartottak. A legfiatalabb jelentkező idén 1 éves és 3 hónapos, a legidősebb pedig 80 éves volt.
Csuka Pál, a Pető András Főiskola nemzetközi projektekért felelős vezetője és Szász Emese programfelelős (Caritas) elmondták, jól sikerült a program. „Olyan úti csomagot állítottunk össze számukra, ami a következő találkozásunkig kitart, és ígérjük, hogy jövünk még” – biztosította a jelenlévő szülőket Csuka. „Nagyon keményen dolgozott és el is fáradt mindenki. Reméljük, hogy azok a dolgok, amiket itt közösen elkezdtünk, még inkább ki fognak nyílni. Már elindultak a fejlődési csírák, de sok múlik azon, hogy otthon folytatják-e azt, amit itt megtanultak, sok gyereken szemmel látható a változás. Robika például már harmadik éve jár hozzánk és deréktól lefele semmit sem érez. Mikor az első évben először lábra állítottuk, már az furcsa volt számára. Csütörtökön már sétált, megtanulta, hogyan tudja a csípőjétől mozgatni a lábait” – mesélt tapasztalatairól Szász Emese.
A pénteki záróeseményen a szervezők mellett Farkas Balázs konzul és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. „Ez a hely már a kezdetektől jó gazdák kezébe került, és itt sikerült nekik sok hasznos tevékenységnek otthont adni, az embereknek biztatást és reményt adtak. Fontos, hogy ezek a csodálatos módszerek, amelyek hungarikum jelleggel bírnak, Székelyföldre is eljutnak. Itt vállalják azt a munkát, amit a város nem tudna csinálni, vagy nem tudna így csinálni” – emelte ki a polgármester. „Azt kívánjuk, hogy minél többször jöjjenek még hozzánk, hiszen nagy szükség van erre a fajta segítségre a térségben” – tette hozzá Farkas.
Iszlai Katalin |
Székelyhon.ro2016. augusztus 5.
Filmek székely olimpikonokról
Székely olimpiai bajnokokat mutat be Becze Zoltán négy filmjében, melyeket pénteken 18 órától vetítenek a Mikó-vár bástyatermében.
Négy hónappal ezelőtt indult el a Csíki Hírlap hasábjain az a sorozat, amely olimpiáról olimpiára kalauzolja az olvasókat, előtérbe helyezve az erdélyi magyar és a Székelyföldi olimpikonokat.
„Köszönöm a Csíki Hírlapnak, hogy ezt a sorozatot közli, és a 24 éves kutatási eredményeimet be tudom mutatni. Eddig ilyen összeállítás még nem készült, a cél az volt, hogy inkább az erdélyi, Székelyföldi olimpiai bajnokokra összpontosítsak, mert többnyire a nagy érmesekről írnak csak, és általában őket megemlítik lábjegyzetben” – fogalmazott a szerző a sorozat kapcsán.
A pénteken délután bemutatott filmek négy székely olimpiai bajnokról szólnak. „Abban a sorrendben vetítjük, ahogy nyerték az érmeket: 1928, Keresztes Lajos, egy Alsósófalván született birkózó, a második a korondi születésű Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpián szerepelt kiváló eredménnyel. A harmadik, akinek az olimpiai aranyérme egy héttel ezelőtt volt negyven éves, Molnár Endre gyergyószentmiklósi vízipólós kapus. Ő a híres Faragó-féle csapatnak volt a kapusa. Ugyanakkor természetesen levetítjük a Novák Edéről, Csíkszeredai paralimpiai bajnokunkról szóló filmnek azt a változatát is, amely már belefoglalja a 2012–2016 közötti időszak eredményeit is” – magyarázta Becze.
A filmek 15 percesek, ha van rá érdeklődés, akkor ezek levetítése után a hosszabb változatot – 26 perc – is meg lehet tekinteni az első kettőről. A Keresztes Lajosról és Novák Edéről szóló filmeknek román feliratos változatuk is van, a Keresztes-féle filmnek még angol is, ha valaki igényli, ezt is szívesen levetítik.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak visszahozni a köztudatba ezeket a bajnokokat, Becze úgy válaszolt, hogy ő nem visszahozta, hanem tulajdonképpen most mutatja be. Ugyanis ezekről az emberekről a kommunizmusban nem volt szabad beszélni.
„Gyűjtésem során az első háromnál, amikor le akartam fényképezni, hogy hol és mikor keresztelték meg őket, érdekes módon ezek az iratok hiányoztak a plébániákról, Gyergyóban is, Korondon és Parajdon is. Nagyon odafigyeltek, hogy feledésbe merüljön, hogy a székely nagyot alkotott sportban, és a világ tetején állt – nem csak képletesen –, amikor az olimpiai dobogó legmagasabb fokán átvette az aranyérmet” – magyarázta. Hozzátette, fontos tudjuk, hogy nagyot alkottunk nemcsak a művészetek és az irodalom terén, hanem vannak nagy sportolóink, akik olimpiai bajnokok voltak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2016. augusztus 5.
Nagykárolyi Anziksz
ANZIKSZ A FŐHAJTÁSRÓL
Nemzeti imánkat, a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményt mondta el Varga Sándor Szatmárnémeti színművész Sződemeteren, a helyi istenháza előtt lévő Kölcsey Ferenc-szobor talapzatánál a költő-gondolkodó-politikus születésének 226. évfordulója alkalmából megtartott ünnepség nyitányaként.
Immár a 27. alkalommal sereglettek egybe azok, akik főt kívántak hajtani Kölcsey munkássága, életműve előtt. A Kölcsey-megemlékezések szervezője, Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa köszöntötte a résztvevőket. „Sződemeter s az itt született európai gondolkodású Kölcsey gyűjtő fókuszává kell váljék mindazoknak, akik Kárpát-medencei származásúnak vallják magukat, arra büszkék, s hozzánk tartozókként gondolkodnak és viselkednek!” – fogalmazott. Pakulár István református lelkész, a sződemeteri gyülekezet tiszteletese beszámolt arról, hogy anyaországi támogatás révén épülőfélben van a Kölcsey Kulturális Központ. Többek között szintén üdvözölte a szépszámú egybegyűltet Pataki Csaba, a megyei önkormányzat vezetője.
A Moldovai Magyarok Egyesületének egy küldöttsége is jelen volt. A Moldovai Köztársaságban élő magyar eredetűek közül kevesen beszélnek magyarul, ám származásúkra büszkék. Román nyelven mondtak Kölcsey-költeményeket. A lélekmelengető rendezvényen számos más diák is szolgált versmondással, illetőleg szép nóta-összeállítással a Dancs Lajos Népdalkör. A rendezvény a koszorúk elhelyezésével, illetve nemzeti imánk eléneklésével zárult.
Impresszum: Az Anziksz egy Nagykárollyal és vidékével foglalkozó blog, vlog, világhálós újság. Megjelentetője Megyeri Tamás Róbert mint magánember.
anziksz.com2016. augusztus 5.
Értelmetlen gesztuspolitika
A nemzetben gondolkodó emberek igencsak megosztottak a FIDESZ kormány politikájának megítélésében, a „Fidesz vagy Jobbik” dilemma nem ritkán családokat is keresztbe metsz. Ennek az az oka, hogy míg egyik oldalról bizonyos kiemelt jelentőségű kérdéseket a kormányfő kifejezetten jól kezel (elsősorban a migránsproblémát és a nemzetpolitikai kommunikációt), másik oldalról viszont súlyos hibákat és mulasztásokat is elkövet.
A nemzeti öntudat reális alapra helyezésében vannak pozitív lépései, mint amilyen a Ludovika felélesztése, a Veritas intézet életre hívása, az e tárgykörben elmondott beszédek jó része, de a politika egészét ebben a kérdésben inkább a helyzetkihagyás, a mulasztások sorozata jellemzi. A filmipart egyáltalán nem használja fel a kormány nemzeti kohézió, a nemzeti önbecsülés növelésére, a könyvkiadás, könyvterjesztés nagy része mAradt az ellenoldal kezében, számolatlanul megy a pénz a nemzetellenes sajtó támogatására, míg olyan színvonalas nemzeti orgánumok, mint a Nagy Magyarország megszűntek állami támogatás hiányában. Nem kellően határozott a nemzeti közösségépítő, középosztály-erősítő program s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Végül pedig, ami joggal szúrja sokak szemét az az értelmetlen gesztuspolitika. Az MSZP-SZDSZ kormány rádióelnökének, Such Györgynek kinevezése a parlamenti apparátus élére, Zoltay Gusztáv volt munkásőr és MAZSIHISZ-elnök tanácsadókénti szerződtetése, Kóka János pozícióba hozása s most legutóbb Eörsi Mátyás esete, akinek a Demokráciák Közössége (DK) nevű szervezet főtitkári pozícióját adományozta a külügyminiszter.
Igen, Eörsi Mátyásnak, aki a legmilitánsabban magyarellenes párt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja. (Jellemző, hogy ez volt az egyetlen politikai szerveződés, mely nyíltan kiállt a Székelyek Nagy Menetelése ellen, a magyar állampolgárság 2010-es kiterjesztése ellen leadott három ellenszavazat közül kettőt e később megalakuló szervezet vezető politikusai, Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba majdani frakcióvezető adtak le – a harmadik ellenszavazó Szanyi Tibor volt, nézeteit illetően ő is a DK-ba való.)
Eörsi Mátyás, akinek nevéhez fűződik az alapszerződés-politika, aki újra és újra megvédte a magyar érdekek félreseprésével aláírt dokumentumokat, s aki ellene szavazott a 92%-os többséggel elfogadott státustörvénynek. De nemcsak ellene szavazott, ellene is beszélt.
Álljon itt egy jellemző idézet Eörsitől (lásd Eörsi Mátyás: Egy érzés béklyójában, In.: A státustörvény, dokumentumgyűjtemény, kiadta a Teleki László Alapítvány, szerkesztette Kántor Zoltán, 2002): „Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan mAradtak ülve. A szabaddemokraták ülve mAradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni. Az Országgyűlés páholyában ott álltak a határon túli szervezetek képviselői. (…) Ez az ő napja volt. (Tőkés Lászlóé, megjegyzés tőlem K.I.) Az elfogadott törvény ismét napirendre veszi a magyar kérdést Erdélyben. Magyarországon pedig lehet nemzetárulózni.”
Nos, ez volt a státustörvény lényege Eörsi szerint. És ezt az embert nevezi ki egy jelentős pozícióba Magyarország külügyminisztere.
Az ész megáll és szavait veszve ácsorog.
Kánya Imre
itthon.ma//szerintunk2016. augusztus 5.
A törzsi Románia – România liberă
Mindig úgy gondoltam, hogy magunk mögött kellene hagynunk a klánok, a cinkos „nagycsaládok” Romániáját, ahol a rokoni kapcsolat helyettesíti az alkalmasságot, az intelligenciát. Ahhoz, hogy kikerüljünk a ceauşizmus nyomorúságából és egyenes gerinccel lépjünk be a nyugattal kompatibilis, nemcsak technológiailag fejlett civilizáció reflektorfényébe, véget kellett vetnünk ennek a feneketlen szakadéknak tűnő múltnak, mely a történelem legmélyebb bugyraiból érkezett és egy tanyákból és viskókból álló világra jellemző, ahol a túlélés sokkal inkább függ a vérségi szolidaritástól és hűségtől, mint a bölcsességtől és a dolgok jó irányításának képességétől.
Úgy tűnt, hogy a szabadság első évétől, 1990-től kimutatott atavizmusok – bányászjárások, romaházak felgyújtása és magyar kisebbség elleni harcias uszítások – ellenére és ronda módon élve túl egy csaknem egy újabb évtizedet (az utolsó bányászjárásig). És mégis, huszonöt évvel később, negyed évszázaddal Ceauşescu és a vörös totalitarizmus bukása után, a jogállamiság kellős közepén és az Európa-párti demokrácia kifeszített lobogói alatt, kilenc évvel Románia EU-felvétele után újra alkalmunk van belépni a történelem rémálmába.
Minapi hírek azt mutatják – feketén fehéren, pontosabban a helyszínen készített felvételeken –, hogy Romániában a demokratikus változások apoteózisának teljében újra bevezették a rabszolgaságot. E téren, sajnos, nincs semmilyen kétség, a dolgok – legalább egy helyen az országban – a hatóságok szeme előtt és cinkos hallgatása közepette zajlanak. Nem a világ szexuális kereskedelmének piacain romániai, vagy moldovai fiatal lányok eladásában közvetítő futtatói hálózatokról beszélek és arról a számos állampolgárunkról sem, akiket „feketén” alkalmaznak olyan vállalkozók, akik nem akarnak az állammal osztozni a nyereségen, megfosztva ezzel a nem hivatalosan foglalkoztatott alkalmazottaikat a munkában eltöltött idő hosszától függően növekvő pótlékoktól és a hivatalosan igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásoktól. Ezek az esetek annyira gyakoriak és ismertek, hogy visszaszorításuk az állam egyik fő céljává vált (azt is el kell mondani, hogy nem túl nagy sikerrel).
Az ilyenfajta mindennapokkal szembesülő egyszerű ember, pAradox módon, a gazdaságilag elnyomottak oldalára áll. Tudja, hogy ha az állam többet tenne egy virágzó gazdaság létrehozásáért, akkor kevesebben fogadnának el megalázó túlélési feltételeket és nem hagynák többé, hogy átverjék, manipulálják, vagy a lehető legtalálékonyabb módon kihasználják őket. És ilyen körülmények között a maffiózókat gyakran olyan ügyes fickóknak tekintenek, akik legalább megpróbálnak ezt-azt elérni, semmint hogy elfogadják a munkanélküliség és a távlathiány lehangoló bénultságát, amire úgy tűnik, hogy a hivatalos politikák számos olyan szerencsétlent ítélnek, akikről beszélek. És amikor egyik, vagy másik maffiózó visszaél a hatalmával, akkor az illető morog valamit a bajsza alatt arról, hogy nem volt szerencséje és hogy ez egy többé, vagy kevésbé elszigetelt eset, míg ha arról értesül, mint 2008, vagy 2009 környékén, hogy az állam csökkenti a fizetését, akkor felfogja, hogy ez általános politika, ez pedig nemcsak a saját költségvetésére mér csapást, hanem a jobb életről magában táplált reményekre is.
De a dolgok ezúttal teljesen elszabadultak. Egy Argyas (Argeş) megyei – tehát nem az ország legelmAradottabb, vagy a civilizációtól legtávolabbi megyéje – településen maffiaklánok által utcáról elrabolt, majd nyomorúságban és szabadulási remény nélkül szolgálatra kényszerített fiatalokat és öregeket bántalmaztak, használtak ki, éheztettek, hagytak megbetegedni, vagy egyes esetekben, közömbösségből és cinizmusból meg is halni, éveken keresztül. Évekig tartott, mire a rendőrség tudomást szerzett erről és közbelépett.
De tényleg ennyi időre volt szükség, miközben a polgári hatóságok, a szomszédok és az ismerősök, a kérdéses település lakói derűsen és felemelt fejjel mentek el mindezek mellett, aljas módon és teljesen cinikusan foglalkozva rendezett életükkel ugyanúgy, mint korábban? Nemcsak azt kérdezem, hogy vajon hol volt a szemük a polgármesteri hivatal embereinek, a postásoknak, az adószedőknek, a rendőrnek és az óra-leolvasónak, hanem azt is, hogy vajon mit tett a magasságos egyház, illetve képviselői, a pap és kántor? És azon a településen, vagy valahol a szomszédságban nem működik egyetlen civil szervezet sem, egyetlen állatvédő, galambóvó, bélyeggyűjtő kör sem, mely egy bizonyos – bármilyen – közös ügy köré gyűjtene néhány polgárt, akikben aztán esetleg felvethetné a fejét egy polgári nyugtalanság, netán szégyen- és bűnösségi érzet?
Ezúttal nem külföldön nehéz helyzetbe hozott, vagy megalázott román állampolgárokról van szó. Azok, akiket beszélő eszközök szintjére alacsonyítottak, kitéve azok kénye-kedvének, akik a térségbeli hivatalosságok – mondjuk úgy – rövidlátását kihasználva kisajátították őket, a saját hazájukban, egy olyan államban élnek, melynek alkotmánya szavatolja számukra az állampolgári jogok, általában véve a szabadsághoz fűződő, sőt még az önkiteljesedésre törekvési joguk gyakorlását is. Mondjuk ki őszintén: attól kezdve, hogy valahol Argyasban – vagy bárhol máshol Romániában – vannak rabszolgasorsra alacsonyított polgárok, Romániának többé nincs oka modern és demokratikus államnak tartania magát.
A történelem órákon azt tanítják, hogy a világ más részein a rabszolgaságot már 1848-ban eltörölték. Egyetlen mozdulattal kitépték a történelemnek ezt a dicsőségnek és méltóságnak híján nem lévő lapját. A hatóságok bűnös cinkosságával, mondjanak bármit. Vajon mit csinál a rendőrség, a csendőrség, a titkosszolgálataink, a nyomozóügynökségek, azok a polgárok, akik arra is odafigyelnek, ami a saját portájukon túl történik? Milyen embertelen világba jutottunk?
Megvártam, míg elhalkulnak az ügy kapcsán kirobbant első morajok. Arra gondoltam, hogy talán nem értettem meg pontosan a történeteket. A dolgok lecsillapodtak, a bűnösöket megsétáltatják a bíróság előtt és valószínűleg kapnak valamilyen büntetést. Ezzel az eddig is nyugodt Románia teljesen megnyugodott. A kormányfő – tudomásom szerint – nem tartotta fontosnak érdeklődni a helyzet iránt, ellátogatni a térségbe, leváltani valaki mást is, ne csak az ügyeletes bűnbakot. A Victoria-palotából valószínűleg az ügy helyiérdekűnek és semmiségnek tűnik. Nem hiszem, hogy a legkevésbé is megingott volna az Argyas megyei kormánymegbízott alatti szék. Az ország effektív vezetője elégedettnek tűnik a területi és szakminisztérium képviselői munkájával. Ami az elnököt illeti, mit is mondjak?!
Mondjon ő is valamit, ha van mit… A klánok Romániájában élünk és visszasüllyedtünk a rabszolgaság Romániájába. 2016 nyarának kellős közepén, a XXI. században, hogy úgy mondjam. És köztünk még vannak egyesek, akik moderneknek, európaiaknak és – ez mindennek a teteje – az egységes és központosított állam megalapítóinak derék utódainak tartják magukat és bennünket is. Vajon milyen mélyre süllyedhetünk még.
Ovidiu Pecican
eurocom.wordpress.com