udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. január 6.
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, jó férj, apa, nagyapa, testvér, após, rokon és jó barát, FEKETE ZSOLT festőművész folyó hó 4-én, életének 81., házasságának 52. évében türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 8-án 12 órakor búcsúztatjuk a marosvásárhelyi református temető cinterméből, és az iklandi sírkertben helyezzük örök nyugalomra. Nyugalma legyen áldott! A gyászoló család. (Népújság, 2016. január 6., szerda)
Kedei Zoltán emlékezése
február 6, vasárnap. Gyönyörű nap, mintha tavasz volna. Tizenkét órakor a Fekete Zsolt kiállításának a megnyitója az unitárius tanácstermében. A műteremből megyek. Elnéztem az órát, éppen csak beérek időben. Közben a szemüvegem sarka is eltörött, s a régiért mentem vissza a műterembe, ez is oka a késésemnek. Nagy Miklós Kund nyitja meg a kiállítást, majd felolvasom a méltató szövegemet, amit e kiállítással kapcsolatosan írtam. A felolvasott szövegem megtette a hatását, befejezve a felolvasást Zsolt könnyes szemekkel köszöni meg, megjegyezve, hogy Róla még ilyen szépeket nem mondtak. Miklós elkéri a szöveget közlésre. Sikeresnek éreztem a kiállítást annak ellenére, hogy előre nem lett hirdetve az újságban, így is megtelt a terem a közönséggel. Tünde lányom és Győző vejem is jelen vannak. A megnyitó utáni poharazgatást a Zsolt közeli műtermében ejtettük meg jó hangulatba.
Fény és derü
Fekete Zsolt képei nem szorulnak bemutatásra. Nem igénylik a szavak erejét. Évtizedek óta jelen van Marosvásárhely, Erdély képzőművészeti életében. Képei eljutottak a határon túli országokba és azok kiállítótermeibe, megbecsülést hozva alkotójuknak.
Az unitárius egyház tanácstermében látható 22 alkotás – legyenek azok olajfestmények, akvarellek vagy lavirozott tusrajzok – csak egy kis színfoltja annak a nagy mennyiségű képanyagnak, mely szétszóródva, a nagyvilágban hirdeti a festő Fekete Zsolt üzenetét.
A több éves, évtizedes barátság, baráti vonzalom, a képei iránti őszinte szeretet késztet a mostani megszólalásra. Nincs szándékomban az itt látható kiállított képek bemutatása, sem szakmai kiértékelése.
Ez alkalommal csak egyetlen kérdést szeretnék feltenni, amely vonatkozik úgy általában minden munkájára, és azt pár gondolattal körüljárni. Így hangzana: Mitől és miért világosak, derűsek Fekete Zsolt képei?
A kérdés roppant egyszerűnek tűnik, és mondhatnám, naivan hat. Viszont a megválaszolása kevésbé egyszerű. Sokkal igényesebb megközelítést kíván.
Vissza kell menni a gyökerekig.
Fekete Zsolt életét is a világháború utáni galád, élet-értékpusztító kommunista rendszer árnyékolta be. Családjával együtt – úgy a saját, mint a felesége vonalán – bőven részesült a vörös vonallal kontúrozott: sötét évek elnyomásában. Részletesen nem szeretnék erre kitérni. Csak egy konkrét esetet említenék: református lelkész édesapjának hat és fél éves bebörtönzése. Tovább sorolhatnám a háttérbeszorításokkal, a mellékvágányra tereléssel, az érvényesülés útjának elvágásával, lezárásával stb. stb. Ezek mind olyan tényezők voltak életében, amelyek csak bánatot, sebeket, fájdalmakat okozhattak.
És a drámaian sötét, megterhelt körülmények ellenére mégis megszülettek az optimistán világos tónusú képei. Világosság és optimizmus jellemzi a festő palettáját.
Ellentmondásosság? Talán. De nem merem gyorsan levonni a következtetéseket.
Szubjektivitásom éppen ebben látja Fekete Zsolt képességét és tehetségét. Vagyis, hogy sikerült színeiben, tónusaiban világosnak maradnia.
Vagy talán félelemről lenne szó? Fél felmutatni a lelkén ejtett lidérces sebeket, kimondani a fájdalmakat?
Nem hinném. Máshol kellene keresni. Az isteni gondviselésre gondolok, amiben hisz a művész. Vallásos ember. Ezt a nevelést kapta már a szülői háznál.
És még valami: tudja, hogy a fájdalmat nem lehet enyhíteni a sebek állandó feltárásával, a sebekre gyógyír kell. Tudatosan, ösztönösen teszi ezt. Gyógyítani akar képeivel. Sikeresen.
Örömet, napfényt, világosságot akar eljuttatni a sokat szenvedett emberekhez.
Transzcendentális gondolatokkal, érzésekkel teremt kapcsolatot föld és ég, test és lélek között.
Az emberi dolgok tiszta csengésében hangszereli a szépet.
Képeivel hirdeti a hit melletti kemény kiállást, sárba taposott jelképeink magasba emelését.
Állítják, hogy Fekete Zsolt tájképfestő. Én ezeket nem tekintem tájképeknek. Egyszerűen csak képeknek. Igaz viszont, hogy vásznain megjelennek a fák, emberek, hegyek, mezők, felhők, házak, templomok, várak, kastélyok, népművészeti motívumok csokorba kötve, de nem a leíró jelleggel, ürügyként használja ezeket a motívumokat, csak mankóul szolgálnak mondandójának, érzéseinek kifejezéséhez
Ezek a képek nem spekulatívak, mindenik szívből és színekből felépített költészet. Tisztaságot árasztó alkotások.
Lélekvirágok.
Vászonra festett szárnyaló gondolatok.
Csúcsokat mérő álmok.
Vadonban bujkáló szépségek.
A káprázatos Maros-, Nyárád-, Küküllő völgy szerelmese és elkötelezett művésze reménnyel tekint a robbanó tájba, s a látvány tűzében megremeg a keze.
Csendre int.
Csendben, tisztelettel áll meg a természet mindig megbocsájtó küszöbén és fehérre álmodja a napbarnított földet.
Nem tud hazudni. Már otthonról feltöltődött a nyárádmenti táj hangulatával, meghitt embereivel, a természet szeretetével.
Azt festi csak, amit érez, szárnycsattogtatás nélkül.
A tények épülnek be képeibe. Tört színei a mérhetetlen idő szimfóniája.
Néha az az érzésem, képeit nézve, hogy elszakad a földtől és lebeg a pusztuló rend halmazán.
A lélek és a forma összecsengésével űzi el a stresszeket, a pánikus helyzeteket.
A megpróbáltatások, a szertelenségek, az elrejtett dolgok, hamis eszmék labirintusában az emberi értékek helyét keresi.
Munkáin nem találom a rettenetet, a kavargó sötéteket, csak fényt, tisztaságot, benső melegséget.
A kék égen úszó fehér felhőit, levegős tájait befedi valami áttetsző fátyol, és sejtelmesen tárulnak elénk a természet csodás árnyalatai.
Színei visszafogottak s mégis ragyogó akkordokban csendülnek fel a néző előtt.
Önvallomással szeretném befejezni botladozásaimat.
Szándékosan kerültem Fekete Zsolt itt látható munkáit behelyezni valamilyen irányzatba, stílusba. Kihagytam az úgynevezett szakmai buktatókat, ahol megmérettetik a művész, pozitív vagy negatív oldalairól. Konkrétan azt, hogy milyen a rajz, a kompozíció, ecsetkezelés stb.
A lényeg a fontos: mit sugallnak a képek. Jogosan elmondhatom: fényt és derűt.
Örvendjünk neki.
Kedei Zoltán
(Népújság, Múzsa 137., 1994. március.2.)
Fekete Zsolt /Marosvásárhely, 1935. júl. 9. - Marosvásárhely, 2016. január 4./ surlottgradics.wordpress.com2016. január 6.
A legvidámabb barakk
Magyarország a szovjet táborban
Amint azt Rainer M. János anyaországi egyetemi tanárnak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a Kós Károly Akadémia keretében tartott előadásából megtudhattuk, a második világháború úgy ért véget, hogy Magyarország nem volt a szó szoros értelmében vett önálló állam, ugyanis 1944. március 19-én megszállták a vele kezdetben szövetséges Németország csapatai, hosszas harcok után pedig, 1945. április 13-án a szovjet hadsereg foglalta el.
A történész kifejtette: hazánk további sorsát is a világpolitika határozta meg, hiszen a nyugati nagyhatalmak Sztálinnal Jaltán már 1945 februárjában megegyeztek Európa háború utáni újrafelosztásáról. Ennek értelmében a szovjet befolyási övezet Berlin közepéig tartott, és a német fegyverletétel után még úgy tűnt, hogy ettől keletre a Nyugatnak egyetlen hídfőállása sem marad. Így eshetett meg, hogy Magyarország függetlenségétől és önállóságától ismét megfosztva, egy globális rendszer, az úgynevezett szovjet (vagy más szóval szocialista) tábor tagja lett. Ez persze nem volt a véletlen műve, hiszen a Szovjetunió ebben az időben egy nyugatról fenyegető szárazföldi katonai inváziótól tartott, s ezért a külpolitikáját a nagyobb terület-nagyobb biztonság elve, valamint a szocialista rendszer kiterjesztésére való törekvés határozta meg.
Lengyelországnak és Magyarországnak a szocialista táborba történő betagolása nem zajlott simán, mert széles körű ellenállás bontakozott ki. Ennek következtében pedig az olykor lázadásba, sőt Magyarország esetében forradalomba torkolló társadalmi és politikai feszültségek által egyre súlyosbodó gondokat, valamint anyagi és emberi áldozatokat jelentettek a szovjet vezetésnek.
Természetesen a moszkvai hatalom rendelkezett a lázadó országok kézbentartásához szükséges eszközökkel, melyek közül a helyi hazaárulók soraiból toborzott egységes és hozzájuk lojális pártvezetés volt a legfontosabb. Ők a maguk során ugyanis a szovjet segítséggel megszervezett államvédelem, illetve a hadsereg által ellenőrzésük alatt tartották a társadalom egészét, s annak intézményeit. Ha pedig netán helyzetük mégis megrendült, akkor Moszkva politikai síkon azonnal beavatkozott, de nem rettent vissza a katonai lépésektől sem, amint azt 1956-ban Magyarországon vagy 1968-ban Csehszlovákiában bebizonyította.
Az is igaz viszont, hogy bár leverték az 56-os forradalmat, és az ország továbbra is szovjet megszállás alatt maradt, a külső és belső zsarnokság egyaránt engedmények megtételére kényszerült, s a bevezetett reformok az életszínvonal növekedéséhez és bizonyos fokú szabadság megvalósulásához vezettek. Mindezek következtében pedig a szocialista táboron belül Magyarország egy külön barakknak számított, mely később a legvidámabb jelzőt is kiérdemelte.
Természetesen, ez sem volt véletlenszerű, mert így Moszkva a szocializmus reformjának mintaállamaként büszkélkedhetett vele, és szalonképessé mosdatott vezetőjét, Kádárt egyfajta közvetítőként használta kelet és nyugat között. Ennek ellenére azonban Magyarország továbbra sem rendelkezett önálló hadsereggel és külpolitikával, tehát független államnak sem volt mondható.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 6.
Ellenségem ellensége
Ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom.
Elolvasva egy vegytisztán nemzetellenes, (értsd a nemzeti gondolkodást élből elutasító, sőt, kigúnyoló) a magukat baloldaliként meghatározó politikai erőket támogató erdélyi portál hosszú írását Szász Jenőről, melyben a szerző még azért is megrója a kutatóintézeti vezetővé avanzsált egykori politikust, amiben igaza van, felmerülhet bennünk ez az ősi igazság.
Vagy itt van a migránskérdés, melyben egy platformra kerül, mint a tömeges muszlim bevándorlást és Európa alapvető kulturális átalakítását ellenző közszereplő Konrád György és Orbán Viktor. Nem éppen barátok.
Végül, de nem utolsósorban hadd idézzem az egyébként végeláthatatlan sorból a legfrissebb hírt, miszerint az ortodox egyház aláírást gyűjt házszenteléskor azért, hogy a román alkotmány is rögzítse a magyarhoz hasonlóan azt a banális, de a „felvilágosult” Nyugat-Európában sokak által kétségbevont tényt, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatára épülhet csak.
Amivel kénytelenek vagyunk egyetérteni, hiszen mára már elég világos, hogy a nemek közötti különbség mesterséges eltüntetése, a nemi jelleg fontosságának bagatellizálása, a homoszexuális deviancia (bármit is mondjanak a magukat liberálisnak tartó ideológusok: a heteroszexualitás természetes, egészséges, normális, a homoszexualitás pedig abnormális, természetellenes deviancia, amit mi sem igazol világosabban, mint az a tagadhatatlan tény, hogy általánossá válása esetén kipusztulna az emberiség) kultusza eszköz azok kezében, akik az emberiség homogenizálására, bérrabszolgává alacsonyítására, az egész világ leigázására és kizsákmányolására törekednek. Az ő prizmájukban nemcsak a nemi jelleg eltüntetendő, hanem mindenféle szerves kötődés, az egyént hagymahéjszerűen körbeölelő közösségi szintek, a vallási és nemzeti hagyományok.
És igen, bármilyen furcsa is kimondani: az ortodox egyház, mely létünkre tör, mely egyik fő eszköze a román államhatalomnak az eltüntetésünket megcélzó, alkotmányszinten kodifikált harcban, ezen a fronton, a globalista háttérhatalom homogenizációs mesterkedéseivel szemben szövetségesünk lehet.
A házasság szentsége megőrzésének kérdésében pedig máris az.
Borbély Zsolt Attila
Emlékeztető: A cikkben jelzett hosszú írás:
maszol.ro, 2015. dec. 9.
Bálint-Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (december 2-8.) itthon.ma//szerintunk2016. január 6.
Soós véget vetne az Azomureș törvénytelen működésének
A marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán közleményben szólítja fel az illetékes hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt a törvénynek, és azonnal akadályozzák meg az Azomureș jogsértő működését.
„Felszólítom a polgármesteri hivatal vezetőit, hogy a soron következő tanácsülésen tűzzék napirendre az RMDSZ által kezdeményezett népszavazás határozattervezetét. Az önkormányzat jegyzője ne kifogásokat keressen a kezdeményezés akadályozására, hanem engedje szóhoz jutni a közakaratot. Ez a demokrácia minimuma!” – fogalmaz Soós.
A közleményben a jelölt továbbá kifejti: az RMDSZ felszólítja az illetékes hatóságokat a törvényes rend helyreállítására, és az Azomureș azonnali bezárására. Felszólítja továbbá az önkormányzat vezetőit, hogy ne akadályozzák a népszavazás kiírását, amelynek megszervezését már tavaly augusztustól szorgalmazza a városi önkormányzat RMDSZ-frakciója.
„Bebizonyosodott, hogy indokolt az RMDSZ kezdeményezte népszavazás megszervezése. Amennyiben az illetékesek, az önkormányzat, a szakhatóságok nem vállalják a felelősséget, Marosvásárhely közösségének kell a hangját hallatnia” – áll a dokumentumban.
Mint arról beszámoltunk, az év elejétől, ha a kapacitásának mindössze egy kisebb hányadával is, de törvénytelenül üzemel a kombinát. Az Azomureşnek mindmáig nem sikerült beszereznie a működési engedélyt. Az üzemből származó értesüléseink szerint a vállalat vezetősége nem indította be a tetemes beruházással megépített új gyártási egységét, és a régit is mindössze takaréklángon üzemelteti.
Szerdán délután az Azomureș közleményben jelezte: a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség január 6-án úgy döntött, kibocsátja a vegyipari üzem számára az integrált környezetvédelmi engedélyt, mivel a társaság „megfelel az év elején életbe lépett új környezetvédelmi előírásoknak”, tudósít az Agerpres. A hírügynökség számára nyilatkozva Dănuț Ștefănescu, az ügynökség igazgatója megerősítette a döntés meghozatalának tényét, pontosítva, hogy az engedélyt pénteken fogják kiállítani.
Rédai Attila. Székelyhon.ro2016. január 6.
In memoriam Czárán Gyula
110 éve halt meg Czárán Gyula. A természetjárás apostolára, „Oncsásza hercegére”, a Bihar-hegység legnagyobb turisztikai mecénásáról a hétvégén emlékeznek meg a Partiumban.
Czárán Gyula, vagy Seprősi Czárán Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja. Főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút építő munkát. Jelentős szerepe volt a révi Zichy-barlang feltárásában, de karszt- és barlangkutató munkássága szerteágazó, tartalmas és maradandó.
Halála után 102 évvel a Czárán Gyula Alapítvány kezdeményezésére, engedélyeztetésével, anyagi támogatásával és szervezésében avatták fel mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi Emléktéren.
December 8-án délután 18 órakor gyertyagyújtás lesz a váradi Czárán-szobornál. Másnap kirándulást szervez az alapítvány az Arad megyei Menyházára, ahol koszorúzás lesz a temetőben. Vasárnap 10.30 órakor istentisztelet és megemlékezés lesz Réven.
Emlékeztető: 2008. október 18-án avatták fel Czárán Gyula mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi emléktéren.
Az ünnepélyes szoboravatón Egri Ferenc, a Czárán Gyula Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, az erdélyieket és magyarországiakat egyaránt, akik eljöttek tisztelegni a magyar turizmus atyjának nagysága előtt. Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület országos elnöke is megosztott néhány gondolatot az ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy a hagyatékkal, amit Czárán ránk testált, okosan kell sáfárkodni.
A szobor Máté Gyula alkotása.
Ezt követően mindenki elhelyezte az emlékezés koszorúit és virágait, majd a közös fotózások után a szervezők a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ alagsorába állófogadásra invitálták a részvevőket. /Létai Tibor, Reggeli Újság: Czárán Gyula-szobrot avattak Nagyváradon. = Erdély.ma, 2008. okt. 20./ itthon.ma2016. január 6.
Dokumentumkötetek a Belényesi-medencei magyarirtásokról
Gábor Ferenc köröstárkányi (Dél-Bihar) szerző Isten se akarja… című legújabb kötetének bemutatójára december elején került sor a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában. A kiadvány a Magyarremetén 1944. szeptember 23-án bekövetkezett magyarirtás áldozatainak állít emléket. Ezen a napon a faluban 41 ártatlan magyar civilt gyilkoltak le a bevonuló románok.
Ezt megelőzően a szerző az Életem viharának emlékére – Köröstárkány fekete húsvétja (2013) című kötetében az 1919-es véres eseményeket írta le, amikor is megindult az Erdélybe beözönlött román királyi csapatok offenzívája a Técső–Szatmárnémeti–Csucsa vonalon. A Székely Hadosztály – lévén abban az időben az egyetlen reguláris és akcióképes honvédő csapat – súlyos vereségek árán és létszámbeli hátrányban vette fel a harcot a Fekete-Körös völgyében előrenyomuló, területhódító románokkal.
A harcokból a Verbőczy-zászlóalj oldalán a tárkányiak is kivették részüket, mely zászlóalj nem bírva az ellenség számbeli fölényével, lassan visszavonult Köröstárkány és Kisnyégerfalva vonaláig. Három napra rá azonban teljes meghátrálásra kényszerült a Fekete-Körös völgyéből. A zászlóaljparancsnok Verbőczy Kálmán százados a bekerítéstől tartva elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé. Így maradt a két magyarlakta falu kiszolgáltatottan, fedezék nélkül. A tragédia 1919. április 19-én következett be, ez a nap lett Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva fekete napja. A bevonuló román félkatonai alakulatok és felfegyverzett civilek vérfürdőt rendeztek és kirabolták a falut. Tárkányban kilencvenegy, Nyégerfalván tizenhét embert végeztek ki, köztük gyermekeket és öregeket.
Ezek a megmásíthatatlan történelmi tények késztették a szerzőt a túlélők, szemtanúk vagy emlékezők elmondásai alapján a dokumentumregény megírására, illetve az igazság egyszer és mindenkorra való rögzítésére.
Gábor Ferenc dokumentumregényét az Egy falu, melynek nem látni mását (2013) című monográfiája követte, mely Tárkány múltját és jelenét mutatja be.
Az Egyestések című három kisregényt tartalmazó kötete szintén a Fekete-Körös parti emberek életével foglalkozik. Az írások valós históriákat, közismert tárkányi figurákat, karaktereket, emberarcú történeteket, sorsokat elevenítenek meg a település múltjából.
A Kisnyégerfalva rövid története (2014) című kötet (amiben napvilágot láttak a Mert magyar vagy! és Géza című műfajtalan írások is) a településen lemészárolt tizenhét magyarnak állít emléket.
Az Isten se akarja… (2015) című legfrissebb kötetének előszavában így ír a magyarremetei történésekkel kapcsolatban Gábor Ferenc: „Többször is végignézve a meggyilkoltak névsorát, újra és újra visszaidézve a magyarirtás körülményeit, mély meggyőződéssel tudom állítani, hogy a legnagyobb barbarizmus jegyeit viselik magukon az akkori események. Más jelzővel nem lehet illetni azon cselekedeteket, amikor is a fegyveres erők támogatását érezve, magukat könyörtelen gyilkosokká teszik fajtársaink. Barbár korokat idéznek a magyarremetei gyilkosságok, hiszen a felfegyverzett többség, kihasználva helyzeti fölényét, fegyvertelen férfiakat szed össze, hogy minden ítélet nélkül lemészárolják őket. Még alig élt fiatalt, ereje teljében lévőt, vagy már aggkort megélt magyarokat lőnek halomra. Házaikat kirabolják az emberségükből, tisztességükből kivetkőzött, eladdig szomszédnak, talán még sorstársnak, barátnak is hitt szomszéd falusiak, vagy éppenséggel a falubeliek. Ugyanakkor emlékállítás is e könyv azoknak a román nemzetiségű embereknek, akik emberségüket, tisztességüket megőrizve segítették, támogatták a halálra szántakat.”
A Magyarok Világszövetsége budapesti székházában megejtett könyvbemutatón mintegy hatvanan vettek részt. Az esemény házigazdája Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke volt.
A kötet kiadását a Jobbik Magyarországért Alapítvány támogatta.
Sütő Éva. itthon.ma2016. január 7.
Egyre több romániai megy külföldre
A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap az Országos Statisztikai Hivatal (INS) legfrissebb adataira hivatkozva arról számolt be tegnap, hogy 2014-ben csaknem 185 ezren hagyták el Romániát, és telepedtek külföldre. Az elvándorlás ismét megnőtt az előző két évhez képest, hiszen 2012-ben 170 ezren, 2013-ban 161 ezren hagyták el az országot.
Az előző évekhez képest változás figyelhető meg a célországok tekintetében, amelyek közül a legnépszerűbb továbbra is Olaszország, de a második helyen Spanyolország helyett már Nagy-Britannia található. Az új célországok listáján a skandináv államok és Svájc is megjelentek.
A 2003-ban kezdődött román migrációs hullámban a többséget ipari munkások tették ki, újabban a külföldi munkavállalók zömét felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok képezik.
Az INS adatai szerint 2003 és 2006 között az országot évente elhagyó állampolgárok száma 200 ezer fő alatt volt, ami látványosan megugrott 2007-ben, amikor több mint félmilliónyian távoztak külföldre. 2008-tól csökkenés volt megfigyelhető 2014-ig, amikor ismét megnőtt a külföldi munkavállalók száma.
2003 óta 2,7 millió román állampolgár hagyta el Romániát, de nem hivatalos becslések szerint számuk akár a 4 milliót is elérheti. Románia lakossága a 2011-es népszámláláskor 19 millió volt.
MTI. Erdély.ma2016. január 7.
Izsák bízik abban, hogy lesznek háromoldalú tárgyalások az autonómiáról –
A Kossuth Rádió riportere Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét kérdezte.
Az első kérdés a márciusi Székely Szabadság Napjának megtartására vonatkozott. Erről Izsák Balázs azt mondta: levonták az előző évek tanultságait, „egy nemzeti ünnep pedig nem azért válik ünneppé, mert annak akad szervezője, aki megvívja helyi csatáit a hatóságokkal, hanem azért legyen az emlékezés napja, mert az egész közösség magáénak érzi a székely szabadság ügyét”.
Arra a kérdésre, hogy erre az évre is szerveznek-e tüntetést, az SZNT vezetője azt válaszolta, hogy Johannis államelnök szerint elölről kell kezdeni a párbeszédet a közigazgatási átszervezésről. Tehát az a fontos, hogy megkezdjék a párbeszédet a többség képviselőivel egy olyan átszervezésről, amely megfelel a székelyek akaratának és Románia nemzetközi kötelezettségeinek.
Esélye van a párbeszédnek – jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette: várja, hogy Románia és Magyarország között is meginduljon a párbeszéd, mert amióta a Ciolos-kabinet létezik, a két külügyminisztérium között még nem történt meg a kapcsolatfelvétel.
Az teljesen egyértelmű, hogy a romániai magyarság ügyében áttörés a két állam közötti kapcsolat javulása nélkül lehetetlen, tehát ettől teszik függővé a további lépéseiket – magyarázta az elnök. Majd így folytatta: „hivatkozunk a Dél-Tiroli autonómiára, de ott nem az autonómia-tervezet a fontos, hanem a folyamat, hogy Olaszország és Ausztria között született meg a tartós béke, a megállapodás a Dél-Tiroli helyzet rendezéséről”.
Izsák Balázs bízik abban, hogy előbb-utóbb sor kerül a háromoldalú tárgyalásokra a székelység képviselőinek bevonásával Magyarország és Románia kormánya között a székely autonómia esélyeiről. Kossuth Rádió
Erdély.ma2016. január 7.
Zászlóügy: jogszabályokra, precedensekre hivatkozik Tanasă
A Hargita Megyei Törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) két, decemberben benyújtott keresetének másolatát, amelyekben a csíkszeredai városháza homlokzatára kitűzött székely és városzászló, illetve a Szabadság téren felállított nagyméretű székely zászló eltávolítását kérik.
A törvényszékhez benyújtott keresetek szóhasználata szerint a „Székely Nemzeti Tanács székely zászlóként is ismert” lobogóját törvénytelenül állították fel közterületen, a csíkszeredai Szabadság téren, és ugyanez vonatkozik a városháza homlokzatára kitűzött hasonló zászlóra, illetve a két „piros csíkos fehér zászlóra” is, amely Csíkszereda zászlaja.
A panaszos megjegyzi, tavaly október 27-én, illetve november 3-án írásban jelezték ezt a polgármesteri hivatalnak, kérve eltávolításukat, de elutasító választ kaptak. „Antal Attila polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester arra hivatkozott, hogy a közterületen elhelyezett zászló egy, 2013-ban kiadott építkezési engedély alapján került oda” – írja a dokumentum a Szabadság téri zászlóval kapcsolatban. A városházi zászlókat érintően ugyanakkor a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra és a 2015. évi 141-es törvényre hivatkozik a hivatal elutasító válasza – derül ki.
A panaszos egyesület ugyanerre a kormányhatározatra, illetve az 1994. évi 75-ös törvényre alapozza azt az indoklását, amely szerint a zászlók kitűzése törvénytelen – kiemelve, hogy más országok lobogóit csak román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. A kereset értelmezése szerint az intézményekre kötelező kitenni Románia zászlaját, és ki lehet függeszteni az Európa Tanács lobogóját (ez a zászló megegyezik az Európai Unió lobogójával). „Romániában egyetlen személy vagy szervezet arra vonatkozó joga sem ismert, hogy középületre tűzzön ki egy általa elfogadott, sajátos jelképet hordozó zászlót” – olvasható a dokumentumban. A kereset úgy értékeli, egy ilyen zászló középületre vagy közterületre való kitűzése „az entitás hivatalos létezésének hamis látszatát kelti, és azt, hogy ez a romániai helyi hatóságokhoz tartozik”. A „két piros csíkos fehér zászlóval” kapcsolatban megjegyzi, ezt nem törvényesen fogadták el, így kitűzése törvénytelen.
A kereset precedenst is említ, a Kovászna Megyei Törvényszéknek a Brassói Ítélőtábla által 2014-ben megerősített ítéletét, amelynek értelmében Kézdivásárhely főteréről, illetve a városházáról kellett eltávolítani a székely zászlót. A csíkszeredai polgármester elleni kereseteket tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.
Kovács Attila. Székelyhon.ro2016. január 7.
Fogyunk
Az új esztendőt többnyire az első kis jövevények bemutatásával indítjuk, és ilyenkor, a kezdetekkor számba vesszük azt is, az elmúlt évben hányan jöttek a világra, hányan távoztak örökre. S bár első pillantásra úgy tűnhet, gyarapodunk, alaposabb szemléléskor kiderül az ellenkezője.
A gyermekek a városok kórházaiban születnek, így Barót vagy Sepsiszentgyörgy statisztikái torzzá válnak, hisz ezekhez adódik a környékbeli települések szaporulata, az elhalálozásokat azonban falvakon is jegyzik. Sajnos, már hosszú évek óta nem dicsekedhetünk azzal, hogy magasabb az újszülöttek száma, mint az elhunytaké.
Háromszék lakossága évente egy kisebb falunyival csökken, az országé egy Sepsiszentgyörgy méretű városéval, és az elmúlt egy-két esztendőben maga a fogyás üteme is növekedni látszik, megyénkben évente körülbelül száz fővel. Jelentéktelennek tűnhet, de tíz év alatt egy négyezres lélekszámú nagyközség, huszonöt év alatt egy kisváros „tűnt el” szűkebb régiónkból. Évente 60–70 ezerrel csökken Románia lakossága a negatív természetes szaporulat okán, és majd háromszor ennyivel az elvándorlás miatt. A legfrissebb adatok szerint 2014 óta ez a szám ismét növekvőben, és még a hivatalos statisztikák is elismerik: 2003 óta 2,7 millióan távoztak az országból a jobb élet reményében, a nem hivatalos becslések szerint a kivándorlók száma meghaladja a négymilliót. Már nem is lassan, de biztosan fogy Románia népessége, és az egymást követő kormányok meg sem próbálnak tenni ez ellen. Struccként dugják fejüket a homokba a mindenkori döntéshozók, és még csak hírét sem hallani a gyermekvállalást ösztönző elképzeléseknek. Minimálbérnél is kisebb a gyermeknevelési támogatás, 20 eurót sem tesz ki a gyermekpénz, de nem nyújt az állam segítséget sem az otthonteremtésben, sem a munkahelykeresésben. Csoda, ha a fiatalok más tájakon keresik a boldogulást, alapítanak családot? Ha mennek, most már nemcsak a kétkezi munkások, de egyre nagyobb számban a jól képzettek, az értelmiségiek is? Mindeközben a társadalom elöregedése is látványossá vált, míg a múlt század hetvenes éveiben a lakosság 8,6 százaléka volt 65 évnél idősebb, mára ez az arány megkétszereződött, a 15 évesnél fiatalabbak akkor majd 26 százalékát képviselték az össznépességnek, ma alig 15 százalékát. Egyre gyakrabban hallani arról, hogy néhány év kérdése csupán, összeomlik a román nyugdíjrendszer, nem lesz, aki fedezze a mai aktív 30–40–50-esek időskori járandóságát.
Fogy Románia, és legalább olyan arányban mi, erdélyi magyarok is, a vészharangok kongnak, de nincs, ki hallaná őket.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 7.
Titkos nyomozati iratcsomó? (Beke-ügy)
Beke István Attila brassói védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică a hétfői fellebbezési tárgyalás napján, az ülés előtt alig öt percig tanulmányozhatta a nyomozati iratcsomót. Az ígéretek szerint az eddig összeállított dosszié másolatát holnap kapja kézhez, hogy a következő tárgyalásra alaposabban fel tudjon készülni – tudtuk meg tegnap Beke Ernőtől, István Attila édesapjától.
Azt is közölte, hogy az ügyvéd többször is kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeitől a nyomozati iratcsomót, de válaszra sem méltatták, nemhogy a rendelkezésére bocsátották volna. Beke Ernő tudomása szerint a tűzszerészeti szakértői vizsgálat eredményét az iratcsomó még nem tartalmazza.
Szőcs Zoltán fellebbezési tárgyalásának időpontját a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék január 8-án 9 órára tűzte ki. Szőcs Csongortól, Zoltán öccsétől arról értesültünk, hogy bátyjának valóban brassói védőügyvédje van, de nem Dragoş Cristian Lică, és kiléte egyelőre titok. Szombaton 16 órakor ismét utcára vonulnak a kézdivásárhelyiek.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 7.
Emléktöredékek 17. (Letartóztatják édesapámat)
Így kezdi édesapám naplóba írt visszaemlékezéseit: Amilyen simán és felfelé ívelve telt el az 1945/46-os tanév, és amilyen jó előjelekkel indult az 1946/47-es, amikor a Magyar Népi Szövetség által újra komoly társadalmi feladatokat kaptam, olyan váratlanul ért szamosújvári fogságba vitelem 1947. május 5-én.
Ildikó húgom naplójában így emlékszik az eseményre: Egyszer csak éjjel kettőkor csengetnek. Csaba nyitott ajtót, és rémült arccal ment a hálószobába, mondván: „apuka, téged keresnek”... A hálószobába bementek, és mondták apukának, hogy öltözzön fel. Házkutatást tartottak, de semmit nem találtak. Azt mondták, hogy csak kihallgatásra viszik, reggelre hazajön. Semmi pénz nem volt a háznál. Akkor volt a nagy infláció is – jegyzi meg emlékezéseiben Ildikó. Megengedték, hogy mindenkitől elbúcsúzzon, majd a két sziguranciatiszt elvitte. Kistestvérem, Árpi arany szívére jellemző volt, hogy amikor aznap visszajött az iskolából (elsősként), hozott egy darab szalonnát, amelyet egyik osztálytársának (Dávid Teréznek) a szülei küldtek, miután ezt a „hozzájárulását” az egyszeriben lett szegénységünkhöz átadta, így folytatta: Édesanyám, én kaptam tegnap keresztapámtól 12 ezer lejt (ez akkor nem volt nagy pénz), ezt én neked adom, hogy legyen pénzed. Mert bizony a legutolsó garas is elkelt, hiszen unokanővéremmel, Száva Évával öten voltunk, és még nagyanyám, aki valami csekély segélyt kapott. Aztán reggel édesanyám ruhát vitt be a fogdába és érdeklődött a letartóztatás okáról. V. Gligor komisszár a már jól ismert hazug vádakat sorolta fel (együttműködött a fasiszta magyar hatóságokkal, a Tízes Szervezet kémszervezet volt, ő pedig tagja volt a Revíziós Ligának, a Wesselényi Lövészegyletnek stb.). Tanítványainak Erdély fejedelemségéről, azaz „Erdély autonómiájáról” és a jelenlegi kétségbeejtő helyzetről beszélt. Nem árt emlékeztetnem tisztelt olvasóimat, hogy ez év februárjában megszületett a párizsi békeszerződés. Végre a román politikum megnyugodhatott, hogy immár nemzetközi egyezség biztosítja Észak-Erdély újra birtokbavételét. Immár fölöslegessé vált a Groza-féle hitegetés a légies határokkal és a kínkeservesen adott magyar intézmények végleges megmaradása. Édesapámmal a szamosújvári börtönben együtt volt számos magyar és román politikus, újságíró, nagygazda, a történelmi pártok jelentős képviselői. (Regényes körülmények között napról napra írt börtönnaplóját 2000-ben a Romániai Magyar Szóban, majd 2008-ban könyvként is megjelentettem. Érdemes elolvasni, hiszen egyetlen hitelesen konkrét börtönnapló a terrorral hatalomra jutó kommunisták idejéből.) A Római Katolikus Főgimnázium mindvégig folyósította édesapám fizetését. Márton Áron püspök úr rendszeresen küldött dollárt a piaristák közvetítésével. Élelemmel segítettek gyergyói és budapesti rokonaink is. Édesanyám optimizmusa most is páratlan volt. Egyik alkalommal még nem volt ebéd, és már közeledett hazaérkezésünk az iskolából. Nagyanyám izgatottan szólt édesanyámnak: Mi lesz most, Margit? Anyuka – felelte édesanyám –, eddig is megsegített a jóisten, ezután is megsegít. És néhány perc múlva érkezik Uitz Mátyás, öcsém keresztapja, és átad 100 dollárt, a püspök úr küldeményét. Tele lett a kamra, és ebéd is várta az öt gyermeket. Édesapám október harmadikán szabadult Szamosújvárról befolyásos személyek közbenjárására.
Puskás Attila
Emlékeztető: Puskás Lajos Börtönnaplója /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008. Múltidéző sorozat/. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 7.
2015 – Tél – Bánffyhunyad
Boldizsár Zeyk Imre A második bécsi döntés következményei Dél-Erdélyben 1940–45 című írását, Eplényi Anna A településszerkezet és a falukép tájkaraktert befolyásoló szerepe Kalotaszegen című cikkét is tartalmazza a Kalotaszeg téli kiadása, de Péntek Tímea is értekezik a körösfői ragadvány- és csúfnevekről, Sebestyén Kálmán pedig Nyilas Miksáné, Aumüller Jozefáról cikkezik, aki Gyarmathy Zsigánét oktatta kézimunkázásra.
Péter-Jani Csilla és Péter Mónika-Mária Kalotaszegi vagdalásos mintagyűjtemény című, a Magyar Néprajzi Társaság által meghirdtetett pályázatra benyújtott dolgozatát ismerteti, Pap Ákos pedig az V. Magyarvalkói Almafesztiválról számol be. Pap Ágnes a csucsai Kalotaszegi Nőszövetség találkozójának eseményeit összegzi, Laczi Levente a Járd ki lábam, járd ki most… bánffyhunyadi legényes verseny eseményeit rögzíti cikkében, de olvashatjuk Kádár Elemérnek az erdélyi táncházasok levelező listáján közzétett levelét is. Szabadság (Kolozsvár)2016. január 7.
Gyújtópontban – Most vagy soha műemlékeinkért!
Túlzás nélkül állíthatom, hogy sokkolta a kolozsváriakat, és nemcsak a kincses város – történelmünk jelentős részét tükröző – műemlék épületei ellen indított – a Szabadságban megjelent cikket idézve – „vakolathadjárat”.
Nagyon sok ismerősöm, köztük több román honfitársunk is, személyesen és telefonon fejtette ki aggodalmát és fájdalmát az üggyel kapcsolatban. Döbbenetes a szám is, hiszen összesen 150 épület gyönyörű elemeit éri károsodás. Természetesen mindent meg kell tenni az emberi életek védelmében, az esetleges balesetek megelőzéséért, de megengedhetetlen, hogy az épületelemeket ne őrizzék meg, hogy aztán visszakerülhessenek helyükre.
Ha valaha, akkor most igazán hallatnunk kell szavunkat. Nagyon helyesen pontosította Guttmann Szabolcs műépítész, hogy a civil szféra a faldíszek eltávolításával kapcsolatban beadványt intézhet a Kolozs Megyei Művelődési Igazgatósághoz. De véleményünk szerint ez távolról sem elég. Szabadság (Kolozsvár)2016. január 7.
Szegénységi bizonyítvány
Keveslik és szemfényvesztésnek nevezik az oktatásügyi szakemberek a 15 százalékos béremelést, amely körülbelül 304 ezer pedagógust érint januártól. Úgy vélik, a fizetéskiegészítés nem oldja meg az ágazat legfontosabb problémáit, és nem motiválja kellőképpen azokat a szakembereket, akik még a rendszerben maradtak.
„Mint koncot a kutyának, úgy dobták oda a pedagógusoknak ezt a béremelést” – fogalmaz Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A kézdivásárhelyi tanár aggasztónak tartja, hogy a tanügyben dolgozókat már egyre nehezebben lehet mozgósítani, hogy kiálljanak a jogaikért, legtöbben belefáradtak az ígérgetésekbe. „Folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a mindenkori kormány nem váltja be az ígéreteit, hiszen 2008-ban már az államfő is kihirdette az 50 százalékos béremelésről rendelkező jogszabályt, és végül egy soha véget nem érő, fájdalmas per lett a vége” – emlékeztetett a szakszervezeti bizalmi.
Csatlós szerint ezt a 15 százalékos béremelést is tavaly október 30-ára ígérték meg, és örülhetnek, ha januárban megkapják az összeget. „Szemfényvesztés az egész. Egyértelmű, hogy a politikum, az ország vezetése teljes mértékben elhanyagolja az oktatást. Ehhez képest az olimpikonokkal, a nemzetközi versenyek győzteseivel büszkélkednek, így próbálják palástolni azt a szomorú tényt, hogy valójában nem működik a rendszer. Pedig mi a törvényhozóktól csak azt várjuk el, hogy rólunk is úgy gondoskodjanak, mint saját magukról” – mondta a szakszervezet felső-háromszéki elnöke.
„Ha azt szeretnénk, hogy olyan emberek dolgozzanak az oktatásban, akik a hivatásuknak élnek, akkor az erkölcsi elismerés mellett az anyagi elismerésre is szükség van” – szögezte le lapunknak Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, ez egy örökös probléma, összehasonlítva a magyarországi vagy nyugat-európai bérekkel, a hazai pedagógusok arányaiban is sokkal kevesebb javadalmazást kapnak, holott szerinte ugyanolyan minőségű és mennyiségű munkát végeznek. Kiss Imre szerint nem az a megoldás, hogy különnyugdíjat biztosítsanak a tanároknak, inkább az aktív pedagógusoknak kellene megfelelő fizetést adni.
A főtanfelügyelő szerint a pályakezdőkre is jobban oda kell figyelni, ha azt akarják, hogy olyan szakemberek kerüljenek be, akik biztosítják az oktatás magas színvonalát.
Romlik a szakma megítélése?
Zavaró, hogy egyre romlik a szakma megítélése, becsülete – jegyzi meg Szőcs Torma Katalin sepsiszentgyörgyi angoltanár, aki szerint a „jelenségnek” öszszetett okai vannak, s csak egy szelete az, hogy a tanügyben csekélyek a bérek.
A háromszéki pedagógus úgy véli, az alacsony javadalmazás miatt alakult ki a közvéleményben az a meggyőződés, hogy csak az marad a tanügyben, aki más, jobban fizetett ágazatokban nem boldogul, ez pedig rontja a pedagógusok hitelét a diákok és a szülők szemében is. „Húsz év tehetetlenségével is szembe kell néznünk, hogy semmiben nem újult meg az oktatási rendszer. Úgy tűnik, ez valójában nem jelent prioritást” – tette hozzá. Szőcs Torma Katalin szerint az elmúlt év történéseiből is az a következtetés vonható le, hogy „mindenki mindenről beszél, csak a jobb életminőséget szavatoló két ágazat merül feledésbe: a tanügy és az egészségügy”.
Hargita megyében több mint 6000 alkalmazottat érint a 15 százalékos béremelés. Bartolf Hedvig volt megyei főtanfelügyelő szerint az intézkedés által valamelyest vonzóbbá válhat a tanügyi szakma, de a fizetések még így is messze elmaradnak a megérdemelttől és az európai átlagtól.
„Véleményem szerint manapság már csak azok jönnek vagy maradnak a tanügyben, akik elkötelezték magukat a szakma iránt. Figyelembe véve a sok vizsgát, a nagy stresszfaktort, illetve a pedagógusok másnapra való hosszú délutáni felkészülését, ez a fizetés még az emeléssel együtt is elenyésző” – fejtette ki a tanfelügyelőség illetékese. Egy neve elhallgatását kérő csíkszeredai tanár szerint az is baj, hogy a döntéshozók közül sokan nem veszik figyelembe, hogy egy tanár az iskolai órákon túl gyakran este 10-ig is készül a következő napra, ráadásul saját zsebből is fizet, hogy könyveket vásároljon magának, vagy hogy programokat szervezzen a gyerekeknek.
Hajmeresztő különbségek
Egy tízévnyi szakmai tapasztalattal és egyes fokozati vizsgával rendelkező romániai tanár egyébként egy év alatt keres annyit, mint egy hasonló felkészültségű luxemburgi pedagógus két hét alatt. A nyugat-európai országban élő tanerő konkrétan 7600 eurót kap munkájáért havonta, a hazai pedig megközelítőleg 3400 eurót évente. A világ legjobban fizetett pedagógusai a luxemburgiak, akik évente több mint 90 ezer eurót kapnak kézhez, míg a romániai tanároknak megközelítőleg 21 600 lej a bruttó, 15 600 lej a nettó fizetése – ami 3400 eurót jelent.
A világon a legtöbbet kereső tanárok bérére vonatkozó adatokat a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített, tavaly novemberi, Oktatási körkép 2015-re című jelentés sorakoztatja fel, a pedagógusaikat legjobban megfizető országok listáján Románia nem szerepel – írta az Adevărul.ro. Az OECD készíti el egyébként a PISA-teszteket is, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját. A jelentésből az is kiderül, hogy egy németországi tanár keresete évi 60 ezer, a kanadainak 58 500, az Egyesült Államokbelinek majdnem 50 ezer eurónak megfelelő összeg.
„A tanügy a költségvetés Hamupipőkéje”
A Romániai Fiatal Tanárok Szakszervezetének elnöke, Corneliu Riegler, a fővárosi George Coşbuc Gimnázium történelemtanára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a gyenge fizetések miatt a hazai pedagógusok közül sokan szégyellik, hogy a tanügyben dolgoznak, hiszen a méltóságukba gázol, hogy emiatt szánakoznak rajtuk. „Hogy számszerűsítsünk: egy szerbiai kezdő tanár fizetése 350 euró, nálunk pedig 250 euró. Romániában gyakorlatilag úgy tekintik a tanárokat, mint a Vöröskereszt önkénteseit. Akadnak kollégáim, akik egyenesen szégyellik a munkahelyüket, mert megalázónak tartják, hogy nem becsülik a munkájukat” – fogalmazott Riegler.
Arról, hogy januártól megemelik a tanügyben dolgozók bérét, a szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, természetesen örülnek ennek, és nagyon várják, viszont ez még kevés a megfelelő életszínvonal kialakításához. „Az egészségügy és a tanügy volt évről évre a költségvetés Hamupipőkéje” – mutatott rá Riegler.
Tincuţa Apăteanu bukaresti oktatásügyi szakértő az Adevărul című lapnak kifejtette, Romániában a tanügyet alapjaiban kellene megváltoztatni. „Véleményem szerint teljesítményüknek megfelelően kellene bérezni a pedagógusokat, nagyon világosan meghatározott kritériumrendszer alapján: például figyelembe kellene venni, ha egy tanárnak sikerül egy bukott diákot odajuttatni, hogy 6-7-eseket kapjon. Arra kellene odafigyelni, hogy milyen innovatív módszereket alkalmaz, mennyire használja a modern technológiát órákon, és az is kéne számítson, hogy mennyire tud interaktív kapcsolatot fenntartani a szülőkkel. Ne a diákok által megnyert érmek száma legyen mérvadó a bérezésnél, hiszen az olimpikonok általában az iskola és a család „termékei”, és rendezett környezetből, számukra előnyös körülmények közül indulnak” – mondta az oktatási szakértő.
A kezdő pedagógusok megalázóan kevés fizetése egyébként közvetlenül hat arra, hogy kik választják majd a tanári pályát. Az OECD jelentésében az is szerepel, hogy az egyes országok tanügyi rendszerei folyamatosan versengenek a különböző gazdasági ágazatokkal, hogy bevonzzák a jól felkészült munkaerőt.
„A kezdő tanárok fizetése és jövedelmük alakulása döntő tényező a tekintetben, hogy ezen a pályán maradnak-e, és tanárként szeretnének-e dolgozni a fiatalok. Azoknak az országoknak, amelyek több tanárt szeretnének foglalkoztatni, vagy ahol a tanerők többsége nem fiatal, illetve azok az országok, ahol egyre növekszik a diákok létszáma, vonzóbb fizetést kellene biztosítaniuk a kezdő pedagógusoknak. Megemlítendő ugyanakkor, hogy nem elegendő csak a tanügybe vonzani a jól felkészült, egyetemet végzett fiatalokat, a rendszernek meg is kell tartania őket” – hívta fel a figyelmet a szervezet jelentése.
Bíró Blanka, Kiss Judit, Molnár Rajmond. Krónika (Kolozsvár)2016. január 7.
Tovább épülhet az agyagfalvi múzeum
Kimozdult a holtpontról a Hargita megyei Agyagfalvára tervezett székely múzeum építése – tájékoztatott Antal István képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány megbízott elnöke.
Elmondta, az elmúlt évben megvalósított munkának köszönhetően elkezdett „körvonalazódni" az épület: az alapokat megöntötték, és a falak nagy része megépült. A még hiányzó falak kialakításához szükséges tégla az alapítvány rendelkezésére áll, s a tetőszerkezethez szükséges gerenda is megvan. „Abban bízunk, hogy február végéig a teljes gerendaszükségletet fedezni tudjuk" – mondta Antal.
Utóbbi annak köszönhető, hogy a megyei tanács teljesítette 2013-as ígéretét, és támogatást nyújtott a múzeum megépítéséhez, amiből az alapítvány törleszthette adósságait. „A továbbiakban tárgyalni fogunk azokkal a kivitelező cégekkel, amelyeknek most már biztosan fizetni is tudunk" – fogalmazott Antal. Ahhoz, hogy összegyűljön a múzeum felépítéséhez szükséges összeg, az alapítvány tavaly decemberben 179 székelyföldi községbe küldte el nyílt levelét, anyagi segítséget kérve.
„Az építkezés nemcsak Udvarhelyszék, hanem az egész Székelyföld ügye. Fontos, hogy megértsék mindazok, akik meglátogatják a múzeumot, mit jelentett az 1506-os székelyföldi alkotmány az itt élő szászok és románok számára" – magyarázta Antal. A múzeum elkészültét 2018-ra várják.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)2016. január 7.
Prună részletes jelentést kért a forradalomról
Az igazságügy-miniszter részletes jelentést kért a legfőbb ügyészségtől az 1989-es forradalom dossziéjának kezeléséről annak nyomán, hogy a legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozó katonai főügyészség október végén vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Ezt Teodor Mărieș, az 1989 december 21. nevű forradalmárszervezet elnöke közölte kedden este azt követően, hogy Raluca Prună igazságügy-miniszterrel találkozott.
„Véleményem szerint az utóbbi tíz év legmotiváltabb igazságügy-miniszterével találkoztam. A miniszter asszony és mi is azt várjuk, hogy megkapja a legfőbb ügyészség jelentését. Azt hittük, csak arról az időszakról kért beszámolót, amikor az üggyel a katonai főügyészség foglalkozott, de most megtudtam, hogy teljes és átfogó jelentést kért. Valószínűleg ennek tudható be a hosszabb határidő, így valamikor a hónap közepén kell a válasznak megérkeznie" – mondta Mărieș.
A forradalmárszervezet vezetője szerint a miniszternek hatalmában áll jelentős intézkedéseket tenni az ügyben, és legtöbb egy hónap múlva „nagy meglepetésekre" lehet számítani.
A találkozó apropója az volt, hogy a legfelsőbb bíróság kedden kezdte tárgyalni az első beadványokat, amelyeket a forradalom áldozatainak hozzátartozói nyújtottak be a katonai ügyészség határozata ellen, a forradalom dossziéjának újranyitását követelve. Az ügyben közel kétszáz panaszt nyújtottak be.
Mărieș sérelmezte, hogy a legfőbb ügyészség egy olyan ügyészt, Claudiu Culeát delegálta az ügyészség álláspontjának képviseletére, aki részt vett a vádemelés elutasításáról szóló döntés meghozatalában, 1989-nem pedig katonatisztként, fegyveresen vett részt a temesvári események elfojtásában. Mărieș egyben egyértelmű állásfoglalást kért a témában Klaus Johannis államfőtől is, és közölte, hamarosan vele is találkozót kezdeményeznek.
A katonai ügyészség októberben azzal az indokkal zárta le a nyomozást, hogy egyebek mellett a feltételezett bűncselekmények egy része elévült, másik része meg sem történt. A legfőbb ügyészség által kiadott közlemény szerint eredetileg több mint 4500 büntetőjogi per indult a forradalomkor történt eseményekkel kapcsolatban. Végül a katonai ügyészségek 112 aktában összesen 275 személy ellen emeltek vádat.
Az ügyészek úgy értékelték, hogy 1989. december 16. és 22. között – amíg Ceaușescu hatalmon volt – a karhatalmi erők keményen megtorolták a Ceaușescu-ellenes felkelést, majd a volt kommunista vezető elmenekülése után hatalmi űr és káosz keletkezett. Így a katonaságot irányítók – magyarázzák az ügyészek – sokszor nem tudtak egymás parancsairól, ezért előfordult, hogy különböző katonai alakulatok egymásra nyitottak tüzet azt feltételezve, hogy a túlsó oldalon ellenforradalmi erők állnak, amelyek Ceaușescunak a hatalomba való visszatérését akarják.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)2016. január 7.
Ma tízszer többen vannak
Barót az első népszámlálás idején
Barótnak (a hozzá tartozó falvak nélkül) 5264 lakosa volt a 2011-es népszámlálás adatai szerint. Ám vajon hányan éltek a településen bő 200 évvel ezelőtt, 1780 és 1784 között, az első magyarországi és erdélyi népszámlálás idején?
Ugyancsak a 18. század végén készült el, Magyarország első katonai felmérése eredményeként, az első térkép is Barótról, melyet, ha alaposabban szemügyre veszünk (digitális változata megtalálható az interneten), láthatjuk, hogy az akkori házak többsége a mai Kossuth utca mentén sorakozott, de megvoltak már a Fő utcáról a Barót-patak irányába vezető kis utcák is, és a mai Víz utcában is zajlott az élet. Az első népszámlálás adatai alapján Baróton 96 házban 104 család lakott, a tényleges népesség pedig 550 főt tett ki, ebből 290 férfi.
A férfiakról egyéb adatokat is találunk: 179 közülük nőtlen volt, 71-en az 1–12 éves, 25-en a 13–17 éves korosztályhoz tartoztak, vagyis a „sarjadék”-hoz, ahogy akkor nevezték őket. Hatvanegy férfi volt zsellér, 59 paraszt, 51 pedig polgár és paraszt örököse – jegyezték fel a korabeli népszámláló biztosok. Három nemest és egy papot is jegyeztek a településen.
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 7.
Sértette valakik szemét
Száműzték Barcsay fejedelem emlékoszlopát
A nyugati országrész magyar napilapja, a Nyugati Jelen szomorú eseményről számolt be: december 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét.
A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselője, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő egy kukoricásban.
Másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki azonnali lebontását követelte. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránitlap. Az éhségsztrájkoló pedig beperelte az önkormányzatot: légből kapott vádjaival első fokon pert veszített, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából.
Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot, és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én 20 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 7.
Rémület és könyörület
A menekültügyre sem a szamaritánus-karitatív, sem a rendőrállami válaszok nem érnek önmagukban semmit. Vajon nem saját magunkkal van tisztázni valónk?
Talán n második elemista lehettem, amikor egy langyos tavaszi napon az iskolából hazafelé menet a városi park felé kanyarodtam. A volt tulajdonos neve után Józsiás-kertként emlegetett kézdivásárhelyi parkban ilyenkor már mindenféle apró élőlényt lehetett látni, főleg madarakat. Nem volt ez nagy kitérő, néhány perc csupán, nem késhettem le otthon az ebédet. Ballagtam a barna vinilin iskolatáskával a hátamon, és a Józsiás-kerthez vezető kicsi utcácskában megállított egy borostás, betegesen sápadt férfi, falusias mellényben, városias nadrágban és cipőben. Fáradtnak, elnyűttnek tűnt, beszéd közben odahajolt hozzám, valami ilyesmit mondott: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt, hogy hazamenjek?” Említette a falu nevét is, Bereck, esetleg Gelence vagy Ozsdola, már nem emlékszem. Szörnyen megsajnáltam a láthatóan segítségre szoruló öregembert, bár meglehet, csak egy nyolcéves kisfiú szemében tűnt öregnek, annyi idősen másképpen látjuk a felnőttek életkorát. De nem is a sajnálat, hanem a hirtelen rám szakadt felelősségérzet nem engedte, hogy visszautasítsam. Ha valaki hozzám fordul, annak segítenem kell, így tudtam. Három lej viszont nagy pénz volt nekem, ha elherdálom, még otthon is számon kérhetik tőlem. Haboztam egy pillanatig, a férfi várakozva nézett rám. Mindig volt valamennyi megspórolt pénzem zsemlére, kiflire, cukorkára, most is ott lapult szépen összehajtva éppen egy lila vagy inkább kakaószínű papír háromlejes a zsebemben. A románoknál valahogy megmaradt ez a régies pénzrendszer, hogy voltak háromlejesek meg hárombanisok és tizenötbanisok is, amelyeknek szorzatából nem jött ki a tízes vagy a százas. Három lej sokat ért akkor, huszonöt baniért, vagyis egy negyed lejért már lehetett venni egy zsemlét vagy kiflit, ötven baniért pedig egy kis zacskó savanyúcukrot. Előhúztam mégis, és odaadtam a háromlejest. Valami köszönetet motyogott a férfi, én pedig gyorsan továbbmentem. Lelkiismeret-furdalás is volt bennem a pénz miatt, de alapjában véve mégis inkább nagy-nagy meghatottság, hogy segítettem egy beteg emberen. Nem voltunk gazdagok, még tehetősek sem, de tudtam, anyám mindig ad nekem annyit, amennyi kell, és sok nem is kellett.
Melegedett az idő, lépegetett eléfelé az iskolai tanév is, jócselekedetem után két-három héttel ismét a Józsiás-kert felé kanyarodtam, és láss csodát, megint szembejött velem, borostásan, sápadtan az én emberem. Látszott, nem ismer meg, elkezdte a mondókáját: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt…” Rettenetes szégyenérzet fogott el, mint amikor például akaratlanul rányitunk egy szükségét végző felnőttre. „Nincsen”, mondtam elfúló hangon, sarkon fordultam, elszaladtam, és aztán sokáig nem mentem többé a parkba meglesni a gyíkokat vagy mátyásmadarakat. Becsaptak. Hagytam magam becsapni. Reszkettem minden porcikámban, szédültem szinte, és mindenek előtt, ismétlem, szégyelltem magam. Hogy naiv voltam. Bár akkor még ezt a szót valószínűleg nem is ismertem. Nem fogadtam meg, hogy soha többé senkinek nem segítek, sőt, kolduló öregasszonynak vagy rongyos cigánygyereknek, általában sietve, szinte félrenézve, de mindig adok valamennyit, mintha erőnek erejével bizonyítani akarnám, hogy akkor, kisfiúként nem sikerült kiölni belőlem a részvétet. Lehet, kompenzálás ez is, mint annyi minden az életünkben.
Miről jutott eszembe mindez? Nem nehéz kitalálni: a menekültekről. Vagy ahogy ma Magyarországon már-már illik mondani: a migránsokról. Végül is szinte mindegy, hogy egy jelenséget milyen kifejezéssel illetünk, ha ugyanazt értjük rajta, most viszont, attól tartok, nem erről van szó. Nehéz azt mondani, hogy menekült, és utána gyűlölni. Viszont a hangzásában is brutális idegen szó, a migráns kiválóan alkalmas a gyűlöletre. Amikor a menekültek vagy migránsok „migrációja” ezelőtt egy jó félévvel rázúdult Európára, első reakcióm nyilvánvalóan a sajnálat volt, aztán a felháborodás, hogy a rászorulók tíz- vagy százezreitől egyszerűen el akarunk fordulni, ne lássuk, ne halljuk őket, fulladjanak a tengerbe. Megírtam még versben is a dühömet. Persze ment minden a maga útján, egyesek segítettek, mások féltek, megint mások kerítést építettek. Szinte mellékes, a tájékozatlan vagy netán félrevezetett közvélemény hogyan értelmezte ezt a helyzetet, ahhoz képest, hogy a különböző európai államok vezetői bebizonyították, fogalmuk sincsen, kultúrájára és civilizációjára rátarti földrészünknek miként kell eljárnia egy ilyen válsághelyzetben, és mi módon kellene kialakítani egy európai konszenzust.
Aztán jött Párizs. A terror, a rémület, a harag. Én meg egy hosszú-hosszú pillanatig ismét ugyanazt éreztem, mint egykor Kézdivásárhelyen. Hogy becsaptak. Hogy naiv voltam. Hiszen igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy nem menekültek ezek, hanem betolakodók, ráadásul állítólag a mészárlás elkövetői között a már Európában születettek mellett olyan is volt, aki ezzel az idei emberáradattal érkezett Szíriából. Sajnáltam a tengeren át lélekvesztőn érkezőket, a gyermekeket, a reményvesztett, majd újból reménykedő asszonyokat és férfiakat, odaadtam volna nekik megint a három lejemet másodikos elemistaként, és hát újra átvertek. Menjenek a szemük világába! Azt hiszem, ilyesmit gondoltam, ilyesmit gondoltunk mindannyian. És hogy soha többé nem adunk alamizsnát senkinek, hiszen az is csak arra jó, hogy meglessék, hol tartjuk a pénztárcánkat. Ki tudja, az a hajdani kéregető férfi is egy migráns lehetett, esetleg egy román, bár mi tagadás, magyarul beszélt.
Markó Béla. Transindex.ro