udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 6631-6660 | 6661-6690 | 6691-6720 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. szeptember 29.
Szándékos félrefordítás
Az „élet iskolájának” szerves része az iskolai élet is, amely – az oktatáson túl – számtalan mAradandó, nehezen kitörölhető emléket, élményt vagy sérelmet szerez-okoz a nebulóknak.
Az iskolapadban nevelkedő diákok gondolkodásmódja, környezethez való viszonyulása, személyisége és érzelmi világa rendkívül képlékeny, és ezzel sajnos vissza is lehet élni. Nem véletlen, hogy a román állam kisebbségekkel szembeni bánásmódja már a közoktatás legalsó szintjein megjelenik – hogy minél korábban tudatosuljon, ki az úr.
Az erdélyi magyarság folyamatos harcot vív iskoláiért – máshol tartunk, mint 25 évvel ezelőtt, ám a Maros megyei állapotok még mindig azt a nyíltan elnyomó többségi politikát idézik, amely idővel Bukarest számára is felvállalhatatlanná vált a „vigyázó” nemzetközi szemek előtt. A legújabb diszkriminációnak ismét egy sajátos törvényértelmezés nyújtja az alapot. Egy rendelet ugyanis előírja, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott tanintézetbe járó kisebbségi diákok nyelvét, ám a megyei tanfelügyelőség szerint ez azt jelenti, hogy az igazgató nem lehet magyar, esetleg csak a helyettese.
A Maros megyei tanintézeteknek címzett, a törvény figyelmen kívül hagyását szorgalmazó felszólítás gond nélkül beleillik a kisebbségi oktatás elsorvasztását szolgáló intézkedések sorába. A magyar intézmények feltámasztását, önnálósulását, megerősödését, a kétnyelvűséget, az önazonosság megtartását minden „demokratikus” eszközzel megakadályozni kívánó hatalom ma is olyan embereket foglalkoztat a megyében, akik – munkaköri kötelességként – ott nyirbálják a magyar közösség jogait, ahol csak érik. Ez tény, számtalan intézkedés bizonyítja a többségi vezetők szándékosan rosszindulatú hozzáállását. Ez pedig egyértelműen rávilágít arra, hogy a magasabb diplomáciai szinteken békés együttélést, virágzó multikulturalizmust, a kisebbségi jogok Kánaánját hirdető nyilatkozatok aljas hazugságok.
Mert ha Bukarest valóban barátként, megkerülhetetlen, egyenrangú államalkotó tényezőként tekintene ránk, akkor ez már az óvodában, iskolában is megnyilvánulna – nemcsak a magyar, hanem a román anyanyelvű kicsik, diákok számára is. Hiszen legalább ezen a szinten el kellene kezdődnie az új generációk békéltető „átnevelésének”, amelyre jobb helyszínt nem is lehetne találni, mint Marosvásárhely és környéke. Ehhez képest éppen ez az a vidék, ahol még a Szertár feliratot is etnikai feszültséggerjesztésként „fordítják” románra.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár)2016. szeptember 29.
Kevésbé szennyező az Azomureş
Tizedére csökkent év eleje óta a Marosvásárhelyi Azomureş műtrágyagyár ammóniaszennyezése a Környezetvédelmi Ügynökség (APM) Maros megyei igazgatója szerint – idézi az MTI az Agerpres hírügynökséget.
Dănuţ Ştefănescu a prefektúra által szerdán szervezett tanácskozáson elmondta: a január elseje és augusztus 31. közötti időszakban csupán húsz esetben észlelték egy–egy félórás időszakra az ammóniaszennyezés megengedett határértékének túllépését, ez pedig jelentős fegyverténynek számít a 2015-ös évhez képest, amikor 160 hasonló esetet jegyeztek fel. Ştefănescu úgy véli: a javulás az elmúlt időszakban végrehajtott, a gyár a károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó fejlesztéseknek köszönhető.
Lucian Goga prefektus ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megyeszékhely Kolozsvár felőli bejáratánál működő üzemben a zajszennyezés visszaszorítása is prioritásnak számít. A kormánymegbízott arra utalt, hogy míg az elmúlt években az Azomureş főként a szinte folyamatos légszennyezése miatt került a figyelem középpontjába, az ipari kolosszus újabban fónikusan is árt Marosvásárhely és a környék lakóinak. Idén valósággal áradtak a panaszok a környezetvédőkhöz, akik méréseik során megállapították, hogy ezek túlnyomó része jogos, a gyár rendkívül zajszennyező.
A svájci Ameropa Holding AG érdekeltségébe tartozó nagyvállalat Románia 2007-es EU-s csatlakozásakor nyolcéves haladékot kapott arra, hogy az Unió által megszabott határértékek alá csökkentse a környezetszennyezést. A vállalat 2012-től kezdett környezetkímélő technológiákat alkalmazni, ezek bevezetésére 240 millió eurót fordított. A fejlesztések nyomán 2016 januárjában sikerült megszereznie a tíz évre érvényes integrált környezetvédelmi engedélyt.
Krónika (Kolozsvár)2016. szeptember 29.
Kiállítás megörökölt 900 évről
Kedd délután a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint a váradi Vár- és Várostörténeti Múzeum szervezésében az egyházmegye több mint 900 éves történetét bemutató állandó kiállítás nyílt.
Miguel Maury Buendia Bukaresti apostoli nunciusnak, illetve a romániai katolikus püspöki kar tagjainak jelenlétében nyitották meg kedd délután a Nagyváradi vár Fejedelmi Palotájának második emeletén azt az állandó kiállítást, mely fejezeteket mutat be a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye több mint kilenc évszázadot átölelő történetéből azzal a céllal, hogy a püspökséget alapító Szent László király (1083-1095) idejéből kiindulva az egyházmegye első, középkori felvirágzásán, a tatár és török hódoltság okozta pusztuláson át a püspökség második, újkori megerősödéséig szemléltesse az egyházmegye történetét és tárgyi örökségét.
A szép számú érdeklődőt dr. Dumitru Sim, a váradi Vár- és Várostörténeti Múzeum koordinátora üdvözölte. Exc. Böcskei László megyés püspök lelki és szellemi feltöltődést kívánva mindenkinek, azt emelte ki: napjainkban sokszor feltevődik az a kérdés, hogy hol van a mi helyünk a mai világban, a mai időkben, és szerinte ezzel a tárlattal is kifejezésre jut az, hogy nekünk itt van helyünk Váradon. Olyan múlttal rendelkezünk ugyanis, melyből erőt meríthetünk, és amire alapozva a jövőbe tekintve építkezhetünk. A főpásztor ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek tartják, hogy ezek a jelek meglegyenek, „nem azért, hogy mutogassuk magunkat”, hanem hogy tudjunk olyan helyekre találni, ahol erőt meríthetünk a tovább haladásunkhoz. Hangsúlyozta: a fiataloknak is köszöni, akik a folyóson látható, Kalkuttai Szent Teréz anyáról szóló kiállítást elhozták hozzánk Krakkóból, hogy azt ott tapasztaltak hatására a jóság és szeretet üzenetét közvetítsék.
Három részben
Lakatos-Balla Attila, a püspökség kulturális referense úgy fogalmazott: egy picit megijedtek, amikor először szembesültek a tárlat létrehozásának feladatával, amikor végigmentek a folyósokon, és megnézték a gyönyörű, de muzeális szempontból nehezen hasznosítható tereket. Aztán arra gondoltak: mégiscsak a Fejedelmi Palota egyik bástyájában vannak, ami egyike azon sok-sok bástyának, melyeket Erdély katolikus és protestáns fejedelmei nem csupán anyagi értékeknek a védelmére, hanem elsősorban a keresztény hitünknek, illetve a saját morális és spirituális értékeinek a védelmére építettek. Ez volt tehát a motiváló erő a kiállítás kitalálásakor, és három terem szolgálja ezt a célt a rendelkezésre álló közel 200 négyzetméteren, ami óriási felületnek tűnik- és természetesen az is-, de nagyon kicsi, ha abból szempontból közelítünk ehhez, hogy 900 év történelmét kell dióhéjban bemutatni. Ezért inkább három epizódot választottak tulajdonképpen ki a váradi püspökség gazdag múltjából, három olyan időszakot, amelyben országos, európai és nemzetközi szinten alkotott figyelemre méltót.
Az első értelemszerűen az egyházmegye alapítójának személyiségére, kultuszára, a Szent László által hátrahagyott szellemi és lelki örökségre fókuszál, illetve arra a nyomra, amit mindez Várad és a püspökség életében hagyott. A második terem középpontjában az egyházmegye második aranykora áll, Várad 1692-es felszabadítását követően a 19. század végéig. Ennek az időszakban nagyon értékes tárgyi hagyatéka is fennmAradt, melynek kiváló darabjait is tartalmazza a gyűjtemény. A harmadik helyiség pedig a Váradon az elmúlt évszázadokban működött 27 szerzetesrendnek állít emléket, abból kiindulva: fel sem mérjük talán, hogy ezek milyen milyen hihetetlen és értékes adalékokkal járultak hozzá a fejlődéshez, az oktatástól és neveléstől elkezdve egészen a város és az egyházmegye egészségügyi ellátásának vagy szociális rendszerének a megszervezéséig.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2016. szeptember 29.
Továbbviszi a dinasztia örökségét
Csíkszeredában avatják a Pap Emil készítette obeliszket
Lapunk hasábjain több alkalommal írtunk a kézdiszentkereszti Pap családról, amelynek jó pár felmenője kőfaragással foglalkozik. Most annak apropóján kerestük fel Pap Emilt, hogy Csíkszeredában négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak nemrég a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között.
– Elevenítsük fel, a család miként, mikor kezdett foglalkozni kőfaragással?
– Családunk több generációja kőfaragással foglalkozott, a gyökereink medgyesiek, dédnagyapám, Pap Károly és testvérei, Pap Viktor és Kálmán ott születtek. Először Szentlélekre kerültek, majd onnan települtek Kézdiszentkeresztre az 1870-es években, ők mind kőfaragók voltak. Dédnagyapám Szentlélekről nősült, Mészáros Teréziát vette feleségül, és átköltöztek Polyánba. Dédnagyapám már magával hozta a mesterséget, azt mondták, talán Olaszországban tanulta, sajnos, mi a családfával csak Medgyesig mentünk vissza, ott kellene még kutakodnunk. Azt viszont már tudjuk, hogy Pap Károly és testvére dolgozott a Kézdivásárhelyi Vigadónál (ez 1902–1903 között épült – szerk. megj.). Nagyapám, Pap Dezső 1911-ben született, és ő is folytatta a mesterséget. Azt mondják (nevet), Károlynak 21 gyereke született, nem mind éltek meg, 6-an vagy 7-en idejekorán meghaltak, ezt nem tudnám pontosan megmondani, a többiek felnőttek. Pap Dezsőnek kilenc gyereke született, nyolcan nőttek fel, többek között az én édesapám. Neki még négy fiútestvére volt, mindenki kőfaragással foglalkozott. De ez jellemző a felmenőkre is, mindenki a kőből élt: volt, aki helyben űzte a mesterséget, mások elkerültek ide-oda, de egytől egyig a kő megmunkálásával foglalkoztak. Apám generációjából egy fiú él, ő fiatal korában, 18-20 évesen Dévára került, és márványfaragással foglalkozott. Most már nyugdíjas, talán most már csak betűzéseket vállal.
– Mindezek után térjünk rá önre. Hány évesen fogott először kalapácsot a kezébe?
– Negyvenéves vagyok, de nem tudnám felidézni, mikor volt először kőfaragó eszköz a kezemben. Olyan ötödikes, hatodikos lehettem, amikor rám bíztak egy-két munkát, ezek apró és durva dolgok voltak, stokkolás vagy spiccelés. Hétéves voltam, amikor nagyapám elhunyt, így édesapám volt a mesterem. Tudni kell, hogy a kőfaragók nem élnek meg szép kort: a kőpor támadja a tüdőt, de a májnak sem használ.
– Milyen munkákat szokott végezni?
– Általában síremlékeket vagy kőkerítéseket készítünk. Szerencsére, amíg édesapám élt, elértem azt a szintet, hogy külön tudtam válni, szakmát adott a kezembe. Dolgoztunk ugyan együtt is, de egyedül is megállom a helyem.
– Hogyan került kapcsolatba a Csíkszeredaiakkal?
– Megkeresett Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség plébánosa, címzetes esperes úr a tervező mérnök úrral, hogy lenne egy első és második világháborús emlékmű, hozták a tervrajzot, megkérdezték, tudnám-e vállalni. Bevallom, először kicsit idegenkedtem: azt tudtam, hogy meg tudom csinálni, de az már kétséges volt, hogy a határidőt tudom-e tartani. Második alkalommal megbeszéltük a dolgokat, ők ragaszkodtak ehhez a sárgás kőhöz, ami Polyánban van. Azt nem tudom, honnan szereztek rólam tudomást, lehet, az internetről.
– Nagyméretű emlékműről van szó, miből állt a munkálat?
– Már az is beszédes, hogy több mint kétezer betűt véstünk fel, teljesen kézzel, nem használtunk gravírozót vagy más segédeszközt. Nagy kőtömböket kellett kivágni, vigyázva, hogy ne csonkolódjanak. Obeliszkről van szó, amelynek minden oldala döntött, pontos méretekkel, egy milliméter tévedés sem megengedett. A legnagyobb alkotóeleme 985 kilogramm volt; ez az alsó része, de összben körülbelül hét tonnányi megmunkált anyagról beszélhetünk, ebben nincsenek benne a lépcsők. Csak a betűk bevésése – ami László Attila és István segítségével történt – két hetet vett fel.
– Mi történik, ha elvétenek egy betűt?
– Most már vannak módszerek, amivel lehet a kivésett részt tömíteni és javítani, de én nem szeretem, az már nem minőség.
– Említette, hogy ragaszkodtak a polyáni kőhöz. Mi benne a különleges?
– Talán az, hogy időtálló. Ennek is vannak részei, amik porlanak, de általában jó minőségű kőről beszélhetünk. Ott van a polyáni hősök emlékműve, amit még a Laub-testvérek készítettek, és most is olyan, mintha új lenne. Vannak olyan részek, amiket mi golyós kőnek nevezünk, az sokkal keményebb, talán azt géppel lehet vágni, de kézzel lehetetlen megmunkálni, szinte olyan, mint a vas.
– Hogyan zajlik egy átlagos munkamenet?
– A kőfejtéssel kezdődik, ezt kézi erővel, ékek segítségével végezzük. Utána szintén hasítóékekkel nagyjából méretre darabolunk, utána itthon következik a megmunkálás. Egyelőre csak egy vizes síkvágó segíti a munkámat.
– Mit jelentett önnek a Csíkszeredai munka?
– Kihívásnak értékelem; amíg a folyamat zajlott, folyamatos stressz alatt voltam. Nagy darabokat kellett megmunkálni, és az összerakás is négy napot vett igénybe, be kellett szintezni az obeliszket.
Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Felirata: Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! Összesen 104 világháborús hős neve olvasható rajta, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze, az emlékművet Bogos Ernő Csíkszeredai építész tervezte.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 29.
„Nem minket érint…”
Markó Béla szerint nem helyes részt venni a referendumon
Budapesti könyvbemutatója alkalmából Markó Béla, az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke interjút adott a sziklaszilárdan baloldali elkötelezettségű Népszava napilapnak. Ebben kerek-perec kimondja, hogy nem ért egyet a magyar kormánynak a migránskérdésben kinyilvánított álláspontjával, s azzal sem, hogy az erdélyi magyarok egyáltalán részt vehetnek a kvótanépszavazáson. Részletek a válaszaiból.
Hogy RMDSZ-elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ-elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nemcsak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.”
… nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon. vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is, így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?”
Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.
---
Márpedig szavazzunk!
Az RMDSZ korábbi elnökével szemben merőben más álláspontot képvisel az RMDSZ Háromszéki elnöke, Tamás Sándor, aki azt mondja, tulajdonképpen az egész székelység véleményével van összhangban, amikor a népszavazáson való részvételre buzdít. „Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a Székelyföldi embereknek, természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése – nyilatkozta a maszol.ro-nak. – Valószínű, Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet… Nekünk, székelyeknek kötelességünk részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljünk a jogunkkal, szavazzunk.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. szeptember 29.
A népszavazás tétje: utódaink jövője
Nem megyek el szavazni – mondta nemrég egyik ismerősöm. Kategorikus kijelentése mögött nem tudom, mi húzódik: közömbösség vagy felelőtlenség? Vagy netán Erdélyben is hatott a balliberális agymosás? Nem tudom. Jogában áll nem elmenni. Sőt, ha belegondolok, a Romániában élőket nem igazán érdekli a migránsügy. Nem is csoda, hiszen ide senki sem kívánkozik. Innen többen inkább távozni akarnak. Még a tavaly idetévedt menekültek is arra kérték a hivatalos szerveket, sürgősen vigyék őket vissza Szerbiába. Bár az országban nagyszámú muzulmán közösség él – főleg Dobrudzsában, a fővárosban és az egyetemi központokban –, még senkit nem robbantottak fel. Ismerősöm gyerekeit sem erőszakolták meg, így részben érthető, hogy az október 2-i népszavazás egyeseket hidegen hagy.
A magyarországiakat mindez már közelebbről érintette, hiszen tavaly százezrek lepték el az országot, és hónapokon keresztül kellett tűrniük az illegális határátlépéseket, az utak mentén hagyott piszkot és mocskot, a tolvajlást a termőföldekről és a házak tájáról és természetesen a romló közbiztonságot. No meg azt, hogy az adófizetők pénzén szállítsák őket a határról a táborokba, a táborokból a határra. Arról a rengeteg élelmiszerről és egészségügyi segítségről nem is beszélve, amelyet a menekültek az országban való ideiglenes vagy huzamosabb tartózkodás alatt kaptak. A Brüsszel felé továbbított kérés ugyanis – amely szerint szükség lenne uniós forrásokra a táborokba érkezők ellátásához – Nyugaton süket fülekre talált. A tavaly szeptemberben megépített határzárat követően azonban a menekültek száma drasztikusan visszaesett, a kormány által foganatosított intézkedések és a törvénymódosítások visszaszorították a határsértőket. A terrorveszély pedig amúgy sem fenyegette kimondottan az országot. Talán ezért a magyarországiakat sem érinti most már testközelből a migránsprobléma, ergo a népszavazás.
Ám nem lehetünk ennyire szemellenzősek. Nem néhány száz vagy néhány ezer, de még nem is több millió menekült elszállásolásáról vagy megsegítéséről van szó. Nem a munkahelyek elvesztéséről vagy a közbiztonság pillanatnyi romlásáról, esetleg a (sokszor már nem létező) keresztény értékek feladásáról. Sokkal többről: gyermekeink, unokáink jövőjéről, Európa megmAradásáról (már akit ez érdekel). Még akkor is, ha a balliberálisok ezen csak mosolyognak, mert ők a saját eszméletlen doktrínájukon – amely a tönk szélére sodorta a kontinenst –, no meg a szavazóbázisuk növelésén kívül semmit sem látnak. Vagy nem akarnak látni.
Az SZDSZ már rég eltűnt a színpadról, az LMP sem növeli bázisát, a többi baloldali pártocska pedig egymással torzsalkodik, a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a zöldek kiestek, Ausztriában az elnökválasztást meg kell ismételni. Európa-szerte érezhető a tendencia: a balliberális pártok háttérbe szorulnak, és teret veszítenek az úgynevezett jobboldaliak is. Kérdés, hogy mennyire nevezhető az eddig tapasztaltak alapján például az Angela Merkel által vezetett CDU jobboldalinak, keresztyénnek és demokratikusnak? Inkább az új pártok erősödnek meg – mint a német AfD –, amelyekre a balliberális sajtó igyekszik náci, szélsőjobb vagy populista jelzőket aggatni, holott e csoportok csupán azt képviselik, amit a nép elvárt volna a hagyományos pártoktól.
A magyar népszavazást különben nemcsak a magyarellenességéről ismert magyarországi balliberális ellenzék próbálja ellehetetleníteni, a külföldiek is befolyásolni akarják. Mert érzik, hogy igenis súlya van október másodikának. A demokráciát szem előtt tartó – évtizedekkel ezelőtt a Kárpát-medencei magyarok által státuszszimbólumként tisztelt – Helsinki Bizottság is (!) arra szólított fel, hogy a résztvevők érvénytelen szavazatot adjanak le.
Tétje van tehát a népszavazásnak: nem kell hagyni, hogy Magyarország is a nyugat-európai államok sorsára jusson. Hogy nálunk is no-go zónák létesüljenek, hogy sötétedés után az utcák kiürüljenek, hogy mindenki a terrorcselekmények árnyékában, félelemben éljen. Ha már megkérdezik az emberek véleményét – Európában erre csupán a magyaroknak van lehetőségük –, akkor igenis el kell mondani, nem akarjuk azt, hogy más kultúrájú és más vallású emberek telepedjenek le a Kárpát-medenceében. Ráadásul a szavazásnak dominóhatása lehet: elképzelhető, hogy a többi kelet-európai országban is hasonló népszavazásra kerül majd sor, hogy a Brüsszel által ránk erőltetett kvótákat népakarattal utasítsuk vissza.
Fél évezreddel ezelőtt fegyverrel védtük meg Európát a török veszedelemtől. Most megtehetjük azt, hogy szavazatunkkal támogatjuk a magyar kormány harcát – utódaink jövője érdekében. Hátha lesz majd valaki, aki ötszáz év múlva megköszöni nekünk.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. szeptember 29.
Szavazás az önkény ellen
Akivel az elmúlt napokban szóba álltam abban a Kolozsvár melletti magyar faluban, ahol lakom, olyan magától értetődően állította, hogy szavazni fog a kvótanépszavazáson, mint két évvel ezelőtt a Budapesti országgyűlési választásokon. Mivel naponta bejárok Kolozsvárra, többen is megkértek, vigyem be levélszavazatukat a magyar konzulátusra. A helyi református lelkipásztornak végképp nem könnyű a dolga, hiszen nemcsak istentisztelet után, hanem az azt megelőző napokban is sorban álltak nála, hogy a szavazó adatait rögzítő űrlapot ő töltse ki, nehogy hiba csússzon bele, és érvénytelen legyen a szavazat.
Utcán vagy boltban az egyszerű falusi emberek lelkesedésével magyarázzák nekem, mennyire örülnének, ha minden rendben lenne, ha minél többen szavaznának, ha megmutathatnánk, hogy minket, erdélyieket is érdekel a dolog.
Az ember igazából itt, egy-egy életszagú magyar közösségben érzi és látja, hogy mindenféle híresztelés ellenére az emberekből nem veszett ki a közügyek iránti érzékenység, és legtöbben nemcsak megtiszteltetésnek veszik a visszaszerzett magyar állampolgárságot, hanem kötelességnek is. A kötelességtudat mögött pedig semmiféle gyűlölet nincs, mint ahogyan azt ma a Budapesti kormány ellenzékéből állítják.
Hogy ezeket az egyszerű embereket mennyire nem a gyűlölet motiválja, azt jól mutatja a bő egy évtizeddel ezelőtti távol-keleti szőkőár-tragédia áldozatainak megsegítésére és a lerombolt környezet újjáépítésére gyűjtött pénz, ami ebben a faluban is elég jelentős összeg volt. Az emberekben nem úgy tevődött fel a kérdés, hogy keresztényeknek, muszlimoknak, fehéreknek vagy színesbőrűeknek kell az adomány, hanem rászoruló embereknek adták a dugig megtelt perselyek tartalmát. És így volt ez mindenhol Erdélyben.
Az álhíresztelések ellenére most sem a gyűlöletről szól a népszavazás. Nem gyűlöletből nem akarja a lakosság többsége, hogy más kultúrájú idegen bevándorlók tömegei jöjjenek Magyarországra és Európába. Ha valakit nem hívok be a házamba, nem azt jelenti, hogy gyűlölöm. Ha szükséges, az emberek jelentős része képes jó ügyeket támogatni, de azt ne várja el tőlük sem baloldali, sem liberális, sem konzervatív politikus, hogy önmagát, életterét, vallását feladva az őshonos helyi lakos egy idő után maga is idegennek érezze magát hazájában, ahogyan az manapság egyre több franciával vagy némettel történik. Ezért kell tehát a népszavazás, ezért van szükség arra, hogy a magyarság maga döntse el, hogyan képzeli el gyerekei jövőjét. Az ugyanis régen rossz, ha erről politikusok az emberek megkérdezése nélkül önkényesen döntenek. Ahogyan jó ideje Brüsszel teszi.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. szeptember 29.
Élet(ek) a hamis Aranykor előtt
Marosvásárhely után Nagyváradon is bemutatta majdnem tényregényét Kovács Levente színházi rendező, egyetemi oktató. Az És akkor jött az aranykor című könyvet Molnár Judit közíró, tanár segítségével ismerhették meg az érdeklődők. Szűcs László írása.
Az Illyés Gyula könyvesboltban összegyűlt publikum láttán akár azt gondolhattuk volna, színházi tematikájú művel jelentkezett ismét a Marosvásárhelyi rendező, hiszen jópár váradi színművész is megjelent, s a szerző korábbi munkái alapján joggal gondolhattunk volna erre a tematikára. Ám Kovács Levente nem először mesél történeteket a huszadik század derekának korából, Időutazás című 2013-as könyve a hatvanas évekből mesél történeteket.
Érdekes adalékkal szolgált a könyv címére utalva bevezetőként Molnár Judit, aki úgy emlékszik, kezdetben a Ceauşescu korszakot a kibontakozó személyi kultusz jegyében nem Aranykornak, hanem a Fény éveinek próbálták nevezni, de végül a jobb hangzású Epoca de Aur mellett döntöttek a diktátor marketingesei. Csakhogy Kovács Levente kötetében – amint arra a címe is utal – igazából a Ceauşescu uralma előtti korszak, az aranykor előtti világ jelenik meg. Méghozzá egy olyan életérzés, ami Molnár Judit szavaival „jó volt, amikor rossz volt. Hiszen amikor az ember fiatal, mindegy, hogy milyen rendszer van körülötte”. Az elnyomó rezsim hatásaira utalva egy Goethe idézettel is élt: a cenzúra finomítja a stílust.
Kovács Levente arról beszélt, hogy az általa megidézett korszakban, a hatvanas évek elején senki sem úgy indult neki az életnek, hogy ez egy szörnyű kor, tehát nem érdemes semmit sem csinálni. Eszmék, téveszmék voltak, amikben az emberek egy ideig hittek, aztán fokozatosan szeletelődött le minden remény. A szerző arról is beszélt, hogy e majdnem tényregényben a leírtak 95 százaléka valóban megtörtént, ha nem is feltétlenül azokkal, akikre a szerepeket az író kiosztotta. Különböző mellékszálakat is kibont, felbukkan nagypolgári család és prostituált, utóbbi az egyetlen talán, aki saját nevén szerepel. Kovács Levente arról a csodavárásról is beszélt, ami ifjúkora környezetét jellemezte, a letűnt polgári világ utáni nosztalgia sokáig kísérte az életüket.
A könyvbemutatón közreműködő Firtos Edit és ifj. Kovács Levente színművészek több rövid részletet adtak elő a regényes vásárhelyi korrajzból. Hallhattunk arról a korabeli reményről, hogy Gheorghiu Dej halála után sokan azt remélték, hogy Maurer elvtárs követi az első titkári székben, s nem a Kolozsvári egyetemegyesítést brutálisan végrehajtó, kevésbé ismert Nicolae Ceauşescu. Egy másik felolvasott részlet az egyik főhős beszervezési kísérletét idézte fel, melyet jellemző módon egy korábban Erdős névre hallgató, később Codrea elvtárssá átalakult szekus irányított.
erdelyiriport.ro2016. szeptember 30.
Októberben indít a fiókintézet
Jövő hétfőtől alkalmazza a magyar külügyminisztérium, és valamikor október folyamán fogják kinevezni a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgyi fiókintézete vezetőjévé – tudtuk meg Szebeni Zsuzsától.
Mint arról a Háromszékben már beszámoltunk, Lakatos Mihály korábbi intézetvezető megbízatásának lejártával a Balassi Intézet vizsgát hirdetett, melyet Szebeni Zsuzsa nyert meg, kinevezésében azonban akadályt jelentett, hogy a Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész román állampolgársággal is rendelkezett, a hatályos magyar jogszabályok értelmében viszont ilyen tisztséget kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személyek foglalhatnak el. Következésképp Szebeni Zsuzsának le kellett mondania román állampolgárságáról, de az ügyintézés igencsak lassan haladt. Végül e hónap első felében kapta meg a román külügytől az állampolgársága visszavonásáról szóló határozatot, melyet „érdekes módon” épp azon a napon postáztak számára, amelyen a Háromszékben megjelent a fiókintézet vezetője kinevezésének késéséről szóló írásunk.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Figyelnek a csomakőrösi kis iskolára
Fogy a gyerek a csomakőrösi elemi iskolában és óvodában: idén 13 óvodás és 14 kisiskolás tanul a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum alegységeként működő tanodában. Összevont csoportokban, egy óvónővel és egy tanítónővel folyik az oktatás – tájékoztatott Becsek Éva igazgató.
Nincsenek adataik a csomakőrösi iskolások és óvodások fogyásának okairól, lehet, hogy a lakosság számának csökkenése áll a háttérben, de az is megtörténhet, hogy a szülők inkább Kovásznán iskoláztatják gyerekeiket – vélekedett Gyerő József kovásznai polgármester. Ennek ellenére a városháza szem előtt tartja a kis iskolát, saját költségen végeznek kisebb javításokat. A napokban az iskola elejét rendezték, betonlapokból járdát raktak a kapu előtti sánc fölé, a bejárati hidat is rendbe tették – számolt be a városvezető.
Az iskolát csatlakoztatják a most készülő ivóvízhálózatra is. A líceum építészet szakos tanulói gyakorlati órán a vízórának helyet adó szerelőakna megépítésén dolgoztak Ferencz Botond mester vezetésével. Az épületben létezik vízhálózat, amit eddig kútból tápláltak. Most a rendszert a falusi vezetékre kapcsolják, ezzel javulhat a víz minősége is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Megáldották Márton Áron püspök kőszarkofágját
A Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában tegnap megáldották és bemutatták a nyilvánosságnak Márton Áron kőszarkofágját a 36 évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök újratemetési szertartása keretében. A Szent Mihály-székesegyházban a szertartással együtt tartott búcsús szentmisét Miguel Maury Buendía Bukaresti apostoli nuncius celebrálta.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály-napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának”.
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós magyar vallásügyi államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene az az adat, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan tanításaira. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak. „Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?” – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kőkoporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát. Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Megjelölik Bányai János szülőházát
Az október 28–30. között Kovásznán esedékes XVIII. Székelyföldi geológus konferencia során márványtáblával jelölik meg Kézdivásárhelyen a Kanta utca 13. szám alatti házat, Székelyföld legnagyobb geológusának, Bányai Jánosnak (1886–1971) a szülőházát születésének 130., halálának 45. évfordulóján. Az emléktábla elhelyezésének kezdeményezője Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa és Jánosi Csaba geológus, a Csíkszeredai Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Ötvenéves a Gyökerek
A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulói, véndiákjai mindig képesek voltak időtálló ötletekkel, meglepetésekkel szolgálni. Az iskola szelleme „behálózta” a nebulókat, hatni tudott a padokban ülő diákokra, akik így hozzájárultak, hozzájárulnak ma is iskolájuk, városuk hírnevének öregbítéséhez. Találkozóra készülődve, az ötvenedikre, mi, véndiákok egyre gyakrabban beszélünk egymással, idézzük fel emlékeinket.
A nyár végén magyartanárunk, Albert Ernő A Gyökerek iskolai folyóirat néprajzrovata címmel tanulmányt készített a Kriza János Néprajzi Társaság október 21-én tartandó, Tudománytörténeti hagyományok és örökség a Kolozsvári (romániai magyar) néprajzkutatásban tematikájú értekezletére. Megkeresett – egyik alapítója voltam a Gyökereknek –, így ugrott be, hát persze: 2016 októberében 50. születésnapját ünnepeli a Gyökerek, a Székely Mikó Kollégium iskolai folyóirata. Hogyan is indultunk?
Albert Ernő kéziratából idézek: „1966. október 1-jén az ifjúsági szervezetek országos konferenciát tartottak. Azon az összejövetelen hangzott el, hogy fel kellene eleveníteni a diákújságok hagyományát. Végre a sok unalmas gyűlés helyett olyan javaslat hangzott el, amely mozgósítani tudta a diákokat. Magam arra gondoltam, hogy elkészítem az első szám tervét, megbeszélem a tanulókkal, elindítjuk a folyóiratot. DIÁKOK lett volna a címe. Előzőleg azonban megkerestem a Brassóban működő nyomdánál dolgozó ismerősünket azért, hogy tájékozódjunk a nyomdai költségekről. Olyan összeget közölt, amelyet akkor nem tudtunk volna előteremteni. Arra gondoltunk, esetleg majd később a szülők segítségével összegyűjtjük a szükséges összeget… A diákok megelőztek – bátrabbak, határozottabbak voltak… Néhány hét elteltével, órám után Kerekes Mária és Szabó Éva XI. osztályos tanuló azzal kísért el, hogy diákfolyóiratot szeretnének megjelentetni – bizonyára a forrás közös volt. Elmondtam, hogy Brassóban költségeiről érdeklődtem, egyelőre el kell halasztanunk a folyóirat megjelentetését. Egy hét elteltével, most már óránk kezdésekor közölték tanulóim, hogy ha nem lehet nyomtatni, kézírással el is készítették a folyóirat első számát. Neve: Gyökerek. Látszott az egész osztály hangulatán, hogy megvalósítását magukénak érzik, ezért elő sem hozakodtam az általam kigondolt címmel. Az első szám megszületett, valamely érdekes és értékes folyamat elindult. Az első szám szerkesztői: Herbszt István, Kerekes Mária, Szabó Éva. A 34 oldalt olvasható betűkkel, egységesen Keresztes Irén írta. Mind a négyen a XI. A osztály tanulói voltak.” Az első – sajnos, az időközben elhunyt Keresztes Irénke gyöngybetűivel írt – számban a szerkesztők megfogalmazták akaratukat: „A folyóirat célja megszerettetni az irodalmat tanulótársainkkal, és eddigi irodalmi ismereteink minél jobb elmélyítése”. A szám tartalma tükrözi ezt a célt: a Janus Pannoniusról, Gaál Gáborról, Szilágyi Andrásról, Radnóti Miklósról írt tanulmányokat Bartalis János versei, világirodalmi szemle – külföldi írók, költők művei – egészítik ki, de nem hiányzik sem az anekdota, sem a sziporka belőle.
1967. január 21-én megjelent a második szám, a szerkesztésbe immár beszállt az igazgatóság is: géppel írott kiadvány; majd február 2-ától, a 3. szám megjelenésétől Bíró Iván Géza rajztanár által készített címlappal jelentünk meg, ez meghatározta a folyóirat arculatát, annak „kimúlásáig”. A tanulók által gyűjtött népköltészeti anyagok is megjelentek már.
A folyóirat tartalma is változott, vaskosabb, érettebb lett, a harmadik számtól Gyökerek/Rădăcini címmel, két nyelven jelenik meg. Az irodalmi kör munkássága, népköltészeti anyagok (Nika Tibor, Molnár Károly, Árvay Katalin, Bedő Ildikó és sok más diák gyűjtései) mellett pályázatot hirdetnek meg „eredeti irodalmi alkotások írására”. Új írások címszó alatt első szárnypróbálgatással jelentkeznek is „a költők”. Sokukból az is lett, Kapui Ágota (1970 és 1974 között szerkesztő), Veress Gerzson, Benedek Éva, Vrabie Florica, akik már az elemi iskola padjaiból kérezkedtek be a folyóiratba. De a szerkesztők figyelme kiterjedt a romániai magyar irodalomra is, jeles alakjaihoz fordulnak levélben: Szabó Gyulához, Faragó Józsefhez, Méliusz Józsefhez, Beke Györgyhöz, Horváth Istvánhoz. Nagy Istvánt Késmárki Erzsébet kereste meg. Fordítással is próbálkozik Ütő Judit, Mattis Waldemar, Persinariu Maria, Lepedus Csaba, Târlungeanu Lidia, Sipos Attila, Tóth Attila, Pászka Imre. Mitroi tanár (alias Miron Rusu Barian) a szárnypróbálgató költők írását fordítja magyar nyelvről románra. Elindul Szabó Éva szerkesztésében egy állandó rovat, a Színházi őrjárat. Frissen megjelent könyvek bemutatása, pályaválasztási tanácsadás, sőt, már érettségizett diákok, Ferenczi Imre, Sikes Márta, Bende József is visszatérnek a laphoz, segítenek a szerkesztésében. Közben a folyóirat hírneve eljut Kézdivásárhelyre, és még messzebb. A Kolozsvári Brassai Sámuel-iskolából Kardos Adrienn és Gyulai Gyöngyi keresi meg szerkesztőségünket. Életre szóló barátság kezdete ez, Kardos Adrienn és jómagam az egyetemen is egymás mellé kerültünk. Gazdagodik a folyóirat, visszatérnek a volt diákok: Bogdán László, Czegő Zoltán írásai mellett a véndiák képzőművészek alkotásairól készült fotók jelennek meg.
Tanáraink is beszállnak: Becsei Pál a 9. számban kitűnően dokumentált tanulmányában írja le a Székely Mikó Kollégium történetét, de a nebulók fejét tágítandó szót kér Sombori Sándor, dr. Székely Zoltán. Valami elindult a kollégiumban. Valami, ami megmozgatott mindenkit.
Az iskola 110 éves évfordulója alkalmával Albert Ernő ezeket mondta: „…jó földbe fogóztak a Gyökerek. Gondos kertészek ápolták… köszöntjük az 1967-ben végzett XI. A osztályos tanulókat is, akik lelkes munkával elindították folyóiratukat, amely azóta nem kevés dicsőséget szerzett iskolánknak”. A folyóirat mellett évkönyvet is kiadott az igazgatóság, de sajnos, az iskola 125 éves évfordulójára, 1984-ben elkészült évkönyv már nem került nyomdába, kéziratban várja feltámadását a Csikósné Péter Julika – aki napokig eltűrt maga mellett, aki elkészítette a folyóirat bibliográfiáját – által gondozott dokumentációs könyvtárban.
Valami elindult és valami elmúlt. De merem remélni, hogy azokban a tantermekben, amelyekben annak idején mi ültünk, izgultunk, nevettünk, alkottunk, most is vannak olyan tanulók, akik alkotni szeretnének, akik útra indítanának valami hasonlót, annak modernebb változatát, de örök életűt.
Kerekes Mária
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Állománybővítés a román határrendőrségnél
Jelentős állománybővítést jelentett be a román határrendőrség: a belügyminisztérium határőrizetre szakosodott főfelügyelősége több mint 750 állást hirdetett meg – közölte szerdai számában az Adevarul című Bukaresti lap.
Több mint hatszáz posztra a határrendőrség operatív egységeinél várnak jelentkezőket október negyedikéig: a munkaköri leírás szerint feladatuk az államhatár felügyelete, az illegális bevándorlás megfékezése és a határon átnyúló bűnözés elleni küzdelem lesz. A többi 150 állást a háttérintézményeknél és a tisztikarnál hirdették meg.
A többi belügyi struktúrától (például a rendőrségtől, csendőrségtől, katasztrófavédelemtől, bevándorlási hivataltól, útlevél- igazgatóságtól) függetlenül működő határrendőrségnek öt regionális felügyelősége van, amelyek Románia egy-egy szomszédjával közös határszakasz védelméért felelnek. A határrendőrség alárendeltségében működik a parti őrség is. Románia 3150 kilométer hosszúságú államhatárából valamivel több mint 1000 kilométer szárazföldi és több mint kétezer kilométer vízi (ebből csaknem 200 kilométer tengeri) határ.
A most toborzott határrendőrök közül a legtöbbet (173-at) a migrációs nyomásnak leginkább kitett szerb határra vezénylik, de több mint száz-száz határrendőrrel erősítik a román-ukrán, illetve a román-magyar határszakasz őrizetét is. A román-bolgár határszakasz védelmére 97 új határrendőrt alkalmaznak. A román határrendőrség augusztus óta szinte naponta ad hírt tíz-húsz tagú, ázsiai és afrikai származású határsértő csoportok elfogásáról, legtöbbször a szerb, újabban pedig a bolgár határszakaszon is.
Románia augusztus közepén bejelentette, hogy megerősítette délnyugati határainak védelmét, a határrendészet mellett a csendőrség és a rendőrség egységei is bekapcsolódtak a határvédelembe, és munkájukat éjjel-nappal felderítő helikopter segíti. Szeptember elején a határrendőrség Nagyváradi regionális parancsnoksága is azt közölte, hogy csendőrök segítik munkájukat a román-magyar határszakaszon, a hét elején pedig a határrendőrség máramarosszigeti regionális felügyelősége is bejelentette: az ukrajnai határszakasz védelmét is helikopteres megfigyeléssel és csendőr-járőrökkel erősítették meg.
Népújság (Marosvásárhely)2016. szeptember 30.
A Kölcsey Egyesület különleges kiállítása
A magyarság ismét felmutatta értékeit
„Alig három hónapja 14 Aradi magyar képzőművészt vonultatott fel a legutóbbi tárlatunk, a mostani, különleges 8. kiállítást az akkori alkotók egyike, Steinhübel Zoltán munkásságának szántuk” – mondta a szerda délutáni, a megyei múzem Klió Termében az Aradi Magyar Napok keretében rendezett tárlat megnyitóján Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ megyei szervezete művelődési szakbizottságának elnöke, a kiállítás kurátora. Aki azt is megemlítette: a (kétségkívül nagy sikerű – szerk. megj.) rendezvénysorozat folytatódik, már megvannak a jövő évi elképzelések is erre vonatkozóan.
Bognár Levente, Arad (balesete után) még mindig lábadozó alpolgármestere arról szólt: ez a rendezvény ismét felmutatott értékeinkből, amikor a kortárs Aradi művészet egyik jelesének tárlatát rendezte meg, akit – számos hazai és külföldi, csoportos és egyéni kiállítás résztvevőjét – a város Kiválósági díjra javasolt, s azt át is vehette.
Puskel Péter újságíró, helytörténész, közíró a kiállítást méltatva hangsúlyozta: rendkívüli tárlatról van szó, hiszen egy igen sokoldalú, rengeteg arcát felmutató művész jelentkezik kerámiáival, porcelán munkáival, papírból (!) készült alkotásaival. Egykori egyetemi esztétikatanárát idézte (Aradon is nagyon sokan ismerték valamikor, kiválóan értett a művészetekhez), aki szerint nincs fölöslegesebb dolog egy kiállításon bemutatott alkotásokat megítélni – a nézőre kell bízni, hogy hat-e rájuk, és hogyan a tárlat anyaga. A méltató azonban, e teóriának némileg ellentmondva mégis támpontokat adott a művek megítéléséhez – többek között azt is mondta: a művész egyik alkotását nagyon szívesen látná villájának kertjében. (Ezen számos barátja, de maga is mosolygott, mert honnan lenne, lehetne neki valaha is villája.) De azért az mond valamit, hogy a közönség köréből többször hallottam, a teremben végigsétálva: „ezt nagyon szívesen látnám a lakásomban”. Magam is így vagyok vele. De hát jól mondta Puskel Péter: a mai kor nem igazán kedvez a művészeteknek, olyan értelemben, hogy nincs rá, vagy kicsi a fizetőképes közönség – s ez Steinhübel Zoltán esetében különösen igaz: munkái jelentős részének előállítása, kivitelezése (kerámia, porcelán) igencsak költségigényes, és akkor a művészi értéket még nem is vettük figyelembe. Ha a művésznek nem volna „rendes, polgári” foglalkozása – tanárember –, alkotásaiból aligha tudna megélni. De ez, mondjuk, más lapra tartozó kérdés: a lényeg az, hogy egy értékes művész tegnapelőtt egy igen szép tárlattal állt az Aradi közönség elé. Feltétlenül nézzék meg!
***
Ha széles vásárlóközönség nincs is a ma képzőművészeti alkotásokra, szponzor, támogató szerencsére akad egy-egy ilyen kiállítás megrendezésére: esetünkben Arad megye Kulturális Központjáról, Borbélyné Trattner Melindáról, Fekete Károlyról, Vasile Andrei-Tiberiuról, az Arad Megyei RMDSZ-ről beszélhetünk. Meg az olyan közreműködőkről, munkatársakról (Berecz Gábor, Márkus János, Jankó András), akik nélkül nehezen elképzelhető egy ilyen kiállítás felszerelése, berendezése. És higgyék el, nem párperces munkáról van szó...
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2016. szeptember 30.
Célegyenesben az Aradi ereklyék Gyulán történő bemutatása
Bognár Levente Aradi alpolgármester szeptember 26-án Gyulán átadta Görgényi Ernő polgármesternek az Aradi Ereklyemúzeum relikviáiról szóló kétkötetes katalógust. A gyulatelevizio.hu portál szerint a katalógust a gyulai polgármester átadja a Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak, így azokat minden érdeklődő megtekintheti a városi közgyűjteményben.
Az ajándékozás apropóját az adta, hogy idén október 7-én nyílik meg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontjában az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseihez, vértanúihoz, eseményeihez kapcsolódó tematikus kiállítás. A március 19-ig megtekinthető tárlat kiállítási anyagait az Arad megyei Múzeum bocsátja a szomszédos város, azaz az Almásy-kastély rendelkezésére.
Mint köztudott, Aradon még tavaly októberben nyílt (több mint negyven év után!) állandó kiállítás a megyei múzeumban az 1848–1849-es Ereklyemúzeum anyagából.
Sólya Emília
Gyűjteményi Katalógus (Aradi Ereklyemúzeum), Szeged, 2012.
/szerk. Kedves Gyula; készült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Complexul Muzeal Arad együttműködésében/
Nyugati Jelen (Arad)2016. szeptember 30.
Újratemették Márton Áront a Gyulafehérvári székesegyházban
Hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből
A Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában csütörtökön megáldották, és bemutatták a nyilvánosságnak Márton Áron kőszarkofágját a 36 évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök újratemetési szertartása keretében.
A Szent Mihály székesegyházban a szertartással együtt tartott búcsús szentmisét Miguel Maury Buendía Bukaresti apostoli nuncius celebrálta. Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát.
Szabadság (Kolozsvár)2016. szeptember 30.
Keresztény értelmiségi nők vallomásai
Bemutatták Bodó Márta Nőszirom című kötetét
Izgalmas és megtisztelő volt Bodó Márta számára a vállalt feladat, minden alkalommal úgy érezte, beszélgetőpartnerei „nagyon mélyre engedik”.
Az interjúalanyok jelentős részét már korábban is jól ismerte, a pörgős, zajos hétköznapokban viszont ritkán jutott idő arra, hogy bensőségesebb kapcsolatba kerüljenek. Transzcendens egyórákként tartja számon ezeket az alkalmakat, valósággal lebegett a beszélgetések után, lelkileg egyértelműen gazdagabbnak érezte magát. A szerző, a Vasárnap hetilap és a Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztője erről szerdán délután, Nőszirom című kötetének bemutatóján beszélt a Györkös Mányi Albert Emlékházban, Egyed Emese költő, irodalomtörténész pedig arról gondoskodott, hogy a tíz interjú hangulatához hasonlóan az est is minél meghittebben teljen. Ennek érdekében szólította meg a jelen lévő Ferenczi Enikő lelkészt, mentálhigiénés szakembert és Buzogány Emese kórházlelkészt, hogy oda-vissza is kérdezgessék egymást Bodó Mártával, a zenei pillanatokról pedig Starmüller Éva és Geréd István gondoskodott.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)2016. szeptember 30.
Vasárnaptól KaravanAct Kolozsváron
Amint arról már olvashattak, második alkalommal szervezi meg a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztiválját a Shoshin Színházi Egyesület. Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda után október 2-a és 4-e között Kolozsváron is láthatók a fesztivál lengyelországi, magyarországi és hazai produkciói, a rendezvény két előadása pedig Kidén is vendégszerepel.
Igazi kuriózumot, gólyalábas képzést is nyújt a 10-12 éves korosztály számára a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál idei kiadása. Október 2-a és 4-e között Kolozsváron kóstolhatnak bele az érdeklődők a műfaj rejtelmeibe. A workshopokat Tymon Siejkowski, a lengyelországi Art Junction alapítvány tagja tartja, a szervezők magyar nyelvű fordítást biztosítanak a résztvevők számára, akik 50 cm-es gólyalábakon fogják kipróbálni magukat.
Az érdeklődők a [email protected] címre küldjék el jelentkezésüket, vagy telefonon a 0757-685-094 számon jelentkezhetnek. A foglalkozásokra a helyek száma korlátozott, a részvétel bejelentkezés sorrendjében történik, így érdemes időben regisztrálni.
A workshop, akárcsak a fesztivál előadásai, ingyenesek.
Bővebb információk: Facebook.com/shoshin.theatre és facebook.com/karavanact.
Október 2., vasárnap
– 17 óra, Kolozsvári Művészeti Múzeum (Bánffy-palota Tonitza terme, Főtér/Piaţa Unirii 30. szám): Pici Bonbon (Góbi Rita);
– 17 óra, kidei Sipos Dávid Gyülekezeti Otthon: Mindenke és a varázsdoboz (Shoshin);
– 19 óra, Kidei Alkotótér: Házikó a halottaknak (Shoshin) – előadás után közönségtalálkozó;
október 3., hétfő
– 17 óra, Kolozsvári ferences kolostor refektóriuma: Házikó a halottaknak (Shoshin) – előadás után közönségtalálkozó;
– 19 óra, Radu Stanca Stúdió (helyszín): TAZM Silence of Light (STUDY || ROSA);
október 4., kedd
– 17 óra, Brassai utca 5. szám: g.a.me (BBTE Színház és Televízió Kar) – előadás után közönségtalálkozó;
– 19 óra, Radu Stanca Stúdió: HEART Silence of Polygon (STUDY || ROSA) – előadás után közönségtalálkozó.
Szabadság (Kolozsvár)2016. szeptember 30.
Közösen megélt médiamúlt – a Szabadság 26 évéről
Három interjúval jelentkezett Ferencz Zsolt kollégánk a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által meghirdetett A közösen megélt médiamúlt című pályázatra. A Szabadság elmúlt huszonhat évét, és főleg a lapalapítás kezdeteit igyekezett megmutatni olyan kollégákkal beszélgetve, akik már a kezdetektől az újságnál dolgoztak.
Interjúalanya volt Dózsa Sándor egykori szerkesztőségi titkár, majd „tisztafej”, továbbá Tibori Szabó Zoltán, Újvári Ildikó és Székely Kriszta – személyes benyomásaikkal, emlékeikkel, történeteikkel tarkítva elevenedik meg a Szabadságnál átélt közös médiamúlt.
Az első díjat nyert pályamunkából a Dózsa Sándorral készült beszélgetést mai lapszámunkban kezdjük el közölni, majd a következő időszakban folytatásokban olvashatják lapunk hasábjain.
Szabadság (Kolozsvár)