udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. február 3.
Ünnepel pénteken a Puck Bábszínház
Hatvanhatodik születésnapját ünnepli február 5-én a Puck Bábszínház. Délelőtt 11 órától a Mimorózart című, Palocsay Kata rendezésében készült nonverbális előadásra várják az érdeklődőket, majd délután 5-től kerekasztal-beszélgetést tartanak Részletek a Puck Bábszínház történetéből címmel. A belépés ingyenes.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a magyar és a román társulatnak több mint 300 bemutatója volt 1950 óta, közülük több előadást mindkét nyelven játszották. Az évek során számos produkcióval szerepeltek sikeresen hazai és nemzetközi fesztiválokon; itthon legutóbb a nagyváradi Fux Feszten voltak jelen, ahol a Ha én lennék Mátyás király című előadás a pedagógusok díját nyerte el. Az intézmény meghatározó személyiségei közé tartozik Kovács Ildikó, Mona Chirilă, Aureliu Manea, Botár Edit, Virgil Svinţiu és Epaminonda Tiotiu. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 3.
Csárdáskirálynő Fülöp Tímeával
Fülöp Tímea, az intézmény fiatal tehetséges énekművésze játssza a címszerepet a február 4-i Csárdáskirálynőben a Kolozsvári Magyar Operában – tájékoztat közleményében az opera. Fülöp Tímea a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban már nagy sikerrel alakította Vereczky Szilviát Tasnádi Csaba rendezésében. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 3.
Kolozsvárra jön a Sztánai farsang!
Táncjáték a templomtorony javításáért
Hat évvel ezelőtt kezdték el a mintegy hetven lelket számláló Sztána templomának külső javítását. Mára már csak a templomtorony maradt hátra – no meg a belső javítás, de az már jóval nagyobb falat. A torony tatarozását támogatják mindazok, akik a háromnapos híres sztánai farsang (szervező: Sztána falu közössége és a Sztánai Műhely) kolozsvári záróelőadásán részt vesznek.
A Debreceni Népi Együttes Hercz Vilmos vezetésével Táncos Csuda Mózsi hiteles történetét mutatja be táncjátékban február 7-én, vasárnap 18 órától a kolozsvári Diákművelődési Házban. Az előadásra jegyek (15 lej) az opera pénztáránál válthatók, valamint előadás előtt a helyszínen. A táncjáték bevételeit a sztánai templomtorony javítására fordítják. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 3.
Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
Jó pár esztendővel ezelőtt esett meg, hogy – a müncheni Alte és Neue Pinakothek remekművektől pompázó termei után áhítozva – az akkor már évtizedek óta a bajor fővárosban élő, Kolozsvárról még a nyolcvanas évek elején eltávozott régi barátommal, Tóth Lászlóval – a helyi Képzőművészeti Főiskola monumentális festészet szakának egykori docensével – arról folytattunk eszmecserét: szűkösre szabott időnkből hány órát kellene fordítanunk a két világhírű múzeum megtekintésére.
A vitának komoly tétje volt – annál is inkább, mivel tőlük alig szökkenésnyire még a Pinakothek der Moderne gazdag gyűjteménye is reánk várt. Okoskodó érvek ezúttal nemigen állhattak meg lábukon, hiszen az effajta kincseket őrző szentélyekben az Idővel is dacoló művek varázsereje a tér minden egyes pontján láthatatlan sugárral hálózza be, szövi át a termeket – mestertől, kortól, tárgykörtől, stílusirányzattól, technikától függetlenül, bárhova is lépünk, bármerre tekintünk. Ám míg jómagam az erdélyi diktatúra esztendeinek rozsdamarta kalitka-világából kiröppenve – ami Lacinak is otthona volt egykoron –, inkább az emlékezetes történelmi idők bűvkörének csábítását éreztem erősebb vonzerejűnek, ezért aztán Dürer, Altdorfer, Cranach, valamint a flamand és itáliai nagymesterek kisugárzásával kívántam volna inkább szembesülni, addig kiváló festő, grafikus, díszlettervező barátom inkább a moderneket választotta. Ez nem volt számomra meglepetés, hiszen jól ismertem őt.
Meg is győződhettem efelől, midőn Goya, Géricault, Manet, Degas, Toulouse-Lautrec és Cézanne művei előtt elhaladva – már a moderneket bemutató épületben, Georg Baselitz következetesen fejjel lefelé felaggatott, méretes vásznakra felvitt alakjainak megtekintése után –, szinte sóbálványként időzött el Francis Bacon biomorf lényeinek dekódolhatatlan látványvilága előtt. Ez a hármas felépítésű, freudi álomlenyomat-szekvencia hallucinogén ihletettségével, bomlásban erjedő vonal-univerzumával Tóth művészi életpályájának utolsó korszakát nemcsak tagadhatatlanul megérintette, de egyfajta személyes karizmájú keretbe is foglalta. Ott állva a Keresztre feszítés (1965) című triptichon előtt, csak hosszú percek múlva szólalt meg. Közben azt fejtegette, mit jelenthet egy művész számára a kép kizárólagos szemlélésén túl az azt megalkotó személy valóságos énjével is szembesülni, a némaságában is beszédes kép megteremtőjének élő pillanatait érzékelni, hangját hallani, gesztusait, netán alkotó mozdulatait sebesen pergő filmkockák formájában lényünk erre predesztinált archiváló kamráiban megőrizni, majd bármikor, ha a helyzet úgy kívánja, akár fel is eleveníteni. A jelentől térben és időben folyamatosan eltávolodva mindez különös hangsúlyt kap a sajátos életkép-szekvenciák tükrében, miután egy mű jellege és az azt világra hozó személy egyénisége, jelleme között többnyire ok-okozati összefüggés is kimutatható. Nemrég ötlött elém ez a múltból felderengő epizód – éppen akkor, amikor az erdélyi művészet mindeddig példátlan Sors és jelkép / Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című seregszemléjét jártam be Buda tetején, a Magyar Nemzeti Galéria termeiben. Nem kevés szó esett e rendhagyó tárlatról már ez idáig is, és minden valószínűség szerint a jövendő hangjai/visszhangjai tartogatnak még egy és más közérdekű gondolatot, esetleg megszívlelendő tanulságot az eseményről mindannyiunk számára. A gazdag anyag magával ragadó összképe minden kétséget kizáró bizonyítékként szolgált arra, hogy a szóban forgó hét évtized műteremtése mind minőségében, mind pedig sokrétűségében és üzenet-értékében is példásan gazdagította nemzeti kultúránk Pantheonját – még a sorsfordulók legridegebb időszakaiban is. Az igencsak szerteágazó pályaíveket rendszerbe foglaló kiállítási anyag bemutatása Szücs Györgynek, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesének hozzáértő kurátori munkája nyomán valósulhatott meg. A kiállított több száz mű között vándorolva, amikor Tóth László festményei előtt elidőztem, megilletődöttséggel elevenítettem fel lelki kivetítőm vásznára az ellibbent müncheni pillanatokat, mivel ma már csupán az emlékezés folyamatosan halkuló képei-hangjai adhatják vissza számomra lényének mindenkor nyugalmat árasztó, sugárzóan intellektuális voltát. Így keríthetett hatalmába a helyszínen akkor és ott egy olyasfajta „kettős látás”, amely egyidejűleg tette lehetővé művek élvezetét, és idézte fel – háttérképekként – az azokat megálmodó és megteremtő, esztendőkön át közös sorscsapásokon együtt haladó művésztársak személyiségét is. Maholnap lassan már három évtizede, hogy egykori kolozsvári létem emlékszelvényei pusztán a mementó szintjén tünedeznek elő. E tárlaton pedig különösen beszédessé vált a múlt, moccanni látszott az Idő, ahogy a művek keretéből azok primér látványán túl a rejtett perspektíva érzéki csalódása újra közel hozta azokat, akikkel valaha közösen pörögtek művésznapjaink.
Jelezni szeretném: nincs szándékomban mélyebb műelemzésekbe bocsátkozni, jobbára csak terem-sétáim közepette elővillanó kaleidoszkóp-képeimből idéznék fel egyet s mást; köztük olyasféléket, amelyek a szemlére kiállított tárgyaknak a látogatók által kevéssé ismert mozzanataiként tarthatók számon.
S ha már a festő, grafikus, díszlettervező Tóth László neve amúgy is szóba került, egy pillanat erejéig megállnék felesége, T. Szűcs Ilona csendéletei előtt. Ezek a metafizikus ihletésű, olykor Chirico formai szűkmarkúságával párhuzamba hozható, már-már depresszíven és lunatikusan sivár, a monokróm színskála spektrumába elhajló kompozíciók rendszerint alig egy-két szimbolikus értelemmel felruházott elemet láttatnak csupán. Hűvös, szomorú kép mindahány. Elgondolkodtatók. Ám ennek szöges ellentéteként Ica valójában nap mint nap a sugárzó jókedv körülrajongott hírnöke volt, a humor és játékosság mindenre kapható cinkosa. Amikor László elhatározta, hogy a diktatúra agóniájának elviselhetetlensége miatt egy közös kiállítás lehetőségével Németország irányában végleg elhagyják az országot, Ica határozottan ellenezte férje radikális szándékát. Ő ugyanis jól érezte magát a Szamos-parti Donát út műtermeinek bohém világában; intenzív társasági életet élt. Ebből László is ki-kivette részét, ám a férj szellemi elmélyülésre hajló habitusa a magány nyugalmát sokszor előnyben részesítette a felesége által kedvelt életformával szemben. László e kiállításon megjelenő méretes képei igazolták is mindezt, ahogy az analitikus szerkezet formarendszereit merevítette ki a vásznakon (Kompozíció alakokkal; Az Utunk szerkesztőségében, Ica kaktusszal, A fizikus és felesége).
Ám akkor, a Tóth család sorsának alakulásában nem akármilyen szerep hárult a Makfalván született festő-grafikus Kusztos Endrére, aki a Nagy István-i hagyományok nyomán a szénrajztechnika bravúros művészi leleménnyel megáldott mesterévé lett. Kusztos Miklóssy Gábor tanítványa volt, miként Tóth László is. Rajzai az erdők és rekettyések, vízparti hínárosok érrendszeri képének „párlatai”; az erdélyi flóra szívverésének érzékeny lélekkel megörökített hiteles kardiogramjai (Fekete csend a fák között, Székely gótika, Fenyők a sziklán). Szerénységtől áthatott galamblelkű lénye egyéni életművet volt képes megteremteni lüktetően karizmatikus fekete vonalak szövevényéből.
De voltaképpen mi köze volt Kusztosnak Tóthék sorsához? Minthogy Ica minden győzködése ellenére képtelen volt férjét szépszerével lebeszélni a végleges eltávozásról, egyfajta „művészcselhez” folyamodott: alkalomadtán szándékosan „elszólta” magát Kusztos Bandi előtt, hogy a tervezett kiállítás apropójával végleg nyugaton akarnak maradni; azt remélve, hogy Kusztos valahol csak kifecsegi a titkot, így a „bűnös” szándék az illetékes elvtársak tudomására jut, s ennek következtében bizonyosan meghiúsul majd a kiutazás is. Bár lassan baktatott az idő, ám egy szép napon a két útlevél váratlanul megérkezett – Laci örömére, Ica bánatára. Mivelhogy Kusztos Bandi – mi sem természetesebb – hallgatott. Így aztán mégiscsak el kellett jönnie a sátorbontás pillanatának. Laci évek múlva, már Németországban – némi önváddal hangjában – megvallotta nekem, hogy Ica soha, egyetlen pillanatig sem érezte otthon magát új hazájában.
Tóth László munkamódszeréről kiegészítésként még csak annyit: képei rendszerint már a fejében végleges formát öltöttek. Erős szellemi motivációtól vezérelve belső énjében előbb minden részletet nagy pontossággal kiérlelt, majd csak azt követőn kezdett a kivitelezéshez. Látványvilágának megformálásakor észrevehetően nem kis szerep jutott díszlettervezői szemléletének és tapasztalatainak is. Köztiszteletnek örvendő professzora, a képzőművészeti főiskola vezető tanára, Miklóssy Gábor, akinek markáns vonalakkal szerkesztett képei ugyancsak jelen voltak a királyi várban látható anyagban (Háton fekvő akt virággal, Öregek), egykor a következőképpen nyilatkozott erről diákjai előtt: „Fiaim, ne feledjék, hogy nem a festés az, ami a legnagyobb lelki megterhelést jelenti egy művész számára, hanem sokkal inkább az a »folyamat«, melynek során a művész »ráhangolódik«, más szóval »felkészül« az alkotás soron következő műveletére”.
Utolsó korszakában Tóthnak is kedvelt témája volt a gyökérzet megjelenítése (teljességgel eltérő megközelítésben, mint Kusztosnál), a „makro” rajzolatok látványának „mikro” pontosságú leképzése; a realizmus és az absztrakció egyetlen felületen történő összebékítésének izgalmas kísérlete. Gyakorta dolgozott tűhegyes grafitceruzával. Akár még méretes felületein is.
Árkossy István
(Megjelent a Magyar Napló januári számában, köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta.) Szabadság (Kolozsvár)2016. február 3.
Nőtt a Romániába érkező migránsok száma
Hétszeresére nőtt januárban a Romániába érkező illegális bevándorlók száma az előző év azonos időszakához képest – derül ki a határrendészet adataiból.
Ez egyelőre még nem vészes, hiszen 2015 januárjában tíz illegális migránst fogtak el, idén pedig 71-et, ugyanakkor a hatóságok attól tartanak, hogyha a tendencia folytatódik, Románia is tranzitútvonallá válhat az Európába igyekvő közel-keleti bevándorlók számára. A fő ok a Magyarország és Szlovénia által az ország déli határán épített kerítés, amely Románia felé terelheti a migránsáradatot.
Az Adevărul napilap összeállítása szerint nem ez az egyetlen probléma: azok, akiket a nyugat-európai országokból kiutasítanak, mivel nem háborús övezetből menekültek el, csupán gazdasági megfontolásból szeretnének Európában megtelepedni, Romániát választhatják új célországként – legalább arra az időszakra, amíg Nyugaton enyhül a szigor.
Mint arról beszámoltunk, a legnagyobb migránscsoportot még január 16-án, Temes megyében fogták el: a 60 fős, a szerb–román zöldhatáron törvénytelenül átkelő csoportban, amely 20 és 40 év körüli férfiakból állt, pakisztániak, irakiak, afgánok, szomáliaiak és marokkóiak is voltak. A csoport ugyanakkor nem maradt Romániában, mivel a két ország által megkötött egyezmény értelmében visszatoloncolták őket Szerbiába.
Ha azonban a bevándorlók menekültstátusért folyamodnak, a helyzet bonyolultabbá válik. Ebben az esetben ugyanis a román hatóságok kötelesek megvizsgálni a kérvényt, ami hónapokig is eltarthat, addig viszont szállást kell biztosítani az igénylők számára. A gond az, hogy nagyon kevés a rendelkezésre álló hely: a nyugati határ térségében például jelenleg mindössze kétszáz fő számára van hely a menekültszállásokon. Emellett napi tízlejes élelmezési költséget, az évszak függvényében ruházkodásra 67–100 lejt, lakhatásra és rezsiköltségekre pedig 100 eurót biztosít számukra az állam.
A határrendészet statisztikái szerint egyébként a tavalyi év során összesen közel 1400 bevándorló próbált meg bejutni Romániába, ezek többségét azonban azonnal visszatoloncolták abba az országa, amelynek az irányából átlépték a határt. A legtöbb illegális bevándorló kamionok rakománya alá rejtőzve próbált bejutni az országba.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)2016. február 3.
Újabb prefektusi gáncsoskodás Sepsiszentgyörgyön
Vissza kellett vonnia Sepsiszentgyörgy önkormányzata képviselő-testületének a város 2016–2021 közti időszakra szóló kulturális stratégiáját rögzítő határozatát, miután Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa bíróságon támadta meg azt.
A kormánymegbízott azzal érvelt, hogy az önkormányzat nem tartotta be a 45 napos közmeghallgatási időszakot. Antal Árpád polgármester elmondta, a határozatot tavaly októberben fogadták el, majd – azt követően, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért zajlott versenyen kiesett a sepsiszentgyörgyi pályázat – arról értesítette az önkormányzatot, hogy a kulturális stratégiára vonatkozó határozat okafogyottá vált.
A határozatra egyébként épp a pályázat miatt volt szükség – a benevező városoknak rendelkezniük kellett egy hosszú távú kulturális stratégiával –, a törvény pedig lehetőséget ad tíznapos rövidített közmeghallgatási időszakra is, közölte továbbá a polgármester. Az elöljáró leszögezte, újra kiírják a közmeghallgatást, kivárják a 45 napos időszakot, majd újra elfogadják a határozattervezetet.
Visszavonták egyébként a Terra Siculorum 2021 nevű egyesület létrehozására vonatkozó határozatot is a hétfői tanácsülésen. Ez a kezdeményezés is szorosan kapcsolódott a kulturális stratégiához, megalakítását szintén megakadályozta a prefektus. „Mindent megteszünk, hogy a megyeszékhely művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk a sepsiszentgyörgyi román Andrei Mureşanu Színház működését is, a prefektus pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját” – jelentette ki Antal Árpád a tanácsülésen.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)2016. február 3.
Iskolázott magyarságunk
Az emberek pozitív változást érzékelnek
Kovászna megye négy magyar többségű városa felnőtt lakóinak abszolút többsége szerint településük pozitív irányba változott az elmúlt három esztendőben – jelentette be Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és szakemberekkel együtt ismertette a múlt év végén végzett konzultáció eredményeit.
A konzultáció két fő témája a magyar állampolgárság és a települések helyzete volt. A Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton végzett felmérésben mintegy 10 ezer kérdőívet töltöttek ki, ezzel gyakorlatilag a családok egyharmadát érték el – mondta el Barna Gergő. A kolozsvári szociológus véleménye szerint, jóllehet nem lehet felmérésről beszélni (nem reprezentatív mintát használtak), a magas mintavételi arány miatt az eredmény „jól megközelítheti a valóságot”.
A városok felnőtt lakosságának 42 százaléka igényelte, és meg is kapta a magyar állampolgárságot, és további 12 százaléknak áll szándékában igényelni ezt 2016-ban, tehát elmondható, hogy egy éven belül a háromszéki városok lakosainak több mint fele magyar állampolgár (is) lesz – elemezte az eredményeket Barna Gergő. Hozzátette: a fiatalabb és magasan iskolázott polgárok közül igényelték legtöbben, az idősebb, alacsonyabban iskolázottak közül a legkevesebben a magyar állampolgárságot.
Az okok között a legtöbben a „magyarságom” lehetőséget „pipálták ki” (88%), ezt a külföldi (nem magyarországi) utazások megkönnyítése követi (30% – nem csak egy választ lehetett megjelölni), majd több mobilitás és külföldi munkahelyhez kötődő válasz következik.
– Ezért fontos, hogy a magyar kormány az állampolgárság könnyített megadása mellett olyan programokban is gondolkodjék, amelyek szülőföldjükön tartják a magyarságot, és ez irányban – el kell mondani – nem történt annyi, amennyit elvártunk volna – „szúrta közbe” Antal Árpád.
A második kérdéskörre adott válaszokból az derül ki, hogy az emberek döntő többsége (átlagosan 78 százaléka) elégedett azzal amerre településük fejlődött. Sepsiszentgyörgyön a jó irányt „ikszelők” aránya elérte a 88 százalékot, Kovásznán 81, Kézdivásárhelyen 60, Baróton 59 százalék. Elégedetlenséget szül a munkalehetőségek hiánya (legnagyobb Barót, 93 – legkisebb Sepsiszentgyörgy, 74 százalék) az egészségügyi szolgáltatások szintje (Sepsiszentgyörgy 66% – Barót 54%), a befektetések mértéke (Barót 72% – Sepsiszentgyörgy 34%), a közszolgáltatások színvonala (Barót 62% – Sepsiszentgyörgy 20%). A polgármesterek közül a sepsiszentgyörgyivel a legelégedettebbek (84%), a kézdivásárhelyivel a legkevésbé (60%).
Az emberek elsősorban munkahelyteremtést (53%), az egészségügyi ellátás javítását (35%) és a nyugdíjak, fizetések emelését (34%) várják az RMDSZ-től, az autonómia kivívását a megkérdezettek 13 százaléka tartja prioritásnak, a magyar összefogás megvalósítása, a nyelvi jogok bővítése, az egyenjogúság kiharcolása hét százalék alá „szorult”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 3.
Az örömszerzés öröme
Szilágyi Aladár könyvismertetője Péter I. Zoltán: Régi képeslapok, régi történetek című, a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület együttműködésével megjelent művéről.
Bár még alig kezdődött el az esztendő – ha rajtam állna –, már most, 2016 februárjában, megelőlegezetten odaítélném az Év Legszebb Könyve díjat Péter I. Zoltán néhány napja napvilágot látott gyűjteményes kötetének. Hogy mi szükségeltetik egy ilyen könyvremeklés létrejöttéhez? Természetesen első sorban és mindenek felett egy olyan megszállott és fáradhatatlan szerző, mint Zoltán, aki immár kereken 50 kötetnyi (36 önállóan és 16 társszerzőként írt) életművét ezzel az újabb opus megjelentetésével folytatja. És kelletik egy vállalkozó szellemű kiadó – esetünkben a Noran Libro ügyvezető igazgatója, Kőrössi P. József –, akinek van mersze kezdeményezni és végigjárni egy ilyen nagyívű kalandot, illetve egy olyan nélkülözhetetlen munkatárs, mint Faragó Ágnes, akinek a nevéhez a borítóterv, a tipográfia és a tördelés fűződik. Engedtessék meg elárulnom, hogy Péter I. Zoltán kollégánk könyvét a magunkénak is érezzük, hiszen megjelenését a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapmellett a Varadinum Kulturális Alapítvány is támogatta, és – nem véletlenül – felelős kiadóként a Holnap Kulturális Egyesület neve is felkerült a kiadvány kolofonjára. S minderre a könyvművesség egyik legigényesebb műhelye, a debreceni Kinizsi Nyomda tette rá a koronát.
A kimeríthetetlen legendárium
A szerző, illetve a Nagy Béla (újságíró, a Nagyváradi Állami Színház korábbi irodalmi titkára) gyűjteményéből származó több mint 130, monarchia kori, „múltidéző képeslap” felvonultatása önmagában is élvezetes böngészni valót kínál. Ezt a több mint száz esztendős óbort ízlelgetve, kortyolgatva, a szemlélőt hamarvást elbódítja a Trianon előtti Nagyvárad mámora. A napjainkban is könnyen azonosítható, az átalakításuk miatt nehezebben felismerhető műemlék-jellegű, nevezetes középületek, paloták, bérházak, magánházak mellett, a városfejlesztés nyomán eltűnt, vagy a második világháború alatti bombatámadások áldozatául esett fontos épületek is megjelennek az album oldalain. A Péter I. Zoltán (fotó) által felkínált városnéző séta a Nagyállomásnál kezdődik, a Főutcán halad tova Olaszi központja irányába, gyakori letérőkkel a jobbra, balra leágazó mellékutcák, az azokra fűzött terek, parkok felé, majd a Bémer tér háromszögében fejeződik be.
Minden egyes képeslaphoz tömörségében is gazdag kétoldalnyi magyarázat tartozik, sok-sok építészet- és helytörténeti, kultúrhistóriai adalékkal. Várad kimeríthetetlen legendáriumából merített, a megjelenített épületekhez kötődő történetek, anekdoták révén, a 20. század eleji jeles személyiségek alakjának felidézésével oldódik élvezetesebbé, válik szórakoztatóbbá a pontos tényeket közlő, könnyed szöveg. Szerzőnk részint eddigi kutatásainak más összefüggésben már közölt eredményeit, részint újabb búvárlásai során felfedezett adatait fűzi fel, és ahol kelletik, korábbi évtizedek, századok történéseire is vissza-visszautalva tágítja az időbeli dimenziókat. A kötetet indító négy, a központi vasútállomást megjelenítő képeslap például tág lehetőséget kínál a vasúthálózat kiépítésére, a közlekedéstörténetre vonatkozó tudnivalók felvázolására. Maga az „indóház” 1857-es alapkőletételnek ceremóniája (Váradnak akkoriban még nem lévén újságja) – a Biharpüspöki Református Egyházközség Aranykönyve lapjain megörökített korrajz szerint – Ferenc József és Erzsébet császárné látogatásával jut a csúcspontra. A negyedik képeslapon, a Pályaudvar előtt két gépkocsi látható, az „önmozgókat” csodáló tömeggel egyetemben. És egy pikáns epizód: a közlekedési szakbizottság javaslatára (!) a városi tanács kimondta: „nem lesz Nagyváradon automobil kocsi”… Az ötödik képeslap például egy ma már nem létező épületet, az 1928-ban emelt, 1944-ben leszőnyegbombázott réti reformárus imaházat örökíti meg, majd egy alsó-dorongosi kitérő következik a szőlőhegyen, a Sztarill Ferenc tervezte tüdőszanatórium, melyet néhány nappal az I. világháború kitörése előtt avattak fel. A fotográfia tanúsága szerint az épület eredeti formájában sokkal hangulatosabb, légiesebb volt a jelenlegi aspektusánál. Aztán a Rákóczi útról ellenkező irányba kanyarodva jutunk el Olaszi barokk gyúpontja: a székesegyház, a püspöki palota és a Kanonok-sor térségébe. Itt Péter I. Zoltán valósággal kiélheti építészettörténészi-helytörténészi kvalitásait… A Fő-utca, a hajdani Rákóczi út, a szecessziós paloták promenádja kimeríthetetlen látványsor, a Széchenyi téri, a Kálvária hegyi, a Bunyitay ligeti, a Körös parti kitérő egyfelől, másfelől a Szaniszló utcából és az Úri utcából megörökített épületek gazdagítják tovább a képeskönyvet. És persze, a színházzal, palotákkal, kávéházakkal, vendéglőkkel kibélelt Bémer tér a csúcs…
Postatiszta lapok
Sajátos műfaj ez: adottak a képes levelezőlapok, s a köréjük fogant szöveg válik a „képek illusztrációjává”. Fontos elemet képeznek a felvételek korát meghatározó vagy találgató széljegyetek is, könyvgrafikai szempontból is azok, hiszen más betűkkel szedve, apró szigetekként oldják a szövegtenger veszélyét. Belőlük az is kiderül, hogy ennek a nemes hobbinak, több mint hobbinak, a képeslapgyűjtés tudományának is megvannak a maga műszavai. Például: hosszúcímzésű képeslap, postatiszta képeslap (értsd: el nem küldött, postai bélyegző nélküli), belső használatra készült képeslap, megosztott hátú képeslap stb., stb. A 136 darabot bemutató albumban egyetlen „történelmi kakukkfióka” látható. Egy 1912 előtt készült képeslap, melyen az eredeti magyar felirat: „Nagyvárad – Szigligeti-színház az Emke-kávéházzal” fölött utánnyomással az 1920-ban uralomra került impérium nyelvén az „Oradea Mare – Teatrul Regina Maria” szöveg olvasható. Ez a Trianon után is forgalomban tartott levelezőlap-ékszer többet árul el Nagyvárad históriájának közel száz éves fordulópontjáról, mint akár egy történelmi tanulmány.
Zoltán barátunk ezekkel a mondatokkal zárja 51. könyvének előszavát: „Remélem, a tisztelt Olvasónak kellemes szórakozást jelent majd ez a múltidéző kalandozás a képeslapok segítségével. Abban bízom, hogy legalább annyi örömet szerez e könyv olvasása, mint számomra az adatok gyűjtése, rendszerezése és a képeslapok szövegeinek megírása. Ha így lesz, akkor nem dolgoztam hiába.”
erdelyiriport.ro2016. február 3.
Nem sietik el a magyar pártok a székely zászló kifüggesztését
Nem valószínű, hogy a közeljövőben visszahozza a székely zászlót a marosvásárhelyi magyar pártok székházára a törvényszék jogerős döntése, miszerint a lobogó nem számít reklámtárgynak, és kifüggesztése nem sért jogszabályt.
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a törvényszéki döntés következtében az erdélyi magyar politikai alakulatok marosvásárhelyi képviselőinek szándékukban áll-e a székely zászló ki- vagy visszahelyezése a pártok székházára.
Peti András, a vásárhelyi RMDSZ elnöke tendenciózusnak és rosszindulatúnak vélte a kérdést. „A földszinten, ahol a városi szervezet székel, nincs zászlótartó. A megyei szervezet elnökét kellene kérdezni, mert a zászlótartók az ő szintjükön, az emeleten vannak” – „utalta át” a kérdéskört Peti András Brassai Zsomborhoz. A megyei szervezet elnöke viszont nem dönthet egymaga ilyen fontos kérdéskörben, fejtette ki lapunknak Brassai Zsombor. Ő is, akárcsak kollégája, a közeljövőben a vezetőtestület elé terjeszti a zászló kifüggesztésének kérdését.
Nem ad okot túlzott optimizmusra a két ellenzéki párt álláspontja sem. A Néppárt, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokráciaközpontban székel, a Németországban élő – egyébként magyar nemzetiségű – épülettulajdonos döntésére hivatkozva zárkózik el a zászló kitűzésétől. „A tulajdonos kifejezetten megkért, hogy a Klastrom utcai házának a homlokzatát ne bántsuk. Ezért még tábla sem került a falra” – magyarázta Portik Vilmos, a Néppárt megyei alelnöke. Az EMNT élén álló Cseh Gábor csak annyit tudott megígérni, hogy a közeljövőben az udvarra kihelyezik a zászlót.
A Magyar Polgári Párt irodáján sem fog többé lobogni a székelység szimbóluma. Biró Zsolt, az alakulat országos elnöke lapunknak elmondta, hogy miután kirobbant a zászlóbotrány, a belvárosi épület tulajdonosa, a vásárhelyi önkormányzat fennhatósága alá tartozó lakásgazdálkodási vállalat felszólította az MPP-t a lobogó eltávolítására. „Nem a székely vagy a magyar zászlót támadták, hanem az épület műemlékjellegére hivatkoztak, mi több a szerződés felbontását is kilátásba helyezték” – mondta el Biró. Az elnök hozzátette, hogy március 10-én, majd azt követően 15-én egy-egy napra kifüggesztik a homlokzatra a lobogót.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro2016. február 3.
Vizsgálódtak, majd megállapították: minden rendben
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál (EMNT) vizsgálódott az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) – tudtuk meg az egyesület szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatóján.
A sajtóeseményen először a Maros Megyei Törvényszék minapi döntéséről volt szó. „Reméljük, hogy ezzel a székely lobogókat érintő feljelentések és zaklatások sora abbahagy, vagy mondhatnám azt is, hogy megszűnik” – fogalmazott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
Az ügyvezető elnök részletesen beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban az ANAF adócsalás elleni osztálya az EMNT egyesületét vizsgálta. Arra voltak kíváncsiak, hogy az egyesület tevékenysége mennyire van összhangban az alapszabályzatában megfogalmazott célokkal. „Akkor elvitték az összes támogatási szerződésünket, amelyet a magyar nemzetpolitikai államtitkársággal kötöttünk az elmúlt öt évben. Ezek a dokumentumok kivétel nélkül magyar nyelven készültek. Az ANAF munkatársai jelezték, hogy kérik a dokumentumok román fordítását is” – mondta Sándor Krisztina, aki szerint az lenne a természetes, hogy ha a román hatóságok ellenőrizni akarnak ilyen típusú iratokat, akkor a saját költségükön készítsenek fordításokat, és ne az adott egyesületet, alapítványt vagy intézményt terheljék ezzel. „Azóta már lezárult a folyamat, és megállapították, hogy minden rendben volt” – tette hozzá.
A honosítási folyamat jelenlegi helyzetére áttérve Tiboldi László ügyvezető alelnök elmondta: jelenleg országos szinten 31 demokráciaközpontban – a magyar konzulátusokkal együttműködve – végzik ezt a munkát, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokat. „Eddig világszerte 785 000 kérelmet adtak le a magyar állampolgárság könnyített eljárásban történő megszerzéséhez, s ennek több mint fele Erdélyből származik. Az innen beérkező kérelmek mintegy 70 százalékát az elmúlt öt évben a demokráciaközpontok munkatársai állították össze” – mondta Tiboldi.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro2016. február 3.
Kértük a teljes ügyiratot, nem adták
Miután befejeződött a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult bírósági eljárás előzetes szakasza és kezdődhet a per elsőfokú tárgyalása, szerkesztőségünk a Hargita Megyei Törvényszéktől kérte, tegyék lehetővé az ügyirat tanulmányozását.
Elsősorban a Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ügyében készült, a korábban ismertetett, kivonatolt változattól eltérő teljes vádiratot, a tanúk nyilatkozatait, illetve a tavalyi házkutatások napján az országos sajtóba kiszivárgott feljelentéseket szerettük volna megismerni.
A törvényszék hivatalos átiratban közölte, a dosszié anyagainak megtekintésére mindaddig nincs lehetőség, amíg nem döntenek arról, hogy a per tárgyalása nyitott vagy zárt lesz. Egyedül a kivonatolt, 17 oldalas vádiratról készült másolatot bocsátották rendelkezésünkre. Mint ismert, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a per áthelyezését kérelmezte a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától, erről később döntenek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro2016. február 3.
Ahol lehet, ott sem kell a magyar anyanyelv (?)
Nem használják a magyart a lakosokkal való hivatali és hivatalos kapcsolattartásban Bihar megye magyar vezetésű településein sem – jelezte az EMNP, és CD-t postázott kedden.
Továbbra sem hajlandó összefogásra az RMDSZ, az idei önkormányzati választások kapcsán sem, holott a magyar választók nagy része már passzív, egy másik részük pedig inkább már román pártokra voksol – mondta kedden Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke. A politikus tagja volt annak az országos EMNP-s tárgyalóküldöttségnek, amelyik az RMDSZ országos vezetőivel egyeztetett a június 6-án esedékes önkormányzati választásokról, és ilyen minőségében összegzett kedden, Nagyváradon, sajtótájékoztatón. A megbeszélések pár napja voltak Kolozsváron, és azzal zárultak, hogy nem lesz együttműködés a két párt között. Zatykó Gyula szerint „Az RMDSZ nem fogadta el egyik lehetőséget sem, pedig hármat is javasoltunk. Azt, hogy jegyeztessünk be egy közös választási pártot, vagy legyenek koalíciós jelöltlistáink, vagy településenként léptessük vissza azon jelöltjeinket, akik esetében ez a másik előnyét szolgája. Az RMDSZ ehelyett továbbra is a megsemmisítésünkre törekszik. A nemzetpolitikájuk nem erős alapokon nyugszik, hanem a románokkal való alkalomszerű megegyezéseken, ami ingatag. És az is nagy tévedés, hogy a magyarok nagyobb része őket támogatná, hiszen a magyarok legnagyobb része már nem szavaz, és ez a szegmens egyre nagyobb. Egy koalíciós fellépés ezen segíthetett volna. És a mozgósítás mindkét részről továbbra is nagyon fontos.” Hozzátette: a legutóbbi választásokkor az EMNP felméréséből kiderült, hogy például a váradi magyarok egy része immár Ilie Bolojant és pártját támogatta. „Az RMDSZ akkor sem fog össze, ha gyengülni fog a magyar képviselet. Pedig több helyen már RMDSZ-esek is keresik velünk a megegyezést, Biharban és például Szatmár megyében is, de a vezetőik nem engedik ezt, ami esetleg még közöttük is párton belüli repedéseket fog okozni. A Bihar megyei RMDSZ vezetésében is vannak megegyezésre képtelen emberek” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a mostani önkormányzati választás várhatóan egyfordulós lesz, és közös fellépéssel emiatt is többet lehetett volna elérni, külön pedig kockázatosabb.
Készülnek
Ilyen körülmények között az EMNP is indít minden magyarok lakta régióban és településen polgármester- és tanácsosjelölteket. Így lesz ez a Partiumban, és szűkebben Bihar megyében is – áprilisig nyilvánosságra is hozzák, hol kiket indítanak, hamarabb pedig azért nem, mert elmondásuk szerint „a kisebb településeken amint kiderül, kiket jelölünk, azokat megpróbálják ellehetetleníteni az ellenérdekeltek”. Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta: Biharban 50 olyan település van, ahol olyan arányban élnek magyarok, hogy legalább bejuttathatnak valakit a helyi tanácsba. Ezen 50 település szinte mindegyikének esetében is lesz EMNP-s jelölt. „Helyi tárgyalások most is zajlanak az esetleges együttműködésről az RMDSZ-szel, például legutóbb Tenkén, de ott is az vált világossá, hogy az RMDSZ-esek a központi vezetésükön kívül a Bihar megyeitől is olyan utasítást kaptak, hogy ne működjenek együtt” – mondta.
3 X 2
Csomortányi István a magyar anyanyelvhasználatot illető ügyekről is szólt. Három olyan eset is van, ahol kétszer is, tehát az első elutasítást követően újra kérvényezték a váradi önkormányzatnál, hogy a magyar nyelvet is használják, és mindegyikre elutasító választ kaptak. A Sebes-Körös folyót jelző táblák esetében a vízügyi igazgatósághoz passzolta az egészet a városvezetés, az Olaszi parkból Mihály vajda parkra átkeresztelt park visszanevezésére nem hajlandó, ahogyan a váradi vásárcsarnokok és piacok esetében sem hajlandó magyar nyelven is feltüntetni azok neveit. De nem csak a román ellenkezéssel van gond, és nem csak Váradon. Csomortányi István ugyanis jelezte: további probléma, hogy Bihar megyében egyáltalán sehol nem használják a magyar nyelvet a lakosokkal való hivatali és hivatalos kapcsolattartásban, még Bihar megye azon településein sem, ahol a lakosság többsége is magyar, és a vezetőik, polgármestereik is magyarok. Pedig erre törvényileg kifejezetten van is lehetőség, pár ritka esettől eltekintve mégsem kapnak magyarul választ a hivataloktól a magyar polgárok az ügyeikre, a magyar vezetőktől sem. „A megyénkben 32 olyan település van, ahol a magyarság aránya eléri, illetve meghaladja a törvényi referenciaértéknek számító 20%-ot, ebből 24 települést kifejezetten magyarok vezetnek – mindennek ellenére egyetlenegy helyen sincs ez rendezve, sőt, még csak magyar nyelvű formanyomtatványok sem állnak rendelkezésére sehol a lakosoknak” – összegezte. Ezért az EMNP az összes hivatalos ügyintézéshez szükséges összes formanyomtatványt elkészítette magyar nyelven, kiírta ezeket CD-re, és tegnap kipostázta az összes érintett település vezetőjének. A sajtótájékoztatón meg is mutatták a postázásra váró küldeményeket. Mint Csomortányi István hozzátette, immár van tehát megoldás is, csak élni kell vele, ezt persze az összes magyar település vezetői eddig is megtehették volna, de „ehelyett a magyar önkormányzati vezetők a magyarokkal való kapcsolattartásban sem használják a magyar nyelvet hivatalosan – de közben a kampányban megint felfedezik maguknak az anyanyelvhasználat kérdését, mit témát…”
Példa
Arra, hogy a magyar településeken a magyar vezetők a magyarokkal való hivatalos kapcsolattartásban miként mellőzik a magyar nyelvet, Csomortányi István a következő példát hozta fel az EMNP keddi tájékoztatóján, a vonatkozó iratokat is bemutatva: „A borsi önkormányzattal négy éve levelezünk, hivatalos ügyekről. Mindig csakis románul válaszolnak. Sőt, immár román jogi szakértőt is alkalmaztak, hogy megmagyarázza nekünk, románul, miért nem érvényesíthetőek szerintük a magyar nyelvi jogok, és immár e román szakértő pecsétjével ellátott hivatalos leveleket kapunk, román nyelven, a közben 95%-ban magyarok lakta és magyar vezető által irányított Borsról.”
Szeghalmi Örs. erdon.ro2016. február 3.
Gúzs Imre kulturális érem és megemlékezés
Kedden, február 9-én, 16 órától adják át post mortem Gúzs Imrének a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ által alapított kulturális érmet. Az eseménnyel egybekötve megemlékezést is szerveznek az intézmény Rákóczi (Mihai Viteazu) utca 32. szám alatti székhelyén.
Gúzs Imre, erdélyi magyar író, újságíró, 1936. február 9-én született Köpecen. Középiskolát Brassóban és Sepsiszentgyörgyön végzett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen történelemtanári oklevelet szerzett (1958). Első írásával az Utunkban jelentkezett (1966), riportjait és publicisztikai írásait az Előre, A Hét közölte. Forrás-kötete A furulyás c. novellagyűjtemény (1968). Regénnyel is próbálkozott (A fehér hajú leány. 1970), további kötetei szerint azonban műfaja a rövidebb terjedelmű elbeszélés.
Újabb munkái: Otthoni emberek (Kolozsvár, 1977); A sárkány hetedik feje és más írások (1980), A csend napszámosa (1986). 2000-ben Oláh Ilona Helena A lélek őszinte üzenete című verseskötetéhez Gúzs Imre írt utószót (Szatmárnémeti).
Pályáját az erdődi líceumban kezdte, Nagybányán és Szatmáron folytatta, ahol a Bányavidéki Fáklya (1963-66) és a Szatmári Hírlap (1968-74) művelődési rovatát vezette. Az 1989-es romániai forradalom után a Szatmári Friss Újság főmunkatársa és a Szamoshát alapító szerkesztője lett.
Gúzs Imre idén lenne 80 éves. A rendezvényen Veres István, Elek György és Kereskényi Sándor méltatják munkásságát.
Gúzs Imre /Köpecz, 1936. február 9. – Szatmárnémeti, 2013. dec. 28./ szatmar.ro2016. február 3.
Egyed Ákos párhuzamos történelmekről és a székelység megmaradásának esélyeiről
Erdély és a Kárpát-medence egyik legismertebb történésze, a Kolozsváron élő Egyed Ákos kapta idén az életműdíjat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak ünnepélyes átadásán. A 86 éves történész 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, fő kutatási területei: a székelység története, az 1848-as forradalom és szabadságharc erdélyi vonatkozásai, Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története. Jelenleg az új, háromkötetes Székely történelem című munkán dolgozik társszerzőként és a szerkesztőbizottság elnökeként. Egyed Ákost a múlt tanulságairól, a székelység megmaradásának esélyeiről, román és magyar történelmi mítoszokról és a párhuzamos történelmek közelítésének lehetőségéről kérdeztük.
- Azt mondta egy előadásában: azért kell tanulmányozni a történelmet, mert abból tanulságokat lehet levonni a jövőre nézve. Ön sokat tanulmányozta a székelység történetét: érvényes ez rájuk, a székely közösség jövőjére is?
- Az igazság az, hogy nem egyes történelmi eseményekből, hanem tágabb értelemben vett korszakból, intézmények fennállásából lehet tanulságokat levonni. A történésznek mindig szét kell tudnia választani a jelentős eseményeket a jelentéktelenektől, csak az a bökkenő, hogy néha megváltozik a nézőpont: ami egy ideig részletkérdésnek tűnt, arról egyszercsak kiderülhet, hogy nagyon oda kell figyelni rá.
A székelység történetében a székely örökség (siculica hereditas) a földtulajdon egyik legfontosabb formája volt. A siculica hereditas olyan földtulajdont jelentett, amelyhez a királynak se volt joga hozzányúlni. A király nem kobozhatta el, nem adományozhatta másnak a székely ember földbirtokát, és akkor sem szállt a királyi tulajdonba, ha nem volt örököse az illetőnek: ebben az esetben a rokonságra vagy a faluközösségre maradt a föld. Ez a székely örökség 1562-ig működött ilyen formában. Akkor volt egy nagy székely felkelés, amit úgy toroltak meg, hogy megszüntették a székely örökség említett jellegét. Ettől kezdve a hűtlenséggel vádolt személytől el lehetett kobozni a birtokot. Ezzel bevitték a Székelyföldre a feudalizmust és a jobbágyrendszert, ami azelőtt csak csírájában létezett ezen a területen. Addig a jobbágy szót nem is használták, „földönlakónak” nevezték, aki a más földjén dolgozott.
- A földtulajdon mint megtartó erő
- De a székely örökség mégis erősen tartotta magát mint fő tulajdonforma egészen a 1848-ig, vagyis a polgári földtulajdon kialakulásáig. A földvagyon és az erre épülő földművelés és állattenyésztés évszázadokon át megtartotta a székelységet. Ebből biztosították a hadi szolgálattal járó kiadásokat is, ami a székely nép fő feladata volt: a föld termelte ki a lótartás és a hadi felszerelések költségét. A haza védelméért cserébe viszont nem kellett adót fizetniük. A székely örökség volt az a tényező, aminek köszönhetően ennek a régiónak a lakossága meg tudta őrizni évszázadokon át az identitását.
Manapság, ha a Székelyföldön jár, akkor azt látja az ember, hogy a határ fele nincs megművelve. Hatalmas területeken, nagyrészt máshonnan érkezett pásztorok legeltetik a juhnyájaikat. Az 1989-es változások után a földek nagy része visszakerült a korábbi tulajdonosokhoz, de már nincs úgymond értéke. Egymás után dobják el a tulajdonosok, majdnem ingyen, és a föld elkótyavetyélésével megszűnik a kapcsolat a székely ember, a székely család és a szülőföld között. Ez az oka, hogy a falvak néptelenednek el. Ha a falu már nem védi meg a szülőföldet, fellazul a kapocs, szétlazulnak a családok, szétszóródik a falu lakossága. Márpedig Székelyföldnek a fő településformája a falu volt: csak későn alakultak ki a mezővárosok és a régió egyetlen szabad királyi városa, Marosvásárhely.
Mindezek miatt a székelység jelenleg olyan súlyos helyzetben van, hogy ha nem alakul ki valami olyan stabil foglalkozási ágazat (főleg iparra gondolok), amely tömeges megélhetést biztosít, akkor a székely fiatalok el fognak vándorolni.
- „Mintha csak a románoknak lett volna 1848-uk”
Napjainkban a hazai történelemtudomány egyik fő sajátossága a párhuzamos történelemírás. Például az Ön által behatóan tanulmányozott területen, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tekintetében is van egy román és egy magyar „változat”. Hogy látja: van esély a párhuzamosság felszámolására és arra, hogy egy közös (magyarok és románok által egyaránt elfogadott) történelem alakuljon ki – a kényes kérdésekben is?
- Ez a kérdés régóta foglalkoztat engem, mert a történelem értelmezése kihat a közhangulatra. Figyelje meg az utcák, terek elnevezését: ma már Kolozsvár olyan, mintha csak a románoknak lett volna 1848-uk. A kétfajta történelemszemlélet közelítése a közhangulaton is javítani tudna, és erre jó példa a német-francia közös erőfeszítés, amellyel legalább azt elérték, hogy nem taszítja szét a történelem a két népet egymástól.
Nálunk súlyosabb a helyzet, és ennek az az oka, hogy a román történészek nem ismerik a magyar forrásokat, igaz a magyarok se eléggé a román forrásokat. Ennek az a következménye, hogy nagyon egyoldalúan látják a történteket. Magam is többször felhívtam a figyelmet különböző fórumokon arra, hogy ha nem ismerjük egymás forrásait, és nem próbáljuk a kettőt összevetve értelmezni, akkor elkerülhetetlen az egyoldalúság és az egymásra mutogatás.
- Ennek nyelvi akadályai vannak?
- Inkább azt mondanám, hogy nincs elég akarat. Én magam is többször javasoltam román kollégáknak, hogy üljünk össze, és próbáljunk olyan közös témát találni, ami összeköt, és abból kiindulva haladjunk a legkényesebb kérdések fele. Ilyen közös téma például a jobbágyfelszabadítás: ez mindenkinek érdeke volt, aki itt lakott Erdélyben. Erről 1848 júniusában hozta meg a törvényt a kolozsvári Országgyűlés. 1848. június 18-án lépett érvénybe, és abban a pillanatban a román jobbágyok is tulajdonosaivá váltak annak a földnek, amit megműveltek és addig robotot vagy dézsmát adtak róla. Kialakult egy erős román földtulajdonos paraszt osztály, amellyel óriásit lépett előre a román társadalom. Nos, erről a mozzanatról a román történetírás alig ejt szót.
Ebből kiindulva lehetnek megtalálni a közös hangot, és aztán kellene az 1848 őszén, s telén dúló polgárháborúról is beszélni, aminek következtében egész vidékek magyarságának nem kis része pusztult el például Alsó-Fehér megyében. Aztán következett a megtorlás, amelynek során sok román is elpusztult, de nem annyi, mint magyar, és ezt éppen a román források is bizonyítják.
1848 tavaszán a balázsfalvi nemzeti gyűlés kérte, hogy a románt is ismerjék el Erdély negyedik nemzetének a magyar, a székely és a szász mellett. Csakhogy ekkor, 1848 tavaszán szűntek meg a középkorból fennmaradt rendi nemzetek, a velük járó előjogokkal együtt – helyükben polgári nemzetek alakultak ki. Ezért a román mint rendi nemzet elismerése nem történt meg, de a kolozsvári országgyűlés eltörölte a megkülönböztető rendi törvényeket, és kimondta, hogy az ország minden polgára jogilag teljes mértékben egyenlő. Az erdélyi után a pesti országgyűlés (amelyen román képviselők is voltak) szintén elfogadta ugyanezt. Ez 1848 nyarán történt. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a magyarság ezt követően is fenntartotta azt az álláspontját, hogy egyetlen politikai nemzet van, a magyar, és ennek a politikai nemzetnek a része minden állampolgár. Ezt a koncepciót a románok sohasem tudták elfogadni. A kérdés tehát nagyon bonyolult, de a két történetírásnak ebben a bonyolult kérdésben is volnának olyan fogódzói, amellyel a két koncepciót úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz, hogy azok az általános történetírásban és a történeti tudatban a maguk helyére kerüljenek. És azt is nagyon fontos lenne elmondani, hogy maga a nép abban az időben ilyen élesen nem érezte az ellentétet, mint ahogy azt a későbbi történetírás be akarja állítani: hisz a mindennapjaikat békésen élték a magyarok és a románok a falvakban. Az ellentétek a politikai elit szintjén voltak élesek.
Minderről, ismétlem, közösen kéne beszélni, román és magyar történetíróknak. Főleg ilyen országban, mint a mienk is, ahol annyira fontos a történelem a közhangulat szempontjából.
- Az új román történészgenerációban vannak néhányan, akik próbálják megtisztítani történelemtudományt a mítoszoktól. Gondolok itt például Lucian Boiára. Találkozott vele?
- Személyesen nem találkoztunk, de ismerem a munkásságát. Nemcsak ő, hanem még néhányan a fiatalabb generációból igyekeznek a román történelemről objektíven, mítoszok nélkül beszélni, például elismerik, hogy tudománytalan a „három román országról” beszélni (amelyek között Erdély az egyik román ország). De a legkényesebb kérdéseket egyelőre ők is kerülik. Az általuk elindított tendenciát kéne erősíteni, nagyobb teret adni nekik a román köztudatban is – magyar részről persze nincs híja az érdeklődésnek.
- Nekünk, magyaroknak nincsenek ilyen heroizáló mítoszaink, amelyek a történeti tudatunkba épültek?
- De vannak, csakhogy ezeket a magyar történelemtudomány már rég úgy kezeli, ahogy kell, vagyis mítoszként. A történetírás módszertana a 19. században alakult ki, ennek legfontosabb eleme a forráskritika. A magyar történetírás ezt alkalmazza, így sokkal kritikusabban viszonyul a romantikus elméletekhez, mint a román. Gondolok itt például a romantikus történetírásnak arra az elméletére, hogy a magyarok és a székelyek a hunok leszármazottai. Ettől azonban a tudományos történetírás már a 19. században elhatárolódott. Mindenestre az elgondolkodtató, miért tartja fenn magát ennyire makacsul a hun-magyar rokonság mítosza, annak ellenére, hogy a történetírás szerint idegenektől vettük át ezt az elméletet, onnan került a magyar köztudatba.
- Többször említette, hogy a székelység történetében még sok fehér folt, megválaszolatlan kérdés van. Mondjon egy példát.
Például a székelység eredetének kérdése. A közvélemény most is azt tartja, hogy hunoktól származunk, hisz sok amatőr történész most is ezt terjeszti, Anonymusra meg Kézai Simonra hivatkozva. De erre, ismétlem, nincs bizonyíték.
- Készül az új, háromkötetes Székely történelem, amelynek Ön egyrészt társszerzője, másrészt a szerkesztőbizottság elnöke. Mi újat hoz ez a székely történetének eddigi koncepciójához képest?
- Mindkét koncepciót ismertetjük: azt is, amely szerint a székelyek magyarok, és azt is, amely szerint a székely: csatlakozott nép. Két szerző, mindkettő a maga forrásaira hivatkozva, kifejti erről a véleményét. További nagy kérdőjel a székelyek letelepedésének problematikája: a régi történetírás szerint ez teljesen spontánul történt, van azonban egy olyan felfogás is, miszerint betelepítették őket. Ennek bizonyítéka például, hogy annyira sikeres volt a székely megtelepedés, hogy az teljesen spontánul aligha mehetett végbe. Én is hajlok ezen elmélet felé. A nemzetségek és később a székek közti határokat olyan pontosan megjelölték, hogy az teljesen spontánul aligha történhetett meg.
- A fiatal történészek számára tehát ez a téma valóságos aranybánya lehet. De vannak források, amelyek alapján tovább lehet kutatni a székelység eredetét és megtelepedését?
Egyrészt ott van a szavakban, elnevezésekben rejlő lehetőség, például a határok, falvak megnevezése. Kérdés például, miért van Erdővidéken három Ajta: Nagyajta, Középajta és Szárazajta. Nagybacon egyik fele Sepsibacon volt, a másik fele Telegdibacon. A technika fantasztikus vívmányaival az írott forrásokat is sokkal hatékonyabban lehet tanulmányozni – gondolok itt arra, hogy például nem kell már órákon, sőt napokon keresztül, másolni a levéltárban egy-egy dokumentumot, hanem pillanatok alatt kikereshető és lemásolva a kezedbe is adják.
Ezernyi titkot rejt még a föld
A másik nagyon fontos forrás, amelynek a kiaknázása még csak éppen elkezdődött Székelyföldön, a régészeti feltárás és az abból származó leletek. Még nagyon sok mindent rejt a föld! Most Székelyudvarhelyen a Székelytámadt várnál folynak az ásatások, és tavaly az egyik régész megtalált egy téglatöredéket, amelyen rovásírásos jelek vannak, Háromszéken pedig, úgy tűnik, talán honfoglalás kori temetőket tártak fel, de a leleteket még mindig nem sikerült pontosan „megfejteni”. A régészet tehát még nagyon sok újat ígér a székelység kutatásának terén. A probléma az, hogy a régészeti feltárás azon túl, hogy nagy szakértelmet igényel, rendkívül költséges is.
- Van rá remény, hogy ez az új Székely történelem egyszer román nyelven is napvilágot lát?
- Ötletként felmerült már. Nem lenne könnyű feladat, de valóban nagyon jó volna.
T. Koós Imola. maszol.ro2016. február 3.
Nincs előrelépés az anyanyelvhasználat terén
Az Erdélyi Magyar Néppárt bihari elöljárói tegnapi sajtótájékoztatójukon beszámoltak a nyelvhasználati jogok nagyváradi helyzetéről is, külön kitérve három régebb óta húzódó ügyre.
A Sebes-Körös nevének magyar feltüntetése a nagyváradi hídfőknél évek óta téma a nagyváradi közbeszédben. Csomortányi István megyei elnök elmondta: tavaly két kérvényt is írtak az önkormányzatnak címezve, melyben kérték a folyó magyar nevének feltüntetését, ám utolsó válaszában a városvezetés a Körösök Vízügyi Igazgatóság feladatköreként nevezte meg a szóban forgó ügyet, ezáltal is elhárítva felelősségüket.
Ugyancsak mai napig aktuális téma az Olaszi temető helyén létesített park átnevezése (valójában visszanevezése) Mihály vajda parkról Olaszi kertté, mely jogos igényt azonban szintén elutasította a városvezetés.
A nagyváradi vásárcsarnokok neveinek és feliratainak kihelyezésekor szintén nem voltak tekintettel a magyarság számarányára, s e problémára is felhívták a figyelmet a Néppárt városi és megyei vezetői. Botrányos körülmények között és minőségben építették meg 8 millió euróból a Rogériusz negyedbeli piac helyén a vásárcsarnokot, amit a múlt év végén át is adtak, de a mai napig nincsen készen, és „természetesen elfelejtették” magyar feliratokkal, eligazító táblákkal ellátni. A megyeszékhely önkormányzata látványos magyarellenes gesztusokat ugyan nem tesz, de a többségi román nacionalisták kedvébe azzal jár, hogy szisztematikusan ignorálja és homályban tartja a város gazdag magyar múltját és maradék jelenét. S e hozzáállást a helyi hatalmi struktúrában pozíciókat szerzett RMDSZ nem képes vagy nem hajlandó ellensúlyozni.
A Néppárt megyei elnöke ugyanakkor arra is rávilágított, hogy Bihar megye más, magyarok által vezetett önkormányzatai sem állnak jobban a nyelvhasználat és a nyelvi jogok érvényesítése terén: sehol nem találhatók magyar formanyomtatványok, így azokat egy-egy CD-n – postai úton – eljuttatják a települések vezetőinek. Sajnálatosnak nevezte, hogy egyesek ismét kampánytémaként használják az anyanyelvhasználat ügyét – nyilván a folyvást alaptalanul dicsekvő RMDSZ-esekre célzott –, és külön súlyosnak nevezte, hogy a magyar kormányt is félretájékoztatják, mikor érdekérvényesítési küzdelmükről beszélnek, közben pedig a magyar önkormányzati vezetők sem tartják és tartatják be még azt sem, amit a törvény előír vagy megenged. itthon.ma//erdelyorszag2016. február 4.
EMNP: ott leszünk a Székely Szabadság Napján!
Az emlékezés mellett erdélyi magyar közösségünk erejének felmutatását és jogos autonómiaigényünk kinyilvánításátis jelenti a minden március 10-én Marosvásárhelyen megszervezésre kerülő Székely Szabadság Napja.
Az Erdélyi Magyar Néppárt idén is részt vesz az eseményen, tagjait és szimpatizánsait is erre biztatja, a szervező Székely Nemzeti Tanácsot pedig, stratégiai partnereként, mindenben támogatja és segíti. Mint ismeretes, a Maros Megyei Törvényszék nemrégiben jogerősen kimondta: a székely zászló nem minősül reklámzászlónak, s ennek megfelelően eltörölték a székely szimbólum használata miatt megbírságolt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács büntetését.
Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége üdvözli a Törvényszék ítéletét, melyet a normalitás felé vezető út egyik első szakaszának tekint, ugyanakkor emlékeztetünk: a marosvásárhelyihez hasonló nagyváradi zászlóperben kedvezőtlen ítélet született, s ez is jól mutatja, hogy Románia a közösségi jogok és jelképek használata terén még mindig komoly hiányosságokkal küzd. E tény, valamint az utóbbi időszak súlyos – a román hatóságok részéről tapasztalható – magyarellenes megnyilvánulásai is megerősítenek bennünket abban, hogy Március 10. több mint a marosvásárhelyi székely vértanúkra való emlékezés: a Székely Szabadság Napja minden évben tanúbizonyság arról, hogy autonómia-törekvéseinket nem adtuk fel és nem hátrálunk meg.
Székelyföld autonómiájának szimbólumává vált székely zászló Marosvásárhelyen kivívott szabadsága új erőt adhat jogérvényesítő harcunknak, melynek alapját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a Partiumi Autonómia Tanács nevével fémjelzett autonómiamozgalom képezi. Március 10-én ott leszünk a Postaréten, hogy tiltakozzunk az elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások ellen, s ismét hangot adjunk önrendelkezési igényünknek!
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége. Erdély.ma2016. február 4.
A tábornok tündöklése és bukása
Ha néhány évvel ezelőtt a Dan Voiculescu szekusbesúgóval és pártjával kötött szövetséget „erkölcstelen” megoldásnak nevezte Traian Băsescu volt államfő, Gabriel Oprea tábornok pályafutását, jobb- és baloldali kormánykoalíciókban való részvételét talán a perverz megoldás szókapcsolattal lehetne leírni.
Gabriel Opreánál ellenszenvesebb, kártékonyabb, sötétebb, aljasabb figurát nehezen találni még a hasonló alakokban egyébként bővelkedő román politikai színtéren is. Politikai haszonlesőkből, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó, elvtelen, pártból pártba vándorló képviselőkből és szenátorokból verbuvált szervezete ugyan soha nem vett részt választásokon, mégis a mérleg nyelvévé vált, és a nemzeti érdekre hivatkozva mindig kormányra került. Az ő számlájukra írható a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kabinet bukása, nekik köszönhetjük, hogy a liberális-szocialista szörnyszövetség oly sokáig zsigerelhette ki zavartalanul az országot, ők biztosították a plagizáló, korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta túlélését akkor is, amikor már-már pártja is megvált volna kényelmetlenné vált elnökétől, és ők voltak azok, akik a bukaresti Colectiv-tragédia miatti népharag kirobbanása után is ott álltak ugrásra, kormányzásra, hatalomra éhesen. Románia polgárai csak ámultak-bámultak, amikor a Törökországban lábadozó Victor Ponta helyetteseként több héten át Gabriel Oprea vezette katonás szigorral az országot, vagy amikor a politikai perverzitás afféle csúcspontjaként a tábornok – partnereivel, a szociáldemokratákkal is szembefordulva – az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezője szerepben pózolt. Nem is olyan régen, a Ponta-korszak vége felé peckesen lépett ki Klaus Johannis államfő irodájából, a Cotroceni-palotából, a politikai elemzők, a közvélemény-formálók pedig riadtan súgtak össze: ő volna a következő miniszterelnök-jelölt? Bukását végül is mérhetetlen arroganciája okozta: a tábornok oly gyakran igényelt hivatalos rendőri felvezetést, hogy gyakorlatilag a vécére is konvojjal járt, míg egyik útja során egy motoros rendőr életét vesztette. A tragédiát követően derült fény sorozatos visszaéléseire, s ezt követte az ügyészségi vizsgálat. A legnagyobb áttörés azonban kétségkívül az, hogy tegnap a parlamentben kényelmes többséggel szavazták meg mentelmi jogának megvonását.
A politikai pályája során minden párttal szövetkező, meglehetősen sötét titkosszolgálati kötődésekkel is bíró Oprea kiadása az igazságszolgáltatásnak legalább akkora fegyvertény, amekkora Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök korrupcióért való elítélése vagy Dan Voiculescu bezárása volt néhány évvel ezelőtt. Persze, a bűnügyi vizsgálat engedélyezésétől a vádemelésig vagy az ítéletig hosszú még az út, de az első lépés megtörtént, s Románia tegnap egy árnyalattal tisztább országnak tűnt…
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 4.
Bálint József nem hagyja magát (Nincs béke az MPP-nél)
Utcára szorult a sepsiszentgyörgyi MPP – tegnap délután az alakulat sepsiszentgyörgyi székházának otthont adó Beör-palota udvarán tartott sajtótájékoztatót Bálint József és a városi szervezet hattagú elnökségének négy tagja. Az országos vezetőség által a városi szervezet elnöki tisztségéből leváltott Bálint József közölte: megfellebbezte az eltávolításáról szóló döntést, ugyanakkor számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben esedékes tisztújításon újra megpályázza a vezetői tisztséget.
„Ha nemrég azt mondtam, hogy a pártot eltérítették eredeti célkitűzéseitől, most már arról beszélhetnénk, lenyúlták azt, lám, zárat cseréltek, és bemenni sem tudok abba a székházba, amelyet bebútoroztam” – jelentette ki Bálint József, akit az MPP felső vezetését és az RMDSZ-szel kötött paktumot bíráló kijelentései miatt az országos elnökség leváltott tisztségéből. Közölte: megkapta az országos elnökség 1-es számú határozatát, amelyben felfüggesztik tisztségéből. Úgy látszik, minden évben csak egyetlen határozatot hoznak, és az személyével kapcsolatos – jegyezte meg, felelevenítve: néhány évvel korábban írásbeli figyelmeztetést kapott, az is az 1-es számot viselte, pedig májusban adták ki. Tartalmilag és formailag is elfogadhatatlannak tartja az eltávolításáról szóló döntést, hiszen a párt alapszabályzatában a 31-es szakasz arról rendelkezik, hogy hasonló esetekben meg kell hallgatni előbb az érintett felet. Éppen ezért az országos elnökségnél és a szervezet etikai bizottságánál megfellebbezte a döntést – hogy kérését mikor bírálják el, arra nem tudott válaszolni, ugyanis amikor legutóbb – néhány évvel korábban – a testülethez fordult, választ nem kapott. Hangsúlyozta: a párt tagja maradt, és számos felkérést kapott arra vonatkozóan, hogy a hamarosan esedékes tisztújításon újra megpályázza a városi elnöki tisztséget. Nehezményezte és felháborítónak nevezte ugyanakkor, hogy a párt országos elnöke nem a városi szervezet elnökségét bízta meg a tisztújítás lebonyolításával, hanem a megyei elnököt, akinek mandátuma másfél évvel korábban lejárt. A sajtótájékoztatón részt vett a városi szervezet elnökségének négy tagja is – Fekete Attila alelnök, Miklós András, Szabó Sándor és Vajna Csilla –, jelezve, kiállnak Bálint József mellett. Mint mondták, a megyei elnöktől ígéretet kaptak arra, hogy a tisztújítás folyamatába bevonják őket, és jövő héten kulcsot is kapnak a székházhoz.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 4.
Bejegyzés előtt a kórházegyesületek
Kézdivásárhely Hosszas vajúdás után a közeljövőben bejegyzik a Háromszék az Egészségért Egyesületet, amelyet tizenegy kézdiszéki önkormányzat hoz létre a kézdivásárhelyi városi kórház támogatása érdekében.
Az egyesület alapítása immár három éve húzódik, két évvel ezelőtt a kormányhivatal támadta meg az erre vonatkozó tanácsi határozatokat, arra hivatkozva, hogy a megyei önkormányzat nem lehet az egyesület tagja. Ezért tavaly újra el kellett fogadtatni a helyi testületekkel az alapító iratot, Csernáton önkormányzata utolsóként szavazta meg a határozattervezetet.
Most, amikor úgy tűnt, már semmi akadálya az egyesület bejegyzésének, kiderült, még mindig hátravan egy formai eljárás, a soron következő tanácsülésen minden alapító önkormányzatnak külön-külön el kell fogadni a cenzor személyére vonatkozó határozatát, csak utána mehetnek a bíróságra. A tizenegy alapító önkormányzat a lakosság számaránya szerint fizeti majd a tagsági díjat, egy lakos után havi 50 banit, azaz évi hat lejt.
Dr. Kelemen András főigazgató számításai szerint a kézdivásárhelyi önkormányzat és a környező községek évi 360 ezer lejjel járulnak majd hozzá a kórház működési költségeinek fedezéséhez, ami nagy segítséget jelent az egészségügyi intézménynek. Azt is tudni kell, hogy a Kézdivásárhelyen működő vállalkozások, elsősorban a német tőkéjű nadrággyárak évek óta segítik az intézményt, a New Fashion és a Zarah Moden évente mintegy 100 ezer eurót utal a kórház számlájára, ezt a pénzt fejlesztésre, illetve korszerű műszerek vásárlására fordítják. (iochom) Kovászna Hivatalosan is bejegyezték a Pro Holland Kórház Egyesületet. A szervezetet az orbaiszéki önkormányzatok alapították, célja a Holland-kórház néven ismert, a Dr. Benedek Géza Szívkórház külső egységeként működő kovásznai városi kórház anyagi támogatása. A községek közül Nagyborosnyó nem tagja az egyesületnek, a település vezetősége szerint ugyanis a lakosság nagy része a sepsiszentgyörgyi egészségügyi intézmények szolgáltatását veszi inkább igénybe, így nem indokolt a szervezetbe való belépésük.
Az egyesületet alapító települések – Kovászna, Zágon, Barátos, Kommandó, Zabola – lakosonként 50 bani tagsági díjat fizetnek évente (hozzávetőlegesen 24 ezer személy után). Kivétel Zabola, ahol csak a lakosság fele után törlesztik a tagsági díjat, ugyanis a község a kézdivásárhelyi kórház támogatásában is részt kíván venni.
Az egyesület elnökének Thiesz János kovásznai polgármestert, alelnöknek Kis József zágoni elöljárót választották meg. Thiesz a napokban összehívja az egyesület közgyűlését, ahol többek között az idei költségvetésről is döntenek, és tárgyalnak a tagsági díjakon kívüli más finanszírozási lehetőségekről. (bokor) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 4.
Mossa kezeit a prefektus
Nem érti Sebastian Cucu prefektus, miért állítja azt Antal Árpád polgármester, hogy ő ellenezné Sepsiszentgyörgy kulturális stratégiájának elfogadását. Szó sincs ilyesmiről, csak azt találta indokolatlannak, hogy sürgősségi eljárással kívánták elfogadni a dokumentumot – hangsúlyozta. Sőt, kiemelte, hogy egy ilyen jellegű tervezetet nem szabad összecsapni, alapos munkára, sokrétű dokumentálódásra van szükség, és mivel rendkívül fontos a téma, a közmeghallgatás sem megkerülhető – sorolta érveit.
Sepsiszentgyörgynek egyébként is van már egy stratégiája a 2008–2018-as időszakra, ezt iktatták az Európa kulturális fővárosa pályázaton is október 22-én, amikor még nem is lépett érvénybe a frissen megszavazott stratégia. Nagyon is szükség van egy ilyen kulturális elképzelésre, de be kell tartani a szabályokat – fejtette ki Sebastian Cucu, aki több mint egyéves prefektusi regnálása alatt tegnap megtartotta harmadik sajtótájékoztatóját, alig egy héttel a második után.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)