udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. február 6.
„Felbokrosították” a Mátyás király szoborcsoportot
Nincs új a Nap alatt: valaki ismét nem fért el a Mátyás király szoborcsoporttól. Pontosabban „felbokroztatta”, mivel a talapzat körüli szúrós növényzetből kitépve egy bokrot, azt a nemhivatalos köztudatban (Zápolya) Szapolyai István nádorként ismert mellékalak zászlajának hegyébe szúrta fel. Hadd fotózzák a turisták ebben a hamisított változatban! Akár viccnek is tekinthetnénk, ha nem érte volna már annyi bántás a szobrot. Fennállása óta a sokat látott és ennél barbárabb tetteket (lefestés, lopás, rongálás) is átélt világhírű emlékmű ezáltal nem érthető üzenet hordozójává vált.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 6.
Tolerancia a sokvallású Erdélyben
Új előadás-sorozat a Torockói Duna-házban
Sikeres programot bonyolított le 2015-ben a Torockói Duna-ház. Ebben kiemelkedő szerepe volt Takaró Mihálynak, aki irodalomtörténeti előadásaival aratott osztatlan sikert. Az eseményen folyamatosan népes közönség vett részt nemcsak a helyiek közül, hanem az Aranyos-völgyéből, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről is eljöttek. Idén januártól Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet tanára lett a Duna-ház új előadója. Tervei szerint történelmi témakörben egy év alatt nyolc előadást fog tartani a tavaszi és őszi idényben.
Az első előadás tárgya a vallási tolerancia változásairól szólt a sokvallású Erdélyben. A téma természeténél fogva történelmi századokba kalauzolja a hallgatót. Különös érdeklődésre tartott számot az unitárius vallású Torockón, ahol az előadót telt ház fogadta. A részletes, történelmi példákkal „illusztrált” fejtegetés elsősorban az ún. „receptor régiók”, vagyis az államilag elismert vallások történetével foglalkozott. Az 1568-as évi tordai országgyűlés különös jelentőséggel bír, hiszen Európában először hoztak olyan döntést, hogy a prédikátorok szabadon terjeszthették tanaikat, és ezért még az egyházkerületi vezetők sem háborgathatták őket. Az előadó kitért arra is, hogy ebben a korban (16 sz.) nem egyéni szabadságjogról beszélhetünk, hanem közösségi jogról. Következésképpen az illető közösségnek kellett döntenie arról, hogy milyen prédikátort fogad el. A vallás akkor elsősorban közügy és nem magánügy volt. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 6.
Budapesten lesz 2020-ban az Eucharisztikus Világkongresszus
Budapest lesz a helyszíne 2020-ban a négyévenként sorra kerülő Eucharisztikus Világkongresszusnak – hangzott el Ferenc pápa videóüzenetében vasárnap a Fülöp-szigeteki Cebuban, az 51. Eucharisztikus Világkongresszus zárórendezvényén. Legutóbb 1938-ban volt ilyen Budapesten.
Az eucharisztia titka nagycsütörtök éjszakáján az utolsó vacsora termében „született”, amikor egy maroknyi megilletődött ember előtt először hangzott el Jézus Krisztus szájából: „Ez az én testem és ez az én vérem”. Átvitt értelemben az anyaszentegyház története az eucharisztia küzdelmei és diadalai, amely azóta is átfonta a századokat.
Az eucharisztikus kongresszusok kezdeményezője Tamisier Emilia volt, a francia lány Toursban született 1834-ben. A szülői háznál bejáratos vendég volt az egyszerű fehérhajú pap, Dupont abbé. Ő 1849-ben bevezette a városba az éjszakai szentségimádásokat, hogy ezzel az európai testvérharcok és politikai forradalmak véres évtizedeiben engesztelje a sokaktól magára hagyott, elfeledett Megváltót. Emiliát foglalkoztatta a zárdába vonulás vágya, mégsem lett apáca. Később a rongyos koldusok és útszéli csavargók apostola, a szentéletű Chevrier lyoni pap lett Emilia lelkivezetője. Nagy hatással volt rá az ünnepség, amellyel 1873 nyarán az üldözött, meggyötört francia katolicizmusnak Jézus Szívét tisztelő körei a hívők több ezres tömegének jelenlétében ünnepélyesen felajánlották Franciaországot az Isteni Szívnek. Ekkor vetődött fel lelkében, hogy az Oltáriszentségben személyesen jelen lévő Krisztust valóban mint a társadalom királyát, isteni orvosát kellene elismertetni.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 6.
Nem mennek bele a mocskolódásba
Félretájékoztatnak és hamis információkat közölnek — olvasható a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal által kiküldött közleményben. A városban a helyi PNL-hez köthető egyik román nyelvű internetes portál folyamatos össztűz alatt tartja a városvezetést, illetve Kovács Jenő polgármestert. Kovács eddig csak kivételes esetekben reagált az itt közölt cikkekre, most viszont úgy érezte, kénytelen megszólalni, mivel túlságosan messzire mentek. Az alábbiakban ezt közöljük.
„Sajnos jó ideje hol a városról, hol rólam elvtelen mocskolódások, támadások jelennek meg ezen a portálon. Eddig úgy gondoltam, egyszerűen nem lehet és nem is szabad ezzel foglalkozni, hiszen vannak fontosabb dolgok. Ne is várják el tőlem a nagykárolyiak, hogy egy bizonyos ellenzéki csoport, egy házaspár által provokált vitákba beleszálljak! A mocskolódásokba egyszerűen nem szabad belemenni, az a városnak sem érdeke. Hogy nem cáfolunk folyamatosan, persze azt is előidézi, hogy egyesek hitelt adnak a rágalmaknak. Az ő dolguk, ha nem a saját szemüknek hisznek… Nemrégiben például az a képtelen vád jelent meg, hogy az önkormányzat 150 000 lejt utalt fűtéstámogatás gyanánt egy magánszemélynek. Ez egyszerűen nem igaz! Ezeket a támogatásokat az állam adja, nem pedig a polgármesteri hivatal. Egy hosszú ideje működő rendszer kritériumai alapján osztják a támogatási pénzek. Az adott sajtótermék már több alkalommal is írt erről, most viszont, botránykeltő szándékkal úgy állították be, mintha azt az összeget nem félezer ember kapná, hanem egy személy. Ez nem más mint félretájékoztatás, hamis információközlés. Meggyőződésem, hogy nem szabad ezzel napi szinten foglalkozni és az is, hogy nem érdemes minden vádjukat cáfolni. Ők pont azt szeretnék, ha belevihetnének minket egy ilyen parttalan és meddő, gyűlölködéssel teli vitába. Amikor nagyon muszáj, persze igyekszik a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal megvédeni magát, de az esetek többségében egyszerűen nem érdemes a vádjaikra válaszolnunk” — áll a polgármester álláspontját összefoglaló közleményben. frissujsag.ro2016. február 6.
Arghezi székely származásáról
A neves román költő, Tudor Arghezi édesanyja a Bukarestbe került székely cselédlány, Ergézi Rozália volt – mutatott rá Ferenczes István Arghezi/Ergézi című kötetének péntek délutáni bemutatóján.
Ferenczes István költő, író, a Székelyföld folyóirat alapítója több mint egy évszázados rejtélynek kívánt a végére járni. Több éves kutatómunkájának köszönhetően megfejtette Tudor Arghezi édesanyjának kilétét, és a Hargita Kiadó gondozásában megjelent az Arghezi/Ergézi című, kétnyelvű izgalmas tanulmánya, amely a múlt század egyik legjelentősebb román költőjének felmenőit tisztázza.
A kötet csíkszeredai bemutatóján Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld főszerkesztője mutatta be a kötetet és beszélgetett a szerzővel.
Mint elhangzott, Arghezi édesanyja Ergézi Rozália szentkeresztbányai születésű, római katolikus szolgálólány volt, aki Bukarestbe ment szolgálni. Ott ismerte meg Nae Theodorescu cukrászsegédet, és a köztük kibontakozott szerelem gyümölcse az egyik legnagyobb román költő. Theodorescu nem vette feleségül a szolgálólányt, hanem a gazdag családból származó Anastasia Petrescu mellett állapodott meg. Sokáig ezért úgy vélték az irodalomtörténészek, hogy Anastasia Petrescu lehet a költő anyja, az Arghezi pedig felvett művésznév, s az Argeşből eredeztethető.
A titok megfejtéséhez az is hozzásegítette a szerzőt, hogy Arghezi Kányádi Sándornak 1962-ben azt mondta, hogy három boldog nyarat töltött Homoródfürdő környékén. A Homoród menti katolikus falvak anyakönyvi kivonatainak áttanulmányozása és hosszas kutakodás után lelt rá a szerző Ergézi Rozáliára, aki 1859. szeptember 26-án született Szentkeresztbányán.
A tanulmány rövidített változata megjelent a Székelyföld kulturális folyóirat 2015 januári számában. A kétnyelvű kötetet a későbbiekben tervezik bemutatni Szentkeresztbányán és Bukarestben is.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro2016. február 6.
Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.
Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt.
Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen.
Antal Erika. Székelyhon.ro2016. február 6.
Megalakult a székely akadémia
Megalakult a Székelyföldi Térségi Tudományi Társaság Csíkszeredában, a szervezet célja a Székelyföld fejlesztésének támogatása.
Az SZRTT elsődleges terve: szakmai fórumot nyitni a térségi tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak a Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta Geréb László, a társaság megválasztott elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Elnök Úr, Önök a tervek szerint tanácskozásokat is szerveznek, a kutatások eredményeit ezeken fórumokon ismertetik majd az érdeklődőkkel. Alkalmanként bevonják-e a közös alkotásba a Várvidék, a Délvidék vagy a Lajtán túli térség magyar tudós közösségeinek egyik-másik kiváló elméjét?
- A társaság elsődleges céljai közt a székelyföldi kutatások támogatása, és a kutatások eredményeinek ezen régió fejlesztése érdekében történő felhasználása szerepel. Azonban a társaság a regionális tudományok ernyője alatt természetesen a teljes Kárpát-medencei tudományos élet részévé szeretne válni, így amennyiben olyan jellegű közös kutatások, fejlesztések válnak elérhetővé, amelyekben a Kárpát-medencei magyarság különböző vidékeinek kutatói be tudnak kapcsolódni, akkor az SZRTT tagjai is szívesen együtt dolgoznak minden Kárpát-medencei kutatókollegával.
- A Székelyföld statisztikai meghatározásán is fognak dolgozni, ami gazdasági szempontból is lényeges. Nem mindegy, hogy Maros megyéből földrajzilag mekkora részt kapcsolunk ehhez a térséghez. Minthogy Bukarest részéről együttműködés - ha az ábrándokon túllépünk - nem várható, Önök milyen hálózattal kapcsolják be az alkotókat az együttgondolkodásba?
- A Társaság Alapszabályzata egyértelműen kimondja a tevékenységünk politikamentességét, így Székelyföld közigazgatási megfogalmazása körüli politikai vitákban nem akarunk beleszólni. Társaságunk a tudomány eszközeivel próbálja Székelyföld előrehaladását segíteni. Az eddig különböző szakterületeken, különböző intézményekben, különböző településeken dolgozó kutatókat szeretnénk e társaság létrehozásával a Székelyföld érdekében történő közös kutatásokba, munkákba bevonni. A társaság esetében a kapcsolódási pontot a régió érdekében történő közös gondolkodás jelenti, így - reményeink szerint – a Székelyföld megismerése és fejlesztése érdekében szervezett közös kutatások lesznek azok eszközök, amelyeken keresztül ezt a társaságot együttgondolkodásra, közös munkára lehet majd hívni.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Minthogy Apáczaitól a két Bolyaiig Erdély seregnyi magyar tudóst adott a világnak, Önök miképpen viszik felfedezőútra fiataljainkat a magyar tudomány rengetegében?
- Ennyire nem szaladtunk előre a szervezet működését illetően, hiszen egyelőre még a megalakulás, szervezetépítés fázisában vagyunk. Azonban egyértelműen fontos számunkra is a fiatal kutatók támogatása, hisz ők jelenthetik ennek a társaságnak a kontinuitást, a jövőt. A fiatal kutatók ösztönzésére elsősorban a társaság által szervezett kutatásokba való bevonás tud egy jó eszköz lenni, de ugyanakkor ezen kutatók anyagi támogatása is szóba kerülhet, azonban ez nagymértékben a jövőbeni pénzügyi lehetőségeinktől fog függni.
preshaztarsasag.wix.com/preshaz. gondola.hu2016. február 7.
Új kulturális folyóirata van Szatmárnémetinek
A Szatmár Megyei Tanács és az Identitas Alapítvány támogatásával jelenik meg a Sugárút.
Szombaton mutatták be Szatmár megye új, magyar nyelvű kulturális folyóiratát, a Sugárutat. Szatmárnak szüksége van egy magyar nyelvű kulturális folyóiratra, és meg is érdemli azt - vallják a kiadvány készítői. Ez egyébként a már megszűnt Szatmári Magyar Hírlap ingyenes kulturális mellékletének, a Szamosnak a szellemi örököse lett. A szerkesztők - azaz a szatmári kulturális műhely tagjai - is többségében olyan személyiségek, akik állandó szerzői voltak a Szamosnak.
A negyedévente megjelenő kiadvány felelős szerkesztője és az irodalomtörténet rovat vezetője Végh Balázs Béla. Jánk Károly irányítja a szépirodalom és műfordítás, Kereskényi Sándor a kritika, Muhi Sándor pedig a képzőművészeti rovatot. Szőcs Péter Levente a történelem-rovat vezetője, Veres István olvasószerkesztőként, Végh Balázs pedig tördelőszerkesztőként működik közre a folyóirat létrejöttében.
Az első lapszámban Demény Péter, Láng Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Vaszilij Bogdanov, Antal Balázs, Nagy Zsuka, Vida Gábor, Markó Béla, Kántor Lajos, Bertha Zoltán, Végh Balázs Béla, Józsa T. István, Muhi Sándor, Megyeri Tamás Róbert, Pál Judit, Németh Péter, Szőcs Péter Levente, Hajdu Tibor, Jeszenszky Géza, Szarka László és Elek György írásai olvashatók.
A Sugárút bemutatóján szóba került, hogy a tartalmas és értékes írásokat tartalmazó kiadvány terjesztésére kell az elkövetkezőkben nagyobb figyelmet fordítani, hogy az minél szélesebb körhöz eljuthasson, nem csak a megyében, hanem az országban és Magyarország területén is. szatmar.ro2016. február 7.
Hatósági fókuszban Székelyudvarhely
Villogó fénnyel közlekedő rendőrautók, álarcos egyenruhások járőrözései, gyakoribb hatósági igazoltatások – feltűnő a bűnmegelőzésre fektetett hangsúly Székelyudvarhelyen. A városlakók mindezt „maguknak köszönhetik”, ugyanis mint a rendőrségen elmondták, mindez annak az akciónak a része, melyet a közvélemény nyomására voltak kénytelenek elindítani.
Székelyudvarhely több szórakozóhelyén is razziáztak a hatóságok péntekről szombatra virradóan. A Mokkában például, ahol nemrég lövések dördültek el, rendőrök és álarcosok minden ajtót lezárva igazoltattak, illetve motoztak meg mindenkit – volt, akit kétszer is.
„Azt kérdezték, hogy van-e drog, bicska vagy bármilyen fegyver nálunk, de választól függetlenül megmotoztak. Engem bent a teremben is, és amint hagytam el a helyiséget, akkor is leigazoltattak” – mondta el az egyik vendég. Azokat, akiknél nem volt személyazonossági igazolvány, a rendőrségre vitték, de ellenőrzés után elengedték őket. Voltak olyanok is, akiket bilincsben vittek el, valószínűleg találtak náluk valamit – számolt be a vendég a látottakról.
Több vendéggel is beszélve úgy tapasztaltuk, hogy a jelenlévők vegyes érzelmekkel reagáltak a razziára. Volt, aki úgy gondolta, mivel semmi rendellenességet nem követett el, nem volt miért aggódnia igazoltatáskor és motozáskor. Más viszont kifogásolta, hogy félbeszakították a szórakozást, de végső soron belátta, hogy fontos a megelőzés, s ha a közösség nem hajlandó ebben a munkában részt venni, a hatóságoknak jut a nagyobb szerep.
A jelenlét önmagában nem elég
A történtekkel kapcsolatban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődtünk, ahol Gheorghe Filip sajtószóvivő lapunknak azt mondta, hogy „a villogó fénnyel közlekedő rendőrautók, az álarcos egyenruhások járőrözései, a gyakoribb igazoltatások mind-mind annak az akciónak a részei, amelyet a közvélemény nyomására voltunk kénytelenek indítani, noha nem ez kellene legyen a rendőr munkája”.
„Mindig és mindenhol vannak, illetve lesznek rendbontók. Ha jelenléttel próbáljuk megelőzni a bűncselekményt, értelemszerűen csak akkora százalékát tudjuk, amekkora az állományunk aránya a bűnözőkéhez képest” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette, elsősorban nem a rendőrségnek a dolga biztosítani egy klubot, ez a tulajdonos feladata és érdeke is egyben, bár ha a helyzet megkívánja, bizony bemennek a rendőrök is.
Ami kritikákat illeti Filip szerint, „ha bármelyik rendőr téved, ugyanúgy felelősségre vonható, mint a társadalom bármely más tagja.
Újabb bántalmazás
Egyébként újabb székelyudvarhelyi erőszakos esetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A szóvivő érdeklődésünkre megerősítette, hogy csütörtök éjjel egy tanárt bántalmaztak az egyik Kossuth utcai szórakozóhelyen. Az áldozat panaszt tett a rendőrségen, de amíg vizsgálják az esetet, addig nem kívánt több részletről nyilatkozni a szóvivő. Annyit viszont elárult, hogy a panaszos is fogyasztott alkoholt, ám ez nem befolyásolja a bántalmazás címén kezdeményezett kivizsgálást. itthon.ma//erdelyorszag2016. február 7.
Bálint Zoltán vezeti a román csendőrséget
Az eddigi főparancsnokot meg fölfele buktatták.
A román csendőrség főparancsnokának eddigi első helyettesét, Bálint Zoltán dandártábornokot nevezte ki a belügyi rendfenntartó egység főparancsnokává Petre Tobă belügyminiszter, miután pénteken bejelentette: az eddigi főparancsnokot, Mircea Olarut felmentette tisztségéből.
Olarut Tobă a belügyi tárca európai és külkapcsolatokkal foglalkozó osztálya élére nevezte ki.
Bálint 1963-ban született Nagyszebenben. A csendőrség honlapján találhatóönéletrajza szerint 1988-ban belügyi tisztképzőt végzett, majd 1998-ban jogi diplomát szerzett. Többek között az FBI akadémiáján is részt vett szakmai továbbképzésen, a Koszovóban rendfenntartói feladatokat ellátó román csendőregységet is vezette, majd az Argeş megyei csendőrség élére került. Az önéletrajzban a beszélt nyelvek között az angolt és a franciát jelölte meg, a magyart nem, nemzetiségként pedig a románt tüntette fel. foter.ro2016. február 7.
TÖRTÉNELMI KALANDREGÉNY MAGYAR FIATALOK ERDÉLYI MEGHURCOLÁSÁRÓL
MTI -Történelmi kalandregényben idézi fel Nagy Lajos, a Magyar Távirati Iroda egykori újságírója magyar diákok egy csoportjának meghurcolását a második világháborút követően, Erdély egyik városában. A szerző, aki maga is az események részese volt, most megjelent Vadmadarak című könyvében tárja fel a hetven évvel ezelőtt történteket.
A történet cselekménye 1946 és 1947 között játszódik, olyan korban, amellyel eddig a hivatalos történelemtudomány is alig foglalkozott. Nagy Lajos az MTI-nek elmondta, hogy 1946 júliusában, a tanév befejezése után a román rendőrség letartóztatta magyar fiatalok egy csoportját azzal a váddal, hogy a bevonuló román és szovjet hadsereg fegyveres megtámadására szervezkedtek. A kolozsvári hadbíróság elé tizennégy gimnazista fiút állítottak.
A vádakat ugyan nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére egytől öt évig terjedő börtönre ítélték a 16 éves diákokat. Kiszabadulásuk után többen Magyarországra szöktek, új életet kezdtek. Több mint hatvan év eltelte után a regény szerzője Nagyváradon váratlanul összetalálkozott az őt letartóztató egykori román titkosrendőrrel és nagy nehezen rávette, hogy üljenek le és tisztázzák a történteket.
Nagy Lajos elmondta: a regény megírásával legfőbb célja az volt, hogy feltárja az egykori események hátterét. A Vadmadarak ennek ellenére nem történelemkönyv és nem is napló, hanem – szavai szerint – történelmi kalandregény.
„A párizsi békeszerződés előtt álltunk, a tét Észak-Erdély Romániához történő újbóli elcsatolása volt. A románok a szovjet csapatok nyomában vonultak be Észak-Erdélybe, megszállták a közhivatalokat. Olyan körülményeket igyekeztek kialakítani, amelyekkel bizonyíthatták, hogy a magyar lakosság irredenta, fasiszta. Ennek volt a része az is, hogy a román titkosrendőrség gyakorlatilag csőbe húzta a magyar fiatalokat” – mondta el a szerző
Felidézte, hogy egy idősebb férfi kereste meg őket azzal, hogy tiltakozzanak Észak-Erdély újbóli elcsatolása ellen. Az egykori rendőrtiszttel évtizedekkel későbbi találkozón azt szerette volna tisztázni, hogy ki szervezte meg az akciót és ki buktatta le a diákokat. Elmondása szerint az egykori tiszt nem titkolta: parancsba kapták, hogy le kell leplezni a városban az irredenta összeesküvőket, várják az akciót Bukarestben. A román politika mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a határ menti, többségében magyarok lakta sávot a győztes hatalmak Magyarországnak ítéljék. Bizonyítani akarták, hogy a magyarok fasiszták maradtak, veszélyeztetik a békét és a demokráciát Erdélyben. Ehhez találni kellett valakit, aki megszervezi a „reakciósokat”.
„A beugratott férfi két csoportot szervezett, az egyiket Vadmadarak, a másik a Névtelenek néven. Azért kettőt, hogy ha az egyik lebukik, a másik folytathassa. Néhány hónap múlva röpcédulázás miatt lebuktunk, 1946. júliusban letartóztattak bennünket. A hivatalos vád az állam megdöntésére irányuló összeesküvés volt” – fogalmazott.
A kolozsvári hadbíróság 1946. augusztus 27-én hozott ítéletet. „Egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kaptunk, én ötöt” – emlékezett vissza Nagy Lajos. A könyvben a szerző felidézi a börtöni „élményeket is. A magyar diákok előbb Kolozsváron, majd Nagyváradon raboskodtak, köztörvényes bűnözők között.
”A viszonyok leírhatatlanok voltak, megvesztegetésekkel tudtuk túlélni. Bármilyen különös is, volt egyfajta börtönetika és velünk, diákokkal nem úgy bántak a rabok, mint egymással. Az őrök viszont éjjel megvertek bennünket, hogy reggel azt mondhassák: ilyenek a magyarok, egymást verik, még a börtönben sem tudnak békében élni„.
A diákokat kilenc hónapig tartották fogva, majd amikor 1947. február 10-én aláírták a párizsi békeszerződést, amely Romániának ítélte Észak-Erdélyt, szabadlábra helyezték őket, már nem volt rájuk szükség. A szerző hangsúlyozta: visszaemlékezve nem haragszik senkire, a lebuktatásukban aktív szerepet játszó román titkosrendőrre sem.
Nagy Lajos több társával együtt 1947. áprilisában szökött át Magyarországra. Egy régi nagyváradi ismerős, Barcs Sándor, későbbi MTI-vezérigazgató segítségével kézbesítő lett az akkoriban a hírügynökséget, a filmgyárat és a rádiót magában foglaló Magyar Központi Híradónál. Munkája mellet magánúton folytatta iskolai tanulmányait. Újságírói pályafutását 1949-ben MTI gyakornokként kezdte, 1992-ben a Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetőjeként ment nyugdíjba.
Váradi Nagy Lajos: Vadmadarak, Underground Kiadó és Terjesztő Kft., Budapest, 2015. magyaridok.hu2016. február 8.
Marosvásárhely próbája
Kezdetben úgy tűnt, minden jól alakul. Az RMDSZ is belátta: hibás úton járt eddig Marosvásárhelyen, és belement abba, hogy előválasztások nyomán döntsenek a magyar polgármesterjelölt személyéről. A megmérettetés le is zajlott, s bár a kampányban voltak éles helyzetek, vitás eljárások, no meg a részvétel sem volt feltétlenül mindent túlszárnyaló, a győztes Soós Zoltánt végül is támogatásáról biztosította az RMDSZ mellett az MPP és az EMNP is.
Egyfajta összefogás látszott kibontakozni, amely azért is tűnt oly reménykeltőnek, mert az új választási törvény értelmében a polgármester személyéről egyfordulós voksolás során döntenek, és az is biztosra vehető, hogy a liberálisok és a szocialisták külön jelöltet indítanak. A csillagok kedvező állását ismét csak a politikusok akarják megzavarni. Előbb a Szilágyi Zsolt EMNP- és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyeztetése után derült ki: az előzetes megállapodás ellenére a szövetség mégsem megy bele abba, hogy Soós Zoltán mindhárom párt jele alatt szálljon versenybe. Néhány napra rá Soós Zoltán Brassai Zsomborral, a Maros megyei RMDSZ-elnökkel jelentette be, hogy a szövetség színeiben indul. Az MPP országos elnöke és az EMNP marosvásárhelyi vezetői hajlottak arra, hogy azt a megoldást is elfogadják, mely szerint RMDSZ-listán befutó helyen szerepeljenek polgári és néppárti jelöltek – ekkor azonban újabb csavar következett. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilvánosan feddte meg Soós Zoltánt és a szövetség helyi vezetőit, amiért politikai magánakcióba kezdtek, és leszögezte: nem akarják kisajátítani a jelöltet, ezért függetlenként indítanák a választásokon. Most valahol ott tartunk, hogy senki nem ért semmit, kívülről csak annyi látszik, hogy a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt ügyében még tán a pártok közötti véleménykülönbségnél is nagyobb a szakadék az RMDSZ-en belül, mintha éppen a szövetség támogatná a legkevésbé elszántan saját emberét. Félő azonban, hogy e belharc veszélyezteti egyrészt a kibontakozni látszó magyar összefogást, másrészt a civódás, a széthúzás elriaszthatja azokat a magyar választókat, akiknek szavazata nélkül lehetetlen lesz megnyerni a csatát. Pedig tényleg ritka – nevezhetnénk akár történelminek is – esély nyílik Marosvásárhely visszafoglalására: már most kialakulóban ugyanis egy olyan parlamenti többség, amely visszatérne a kétfordulós polgármester-választásra. Az új törvényhozás vélhetően ekként módosítja majd a jogszabályt, és akkor a második körben szinte biztosan etnikai szavazás lesz, s a románság számbeli fölénye döntőnek bizonyul. Talán ez az utolsó esély, hogy Székelyföld fővárosát ismét magyar polgármester irányítsa.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 8.
Hírsaláta
RÁSZÁLLT A RENDŐRSÉG UDVARHELYRE. Átfogó akcióval válaszolt a Hargita megyei rendőrség a Székelyudvarhelyen két hete történt kocsmai verekedésre, illetve az azt követő, közbiztonságot követelő tüntetésre. A helyi uh.ro tudósítása szerint üzleteknél, a közúton és szórakozóhelyeken egyaránt vizsgálódtak. Péntek éjszaka maszkos csendőrök ellenőrizték a két héttel korábbi verekedés helyszínét, a Mokka kávézót, amely hétvégi éjszakákon megszokott bulihelyszín.
Éjjel két óra után a Kőkereszt téren sok fiatal álldogált, a rendőrök a szórakozóhelyen levők egy részét kiterelték a Mokka épületéből és udvaráról, több fiatalt igazoltattak – írja az uh.ro, amely egy furcsa, hatósági visszaélés gyanúját keltő incidensről is beszámol. A téren egy fiatalember fényképezte az akciót, az intézkedő szervek pedig elkérték a telefonját, és kitörölték belőle a képeket. A mintegy félórás igazoltatás során nem vettek őrizetbe senkit. A héten más gazdasági egységeket, cégeket, üzleteket is ellenőriztek a gazdasági rendőrök, péntek óta pedig látványos közúti ellenőrzés zajlik nemcsak a városban, hanem a környékén is. A sebességmérés mellett a sofőröket is ellenőrizték, igazoltatták. Az akciót az utóbbi hetek eseményei eredményezték – erősítette meg a portál számára Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője.
ORSZÁGOS RAZZIA FAÜGYBEN. Huszonhárom személyt állítottak elő Maros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy és Botoşani megyében a faanyaggal való visszaélések ügyében tartott házkutatások nyomán – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Az előzetes vizsgálatok szerint 2015 áprilisa és 2016 januárja között az említett megyékben bizonyos kereskedelmi társaságok ügyvezetői egy Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusítottak faanyagot különleges elbírálás alá eső másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységet folytató cégeknek az ország huszonnégy megyéjében. A törvénytelenség nyomán a bűnbanda egymillió eurós kárt okozott az államnak. A vizsgálatok eddigi eredményei szerint az említett időszakban 300 fedezet nélküli fuvarlevelet állítottak ki a cég nevére mintegy tízezer köbméter faanyag lefedésére. A Bukarest mellett huszonnégy megyére kiterjedő razziát szerdán tartották 156 helyszínen. (Krónika)
JÓTÉKONYSÁGI KINCSKERESÉS. Egy kolozsvári névtelen pénzt tartalmazó borítékokat helyez el Kolozsvár különböző pontjain, amelyekbe egy 50 vagy 100 lejes bankót tesz a pénz felhasználására vonatkozó utasítások mellett. A szerencsés megtalálónak az a dolga, hogy egy rászorulónak adja a talált összeg legalább felét, és ha úgy tartja a kedve, az adakozásról készült fotót posztolhatja az akció Facebook-oldalán. Hogy megkönnyítse a véletlen kincskeresők dolgát, az ismeretlen nyomravezető jeleket hagy az említett Facebook-oldalon, melynek neve Bani cu suflet (Pénzt lélekkel). A kolozsvári ismeretlen a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a saját pénzét osztogatja, és már többen jelentkeztek nála, hogy bekapcsolódnának az adakozási akcióba. Amint elmondta, az ötletet az Egyesült Államokból kölcsönözte, ahol egy San Franciscó-i milliomos kezdte el a névtelen adakozást, és a példa futótűzként terjedt el az egész országban. Vajon hogyan fog működni nálunk ez a jótékonysági kincskeresés? (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 8.
Egy hadjárat vége
Az Elektromaros iskolaközpont éveken át a középszintű magyar oktatás figyelemre méltó helyszíne volt Marosvásárhelyen. Az elektronikai szakirányú osztályok mellett a magyar nyelvű intenzív matematika-fizika osztályban a legmagasabb tanügyi fokozattal rendelkező tanárok oktattak az informatika tanításához szükséges felszerelés birtokában. Jó volt az együttműködésük a szakközépiskolai automatizálás, számítástechnika és elektromechanika szakos osztályokkal, amelyek diákjait nemzetközi elektrotechnikai versenyeken díjazták. A matematika-fizika osztály diákjai pedig a tantárgyversenyek országos szakaszára jutottak el. Ebből az iskolából került ki a Sapientia egyetem műszak karára felvételiző hallgatók egy része is. Az intézmény elismert pedagógusa, Pethő László mérnök piros laboratóriuma a diákok kreatív gyakorlati képzésének a helyszíne. Felkészültségükkel az évek során a mérnök-tanár által kiépített, jól működő nemzetközi kapcsolatrendszerben iskitűntek. Pethő László a saját iskolájánál mindig messzebbre látott. Aggodalommal nézte, ahogy a szakoktatás rendszerétszétverik, majd a sikertelenség láttán megpróbálják újra összerakni. Városszintű rendezvények egész sorát kezdeményezte: a szülők tájékoztatása a középiskolai kínálatról, a figyelem felhívása az anyanyelvi szakoktatás fontosságára… Tanítványai közül sokan gondolnak hálával egykor szigorúnak tartott tanárukra. Mivel nem adta könnyen az átmenő jegyet, ellenségei is voltak. Véleményét az iskola jellegének a megváltoztatása érdekében indított hadjárat során nem rejtette véka alá, ezért a tanfelügyelőség számára is egyre kényelmetlenebb személlyé vált. Felemelte a szavát, amikor eladták az iskola tanműhelyét, amikor megszüntették a magyar tannyelvű matematika-informatika osztályt, egy olyan ajánlásra hivatkozva, amit a megye többi városában működő iskolákban nem alkalmaztak. A műszaki szakosztályok felszámolása az idén csúcsosodott ki abban, hogy a tanulók körében végzett felmérés eredménye ellenére (65-en jelölték be az automatizálás osztályt és 31-en a könyvelő szakot), a tanfelügyelőség az utóbbin két osztály, a többség által kért automatizálás szakon csak egy osztály indítását engedélyezte. Közben egyre zsugorodott Pethő László katedrája is, akiről kiderítették, hogy gépészmérnöki képesítésével nem taníthatja azokat a tantárgyakat, amelyek oktatásában korábban nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Azt is kiderítették róla, hogy románul végezte az egyetemet, és nincsen magyar nyelvvizsgája. (Azt bezzeg nem firtatják, hogy a szakközépiskolák többségében románul vagy pocsék magyarsággal tanítják a szaktárgyakat a magyar tagozaton.) Pethő László már csak azt kérte, amit egyébként a szülők is megfogalmaztak, hogy a rábízott osztályt vigye el az érettségiig, de az iskola vezetőtanácsa többségi szavazattal a nyugdíjazása mellett döntött. Ez ellen a szakszervezet és a szülők is óvást nyújtanak be. Ha Pethő László számára kedvező eredmény születik, az már csak az utóvédharc egy mozzanata lesz. Az iskolát sikerült lefokozni, jellegét átrajzolni, a diákok és a szülők elvárásai ellenében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 8.
A gazdasági migráció áldozatai
Néhány hónapja a nemzetközi média a Közel-Keletről Európába vándorlókra irányítja a közfigyelmet, elemezve ennek okait, következményeit. A jelenség nem új, és nem is kell évszázadokra visszatekinteni a történelemben. Emlékezzünk. Miután 1990-ben Kelet-Európában sorra megdőlt a kommunista hatalom, ledőlt a berlini fal, felszámolták a "vasfüggönyt",megnyíltak a határok. Honfitársaink ezrei vették vállukra hátizsáknyi vagyonukat, és indultak el, a jobb élet reményében, Nyugatra, végleg vagy csak egy időre. Családok hulltak szét, barátságok szakadtak meg a gazdasági kivándorlás következtében. Ez a folyamat most is tart. Mert 25 évvel a rendszerváltás után az eddigi kormányoknak a politikai elit ígéretei ellenére sem sikerült megteremteniük azt a gazdasági, társadalmi helyzetet, amelyben mindenki megtalálhatta volna az önmegvalósítás útját. A sajátos demokrácia áldozatai azok a gyermekek, akik "szabadságban" születtek, akiknek a szülei külföldön vállaltak munkát, s így a családi köteléket meglazítva azon dolgoznak, hogy tisztességes anyagi körülményeket teremtsenek. A szomorú az, hogy a "demokrácia nemzedékének" mintegy 70%-a már az iskola padjaiban külföldre tervezi a jövőjét. Ők is elvándorolnának, mert ez a követendő példa.
Családi kapcsolatok több ezer kilométer távolságból
Egy Felső-Maros menti faluban kerestük fel azt a két családot, amely vállalta, hogy elmeséli történetét. A legtöbben tartózkodtak, nem szívesen hozzák nyilvánosságra "európai kalandozásaikat". A bemutatásra kerülő példák általánosíthatók, vagy kiegészíthetők sajátos esetekkel, helyzetekkel. Valószínűleg többkötetnyire is futná belőlük.
Takaros házba lépünk, minden szinte új, rendezett. Asztalhoz ülünk egy kávé mellé, és a témába vágunk. Szinte közhelyszerű mondattal kezdi vendéglátóm.
– Itthon is van munka, csak nem mindegy, hogy milyen, és mennyiért. Mihez kezdjen az ember a minimálbérrel? – mondja a középkorú hölgy, majd folytatja. – Elhunyt a húgom élettársa, a testvérem állás nélkül maradt, Spanyolországba ment. 2007-ben a férjem is szerencsét próbált ugyanott. Először építkezésben, majd egy márványmegmunkáló gyárban dolgozott, havi 1800 eurós fizetésért. Kimentem én is, vittük a 15 éves fiunkat. Beírattuk az iskolába, de nem szerette, hazavágyott. Két hónap után haza kellett jöjjek vele. Itthon a közeli városba járt középiskolába. A férjemmel háromhavonta találkoztunk. Vagy ő jött, vagy én mentem hozzá rendszeresen. Nehéz volt. Valamit valamiért, ha nem mentünk volna külföldre, nem itt tartanánk anyagilag. Meg kellett teremtenünk az alapokat – mondja szerényen –, majd kérdésemre elmondja, sohasem szerettek volna végleg kitelepedni. Talán, ha a fiuk beilleszkedik akkor. De állandóan a telefonon lógott, az interneten az itthon maradt barátaival csevegett órák hosszat. Ott is voltak focistársai, de azok nem tudták helyettesíteni a gyermekkori cimborákat.
Miután itthon befejezte középiskolai tanulmányait, bejutott egy marosvásárhelyi egyetem jogi karára. Közben az anya Németországban vállalt munkát. Egy idős nőre kellett vigyázni, havi 1000 euróért. Volt időszak, mikor hárman háromfelé voltak: a gyerek itthon, az apa Spanyolországban, az anya Németországban.
Egyetemi tanulmányainak befejezése után a fiú "rájött, hogy itthon nehéz". Az nem jelentett megoldást, ha mindegyre a zsebpénzt várta, meséli az anya. Barátnőjének a testvére Belgiumban volt, ahol már két nyáron, idénymunkára almát szedni voltak a fiatalok, s nem volt nehéz dönteni. Elmentek. A legény vendéglőben dolgozik, a barátnője takarít, közben szabadidejükben reklámlapokat terjesztenek. A fiú megkeresi a havi 1900 eurót. De mégsem maradna végleg. Már megvan húsvétra a repülőjegye, mondja az anya, majd csillogó szemmel közli, már a házhelyet is kinézte magának, amit itthon megvásárol. A gyerekkori barátok, az itthoni hobbi, a közös foglalkozás még mindig hazahúzza.
– Nem hiányzik a gyerek?
– Kezdem megszokni – válaszolja az anya hosszabb gondolkodás után, majd hozzáteszi: – reggelente sírtam a kávé mellett, mert eszembe jutott, hogy nincs itthon. Ha befordult az utcánkba egy autó, rögtön arra gondoltam, hogy ő jött haza. Volt, amikor éjjel azzal a gondolattal ébredtem, vajon nem jött-e haza. Aztán most is, ha meglátogatom Belgiumban, annyit simogatom, puszilom… Ő meg mindent elmond nekem. Persze skype-on is megmutatja, mit vásárolt magának, s beszámol arról, hogy mit csinál, de azért személyesen más…
Aztán szó szót hoz, s kiderül, hogy a húgának még sajátosabb az esete. A húga fiát pici korától az édesanyjuk nevelte. Még a szomszédok is besegítettek. A kapcsolatot nagyrészt telefonon tartotta az édesanyjával. A mama szigorúbban, felelősségteljesebben nevelte az unokát. Trógerségek, verekedés, rendőrségi dolgok nem voltak. Vigyázott magára. Abban a tudatban nőtt fel, hogy a mamával kellett lennie, mert az anyuka érte is dolgozik. Ma is ezzel a tudattal jár iskolába.
Megtudom, hogy vendéglátóm családja mégiscsak itthon fektette be a külföldön szerzett jövedelmet. Gazdálkodnak: földet, fejősteheneket, sertéseket vásároltak. Két fizetésre való havonta kijön. Csak hogy ne kelljen többet elmenni, s valahol minimálbérért gürcölni.
– Ha fiatal lennék, én sem kezdeném itthon az életet, hogy a semmiért dolgozzak. Ha komoly vagy, megbecsülöd a munkát, egy év alatt sokra lehet menni. Itthon, ha nincs alaptőkéd, helyben maradsz, hacsak nem örökölsz valamit. Akinek nincs ahonnan, az mi a csodát csinál? Döcög… – válaszol a maga kérdésére, majd hangsúlyozza: azért a pénzt itthon kell befektetni.
Az itthoni párna melegebb
A másik családnál is szinte hasonlóképpen kezdődik a történet. A férfinak a sógora még 2000 előtt Spanyolországba ment, aztán követte a húga 2003-ban, majd ő 2006-ban. Ha nincs kint valakid, nehezebb elhelyezkedni – magyarázza. 2008-ig szőlőtermesztőnél dolgozott, közben a felesége Ausztriában egy idős nőt gondozott. Volt idő, amikor mindketten külföldön dolgoztak, egymástól több ezer kilométerre. Aztán egy ausztriai látogatáskor került munkahely a "sógoroknál". A fiukat nem tudják kivinni, mondja, az iskolában olyan nagyok a nyelvismereti követelmények, hogy nehezen lehet teljesíteni. A gyereket a nagymama neveli itthon. Ahogy mondja, a nagyanyja édesapja és édesanyja is egyben. Az idős néni mindkét lánya külföldön él. Vakációban a fiú Ausztriában van, a szülőknél, az édesanyja pedig a 24 órás felügyeletnek köszönhetően egyhavi munka után egy hónap szabadságot kap. Olyankor itthon van. Ez pótolja némiképpen a távol töltött időt.
Amíg kicsi volt a fiuk, mindegyre a szülei után vágyott, aztán ahogy nőtt, a "barátai lefoglalták". Most nem is akar menni. Itthon vannak a barátok, "karácsonykor mehetnek kántálni", ez jobb – mondogatja szüleinek.
– Nem rossz fiú. Mindig szól, ha valahova elmegy, aztán meg telefonon is beszámol a szüleinek. A "lányügyeket" is meg szokták beszélni az apukával. A nevelés izgalommal jár, nagyobb a felelősség, mondja a nagymama, majd hozzáteszi, nemcsak az unokájáért aggódik, hanem a gyerekekért is. Nincsenek itthon a gyermekei, "nem úgy fekszenek le a párnájukra, ahogy ők szeretnék…"
Az apa folytatja: – Amíg lehet, kint dolgoznánk. A gyermek is láthatja, hogy ilyen kicsi fizetésekkel nem lehet itt elkezdeni az életet. Nem maradnánk kint. Ausztriában kedvesek, segítőkészek a kollégák, a munkahelyen mintha testvérek volnánk, de ha kilépsz a kapun, senkid nincs. Egyedül kell tölteni a karácsonyt, a szilvesztert. Itthon nekifogtunk a családi ház bővítésének, azzal a reménnyel, hogy ennyi év demokrácia után valami csak megváltozik. Még nem döntöttük el a jövőt…
A szülőket nem lehet pótolni
Kiss István iskolapszichológust azzal a kéréssel kerestük meg, hogy mondja el, milyen mértékben befolyásolja a gyermekek lelkivilágát a szülők hiánya. A szakember azzal kezdte, hogy "megrendítő tapasztalata" van a jelenségről.
– Amikor egy-egy osztályban megkérdeztem, hogy hány gyereknek dolgozik külföl-dön a szülője, akkor a teremben levők 30%-a a magasba emelte a kezét. Ennél szomorúbb az a tapasztalat, amikor négy évvel ezelőtt érettségin voltam felügyelni, és mielőtt megjöttek volna a tételek, beszélgettem az osztályban levő gyerekekkel. Kérdeztem, ki az, aki úgy gondolja, hogy külföldön szeretne érvényesülni. Döbbenten láttam, hogy a diákok 70%-a nyújtotta fel a kezét.
– Sok mindentől függ, hogy a szülők távolléte miként hat a gyerek fejlődésére: elsősorban a személyiségétől, de attól is, hogy életciklusának melyik szakaszában kell megválnia időszakosan a szülőktől, s attól is, hogy az otthon maradt rokonok miként próbálják elfogadtatni, megértetni vele a helyzetet. Nyilvánvalóan a kisebb gyerek jobban alkalmazkodik. A legnehezebb a pubertáskor, amikor tulajdonképpen kialakul a személyisége. Fontos szerepet játszik ebben az is, hogy a családtagok között milyen a kapcsolat. Előfordul, hogy elmennek a szülők, külön kell éljenek, és így megromlik a házastársi viszony, válás lesz a vége, és egy életre szóló traumát is okozhat – fejti ki a továbbiakban a szakember.
A pszichológus egy olyan esetről is beszámolt, amikor az alig VIII. osztályos tanulóra hárult az a komoly feladat, hogy egzisztenciális kérdésekben döntést hozzon. Ha jó a viszony a szülővel, akkor némiképp a technika, az okostelefonok, az internet segít a kapcsolattartásban, de a szülőket nem lehet pótolni. A nagyszülő nem tudja ugyanazt a kontrollt biztosítani, mint a szülők. Nincs jelen az anyai, apai modell, így megtörténhet, hogy – főleg a serdülőkorú gyerekek – kapaszkodókat keresnek a baráti körben, kialakulhat a bandavezér-apakomplexus, ami, ha olyan a társaság, akár a bűnözés felé is vezetheti a gyereket, vagy lányok esetében a prostitúcióig is eljuthat ez az iránytévesztés. Az apa- és az anyamodellt nem helyettesíti semmi, csak némiképpen kompenzálható. Az ilyenformán támasz nélkül maradt gyerekekben sok kétely, ambivalens érzés merülhet fel emiatt: a szeretet, a harag, a düh, a bánat, az elfogadás közötti ingadozás. Ez elvezethet az érdeklődés csökkenéséhez, az iskolakerüléshez, a gyerek az agresszív magatartásban vagy pont az ellenkezőjében, az elzárkózó, befelé forduló viselkedésben keres menedéket. De lehet pozitív hozadéka is a szülők távollétének. Az ilyen helyzetbe kerülő gyerek hamarabb önállóvá, felelősségteljessé, céltudatossá válhat, ami akár egy sikeres életpályának is a kulcsa lehet.
Kiss István szerint a szülőknek több szempontból is mérlegelniük kell, hogy – túl az anyagi vonzaton – mi az ára annak, hogy vállalják a külföldi munkát, kire, milyen körülmények között bízzák gyerekeiket. Arról is meg kell bizonyosodniuk, hogy eléggé erős-e közöttük a kötelék ahhoz, hogy a fizikai és a lelki távolságot akár hosszú távon is áthidalják.
A hatóságok megvonhatják a szülői jogot
Annak ellenére, hogy a gazdasági migráció gyakorlatilag a rendszerváltást követően beindult Romániában, a kormány csak tavaly augusztus 19-én fogadta el azt a 691-es számú kormányhatározatot, amely előirányozza a külföldön dolgozó szülők gyerekeinek fokozottabb monitorozását. A jogszabály szerint a szociális szakhatóságoknak (Serviciile Publice de Asistenta Sociala) minden iskolai év utolsó harmadában be kell gyűjteniük az oktatási intézményektől az adatokat (név, lakcím, személyes információk) azokról a gyerekekről (és itthon maradt gondozóikról), akiknek egy vagy mindkét szülője legkevesebb egy évet külföldön dolgozott, vagy ennél hosszabb időre vállal munkát. Ezután a szociális asszisztensek felkeresik az érintett családokat, ahol ellenőrzik, hogy a külföldre távozott szülők tájékoztatták-e a helyi közigazgatási szerveket a helyzetükről, kineveztek-e hivatalos gyámot, biztosíthatják-e az anyagi feltételt az itthoni rokonoknak ahhoz, hogy megfelelő körülmények között neveljék a gyerekeket. A nevelőszülők, rokonok kötelesek megadni a szociális asszisztenseknek a külföldön dolgozó szülők elérhetőségét. Továbbá igazolniuk kell, hogy állandó kapcsolatot tartanak velük. A kormányrendelet azt is leszögezi, hogy a szociális munkások kéthavonta ellenőrzik, hogy a családok teljesítik-e a megszabott feltételeket.
A kormányrendelet szerint a szociális munkásoknak követniük kell az érintett gyerekek iskolai teljesítményét is. Amennyiben romlást tapasztalnak e téren, azonnal (írásban) tájékoztatniuk kell a tanítót vagy az osztályfőnököt, akik az iskolai pszichológushoz irányítják a gyereket. Minden egyes családlátogatáskor jelentés készül a gyerek testi-lelki állapotáról, társaságáról, amit a szülők és a gondozó, az őt nevelő rokonok tudomására kell hozni. Amennyiben a megfigyelések során azt tapasztalják, hogy a gyerek lelkileg sérül, nem tud megfelelően beilleszkedni az iskolában, vagy akár fennáll a veszély, hogy valamilyen bűnöző csoporthoz csatlakozik, a szociális munkásnak értesítenie kell a szülőket és a szakhatóságokat is. A kormányrendelet szerint megalapozott indokkal a gyermekvédelmi és szociális igazgatóság megvonhatja a szülői jogot, az érintett gyereket akár szociális intézetbe is utalhatják.
Az említett jogszabály alapján az Oktatási és Kutatási Minisztérium, a 691/2015-ös kormányrendeletre hivatkozva, 2015. december 23-án körlevelet intézett a megyei és a fővárosi tanfelügyelőségekhez. Ebben figyelmeztet, hogy az oktatási intézmények működjenek együtt a szociális szakhatóságokkal, és készítsék el az említett felmérést, ugyanakkor emlékeztessék a szülőket, hogy mielőtt munkavállalás céljából külföldre távoznának, értesíteniük kell szándékukról a helyhatósági illetékeseket, és arról is, hogy kit bíznak meg a gyermekneveléssel. A levélben még az áll, hogy a szülőknek tanácsadásra létrehozták a 0800.070.040-es zöldszámot és a www.copiisinguriacasa.ro honlapot.
Értesüléseink szerint a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 15-ében szabta meg a határidőt, hogy az oktatási intézmények, a kormányhatározatnak megfelelően, beküldjék az adatokat.
A Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság adatai szerint 2015. december 31-ig a megye 102 közigazgatási egységétől beküldött információk alapján 770 (209 esetben mindkettő, 433, ahol egyik szülő, 128 egyszülős) család dolgozik külföldön, ez összesen 1226 gyereket érint (317-733- 176), közülük 1188-at első-, másod-, harmad-, negyedfokú rokonok gondoznak, "gyermekvédelmi intézkedések nélkül". Az 1226 gyermek közül 627 fiú, 599 lány. A felmérés szerint a következő életkorú gyermekekről van szó: egyévesekig 14, egy és kettő között 58, háromtól hatig 209, héttől kilencig 293, tíz és tizenhárom között 373, míg tizennégy és tizenhét év között 279. Ám ezek az adatok jóval nagyobbak lesznek, hiszen eddig egyetlen jogszabály sem tette kötelezővé, hogy a külföldön dolgozók gyerekeit, családját nyilvántartásba vegyék. Ekkor derül ki hivatalosan, hogy milyen méretű a jelenség, hányan vergődnek az 1989 után kialakult – még mindig elég kilátástalan – gazdasági helyzet hálójában.
Vajda György2016. február 8.
A deportáltakra emlékeztek Simonyifalván
A simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel.
Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor.
Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére
Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi.
Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen.
Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra.
Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét.
Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen.
Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük.
Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom.
A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)2016. február 8.
A gyoroki „telepi iskola” emléke és álma
Miért most? Miért pont most írok a „telepi iskoláról” ?
Nosztalgiából természetesen; az iskolámról írok!
Van még egy okom.
Kézbevettem Wass Albert Se szentek, se hősök című kötetét. Az író „emlékművet” akar faragni, valami olyat, ami emlékezetünknek legalább egy kicsiny darabját kimenti az idő tengeréből, s visszahozza a felejtés távoli világából.
Nem tudok könyvet írni, egy rövid fogalmazás is próbára tesz, de érzelmeimet, amelyek a minap az iskola udvarán váratlanul rám telepedtek, ki kell valamilyen formában fejeznem.
Biztos vagyok abban, hogy bizonyos alkalmakkor sok egykori diákban tőrnek elő a „telepi iskolához”, az ott tanítókhoz fűződő régi és szép emlékek.
Tiszteltük, szerettük tanítóinkat, tanárainkat, akiket második szüleinknek tekintettünk.
– Legyetek mindig becsületesek szorgalmasak, szeressétek egymást.
Erre neveltek bennünket a mi tanítóink.
Immár nagymamaként terelgetem kis unokámat az iskola épületében működő magyar ovodába, ahol az utóbbi években nagyot változtak a körülmények. Ma már központi fűtés, vezetékes víz, meleg vízzel ellátott mosdó, fűtött illemhely van.
No, ez az én időmben nem így volt. Az unokám meg túl kicsi ahhoz, hogy ezt meg tudná érteni. Akkor vaskályhákkal fűtöttünk, a mellékhelyiségek az udvar végében voltak. Víz egy tartályból folyt, amit időnként fel kellett tőlteni. Ennél nagyobb komfort nem sok falusi embernek jutott odahaza sem.
A jó körülményeket, sajnos, csak kevés magyarul tanuló gyermek élvezheti. Csak osztatlan I–IV. osztály működik a volt irodában, az osztálytermekben kapott otthont az óvoda.
De hála Istennek és a gyoroki embereknek, ennyi mégis megmaradt. Azért küzdöttek egykori tanítóink, hogy ne vesszen el a magyar iskola, ne halkuljon el a magyar szó.
Hát még nem veszett el, sőt fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy pezsgőbb legyen az élet az óvoda és az iskola falai között.
Karácsonykor a kis román gyerekek is lelkesen énekelték magyarul a „Mennyből az angyalt”.
A régi iskola másik épületében – két nagy épületből állt a „telepi iskola” –, ahol régen az óvoda volt, ahová én magam is jártam, valami olyasmit láttam, ami meglepett és felkavarta érzelmeimet.
Ebben az épületben, a régi óvoda terme mellett volt Szeicht Miklós „tanítóbácsiék” lakása. Ő volt sok-sok éven át az iskola igazgatója.
Már nincs közöttünk, pedig olyan jó volna megmutatni neki, hogy nem harcolt hiába. Ő kitartóan küzdött a magyar iskola fennmaradásáért és külön azért, hogy a telepi gyerekeknek legyen sportolási lehetőségük.
Megyeszerte híres kosárlabda csapatot teremtett; ismertek voltak a gyoroki diák-sakkozók és a kézilabdások is.
A kosárlabdacsapat rendszeresen járt versenyekre, de a telepi iskola pályáján is rendeztek osztályok, iskolák közötti tornákat. Akkoriban a „lelátót” az iskola előtti, kivágott vastag, öreg eperfa törzséből alakítottuk ki. Arról szurkoltak a község öregjei és fiataljai. A „telepi iskola” kosárlabda-csapata mindenki ügye volt.
Fontos események voltak ezek a mérkőzések egy egyszerű falusi magyar iskola életében.
A vendégcsapat vezetői egy régi íróasztal mellett foglaltak helyet; erre, néhány hivatalos papír lap mellé, egy tányéron citromszeleteket helyeztek el. Ez volt az üdítő, mivel akkoriban nem volt pénz még ásványvízre sem.
Friss kútvíz, citromszeletekkel! Csak erre tellett.
Azt a régi, máig megőrzött íróasztalt restaurálta a minap Szabó Károly. Munka közben találtam, az udvaron dolgozott. Meglepődtem; újra életre kelti a régi íróasztalt! Mi mindenről tudna mesélni ez a régi bútordarab!
Nem tudom, miért, de a megújúlt asztal nagyon jó érzéseket váltott ki bennem. Egészen fellelkesültem. Szemügyre vettem a sportteremmé alakított régi óvoda helyiségét, ahol központi fűtéses modern judo- terem működik.
A „Tanítóbácsi” lakásából öltözők, mosdók épültek és egy másik sportterem, ahol tornászni, aerobikozni lehet. A létesítmány már majdnem készen várja az érdeklődőket.
– Ez csodálatos!
A régi íróasztal is megkapja méltó helyét egy kis irodában.
Sajnos, a régi ember, a „telepi iskola” egykori éltetője már nem ülhet mellé. Ő csak álmodott, vagy talán álmodni sem mert egy ilyen sportlétesítményről. De most ott fenn talán megnyugodva szemléli, hogy valami azért megmaradt egykori iskolájából. Az íróasztalon kívül a régi diákok, akik még vannak, őrzik az ő szellemét is.
A gyorokiak, a „telepiek”, bármerre járnak, akárhol találkoznak, szívesen emlegetik egykori alma materüket.
Az új évben, 2016-ban, további javításokat végeznek a régi épületen; élni fog továbbra is a „telepi iskola”.
Ezért kérem a nagyszülőket, a dédiket, látogassanak el néha a „telepi iskolába”.
Ennél is fontosabb: hozzák el a magyar óvodába és az iskolába unokáikat.
Amíg valakiről, vagy valamiről mesélnek, ami az emlékekben él, az van, az nem veszett el, az még fennmarad.
Tusa Erzsébet. Nyugati Jelen (Arad)2016. február 8.
Születésnapi nosztalgia a Puck Bábszínházban
Az ünneplés mellett arra is alkalmat kínálnak az évfordulók egy-egy intézmény életében, hogy tagjai, egykori és jelenlegi munkatársai találkozzanak és visszatekintsenek, már-már mesébe illő történeteket elevenítsenek fel.
Ugyanakkor azok számára is tanulságosak lehetnek ezek az alkalmak, akik nem tagjai a csapatnak, hiszen az emlékek felidézése, a vélemények kifejtése mélyebb összefüggések megértéséhez vihetik közelebb az érdeklődőket. A Puck Bábszínház 66. születésnapja alkalmából tartott péntek délutáni beszélgetésen többek között a bábjátszás iránti szerelemről, odaadásról, elhivatottságról is szó esett, amelyek által nagyszerű dolgok születhetnek, bár a körülmények nem mindig játszanak ebben közre. A bábszínház mágikus világáról beszélt Balló Zsuzsa bábszínész is (fotó), aki örömmel osztotta meg emlékeit a hallgatósággal.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 8.
Farsang Sztánán államtitkárral és varázsgömbbel
A templomtorony tatarozására gyűjtenek adományokat
A számok, az otthon és a megmaradás bűvkörében startolt a tizenhatodik sztánai farsang pénteken. Bár az esti hétórás kezdésből nyolc óra lett, a szobamelegségűre befűtött művelődési otthonban összegyűltek addig legalább bemelegíthettek: ráérős beszélgetések az ismerősökkel-ismeretlenekkel, egy kis vagy egy kicsit több sörrel, de az otthonról hozott szilvóriumot is körbekínálták falubelinek-idegennek egyaránt. Sztánaiak, de környékbeliek is jöttek szép számmal, sőt Debrecenből, Csabacsűdről is érkeztek vendégek. Díszvendégként egy hús-vér államtitkár és a kolozsvári főkonzul is farsangolt, de volt kiállítás, népszínmű, operett és táncház is. A háromnapos dínomdánom során az idén adományokat gyűjtöttek a sztánai református templom szinte százötven éves tornyának felújítására, e célt szolgálta a Debreceni Népi Együttes tegnap este Kolozsváron előadott táncjátéka, Táncos Csuda Mózsi hiteles története.
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 8.
Aláírásgyűjtés az Apáczai-líceum képzőművészeti osztályáért
Tavaly létszám miatt megszüntették, idén „elfelejtették” az 5. osztályt
Miután 2015 őszén minden próbálkozás ellenére sem engedélyezték a képzőművészeti tagozatos 5. osztályt az intenzív angol mellé, a kolozsvári Apáczai-líceum most ismét ugyanezzel a gonddal szembesül.
Míg tavaly létszámhiányra hivatkozva szüntette meg az osztályt a minisztérium, addig az idén egyszerűen csak a tavalyi gyakorlat érvényesül, bár már az iskola negyedik osztályában is több gyermek tanul. Nem újdonság ez az eljárás, egész sor magyar osztály szűnt már meg így 1990 óta. Egyesek tudni vélik: az évek óta létszámhiánnyal küzdő román tannyelvű képzőművészeti iskolát próbálnák az intézkedéssel megmenteni. A 16 évvel ezelőtt létrehozott képzőművészeti tagozat Közép-Erdélyben az egyetlen magyar nyelven, amelynek infrastruktúráját sok áldozat árán sikerült felépíteni: a szülők, szponzorok jóvoltából kerültek állványok, festékek, papír. Az iskola most aláírásgyűjtéssel próbálná jobb belátásra bírni a minisztériumot.
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)