udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7649 találat lapozás: 1-30 ... 3121-3150 | 3151-3180 | 3181-3210 ... 7621-7649 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. május 31.

Veszélyes Kolozsvár népszerűsége
Nem biztos, hogy jót tesz Kolozsvárnak a népszerűség: szakértők szerint a lakosság gyarapodása túlterheli az infrastruktúrát, a városvezetés pedig láthatóan nem tud lépést tartani a kincses város növekedési ütemével. A következő években a magyarság aránya is csökkenhet.
Első látásra abszolút pozitívumként értékelhető, hogy a továbbtanulási lehetőségek, a jól fizető munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatások színvonala miatt jelenleg Kolozsvár a legvonzóbb város az országban. A Krónika által megkérdezett szakértők szerint azonban a város népszerűsége számos kockázattal is jár. A Világbank által nemrég nyilvánosságra hozott, 1250 személy bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint 15 százaléka azt válaszolta, ha tehetné, a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, míg Bukarestet a válaszadók 14 százaléka jelölte meg ideális lakhelyként, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig Temesvár foglalja el 12 százalékkal. A kutatást az Európai Bizottsággal együttműködve végezte el a Világbank azzal a céllal, hogy az eredmények alapján újragondolják a régiófejlesztési politikát a 2021/2027 közötti időszakra.
Felzárkóznak a vidéki nagyvárosok
Ilie Şerbănescu makrogazdasági elemző lapunk kérdésére azt mondta, a felmérés eredményét egyáltalán nem tartja meglepőnek, hiszen a preferencia azon alapul, hogy milyen lehetőségek vannak ezekben a városokban. „Azt látjuk, hogy az elmúlt pár évben két vidéki város – Kolozsvár és Temesvár – már utolérte Bukarestet, előbbi le is körözte a fővárost. A tendencia valószínűleg nem fog változni az elkövetkező időszakban sem. Nyilvánvalóan élhetőbbek, csendesebbek és sokkal szervezettebbek, mint a főváros, ahol egyre nagyobb méreteket ölt a káosz” – fogalmazott Ilie Şerbănescu. Hozzáfűzte: Bukarest már így is túlzsúfolt, de ami a legfontosabb, hogy az ingatlanfejlesztések mértéke nincs arányban a munkahelyek számának növekedésével. Mivel Bukarest nagyobb város, így a szervezetlenség hatásai sokkal látványosabbak, mint Kolozsváron vagy Temesváron. A gazdasági szakértő szerint egy 300 ezres települést sokkal könnyebb megszervezni, tisztán tartani, a fejlesztéseket is arányosabban lehet elvégezni a különböző városrészekben, és könnyebb megküzdeni a környezetszennyezéssel is. „Ha engem kérdeznek, logikusnak tűnik a sorrend” – összegezte álláspontját a Krónikának Ilie Şerbănescu.
Kolozsvár sikeresen adja el magát
Pásztor Gyöngyi, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia karának adjunktusa viszont arra mutatott rá, bár a városnak valóban nagy a fejlődési potenciálja, ez számos kockázattal jár. Kérdésünkre elmondta, az a tény, hogy a legtöbben Kolozsvárt jelölték meg ideális lakhelyként, azt jelenti, hogy a kincses városnak nagy a migrációs potenciálja. „Azt azonban nem árt tisztázni, hogy különbség van aközött, hányan telepednének le szívesen Kolozsváron, és aközött, hogy ténylegesen hányan teszik ezt meg.
A véleménynyilvánítás nem azt jelenti, hogy Románia lakosságának egyharmada máról holnapra ide fog költözni” – hívta fel a figyelmet a szociológus. Kérdésünkre kifejtette: Kolozsvár amúgy is azt a képet közvetíti önmagáról, hogy a legélhetőbb, legkedvezőbb, a legtöbb lehetőséget nyújtó város ma Romániában. „A számok valósak, de azért figyeljünk oda arra, hogy igazából mit mutatnak. Először is ez nem jelenti azt, hogy Kolozsvár népessége egyik pillanatról a másikra megnő, ugyanakkor azt kolozsváriként is érzékeljük, hogy a városnak elég nagy befogadókészsége van. Kétségtelen, hogy többen telepednek meg, mint ahányan elköltöznek innen” – mutatott rá Pásztor Gyöngyi.
Mint részletezte, a beköltözők jelentős részét azok a diákok teszik ki, akik tanulmányaik elvégzése után a kincses városban telepednek le – ilyen szempontból a fiatal utánpótlás biztosítva van –, de ide tartoznak az új munkalehetőségek miatt beköltözők is kisebb arányban. „Ha ez a trend hosszú távon is megmarad, akkor egyrészt örvendhetünk a pozitív hatásoknak, de meg kell találnunk városként a módját annak, hogy hogyan kezeljük a negatív hatásokat” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
A belső migráció haszna és kára A kolozsvári szociológus elmondta továbbá, a belső migráció lehetőségeket biztosít egy település számára, ugyanakkor felelősségre, tudatosságra van szükség annak a kezeléséhez, adminisztrálásához. Mint kifejtette, az alacsony munkanélküliség és a magasabb életszínvonal egyszerre vonz nagy és kis befektetőket, kreatív fiatalokat, akik munkát adnak maguknak és másoknak. „Emellett viszonylag magas az életszínvonal, hiszen az országos átlaghoz képest magasabbak a bérek, ennél többet csak a bukarestiek keresnek átlagban. Ez látszik a kulturális, gazdasági, társadalmi, és a sportéletben egyaránt. A gazdasági potenciál nagyon megnőtt, ezt a Kolozsváron élők látják is” – mondta Pásztor Gyöngyi.
A szakértő szerint azonban egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára, egyre többen használnak egyre kisebb területet. „Ez leginkább az autós forgalomban, illetve a túlzsúfolt tömegközlekedésben is tetten érhető. Ezzel párhuzamoson zajlik egy szuburbanizációs folyamat, amelynek szintén nincs kialakítva az infrastruktúrája. A szomszédos Kisbácsból vagy Szászfenesről bejutni Kolozsvárra maga a kínszenvedés. Nap mint nap tapasztalható, hogy az adminisztráció mennyire nem képes lépést tartani a város növekedési ütemével. Elég ránézni egy-egy új lakónegyed infrastruktúrájára, hogy mennyire kaotikus” – jegyezte meg a BBTE tanára.
Rámutatott: az talán kevésbé érzékelhető a hétköznapi ember számára, hogy a magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami egyszerre magasabb árakat is jelent. Mindenért többet fizetünk, mint az országban bárhol máshol: egy egyszerű kávéért, a boltban a ruhákért, és ami a legsúlyosabb ebből a szempontból, hogy jóval többet fizetünk az albérletekért” – magyarázta.
Az alacsonyabb jövedelműek kiszorulnak?
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központtá vált, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Mint részletezte, ingatlanszakértő ismerősei arról számoltak be, hogy egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. „Egyre többen döntenek úgy, hogy a pénzüket kincses városi ingatlanba fektetik be még akkor is, ha nem is tervezik, hogy a városba költöznek. Ez olyan keresletet generál, amely rohamosan növeli az árakat. Ennek az a negatív következménye, hogy azok a kolozsváriak, akik az áremelkedéssel nem tudnak lépést tartani, kiszorulnak a városból” – részletezte Pásztor Gyöngyi.
Mint mondta, világszerte van rá példa – Európában például Londonban –, hogy attól kezdve, hogy egy város gazdasági központtá válik, a helyi lakosok közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy saját városukban lakást vásároljanak. „Kicsiben, de ez látszik Kolozsváron is. Ebben annak a kockázatát látom, hogy Kolozsvár erősen diszkriminatív várossá válik, amely kiszorítja a lakbér növekedésének ütemével lépést tartani nem tudó embereket az olyan kertvárosokba, mint Kisbács vagy Szászfenes” – jegyezte meg a szociológus.
Csökkenhet a magyarság aránya
Hozzáfűzte: bár erre vonatkozó statisztikai kimutatás még nem készült, etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ebben a „versenyben” a magyarok veszítenek elsősorban. Pásztor szerint a kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat itt végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak. A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban, mint korábban. „Ha etnopolitikában gondolkodnánk, akkor azt a kérdést kellene feltenni: hogyan tudnánk támogatni a fiatal magyar értelmiségieket, hogy otthonra találjanak Kolozsváron, ebben a vadkapitalista viszonyrendszerben, amely ma az ingatlanpiacot jellemzi” – fogalmazott a BBTE szociológia karának adjunktusa. Kérdésünkre, hogy erre vonatkozóan milyen megoldásokat javasol, Pásztor Gyöngyi az Iskola Alapítvány tanári lakásait említette pozitív példaként. Ezekre a lakásokra egyébként azok pályázhatnak, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak, 45 évnél fiatalabbak, és nincsen saját lakásuk.
„Magánemberként az a véleményem, hogy nem csupán az egyetemen dolgozók számára, hanem sokkal szélesebb körben is lehetne hasonló támogatást nyújtani értelmiségieknek, akiknek a tevékenysége a közösség szempontjából fontos: orvosoknak, tanítóknak, tanároknak, újságíróknak” – tette hozzá Pásztor Gyöngyi. Brassó a legtisztább romániai város.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 31.

Bajor Andor-évforduló előtt – az emlékezés jegyében
Idén lenne 90 éves. De sajnos már 26 éve hiányzik közülünk. Pedig micsoda sziporkákat olvashattunk volna tőle ez idő alatt, hiszen az elmúlt 26 is év bőven szolgáltatott volna témát egy-egy Bajor-féle jóízű szatírához. Sajnos, nem így történt. „Két út áll az emberiség előtt a mi évszázadunkban. Az egyik a hülyeség. A másik az őrület. A kettő szerencsésen kiegészíti egymást.” Az idézet természetesen Bajor Andortól származik, pontosabban a torzóban maradt kisregényéből, Az ezermesterből (Bajor Andor: Az ezermester. A Valdemár-kódex, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2004). Bajor Andor írásai máig nem veszítettek aktualitásukból, mondatai „csontig hatolnak”, elég, ha a fenti idézetet értelmezzük. Remek szatírái ma is ugyanolyan érvényesek, hiába íródtak 1989 előtt.A szeptemberi 30-i évfordulóig havonta közlünk egy-két Bajor Andor szöveget, özvegye, Bajor Ella engedélyével. Mai lapszámunkban az Ütünk című kötetből válogattam. (Köllő Katalin)
Beszámoló a világirodalom fejlődéséről
I.
Állandóan fejlődő emberiségünk az utóbbi ötezer esztendő fokozódó leforgása alatt, egyre kiteljesedő tevékenysége közben több kiemelkedő dolgot alkotott. Ilyen kiemelkedő dolog például több egyiptomi piramis, felhőkarcoló, a Lomonoszov egyetem, az Eiffel torony, a fugyivásárhelyi téglagyár kéménye, valamint mások.
Emberiségünk elkészítette a Kínai falat, a Volga-Don csatornát, fölfedezte Amerikát, több figyelemreméltó expedíciót szervezett, az Északi, valamint a Déli Sarkra, több portugál tengerészeti szakkáder vezetésével megkerülte a földet, valamint az iránytű föltalálásával párhuzamosan a könyvnyomtatás síkján is olyan eredményeket ért el, melyeket kitűnő futballcsapatok, vízipólózok, és nehéz-, közép-, úgyszintén pehelysúlyú ökölvívók pontszámai is öregbítenek. Emberiségünk a XVI. században áttért egy világkép szemléletéről egy újabb világkép szemléletére, amelyben Galilei, a kitűnő csillagász, valamint mások szereztek érdemeket, majd ezt továbbfejlesztette Einstein. Itt kell megemlékeznünk Pasteurről is, aki a veszettség elleni harcban bizonyos sikereket mutatott föl, különösen ezen betegség leküzdésének terén, valamint Pavlovról, aki megalapította a pavlovizmust. Joggal állapíthatjuk meg ezekről a szakemberekről, hogy tudósok voltak, korlátaik ellenére.
A fejlődés a XVI. században nem ért véget, hanem folytatódott az azt követő úgynevezett XVII. században is. így az emberiség lassan rájött a repülőgép, vonat, autó, bicikli, tricikli, valamint a helikopter használatára, úgyszintén arra, hogy ezeket az eszközöket hogyan lehet tönkretenni. A gyermekek számára hintalovakat állítanak elő, továbbá itt kell megemlítenünk a ringlispílt.
Emberiségünk az elmúlt évezredek folyamán állandóan törekedett arra, hogy otthonában megfelelőképp lakjék, és azt megfelelőképp biztonságossá tegye különböző szempontból. Így kezdetben barlangokban és földkunyhókban lakott; ekkor azonban föltalálták a kőbaltát, melynek segítségével a lakást szét lehetett verni. így az emberiség kénytelen volt vályogházakba költözni, majd a nyíl föltalálása után téglával kísérletezett. A lőfegyverek tökéletesedésével, különösen az ágyú megjelenése után az emberiség kénytelen volt feltalálni a vasbetont. Ekkor jött Nobel Alfréd a dinamittal, mire az emberiség bombabiztos pincéket készített, de több kollektíva kidolgozta az atombombát és így az emberiség lakáskérdése még mindig nincs teljesen megoldva.
Evvel párhuzamosan több filozófus is fellépett és különböző kérdések tisztázása közben meghaltak. A képzőművészet terén is eredményeket értünk el, valamint sikerült megteremteni a világ zenekultúráját, amely különböző – magas és mély – hangokból áll.
Az emberiség fejlődésében hiányosságok is jelentkeztek: ilyen hiányosság például a becsületes emberek üldözése, gyengék agyonverése, ártatlanok karóbahúzása, tehetséges káderek elégetése, lefejezése, valamint megnyúzása, az igazmondók nyelvének kitépése, tömegek kizsákmányolása, taposása, és verése kutyakorbács segítségével. Ezen hiányosságok kiküszöbölése az utolsó kétezer évben folyamatban van és a jelek – különösen a legutóbbi száz évben – biztatóak. Ezekután térjünk rá világirodalmunk konkrétebb elemzésére.
II.
Elbeszélő költészet
Az utóbbi évezredek folyamán figyelemreméltó eredményeket értünk el az elbeszélő költészet terén. Az idősebb nemzedékből meg kell említenünk Homéroszt, akinek egyik költeménye, azOdisszea tengerész környezetben egy társasutazás témáját dolgozza föl. Dante Isteni színjáték című poémája a miszticizmus elleni harc különböző állomásait (pokol, purgatórium, paradicsom) mutatja meg, ugyanakkor Milton, a kitűnő angol verselő egy kilakoltatási per kapcsán mutatja meg, hogy ördögnek lenni nem helyes magatartás.
Ezek a költemények arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a művészi tökély és költői szaktudás nincs ellentétben a miszticizmus elleni harccal, hanem szerencsésen kieeészíti azt.
III.
Novellairodalom
Novellát írtak az utolsó ezer év leforgása alatt Boccaccio, Csehov, Gogol, valamint mások.
Boccaccio egyik novella-kísérletében a falánkság kérdését dolgozza föl, egy másik novella-kísérletében pedig azt ábrázolja, hogy a nők felszabadulásának egyik kerékkötőjeként olyan férfiak szerepelnek, akik éjnek idején hálószobákba másznak be. Szerző ezt a magatartást nem helyteleníti ugyan, de rámutat az ablakon való bemászás káros következményeire. Gogol Köpenyeg című novellájában a kisipar kérdését veti föl, amennyiben egy szabót ábrázol, aki egy kishivatalnok részére egy köpenyeget varr. Gogol a novella szabóját az életből emelte ki, a kishivatalnok pedig több kishivatalnokból van összesűrítve. Csehov novelláira az jellemző, hogy mindenütt embereket ábrázol.
A novellairodalom arra figyelmeztet bennünket, hogy zseniálisan kell írni, mert enélkül gyakran nem éri el az író a kívánt hatást, írása pedig ezzel párhuzamosan nélkülözni fogja a lángeszűséget.
IV.
Regényirodalom
Regényt Cervantes írt. Cervantes Don Quijote c. írásában azt mutatja ki, hogy egy magánparaszt és egy kisbirtokos a földesúri ideológia zavartkeltő hatására elhanyagolja a vetési kampányt, a föld trágyázását, valamint a négyzetes kukoricavetést, majd mindketten megbolondulnak. Balzac és Tolsztoj eseményeket ábrázoltak, míg Dosztojevszkij azt mutatta ki, hogyha egy egyetemi hallgató nem látogatja az egyetemi előadásokat, akkor nem kaphat ösztöndíjat és ezáltal a bűnözés lejtőjére kerül.
A regényirodalom az eddigi fejlődés után még tovább is fejlődött. Gorkij az üzemi termeléssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, míg Solohov parasztokat ábrázolt igen helyesen.
A regényirodalom fejlődése arra figyelmeztet bennünket, hogy típusokat kell alkotni, mert enélkül a legjobb regény is igen gyönge lesz.
V.
Költészet
Jó verset írni nehéz, de nemes feladat. Ezt tette Horatius, Puskin, Petőfi, Eminescu, Majakovszkij és mások. A jó verset arról ismerjük föl, hogy olvasás közben megnyeri tetszésünket és – ellentétben a rossz versekkel – megragadónak bizonyul.
A költők eddigi fejlődésük folyamán általában azt a kérdést vetették föl, hogy hogyan viszonyulnak a különböző személyekhez és eseményekhez. Amikor a személy nő, akkor szerelmes versről beszél közvéleményünk.
A szerelmes versek két kategóriába oszthatók: vannak versek, amelyek elválás előtt ábrázolják a költő viszonyulását és vannak versek, amelyek elválás után. Az utóbbiak általában szomorúbbak szoktak lenni, mint iz előzők.
A történelmi eseményeket a költők bizonyos fokig mindig tükrözték. Ezáltal jött létre az a törekvés, hogy a költők helyesnek látták, ha osztályuk és népük nincs elnyomva. Ha: menetesen el volt nyomva, akkor a nagy költők ezt helytelenítették. Ez arra mutat, hogy a leghelyesebb magatartás az emberiség fölszabadítása.
VI. Dráma
A drámaírók azt ábrázolták, hogy a legkülönbözőbb emberek mennyire össze tudnak veszni. Prometeusz az istenekkel, Oedipusz önmagával. III. Richárd rokonaival. Nóra pedig a férjével veszekedett. Ide sorolhatjuk Faustot is, akinek Mefisztóval voltak nézeteltérései.
Ezek a nézeteltérések a drámaírók tanúsága szerint nem vezettek semmi jóra. mert rendszerint végül mindenki meghal.
A dráma új útjait még nem látjuk tisztán, de kétségtelen, hogy nagy szerepe lesz a hősök egyetértésének és az ebből származó súlyos, beláthatatlan és véres következményeknek.
VII. Kritika
A kritikai front az idők folyamán gyönge volt. A kritikai front megerősítésére Bjelinszkijt és Csernisevszkijt delegálta a történelem. Angol vonalon Macaulay működött, de nem tudta megakadályozni Miltont művének megírásában. Ezért csak utólagos szempontokat adott. Brandes dán volt, de később kiderült, hogy jónéhány kérdésben nem volt igaza. Szerencsére a bírált írók előbb meghaltak s ezáltal bizonyos fokig a saját koncepciójuk érvényesült.
VIII. Tennivalók
Véleményünk szerint a legsürgősebb tennivaló az, hogy a világirodalmat új zsenikkel kell megerősíteni. Ilyen zseniket minden népnek delegálnia kell avval a megbizatással, hogy a valóságot írják az emberi fölszabadulás perspektívájából. Ellenkező esetben ugyanis nem minősülnek zseniknek.
A zseniális íróknak ezenkívül kötelessége, hogy írjanak, mert anélkül nem derülnek ki képességeik.
További föladat az is, hogy meggátolják a világ olvasóközönségének fölrobbantását. Ezesetben ugyanis a zseniális írók teljesen egyedül maradnak műveikkel, ami nem vezethet semmi jóra. Mindezeknek a megállapítása mellett kimondhatjuk, hogy a világirodalom valószínűleg továbbra is előre fog haladni, ugyanúgy, mint XVI., XVII., XVIII., XIX. és más századokban.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 31.

Kortárs művészeti Köz-Pont nyílik Kolozsváron
Kortárs művészeteknek és kultúrának szánt központot adnak át Kolozsváron, amelynek célja a város vibráló kulturális életének gazdagítása, illetve a kortárs művészetek fókuszba helyezése. A Köz-Pont nevű művészeti intézményt a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) partnerrendezvényeként június 8-án, csütörtökön este 7 órakor nyitják meg – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az új intézmény az Ecsetgyári Galériák és Művészek Szövetségének, illetve az Ecsetgyári Művészek Egyesületének a kezdeményezésére jött létre, amelyek 2016 végén kiváltak az Ecsetgyárból és új helyszínre költöztek, egy, a vasútállomás szomszédságában található ipari épületbe.
„Az új helyszínen öt galéria, BARIL, BÁZIS Contemporary, Camera, SABOT, SPAŢIU INTACT, négy projekt-tér és három rezidens-programoknak helyet biztosító tér található, valamint 24 műterem, ahol több mint 30 képzőművész, designer és tervező alkot, mindez összesen 3000 négyzetméteren. Az országban mindeddig méretét, infrastruktúráját, valamint a kiállítóterek és az itt alkotó képzőművészek számát tekintve előzmény nélküli, nemzetközi szintű és méretű művészeti központ körvonalazódik.” – olvasható a közleményben.
Az új művészeti központot több kiállításmegnyitóval avatják fel, ugyanakkor számos képzőművész, mint Smaranda Almășan, Sorana Barb, Betuker István, Anca Brânzaș (rezidens művész/ INTACT PROJECTS), Răzvan Botiș, Alin Bozbiciu, Mircea But, Cîmpan Istvan, Gáspár Szilárd, Veres Szabolcs, Ioana Iacob, Natalia Lazurca (rezidens művész/ Művészek Egyesülete), Dan Măciucă, Alex Mirutziu, Vlad Olariu, Mihai Plătică, Bogdan Vrabie és Bogdan Greab (Reborn Bicycles) műterme is látogatható lesz.
A megnyitó programja
A BARIL térben Cristi Puiu filmrendező első fényképtárlatát nyitják meg, a Sieranevada című kiállítás anyagát a rendező az azonos című film utómunkálatai során készítette.
„2016 januárjában a Sieranevada film utómunkálatai zajlottak. Akkor indultam el képet keresni a film plakátjához. Bejártam Bukarestet kelettől nyugatig, azt remélve, hogy a nyolcvanas években épült tömbháznegyedek szívében megtalálom a képet, ami rólam és a filmről szólna, amin éppen dolgoztam. Így aztán a Mărcuța temetőtől indulva, hazakanyarodva, átsétálva a központon a Lacul Morii felé több mint 9000 fényképet gyűjtöttem össze. Ezek közül lett végül az egyik a Sieranevada film plakátja” – meséli Cristi Puiu.
Puiu filmes tanulmányai előtt festészetet tanult a genfi Ecole Superieure d’Arts Visuels falai között. A rendező filmjeit szinte az egész világon vetítették már, kritikusok dícsérték és díjazták Cannes-ban, legújabb nagyjátékfilmjét, a Sieranevadát Románia jelölte a 2017-es Oscar-díjra. Criti Puiu kiállítása július 30-ig tekinthető meg.
Bill Viola, neves amerikai művész videómunkáiból nyílik kiállítás a BÁZIS Contemporary térben, Encounters címmel, amely az első önálló kiállítása a művésznek Romániában. Bill Viola, akinek az elmúlt négy évtizedben 130 egyéni kiállítása volt – többek között a new york-i MoMA-ban, a londoni Nemzeti Galériában, a bilbaói Guggenheim Múzeumban, a Velencei Biennálén vagy a párizsi Grand Palais-ban – kísérletezett a festészet és a filmművészet határának felszámolásával. Az Encounters július 15-ig tekinthető meg.
Az Irina Dumitrașcu képzőművész által indított Camera kiállítóteret három kolozsvári művész, Radu Comșa, Irina Dumitrașcu és Vlad Olariu 3 shells and a square game című kiállításával nyitják meg. A Sabot Galéria a varsói Wschód Galériával együttműködve készítette el a Bones című kiállítást, a fiatal, 1985-ben Krakkóban született művész, Mikołaj Moskal munkáiból. „A kolozsvári képzőművészek számára, de nem csak nekik, jó alkalom kínálkozik a monokróm, a „szürke” egészen másfajta megközelítési módjával találkozni a kortárs festészetben.” – jellemezték a kiállítást a szervezők. A Camera és Sabot Galéria megnyitó tárlatai július 28-ig látogathatók.
A SPAȚIU INTACT kiállítóterében Valérie Mréjen francia művésznő egyéni tárlata, a Voilà, c'est tout tekinthető meg. A művésznő munkáit emlékek, a hétköznapi élet apró eseményei, nyers és nevetséges részletei, a lét lapossága és értetlensége inspirálják. A Voilà, c'est tout kiállítás július 15-ig tekinthető meg.
A Köz-Pont az állomás mellett, a Gyufagyár/Fabrica de Chibrituri utca 9/A szám alatt található. Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 31.

Újra Laczikó Enikő vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát
Laczikó Enikő személyében ismét az RMDSZ politikusa vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát (DRI). Az új államtitkár kinevezéséről szóló miniszterelnöki határozat kedden jelent meg a hivatalos közlönyben.
Laczikó Enikő először 2013 januárjában került a DRI élére, amelyet 2015 októberéig vezetett. Azóta a kisebbségvédelmi intézmény egyik államtitkár-helyetteseként dolgozott. Victor Ponta akkori miniszterelnök azt követően bízta Laczikó egyik helyettesére, a tatár kisebbségi szervezet által jelölt Amet Aledinre a DRI vezetését, hogy az - akkor már ellenzékben lévő - RMDSZ szavazatával támogatott a parlamentben egy a Ponta-kormány leváltását célzó, sikertelen bizalmatlansági indítványt.
Sorin Grindeanu miniszterelnök a kedden hatályba lépett döntésével visszaállította a 2015 októbere előtti állapotot a kisebbségi hivatal élén, Amet Aledin ugyanis ismét államtitkár-helyettesi kinevezést kapott.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke egy, a szövetség hírlevele által idézett nyilatkozatában természetesnek nevezte, hogy a kisebbségi hivatalt a legnagyobb őshonos kisebbség képviselője vezesse, függetlenül attól, hogy kormányon, vagy ellenzékben van-e az RMDSZ. Rámutatott: az RMDSZ azt várja Laczikó Enikőtől, hogy a végrehajtói hatalom szintjén is felhívja a figyelmet a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok jogainak korlátozására. Rámutatott: az RMDSZ azt várja Laczikó Enikőtől, hogy a végrehajtói hatalom szintjén is felhívja a figyelmet a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok jogainak korlátozására.
"Továbbra is az a feladatunk, hogy fejlesszük, hogy tökéletesítsük a nemzeti kisebbségek védelmének rendszerét. Ezt demokratikus eszközökkel, konstruktív párbeszéddel akarjuk elérni. Az önkormányzatokban, a parlamentben, de a kisebbségi államtitkár révén is hangot kell adnunk a román diplomácia ferdítéseinek. Hangosan kell mondanunk: Románia nem modellértékű, ami a kisebbségi jogok betartását illeti" - idézte Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt az RMDSZ hírlevele.
A kormányfőtitkárság keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala kezeli azt a költségvetési támogatást, amelyet a kormány nyújt a parlamenti képviselettel rendelkező 18 romániai kisebbségnek. Az idei 105 millió lejes keretösszegből 23,7 millió lejt juttat az RMDSZ-nek a támogatás elosztásáról szóló kormányhatározat, amely a tavalyi keret (4 millió lej) kevesebb mint kétharmadát (2,5 millió lej) irányozta elő a DRI számára kisebbségi programok szervezésére. MTI; Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 31.

Helikoni írók idézése a Marosvásárhelyi Napokon
A vásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány számára fontos, hogy a napok gazdag eseménysorozata keretében irodalmi megemlékezésre is sor kerüljön. Ebben az esztendőben a számos kerek évfordulós író és költő, Kemény János hajdani vécsi vendégei közül Hunyady Sándorra és Sipos Domokosra esett a választásunk. Hátha sikerül kedvet csinálni rég elfeledett műveik újraolvasásához. Múlt kedden délután a Bernády Házban gyűlt össze szépszámú irodalombarát. Az ünnepi hangulatot a Művészeti Líceum fuvolatriója teremtette meg játékával: Magdó Ráhel Anna, Pethő Rebeka és Simon Kerekes Eszter muzsikálása érzékeltette, hogy zene és irodalom lelkünkben kapcsolódik egymáshoz. A következő percekben Nagy Miklós Kund emlékezett Adamovits Sándorra, alapítványunk hajdani, tíz évig munkálkodó elnökére, aki a napokban töltötte volna 80. életévét. Hűséges munkatársa, felesége egy csokor virágot vehetett át, szemében pedig az emlékezés könnyei csillantak meg. Simon György magyartanár vállalta a nem könnyű feladatot, hogy a helikoni író életéről és életművéről tartson előadást Naplovag fia: Hunyady Sándor címmel. A kiváló tollú újságíró színes beszámolókat közölt a Vécsen töltött helikoni napokról, kisregényeiből és novelláiból pedig mintegy húszat megfilmesítettek, többnyire 75 éve bekövetkezett halála óta. Most, a Bernády Házban önéletrajzi írásából, a Családi albumból hallhattunk részleteket Ritziu Ilka Krisztina ihletett tolmácsolásában. Szombaton délután pedig az unitárius templom Dersi János termében került sor irodalmi megemlékezésre: 125 éve született és 90 éve hunyt el Sipos Domokos író, költő. Hangulatteremtőnk ismét a Művészeti Líceum diákja volt, ez alkalommal Bíró Beatrix, aki két művet játszott a hallgatóságnak klasszikus gitáron. Ezen a délutánon, Sipos Domokos élettörténetéből és írásaiból adódóan, a hangulat bizony nem lehetett derűs. Az előadás előtt mondta el Kilyén Ilka művésznő Tompa László versét: Halálba menők üdvözlete – Sipos Domokos emlékére. Következett a rendkívül alaposan dokumentált előadás az író munkásságáról, amelyet Nagy Olga magyar szakos tanárnőnek köszönhetünk. Egyik-másik novella bemutatása vagy meghallgatása közben könny szökött a hallgatók szemébe. Így hallgattuk a Karácsonyestén című elbeszélést Kilyén Ilka olvasatában. Sipos Domokos három versét mondták el a művésznők: a Két tűz között és a Nagyanyám címűt Ritziu Ilka Krisztina, az Ősz hajszál címűt pedig Kilyén Ilka. A megemlékezés közben az asztaltól Sipos Domokos tekintett a hallgatóságra, természetesen fényképről, amelyet Siposné Komáromi Graciána, egyik késői rokona hozott el erre az alkalomra. Külön köszönet a figyelmességért! A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma mindkét előadónak, Simon Györgynek és Nagy Olgának köszönettel adózik, hiszen nem első alkalommal jöttek el kérésünkre, hogy előadásukkal gazdaggá, tartalmassá varázsolják megemlékezéseinket. És illesse köszönet és elismerés a közreműködő művészeket is! A támogatónk a polgármesteri hivatal volt.
Kovács Emese kuratóriumi tag / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 31.

„Jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik” – Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) – Jogtörténeti betekintés (II.)
Az előző részben egy sajátos, eredeti személy életéről kezdtünk írni, Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) ügyvédről. Amint leírtuk, Gozsdu Manó szakmai, közéleti és jótékonykodási tevékenykedése eredményeképpen szép lassan a budapesti, és úgy általában véve a magyaror- szági románok meghatározó egyéniségévé vált. Így természetes volt, hogy az 1848-as forradalom kitö- résekor a pesti román elit az ő házában gyűlt össze tanácskozni. Ugyancsak az ő hatására szavazta meg a románság a Batthyány-kormányt, ami viszont azonnal meg is osztotta a románságot, és ezért az erdélyi románság soraiból nagyon sokan árulónak nevezték ekkor. Ezért amikor 1848-ban elindult a parlamenti képviselőházi választásokon az oravicai körzetben, bár annak lakossága szinte teljes egészében román ajkú volt, vereséget szenvedett. A forradalom bukása miatt, illetve az erdélyi magyarok és románok közötti, a császári intrikák által gerjesztett véres összecsapásokat személyes politikai és emberi krédójának zátonyra futásaként élte meg, ezért visszavonult a közélettől. A szabadságharc leverése után, mivel annak idején semleges pozíciót töltött be a konfliktusban, az osztrákok Bihar megyében császári prefektusnak akarták kinevezni, de Gozsdu nem fogadta el ezt, illetve nem értett egyet a Haynau-féle leszámolásokkal sem. A forradalmat követő időszakban elsősorban szakmai és üzleti tevékenységét helyezte előtérbe. Az 1848-as forradalmat követő elnyomás és terror enyhülése után visszatért a közéletbe, ennek következményeképpen 1861-ben Krassó vármegye főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ebben a periódusban tartotta meg elhíresült beszédét a két nép összetartozásáról, ami az 1848-ban kiváltott ellenérzéseket és indulatokat újból felszínre hozta. Vincenţiu Babeş román politikus például rossz románnak nevezte, aki a magyarokat kiszolgálva és azok jóvoltából jutott funkcióhoz. Gozsdu válasza erre a következő volt: „Én (…) kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész földkerekségen jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik. (…) Vesse akárki a mappára szemét, és meg fogja látni, hogy azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőződhetik, ha egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni”. A román többségű Krassó megyében az ő kezdeményezésére liberális nyelvhasználati szabályokat fogadtak el. Amikor a király feloszlatta az országgyűlést, habár Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában, ezt visszautasította, mondva: „Ha egy alkotmányos főispán egy nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem tekinthető alkotmányos főispánnak, és mintsem hogy ilyennek tekintessem, inkább lemondok”. Ez után az intézkedés után újból visszavonult a politikától. Ebben a periódusban indult fejlődésnek a magyarországi ipari és kereskedelmi élet, ennek eredményeképpen a magyar vállalatok sorra kérték fel vezető testületeikbe. Gozsdu Manó a Pesti Biztosító Társaság és a Concordia Gőzmalom Társaság elnöke lett, és számos más cég vezető tisztviselői tanácsába is beválasztották. 1863-ban meghalt a felesége, ő pedig még ugyanabban az évben ismét megházasodott, egy budai román bankigazgató lányát, Melania Dumciát vette el. Mivel gyermeke egyik házasságából sem született, energiáját és vagyonát a román kultúra támogatására fordította. A kiegyezés előtt Deák Ferenc meggyőzte, hogy térjen vissza újból a politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deáknak az egy és oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta, ami szintén nem volt kedvére sem az akkori, sem a jelenkori román megítélésnek. A kiegyezést követő koronázáskor Arany Jánossal, Erkel Ferenccel és Liszt Ferenccel együtt lovagkereszttel tüntették ki A kiegyezést követően Gozsdu pesti háza a magyarországi román politikai és kulturális elit rendszeres találkozóhelye volt, viszont a radikálisabb nemzetiségi vezetők továbbra is elítélték. Ennek ellenére abban az időben alig jelent meg olyan irodalmi vagy történelmi tárgyú munka, amit ne Gozsdu Manó költségén adtak volna ki. Halála előtt nem sokkal a legfőbb ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották. 1870-ben, 67 éves korában halt meg pesti házában. Halálakor a legnagyobb fővárosi hetilap egész oldalas újságcikkben közölt nekrológot és megemlékezést róla. Végrendelete szerint óriási vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel alapítvány formájában, elsősorban oktatási célokra. Ennek értelmében az ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti ortodox vallásukat gyakorló román fiatalok részesülhettek. A „Fundaţiunea lui Gozsdu” a monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa volt, amelynek tulajdonába a már említett, nagyon értékes Király utcai, Dob utcai és Holló utcai ingatlan is tartozott. A területre ké- sőbb Czigler Győzőnek, a Széchenyi-fürdő építészének tervei szerint komplex bérházrendszert építettek, amelyet bérbeadásra szántak, bevételeit pedig kizárólag az alapítvány céljainak megvalósítására lehetett felhasználni. Az alapítvány ingatlanai és vagyona miatt a két ország között többször alakult ki vita, amely csak nemrég zárult le véglegesen. A sors iróniájaként érdekes megjegyezni, hogy a 20. századi román politikai elitből sokan, akik Gozsdu-ösztöndíjjal tanultak, később nem támogatták az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését. Ez valószínűleg nem tetszett volna Gozsdunak, hiszen ő mindig azt kereste, hogy a két népet mi köti össze, és nem azt, hogy mi választja el.
Gogolák H. Csongor ügyvéd / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 31.

Erdély hét csodája
A Gyilkos-tó és a szomszédságában levő Békás-szoros kapta a legtöbb szavazatot azon a vasárnap zárult szavazáson, amelyen Erdély hét csodáját kereste a Transindex és a goTransylvania telefonos turisztikai alkalmazás fejlesztője.
A szavazás résztvevői a kezdeményezés honlapján (erdelyicsodak.transindex.ro), illetve telefonkészüléken a goTransylvania útikalauz-alkalmazásban május elején közzétett 34-es listáról választhatták ki a legkedveltebb erdélyi nevezetességeket. Ezeket a szervezők felkérésére erdélyi szakértők, szakmai szervezetek és közéleti személyiségek ajánlották. A több mint húszezer leadott szavazat szerint a Gyilkos-tó és a Békás-szoros a legkedveltebb erdélyi csoda, amelyet a Szent Anna-tó és a Tordai-hasadék követ népszerűségben. A hét csoda közé a Székelykő, a székelyföldi borvizek és mofetták, a csíksomlyói Mária-szobor és a szovátai Medve-tó is bekerült – közölte a Transindex.ro portál.
Az ajánlott erdélyi nevezetességek között a természeti látnivalók mellett az épített örökség remekművei (köztük a kolozsvári Bánffy-palota, a székelyderzsi erődtemplom és Vajdahunyad vára), az élővilág ritkaságai (például a mocsári kockásliliom és a békászó sas), ételkülönlegességek (így a szilágysági pálinka és a tordai pecsenye) vagy fontos történelmi események – mint amilyen például a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető 1568-as tordai országgyűlés – is szerepeltek.
A Transindex szerint a szavazók több mint 80 olyan erdélyi csodát is javasoltak, amely nem szerepelt az eredeti 34-es kínálatban. Ezek közül a nagybányai művésztelepet javasolták a legtöbben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Vízen innen: Mezőföldön
Minden, ami a Feketeügyön innen van, az Felső-Mezőföld. Osztjuk, rendezgetjük az ott lakókkal a felső-háromszéki rónának azt a részét, amely a nagy víztől (mert így is emlegetik a Feketeügyet) északnyugatra terül el. „Községileg is együtt vagyunk – erősítik. – Katolna vezet, az a mi központunk. Mátisfalva még ide tartozik, de tovább már a csernátoni határ terül el.” Így van ez! – bólintott rá beszélgetésünk alkalmával Kocsis Károly is, aki az ikertelepülés, Kézdimárkosfalva falufelelőse, Mátisfalva lakója.
A kicsengetés itt is ünnep
– Az egész környéken kerestük a vendéglőket, az asztalnyi üres helyeket, ahová a rokonokkal le tudnánk ülni egy ünnepi ebédre – ismételgették a gondokat Mezőföldön is, mert nincsen e vidéken olyan falu, ahol a diáklányok-diákfiúk sikerének ne örvendene együtt a rokonság. – Ez nem rongyrázás – magyarázták Márkosfalván is –, de a szülők is le szeretnének ülni egy asztal mellé úgy, hogy ne a konyháról és főzésről-sütésről lenne szó, mert az esemény számunkra is ünnep. Ünnepi ruhát, székely népviseletet öltő fiatalokkal lehetett találkozni mindenütt, virág és zene tette valóban ünneppé május végét Mezőföldön is.
– Nálunk, mármint Márkosfalván, a kultúrotthon üres hátsó szobáiban terítenek két alkalommal is a hétvégén, már sürög-forog az asszonynép – mutatja Veress Benedek harangozó. – Minden egybeesik. Itt a permetezés és a kapálás ideje, eső volt, s a kertekben palántálnak, és konfirmálások zajlanak mindenütt Mezőföldön.
A 437 lelkes márkosfalvi egyházközségről Papp Zsolt lelkipásztortól érdeklődtünk, aki elmondta, hogy református kollégiumi vallásoktatói pályafutás és New York-i, eresztevényi lelkészkedés után hívta meg a márkosfalvi gyülekezet. A hívek segítségével rendezték a helybeli parókia környékét, gyümölcsöst telepítettek, a községi tanács támogatásával nyílászárócserét kezdtek a templomnál, a lelkészi lakon, kerítést építettek, készülnek a lelkészi lak tetőzetének javítására. Ünnepi előadást szerveznek az 500. évfordulóra szeretetvendégséggel. – Halljátok-e, asszonyok? Öntsetek egy kicsi vizet azokra a virágokra, a festő szobrához vezető ösvény mellé, a virágra víz kell! – rendelkezett Tusa Levente szentkatolnai polgármester. A Barabás Miklós-emlékparkról volt a szó.
– Mi nem is csodálkozunk, ha rendelkezik-parancsolgat – jegyezték meg a kultúrház előtt tébláboló férfiak, ez az ő tulajdonsága s feladata is. Kaptunk mi is az alkalmon, s megkérdeztük futtában: mi a helyzet, mikor lesz új iskolája-óvodája Kézdimárkosfalvának?
– Meghirdettük a versenytárgyalást – jött a rövid felelet. – Sietek, mert jön egy rendőr vendégem, térkamerákat akarok felszereltetni minden faluba, hogy megelőzhessük a bajokat – s pillanatok alatt tovaillant a polgármester.
– Az új iskolának mi örvendünk a legjobban, a márkosfalviak s a gyermekek – nyilatkozta Néda Imola tanítónő, aki elmondta, hogy negyedszázadnyi gyermek okul-tanul a régi, megrogyott épületben, de egy-két év múlva jobbra fordul majd a demográfia. Van-lesz jövője Barabás Miklós falujának – a nemzet festőjének nevét fogja viselni az új iskola is –, a tavaly is tizenkét gyermek született a faluban!
Mit kongat a martonfalvi nagyharang?
Merthogy éppen húzták a delet Kézdimartonfalván. Azt kongatja most, hogy per-me-te-zés, per-me-te-zés! – értettük mi.
– Nagy munkaidő van most itt – felelte Héjja Alpár, az a helybeli fiatalember, aki azért egyedi, mert a kézdivásárhelyi mezőgazdasági szakiskola végzettjeként kijelentette: nekem a mező, a mezei munka a lelkem, szeretem és nagy akarattal végzem.
Alpár példája annak a háromszéki fiatalnak, aki szülei segítségével (édesanyja, Magdika is diplomás mezőművelő szakember) nem kívánkozik külföldre, itthon próbál megélni, megnősült, családot alapított, fészket rakott. Sietve mondta el, hogy édesapja vízzel tölti a ciszternát, permetezni kell, mert összehajlottak a pityókabokrok: most történik a gyomirtás, utána jön a ragya elleni, végül pedig a bogarak elleni kezelés. Mindezt szigorúan szakaszosan kell elvégezni. Begyújtja a traktort és továbbrobog. Az apa, Héjja Miklós talán kissé ráérősebb, és figyelmeztet:
– Nézze meg a katolikus kápolnánkat, közösségi munkával szépen rendbe tettük, új ruhába öltözött. Aktív papunk van, Opra István a plébánosunk – hangsúlyozta az egyháztanácsos, és biciklijén ő is elkerekezett a kánikulában.
Nekünk már csak arra maradt időnk, hogy lencsevégre kapjuk azt a martonfalvi családi házat, ahol a Kalabér család élt, néhai Kalabér László (1937–2008), aki ornitológiai munkásságát 1965-ben kezdte. Külföldi tanulmányi és gyűjtőkirándulásainak sorát egy dél-magyarországi tojásgyűjtő úton nyitotta meg, majd szinte egész Európát bejárta, ismert szakemberekkel alakított ki eredményes kapcsolatot. Nemzetközi madártani kongresszusokon vett részt, az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Madárvédelmi Tanács ragadozó madarakkal foglalkozó eurázsiai munkaközösségének végrehajtó bizottsági tagja volt. Szakközleményei a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi Aluta, a brüsszeli, a lillei, a budapesti Állattani Közlemények, a csíkszeredai Acta Hargitensia, valamint a korabeli múzeumi évkönyvek és tudományos ülésszakok alkalmából megjelenő kiadványok hasábjain láttak napvilágot román, magyar, francia és angol nyelven. A ragadozó madarak ökológiai szerepével, a madarak posztembrionális fejlődésével, tojáskutatással (oológia) és a madártan környezetvédelmi vonatkozásaival, s így a mezőgazdasági vegyszerek tojáshéjban való felhalmozódásával is foglalkozott. Posztumusz kötete magyar nyelven Kézdimartonfalvától Új-Zélandig a madarak nyomában címmel jelent meg a brassói Fulgur Kiadónál (1997-ben) a sepsiszentgyörgyi Trisedes Press támogatásával. A tudós nevét emléktáblával kellene megörökíteni szülőfalujában. Fejlesztés is lesz Hatolykán
Felújított aszfaltburkolaton robogtunk Hatolyka felé. Szakemberként állítom, hogy a falu gyógyfürdőjének mofettája az egész térség legerősebb és leghatásosabb gázfürdője egyrészt azért is, mert kimondottan a vehemens ásványvizes-gázos feltörésre épült, ahol a leghatásosabban érvényesül a gázok természetes radioaktivitása is. A gyógygáz hozama akkora, hogy a felesleges mennyiség egy arra kialakított úton a szabadba távozik. Méltán büszke Tusa Levente polgármester a hatolykai egységre, és jelezte: fejlesztési elképzeléseik is vannak. Szabadtéri strandot szeretnénk kialakítani az elkövetkező időszakban a gyógyfürdő előterében – tájékoztatott –, amely révén a vízi sportokkal és a hasznos szórakozással odacsalogatnánk azt a fiatalabb nemzedéket is, akik egyelőre nem látják szükségesnek a gyógykezelést.
A gyógyfürdőnél Bardocz Róbert egységfelelős fogadott, aki elmondta, a nyáron keddtől szombatig 11 és 18 óra között tartanak nyitva, vasárnap és hétfőn zárva vannak. Szolgáltatásaik között ott a meleg ásványvizes és a hidromasszázsfürdő, a mofetta, a szauna, a kardiófitnesz gépek. Az ásványvizet mofettás és gyógyszeres kisegítő kezeléssel együtt a mozgásszervi megbetegedések, a periférikus érbántalmak, magas vérnyomás és szívkoszorú-érelmeszesedés tüneti kezelésére használja a környék. A borvíz útja program részeként létrehozott fürdőközpontot a Kovászna Megyei Aquasic Egyesület és a szentkatolnai önkormányzat működteti. Megkeresésünkre az egyesület ügyvezető igazgatója, Demeter István elmondta, folyamatban vannak azok a hivatalos papírformaságok és egyezkedések, amelyek révén a fürdőgyógyászatban jártas és gyakorlott balneoterápiás szakorvost alkalmaznak az egységhez, aki előzetes vizsgálat alapján írja elő a gyógykezelés olyan mozzanatát az ideérkezőnek, aki a természetes gyógytényezőket igénybe akarja venni. Ha a szükség megköveteli, az egyesület ezt a szolgáltatást kiterjeszti a kezelésében levő többi egységre (Oltszem, Előpatak, Málnásfürdő, Bölön) is.
A távolabbi vidékekről ide igyekvőknek mondjuk el – utóbbi időben külföldről, Magyarországról is jelezték, hogy kipróbálnák a hatolykai gyógymódot –, hogy a település központi része alatt mindenütt ez a természeti kincs rejtőzködik, van borvízkútja a falunak, és számos udvari kútban is ásványvíz tör fel, jó néhány lakás pincéje szén-dioxiddal van tele. Ezek a kevésbé ismert, ún. hatolykai pince-mofetták.
Meglehet, hogy a távolabbról érkező a település felől is érdeklődne. Hatolyka idegenforgalmi értéke a templom előterében álló, 1668-ból való ácsolt harangláb, Háromszék legrégibb ilyen jellegű építménye. Kora középkori templomát a barokk korban megújították. Külső falán az első világháború hőseinek kőbe vésett névsora látható. Templombúcsúja mindenszentek napján van. Figyelemre méltó az elemi iskola előtt álló kis székely kapu, Kelemen Dénes gelencei tanító és faragómester egyik legkorábbi munkája (1957). Tatarozásra szorul. A falu határából szórvány régészeti leletek láttak napvilágot. Egy római kori díszített csontnyelű kés került a Székely Nemzeti Múzeumba.
A faluban – csodák csodája – megmaradt és ismét felújították a tavaszi kakasütés régi helyi népszokását. Húsvéthoz kötődött, de az utóbbi években a mindenkori falunapok kedvenc attrakciója. Évente mintegy negyedszáz gyerek és felnőtt nevez be a játékba. Az viheti haza a kakast, akinek sikerül bekötött szemmel, három próbálkozásból hosszú pálcájával megérintenie, enyhén megütni a lábánál kikötött kakast.
A településhez több jeles család és személyiség kötődik. Idevaló származású volt a jeles Potsa család, neves képviselője, Hatolykai Potsa József (1836–1903), Háromszék vármegye főispánja, a kor jeles közéleti személyisége. Ma is él itt nevében a Pakó család, amelynek tagjai már Bethlen Gábor idejében lustráltak. Pakó János püspöki titkár, címzetes esperes és kolozsmonostori pap volt. A Pap családból származott Pap András székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumi tanár. Hatolykai származású volt Mattis-Teutsch János (1884–1960) festőművész, a múlt század eleji európai avantgárd festőművészet képviselője. Hatolyka testvértelepülési kapcsolatot tart fenn a magyarországi Tardona községgel, amely ma az egyik legjelentősebb Jókai-emlékhely. Jókai Mór a szabadságharc bukása után a feltételezett megtorlások elől itt keresett és talált menedéket addig, míg felesége, Laborfalvi Róza nem szerzett számára menlevelet. A tardonai Jókai-háznak nevezett épületben kapott helyet a nagy regényíró emlékszobája.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Tárgyalás zászlóügyben
Megkezdődött tegnap a kolozsvári zászlóügy tárgyalása. Az eljárást az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezte: megbízott ügyvédje által azt kérte, hogy semmisítsék meg azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján a csendőrség március 15-én négy személyt megbüntetett, mert Erdély-zászlóval vonultak fel az ünnepségen.
A négy jegyzőkönyvet más-más bíróhoz rendelték ki, így négy külön tárgyalás várható az ügyben. Az első tárgyaláson jelen volt Soós Sándor, az EMNP alelnöke is, tanúként pedig Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke, a nemzeti ünnep szervezője volt beidézve. Ítélethirdetésre június 14-én kerül sor. Luka Lehel György ügyében az első tárgyalásra július 3-án, Fancsali Ernő és Vincze Zoltán ügyének tárgyalására ősszel kerül sor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Ismét hitelcseretörvény
Döntő házként elfogadta tegnap a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az önkormányzatok megvásárolhatják az ingatlanhitelt törleszteni képtelen családok lakásait, és bérbe adhatják nekik. Az RMDSZ által még az előző törvényhozási ciklus alatt kidolgozott jogszabály tervezetét Klaus Iohannis tavaly decemberben visszaküldte a parlamentnek, amely részlegesen eleget tett az államfő felülvizsgálati kérésének. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Javítható a nyelvi jogok tervezete
Erdélyi civil jogvédő szervezetek közös közleményben üdvözölték tegnap az RMDSZ nyelvi jogokat bővítő törvénymódosító javaslatát, de a tervezet gyengéire is figyelmeztettek. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo), az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport és a Politeia Egyesület közölte: az RMDSZ megkeresésére maguk is javaslatokat fogalmaztak meg a közigazgatási törvény nyelvi jogi cikkelyeinek a kiegészítésére.
Üdvözölték, hogy a parlamentben egy hete benyújtott törvénymódosítás két kérdésben is összecseng javaslataikkal: külön fejezetben foglalja össze a nyelvhasználati jogokat, szétválasztja a gyakorlati és a szimbolikus nyelvi jogokat, és utóbbiak biztosítását egy alacsony alternatív küszöbhöz köti. A jogvédő civil szervezetek ugyanakkor úgy látják, a törvénymódosítási tervezet több részlete veszélyezteti a kisebbségi jogok maradéktalan gyakorlatba ültetését. Kifogásolták, hogy leszűkíti a nyelvhasználati jogok alanyainak körét a kisebbségi román állampolgárokra és az általuk létrehozott, illetve a kisebbségek érdekeit védő szervezetekre. „Ez a megfogalmazás indokolatlanul zárja ki a nem román állampolgárokat és más jogi személyeket (például a vállalkozásokat) a nyelvhasználati jogok élvezőinek köréből” – írják. Úgy vélik: egy általánosabb, az összes magán- és jogi személyt magában foglaló megfogalmazás beiktatásának az elmulasztása akár ahhoz a fonák helyzethez is vezethet, hogy egy magyar többségű település polgármesteri hivatalában egy cég magyar anyanyelvű helyi képviselője vagy egy magyarországi magyar személy nem iktathat magyarul kérvényt. Azt is kifogásolták, hogy a tervezet szerint kormányhatározat útján kellene jóváhagyni a kisebbségi nyelven használható formanyomtatványokat. Szerintük ez elodázhatóvá teszi a magyar formanyomtatványok használatát.
A civil jogvédők szerint a törvénymódosítási kezdeményezés elfogadása többek között a többnyelvűség többletköltségeinek biztosítása révén jelentene fontos előrelépést a nyelvhasználati jogok kiterjesztésében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Aláírták a támogatási szerződést (Székely Nemzeti Múzeum)
Kovászna Megye Tanácsának székházában tegnap aláírták a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújítását biztosító finanszírozási szerződést. Az intézményfenntartó megyeháza az európai uniós alapokat elosztó Regionális Operatív Program keretében pályázta meg a támogatást. Tamás Sándor tanácselnök az aláírást követően kijelentette: Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz a Székely Nemzeti Múzeum.
A felújítás tervezett összértéke 21,8 millió lej, amiből közel 17 milliót tesz ki a pályázat, a fennmaradó közel ötmillió lejt, azaz a kétszázalékos önrészt és a pályázatban el nem számolható költségeket a megyeháza állja. A támogatási szerződést Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Tamás Sándor tanácselnök írta alá. Tamás Sándor kijelentette: nem egyszerű szerződésről van szó, hiszen a Székely Nemzeti Múzeum a székely nemzet múzeuma, ezért erős érzelmi szálak fűznek mindannyiunkat az intézményhez. Az elnök felidézte a közgyűjtemény történetét. A Kós Károly által tervezett épületegyüttesen nagyobb beavatkozás a kommunizmus idejében történt, mostanra megérett a teljes felújításra. Ennek ötlete tíz évvel ezelőtt született, amikor még Demeter János volt a megyei tanács elnöke. Akkor ipari park létesítésére szerettek volna pályázni, de nem volt lehetséges, és így került előtérbe a múzeum. Kilenc évvel ezelőtt pályáztak, megnyerték, de a pénzből már nem jutott. Az akkori pályázatot naprakész állapotba hozták, nyertek, de most már pénz is van.
Kovászna megye tanácsa a második önkormányzat, amely finanszírozási szerződést köt a Központi Fejlesztési Régióban. Egy nappal korábban Maros megye önkormányzata szerződött a természetrajzi múzeum felújítására, s hamarosan következik a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Ezt már Simion Creţu mondta. Az igazgató közölte, Háromszék az első helyen szerepel a Középrégióban az egy főre eső elnyert pályázati összegek tekintetében. Hozzátette: országszinten ebben a térségben van a legtöbb minősített műemlék, ezért nehéz meghozni a döntést, melyek nyerjenek támogatást. Minden valószínűség szerint a megyéből következik a nagyajtai unitárius templomvár, a dálnoki református templom, valamint a Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyi római katolikus erődtemplom. A szerződés birtokában kezdődhet a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására. A munkálatok mintegy két és fél évet vesznek igénybe. Ez alatt az idő alatt az intézmény zárva tart. Felújítják a főépületet és a volt múzeumőri lakásokat, a múzeumkertben tájépítészeti munkálatokat végeznek, részlegesen átalakítják a múzeumi látogatói útvonalat, bronzból öntött makettekkel, 3D-s térképekkel, Braille-írással ellátott címkékkel és tájékoztató táblákkal látják el a kiállításokat. Az ifjúság bevonzása érdekében nagyobb teret biztosítanak a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, interaktív tevékenységekre alkalmas helyiségeket alakítanak ki, kutatói laboratóriumokat szerelnek fel, restaurátorműhelyeket létesítenek.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Tágasságot nekünk is...
Játszani, énekelni, táncolni és főként együtt lenni egy udvaron, egy színpadon, egy közösségben – ezzel a céllal gyűlt össze tegnap nyolc óvodai csoport a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthonban a Tágasságot nekünk is... elnevezésű programra. A házigazdák öt csoportja mellett a megyeközponti Pinocchio, valamint a kökösi és a gidófalvi óvoda kicsinyei is felléptek a csűrszínpadon.
A népi gyermekjátékaink tárházából merített műsorral fűszerezett találkozót Prezsmer Imola óvónő-tanfelügyelő kezdeményezte jó néhány évvel ezelőtt, és azóta minden esztendőben megszervezik külön-külön minden óvodai módszertani körzetben. Az idei házigazdák kis festett faládikóval leptek meg minden fellépő csoportot. Az ajándékokat egy tulipános láda rejtette, amelyről Márk Emese igazgató elmondta, régebb minden falusi házban volt ilyen, és a menyecske hozta magával a házasságba, ebben volt a hozománya. És arról is szólt, hogy dédapáink munka után a csűrben gyűltek össze mulatni, erről kapta az óvoda fedett játéktere a csűrszínpad elnevezést. Ének és tánc után itt is volt mulatság, a gyermekek zsíros kenyeret és kürtőskalácsot majszoltak, nagyokat nevettek és új barátokat szereztek.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 31.

Ellopták a székely zászlót Kilyénből
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont nagy méretű székely zászló – tájékoztatta lapunkat Nagy Gábor Levente.
Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője a megyeszékhely csatolt településének református lelkészével együtt tegnap a rendőrségen is jelentette az esetet.
Mint ismert, a székely zászló felvonását a polgári alakulat kezdeményezte még tavaly, ők adományozták azt, és fel is vonták a templom előtt, senkit nem zavart. A vasárnapi istentisztelet alatt is ott volt a jelkép, hiányát hétfőn észlelték. Nagy méretű zászlóról van szó, nem lehetett csak úgy „leszedni”, eltávolításához fel kellett szerelkeznie az elkövető(k)nek, az acéldrótot előbb el kellett vágni – a nyilvánvalóan szándékos akció nyomai láthatók. Bár nem biztos, hogy köze van az esethez, a helybeli lelkész gyanúsnak talált tegnap este egy templom körül fényképező férfit, aki végül beült egy bukaresti, ideiglenes rendszámú fekete autóba és elhajtott. Úgy látszik, ha már másként nem tudják levetetni a székely zászlót, valakik attól sem riadnak vissza, hogy ellopják – kommentálta az esetet Nagy Gábor Levente. Az MPP-s politikus ugyanakkor leszögezte: hétvégére, pünkösdre új zászlót helyeznek majd el a templom előtt. Ha pedig eltávolíttatják, ellopják, helyette tízet vonnak fel – fűzte hozzá.
3szek.ro; Erdély.ma

2017. május 31.

Tiltakozunk a Dózsa György utca kétnyelvű utcanévtábláinak eltávolítása miatt
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ma elkezdte leszerelni a Dózsa György utca kétnyelvű utcanévtábláit, és helyükre román nyelvű táblákat helyeztek ki, illetve helyenként csak a Gheorghe Doja feliratot hagyták meg. Felháborítónak tartjuk, hogy az önkormányzat még azokat a kétnyelvű táblákat is leszereli, amelyeket több éves küzdelmet követően függesztettek ki, miközben a városban a mai napig kevés olyan utca van, ahol valós kétnyelvű felirat jelölné az utcák nevét.
A Dózsa György utcára 2014-ben kerültek fel a kétnyelvű feliratok, az akkori ígéretek szerint ezek kihelyezése csak egy első lépés kellett volna legyen, ebben az első körben olyan utcák feliratait „kétnyelvűsítették”, amelyeket magyar történelmi személyiségekről neveztek el.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye az említett 2014-es táblacserék után nem sokat lépett előre, ami önmagában is aggasztó, de az önkormányzat szerdai lépését botrányosnak tartjuk. Értesülésünk szerint a Maros Megyei Prefektúra utasította a polgármesteri hivatalt a táblák leszerelésére. Amennyiben ez így volt, nem csak a helyi önkormányzat, hanem a prefektus hozzáállását is elítéljük ebben a kérdésben, hiszen meggyőződésünk, hogy a törvények jóhiszemű értelmezése lehetővé teszi a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Marosvásárhelyen él a legnagyobb magyar közösség Romániában, a lakosság közel fele magyar. A közösséggel szembeni tisztelet jele lenne a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése.
A marosvásárhelyi RMDSZ szervezet mindent meg fog tenni azért, hogy az eltávolított magyar feliratok visszakerüljenek a helyükre.
Vass Levente, RMDSZ marosvásárhelyi Szervezetének elnöke / Erdély.ma

2017. június 1.

Reménytelen küldetés – új kötet a trianoni békeszerződést előkészítő küldöttség tevékenységéről
Kik, milyen körülmények között és hogyan próbáltak meg teljesíteni egy lényegében reménytelen küldetést? Milyen stratégiával és taktikákkal igyekezett minél kedvezőbb békefeltételeket kicsikarni Magyarországnak a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre ad választ – nagyrészt korabeli, a szakemberek számára is újdonságot jelentő – a nagypolitika kulisszái mögé is betekintést engedő dokumentumok segítségével az a hamarosan megjelenő kötet, amelyet az MTA BTK Lendület Trianon 100 Kutatócsoport tagja, Zeidler Miklós szerkesztett.
Negyedóra – a feljegyzések szerint ennyi ideig tartott, amíg Benárd Ágost, magyar királyi munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter aláírták a Nagy-Trianon palota Cotelle termében Magyarország nevében az I. világháborút lezáró békeszerződést.
Az ehhez a – magyar békeküldöttség hivatalos naplóját vezető Wettstein János követségi tanácsos szavaival – „szomorú szertartás”-hoz vezető utat, pontosabban a delegáció 1920. január 5. és június 4. közötti tevékenységét mutatja be A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly – Versailles – Budapest (1920) címet viselő, forrásokat és tanulmányt is közlő könyv.
A napló, amelyből kettő van
A közölt forrásanyag zömét a békedelegáció hivatalos naplója teszi ki. Mint az a szerkesztő, Zeidler Miklós által írt előszóból kiderül: „ennek egyik változata már régóta ismert volt – főként a történé­szek előtt –, hiszen 1939-ben megjelent a Papers and Documents Relating to the Foreign Relations of Hungary (Iratok és dokumentumok Magyarország külpolitikájához) című kiadványsorozat első kötetében.
Ez az iratgyűjtemény elsősorban a külföld számára készült, s a második világháború idején a külvilág előtt kí­vánta forrásszerűen bemutatni – és igazolni – a magyar külpolitika 1918–1921 közötti lépéseit, a dokumen­tumokat értelemszerűen idegen nyelven közölte.
Az angol, a francia és a német nyelvű iratok eredeti nyelven jelentek meg, a többi forrás – így a békeküldöttség naplója is – angol fordítást kapott. Mivel alcíme szerint Csáky István gróf (Neuillyben Apponyi Albert személyi titkára, a kötet megjelenésekor már Magyarország külügyminisztere) feljegyzései alapján készült, olykor »Csáky-napló«-ként is hivatkoztak rá.”
A közelmúltban azonban egy a történetírás számára is újdonságot jelentő dokumentummal gazdagodott a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos források köre.
„Előkerült az angol fordítás alapját képező szöveg első – természetesen magyar nyelvű – változata, mégpedig annak a Wettstein Jánosnak a hagyatékából, aki a békedelegáció főtitkárhe­lyetteseként a feljegyzéseket készítette.” A szerkesztő előszavából az is kiderül, hogy „mivel a Wettstein-napló afféle belső munkaanyag volt, és nem a nyilvánosság számára készült, meglehe­tős nyíltsággal szólt néhány bizalmas ügyről is. Így például azokról a propagandaakciókról, amelyeket a magyar kormány által politikailag és anyagilag is támogatott magyarbarát szlovák, ruszin és bánáti aktivis­ták hajtottak végre 1920 első felében azzal a céllal, hogy a Felvidék, Kárpátalja és a Bánság területét ne csatolják el Magyarországtól.”
E két dokumentum közlésének módja határozza meg a kötet szerkezetét. A Wettstein-napló eredetije és a Csáky-napló magyar fordítása az oldalpárok bal oldalán olvasható, míg a jobb oldalon a napi bejegyzésekhez dátum, illetve téma szerint kapcsolódó egyéb források kaptak helyet.
A történelem iránt érdeklődő, de nem szakember olvasó számára talán ez utóbbiak a kötet legérdekesebb lapjai. Megelevenedő történelmi alakok, a háború utáni Párizs mindennapjai, a hírektől elzárt, tehetetlenségük miatt szélsőséges érzelmi ingadozások között élő delegátusok leginkább komor pillanatai ismerhetők meg a minisztertanácsi jegyzőkönyvekből, magánnaplókból, magánlevelekből, visszaemlékezésekből, újságcikkekből karikatúrákból és fényképekből.
-
„... tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [...] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk –gondolom, mindnyájunkban – annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát...”
(Apponyi Albert előszava Benda Jenő riportkönyvéhez, 1920. június)
Historiográfiai unikumok
A kötet készítői igyekeztek releváns, jellegzetes és érdekes darabokat válogatni; közülük jó néhány első közlés – valódi historiográfiai unikum. Témájuk szerteágazó: szóban vagy képen megjelenik többek között a ma­gyar delegátusok feladatköre, a franciaországi magyar hadifoglyok helyzete, a delegációt vezető Apponyi Albert beszéde, a te­rületvédő propaganda, számos portré a békeküldöttség tagjairól, a külügyminiszter és a hercegprímás folya­modványa a katolikus egyház közbenjárásáért, egy tudósítás a párizsi árviszonyokról, egy alternatív határ­javaslat Székelyföld visszacsatolásáról, a magyar küldöttek fantáziáját is megmozgató franciaországi szép­ségverseny, a békekonferencia végső döntése a magyar határokról, az amerikai magyarok washingtoni tün­tetése, a francia–magyar titkos tárgyalások, Apponyi memoranduma a béke aláírásának vagy elutasításának kérdéséről s végül egy képriport a békeszerződés aláírásáról.
A 26 politikusból, diplomatából és szakértőből, háromfős irodai személyzetből, továbbá hat gépíró­nőből, négy nyomdászból, négy irodaszolgából, hat újságíróból, öt vasutasból és hatfős vasúti éttermi személyzetből álló, 1920. január 5-én a Keleti pályaudvarról Apponyi Albert gróf vezetésével útra kelt békedelegáció – amelyhez útközben, illetve később még néhányan csatlakoztak – szállását Párizs határán kívül, egy neuillyi szállodában jelölték ki.
Mozgását pedig korlátozták, nehogy a magyar küldöttek politikusokkal vagy új­ságírókkal lépjenek kapcsolatba a francia fővárosban, s így nagyobb nyilvánosságot szerezzenek nézeteik terjesztéséhez.
A körülményeket illusztrálja egyebek mellett az is, hogy ennek a második emeleti két szűk szobájában működött a békedelegáció irodája és irattára, s itt helyezték el az állami nyomdából kölcsönzött kis kézisajtót is, melynek lendkerekét a delegáció 50 év alatti férfi tagjai váltott műszakban, párosával forgatták.
A közölt dokumentumokban részletesen olvashatunk olyan, a magyar történelmi köztudatban legendává vált eseményekről, mint például Apponyi Albertnek a békekonferencián – felváltva francia és angol nyelven – elmondott, a magyar álláspontot ismertető, majd azt a jelen lévő olasz kormányfő iránti udvariassági gesztusként olaszul is röviden összegző beszédéről, annak közvetlen fogadtatásáról és közvetett hatásáról vagy Teleki Pál etnográfiai térképéről, a „carte rouge”-ról („vörös térkép”).
Kevésbé ismert az a dokumentumok alapján megelevenedő, az olvasó számára pedig még a végkifejlet ismeretében is drámai feszültséget hordozó dilemmával kapcsolatos vita, amelynek lényege, hogy megtagadhatja-e Magyarország a békeszerződést aláírását, ha a konferencia nem fogadja el javaslatait.
-
A kötetben a forrásokon kívül olvashatók a magyar békeküldöttség által 1920 januárja és márciusa között benyújtott 38 jegyzék és a hozzájuk tartozó mellékletek listája, a szakirodalmi, levéltári és múzeumi hivatkozásokat tartalmazó forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató.
A magyar békeküldöttség naplója
Neuilly – Versailles – Budapest 
(1920)
A forrásszövegeket válogatta, az idegen nyelvű szövegeket fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Zeidler Miklós
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Történettudományi Intézet
Budapest, 2017 https://mta.hu/tudomany_hirei

2017. június 1.

Sógor Csaba: a nemzeti kisebbségeknek pozitív megkülönböztetésre van szükségük
Az őshonos nemzeti kisebbségeknek pozitív megkülönböztetésre van szükségük a valódi esélyegyenlőséghez – ezt mondta szerda este Sógor Csaba az Európai Parlament plénumában. Az RMDSZ-es képviselő annak kapcsán fogalmazta meg véleményét, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) az alapvető jogokról szóló 2017-es jelentése nem foglalkozik a nemzeti kisebbségekkel.
A brüsszeli mini-plenáris részeként szerdán került az Európai Parlament napirendjére a FRA 2018-2022 közötti működéséhez szükséges keretek létrehozásának kérdése. Sógor Csaba arra figyelmeztetett, hogy a napirenden szereplő tanácsi határozattervezet az Ügynökség tevékenysége kapcsán az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség különböző fajtáit hangsúlyozza, ahogyan az az Alapjogi Charta 21. cikkében is szerepel. „Így a nemzeti kisebbséghez tartozás és a nyelv alapján történő diszkrimináció elleni fellépés is a feladata” – nyomatékosított az erdélyi képviselő. Mint mondta, ennek ellenére az Ügynökség évek óta úgy tesz, mintha a nemzeti kisebbségek egyáltalán nem léteznének az Európai Unióban, holott a nyelvi kisebbségekkel együtt 60 millió uniós polgárról beszélünk.
„Míg más kisebbségi csoportokkal külön alfejezetekben foglalkozik a 2017-es évi jelentés, a nemzeti kisebbségek problémái nem jelennek meg. Ideje belátni, hogy az egyenlő bánásmód nem jelent esélyegyenlőséget, az őshonos nemzeti kisebbségeknek pozitív megkülönböztetésre van szükségük a valódi esélyegyenlőséghez” – fejtette ki az EP-képviselő.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy az érintett uniós és tagállami intézményeknek, szerveknek, hivataloknak és ügynökségeknek az uniós jog végrehajtása során az alapvető jogokkal kapcsolatos támogatást és szakértelmet biztosítson, így segítse az alapvető jogok teljes mértékű tiszteletben tartását az EU-ban.
Az Ügynökségre ruházott feladatok kiterjednek az információk és adatok begyűjtésére és elemzésére; tanácsadásra, továbbá a civil társadalommal való együttműködésre és az alapvető jogokkal kapcsolatos figyelemfelhívó tevékenységre. (hírszerk.)
Transindex.ro

2017. június 1.

Befutott a zarándokvonat: egymás nyakába borultak kolozsváriak és anyaországiak
Másfél órás késéssel, de végül befutott a Boldogasszony Zarándokvonat csütörtökön délután, Kolozsvárra.
Két-háromszáz fős tömeg fogadta a Magyarországról reggel indulókat, akik állítólag Nagyváradon időztek sokáig, és ezért késtek.
A zarándokokat Kovács Sándor főesperes azzal a gondolattal üdvözölte, hogy életünk fontos mozzanata a zarándokvonat fogadása. A találkozásnak fontos lelki üzenete is van, hiszen a keresztény hitben, a nemzettudatban erősít meg.
Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, a nemzettársaink fogadni annyit jelent, mint abban egymásra találni, ami egy nemzetté tesz minket. Tímár Asztrik úgy fogalmazott, két szó jutott eszébe, amikor a zarándokvonatra felült Nagyváradon: ima és hála. Így szeretné megköszönni minden zarándok nevében az üdvözlő szavakat - mondta a kaplonyi ferences házfőnök. Budai László szervező, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója a kolozsvári jelenlévőknek köszönte meg, hogy üdvözölték a zarándokvonat utasait.
Székely János az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke elmondta, a zarándokvonat több mint ezer személyt szállít, akik közt 350 fiatal van, köztük többen tengeren túliak, akik talán soha életükben nem láttak ennyi magyart egyszerre. maszol.ro

2017. június 1.

Elveszett Haller-emlékek nyomában
Marosszékről Brassó irányába autózva az ember úgy robog át egy kis falun, hogy a nevén kívül szinte semmit nem jegyez meg belőle: a szász települések karéjában fekvő Mihai Viteazu nem hivalkodik sem impozáns erődtemplommal, sem jellegzetes szász portákkal. Az átutazók közül sokan még azt sem tudják, hogy a havasalföldi uralkodóról elkeresztelt falu öt évszázadon keresztül a Zoltán nevet viselte.
A Hallerek egykori birtokát képező faluról és a 16. század közepén épült hatalmas udvarházukról aránylag kevés levéltári adat maradt az utókor számára. Annyit lehet tudni, hogy az egykori szász falu lakóit 1560 és 1580 között pestisjárvány pusztította; helyükbe a későbbiekben a magyar nemesek jobbágycsaládokat telepítettek. Az 1850-es népszámlálási adatok egyetlen német ajkúról tanúskodnak a 362 román, az 52 cigány és a mindössze két magyar mellett. A márciusi forradalmat követő fegyverletétel, majd kiegyezés után csak a magyar lakosság aránya nőtt, a pesti kormány politikája valamelyest változtatott a falu etnikai összetételen. A 19. század végére az 1890-es cenzus alkalmával a 459 román mellett már 87 magyart találunk Zoltánban, míg a szászok száma egyről háromra nő.
Mára nem csak a szászok meg a Hallerek koptak ki Zoltán életéből, magyarokból is mindössze annyi maradt, hogy senki ne mondhassa, még egy fél darab sincs.
Fehér folt a Hallerek színes történelmében
„Sajnos, mi sem tudunk szinte semmit Zoltánról, sem a családi birtokról. Az államosítás egyetlen Hallert sem ért a faluban. Lehetséges, hogy a gazdaság már jóval azelőtt tönkrement” – bocsátkozik feltételezésekbe a család Marosvásárhelyen élő leszármazottja, Haller Béla. A tanár, aki egyben az erdélyi magyar történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, határozottan emlékszik: apja soha nem emlegette a Segesvár melletti birtokokat, sem a fehéregyházit, sem a zoltánit. Bár azzal sincs tisztában, honnan származhat a falu eredeti neve, Haller biztos abban, hogy nem valamelyik ősétől. Még akkor sem, ha az udvarházat a falubeliek következetesen Zoltán gróf kastélyának tartják. Mint mondja, a családban – ahogy általában a nemes famíliákban – az uralkodót jelentő ótörök sultanból származó Zoltán nem volt túlságosan kedvelt név.
A kölcsönös tisztelet eredménye A falu és a helyi jellegzetességek, hagyományok egyik legjobb ismerőjének a szomszédos Szászkézden tanító Gheorghe Mihai számít. Fiatalkorában Zoltánban kezdte tanítói pályáját, de a már negyven évvel ezelőtt összevont elemi osztályok mára teljesen elfogytak. Az a kevés gyerek, aki délutánonként a falu poros utcáin rohangál, délelőtt a szászkézdi iskola padjait koptatja. Amikor évekkel ezelőtt a helyi önkormányzat eldöntötte, hogy megíratja Szászkézd és a hozzátartozó két kisebb település, Miklóstelke és Zoltán monográfiáját, a polgármester a középkorú pedagógust kérte fel az egyik fejezet megalkotására. Egyértelmű volt, hogy a tanítónak Zoltán jut, hiszen innen származnak szülei, nagyszülei, s ő maga is itt töltötte gyermekkora színe-javát. „Már gyermekként érdekelt Zoltán, grófja és udvarháza története – kezd bele mondandójába a Monografia comunei Saschiz (Szászkézd község monográfiája) című kötet társszerzője. – Órákig hallgattam az öregeket és a falu ortodox papját, amint a régmúlt időkről mesélnek. Tudom, a grófék – akik csak nyáridőben tartózkodtak Zoltánban – nagyon ragaszkodtak a falubeli románsághoz, tiszteltek és becsültek mindenkit. Különben ez kölcsönös volt, mindenki csak szépen nyilatkozott az utolsó Hallerekről. Én még ismertem azokat az öregeket, akik jól emlékeztek, hogy miután özvegy maradt, a grófnő itt ragadt, s gyakran sétált végig a falun a kutyáival. Lehetetlen volt észre nem venni, mert méltóságteljesen vonult végig az aranylánccal felkötött szemüvegével”.
A Hallerek és a helyi románság kölcsönös tisztelete a régmúlt időkre vezethető vissza. Leginkább a 19. század derekán érhető tetten – tudjuk meg Gheorghe Mihai falumonográfiájából. A Nagyszebenből érkező Ioan Popovici ortodox lelkész 1835-ben például a grófi család által adományozott telekre építi a falu első kőtemplomát. Ezért a ’48-as forradalomban a pópa volt az, aki megálljt parancsolt annak a néhány felbőszült román parasztnak, aki fel akarta dúlni a Haller-birtokot. A helytörténész búvárkodásai szerint éppen ezért kerülte el a zoltáni románságot a székelyek későbbi bosszúja.
Egyébként Gheorghe Mihai azt sajnálja, hogy kutatásai során nagyon kevés levéltári adatot talált a nemes családról. Ő maga sem emlékszik a kúria utolsó lakóinak a keresztnevére, de az egyedül maradt grófnőt mindenki csak egyszerűen Grofoaianak nevezte, azaz grófnénak – egy picit pejoratívabb vagy talán inkább mókásabb változatban. „Van egy hely az udvarház körül, amely róla kapta a nevét. De nem Hallernek hívják, hanem Grofoaianak” – neveti el magát a tanító. Gheorghe Mihai nagyapja sokat mesélt az érdeklődő unokáknak a pompásan berendezett udvarházról, a gondozott parkjáról és hatalmas gyümölcsöséről, ahol a több száz éves diófák katonákként sorakoztak. Mára alig három-négy maradt ezekből, a többit mind eltüzelték. Az Erdély bekebelezését követő agrárreform alkalmával a nemes család földjeinek egy részét kiosztották a falubelieknek. Gyermekként a tanító itt látott életében először emberi csontokat, miután kertészkedés közben egyik játszótársának édesanyja valami keménybe vágta a kapáját. Valamikor Zoltán központja nem ott volt, ahol ma van – véli a helytörténész, aki a négy régi temető létével támasztja alá állítását.
Aki még bálozott a „kastélyban” A helytörténészben van annyi alázat és bölcsesség, hogy belássa: nem ő az, aki a legtöbbet tud a faluról. Nicolae Porához kalauzol, aki a maga 86 esztendejével nem csak a település egyik legtöbbet megélt lakójának számít; ő Zoltán két lábon járó lexikonja. Ha végtagjai már nem is a régiek, agytekervényei olajozottan működnek. A neveket, számokat, eseményeket csak úgy kapásból fújja, s csak akkor akad el, amikor a grófnőfejezethez érünk. De akkor is csak azért csuklik el a hangja és buggyan könnycsepp a szeme sarkában, mert mindmáig a sors és a magyar nemes asszony kegyeltjének érzi magát. „Ezt mind-mind tőle kaptuk – mutat körbe az udvaron. – Egészen pontosan a feleségem nagyanyja kapta ajándékba, mert annyira ragaszkodott hozzá a grófnő. Meg is hálálta az öregasszony, mert ő volt az, aki mindvégig a grófnő mellett volt, gondozta, majd eltemette”. Ana Bărdaş jókora telket kapott ajándékba, pont a falu szívében, ahova aztán férjével takaros házat húzott fel, és gazdaságot alakított ki. Fél évszázaddal ezelőtt sem számított kicsinek, mára viszont már hatalmasnak tűnik a megözvegyült öregnek. „Még tiszta szerencse, hogy finom borom van, s a faluban sokan vannak, akik szeretik látogatni a pincémet. Így, ha valamit mozdítani kell a házban vagy a kertben, jönnek és segédkeznek” – jelenik meg egy huncut mosoly az öreg arcán. Nem volt ő mindig ilyen botra szorult szerencsétlen, ahogy nevezi magát; fiatalkorában nem csak a munka égett a keze alatt, szívesen eljárt szórakozni is.
Átszellemülve mesél a Hallerek szemet gyönyörködtető parkjában tett sétáiról, a kastélyban tartott bálokról és esküvőkről s az ingatlan utolsó tulajdonosáról. Amikor kijavítom, hogy az nem kastély, mindössze udvarház, határozottan rám szól: „De igenis, az kastély! Legalábbis a helyiek számára” – teszi hozzá.
Pusztulásra ítélt romhalmaz.
„Most már egy romhalmaz. Jöttek a kommunisták, tönkretettek mindent, épületet, kertet, családi temetőt. Előbb 1946–1947-ben oda szállásolták el az éhség elől menekülő szerencsétlen moldvai családokat, aztán beköltöztették a kollektív gazdaságot, a téeszelnök istállót épített melléje, s így, szép lassan az évtizedek alatt tönkretették a kastélyt”. Az embernek valóban sírva fakad a lelke, amikor beteszi a lábát a düledező épület elhagyatott udvarába. A barokk vonalú kapuépítmény már csak a múlté; ugyanúgy sok minden, ami a környék építészeti különlegességévé tette a kúriát. Visszaigénylő híján a Haller-kúria a ’89-es rendszerváltást követően is állami tulajdonban maradt. A falumonográfia szerint a kúriát jóval 1990 után a téeszelnök vásárolta meg potom pénzért, néhány éve azonban túladott rajta. A faluban azt rebesgetik, hogy valami idegen vette meg, de csak azt látják, hogy juhakolnak használja – még az egykori báltermet is. Ott jártunkkor egyetlen állat sem volt az udvarház területén, csupán az ember pusztító keze nyoma. Néhány évvel ezelőtt csakugyan egy távolról érkezőnek, egy írországi férfinek a fantáziáját és pénztárcáját keltette fel a „kastély”. Az új tulaj merész terveket dédelgetett: turisztikai látványosságnak szánta a főúttól alig húsz-harminc méterre fekvő udvarházat. Elképzelése szerint vidéki vendégfogadóként működtette volna, ahova főként nyugati turistákat vonzott volna. Egy ideje viszont eltűnt, a faluban senki nem látta.
A Zoltánt magába foglaló Szász­kézd polgármestere, Ovi­diu Şoaită sem emlékszik pontosan, mikor találkozott utoljára a messze földről érkező idegennel. „Már nem is tudom, hogy hívják az illetőt. Amikor itt megjelent, előadta az elképzeléseit, megvásárolta az épületet, állítólag valamiféle felmérést is végzett. Mára viszont semmit nem tudok róla. Azt hallottam, szeretné eladni, de ki tudja…” – bizonytalanodik el a községi elöljáró. Míg az ír férfi vacillált a fogadónyitással, egy helybéli fiatalember lekörözte. Ionică Pălăşan a falu egyik csendesebb részében egy parasztházat pofozott ki és alakított át. Elébe pedig az erdő széléről, traktorral a gazból kimenekített 18. századi határköveket állított fel.  A Conacul Grofului (A gróf kúriája) névre keresztelt, kimondottan faluturizmusra alapozó egység, bár csinos is, ízléses is, mégis többet áll bezárva, mint nyitva. „Nincs elég időm vele foglalkozni” – vallja meg a tulaj, aki épp a juhaitól érkezik. Mint mondja, az állattartás, ha rengeteg gond is van vele, még mindig biztosabb jövedelmet jelent, mint a vendégfogadás.
Még a sírkertnek sem kegyelmeztek.
Bár háromszor is körbejárom, Ionică hatalmas, ám megkopott homokkövei között nem sikerül felfedeznem olyat, amely esetleg valamelyik Haller sírhantjáról került volna ki. A családi sírkertnek nyoma veszett, a második világháború után berendezkedő kommunista pribékek a földdel tették egyenlővé. Csak a grófnő nyughelye maradt meg, mert őt a román temetőbe helyezték végső nyugalomra. „Amíg élt, a feleségem gondozta a sírját, de hét és fél éve ő is elment… . – szomorodik el ismét Pora bácsi. – Aztán amíg ki tudtam mászni a domboldalra, én tisztítgattam, de talán már csak akkor jutok fel oda, ha visznek.” Amikor felvetem, hogy segítsége nélkül is nekivágnék megtalálni a sírt, leint. A fejfa elkorhadt, nincs, aki kicserélje, a hantot benőtte a gaz, ne menjek, úgysem találom meg – beszél le az öreg. „Jó asszony volt Rozália, Isten nyugtassa” – teszi hozzá, s azt veszem észre, hogy ő az első falubeli, aki név szerint is ismerte azt, akit a zoltániak csak Grofoaiának neveznek. Mint ahogy az utolsó magyart is, hiszen esküdni merne, hogy az nem a 98 éves Kovács Lajos volt, ahogy a tanító állítja, hanem a megözvegyült neje, aki egy néhány hónappal túlélte. „Rozália néni volt az utolsó, de ha jól belegondolok, mégsem ő az, hisz néhány évvel ezelőtt a városról visszaköltözött a molnár lánya, Margaréta” – jut eszébe az öregnek.
Az utolsó magyar utáni fél magyar
Dan Margit, férje után Rădulescu, ötvenhárom esztendőn keresztül élt Brassóban, s csak azután tért haza a szülői fészekbe, miután párja távozott az élők sorából. A 84 éves hölgy a kozmopolita nagyvárosban töltött bő fél évszázad minden egyes jelét magán viseli. Életfelfogása, öltözködési stílusa, választékos beszédmódja, frizurája, sminkje könnyen megkülönböztetővé teszi falustársaitól. Arról nem is beszélve, hogy húsz esztendőt simán letagadhatna a korából. Érkezésemkor éppen egy kanál szódabikarbonát csúsztat le a torkán szénsavmentes víz segítségével, s mint mondja, ha külsőleg, az arcára is használná, az a kevéske ránc is eltűnne. „Amióta visszatértem falura és naturista életmódot élek, jobban érzem magam, mint fiatalkoromban. Addig hol itt, hol ott fájt, alig bicegtem” – újságolja örömmel, majd rövid bemutatót tart a lépcsőzésből. A tornácán töltött egy órácska alatt megismerem Margit molnár édesapját, Haller gróf bizalmasának számító vadász nagyapját, akit az uraság mindenüvé magával vitt, Bukarestben elhunyt bátyját, Nagyszebenben élő húgát, a tíz évvel ezelőtt távozott unokaöccsét, a ’89-es forradalom egyik misztikus figuráját, Ion Iliescu megbízható támaszát, a fehérsálas Dan Iosifot, a grófot és nejét, a házát megvásárolni szándékozó vállalkozó szomszédját, a szebeni ferences zárda apácáit és nem utolsó sorban a Yellow névre hallgató sárga macskáját. Ahogy telnek a percek és kerekednek a hol románul, hol magyarul előadott történetek, már-már az az érzésem, hogy évtizedes ismeretség köt a hölgyhöz. A bemutatott személyek mellett emlékek, szép és kevésbé kellemes élmények elevenednek fel. Ilyen volt például az is, amikor gyermekként megismerte a grófnőt. „Mindössze négyéves voltam, amikor először találkoztam vele. Apámmal sétáltunk a faluban, amikor megkívántam az almát. Édesapám azt mondta, belépünk a grófnőhöz és kérünk tőle, elvégre nagy gyümölcsöse volt. De a grófnő nem adott még egyetlen árva szem almát sem. Ez 1937-ben történt. Az apám attól a naptól kezdve soha többé nem lépte át a Hallerek küszöbét” – meséli a molnár lánya, s hangjából most is érződik a gyermeki csalódás. A keserű emlék dacára, amikor a Hallereknek akadt gondja, Danék nem fordultak el tőlük. „Nem sokkal a második világháború kitörése után, 1940-ben egyszer arra ébredtem, hogy szüleim és közöttem egy számomra ismeretlen fiatalember fekszik. Maradj csendben! – intett le anyám, majd a szívemre kötötte, hogy az égvilágon senkinek ne áruljam el, ki aludt azon az éjszakán nálunk. A grófék katonaköteles fia volt, aki éppen megszökött a hadseregből.” Margit akkor látta életében utoljára a Haller-fiút, s azóta sem tudta meg, merre vetette a sors, mi lett vele. A hölgynek mindössze az emlékek maradtak és néhány angol nyelvű könyv, amelyet a fiútestvére mentett ki a kúriából, amikor a háború után betörő kommunisták némi helyi segédlettel szétdúlták az épületet. Mindent elpusztítottak, ami útjukba és kezükbe került. Nemcsak az épületet és a Hallerek sírjait, hanem a parkot, a sétányokat, a gyümölcsöst, mindent. Amivel nem végeztek az oroszok, befejezték a mieink, élen egy Baciu nevű párttitkárral. Sajnos ilyen ez a nép; míg a magyar a semmiből valamit teremt, a román azt is tönkreteszi. A helyükbe beköltöző cigányoktól pedig nincs mit várni” – állapítja meg Rădulescuné, aki lényegében semlegesként mond véleményt, hiszen apja környékbeli román, anyja atyhai székely nő volt, ő maga pedig csak tizenéves korában, a nagyszebeni zárdában tanulta meg anyanyelvét. Mint mondja, tiszta szerencse, hogy a fosztogató parasztoknak nem volt mit kezdeniük a könyvekkel, ezért a 15 esztendős bátyjának egy máig gondosan őrzött, ölnyi kötetet sikerült kimentenie. Margit néni nem csak a Hallerek kisemmizése miatt érez mély ellenszenvet a kommunisták iránt. Pedig a vállalkozó apja is illegalista harcossá vedlett át, testvérbátyja pedig a központi bizottság egyik tagját vette el feleségül. „Azért nem mentem az orvosira, mert a szüleim azt akarták, legyek közgazdász, hogy én vezethessem malmunk könyvelését. Mire Szebenben elvégeztem a kereskedelmit, elvették a malmunkat. Férjhez mentem, ám ’69-ben rendszerellenes tevékenység miatt börtönbe vetették az uramat. Végül a sógornőm, a pártaktivista Benkő Rozália szabadította ki úgy, hogy másfél év után aláíratta Ceauşescuval az amnesztia kérvényét” – mondja a szebeni ferences nővérektől vallásos nevelésben részesült asszony. Olyannyira vallásosban, hogy egy adott pillanatban ő maga is apácai szolgálatba szeretett volna állni.
„Lánynevén” emlegetett falu
A Hallerek eltűntek, de mi lett Zoltánnal? Hogy lett belőle Vitéz Mihály? – ez a falu másik rejtélye. Legalábbis azok számára, akik tudják, hogy a két név között mindössze annyi az összefüggés, hogy mindkettőt nagybetűvel írják. „Nem a helyiek kérték a névváltoztatást, ők ma is Zoltánként emlegetik falujukat. Az impériumváltás után valamelyik hazafinak eszébe jutott, hogy egy olyan román falunak, amelynek a határában komoly csaták zajlottak, nem lehet magyar neve. Pedig nekünk semmi bajunk nincs a magyarokkal, szüleim, nagyszüleim, a feleségemnek a családja, szóval minden egyes öreg tudott magyarul. Én nem tanultam meg, mert nem volt kivel gyakorolnom” – mondja Pora bácsi. Amikor Gheorghe Mihaitól is azt kérdezem, román emberként miért nem Mihai Viteazulként emlegeti a település nevét, megáll, rám néz és nyomatékosítva tudtomra adja: „azért, mert az Zoltán”. „Már az 1341-es dokumentumokban Zoltánként szerepel, így nevezi a helyi románság is. A Mihai Viteazu nevet a múlt század harmincas éveiben kapta, ám azon túl, hogy hivatalosan így hívják, senki nem nevezi így. Meg lehet kérdezni bármelyik helyit: hova valósi vagy? Tízből kilenc azt fogja válaszolni, hogy zoltáni”. A helytörténész pedagógus mindezt nem a magyar érdeklődővel szembeni esetleges hízelgésből tálalja ily módon, a község román nyelvű monográfiájában is következetesen a zoltáni megnevezést használja. Kutatásai alapján úgy tudja, a Kőhalomból, a szászokkal való egyezkedéséről hazatartó Károly Róbert magyar király volt az, aki bizonyos Zoltán nevű parancsnokának adományozta azt a területet, amelyen később megalakult Zoltán, Zoltendorf, vagy ahogy a szászok emlegették, Zultendorf. A település hat évszázadon keresztül a Zoltán nevet viselte. Az impériumváltás után viszont a faluba kerülő Eugen Bologa ortodox lelkész egyik első intézkedése a Zoltán név megváltoztatása volt. A pópa, aki több mint fél évszázadon keresztül szolgált a faluban, 1932-ben eljárta a központi hatóságoknál, hogy a falut kereszteljék Mihai Viteazura. A papnak egyetlen érve volt: a román uralkodó és serege állítólag 1600-ban végigvonult a falun. A vajda – akinek neve némi helyesírási hibával, azaz Mihai Viteazuként került ki a falunévtáblára – akkoriban még nem is sejtette, hogy erdélyi portyázásának 332 év múlva érik be a gyümölcse.  
Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. június 1.

Rög alól bejárni a kerek világot
Alig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát.
Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég.
Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot.
Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”:  „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad.
Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében.
Népfőiskola és szövetkezet
Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult.
Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni.
Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi.
Az amerikai–dán kapcsolat
Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresz­túrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is.
Emlékkonferencia Kolozsváron
A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak.
Helye az irodalomban
„Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő.
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937).
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 3121-3150 | 3151-3180 | 3181-3210 ... 7621-7649




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék