udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 4711-4740 | 4741-4770 | 4771-4800 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. augusztus 21.
Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. augusztus 22.
Zárt ablak Európára
Kiparancsolta egy rendőr Nagyváradon a magyar zászlót egy magyarországi menettáncos csoport élén vonuló férfi kezéből, a Nyitott ablak Európára/Fereastră deschisă spre Europa elnevezésű rendezvényen, a tegnapi napon.
A nagyváradiak az évek során hozzászokhattak ahhoz, hogy a debreceni Virágkarnevál dekoratív virágkocsijai egy nappal a hajdúvárosi ünnep után, menettáncosok, és más felvonuló csoportok kíséretében eljutnak Nagyváradra is. Nem volt ez másképpen az idén sem, igaz a menet most nem a megszokott útvonalon vonult, de így talán még több embert elért a látványosság.
Amihez viszont nem lehet hozzászokni, az a román hatóságok hozzáállása a magyar jelképekhez. Idén egy magyarországi menettáncos csoportot felvezető férfi kezéből parancsolta ki az intézkedő rendőr a magyar lobogót, mondván ez itt Románia, tegye el. Azt nem tudni, az intézkedő közeg felsőbb utasításból, vagy saját szakállára intézkedett. A gesztus viszont legalábbis megdöbbentő, egy nyitottságot, európaiságot, magyar-román együttműködést hirdető rendezvényen.
Nem jártak jobban az első nagyváradi augusztus huszadikai ünnepet szervezők sem, egy nappal korábban. A Szent László Egyesület, és a nagyváradi városháza közös szervezésében, a Szent László téren lebonyolított sikeres rendezvény elején megjelentek a helyi rendőrség munkatársai, és a magyar, valamint az árpádsávos zászlók eltávolítására szólították fel a szervezőket, aminek azok eleget is tettek.
A jelek szerint bármilyen jó legyen helyi vagy regionális szinten a magyar-román együttműködés, a régi soviniszta reflexeket a román fél nem tudja, vagy nem akarja levetkőzni.
Barta Béla / https://itthon.ma/erdelyorszag2017. augusztus 22.
Tüntetni készül a marosvásárhelyi katolikus gimnázium szülői közössége
Tüntetésre készül a marosvásárhelyi katolikus gimnázium szülői közössége, mert még mindig nem világos, hogy mi történik a közeledő új tanévben az iskola diákjaival.
Miután a törvényszék megsemmisítette a Maros megyei tanfelügyelőség 70-es számú határozatát, amely megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Líceumnak cikluskezdő osztályok indítását, a gimnázium szülői közössége hétfő délután kérvényt iktatott a tanfelügyelőségen, amelyben azt kérte, ne fellebbezze meg a törvényszéki döntést, és tegye lehetővé a tanulók beiratkozását az említett osztályokba.
Mivel a törvényszéki döntés kézbesítését követő15 napon belül lehetőség van a fellebbezésre, a szülők szeretnék, ha a tanfelügyelőség eltekintene ettől a lehetőségétől, és ezt írásban közölje az igazságszolgáltatással. Ebben az esetben elkezdődhetne a beiratkozás – reménykednek a szülők.
Ugyanakor a szülői közösség augusztus 28-tól tüntetéssorozatot helyezett kilátásba. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a döntéshozó intézmények végre pontosan határozzák meg, mi legyen az iskola tanulóival, hol és hogyan, milyen formában kezdhetik el a 2017/18-as tanévet, ez ugyanis még nem egyértelmű.
Nem kizárt, hogy a katolikus gimnázium osztályai visszakerülnek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és az Unirea Nemzeti Főgimnáziumba, legalábbis azok, amelyek korábban ezekből a tanintézményekből váltak ki. Azt viszont, hogy mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek utána létesültek, még senki nem tudja.
maszol.ro; https://itthon.ma/erdelyorszag2017. augusztus 22.
Kolozsvári Magyar Napok: vissza a gyökerekhez
Hogyan maradhat belsőséges és élvezhető egy százezreket vonzó tömegrendezvény? A 8. Kolozsvári Magyar Napok szervezői megmutatták: új helyszínek bevonásával, átszervezéssel téve szellősebbé, bensőségesebbé és élvezhetőbbé az elmúlt években zsúfolttá vált kulturális fesztivált.
A Kolozsvári Magyar Napoknak már nem kell bizonyítani, nyilatkozta Gergely Balázs főszervező a vasárnap zárult kulturális fesztivál idei, nyolcadik kiadása előtt, ezért, mint mondta, az eddigi bővítés helyett a jövőben a rendezvénysorozat bensőségességének, élvezhetőségének a megőrzésére törekszenek. Ami sikerült is: a 8. Kolozsvári Magyar Napok legnagyobb erénye az a visszaszerzett baráti, már-már családias hangulat, mely az első években jellemezte a kincses város magyarságának ünnepét.
De ehhez bővítésre, terjeszkedésre volt szükség, hiszen a magyar programokat nélkülöző kolozsvári városnapok alternatívájának szánt rendezvénysorozat az elmúlt években a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiváljává nőtte ki magát, Kolozsvár főtere nem csak a környező magyar falvakból, hanem Sepsiszentgyörgytől Budapestig valamennyi magyarlakta régióból vonzza az ünnepelni vágyókat. És az egyre szűkösebbé vált Farkas utca bizonyította, hogy a népszerűségnek ára van: a tömeg. Ez a tömeget igyekeztek fellazítani idén új helyszínek bevonásával. Sétatéri lazulás A magyar napok kevésbé bejáratott, még kísérleti helyszíneként a Sétatér megfelelőnek bizonyult az alternatív zenei koncertek, gyerekfoglalkozások befogadására, a fesztivál gócpontjának számító Farkas utca ellensúlyozására. Az itt zajló délutáni-esti programok alatt lehetőség nyílt arra, hogy rég nem látott iskolatársakkal váltson pár szót az ember, egy sör mellett belehallgasson a magyar zene teljes skáláját lefedő koncertprogramba, vagy a fák hűvösében, egy nyugágyon pihenje ki az éjszakai buli fáradalmait.
A kultúrára éhezők a Kaszinóban gyönyörködhettek Róth Miksa üvegfestészetének sokszínűségében, melyet „élőben” is megtekinthettek, a magyar napok alatt vezetett séta keretében vált láthatóvá a Román Nemzeti Bank székhelyének a világhírű üvegablak- és mozaikkészítő mester által megálmodott üvegmennyezete. Még a sétatéri tó is kínált új szórakozást: a szokásos vízibiciklizés és csónakázás mellett hajókázásra is alkalmuk nyílt az arra járóknak, az Emese Park hagyományőrzői által itt vízre eresztett viking hajó elsősorban a gyerekek körében örvendett nagy népszerűségnek.
A sörudvartól a borutcáig
Nem állt meg az élet a magyar napok hagyományos, főtérközeli helyszínein, a Farkas utcában, a romkertben, a Fogoly utcában sem. Utóbbi idén a magyar borok készítőit fogadta be, miután a korábbi, egyetem melletti borudvar tavaly szűkösnek bizonyult. A Balatonfelvidéktől Nagyenyedig, Ménestől Krasznabéltekig tucatnyi pincészet kínálta itt eladásra a nemes nedűt, egyfajta találkozóhelyként szolgálva a rég nem látott ismerősök számára, akik egy koccintás erejéig meg is pihentek az asztaloknál, miközben a palatkai cigánymuzsikusok vagy a kolozsvári dzsesszzenészek szolgáltatták a háttérzenét.
A sok bortól megéhezők a Moldovan hentesbolt lacikonyháinál enyhíthették éhségüket, melynek árusai úgy próbálták ellensúlyozni magyar nyelvtudásuk hiányát, hogy piros-fehér-zöld szalagot tűztek kalapjukba. A szép gesztusnak vagy jó marketingfogásnak egyaránt nevezhető húzás nem lehetett nagy áldozat a részükről, hisz aranyáron mérték a karajt, sokszor ledöbbentve áraikkal a rendelőket – anyagi szempontból kétségtelenül ők voltak a magyar napok legnagyobb nyertesei.
Velük ellentétben a Farkas utcai kézművesvásár árusai – akik szintén kolozsvári felárral kínálták ízléses portékáikat – bevételkiesésre panaszkodtak, hiszen a Sétatér vonzása miatt megfogyatkozott a célközönségük. Részben a közeli Farkas utcai színpadon zajlói népzenei bemutatók, operettelőadások kárpótolták őket, részben pedig a magyar napok egyre gyarapodó román közönsége, amely főleg este – miután a tömeg átvonult a főtéri koncertekre – vette szemügyre a későig nyitva tartó bódék felhozatalát. A magyar napok programjai iránt egyre fogékonyabb románok mellett a magyar borok és népművészet a külföldieket is bevonzotta a fesztiváli kavalkádba, más évekhez viszonyítva jóval több angol, francia, spanyol beszédet lehetett hallani. Tényleg Bill a király! A magyarnóta-énekesek és cigánymuzsikusok után a főtér Szentegyház utcai oldalára költöztetett nagyszínpad kínált szórakozást a magyar napok közönségének, a Ghymes első napi regélését Szikora Róbert és az R-GO csikidámja követte, amely után az énekes székelyhimnusz-éneklésre fogta az erre kevésbé fogékony kolozsvári közönséget. Ez másnap Deák Bill Gyula és Hobó közös fellépésével történelmi eseménynek volt tanúja. A magyar napok legjobb zenei produkcióját lelkes énekléssel és vastapssal díjazta a tömeg, főleg az István a király rockopera betétdalainak elhangzásakor vált euforikussá a hangulat. Charlie vérszegény viszkizése már nem kapott ekkora elismerést, ahogy a zárógálának szánt Csárdáskirálynő sem, melyre csak félig telt meg a főtér. Ebben az előadás elején eleredt esőnek is nagy szerepe volt, ráadásul az esernyőrengeteg eltakarta az impozáns díszletet, kevésbé volt élvezhető a nagyszabású produkció.
Az operettre kevésbé fogékonyak ez alatt a Szentegyház utcai sörudvarban kortyolgatták söreiket, a Fóti sörfőzde kézműves termékeit, miközben az elmúlt évtizedek magyar slágereire táncoltak. Az afterparty helyszínként is szolgáló sörudvar szűkösnek bizonyult a nagy számú betérő számára, de a bulizók nem zavartatták magukat a tumultus miatt, még a mosdóban való félórás sorban állás sem szegte kedvüket, esténként fergeteges volt a hangulat. Akárcsak a szomszédos Bánffy-palota udvarán, ahol gitáresten énekelhették együtt a magyar slágereket a különböző generációk tagjai, vagy szabad téren bulizhattak az alternatív magyar rockzene legismertebb dalaira.
Kiállításdömping és irodalmi karaván
A 8. Kolozsvári Magyar Napok legerősebb oldala kétségen kívül a kulturális programok voltak, melyek közül alig tudott válogatni a bőség zavarával küzdő nagyérdemű. A szépművészeti és történelmi múzeumban rangos kiállítások sora várta az érdeklődőket, akik magyar és román nyelvű tárlatvezetést egyaránt biztosítottak, de a számos, sokszor egy időpontban zajló irodalmi est, kerekasztal-beszélgetés közül is alig lehetett egyet kiválasztani. A Bulgakov kávéház teraszán egymásnak adták át a mikrofont az erdélyi és magyarországi kortárs írók, költők, míg más bejáratott helyszíneken a „nagy öregek” emlékeztek a Ceușescu-rezsim sötét éveire, a rendszerváltás eufóriájára.
A programkínálat ellenére a kulturális rendezvények is jellemzően telt házasok voltak, sőt, az is előfordult, hogy nem fért be a terembe a nagy számú érdeklődő, vagy a zsúfoltság és meleg miatt élvezhetetlenné vált a beszélgetés. Ez a jövőben a kulturális kínálat „szelősebbé” tételét indokolná, egy újabb „terjeszkedést”, amikor a vélhetően nagy érdeklődésre számot tartó programok több ember befogadására alkalmas terekbe költöznek. A Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata ugyanis bebizonyította, hogy az értékmegőrzés mellett a megújulásra is képes, úgy tud hidat verni magyarok és románok, Erdély és Magyarország ünneplésre vágyó magyarsága között, hogy közben bensőséges és élvezhető marad.
Pap Melinda / liget.ro2017. augusztus 22.
Önkéntesek a Kolozsvári Magyar Napokon: jobb, mint otthon ülni és tévézni
A szervezők munkáját idén 150 lelkes önkéntes segítette a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. Ez nem újdonság, hiszen az elmúlt években is folyamatosan láthattuk, ahogyan a színes pólós fiatalok rohangálnak egyik helyszínről a másikra, a raktárból a backstagebe vagy a szemétszedés után át padokat cipelni. Véletlenszerűen választott alanyainkat, Tamást, Mátyást, Annamáriát és Esztert kérdeztük arról, hogy milyen a KMN egy önkéntes szemszögéből.
György Tamás 17 éves, és Marosvásárhelyről érkezett. A rohamcsapatot erősítette, amely röviden arról szól, hogy „mindig készen kell állni”. Felelősségteljes munka ez, bármikor hívhatják, hogy segíteni kell – magyarázta. Tamás volt már a VIBE Fesztivál és a budapesti 17. FINA vizes világbajnokság önkéntese is. A Kolozsvári Magyar Napokra azért jelentkezett, mert egész egyszerűen ki szerette volna próbálni. „Rohamcsapatban még soha nem voltam önkéntes, nekem ez új volt” – mondta.
Mindegyik alanytól megkérdeztük, hogy miért éri meg neki az egyhetes fáradalom. Legtöbbjük azt emelte ki, hogy elsősorban a sok új barátságért érdemes a magyar napokon segédkezni, így Tamás is erről mesélt: „rengeteg új embert lehet megismerni, és az egy hét alatt rengeteg élményt szereztünk.”
Megoldani a váratlan helyzeteket
A rohamcsapat másik tagja, Horváth Kovács Mátyás Tamáshoz hasonlóan 17 éves, és marosvásárhelyi. Ő elsősorban fesztiválokon önkénteskedik, így például a VIBE-on vagy a Double Rise fesztiválon is tevékenykedett. Elmondta, a rohamcsapatban körülbelül negyvenen dolgoztak. „Mindig, amikor egy váratlan helyzet adódott, mi kellett megoldjuk. Egy csomót pakoltunk, beugrottunk a backstagebe, segítettünk a parkolásban. Nehéz munka” – jellemezte az önkéntes a feladatkörét.
Érdeklődésünkree elmesélte a legextrémebb szituációt, amelyben a magyar napok alatt találta magát. Ez Charlie koncertje után történt, amikor a backstage-ben Tamással együtt kellett koordinálnia a tömeget, hiszen rengetegen jöttek az előadóművész biztatására, aki autogramokat osztott, és fényképezkedett a rajongókkal.
A munka megérte, jó hangulatban telt, mert azután „mindig jött a megérdemelt pihenés, egy közös összeülés, egy buli az új barátokkal”. „A társaságról nem lehet rosszat mondani” – összegzett.
„Azon kívül, hogy fáradt vagyok, minden szuper volt”
Máté Annamária kolozsvári, ősszel kezdi a tizenegyedik osztályt. A rendezvényen az Infópontnál dolgozott, ahol a fesztiválozók bármilyen kérdésére tudnia kellett a helyes választ. Ugyanitt lehetett a programfüzeteket is beszerezni, szóval ebben a sátorban nagyon sok ember megfordult naponta. „Tavaly is itt önkénteskedtem, és ez a rész tetszett a legjobban” – indokolta a választását. Emellett beugrott helyszíni felügyeletesnek is, például a szervezőiroda előtt egyszer az autókat kellett meggátolnia abban, hogy oda parkoljanak.
„Azon kívül, hogy fáradt vagyok, minden szuper volt” – fogalmazott, ugyanis volt, hogy napi hét órát is dolgozott, máskor váltásokban négyet-ötöt. Ez egy tinédzser számára nem kevés munka, de az is lehet, hogy egy felnőttet is ugyanígy lefárasztott volna az, hogy ennyi időt töltsön a főtéri vagy a Farkas utcai zsongásban. De Annamária nem panaszkodik, jövőre ismét jelentkezik, immár harmadjára. „Ahelyett, hogy otthon üljek, és tévézzek, inkább eljövök önkéntesnek” – összegezte frappánsan és lényegre törően motivációját.
A főtéri koncertekért bulikkal kárpótolják őket
Annamária szeretett az önkéntes csapat része lenni, és a többiekhez hasonlóan ő is kiemelte, hogy egy hét alatt nagyon sok új embert ismerhetett meg. Szórakozásból sem volt azért hiány, tudomásunkra hozta, hogy minden este „exkluzív” bulikat szerveztek az önkénteseknek. „A főtéri koncertek nem annyira az én stílusom”, magyarázta, de nem volt más választása, mindegyiket végighallgatta az Infópont sátrából.
Annak, aki legalább egyszer már részt vett a Kolozsvári Magyar Napokon, ismerős az a kép, amikor az esti koncertek és bulik után az önkéntesek elindulnak a nagy fekete zsákokkal szemetet szedni. Látványos és dicséretes munka. Annamária erről jókedvűen, talán kissé humorosan is megjegyezte: „a legjobb dolog a szemétszedés, azt minden évben várjuk.”
„Egyszer mindenképp érdemes kipróbálni”
Nagy Eszter csíkszeredai, 21 éves egyetemista Kolozsváron, közgazdaság szakon, a magyar napokon a KMN logójával ellátott tárgyakat árulta a sétatéri és a főtéri fabódékban. Először vett részt a rendezvényen, és egyből önkéntesnek jelentkezett, amit szerinte jövőre is folyatni fog.
Jellemzően fél- vagy egésznapokat dolgozott. Először az Infóponthoz jelentkezett, de utólag úgy érzi, az árusítás jobb választásnak bizonyult. „Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen önkéntesnek lenni. Szerintem nagyon jó tapasztalat, egyszer mindenképp érdemes kipróbálni. Új barátságokat kötöttem, nagyobb lett az ismerősi köröm” – fogalmazott.
Tasi Annabella / maszol.ro2017. augusztus 22.
Zajlik a XXII. Inter-Art művészeti alkotótábor Nagyenyeden
Pénteken ér véget Nagyenyeden a XXII. Inter-Art művészeti alkotótábor, amelyhez idén – immár hatodszorra – egy nemzetközi népzene- és néptáncfesztivál is kapcsolódik.
Az alkotótáborban húsz ország mintegy negyven képzőművésze vesz részt. A megnyitón Oana Badea polgármester a hagyományok kialakításának szívós és kitartó háttérmunkáját elemezte, Lörincz Helga alpolgármester pedig a külömböző nemzetek által termelt többletértékekre hívta fel a figyelmet.
Az Inter-Art alkotótábor megnyitójának szerves részét képező mail-art (levélben elküldhető formátumú alkotások) kiállításon, amely idén az „Art vs. Pokémon” címet kapta, idén is számos ország művésze rermekelt. E mellett rendhagyó módon egy diáklány, Anca Sas szárnypróbálgatását jelentő bemutatkozására is sor került.
Az Interart előnye ugyanis, hogy a befutott, neves művészek mellett, induló tehetségek is szóhoz jutnak. A közel két hétig tartó tábort augusztus 26-án, pénteken az együttlét során készült munkákat bemutató kiállítás zárja, emellett néhány egyéni és csoportos kiállításra is sor került.
Gyulafehérváron a Kolozsváron élő, albániai Oriola Kureta Semenescu, illetve az országot a hetvenes években elhagyó, szebeni Gerd Messmann állított ki. Mivel augusztus 20-a egybeesik Balog István, az Interart Alapítvány elnökének névnapjával, ezt az alapítvány galériájában ünnepelték Suzie Veroff kanadai festő első európai kiállításával egybekötve.
Tamás András / maszol.ro2017. augusztus 22.
Beszélgetés Molnár Levente operaénekessel – „Nagy álmom, hogy legyen székelyföldi operajátszás”
Másodszor tartottak az erdélyi gyermekek számára komolyzenei mesterkurzust Gyimesközéplokon, a Borospataki Skanzenben. Megragadtuk az alkalmat és a helyszínen beszélgettünk a tábor kitalálójával és főszervezőjével, Molnár Levente operaénekessel. A világhírű gyergyóremetei–csíkszeredai bariton küldetésének tartja, hogy az opera műfaja Székelyföldön is elérhető legyen. A mesterkurzusok, a tehetségkutatók, a saját kapcsolati tőke kiépítése valamilyen módon mind ezt a célt szolgálja.
– Mi történt a táborban? Milyen volt a hangulat a mesterek és a tanítványok között?
– Nagyon kellemesen összeszokott a társaság, és a gyermekek is nagyon jól tudták, hogy mikor kihez kell fordulni. Az első napon megtörténtek a felmérések, hogy kivel mennyit meg hogyan kell dolgozni. Ezenkívül minden este olyan programokat tartottunk, amelyek révén megismerik a Székelyföldet, annak történetét. Komoly erdélyi és székelyföldi töltekezés zajlott itt, ami nemcsak a diákoknak, hanem a magyarországi tanároknak is érdekes. A mesterkurzus is nagyon érdekfeszítő, én 13 énekessel foglalkoztam. Igyekeztem jó tanácsokkal ellátni őket, olyan technikára tanítom, amelyeket egyedül is könnyen tudnak majd alkalmazni. Útravalónak is nevezhetnénk. Nagyon érződik, hogy komoly igény van erre. Sajnos, azt kell mondjam, még több ilyenre lenne szükség, sok-sok komoly képzésre. A gyermekek szomjazzák a tudást.
– Milyen képességeik vannak az itt táborozó gyermekeknek?
– A hangszeresek közül már most sokan nagyon szépen játszanak, és egy ilyen mesterkurzus alkalmával sokat fejlődhetnek. Az énekeset megfogja még a biológia. Sok fiú még csak most mutál, nagyon érdekes kihívás az ő tanításuk. Szerencsére előre készültem abból, hogy miként kell ebben az esetben bármit is csinálni. Figyelmesen meghallgattak, készültek az órára, és nagyon céltudatosak. Azt is mondhatnám, hogy más országokban nem ennyire céltudatosak a fiatalok. Itt konkrét kérdésekkel jöttek. Hihetetlen egyéniségek, sokoldalúak, ami számomra nagy meglepetés, mert soha nem gondoltam volna, hogy ennyire talpraesettek ezek az erdélyi fiatalok.
– Lehet látni náluk a tényleges elszántságot? Mennyire valószínű, hogy valódi énekesek lesznek?
– Én azt hiszem, hogy a 13 résztvevő közül öt kiváló énekes lehet. De a többieknek is nagyszerű lehetőségeik vannak. Az adottság és az elszántság mindenkinél megvan, de nagyon sok olyan dolog van, amit a tehetség bizonyos keretei nem feltétlenül biztosítanak, például a muzikalitást. Azt lehet tanulgatni, de van az a 10-15 százalék, amit csak tehetséggel lehet elérni.
– Milyen tapasztalatokkal távoznak innen a tanítványok? Milyen új lehetőségek nyílnak meg előttük ezután?
– Akik tavaly itt voltak, azok idén is egytől egyig eljöttek, annyira igénylik ezt. Én tartom velük a kapcsolatot. Ezért is hoztam létre a Class Értékeink Egyesületet, hogy oda bármikor segítségért lehessen fordulni.
– Tulajdonképpen az Ön személye a kapocs minden oldalról…
– Igen, én nagyon szeretném ezekkel a gyermekekkel tartani a kapcsolatot. Bármi, amiben segíteni tudunk, abban igyekszünk is. Most sikerült például kilobbizni, hogy Jakab Rolandnak egy professzionális hegedűt ajándékozzunk, több ezer eurós hangszerről van szó. Amennyiben én ilyenekben közben tudok járni, akkor nagyon szívesen a hazaiakra fogok gondolni. Ezeket a gyermekeket pedig nem engedjük el. Sokukkal beszéltem már, hogy hová kellene továbbmenniük tanulni, elmondtam nekik, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek rájuk várnak, és az adottságaik alapján mi az, ami biztos sikert hoz. Nagyon sok fiatal tehetség ott akad el, hogy nem tudja, hová kéne továbblépni. Nagyon sok tehetséggondozó van. Ott van először ugye az egyetem, de azalatt már ügyesen kell készülni az operaházak stúdióiba. Nekem nagyon sok külföldi operával van kapcsolatom, ez hasznos. De ha kiutazási problémáik vannak, abban is próbálunk segíteni, támogatókat keresni. Már látok két-három olyan énekest, akik akár egy éven belül nagyon szép eredményt érhetnek el bárhol.
– Hogyan értékeli az augusztus 12-i csíkszeredai Virtuózok-koncertet?
– Nagy élmény volt mindegyikünknek. Azt hiszem, a szép siker igazolja a tiszta tehetséget, az isteni szikrát, amit ezek a gyerekek nyújtanak. Nagy élmény számomra világsztárokkal együtt muzsikálni, de ilyen tiszta emberekkel, tekintetekkel, ilyen csiszolatlan gyémántokkal egy színpadon állni is felemelő. Szerintem ők is érzik, hogy nekem is nagyon megtisztelő, hogy velük lehetek. A csíkszeredai közönség pedig megint kitett magáért, nagyon civilizáltan, lelkesen bátorították a gyermekeket. Én beleszerettem a csíki közönségbe. És a végén az együtt éneklés is felemelő volt. Kellenek az ilyenek, mert ez nagyon erősíti az öntudatunkat. Most csillog-villog ez a térség: szuper sportrendezvények vannak, de van Régizene Fesztivál, dzsesszfesztivál. A komolyzene is – a fiataloknak köszönhetően – jelen van. Úgy érzem, hogy Székelyföld igenis fel tud zárkózni, az értékeire nagyon oda tud figyelni.
– Hogyan lehet elérhetőbbé tenni az opera műfaját, megszerettetni a gyermekekkel ezt a számukra nagyon komolynak tűnő műfajt? Ön folyamatában látja ezt az egészet, hiszen a művészeti líceum történetében az első diák volt, aki komoly énekesi karriert futott be. Változott mostanra valami? Milyen pozitív következménye lesz annak, hogy hamarosan Erdélyben turnézik a Magyar Állami Operaház?
– Az opera nagyon tág fogalom, és az ilyen régióban, ahol nincs nagy operatapasztalat, általában gyermekoperákkal, daljátékokkal szokták kezdeni a bemelegítést. Az, hogy Magyarországon renoválás miatt bezárt az Operaház, nekünk nagy szerencse. De visszatérve a kérdés elejére, hogy hogyan lettem az első, aki ezt a szakmát komolyan kezdte csinálni: voltak már előttem is próbálkozások. Azok, akik utánam jöttek, egytől egyig megkerestek, nemcsak Csíkszeredából, hanem Székelyföld más városaiból is. Mindig útba igazítottam őket, tanárokat ajánlottam nekik. Nagyon szépen kialakult ez a vonal. Amikor már eljöttem és Pesten kezdtem énekelni, továbbra is figyeltem az utánam következőkre. Például Sándor Csabát is már úgy támogattam, hogy ő az utána következőket tudja segíteni. Mi meg fogjuk mutatni azt, hogy képesek vagyunk irigység nélkül, tisztán, egyszerűen egymáson segíteni. Elég nagy a világ, elférünk benne. Azt hiszem, hogy ezek a fiatalok is meg fogják állni a helyüket. A következő álmom az, hogy ezt tudjuk folytatni, de az igazán nagy álmom, hogy legyen székelyföldi operajátszás.
– Hogyan valósulhatna ez meg?
– Úgy képzelem ezt el, hogy a székelyföldi települések összefognak, a nagyobb városokban turné jelleggel játszana a társulat, vagy egy-két évadra valamelyik város adna otthont nekik. Be lehetne mutatni minden évben egy premiert. Magyarul kellene játszani, idevalósi vagy innen elszármazott énekesekkel. Akár állandó társulat létrejöttét is el tudnám képzelni, ha ennyi önkormányzat között megoszlana a finanszírozása. Ezenkívül magánvállalkozók támogatására is számíthatnánk. Nem kell egyből túl nagy dolgokban gondolkodni, de komoly előrelépést kell tennünk ezen a téren. Nem vagyunk mi semmivel sem kevesebbek a kolozsváriaknál vagy a budapestieknél, hogy ne engedhessük meg magunknak a szép operajátszást. Nem nagyrepertoárú operaszínházat képzeltem el, hanem nevelő hatásút, amely inspirálja a fiatalokat, kulturálisan fejleszti őket. Nagyon szép a magyar operairodalom és daljáték. Ha összefognának a székelyföldi települések, ezt gyönyörűen meg lehetne valósítani.
– A kapcsolati hálója is, amelyet az évek során kiépített, segítene ennek megvalósításában.
– Vannak olyan világhírű énekesek, akik csak azért jönnek el Magyarországra fellépni, mert jó barátaim. Nem feltétlenül a pénz motiválja őket ilyen esetben. De ott van például a nagyszerű gyergyói tenorunk, Németi Menyhért Gergely, akit nem sokan ismernek itthon, tudtommal nem is énekelt Székelyföldön. Orendt Gyula sepsiszentgyörgyi bariton is a legjobb operaházakban énekel. Vagy ott van Sándor Csaba és Sándor Árpád. De a magyarországiak is nagyon szívesen csinálnák ezt, mert sokaknak ez szent ügy. Ha operát hoznánk létre, az a hangszereseknek is munkát adna: többen maradnának itthon, és lehet, hogy profi, akár világhírű kamaraoperánk lesz. A szakmai tapasztalat megvan. Miért ne használjuk ki?
– És ez még beleférne az életébe a világvárosi fellépések, Budapest és család mellett?
– Azt hiszem, hogyha egy ilyen fantasztikus dolog létrejöhetne, nagyon sok mindent feladnék érte. Nem az az ember vagyok, aki az anyagi dolgokat nézi. Úgy szeretem élni a mindennapjaimat, hogy lássam, hogy a környezetemet jobbá teszem. Én is jobban érzem magam, ha sokkal több tehetséges, jól boldoguló fiatal van. Ezt tanultam meg a németektől müncheni tartózkodásom alatt: először azt csinálják meg, ami közös, amit mindenki élvez, és csak aztán figyel mindenki a saját portájára. Én Székelyföldön is ugyanezt szeretném: legyen egy jó közös színházunk, jó közös operánk, ami mindenkinek elérhető.
– Milyen előadásokban láthatják Önt a nézők a közeljövőben?
– Legközelebb a Bánk bán-címszerepet fogom énekelni Vidnyánszky Attila rendezésében az Erkel Színházban. Ezt Palló Imre nyomán tesszük meg, mert ő énekelte először bariton verzióban a szerepet. Ezt követően Zürichbe megyek, onnan Münchenbe, majd másfél hónap Tokió következik. De egy ilyen Tokiót bármikor lemondanék egy komoly erdélyi megmozdulásért. Inkább társadalmat szeretnék formálni olyan irányba, hogy a kislányom is egyre jobb közösségben éljen. Jó intézményeket, jó tanárokat ide csábítani, hogy zárkózzunk fel – ez a cél. Hogyha a magyar önkormányzati vezetők a hívó szóra megmozdulnak, biztos vagyok benne, hogy a magyar kormánynál is találok segítő szándékot, és el tudnánk valamit kezdeni. Még szívesen haza is költöznék egy ilyen ügyért. Van ilyen álmom, szoktam imádkozni érte. Remélem, egyszer valaki meghallja ezt az álmot, és elkezd velem álmodni, és együtt véghezvisszük ezt.
Márk Boglárka / Hargita Népe (Csíkszereda)2017. augusztus 22.
A terror beköltözött Európába
Van, amikor a kormányzati kommunikáció egy az egyben fedi a valóságot. Nem mondom, hogy ez gyakori eset, de előfordul. Amikor a magyar kormánypártok képviseletében a barcelonai merényletre reflektálva Holik István képviselő leszögezi, hogy a bevándorlással a terror beköltözött Európába, akkor színtiszta igazat beszél. Mint ahogy az általa feltett szónoki kérdést is felteszik rengetegen Európa-szerte: „hány ártatlan embernek kell meghalnia, ahhoz, hogy brüsszeli bürokraták és döntéshozók megváltoztassák a bevándorlás politikájukat, amely terrort és halált hozott Európába?”
A gond az, hogy a brüsszeli bürokraták és döntéshozók nem a maguk urai, hanem kiszolgálói a szervezett magánhatalomnak, egyszerű marionett-bábuk. A kormánypártok részéről a minap egy hasonlóan világos és egyértelmű nyilatkozatot tett Kövér László házelnök is a Magyar Időknek adott interjújában. „Ma az európai demokratikus intézményeket meghatározó elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak a megvásárolt, függőségben tartott ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke, és amelynek csak idejétmúlt korlátként értelmezhetők a nemzeti keretek. (…) Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit. Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak. A háttérhatalom legfontosabb jellemzője, hogy rejtőzködik, és csak annyira fedi fel magát, amennyire céljai megvalósításához szükséges.”
Nos, ez itt a gond. Így lehetséges az, hogy még ma is megannyi politikus képes a menekültretorikát zsolozsmázni, amikor rég bebizonyosodott, hogy a beilleszkedni nem akaró, nem kis részben hódító szándékkal érkező betolakodók elsöprő többsége nem menekült, hanem illegális bevándorló. Nem az életét félti, hanem az európaiak által megteremtett jóléti rendszeren akar élősködni. Ha nem így lenne, akkor nem kapnánk újra és újra híreket arról, hogy a németországi migránsoknak csak egy elenyésző töredéke állt munkába.
Egyetlen komoly reménységünk, hogy a migráció kérdésében a jelek szerint a globális háttérhatalom sem egységes. Mert kétségünk ne legyen: a fősodratú, kézben tartott politikusok továbbra is azt fogják szajkózni, amit a szájukba adnak, élükön a terror áldozatává vált Barcelona polgármesterével.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. augusztus 22.
Mozgásművészeti tábor zajlik Sepsiszentgyörgyön
Nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc-tábor kezdődött hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában.
Az egyhetes rendezvénysorozat alatt hazai és nemzetközi szinten elismert koreográfusok több mint harminc óra workshopot tartanak, mindennap utcai performanszokra, szabadtéri filmvetítésekre kerül sor. A workshopok kivételével az összes rendezvény ingyenes és nyilvános.
A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában, és idén először szervezik Sepsiszentgyörgyön. A tábornak hetven résztvevője lesz, Romániából és külföldről. Meghívott koreográfusok és táncoktatók: Stela Stefou, Arcadie Rusu, Ioana Marchidan, Ladjánszki Márta, Dabóczi Dávid, Góbi Rita, Rusu Andor, Andreea Gavriliu, Luiza Zan, Bordás Attila. Minden oktató bemutat majd egy szabadtéri performanszot, amelyre az esti órákban a főtér különböző pontjain kerül sor, lesz táncelőadás, légi balett, koncertek. A tábor utolsó napján 18 órától a főtéren bemutatásra kerül egy flashmob, amelyen a közös munka lezárásaként a tábor összes résztvevője és oktatója részt vesz.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 22.
Gergely Balázs: a közönség szenzációs volt
Egyértelműen pozitív a vasárnap este véget ért Kolozsvári Magyar Napok (KMN) mérlege – nyilatkozta hétfőn a Krónikának Gergely Balázs főszervező. Úgy fogalmazott, a rendezvénysorozat azt hozta, amit elvártak, amire számítottak.
Rámutatott: a visszajelzések alapján, amelyek az elmúlt hét során eljutottak hozzájuk, az emberek nagyon jól érezték magukat. Hozzátette: negatív visszajelzést, bírálatot csak elvétve kaptak, ezzel együtt a konstruktív kritikai észrevételeket köszönik, és meg is fogadják a jobbító szándékú tanácsokat. A konkrét számokról egyelőre becslésekbe sem akart bocsátkozni Gergely Balázs, azt viszont elmondta: a Farkas utca ránézésre is végig tele volt, a Sétatér pedig – mint új helyszín – beváltotta a reményeket, nem következett be az, amitől sokan tartottak, hogy a közönség ilyen szintű térbeli megosztása hátrányos lesz. A főszervező úgy tapasztalta:
a Sétatérre elsősorban azok látogattak el, akik pihenni akartak, nagy népszerűségnek örvendtek a heverészésre alkalmat adó terek. A parkkal kapcsolatban több észrevételt is kaptak, így változásokat fognak eszközölni, de a zöldövezet minden bizonnyal jövő évben is a Kolozsvári Magyar Napok egyik helyszíne lesz.
A közönség szenzációs volt. A zárórendezvényt egy kicsit elmosta az eső, pedig abba fektettük a legtöbb energiát, pechünk volt, de tényleg csodálatos volt a közönség, mert sok ezren kitartottak, ott maradtak a Főtéren, a Budapesti Operettszínház művészei is le voltak nyűgözve, hogy ilyen körülmények között is állta a közönség a sarat a szó szoros értelmében” – összegzett Gergely Balázs.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 22.
Migránsokat szállító halászhajót fogtak el Mangaliánál
Migránsokkal teli kis méretű halászhajót fogott el vasárnap este a parti őrség a Fekete-tengeren - közölte ma honlapján a határrendészet. A közlemény szerint a román zászló alatt hajózó halászhajó Mangalia felé tartott, amikor a parti őrség ellenőrizte. Fedélzetén több tucat ázsiai migráns tartózkodott. A hajót a mangaliai kikötőbe vezették, ahol elkezdődött a bevándorlók ellenőrzése.
A hajón hetven bevándorló - köztük húsz gyermek tartózkodott, akik szíriai és iraki állampolgároknak vallották magukat.Vasárnap Nagylak térségében két olyan migránsokból álló csoportot is megállított a határrendészet, amelyek a román-magyar zöld határ felé tartottak. Vasárnap este egy román rendszámú furgon 24 iraki és szíriai bevándorlót szállított a határ térségében. A migránsok - akik között nők és gyermekek is voltak - azt mondták, a zöld határon készültek átjutni Magyarországra és a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségbe.Szintén vasárnap hajnalban a határrendészet három aradi taxiban összesen 15 iraki és afganisztáni állampolgárt fogott el, akik szintén a zöld határ felé tartottak. Mindkét csoport többnyire olyan bevándorlókból állt, akik menedéket kértek Romániában. Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 22.
Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
Valóban Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra központja? Ha igen, milyen is ez a város, milyen szerepet tölt be az erdélyi magyar kultúrában, kinek milyen felelőssége van egy ilyen központban? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Irodalmi interferenciák című rendezvényen vasárnap délután a TIFF-házban, Balázs Imre József, Kelemen Hunor és Markó Béla költők, valamint Szilágyi István író részvételével. A beszélgetést László Noémi moderálta.
László Noémi első körben arra volt kíváncsi, beszélhetünk-e egyáltalán arról, hogy Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, és ha igen, milyen is ez a Kolozsvár, vagy általában milyen jellemzői vannak egy kulturális centrumnak. László Noémi szerint lehet, hogy Kolozsvár inkább periféria, mint centrum.
Markó Béla úgy vélte, nem a fellegvár szót kellene használni ebben a kontextusban, hiszen a kifejezés egy defenzív helyzetre utal. Markó hangsúlyozta: 1990 körül sokkal több kulturális centrumot képzeltek el Erdélyszerte, így központ kellett volna legyen Kolozsvár mellett Marosvásárhely is, amely viszont nem tudott azzá válni az elmúlt közel 30 év alatt. Ám a költő szerint Kolozsvár sem töltötte be ezt a szerepet az 1990-es években, a piros-sárga-kék padokon ülve senki sem érezhette azt, hogy ez a város az erdélyi magyar kultúra centruma. Ez a helyzet szerencsére megváltozott, és Kolozsvár jelenleg tényleg központtá vált, jegyezte meg. Véleménye szerint a kincses város a „modernitás, nyitás, európaiasodás létesítménye is a magyar kultúrában. Kolozsvárnak igénye van arra, hogy ne csak az itt lakók beszéljenek róla” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, ez annak is köszönhető, hogy „itt lezajlottak fontos viták, amelyek eredménye, hogy Európához kell mérni magunkat”.
Kelemen Hunor szerint nem lehet egységes kulturális centrumról beszélni. Ha az akadémiai szférát és a színházat tekintjük, akkor Kolozsvár tényleg centrum Erdélyben, viszont, ha képzőművésztről beszélünk, akkor már nem. Irodalmi szempontból pedig, véleménye szerint, az kéne mérvadó legyen, hogy az erdélyi magyar írók, költők külföldön is ismertek legyenek, köteteiket lefordítsák más nyelvekre.
Balázs Imre József kifejtette: a város hatalmas változásokon ment és megy át, Kolozsvár lassan a nemzetközi kultúrát befogadó központtá is válik. „Nem szabadna csak a magyar kultúra centrumaként beszélni a városról” – jegyezte meg a költő.
Szilágyi István elmondta: úgy látja, hogy míg Kolozsvár lassan túlnépesedik, addig például a magyar iskolák száma csökken. Az írót inkább az aggasztja, mi lesz a várossal és annak lakóival.
A beszélgetés résztvevői abban egyetértettek, hogy nem a kulturális intézmények, hanem azok vezetőinek felelősségéről kell beszélni, hisz ők jelölik ki, hogy milyen úton halad az adott intézmény, a közvetlen környezethez mérik magukat, vagy inkább az európai, tágabb mércét veszik figyelembe. Kelemen Hunor kiemelte: ilyen meghatározó személy volt például Kántor Lajos, aki nélkül a Korunk nem tett volna le ilyen mérhető teljesítményt az asztalra. Markó Béla szerint tudatos kulturális programokra van szükség, amelyek alapján eldönti a város, merre akar menni, kinek mi a szerepe. Balázs Imre József hozzáfűzte, ilyen programok már léteznek Kolozsváron, ilyen az Igen, tessék mozgalom, vagy a kulturális tömegrendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok is.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)2017. augusztus 22.
Szent István ünnepe a Millenniumi templomban
Vasárnap, augusztus 20-án a temesvári Millenniumi katolikus templomban 11.30 órától megtartott szentmisén ft. Váncsa Csaba plébános lélekemelő szentbeszédet tartott Szent István államalapító királyunkról, megállapítva: Szent István ma is példaképünk lehet a céltudatosságban, Isten és a nemzet szolgálatában. A szentmise végén a lippai Degré Alajos Olvasókör elnöke, Czernák Ferenc mini-katekizmust állított össze, mondott el Szent Istvánról. Együtt megszólaltatták nemzeti imánkat, amelynek a további szakaszait Czernák Ferenc elszavalta. Nyugati Jelen (Arad)2017. augusztus 22.
Tárgyilagos mondatok osztálytalálkozókról
„Lehetünk szétvágva harminchét határba
s hordhatjuk a mézet a közös kaptárba,
csak a Méhes álljon ragyogón, kitárva
új határok felett minden égi tájra.”
(Mécs László)
Még tart a vakáció, messze még a tanévkezdés napja, mégis hangos „diákzsivaj”verte fel 17–18–19-én a Kálvin utcai alma mater augusztusi csendjét.
50 – 25 – 30 éves érettségi jubileumokra szóltak a meghívók.
Néhány nappal korábban két kiváló, 1957-ben végzett, „karakteres” osztály diákjai ünnepelték meg a 60 éve letett érettségi vizsga emlékét.
A fél évszázados jubileumon a 3-as Számú Középiskola 4 román tannyelvű osztálya (XI. A, B, C, D) találkozott; a magyar osztályok (XI. E, F) a szeptember végi (október eleji) Véndiák-találkozóba építik be a fél évszázados érettségi jubileumot.
Nem tudom miért, de a román tagozat „50 éves” jubilánsai sorra kihangsúlyozták, hogy nagyon jól érezték magukat a Kálvin utcai iskolában, mert annak olyan családias és demokratikus szellemisége volt.
A „30 évesek” a 11-es Számú Ipari Líceum diákjaiként érettségiztek, mint „petrólosok”. A leányok kényszerűségből kerültek ebbe az iskolába, ugyanis a Ioan Slavici Líceumban 1985-ben felszámolták a „fél” magyar nyelvű matematika–fizika osztályokat. Tanulmányaikat amolyan ipariskola-tanulókként folytatták. Az „őshonos” korábbi fiúosztályt erősen megtizedelte a X. osztály elvégzése után elrendelt vizsga. Ebben az osztályban magas szinten lehetett tanítani a reáltárgyakat is. Bár nagyon szétszóródtak Közép- és Dél-Európa országaiban, igen jól hasznosítják azt, amit alma matereik útravalójaként tarsolyaikban magukkal vittek. Két év múlva betöltik 50. évüket.
Bárhogyan alakult is az iskola elnevezése és profilja, az 50 és a 30 éves jubilánsok megérdemeltek volna néhány köszöntő szót egy, az iskolát képviselő tantestületi tag részéről.
A negyedszázados jubileumot ünneplő 3 osztály (XII. A, B, C) tagjai a Csiky Gergely Iskolacsoport – mára már Csiky Gergely Főgimnázium – „megalakulása” (1990) után lettek az intézet diákjai. Még nem itt kezdték el középiskolai tanulmányaikat, ők is iskolát váltottak. Sorsuk alakulása az aradi magyar iskolák és tagozatok történetének fontos szakaszát fémjelzi.
Közülük is sokan elhagyták szülőföldjüket. Új hazát, vagy csak jobb munkahelyet keresve, nem mentek messzire, többnyire az anyaországban telepedtek le, de visszajárnak a Maros-parti városba.
Negyedszázad után is bizonyságot tettek egykori vidámságuk, huncutságuk tartósságáról, de beszámolóik előterébe a család, a gyerek és a munkahely került.
E sorok írójának már szokatlan, de örömteli kép ragadta meg a figyelmét: a találkozón részt vevő tanárokból némi ügyességgel egy teljes tanári kart össze lehetne állítani. Igaz, elég magas lenne az átlagéletkor.
Érdemes lenne a találkozókról statisztikákat összeállítani, a közös fotót az elhangzott vallomásokkal lehetne kísérni.
Sok minden más mellett az is kiderülne, hogy a Kálvin utcai iskolának „varázsa” van.
Visszahív!
Megtartó erő!
Érdemes ezt ápolni.
Réhon József / Nyugati Jelen (Arad)2017. augusztus 22.
Ratio Educationis
250 éve jelent meg
Kétszázötven éve, 1777. augusztus 22-én hagyta jóvá Mária Terézia királynő a magyar oktatásügy első átfogó rendezését, a Ratio Educationist.
A 18. század közepén a soknemzetiségű Habsburg Birodalom központosított, abszolutista kormányzásában már a felvilágosodás eszméi is érvényesültek, így az a nézet is, hogy oktatással-neveléssel az egyén életkörülményei és a társadalom működése is jobbítható. Mária Terézia az iskoláztatást már nem az egyes vallásfelekezetek ügyének, hanem állami feladatnak tekintette, amelyben az egyházak az állam felügyelete alatt vehettek részt. Mivel a közoktatás felségjognak számított, nem az Országgyűlés alkotta törvény, hanem királyi rendelet szabályozta (az első magyarországi oktatási törvény csak a kiegyezés után, 1868-ban születhetett meg). A dokumentum teljes címe Ratio educationis totiusque rei literariae per Regnum Hungariae et provincias eidem adnexas – (Magyarország és a társországok átfogó oktatási-nevelési rendszere), Erdély számára négy évvel később jelent meg hasonló tanügyi rendelkezés.
Az uralkodó 1775-ben bízta meg a bécsi udvari kancellárián dolgozó Ürményi Józsefet a szöveg kidolgozásával, aki több szakember segítségét is igénybe vette. (Kevéssé ismert, hogy a Ratio német nyelven íródott, a kinyomtatott latin változat csak fordítás, a német fogalmazvány azonban már nincs meg.) A Ratio a magyar történelemben először kísérelte meg egységes, központi irányítás alatt álló iskolarendszer létrehozását, az iskolák felekezeti jellegének és hagyományos fenntartási módjának megváltoztatása nélkül. Az országot kilenc tankerületre osztották Pozsony, Buda, Besztercebánya, Kassa, Győr, Pécs, Ungvár, Nagyvárad, Zágráb székhellyel, számukat később hatra csökkentették. Az ezek élén álló királyi főigazgatók alá tartozott a tankerület összes iskolája és egy népiskolai tanfelügyelő.
Az iskolák alapszintje a három évfolyamos, egy-, két- vagy háromtanítós elemi vagy népiskola volt, s ekkor írták elő először Magyarországon a tankötelezettséget minden hatéves gyermek számára. Ezt követte az öt évfolyamos gimnázium, amelynek első három évfolyama, a kisgimnázium a latin grammatikát, a két évfolyamos nagygimnázium a retorikát és poétikát foglalta magában. (A kisgimnáziumba csak a tizedik életévüket betöltött, elemi osztályokat elvégzett diákokat vették fel.) A középiskolai képzést két bölcseleti évfolyam fejezte be, ennek sikeres elvégzése után lehetett feljebb lépni az egyetem jogi, orvosi vagy teológiai fakultására. A középszintű tantárgyakat a „hasznosság” szerint csoportosították, így voltak mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, némelyeknek hasznos tantárgyak. A Ratio a testi nevelés, a játék, a szellemi felfrissülés fontosságát, hasznát is hangsúlyozta.
Az iskolák feladatává tették, hogy minősítsék és rangsorolják a tanulókat, akik félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak, classisokba rendezték őket (innen ered a szekunda, mert a rosszabbak nem a prima, hanem a secunda classisba kerültek). A tanítóképzés céljából előírták, hogy a Pozsonyban már működő norma-iskola intézményét mindegyik tankerület székhelyén meg kell szervezni.
Ugyanakkor a rendelet teljesen mellőzte a magyar nyelv oktatását. A tanítás nyelve (kivéve persze az elemiket) a latin lett, s előírta a német nyelv kötelező tanítását, élő idegen nyelv tanítása ezzel került be először magyar iskolai szabályzatba. Az állam semmilyen szerepet nem vállalt az iskolák fenntartásában, a népiskolák anyagi hátterét a települések, a gimnáziumokét és egyetemekét alapítványok biztosították.
A Ratio Educationis közvetlenül csak a katolikus iskolák tanrendjét szabályozta, mert bevezetését a protestánsok elutasították arra hivatkozva, hogy az iskolákról dönteni csak az azokat fenntartó egyházközségeknek van joguk. A rendelet ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt a protestáns iskolaügyre is, és egészen a 20. századig meghatározta a magyar oktatás- és nevelésügyet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 22.
Egy községi néptanács cégtáblájának margójára
Az 1968-as közigazgatási-területi felosztás előtt mi még átéltük a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960), majd Maros Magyar Autonóm Tartomány (1960–1968) korszakait, 1968-tól a megyésítést. Utóbbi célja az iparosítás leple alatt a többségiek masszív betelepítése a magyar tömblakosság lakta megyékbe, városokba, nagyközségekbe. Ennek bizonyítékaként elég, ha belelapozunk a fiatalon elhunyt Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850–1992) 5+1 köteteinek bármelyikébe, ahol megyékre, városokra, községekre, falvakra lebontva megtalálod 1850-től szinte napjainkig (1992-ig) a helyi lakosság nemzetiségi, vallási, felekezeti hovatartozását. Ennél részletesebb és megbízhatóbb statisztikát nem is találhatsz. Idekívánkozik egy korabeli kétnyelvű tábla, a Maros Magyar Autonóm Tartomány, Udvarhely rajon, Siklód község néptanácsának „cégtáblája”. Nem tudom, hogy az akkori többség toleránsabb volt a mainál, mert nem volt ennyi nemzetféltő, hőbörgő? Talán ezért utaltam előbb az ez idő alatt megváltozott etnikai összetételre, a masszív betelepítésre, mert a tősgyökeres erdélyi román, magyar, székely, szász, roma, cigány az évszázadok során szokva volt az erdélyi nyelvi, vallási sokszínűséggel. Ők érdekeltek voltak, hogy igyekezzenek egymás nyelvét annyira elsajátítani, hogy az üzletbe betérő anyanyelvén kérhesse a kívánt árut, a műhelybe lépő anyanyelvén mondhassa el, mi baja lehet a javításra bevitt szerkentyűnek. Nem kapta azt feleletként, hogy „nu înţeleg, vorbiţi româneşte”. Érdekük volt megtartani a vásárlók és a kuncsaftok körét. Nem lehetett bemázolt, átfestett utcanévtáblákat látni naponta, pedig kétnyelvűen íródtak. Én még jól emlékszem, amikor 1962-ben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és a Művészeti Középiskolában beindult a román nyelvű oktatás. Érdekes módon, itt nem vitatkoznak a többségiek, hogy melyik volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás? De arról naponta hallunk, hogy Hargita és Kovászna megyében mennyire hátrányos helyzetbe kerültek. Erről utóbb az államelnök, Klaus Werner Johannis is meggyőződhetett székelyföldi látogatásakor Csíkszeredában. Azért itt elővenném a statisztikai adatokat, hogy a vezető funkciókban lévők közül ki kerül mindig előnyös helyzetbe. Erről nem jelennek meg hivatalos statisztikák. Közeleg a 100 éves évforduló, amit a többség ünnepként, mi, kisebbségiek siralomként élünk meg, amit nekik is meg kellene érteniük. Bármilyen háborúban, bárhol a világon a győztesek ünnepelnek, a vesztesek gyászolják emberi, anyagi, erkölcsi és mindenféle sérelmeiket. 99 éve várjuk az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglaltak betartását, egyebek közt a románok teljes jogegyenlőséget és autonómiát ígértek a velük együtt élő népeknek. Ma pedig, ha ígéreteik be nem tartásáért felelősségre próbáljuk vonni, akkor mindenféle irredenta, horthysta, szeparatista jelzőkkel illetnek, ki akarjuk szakítani Erdély szívéből, ebből az ősi román földből az úgynevezett Székelyföldet. Amikor immár 10 éve múlt, hogy nem az általunk választott, hanem a nagyhatalmak által diktált új hazánk, Románia az Európai Unió teljes tagjává, 2004-től a NATO tagjává vált, így a modern kori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Nos, akkor miért az értünk, miattunk lévő aggodalom? Merem remélni, hogy az aggódók is tudatában vannak, hogy az EU-n belül az autonómiának több példája létezik, melyek nem az elszakadást, hanem az illető államon belül maradást jelentik. Javasolnám, hogy a III. évezred második évtizedének vége felé foglalkozzunk azzal, ami az évszázados együttélésünk alatt nem a gyűlöletet szította, hanem az együvé tartozást, az egymásra utaltságot jelentette. Merem remélni, hogy a többség is és mi is ismerünk őseink elbeszéléseiből, de akár napjaink eseményeiből is pozitív példákat, melyek hozzásegítenek egymás jobb megismeréséhez, a kölcsönös bizalom elmélyítéséhez, és akkor az együttélés mindnyájunk számára elviselhetőbb lesz. Csupán annyi lenne az elvárás, hogy ha rólunk akarnak nyilatkozni a külföldnek, akkor minket kérdezzenek, és ne helyettünk „fogalmazzanak” megtévesztő, hamis állításokat!
Szász Károly nyugdíjas / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 22.
MIGRÁNSOK A HATÁRAINKON. Hetven szíriai és iraki személyt füleltek le vasárnap este a Fekete-tengeren, Mangalia közelében, köztük 23 gyermeket és 12 nőt, egyikük várandós. Hajójuk két férfi irányításával nemzetközi vizeken haladt a román partok felé, mikor a parti őrség felfigyelt rá. A migránshajót bekísérték a kikötőbe, és átadták a határrendészeknek, akik kivizsgálást indítottak. Egy héttel korábban egy másik hajót fogott el a parti őrség szintén Mangalia közelében, azon 69 ember volt, köztük 29 kiskorú és tíz nő. Azt a hajót egy bolgár és egy ciprusi állampolgár vezette. Ugyancsak tegnap, Arad megyében a nagylaki határrendészek egy 24 fős csoportot, szintén szíriai és iraki migránsokat találtak egy haszongépjárműbe zsúfolódva. A 8 férfi, 3 nő és 13 gyermek a schengeni övezetbe szeretett volna átjutni, többségük korábban már igényelt menedéket Romániában. Vezetőjük egy 37 éves, Szilágy megyei román állampolgár volt. Mediafax; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. augusztus 22.
Botházi Mária a Nőileg új főszerkesztője
Botházi Mária újságíró, a Krónika volt munkatársa lett a Nőileg magazin új főszerkesztője – jelentették be a Nőileg munkatársaival szervezett közönségtalálkozón a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton.
Az eseményen a magazin szerkesztői, munkatársai és meghívottjai beszéltek a lap múltjáról, jelenéről, jövőjéről és a közelmúltban indított Mutass jó példát! program alakulásáról. A rendezvényen Sebestyén Kinga felelős kiadó, Grubisics Csaga, a Mutass jó példát program vizuális kommunikációs felelőse, Szántó Ildikó és Konrád Katalin, a program partiumi példaképnyertesei, Ménessy Kinga Kitty szerkesztő, kommunikációs felelős, Rácz Éva MÚRE-elnök, zsűritag, Dimény Levente színész, zsűritag, Vas Réka programvezető és Koós Imola moderátor vett részt. Krónika; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. augusztus 22.
A rendszer működhet, a katolikus iskola nem
Kérést nyújtott be hétfő délben a megyei tanfelügyelőséghez Székely Szilárd, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, akit szülők egy csoportja is elkísért.
A kérésben az áll, hogy a Maros Megyei Törvényszék Közigazgatási és Pénzügyi Részlegének 1021/102/2017-es döntése alapján, amely felfüggesztette a tanfelügyelőség februárban hozott 70-es vezetőtanácsi határozatát, a főtanfelügyelő oldja fel a törvénytelen döntésben megfogalmazott tiltást, amellyel sérültek azoknak a gyermekeknek a jogai, akik a cikluskezdő osztályokba szerettek volna beiratkozni. Kéri továbbá, hogy a tanfelügyelőség közölje ezt a szándékát a közigazgatási bírósággal, mielőtt még a döntést kiközlik, és ne nyújtson be fellebbezést az igazságügyi döntés ellen. A meglévő rövid időt felhasználva ugyanis még el lehetne indítani a cikluskezdő osztályokat az iskola által januárban közölt beiskolázási terv szerint.
Kérdésünkre a megbízott igazgató elmondta, a tanfelügyelőségen múlik, hogy milyen gyorsan reagál az írásos beadványra. Mivel korábban nem volt megfelelő kiindulópontjuk a párbeszédre, Székely Szilárd úgy gondolja, hogy a legutóbbi igazságügyi döntés lehetőséget nyújt erre, és reméli, hogy kérésüket kedvezően bírálják el. Ez ugyan nem oldaná meg teljes mértékben az iskola helyzetét, de legalább egy lépést jelentene a megoldás felé.
A szülők jelenlétét, akik az utolsó métereken már szeretnék látni, hogy rendeződik a gyermekük helyzete, ezúttal sem fogadták látható jó szándékkal. Sőt, távozásunkkor még a csendőrség kocsija is a helyszínre érkezett.
Kegyetlen oda-vissza játék
– Jó lenne, ha a cikluskezdő osztályok elindulhatnának, a nagyobbik gyermekünk ugyanis a katolikus iskolába jár, a kisebbiket is szeretnénk az előkészítő osztályba íratni, mert a harmadik kezdi a bölcsődét. Ahelyett, hogy a nyár folyamán rendezték volna az iskola helyzetét, egy kegyetlen oda-vissza játék folyik a tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra között. Én azt szeretném tudni, hogy reggel hogy fogok három gyermekkel három különböző intézménybe eljutni. Megértem, hogy van egy jogszabály, ahogy azt is, hogy valami hiba történt, de tudom, hogy a szabályt szellemiségében kellene értelmezni, és kijavítani a hibát, ahol szükséges. A mi esetünkben azonban az a cél, hogy ellehetetlenítsék az iskolát, ami már rég nem adminisztratív probléma, hanem annál sokkal több, és a megoldásra való törekvés helyett nagyfokú rosszindulatot tapasztalunk minden részről. Miközben a tanfelügyelőségről kiderül – lásd a 70-es határozat érvénytelenítését –, hogy óriási hibákat követett el, mégis mi, szülők viseljük a következményeket. Kérdem én, hogy milyen ország az, ahol az írástudatlanság rossz irányba alakul, panaszkodnak, hogy a gyermekek agresszívek, és amikor lehetőség van egy korrekt egyházi iskolát fenntartani, akkor ezt meg akarják szüntetni. Ilyen körülmények között jogos a szülők felháborodása, akik már egyszerűen nem látnak ki ebből a helyzetből – mondta többek között az igazgatót elkísérő édesapák egyike.
– Mivel a cikluskezdő osztályok indítását illetően első fokon megnyertük a pert, szeretnénk, ha a tanfelügyelőség nem húzná az időt. Huszonöt gyermek vár arra, hogy beírják az előkészítő osztályba. A főtanfelügyelővel a folyosón találkoztunk, aki felhányta, hogy egész nyáron dolgozott, de mi nem látjuk ennek a munkának az eredményét, hiszen még rosszabb helyzetben vagyunk, mint korábban. Most már nem csak a cikluskezdő osztályok, az egész iskola helyzete forog kockán. Mi nem akarunk más iskolához tartozni, mivel ebben bíztunk, és azt szeretnénk, ha itt folytatnák tanulmányaikat a gyerekek – mondta egy édesanya, majd hozzátette, hogy az idő rövidsége ellenére a főtanfelügyelő csak szerdán, a fogadó napján hajlandó szóba állni két szülővel.
Macarie Ioan főtanfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint három igazságügyi eljárás van folyamatban, és amíg a 70-es határozat felfüggesztését nem közlik ki írásban a tanfelügyelőséggel, addig nem hozhat semmilyen döntést. Az egész nyarat a tanfelügyelőségen töltötte, abban reménykedve, hogy a közoktatási minisztériumtól segítséget kap, és a tanács hoz egy érvényes döntést, hiszen 360 gyermek sorsáról van szó, akik szeptember elsejétől be kell legyenek írva valamelyik iskolába. A katolikus középiskolai osztályt mindössze hatan jelölték be, de nem volt engedélyezett tanintézet, ahova besorolhatta volna.
Legnagyobb ellenség az idő
A főtanfelügyelő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni az unireás szülők indította perben a törvényszék június 12-i határozatát, amiben felfüggesztette, majd 13-án érvénytelenítette a tanfelügyelőség 1385-ös számú vezetőtanácsi határozatát, amellyel elrendelték az Unirea Főgimnáziumba járó magyar osztályok és a Bolyaiba járó katolikus vallás szakos középiskolai osztályok átirányítását az újonnan létrejött katolikus iskolába.
– A mi legnagyobb ellenségünk az idő. Ha erről az utóbbi határozatról megkapjuk az értesítést, akkor a 360 tanulónak vissza kell menni abba az iskolába, ahonnan átirányították őket a katolikus líceumba.
– És mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a katolikus iskolában kezdték az évet, azokkal, akik oda felvételiztek? – érdeklődtünk.
– Ők is visszamennek… – hangzott a korántsem kielégítő válasz, majd a főtanfelügyelő hozzátette: – Hallottam, hogy vannak gyermekek, akik nem akarnak az Unireába járni, tehát nagyon kényes a helyzet. A gyermekek áthelyezéséről csak a tanács dönthet – egészítette ki a mondottakat, majd hozzátette, hogy a tanfelügyelőség két dolgot tehet: kinevezheti a tanszemélyzetet és elismeri az engedélyeket. Nagyon bosszant, hogy 360 gyermek sorsa forog kockán, és ennek ellenére 12 rosszabbnál rosszabb tanácsi határozatot hoztak, amelyeket a prefektus nem hagyott jóvá, mert minden határidőt túlhaladtak.
– Mi történik, ha az iskolai év kezdetéig nem kap írásos értesítést az igazságügyi határozatokról?
– Ezt el sem merem hinni – je-gyezte meg a főtanfelügyelő. – Valami kell történjen, nem kerülgethetjük, nem hazudhatunk a végtelenségig. Én a Bolyaihoz akartam csatolni az osztályokat, de a prefektus megtámadta a tanácsi határozatot, és most már egyáltalán nincs katolikus iskola… Szeptember elsejétől el kell kezdeni az előkészületeket, és nem lehet tudni, hogy a tanároknak lesz-e katedrájuk. Legalább az esti köztisztviselő szakos osztályt szeretném sürgősségi eljárással, a minisztérium engedélyével áttenni egy másik iskolába, amelynek van engedélye. Nekem meg van kötve a kezem. Ha az osztályok visszatérnek az Unireába, ott maradhatnak az épületben, de jogilag tisztázni kell a helyzetet. Kihez fordulhatok? – tette fel újra meg újra a kérdést.
Majd kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a törvény kötelezi, fellebbezni fog a 70-es tanfelügyelőségi határozat felfüggesztése ellen.
– Mi a kilencedik osztályokat semmiképpen sem indíthatjuk el, mivel más tanintézetekben hirdettük meg az osztályokat, és az 53-ból csak 47 magyar osztály telt meg. A szülők valószínűleg neheztelnek, hogy szakközépiskolában indítottunk osztályokat, de nekünk minden iskola egyformán kedves. Az utolsó tanácsi határozat pedig olyan helyzetbe hozott, hogy ma sincsen beiskolázási tervünk – mondta Macarie Ioan, majd megnyugtatott, hogy a rendszer a tehetetlenségi erőtől hajtva is működni fog, de a katolikus iskola nem, mert az 1835-ös határozattal nem lehetett volna iskolát létrehozni – zárta mondanivalóját.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 22.
Mindig a magyar fél hibás
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megnyilvánulása ismét felhevíti a románok és magyarok között amúgy is létező feszültségeket, és „levegőbe röpíti” a románok és magyarok közötti kapcsolatokat azzal, hogy a magyarok üldözésével vádolják a romániai korrupcióellenes ügyészséget. Semjén többek között kitüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert is, akit befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolnak, és a Külhoni Magyarságért Díj átadóján arról beszélt, hogy Romániában joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják a magyar nemzet emblematikus képviselőit, Horváth Anna ellen is koncepciós pert indított a román korrupcióellenes ügyészség. Evenimentul Zilei; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)