udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 5161-5190 | 5191-5220 | 5221-5250 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. szeptember 9.
Állampolitika és katolikus iskola
Ideiglenesen nyugvópontra került a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzete, de távolról sem lehet megoldottnak tekinteni az ügyet. Az iskola sorsát felelőtlen módon és törvénytelenül a büntetőjog területére tolta a sokak által agyondicsért, de napról-napra egyre több ellentmondásba kerülő és ezer sebből vérző korrupcióellenes ügyészség a román állam helyi intézményeinek, a polgármesteri hivatal, a prefektúra és a tanfelügyelőség triumvirátusának segítségével. A triumvirátus mindent elkövetett a továbbiakban jogi és adminisztratív csűrés-csavarásokkal, hogy Marosvásárhelyen nehogy béke legyen a románok és magyarok között, nehogy újraalapítsanak egy nagymúltú magyar iskolát, mert ezzel csorbát szenvedhet a román asszimilációs nemzetállami politika, amelynek programja főleg Székelyföldön ma is napirenden van.
A régió sajátos helyzetben van, ott ugyanis nem úgy alkalmazzák a törvényeket, ahogyan az ország többi területén. Nem számít, hogy nincs jogalap a bírságolásra, a DNA-nak, a DIICOT-nak, a csendőrségnek, a fogyasztóvédelemnek, a munkafelügyelőségnek, a polgármesteri hivataloknak, a prefektúrának hivatalból büntetniük kell, ha magyar egyházi, közösségi vagyonról, iskolákról, anyanyelvhasználatról, nemzeti és közösségi jelképekről van szó. Mindent elkövetnek azért, hogy a magyar közösségi élményeket lehetőleg korlátozzák, mert felfogásuk szerint veszélyes a román államra, ha a legnépesebb nemzeti kisebbség jól érzi magát szülőföldjén. Ez az immár csaknem százéves reflex elevenen konzerválódott és mélyen meggyökerezett a székelyföldi állami intézményekben és azok többségi hivatalnokaiban. Sok esetben születtek siralmasan-nevetséges ügyek, amelyek folyamatosan hergelik a közhangulatot. Legutóbb a szekuritátés nagykönyvből ihletett miccses provokáció, amely darabjaira hullt szét, miután felszínre került a teljes forgatókönyv, amely alapján eljárt az említett állampolitika vélhetően titkos megbízottjaként a nyilvánosságot nem vállaló vlogger.
A katolikus gimnázium ügye is szervesen illeszkedik ebbe az általános képbe azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nagyágyúval lőttek az említett intézmények, alaposan elvetve a sulykot. Jogtalanul bevetették az igazságszolgáltatást, amelynek semmi keresnivalója nincs egy közigazgatási ügyben. Az iskolaalapításról az önkormányzatnak kell határoznia, ha pedig adminisztratív eljárásbeli hiba történt, akkor azt egy nap alatt ki lehet javítani, ha erre van politikai akarat. Csakhogy éppen a politikai akarat hiányzik, és az államfőtől kezdve három miniszterelnökön és ki tudja hány tanügyminiszteren keresztül senki nem volt hajlandó ezt beismerni. Az államelnök is azzal takarózott, hogy ez adminisztratív kérdés, és pozíciója magasságából vélhetően nem akart lealacsonyodni ilyen „pitiáner” ügyhöz, ami cseppet sem meglepő, ismerve általában Johannisnak a kisebbségi ügyekkel szembeni passzivitását és érdektelenségét.
A mostani állás szerint sikerült megszüntetni jogilag a magyar tannyelvű katolikus gimnáziumot. Legalábbis a tanfelügyelőség azt állítja, hogy az iskola már nem létezik. Osztályait áthelyezték a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz anélkül, hogy a diákok elhagyják a katolikus egyház tulajdonában levő épületet. Az iskola sorsa ezzel továbbra sincs megoldva, hiszen vélhetően újra kell alapítani, a Marosvásárhelyen meghatározó befolyással rendelkező retrográd nacionalista politika pedig szinte biztos, hogy a továbbiakban mindent elkövet ennek megakadályozásáért.
Továbbra is minden szereplő támogatására szükség lesz, de főleg kitartó szülőkre, mert nélkülük nem fog sikerülni az iskola újralapítása. A jogi küzdelem sokáig fog tartani, és nagy szükség lesz a közösségi szolidaritásra, amelyből az elmúlt időszakban bizony levizsgázott a magyarság. Elég, ha csak a szerdai marosvásárhelyi tüntetésen való gyér részvételt nézzük. Tünetjellegű, hogy egyre többet hivatkozunk Reményik Sándor intő soraira, miszerint nem hagyjuk a templomot és az iskolát, de a valóság az, hogy a templomot, a hitet a társadalom többsége már elhagyta. Márpedig templom és egyház nélkül nem lesz magyar iskola sem. Itt nálunk, a kelet-európai balkáni környezetben egészen biztosan nem. Szabadság (Kolozsvár)2017. szeptember 9.
Dósa Géza megidézése
Kettős rendezvényen idézték fel Marosvásárhelyen a város egykori nagy festőtehetsége, az 1871-ben 25 évesen elhunyt Dósa Géza életművét, egyéniségét. Szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében bemutatták a Maros Megyei Múzeum kiadásában megjelent Dósa Géza-monográfiát, majd a kötet szerzője, dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa rendkívül érdekes vetített képes előadást tartott Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel.
A kétnyelvű albumot elsőként Cora Fodor művészettörténész, a megyei múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa méltatta, majd kollégája, Oniga Erika és a könyv szerkesztője, Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó munkatársa beszélt a fontos kiadvány megszületéséről. A kötet kezdeményezője és szorgalmazója a képtár közben elhunyt muzeológusa, a festőművész Szabó Zoltán Judóka volt. Az ő érdemeit dr. Szinyei Merse Anna is külön kiemelte, amikor a monográfia sajátosságait taglalta. A budapesti vendég hangsúlyozta azt is, milyen jelentős megvalósítás, hogy Dósa Gézának állandó kiállítást nyitottak a Kultúrpalotában. Kérte a közönséget, hogy ha módjuk lesz rá, a Magyar Nemzeti Galéria Dósa-anyagát is tekintsék meg.
Szinyei Merse Annával vásárhelyi jelenléte alkalmával egy hosszabb beszélgetést is rögzítettünk. Az interjút majd a későbbiekben tesszük közzé mellékletünkben. Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 9.
Tamási Áron – 120
Ötnapos rendezvénysorozattal ünnepli meg a szülőfalu nagy fia, Tamási Áron születésének 120. évfordulóját. Az esemény főszervezője a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület, de összefogott az egész község, és számos támogatóra is találtak, hogy méltóképpen emlékezhessenek az 1897. szeptember 19-én született íróra. A „Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot” idézet jegyében dr. Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének védnöksége alatt szeptember 16. és 20. között zajlanak a farkaslaki megnyilvánulások.
Jövő szombaton, szeptember 16-án délelőtt 10 órakor irodalmi vetélkedővel nyílik az emlékidézés. Utána az ünneplők felkeresik a Tamási-emlékhelyeket. Majd 16 órától irodalmi találkozóra és könyvbemutatóra kerül sor a Kultúrcsűrben. Az összejövetelen több jeles magyarországi vendég – író, irodalomtörténész, szerkesztő, MMA-tag – vesz részt. A plakáton Márkus Béla, Papp Endre, Nagy Gábor, Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya, Solymosi Tari Emőke, Huszár Orsolya neve szerepel. A találkozót, amelyen a Magyar Művészeti Akadémia Jégtörő írók, az Irodalmi Magazin Tamási-száma és a Hitel szeptemberi mellékletében megjelent Mezei próféta című film forgatókönyve kerül bemutatásra, Falusi Márton, a Tamási Alapítvány kuratóriumának elnöke, az MMA Kutatóintézetének munkatársa vezeti. Este 7 órakor a hittanteremben kiállítás-megnyitó és könyvbemutató lesz. Az érdeklődők megismerhetik Jakab Csaba, DIA építőművész Munkák 1-2-3 című projektjét.
Vasárnap a délelőtti ünnepi szentmisét követően a Tamási Áron nyomában Farkaslakán című kiadványt mutatják be. Este 8 órától Novák Lajos Tamási Áron élő emlékezete című dokumentumfilmjét vetítik. Szeptember 18-án egész napos felolvasási maraton lesz. 19 órától a Mezei próféta című filmet lehet megnézni a Kultúrcsűrben. Másnap este Czigány Zoltán Tamási Áron testvéreinél című alkotásával találkozhat a közönség. Szeptember 20-án a székely kultúra napja jegyében a szülőház udvarán tartanak megemlékezést 16 órától. Este 7-től a művelődési otthon lesz az ünnepi műsor színhelye. A farkaslaki diákok a Szegény ördög című mesejátékot adják elő, majd a Virgoncz néptáncegyüttes lép színpadra. Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 9.
Barabás Éva festményei Kecskeméten*
Álom rivaldafényben
A Szervátiusz Alapítvány kuratóriuma immár harmadik kecskeméti kiállításán is bizonyítja, mennyire fontos számára, hogy a magyarság legjobb határon túli alkotói az anyaországban is egyre ismertebbé váljanak. A Bozsó Gyűjtemény nagyszerű galériájában olyan életművekbe nyújt bepillantást, amelyekben érték és mérték, látvány és üzenet, nemzeti sajátosság és egyetemesség, humánum és egyéni érzékenység példás összhangban ölt testet. A Szervátiusz Jenő-díj legújabb birtokosa, Barabás Éva festőművész is e lélekemelő, sok embernek élményt nyújtó harmónia jegyében alkot különleges elmélyültséggel és eredeti módon mintegy fél évszázada Marosvásárhelyen. Mostani egyéni tárlata is hozzájárul ahhoz, hogy úgy érezzük, a valóságosnál közelebb kerül egymáshoz a Hírös város és a Bolyaiak otthona.
A festőnő népszerű művészcsalád tagja – édesapja, Barabás István és édesanyja, Barabás Bortnyik Irén is festőművész volt, az egykori nagybányai művésztelepen is tanultak, dolgoztak, húga, Csegezi Barabás Irén szintén fest, közeli rokonuk volt a híres Bortnyik Sándor –, természetes, hogy őt is magával ragadta a festészet bűvölete, de művészpedagógusként is több nemzedék számos tehetségét indította útnak a marosvásárhelyi Művészeti Középiskolában. Művészi igényessége mellett alkotói termékenysége is figyelemre méltó. Ezen a kiállításon negyven képét láthatjuk, Barabás Éva több száz olajfestményének, pasztelljének kis hányadát, de reprezentatív műveket is. Olyanokat, amelyekből többet közgyűjteményekben, marosvásárhelyi, bukaresti, nagybányai képtárakban, múzeumokban, a gyergyószárhegyi művésztelepen, más alkotótáborok kollekcióiban őriznek. És családi otthonokban szerte a nagyvilágban. Nagy részük itt található, az anyaországban, de találkoztam Barabás Éva-képekkel washingtoni, németországi lakásokban is.
A munkák a festő különböző periódusaiból származnak, a rendezők időrendi sorrendben helyezték őket a falakra. Jól érzékelhető, hogy festészete nagyjából évtizedenként megújult. Hangsúlyokban, színekben, technikai megoldásokban tapasztalható a változás, de az is nyilvánvaló, hogy sajátos látásmódját, a valóság szubjektív megközelítését mindmáig megőrizte. Festői világa, a „magasabb síkra emelt, átköltött” realitás szavakkal aligha visszaadható, kompozíciói viszont annál beszédesebbek. A képcímekből is sok mindenre következtethetünk. Forrásvidékükre mindenképpen. Érdemes egy kísérletet tennünk. Gyúrjunk összefüggő szöveggé néhányat a címek közül, az eredmény mindazt sugallja, ami a művésznő érzelmi, eszmei, hit- és álombeli sajátja.
Íme: „Eltemetett álmok rejtelmes csodái... Festő és modellje Az eltűnt idő nyomába ered. Titokzatos krónikát terem a Váratlan találkozás. Múlt sejlik föl a jelenben, szárnyaló Pegazusra várva kémlel a messzeségbe a Jövőbe látó. Hullócsillag az égen, van még hely a Hadak útján, elférnek rajta Akik még maradtak. Áldás és rontás, öröm és bánat kísér Utunkon a végtelenbe. Elöl a Legendák királya, nyomában megannyi nemzedék. Meghitt pillanatokban, végveszélyt sugalló Sodrásban. Sorsdöntő mozzanatokban: Tordai országgyűlésen, Csíksomlyói búcsún, Madéfalvi veszedelemben... Időárnyékban, fénybe öltözötten, álomfoszlányban. Táltos csodaparipák, reménykeltő Kék madár, hajdanvolt harmóniák bűvöletében...” De hagyjuk a címek sugallta narratívát, számtalan történet köthető hozzájuk aszerint, hogy éppen ki nézi a képeket és milyen húrok pendülnek meg benne. Különben se elbeszélő jellegükkel tűnnek ki ezek a térben, időben, kortalanságban szabadon csapongó, sokat sejtető, megkapó festmények, amelyek erdélyiségét első pillantásra is érzékelni lehet, mégis „Észak-fok, titok, idegenség” különös tájaira, a költészet jelképteli, metaforás univerzumába röpítenek, ahol a szavak birodalma valójában már véget ér.
Ha szólni kívánunk róluk, a vers, a líra talán érzékletesebben, pontosabban képes kifejezni lényegüket, megközelíteni a Barabás Éva teremtette egyedi látványvilágot, mint a próza, netán a szakelemzés. A művésznő monográfusa, a két éve elhunyt marosvásárhelyi költő, műkritikus, Jánosházy György szonettben is megpróbálta kirajzolni a festményeken megjelenítetteket. Ragadjunk ki néhány sort az Idegenek – Barabás Éva képei közt című költeményből: „arcuk magukba zárt, időtlen,/ rejtelmes rajtuk a lepel,/ csupa titok az ég, a hely:/ valaha mitikus időkben/ egy szörnyű világpusztulásból/ vetődtek tán e furcsa tájra,/ s azóta mint fekete láztól/ kínzott, beteg kísértetek/ keresik búsan, félve, fájva,/ a mítosszá lett életet”.
Igen, Barabás Éva mítoszteremtő festő, ebben is rejlik egyetemessége, de emberségünket, emberi értékeinket, méltóságunkat azonos mértékben hordozzák magukban azok a festményei is – olajképek, pasztellek –, amelyek erdélyiségéből, magyarságából fakadnak. Már kisgyerekként megmozgatták fantáziáját a mediterrán mítoszok és mondák, amibe viszont beleszületett, amiben felnőtt, az a magyar, székely népköltészet, népművészet, zenénk, irodalmunk univerzuma, amihez a romániai elnyomó rendszer szigorodásával mind erőteljesebben ragaszkodott. És művészete forrásvidékén ott volt mindig az a hagyomány, amely örökké kimeríthetetlennek bizonyul alkotóink számára. Marosvásárhelyiként pedig csakis nyitott lehetett az elődök összművészeti „csodájára”, a Kultúrpalotára. Érthető, hogy induláskor erőteljesen hatott rá a népszokások forgataga, a népballadák hangulata, megszólította a múlt, megihlette a történelem. Ebből fakad képein a balladai hangvétel, követel szerepet magának a dráma. Nem véletlen a szóhasználat, akárcsak a líra és színműirodalom angol óriása, Shakespeare, Barabás Éva is azt vallja: „Színház az egész világ”. Nem véletlenül vélünk felfedezni a művésznő több kompozícióján teátrális elemeket, színpadszerű beállításokat, középkori öltözékű, jelmezes, maszkos szereplőiben játékszíni alakokat. De mindezt az is magyarázza, hogy a művésznőt nagyon befolyásolják az álmai. Ezt tőle magától is nemegyszer hallhattuk: „nyersanyagom az álom”. Ebből származhat a képeit belengő sejtelmesség, titokzatosság, időtlenség is, a figurák különös esetlensége, lebegése, az a valószerűtlen légkör, ami egyfajta elvágyódást is sugall a jelenből, a mára mindinkább elidegenedett emberi társadalomból. Legszívesebben a reneszánsz korszakban szeretne élni, vallotta Barabás Éva alulírottnak egy interjúban. A reneszánsz sokoldalú embereszménye, a művészetet rendkívüli módon megbecsülő közeg érthető nosztalgiákat ébresztett benne. Ugyanakkor a társadalmi, közösségi problémákra is igen érzékeny lévén, festményein ezeket a kérdéseket, az ebből fakadó életérzéseket is mély átéléssel lereagálta. A kiállításon erre is bőven találunk elevenbe vágó példákat. Az elvándorlás jelensége, az otthoniak veszteségei felkavaró kompozíciókban szemléltetik, milyen természetes, magától értetődő közvetlenséggel és metaforikus tömörséggel képes megszólítani a nézőt a belülről, a festő lényéből fakadó festőiség. Személyesség is gazdagon társul a mondandóhoz, Barabás Éva nem titkolja, mennyire fontos volt s az ma is számára a család.
Persze jó a kronologikus tárlatrendezés, markánsan kirajzolja a pályaívet, felmutatja, miként világosodott meg az eltelt évtizedek során Barabás Éva palettája, hogyan váltott a sötétebb tónusok, a barnák, zöldek, szürkék dominanciája a sárgák, narancsok, az okker és arany uralmára. Érzékelteti azt is, hogyan ritkultak a kezdeti sokalakos festmények és szaporodtak a figurálisan visszafogottabb kompozíciók. Miképpen őrződtek meg a mesés, csodás elemek, a táltos paripák például, és milyen mértékben állandósult az égbolt atmoszférateremtő, kifejezőereje. És így tovább. De a tárlatlátogató utóbb önkéntelenül szakít az időrenddel, vissza-visszatér azokhoz a képekhez, amelyek a leginkább tetszenek neki. És itt már mindannyiunk ízlés- és élményvilága, szubjektivitása érvényesül. Meg nyilván a szakszerű megvilágításnak is döntő szerepe van. A reflektorpászmák hatására Barabás Éva képeinek lazúros felületei külön életre kelnek, sugárzón felragyognak a színei. A kiállítás legismertebb műve, a gyakran reprodukált triptichon, a Madéfalvi veszedelem, amelynek festői erényei éveken át rejtve maradtak a szárhegyi Lázár-kastély Lovagtermének félhomályában, most a Bozsó Galéria biztosította élénk kistotálban minden értékét felfedi a közönség előtt.
Jelképesen is mondhatjuk: kitűnő ötlet volt Barabás Éva művészetét rivaldafénybe állítani.
NAGY MIKLÓS KUND
*Elhangzott 2017. augusztus 30-án a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Galériájában. A megnyitón a festőt és kiállítását Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke és Loránd Klára kurátor is méltatta. Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 9.
Három alkotó – két kiállítás Kovásznán
A városnapokkal (szeptember 1–3.) megpezsdült a művészi élet is Kovásznán. Színi előadásokat láthattunk (Magyarkanizsai Színház), énekkarok, szólóénekesek, zenészek, táncosok, élőképeket alakító diákszínjátszók léptek fel, festészeti, textil- és fotókiállítások nyíltak.
DEÁK M. RIA és DEÁK BARNA műveit nézve arra gondolok, a művészet – ősfunkcióját tekintve – olyan volt, mint a talizmán, mely védett a rossz erők ellen. A hajdani barlangrajzok vadjai, rosszat megtestesítő erőinek célja nem a megjelenítés, hanem az elrettentés volt. A kapuzábék is – melyek emberi alakot formáltak-sejttettek – a rossz szellemek megállítói voltak. Az indiánok rávitték tudásukat, alkotóképességüket-erejüket sámánoszlopaikra, az életet védték, a bennvalóikat. A nyakláncokon lógó keresztek is viselőiket. A művészet célja, rendeltetése hát a rosszal való szembeszegülés, s ezáltal: megtartó erő! S hogy el tudja rettenteni a gonoszt, meg is mutatta, ki is mondta azt. Mert: „ki szépen kimondja a rettenetet, azzal félig fel is oldja a kínt” – kiáltja világgá Illyés Gyula. „Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige!” A világban nyíltan és alattomosan is ördögi erők lesik, támadják az istenit, vették és veszik át a hatalmat birodalma fölött. A hazudott népuralom (kommunizmus), s az „új világrend”, a pénz mindent hatalmába keríteni akaró ereje országokat rombol le, népeket tesz földönfutóvá. Hogy azok rázúduljanak a civilizációra, a kereszténységre, annak kultúrájára is. Nos, Kovásznán olyan kiállításnak tanúi a látogatók, mely minderre azt mondja: NEM! Azt kiáltja képi eszköze nyelvén Deák Barna szokatlan munkáival, hogy ÁLLJ! Látjuk bennük korunk arcát, a leselkedő rosszat. Felidézi s szörnyű kísértetként újraélteti velünk a kommunizmus keresztjét, rajta az emberiség gonosztevőivel, s a mögöttük felsorakozó jelenlegi szolgálattevőkkel (korunk „rossz szellemeivel” is jelezve, hogy hatalmuk nem ért véget). A szörny-erő világzabáló szimbolikus alakként tér vissza más és más formában, tátja óriás száját, fal, elnyel, tép, rág, bedarál, s – mondja-sugallja a művész – falja önmagát is! Sasok támadnak, dögkeselyűk leselkednek. Deák Barna jajkiáltóan látomásos, s ha ott benne a csend is, az értékekre – nemzeti értékeinkre – való figyelés is, ezzel önmaga világát szélesíti, s az egyhangúságot bontja meg… Ábrázolásmódjára nagyfokú stilizáltság, a főelemek kiemelése, a részletek háttérbe szorítása, elejtése vagy elhanyagolása jellemző. Ami adott esetben hiányérzetet is kelthet. Deák M. Ria szintén világot teremt. A házastárs mellett saját külön világát. Talizmánokat alkot ő is, a Szellem Menekülő Szigeteit. Anyaga a textil. A gyapjúval, a vászonnal, a horgolással vagy szövedékkel, meghullámoztatott plasztikus felületeivel legtöbbször költészetet is teremt... A vízszintesen hullámzó, de e hullámzásában is felfelé szárnyaló, néha körkörös formába vagy ellenfoltokba rendeződő anyag poézisát. Így teremti meg a csendet, a kiállítás összhatásában nézve: a menekülés komor vagy derűs szigeteit. Hullámzó textiltárgyainak visszatérő motívuma a kereszt, áhítatunk és fohászunk jelképe, a palást, mely meg is szentel vagy maga az anyag hullámoztatásában megtestesített folytonosság. Átpoetizálja a jelentéktelen anyagokat, néha applikált felületeket alakít ki, s csak ritkán „rándul ki” a hagyományos gyapjúszőnyeg-formához, számára fontosabb a plaszticitás érzékeltetése. Központi problémái: az anyaggal való dialogizálás, természetének megszólaltatása, a színek beszéltetése, a csend értelmezése… * MIKOLA ZOLTÁN virágfotói teljesen más világot jelenítenek meg. Ezek láttán a teremtés csodálatos szándéka-bölcsessége jut(hat) az ember eszébe. Miért a virág mint a szépség megtestesítője? Hogy rászálljon a méh vagy a darázs – hóvirágképén tetten is éri a fotós – s beporozza azt, így éltetve tovább az életet. Mi pedig levonhatjuk a következtetést: azért van a szépség, hogy éljen az élet. Mert ugye: „Tavaszi szél vizet áraszt, Virágom, virágom, Minden madár társat választ, Virágom, virágom.” Mikola közelről fényképez, egy kép tárgya legtöbbször egyetlen virágszál, kevesebbszer három. A színek visszafogottak – a fényerő megválasztásával, az árnyékok megjelenítésével éri ezt el –, s ebből adódik a halkság érzete. A virág is a művészet örök tárgya, műfaja is született a festészetben: virágcsendélet, a költészetben meg a virágének, mely a szerelmi dalok ékessége. Hiszen a művészet egyik célja maga a szépségteremtés. Mikola Zoltán is enged minden fotós csábításának – amikor virágot örökít meg –: minél közelebb hozni a látványt, minél jobban kitárni annak hamvas szépségét, a szirmokon néha a harmatot vagy esőcseppet, a porzószálakat, a teremtett szépséget. Él a művészet, az alkotás törvényével is: úgy komponálni a látványt, hogy az – mint a kép alkotóeleme – kiemelkedjék vagy rejtőzködővé váljék, kompozíciós egységet alkotva az alig jelzett háttérrel, s így váljék a kép tárgyává. A szépség hát itt van! Itt, a mintegy két tucatnyi képen.
Gazda József / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
Legnagyobb csoda az ember
Találkozó Florin Iaruval
Színes, szellemes történetekbe rejtett magvas gondolatokkal, egy szerény, de magával ragadó íróegyéniséggel ismerkedhettek meg, akik pénteken késő délután betévedtek a Tein Teaházba: Florin Iaru, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja mutatkozott be Sepsiszentgyörgyön.
A híres, hosszú idő után az első szabadon gondolkodó és cselekvő nyolcvanas generáció gyémántmagjának nevezte beszélgetőtársát Adrian Lăcătuş irodalomkritikus, élő legendának mondva az íróvendéget. S mi másról: irodalomról, a történetmesélésről, a modern technológiákról, az emberi ostobaságról szólt majdnem egyórás eszmecseréjük. Elindulását az irodalmi pályán a nyolcvanas évekbeli történettel illusztrálta, amikor filológus katonatársaival azon elmélkedtek, nem olvasnak másokat, hogy senki ne befolyásolhassa írásaikat, majd amikor egyikük felvetette, hogy mindennek jegyében talán majd az ő írásaikat sem veszi kézbe senki, ráébredtek: ahhoz, hogy jó íróvá, költővé váljék valaki, mindenekelőtt nagyon sokat kell olvasnia. Véleménye szerint a történetmesélés egyszerű, a ki, mikor, hol és hogyan kérdésekre kell választ adni, ha ezzel tisztában van az alkotó, és még tehetséggel is megáldatott, akkor remekművek születhetnek, sorolta igen szerény öniróniával a tisztességes híranyagtálalás sajtószakmai kritériumait... „Nem mindenki tud jól írni, de aki igen, az bárhonnan jöhet” – tette hozzá, a gyegébbek kedvéért. A modern kor találmányai segítik, könnyítik az ember életét, de nagyon sokak számára a boldogságkeresés eszközei: okostelefonjuk, számítógépük segítségével néhány percre kiszakadhatnak hétköznapjaikból, rátalálhatnak a paradicsomra. Bár soha ennyi információ birtokában nem volt az ember, mint a mai korban, mégis létezik egy modern kori ostobaság, amely sokszor a szélsőségekben csapódik le – vetette fel Adrian Lăcătuş. Iaru szerint ez az ostobaság nem a tudás hiányában, hanem a tények megismerésének elutasításában gyökerezik. Vele is fordult már elő, hogy nem volt hajlandó elhinni bizonyos dolgokat, „de önmagad butaságának elismerése már egy lépés a gyógyulás felé”. Kitért arra is, nem mindig ostoba az, akit mások annak neveznek, nagy feltalálók, tudósok, művészek szembesültek koruk meg nem értésével. Az ostobaság csak néhány egyetemes állandó figyelembevételével meghatározható, és számára az egyetlen ilyen állandó, hogy „nagyobb csoda, mint az ember, nem létezik”. „Ha ez az alapigazság irányítja életünket, nem tévedhetünk” – nyugtatott meg mind¬annyiunkat Florin Iaru.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
Mesterség-e az irodalom? (Írótábor Árkoson)
Tizenhatodik alkalommal szervez írótábort e napokban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), előadások hangzanak el, a szerzők műveikből olvasnak fel. Az Irodalomstratégiák Erdélyben és a Kárpát-medencében témájú rendezvény csütörtökön este kezdődött Árkoson az Európai Tanulmányi Központban.
Az a fontos ebben a táborban, hogy vizsgáljuk meg, mit is jelent az irodalomstratégia – mondta csütörtök esti köszöntőjében Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke, de emellett szokásos módon a szépírók felolvasnak műveikből, vers- és próza szemináriumot is tartanak. Az első felolvasást megelőzően Serestély Zalán beszélgetett György Attilával, a Székelyföld szerkesztőjével, Papp Attila Zsolttal, a Főtér főszerkesztőjével és Vincze Ferenccel, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztőjével. Serestély azt firtatta, az irodalmár, író, költő „szakma” tervezhető-e ugyanúgy, mint a jogászé? Vincze Ferenc szerint sokkal kevésbé tervezhető, mint egy jogász pályája, ahol adottak a lépcsőfokok, míg az irodalomban ez nem ennyire egyszerű. Papp Attila Zsolt megjegyezte: számára a versírás sosem volt szakma, nem gondolt arra, hogy költészetből éljen meg. Versírásra ő nem tud életstratégiát szervezni, viszont egyetért László Noémivel, aki azt vallja magáról, „hobbiköltő”. György Attila irritálónak tartja a stratégia szót, „az irodalom nem háború, nem kell stratégia hozzá”. Stratégiáról akkor lehet beszélni, amikor már hadvezér vagy, káplárként fölösleges, előbb fel kell vergődni tábornokká – tette hozzá. Vagy jót írsz, vagy nem, szerinte ez a legfontosabb. Indulásáról szólva megjegyezte, fiatal írókként ösztönösen rájöttek arra, „nem megfelelni kell, nem helyzetkövető, hanem helyzetteremtő cselekvésre van szükség, ám ezt sem lehet megtervezni, ehhez egyéniség kell”. Vincze Ferenc is úgy vélekedett, fontos leépíteni a megfelelési kényszert, mindenkinek azokat az utakat kell megtalálnia, melyeket be akar járni, ehhez viszont lehet, hogy kell valami stratégia. Mint ahogy az is nagyon fontos, hangsúlyozta, hogy a szerkesztő észrevegye a tehetségeket, publikációs felületet biztosítson fiatal írók, költők számára. Az E-MIL mintegy másfélszáz alkotójának nem csupán Árkos fontos, határon túli fellépésekben is gondolkodnak, tavasszal néhány szerző Dublinban járt, újabban pedig a walesi Montgomerybe készülnek. Utóbbiról Karácsonyi Zsolt azt mondta lapunknak: erre van esélyük, lassan fel lehet építeni egy olyan kapcsolati hálót, amely beépítené a nemzetközi rendszerbe az erdélyi irodalmat, megérdemelt helyre tenné, hiszen olyan fontos szerzőink vannak, akik méltók arra, hogy világszintű figyelmet kapjanak.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
Román zászló egy napra
Sepsiszentgyörgynek a „fasiszta-horthysta” uralom alóli felszabadítását ünnepelte tegnap a helyi románság, a rendezvény – tavalyhoz hasonlóan – feszültségmentesen zajlott, miután Antal Árpád polgármester engedélyt adott rá, hogy a városháza tornyára a szervezők kitűzhessék a román zászlót.
A rendezvény az elmúlt évek forgatókönyve szerint zajlott, az úttesten felsorakozott, különböző fegyveres egységeket képviselő egyenruhások csoportja díszőrséget állva fogadta a prefektus és a helyőrség parancsnokát, a katonai fúvószenekar eljátszotta a román himnuszt, Ioan Cucu tábori pap egyházi szertartását követően Sebastian Cucu prefektus mondott beszédet. Szeptember 8-át, azt a napot, amelyen 1944-ben a román hadsereg elsőként „szabadította fel” Észak-Erdély városai közül Sepsiszentgyörgyöt, a románság történelmében sorsdöntő napnak nevezte, hozzátéve, mégsem teljes a románság öröme mindaddig, amíg a városháza tornyára kitűzött román zászló örökre ott nem marad „ahol a helye van”, és felszólította Antal Árpád polgármestert, hozzon „értelmes döntést” az ügyben. Ő egyébként az észszerűség jegyében boldog névnapot kívánt nemcsak a Maria, Marioara, hanem a Mária, Marika keresztnevűeknek is. A rendezvény a városháza falán levő emléktábla megkoszorúzásával folytatódott (az esemény előtt tisztelgők sorából ezúttal is hiányoztak a magyar politikusok, a városháza és a megyei tanács elöljárói, ellenben ott volt néhány magyar intézményvezető, piros-sárga-kék szalagos koszorút helyezve el és tisztelettel főt hajtva az emléktábla előtt), majd a díszőrség felvonulásával zárult. Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester elmondta, a városháza tornyán ma hajnalig marad a zászló. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig (A székelység a magyarság részét képezi)
A Székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre.
Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették-bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden, mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten. Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is. A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen jártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”. Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok. A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját. Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hidvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje. A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban, a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, 1711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790–91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett. Ennek során 1762–1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nemcsak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőségtudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval. Székelyföld népességének társadalmi összetétele az idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29 százalék, határőr katona 35,13, szabad székely 17,22, jobbágy és zsellér 38,24, taxalista polgár 0,13, bányász 0,54, egyéb 2,54 százalék. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi, 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk. Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottjai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe. Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte, s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk, mi történt a rendi nemzettel 1848-ban. A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszüntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei. Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti nép¬képviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni. A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszüntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy tíz százalékára lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést. Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30.–július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezését a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-én ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként az Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték. Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16–18-án mintegy 60 ezer székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta az elszakadást a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozata folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban és kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”. E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint – csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
Megújult istenháza Zágonban
Kettős ünnepet ült tegnap a zágoni római katolikus egyházközség: a hagyományhoz híven Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének napján zajlott a templom búcsúja, ugyanakkor az ünnepi istentisztelet alkalmával megáldották a belsejében teljesen megújult istenházát. A szentmisén szűkösnek bizonyult a templom, több mint kétszázan, egyházi és világi elöljárók, meghívottak, vendégek, helybéliek vettek részt a ceremónián.
A szentmisét nm. és ft. Tamás József püspök celebrálta. A zágoni ősi katolikus templom a reformáció idején azok birtokába került, akik áttértek az új hitre. 1760-ban épült a kis megmaradt közösségnek egy kápolna. 1822-ben húzták fel a jelenlegi templomot, amely azóta ezt a kis közösséget szolgálja, és amelyet a búcsú ünnepére szépen felújítottak. Hála és köszönet a felújításért elsősorban a fiatal lelkipásztornak (Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébánosnak – szerk. megj.), akinek gondja volt arra, hogy Istennek ez a temploma Istenhez méltó legyen. Hála és köszönet mindazoknak, akik anyagilag támogatták a felújítást, az adományokért, melyekből sikerült ezt a munkát elvégezni – mondta a püspök, majd szentelt vízzel áldotta meg a templomot és a benne lévőket. A szentmisét követően Hölgyes Pál-Zsolt mélységes meghatódás közepette számolt be a templomjavítás körülményeiről, és köszönetet mondott mindazoknak, akik valamiképpen, anyagiakkal vagy kétkezi munkával hozzájárultak a munka sikeréhez. Elsősorban az egyház tulajdonában lévő erdőkből származó jövedelemből (139 ezer lej), a megyei tanácsnál megnyert pályázatból (30 ezer lej), adományokból (1540 lej) és sok támogató hozzájárulásából sikerült fedezni a kiadásokat – sorolta. A szentmisén közreműködött a Búzásbesenyőről érkezett Gaudate vegyes kar Szakács Zoltán karnagy vezetésével, a kántori teendőket Fórika Balázs végezte. A plébános érdeklődésünkre elmondta, a zágoni báró Szentkereszti család által építtetett templom soha nem esett át ilyen mértékű belső felújításon. A változásra szükség volt, az ajtókon, ablakokon befújt a szél, a faanyagot könnyező gomba emésztette, a templom belsejének minden része a felújítás szükségességét mutatta. Az is igaz, hogy már három évvel ezelőtt, amikor zágoni plébános lett, gondolkodni kezdett a szükséges munkálatokról – vázolta az előzményeket. Májusban kicserélték az ablakokat. Fakeretes, hőszigetelő üveggel ellátott ablakokat szereltek a régiek helyére. Az ablakok szemi-vitráliák, a három réteg üvegből a középső csiszolt és festett. Az öt nagy ablakra Szent Péter és Pál, Szent István és László királyok, valamint Márton Áron püspök alakja került. A sekrestye ablakára Szent Tarzicius, a ministránsok védőszentje került. A kóruskarzat két ablakára Szent Cecíliát, az egyházi zene védőszentjét, illetve a templomépítő Szentkeresztiek címerét festették – utóbbit a családból származó Bokor család készítette. A Szentkereszti leszármazottak ezúttal a templom melletti családi kripta homlokzatát is felújíttatták, a kényes munkálatot Rab Imre Dindi vezette. Megtisztították az 1822-ben Veres Márton által festett oltárképet, újrafestették és aranyozták az oltárt, szószéket, az orgonát – ezt 1885-ben készítette Kolonics István, 170. alkotásaként, pontos mása Szilágyerkeden található. A fenti munkálatokat a székelyudvarhelyi születésű Tódor Előd képzőművész végezte. Az orgonát Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor pucolta ki díjmentesen. Felszedték a korhadó fapadlót, alapot öntöttek, a főbejárattól az oltárig és a szentélyben gránitlapokkal rakták ki a padlót, az ugyancsak vadonatúj padok alá deszkapadló került. Felújították a teljes villanyhálózatot, a falakat védő hálóval borították, alapozták, majd festették. Vigyázva a régi és új egyensúlyára, megtartották a főbejárat és a sekrestye belső ajtóit, ezeket Hölgyes saját kezűleg újította fel. A templomi ceremóniát ünnepség követte, a résztvevők a Mikes Kelemen Művelődési Házban gyűltek össze, a vendégeket Kis József polgármester házigazdaként fogadta.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
TRAIAN BĂSESCU: NE VÁSÁROLJATOK ÜZEMANYAGOT A MOL-TÓL
A MOL-kutak bojkottálására szólította fel szombaton a román gépkocsivezetőket Traian Băsescu volt államfő.
A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerint a magyar olajvállalat a Székelyföld autonómiáját népszerűsítő szórólapokat osztogat, ezért nem kellene a hazai autósoknak a MOL-kutaknál tankolniuk.
“Kedveseim, akik autót vezettek, többé ne vásároljatok üzemanyagot a MOL-tól. Olyan sok más töltőállomás van, többé ne tankoljatok náluk, mert egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy az őt befogadó állam alkotmánya ellen kampányoljon. Hogyan reklámozhatod szórólapokkal a székelyföldi autonómiát, miközben egy olyan ország területén fejted ki tevékenységedet, amelynek alkotmánya világosan kimondja: Románia egységes állam. Az egységes állam nem autonóm enklávékból álló államot jelent” – mondta Băsescu a PMP ifjúsági szervezetének neptuni nyári táborában.
A téma kapcsán ugyanakkor felidézte Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a december 1-jei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentéseit.
“Én nem fogom elfelejteni Kelemen Hunor nyilatkozatát, miszerint december 1-je számukra nem ünnep-, hanem gyásznap. Kelemen Hunor elfelejti, hogy román állampolgár, és itt született” – fogalmazott Băsescu.
Agerpres; Erdély.ma2017. szeptember 9.
Emlékezés a Gac-oldalban
Együtt emlékeztek a gyergyószentmiklósiak a székesfehérváriakkal szeptember 7-én délután a Gac-oldalban. A lemészárolt katonák emléke összefonta a két város lakóinak életét. Az elöljárók az ünnepi beszédekben a határon átívelő testvéri kapcsolatot emelték ki.
„Azon a helyen állunk, ahol találkozik az ég a földdel, a halál az élettel, az elmúlás valósága az emlékezés hallhatatlanságával. Számos helyi és határon túli ember járult hozzá ahhoz, hogy emlékhelyünk kegyeletteljessége ne csorbuljon” – mondta Fórika Krisztina, a gyergyószentmiklósi önkormányzat munkatársa az emlékezésre összegyűlteket köszöntve.
1944. szeptember 7. szomorú nap Gyergyószentmiklós város történelmében. Szeptember 7-én hajnalban a székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred 159, hazát védő katonája vesztette életét a Gac-oldalban egy szovjet előőrs betörése nyomán. A gyergyói, felszegi emberek a hősöket két tömegsírba temették, és mindig voltak bátor felszegi emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya legyen a hős katonák nyughelyén, és generációról generációra adták át egymásnak a hősök tiszteletét.
1990 után immár szabadon gyergyóiak és székesfehérváriak közösen emlékeznek meg a katonákról.
Az emlékezésen ünnepi beszédet mondott Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében Lukács Bencze Ákos konzul, Oláh László, a Honvédség és Társadalmi Baráti Kör székesfehérvári szervezetének vezetője. Mindannyian üzenetként fogalmazták meg a történtekből való tanulságot, és a két város testvéri kapcsolatának ünneplésére hívták fel a figyelmet. Korom Imre, a Munkás Szent József-templom plébánosa záró áldását a himnuszok eléneklése követte, közreműködött a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro2017. szeptember 9.
Kovácsok a főtéren
Kipp, mondja a kicsi kalapács, kopp, felesel a kétkezes nagyobbik szerszám, ismét kipp, újra kopp, míg izzó vasból langyos lesz. Mert nem csak átvitt értelmében igazságteljes a mondás, miszerint addig üsd a vasat, amíg meleg, hanem szó szerint is: a kovácsmesterek úgy mondják, addig formálható a vas, amíg színe meggypirosból búzasárgára vált.
Persze, nemcsak mondják, de mutatják is, hiszen ez a lényege a Sepsiszentgyörgy főterén egész hét végén zajló kovácstalálkozónak: lássa, ki még élőben nem látta, miként alakul át egy ipari vasidom használati tárggyá, mondjuk szeneslapáttá, amit épp a tegnap délután készítettek a szapora kezű kovácsok. És nézőjük akadt is bőven, köztük sokan kommentálták is a történéseket, elvégre semmi ördöngösség nincs abban, csak melegíteni kell a vasat, aztán ütni, aztán ismét melegíteni és így tovább. Aki bement a sátor alatti kiállítótérbe, azért már több elismeréssel viszonyult a szakma iránt – ott a mívesen kivitelezett ablakrácstól a már művészi alkotásnak számító ajtókilincsig mindenfélét bemutatnak a kovácstalálkozóra Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából érkezett mesterek. A szemgyönyörködtető munkáknál azért mégis vonzóbbak a bemutatók. Nagy érdeklődés övezi a kovácstalálkozót, kár volt hát a nagy főtér egy sarkába bezsúfolni a szabadtéri műhelyt. Bemutatók ma és holnap is lesznek, a mai különlegesség az olasz kovácsok különböző színesfémeket ötvöző technikájának, a holnapi Magyarország egyetlen női lópatkoló kovácsának, Kajas Viktóriának a bemutatója.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 9.
Tanévkezdés tankönyvek nélkül
Tegnap kapták meg a háromszéki iskolák az új tanterv szerint nyomtatott ötödikes tankönyvek egy részét, a hiányzók helyett egy minden tantárgyat tömörítő kézikönyvet adott ki az oktatási minisztérium. A román nyelven megjelent összefoglaló az éves tananyag negyedét tartalmazza, a szaktárca ígéri, két hónapon belül pótolják a hiányzó tankönyveket. A harmadikosok és a negyedikesek idén is tankönyv nélkül tanulnak, számukra remény sincs, hogy ebben a tanévben megkapják azokat. A magyar tagozat jelenleg jobban áll az ötödikes tankönyvek szempontjából, mert a magyar nyelv és irodalom, a kisebbségek számára írt speciális román nyelv és irodalom, valamint a katolikus vallás tankönyveknél nem fellebbezett egyetlen kiadó sem, így ezek időre elkészültek, és a diákok már a tanév első napján megkaphatják. Az összes többi tantárgyból késnek a könyvek, de még a román változata sem jelent meg a hiányzó kiadványoknak, ezért az oktatási minisztérium elkészített egy közel háromszáz oldalas, összefoglaló kompendiumot. Ebben a tucatnyi tantárgy mindenikének húsz-harminc oldal jut, nem tüntetnek fel szerzőt, csupán annyit lehet megtudni, a hivatalos közlöny kiadója adta ki a februárban elfogadott új tanterv alapján. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint diszkriminatív, hogy a szóban forgó kiadvány csak román nyelven jelent meg, az pedig elfogadhatatlan, hogy az ötödikesek, akik első osztálytól tankönyv nélkül tanultak, továbbra se kapjanak könyveket. A több tantárgyat tömörítő román nyelvű kiadványt az ötödik osztályban tanító tanárok még nem láthatták, hisz az iskolák csak pénteken kapták meg, használati útmutatót csak a jövő heti szakmai tanácskozáson kapnak. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium könyvtárában éppen érkezésünkkor rakták le a könyveket, így alkalmunk adódott, hogy a jelenlévők véleményét kikérjük a kiadványokról. Szép Helga román szakos pedagógus, az új ötödikes román tantervet készítő országos bizottság tagja azt mondta, a tankönyv valóban segíti a kommunikációs készségek fejlesztését, csupán azt kifogásolja, hogy a feladatok megoldását a diákok nem jelölhetik be a könyvbe, mert jövőben tovább kell adniuk, így a különböző rejtvények, táblázatok nem érvényesülnek. A mamut-tankönyv földrajz fejezetéről Makfalvi Zsuzsa földrajz szakos tanár úgy vélekedett, a kiadvány követi a régi tankönyv elején tárgyalt tartalmakat, ezért nem lesz túlságosan nehéz a tananyag leadása, de a sokéves tapasztalat lesz a legnagyobb segítsége és nem a kiadvány, amit románul írtak meg. Nem tervezi, hogy az egyes leckéket lefordítsa, kinyomtassa és sokszorosítsa a diákok számára, inkább jó jegyzeteket készít, és az órán képi anyaggal is kiegészíti az ismeretek átadását. Elképesztőnek tartja, hogy hétfőn úgy kell bemennie az osztályba, hogy nincs tankönyv a diákok padján, ő pedig nem tudja, miként és meddig kell saját találékonyságára alapoznia a tanórákon. A fura kiadványból – amelyből ígéretek szerint két hónapig, a tankönyvek kiadása jogi helyzetének tisztázásáig tanítják a román nyelv és irodalmat (a román tagozaton), három idegen nyelvet, matematikát, biológiát, földrajzot, történelmet, vallást, művészeti tárgyakat, informatikát, társadalomtudományi ismereteket – kétezerháromszáz érkezett Háromszékre, s bár az érintett pedagógusok csak hétfőn kapják kézhez, az iskolakönyvtárosok és a szétosztásban részt vevő pedagógusok véleménye szerint egy szükséges, de rossz megoldásról van szó, a kompendium nem helyettesíti a tankönyveket.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 10.
Szerződésbontást helyezett kilátásba az önkormányzattal az erdélyi katolikus egyház
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kilátásba helyezte, felbontja a marosvásárhelyi önkormányzattal kötött bérleti szerződést arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus gimnázium diákjainak és egy román állami iskolának ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római Katolikus Gimnázium.
Az alapítvány szombaton későn este adott ki közleményt, amely az első hivatalos egyházi állásfoglalás azóta, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség a megszüntetett katolikus iskola osztályait pénteken besorolta a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és az alapítvány elnöke, valamint Holló László, az alapítvány igazgatótanácsának elnöke által aláírt közlemény szerint az egyház azt nehezményezi, hogy az iskola osztályait nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, így a tanfelügyelőség lényegében megszüntette a katolikus iskolát.
Úgy vélik, az intézkedéssel a hatóság csak a törvényben is előírt kötelességét teljesítette: biztosították a diákok beiskolázását. Üdvözlik ugyan, hogy a fiataloknak lesz hol tanulniuk, de örömük nem felhőtlen, hiszen az iskola megszűnt, és ezáltal - mint írják - alapvetően sérültek a diákok jogai az egyházi és világi törvények szerint egyaránt. Felidézik, hogy a tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium kísérletet sem tett arra, hogy figyelembe vegye 114 szülő szándéknyilatkozatát, amelyben jelezték: a Római Katolikus Gimnáziumba akarják íratni gyermekeiket.
Az egyház arra kéri az illetékes román hatóságokat, ne tekintsék megoldottnak a helyzetet. Emlékeztettek: többször megfogalmazták már, hogy az iskolaépületben - amely a Státus Alapítványé - működnie kell katolikus iskolának is. "Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében" - írták a közleményben.
Leszögezték: nem mondanak le arról, hogy Marosvásárhelyen iskolája legyen az egyháznak. Úgy vélik, "az állami intézmények szakszerűségének hiánya és az emberi jogok semmibevétele miatt szenved jogfosztottságot az egyház, szenvednek a gyerekek, valamint a szüleik" - olvasható a közleményben.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonkezelője, a Státus Alapítvány 2014-ben kötötte meg a legutóbbi szerződést a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal. A megállapodás rögzíti, hogy az egyház tulajdonában levő iskolaépületen 2014 és 2019 között miként osztozik a helyi románok egyik elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti: "Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti".
Holló László korábban az MTI-nek elmondta: ha az egyház bejelentené, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a város nem tudná már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépület minden bizonnyal hónapokon belül áram és víz nélkül maradna. "Rendkívül kellemetlen, hogy egyáltalán ilyesmiről kell gondolkodnunk, de amennyiben az iskolánkat megszüntetik, a szerződés feltételeit nem tartották be" - fogalmazott szeptember elején Holló László. (MTI)2017. szeptember 10.
A megmaradás zálogát adták át Csehétfalván
Hagyományőrző központot adtak át vasárnap a Székelykeresztúrhoz közeli Csehétfalván. A létesítmény az alig százötven lelket számláló falu megmaradásának egyik záloga lehet. Az ünnepségen a helyiek aszfaltozott útra is ígéretet kaptak.
A csehétfalvi unitárius templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, majd a helyszínen ünnepi beszédekkel, néptáncelőadással és ebéddel folytatódott vasárnap a Hagyományos Székely Jövő Központ felavatása.
Közösségmegtartó, értékmegőrző, követendő példa
A központ létrehozásának célja a kihalófélben lévő falu megmentése, hagyományainak átörökítése, munkahelyek teremtése, szociális konyha működtetése, gyerekek táboroztatása, felnőttoktatás, helyi értékeket bemutató kiállítások szervezése, illetve faluturizmus fellendítése – sorolta az átadóünnepségen Lőrinczi Lajos unitárius esperes-lelkész. Ezen a nyáron már több mint ezerkétszáz külhoni, illetve környékbeli fiatal fordult meg a központban, ugyanakkor hétköznapokon közel hetven helyinek és környékbelinek főznek itt ebédet.
Mindenki számára követendő példának nevezte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a csehétfalviak megvalósítását, hiszen „ők nem fogadják el a pusztulást, hanem célt fogalmaznak meg, erre megoldást keresnek és találnak”.
Ez az épület is olyan, mint egy iskola vagy templom: önmagában nem ér semmit, meg kell tölteni. Ne csak a mának adjuk át, hanem a holnapnak, a jövőnek. Ez legyen a szíve nemcsak a falunak, hanem a környéknek is – tette hozzá.
Grezsa István kormánybiztos arról beszélt, hogy a hagyományőrzésre épülő létesítmény korántsem a múltról, hanem a jövőről szól, hiszen egy gondosan megrakott szénásszekér, az este hazaballagó gulya olyan értékeket hordoznak az erdélyi apró, pusztuló falvakban, amelyek a jövő felé mutatnak.
Azon kell dolgoznunk, hogy itt menjen jól sorunk, mert ez a föld csak akkor lesz és marad gyermekeinké, ha mindent megteszünk azért, hogy ne kívánkozzanak el innen – figyelmeztetett Pap Mária unitárius püspöki titkár. „Kis falvaink többségében a lelkészek próbálnak tenni azért, hogy a közösséget megtartsák” – jelentette ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök, aki ünnepi beszéde végén aszfaltozott utat ígért a csehétfalviaknak.
További tervek
Ötvenmillió forintot kapott 2015-ben a csehétfalvi unitárius egyház a paplak közelében lévő három lakatlan, pusztuló ház és a hozzájuk tartozó két csűr megvásárlására, valamint újjáépítésére. Tavaly májusban helyi és környékbeli mesteremberekkel kalákában kezdték felújítani az összeomlás szélén álló házakat, megőrizve azok eredeti jellegét. Egy évvel ezelőtt még javában tartott a főként konyhaként és ebédlőként szolgáló csűr újjáépítése, de a vendégházakban már magyarországi diákok voltak elszállásolva. „Az ebédlőben lejárt a reggeli, utána a munkások elkezdtek csiszolni, aztán vacsora előtt gyorsan kitakarítottunk, és lehetett ismét étkezni. Ez így ment napokig” – mesélte lapunknak Lőrinczi Tünde tiszteletes asszony, a központ megálmodója.
Négy alkalmazottal dolgozik, lelkész férje is besegít a napi teendőkbe. A három házban hatvan főt tudnak elszállásolni, a csűr korszerűen felszerelt konyhájában a táborozókén kívül a helyi és környékbeli időseknek, valamint az erre igényt tartóknak heti öt alkalommal jutányos áron kétfogásos ebédet készítenek.
A támogatás összege nem fedezte a másik csűr felújítását, azonban Lőrinczi Tünde bízik benne, hogy sikerül anyagi forrást találniuk erre: így az alsó szinten tánctermet alakíthatnának ki, a galériára pedig újabb hálószobák kerülnének.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro2017. szeptember 10.
Szobor is őrzi a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak emlékét
Milyen áldozatokat hoztak eleink a családért, a templomért és az iskoláért? Miként állnak azok az idők mérlegén? Nem menekülhetünk mi sem a kérdések elől: szükséges-e, és miért fontos a felekezeti oktatás? – kérdések és válaszok születtek vasárnap a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak szentelt ünnepségen.
Különböző nemzedékekhez tartozók, a történelmi egyházak helyi képviselői, a lelkészi közösség és világi elöljárók töltötték meg a belvárosi református templomot a református kollégium megemlékezésén és hálaadásán.
Alapítóiknak, az adományozó Gróf Bethlen Jánosnak, az iskola és templomépítő Backamadarasi Kis Gergelynek és a főépület létrehozójának, Gönczi Lajosnak állítottak szobrot.
Család, templom, iskola
A felekezeti oktatás szükségességének kérdéseire a keresztyén ember adhat választ – hangsúlyozta igehirdetésében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
A Kárpát-medencében fel kell vállalnunk a reformáció újjászületését: megmaradásunkhoz a család, az iskola és a templom együtt szükségesek. Egyikünk sem lehet közömbös – offenzív stratégiát kell vállalnunk értük. Miként a gólyapár három hónap alatt átad minden tudást a fiaknak, hogy biztonságban repülhessenek, tanévkezdéskor ez a felhívás számunkra is: Isten előtti felelősséggel adjuk át gyermekeinknek a tudást és örökségünket. Fel kell ruháznunk őket, hogy tudjanak mindent erről a világról, hogy közösségünknek jó tagjai legyenek. Imádkoztak a nagy példaadókért, az építőkért, a fejlesztőkért. Kérve Istent, növelje felelősségérzetünket, hogy átörökíthessük azt, amit mi is átvettünk.
Köszöntések
Szakács Annamária vezényletével a kollégium kórusának műsora után Tőkés Zsolt igazgató nyomatékosította: a család, a társadalom és az egyház közös joga és kötelessége a nevelés. A keresztyén nevelés esély, tövisek között a rózsa. Építsünk újra az elődökre alapozott, jövőbe mutató szellemet! Kovács Irén Erzsébet, az oktatási minisztérium államtitkára a hittel, szakértelemmel felvértezett nevelésről, a vallásos oktatásról szólt. Őrizzék az iskola hírnevét, belső kohézióját, ami szellemi-erkölcsi megbecsüléshez vezet. Gálfi Árpád polgármester az idők próbáit kiálló templomot és iskolát lelki-szellemi központként látja.
Székelyudvarhely méltán büszke református iskolájára, tanáraira, diákjaira, eredményeikre. Olyan hely ez, ahol nemcsak könyvet és füzetet lát a diák, hanem megtanul gondolkodni is – fogalmazott. Borboly Csaba megyeitanács-elnök a rendezvény mottójára – Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik – alapozva kifejezte: bízzunk, hogy itthon is jobb lesz. Nyújtsunk bizalmat fiataljainknak, álljunk melléjük, biztassuk őket, hogy merjenek tervezni, itt szülessenek a gyermekeik. Hiszi: így lesz jövője Székelyföldnek. Bethlen Farkas a régi magyarok példájára a gyermekek talentumának fejlesztésében érzi a magyarság továbbvitelét.
A belvárosi református egyházközség lelkipásztora, Gede Ildikó azt kívánta, szolgáljon továbbra is olyan lelki otthonként a gyülekezetnek és a kollégistáknak a templom, ahogyan Baczkamadarasi Kis Gergely megálmodta: ahol megerősödhetnek hitben, reményben, szeretetben.
Az egykori és jelenlegi diákok hálaadó zsoltáréneklését követően Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az 500 éves reformáció és Baczkamadarasi Kis Gerely születésének 280. évfordulóján hangsúlyozta: a múltidézés nem nosztalgia. Azért fordulhatunk feléje, mert van. Amit a jelenben láthatunk, az a múlt, mint a csónakban evező: ami mögötte van, az az irány. A csónakban velünk szemben ül a názáreti Jézus. Ha ránézünk, látjuk a jövőt.
Úgy, mint az édesapa Bethlen János, aki halott gyermeke hozományát a jövőnek szánta; avagy az oktatás, kutatás nagyjai, akik elmentek külföldre tanulni, hazajöttek, és itt gazdagították népüket. Példáink a múltban vannak, onnan vesszük az erőt, a sok odaadott hitből, szeretetből.
Teret nyitni A kollégium teret nyitott. Újra teret kell nyernünk, amit csak akkor tudunk, ha teret engedünk a szabadító Istennek – mondta a miniszter. – Sok múlik a jogon, a pénzen, de minden az emberen múlik. A másokért való odaszánáson – ez és az összetartozás a közjó alapja. A közösségi szolgálat az egyént erősíti. A kicsiknél kell kezdeni – vallja.
Az óvodaprogram keretében hétszáz óvodát korszerűsít vagy épít Magyarország a Kárpát-medencében. A családoknak nyújtott támogatás tovább bővül jövőben. Magyarország a külföldi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra is kiterjeszti az anyasági támogatást, a babakötvényt, a gyarapodó és gyarapítható betétkönyvet. Megéri befektetni a közös jövőbe. Éljünk azzal a joggal, amit a szavazás jelent – buzdított. Az iskolaalapítók szobrai jelképek: lesz folytatás. Nézzünk fel rájuk, és bízzunk Annak kegyelmében, aki eddig is megtartott bennünket.
A szobrok leleplezése előtt Tőkés Zsolt igazgató Bethlen-oklevelet nyújtott át Balog Zoltán miniszternek – kifejezve az egyházkerület és a kollégium elismerését mindazért, amit az iskoláért és a magyar oktatásért tesz. Majd Popa János történelem szakos tanár beszélt Bethlen János, Baczkamadarasi Kis Gergely és Gönczi Lajos életútjáról. Utóbbi szobrát Sántha Csaba szovátai szobrászművész készítette 2012-ben. A két újat Gergely Zoltán, Kolozsváron élő művész és Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész öntötte bronzba.
Leleplezésük után Kató Béla püspök kért áldást a szoborállítókra, az iskolára és a résztvevőkre. Egyed Réka és Fábián Annamária népdalcsokra után az iskolazászló alatt átvonultak az ókollégium udvarára és megkoszorúzták az 1838-ban állított obeliszket.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro2017. szeptember 10.
Potápi Árpád János: a szórványmagyarság helytállása példa mindnyájunk számára
A Brassói Magyar Napok igazi üzenete, hogy van itt egy élő, működő magyar közösség, amely ragaszkodik identitásához, egyedi kulturális kincseihez – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a VII. Brassói Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján vasárnap este.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleménye szerint az államtitkár beszédében kiemelte: ahhoz, hogy továbbra is meg tudjuk tartani a magyar közösségeket, olyan bátor helytállásra van szükség, amelyet csak a szórványban élő magyarságtól tanulhatunk meg.
Hozzátette: a magyar kormány évek óta azon dolgozik, hogy a szórványhelyzetben élő magyarok megtapasztalják, az identitásért vívott mindennapi küzdelmükben számíthatnak az anyaország támogatására. Potápi Árpád János hangsúlyozta: Magyarország kormánya támogatja a szórványban működő magyar iskolák és kollégiumok fenntartását. Egy új programnak köszönhetően számos bölcsőde és óvoda épül fel és újul meg a szórványvidékeken is. Hozzáfűzte: támogatják mindazokat a magyar szervezeteket és intézményeket, amelyek a Kárpát-medence magyar szigetein élőket összefogják, mindazokat a programokat – köztük a Brassói Magyar Napokat is –, amelyek által a közösség tagjai megélhetik egymáshoz való tartozásukat.
Köszöntője végén az államtitkár arra biztatta a rendezvény résztvevőit: őrizzék meg azt a hozzáállást, amely évszázadokon keresztül megtartotta a brassói magyarságot, és vegyenek részt a nemzet sorsának alakításában a jövő évi országgyűlési választáson is.
MTI; Székelyhon.ro2017. szeptember 11.
Kövér László: mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte
Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte, ha mindenki megteszi, ami tőle elvárható - jelentette ki Kövér László az erdélyi Nagybányán, a magyar tannyelvű Németh László Gimnázium új épületének hétfő délutáni avatóünnepségén.
A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített iskolaépületet - mely a város központjában áll - a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel. Az épületben - melyben egykor Németh László író apja is tanított - magyar óvodai csoportok és elemi iskolai alsó tagozat kezdheti el a működését.
Kövér László arra emlékeztetett, hogy az iskolaépületet a nagybányai magyarság közadakozásból kezdte építeni 1859-ben, amikor lezárult az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások korszaka. Az akkor tizenegyezer fős lakosságú Nagybánya lelkileg is felszabaduló hatezer fős magyarságának az első dolga az új iskola építése volt.
Kijelentette: az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül a mai magyarok nem nyithatnának tanévet az épületben. "A Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni, de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés végső soron még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen" - fogalmazott Kövér László.
"Ha gyermekeink, lányaink, fiaink hisznek a család erejében, és tesznek érte, ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, a gyermekeket, ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik, ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki értékeket nyújtanak a feléjük fordulóknak, ha politikusaink képviselni, érvényesíteni, védeni tudják a magyar érdekeket, ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői, ha olyan magyar állam van, amelyik szolgálja, nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében mindig lesz megújulás" - jelentette ki a parlament elnöke.
Kövér László az Országgyűlés elnöki csengőjének a másolatát adta ajándékul az iskolának.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntésében arra figyelmeztetett, hogy a romániai oktatás alulfinanszírozott, és amellett foglalt állást, hogy a GDP hat százalékát fordítsák oktatásra Romániában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórványban a minőségi oktatásra vágyó szülők román iskolába íratják a gyermekeiket, ha a magyar oktatás nem minőségi.
Az RMDSZ elnöke jónak tartotta, hogy a tanévkezdés napján a nagybányaihoz hasonló jó példák is vannak, de szót ejtett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról is. Kijelentette: a marosvásárhelyi magyar iskola megszüntetését sem a szülők, sem az RMDSZ nem fogadja el. Jogos elvárásnak tekintette, hogy a kommunista hatalom által államosított iskolaépület visszakerüljön a tulajdonosához, és hogy az épületben önálló intézményként működjön az a római katolikus gimnázium, amelyet 1949-ben bezárt a kommunista diktatúra.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a város szülötte nevét viselő Németh László Gimnázium 1998-ben alakult három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával. Az iskola vonzerejét csökkentette, hogy a város ipari övezetében, a magyarok által lakott városrészektől távol működött. A külvárosi iskolában ezentúl csak a Németh László Gimnázium felső tagozata működik. Gazda Árpád / MTI2017. szeptember 11.
Fontos nyelvi jogi per nyert a Magyar Polgári Egyesület Nagyváradon
Újabb pert nyert az EMNP, illetve a támogatói háttere nyelvhasználati ügyben. Mint Menyhárt Gabriella ügyvédnő elmondta, a legfelső fokon megnyerték azt a próbapert, amit amiatt indítottak, hogy Váradon az önkormányzat honlapján nem szerepelnek magyarul is az infók, közlemények, formanyomtatványok.
Az eljárást még 2013-ban kezdték, miután a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultak, az meg is állapította a diszkriminációt, ám a váradi önkormányzat ezt nem fogadta el. Molnár Csongor, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének akkor elnöke nevében indították meg a bírósági eljárást, azért, hogy a testület mondja ki: helytálló a hátrányos megkülönböztetés megállapítása, és a Diszkriminációellenes Tanács ajánlása szerint ezt a helyzetet meg kell oldani. Minden szinten nyertek, az önkormányzat végig fellebbezett, de a Legfelső Bíróság is Molnáréknak adott igazat, azt is jelezve, hogy kártérítés is jár a közösségnek.
Vagy legyen minden magyarul is, vagy fizessenek
Csomortányi István, az EMNP megyei vezetője elmondta: most, az ítélet birtokában újabb tárgyalásokat kezdenek a város vezetőivel a helyzet megoldása céljából. Hogy pontosan mikor, azt még nem hozzák nyilvánosságra. Ha ez sem segít, akkor ismét bírósághoz fordulnak, immár azt igényelve, hogy akkor a kártérítést hajtsák be. Az a helyzet ugyanis, hogy akkor kamatostól kellene fizetnie az önkormányzatnak, mégpedig – az ügyvéd elképzelése szerint – úgy, hogy a diszkriminált közösség összes tagjának létszámával szoroznák a kártérítés összegét, és a diszkrimináció fennállása során eltelő összes nappal is, azaz így jönnének össze a kamatok is. itthon.ma/erdelyorszag