udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 5341-5370 | 5371-5400 | 5401-5430 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. szeptember 15.
MEGHALT MIRCEA IONESCU QUINTUS
Meghalt Mircea Ionescu Quintus – nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek politikai források. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) tiszteletbeli elnökét 100 éves korában érte a halál.
Mircea Ionescu-Quintus 1917. március 18-án született. Ploieşti-en járt líceumba, majd a bukaresti jogi egyetemen diplomázott. Harcolt a második világháborúban, a kommunizmus idején politikai fogoly volt. Mircea Ionescu Quintus 1993. február 26-ától 2001. február 17-éig töltötte be a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségét.
1991. október 16-ától 1992. november 19-éig a Stolojan-kormány igazságügyi minisztere volt. Az 1996-os parlamenti választáson szenátori mandátumot szerzett, 2000 februárjában kinevezték a szenátus elnökévé. 2000-ben ismét szenátorrá választották. 2002. október 19-e óta töltötte be a PNL tiszteletbeli elnöki tisztségét.
Közben íróként is ismertté vált, tagja volt a Romániai Írószövetségnek, illetve számtalan kulturális szervezetnek és társaságnak. Több díj és kitüntetés birtokosa volt, 2017 márciusában, 100. születésnapja alkalmából a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő.
Mircea Ionescu Quintus nős volt, egy gyermek édesapja.
Agerpres; Erdély.ma2017. szeptember 15.
A székelyföldi románok fóruma azt kéri a parlamenttől, hogy ne hagyják jóvá az RMDSZ közigazgatást módosító javaslatát
Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében 20 százalékról 10 százalékra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb.
A parlament mellett az Államelnöki Hivatalhoz, a kormányhoz és az alkotmánybírósághoz is eljuttatott levél szerint az RMDSZ módosító indítványa „példa nélküli merénylet az egységes és szuverén román nemzetállam ellen” – idézi a dokumentumot az Agerpres. A nyílt levél aláírói úgy vélik, a törvénytervezet gyakorlatilag megszünteti a román nyelv hivatalos államnyelv jellegét és a román adminisztrációt (...) magyar államadminisztrációra cseréli.
„Kovászna, Hargita és Maros megyében jelenleg is vannak olyan önkormányzatok, amelyekben felfüggesztették a román nyelv hivatalos jellegét, és a magyar nyelv vette át ezt a szerepet. A tervezet célja az erdélyi román közigazgatás leépítése, ahogyan az a bécsi döntés és a második világháborút követő szovjet adminisztráció idején történt, amikor 1944 novembere és 1945 márciusa között kiűzték a románokat a közigazgatásból, vagy a Magyar Autonóm Tartomány időszakában” – áll az idézett dokumentumban.
A nyílt levél aláírói szerint az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet nemcsak az Alkotmány és a román nyelv, hanem az ország román és magyar állampolgárai közötti békés együttélés elleni merényletnek is tekinthető, ezért arra kérik a parlamentet, utasítsa el e „nemzet- és Európa-ellenes törvénytervezetet”, a kormányt és az államfőt pedig felszólítják, hogy őrködjenek Románia Alkotmányának és államiságának tiszteletben tartása fölött. Székelyföld.ro2017. szeptember 15.
VÁLTOZTATNI CSAK AZ EGYETEMISTÁK TUDNÁNAK – GYŰLÖLETSZÍTÁS A HATALOMÉRT
Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar–román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.
– Tanár úr, mi a véleménye a Romániában dühöngő magyarellenes hisztériáról?
– Ha a kérdés március 15-nek a romániai magyarság hivatalos ünnepévé történő nyilvánításával kapcsolatos tárgyalások miatt kialakult helyzetre vonatkozik, akkor véleményem szerint ez a téma túl volt lihegve bizonyos román körök által.
– Kik tartoznak ezekhez a körökhöz?
– Amikor köröket említettem, nem szervezett csoportokra gondoltam, hanem az ország lakosságának különböző rétegekhez tartozó tagjaira, akik olvasmányaik vagy az iskolában hallottak hatására a magyar veszély hangoztatói lettek. Az emberek ugyanis a mindenkori társadalom termékei, úgy viselkednek, miképp alakították őket. Ha pedig különböző eszközökkel folyamatosan azt sulykolják beléjük, hogy a magyarok csúfot űznek a székelyföldi románokból, és el akarják szakítani Erdélyt, akkor előbb-utóbb magyargyűlölővé válnak. Nem az egyének hibásak tehát ezért, hanem az a rendszer, mely ilyenné tette őket.
– Meg vagyok győződve, hogy napjainkban a Securitate utódjai, vagyis a román titkosszolgálatok gerjesztik a gyűlöletet, az viszont számomra is talány, hogy ezt miért teszik, hiszen mindkét nemzetnek kára származik belőle. Ön erről miként vélekedik?
– Tudni kell, hogy Ceauşescu titkosrendőrsége az elveivel együtt beépült a jelenlegi román politikai elitbe, és meghatározza annak gondolkozásmódját. Számunkra azonban nem ők jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az általuk félrevezetett és állandó félelemben tartott polgárok. Vélt vagy valós vészhelyzetben ugyanis az emberek összezárnak a vezetőjük körül, és vakon végrehajtják annak utasításait. A hatalmat megszerezni és megtartani vágyó politikusok pedig teljes mértékben kihasználják ezt a nyájszellemet, nem gondolván arra, hogy a hazugság szörnyeket szül, melyek bármikor kiszabadulhatnak az ellenőrzés alól.
– Miben látja a legnagyobb bűnüket?
– Megakadályozzák a Romániában élő magyarság és ezen belül a székelység valós gondjainak még a felvetését is, holott egy demokratikus országban ennek jelzése és a parlamentben való megvitatása természetes kellene, hogy legyen. Ezzel szemben románellenesnek bélyegzik azt, aki szólni merészel a magyar közösség vélt vagy valós sérelmeiről. Ráadásul nem csak a párbeszédet utasítják el, hanem a magyar kultúra ápolását, a székely jelképek használatát és székely himnusz eléneklését is ellenséges gesztusként kezelik, annak ellenére, hogy ezek az ország kulturális kincsét gazdagítják. Amíg viszont ez történik, nem várhatjuk el, hogy Romániában a magyarok otthon érezzék magukat.
– Milyennek ítéli a magyar–román kapcsolatok jövőjét, beleértve az erdélyi magyarsághoz való viszonyulás alakulását is?
– Sajnos, ebben a tekintetben nagyon borúlátó vagyok, mert jó irányba mutató drámai fordulat szerintem a közeljövőben nem fog bekövetkezni.
– Borúlátását mi indokolja?
– A már említett okokból a mindenkori román elit átörökíti, szítja és élteti a magyarellenességet. Ennek érdekében pedig a hazugságoktól sem riadnak vissza. Így például letagadják még az Erdély Romániához történő csatolását kinyilvánító gyulafehérvári kiáltvány 3. pontját is, mely többek között kimondja az erdélyi magyarok teljes nemzeti szabadságát. Ugyanakkor titokban tartják a Románia által 1919-ben aláírt kisebbségi szerződést, melynek egyik cikkelye a szászok és székelyek autonómiájának a kötelező biztosításáról rendelkezik. Pedig erre azért volt szükség, hogy a nagyhatalmak jóváhagyják Erdély Romániához történő tartozását. Szomorú, sőt tragikus tények ezek, mert ameddig az iskolai programot hazugságok jegyében állítják össze, és a tankönyveket az uszítás szellemében szerkesztik, nincs esély a változásra. Ehhez ugyanis a történelmi ferdítések kiigazítása, az előítéletek megszüntetése, valamint őszinte párbeszéd szükségeltetik.
– Mi, magyarok mit tehetnénk annak érdekében, hogy megváltoztassuk ezt a helyzetet?
– A fiatalokra, konkrétan az egyetemistákra kell alapozni, mert őket még nem fertőzték meg olyan mértékben a hazugságok és az előítéletek, hogy ne tudnának ezeken felülkerekedni. Ezért rájuk kell bízni a párbeszédet, melyet azonban a magyar diákoknak kell kezdeményezniük, mert román társaik nem érzékelik az őket emésztő gondokat.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma2017. szeptember 15.
VISSZASZOLGÁLTATÁST VIZSGÁLTATNÁ FELÜL PASCAN – PISZKÁLJÁK A MAROSVÁSÁRHELYI ISKOLÁT
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa.
A parlamenti ellenzék soraiba tartozó képviselő csütörtöki sajtótájékoztatójáról az Agerpres hírügynökség számolt be.
Marius Pascan kijelentette: Lucian Goga prefektust és Dorin Florea polgármestert kérte a római katolikus egyház javára történt restitúció felülvizsgálati kérelmének benyújtására, ugyanis az általuk vezetett intézmények illetékesek fellépni az ügyben.
A képviselő a korrupcióellenes ügyészség (DNA) álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentés alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a DNA azt is hozzátette, hogy az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében ma a Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig a múlt héten megszüntetett, és a Bolyai Farkas Gimnázium jogi ernyője alá utalt Római Katolikus Gimnázium osztályai működnek. A Római Katolikus Státus Alapítvány – az épület gondnokságával megbízott egyházi alapítvány – múlt szombati közleményében arra emlékeztetett, hogy az iskolákat fenntartó marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal 2014-ben kötött bérleti szerződés kitér arra, hogy az épületegyüttesben katolikus iskolának is működnie kell. „Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében” – állt a közleményben.
Marius Pascan sajtótájékoztatóján arról igyekezett meggyőzni az újságírókat, hogy a Római Katolikus Státus Alapítvány tulajdonképpen állami vagyont kezel. Szerinte azért nem kellett volna visszaszolgáltatni az egyháznak az iskolaépületeket, mert az egyház soha nem volt tulajdonosa ezeknek. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek a visszaszolgáltatását a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal is megtámadta, de ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a legfelsőbb bíróság. Erdély.ma2017. szeptember 16.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői, olyanok voltak a határon túli magyarok
Hatásos-e a magyar nemzetpolitika, a szimbólumokon túl működik-e a gyakorlatban is a támogatási rendszer? Az ukrán oktatási törvény ügye és az egyre-másra Erdélyben is előforduló, a magyar nyelv használata és az alapvető jogok ellen irányuló fellépések azt mutatják, a valódi kisebbségvédelem terén egyes szomszédainktól Európa még túl messze van.
Soha annyi pénzt nem költött a magyar állam az anyaországon kívül élő nemzettársainkra, mint mostanában, és ez a tény szinte kötelezővé teszi, hogy a közelgő kampányban balliberális oldalról előjöjjön a már ismert „túlszerették a határon túliakat” érvelés, valamint a támogatás átszámolása lélegeztetőgépekre. Ha viszont egy másik szempontból vizsgáljuk a kérdést, a 18 000 milliárdos magyar költségvetésből a tavaly erre a célra elköltött 90-100 milliárd csak csepp a tengerben. Az éves magyar büdzsé alig több mint öt ezreléke, vagyis minden ezer befizetett adóforintból öt. Ettől viszont még jogos a kérdés: van-e nemzetstratégiánk?
Két fő forrásból csordogál (néha pedig valósággal ömlik, hiszen például tavaly decemberben két nap alatt 36,7 milliárd forintot osztottak szét, de erről később) a támogatás a határon túlra: a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzosztó szervezetén, a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül, újabban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium csatornáin is.
Rossz néven veszik
Kezdjük az utóbbival: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2015 decemberében jelentette be, hogy a kormány ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel harmincmilliárdos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program elsődleges célja, szólt az MTI-hír, hogy a világ legjobb termőföldjeit magáénak tudó Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék termékeik távoli piacokra való eljuttatásában. A programmal a turizmust is akarták támogatni, valamint a helyi kis- és középvállalkozásokat, utóbbiakat főként kedvezményes hitelekkel.
A jó hírek az Ukrajnában élő nemzettársainkat sem kerülték el: idén március tizenötödikén a beregszászi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Magyar Levente arról beszélt, hogy 2017 aranybetűkkel íródhat be a kárpátaljai magyarság történelmébe, ugyanis ebben az évben a magyar állam húszmilliárd forintos támogatást utal ki a megye gazdaságának felvirágoztatására (tavaly kétmilliárd jutott ugyanerre a célra). A borostyánkői mezőgazdászról és kultúrpolitikusról, Egán Edéről elnevezett gazdaságfejlesztési programban eddig főként egyéni gazdálkodók földprivatizációs költségeit fedezték, de ezentúl jut hitel vállalkozásfejlesztésre is.
Ám a külügyesek által vitt program nem mindenütt fáklyásmenet, és ezt jól jelzi a romániai példa. Idén májusban Marosvásárhelyen az államtitkár arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság számára is beindul a másik két régióban már működő támogatási rendszer, és ki is hirdette, hogy kezdésnek a Mezőség Maros megyei részén élő magyar gazdák pályázhatnak összesen egymilliárd forintra. Információink szerint a román kormány ráborította az asztalt a magyarra, és azt mondta: ha etnikai alapon osztanak pénz, ötvenszázalékos adót vetnek ki a támogatásokra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyan már százmilliárdos támogatást vizionált Erdélyben, mi biztos forrásból úgy tudjuk, a program teljesen leállt. Szlovákiában pedig információink szerint egyenesen Bugár Béla torpedózta meg a hasonló elképzelést – a vegyes pártjával kormányon lévő magyar politikus nincs jóban a Fidesszel, és nem vette jó néven, hogy kihagyták a buliból, ezért meggyőzte Fico kormányfőt, hogy Szlovákia ne engedélyezze a felvidéki magyarok efféle támogatását.
Egyházi intézmények
A határon túli oktatási, szociális és kulturális támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap költségvetési támogatása látványosan emelkedett a 2010-es választási győzelem óta. Egyik forrásunk úgy fogalmazott: sokáig erős határon túli politikusok mondták meg, mire mehet pénz (Erdély esetében a szocialista kormányok alatt Markó Béla akkori RMDSZ-elnök, a második Fidesz-kormányzás elején pedig főként Tőkés László), de ez most már nincs így. A százmillió forint fölötti támogatásokról Orbán Viktor miniszterelnök dönt, az annál kisebb összegeknél van esélye tulajdonképpen bárkinek, ha jó a pályázat, és az érintett személyre vagy szervezetre nem haragszanak a Fideszben. Információink szerint a magyar kormányfő két szempontot preferál: egyházi kezelésben lévő intézményt támogassanak, mert attól még az időnként ellenséges kormányok sem tudják elvenni a vagyont (így például határon túli iskolaépület felújítására csak akkor lehet sikerrel pályázni Budapesten, ha egyházi tulajdonban működik, akár állami intézményként is); a másik szempont pedig az, hogy fenntartható legyen, tehát húsz év múlva is működjön az intézmény, amely jelentősebb összeget kapott.
Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel – pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa István joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így – erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy összegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például 2 milliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el.
Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték – egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői
2010-ben a Fidesz úgy vette át a kormányrudat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni – és csak erre lehetett elkölteni – 9 milliárdot. Ez volt december 21-én, másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem 8 milliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is.
Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra.
A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség.
Sokan – az ellenzéken kívül még a Fideszből is – úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött – a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz.
Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” – ha lehet ezt annak nevezni – kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció.
Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe.
Hallgatólagos megállapodás
Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése.
Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg.
A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi Rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” – mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve.
– A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar–román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak – mondta forrásunk.
Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is: mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni.
– Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” – összegzett forrásunk.
A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait – vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” – a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják.
Elhalkult a bírálat
A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, mik a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Ficóval (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd–Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” – mondta a már idézett volt diplomata.
A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy – elsősorban az uniós integráció miatt – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”.
– Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott – bár a szegénység nagy volt – a 90-es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák – mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink.
KÓSA ANDRÁS, LUKÁCS CSABA / Magyar Nemzet2017. szeptember 16.
Vízaknai magyarok között
A zentai Bajusz Erika a romániai településen töltött kilenc hónapot a Petőfi Sándor Program keretében
A Kőrösi Csoma Sándor Programmal párhuzamosan a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indított a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán. A Petőfi Sándor Program az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.
A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, segítse a már meglévő kinti közösségeket. A zentai Bajusz Erika ennek a programnak a részeseként töltött tavaly szeptembertől kilenc hónap szolgálatot Vízaknán, Erdély legdélebbi részén, a Nagyszebenhez közeli kis településen.
Fogadószervezete a Református Egyház és az egyház keretében működő Árvácska Gyermekotthon volt. Bajusz Erika elmondása szerint nagyon hálás a sorsnak, amiért éppen oda küldték, hiszen egy olyan közösségbe került, mely nagyon gyorsan befogadta, megszerette, és ennek köszönhetően gyümölcsöző együttműködés alakult ki az ottani magyarok és közte:
– Picike közösségről van szó, háromezren laknak ott és ennek mindössze tíz százaléka magyar. Körülbelül 270 fő református és 30–40 személy katolikus. A vidék egyébként nagyon szép, Vízakna fürdőváros, mely gyógyító, sós tavairól ismert. Tényleg egy végtelenül kedves kis magyar közösségről beszélhetünk az esetükben, akik engem nagyon hamar el is fogadtak, persze ehhez megfelelő alázat és kellő nyitottság is kellett, de én csak jó dolgokat tapasztaltam közöttük. A befogadó szervezetem a Református Egyház volt, a mentorom pedig Csíki-Mákszem Lóránd helyi tiszteletes. A tiszteletes úrral már rögtön a legelején megegyeztünk abban, hogy korosztályokra bontva szervezünk programokat, tehát nemcsak a gyerekekkel foglalkozom, hanem az ifjúsággal és az idősekkel egyaránt. A gyermekekkel töltöttem a legtöbb időt, hétvégenként sokszor magyar népmesékkel foglalkoztunk, kézműveskedtünk, bővítettük magyar nyelvi ismeretüket. Mivel ott csak elsőtől negyedik osztályig tanulhatnak anyanyelvükön, érezhető, hogy nehezen megy nekik az írás, olvasás magyarul. Ötödiktől már mindent románul tanulnak, és ez sajnos nagyon hamar meglátszik a nyelvhasználatukon is, meg az írásukon, olvasásukon is. Ezt a hiányt igyekeztünk a hétvégi foglalkozásokon pótolni. Ezenkívül szezonális foglalkozásokat is kitaláltunk, volt pl. szüreti program, karácsonyi program, novembertől pedig általam elindult a városban a magyar néptáncoktatás gyerekeknek, és lett is négy állandó párunk. Az ifjúságnak játék- és kvízesteket tartottam, olyanokat, amelyek történelmünkhöz, kultúránkhoz kapcsolódtak, az időseknek pedig irodalmi délutánokat szerveztem. Nagyon szerettem volna a három generációt valahogy összekapcsolni, ezért egy olyan foglalkozást is bevezettünk, amelyen egy-egy helyi időstől tanultunk. Mindig valaki mást kértünk meg arra, hogy az általa ápolt hagyományt, vagy az általa művelt foglalkozást bemutassa, megtanítsa a fiatalabbakkal. Így volt hímzés, farsangi fánk, vagy ahogyan ők mondják, pánkókészítés. Olyanra is volt példa, hogy felelevenítettük azokat a hagyományokat, amelyekről kezdtek megfeledkezni, így volt pl. szemeskukorica-főzés. Tavaly ősszel a fiatalok egy csoportjával Brüsszelbe utaztunk Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő meghívására. Hat vízaknai fiatal utazhatott így el Brüsszelbe, és ott meglátogattuk a parlamentet, szétnéztünk a városban és a képviselő asszonnyal is találkoztunk, és vele az erdélyi kisebbség létéről beszélgettünk. Minden hónapban előadást tartottunk a gyermekekkel, ez kötődhetett nemzeti ünnephez, továbbá megünnepeltük a magyar kultúra napját, a karácsonyt, a húsvétot. Nagyon sok magyar népdalt és verset tanultunk, ezzel fejlesztve a szókincsüket – magyarázta a zentai ösztöndíjas.
Erika elmesélte, hogy a szolgálata hivatalosan májusig tartott, de ő még június közepén is Vízaknán volt és szervezkedett. A nyarat itthon töltötte, viszont szeptembertől ismét visszament az erdélyi közösségbe, hiszen ez a mentora és az ottani magyarok külön kérése volt. Erika tehát újabb kilenc hónapot tölt Vízaknán, és már most is azon fáradozik, hogy minél kiválóbbra sikerüljön az általa megálmodott 1. Vízaknai magyar nap, melynek megünneplését október 7-ére tűzték ki.
Kérdésemre elmondta, azok után, hogy Zentán olyan közegben nőtt fel, ahol a magyarság tömbben van, és szabadon gyakorolhatja anyanyelvét, nagyon érdekes volt belelátni egy olyan közösség életébe, mely nem tudja korlátlanul használni anyanyelvét a mindennapokban. Szerinte ezért van ott nagyon fontos szerepe az egyháznak, mert az egy olyan közösséget teremt, ahol még magyarul tudnak beszélni, tanulni. Akinek Vízaknán fontos a magyarsága, az ott élhet ezzel a lehetőséggel.
Erika egyébként Szegeden harmadéves orvostanhallgató, és a vízaknai szolgálat érdekében két évre felfüggesztette tanulmányait.
A program végeztével meg kellett fogalmaznia egy mondatot, hogy mit is kapott a 9 hónap alatt, milyen érzésekkel tért haza, az ő mottója így szólt: „Ahol egyetlen magyar szív is dobog, ott van feladatunk. Ez a feladat és szolgálat persze nem mindig könnyű, de hiszem azt, hogy szeretettel és áldással teli. Ilyen volt az én 9 hónapom is Vízaknán, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok a helyi közösségnek, a mentoromnak és a Jóistennek.”
Homolya Horváth Ágnes / magyarszo.rs/hu2017. szeptember 16.
SZILÁGYI PÉTER: A SZÓRVÁNYMENTÉS A NEMZETPOLITIKAI CÉLOK EGYIK LEGFONTOSABBIKA
A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a szórványmagyarság megtartását – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Vasárnapi Iskola Alapítvány Összetartás konferenciáján, Egerben. Míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány.
Szilágyi Péter előadásában hangsúlyozta: 2010 óta a nemzetpolitika a kormányzati munka önálló szakterületeként működik, a szórványmentés pedig a kabinet nemzetpolitikai céljainak egyik legfontosabbika.
„Le szeretnénk mosni mindazt a gyalázatot, mely ezt az időszakot megelőzte. Célunk újra élővé tenni a határon túli magyarlakta területeket” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: a célok megfogalmazása szintjén már a rendszerváltást követően, 1990-ben megindult a nemzetpolitika újjászervezése, ám ezt követően 2010-ig számottevő gyakorlati lépés nem történt.
A magyar kormány ekkortól teremtette meg a jelenleg zajló munka törvényi kereteit, élén az alaptörvénnyel, amely kimondja: hazánk nem csak felelősséget érez, de felelősséget is vállal a határon túli magyarságért – mutatott rá. Szilágyi Péter a nemzet egyesítését szolgáló fontos intézkedésként említette az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtését is.
A helyettes államtitkár szólt arról is: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány. Ez az összeg még mindig a GDP nem egészen 1 százaléka, miközben a magyarság harmada határainkon kívül él – jegyezte meg.
A források felhasználására kitérve jelezte: létrejött egy átfogó intézményrendszer, annak részeként működnek kutatóintézetek és kulturális térként központi szerepet tölt be a Magyarság Háza. Emellett rendszeressé tették a párbeszédet a határon túli magyarsággal, legmagasabb fóruma a Magyar Állandó Értekezlet, munkájában pedig a Magyar Diaszpóra Tanács is részt vesz.
A tematikusan támogatott területek közül kiemelkedő az oktatás és a gazdaság, továbbá a szórványkollégiumok és szórványközpontok életre hívása. Sikeres a Kőrösi, a Petőfi és a Rákóczi Szövetség által működtetett Kárpát-medencei diaszpóra program, azok célja a külhoni magyarság kötődésének és anyaországi kapcsolatainak erősítése – sorolta a helyettes államtitkár.
Szilágyi Péter kijelentette: talán a legnehezebb szórványmentő munkát a Vasárnapi Iskola Alapítvány végzi, tevékenységét a kabinet az idén 10 millió forinttal segíti, és a szervezet a következő években is számíthat a kormány támogatására.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere köszöntőjében a megyeszékhely fejlesztéséről, vonzerejéről beszélt a konferencia résztvevőinek. Kijelentette: a város büszke az értékeire, és azokat nem csupán őrizni, gondozni, de gyarapítani is igyekszik. Ennek jegyében a cél életteli, pezsgő, a fiatalok számára is vonzó környezet és hangulat kialakítása Egerben – fogalmazott.
MTI; hirstart.hu2017. szeptember 16.
Tizenöt U-s ultra ellen indul bűnvádi eljárás
Tizenöt személyt sikerült azonosítania a Kolozs megyei rendőrségnek a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül, akik ellen bűnvádi eljárást indítanak rendbontás és csendháborítás vádjával.
A rendőrségi közlemény szerint a 15 személy között kolozsvári, tordai és dési illetőségűek is vannak.
A Kolozs megyei rendőrség ugyanakkor köszönetet mondott a polgároknak, akik információkkal és felvételekkel segítették a nyomozást.
Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.
Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.
A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.
A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon.
A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro2017. szeptember 16.
Így magyarázzák az U-s ultrák a múlt szombati magyarellenes incidenst
„A legjobb védekezés a támadás”-elvet követő közleményt adott ki a Kolozsvári U labdarúgócsapat drukkereit tömörítő Peluza Șepcile Roșii szurkolói csoport, amely különleges olvasatot próbál adni az egy héttel ezelőtti magyarellenes incidensnek.
A Peluza Șepcile Roșii (Piros sapkások lelátója – szerk. megj) elsősorban azt fájlalja, hogy az eseményről részrehajlóan, a kontextusból kiemelten számolt be a sajtó. Az U-s ultrák szerint mesterségesen fújta fel a sajtó a CMC sporttelepen történteket, az ügy kezd átpolitizálódni, ezért kénytelenek hivatalos állásfoglalást kiadni.
Az U-s ultrák múltbeli „hőstetteinek” ismeretében az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen azon, ami t a következő bekezdésben írtak. „Fontos a közvélemény tudtára hozni, hogy a Peluzei Şepcile Roşii helyszínen jelen levő tagjai párbeszédet kezdeményeztek a KVSC által szervezett tornán részt vevő magyarországi szurkolói csoportokkal; nem állt szándékunkban erőszakhoz folyamodni. Sajnálatos módon ez mégis megtörtént, de ezt a szervezők robbantották ki, a a torna többi részvevőjének támogatásával” – írják a „pirossapkások”.
Fontosnak tartják megjegyezni, hogy a „párbeszédre” nem vittek magukkal tömegverekedéseknél használt fegyvereket (boxerek, láncok, csövek – szerk. megj.) Ezt az állításukat a közzétett videofelvételekből kimerevített képkockákkal próbálják igazolni, amelyeken a védekezésből ellentámadásba lendülő magyar szurkolók grillrácsokkal, padokról feltépett lécekkel és folyadékkal teli üvegekkel láthatók.
Az U-s ultrák arra panaszkodnak, hogy éppenséggel a Peluzei Şepcile Roşii tagjai szenvedtek súlyos sérüléseket a bestiális támadás következtében. Végezetül arra kérik a hatóságokat, hogy elemezzék ki és tisztázzák a helyzetet. „ A jelen társadalmi-politikai helyzetben fontos, hogy őrizkedjünk a közvélemény manipulálásától. Nyugodtságra, méltányosságra és pártatlanságra szólítunk fel mindenkit” – zárul a Peluza Șepcile Roșii közleménye.
Mi is történt valójában?
Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.
Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.
A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.
A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon.
A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro2017. szeptember 16.
Az U megbüntetését kéri a szurkolói futballhuliganizmus miatt a Mikó
Levélben fordult a Román Labdarúgó Szövetség elnökéhez, Răzvan Burelanuhoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja a kincses városban történt verekedés miatt.
Az ultrák, mint arról beszámoltunk, magyarellenes rigmusokat skandálva, békésen játszó hazai, magyarországi és szlovákiai labdarúgókra, valamint családjaikra támadtak Kolozsváron.
Már nem elszigetelt esetről van szó, a szurkolók magatartása visszaeső, és az előre elkészített transzparensekből látszik, hogy szándékos, hívta fel a figyelmet az RMDSZ hírlevele szerint a szolgálat.
Ez hangsúlyozza: nagyon fontos, hogy a Romániában élő magyar ajkú emberek félelem nélkül élhessenek mindazon, a hatályos törvények által biztosított lehetőségekkel és jogokkal, melyek a közösség tagjai számára adottak. Rámutatnak, ennek érdekében folyamatosan figyelik a romániai sporteseményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a szurkolói magatartás már több esetben aggodalomra adott okot.
Egy demokratikus jogállamban az ilyen események elfogadhatatlanok, hangsúlyozza a jogvédelmi szolgálat, mely szerint az ilyen és ehhez hasonló szurkolói magatartás visszaszorításában a Román Labdarúgó Szövetségnek is részt kell vállalnia.
Úgy vélik ugyanis, ez az a szerv, amely igazán képes fellépni az etnikumközi túlkapások kezelése érdekében. Levelünkben ezért azt kérik, hogy az U szurkolói bázisának csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja.
Benkő Erika képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a kolozsvári eset kapcsán kifektette: nagyon aggasztónak tartja a történteket, és bízik abban, hogy nem marad el a szankció. Csoma Botond képviselő, a szolgálat kolozsvári fiókjának vezetője elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A szolgálat levelét azzal zárja: hisz abban, hogy a szövetség mindent meg fog tenni a szurkolói magatartás normalizálása és a rasszizmus visszaszorítása érdekében. Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 16.
„Hátrafele halad” az oktatás, a hatóságokkal fenyegetőzik a tanügyminiszter
Nem elég, hogy nem állnak rendelkezésre tankönyvek, a pedagógusoknak segédanyagokat sem szabad használniuk, így gyakorlatilag zsebre dugott kézzel kell órára menniük. Az oktatókat kiborította a szakminiszternek a hatóságokkal való fenyegetőzése.
Elkeserítette és felháborította a pedagógusokat az oktatási miniszter eheti körlevele, amelyben emlékezteti őket, hogy nem használhatják a nem akkreditált segédanyagokat, sőt meg is fenyegeti őket, hogy ha mégis megteszik, „értesíti az állami hatóságokat”. A mindössze kétsoros körlevélben az áll, hogy amíg nem jelenik meg a segédanyagok akkreditálásra vonatkozó módszertana, addig ezek használata tilos.
Számos pedagógus a közösségi oldalon panaszkodott az ebből adódó abszurd helyzetre, hiszen nem elég, hogy nem használhatnak munkafüzeteket, még a tankönyvek nagy része sem érkezett meg.
„Ebben az országban nem előre haladunk, hanem hátrafelé, mint a rák” – fogalmazott egy oktató. Egy másik pedagógus rámutatott: tankönyv és segédanyag nélkül a tanár zsebre dugott kézzel érkezik meg az ötödik osztályosok órájára, lassan az sem biztos, hogy a krétát előveheti.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség írásban jelezte Liviu Pop oktatási miniszternek, hogy a helyzet tarthatatlan, és Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár segítségét kérték, hogy találjanak áthidaló megoldást, amíg a segédanyagokat akkreditálja a szaktárca.
Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónikának megerősítette: kénytelenek eleget tenni a minisztérium felszólításának, de jelezték a szaktárcának, hogy tankönyvek és munkafüzet nélkül egyszerűen nem lehet oktatni. Arra is rámutatott: a segédanyag kifejezés rendkívül tág fogalom, így a tanítók, tanárok nem is tudják pontosan, mit használhatnak, például a matematika példatárat bevihetik-e az osztályba.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 16.
Cáfolja a román hírszerzés, hogy vádiratokat állítana össze
A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) nem állt és nem áll módjában befolyásolni egy bűnvádi eljárás vagy büntetőper végkimenetelét – mutat rá a titkosszolgálat a honlapján pénteken közzétett közleményében.
A hírszerző szolgálat hangsúlyozza, a SRI-nek a bűnügyi eljárások kezdeti szakaszában kötelessége, hogy a nyomozó hatóságok igénylésére ezek rendelkezésére bocsássa az általa birtokolt adatokat és információkat, a bűnvádi eljárás vagy büntetőper végkimenetelét azonban nem tudja befolyásolni.
„Biztosítunk mindenkit afelől, hogy nem létezik egyetlen olyan vádirat sem, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat állított volna össze" – mutat rá az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény, amely ugyanakkor felkéri mindazokat, akiknek bizonyítékaik vannak büntetőeljárásokkal kapcsolatos bármiféle visszaélésről, jelentkezzenek ezekkel az illetékes hatóságoknál.
A SRI és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közötti együttműködéssel kapcsolatban a közlemény megjegyzi, a bűnügyi dossziék monitorozása nem tartozik a hírszerzés hatáskörébe, azonban törvényes kötelessége jelenteni a nyomozó hatóságoknak az észlelt bűncselekményeket.
A titkosszolgálat rámutat: SRI-tisztek kizárólag a törvény által konkrétan megjelölt esetekben – azaz terrorista vagy a nemzetbiztonságot érintő bűncselekmények kapcsán – folytathatnak bűnügyi eljárást, és csak ügyész felügyelete alatt. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy egy külön erre a célra létrehozott parlamenti bizottság ellenőrzi a SRI tevékenységét, a hírszerzés pedig mindig készségesen válaszolt a testület igényléseire.
„A belső, illetve a parlamenti ellenőrzésen kívül a SRI jelenlegi vezetősége kidolgozott és jóváhagyott egy etikai kódexet, amely pontos előírásokat tartalmaz a hírszerző tiszti deontológia tekintetében, és amelyet a hírszerzés minden szintjén felvállaltak és betartanak" – áll még a közleményben.
Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész szerdán felkérte az igazságszolgáltatási felügyeletet, indítson vizsgálatot azon állításokkal kapcsolatban, amelyeket a SRI egykori tisztje, Daniel Dragomir tett egy televíziós műsorban. A DNA szerdai közleménye értelmében Daniel Dragomir nyilatkozatában azt állította, hogy a vádhatóság nem az ügyészek által gyűjtött bizonyítékok alapján állítja össze vádiratait, hanem a SRI alkalmazottai készítik elő azokat, a DNA ügyészei pedig csak aláírják és elküldik a vádiratokat a bírósághoz. Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 16.
dráMa – kortárs színházi találkozó Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely, 2017. szeptember 17-23.
Magyar, román és francia darabokat mutatnak be a kilencedik alkalommal megszervezett székelyudvarhelyi dráMa kortárs színházi találkozón. A Tomcsa Sándor Színház 2008-ban, a teátrum tizedik évfordulóján indította útjára ezt a kezdeményezést, amelynek lényege a kortárs magyar és román drámák találkoztatása, valamint a kortárs színházi nyelvnek a nagyközönség körében való népszerűsítése, olvasható a színház honlapján.
A szeptember 17. és 23. között zajló idei seregszemlén a kortárs magyar és román darabok mellett egy francia szerző, Joël Pommerat Az én kis hűtőkamrám című műve is látható vasárnap, a fesztivál nulladik napján a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátékaként, az előadás rendezője: Theodor Cristian Popescu. Ugyanez a társulat adja elő a Kapufa és öngól című darabot, amellyel Körmöczi-Kriván Péter szerző első helyezést nyert el a tavalyi dráMÁzat pályázaton.
A fesztiválra meghívást kapott még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata, amely Székely Csaba Négy politikai gyerekdarab című művét mutatja be.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Rajtammaradt télikabát című produkciót viszi a találkozóra, amelyben Cseh Tamás dalait értelmezi újra a társulat színművésze, Gajzágó Zsuzsa.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház a Marius Popa zeneszerző és Cezar Ghioca rendező-dramaturg közös munkájaként létrejött produkciót, a Tomcsa Sándor Síznház pedig Gianina Cărbunariu román drámaíró Stop the tempo! című darabját mutatja be Tóth Árpád rendezésében.
A seregszemle történetében először lép fel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, amely Visky András Pornó című drámájával vendégszerepel. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Biró Réka és Deák Katalin által írt Homemade-el lesz jelen, a Csíki Játékszín pedig Victor Ioan Frunză által színpadra állított Portugált mutatja be.
A fesztiválon bábelőadások is lesznek. A seregszemle első napján kerekasztal-beszélgetést tartanak a Franciaországban élő Matei Vişniec, az egyik legjelentősebb és legtermékenyebb kortárs román drámaíró részvételével. A közönség megtekintheti az ő darabja alapján készült Migránsoook című produkciót a Tomcsa Sándor Színház előadásában, rendező: Zakariás Zalán.
Szabadság (Kolozsvár)2017. szeptember 16.
Második népzenetáborát szervezte a Téka Alapítvány
A szamosújvári Téka Alapítvány legújabb kezdeményezése az idén másodszor megszervezett népzenetábor. A feketelaki táborközpontban szeptember 5-9 között zajlott tábort azoknak a gyerekeknek és fiataloknak szervezték, akik tanév közben a Téka Alapítvány által szervezett népzeneoktatási programban vettek részt.
Az oktatók a Harmadik zenekar tagjai voltak, illetve a legkisebbek oktatásában az Ördöngös zenekar prímásai is részt vállaltak. Hegedűn 20 gyerek, brácsán 3 és 3pedig bőgőn játszott. A népdalokat Fodor Ágnes tanította, Fodor Róbert a hegedű, Kisfaludi Attila a brácsa megszólaltatásának titkait oktatta. Ficzus László meghívott oktatóként erősítette a csapatot.
Nagyrészt mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti népzenét tanultak illetve ismételtek a zenészpalánták napi kétszer négy órában.
A próbákat adatközlőkkel való együttzenéléssel, Maneszes Marci bácsi életéről szóló Rabja vagyok az életnek című portréfilm vetítésével, Fodor Neti Sanyi híres kalotaszegi prímásról szóló portréfilm megtekintésével, illetve tábortűzzel, szalonnasütéssel színesítették. Meghívott adatközlők Codoba Martin „Florin”, Varga István „Kis Csipás”, Toni Rudolf, Radac Mihai “Remus” voltak. A szervezési feladatokban és főleg a kisebb gyerekek irányítgatásában Topai Kinga és Enyedi Réka régi bentlakóink, táncosok, jövőbeli tanító kollegák segítettek.
A különböző vonókezelési gyakorlatok mellett, mindhárom tájegység esetében az adott banda jellegzetes hangzásvilágának a megismertetése is cél volt. A mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti tánczene kíséretmódjának megfigyelése, gyakorlása a nagyobbak feladata, az A- moll, dunántúli dallamok tanulása a kisebbeké volt. A tájegységek zenéjét más-más napokon tanulták, hangszeres és énekelt változatát egyaránt.
Minden résztvevőnek kellemes emlék maradt e néhány őszeleji zenés nap, amelyet jövőre is megismételnek.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)2017. szeptember 16.
Migránsok Déván
Tizenöt migránst szállított le a rendőrség a vonatról csütörtök délután a dévai vasútállomáson. A 15 iraki és iráni állampolgárságú személy a Konstanca–Arad vonaton utaztak, s minden valószínűség szerint Aradról illegálisan Magyarország felé folytatták volna útjukat, a zöldhatár átkelésével.
A migránsokra a vonatkalauz figyelt fel Piskin, és értesítette a rendőrséget, akik 10 kilométerrel arrébb, a dévai állomáson szállították le őket a vonatról. Az iratok átvizsgálása nyomán kiderült, hogy 6-an közülük Romániában adták be menedékkérelmüket és a galaci menekültszállásról indultak el, 9-en pedig ideiglenes iratokkal rendelkeztek és a konstancai menekültszállásról indultak útnak. A rendőrség és a határőrség visszaszállította a 15 migránst a galaci, illetve konstancai menekültszállásokra.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)2017. szeptember 16.
Útmutató kézikönyv a magyar és román nyelvű tankönyvekhez
Kezd már abszurddá válni a minden tanévkezdés előtti tankönyvek körüli hercehurca, káosz. Az még mindig rejtély a laikus számára, hogy miért éri váratlanul minden évben az új tanév az oktatási minisztériumot, a tankönyvkiadókat stb., hogy mindig ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeni.
Egy hete hivatalosan is elkezdődött a 2017–2018-as tanév, tankönyvek azonban nincsenek minden tantárgyból, van viszont az ötödikesek hiányzó tankönyveit helyettesítő kézikönyv, amely azokat a tantárgyakat sűríti egybe, amelyekhez még nem készültek el a tankönyvek.
„Kaptunk mi is ebből a kompendiumból, de egyelőre nem tudjuk használni, hiszen minden románul van benne. Most azt hallottuk, hogy talán le fogják fordítani magyarra, de az mikorra készül el? Miből tanítanak addig?” – kérdi Nyári Melinda, a Csiky Gergely Főgimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, módszertani felelős, akit a magyar tankönyv mellé kapott segédanyagról kérdeztünk, érintve az általános tankönyvhiányt.
A mostani ötödik osztályosok az első előkészítős generáció, akik egy teljesen új módszerrel kezdték az V. osztályt, hogy ne szakadjon meg az előkészítőben elkezdett interdiszciplinaritás.
„Az új tantervhez kétféle tankönyvet készítettek magyar nyelv és irodalomból. Ez a segédlet, amit a kezemben tartok, és ami eddig nem volt, csak az egyikkel használható. Az egyik tankönyv a Corvin Kiadóé, a másik a Kreatívé, mindkettő nagyon jó, összeszedett, ez az útmutató viszont csak az utóbbihoz szükséges.
Nem egy munkafüzet, inkább tanári kalauz, amit nem szabad a diák kezébe adni. Egyébként nagyon megfelelő, van hozzá hanganyag is, ahhoz képest, hogy eddig milyen tankönyvekből tanítottunk, ez nagyon jó” – mondta Nyári Melinda.
A magyar oktatásban román nyelvet tanító tanárok is kézbe kapták a speciális tankönyv mellé szánt „tanítási kalauzt”, erről a Csiky Gergely Főgimnázium két romántanára is egyöntetűen pozitív véleménnyel vall.
„Egyértelműen nagyon hasznos számunkra ez a kiadvány, sokkal jobban és könnyebben tudunk majd boldogulni a tananyag leadásával. Célszerű, praktikus tartalma nagy segítség tanárnak és diáknak egyaránt. Az első része az elméleti, második része a gyakorlati oktatásban van nagy hasznunkra” – mondja Grada Gina Flavia román nyelv és irodalom szakos tanárnő.
„Sajátos módszertana van, sokat segít, hogy boldoguljunk egy magyar anyanyelvű gyerekkel, miközben a román nyelvet idegen nyelvként igyekszünk tanítani nekik” – teszi hozzá Rus Cristiana Maria, szintén román szakos tanárnő.
Ami a hiányzó tankönyveket pótló kézikönyvet illeti, a tanévkezdés után Marius Nistor, a Spiru Haret tanügyi szakszervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs, a minisztérium milyen szakértőkkel konzultált a kiadvány összeállításában, és hogy egyáltalán belegondoltak-e abba, milyen nehéz dolguk lesz a pedagógusoknak, akiknek ebből kell tanítaniuk. Hozzátette: az útmutató távolról sem diákbarát.
Amint arra egyébként a román sajtó rámutatott: az útmutató hemzseg a szerkesztési és a helyesírási hibáktól, illetve olyan szakkifejezéseket is tartalmaz, amelyeket az ötödikesek egyszerűen nem érthetnek.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)2017. szeptember 16.
Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 16.
Emlékkönyv a 60 éve alakult gyermekegyüttesről
Gyöngyvirágtól lombhullásig
Hatvan év emlékeit lapozza, aki kézbe veszi ezt az emlékkönyvet. Pontosabban a 60 éve alakult marosvásárhelyi gyermekegyüttes életét, dicsőségét meg elmúlását, mert nem mondhatom, hogy hanyatlását, hiszen erről szó nem volt, pontosan az derül ki az írásokból, hajdani kritikákból, hogy első pillanattól kezdve magas művészi színvonalú produkciókkal jelentkezett, és azt mindvégig meg is őrizte az együttes, kitűnő szakmai vezetői, Birtalan József és Székely Dénes meg a többiek hozzáértése, igényessége révén. A bürokrácia és a politika volt az, ami a lombhulláshoz vezetett. Ha figyelmesen végigolvassák a könyvben lévő elemző kritikákat – a korszak legjelesebb írói, zeneszerzői, esztétái írtak az együttesről –, kiderül, hogy mennyire fontos pillanata volt a kornak, az erdélyi magyarságnak az együttes léte, működése. A tagoknak pedig olyan közösségi élményt nyújtott, ami egész életükre meghatározó lelki élmény volt, bevallottan vagy nem bevallottan.
Honnan tudom én ezt, aki nem is voltam a boldog 700 gyerek között, mert már túl koros voltam hozzá akkor is? Onnan, hogy szerkesztés közben egyértelműen kiderült számomra az írásokból. És az a jó, hogy bárki kívülálló kézbe veszi a könyvet, megérzi annak a közösségnek a fantasztikus erejét, amely így, 60 év után is irigylésre méltó kohéziót hordozott.
A könyv összeállításánál, mint a szabó, hozott anyagból dolgoztam. Birtalan József magánalbuma jelentette a fő forrásanyagot, hiszen annyi éven át szorgalmasan gyűjtötte az újságkivágásokat, fotókat, és a cím is az ő írásából származik, bár eredetileg Homoki Nagy István egyik természetfilmjének a címe, de úgy éreztem, kölcsönvehetem, mert ez az együttes is olyan volt, mint a természet csodái.
A kritikákat úgy rendeztem sorba, hogy megjelenésük helye és ideje feltüntetésével kronológiát is kapjon az olvasó. Oláh Tibor, Szépréti Lilla, Zoltán Aladár, Hubesz Valter, Deák Tamás, Szegő Júlia és mások neve fémjelzi ezeket az írásokat. Ők, mint említettem, a kor jeles személyiségei, írói, kritikusai, zenészei voltak, és véleményük akkor is, most is sokat nyomott a latban. Szinte hihetetlen, hogy nincs közöttük elmarasztaló írás, mindig az elragadtatás és dicséret hangján szólnak, olykor apróbb, kiküszöbölhető hibákat észrevételezve. Hát ilyen tökéletes volt az együttes? A tagok emlékezéseit olvasva vagy a képeket nézegetve, úgy tűnik, igen. Az emlékkönyv tehát a hajdani gyermekegyüttes tagjairól szól. Keresheti benne mindenki saját magát, de keresheti hajdanvolt gyermekkorát, ami kivételes volt, mert a közösség és a művészet vette körül, egy zordon korszakban felhőtlenül és tartalmasan.
Kuti Márta / Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 16.
Egy különleges kiállítás
„Nem tudok megállni/ mennem kell a sírig/, s no már még tovább is/ kikben lelkem ízzik…” – írta néhai Nagy Ferenc unitárius lelkész, aki 95 évesen is szolgálta egyházát, amikor 2012-ben a küküllősárdi gyülekezetben tartott istentiszteletre elkísértem.
75 éves lelkészi pályáját nyugdíjasként sem tudta abbahagyni, ahogy az idézett verssorokban is megfogalmazta. A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében a rendkívül sokoldalú, verset író, zenét szerző néhai lelkész festményeiből nyílt kiállítás. A nagybányai festőiskola alkotásait idéző képek azt bizonyítják, hogy a „még tovább is” sikerült neki, és utódainak a festmények nyelvén üzen.
Üzen életének színhelyéről, Segesvárról, amelynek büszke szász lakóit hosszú élete során még jól ismerte, a Kis-Küküllő menti város környékének hangulatos tájairól, öreg tölgyekről, sudár nyírfákról, a folyócskáról, amikor békésen megfér medrében és amikor árvíz verte kerteket hagy maga után. Szívesen festette az impozáns középkori várat, a híres óratornyot, a várban levő város hangulatos tereit, házait, amelyek a jellegzetes szász építészet jegyeivel üzennek a múltból. Képzeletét a fehéregyházi sík is megragadta, és az impresszionista festőkre emlékeztető képekben örökítette meg a tengert, festett csendéletet, és a modern vonalakkal is megpróbálkozott. Képeinek kicsit visszafogott, tompa színeiben élményei, benyomásai köszönnek vissza, és hallani lehet a színek zenéjét, érezni az élet szépségeire való derűs rácsodálkozást.
Nagy Ferenc, aki édesapját, Nagy Béla unitárius lelkészt követte a segesvári szószéken, megörökítette Kolozsvár látképét is (sajnos a festmény csak fényképen látható), hiszen pályáját rendkívül nehéz anyagi körülmények között az írisz-telepi missziós szolgálattal kezdte. Ahogy beszélgetésünk alkalmával visszaemlékezett, „a proletárok papjaként”, az 1930-as évek végén gyülekezetet szervezett, és „fagyban, sötétben és sárban a mosolyról prédikált”. A családi élet minden eseményét versben örökítette meg, zenekonzervatóriumot végzett felesége mellett gyermekdalok szövegét írta, zenéjét szerezte. Segesvárról szóló verseit románul és németül is megfogalmazta, sírversei a Székelyföld több településének a temetőjében olvashatók. A festészet iránti érdeklődését a nyaranta vendégül látott képzőművészek példája serkentette, paptársaival megfestették a küküllősárdi templom kazettás mennyezetét. Képeit látva kicsit sajnálhatjuk, hogy élethivatásul nem a képzőművészetet választotta.
„A művészet kinek szerelem, kinek pénz, nekem szerelem” – értett egyet Kedei Zoltán képzőművész szavaival. Festményt soha nem adott el, és rendkívül sokoldalú tehetségét csak a hivatástudat, a kicsi sárdi gyülekezethez való hűség szárnyalta túl, ahol gondoskodott, hogy a padokon mindig ott legyen a Szeretet himnusza.
Feleségével négy gyermeket neveltek fel, és hét unokája mellett a több mint tíz dédunoka fejlődését, növekedését követhették. A kiállítást megelőző istentiszteleten unokája, Jakabházi Béla Botond nyárádgálfalvi lelkész hirdette a Bolyai téri unitárius templomban az igét, a tárlatot veje, Jakabházi Béla segesvári tanár nyitotta meg. Nagy Ferenc festményeit így együtt egy teremben élmény végignézni, a képek alatti verseket újraolvasni.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 16.
Ferenczes István: Ábel negyedik könyve, avagy: Ábel hazatér
Abban a gyalázatos esztendőben születtem, amikor másodszor is bejöttek a románok. Az oroszokkal együtt érkeztek. Sztálinnal s a kommunizmussal...
Valahogy így kezdődhetne negyven évvel szülőatyja halála után egy mostani Ábel története, de hogy miként folytatódna, arról sejtelmeinkben ezerféle változat lehetséges. Megtörténhetett volna az is, hogy a második világháború végén született Ábelt a világ egyhatodát birtokba vevő, testvériséget, egyenlőséget és szabadságot hirdető osztályharcos világ felküldte volna a Hargitára monyatornak vagy a csicsói kollektív gazdaság tehénpásztorának. De az is elképzelhető, hogy annyira felcseperedvén elindul a vasút felé... Talán a kolhoztól menekülőben beáll váltókezelőnek, sorompóbakternek, jobb esetben még tehervonat-fékező is válhatott volna belőle. Másként nem tudom, hogy a hargitai rengeteg után miként nézhetett volna körül az országban. Hogy Amerikába eljutott volna-é? Talán igen, talán nem. De szinte bizonyos, hogy a kicsi Magyarországig már csak kíváncsiságból is elvergődött volna valahogy. Talán átszökött volna a zöldhatáron, vagy kivárta volna a székelyek számára oly kedves felszabadulást: a Moszkva téri nagy rabszolgapiac megnyitását. Hordta volna a maltert, a sódert budai luxusvillák, bankpaloták állványaira, trógerolt volna sok kicsi forintért, amikből itthon gyorsan milliomossá lett az embernek fia, kubikolt volna a vidéki anyaországban, szüretelt volna, juhokat őrzött volna a Hortobágyon, talán még Vecsésre, abba a másik nagy káposztatermelő faluba is eljut, ahol rácsodálkoztak volna a népek: „Jaj, hogy ez az ember román létére milyen szépen beszél magyarul...” Gyötörte volna honvágy, lelkiismeretfurdalás, amiért otthagyta az árvaságban szüleit, testvéreit, rokonait, társait, a szívszaggató kék eget, a tüdőtágító éles levegőt, a borvizeket, a bölcső dalát és a temetők siratóit, a Duna partig hallatszó csíkszentmiklósi templom harangszavát és még sok talminak mondott, felületesnek tűnő semmiséget, melyek, ha máskor nem, hát álmában csak meggyötrik a maga fajta székelyt. Időnként borba fojtott volna bűnt és bánatot, felsóhajtozván: Hol vagytok székelyek? Még a kettős állampolgárság megszerzése is beleférhetne a képbe. A szülőatya Áronka, akit szintén a kényszer vitt Budapestre, bizonyára nem orrolt volna rá ezért, mi több, talán még jobban siratta s kacagtatta volna, mint Kolozsváron született őselődjét. Igen, misét érnének egy mostani Ábelnek a kilencven utáni „felszabadult világban” (nevezzük inkább szabadosnak) megesett bolyongásai, melyekben újból és újból feltette volna a kérdést, egyre gyakrabban kérdezte volna a mind őrületesebb környezettől: Mi végre vagyunk a világon? Szóval sok minden történhetett volna véle egészen 2004. december 5-ig. Egy igazi Ábel akkor, vagyis másnap, de legkésőbb 2005 tavaszán, amikor torkig telt már a sok NEM-mel, melyek által egyre gyanúsabbá vált, s mielőtt végképp elhatalmasodtak volna rajta a kincstárfosztogatási kényszerképzetek, a 23 millió romános üldözési mániák, egy benzinködös budapesti délutánon kiment volna a Nyugati pályaudvarra, ahonnan a Székely tántorgónak nevezett vasparipa, a Korona nevezetű reumás nemzetközi gyorsvonat indul Brassó felé. Másnap hajnalban Madéfalván leszállott volna a vonatról s irány Csíkcsicsó, a szülői ház. Csudalátására összefut, ha nem is a fél falu, legalább a szomszédság. Egy-két napig még ellézengett volna szülötte falujában, de a kérdés, kérdéseinek kérdése csak nem hagyta volna nyugton. Újból és újból feltetette volna a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? Mi végre, mi célból... S mivel Csíkcsicsóban s környékén nem biztos, hogy találkozott volna egy nyavalyatörésből megtisztult emberrel, egy tisztával, fehérek közt egy európaival, szóval egy négerrel, aki megadná a megnyugtató választ, hisz l990 után az egész világ azt harsogja: „Azért vagyunk a világon, hogy ne legyünk otthon benne sehol…” – újkori Ábelünk egy félliteres köményes pálinkával az általvetőjében felindul a Hargitára, át Farkaslaka felé, ahol az elmúlt évtizedekben a Firtos lova fölött már oly sokszor aludt el a gondviselés, de ahol még áll a szülőatyja sírja. Nem megbotozni akarta ő azt a sírt, hanem ősi székely szokás szerint megtisztelni egy kortyintás, pálinkával s feltenni újból a kérdést a legnagyobb székely költőnek. Mert amint a szülőfaluban mindig is nevezték: költő volt Ő, homéroszi nagyságú poétája a mi kis világunknak. Tamási Áron biztosan megadja vívódó Ábelünknek kérdéseire a válaszokat. Ábel megnézte volna a döbbenetes kőszobrot, elő szomorkodott volna a két cserefa árnyékában lévő sírhalomig, keresztet vetve lekuporodék a cserefa kopjafa mellé, s felteszi Áron bácsinak a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? A költő pedig kiszól a sírból és válaszol: AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY ITTHON LEGYÜNK BENNE! Mert OTT... Szóval abban az egyre messzibbre hulló OTT-HON-ban... Ki tudja otthon lehetünk-e benne valamikor! S Ábelre ekkor leszállának az angyalok. Vállára vevé az átalvetőt, s elindul vissza a megnyugvás ösvényein, át a Hargitán, vissza Csíkcsicsó felé. Valamivel a Tolvajos-tető előtt megpihen egy utcatábla előtt. Azon az utcatáblán írva vagyon: DECEMBER 5. UTCA. Ez az ! – szól magához Ábel. Megvan! És elindul befelé ezen furcsa gyalogösvényen, az egyre sűrűbb erdőbe, és megy, megy, mint egykoron apjával, kifelé a Hargitára, végül kiér ama kunyhó elé, ahol egykoron meg kellett enni a sast – amelynek a helyén azóta lehet, hogy hétvégi ház áll, de kicsire nem adunk –, az átalvetőt megforgatja a feje fölött, mint egy Dávid-parittyát, elröpíti Csíksomlyó felé… Karjait kitárva nagyot szusszan s belekiáltja a világba: ITTHON VAGYOK! Itthon. Itthon?
(Elhangzott 2006. május 28-án Tamási Áron sírjánál) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)