udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 6241-6270 | 6271-6300 | 6301-6330 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. október 20.
Élt Mákófalván egy öreg csizmadia...
Az egyszervolt kolozsvári lány, aki mesékbe rajzolta a füdzőt, pártát, nótafát
Hogyan lehet a Székelykő alatt folyóvízből füdzőt varrni, miféle gyöngyökből készül a kalotaszegi párta, mi a titka a mákói csizmának, mitől varázslatos a muszuj, s miért van a széki vőlegény kalapforgóján rozmaring – mesésen eligazít ezekben a kérdésekben Belle Orsolya meseíró, illusztrátor A nótafa című első könyvében.
Ha mondhatjuk egy könyvre, hogy szép, A nótafa éppen ilyen. Minden mese népművészeti és mesei motívumokból épülő iniciáléval kezdődik, apró szürke tulipánfejek övezik az oldalszámokat, a szerző saját színes rajzai váltogatják egymást a mesékkel, amelyeket színes népi motívum zár. „Bartók ismerte föl, hogy zenéjével csak úgy érhet el hatást a nagyvilágban, ha az ismerősen hangzik az idegen füleknek, mégis különleges” – értékeli ajánlójában Jankovics Marcell. Ezek a mesék éppen ilyenek: idegenül ismerősek a történeteik, a szereplőik, a tájszólás, a fordulataik.
– A családom erdélyi származású, jómagam is Kolozsváron születtem. Az itt töltött gyermekévek gazdagon hatottak mesealkotó fantáziámra, megalapozták és kirajzolták az utam. Nagyapám Watzek László matematika professzor és iskolaigazgató volt Kolozsváron. Szép nagy családi könyvtárában sokat böngésztem gyermekkoromban. A könyvek és olvasás szeretetét azt hiszem tőle örököltem. A népi kultúra szeretete pedig a kalotaszegi kirándulásokra vezethető vissza.
1990-ben áttelepültünk Magyarországra, ahol rajzszakos gimnázium után népművelő diplomát szereztem. Emellett a divattervezést választottam, mert örömet fedeztem fel benne, akárcsak később a meseírásban.
Ráébredtem, hogy a tervezéshez saját népi kultúránk a legáldásosabb. Így fordult érdeklődésem a kalotaszegi viselet felé, majd a torockói, zselyki, székely, csángó, sárközi, matyó, palóc viseletek következtek. Kerestem a közös jelrendszereket, motívumokat. A kutatás alatt sok néprajzi érdekességet ismertem meg.
„Rengeteg néprajzi érdekesség van, amit szeretnék mesék által átadni a gyerekeknek”– Miért éppen a népmesei formára esett a választás a népművészet továbbörökítésének módszeréül?
– Rajzoltam a népviseleteket, elvarázsolt a formák gazdagsága. Szerettem volna bemutatni, elmesélni, hogy egykor ezek a ruhadarabok fontosak és értékesek voltak. Nem a divat szempontjából elsősorban, hanem erkölcsi-esztétikai értelemben. Összegyűjtöttem ezeket a gyöngyöket és meséket írtam belőle a gyerekeknek. A minták, hímzések nem pusztán díszként, de szimbólumként, jelként is működtek. A mesékbe ezért beleszövődnek a viselet egyes elemei, például a kalotaszegi gyöngyös párta, a cifra csizma, a széki bokréta, a székely rokolya, a palóc vagy a csángó viselet. Így jutottam el a forma szeretetétől a szó szeretetéig. Fontosnak tartottam, hogy legyenek a mesékben tájszavak, énekek, szokások, melyek közelebb hozzák az adott néprajzi tájegységet a gyermekekhez. Megtudhatják mit jelent a csöröglő, az éjjeltündöklő, a külbécs és még sok-sok érdekes népi kifejezés.
Legelső meséimet Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője találta közlésre érdemesnek, s így a néprajzos mesék minden hónapban sok-sok ezer gyermekhez juthattak el. Az első évfolyam után megszületett a második mesesorozat is, és bízom abban, hogy lesz folytatás, mert rengeteg néprajzi érdekesség van, amit szeretnék mesék által átadni a gyerekeknek. Azóta a Kalejdoszkóp magyar–angol kulturális folyóirat, a Rimóci Újság, valamint a Székelyföld kulturális folyóirat is közölt és közöl meséimből.
Nagy örömömre az idei budapesti Ünnepi Könyvhétre saját illusztrációkkal, csodaszép minőségben megjelent a mesekönyvem, a Méry-Ratio Kiadó gondozásában, Jankovics Marcell művész úr ajánlásával, amelynél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy elsőkönyves meseírót és illusztrátort. Szeptemberben A nótafa már ott lehetett a Budavári Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén – részletezte a szerző.
Belle Orsolya írói neve és a mesekönyv címe (A nótafa) tisztelgés őse, id. Belle József előtt, aki kántortanítóként, a Kis-Küküllő menti Szászcsáváson, 180 évvel ezelőtt megalapította a többszólamú éneklés technikájáról híres dalárdát. A meseírás mellett illusztrációkon dolgozik, legutóbb a Cinderella mesemusicalhez készített illusztrációkat, amelynek nemrég Budapesten volt az ősbemutatója nagy sikerrel.
– A munkáim révén a mesék világában élhetek – fogalmazza meg, nekem pedig A gyöngyös párta néhány sora jut eszembe: „A kalotaszegi asszonyok többé soha nem dobták el a régi, megfeketedett gyöngyöket, hanem hamuval szépen megsikálták. Azóta olyan csillogó fehér a kalotaszegi lányok pártáján minden gyöngyszem.” Hát valahogy ilyenek ezek a mesék is. Megfeketedett gyöngyszemek, amelyeket talentumaival Belle Orsolya csillogó fehérre sikált, hogy mindannyiunknak ragyogjanak.
A mesékben találunk csöröglőt, éjjeltündöklőt, külbécseket. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)2017. október 20.
Arany és Luther Hunyad megyében
Keresztyén és magyar kultúránk két kiemelkedő személyiségét ismerhet meg egészen közelről október 24-én, kedden a dévai illetve vajdahunyadi közösség. Marosán Csaba színművész délben 12 órától a Téglás Gábor Elméleti Líceumban mutatja be Arany János ismeretlen arca című előadását Szémán Emese Rózsa rendezésében. Délután a reformáció 500. évfordulója kapcsán Luther asztalánál c. drámajátékra várja az érdeklődőket a fiatal színművész. A nagy reformátor életét munkásságát boncolgató előadásra délután 17 órától kerül sor a dévai Melite Gyülekezeti Házban. Ezt követően kedden este a vajdahunyadi református templomban is bemutatásra kerül Marosán Csaba egy személyes előadása Luther Mártonról. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 20.
Kis könyv egy hatalmas költő aradi emlékeiről
Ezúttal is megtelt a Jelen Ház nagyterme Ujj János Arany János és Arad című, az Irodalami Jelen Könyvek sorozatában az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával most megjelent könyvének bemutatóján. Az érdeklődők között nagy örömmel fedezhettük fel a szalontai Dánielisz Endrét, az Arany-életmű és főleg annak nagyszalontai vonatkozása legtudósabb kutatóinak egyikét, aki ma, 92 évesen, mintegy harminc, témába vágó tudományos munkájának megjelenése után is dolgozik a város nagy szülötte, Arany János életének, munkásságának feltárásán, a költő kultuszának ápolásán. Ujj János könyvének egyik forrásanyaga az ő könyveinek egyike. Aradra, ahol fiatal korában pár évig tanárkodott is, most egykori tanítványa, az immár szintén nyugdíjas korú Fazakas József történelemtanár jóvoltából jutott el, köszönet érte, hogy itt üdvözölhettük.
Ujj János könyve nem véletlenül jelent meg most, hiszen Arany-év van, a legnagyobbak közé tartozó költő születésének 200. évét ünnepli a magyarság. Maga a könyvbemutató egy másik jelentős évfordulóhoz is kötődik: Arany 1882. október 22-én, azaz 135 éve hunyt el.
Az Arany János és Arad c. kis, 90 oldalas kötet, mint címe is mutatja, a költő és a Maros menti város kapcsolatát mutatja be. Arany János, tudomásunk szerint, csupán egyszer járt Aradon, 1848 novemberében, immár országosan ismert költőként (Toldija már három évvel korábban megjelent). Aradra azonban nem az irodalom, hanem a forradalom hozta: Nagyszalonta városa két váltásban két-két hétre két-két nemzetőr-századot küldött az aradiak támogatására, akik a várban magukat bebástyázó császáriak kitörésétől tartottak, amelynek megfékezésére nem lett volna elég katonai erejük. A szalontaiak egyik vezetője maga a nótárius (jegyző) Arany János volt, aki mint barátja, Petőfi Sándor, a többiekkel együtt „fülényesen” (azaz fülével) hallhatta a várból kilőtt, s körülöttük is becsapódó ágyúgolyók süvöltését, sokszor a földön hasalva az aradi piactéren (később Szabadság tér, ma Avram Iancu – jó néhány, a környező házak falába csapódott lövedék mai napig megmaradt.)
Ujj János könyve ezzel a mozzanattal indul, és megtudjuk belőle azt is, hogy Aranyt melyik utcában szállásolták el, hogy esténként a Fehér Kereszt vendéglőben Csunkó Nácit hallgatták, hogy Aradra az ágyúzás során mintegy 45 ezer lövedéket lőttek ki, hogy a szalontaiak derekasan kivették részüket a Maros hídjának felégetésében – a császáriak kitörésének megakadályozása érdekében.
A könyv legnagyobb részét azonban az aradi Arany-kultusz ismertetése teszi ki: a szerző felkutatta korabeli és későbbi napilapokban, folyóiratokban, könyvekben, egyéb dokumentumokban, hogyan tartották elevenen, őrizték Aradon Arany János emlékét, kezdve a halálakor megjelent méltatásokkal, a különböző kulturális egyesületek, irodalmi körök (a Kölcsey Egyesület vagy a Tóth Árpád Irodalmi Kör, például). Programjukat is közölve beszámol emlékműsorokról, aradi (vagy itteni kötődésű) költők Aranyról írt verseit közli, a nagyszalontai, a Csonkatoronyban berendezett Arany János Emlékmúzeum aradiak általi felkereséséről stb. számol be, kiegészítésül Arany János műveinek romániai kiadásairól és az Aranyról szóló tanulmányokról ad közzé repertoárt.
A bemutató végén a szerző beszélt könyve megjelenésének körülményeiről.
Mi pedig azzal zárjuk: köszönet a szerzőnek, hogy általa Arad is letehette szerény hozzájárulását egy költőóriás emlékének megőrzéséhez. Nyugati Jelen (Arad)2017. október 20.
A reformáció 500. évfordulója
Reformációi emlékművet lepleznek le Kisperegen
Október 21-én, szombaton szeretettel várják az Aradi Református Egyházmegye híveit a reformáció 500. évfordulója alkalmából Kisperegen tartandó ünnepségre.
A program: 10 órakor a Reformációi emlékmű leleplezése a templomkertben. 10.30 órától ünnepi istentisztelet, igét hirdet nt. Módi József esperes, konfirmációi fogadalom megerősítése Tóbiás Tibor György missziói előadó, úrvacsoraosztás. 12 órától régizene-koncert a Continuo zenekarral. 12.45 órakor tárlatmegnyitó – az egyházmegye templomairól készült linómetszetek bemutatása Brittich Erzsébet képzőművész részéről. 13.30 órától ebéd a kisperegi iskolában. 15 órától ünnepi istentisztelet, igét hirdet ft. Csűry István püspök; vetítőképes beszámoló a 3 esztendő munkálatairól; ünnepi köszöntések; a gyermekek éneke; a lelkipásztorok áldáskérése. A temetőkertben a gyülekezet néhai lelkipásztorainak a sírjánál, illetve a lapidáriumnál koszorúk elhelyezése. Az egész napos program 18 órától szeretetvendégséggel zárul. Nyugati Jelen (Arad)2017. október 20.
Presbiteri Konferencia Vajdahunyadon
Az utóbbi hónapokban megsokasodtak azok a rendezvények, amelyek a reformáció 500. évfordulójára emlékeztetnek. Így került sor 2017. október 14-én Vajdahunyadon Egyházmegyei Presbiteri Konferenciára, melyre a megye minden gyülekezetének presbitériuma hivatalos volt.
A délelőtt 10 órakor kezdődött istentiszteleten Szabó László rákosdi lelkipásztor szolgált, aki az Ézsajás próféta könyve 40. részének 10. verse alapján szólott. Ez alkalommal az igehirdető bátorította a híveket, hogy tartsanak önvizsgálatot. Istentisztelet után Zsargó János helyi lelkipásztor-esperes köszöntötte a jelenlevőket és bemutatta az előadókat. Folytatásként az alkalmat ünnepélyessé tette a Nagyenyedi Református Egyház kórusa, Basa Anna kántor-tanítónő vezetésével.
A Konferencia folytatásaként tudományos előadás keretében Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület főlevéltárosa emelkedett szóra, aki a ,,Reformáció Hunyad megyében’’ címmel értekezett. Nevezett előadó jól ismeri Hunyad megyét, hisz az elmúlt bő egy évtizedben Buzogány Dezső professzorral felkeresték és felmérték az egyházak levéltárait, kegyszereit, terítőit. Az előadásból megtudtuk, hogy a reformáció már a XVI. század közepén, 1559-ben kezdett tért hódítani e vidéken. A reformáció szelleme eljutott a románság körébe is.
Így 1582-ben Szászvároson megjelent egy részlet a Bibliából román nyelven, Palia de la Orăștie címmel. Több értékes adatot is hallhattunk a reformáció térhódításáról a megyében. Így a XVIII. század vége felé 36 anyaegyház volt. Ma már csak 15 anyaegyház van.
Abban az időben közel 30 lelkész szolgált, ma ez a szám nem éri el a 10-et. Több faluban a templom az elnéptelenedés miatt romos állapotban van, illetve több templom az ortodox egyház kezébe került.
A továbbiakban dr. Roth Levente levéltáros ,,Értékmentés Hunyad megyében’’ címmel értekezett. Felhívta a jelen levő presbiterek figyelmét, hogy az egyházak tulajdonában levő anyakönyveket és a levéltári anyagot gondosan őrizzék. Az elnéptelenedő egyházak levéltári anyagának nagy részét elvitték Kolozsvárra, ahol az Egyházkerület e célra szakszerű helyiséget alakított ki. Tamás Iringó pedig a textíliák és terítők megőrzéséről értekezett.
A Konferencia folytatásaként a jelenlevők átvonultak a gyülekezeti házba, ahol Fazakas Tibor 71 éves képzőművész alkotásait tekintették meg. Itt Zsargó János egykori tanárát köszöntötte, majd Kun Árpád ny. lp. mint régi barát ismertette a művész életútját. Fazakas Tibor ez alkalommal mintegy 35 munkát, festményt adományozott a református egyháznak.
A konferencia szeretetvendégséggel zárult. Hazaindulás előtt a nagyenyedi kórus Zsargó János vezetésével megtekintette Vajdahunyad várát. Kun Árpád ny. lp. Vajdahunyad / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 20.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)
A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
1945. december elején Bukarestben tárgyalt a kolozsvári magyar egyetem vezetősége. Jóváhagyták az egyetem elnevezését: „Universitatea Bolyai din Cluj – Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem”. Ekkor hozhattak elvi döntést arról, hogy a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat szerződtetik, részben rendeződött az egyetemi könyvtár sorsa is. Az 1945. december 17-ei egyetemi tanácsülésen elhatározták, hogy az egyetem megsegítése érdekében országos gyűjtést rendeznek az egyházak és a Magyar Népi Szövetség – MNSZ – segítségével. Megalakult a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Öthavi késéssel, 1946. február 11-én megkezdődött a Bolyai Tudományegyetem első tanéve: több mint kétezer romániai magyar diák iratkozott be. Dr. Csőgör Lajos rektor a tanévkezdéskor – olvasható a Sajtóbeszámoló a Bolyai Tudományegyetem első tanévének megnyitásáról című újságcikkben – beismerte: „csak azért kezdjük meg az oktatást, hogy az egyetemi ifjúság ne szenvedjen több időveszteséget.” Majd hozzáfűzte: „Kolozsváron a természettudományi fakultás hat intézete még ma sincs elhelyezve. Arról a hat intézetről van szó, amelynek tudományos anyagát jórészt az Erdélyi Múzeum Egyesület tárai alkotják. A Bolyai Egyetem vezetőségének az volt az elgondolása, hogy ezeket az intézményeket közösen használjuk az I. Ferdinánd-egyetemmel… Sajnos, az egyetem vezetőségének felfogása miatt ezt nem lehetett megvalósítani. A második példa Marosvásárhely, ahol a katonaiskola épületei közül csak egy épület helyreállításához foghattak hozzá anyagiak hiányában, és emiatt kilenc klinika két épületben van elhelyezve tarthatatlan körülmények között.” (A Szentgyörgy utcai Régi Kórház és a marosvásárhelyiek által ún. volt Hadapródiskolának nevezett épület közelében álló Újkórház épületéről beszélt dr. Csőgör Lajos rektor.) Az önfeladás úján elindult Magyar Népi Szövetség 1946-tól kezdőden – úgymond – „levette a kezét a Bolyai Tudományegyetemről”. Ez derül ki a brassói gyűlésük határozataiból. Beszámoló az MNSZ százas intézőbizottságának 1946. március 18–20. napján tartott értekezletről című, az MNSZ Intézőbizottsága kiadásában 1946-ban, Kolozsváron megjelent dokumentumból: az oktatással kapcsolatos elvárások megfogalmazásánál meg sem említik a Bolyai Egyetemet. Az MNSZ 1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyen megtartott kongresszusának határozatai között még egy mondatnyi utalás sincs a Bolyai Egyetemre. 1947-ben a Román Kommunista Párt legfelső vezetése új magyarságpolitikát hirdetett meg. A romániai magyarság további sorsát is nagymértékben meghatározta Luka László/Vasile Luca 1947. május 22-i, a kolozsvári Igazságban megjelent „politikai oroszlánordítása”: „az elvtelen magyar egység jegyében” a romániai magyarság politikai vezetését az általános tisztogatás megkezdésére szólította fel. A tisztogatás már előtte megkezdődött: 1947. március 25-ről 26-ra virradó éjszaka – több magyar kolozsvári értelmiségivel együtt – elhurcolták a Bolyai Tudományegyetem megteremtésében meghatározó szerepet vállaló Venczel Józsefet, a statisztika professzorát, szociológust. Piteşti-re internálták őket. Bírósági ítélet, határozat nélkül százas nagyságrendű – e sorok írójának százegy személyt sikerült azonosítania – magyar értelmiségit internáltak a szamosújvári börtönbe. Köztük volt az érmihályfalvi csoport koncepciós perében – 31 személyt ítéltek el – halálra ítélt, 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán, az Érmellék „Messiása”, de Puskás Lajos, a kolozsvári tízes szervezet megteremtője, Sepsiszentgyörgy népszerű biológusának, közírójának az édesapja, nagy tekintélyű lelkészek, tanárok. Az internáltak között volt Oriold Béla, a kolozsvári jogi kar helyettes tanársegédje is. A Kolozsváron megjelenő Igazság 1947. június 6-i számában olvasható: „Tegnap tartotta második ülését a miniszterközi bizottság, amelynek feladata az egyetemi oktatásban tervezett változásokat és tisztogatásokat végrehajtani. A megbeszélésekről annyit közöltek, hogy elhatározták az egyetemek tanári karának purifikálását. El fogják távolítani a felsőfokú oktatásból mindazokat, akik az utóbbi évtizedekben antidemokratikus politikát űztek, és ennél fogva nem alkalmasak arra, hogy az ifjúságot a mai idők szellemében neveljék.” Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték az Igazság lapjain, ugyanannak a napilapnak az 1947. június 16-i számában durva támadást indítottak a nagy műveltségű, nagy tudású jogtörténész Bónis György professzor ellen. Lefasisztázták! „Az egyetemi purifikációs bizottság figyelmébe. Mit tanít a Bolyai Egyetemen a marxizmusról Hóman Bálint volt házi embere, Bónis »professzor úr«?” A Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban 1947. június 27-én az irodalomtörténész György Lajosra zúdítottak össztüzet: „Tisztogatást a Bolyai Egyetemen is! György Lajos dr. akadályozza a magyar diákság demokratikus nevelését, és szívesebben látná Maniu uralma alatt az egyetem megszűnését, mint demokráciánk megerősödését.” György Lajos nemcsak egyetemi tanár volt, hanem az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Státus) világi elnöke is. A támadás Márton Áron erdélyi római katolikus püspök ellen is irányult, aki 1947. július 7-i körlevelében arra utasította egyházmegyéje minden papját, hogy tartózkodjon a Magyar Népi Szövetséggel való további együttműködéstől, ha tag, lépjen ki az MNSZ-ből. Ugyanakkor 1947. június 28-ai keltezéssel tiltakozó levelet küldött Ştefan Voitec nemzetnevelésügyi miniszternek. Megjelent dr. György Lajos nyilatkozata is. Márton Áron körlevelét – a püspök ellen folyó sajtókampány részeként – a marosvásárhelyi Szabad Szó 1947. augusztus 22-i száma is ismertette.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 20.
Antal Árpád : Székelyföldnek megfelelne Katalónia autonómiája
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföld számára modellértékű az az autonómia, amellyel Katalónia rendelkezik Spanyolországon belül, és amely – az utóbbi hetek fejleményei szerint – a katalánoknak nem elég.
A politikus tegnap egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre fejtette ki álláspontját a katalán függetlenedési törekvésekről. Antal Árpád elmondta, személy szerint nem tartozik a katalán függetlenség támogatói közé, de ami Spanyolországban történik, az a romániai fogalomtisztázást is segítheti. Megjegyezte: noha a székelyföldiek számtalanszor elmondták, hogy területi autonómiát akarnak, nem pedig Romániától való elszakadást, az elmúlt tíz-tizenöt évben Bukarestben nagyon gyakran összemosták a két fogalmat, és az autonómiát is egyfajta elszakadásnak tekintették. „A katalánoknak van autonómiájuk, de ők most függetlenséget akarnak. (...) Székelyföld számára azt akarjuk, amivel Katalónia jelenleg rendelkezik” – magyarázta Antal Árpád. A spanyolországi események másik romániai tanulságának azt tartotta, hogy „ha egy közösségnek folyamatosan azt mondják, hogy nem, akkor el fog érkezni az a pillanat, amikor a közösség igent fog mondani, és megtörténhet, hogy ez az igen rosszul fog esni azoknak, akik nemet mondanak”. Hozzátette: semmi jóra nem vezet, ha a bukaresti vagy madridi központi hatalom mindenre nemet mond. „Ha mindenre nemet mondanak, egyszer csak elfogy a türelmed, és ez teljesen érthető. Így van a gyermekkel is, aki kér, de nem adnak neki, aztán meg elszökik hazulról” – tette hozzá Antal Árpád, aki az RMDSZ-en belül a székelyföldi önkormányzati tanácsot vezeti. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 20.
Újabb magyarellenes kifakadás (Alapjogokról a román parlamentben)
A romániai magyar kisebbség helyzetét ismertette hétfőn Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő, az emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségek kérdéseiért felelős házbizottság tagja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2017-es, Romániára vonatkozó jelentésének ismertetése alkalmából. A dokumentumban foglaltakat Michail Beis, az ügynökség jelentéstevő részlegének igazgatója tolmácsolta. A parlament épületében lezajlott találkozón az RMDSZ-t képviselő Kulcsár-Terza Józsefen kívül jelen voltak a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt, valamint a nemzeti kisebbségek frakciójának megbízottjai, többen ismertették a mélyszegénységben és kirekesztettségben élő gyermekek, a roma közösség helyzetét, a diszkriminációellenes harc állását, valamint a gyűlöletbeszéd és a kapcsolódó bűncselekmények problémáját. Igaz, mindannyian nem tudtak felszólalni, mivel túl hosszúra sikerült a felvezető, valamint a jelentés ismertetése – tájékoztatott Kulcsár-Terza József. A háromszéki képviselő három percbe sűrítve (noha eredetileg öt állt volna rendelkezésére, de a programcsúszás miatt végül kevesebbel kellett beérnie) próbálta a legfőbb problémákat vázolni. Elmondása szerint elviekben az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak betartásáról kellett volna számot adnia, de ezt nem tehette, ezért inkább a hiányosságokra koncentrált. Felszólalásában emlékeztetett, hogy Románia a 2007-es uniós csatlakozás alkalmával a kisebbségben élő közösségek ügyeinek rendezését is vállalta, a jogaik garantálásával egyetemben. Ehhez képest az ingatlan-visszaszolgáltatás a történelmi magyar egyházak esetében az utóbbi időben leállt, egy amúgy is rendezetlen folyamatról volt szó, amelyben most ráadásul visszalépést is tapasztalnak. Szót ejtett az anyanyelv- és szimbólumhasználat terén uralkodó állapotokról, a közigazgatási törvény módosítása körüli botrányokról, ellenállásról, a székely zászló használata miatti hatósági fellépésekről (ideértve a háromszéki prefektus és a megyei önkormányzat közötti állandó harcot), valamint a magyar himnusz éneklése miatti vegzálásokról. Kitért ugyanakkor a Székelyföld területi autonómiája kérdésére is, rámutatva: ennek megvalósulása nem lehet vita tárgya. Megemlítette, hogy a román hatalom minden lehetséges alkalommal a térségnek az országtól való elszakadásával riogat, miközben ők elsősorban párbeszédre törekszenek, és nem csak ebben a kérdésben. A parlamenti bizottságban létrehozott, a magyarság kérdéseivel foglalkozni hivatott albizottság is ebből a megfontolásból jött létre. Kulcsár-Terza József arról biztosította Michail Beist, hogy az elhangzottak kapcsán részletes írásos jelentést is eljuttat hozzá. A találkozóról Kulcsár-Terza elmondta: igen vehemens reakciót váltottak ki az általa elmondottak. Elvira Şarapatin, a Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője mintegy tíz percben fejtegette, hogy ez itt Románia és nem Székelyföld, itt elsősorban mindenki román, és nincs jelentősége, hogy minek tartja magát, hogy mindenkinek ismernie kell a román nyelvet – kiemelve, hogy egyébként Kulcsár-Terza József se lehetett volna képviselő, ha nem tudna románul –, hogy megunták, hogy a románságot állandóan szidalmazzák, miközben a kisebbségi kérdést mintaszerűen rendezték, és ez világszinten elismert tény. A szocdem képviselő mellett egyébként a résztvevők mindvégig bekiabálásokkal zavarták felszólalását, elsősorban azt kifogásolva, hogy miért említi Székelyföldet. Mint fogalmazott, nagyon meglepték a reakciók és a viszonyulás, ugyanakkor azt is elismerte, a magyarságot érintő ügyek miatt igen feszült a hangulat a parlamentben. Ez a bizottsági üléseken is érződik, olyannyira, hogy most fordult először elő, hogy a kisebbségek frakciójának képviselői is gyakorlatilag ellenségesen léptek fel az RMDSZ honatyáival szemben, például az anyanyelvhasználati jog közigazgatási kiterjesztésének vitáján. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 20.
Feltárul a korabeli kisvárosi élet az Udvarhelyi Híradó százéves lapjaiból
Irodalmi lapként is működött az Udvarhelyi Híradó 1898 és 1903 között. A székelyudvarhelyi Kénesi Kinga bölcsészhallgatóként a kiadvány archívuma alapján fedte fel a korszak kulturális életét.
Kutatásán keresztül világosan látszik, az udvarhelyszékieket érdekelte a kultúra, a tanárok szerettek írni, a szerkesztő pedig válaszolt a hátsó oldalon, ahol a lap belső életébe is betekintést nyerhettek az olvasók.
Kénesi Kinga a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál önkénteskedve kapott megbízást, hogy keressen ki egy rövid szöveget egy, a tudományos könyvtárban található régi Udvarhelyi Híradóból. A kutatómunka során került kezébe az újság 1898 és 1903 időszakának gyűjteménye. Belelapozva azonnal szerelembe esett – mesélte –, egész nap csak forgatta az újságokat, amelyekből lassacskán feltárult a korabeli kisvárosi élet.
A lapszámokban elmerülve már akkor eldöntötte, érdemes lenne ezzel tudományosan is foglalkozni. Néhány év múlva, amikor disszertációtémát kellett választania, rögtön tudta, mivel fog dolgozni. Amikor a kutatás egy része elkészült, az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencián a médiaszekcióban mutatta be. Nagyon megoszlóan vélekedtek munkájáról, volt, aki nem találta izgalmasnak. Ettől Kinga még elszántabb lett, érdekesebb, izgalmasabb szempontokat keresett, át akarta adni mindazt, amit akkor érzett, amikor rátalált ezekre a szövegekre a tudományos könyvtárban.
Disszertációs dolgozatának bemutatásakor már több helyről biztatták, hogy érdemes lenne folytatni a kutatást, hiszen az erdélyi sajtótörténet, főleg irodalmi szempontból, eléggé kiaknázatlan terület.
A lap négy oldalban jelent meg, általában vasárnaponként, de ez évfolyamonként változott. Az irodalom aktuális történései nagyon gyakran háttérbe szorultak, ugyanis az aktuális társadalmi hírek és gazdasági közlemények igen jelentős helyet foglaltak el. A tájékoztatás mégis folyamatos volt az irodalom színteréről, hiszen az aktuális irodalmi történésekről való tudósítás érdekében egy rovatot hoztak létre a szerkesztők, Irodalom címen. Kinga ezekkel a szövegekkel foglalkozott leginkább. Mindig is könyvszerető volt, aki csak úgy falta a jobbnál jobb könyveket, így nem csoda, hogy vonzotta az irodalom, és udvarhelyiként a város, a több mint száz évvel ezelőtt élt lakosok gondolkodásmódja, problémái, világnézete. Elmesélte, érdekes volt olvasni a rövidhírekben, hogyan építettek, javították az utakat, de érdekes volt ráismerni az épületekre is, ahol ma már teljesen más tevékenység folyik, mint régen. A cikkekben a már említett útjavítási munkálatoktól a politikai eseményeken át a színházelőadásokig számos közéleti eseményen keresztül ismerte meg a korabeli értelmiség problémáit.
A múltbéli lapokról feltáruló események között van olyan is, ami száz év alatt sem változott, például hogy évről évre mekkora szenzáció volt a városi korcsolyapálya megnyitása.
Végigolvasva a lapszámokat kiderült számára, hogy az irodalmi szövegek leginkább szerelmi történetek, melyeket a helyi tanárok, tanítók, értelmiségiek írtak, de talált néhány tájleírást is.
A lap hátsó oldalát általában az olvasói levelekre adott szerkesztői válaszok töltötték ki, így a szerkesztői elvekről is képet alkothat az, aki ezeket végigolvassa. Innen tudhatjuk meg azt is, hogy temérdek kézirat érkezett publikálásra, leginkább udvarhelyszékiektől, de már befutott szerzők műveit is közölték másodkiadásként. Az olvasók leveleikben leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy a cikkek alján megjelenő írói álnevek mögött ki publikált. Volt eset, amikor a szerkesztő válaszolt, de volt, hogy hosszasan elmagyarázta, milyen politikai ok miatt nem válaszolhat. Kinga most korrektorként dolgozik a kolozsvári Szabadság napilapnál, elmondása szerint kutatása is közrejátszott ebben, hiszen azelőtt nem igazán érzett vonzódást a sajtó iránt. Viszont nagy álmát, hogy tanárnő legyen, nem adta fel, sőt egyre inkább tudja, hogy tanítani szeretne, így tervei szerint kis szakmai kalandozás után hamarosan hazatér, és a tanügyben helyezkedik el. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro2017. október 20.
Őrtüzek az autonómiáért (gyülekezőre hív az MPP)
A Magyar Polgári Párt, valamint Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő is csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által Égjenek újból az őrtüzek címmel megfogalmazott felhívásához, és felkérnek mindenkit, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez és vegyenek részt a megmozduláson.
A honatya szerint olyan cselekedetről van szó, amely a területi autonómia megvalósulását szolgálja, ezért Székelyföldön mindenkinek fel kell vállalnia, felül kell emelkedni a sérelmeken, megmutatni: ebben a kérdésben egység van, nincsenek nézeteltérések.
Az MPP testületileg jelen lesz a különböző helyszíneken, ahol az őrtüzek fellobognak, és remélik, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői is hasonlóan járnak el. „Az egyre erősödő magyarellenesség ellen csak közösen, erőt felmutatva lehet fellépni, tegyük ezt október 29-én is Székelyföld-szerte” – fogalmazott Kulcsár-Terza József. Háromszék; Erdély.ma2017. október 20.
Digitális Székelyföld: a jövő elkezdődött, de még sok a munka
A digitalizáció ma már minden szinten megkerülhetetlen, az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat is ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket – fogalmazódott meg csütörtökön az 5. Székelyföldi Informatikai és Innovációs Konferencia előadásain.
A hivatalokban ott vannak a számítógépek, nyomtatók, ám közben az ügyfélszolgálatos papíron dolgozik. Ha vannak digitális rendszerek és törvényes lehetőségek, akkor ezt meg kell tanulni használni, és leegyszerűsíteni a bürokráciát – szögezte le Bihari Béla. Az informatikai vállalkozó szerint a szakma feladata, hogy ösztönözze a döntéshozókat a megoldásokra. Bihari a vállalkozókkal is elégedetlen, Székelyföldön általában a könyvelőt kérdezik a saját pénzügyi helyzetük felől, holott rendelkezésükre állnak az informatikai eszközök. Hozzátette, a probléma kulcsa az oktatás, a digitális alfabetizáció népszerűsítése. Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke arról beszélt, hogy a közigazgatásban is várják az alkalmazható fejlesztéseket, például csak azért fizetnek cégeket, hogy télen egész nap felügyeljék a megyei utakat, az innovatív IT sok területen segítheti az önkormányzatok munkáját. Henning szerint lehet beszélni digitális Székelyföldről, hiszen az IT-klaszternek évi 25 millió eurós forgalma van, több mint 300 informatikust foglalkoztat, ebben az ágazatban folyamatosan a határokat feszegetik, megváltoztathatja a mindennapokat. A jövő Székelyföldön is elkezdődött, de még sok munka van – fogalmazta meg Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kifejtette, a székelyekre jellemző a bizalmatlanság, a konzervativizmus, ez segített a nehéz időkben fennmaradni, de emiatt lemaradás is észlelhető, a térség gazdaságilag jobban is teljesíthetne. Édler rámutatott, a többség a mezőgazdaságban, a hagyományos iparágakban, a könnyűiparban dolgozik, bár sokszor elégedetlenek a sorsukkal, nem tudnak ebből kilépni, félnek a kudarctól. Akik hisznek magukban, elmennek, külföldön próbálnak érvényesülni, ám ha ez a folyamat folytatódik, félő, hogy a térség kiürül. Négy évvel ezelőtt éppen azért alakult a kamara IT-tagozata, hogy megerősítsenek egy olyan ágazatot, amely kiutat jelenthet, magas hozzáadott értéket termel, és erősítheti Székelyföld gazdaságát. Ha erősek vagyunk, tudunk jövőképet mutatni a fiataloknak – összegzett Édler András. A háromnapos konferencia szerdán kezdődött, és célja, hogy feltárja, illetve kiaknázza a digitális technológia lehetőségeit, a tudást Székelyföld fejlesztésére fordíthassák. Már szerveztek programozóversenyt, bemutatták a Design Bank projektet, a startup és innovációs központot informális munkahelyként képzelik el, amely inkább hasonlít egy lakásra. Előadások hangzottak el még a smart city, oktatás, agrártechnológia és IT témákban is. Bíró Blanka / Székelyhon.ro2017. október 20.
A törvény csak egyesekre vonatkozik – mellőzik a zászlónkat
Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal Árpád sajtótájékoztatóján kifejtette, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa, a törvény által előírt feltételeket teljesítve, valószínű elsők között nyújtotta be a zászlótervekre vonatkozó teljes dokumentációt a fejlesztési minisztériumhoz.
– Most októberben vagyunk, és ha jól emlékszem, januárban nyújtottuk be ezeket a dokumentációkat, és azóta nem történt semmi – szögezte le a városvezető. – Sehol nem írja a törvényben, hogy a prefektusnak vagy a fogyasztóvédelmi főnőknek is egyet kell értenie azzal, hogy egy település vagy egy megye elfogadjon egy zászlót, és mégis ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényeket velünk szemben, miközben más településeknek elfogadják. Ez nem elfogadható hozzáállás a kormány részéről.
Mint ismeretes, korábban a Kovászna megyei prefektus célszerűtlennek tartotta egy erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet előterjesztését, azt kifogásolva, hogy a zászlón nem jelenik meg semmilyen dák leletre utaló elem. Kiss Edit / Székely Hírmondó; Erdély.ma2017. október 20.
Szabadság, szerelem – filmvetítés (Nagyszeben)
Emlékezzünk az ’56-os magyar hősökre!
A HÍD Egyesület – Magyar Kulturális Központ filmvetítést szervez az 1956. október 23-án kitört forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére, és tiszteletére. A filmvetítés 2017. október 23-án a Nagyszebeni Magyar Központ Sörház utcai irodájában lesz 17.00 órától. (Sörház utca, 2. szám, II. emelet, 550173 – Sibiu, Berăriei, nr. 2.)
Goda Krisztina: Szabadság, szerelem című filmje romantikus, szerelmi szálon keresztül mutatja be a forradalmi eseményeket. Ezzel is elősegítve, hogy az alkotás korosztály, illetve országhatárok tekintetében egyaránt – a lehető legszélesebb közönségnek szóljon. Ugyanakkor ott van egy másik, párhuzamos, és szimbolikus küzdelem is. A magyar vízilabdaválogatott Melbourne-i olimpián való szereplése, a szovjetek elleni elődöntő heroikus csatája… Ajánljuk a filmet 16 éves korosztály felett mindenkinek, akit érdekel a magyar történelem, aki szereti az igaz történeteken alapuló romantikus filmeket, aki tiszteli a bátrakat, aki szereti a sportot.
A film pontosabb megértéséhez egy rövid történelmi összefoglalás:
1956-ban Magyarország elsőként kelt fel a szovjet rezsim ellen, és ezzel a világ figyelmének középpontjába került. Ezért bátran mondhatjuk, hogy 1956 előzménye volt az 1968-as csehszlovákiai, majd az 1981-es lengyel eseményeknek, és a berlini fal leomlásának is. Ezeket a dátumokat két dolog kötötte össze. A szabadság kivívása, illetve a nemzeti függetlenség megteremtése.
1956. október 29-én azonban kirobbant a Szuezi válság. Ezek után az USA elnöke biztosította a szovjet vezetést, hogy nem fognak közbe avatkozni, – hiszen az Amerikai Egyesült Államoknak stratégiai érdekeiket érintette – vagyis tulajdonképpen szabad kezet kaptak a szovjetek. Ezzel megpecsételődött a magyarok sorsa. A nyugati államok nem segítettek a magyaroknak. Bár a nyugati politika nem koncentrált a magyar forradalom hőseire, a nyugati sajtó, a művészek, hétköznapi emberek rendkívül tisztelték a magyar szabadság harcosait. Számos nemzetközi műalkotás őrzi emléküket.
Magyarországon a megtorlás évei következtek, de a történelem kereke végül úgy fordult, hogy a hősök áldozata nem volt hiába való.
1989. október 23-án – a forradalom 33. évfordulóján kikiáltották a Magyar Köztársaságot. Szeben.ro; Erdély.ma2017. október 21.
Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. október 21.
Kós Károly és Bartha Miklós mellszobrot kapott Irisztelepen
A Kolozsvár-iriszi református templom kertjében leplezték le október 20-án, pénteken késő délután Bartha Miklós és Kós Károly mellszobrát.
„Van a múltban olyan, amit elfelejtenénk, kitörölnénk, viszont van amit nem lehet, nem szabad kitörölni, mint Kós Károly és Bartha Miklós tetteit, amelyek máig meghatározóak az erdélyiek és kolozsváriak számára. Ezekre a tettekre emlékeztetnek a mellszobrok” – mondta el Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese a szoboravató alkalmával tartott istentiszteleten. Az ünnepségen Bartha Miklóst, az EMKE előfutárát, közírót, parlamenti képviselőt Széman Péter EMKE-elnök, míg Kós Károly építészt, az egyházkerület gondnokát Vincze László irisztelepi gondnok méltatta. A szobrot Grezsa István budapesti kormánybiztos leplezte le. Az ünnepség végén szeretetvendégségre invitálták az egybegyűlteket. Szabadság (Kolozsvár)2017. október 21.
Díjeső a szatmári bábosoknak a Puck fesztiválon
Négy díjat vitt el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata a Kolozsváron az imént véget ért XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljáról. Az ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház indult a díjakért.
A házigazda Puck Bábszínház közleményben tájékoztatott az öttagú bíráló bizottság – Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező – döntéséről. A rendezvény zárógáláján, pénteken este az alábbi díjakat osztották ki.
A legjobb előadás díja: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat).
A legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) című előadás színpadra állításáért.
A legjobb díszlet díja: Eugenia Tărășescu Jianu, A négyszögletű mese díszletéért (brassói Arlechino Bábszínház).
A legjobb zene díja: Czapp Ferenc zeneszerző, a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat) című előadás zenéjéért.
A legjobb dramaturgiáért járó díj: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat). Az előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
A legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház).
A kollektív alakítási díjat A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) előadás művészei kapták.
A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó vitte el a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti, Brighella Bábtársulat) című előadásban bemutatott játékáért.
Női alakítási díjban részesül ex aequo Gabriela Lungu bábszínésznő is A virágok királykisasszonya (Guguță Állami Bábszínház, Moldova Köztársaság) című előadásban nyújtott alakításáért.
A legjobb férfi alakításért Daniel Stanciu, a bukaresti „Țăndărică” Színház bábszínésze kapott díjat, aki a farkast játszotta a Piroska és farkas című előadásban.
Oklevélben részült továbbá a színész-néző kapcsolatért Andreea Ajtai, a marosvásárhelyi Ariel Színház művésze és A kis boszorkány című előadás vizuális hatásáért a gyulafehérvári Prichindel Bábszínház. Szabadság (Kolozsvár)2017. október 21.
Horváth Anna-per: tanúk kihallgatásával folytatódott
Bár az előző, első tárgyaláson a bíró jóváhagyta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember közötti tavaly májusban folytatott megbeszélés hanganyagának a meghallgatását, erre tegnap mégsem került sor – hozzáértők szerint előbb kihallgatnak valamennyi tanút, s csupán ezt követően „játsszák be” a hanganyagot. Az ügyvédek szerint a felvétel kulcsfontosságú, mi több, perdöntő is lehet, a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanis az elhangzottak alapján vádolta meg befolyással való üzérkedéssel Horváth Annát és pénzmosással Fodor Zsoltot. A tegnapi nyilvános tárgyaláson a vád tanúit hallgatták meg.
Ligia Subţurică, Kolozsvár volt főépítésze elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal belső működési szabályzata értelmében nem volt Horváth Anna alárendeltje, így a politikus nem volt, hogy közbejárjon nála.
– Én tulajdonképpen csak Emil Boc polgármesternek tartoztam felelősséggel. Lévén, hogy a régi általános városrendezési szabályzat bizonyos előírásai sürgőssé tették bizonyos ügyek intézését, tavaly tavasszal, kora nyáron, nagyon sokan fordultak hozzám: a város polgárai, befektetők, tervezők, városi építészek stb. Nem emlékszem, hogy egy bizonyos ügyben Horváth Anna egyáltalán hozzám fordult volna. Nyomást amúgy sem gyakorolhatott rám, mert nem voltam az alárendeltje. Őrület volt az az időszak, éjjel is bent voltam az irodában – mondta a műszaki szakember.
Ugyanezt vallotta Mirela Mărincean is, a városháza közlekedésbiztonsági osztályának a vezetője, aki egyébként nem is értette, őt miért hallgatják ki.
Másfelől, a tegnapi tárgyaláson két üzletember is azt vallotta: anyagilag 5-5 ezer lejjel segítette ugyan Horváth Anna választási kampányát, ám a politikus semmit sem kért cserébe, és ők sem fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaik elintézésére.
Három tanú nem jelent meg, őket a következő alkalommal behozatják a tárgyalóterembe.
A tárgyalás végén Horváth Anna védőügyvédje kérte az immár egy éve hatályban levő hatósági felügyelet feloldását. Azzal érvelt: már nincsenek érvényben a bizonyos szabadságjogokat korlátozó intézkedés indokai, így például a vádlott már nem alpolgármester, így nem tud semmilyen befolyást gyakorolni a tanúkra, a vádat pedig nem feltételezni, hanem bizonyítani kell. – Horváth Anna ismert és elismert tagja a kolozsvári közösségnek, sok helyre meghívják, közrendezvényeken vesz részt – mondta az ügyvéd, emlékeztetve, hogy a bírósági felügyelet immár több mint egy éve érvényben van, ideje lenne ennek feloldására. A bíró ennek kapcsán a napokban dönt. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)2017. október 21.
Beszélgetés Varga Károllyal, a dévai Corvin Kiadó vezetőjével
Piaci nyomás és digitalizáló fabulálás között
A Hunyad Megyei Könyvvásár, melyen idén 110 kiadó kínálta termékeit, 18. alkalommal került megrendezésre. Magyar könyvet hiába kerestünk a standokon. Ennek kapcsán kerestük fel Varga Károlyt, a dévai Corvin Kiadó vezetőjét.
– A könyvvásárok általában arról szólnak, hogy nagyon sok ember megfordul, és néhányan vásárolnak is. Sajnos a Hunyad megyei térség magyarság szempontjából igencsak mostoha szórványnak számít, tehát a potenciális vásárlók száma eleve nagyon alacsony. Mi már kétszer-háromszor részt vettünk ezen a vásáron, de mindig ráfizetéses volt. Gondolom, más magyar kiadók is hasonló megfontolásból maradtak távol. Ez egy szép kulturális rendezvény, és aki szereti a könyvet, az biztos örül egy ilyennek. De a könyv beszerzési csatornái ma már egészen mások. Úgyhogy vásárokra mi általában nem járunk el.
– Hogyan juttatja el termékeit a Corvin Kiadó az olvasókhoz?
– Vannak még hagyományos értelemben vett könyvesboltok, főleg nagyobb erdélyi városokban, ide szoktunk megrendelés alapján könyveket vinni. De lehet online is rendelni, akár közvetlenül a kiadótól, utánvéttel. E szakmában azon túl, hogy a könyv iránti igény folyamatosan csökken, a terjesztés is komoly gondot jelent. Ez gyakran drágább, mint magának a könyvnek az előállítása. Erdélyi viszonylatban még kevésbé érezzük, de világszinten a könyvek nagyon-nagyon drágulnak. Apad a kereslet, szűkül a piac, nőnek a nyersanyagárak és ez mind megmutatkozik a könyvek árában.
– Mi az, amire még kereslet van jelenleg a könyvpiacon? A Corvin Kiadó az elmúlt években a klasszikus magyar irodalom számos alkotását adta ki. Kitartanak-e még e nagyszerű kezdeményezés mellett?
– Valójában ezeket a sorozatokat egyfajta olcsókönyvtár-sorozatként jelentettük meg. Elsősorban az iskolában kötelező olvasmányokra összpontosítottunk, és ezeket a műveket olyan áron próbáltuk kiadni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Mára azonban már telítettük a piacot. Ami a szépirodalmat illeti, idén próbálkoztunk egy Tamási Áron-trilógiával – felemás sikerrel, bár az első kötet nagyon jó fogadtatásra talált. Évente 4-5 kötetet szoktunk kiadni a Communitas Alapítvány támogatásával. De itt a szépirodalmi kiadások ki is merülnek. Ezen kívül a hagyományos kiadványainkat jelentetjük meg könyvesített formában: rejtvényköteteket és gasztronómiát. Azt tapasztalom, hogy manapság a könyvet egyre inkább aszerint választják, legalábbis a mi olvasótáborunk, hogy mennyire hasznos. Vagyis ha naponta lehet fellapozni, használni, főleg a konyhában, akkor azt szeretik, és megveszik. A gasztronómiai kiadványaink már évek óta többezres példányszámban értékesíthetők.
– Ez jelenti Erdélyt és Magyarországot?
– Ami a gasztronómiai kiadványok piacát illeti, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg Erdély és Magyarország között. De van egy igényesebb kivitelű, keménytáblás sorozatunk, amit főleg Erdélyben vásárolnak. Kedvelik ezeket a kiadványokat. Most jelent meg egy újabb 120 palacsintás kötetünk és ez is már szinte a megjelenés pillanatában elfogyott.
– A gasztrokiadványokhoz is tartoznak rendezvények. Merőben eltérnek a most éppen Déván zajló könyvvásártól, de azért itt is lehet könyveket forgalmazni. E rendezvényekre eljár-e a kiadó?
– Valóban rengeteg gasztronómiai vásár, fesztivál van. Mindenhova nem tudunk eljutni, de évente kiválasztunk három-négy jelentősebb rendezvényt, amelyre elmegyünk főzésbemutatóval, könyvbemutatóval. Általában a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon, az udvarhelyi gyümölcsfesztiválon, a csíkszeredai pityókafesztiválon vagyunk jelen. Szóval keressük a rangosabb rendezvényeket. Amúgy ez is egy piaci kényszer. Itt nagyon sok magyar ember megfordul. És mi, igaz, hogy vannak román nyelvű kiadványaink is, de azért a magyar olvasótáborra összpontosítunk.
– A kiadványok magyar jellegéhez kötődően kérdem, mennyire fókuszálnak a hagyományos erdélyi receptek felkutatására, megjelentetésére?
– Mi évente átlagosan ezer receptet közlünk le. Most ha visszakérdezek, hogy kapásból hány eredeti erdélyi receptet tudna felsorolni, biztosan nem haladnánk meg a tizet, húszat. Hiú ábránd tehát, hogy naponta lehet hagyományos erdélyi receptet lehozni. Én azt mondom, hogy ami egyszer közölhető, megfőzhető, elkészíthető volt, az nálunk megjelent. Ami most zajlik, az a gasztroforradalomnak egyfajta erdélyi térhódítása. Vagyis azt közöljük, hogy a különböző nyersanyag-párosításokból, kicsit ragaszkodva az erdélyi hagyományokhoz, milyen újabb és újabb receptköltemények készíthetők.
– A Corvin Kiadó termékeinek jelentős szegmensét jelentik, jelentették a tankönyvek, munkafüzetek is. Ezek kiadása hogyan alakult idén?
– A lehető legrosszabbul – köszönhetően a kormánynak és oktatási miniszterének. Utóbbi egyik napról a másikra tiltotta be a sok éve jóváhagyott és jól működő munkafüzeteinket. Persze nemcsak a miénket, hanem országos szinten mindet. Érvénytelenítette azokat az engedélyeket, amiket még idén is kiadtak. Tehát nagyon rossz helyzetbe kerültünk. A korábbi évek tapasztalatára építve, az idei engedélyek birtokában már júliusban legyártottuk a munkafüzeteket, hogy a tanév kezdetén teljes kínálatot nyújthassunk. Ám augusztus 9-én jött a rendelet, ami felülírt mindent, és ellehetetlenítette a helyzetünket. Ez óriási anyagi érvágás volt a kiadónak, de az iskolák, diákok is nagyon megérzik. Hiszen sok helyt, sok osztályban, sok tantárgyból nincsenek tankönyvek. És ezek a munkafüzetek nagyon jó tankönyvpótló segédeszközök voltak. Ez az új miniszter azt ígérte, hogy rendet teremt a tanügyben, hogy jövőtől lesznek tankönyvek. De a tankönyvkiadást monopolizálni akarja, egyetlenegy kiadó fog csak tankönyveket gyártani, tehát egy kicsit visszamegyünk a rendszerváltozás előtti időkhöz. Én nagyon csalódott vagyok ilyen téren, és nem látom azt a társadalmi ellenállást, ami ennek az egész folyamatnak megálljt parancsoljon. Meggyőződésem viszont, hogy egy újabb oktatásiszínvonal-visszaesés fog bekövetkezni az elkövetkező években. Az tény és való, hogy számunkra egy fontos szegmens volt a tankönyv- és munkafüzet-kiadás, amire nagyon sokat áldoztunk, fejlesztettünk, sok munkatársat képeztünk ki, sok emberrel dolgoztunk. Úgy néz ki, hogy ennek most vége, de ez bizonyára majd a születendő tankönyvek minőségén is meg fog látszani. Mert abban a pillanatban, amikor nem lesz verseny, és a hatalom által preferált kiadó fogja a könyveket futószalagon gyártani, akkor nem lehet nagyon magas színvonalra számítani.
– Újabban alapvető követelmény, hogy a tankönyvek digitális formában is megjelenjenek. Már az idén kiadott könyvek hátlapján ott van borítékban a CD, a könyv digitalizált tartalmával. Hogyan látja ezt az újítást?
– Ez egy nagy blöff. Egy újabb találmány. Ahány tárcavezető jön a minisztériumba, mindig egy-egy újabb kísérletbe kezd, amelynek áldozatai elsősorban a diákok, szülők, pedagógusok. De most a kiadókat is érintette, mert kénytelenek voltak beállni a sorba, ha egyáltalán ki akartak valamit adni. Úgyhogy ez iszonyatosan megnehezítette a dolgunkat, óriási költségeket és nagyon sok munkát hozott a fejünkre. Ráadásul az eredmény is messze elmaradt a beharangozottól. A visszajelzések szerint 5-10 százalékban használják a digitális tankönyveket. Arról nem is beszélve, hogy valóságos cirkusz volt, hogy mobiltelefonokon, tableteken, laptopon mindenféle platformon lehessen ezeket alkalmazni. És mivel ezt kizárásos kritériumként emlegették, mi meg is feleltünk ennek. Persze más kiadók nem vették komolyan, mégis kiadhatták tankönyveiket. Úgyhogy ez is egy csőbe húzás volt és óriási méltánytalanság. Különben úgy érzem, ez az ország nincs felkészülve a digitális oktatásra és nemcsak műszaki szempontból, hanem hozzáállás és a szaktudás szempontjából sem. Ez egy nagyon komoly feladat lenne. Tudomásom szerint kevés országban megy jól a digitális tankönyvek alkalmazása. Jövőtől azonban úgy néz ki, és ez abszolút újdonság, hogy az új tankönyvtörvény szerint nem lesznek nyomtatott, csak digitális tankönyvek. A nyomtatott tankönyveket mindenkinek külön kell majd igényelnie, úgyhogy számomra nagyon kétséges, hogy ez pozitív változáshoz vezet az oktatás berkeiben.
– Zárásképp még térjünk vissza Hunyad megyére és a klasszikus könyvkiadásra. Dél-erdélyi magyar kiadóként lát-e igényt a kortárs irodalom, illetve helytörténeti jellegű kötetek megjelentetésére?
– Ez egy lelkiismereti kérdés. Számunkra az elmúlt évek arról szóltak, hogy a piaci igénynek kell megfelelni. Azzal a szűk kis támogatással, amit évente kapunk, egyáltalán nem tudnánk könyvet kiadni vagy nagyon keveset. Az említett kortárs irodalommal, illetve helytörténeti jellegű kiadványokkal csak nagyon mérsékelt igényre lehet számítani, tehát nem igazán piacképesek. Ezek megjelentetéséhez pályázatokhoz kellene folyamodni. Ez azonban szinte egy külön szakmává nőtte ki magát. Állandóan figyelni kell a kiírásokat, erre nekünk nincs apparátusunk. Ha legalább az önköltség megtérülne, nagyon szívesen adnék ki ilyen köteteket. De a tapasztalat mást mutat, és visszakanyarodva a beszélgetés elején megfogalmazott gondolathoz, ezúttal is csak azt mondhatom, hogy magyar könyvkiadás szempontjából Hunyad megye nagyon mostoha szórványnak számít. Egyfajta csoda, hogy vagyunk! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 21.
Káli István ellen-fejlődésregénye
A szemfényvesztett megvilágosodása
„neved nincs, tárgy vagy csupán/ karodon a leltári szám...” – ezek a Szilágyi Domokos-sorok adtak drámaiságában lírai alaphangot Káli István A szemfényvesztett című regénye múlt pénteki marosvásárhelyi bemutatójának.
A Kemény Zsigmond Társaság és a Mentor Könyvek Kiadó közös estjén Györffy András színművész szavalata után Csíky Boldizsár, a KZST elnöke köszöntötte a Bernády Ház közönségét és a szerzőt, akit elsőként arról kérdezett, milyen mértékben önéletrajzi jellegű az új könyve, mennyi benne a személyes tapasztalat, illetve a mások életéből leszűrt következtetés.
– Ezt a szöveget négy és fél évig hordtam magamban – árulta el Káli István. Regénye megírásakor saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének. Erre a keserű felismerésre utal a kötet elején olvasható ajánlás is: „szüleim és mindazok emlékére, akik merték hinni, remélték, hogy az emberhez méltó élet nem mindig rendszer vagy hatalom kérdése”.
– De igen, az – szögezte le a szerző a könyvbemutatón. Káli István kutatni kezdte a természetesből a mesterséges társadalomba kényszerített emberek sorsát, azokét, akikkel „az első eszmélés pillanatában találkozott”, és akiknek köszönhetően leélt egy „boldognak mondható gyermekkort”, így született meg új regénye.
– Ismernem kellett volna a szüleim életét, de semmit nem tudtam róluk, ezért kitaláltam nekik egy életet – tette hozzá.
A kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a főhős, a „szemfényvesztett” alakjára irányította a figyelmet. Kormos Albert egy marosvásárhelyi kisiparos, női ruhákat készítő úriszabó, éles eszű, kíváncsi, ugyanakkor nem túlságosan reflektált. Választását így indokolta meg az író:
– A mű cselekménye idején egy kisiparos meghatározó személyiségnek számított egy kisiparos városban. Női szabóként ismert személyiségekkel kerülhetett kapcsolatba, így alakján keresztül sok mindent meg lehet mutatni.
Káli István azt is elárulta, hogy édesapja a valóságban is ezt a mesterséget űzte, Kormos Albert alakja mégis fikció.
– Általa és a hozzá hasonló szereplők révén mutatom meg azt, amit képzelek erről a korról. Ők a „mindenkik”, a „sok”, a „névtelenek”, akikről név szerint semmilyen emlék nem maradt meg a történelemben.
A regény mellékszereplői viszont valós személyek. A rendszer olyan irányítói, illetve elszenvedői ők, mint Csupor elvtárs, báró Kemény János vagy Tamási Jenő.
A továbbiakban A szemfényvesztett tartalmára kérdezett rá a beszélgetőtárs.
– A szöveg Kormos Albert utolsó éjszakájába van bezárva – foglalta össze a lényeget a szerző, akinek főhőse balesetet szenved, ennek folytán a látásközpontja sérül, de miközben egyre gyengébben észleli a kinti világot, belső látása kitisztul. A történet egy belső monológot tölt ki, amely tulajdonképpen metafizikai elmélkedés a teremtés csodájáról, az ember szerepéről.
Káli István a regény szerkezetét is körvonalazta.
– Van egy tétel, abból kiindulva jutunk el a következtetésig. A bizonyítás húsz lépésben zajlik, és a következtetés az, hogy nincs következtetés.
Gálfalvi Ágnes arra kérdezett rá a továbbiakban, hogy hogyan fordul egy realista ábrázolásmódot követő szerző a 70. születésnapja után a láthatatlan tudás felé, mennyire tudatos ez a váltás.
– Az emberben gyűl a feszültség, aztán egyszer csak elkezd gondolkozni azon, hogy miért történt mindaz, ami történt. Úgy éreztem, hogy elszámolnivalóm van önmagammal, és ezt adtam Kormos Albert szájába – fejtette ki az író.
Káli Istvánt a marosvásárhelyi bemutató előtt Székelyudvarhelyen díjazta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Az ottani rendezvényen hangzott el, hogy új műve ellen-fejlődésregény, a XIX. századi fejlődésregény ellentéte. Ennek kapcsán a szerző így fogalmazott:
– Én nem akartam leépülésregényt írni. Egyszer csak kezdte írni magát a szöveg, egyik esemény kérte a másikat, és ez lett belőle.(...) A főhősöm nem volt az egyedüli ilyen szereplője a kommunizmusnak. Azt, hogy hányan találtak magukra a világtalanság állapotában, illetve hányan tudták megkülönböztetni a két világtalanságot, nem tudom, mindenki tegye hozzá a maga igazságát.
A beszélgetés végén Gálfalvi Ágnes Káli István prózájának azt az erényét emelte ki, hogy a társadalmi leépülésben is meglátja az egyén egyediségét, a csodát, ami bármikor bekövetkezhet.
– Én nem tudtam volna másról írni, mint arról, amit láttam – vette át a szót a szerző, akit mérnökként munkásemberek vettek körül, és aki egy kétosztályos téglagyári munkás hozzá címzett sorait ereklyeként őrzi.
– Alulról láttam a társadalmat, így a regényhőseimet, a közöttük lévő viszonyokat, az egymásrautaltságot is alulnézetből mutatom be – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy új művének szereplői közül nem a főhős a kedvence, hanem egy pék, aki nem tudja tartani a száját, nem képes beletörődni a rendszerbe, és azért nem nősül meg, hogy családját ne sodorhassa szókimondó természetével nehéz helyzetbe.
Az est felolvasással zárult, a szerző a mű meghatározó, kezdő és záró részét osztotta meg az egybegyűltekkel, akik így még inkább kedvet kaphattak a költői lüktetésű, különleges regény befogadásához. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)2017. október 21.
Orbán Balázs nyomdokán a Gyimesek vidékén 2.
Visszatérnek a Székelyföld peremén fekvő Gyimesek vidékére az Orbán Balázs nevét viselő 36. dokumentarista fotótábor résztvevői október 20–27. között. A fényképes dokumentáció készítése a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, az Exposia Fotográfiai Alkotócsoport szervezésében valósul meg, Hargita Megye Tanácsának a támogatásával.
Az idén májusban tavaszi fényben megragadott Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk községeit most az ősz színeiben is dokumentálják a meghívott fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kelemen Lajos (Sepsiszentgyörgy), Kerekes István (Kazincbarcika), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda).
A fotótáborban részt vevő fényképészek a vidéket bejárva vizuális értékmentést végeznek. A megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeikkel rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. A felvételek, amelyek a tábor ideje alatt elkészülnek, egyfajta üzenetek a világnak: így élnek itt az emberek, ilyen a környezetük, és ilyen csodálatosan szép az a táj, amit századok óta laknak.
Az ily módon készülő dokumentáció vándorkiállítás anyagát képezi, amelyet a jövő év során több helyszínen is bemutat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában elragadtatva írja e vidékről: „… egy ily nagyszerü tájjal, melynél szebbet bizonynyal se Tyrol, se Svájcz nem tud felmutatni, s mi még sem ismerjük, még kevésbbé méltányoljuk e szép hazát. Kétségtelenül szép a Székelyföldnek lakott része is, de ki azt valódi nagyszerüségében akarja ismerni, annak be kell hatolni határhavasaink nagyszerü tömkelegébe, meg kell utazni azon gyönyörü hegyszorosokat, melyeket a teremtő mint e szép haza büv-utjait helyeze a határszélre, s csak akkor fogja azt egész nagyszerüségében, egész pompájában ismerni”. A 36 km hosszú Gyimes-völgy a Csíki-havasok legkeletibb csücskében helyezkedik el, községei: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Az itt élő gyimesi csángók ősei csíki falvakból menekültek e vidékre, a korábbi századokban, hol politikai, hol gazdasági kényszerből. „A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére, és alulról felfelé népesítették be a Tatros völgyét és a patakokat. A Tatrosba futó patakok mentén szétszórt házcsoportok szerekbe, tizesekbe szerveződő egységeiből önálló települések jöttek létre. A 19. század derekán már mindhárom mai gyimesi település önálló közigazgatású község, külön bíróval, elöljárósággal. A szétszórt település az emberek összeállásának régi titkait árulja el, a családi foglalás emlékeit őrzi. Egy-egy völgybe futó patak mellett egy család telepedett meg, s így a patakok legtöbbje az első települők nevét őrzi”. „A Tatros és mellékvizeinek vidékét a 17. században még nagyrészt a Moldvát Csíkszékkel összekötő kereskedelmi útvonal által keresztülszelt erdőrengeteg borította. A gyimesi csángók az azóta eltelt bő két és fél évszázad alatt az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították”. „Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a »patakokban« nagy kiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az »erdőlés« nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöznek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöznek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a »Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét«. A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani. Itt még fellelhetők a magyar népi kultúra korábbi rétegei, őrzik viseletüket, gyakorolják ősi gazdálkodási módszereiket.
A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székely ház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a bennszülött a csángó. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek messzi földön híresek, egyik sajátos népi hangszerük, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, a csárdást, a németest, a hejszát”.
„Gyimes a Székelyföld néprajzának múzeuma, vagyis, ami ott hamarabb eltűnt, elenyészett, itt változatlanul vagy átformálódva még tovább fennmaradt. A viseleti darabok, mustrák, a házak és bútoraik, a növényismeret, a párválasztás, a lakodalom némelyik mozzanata, a középkori keretezettségű katolicizmus, a pogány emlékeket felvillantó néphit, a ráolvasások, a táncok, balladák, keservesek, a hiedelmek nemcsak esztétikailag szépek, vagy más szempontokból érdekesek, nemcsak megborzongatják az embert, hanem a tudomány számára lehetővé teszik a népi kultúra múltjának tanulmányozását, pontosabban megértését.” Népújság (Marosvásárhely)