udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7649 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 7621-7649 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. január 2.

Iliescuról és más gyilkosokról
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is.
Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak.
A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”.
Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője).
Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere:
az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes.
Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”.
Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.”
Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt.
Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is…
A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál.
Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”.
Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették:
felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia.
A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”.
Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben!
Grigore Cartianu
foter.ro/cikk

2017. január 3.

Az erdélyi magyar sajtónak is vége -Orbán Viktor a határokon túl sem tűri az ellenvéleményt
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu

2017. január 3.

Meggyengült balliberális hadállások Erdélyben
A Népszabadság nevű szellemi mételyközpont leállítása után megszűnni látszik az MSZP-SZDSZ erőcsoport külhoni sajtóbefektetéseként létrejött Erdélyi Riport, s változások vannak a nemzetellenes álbaloldal másik erdélyi központjánál, a Maszolnál is.
Bár még a magyar kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Parászka Boróka is azt írja, hogy csak részben igaz, és alig bizonyítható, hogy politikai nyomás miatt szűnik meg az Erdélyi Riport, s hogy Gál Mária kirúgása a Maszoltól az egyetlen egyértelműen politikai gesztus, mégis okunk van élni a gyanúperrel, hogy a döntés forrásvidéke Budapesten keresendő.
Ejthetnénk krokodilkönnyeket e két sajtóorgánum felett gyülekező fellegek láttán, emlegethetnénk a sajtószabadságot, de ez sokszorosan álságos lenne. Mindenekelőtt azért, mert minden hisztériakeltés dacára sajtó-, vélemény- és szólásszabadság van mifelénk, politikai véleménye miatt ma a Kárpát medencében ritkábban ér hátrány bárkit is, mint a „demokratikus” Nyugat-Európában, ahol a (gondolat)rendőrség vadászik a menekülteknek titulált betolakodókról a hivatalos kánontól eltérő véleményt megfogalmazókra. Ha bárkinek pénze van rá, alapíthat újságot, s bárki közölheti meglátásait a világhálón.
Nem kétséges, a kormányzati hatalom mindenütt igyekszik maga alá gyűrni a médiát. Amikor ezt baloldaliak teszik, akkor azt a fősodratú média szerint a sajtószabadság terjesztésének, garantálásának hívják (lásd legutóbb az Obama elnök által már a demokraták bukása után elfogadott botrányos csomagot, mely kilátásba helyezi az amerikai részvételt a Közép- és Kelet-európai sajtószabadság biztosításának – értsd a New Yorkból diktált véleményszabványosításnak – ügyében), ha jobboldaliak, akkor diktatúra. Tagadhatatlan jelenség a magyar kormányoldal nyomulása a média terén, aminek vannak kétségkívül rosszízű megnyilvánulásai, vadhajtásai, de azért nem lehet nem meglátni, hogy a mégoly kifogásolható politikai propaganda mellett is a nemzeti öntudat tervszerű aláaknázása, ami folyt például a Népszabadságban, jelentős teret veszített.
Hasonló a helyzet Erdélyben is. Érdemes megnézni az Erdélyi Riport stábját, melynek élén ott látjuk Parászka Borókát, akinek első számú történelmi hőse az országot szétprédáló Károlyi Mihály, akinek az „István, a Király” megagiccs, akinek még a csíksomlyói búcsú sem szent, akinek a Szabadság szobor ízléstelen, aki gyermekei kíséretében december 1-én együtt ünnepel önfeledten a románokkal, aki problémát lát abban, ha a magyar befektetések a nemzeti összetartozás mentén alakulnak, aki nem átallott feljelenteni erdélyi magyar papokat román állami intézménynél azért, mert egy vallási kisebbségről nem az ő szája íze szerint fogalmaztak.
A Maszolnál egy szerkesztő leváltásán túl Gál Mária talpára kötöttek útilaput. A magam részéről merő véletlennek tekintem, hogy pont most, december elseje kapcsán utasította el a szerkesztőség egy mellesleg elég halvány szövegének közlését. Aki képes még a migránsügyben is Orbánt támadni, és menekültnek hazudni az EU-ba alig beérkezett, de már dzsihádot skandáló csürhét, melynek már megmelegedett tagjai oda járnak vissza nyaralni, ahonnan„életüket féltve” elmenekültek, az nemcsak a magyarság, de egész Európa ellensége. S persze nem meglepő, hogy a valódi európai szellemet és megmaradást képviselő Le Pent és Hofert Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítja, előszeretettel szidja az „embertelen” Orbánnal együtt Tőkés Lászlót, szóval a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának minden fontos elemét felmondja.
Tételezzük fel, hogy valóban a Fidesz–RMDSZ paktum eredményeképpen fazonírozzák a Maszolt és szűnik meg a Riport. Amennyiben áll ez a tézis, akkor legalább volt értelme az RMDSZ megtámogatásának, és a Néppárt parkolópályára állításának (ez utóbbi persze a túlbiztosítás tipikus esete volt).
Mert az elég egyértelmű, hogy a harc legfontosabb síkja a közösségi öntudat, a legfőbb tét az, hogy miként gondolkodik az erdélyi magyarság meghatározó része a múltról, jelenről és jövőről, önmagáról és a külvilágról. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy hány magyar képviselő ül Bukarestben, olyan nemzetközi konjunktúrában, amikor amúgy sem nekünk áll a zászló. Ebben a helyzetben a nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyeket megszüntetni vagy meggyengíteni, helyettük megerősíteni a magyar szelleműeket elsőrendű nemzetstratégiai feladat. Az első pont végrehajtása, úgy tűnik, folyamatban van. Kíváncsian várjuk az építés lépéseit.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

2017. január 3.

Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: https://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro

2017. január 3.

Hivatalos: Kelemen Hunor sajtótanácsost váltott
Hivatalossá vált a Krónika értesülése, miszerint Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Ezeket a teendőket január 4-étől a 23 éves Könczei Árpád látja el.
Lapunk keddi számában közölt, az RMDSZ által finanszírozott portálok háza táján bekövetkezett változásokról szóló cikkünkben számoltunk be arról, hogy információink szerint Nagy-Debreczeni Hajnal lemondott a szövetségi elnöki hivatalban betöltött sajtótanácsosi tisztségről. Amikor az érintettet hétfőn megkértük, erősítse meg vagy cáfolja értesülésünket, a volt televíziós újságíró „hülyeségnek" nevezte az információt. Mindazonáltal hozzátette: majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor azt a Krónika is megkapja.
Nos, ez a hivatalos megerősítés nem sokat váratott magára. Kedden ugyanis éppen Nagy-Debreczeni Hajnal tájékoztatta arról kör-emailben a magyar sajtót, hogy január 4-étől Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa Könczei Árpád lesz. Utóbbiról egyelőre annyit sikerült megtudnunk, hogy 1993-ban született Kézdivásárhelyen, és a Kolozsvárt székelő szövetségi elnöki hivatal munkatársa.
Mint megírtuk, Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Bár a rádiós állás betöltése az RMDSZ-elnök tudtával – és minden bizonnyal a befolyásának köszönhetően – történt, a nagy port kavart ügy vélhetően kínossá vált Kelemen Hunor számára. A politikus egyébként éppen 2016 szeptemberében vált meg a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról, amelyet 1997-ben történt államtitkári kinevezése óta tartottak fenn számára.
Nagy-Debreczeni Hajnal jelenleg az RMDSZ által működtetett Progress Alapítvány (ez a kiadója a megszüntetés alatt álló Erdélyi Riport, illetve a Maszol.ro portálnak) elnöki tisztségét tölti be, ugyanakkor a Román Közszolgálati Televízió (TVR) igazgatótanácsának a szövetség által delegált tagja.
Rostás Szabolcs
kronika.ro

2017. január 3.

Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro

2017. január 4.

Külön törvényben szabályozná a kisebbségi nyelveken szervezett oktatást az új kormány
Az oktatási kerettörvényhez illeszkedő külön törvényben készül szabályozni a kisebbségi nyelveken szervezett oktatást a beiktatásra váró új kormány - egyebek között ez derül ki a parlament honlapján szerdán közzétett kormányprogramból. Az ágazati politikákat 170 oldalon részletező kormányprogram a kulturális fejezetben kétoldalas alfejezetet szán a kisebbségnek. "Románia kormánya tenni fog azért, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek biztosított legyen a joguk etnikai önazonosságuk megőrzéséhez és szabad gyakorlásához oly módon, hogy korlátlanul megnyilvánulhassanak a közéletben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, a kultúra, a nyelv, a vallás, az oktatás területén, Románia alkotmányának, az ország európai uniós integrációja során vállalt kötelezettségeinek, valamint a vonatkozó nemzetközi előírásoknak megfelelően" - olvasható PSD és koalíciós partnere, az ALDE közös kormányprogramjában. Az előző kormányokhoz hasonlóan a szociálliberális koalíció is megígéri, hogy támogatja a kisebbségi törvény elfogadását, amelynek tervezete 2005 óta vár elfogadásra a bukaresti parlamentben. A kormányprogram támogatást ígér a kisebbségek kulturális intézményeinek, "ingó és ingatlan" kulturális örökségének ápolásához. A kabinet gyorsítani fogja az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát - olvasható a dokumentumban. A cselekvési tervek között a kisebbségi alfejezet megemlíti, hogy kormányzati intézkedésekkel és jogszabályokkal akarnak érvényt szerezni a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírásoknak. A kormányprogramban megígérik, hogy a területi közigazgatás esetleges átszervezésénél figyelembe veszik a különböző térségek nyelvi, kulturális hagyományait. A PSD-ALDE koalíció kormányprogramja révén egyébként az állami intézmények és a középosztály megerősítését, a kis- és középvállalkozások támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését tűzi ki célul, az "olcsó munkaerő csapdája" helyett a "szakképzett munkaerő" gazdasági modelljén alapuló fejlődést akarja meghonosítani. A beiktatásra váró kormány 2018-tól újabb egy százalékponttal 18 százalékra akarja csökkenteni az áfát, a lakáspiacon pedig nulla százalékos áfakulcsot vezetne be. Erre az évre átlagosan 20 százalékos közalkalmazotti béremelést ígér a kormányprogram, jövő évre pedig újabb 20 százalékot. A közszférában az országos minimálbérnek megfelelő üdülési juttatást vezetnek be, a négyéves kormányzati ciklus végéig pedig a jelenlegi 1250 lejről 1750 lejre akarja emelni a minimálbért. A parlament két házának együttes ülésén szerda délután szavaz a Sorin Grindeanu vezette új kormányról. (mti)
Transindex.ro

2017. január 4.

Magyarokat sértő bejegyzést írt Facebook-oldalára a munkaügyi miniszteri tisztség várományosa
Lia Olguța Vasilescu 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. Krajovai polgármestere nemrég múlt 42 éves, és már elvitte a DNA.
Olguța a Facebook-oldalánmagyarellenes bejegyzéstis közölt 2014-ben, amely most is elérhető, amelyben a következőt írja: Azokat a csavargó magyarokat nem nyugtatja le valaki két nyakra adott gumibotütéssel? (Pe derbedeii aia unguri nu ii potoleste nimeni cu vreo doua bastoane pe spinare?)
A hozzászólásokban az is olvasható, hogy van aki géppuskát javasolna a gumibot helyett.
Ezt magyarellenes, korrupt személyt fogja az RMDSZ is megszavazni?
Lia Olguța Vasilescut már 2012-ben is feljelentették magyarellenes megnyilvánulása miatt
Lia Olguţa Vasilescu 2012-ben, nem sokkal a polgármesterré választása után három craiovai építőtelepet látogatott meg. A Mediafax hírügynökségnek elmondta: arra kérte az építőket, hogy ezután a városban zajló építkezéseket végző szakmunkások nyolcvan százaléka helybéli legyen, számára ugyanis nem normális az a tény, hogy az ott dolgozók magyarul beszélnek egymás között, hiszen a craiovaiak pénzén dolgoznak.
Ekkor az RMDSZ feljelentette Vasilecut az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), ki is hallgatták. Döntésről nem találtunk hírt.
itthon.ma

2017. január 4.

Távozik tisztségéből az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter
Lemond tisztségéből Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Döntését szerdán aTransindexnekadott interjúban jelentette be.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen” – nyilatozta döntése hátteréről a politikus, aki szerdán iktatja lemondását.
Kovács Péter felidézte: 1999-ben kezdett el dolgozni az Ügyvezető Elnökség struktúrájának legalsó szintjén. Azóta végigjárta a ranglétrát, számos feladatot látott el, több tisztséget töltött be, utazott közel 1 millió kilométert. „Ennyi idő alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem, volt részem sikerekben és kudarcokban, lettek barátaim és ellenfeleim is. A legbüszkébb az utolsó 6 évre vagyok, amikor az első vonalban, Kelemen Hunor jobbján dolgozhattam” – jelentette ki.
Szavai szerint a távozó ügyvezető elnök arra büszke, hogy sikerült zökkenőmentesen végigvinni a fiatalítást a szervezetben, partnerségekre alapozva megerősítették a társadalomszervezési tevékenységet, alapjaiban átalakították az RMDSZ kommunikációját és kampánymenedzsmentjét, rendezték kapcsolataikat az erdélyi és budapesti magyar-magyar viszonylatban. „Éppen az RMDSZ sikeres választási szereplése indokolja a döntésem időzítését. Kell egy új lendületet hozó vezető, aki előre, felfele képes lépni” – nyilatkozta a politikus. 
A terveiről Kovács Péter elmondta: vissza akar térni „az első szerelméhez”, a médiához. "Ifjú koromban erre készültem, onnan jöttem a politikába, aztán a sors úgy hozta, hogy tettem egy közel két évtizedes kitérőt” – jelentette ki a távozó ügyvezető elnök.
Transindex.ro

2017. január 4.

Két muzeális értékű könyv
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze: 
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK, 
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR 
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak 
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak 
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való 
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben 
és tisztábban ki nyomtattatott. 
GYULA FEIR-VARATT 
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje). 
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.” 
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára). 
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”. 
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron. 
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)

2017. január 4.

A szentgyörgyiT3 Kiadó cáfolja a történelemhamisítást
Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.
Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.
Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária ésHorvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.
A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.
A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.
A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalviCzetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.
A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 4.

Születésnapi beszélgetés Pávai Istvánnal – A Székelyföld felőlindulok
Székelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról.
– Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni.
– Édesanyja mivel foglalkozott?
– Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok.
– Egyértelmű, hogy zeneközelben született…
– Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban.
– Hogyan fordult a népzene felé?
– Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni.
– Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak.
– Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett.
– Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött…
– Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől.
– Végül meddig élt Erdélyben?
– Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást.
– Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét?
– 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni.
– Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van?
– Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon.
– Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép?
– Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal.
– Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz?
– A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található.
– Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára?
– Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk.
– Távlati tervei?
– Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. január 4.

Kelemen: keserű szájízt kelthet kulturális minisztérium új megnevezése
A kulturális minisztérium új megnevezése keserű szájízt eredményezhet, amennyiben az intézményen belül nem adnak teret egy, a kisebbségekkel foglalkozó struktúra számára – mondta kedden Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke ezzel arra reagált, hogy az új kormányban a kulturális tárca megnevezése a Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma lesz. Kelemen elmondta: noha a tartalmon van a lényeg, a szimbólumok is sokat számítanak úgy a politikában, mint az egyének magánéletében. Éppen ezért fontos, hogy a kulturális minisztériumon belül legyen egy államtitkárság, amely a kisebbségekért felel, mert különben ez a megnevezés arra engedne következtetni, hogy aki a megnevezést javasolta, az csak a románokra gondolt, figyelmen kívül hagyva a magyarokat és a többi 18, Romániában élő kisebbséget.Kelemen hozzátette: javasolta egy, a nemzeti kisebbségek kultúráját és identitását védő struktúra létrehozását a kulturális tárca keretében. „A válasz pozitív volt úgy Dragnea úr, mint Tăriceanu és Constantin urak, valamint Sorin Grindeanu kijelölt kormányfő részéről" – közölte az RMDSZ elnöke.
agerpres.ro
Erdély.ma

2017. január 5.

Bizalmatlan az erdélyi magyar sajtó a Grindeanu-kormánnyal szemben - A Grindeanu-kormánnyal szembeni bizalmatlanságról árulkodnak az erdélyi magyar írott és elektronikus sajtóban csütörtökön megjelent véleménycikkek.
Amint a Maszol.ro portál véleménycikkének a szerzője szerint a minisztereket "mintha nem rátermettségük, hanem Liviu Dragnea pártelnök iránti hűségük mértéke szerint választották volna ki", a kormányprogram pedig inkább hasonlít egy kívánságlistához, mint megalapozott gazdaság- és társadalomfejlesztési tervhez.
"A kormányprogram ezúttal tartalmaz némi hivatkozást a kisebbségpolitikára is, jobbára általánosságokat, ám valóban ránk férne, hogy általánosságokban is javuljon a kisebbségek jogainak betartása és érvényesíthetősége. Hogy mi lesz ezeknek a nagyon halvány ígéreteknek a sorsa, az attól is függ, hogy Sorin Grindeanu - elnézést! - Liviu Dragnea kormánya sikerrel oldja-e fel a társadalmi elvárások keltette feszültségeket. Ha nem, akkor mintegy hamiskártyás, ismét előhúzza majd hajtókájából a magyar kártyát" - vélte a Maszol cikkírója.
A Maszol szerint az RMDSZ-nek nem volt jobb választása, mint megszavazni a Grindeanu-kormányt. "Fontos az RMDSZ-nek felajánlott művelődési minisztériumi államtitkári tisztség is, ha a szövetség jobban tud élni vele, mint az utóbbi években az oktatási tárcánál. De még fontosabb lehet, ha ismét gyakorlattá válik az, ami a NATO- és EU-csatlakozás előtt szokásos volt: a kormánypárt és az RMDSZ közti állandósult párbeszéd, tárgyalás, amelyen az álláspontokat közelíteni lehetett, sikerült kiiktatni a törvényekből kisebbségellenes passzusokat, illetve betoldani olyanokat, amelyek rögzítették az erdélyi magyarok jogait" - vélte a Maszol.ro portál cikkírója.
A Krónika napilap vezércikkírója szerint a kormány első nagy próbatétele a 2017-es költségvetés lesz. "Reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával" - vélte a cikkíró.
A Háromszék napilap vezércikkírója szerint meglepő, hogy a Liviu Dragnea pártelnökhöz lojális társaságból csak ennyire futotta, hogy szinte mindegyik kormánytag nevéhez fűződik valamiféle botrány.
"Számunkra, magyarok számára különösen visszatetsző, hogy munkaügyi miniszterként a most felálló új csapat tagja lett a magyarellenes megnyilvánulásairól híres Lia Olguţa Vasilescu craiovai polgármester is, aki a Nagyrománia Párt örökségét viszi tovább - immár a kormánypalotában. Ezért és sok másért is érthetetlen az az önfeladónak tetsző magatartás, amellyel az RMDSZ sietett támogatásáról biztosítani az új kormányt anélkül, hogy a meglebegtetett kulturális államtitkári tisztségen kívül ezért bármit kapott volna cserében" - vélte a Háromszék cikkírója.
A cikkíró szerint az RMDSZ "biankó csekknek tűnő" támogatást nyújt a kormánynak, a legnagyobb baj pedig az, hogy "az ország vezetésére készülő bűnbanda" demokratikus, a játékszabályok tiszteletben tartásával megrendezett választásokon nyert.
Gazda Árpád
(MTI)

2017. január 5.

Traian Băsescu „maffiaállamnak” nevezte Romániát
Hivatalból eljárást indított a legfőbb ügyészség szerdán egy olyan kiszivárogtatott hangfelvétel ügyében, amelyen Traian Băsescu volt államfő egy ismeretlennel beszélgetve ócsárolta a román igazságszolgáltatást.
Az ügyészség közleménye nem tartalmazza, hogy pontosan ki ellen vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a szökésben lévő Sebastian Ghița által nyilvánosságra hozott felvétel ügyében indított hivatalból eljárást. A magyargyűlölő PRU párt politikusa ellen több büntetőjogi eljárás van folyamatban korrupció gyanúja miatt. Ghiță karácsony előtt rejtélyes módon eltűnt, és azóta több felvételt hozott nyilvánosságra a saját tulajdonában lévő Romania TV hírtelevízión keresztül, amelyekben az ellene indult, szerinte jogtalan eljárásokra panaszkodott.
A legutóbbi felvételen Ghita azzal vádolja a román igazságszolgáltatás vezetőit, hogy igazságtalan döntések születtek bizonyos büntetőjogi perekben. Állítását egy olyan bevágott beszélgetéssel próbálja alátámasztani, amelyen Traian Băsescu beszélget egy ismeretlennel a 2014-ben tíz év jogerős börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu médiamágnás és politikus peréről.
A felvételen hallható, amint Băsescu egyebek mellett kijelentette, hogy Románia „maffiaállam”, illetve Voiculescu peréről azt sugallta, hogy nem jártak el teljesen korrektül az ügyészek és a bírák. Băsescu szerdán Facebook-bejegyzésben elismerte a hangfelvétel hitelességét, ugyanakkor bevallása szerint a múlt év végén folytatott beszélgetésről készült hangfelvételt megvágták, ami félreértéseket okoz. 
Emlékeztetett arra, hogy már elnöki mandátuma idején, de főleg azután a nyilvánosság előtt többször elmondta, hogy hatékonyabb parlamenti ellenőrzést kellene gyakorolni a Román Hírszerző Szolgálat fölött. Băsescu szerint ugyanis a belföldi hírszerzés túl nagy befolyásra tett szert az igazságszolgáltatásban és a közéletben, ami visszaélésekre ad lehetőséget.
[Forrás: MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

2017. január 5.

Liviu Dragnea nem vette fel Klaus Johannis kesztyűjét
Bár nehéz volt megállnia, nem reagál Liviu Dragnea a Klaus Johannis által a miniszterek eskütételét követően mondottakra. Erről egy szerda esti televíziós műsorban beszélt a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy bármikor nyitott az államfővel való beszélgetésre. 
Arról kérdezték a műsorban Dragneát, mekkora esélyt lát az elnökkel való együttműködésre vagy egy esetleges politikai társbérleti viszony kialakulására. „Én nem szeretem ezt a kifejezést. A politikai társbérletnek soha nincs vége. Én minden nap, minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nyitott vagyok a párbeszédre, ehhez azonban két félre van szükség, egy nem elég” - mondta Dragnea. 
A pártelnök utalt az államfőnek a miniszterek beiktatási ceremóniáján mondott beszédére is, hangsúlyozva, hogy nehezére esik nem reagálni a Johannis által mondottakra.
„Nem volt könnyű számomra megállni, hogy ne reagáljak. De nem reagáltam és nem is fogok, mert az emberek nem azért szavaztak ránk, hogy a televízióban vitatkozzunk. Ők azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk értük, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk számunkra. Én ehhez tartom magamat" - fogalmazott a Szociáldemokrata Párt elnöke. 
Klaus Johannis államfő azt mondta szerdán, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormánynak „bonyolult ígéreteket" kell teljesítenie. „Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett minden ígéretet. A kampány nem csak egy médiacirkusz, bár kétségkívül az is. A kampányban ígéretek hangzottak el, és ezek alapján szavaztak önökre - és itt most elsősorban a parlamenti képviselőkre és szenátorokra, a parlament vezetését ellátó személyekhez szólok. Be kell tartaniuk ezeket az ígéreteket" - fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak. 
Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket. „Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek" - tette hozzá Johannis. 
Az államfő azzal a kéréssel fordult Liviu Dragneához, hogy avassa be a kabinet tagjait a PSD kormányprogramjának részleteibe. „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, avassa be a részletekbe a kabinet tagjait is” – mondta az államfő.
itthon.ma//erdelyorszag

2017. január 5.

Kelemen Hunorék támogatják a Grindeanu-kormányt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt a bukaresti parlamentben – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden, miután a megbízott miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői találkoztak az RMDSZ-frakcióival.
Erről egyhangúlag döntött a magyar szövetség szenátusi és képviselőházi frakciója, miután megállapították, hogy a kormányprogram sok olyan célkitűzést tartalmaz, amely az RMDSZ választási programjában is szerepel – tette hozzá Kelemen Hunor. Példaként a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezményeket, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelését, az üdülési kedvezményeket, az új vállalkozások támogatását, a minimálbér növelését említette.
A kormányprogramnak van egy kisebbségekkel kapcsolatos része is, amelynek jelentős részét az RMDSZ javaslatára fogadta el a szociálliberális kormánykoalíció – fűzte hozzá az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ korábban az egymással egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról állapodott meg a PSD-ALDE koalícióval. Ez a kormány beiktatását követően lép hatályba – mutatott rá Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, amikor az RMDSZ ülésterméből távozott. Azt is bejelentette: az oktatási tárcához hasonlóan a kulturális tárcánál is – amely ezentúl a kultúra és nemzeti identitás minisztériuma lesz – létrehoznak egy államtitkári posztot a kisebbségek számára. Erről az RMDSZ elnöke később kifejtette: a névváltoztatás kizárólagossági üzenetként értelmezhető, ezen “csak úgy lehet túllépni”, ha a tárcánál létrehoznak egy olyan entitást, amely a kisebbségek kultúrájával, identitásával foglalkozik, személyi kérdésekről azonban nem kedden nem volt szó.
Kelemen Hunor a magyar közmédiának elmondta: az RMDSZ egyelőre az induláshoz szükséges bizalmat szavazza meg a Grindeanu-kormánynak, majd hetente egyeztet a kormánykoalícióval a frakcióvezetők szintjén, rendszeresen konzultál a miniszterelnökkel, miniszterekkel, a koalíció vezetőivel, hogy tartalommal töltse meg a parlamenti együttműködési megállapodást. Ez nem jelenti azt, hogy a koalíció minden kezdeményezését támogatják, de ahhoz, hogy a kisebbségi kérdésekben – nyelvhasználati küszöb csökkentésében, jelképhasználatban – előre lehessen lépni, a magyar érdekképviseletnek partnereket kell keresnie – magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy mit szól az RMDSZ a munkaügyi és családvédelmi tárca élére javasolt, magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Olguţa Vasilescu jelöltségéhez, Kelemen Hunor azt mondta: az RMDSZ számára az a fontos, hogy ha a kormányfő és a koalíció vállalja: ezek a megnyilatkozások „a múlt részei, és nem a jövő ígéretei”.
A külügyminiszteri posztra javasolt Teodor Meleşcanu jelölését érintő kérdésre az RMDSZ úgy vélekedett: a tapasztalt diplomatáról sokkal inkább el tudja képzelni, hogy „normalizálni tudja és akarja” a román–magyar államközi viszonyt, mint azokról a – posztra esélyesnek tűnő – fiatalabb politikusokról, akik az „elmúlt években tönkretették a román–magyar viszonyt”. (Az MTI nyomán)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. január 5.

Lemondott Pákai Enikő, a kolozsvári magyar tévéadás főszerkesztője
Lemondott főszerkesztői tisztségéről Pákai Enikő, aki a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának magyar adását vezette –adta hírül szerdán a Szabadság.
A kolozsvári napilap szerint a Román Televíziótársaság által működtetett területi stúdióknál december végén lejárt a vezető beosztású személyek szerződése, vezérigazgatói döntéssel azonban minden főszerkesztő mandátumát meghosszabbították újabb három hónapra.
Pákai a napilapnak elmondta, nem vállalja tovább a magyar szerkesztőség vezetését. Ezzel egy időben lemondott a román nyelvű adás főszerkesztője, Adrian Rozenberg is. Azzal indokolták lépésüket, hogy a stúdióban elmérgesedett a helyzet, és nem tudnak együttműködni a területi stúdió vezetőségével. Pákai Enikőt szerda estig nem tudtuk elérni.
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 5.

Egy vitatott kormányalakítás margójára
Alaposan felkavarta a Facebook közösségi portál fenyőillatú és tűzijátékos állóvizét kedden Grindeanu (vagy inkább Dragnea?) kormányának névsora, egymás után születtek a bejegyzések arról, hogy ki és miért nem alkalmas a tisztségre, egyáltalán semmilyen tisztségre, nemhogy az ország ügyeinek irányítására. 
Az a tény, hogy a kormányalakítással megbízott Sorin Grindeanu rágyújtott a parlament épületében, még akkor is gyerekes huncutságnak hat, ha rendes cigarettát szívott (amit azóta cáfolt), ahhoz képest, hogy milyen bűnlajstrom írható egyik-másik minisztere számlájára.
Magyar szempontból az fáj a leginkább, hogy a kabinetben helyet kapott a politikai karrierjét a Nagy-Románia Pártban (PRM) elkezdő Lia Olguţa Vasilescu, akinek a magyargyűlölete is elég lenne ahhoz, hogy ne lehessen egy jelentős magyar közösséggel rendelkező ország minisztere, nemhogy az a tény, hogy kenőpénz elfogadása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az is kétszeresen szomorú vagy inkább rettenetesen bosszantó, hogy arra a Marius Duncára bízzák az ifjúságpolitikával foglalkozó tárcát, akit a Colectiv-tragédia után elsőként vontak felelősségre, és menesztettek, hiszen ezek szerint nem számít valakinek az előélete, ha jó pártkatona. Másodsorban pedig épp a nép akaratát veszik semmibe. Hiszen ezek szerint hiába vonultak utcára ezrek az emberéleteket követelő klubtűz után azt skandálva, hogy a korrupció öl, és kérve a politikum megújulását, a szociáldemokratáknak – ahogy egyébként jó egy éve világosabb a napnál – eszük ágában sem volt legalább egy árnyalatnyit változni.
Ha akartak volna, nem az elítélt Liviu Dragneával, valamint több bűnvádi eljárás alatt álló képviselővel és szenátorral masíroztak volna be győzedelmesen a parlamentbe, hanem legalább a látszatra odafigyeltek volna. A kormány névsora pedig újfent bebizonyította, hogy – hiába a hazafias retorika – csak saját érdekeiket tartják szem előtt, a nép csak annyira kell, hogy odaüsse a pecsétet, ahova „kell". Az ígéretek viszont még addig sem tartanak, amíg megszárad a tinta a szavazócédulán.
Persze mondhatnánk azt is, hogy ilyen a politika, s a nép sem adott túl sok esélyt azoknak, akik szerint lehetne más is. De Dragneának a választások óta (is) tanúsított arroganciája azért mégiscsak túlzás. Ennek tükrében nem tudjuk, elhiggyük-e neki, hogy a párt tényleg csak akkor avatkozik be a kormányzásba, ha azt látja, hogy nem tartják be a kormányprogramot.De nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni egy alig megalakult kormányról. Lássuk, mit tudnak.
Az első nagy próbatétel a 2017-es költségvetés lesz, amihez sürgősen hozzá kell látniuk. A büdzsé tervezete pedig sok kérdésre választ ad majd. Legalábbis reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 5.

Meleșcanu reálisan látja, hogy javítani kell a román-magyar kapcsolatokat
A Grindeanu-kormány realista felismerésének nevezte a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója azt a szándékot, hogy javítsák a kapcsolatokat Magyarországgal.
Barabás T. János az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában arra reagált, hogy a román diplomáciára élére jelölt Teodor Meleșcanu szerdán "erkölcsi kötelességének" nevezte Románia és Magyarország kapcsolatainak fejlesztését, mivel 1996-ban román részről ő írta alá a magyar-román alapszerződést.
A szakértő a Grindeanu-kormány 173 oldalas programjából az oktatás kiemelt támogatását említette, amellyel azt céloznák, hogy olyan befektetők érkezzenek Romániába, amelyek új iparágakat hozhatnának létre. Megjegyezte: az oktatás prioritása az RMDSZ elképzeléseivel is egyezik.
Arról is beszélt, hogy Romániának Magyarországgal vannak a legfontosabb gazdasági kapcsolatai a térségben.A kormányprogram ugyan nem említi konkrétan Magyarországot, ugyanakkor Romániának igen csekély kereskedelmi forgalma van az Európai Unió országaival. Példaként említette, hogy Magyarországnak kétszer akkora az exportja az eurózónában, mint Romániának.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 7621-7649




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék