udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6975 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6961-6975 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. január 5.

A világ legszebb „téli” kastélyai közé sorolták a barcarozsnyói várat 
A világ legszebb, a téli időszakban meglátogatandó tíz kastélya közé sorolta a mérvadó Condé Nast Traveler turisztikai magazin a Brassó megyei Barcarozsnyó várát – adja hírül Kiss Judit a kronika.ro-n. A legcsodálatosabb behavazott kastélyokat felsorakoztató listán lélegzetelállító környezetben láthatóak azok az impozáns épületek, amelyeket a magazin szerint érdemes télen is meglátogatni.
A barcarozsnyói várra 2015-ben közel 363 ezer turista volt kíváncsi. A tekintélyes magazin tízes listájára többek közt a németországi Neuschwanstein-kastély, a moszkvai Alekszej Mihajlovics-palota, a japán Matsumoto-palota, a németországi Hohenzollern-kastély került fel. Barcarozsnyó polgármestere, Adrian Veştea azt mondta, örömmel tölti el, hogy a több évszázados épületet világszerte népszerűsítik, ezt az is alátámasztja, hogy évről évre egyre több turista érkezik a Brassó megyei településre.
„2015. december végéig 362 700 turista látogatta meg a várat, és ez rekordnak számít. 2013-ban 108 000, 2014-ben pedig 241 000 ideérkező volt kíváncsi a várra" – ecsetelte a polgármester, aki abban reménykedik, hogy ez a szám a jövőben eléri a félmilliót.
Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák-patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt – veszély esetén az egész község idemenekülhetett. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században. Falai átlagosan ötméteres vastagságúak. Az erődítmény várfalain belül 30 kis épület segítségével rekonstruálják a középkor mindennapjait, emellett a vár egyik épen maradt épületében helytörténeti kiállítás is helyet kapott – írja a kronika.ro. Erdély.ma

2016. január 5.

Dávid és Eszter: a két legnépszerűbb név Csíkszeredában
Évente változnak a névadási szokások Csíkszeredában: amíg 2014-ben az Orsolya és a Bence bizonyult a legnépszerűbb keresztnévnek, tavaly már a Dávid és az Eszter. 2015-ben összesen 323 gyermeket anyakönyveztek Csíkszeredában.
A csíkszeredai városháza által rendelkezésünkre bocsátott anyakönyvi adatokból kiderült, a megyeszékhelyen az elmúlt esztendőben jelentősen lecsökkent a házasságkötések száma, ugyanis 2015-ben mindössze 176 pár kötött házasságot, összehasonlítva az egy évvel korábbi adatokhoz, amikor 244 pár mondta ki a boldogító igent. Szeptemberben iktatták a legtöbb születést, abban a hónapban 39 kisbabát anyakönyveztek.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a keresztnevek közül melyek voltak a legnépszerűbbek. A régen oly kedvelt Mária, Erzsébet, Attila és István keresztneveket az elmúlt években más népszerű nevek váltották fel. 2014-ben például a leggyakrabban választott keresztnévnek a lányoknál az Orsolya, a Katalin, a Zselyke, a fiúk esetében pedig a Bence, a Botond, valamint a Tamás bizonyult. Tavaly azonban már más nevek kerültek előtérbe, bár a Zselyke és a Bence is elő-előfordult a 2015-ben születettek névsora között, a legtöbben a fiúnevek közül a Dávid keresztnevet választották, a lánynevek közül pedig az Esztert. A két népszerű név mellett más nevek is hódítottak a szülők körében, sokan választották gyermekük számára az Ágota, Ágnes, Hanna és Henrietta, illetve Balázs, Mátyás és Hunor neveket.
Akadnak, akik a régi ősmagyar vagy valamiért ritkaságnak, különlegesnek számító neveket kedvelik, ezért keresztelték kisbabájukat Huba, Kende, Kevend, Kund, Tas és Villő nevekre, de a Regő, az Ismáel, az Etienne, a Lili és a Miksa is előfordult az újszülöttek nevei között.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

2016. január 5.

Homályban
Közveszélyt jelent Beke István szabadlábra helyezése a legfelsőbb bíróság szerint, ezért a kézdivásárhelyi férfi előzetes letartóztatásban marad – rendelkezett jogerősen tegnap a bukaresti ítélőszék. A legfelsőbb bíróság ezzel megerősítette a bukaresti táblabíróság korábbi, a vizsgálati fogság meghosszabbítására vonatkozó határozatát. A román hírcsatornák emlékeztettek: Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét „bombamerénylet előkészítésével” gyanúsítja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság.
Bár a december elsejei bejelentés, illetve Bekének az azt megelőző őrizetbe vétele óta a történet hírértéke fakul, hiszen újat, meggyőző erejűt azóta sem közöltek az illetékes hatóságok. Ám a mostanihoz hasonló fővárosi közlés még mindig borzolja a kedélyeket, gyanakvást, félelmet kelt mindazokban, akik az egész állítólagos „székelyföldi terrorvádról” keveset vagy semmit sem tudnak. Valójában a tegnapi, vizsgálati fogság meghosszabbításáról szóló rendelet is egyelőre a ködös, homályos állapot meghosszabbítását jelenti, hiszen még mindig nem tisztázott ez a súlyos, előzmény nélküli ügy. Márpedig ideje lenne egyértelmű, félremagyarázhatatlan bizonyítékokkal elvetni vagy megerősíteni az eddigi gyanút, csakis végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéleten alapuló, tiszta jogi helyzet jelentheti ennek a kínos ügynek a megnyugtató lezárását. Ettől azonban még távol állunk, egy újabb őrizetbevétel, illetve Wass Albert-kötetek lefoglalása után továbbra is csak annyit tudunk, hogy az ügyészség a gyanút a vármegyések vezetőinek egy október 10-ei, a Román Hírszerző Szolgálat által lehallgatott beszélgetésére alapozza. Eközben a gyanúsítottak nevében a HVIM erdélyi szervezete közleményben is tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, követelve, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. „Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek” – hangsúlyozták. Miközben például Brüsszelben valós terrorfenyegetettség kapcsán nyomozva a hatóságok egy nap alatt kivizsgáltak egy ügyet, és január elsején elengedtek hat fogvatartottat, mifelénk egy hónap alatt sem sikerül nyilvánosan is tisztázni ezt a különös, bizarr történetet, helyette viszont szépirodalmi kötetek, magyar zászló lefoglalásáról szóló híreket kapunk. Régi időket idéző fejlemények. A Beke-ügyben a késlekedés nehezen érthető és elfogadhatatlan, hiszen legtöbben arra várnak, derüljön ki az igazság – a homály, a találgatás, a bizonytalanság mind a magyar, mind a román közösség számára ártalmas. Csak a zavarkeltésben érdekelteknek jó.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 5.

Bal lábbal kezd az egészségügy
A gyógyszerpiacról hiányoznak bizonyos típusú inzulinok, csecsemők kombinált védőoltásai, reumában-, Parkison-betegségben szenvedők gyógyszerei, a tetanusz és a veszettség elleni védőoltás, egy sor készítményből pedig csak a drága külföldi változatot lehet megvásárolni. Szakemberek szerint egyes esetekben valóságos vészhelyzet alakul ki, a beteget nem azzal kezelik, ami a leghatékonyabb volna, hanem amihez hozzájut.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban két főállású onkológus sem lenne elég, jelenleg gyakorlatilag csak két bedolgozó szakorvos látja el a rákos betegeket. Az esztendő végén dr. Mirela Drăgan versenyvizsgával átigazolt egy brassói kórházba, de vállalta, hogy visszajár, és délutáni járóbeteg-rendelésben továbbra is fogadja a háromszéki pácienseket – közölte lapunkkal dr. Antal Álmos orvos igazgató. Dr. Cristina Ţaplan, szintén bedolgozói szerződéssel a programált betegeket látja el az onkológiai osztályon. A folyamatban lévő kezeléseknél nem lesz, nem is lehet időpont-változtatás, mert azokat pontosan meghatározott időszakonként kell beütemezni, de az országos jelenség, hogy műtét vagy a diagnózis felállítása után várni kell a kezelés elkezdésére – tájékoztatott Antal doktor. Azt is elmondta, december közepétől nincs tetanusz elleni védőoltás a megyei kórházban, havonta több száz adagra lenne szükség, mert nemcsak balesetek, háztartásban, kirándulások alkalmával megesett sérüléseknél indokolt a védőoltás, hanem bizonyos műtéteknél is szerepel a szakmai protokollban. Védőoltások terén teljes a káosz  – szögezi le dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Elmondta, decemberben nem tudták beoltani a két, négy és tizenegy hónapos gyermekeket, a hat összetevőből álló kombinált védőoltás hiánya miatt átalakult az oltási naptár. Bár nem tömeges a jelenség, mégis felháborító, hogy bizonyos típusú inzulinok, neurológiai és reumás gyógyszerek  hiánya miatt a betegek nem azt kapják, amire szükségük van, ilyen esetben valóságos improvizáció, amit a szakorvosok tehetnek, mert nem hagyhatják kezelés nélkül a pácienseket – hangsúlyozza a szervezet vezetője. Lapunk érdeklődésére dr. Claudia Moldovan diabetológus elmondta, elsősorban kézdivásárhelyi és bodzafordulói betegek panaszolták, hogy csak Sepsiszentgyörgyön tudják kiváltani inzulinos receptjeiket, s bár nem szabályos, bizonyos gyógyszertárakba irányítják a pácienseket, oda, ahol több a rendelés inzulinból és a patikusok egy-két nap alatt be tudják szerezni a  szükséges készítményeket, amelyekből nem szokás tartalékkészletet tartani. Egy megyeközponti gyógyszertár tulajdonosa megerősítette, nemcsak a betegek járnak egyik patikából a másikba, hogy érvényesíthessék receptjeiket, hanem a gyógyszerészek is egyik forgalmazótól a másikig, egyik raktártól a másikig keresgélnek, amíg beszerzik azokat a gyógyszereket, amelyekből egyes gyártók keveset dobnak a hazai piacra. Bár a kórházak, szakmai szervezetek, a betegek érdekvédelmi csoportosulásai már novemberben jelezték az egészségügyi minisztériumnak és a kormánynak, hogy tűrhetetlen a helyzet, semmi sem változott. Úgy tűnik, a tavaly júliusi gyógyszerárcsökkentés negatív következményei még sokáig éreztetik hatásukat.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 5.

Másfajta kulturális támogatás
A számvevőszék kérésére kénytelen változtatni Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kulturális programok, projektek és tevékenységek támogatási rendszerén.
Ezentúl évente egy kiírás lesz, teljesen más iratanyagot kell összeállítaniuk a pályázóknak, mint eddig, bonyolulttá válik a procedúra és a pályázási szabályzat is. Mint Sztakics Éva alpolgármester ismertette, a város önkormányzata ez idáig egy speciális, kimondottan a kultúra támogatásáról szóló törvény szerint működtette kulturális pályázati rendszerét, a számvevőszék szerint azonban a kultúratámogatási programot egy általánosabb törvény előírásai szerint kell kezelni. A képviselő-testület jóváhagyta a módosítást. (vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 5.

Ami ismét elmaradt (Kármentő)
Esztendőfordulón még akkor is érdemes visszapillantani, hogy mi valósult meg és mi nem egy év alatt az oktatás háza táján, ha az a tanévnek csupán a félideje, és az optimisták könnyen azt mondanák, várjuk meg a végét. Kies hazánkban ellenben nem divat a szeptemberi becsengetéskor leszögezett szabályokat tanévzárásig betartani, így mindegy, mikor vesszük számba annak a rendszernek a helyzetét, amely így vagy úgy minden családot érint, hiszen ki tanít, ki tanul, szülőként, nagyszülőként részese, elszenvedője az eseményeknek, csupán a hatalom arcránca mozdulatlan, ha számonkérik, mi történik a kréta körül.
Hosszú a lista, hogy 2015-ben mi az, ami elmaradt, csak a legfájóbbakat igyekszünk csokorba szedni. Év közben is többször szóvá tettük, hogy a Boc-kormány által parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott, 2011 januárjától érvényes oktatási törvény már nem is hasonlít az eredeti jogszabályhoz, 365 cikkelyének közel felét módosították. Emiatt követhetetlen, hogy mely sebtében hozott intézkedés jogszerű és melyik törvényellenes. Arról is több ízben morfondíroztunk, hogy ami még megmaradt a törvényből, azt sem tartják be. Nem a kitűzött ritmusban készültek el az új tantervek és a hozzájuk rendelt új tankönyvek, a román nyelvet nem tanítják idegen nyelvként a kisebbségi oktatásban, nem igazították európai elvárásokhoz a vizsgarendszert, nem tették átláthatóvá a  közbeszerzési eljárásokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a nyelvi jogokat jelenleg is lábbal tiporják, s habár köztudott, hogy a fejkvótaalapú finanszírozás sok óvoda, iskola esetében a túlélésre sem elég, nem akadályozták meg a leépítéseket, a pénzügyi központok összevonását, a pedagógusok elvándorlását a rendszerből. Hogy baj van, azt az oktatási tárca is tudta, Sorin Cîmpeanu volt miniszternek 2015-ben mégis az volt az egyetlen ötlete, hogy ne toldozzák-foldozzák tovább az oktatási törvényt, alkossanak új jogszabályt. A kormánypártok nem haraptak rá az ötletre, egyedül az RMDSZ jelentette ki, ha a magyarság érdekeinek megfelelő változatot sikerül kidolgozni, akkor kész részt venni a munkában. Fura megnyilvánulás, hisz huszonöt éve folyamatosan az lenne a dolguk, hogy olyan törvényeket kezdeményezzenek és fogadjanak el, ami jogainkat szavatolja, az ilyen kijelentéssel csak azt ismerik el, hogy eddig nem tettek meg mindent ennek érdekében. Elmaradt a VIII. osztályosok záróvizsgájának, az érettségizőknek és a versenyvizsgázó pedagógusok eredményeinek jobbulása, a legtöbb megyében csak háromszori nekirugaszkodás után nevezték ki a megyei főtanfelügyelőket, és helyetteseik, valamint az iskolaigazgatók versenyvizsgáját még meg sem hirdették, nem biztosították az oktatás zökkenőmentes működésének gazdasági-pénzügyi feltételeit. A  pedagógusok bérét csak sztrájkkal fenyegető nyomásra emelték, a megnyert perek utáni tartozásokat pedig a magas kamatok miatt kezdték kifizetni.  Szó sincs arról, hogy csupán ennyi lenne az elmaradások sora, mindez csak szerény emlékeztető, hogy milyen adóssággal lépi át a hazai oktatásügy az új esztendő küszöbét. Félő ellenben, hogy amit évek, évtizedek óta görget maga előtt a rendszer, azt ezúttal sem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni, főként nem olyan időkben, amikor választások elé nézünk, és a hatalmi harc felülír minden józan ítéletet.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 5.

Kivándoroltak
"Ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim"
Van egy generáció, a mostani harmincasok, akik gyermekként léptek át a rendszerváltás után megnyíló kapukon, nem saját vágyaikat követve, hanem családjuk döntése nyomán kerültek az idegen létbe. Mit jelentett számukra a változás, sikerült-e alkalmazkodniuk az új körülményekhez, gyökeret vertek-e vagy visszatértek, netán "villámfecskékként" gondolatban, képekben vándorolnak azóta is a világhálón át mindegyre haza – sorozatunkban ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni. Beszélgetéseink a Facebookon zajlottak, ezt az interjúk szerkesztési módja, szaggatottsága is tükrözni szándékszik.
Bába Katalin 36 éves, a 90-es évek közepén került ki Magyarországra. Jelenleg Budapesten él családjával, egy 9 éves kisfiú édesanyja, pár hónap múlva kislánya is megszületik.
– 1993 augusztusában mentem ki Budapestre anyámmal. 14 éves voltam. A szüleim váratlanul elváltak, és anyám férjhez is ment újra. Két hónappal a válás után telepedtünk ki. Az idősebbik bátyám akkor már ott élt. A kisebbik otthon maradt apámmal, illetve az anyai nagyanyám is.
– Hogy élted meg a változást?
– Borzasztó volt, a szó legszorosabb értelmében. Egyrészt, mert addig olyan környezetben, környéken éltem, amit egy rohanó nagyváros nem tudott pótolni, másrészt a budapesti mentalitás merőben más volt. A mai napig nem hevertem ki teljesen. De nem lettem búskomor, és mert sosem felejtettem el mosolyogni, lettek barátaim. Viszont a tanulásra szinte egyáltalán nem tudtam figyelni, és a második évben már nem is érdekelt a suli.
– Mire emlékszel az első időszakból? Hogy fogadtak az új osztálytársaid?
– Zavarta őket, hogy más az akcentusom, én meg falusi libának éreztem magam. A lányok könnyebben befogadtak, sőt, nagyon szerették a hülye vicceimet, amiket otthonról hoztam. Rengeteg sztorim volt, hiszen azt a szabadságot és természetközeliséget, amiben éltem, ők nem tapasztalták. Összetartó osztály volt, valószínűleg a vallási szigor miatt. Viszont ebből a suliból a második év végére sikerült kirúgatnom magam. A következő suli meg maga volt a pokol.
– Milyen szempontból?
– Liberális iskola volt, a tanár is elfelejtett néha bejönni. Ha akartál, tanultál, ha nem, nem. Én az elején jó jegyeket kaptam, mert bizonyítani akartam magamnak, de aztán rájöttem, hogy bulizni is lehet... Nem tanultam, elkezdtem lógni. Teljesen idegen volt nekem az a miliő, széthúzó, pocsék osztályközösség volt szerintem. Klikkek, perifériára szorult gyerekek alkották. Én egy adott ponton szinte jelen sem voltam. Akkor már nem anyámmal laktam, aki közben vidékre költözött, hanem a bátyámnál, úgyhogy még jobban elengedtem a gyeplőt. A buli és a szórakozás mindennél fontosabb volt. Rockklubokba jártam, feketébe öltöztem, és őszintén irtóztam az iskolától. Kétszer meg is buktam matekből, nyáron meg szépen megtanultam az éves anyagot Marosvásárhelyen, a család barátjától. Fekete-fehér világ volt ez. Rengeteg szórakozással és rengeteg kudarccal. Az a legnagyobb csoda, hogy le tudtam érettségizni. A magyar persze ötös lett, mert előbb olvastam el az irodalmi műveket, mint az osztálytársaim. Matekből meg elég volt egy hónapi masszív gyakorlás, és egy szép kerek hármast írtam.
– A nyarakat mindig itthon töltötted?
– Minden nyarat, szünetet, amit csak lehetett. Ha három napom volt, arra is hazautaztam.
– Az itthoni barátokkal, osztálytársakkal tartottad a kapcsolatot?
– Persze. Kukuj Szilárddal (sz. m.: volt osztálytárs) két évig együtt béreltünk lakást. A párom, Vass Szilárd is erdélyi. A nagy "szerelmeim" is szinte mind marosvásárhelyi srácok voltak. Most is alig vannak itteni barátaim, persze, azért akadnak. Ebben nincs semmi szándékosság, csupán így alakult.
– Mi történt az érettségi után?
– Kimentem Németországba gyerekfelvigyázónak. Az első család, amelyhez kerültem, nagyon rendes volt, de nem találtam a helyem ott sem. Aachen mellett laktunk. A németet nagyon gyorsan megtanultam, de borzasztóan magányosnak éreztem magam. Az volt talán életem legüresebb időszaka. Tudtam, hogy változtatnom kell, sőt, azt is, hogy mit szeretnék, de annyi év lógás, huligánkodás után nem nagyon tudtam a mikéntjét. Akkor már nem attól voltam más, hogy én vagyok a lázadó, mindenre fittyet hányó, vagány csaj, hanem mert görcsös lettem és frusztrált. Öt naplót írtam tele a gondolataimmal, és napi 7-9 kilométert futottam, hogy a belső vihart leállítsam. Közben a kislány már akkora lett, hogy nemigen kellett pesztrálni. Délelőtt volt csak dolgom. Ott kezdtem el főzni, és kiderült, hogy van hozzá érzékem. Később Passau mellett éltem 10 hónapig, majd Bécs mellett fél évet. Közben volt egy sikertelen felvételim. Majd még egy, de végül bejutottam pszichológiára a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre. Kemény négy évembe került, míg újra megtanultam tanulni, és így sem érhettem mindenből az évfolyamtársaim nyomába. A keményebb tantárgyakkal nagyon küzdöttem.
– Milyen volt az egyetemi élet?
– Mai napig úgy emlékszem az első egyetemi évre, mint a szabadság legmagasabb szintjére. A bátyámnak, Zolinak nagyon sokat köszönhettem, lelkileg és anyagilag is támogatott. Persze a bulik visszatértek az életembe, és a tanulás sem lett a legfontosabb soha. A felelőtlenséget, ha egyszer nagyon erősen gyökeret ver, nehéz kiirtani, nekem sem sikerült. Nem is fejeztem be az egyetemet, de rengeteget tanultam. Életem második legjobb időszakának tartom azokat az éveket, akkor kezdtem újra helyrepattanni. A legeslegjobb egyértelműen a gyermekkorom volt. A 4-es suli, aztán a 12-es. A Trébely utca, ahol felnőttem... A barátaim és a családom, akiket, bár mélységesen csalódtam bennük, nagyon szeretek. A nosztalgia, ami Marosvásárhelyhez köt, örök. Egyszer mondtam is valakinek, ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim.
– Mostanában milyen gyakran jársz haza?
– Nem annyit, mint szeretnék, ugyanis apukám halála után eladtuk a családi házat. Ez is fájó pontom, de muszáj volt, mert nagy volt és romos, és már nem lehetett fenntartani. Ha nyerek a lottón, visszavásárolom, akár háromszoros áron is.
– Milyennek látod a mostani Vásárhelyt a régihez képest?
– Még mindig szépnek. Imádom az illatát. A Somostetőt, a Maros-partot. Gyakran álmodom, hogy a Marosban úszom. Legutóbb elmentem az állatkertbe a kisfiammal, és végigsétáltam a Trébelyen. Elképesztő, hogy megváltozott. Az a régi Marosvásárhely, ahol reggel korán csípett a hideg, kevesebb volt az autó, és képesek voltunk a Somiig felgyalogolni egy nap többször is, hogy aztán pár perc alatt leereszkedjünk a szánkóval... az jobban tetszett. Sajnálom, hogy a Trébelyben ennyi az újgazdag. Jó volt az a parasztos Trébelyszőlő, ahol még lovakkal közlekedtek, és nem volt leaszfaltozva az út. Ami még nagyon furcsa, hogy annak idején télen, nyáron tele volt az utca gyerekekkel; mostanában egyet sem láttam, pedig rengeteg család költözött oda. A kisfiam nagyvárosi kölyök. Belvárosi, ráadásul imádja a számítógépet és a tévét, de amikor elmeséltem neki a szánkós élményeimet, rögtön szerette volna, hogy megismételjük. Mikor elmondtam, hogy ez nem fog menni, mert autók közlekednek, elsírta magát. Mit csinálnak a gyerekek ezekben a házakban?... Viszont én – sokakkal szemben – nem érzem azt, hogy jaj de sok a román. Semmi bajom velük. Belőlem hiányzik mindenféle faji előítélet, és erre büszke vagyok, sokkal büszkébb, mint arra, hogy magyar vagyok.
– Miért hagytad félbe az egyetemet?
– Az első évben ismertem meg a páromat. Nem vagyunk házasok, nem is tartom ezt fontosnak. A második évben megfogant Boti, a kisfiam, úgyhogy egy évet halasztottam. Utána újra bejártam az egyetemre, és sikerültek is a vizsgáim. Ezután lakást vettünk, és mivel beütött a válság, dolgoznom kellett, arra pedig már nem jutott energiám, hogy tanuljak is mellette. A devizahitelünk az egekbe ugrott. Közben meghalt a bátyám, aki addig végig támogatott. Sem kedvem, sem energiám nem volt ahhoz, hogy folytassam a tanulást. Körülbelül két évig megint kiszaladt a talaj a lábam alól, de Botika tartotta bennem a lelket. Mai napig úgy gondolom, ha ő nincs, nem itt tartanék. Csodálatos kis kölyök, és bár nem voltam mindig a legfelelősségteljesebb anya, úgy gondolom, nagyon őszinte és jó a kapcsolatom vele.
– Mit dolgoztál?
– Ingatlanközvetítő voltam egy nagyon családias hangulatú cégnél. Jó volt ott dolgozni. Emellett szép lassan elkezdtem besegíteni abban a vendéglátóegységben, ami rám maradt a bátyám révén. Társtulajdonos voltam. Kezdetben csak néha-néha pultoztam, aztán kézművesvásárokat, bulikat szerveztem. Akkor nagyon megszerettem a vendéglátást. Aztán kárrendező voltam majdnem két évig annál a cégnél, ahol Szili is dolgozik. Az nagyon jól fogott akkor, mert megbízható munkahely volt, de halálosan meguntam.
– Mi lett a vendéglátóegységgel?
– Sajnos, megbukott. Túl nagyot álmodtunk... A bátyám barátnője volt a másik tulaj, vele azóta is tervezzük, hogy nyitunk egy kis családias éttermet. Ezért is kezdtem el szakácsnak tanulni, mert egy ilyen hely megnyitásához kell a szakképzett szakács.
– Mi történt a továbbiakban?
– A kárrendezős munkám 2013-ban ért véget, amikor édesapám beteg lett. Akkor havonta hazamentem hozzá, és próbáltam főzni neki, de nem nagyon evett, nem volt étvágya. Rákos volt, pár hónap alatt elment. Ezután jött a házmizéria, az örökösödés... Erről nincs mit mondanom.
– Hol dolgoztál ezután?
– Egy évig sehol, mert a házeladással kapcsolatos ügyeket intéztem. Aztán a budapesti lakásomat újítottam fel egy kicsit, majd utazgattam, hogy kiszellőztessem a fejem. Ezután kezdtem el a szakácssulit, közben alkalmi munkát vállaltam a vendéglátásban, hogy tapasztalatot szerezzek. Nyáron viszont megfogant a kislányom, úgyhogy a vendéglátás ugrott. Van egy lakásom, ami ki van adva, emellett egy olyan cégnél vállaltam munkát, ahol 15 éve visszatérő lélek vagyok, akkor kezdtem el ott dolgozni, amikor visszajöttem Németországból. Nekem való rugalmas munkáik voltak. Nehezen viselem a kötöttségeket, a nyolcórás monoton munkát. Ha pörgés van, akkor jöhet, de az "ülünk és adatokat pötyögünk" a halálom. Jelenleg is irodai munkám van, de ügyfélszolgálati jellegű. Kommunikálni, segíteni kell. Az ilyesmi megy nekem.
– Nem gondolkoztatok a hazaköltözésen?
– De igen, csak közben megszoktam itt valamennyire, és a vásárhelyi barátaim is szinte mind eljöttek. Szili családja is itt él már, a kisfiam pedig igazi nagyvárosi legény. Bármennyire vágyom is haza, félek, hogy ez egy illúzió, az a világ már nem az, amit én ismerek. A legfőbb ok viszont nem ez. Szeretem az illúziókat, de a kisfiamat nem akarom kitenni ennek, az szinte árulás lenne. Ő ugyanolyan közvetlen, haverkodós, huncut kis vagány legény, mint amilyen lány én voltam otthon. Nem fogom kettétörni az életét, csak mert úgy gondolom, Vásárhelyen jobb lenne neki. Neki Budapest az otthona, és ha majd felnő, és Pápua Új-Guineába menne, tegye meg saját akaratából, de én nem kényszerítem rá.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2016. január 5.

Viszonylagos stabilitás
Elkezdődött egy újabb esztendő, amely számos meglepetést tartogathat számunkra. Latolgatni, jósolgatni lehet, de csak olyan folyamatokkal érdemes foglalkozni év elején, amelyek valamennyire előre láthatóak. Az eddig ismert gazdasági adatok szerint elmondható, hogy jó évre számíthat az ország. Négy százalékpontos áfacsökkentéssel léptünk be a 2016-os évbe, ami tovább serkenti a fogyasztást. Ezért szinte minden területen növekedésre lehet számítani.
A Cioloş-kormánynak nagy megrázkódtatásokra nem kell számítania, feltéve, ha nem következik be váratlan sokkot előidéző válság a nemzetközi piacokon. Már 2008 óta tudjuk, hogy a nemzetközi sokkhatások hatványozottan megérződnek a pénzpiacok finanszírozásától függő hazai gazdaságban. Ha viszont a nemzetközi helyzet nem romlik hirtelen, akkor a hazai gazdaság ismét 4 százalék körüli növekedésre számíthat idén, akárcsak tavaly. Így a hat éve tartó növekedési folyamatnak a folytatása következhet 2016-ban. A fogyasztás bővülésének feltételei azért is teremtődtek meg, mert az adócsökkentések mellett a bérek nőttek, január 1-től a nyugdíjak is 5 százalékkal emelkedtek, így a lakosság fogyasztási kedve jó, akárcsak tavaly, amikor a fogyasztás mintegy 6 százalékkal gyorsult 2014-hez képest.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 5.

„Ahonnan csak adni lehet...”
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai
Amint arról lapunkban annak idején beszámoltunk az óesztendő különösképpen értékes és a maga nemében egyedülálló képzőművészeti eseményének számított a Téli Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Farkas utcai Református Templom kerengőjében megrendezett Kós András-emlékkiállítás, amelynek anyagát a művész leánya, Kós Katalin és a tárlat kurátora, Szebeni Zsuzsa válogatta. A család tulajdonát képező, jobbára ismeretlen, kiállításon Kolozsváron eddig be nem mutatott kisszobrok, domborművek, grafikák valódi gyöngyszemek, amelyek miniatűr méreteikben is hordozzák azt a tökélyt és harmóniát, ami valamennyi Kós-mű sajátja. A rajzok, metszetek, akvarellek pedig a művész különleges grafikusi képességeiről árulkodnak. Az alábbiakban a kiállítás megnyitóján, 2005. december 13-án elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változatát közöljük.
„Hogy a fánál végig kitartottam, annak több oka is van. A legfontosabb, hogy szeretem a fát. Induláskor ugyan bennem a monumentális műveket alkotó művészt látták, a történelem azonban nem adta ezt meg nekem. Az élet nyújtotta más lehetőségeknél kötöttem ki. Amit azonban csináltam, azt jókedvvel és becsülettel tettem” – jegyezte meg látogatásaim alkalmával a mester. S én most ennél a két minősítésnél, a jókedvvel és a becsülettel végzett munkánál horgonyoznék le. Hiszen mi mást, ha nem ezt a hozzáállást sugározzák még ezek a, mondhatni belső használatra, leányának, családtagjainak örömszerzésre készített, aprócska szobrai is. Csöppek abból a hatalmas életműből, amely éppen erőteljes, erdélyi talajból gyökerezett önazonossága révén válhatott határokon, korokon és stílusokon átívelő, örök érvényű művészetté. Emblematikussá.
NÉMETH JÚLIA

2016. január 5.

Olcsóbban utazhatunk vonattal
Január elsejétől a CFR  Személyszállító részlege 4%-kal olcsóbban taksálja a utazási jegyeket. Ennek hátterében az áll, hogy az Adóügyi Törvénykönyv előírása szerint az áruforgalmi adót (TVA)  20%-ra kellett csökkenteni. A jegyeket a következő módokon lehet beszerezni: online a www.cfrcalatori.ro honlapon,  a vasútállomásokon található XsellKiosk automatákból, a ZebraPay automatákból, a vasúti jegypénztáraknál vagy az erre felhatalmazott utazási irodáknál. Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 5.

Jobbik: „bekeményedni látszik a román hatalom”
A Jobbik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Románia magyarországi nagykövete meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén.
Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Úgy fogalmazott: „szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”.  
Az országgyűlési képviselő szerint nem csak arról van szó, hogy számos régóta sérelmes ügyben nincs megoldás. Az elmúlt hónapokban „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá. „Szomorúan látjuk”, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történtekhez – mondta.
Az ellenzéki politikus példaként a Szovátán egy magánház udvarán felállított Wass Albert-szobor ügyét, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén történt rendőri fellépést említette, de kitért arra is, hogy marosvásárhelyi civileket megbüntettek, mert kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki. Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 5.

Összefogás vagy új egység?
A két kisebb romániai magyar politikai alakulat vezetői egyetértenek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentésével, hogy az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) együtt kell működnie a nagyobb és erősebb RMDSZ-szel, ennek mikéntjét azonban továbbra is másképp látják.
A KDNP-elnök múlt csütörtöki évértékelőjén úgy fogalmazott: mindig is a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket.
Toró T. Tibor, az EMNP stratégiai alelnöke a Krónika kérdésére rámutatott, a magyar nemzetpolitika egyik nagy dilemmája, hogy értékalapú vagy pragmatikus, érdekalapú elvek mentén támogatják-e a határon túli politikai szereplőket, szervezeteket. Toró meglátása szerint az értékalapú elvek mentén azokat kell támogatni, akik a magyarság hosszú távú céljait fogalmazzák meg, amelyek beilleszthetők a magyar nemzetpolitika irányelveibe.
„Mi abban vitatkozunk Semjén Zsolttal, hogy a nemzeti célok megvalósítására kovácsolódó összefogás egyik szereplője, az RMDSZ képes-e elvégezni azt az integráló feladatot, amelyet a legerősebb és a legtöbb szavazatot magáénak tudó szervezetként fel kellene vállalnia" – jegyezte meg Toró T. Tibor. Meglátása szerint az RMDSZ-nek ez a képessége 2003 óta folyamatosan gyengül, és „mára már teljesen elveszett".
Toró: legyen egység, de ne az ernyő alatt
„A néppárt folyamatosan az új egység létrehozását szorgalmazza, ennek azonban nem szervezeti, hanem akcióegységnek kell lennie. Ennek az imperatívusza ma is érvényes, hiszen az a nemzeti ügy, amely mellett nem tudunk egységesen kiállni, kudarcra van ítélve" – tette hozzá az EMNP alelnöke. Toró szerint az RMDSZ-ben mások a prioritások, nem azért lépnek fel, ami a magyarság hosszú távú céljait szolgálja: a szülőföldön való megmaradásért és gyarapodásért. „Ezeket a szempontokat kellene elemezni, és a mára már két táborra szakadt erdélyi magyar politikumot a nemzeti ügyek mentén közös nevezőre hozni" – mondta a néppárt alelnöke.
Szerinte ebben komoly szerepe lehet a magyar nemzetpolitika szereplőinek, de nem úgy, hogy mindenkit az RMDSZ ernyője alá terelnek – „azokat is, akiket korábban onnan már kitessékeltek" – mert szerinte „ez az ernyő már sem a politikai szereplőknek, sem a közösség tagjainak nem tud védelmet nyújtani". „Különböző szereplőket kell támogatni, elemezve, hogy milyen célokat fogalmaznak meg, ezek mennyire illeszthetők be a magyar nemzetpolitikába, és ezekért ki mekkora áldozatot hajlandó vállalni" – fogalmazta meg Toró.
Hangsúlyozta, a magyar támogatások odaítélését sikerült depolitizálni, ezek már célorientáltak, hasonló megközelítést vár el a néppárt minden téren, mert „az nem segíti a magyar ügyet, ha – leegyszerűsítve a képletet – odaállnak valamelyik párt mellé".
Biró Zsolt: nincs más választásunk
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint vannak helyzetek, amikor a magyar pártoknak kötelező módon össze kell fogniuk, és ennek a szellemében kezdték el már 2014-ben a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, és ezért írták alá tavaly decemberben a politikai együttműködési megállapodást a szövetséggel. Biró Zsolt abban bízik, hogy az erdélyi magyar közéleti szereplők a 2016-os sorsdöntő választásokon meg tudják valósítani az együttműködést, lesz bennünk elegendő politikai bölcsesség, hiszen, mint fogalmazott, a nemzeti ügyek melletti elkötelezettség lesz a sorsdöntő.
„Vannak helyzetek, amikor lehet versenyezni. A politikai pluralizmusra is szükség van, ezt az RMDSZ-szel kötött keretegyezményben is a helyén kezelik, ám a sajátos kisebbségi helyzetből adódóan összefogásra is szükség van" – magyarázta az MPP elnöke. „Nincs abban semmi ellentmondás, hogy bizonyos kérdéseket másként látunk, de nemzeti ügyekben össze tudunk fogni" – szögezte le.
Szerinte örvendetes, hogy 2010 óta Magyarország nemzeti elkötelezettségű kormányának hangja meghatározó tud lenni a határon túli nemzetrészek esetében is, és az együttműködésre, az érdekérvényesítés erősítésére figyelmeztet. „A magyar kormány segítségével Kárpátalján az összefogás olyan erőket szabadított fel, olyan eredményt sikerült elérni, ami az ottani pártokat is meglepte" – emlékeztetett Biró.
Hozzátette, tavaly olyan sokat romlott a magyarság helyzete Romániában, hogy hasonló csak a kilencvenes években volt tapasztalható, ebből pedig csak úgy lehet előrelépni, ha a felelős politizálás jegyében összezárnak a magyar pártok. Szerinte összefogással a közélettől elfordult magyarokat is meg lehet szólítani.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2016. január 5.

Összefogást sürgetnek a marosvásárhelyi értelmiségiek
A magyar összefogást sürgetik az idei helyhatósági választáson a lapunk által megkérdezett marosvásárhelyi értelmiségiek.
Mindannyian úgy vélik, a magyar politikai alakulatok együttműködésének nincs alternatívája a megyeszékhelyen. A Vártemplom lelkipásztora, Ötvös József arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi magyar politikai érdekképviselet évről évre gyengül, legalábbis kívülről nézve.
„Sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem eléggé erős, de az RMDSZ is gyengül. Úgy érzem, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak ma már nincs igazán súlya. Ez a megállapítás éppen úgy érvényes a politikai, mint az egyházi vagy társadalmi életre. Ettől függetlenül még nem késő egy új Marosvásárhelyt építeni. Az, hogy kivel és hogyan, már nem az én dolgom" – fejtette ki a református lelkész.
Generációváltást sürgetnek
Ötvös úgy véli, mivel a Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly nemzedéke már jócskán elmúlt hatvanesztendős, mielőbb generációváltásra és jó, ütőképes utánpótlásra van szükség. Szerinte a fiatal politikusok, ha nem is tapasztaltabbak, de egy olyan készséggel rendelkeznek, amelylyel az idősebbek nemigen dicsekedhetnek: sokkal jobban tudnak együttműködni egymással, még akkor is, ha más-más pártnak a tagjai.
„Akik még hatalmon vagy székben vannak, akarva-akaratlanul egyfajta '89 előtti politikai koncepcióval érkeztek, és ez rányomta bélyegét a ténykedésükre. Azóta eltelt huszonöt év, felnőtt egy új nemzedék, sokkal színesebb lett a világ, ma már egy kis nemzet sem gondolkodhat egypártrendszerben. Még akkor sem, ha azt a legerősebbnek szeretnénk" – szögezte le Ötvös József.
Szélyes Ferenc színművész szerint már csak azért is lenne jó összefogni, mivel ez a marosvásárhelyi magyarok régi vágya. „A kilencvenes évek elejétől ez a magyarság óhaja, utoljára akkor volt igazi összefogás. Csakhogy azóta nagyot változott a világ, ma már több pártban magyarkodunk, ami nem is baj, csakhogy ilyenkor össze kell fognunk" – mondta a Spectrum Színház művésze és a Csűrszínházi Fesztivál ötletgazdája és főszervezője.
Szélyes reméli, hogy a politikusokban lesz annyi bölcsesség és kompromisszumkészség, hogy a köz érdekében összefogjanak, és egységesen lépjenek fel. „Le kell győzni a személyes indulatokat és becsvágyakat, különben az utolsó vonatot is elszalasztja a vásárhelyi magyarság, s akkor négy év múlva már nem lesz mire felülni" – vélekedett a népszerű színész.
Székely Emese, a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium tanára hisz az összefogásban, a kivitelezés kapcsán azonban szkeptikus. „Nagyon nagy szükség volna az együttműködésre, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan" – fogalmazta meg véleményét a pedagógus. Szerinte vannak jó próbálkozások, főként Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök részéről, ám a felek bizalmatlanok, és időnként be-betartanak egymásnak. „Lehet, hogy egy külső kézre lenne szükség, aki tekintélyével képes belenyúlni a dolgokba, és helyre tenni azokat" – tette hozzá Székely Emese.
„Hiteles jelöltekre van szükség!"
Nagy Miklós Kund szerint örök probléma Marosvásárhelyen az összefogás. A Bernády-ház kuratóriumának alelnöke úgy véli, hogy a vásárhelyiek rendelkeznek már annyi tapasztalattal és bölcsességgel, hogy tudják, a széthúzás csak gyengíti a közösséget. „Azokat az esélyeket, amelyeket esetleg kihasználhatnánk, ha nem fog össze Marosvásárhely magyarsága, nem fogjuk tudni érvényesíteni" – fogalmazott Nagy Miklós Kund, hozzátéve, hogy „mindazért, amit elérünk, valamilyen módon meg kell küzdenünk" és ha szétaprózódnak az erők, ez nem fog sikerülni. Ha lesznek a választások, megtörténhet, hogy néhány száz emberen múlik a siker, vagy a sikertelenség.
„Nem vagyok nagyon optimista ebben a dologban, sokszor tapasztaltuk már, hogy könnyű összefogásról beszélni, de nagyon nehéz, amikor a gyakorlatban meg kell valósítani. Eddig úgy tűnik, hogy minden alkalommal közbejött valami vagy valaki, ami vagy, aki ezt az egységet az utolsó pillanatban is meg tudta bontani" – fejtette ki az alelnök. Szerinte esélyek vannak, ezért kell ezekkel mindenképpen élni. „Reálisan kell hozzáállnunk ehhez a dologhoz, és akkor talán nem lesz okunk az elkeseredésre, amikor arról kell dönteni, hogy kik lesznek a város vezetői" – véli Nagy Miklós Kund.
A Bolyai téri unitárius templom lelkésze, Nagy László szerint „az előttünk álló feladatok és célok megvalósulását csak hiteles emberekkel látom elérhetőnek". Nagy László szerint az a fontos, hogy akik felvállalják a küzdelmet, azok legyenek képesek arra is, hogy el tudják hitetni: a közösségért akarnak tenni és nem személyes érdekből.
„Tudjanak egy olyan kampányt megszervezni és lefolytatni, hogy higgyük el, a kapcsolat nemcsak a választásokig tart, hanem állandó marad a választó és a megválasztott között" – tette hozzá. – Azok pedig, akik a közösségen belül eluralkodó közömbösséget, kiábrándultságot létrehozták, maradjanak távol, hallgassanak el, hiszen ez lehet az összefogás egyik alapja".
Antal Erika, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2016. január 5.

Érdekvédő vagy provokátor? – A Dan Tanasă-jelenség
Dan Tanasă, a 34 éves blogger 2011-ben végzett kommunikáció szakon, vizsgadolgozatában a Románia és a románok megjelenése a hazai magyar nyelvű sajtóban témát boncolgatta. Küldetéstudatának 2007-es ébredése óta ő a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott" románok önjelölt érdekvédője.
A rendkívüli nemzeti érzékenységgel megáldott Tanasă nem éppen szerény, önmagáról így írt 2010-ben: „jobb vagyok 50 személyes ismerősömnél, de egymillió olyannál is, akit nem ismerek". Viszont mindenekelőtt kemény, civil kurázsival megáldott érdekvédő, aki zászlajára tűzte, hogy márpedig megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól".
Hiszen Dan Tanasă nem tesz egyebet, mint hogy él jogaival, azaz panaszt tesz, feljelent, kivizsgálást kér, illetve nyilvánosan hangot ad nemtetszésének. Hiteles, mert Kovászna megyéből származik, valamint azokat a félelmeket lovagolja meg (feltehetően hittel), melyek ott élnek a két megye románjaiban, román tiszt(ség)viselőiben.
Utóbbiak mindent megtesznek, hogy folyamodványai befogadásával azok megalapozottaknak, az okok pedig ténylegeseknek tűnjenek, hiszen kimondva-kimondatlanul ők is így élik meg, hogy e két megye zsíros állami állásait, tisztségeit, netán az igazgatótanácsi tagságokat nem automatikusan kapják meg, a bukaresti politikai háttér-megállapodások mellett még versenyhelyzettel is szembe kell nézniük ott, ahol évtizedekig nekik jutott minden konc.
Dan Tanasának áll a (román) zászló, záporoznak rá és zsebébe a díjak. 2014-ben, a Hargita-Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 000 lejes pénzjutalommal járó elismerésben részesítette: megkapta a Szabad sajtóért kifejtett bátorság díjat. De 2015-ben is bezsebelt néhány elismerést: a Hargita-Kovászna-Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevéllel jutalmazta, és az Egyesültünk Egyesülettől is kíválósági díjat kapott.
Köszönet is megilleti Dan Tanasát, mégpedig egyik 2014-es akciójáért, mellyel egy gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadott meg, arra hivatkozva, hogy a rendezvény fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsít. Beadványa miatt első alkalommal erősítette meg román hatóság hivatalosan, hogy Nyírő József se nem fasiszta, se nem háborús bűnös.
A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondja: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában".
A román nemzet védelmében fellépő blogger és hivatásos feljelentő, ma már szinte nemzeti hős különben azzal él vissza, hogy kifejezetten olyan törvények és szabályok megszegése miatt emel panaszt, melyek nincsenek tekintettel, netán ellent is mondanak a romániai kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseknek. Mert Romániában mindent be lehet törvényesen bizonyítani, miként annak ellenkezőjét is, csak más törvényekre hivatkozva.
Dan Tanasából az egészséges román nacionalista erők (is!) hős székelyföldi nemzetvédőt faragtak, akit bátorságáért minden valamirevaló román tisztel. Az, aki sosem járt Székelyföldön. És nem is fog, mert Tanasă lerántja a leplet, hitelesen, ő ugyanis a bőrén tapasztalja (bár jelenleg Spanyolországban él, és onnan alkot) a valóságot, ami más – különben mindig más –, mint a hivatalos, politikai hátérralkuk alakította színjáték.
Hősünket viszont nem kiröhögni kell(ene), hanem Mózesként tisztelni, aki a magyaroknak is példát mutat civil kurázsiból. Ha minden jogsértés vagy annak vélelme esetén hivatalosan is hangot adnánk nemtetszésünknek, akkor bizony térdre lehetne kényszeríteni a látszatdemokrata kaméleonsovénokat is, de még a csak jó értelemben vett nacionalista román hivatalnokot is.
Ugyanis van egy apró igazság, amire Dan Tanasă rájött: száz panasznak is egy a vége. Mert ha csak egyet helybenhagy valamilyen hatóság, akkor íme, ott a bizonyíték, ha viszont egyet sem, akkor is bizonyíték születik. Mégpedig annak bizonyítéka, hogy részrehajló a hatóság, hiszen aligha létezhet százból száz megalapozatlan ügy. És indulhat(na) a tánc...
Szőke László. Krónika (Kolozsvár)

2016. január 5.

Újra kell írni a történelmet!
A hun-székely-magyar rokonság bizonyítékai 
Októberben az azonos nevű folyóiratban megjelent cikkei elismeréseként Székelyföld-díjjal tüntették ki dr. Obrusánszky Borbála történészt, néprajz- és keletkutatót, akivel a Baróton immár 2. alkalommal megszervezett honismereti táborban beszélgettünk a hun-székely-magyar rokonságról. Nyomatékosította: a hunok és a magyarok történetét a források és nem egyes történészek elméletei alapján kell újraírni, mert nem az a lényeg, hogy mit gondolnak rólunk a modern történészek, hanem az, hogy mi található a régi, hiteles forrásokban.
– A birodalmuk Atilla halála miatt bekövetkezett összeomlása után a hunok valóban véglegesen és nyomtalanul eltűntek a történelem süllyesztőjében?
– Ezt csak néhány történész állítja alaptalanul, hiszen a krónikákban továbbra is jelen vannak, így többek között Iordanes (?–553) leírja, hogy Pannóniában a hunok gót fennhatóság alatt élnek, sőt, 561-ben a Meroving források ott már hungarusokat, vagyis magyarokat is emlegetnek. Az utólagos félremagyarázásokra egy tudósítás teremt lehetőséget, mely szerint Atilla fiai, Dengizik és Irnek vezetésével a hunok visszamentek Szkítiába, de ők csak a kb. tízezer főt számláló kíséretükkel keltek útra, nem az egész hun nép vándorolt el. A többiek itt maradtak a Kárpát-medencében. A 6. századi bizánci történetíró, Prokopiosz (500–560) Gót háború című művében ír mind az európai, mind a kaukázusi hunokról. 
Gepidának vélt leletek
– Vannak-e a jelenlétükre utaló régészeti leletek?
– Igen, hiszen egy nép sem tűnik el nyomtalanul, így a hunok is hagytak hátra tárgyi emlékeket. A régészet azonban a Dunától keletre előkerült, 455 utánra keltezett leleteket tévesen a gepidáknak tulajdonította, mert megmunkálásuk módja, külalakjuk és jelképrendszerük megegyezik az Európa nyugati felében találtakkal. Ennek azonban az lehet a magyarázata, hogy az 5. század második felében még érződött a 4. század végétől Európa nagy részén hatalmas birodalmat létrehozó hun uralom hatása.
– Mivel lehet bizonyítani, hogy ezek nem gepida, hanem hun kincsek?
– Az Atilla fennhatósága alatt élő fejedelmek, illetve főemberek, így a gót királyok is udvartartásukkal együtt a hun divatot követték, az általuk használt, sok esetben méltóságot is jelző kincseiket pedig utódaik nem temették el velük együtt, hanem megtartották. Így azok az egykori hun birodalom területén, vagyis Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt, még nemzedékeken keresztül, pontosabban a 6. század közepéig használatban maradtak. Ezeket feltárásukkor – korabeli közép-ázsiai ásatások hiányában – a 19. század francia és német régészei a gót, pontosabban a Meroving kultúrához sorolták. Hogy ez mekkora tévedés volt, azt a későbbi közép-ázsiai orosz feltárások bizonyítják, melyek során nagy számban kerültek felszínre az Európában talált leletek hasonmásai, holott köztudott, hogy Ázsiába a gepidák és gótok nem jutottak el. Egyértelmű tehát, hogy a hun hagyatékhoz tartozó leleteket tekintették gótnak és gepidának. A kézzel fogható bizonyítékok ellenére a szakemberek jó része mégsem akarja beismerni, hogy a gótoknak tulajdonított kultúrát igazolhatóan a hunok hozták létre. Van azonban más bizonyíték is. Az antropológusok jelentős része szerint a hunok mongolidok, míg a gepidák és gótok europidok voltak. Azt az ellentmondást azonban nem tisztázzák, hogy a feltételezett gepida sírokban miért vannak nagy számban mongolid jegyeket viselő emberi maradványok. Amint arra sem adnak magyarázatot, hogy a gepidáknak mondott emberi koponyákon nagyon magas a koponyatorzítás nyomait hordozók aránya is, mely szokás köztudottan a hunok és a közép-ázsiai szkíta népek jellemzője volt.
Keleti kútfők vallomása
– Mi maradt fenn a hunokról és magyarokról a keleti népek történelmében, és mit mondanak a történészeik?
– A legtöbb adat a kínai krónikákban található. Kína több mint ezer évig hol barátságban, hol hadban állt a hunokkal. A krónikák szerzői legtöbbször elismerően szólnak a hunokról, államszervezetükről, életformájukról, kultúrájukról és harcművészetükről. A hunokat a mai kínaiak is nagyon tisztelik, senkitől sem hallottam, hogy lekicsinylően szólt volna Ázsia egykori urairól. A déli hunok egykori fővárosa, Fehérvár (Tungvancseng) környékén a mai népesség a közemberektől a kulturális és politikai vezetőkig a hunok utódainak tekinti magát, és nagyon büszke származására. Ha magyar látogat hozzájuk, azt sem felejtik el megjegyezni, hogy a magyarság ősei erről a helyről vándoroltak Európába, vagyis tudnak a hun-magyar rokonságról. De értékes történeti források vannak a Kaukázusban, ahol eleink egykor hosszú ideig éltek. A legtöbb keleti, például kazak, azerbajdzsáni, mongol kutató tisztában van azzal, hogy mi is a hunok utódai vagyunk, és azzal is, hogy Atilla birodalmának központja a Kárpát-medencében volt. A 19. században Thúry József turkológus összegyűjtötte azokat a kaukázusi forrásokat, amelyek a hunokról és a magyarokról szóltak, ezekkel is igazolva a hun-magyar rokonságot.
– A krónikáik erről mit állítanak?
– Rengeteg régi történeti feljegyzés szól a hunokról. Ezeket persze nem magyar nyelven tették közzé, ám magyar szempontból napjainkban nem vizsgálta át senki. Azokat a magyar kutatókat, akik ezzel foglakoztak, a maiak nem idézik, így munkáik jórészt feledésbe merültek. Pedig a kora-középkori történeti munkákban már nemcsak a hunokról, hanem a hun-magyar rokonságról is szó esik, ezeket például a dagesztáni és azerbajdzsáni kutatók ismerik, de az ő munkáik nem jutnak el hozzánk. Egy példát említenék: hazai történészeink szerint a Nimródtól való származást krónikásaink találták ki, holott a legtöbb ókori kaukázusi dinasztia – perzsa, pártus, grúz, alán stb. – azzal büszkélkedik, hogy ők a nagy Nimródtól származnak. Thúry József egyébként ezt a kérdést is alaposan körüljárta, és igazolta, hogy ez a hagyomány is valós. 
Adjunk hitelt a Csíki Székely Krónikának!
– Mondhatjuk-e azt, hogy a Kárpát-medencében hun-székely-avar-magyar folytonosság volt?
– Igen. Legalább a szkítáktól kezdve beszélhetünk folytonosságról, főleg, ha a keleti sztyeppei népek felfogása alapján vizsgáljuk a történeti folyamatokat. A viszonylag jól ismert késő római korban a Kárpát-medencében egymással rokon népek – hunok, szarmaták és alánok – éltek, akik a Tarih-i Üngürüsz krónika szerint követséget menesztettek a keleti hunokhoz, hogy jöjjenek, és szabadítsák fel őket az idegen uralom alól, ami 375 után meg is történt. Ezt követően a nagy birodalom helyén kis hun és szarmata királyságok alakultak ki, amelyekről említést tesznek a latin és görög nyelvű források. A 6. század közepe után a Kárpát-medence sztyeppei népeit egyesíti a bizánci források szerint hunnak, majd avarnak nevezett nép. A magyar Képes Krónika szerint vezetőjük Csaba királyfi unokája volt. Ezt követően Atilla örökségét az Árpád vezette magyarok veszik birtokukba. A fentiek alapján jól látható, hogy hazánkban folyamatosan jelen volt egy nagy sztyeppei lovas nép, akik vérszerződéssel egyesítették erejüket. Hasonló nyelven beszéltek, hasonló kultúrájuk volt, és tudták, kik a rokonaik. Ami a székelyeket illeti, a fennmaradt nyugati krónikák név szerint nem említik őket, ugyanis ez a terület kiesett a látószögükből, mert nem volt a rómaiak birtokában, Erdélynek csak kis része állt rövid ideig a fennhatóságuk alatt. Sajnos, a történészek és régészek jó része nem fogadja el a régi magyar és székely krónikák adatait, amelyek leírják, mi történt ezen a területen Atilla halálát követően. Reményt keltő viszont, hogy ma már egyre többen adnak hitelt a Csíki Székely Krónikának, amely tömören leírja a Kárpátok keleti felének Árpád előtti múltját. 
– Végszóként, még mit fűzne hozzá az elhangzottakhoz?
– Történelmünket nemzeti érdekeink, hagyományaink és őseink keleti szemléletmódja alapján kellene megvilágítani és nem a nyugati, tőlünk idegen felfogás szerint. A hunok és a magyarok történetét a források és nem egyes történészek elméletei alapján kell újraírni, mert nem az a lényeg, hogy mit gondolnak rólunk a modern történészek, hanem az, hogy mi található a régi, hiteles forrásokban.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. január 5.

Magvetés és irtás
Mottó: Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. (Jób könyve, 27, 6.)
Százhuszonöt évvel ezelőtt megjelent könyvet mutat föl dr. Nagy Lajos orvos (84). Van annyira ködös ez a mi itthoni és mostani januárunk, hogy mindenhez nyúlunk, ami világít történetünkben, el egészen máig. Jeles folyóiratunk, a Székelyföld (tavalyi, decemberi száma) adott teret ehhez a be- és fölmutatáshoz, mely dolgozatot itt mintha magam recenzálnám, igazán csak a kettős fölmutatás céljával...
A könyv Koós Ferenc (1828–1905) emlékiratait méltatja. Nem sorolom megpróbáltatásait, inkább azokat a magyart és románt védő cselekedeteit, tanácsait, utasításait emelném ki, melyek nemzeti, emberi önzetlenségét példázzák mindmáig.
Koós Ferenc Magyarrégenben született. A marosvásárhelyi kollégium szolgadiákját a szellem és a szorgalom röptette magasra. A bukaresti református egyházat 1815. május 14-én alapította a Küküllő megyei Sükei Imre, Koós Ferenc egyik elődje. Föl kellett emelni a Bukarestben dolgozó sok magyar munkást, szolgálólányt templomhoz, anyanyelvhez, védelem alá. Gyűjtést szervezett Konstantinápolyban, Magyarországon, Nyugat-Európában, templomot, paplakot stb. épített. Őt követte Dimény József lelkész, református temetőt vásárolt Bukarestben a várostól. Azzal vádolták, hogy Váradi József, akit majd Sepsiszentgyörgyön végeztek ki, Bartalis Ferenccel együtt, 1854-ben, nála bujkált.
Koós Ferenc így ír bukaresti élményeiről: „A híres vallási türelem és szabadság e század (19. sz. – Cz. Z.) elején abból állott Bukarestben és egész Moldova-Oláhországban, hogy alkalmazkodni kellett a görög-keleti egyház szertartásaihoz, sőt, ünnepei megüléséhez... Átláttam, hogy az egyházat csakis az iskola által menthetem meg az eloláhosodástól..., iskola nélkül el fog pusztulni az egyházam.” Koós Ferenc bukaresti református magyar lelkész ezt idejében felfedezte. És most társítok, jelen szemlézésem céljának megfelelően. 
A mindenkori román Bukarest, el máig, ezt hamar észrevette, ma is tartja. Ahol megsemmisítik a magyar iskolai oktatást, ott elhal a közösségi lét. Koós tiszteletes Erdélyből hozatott magyar tankönyveket Bukarestbe. 1858-ban a létszám már kinőtte a régi iskolát. A román tanfelügyelő rémülten vette észre, hogy ott a szellem kimondottan magyar hazafias volt. Megbotránkozott azon is, hogy „Romániában született gyermekeknek mi magyar történetet tanítunk magyar nyelven, holott azok románok, s így román történelmet kell tanítani nekik román nyelven” (1863). Koós emlékirataiban jegyzi ezt is: „Ott, ahol jó iskoláink lesznek, nemcsak megmentjük híveink gyermekeit..., de még az eloláhosodottak gyermekeit is visszaszerezzük...”  Ez is visszacseng.
Koós Ferenc tiszteletes papi hivatásának tekintette az idegenségben dolgozó székely-magyarok istápolását, magyar szervezeteket, egyleteket létesített feleségével együtt. Így jött létre a Hunnia olvasóegylet is, a Magyar Temetkezési Egylet, mely szakított az ortodox szokásokkal. Lapot alapítottak, magyar színházakat fogadtak Bukarestben, ahová románok is elmentek. Koós korszerű papi lak építése helyett templomot épített a magyar közösségnek. Endre Károly vállalta a tervezését. Nyilatkoztak román szakértő építészek: „ennél szebb templom nem volt és ma sem lesz Bukarestben”.
A templom még a 100 évet sem érte meg, „1959-ben az elvtársak úgymond: »«kicserélték a telket«, aztán a templomot így földig rombolták.” Ez lett a sorsa Brassóban az evangélikus magyar temetőnek is a 20. (!) század végén: talajgyaluk, buldózerek temettek. Koós Ferencet munkásságának eredményeként behívatták a külügyminisztériumba, és közölték: „a romániai református egyházak nem magyar egyházak, hanem román református egyházak”. Visszaköltözött a papunk Erdélybe, Magyarországra. 1870-ben Dévára nevezték ki a magyar román tanítóképző igazgatójának.1871-ben Budapesten sürgönyileg rendelték el, hogy a román tanulók minden tantárgyat román nyelven tanuljanak; Koós Ferenc igazgató is román nyelven tanította a történelmet és alkotmánytant.
Megérdemelne egy újabb kiadást 1905 óta Koós Ferenc Életem és emlékeim című könyve – teszi szóvá dr. Nagy Lajos. Itt adjuk tovább a szót: hátha... Az elnyomás és a nemzeti önvédelem ma is időszerű!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. január 5.

Évet értékelt a MIK
Margittai Ifjak Köre (MIK) az elmúlt héten a polgármesteri hivatal konferenciatermében értékelte tavalyi tevékenységét.
A beszámoló láttán bebizonyosodott, hogy bár kevés pénz állt a szervezett mögött, hisz szinte az egyedüli támogatója idén a Communitas Alapítvány volt, mégis számos sikeres programot sikerült megvalósítaniuk. A legsikeresebbek közé a Hétköznapi Hősök, a Föld napja, a Júniális és az Adventi Ökumenikus Kórustalálkozó voltak. Ezek közül szinte mindegyiket a Communitas támogatta.
A mintegy félszáz jelenlevő közül felszólalt Pocsaly Zoltán polgármester, Árkosi Antal, a helyi RMDSZ elnöke, Boda Gergely Vidifisz elnök és Dr. Bántó Norbert, volt Vidifisz elnök. A hozzászólók rendre a MIK fontosságát, a fiatalok szerepét és a margittai ifjúsági szervezet rátermettségét emelték ki. Demián Zsolt, a MIK elnöke azt mondta, hogy kitűzött céljuk 2016-ban a még több és még jobb rendezvényekkel való jelentkezés. A másfélórás beszámoló és értékelés után a jelenlévők koccintottak egy még boldogabb és még sikeresebb új év reményében.
Demián Zsolt. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. január 5.

Továbbra is Székelyföldön a legalacsonyabb az átlagbér
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó. 
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro

2016. január 5.

Ideiglenesen nem használhatóak egyes kultúrházak
A Colectiv-klubtragédia következtében indított országos ellenőrzések a vidéki középületeknél is találtak hiányosságokat. Nyárádszeredában például november végén a polgármester óvatosságból megtiltotta a művelődési ház nagytermének használatát.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere elmondta: novemberben náluk is háromnapos ellenőrzést tartottak a tűzvédelmi szakemberek, s mivel néhány hiányosságot tapasztaltak, pénzbírságot róttak ki az intézményt működtető polgármesteri hivatalra. A kiállított jegyzőkönyvek alapján rendeletet bocsájtott ki a településvezető, amelyben megtiltotta a művelődési ház nagytermének használatát. Az épület többi része – könyvtár, próba- és kiállítótermek – továbbra is használatban maradt. Az elöljáró beismerte: szinte képtelenség az állandóan módosuló törvényeket követni, és betartani. A nyárádszeredai épületnek van tűzvédelmi engedélye, csak meg kellett hosszabbítani, ezért volt szükség a korlátozó intézkedésre.  A városhoz tartozó települések közül egyelőre csak a tavalyelőtt felújított kisszentlőrinci kultúrotthonnak van érvényes engedélye, a többi esetében még nem indították el az eljárást, mert amellett hogy idő- és pénzigényes, nincs nagy igény a falusi épületek használatára, és a kulturális rendezvények is hiányoznak.
A törvény egyébként sokféleképpen értelmezhető. A 2006-ban kiadott 307-es tűzvédelmi törvény 30. cikkelye kimondja, hogy a középületek módosítását, bővítését, építését vagy újjáépítését célzó munkálatok esetében kötelező tűzvédelmi engedélyt beszerezni, míg a törvény alkalmazását előíró 1739-es kormányrendelet felsorolja azokat a középületeket, amelyekre ez kötelező érvényű. Ezek sorában szerepelnek a kulturális intézmények, amelyek felülete eléri vagy meghaladja a 600 négyzetmétert. Tóth Sándor polgármester szerint a törvény visszamenőleg nem alkalmazható, így csak a 2006 után befejezett épületekre vonatkoztatható. Ugyanilyen véleményen vannak a megkérdezett vidéki önkormányzatok képviselői is. Erdőszentgyörgyön az 1950-es években épült a kultúrotthon, ezért nem kellett tűzvédelmi engedélyt kiváltani, de mindenféle óvintézkedést megtettek, és felszerelték a szükséges oltási eszközökkel – fejtette ki Csibi Attila Zoltán polgármester. Ákosfalván az általános iskola és a községháza épült az utóbbi években, ezeknek beszerezték a szükséges engedélyeket, a többi középület és kultúrotthon az 1960-as években épült – számolt be érdeklődésünkre Móréh Tibor községi tűzoltó parancsnok. Gyulakuta községben is ugyanebben az időben épültek a kultúrotthonok és középületek, ezért csupán a tavalyelőtt átadott kelementelki új óvoda tűzvédelmi engedélyeztetésére volt szükség, ami folyamatban van – mondta el Takács Mózes szakfelelős. Szovátának nincs művelődési otthona, csupán egy bérelt épületet használ ilyen célra, ám a város alárendeltségébe tartozó egyéb középületek – iskolák, kórház stb. – tűzoltósági engedélyei rendben vannak – tudtuk meg Péter Ferenc polgármestertől.
Tóth Sándor polgármester megnyugtatja az érdeklődőket: napokon belül birtokában lesznek a tűzvédelmi engedélynek, így visszavonja a tiltó rendeletet, és január végére használható lesz a művelődési ház nagyterme.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

2016. január 5.

Csak szépen, törvényesen... – Hogyan vágjuk ki az erdőket? 
Az erdőtörvényt akarja módosítani pár, alighanem összeférhetetlenséggel joggal gyanúsítható parlamenti képviselő: nem kevesebbet akarnak elérni, mint azt, hogy a tulajdonukban levő erdő felét kivághassák, ha turisztikai létesítményeket építenek a területre.
Mindez az erdészeti alaptörvény módosítására benyújtott törvénytervezetben szerepel, melynek kiötlője Cătălin Rădulescu szociáldemokrata (PSD-s) képviselő. Jelenleg a törvény azt írja elő, hogy egy turisztikai létesítményre egy személy vagy cég a tulajdonában levő terület 5 százalékán vághatja ki a fát, ám nem több mint 200 négyzetméteren. A Gandul.info portál elemzője szerint ez azt jelentené, hogy elméletileg az ország erdőinek felét minden további jóváhagyás nélkül ki lehet vágni.
Ha ez a tervezet nem fog átmenni, ott van egy másik, amely segíti majd az erdőtulajdonosokat abban, hogy azt irtsanak ki, amit akarnak. Ennek kiötlői (ugyanaz a Cătălin Rădulescu, valamint 13 másik jómadár) azt mondják, a Sízés Romániában program fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy módosítsák az erről rendelkező, 2003/526-os törvényt. Ennek értelmében az önkormányzatok szabad kezet kapnának arra, hogy – ha találnak magánbefektetőt – a tulajdonukban levő erdőkben a sízést elősegítő beruházásokat eszközöljenek. 
Székely Hírmondó. Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 6961-6975




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék