udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4699
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 4681-4699
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2012. január 10.
Horogkeresztre asszociál a magyar címerről egy PSD-politikus
Magyarországot, a magyar címert és magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus annak kapcsán, hogy a felújítást követően ismét látható a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó ingatlanon a magyar címer. A politikus szerint magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára. A Krónika által megkeresett érintettek visszautasítják Diaconu kijelentéseit. Megszólalt az ügyben Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki leszögezte: nincs értelme kommentálni a Diaconu nyilatkozatát, ha neki a horogkereszt jut eszébe a magyar címerről.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői sajtónyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata párti (PSD) politikus annak kapcsán, hogy a román sajtó a napokban felkapta a hírt, miszerint a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak otthont adó ingatlan homlokzatán a restaurálás nyomán ismét láthatóvá vált a korábban eltakart magyar címer.
„Aki így közelít egy történelmi tényhez, annak nagyon sürgősen pszichiátriára kellene mennie” – szögezte le a Krónikának Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter Bogdan Diaconu nyilatkozatára reagálva, miszerint a magyar címer kihelyezése romániai középiskolákra olyan, mintha náci horogkeresztek kerülnének zsidó iskolákra.
A korábban a PSD-ben, majd a Konzervatív Pártban (PC), tavaly decembertől ismét a PSD-ben tevékenykedő Bogdan Diaconu megszólalásában – amely a politikus blogján is olvasható – bírálta Kelemen Hunort, aki a napokban a címer láthatóvá tétele mellett foglalt állást. Diaconu megszólalásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen történelmet védelmez a kulturális miniszter, amikor a román állami költségvetésből fenntartott oktatási intézményen látható magyar címerről van szó.
„A fasiszta Horthy és a szélsőséges magyarok történelmét védi, akik erdélyi románokat gyilkoltak meg a második világháború idején, vagy a jelenlegi Magyarországot, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ajtót nyit az újfasizmusnak, tönkretéve a sajtószabadságot, minden hatalmat egy kézbe tömörítve és munkatáborokat létesítve. Magyarország címere szégyenfolt, és ennek az államnak a történelme a környező népek leigázásról szól – fogalmazott a politikus. – Most Magyarország abba az irányba halad, amelyet egész Európa és az Egyesült Államok is elítél. Kelemen Hunor ezt a történelmet védelmezi, amely a demokrácia provokációja és Európa szégyene.”
Kelemen Hunor: meg kell érteni a történelmet
A Krónika megkeresésére Kelemen Hunor kifejtette, „száz évvel ezelőtt, amikor a gimnázium épült, akkor Horthy-rendszerről és ilyen butaságokról beszélni sem lehetett”.
„Az ilyen butaságokat, amilyeneket egyesek nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, elutasítom, és arra kérem mindazokat, akiket zavar a történelem, hogy mivel ennek a térségnek a történelme bonyolult, ebben a bonyolultságában próbálja megérteni. Nem a kizárólagosságot kell keresni, mert abból soha nem született semmi jó. Közép-Európának, Erdélynek a történelmét a maga bonyolultságában kell megértenie, elfogadnia minden embernek. A többi pszichiátriai eset, azt nem tudom kommentálni” – szögezte le az RMDSZ-elnök.
Kelemen ugyanakkor kiemelte: amikor egy műemléképületet felújítanak, restaurálnak – nem csak Romániában, hanem más országokban is –, általában megkísérelik a régi elemeket megtartani, helyreállítani, így ha száz évvel ezelőtt az épületen volt egy címer, akkor azt a történelmi hűség kedvéért figyelembe kell venni. Emellett, szakmai szempontból is kötelessége egy műemlék felújításán dolgozó embernek, cégnek az eredeti állapotok helyreállítása, tette hozzá a miniszter.
Magyar nagykövet: Diaconu kinyitná a múlt kapuját
Az ügyben hétfőn délután megszólalt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is. „Egyszerű magyar állampolgárként, magánemberként úgy vélem, hogy ha Diaconu úrnak a magyar címer ugyanazt jelenti, mint a náci horogkereszt, akkor nincs is értelme kommentárt fűznöm nyilatkozatához. Orbán Viktor természetesen nem nyit ajtót az újfasizmusnak, és nem teszi tönkre a sajtószabadságot. Az az érzésem, hogy Diaconu úr az, aki ki próbálja nyitni a múlt kapuját. Hiába. Ez már nem megy” – fogalmazott Füzes Oszkár.
Tánczos Barna vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár is utalt a gimnázium homlokzatán újra látható magyar címer kapcsán kirobbant botrányra a madéfalvi veszedelem 248. évfordulója alkalmából tartott szombati megemlékezésen.
„Azt üzenem román testvéreinknek is, hogy tanítsanak úgy történelmet a gyerekeknek, hogy senki se csodálkozzon azon Romániában, hogy ha egy több mint száz éves épületről a külső vakolat lehullik, vagy azt lebontjuk és előkerülnek azok a magyar nemzeti szimbólumok, amelyeket feltettek akkor, amikor az épületet építették, mert azt magyar világban, magyar emberek építették. Legnagyobb bűn talán az, ha elhazudjuk a történelmet, ha próbáljuk eltakarni, süllyesztőbe helyezni azokat a valóságokat, amelyek előbb-utóbb, amint a gimnáziumnál is láthatjuk, felszínre kerülnek. És ha felszínre kerülnek, csak akkor nem okoznak meglepetést, hogy ha korrektül, becsülettel, tisztességgel tanítottunk történelmet a gyerekeinknek” – fogalmazott az államtitkár.
Csíkszereda alpolgármestere: a Mercedes nem Dacia
Antal Attila, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, a magyar címer nem most került vissza az épület homlokzatára, csupán most, a renoválás során távolították el azt, ami a jelképet „álcázta”, eltakarta.
A jelenleg is látható, 1911. június 5-én, a gimnázium avatóján kihelyezett magyar címer először a szocializmus jelképével volt elfedve, később, 1989 után, a román címerrel takarták el az eredetit, az épület felújítása során pedig, sok más eredeti elem mellett ez is láthatóvá vált.
Az épület belsejében többek között újra kialakították a néhai kápolnatermet, ami sokáig díszteremként működött, illetve az épület homlokzatán ismét látható a száz évvel ezelőtti, eredeti „Róm. Kath. Főgimnázium” felirat is.
„Döbbenetes, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a szimbólumok használata még mindig téma, még mindig ezen vagyunk fennakadva” – mondta az elöljáró.
Antal ugyanakkor kifejtette, a Római Katolikus Főgimnázium épületét – amely jelenleg a Márton Áron Gimnázium mellett az egyház által működtetett Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumnak is otthont ad – ezelőtt száz évvel a magyar állam építtette, saját költségén, ekkor került fel a homlokzatra Magyarország címere.
„Ez olyan, mintha egy 50 éves Mercedesre feltennénk egy Dacia jelvényt, és azzal villognánk, hogy milyen nagyszerű technikai vívmányra vagyunk képesek” – mutatott rá az alpolgármester.
Antal hozzáfűzte, a szocializmus idején épült betonrengeteg előtt már volt Csíkszeredának épített öröksége, olyan építészeti remekművek, amelyek történelmünk részét képezik. Ezt az örökséget tartja tiszteletben a város a címer felfedése révén.
„Bármilyen más épített vagy kulturális örökséget tiszteletben tartunk, amennyiben létezik. Aggasztó, hogy egyesek ebben zavaró tényezőt látnak, ugyanis mi nem vagyunk híve a hangulatkeltésnek, nem kívánjuk zavarni a román nemzet önérzetét, és kikérjük magunknak, hogy ebben provokációt vagy hasonlót találjanak. Tudomásul kell venni a történelmi tényeket” – szögezte le Antal Attila.
A Márton Áron Gimnázium igazgatója, Varga László nem kívánt nyilatkozni a kérdésben arra hivatkozva, hogy vidéken tölti szabadságát, és nem óhajt felületes információ birtokában véleményt formálni.
Darvas Kozma József esperes: jogtiprás a demokrácia nevében
Darvas Kozma József római katolikus címzetes esperes az ingatlan tulajdonosának képviselőjeként megkeresésünkre szintén azt emelte ki, hogy a főgimnázium 1909 és 1911 között épült, akkor, amikor Erdély Magyarország része volt, továbbá az épület műemlék kategóriába tartozik, így a teljes felújítás során nagyon fontos szempont volt az épület eredeti jegyeinek megőrzése.
„Amikor támadnak egy címer miatt, akkor jusson eszükbe a támadóknak, vádaskodóknak, hogy több mint 900 éven át a magyarság is vérét hullatta ezért a földért, és az 1918-as decemberi gyulafehérvári nemzetgyűlést a magyar állam engedélyével, a magyar csendőrség asszisztálásával és a vonatok ingyenes rendelkezésre bocsátásával tartották meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyulafehérvári határozatokban az itt élő nemzetiségek teljes jogait garantálták az autonómia biztosítása mellett.
„Azt kellene a kifogásolóknak napirendre tűzni, hogy amit a román nagy egyesülési nemzetgyűlés Gyulafehérváron határozatban elfogadott, azt a 21. századi Románia, amely tagja az Európai Uniónak, miért nem akarja alkalmazni” – mondta Darvas, aki szerint „igaz, hogy a román állam az iskola fenntartója, azonban mindannyian adófizető polgárok vagyunk, és az állammal szemben minden kötelességünket éppúgy teljesítjük, mint bárki más”.
„Ahogy egy indiai nőnek a homlokán lévő jelt nem lehet eltörölni, ahogy egy ortodox, katolikus vagy protestáns keresztényt nem lehet kényszeríteni, hogy más felekezet tagja legyen, ugyanígy a magyar identitású embereket sem lehet arra kényszeríteni, hogy most román színekben próbáljanak tetszelegni. Az ilyen nem becsületes, az ilyen megalkuvó. Én tisztelem a románt, ha fölvállalja románságát, becsületes és jogvédő, de kevésbé tudom elfogadni azokat, akik a demokrácia nevében most is jogokat akarnak tiporni” – szögezte le Darvas Kozma József.
Mint arról korábban beszámoltunk, hasonló reakciókat váltott ki a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumra visszahelyezett magyar címer is, akkor az Új Jobboldal szélsőséges szervezet tagjai felvonulást is szerveztek a székelyföldi városban.
Forró Gyöngyvér, Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)2012. január 10.
Emlékezés a Don-kanyari áldozatokra
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete tíz évvel ezelőtt indítványozta, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményéről, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt és többnyire elpusztult 2. hadseregről, a doni áldozatokról. A történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka indítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
A kutatómunka eredményeképpen sikerült összeállítani egy 577 személyből álló listát mindazokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarba, és ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek. Marosvásárhely mellett (83 személy) 125 Maros megyei település érintett. A marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékére állítottuk fel 2005-ben a doni emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását. Azóta minden év januárjában, többnyire a doni offenzíva elindításának napján, január 12-én a római katolikus temetőben levő emlékműnél elhelyeztük a kegyelet virágait, koszorúját.
A megemlékezést az idén is folytatjuk, de némiképpen megújult, rendhagyó formában. Bár az 1943. január 12-én Urivnál megindított szovjet hídfőtámadás 70. évfordulójára csak egy év múlva kerül sor, mi már most beindítjuk a hetvenéves megemlékezést. Hiszen a magyar és a német politikai és katonai vezetés pontosan 1942. január 22-én, a Budapesten tárgyaló Keitel vezértábornagy és Wehrmacht-főparancsnok jelenlétében állapodott meg a kétszázezer személyt meghaladó 2. magyar hadsereg felállításában és a keleti hadszíntérre való küldésében, ahol kétszáz kilométeres védelmi vonalat foglalt el a Don folyó mentén.
(Egyébként az 1942. július 18. és szeptember 16. közötti hídfőcsaták súlyos véráldozatokat követeltek, az akkor elesetteket még el lehetett temetni. Milyen magasztos lenne, ha a rudkinói és a boldirevkai katonatemetőkben nyugvó erdélyi honvédek tiszteletére idén nyáron személyesen is elhelyezhetné a kegyelet virágait egy marosvásárhelyi küldöttség!)
Idén január 12-én odahaza csendesen emlékezünk, majd január 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartunk közös megemlékezést a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget a hagyományőrzés jegyében, magyarországi példára “doni emléktúra” követi: gyaloglás Backamadarasra, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban “királyi” lesz, a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően.
Január 22-én a backamadarasi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11 órakor kezdődő istentiszteletet követően, ami koszorúzással ér véget a backamadarasi áldozatok emlékére. Aki az emléktúrán részt szeretne venni, az alábbi telefonszámon jelentkezhet: 0744-918-840.
A részletes programra még visszatérünk.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)2012. január 10.
2012-ben is a a magyar közösség akarata a legfontosabb az RMDSZ számára
A 2012-es esztendő törvényhozási és kormányzati prioritásairól számolt be január 10-én, kedden, bukaresti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki tájékoztatott továbbá az egészségügyi törvényről illetve az idén sorra kerülő választásokról is.
A Szövetség idei prioritásairól szólva Kelemen Hunor leszögezte: „ebben az évben is, úgy, mint eddig, számunkra a legfontosabb a magyar közösség akarata, ezt tartjuk szem előtt akkor, amikor döntéseket hozunk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben is elkerüli a populista, jól hangzó szólamokat, csak arról beszélünk, aminek valós alapja van. Az elmúlt két évben megteremtett gazdasági stabilitás minden állampolgár közös erőfeszítésének is köszönhető, a Szövetség ezt a stabilitást kívánja megőrizni. Ehhez szükséges a koalíció zökkenőmentes működése. Törvényhozási szempontból prioritás az RMDSZ számára a kisebbségi törvény, de olyan formában, amely a kulturális autonómiát hozza létre, és annak jogköröket és hatásköröket biztosít, mert egy kiüresített kisebbségi törvényre nincsen szükség. Mi nem mondunk le erről a törvényről, újrakezdjük annyiszor, ahányszor kell, addig, amíg megszavazza a Parlament” – mondta el az RMDSZ elnöke.
A Szövetség kiemelt figyelmet szentel a szociális problémák megoldásának, ennek érdekében egy olyan törvénycsomagot készül letenni a Parlament elé, amely elsősorban a családok segítségére lenne. „Úgy, ahogy a Szövetségi Képviselők Tanácsán eldöntöttük, 2012-re prioritás marad annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a kismamák szülés után hamarabb visszatérhessenek dolgozni, amennyiben óhajtják, de egy olyan jogszabályban is gondolkodunk, amely pénzügyi vonzata által a gyerekvállalási kedvet ösztönzi és lehetőséget teremt a jövő tervezésére, itthon, a szülőföldön” – ismertette az RMDSZ terveit Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök kijelentette, az RMDSZ sürgeti az időközi választások mihamarabbi kiírását, erről már egyeztetett Emil Boc kormányfővel. „Mi azt javasoltuk, hogy március második felében tartsuk meg az időközi választásokat, mint ismert, az RMDSZ parlamenti frakcióiban két képviselői és egy szenátori mandátum maradt üresen. Nekem az a véleményem, hogy Hargita megyében a szenátori hely és Bihar megyében a képviselői hely az időközi választások után továbbra is az RMDSZ-é marad” – nyilatkozta Kelemen Hunor. Ami az ősszel esedékes önkormányzati és parlamenti választásokat illeti, az RMDSZ elnöke szerint márciusban és áprilisban nevezi meg a Szövetség az önkormányzati jelöltjeit, és késő nyáron a képviselő- és szenátorjelölteket.
Raed Arafat egészségügyi államtitkár lemondásával kapcsolatosan Kelemen Hunor kijelentette, ezt sajnálatosnak tartja. „Mi Raed Arafatot egy nagyon jó szakembernek tartjuk, és próbáltuk meggyőzni, hogy ne adja be lemondását, de természetesen tiszteletben tartjuk a döntését. Én személyesen nagyon sajnálom a távozását az egészségügyi tárcától és abban reménykedem, hogy a továbbiakban is fontos szereplője lesz a romániai egészségügyi rendszernek” – szögezte le az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az egészségügyi törvénytervezetről ezen a héten, csütörtökön egyeztetnek az RMDSZ Elnökségi Ülésén, Kolozsvárott.
Kelemen Hunor megismételte, hogy az egészségügyi törvénytervezettel van néhány alapvető probléma, ami körültekintő elemzésre szorul. A tervezet ugyanis privatizálná az egészségbiztosítási rendszert, a jelenlegi állami pénztár szerepét nyolc regionális magánbiztosító venné át. Ez a rendszer az Egyesült Államokban és Svájcban jól működik, de jelentős állami költségvetési támogatás segítségével. Az RMDSZ elnöke szerint a magánbiztosítók elsősorban a saját profitjukat tartják szem előtt, ami nem az adófizetők érdekeit szolgálja, ugyanakkor a biztosítók monopolhelyzetet alakíthatnak ki családi orvosok, gyógyszer gyártók hálózata révén. Aggályokat vet fel az is, hogy a tervezet lehetővé teszi, hogy az állami tulajdonban lévő kórházakat magáncégek működtessék, de nem tisztázza megfelelően, mi történik ezekkel a létesítményekkel, ha csődbe jut a működtető cég – érvelt Kelemen Hunor szövetségi elnök.
erdon.ro2012. január 10.
Csúsztatásokkal érvelő ortodoxok
A hétfői nagyváradi tanácsülésen a váradi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum képviselői által felsorakoztatott érveket sorra cáfolta Biró Rozália, a város alpolgármestere.
A nagyváradi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum képviselői több érvet sorakoztattak fel annak érdekében, hogy a nagyváradi helyi tanács ne szavazza meg a líceum átköltöztetésének tervezetét valamint az Aluminei utcai iskola alárendelését az Eminescu Főgimnáziumnak. „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket” – mondta a tanácsülés után lapunknak Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Megkérdeztük tőle, hogy mennyire helytálló az ortodox iskola képviselőinek az az állítása, mely szerint a kis létszámú magyar tannyelvű osztályok és a magyarul tanító tanerők miatt nagyok az iskola költségei. Biró Rozália erre válaszolva kifejtette: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Egy magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceumannak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át” – fejtette ki az alpolgármester. Az ortododoxok sérelmezték azt is, hogy nem rendeltek hozzájuk óvodákat, miközben minden más váradi líceum úgymond kapott óvodát. „Nem igaz az az állítás, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni” – szögezte le Biró Rozália.
Pap István
erdon.ro2012. január 10.
Ortodox érdeket sért a váradi tanintézmény-átszervezés
A nagyváradi ortodox líceum és az egyház képviselői meg szerették volna tartani az Aluminei utcai ingatlant azok után is, hogy a líceum visszaköltözik saját, Fő utcai ingatlanába. Szerintük a líceum a magyar osztályok miatt működik deficitesen.
Felháborodást keltett a nagyváradi ortodox líceum tanárai és az ortodox egyház képviselőinek körében a nagyváradi önkormányzat által előterjesztett és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által jóváhagyott nagyváradi iskolarendszer-átszervezési tervezet. A helyi tanács által tegnap megszavazott átszervezés nyomán az eddigi 66 nagyváradi tanintézmény helyett 45 fog működni. Eddig 28 óvoda, 12 általános általános iskola valamint 26 líceum működött a városban, de az átszervezés után marad kilenc önálló óvoda, tizenegy iskola és huszonöt líceum. A jogi személyiségüket elveszítő óvodákat líceumok irányítása alá helyezik, és az Octavian Goga iskolát összevonják a Transilvania iskolával. Mivel az ortodox egyház visszanyerte a várostól a Dimitrie Leonida műszaki kollégium Fő utcai épületét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az Aluminei utcai épületben jelenleg működő ortodox líceum beköltözik saját tulajdonú ingatlanába, és összevonják azt a Dimitrie Leonidaval, míg az Aluminei utcai épületben maradó osztályok az Eminescu Főgimnázium hatáskörébe kerülnek. A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy ennek az átszervezésnek köszönhetően állások nem, csak igazgatói tisztségek szűnnek meg, ami költségmegtakarítést jelent, továbbá egyes óvodák adminisztratív részlegén lehet leépítésekre szémítani.
Mindkettő kell
Mint nem sokkal később kiderült, az ortodox egyháznak nem felelt meg a város által felvázolt megoldás, melynek értelmében az ortodoxok nem tarthatják meg maguknak a Fő utcai ingatlan mellett az Aluminei utcai iskolát is. A sajtájékoztató utáni helyi tanácsülésen ugyanis megjelent az ortodox líceum tanári kara valamint az ortodox egyház képviselői is, hogy meggyőzzék a tanácsot arról, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. A napirendi pont vitáján szót kért Gheorghe Erdeli az ortodox líceum igazgatója, aki kifejtette: az Andrei Muresanu iskolát a szülők beleegyezésével vonták össze az ortodox líceummal, ugyanakkor ezzel a beolvasztással eleget tettek annak az előirányzatnak is, miszerint az általános iskolát olvasztották be egy középiskolába. Kifejtette, hogy az összevonás után nőtt az első osztályba iratkozó gyerekek száma, és a jövő évre máris 75 gyereket irattak be első osztályba oda. Elmagyarázta, hogy a költségdeficitük abból származik, hogy a magyar tagozatos osztályok a törvény által megszabott gyereklétszám alatti létszámmal működek, és a magyar tanerőknek is többet kell fizetniük. Kijelentette, hogy a tanári gárda egyöntetűen azt akarja, hogy ne változtassanak a jelenlegi struktúrán, és megítélése szerint a városvezetés döntése igazságtalan és diszkriminatív a tanintézménnyel szemben. Végezetül arra kérte a helyi tanácsot, hogy adjon egy kis időt a tanintézménynek arra, hogy átszervezze magát.
Magyar kártya
Carmen Butnaru a szülőbizottság nevében megismételte Erdeli érveit, kiegészítve azzal az utalással, hogy a helyi önkormányzat a nemzeti kisebbségek egyházi iskoláinak megadta a fejlődés lehetőségét, az ortodox líceumnak viszont nem. Radu Rus a nagyváradi ortodox püspökség vikáriusa felidézte az ortodox líceum történetét, elmondva, hogy a 2007-ben alapítottott tanintézmény a Muresanu iskolában kapott helyet, és egy idő elteltével úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára az lenne a legmegfelelőbb, ha az ortodox líceum magába olvasztaná a Muresanu iskolát. Rus nehezményezte azt, hogy az iskolahálózat átszervezése után minden líceumhoz mellérendeltek óvodákat, csak az ortodox líceum mellé nem, pedig mint mondta, a 10-es számú óvoda a Fő utcai épületük közvetlen közelében működik. Erdeli igazgatóhoz hasonlóan Rus is feltette a kérdést, hogy az Aluminei utcai iskola miért nem maradhat az ortodox líceum hatásköráben, miért kell azt az Eminescunak alárendelni.
Megszavazva
Válaszában Ilie Bolojan elmondta: a nagyváradi középiskolák közül az ortodox líceumnak van a legnagyobb hiánya, ami a tanintézménynek megszabott iskolai finanszírozási keret huszonhét százalékát teszi ki, miközben az összes többi líceumnak ebből a szempontból többlete van. A polgármester leszögezte: természetes dolognak tartja azt, hogy mindenki a saját tulajdonú épületében fejlessze iskoláit, és erre az ortodox püspökségnek is lehetősége van, miután megnyerte a város ellen indított, a Fő utcai Leonida Műszaki Kollégium épületének tulajdonjogára vonatkozó perét. Kifejtette továbbá, hogy a város oktatásszervezési koncepciójának része az, hogy a lakónegyedbeli iskolákat a központi nagy líceumokhoz utalják át, így kívánják elkerülni azt, hogy a gyerekek a lakóhelyüktől távol eső iskolákba járjanak, miközben a közelükben is működik tanintézmény. Ennek a koncepciónak az első lépése volt az, hogy az Aluminei utcai iskolát az Eminescuhoz utalták át. Elárulta azt is, hogy mivel a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, ezért nem tudnak minden ortodox projektet finanszírozni. A helyi tanács az önkormányzat által előterjesztett tanintézmény-átszervezési javaslatot megszavazta, a huszonöt jelenlévő tanácsos közül huszonnégyen igennel szavaztak, a demokrata-liberális Nicusor Lepadatu tartózkodott.
Magyar kártya 2
Az eredmény ellen tiltakozott Radu Rus, aki ismét szót kért és elismételte, hogy az iskola költségvetési hiánya a magyar osztályok miatt keletkezett, kijelentette továbbá, hogy ez a döntés merénylet a nagyváradi ortodox oktatási intézmény ellen, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mert az ortodox egyház képviseli a többséget Nagyváradon. Dorel Luca helyi tanácsos, aki egyébként a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője is, erre reagálva elmondta, hogy nem a magyar diákok miatt van kevesebb pénze az iskolának, épp ellenkezőleg, ha a líceum törekedne arra, hogy magyar tagozatokat működtessen, akkor több pénzhez jutna. Hozzátette, hogy a Fő utcai ingatlan nagyon jól fel van szerelve, ami biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy az ortodox líceum fejlődjön, az Aluminei utcán maradó tanárok pedig az Eminescu Főgimnázium címzetes tanárai lesznek. „Sokan szeretnének címzetes tanári állást az Eminescuban” – zárta beszédét Luca. A szavazás és a vita után a líceum tantestülete és az ortodox egyház képviselői csalódottan hagyták el az üléstermet.
Háttér
Az ülés után Biró Rozália alpolgármester az ügy kapcsán lapunknak elmondta: „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket. A magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceum annak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át.” Az ortodox líceum képviselőinek érveire vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Biró Rozália elmondta: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Az az állítás sem igaz, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni.”
Pap István
erdon.ro2012. január 10.
Karácsonyi Zsolt: Könyvek, macskák, forradalmak – Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtörténésszel – Mikor dőlt el, hogy irodalomtörténész lesz? Gondolt-e arra, pályája kezdetén, hogy verseket, drámákat vagy prózát írjon?
– Sohasem akartam író lenni, verset talán csak három alkalommal „követtem el”, valamikor érettségi előtt, akkor is kifejezetten gyakorlati célzattal, csaptam a szelet egy kislánynak, és elvárta tőlem, hogy versben fejezzem ki érzelmeimet. Novellát egyszer írtam, valamikor a hatvanas évek közepén, az is inkább anekdota volt, a Magyar Nemzet egy vasárnapi számában került az olvasók elé, kaptam néhány gratulációt – ennyi volt az egész. Az irodalom története viszont mindig érdekelt, a budapesti piarista gimnáziumban, tehát egy katolikus iskolában tanultam, kiváló magyartanáraim voltak, az elsőtől, Magyar Istvántól az irodalom szeretetét, a másodiktól, Fekete Antaltól a fogalmazás szabatosságát kaptam örökül. Így jelentkeztem azután 1953-ban a bölcsészkarra, ez az első Nagy Imre-kormány időszaka volt, tehát könnyebben bekerülhetett az egyetemre egy magamfajta „klerikális” jövevény. Azonban még így sem vettek fel, anyámnak, aki orvosként dolgozott, volt egy kedves betege, akkoriban neves operettszerző, Szenkár Dezsőnek hívták, az ő közeli barátja volt Tamás Lajos, a neves romanista, akkoriban a pesti egyetem rektora, az ő „rektori keretében” kerültem be a bölcsészkarra, amely éppen akkoriban költözött be a piaristák épületébe. Az egyetemi tanulmányaimat így ugyanazokban a padokban kezdhettem el, amelyekben a gimnáziumot befejeztem.
– Nemzedékének meghatározó élménye volt 1956. Ennek következményeire, akár irodalomtörténeti hatására miként tekint vissza?
– Az ötvenhatos forradalom kétségkívül legnagyobb történelmi (és személyes) élményem volt. Negyedéves bölcsészhallgató voltam, addig távol tartottam magam minden közéleti tevékenységtől, igaz, ötvenhat nyarán már eljártam a Petőfi Kör vitáira – az írószövetség munkája mellett ezek mozgatták meg a magyarországi közéletet. Azután elkövetkezett október 23-a, mondhatni „fejest ugrottam” az eseményekbe, jelen voltam azon a tömegdemonstráción, amely a forradalom akkor lelkesítő, reményekkel teli nyitánya volt, pár nap múlva, az Egyetemi Forradalmi Bizottság felszólítására, beköltöztem a bölcsészkarra, s részt vettem a bizottság, majd a kádárista hatalom berendezkedését követve a Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) munkájában, az országos elnökség tagjaként. Nagyszerű élményt jelentett, hogy én képviseltem az írószövetség december 28-i közgyűlésén az egyetemista szervezetet, ott ismertem meg személyesen Illyés Gyulát, Tamási Áront, Déry Tibort és Veres Pétert, a szövetség akkori elnökét. Ezután rengeteg kalamitás következett, befejeztem egyetemi tanulmányaimat, elhelyezkedtem az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében mint gyakornok, majd letartóztattak, s két hónapos vizsgálati fogság után internáltak a tököli internálótáborba, onnan az 1960-as amnesztia után szabadultam (ez az amnesztia szüntette meg az internálás intézményét). A magyar forradalom öröksége azóta is életem meghatározó élménye maradt; amikor már lehetett, több könyvemben is számot vetettem a forradalom tapasztalataival és szellemi (irodalmi) örökségével. Még a rendszerváltozás korai szakaszán, 1989 őszén jelent meg Irodalmunk szabadságharca – 1956 című könyvem, ezt azóta vagy nyolc olyan tanulmánykötet és szöveggyűjtemény követte, amely 1956-nak állít emléket.
– Anekdoták terjednek arról, hogy reggel Budapesten, délután Pozsonyban, este pedig már Kolozsváron tart előadást, egyazon napon. Miként alakult ki az anekdoták által is jelzett feszes életritmus? – Valóban elég sokat utaztam az elmúlt két évtizedben, korábban erre nem igen volt hivatalos megbízatásom, bár akkor is gyakran jártam külföldön, így többször Erdélyben is. Ezeket a korábbi utazásokat részben munkahelyem, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete tette lehetővé, midőn ösztöndíjjal küldött külföldre, hogy ottani könyvtárakban végezzek kutatásokat, illetve vegyek részt szakmai konferenciákon. A kilencvenes években aztán számos olyan posztra kerültem, amely gyakori utazással járt együtt. 1991-ben Lőrincze Lajos utódjaként megválasztottak az Anyanyelvi Konferencia elnökének, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöki tisztségét töltöttem be, közben szerepet kaptam az Illyés Közalapítvány kuratóriumában, amelynek később, közel öt éven keresztül az elnöke voltam. Mindez igen sok utazással, határokon túli szolgálatvállalással járt együtt. Volt olyan esztendő, amikor az év háromszázhatvanöt napjából száznegyvenet töltöttem a szomszédos országok magyar intézményeinél, illetve közösségeinél, legtöbbször, természetesen, Erdélyben. Valóban előfordult az, hogy Pozsonyból kellett Kolozsvárra utaznom, majd onnan tovább Szatmárnémetibe és Ungvárra, és csak egy-két hét múlva térhettem haza. Elmondhatom, hogy jó lelkiismerettel és jó kedvvel vállaltam ezeket az utazásokat, úgy éreztem, hogy a kisebbségi magyar közösségek szolgálatában vállalhatok szerepet. Ma is jó érzéssel gondolok vissza azokra az iskolákra, kulturális intézményekre, tudományos, irodalmi, egyházi konferenciákra és találkozókra, amelyek megalapozásában az alapítvány elnökeként működhettem közre. Elmondhatom, hogy mindig nagyon szívélyes és baráti fogadtatásban volt részem, bár azzal is találkoztam, hogy pénzszerző lehetőségeim megszűnte után alig akartak megismerni azok, akik korábban nagy összegű támogatásokat kaptak.
– Erdély, az erdélyi irodalom jeles ismerője, népszerűsítője. Mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, egyszer majd Erdély-szakértő lesz?
– Korábban is érdekelt az erdélyi irodalom, mi a piarista gimnáziumban olyan írókról, például Áprily Lajosról, Dsida Jenőről, Nyirő Józsefről is hallottunk, akiknek neve az állami oktatásban egyáltalán nem kapott szerepet. Az erdélyi irodalom iránti érdeklődésemet azonban 1956 őszének eseményei szabták meg: akkor kellett a budapesti bölcsészkaron szakdolgozati témát választanunk, és az akkori nemzeti felbuzdulástól biztatva úgy gondoltam, hogy erdélyi íróról fogom írni dolgozatomat. Anyám mint fiatal orvos ismerte Kuncz Aladárt, aki akkor egy budapesti klinikán feküdt, nem sokkal ezután el is távozott az élők közül. Tőle kapta az akkoriban megjelent Fekete kolostor egyik első példányát, ezt a könyvet én még diákkoromban olvastam, nagy hatással volt rám. Így aztán úgy gondoltam, hogy Kuncz Aladárról fogom írni egyetemi záródolgozatomat. A dolgozat elkészült, megkaptam a diplomámat, nem sokkal ezután, miként az előbb már elmondtam, letartóztattak, és csak 1960 őszén folytathattam irodalomtörténet-írói munkámat. Az első könyv, amit elkészítettem, így természetes módon Kuncz Aladár munkásságát dolgozta fel, 1968 nyarán jelent meg, vagy kétéves várakozás után. 1969 januárjában kaptam egy akadémiai ösztöndíjat, akkor jártam életemben először Erdélyben. Könyvem, amelyet akkor már több ismert erdélyi írónak, például Kós Károlynak, Molter Károlynak, Balogh Edgárnak, Beke Györgynek és másoknak, valamint néhány kolozsvári barátomnak, így Kántor Lajosnak és Láng Gusztávnak elküldtem, nyitotta meg előttem az ajtókat és a szíveket. Mondhatnám, ez volt az én igazi „erdélyi útlevelem”. Mindenütt testvéri érzésekkel fogadtak, ez döntötte el azt, hogy munkásságom egy igen nagy részét az erdélyi irodalom kutatásának szentelem. Azóta közel ötven könyvem (köztük önálló művek és részben szövegválogatások egyaránt) jelent meg az erdélyi irodalomról, részben magyarországi, részben erdélyi kiadóknál.
– Az elmúlt években mély merítésű, öszszefoglaló műveket jelentetett meg, mint például az erdélyi magyar irodalom történetét vizsgáló többkötetes munkája. Terv szerint jött el az ilyen munkák ideje, vagy most érkezett el a megfelelő pillanat?
– Valóban, készítem az erdélyi magyar irodalom összefoglaló történetét, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadónál eddig három terjedelmes kötet jelent meg, most készülök befejezni a negyedik kötetet, amely az 1989 utáni fejleményekről próbál számot adni. Ez a kötet remélhetőleg az idei év nyarára az olvasó elé kerül. Már régen terveztem azt, hogy írok egy irodalomtörténeti összefoglalást, s vagy két évtizede egy kisebb összefoglaló munkám az olvasó elé is került, azonban mégis most jött el az ideje egy nagyobb szabású összefoglalásnak. Ennek alighanem két magyarázata van, egyrészt az, hogy az erdélyi magyar irodalom felszabadult az alól a nyomás alól, amellyel a kommunista irodalompolitika ránehezedett, ez a teher nemcsak egy szektás politika, hanem a nagyromán nacionalizmus részéről is megjelent. Másrészt az elmúlt két évtized olyan új fejleményeket hozott az erdélyi magyar irodalom történetében, amelyek mindenképpen átértelmezik a korábbi évtizedek eredményeit, illetve azt a képet, amelyet ezekről az eredményekről alkotnunk kell. Talán ez jelenti munkám magyarázatát.
– Intézményekben való jelenléte hosszú történet, miként látja az irodalmi intézmények jelenlegi helyzetét, állapotát, vagy magának a kortárs irodalomnak az itt és mostját? – Nem látom kedvezőnek az irodalmi intézmények jelenkori állapotát: korábban az irodalom a közéletnek szinte egyetlen színterét jelentette, a kommunista korszakban ez volt a szabad véleménynyilvánítás, igaz, korlátozott, de mégiscsak lehetőségeket kínáló fóruma. Ez a helyzet az utóbbi két évtizedben radikálisan megváltozott. A politikai élet rendkívül magabiztosan, a kulturális értékekre és folyamatokra alig figyelve kívánja irányítani az ország életét. Ennek következtében az irodalom és általában a kultúra erősen háttérbe szorult. A magyar irodalom ma is kiváló műveket és életműveket mutat fel, Magyarországon és Erdélyben egyaránt, ezekre azonban a politikai közélet csak nagyon kevéssé figyel. Nem egyszer az a benyomásom támad, hogy a hatalom birtokosai nem is olvasnak szépirodalmi könyveket. Mindezek következtében megint szükség van arra, hogy az irodalom és az írótársadalom megvívja a maga „szabadságharcát”, minthogy nemcsak saját érdekeit, hanem az ország érdekeit is képviseli, és hiteles, normális politikai közélet nem képzelhető el az irodalom ellenőrzése és esetlegesen kritikája nélkül.
– Legendás hatalmas könyvtára – családi előtörténete is van vagy saját gyűjtés a teljes anyag?
– Természetesen én is sok mindent örököltem a családi könyvtárból, a jelenlegi könyvtáram legnagyobb részét azonban magam gyűjtöttem össze, most már több mint fél évszázadon keresztül. Az első könyv, amelyet magam választottam és vettem, Vörösmarty Mihály összegyűjtött műveinek Gyulai Pál-féle nyolckötetes kiadása volt. Ezt még hatodikos gimnazista koromban vettem meg egy antikváriumban, a piarista gimnázium mellett. Arra is emlékszem, hogy negyven forintba került, ma ennek körülbelül a kétszázszorosát éri. Ezután módszeresen vásároltam, főleg antikváriumokban, könyveket. Éppen az elmúlt hetekben rendeztem újra a könyvtáramat, amely mára nagyjából harmincezer kötetből áll. Nagy gondban vagyok amiatt, hogy mi lesz ennek a könyvtárnak a sorsa, hiszen már nyolcvanadik életévemhez közeledem. Valamikor elképzeltem, hogy ezt a könyvtárat, amely elsősorban szépirodalmi, irodalomtörténeti, történeti és néprajzi művekben gazdag, az egyszer majd létrehozandó kolozsvári magyar egyetemre hagyom. Ennek az egyetemnek az ügye azonban, ahogy látom, nem fog megoldódni az én életemben. Mindenképpen azt szeretném, hogy a könyveim Erdélybe kerüljenek, és egy ottani magyar intézmény könyvtárát gazdagítsák vagy alapozzák meg.
– A macskák gyakorta felbukkannak a magyar irodalomban is, az ön életének azonban különösen fontos részét képezik.
– A macskák évtizedek óta hozzátartoznak az életünkhöz, első macskánkat több mint negyven éve találtuk és fogadtuk be. Azóta igen sok macska fordult meg nálunk és élt velünk, jelenleg öt macskánk van. Mindegyiknek saját egyénisége, mondhatnám: személyisége van, mindegyik nagyon kedves, mindegyik békét tud lopni abba a zajló életbe, ami egyébként körülvesz bennünket. A macskáinkról szólván Ottlik Gézát szeretném idézni, aki a következőket írta: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” Mindezzel magam is messzemenően egyetértek. Mindeddig négy olyan szöveggyűjteményt rendeztem sajtó alá, amely a magyar, illetve a világirodalomnak azokkal a műveivel foglalkozik, amelyek a macskákról szólnak. Jó kedvvel állítottam össze ezeket a gyűjteményeket, elég nagy sikerük is volt, egyszer egy irodalmi összejövetelen egy macskakedvelő írónő a következőket mondta: Önt tartom hazánk legnagyobb élő macskaírójának. Nagyon hízelgő volt ez a vélemény.
– Az ősszel még úgy tudtuk, hogy száz kötete van, de most már talán fél tucattal többet számlál az életmű. Honnan ered ez a munkabírás, milyen új művek kerülnek ki a keze alól a közeljövőben? – Valóban, mára több mint száz önálló könyvem gyűlt össze a polcokon, az utolsó éppen a napokban jelent meg: Egy eszme indul címmel egy tanulmánysorozat Reményik Sándor költészetéről. Ez volt a száznegyedik önálló kötetem, emellett nyolcvankét általam gyűjtött és szerkesztett antológia, dokumentumkötet is napvilágot látott, közöttük olyanok, mint az 1920-as trianoni békeszerződés Erdélyre vonatkozó anyaga vagy most legutóbb, Marosvásárhelyen, az 1968–1969-es úgynevezett „kettős kötődés” vita dokumentumai, ez a vita a határon túli magyar irodalmak helyzetét próbálta felmérni. Még négy önálló folyóiratszámot is szerkesztettem, ezek között a Caiete Europene című bukaresti román folyóirat számára egy összeállítást arról a képről, amelyet a huszadik századi magyar irodalom a Nyugat szerzőiről adott. Mindez együtt százkilencven könyvet jelent, s hamarosan megjelenik még néhány, ezek már a kiadóknál vannak. Szeretek dolgozni, és azt hiszem, hogy az évtizedek múlása és a közéletben szerzett tapasztalatok következtében érzett elégikus hangulatot is a folyamatos munka teheti elviselhetővé.
Pomogáts Béla
1934-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban. 1953–1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Részt vett az 1956-os forradalomban. 1959–1960 között internálótáborban volt. 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a 20. századi osztály vezetője, 1992 óta igazgatóhelyettese, 1996 óta tudományos tanácsadója. 1994–1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke. 1993–2004 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1995–2001 között elnöke volt. 1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal jutalmazták munkásságát.
Helikon (Kolozsvár)2012. január 10.
Etnikai arányosság: pró és kontra
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét.
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét. Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk, Tőkés pénteken tett közzé egy Traian Băsescu államfőnek címzett nyílt levelet, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Băsescu támogatását kéri ahhoz, hogy érdemi vita kezdődjön Romániában az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről. Ez az elv azt jelentené, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei számára, így a magyar politikai erőknek is, eltörlik az ötszázalékos parlamenti küszöböt, és a kisebbségi közösség számarányának megfelelő mandátumot különítenek el a parlamentben. Ezekért a helyekért kizárólag a nemzeti kisebbségek szervezetei – így a magyar politikai szervezetek is – egymással küzdenének meg.
Kománypártok: vicces, egzotikus, döbbenetes
Tőkés javaslatát Sever Voinescu, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke és szóvivője „megdöbbentőnek és viccesnek” nevezte. Voinescu úgy vélte: amennyiben törvénymódosítási javaslatról van szó, az EMNT elnökének nem Románia elnökéhez, hanem a parlamenthez kell fordulnia. Voinescu szerint az etnikai arányosság elve sehol nem létezik. Cristian Diaconescu, a kormánykoalíciót támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt elnöke „egzotikusnak” nevezte a felvetést. Szerinte az európai törvénykezésben régóta nincs helye sem a pozitív, sem a negatív diszkriminációnak, hiszen a pártoknak egyforma eséllyel kell megmérkőzniük egymással a választási küzdelemben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy már a választások előtt ismert legyen egy nemzeti kisebbség számára a parlamentben fenntartott helyek száma.
Román ellenzék: ez aberráció!
Puiu Haşotti, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője „antidemokratikus aberrációnak” nevezte az ötletet, amit szerinte nem lehet beépíteni a román választási rendszerbe. Cătălin Ivan, a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője szerint az arányosság elvét nem csak a nemzeti kisebbségek számára kell biztosítani, hanem Románia valamennyi lakosa számára. A képviselő nem ért egyet az etnikai arányosság elvének bevezetésével, mivel a romániai magyarságot nem érinti hátrányosan a jelenlegi választási rendszer. Daniel Constantin, a szintén ellenzéki Konzervatív Párt (PC) elnöke szerint Tőkés kezdeményezése nem más, mint egy „kétségbeesett kísérlet” arra, hogy a romániai magyarság megőrizze parlamenti képviseletét a 2012-es választások után is. Constantin szerint ezt a javaslatot sem a felelős román pártok, sem Băsescu nem veheti figyelembe.
RMDSZ: a javaslat kivitelezhetetlen
Az etnikai arányosság elvét tavaly november végén Toró T. Tibor, az EMNT által életre hívott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke ajánlotta korábban az RMDSZ figyelmébe, hogy érvényesítse az etnikai arányosság elvét a romániai kormánykoalícióban a választási rendszer módosításáról folytatott tárgyalásokon. Toró szerint a román többség számára is előnyös lenne a módosítás, hiszen így a kisebbségek garantáltan parlamenti keretek között folytathatják érdekérvényesítési munkájukat, és nem áll fenn annak veszélye, hogy a viták az utcára kerülnek. Toró közölte, hogy módosító javaslatukat átadják az RMDSZ parlamenti frakciójának.
Akkor lapunk megkérdezte Márton Árpád parlamenti képviselőt, az RMDSZ választási szakértőjét a felvetésről. Márton Árpád az ÚMSZ-nek elmondta: elemezte és „az elképzelt formában” kivitelezhetetlennek tartja Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökének azt a javaslatát, hogy a jövő évi parlamenti választásokon a magyar szervezetek előre meghatározott számú parlamenti mandátumért versenyezhessenek egymással. A képviselő szerint a koalícióban jelenleg kialkudott választási rendszer erre semmiképp nem alkalmas. „Tegyük fel, hogy a képviselőházban a 6,5 százaléknak megfelelő húsz helyet különítenek el a magyar kisebbség számára egy kompenzációs listán. Akkor Hargita és Kovászna megyében nem lesznek egyéni választókerületek, vagy ezekben a megyékben csak román pártok jelöltjei indulnak?” – sorolta ellenvetéseit az RMDSZ választási szakértője. Márton szerint ugyanez a helyzet állna fenn a listás választási rendszer esetében is. „A listás választásokon is bizonyos számú mandátumért versengtek megyénként a jelöltek” – magyarázta lapunknak a képviselő.
Mégis megfontolják?
A politikus mindazonáltal megfontolandónak tartja a Toróék által javasolt elvet. Mint mondta, elképzelhető az a rendszer, hogy a népszámlálási adatok alapján számolják ki, hány mandátum jár a kisebbségeknek, szervezeteik jelöltjei pedig egyéni kerületekben induljanak a választásokon. Az a szervezet pedig, amelyik túllépi a küszöböt, annyi mandátumot kapjon, amennyi az adott nemzetiség lakossági aránya szerint megilleti. „Ha a lakosság nemzetiségi megoszlását figyelembe vesszük, 300 fős képviselőház esetében 19,5 mandátum jutna a magyar kisebbségnek. Ha mondjuk a magyar szervezet túllépte a küszöböt és tíz jelöltje nyert az egyéni választókerületben, megkapná a neki járó további 9 mandátumot, s a megmaradt helyekre kezdenék el a többi pártnak járó szavazatok visszaosztását. Ha tehát a kompenzációs listáról elérhető helyek száma mondjuk száz, akkor ebből levonják a magyar szervezetnek járó 9 helyet, és a maradék 91-re kezdenék a visszaosztást” – magyarázta. Márton javaslatát megfogalmazta a koalíciós tárgyalásokon is, ám a román partnerek „nem fogadták kitörő örömmel”.
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. január 11.
Újabb román nemzeti felzúdulás: magyar címer látható Csíkszeredában
Magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára – mondta egy szociáldemokrata politikus. Bogdan Diaconu azt követően fogalmazott így, hogy egy romániai iskolára a felújítás után visszahelyezték a magyar címert. Az eset nagy felháborodást váltott ki.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában egy román szociáldemokrata politikus. A képviselő azért háborodott fel, mert a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületén a renoválást követően visszaállították a korábban eltakart magyar címert.
A pápai káplán szerint Erdély földje tele van magyar címerrel, és ezt tudomásul kell venniük a román polgároknak is.
„1920 június negyedike óta tartozik Erdély Romániához, és azt is felvállalták 1918-ban a fehérvári nemzetgyűlésen, hogy tiszteletben tartják az itt lakó polgárok jogait és a magyaroknak az autonómiáját. Ahelyett, hogy Románia fejlődésén, gazdasági rendbetételével foglalkoznának, most ilyen hisztériába kezdtek” – közölte az Echo Televízió stábjával Darvas-Kozma József, pápai káplán, címzetes esperes
Csíkszereda alpolgármestere úgy véli, az a baj, hogy az elmúlt 60 évben nem sikerült megfelelően megjeleníteni azokat a kulturális örökségeket, amelyek az ottani magyar kultúráról tanúskodnak.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta: kevés épület van, köztudott, hogy Csíkszeredának a teljes főterét lebontották a hetvenes években. A gimnázium az a maga büszkeségében megmaradt, és csak fákat és a korábban oda álcának elhelyezett címert vettük le, és máris áll a bál.
A vádakkal kapcsolatban Magyarország bukaresti nagykövete azt mondta, a román politikus néhány héttel ezelőttig a konzervatív pártnak nevezett mini alakulat tagja volt. Egy meggyőződéses és megélhetési magyarellenes politikus, és ezt hozta magával az új pártjába is.
„Ő már nem először tesz hasonló nyilatkozatokat, de ilyen durvát azért már régen tett. Nem is azért tettem szóvá a nyilatkozatát, mert a horogkeresztet emlegette a magyar címerrel, hanem azért mert neofasisztának minősítette a magyar kormányfőt. Mindenféle olyan sok-sok évtizeddel korábbi jelzőket és szavakat használt, amikről már réges-régen meg kellene feledkezni” – nyilatkozta az Echo TV-nek Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete.
A gimnázium homlokzatán levő magyar címert sem a Római Katolikus Egyház, sem pedig a helyi önkormányzat nem hajlandó eltávolítani.
Echo Tv
Erdély.ma2012. január 11.
Bolyai Alapítvány pályázati kiírása marosvásárhelyi egyetemi oktatók számára
A Bolyai Alapítvány a Bolyaiak, a BOLYAI UNIVERSITAS szellemiségének és az erdélyi magyar iskolák ősi hagyományainak megfelelően pályázatot hirdet meg marosvásárhelyi egyetemeken, főiskolákon tanító fiatal egyetemi oktatók, dolgozó doktoranduszok számára, szakmai továbbképzésük anyagi támogatására, az erdélyi magyar felsőoktatás és értelmiség megújulásának elősegítése céljából.
A pályázati kiírásra olyan fiatal erdélyi magyar egyetemi, főiskolai oktatók, doktoranduszok nyújthatnak be pályázatot, akik munkájukat és tevékenységüket marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben folytatják és jövőjüket is szülőföldjükön, annak fejlesztése érdekében képzelik el.
A Bolyai Alapítvány a 2012-dik évben 2 támogatást hirdet meg. Egy felsőfokú oktatási tanévre havi 10.000 Ft/fő segítséget biztosít, 10 oktatási hónapra számítva 100.000 Ft/fő évi támogatásként. A támogatási pályázatokat az Alapítvány szándéka szerint minden évben meghirdeti(a támogatások száma változhat).
A pályázat feltételei:
* Fiatal(maximum 35 év), jó képességű, aktív, a jövő nemzedékének képzésében szívesen részt vállaló, megfelelő erkölcsi magatartással rendelkező egyetemi oktatók pályázhatnak, előnyben részesülnek az anyagi és lakás gondokkal küszködők. * A pályázóknak be kell mutatniuk tanintézményük sajátosságait, eddig elért eredményeiket (tudományos kutatási, szakmai eredmények, publikációk, stb.), a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. * A pályázathoz mellékelni kell egy önéletrajzot, valamint egy erdélyi magyar szakmai-tudományos szervezet (pl. Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület stb.,) írásos támogatását, vagy két egyetemi professzor támogató levelét.
palyazatok.ro
Erdély.ma2012. január 11.
Az államfő segítségét kéri a római katolikus egyház
Az egyházak több mint 20 éve szeretnék visszakapni a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári dokumentumaikat.
Traian Basescu segítségét kérik a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök, hogy visszakaphassák a diktatúra idején államosított levéltári dokumentumaikat. Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szóló törvényt tavaly novemberben fogadta el a Képviselőház, de a Szociáldemokrata Párt azt az Alkotmánybíróságon támadta meg.
A dokumentumok között több évszázados iratok is vannak, amelyekről azt sem lehet tudni, hogy megvannak-e még – mondta a Duna TV Híradójának Tamás József római katolikus püspök.
A csíkszeredai levéltárban mintegy 900 Hargita megyében államosított egyházi anyakönyvet őriznek. Egyelőre ezeket sem tudják visszaszolgáltatni, mert a Képviselőház által elfogadott jogszabályt a Szociáldemokrata Párt Alkotmánybíróságon támadta meg.
A romániai katolikus püspökök nyílt levelükben arra kérik Traian Basescu államelnököt: írja alá a jogszabályt, hogy az érvénybe léphessen.
hirado.hu
Erdély.ma2012. január 11.
Lefestették a székelymosoni helységnévtáblát
Az önkormányzat ugyanolyan vehemens eljárást vár a prefektustól, mint a szentlőrinci tábla esetében
Január első napjaiban ismeretlen tettesek piros festékkel tüntették el a Székelymoson bejáratánál elhelyezett kétnyelvű helységnévtáblát.
Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere a Népújság kérdésére elmondta: – Karácsony előtt tettük ki ezt a helységnévtáblát, azért, mert az előzőt ellopták még 2009 végén. Január első napjaiban jelezték a helyi rendőrök, hogy piros olajfestékkel teljesen eltüntették a magyar feliratot.
Most megkérdezném azokat, akik a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatalt és a magyar embereket azzal vádolják, hogy románellenesek, templomellenesek, vagy hogy erőszakkal be akarják olvasztani a románságot, erről mi a véleményük? – tette hozzá az alpolgármester.
Elmondta, hogy amikor az előző táblát ellopták, a prefektus azt kifogásolta, miért nevezik Székelymosonnak, miért nem egyszerűen Moson a település neve, holott kormányrendelet hagyta jóvá ebben a formában. Az önkormányzat is erre hivatkozik, illetve azokra a történelmi feljegyzésekre, amelyek alapján megkérdőjelezhetetlen a Székelymoson elnevezés.
– Ha Székelyföldet nézzük, akkor Székelymoson olyan virtuális határ menti falu, ahol még székelyek laktak. Emellett a lakosság részaránya is kb. 50-50 százalék, tehát megalapozott, hogy magyarul is ki legyen írva a település neve, fogalmazott Tóth Sándor.
Elmondta, hogy akik ellopták az előző táblát, helyébe egy bibliai idézetet függesztettek ki. – Ezt kikérem magamnak, egyetértek, Isten legyen jelen a településeinken, viszont a helységnévtáblának is ott a helye, nem így, ahogy most szerepel.
A kérdésre, hogy mit szándékszik tenni az önkormányzat, esetleg tesz-e ismeretlen tettes ellen feljelentést, Tóth Sándor kijelentette: természetesen írásban fogjuk jelezni a prefektus úrnak, és felkérjük, járjon el éppoly vehemensen és operatívan, ahogy a szentlőrinci tábla ügyében járt el.
*
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2009 márciusában Marius Pascan prefektus azt állította, hogy azért döntöttek ki a Nyárádmentén egy helységnévtáblát, mert annak csak román felirata volt. Utólag kiderült, nem szándékos rongálásról volt szó, egy traktor véletlenül döntötte ki. Akkor a prefektus azt állította, hogy Maros megyében még mindig vannak olyan települések, ahol továbbra is fennáll az etnikumok közötti konfliktuslehetőség, és a Nyárádszeredához tartozó, túlnyomó részt románok lakta Kisszentlőrincen szándékos rongálás történt, mivel a táblán csak a település román neve szerepelt. Az ügyben akkoriban mind a rendőrség, mind a hírszerző szolgálat nyomozott, ám kiderült, a táblát nem szándékosan döntötték ki, és csupán egy rosszindulatú feljelentés nyomán lett “ügy” belőle.
Egyébként a Székelymoson elnevezést az Alkotmány 107. cikkelyének megfelelően, a helyi közigazgatási törvényt módosító 1.415 számú, a nemzeti kisebbségek anyanyelv- használati jogára vonatkozó kormányrendelet szentesíti, amely a 2002. december 20-i 936 számú Hivatalos Közlönyben is megjelent.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2012. január 11.
A schengeni csatlakozás távlatai nem túl biztatók
Leonard Orban, európai ügyekkel megbízott miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy a schengeni térséghez való csatlakozás tekintetében Románia távlatai „nem túl biztatók”, amíg Hollandia nem tágít álláspontjától, miszerint legalább két MCV-jelentésnek kell elkészülnie.
„Nem szeretnék ismételni, de jelen pillanatban, a dolgok állása szerint, nincsenek túl jó távlataink. Nem mutatkoznak túl derűsnek a távlatok, amíg Hollandia nem tágít álláspontjától, miszerint legalább két jelentés szükséges az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) tekintetében, két pozitív jelentés. És, ismétlem, a »pozitív jelentések« értelmezése nagyon vitatható” – mondta Orban egy értekezleten.
A miniszter közölte, a román hatóságok folytatják a schengeni felkészülést, de a nyomásgyakorlást is e cél érdekében.
„Elmondhatom, hogy folytatjuk a nyomásgyakorlást, tovább készülünk e folyamatra, beleértve a diplomáciai lépéseket is, és továbbra is rendkívül aktívak leszünk, még a schengeni kormányzati program tekintetében is, ami nagyon fontos, és nagy mértékben érdekel bennünket, mert e kezdeményezésnek jövőbeli helyzetéről van szó. Ugyanis, elmondhatom, sokszor kaptunk olyan üzenetet: »Nagy részben nem a ti hibátok, hogy nem csatlakozhattok most Schengenhez, hanem a schengeni övezet jelenlegi problémáinak tudható be«. Elképzelhetik, miként tudtuk elfogadni az ilyen üzeneteket. Másrészt azonban tudatában vagyunk annak, hogy meg kell erősíteni ezt a térséget, és megtesszük a szükséges erőfeszítéseket” – fejtegette Leonard Orban.
Hollandia 2011-ben megakadályozta Románia és a Bulgária felvételét a schengeni övezetbe. Hollandia továbbra is ellenzi Románia és Bulgária schengeni csatlakozását – jelentette ki december 13-án Gerd Leers holland bevándorlásügyi miniszter, megjegyezve, hogy a két országnak világos eredményeket kell felmutatnia a bűnözés és a korrupció ellen folytatott küzdelemben, s ezeknek jelentkezniük kell az EB következő jelentésében.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)2012. január 11.
Csapdahelyzetben a határon túli elitek – Interjú Bárdi Nándorral
A „jelenkor” történésze esetében, aki annyira a jelennel foglalkozik, hogy az már a mába csap át, mennyire „történelem” az, amit kutat, hogyan tudja leválasztani a történetírást a politikumról?
Áltatás lenne azt mondani, hogy a végső igazságok bajnoka volnék, inkább az „empíria lovagjának” gondolom magam. Biztos, hogy a kutatási kérdéseim, a népszolgálat fogalomtörténete nem függetlenek a külhoni magyar politikai élet kiüresedésétől, az egyre gyengébb mozgósítási képességtől. Most épp egy erdélyi tudománytörténeti digitális szövegtár összeállításán dolgozom. Valójában az ideologizált veszteségközpontú közbeszéddel szemben a „lényeglátó realista” hagyományt és beszédmódot próbálom rekonstruálni. Tagadom, hogy volna kisebbségtudomány, sőt a kisebbségkutatás helyett is jobban szeretek kisebbségtörténettel foglalkozókról vagy kisebbségi problémákat kutató szociológusokról, demográfusokról beszélni. Így számon lehet kérni a szakmai-módszertani minőséget. A külhoni magyar nyelvű tudományosság elválasztása, tutujgatása infantilizmushoz vezet. Vagy ahhoz, hogy Budapestről mondják meg, mit kutassanak. A szakértői és a kutatói munkát nehéz szétválasztani. Egy példa a tapasztalatok és a kontinuitás kérdésére: amikor a 80-as években az MSZMP-KB Külügyi Bizottságában intézményesíteni kényszerültek a külhoni magyarsággal való napi kapcsolattartást és folyamatos intézkedést, levelet írtak az Országos Levéltárba és a Történettudományi Intézetbe. Megkérték: mondják már el, hogy a két világháború közt hogyan csinálták ezeket a dolgokat? Tehát van egy tapasztalati tárház, amit föl lehet használni, másrészt az elemző – ha nem kötelezte el magát párthoz, kormányhoz, lobbicsoporthoz – kívülről képes láttatni a működő szakpolitikai szerkezeteket.
Ez érvényes az Ön által megkülönböztetett magyarságpolitikára éppúgy, mint a kisebbségpolitikára?
Gondoljunk csak bele a „népszolgálat” fogalmába. Hányféle módon lehet ezt az egy fogalmat alkalmazni. Engem az érdekel, hogy ezeknek a dolgoknak a tartalma hogyan változik, illetve mitől függ a kisebbségi közösségek működése. Mondok egy aktuális példát. A mai politikai problémák jelentős része abból adódik, hogy nincsenek az RMDSZ-nek helyi „aktivistái” olyan értelemben, ahogy egészen a 90-es évekig minden településen jelen voltak olyan vonatkoztatási személyiségek, mint a pap, a tanító, akinek nemcsak egy veszteségnarratívája volt, hanem egy közösségnarratívája is arról, hogy mikor mit kell csinálni. A modern média révén ezek az emberek és tevékenységeik háttérbe szorultak a lokális véleményalakításban is. Ma már a választásoknál is a média a mérvadó, nem ezek a helyi vonatkoztatási pontok. Közben a kisebbségi elit egy része még mindig az áldozatretorikával él, a másik része pedig új mozgósító elemeket keres. S nem vallja be magának, hogy új kisebbségpolitikusi modell alakult ki: a helyi társadalomszervező és képviselő helyett a saját közösségében a forrásszerző hatékonysága révén önmagát legitimáló politikus.
Mikor és kik tematizálták először Magyarországon a kettős állampolgárság témáját?
Egyértelműen Tamás Gáspár Miklósék vetették fel 1989 tavaszán, az egyre veszélyesebb jugoszláviai helyzetben; majd a délszláv háborúk miatt, 1992-ben pedig Konrád György és Végel László újította fel a kérdést. Maga a tartalma a problematikus a kettős állampolgárság kérdésének, hiszen akkor ez arról szólt, hogy a menekülteknek megadni a magyarországiakkal azonos jogokat. Amikor ez újratematizálódott a 90-es évek második felében Borbély Imréék révén, már bizonyos értelemben a státustörvénnyel szemben működött, ők elsősorban útlevelet akartak. Nagyon fontos tudni, hogy akkoriban Románia euro-atlanti csatlakozását mindenki későbbre becsülte. A kettős állampolgárságról szóló első tervezetek arra vonatkoztak, hogyan lehet megoldani a kapcsolattartást a határon túli magyarokkal. A dolog akkor kezdett bonyolultabbá válni, amikor 2000-ben a Frunda-féle választási kampányban az RMDSZ jobbról előzte a Fideszt, mondván, összegyűlt 80 ezer aláírás a kettős állampolgárság mellett, hogy Frundát nemzetiesítse a Fidesz előtt. Ettől kezdve csapdahelyzet alakult ki: a határon túli eliteknek is a kettős állampolgárságot kellett támogatniuk.
Hogyan látja a történész szemével a kettős állampolgárság egész kérdéskörét? A történész nem jövőkutató, mégis megkérdem: meg merné kockáztatni, hogy jósoljon valamit ezzel kapcsolatban?
Nem! Csak a tudatlanság bátorságával tudnék prognosztizálni! Elemzőként arról kell beszélnem, melyek a helyzetet meghatározó lényeges tényezők. A legfontosabb: Magyarországnak most sokkal fontosabb problémái vannak, mint a külhoni magyarok kérdése. Történetileg néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom. Leggyakrabban az euro-antlanti integrációról, nemzeti integrációról beszélünk, miközben a legátfogóbb a fogyasztás integrációja. Egyrészt egy új közép-európai középosztály létrejötte és fogyasztási elvárásainak tömegessé válása. Másrészt a médiafogyasztás, az 1989 után született külhoni magyar generációk magyarországi médián szocializálódtak. A kisebbségi eliteknek nem sikerült a saját országos médiáikat megteremteniük. Ez egyedül a titói nemzetiségpolitikának sikerült a Fórum Házon és az Újvidéki Rádión keresztül. A honosítás kapcsán néhány ténykérdést kell felvetnem. Más európai példákhoz képest két különbség van a jelenlegi magyarországi megoldás és az összes többi között. Egyrészt a választójog megadása máshol az adott ország politikai osztályának teljes konszenzusával történt meg, Magyarországon ez nem így alakult. Másrészt tudtommal csak a mi estünkben nincs teljes értékű választójog, hiszen csak listára lehet majd szavazni külhonban. Egy másik probléma, hogy ha van egy bizonyos területen x ezer kettős állampolgár, hogyan lehet az adott államot arra rábírni, hogy az általuk is lakott régiónak területi autonómiát adjon nemzeti alapon? Oroszország észak-oszétiai beavatkozása épp ezen alapult – ezt Magyarországon csak napihír szintjén kezelték, nem így Romániában és Szlovákiában, illetve az európai fórumokon. A harmadik kérdéskör, hogy a kisebbségi elitek eddig is bizonytalan legitimációja hogyan alakul. Az adott ország magyar kisebbségi közösségén belül lesznek magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok, „igazibb” és „igazabb” magyarok. Mindez megkérdőjelezi az eddigi kisebbségi párhuzamos társadalomépítést. De legfőképpen: megint nem a kisebbségi közösségek intézményműködése és építkezése van a középpontban; és újra hitele lesz annak a képzetnek, hogy a magyar állam meg tudja oldani a kisebbségi magyarok napi problémáit. Ha Romániában nem indul be a gazdasági növekedés, Magyarországon viszont beindul, akkor biztos, hogy újabb migrációs hullámokra számíthatunk. De azt is tudjuk, hogy 2006 óta a külhoni jól képzett munkaerő nem áll meg Magyarországon. A negyedik tényező az lehet, hogy a magyar politikai elit identitáspolitikai deficittel küzd, mert nem sikerült legalább három-négy kérdésben konszenzust kialakítania, miközben a környező országoknál ez a politikai közösségképződés előrébb tart. Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a konszenzus forrásai az ellenségképek. Magyarországon nem, mert a két identitásközösség, a jobb- és baloldal az egymást kizáró beszédmódra alapozza a maga koherencia-teremtését. Tehát míg a jobboldalnak nemzeti beszédmódja van, addig Gyurcsányék és a 93-as Demokratikus Charta az antinacionalista beszédmódot helyezik középpontba. Ezért voltak Törzsök Erikáék sikertelenek, mert egy antinacionalista beszédmóddal fordultak olyan közösségekhez, amelyeket a nemzeti összetartozás szervez. Az egyik nagy probléma a kettős állampolgársággal, hogy a magyar politikai elittel „elfelejtetheti” azt az identitáspolitikai deficitet, ami a rendszerváltás óta fennáll.
Akkor nem is léteznek kitörési pontok?
A kulcskérdés, hogy sikerül-e ezt a kérdést szakpolitikaként kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy az okostojások megmondják a tutit és a politika végrehajtja, hanem hogy a hatalmi harcok helyett a közjót kereső normákat érvényesítjük. Az egyik kitörési pont a középiskolai oktatás lehet. Látjuk, lejtmenetbe került az oktatás, a PISA-vizsgálatok (szerk. megj.: a nemzetközi tanulói tudásszintmérő program vizsgálatai) és a napi egyetemi tapasztalatok is ezt mutatják. Az asszimiláció elleni küzdelem nem iskolabuszokon múlik, hanem Magyarországnak a szomszédországi magyarok előtti presztízsén és azon, hogy a magyar intézményesség mennyiben szolgálja az egyén társadalmi mobilitását, tudástőkéjét. Az oktatási-nevelési támogatás rendszere nem hatékony, nemcsak azért, mert az a húszezer forint nem sokat számít egy család költségvetésében, hanem azért sem, mert a legtöbb oktatási-nevelési támogatás a Székelyföldnek jut, ahol szinte nincs is román iskola. A cigányokat pedig OTP-kártyával bajos lesz integrálni. Erdély esetében öt-hatmilliárd forintról van szó, ebből az összegből, azt hatékonyan felhasználva, komoly építkezést lehetne végbevinni: tehetséggondozó programokkal, tanári kiegészítő fizetésekkel, nyelvtanulási kampányokkal. A másik probléma, hogy kialakult egy romániai magyar intézményrendszer, az alrendszereivel együtt – politikai érdekvédelem, önkormányzati pozíciók, nyilvánosság, egyházak, közművelődési, oktatási, tudományos intézményhálózatok –, és ezek működésének a finanszírozása egyértelműen politikai lobbiktól függ. Így ezeken a mezőkön belül egyes kivételektől eltekintve nem a szakmai hatékonyság, hanem a politikai lojalitás és célszerűség lesz a meghatározó. Ennek persze van ellenszere, mint a szlovákiai Civil Kerekasztal, ám a romániai magyar civil szféra túlságosan átpolitizált ehhez. Néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)2012. január 11.
Az egységes magyar kulturális tér kialakításáért
A nagyváradi és berettyóújfalui civil szervezetek együttműködésében idén január 14-25. között tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozatot.
A programsorozat nyitórendezvényére január 14-én, szombaton 17 órától kerül sor a váradi Ady Endre Líceum dísztermében. Az eseményt a rendezvénysorozat kezdeményezői és fő szervezői nyitják meg: dr. Fleisz János történész, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke és Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke. Ezt követően tartják meg a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét. Fleisz János honlapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a rendezvénysorozat idén a BINCISZ és a Megyei Népfőiskolai Egyesület közös szervezésében valósul meg, de más egyesületek is közreműködtek. A szervezők célkitűzései az évek folyamán nem változtak, ezek közül a legfontosabb a nemzeti összetartozás megerősítése. Fleisz János hozzátette: a kultúra nemzeti összetartó erő, és ennek a közös rendezvénysorozatnak is az a célja, hogy a bihari térségben egységes magyar kulturális tér alakuljon ki. A magyar kultúra ünnepének rendezvényei a Bethlen Gábor Alap támogatásával jöttek létre. A rendezvénysorozat állami intézmények támogatásában nem részesült.
Programok, meghívottak
A bő tíznapos rendezvénysorozaton idén is érdekes programokkal várják a kultúrakedvelőket Bihar és Hajdú-Bihar megyében egyaránt. Míg megyénkben Nagyvárad ad otthont a legtöbb eseménynek, addig a szomszédos megyében több helyen is tartanak előadásokat, kiállításokat stb. A nagyváradi programokat tekintve a rendezvénysorozatnak számos magyarországi és helyi meghívottja lesz. Fleisz János elárulta: az előadókat úgy próbálják kiválasztani, hogy kutatási területük a magyar kultúra ünnepéhez szorosan kapcsolódjanak, például olyan vendégeket is hívnak, akik a magyar kultúra jelenlegi helyzetét elemzik. A nagyváradi programsorozatra előadók érkeznek Debrecenből, Berettyóújfaluból, valamint Budapestről is. A kölcsönösség jegyében a Hajdú-Bihar megyei programokon Bihar megyei előadók is részt fognak venni. A tizenkettedik Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat programja igen változatos lesz idén is: az érdeklődők zenei-, irodalmi és kulturális műsorokat, kiállításokat, könyvbemutatókat tekinthetnek meg. Fleisz János elmondta, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseményeknek köszönhetően Nagyvárad a bihari térségben lassan visszanyeri szerepét a kultúra területén is, ismét a régió kulturális központjává válhat.
Nagy Noémi
erdon.ro2012. január 11.
Lesre futtatott törvény
Az Országos Levéltárról szóló törvény módosításáról van szó. Arról az RMDSZ által kezdeményezett törvényről, amely lehetővé tenné a kommunista rendszer idején önkényesen elkobzott levéltári anyag visszaszolgáltatását. Például az egyházi levéltárak visszaadását a romániai magyar és a romániai német történelmi egyházaknak; azoknak, akiktől elrabolták.
Csakhogy a román többség nem akarja ezt, mert attól tart, hogy így nyilvánosságra kerülnek olyan dolgok is, amelyekkel nem büszkélkedhet. Ezért nemzeti kampány indult a visszaszolgáltatást lehetővé tevő jogszabály ellen. Azt állítják, hogy ennek a visszaszolgáltatási törvénynek az alkalmazása „megkárosítja a román államnak és állampolgárainak a történelmi emlékezetét”, vagyis amnéziát, amolyan Alzheimer-kórt idéz elő számukra. A lopott, illetve rabolt holmi viszont – ennek megfelelően, legalábbis a tiltakozók szerint – feltehetőleg élénkíti a memóriát... Sőt, a kampányolók szerint – beleértve a román történészeket is – a világon minden civilizált államban így van: egy helyen tartják az összeharácsolt javakat. Hát ez nem vet valami jó fényt az emberi civilizációra...
A törvénytervezet parlamenti vitája során kiderült, hogy nemcsak az ellenzék – a liberálisok, a szocialisták és a konzervatívak -, de egyetlen román párt sem akarja ezt a törvényt; a Szenátusban először az RMDSZ kormánybeli társai: a liberális demokraták és a velük egy húron pendülő „függetlenek” is ellene szavaztak, s ez történt eleinte a Képviselőház Művelődési Szakbizottságában is, amíg az RMDSZ szavazatainak elvesztésétől félve jobb belátásra nem tértek.
A jobb belátás abban állt, hogy elfogadták a törvény szenátusi változatát kiegészítő módosításokat, s kibocsátásra küldték a törvényt. Az RMDSZ örvendett, hogy sikerült átvinnie ezeket – a visszaszolgáltatást ténylegesen lehetővé tevő – módosításokat, és nem vette észre, hogy átverték. A kiegészítő szakaszokat ugyanis csak az egyik házban tárgyalták meg, s emiatt nem bocsátható ki a törvény – az Alkotmánybíróság kapott az alkalmon, hogy alkotmányellenesnek minősítse ezt a jogszabályt. A politikusok gazemberkedései nem lepnek meg, a történészek nacionalista hazudozása az, ami inkább fáj. Az, amikor Zoe Petre azt állítja, hogy az elkobzott levéltárak visszaadása – más szóval a történelmi igazságszolgáltatás – „példátlan barbárság, bűntett”. Vajon Zoe Petre tudja-e, hogy mit beszél? És hamis hangokat penget Vlad Nistor is, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának a dékánja, amikor azt állítja: „Ha (a levéltárakat) visszaviszik oda, ahonnan elhozták, az mélységesen károsítja a kutatómunkát, mert az irattárak centralizálása nagyon hasznos a tudományos munka szempontjából.” Tehát nemcsak a „nemzeti memória” vész el, ha a törvényhozás az RMDSZ-re hallgat, hanem a „munka tárgya” is. A munka tárgya? Kit érdekel ma az? Nagyváradon a kommunista rablás során állami levéltárba került régi térképeket például, amelyek sokat mondhatnak a Bihar megye déli részén élő románok múltjáról, fél évszázad alatt egyetlenegy(!) kutató tanulmányozta, a nagyváradi katolikus püspökség levéltárosa. Vagy kérdem én, hányan vették kézbe a râmnicu vâlcea-i levéltárba áttett mintegy háromezer folyóméternyi Bihar megyei iratanyagot? Ejsze ott kutat mindennap Zoe Petre? Ne vicceljünk! Nem inkább azért kellett odavinni, hogy ne is vegye kézbe senki? Ez hihetőbb...
A múltat először is múltnak kellene tekinteni, nem pedig a mai csetepatékban használható politikai tőkének, nacionalista-populista kincsesládának. Mert amíg a politikusok a gazdaságot, a kultúrát, az oktatást, az egészségügyet, a civilizációt előmozdító tettek helyett érzelmek szításával, nemzeti történelmi injekciókkal kívánnak sikert aratni, addig egy tapodtat sem jutunk előre. És az sem segít rajtunk, ha a múltbeli rablást mai hazugságokkal takargatjuk. Hogy a jóvátétel néha kényelmetlen, s be kell ismerni az elkövetett bűnt, ez igaz, de elkerülhetetlen. Különben törvényeinkkel együtt magunk is lesre futunk.
Zsehránszky István
Új Magyar Szó (Bukarest)2012. január 11.
Magyarság Háza: találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára
– Találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára a budapesti Szentháromság téren működő Magyarság Háza; az intézményben kiállítások, kulturális programok és konferenciák várják majd a többi között az érdeklődőket.
Papp-Váry Borbála, az intézményt kezelő Bethlen Gábor Alap vezérigazgató-helyettese egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: pénteken kiállítás nyílik a végvári vitézségről a Hadtörténeti Múzeummal és a honvédelmi tárcával közös szervezésben. A kiállítás anyagát Jánváry Zoltán, USA-ban élő, magyar grafikusművész fotóiból állították össze, és a tárlaton korhű fegyvereket, eszközöket is bemutatnak.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tartják a Kárpát-medencei esszéíró-pályázat díjátadóját felvidéki magyar diákok részvételével.
Az intézmény honlapja szerint a februári programok között szerepel a Civilek Napja, Civil börze – Kárpát-medencei civil szervezetek tanácskozása. E hónapban tartják még a Határtalanul! Programigazgatóság szakmai fórumát nemzetstratégiáról pedagógusok számára, valamint lesz Kárpát-medencei borászati konferencia és borbemutató.
Emellett a Magyarság Háza ad majd otthont a Nemzetpolitikai Kutatóintézet műhelybeszélgetéseinek kisebbségi kérdésekről, és a Magyar Emlékek a Világban – magyarságismereti előadásoknak.
Papp-Váry Borbála az idei év programjai között említette még egy állandó kiállítás megnyitását is a nemzeti összetartozás jegyében.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a Magyarság Háza összmagyar intézmény kíván lenni, találkozási pont, és kulturális centrum. Nemcsak rendezvényeket szerveznek, megpróbálják a fiatalokat is megszólítani. A tervek között szerepelnek nyári, és különböző oktatási programok, és gondolkodnak azon, hogy a Klebelsberg kastélyt is bevonják a “vérkeringésbe” – közölte.
Papp-Váry Borbála kitért arra is, hogy többszakaszos beruházást terveznek, amelynek első fázisa már idén megvalósulhat, és megújul a Magyarság Házának honlapja, az online-kommunikáció is.
MTI2012. január 12.
Népfőiskola indult Csángóföldön
Első alkalommal indult népfőiskola Csángóföldön. Egyelőre három helyszínen tíz előadó van. Célja kitölteni a közösségi életben feledőbe menő guzsalyasok miatt keletkező űrt, illetve modern ismereteket adni az érdeklődőknek.
Bodgán Tibor a budapesti Máltai Szeretetszolgálat csángóügyi referense, aki magyarfalusiként jól ismeri a moldvai magyarok helyzetét és a Népfőiskola egyik kezdeményezője: a csángó értelmiség többször találkozott Moldvában azzal a kérdéssel, hogy a felnőttek körében kezdeni, főleg téli időszakban. Régi guzsalyas mostmár egyre kevesebb fordul elő és ennek helyébe valami máson gondolkodtunk.
A Magyar Népfőiskola Kollégium azzal az ötlettel állt elő, hogy ezt fel kell térképezni. Több ízben felmérések készültek, amelynek következtében ez a népfőiskolai mozgalom elindulhatott Csángóföldön.” Kossuth Rádió
Erdély.ma2012. január 12.
Szatmárnémetiben hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.
Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől – tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.
A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.
Január 23-án Kocsis István „A tér” című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti” Filharmóniában.
A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.
A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti” zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában. „A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni.” – mondta el Tóth-Páll Miklós. A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.
Póti Orsolya
szatmar.ro
Erdély.ma2012. január 12.
Új könyv a keleti magyarokról
Nemrég mutattuk be olvasóinknak Benkő Mihály Budapesten élő magyarságkutatót, akit felmenői, az árkosi Benkő családdal való kapcsolatai keresése közben ismertünk meg. Örömmel jelezte, hogy megjelent kedves barátja, kutatótársa, a 43 éves Ajbolat Kuskumbajev Magyarok Keleten és Nyugaton* című könyve.
Amikor megkapta a kiadótól könyvének elektronikus változatát, a szerző a következőket írta válaszul: „Köszönöm, hogy a kiadó vette a fáradtságot, és kiadta könyvemet. Jómagam keleti magyar származású vagyok. A munkát, amit csak most kezdtem el, teljes erőmmel folytatni fogom.” Kuskumbajevnek apja gyerekkorában a következőket mondta: „Mi nem vagyunk kazakok; mi nem vagyunk kipcsakok; mi mások vagyunk: magyarok vagyunk!” Azért lett történész, hogy a magyar-kipcsak törzs eredetét kutathassa. Tizennyolc éves pályafutása során megkapta a legjobb fiatal kazak kutató és a legjobb egyetemi oktató címet. Akadémiai nagydoktori értekezését az Aranyhorda politikai és hadi ügyeiről írta.
A keleti magyarokat kutató kazakföldi felfedezőút tagja, két alkalommal (2006, 2009) járt velem – írja levelében Benkő Mihály – az Omszk-vidéki magyar-kipcsakok között. A keleti magyarokról szóló cikke, jelen könyvének alapja, az én fordításomban megjelent a kovásznai Kőrösi Csoma Társaság 2010-es évkönyvében. (A. K. Kuskumbajev: A magyar [madijar, madar] etnonym kérdéséhez. Kőrösi Csoma Sándor és az út, Kovászna, 2010, 121–133.)
* Napkút Kiadó, Budapest, 2011. Orosz nyelvből fordította: Benkő Mihály, az előszót írta Erdélyi István történészprofesszor. A könyv beszerezhető a kiadónál: Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 1. szám.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék
Erdély.ma2012. január 12.
Magyar előválasztás
Egy emberként utasította el a román politikai élet az EMNT etnikai arányosságra tett javaslatát, mi több, az RMDSZ is megorrolt miatta, mivel saját politikai monopóliuma elleni mesterkedést lát benne.
Holott a javaslat önmagában a méltányosság elve szerint rendezné a hazai interetnikai viszonyok parlamenti vetületét, s ha a kisebbségeket számarányuknak megfelelő képviselői hely illetné meg a törvényhozásban, bizonyára a nacionalista uszítás is veszítene intenzitásából közéletünkben. Közélet, mely a jelek és a javaslatra aggatott egzotikus jelzők szerint nem érett még meg az ilyenszerű megoldások befogadására. Ha a többség nem hajlik még rá, megfontolandó, hogy nem belső magyar egyezség útján kellene-e valami hasonlóra törekednünk. Nem igaz ugyanis, hogy a méltányosság e formája elérhetetlen lenne számunkra, ha valamennyien akarjuk. A képviselői helyek maximalizálása ugyanis szavazóink mozgósítása révén megvalósítható cél, miként az volt az eddigiekben is, hiszen amíg e szavazótábor nagyjából egységesen lépett fel, úgy a kétezres évek elejéig a romániai magyarságnak mindig sikerült számarányának megfelelő hányadot megszereznie a felső- és alsóházi mandátumokból. Ma már eme egység nem áll fenn, s bárhogyan ítéljük is ezt meg, új megoldás után kell nézni. Ez pedig nem lehet egyéb, mint egy összmagyar előválasztás, melyen a magyar pártok tisztességesen megmérkőznek egymással, és kiszámíthatóvá válik, kit mekkora rész illet meg a képviseletből. Aztán hogy országos listát állítsanak-e a pártok, vagy másként oldják meg az előválasztást, azon lehet vitatkozni, de tulajdonképpen egy, a pártokra leadott szimpátiavoks már irányadó lehetne a képviselő-jelölti helyek elosztása dolgában. A parlamentbe persze mindhárom mai párt egy közösen létrehozott negyedik égisze alatt jelöltethetné embereit azok politikai tőkéje arányában, s ameddig az arányosság valamilyen formában érvényesül a választási gyakorlatban, túl rosszul nem járhatunk. (A Demokrata Liberális Párt javasolta egyéni választókerületes többségi rendszer persze súlyosan diszkriminatív lenne a kisebbségekre nézve, meghiúsítana minden igazságos elosztást.) A választási szövetség viszont magyar pártjaink szótértésének is jót tenne, megkezdődhetne végre az a konstruktív párbeszéd, melyről a nyeregben ülők egyelőre hallani sem akarnak, de melyet hosszabb távon úgysem kerülhetnek el. A kérdés csak az, vereségük lesz-e az ára e felismerésnek.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)