udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2166 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 2161-2166

Helymutató: Hargita megye

2000. augusztus 11.

Gyergyószentmiklóson eddig már több mint 6000 személy jelentkezett - egykori munkaszolgálatosok -, nemcsak Hargita megyéből. Szeretnék kárpótlási igényeiket eljuttatni a törvényhozókhoz. A volt munkaszolgálatosok összeírásáról Kolumbán László, Gyergyószentmiklós alpolgármestere úgy nyilatkozott, hogy az akár törvénytelennek is minősíthető, hiszen a szervezet törvényszéki bejegyzéséről Szakálli úr nem tudott igazolást felmutatni. Ugyanakkor kijelentette, hogy nem érti, miért épp Gyergyószentmiklóson írják össze a megyén kívülről érkezetteket is? /Bajna György: Iroda a szabad ég alatt. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./

2000. augusztus 15.

Július utolsó napjaiban szervezték meg Marosvásárhelyen, a várban a háromnapos millenniumi sokadalmat. A rendezvény nem kapott rangjához méltó sajtónyilvánosságot. A Folk Center Alapítvány volt a szervező, elnöke, Takács Zoltán, beszámolt a történtekről. Kolozsvár után Marosvásárhelyen rendezték meg, felmutatva, hogy mit jelent az ezeréves múlt. Brassó, Kovászna, Hargita, Bákó, Szeben és természetesen Maros megye népzene-, néptáncegyüttesei, kézműves és mesterembereit jöttek el a várbéli sokadalomra, melynek kirakodóvásárán voltak fazekasok, fafaragók, népruha-készítők, gyékény- és gyöngyfonók, érdekes, ritka népihangszer-készítők. Működött egy gyerekjátszóház is, ahol népzenét, énekeket, néptáncot tanultak a gyermekek. Volt egy szoborkiállítás is: Fekete Pál szobrai agyagba dolgozva mutatták be a népi kultúrát. A magyarországi Millenneumi Kormánybizottság a költségeknek majdnem száz százalékát fedezte. A három nap alatt 560 személy fordult meg a színpadon, szállást, étkezést, szállítást kellett nekik biztosítani. /Bögözi Attila: Várbéli sokadalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

2000. augusztus 17.

Dr. Garda Dezső parlamenti képviselő beszámolt a 2000/1-es törvény alkalmazásáról. Romica Tomescu miniszter módosítani próbálta a parlamentben megszavazott két törvényt, de mindkettőt sikerült meghíúsítani. A próbálkozások folytatódtak, június-júliusban számtalan leirat érkezett a megyei erdészeti hivatalokba, amelyekben az örökhagyó utáni 10 hektár erdő visszaadását kérték. A Gyergyói-medencében azonban már öt település közbirtokossági aktáit érvényesítették, ami azt jelenti, hogy a tulajdonba helyezéstől már nincsenek messze. Gyergyóújfalu közbirtokossága már megkapta az erdőt, augusztus 1-jén pedig a marosfői erdészeti igazgatóság adta át a zöldaranyat. Hátra van még a birtokigazoló tulajdonpapírok kibocsátása. Gyergyószentmiklós, Szárhegy, Ditró és Alfalu kéréseit érvényesítette a megyei bizottság. A Csíki Magánjavak esetében Garda Dezső elérte, hogy ebből a közösségi vagyonból a szórványmagyarságnak legyen jövedelme. Nagyon pontos munka szükséges, mert várhatóak a magyar közösség elleni támadások. Júliusban például az országos erdészeti igazgatóság irányításával egy újságírócsoport jött Hargita megyébe, akik ellenőrizni próbálták a megyei bizottság munkáját, s a román sajtóban rosszindulatú értelmezések jelentek meg. Ezek az emberek ugyanazok, akik 90-91-ben megfogalmazták a Hargita-Kovászna jelentést, majd 97-ben a másodikat. Petre Roman külügyminiszter is nyilatkozott: közbe fog járni a törvény módosításáért. A kolozsvári prefektúrán is akadályozzák a munkálatokat. /Gál Éva Emese: "20 település birtokigényét érvényesítették″ = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

2000. augusztus 17.

Aug. 7-13-a között Székelykeresztúron tanfolyamot tartottak a székelyudvarhelyi Humán Reform Alapítvány szervezésében. A tanfolyam a májusban beindított Polgári Újjászületés Székelyföldön című program szerves részét képezi. Ennek fő támogatója a Westminster Foundation for Democracy. A székelyföldi kistérségi társulások jövőbeni menedzserei, közművelődési intézmények, kultúrházak vezetői, közösségi munkások vettek részt az egyhetes elméleti tanfolyamon. Az előadók Magyarországról, a Közösségfejlesztők Egyesületétől jöttek. A tanfolyam résztvevői megalakították a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesületét. Kialakulóban van egy új szakma, új foglalkozási ág: a térségi menedzseri munkakör. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök szerint nagyon hasznos ez a tanfolyam: ne Csíkszeredában találják ki, hogy mi történjen vidéken, hanem a kistérségi társulások bizonyítsák rátermettségüket ilyen téren. Elmondta, hogy pályázatot írtak ki. Hargita megyében 13 kistérségi társulás van. Ha mindegyik megfelelő pályázattal jön, akkor térségenként 80-100 millió lej közötti támogatást kapnának. /László Miklós: Megalakult a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 17./

2000. augusztus 23.

Az Európa Tanács egyik ajánlásának megfelelően a román Egészségügyi Minisztérium ezután a magyar lakosság legnagyobb része számára elérhetővé teszi anyanyelvén is az egészségnevelési tájékoztató és betegség-megelőzési kiadványokat. Az újdonság most az, hogy az egészségnevelési iroda termékeit más magyarlakta megyékbe is eljuttatják, s az ezzel járó többletkiadásokat pedig, Hajdú Gábor tárcavezető közbenjárására, a minisztérium állja az országos egészségügyi programok költségvetéséből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Hargita megye lesz az államilag támogatott magyar nyelvű egészségnevelési publikálások központja. /Mert itt eddig is voltak magyar nyelvű tájékoztatók./ A tíz megye - Arad, Bihar, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy és Temes - attól függően, hogy hány magyar él területén, 550-3000, összesen 15 300 példányt kap a kiadványokból. Hargita megyében végezik majd a kiadványok szerkesztési és nyomtatási munkálatait. /Egészségnevelés magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

2000. augusztus 23.

Az Európa Tanács egyik ajánlásának megfelelően a román Egészségügyi Minisztérium ezután a magyar lakosság legnagyobb része számára elérhetővé teszi anyanyelvén is az egészségnevelési tájékoztató és betegség-megelőzési kiadványokat. Az újdonság most az, hogy az egészségnevelési iroda termékeit más magyarlakta megyékbe is eljuttatják, s az ezzel járó többletkiadásokat pedig, Hajdú Gábor tárcavezető közbenjárására, a minisztérium állja az országos egészségügyi programok költségvetéséből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Hargita megye lesz az államilag támogatott magyar nyelvű egészségnevelési publikálások központja. /Mert itt eddig is voltak magyar nyelvű tájékoztatók./ A tíz megye - Arad, Bihar, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy és Temes - attól függően, hogy hány magyar él területén, 550-3000, összesen 15 300 példányt kap a kiadványokból. Hargita megyében végezik majd a kiadványok szerkesztési és nyomtatási munkálatait. /Egészségnevelés magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

2000. augusztus 23.

Véget ért a Budapesten megrendezett magyar könyvtáros-tanácskozás, a Közös múlt - közös jövő cím köré szerveződött Külföldön élő magyar könyvtárosok V. szakmai találkozója, melyen a Hargita megyei könyvtárosokat a Csíkszeredában székelő Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Kopacz Katalin képviselte. A konferenciát az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezte. Monok István, az OSZK főigazgatója köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Bitay Éva a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Könyvtár helyismereti tevékenységéről számolt be. A külföldi hungarikagyűjtéssel és -feltárással foglalkozó szekcióülés elemezte a kanadai magyar irodalmat, felhívták a figyelmet a szerb Matica Könyvtár zeneműtárára, különös tekintettel a magyar zeneszerzők műveinek feldolgozására, bemutatták a Belgrádi Egyetem hungarológiai tanszékének olvasókörét, a hamburgi Hungarológiai Központ könyvtárát, valamint a fiumei Egyetemi Könyvtár hungarikáit. Erről a szekcióról sem hiányoztak az erdélyi magyar könyvtárosok: Fülöp Mária a marosvásárhelyi helyismereti feltárásról értekezett, Endrődi András pedig a nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár rehabilitációs kísérletéről tartott előadást. Egy harmadik szekció a kisebbségek könyvtári ellátásának, a kisebbségi könyvtárak anyaországi kapcsolatainak elemzését tűzte ki célul. Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely) a Kárpát-medencei könyvörökségünket vette számba; Kiss Jenő (Sepsiszentgyörgy) a Magyarország határain túli könyvtárügyet vázolta; majd ismertették a délvidéki, vajdasági és őrségi könyvtárak anyaországi kapcsolatait. Fülöp Géza (Marosvásárhely) az olvasás jövőjéről tartott előadást, Poráczky Rozália pedig a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár elmúlt 10 esztendős periódusáról számolt be. /Közös múlt - közös jövő. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

2000. augusztus 26.

Hargitafürdőn rendezték meg aug. 24-27-e között az Erdélyi Magyar Közművelődési és Könyvtárügyi konferenciát. Kiss Jenő a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a konferenciát az idei legnagyobb hazai magyar könyvtáros rendezvénynek nevezte. Amint mondotta, a több mint negyven meghívott a romániai magyar könyvtárosok egyötödét teszi ki, hiszen országszerte kétszáz magyar könyvtárosról beszélhetünk. Több olyan város is van, ahol csak egy vagy két magyar könyvtáros tevékenykedhet, ám ezekben a könyvtárakban nem nézik jó szemmel, ha a magyar könyvtárosok ilyen jellegű rendezvényeken vesznek részt. Legtöbb esetben el sem engedik őket az összejövetelekre. - Erdei István csíkszeredai alpolgármester kifejtette: a város egy éve vette át a városi és municípiumi könyvtár működtetési költségeinek egy részét. Az idei költségvetésből 1,4 milliárd lejt ítéltek oda a könyvtárnak amelyből 150 milliót szántak a könyvvásárlásra. A jelenlegi gazdasági helyzetben felértékelődik a könyvtár szerepe. Ennek is tulajdonítható, hogy az elmúlt években megnőtt a könyvtári olvasók száma. Az utóbbi időben nagy segítséget jelentenek a CD-k és CD-ROM-ok, amelyek igen változatos anyagokat kínálnak az olvasók számára. /Könyvtárakról magaslaton. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./ Aug. 25-én a könyvtár-üggyel kapcsolatos előadások hangzottak el. Kálóczy Katalin (Budapest) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatási törekvéseiről számolt be a jelenlévőknek. Róth András muzeológus, könyvtáros (székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár) a Schola Orbis iskolatörténeti adatbázis-építés jelentőségéről értekezett. Csupán a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtárban az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről kb. 800 iskola több mint 8000 évkönyve található, s ezeknek a feldolgozása nagy tudományos haszonnal jár. László Anna Déva állami könyvtárának mostoha helyzetéről számolt be. Tavaszi Hajnal (Nagyvárad) a téka-gyűjtemény-könyvtár fejlődési irány lehetőségekről beszélt, Kopacz Katalin a Hargita Megyei és Városi Könyvtár terveiről, Pillich Katalin (Kolozsvár) pedig az egyetemi szintű könyvtárosképzésről tartott előadást, Bedő Melinda (Csíkszereda) bemutatta a BIBLIS erdélyi fejlesztésű könyvtári szoftvert. /Könyvtárak fejlesztési stratégiái. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

2000. augusztus 31.

Hargita megyében 256 óvoda és 42 napközi otthon működik. Elemi (I-IV. osztályos) iskola 142 van a megyében, ebből 10 városi környezetben. Az általános (I-VIII. osztályos) iskolák száma 128, ebből 29 van városon, az I-XII. osztályos iskoláké pedig 15, ebből 8 működik a városokban. A megyében mintegy 36 gimnázium és szakközépiskola működik. Megyeszinten az óvodások és napközisek 84,4 százaléka tanul magyar nyelven. A megye első osztályos tanulóinak 84,13 százaléka tanul magyar nyelven, az ötödik osztályosok 81,18 százaléka, a kilencedik osztályosok 77,1 százaléka. Ezek a becsült számadatok. /Sarány István: Holnap kezdődik a tanév. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 31./

2000. szeptember 1.

Aug. 31-én Bukarestben ülésezett az RMDSZ Operatív Tanácsa. A testület napirendjén szerepelt a területi szervezetek által elfogadott módszer jóváhagyása a parlamenti jelöltállításról. Markó Béla szövetségi elnök a Szabadság kérdésére elmondta: az operatív tanács jóváhagyta a Kolozs megyei szervezetnek azt a döntését, amely szerint a képviselő- és szenátorjelöltek rangsorolása a küldöttgyűlés feladata legyen, és ne előválasztásokkal történjen. A testület ugyanakkor megvizsgálta a Gyergyó területi szervezet beadványát is. Ez elégedetlenségének adott hangot amiatt, ahogyan a Hargita megyei egyeztető tanács a parlamenti mandátumokat elosztotta. A tanács úgy döntött, hogy nem változtatnak a Hargita megyei egyeztető tanács határozatán. Ennek értelmében az udvarhelyi területi szervezetnek két szenátori és két képviselői, a csíkinek egy szenátori és egy képviselői, a gyergyóinak pedig egy biztos bejutó képviselői hely jut. Az elnökválasztásokkal kapcsolatban a végleges döntést a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szeptember 9-i ülésén hozzák meg. - Eckstein-Kovács Péter szenátor, kisebbségvédelmi miniszter bejelentette: a kormány jóváhagyta egy kisebbségkutató intézet létrehozását Kolozsváron. /Parlamenti jelöltállításról tárgyalt az OT. Kisebbségkutató intézet létesül Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./

2000. szeptember 1.

A National Román-elleneség a hargitai iskolákban címmel azt írta, hogy Marga miniszter már elveszítette az ellenőrzést a Hargita és Kovászna megyei iskolák igazgatása felett. A bizonyíték erre, hogy a bögözi iskolának Wass Albert "háborús bűnös" nevét adományozták. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), szept. 1. - 475. sz./

2000. szeptember 4.

Szept. 4-én kezdődik a parlamentnek a novemberi választásokig hátralevő, csonka ülésszaka, amelynek két-két és fél hónapja hivatott arra, hogy megszavazzák a négy éven át halogatott, fontos törvényeket, mint például az egyházi és közösségi ingatlanok helyzetét rendezni hivatott törvény. Az RMDSZ számára a legfontosabb a helyi közigazgatási törvényt módosító törvény elfogadása a képviselőháznál van. A szenátusnál a kommunista időszakban elkobzott ingatlanokról szóló törvény megvitatása lenne a legfontosabb. Az első napon a képviselőház vezetésének megválasztására kerül sor. A képviselőháznak négy-négy alelnöke, titkára és jegyzője - háznagya - van, és ezek a tisztségek vándorolnak a parlamenti frakciók között a négy év során. - Az újonnan választott házbizottság - állandó büró - megtárgyalja a törvényhozási prioritásokat - mondotta Mátis Jenő. /Salamon Márton László: Csonka ülésszakot kezd a parlament. Évekig halogatott, fontos törvénytervezetek kerülnek terítékre. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Szept. 4-én, az RMDSZ-frakció ismét Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátort jelölte a Szenátus Állandó Bürója titkárának. A plénum a jelölést elfogadta és megszavazta. Az RMDSZ Képviselőházi csoportja vezetőjének Kelemen Attila Maros megyei képviselőt, frakcióvezető-helyettesnek Pécsi Ferenc Szatmár megyei és Ráduly Róbert Hargita megyei képviselőt, a csoport titkárának pedig Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselőt választották. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4. - 1795. sz./

2000. szeptember 4.

Szept. 3-án kezdődött az XVIII. országos folklórfesztivál Marosvásárhelyen. Csaknem 20 vegyes tánckar lépett fel népviseletben. Idecspataka, Mezőméhes, Vajdaszentivány, Copa, Jobbágytelke, Vatava, Marosvásárhely, Nyárádmagyarós, Magyaró, Kelementelke, Kisfülpös és Erdőszakál Maros megyéből, Beszterce Naszód megyéből pedig egy Sebis nevű helyiség, Kolozs megyéből Mócs községhez tartozó falu - Chesau -, végül Hargita megyéből Sármás küldte el táncosait, muzsikusait. Sikeresek voltak a szász néptáncot bemutatók, hasonlóan a marosvásárhelyi cigányegyütteshez. /Járay Fekete Katalin: XVIII. Hagyományőrző Néptáncfesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 4./

2000. szeptember 6.

Hajdu Gábor csíki szenátor harmadik mandátumának végéhez közeledik. Az 1990, 1992, 1996-os választások során szerezte meg a szenátori tisztséget. 1998 júliusától egészségügyi miniszter. A vele készült beszélgetésben elmondta, hogy nagyon sok megvalósításra lehet hivatkozni. "Ez a kormányzat nem érte el megközelítőleg sem a hozzá fűzött reményeket, de ez nem jelenti azt, hogy minden tekintetben, minden vonatkozásban csak bírálat illetheti...". 1996 decembere és 1998 júliusa között a munkaügyi és társadalmi problémákkal foglalkozó szenátusi állandó bizottság alelnöke volt. Szerinte ez volt az egyik legjobb teljesítményt nyújtó bizottság. Kimutatható volt, hogy az Egészségügyi Minisztérium általában szűkös költségvetéséből bizonyos megyék nem részesültek megfelelően. Ezen megyék sorába tartozott Maros, Hargita és Kovászna. Maros megye egyáltalán nem kapott pénzt beruházásokra. Miniszterként elsődleges célkitűzései közé tartozott Hargita és Kovászna megye egészségügy helyzetének a javítása. 1999-ben, de főleg 2000-ben sikerült a kormányt meggyőzni, hogy itt az egészségügy fokozott támogatást igényel. Sikerült Csíkszeredában támogatást nyújtani az egészségügynek. Balánbánya a központi fűtés bevezetésére bizonyos pénzösszeget kapott, Gyergyóban felgyorsult a kórház építése. Támogatást kapott a kézdivásárhelyi kórház, a baróti kórház, a maroshévízi, a gyimesfelsőloki falusi egészségügyi központ. Támogatta a lupényi kórházat és a szatmári egészségügyi intézményeket is. - Hosszas vajúdás után, 1997 júliusában elfogadták egészségügyi reformról szóló törvényt. 1998 októberében, Hajdu javaslatára a kormány elfogadta a 30-as sürgősségi kormányrendeletet, végül sikerült a biztosító rendszer létrehozása. /Daczó Dénes: Miniszterként és jogászként - a reform mellett. Beszélgetés Hajdu Gábor szenátorral, egészségügyi miniszterrel a mandátum végén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

2000. szeptember 12.

Nem tartja megfigyelés alatt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ a politikai pártokat és a civil szervezeteket - jelentette ki Mihail Nica, az RHSZ igazgatóhelyettese, miután Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) platform vezetője Constantin Dudu Ionescu a belügyminiszterhez fordult panasszal, tiltakozva azért, mert két RHSZ-tiszt lelkileg terrorizálta a Hargita megyei Zeteváralja katolikus közösségét. Az EMK elnöke szerint a tisztek megpróbálták rábírni a katolikus papot, hogy ne engedje be a helybeli templomba az EMK rendezvényét, majd jelenlétükkel akarták megfélemlíteni az azon résztvevőket. A rendezvény szervezői tiltakoztak az eset miatt az SRI Hargita megyei parancsnokánál is, aki azzal utasította el őket, hogy a tisztek úgymond gyónni mentek el Zeteváraljára. Katona Ádám hangoztatta: az ilyen akciók az RHSZ bevett gyakorlatához tartoznak. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 12./

2000. szeptember 13.

A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ nem tartja megfigyelés alatt a romániai politikai pártokat és a civil szervezeteket - jelentette ki Mihail Nica, az SRI igazgató-helyettese, miután az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platformja a belügyminiszterhez fordult panasszal az RHSZ-től elszenvedett zaklatás miatt. Katona Ádám, a platform vezetője bejelentette, hogy levélben tiltakozott Constantin Dudu Ionescu belügyminiszternél, mivel két RHSZ-tiszt "lelkileg terrorizálta" a Hargita megyei Zeteváralja katolikus közösségét. A tisztek állítólag megpróbálták rábírni a zeteváraljai katolikus papot, hogy ne engedje be a helybeli templomba az EMK rendezvényét, majd jelenlétükkel próbálták terrorizálni a rendezvényen résztvevőket. A belügyminiszternek küldött tiltakozó levélben szerepelt az is: a rendezvény szervezői megpróbálták szóvá tenni az esetet az SRI Hargita megyei felügyelősége parancsnokának is, aki azzal utasította el a tiltakozást, hogy az SRI-tisztek "gyónni mentek el Zeteváraljára". Mihail Nica, az SRI igazgatóhelyettese a hétfői román sajtóban megjelent nyilatkozatában leszögezte: az SRI vezetése sohasem engedte meg "a politikai színezetű akciókat". /Nica: Az RHSZ nem figyeli a romániai pártokat. Zetelakára csak gyónni járnak a titkosszolgálat ügynökei. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2000. szeptember 13.

Kelemen Hunor államtitkár a választáson Hargita megyében indul. Azzal indokolta döntését, hogy Kolozsváron dolgozott ugyan, de Csíkkarcfalván születte 1967-ben, ott is van az állandó lakhelye. 1997 óta az állami közigazgatásban gyakorlatot szerzett. 1993-ban végezte Kolozsváron az állatorvosit, 1997-ben filozófiából államvizsgázott, most pedig másodéves a jogon. Elmondta, hogy Hargita megyében hihetetlenül rosszak az utak, a legrosszabbak az országban. Ezen kell változtatni. A másik gond, hogy bevezessék a földgázt valamennyi csíki faluba. Ugyancsak fontos az erdők visszaadásának ügye. Szükséges, hogy az oktatási intézmények piacorientáltak legyenek. Székelyföldnek szüksége van helyi egyetemi szintű oktatásra is. /Cseke Gábor: Hasznosítani a megszerzett tapasztalatot. Beszélgetés Kelemen Hunor államtitkárral, a csíki előválasztások képviselőjelöltjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2000. szeptember 13.

A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesülete a Magyarországi Főjegyzők Kollégiumának vendége volt szept. 5-8. között. A romániai megyék közül 23-nak a főjegyzője vett részt a tapasztalatcserén. Meglátogatták Hajdú-Bihar megye (Debrecen), Heves megye (Eger) és Pest megye (Budapest) önkormányzatát. A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesületének elnöke, Romeo-Paul Postelnicu elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, Romániában együttműködési programban állapodott meg. Kifejezetten értékelik magyar kollégáik megvalósításait, tevékenységét, elsősorban a helyi közéletben betöltött szerepük tükrében. Magyarországon már a '90-es évek elején meghozták a közigazgatási reform megvalósítását szolgáló törvényeket. Románia ebben hétéves késésben van. Hasznosnak ítélte meg ezt a tapasztalatcserét. Személyes élményként mesélte el, hogy debreceni látogatásukkor értette meg, hogy például március 15. miért olyan fontos nap Magyarország történelmében. Egyed Árpád, Hargita Megye Tanácsának főjegyzője, a Romániai Főjegyzők Egyesületének vezetőségi tagja elmondta, hogy a tanácskozáson együttműködési tervezetet fogalmaztak meg, amelyet hamarosan alá is fognak írni. /Guther M. Ilona: Romániai főjegyzők Magyarországon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2000. szeptember 14.

Szept. 13-án Sepsiszentgyörgyön ülésezett a hat megyét magába foglaló Középrégió Tanácsa. Megvitatták a Phare 9807.01. program kritériumait, a középrégió fejlesztési stratégiáját, a hátrányos helyzetű övezetek fejlesztését célzó speciális programokat. A tanácskozáson jelen volt Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megye küldöttsége. A Phare-program három nagy témakört ölel fel. A helyi fejlesztések, a turizmus, valamint a humán erőforrások fejlesztésének támogatására a tegnapi ülésen jelen lévők kidolgozták a pályázatok elbírálásának kritériumait. /Régiófejlesztés. Középpontban a középrégió. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./

2000. szeptember 15.

Szept. 14-én megkezdődött a tanév a Hargita Megyei Művészeti Népiskolában, Csíkszeredában. Péter Csaba igazgató elmondta: az idei tanévtől jelentős mértékben bővítették a Népiskola szakmai kínálatát, igyekeznek versenyképes tudással felvértezni a jelentkezőket. /Tanévkezdés a Népiskolában. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 15./

2000. szeptember 18.

Az RMDSZ területi szervezeteinél a jelöltállító közgyűléssel kapcsolatban voltak óvások. Máramaros megyében Böndi Gyöngyike jelölését az egyik ellenjelöltje óvta meg azon a címen, hogy a képviselőasszony nem számolt be négyéves parlamenti tevékenységéről. Az Operatív Tanács nem fogadta el az óvást. - Maros megyében a helyi szervezet megóvta Kincses Előd jelölését, arra hivatkozva, hogy azt csak három, nem pedig négy körzet támogatja. Kincses a határozatot megóvta, mondván, hogy az SZKT döntésének értelmében jelöltté váláshoz egy támogatás is elégséges. Az OT egyetértett Kincses óvásával, ennek ellenére Kincses mégsem indulhat, mert nem a kötelező 24 órán belül juttatta el óvását. Jelölésével kapcsolatban más kifogás is felmerült: Kincses kettős állampolgár, amiről - egyes jogászok szerint - még az RMDSZ keretei között történő jelölés elvállalása előtt le kellett volna mondania, hiszen a listára csakis megválasztható személyek kerülhetnek fel. Mások szerint Kincses ráért volna lemondani a magyar állampolgárságáról a végleges jelöltlista letétele előtt. - Az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezetben az egyetlen szenátori helyre Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, és az RMDSZ jelenlegi vezetését sokszor bíráló Kolumbán Gábor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke versengett. A szavazatszámlálás eredménye: 185-184. úgy, hogy a Kolumbánra leadott egyik szavazatot érvénytelenítették, mivel a jelölt nevére két pecsét került. Kolumbán Gábor szintén óv: véleménye szerint csak abban az esetben érvényteleníthető a szavazat, ha a pecsétek különböző jelöltek nevére csúsztak volna. /Sz. K.: Óvások Máramaros, Maros és Udvarhelyszék területi szervezeteiben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

2000. szeptember 18.

Bukarestben a Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány szervezésében szept. 15-17 között immár harmadik alkalommal rendezték meg az alapítványok és civil szervezetek találkozóját, amelyen részt vettek különböző hazai illetve nemzetközi nem kormányzati szervezetek, nemzeti kisebbségek, gyermekek, nők, homoszexuálisok érdekvédelmi szervezetei, kulturális valamint környezetvédő alapítványok, társadalomnevelő illetve emberjogi szervezetek és mások. A rendezvénysorozat idején képzőművészeti és fotókiállítások, könyvbemutatók, néptáncelőadások is voltak. A nemzeti kisebbségek standjain a tatár, lengyel, lipován, szlovák, cseh, szerb résztvevők mellett jelen voltak a Hargita Megyei Kulturális Központ képviselői is, akik hagyományos csángó népzene műsorukkal, valamint a csíkszentdomokosi székely néptánccsoport tánc-bemutatójával nyerték el a közönség tetszését. /(Szász Attila): Mi vagyunk a civil társadalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2000. szeptember 18.

Szept. 15-16-án került sor Gyilkostón a IX. Közgazdász Vándorgyűlésre és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 10 éves fennállásának jubileumi ünnepségére. A tisztújító közgyűlésen vita volt a vezetőség struktúrájára vonatkozóan. Végül azonban úgy döntöttek, hogy marad a régi felállítás, azaz egy elnök és négy alelnök. Az elnöki tisztségre egyetlen személy pályázott, Somai József, akit meg is választottak. Alelnökök lettek: Lázár Anna (Csíkszereda), Kolcea Tibor (Kolozsvár), Szécsi Kálmán (Székelyudvarhely) és Szőke Erzsébet (Kolozsvár). A vándorgyűlésen, amelyen több mint 200 közgazdász vett részt, az adórendszerekkel, az adóreformmal kapcsolatosan tartottak színvonalas értekezéseket Mihai Hura pénzügyminisztériumi aligazgató; dr. Kékési László, a magyarországi pénzügyminisztérium helyettes államtitkára; Polgár Péter, a magyarországi APEH Pest Megyei Igazgatóságának aligazgatója és Bocskor Jenő, a Hargita Megyei Adó- és Illetékügyi Igazgatóság igazgatója. A jubileumi ünnepség keretében a résztvevők dr. Kerekes Jenő egyetemi tanárt a társaság tiszteletbeli elnökévé választották. /Tisztújítás a közgazdásztársaságnál. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 16./

2000. szeptember 18.

Szept. 16-án Hargita megye három önkormányzati színházának tagjai megbeszélésre gyűltek össze Csíkszeredában, a Csíki Játékszín színhelyén. A Figura Stúdió Színház megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat részeként került sor erre a találkozóra: a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi önkormányzati színházak képviselői közösen keresték a társulatépítés lehetséges megoldásait. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója találóan a konkurencia és szolidaritás fogalompárral jellemezte e három színház viszonyát. /Megyénk színházainak találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./ Parászka Miklós rámutatott: előnyösebb, hogy a megyében három, sajátos arculattal rendelkező színház létezik. Ez jobb, mint egy mamutszínház, amely nehezebben tartható fent. Szabó Tibor, a Figura /Gyergyószentmiklós/ igazgatója megállapította, hogy a helyi tanács tagjainak kétharmadát nem érdekli a színház. /Kiss Edit: Találkoztak a Hargita megyei színházak vezetői. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

2000. szeptember 22.

A román hadsereg tervezett reformja során egyetlen alakulatot sem számolnak föl Hargita és Kovászna megyében, sőt növelni fogják a katonák számát - derült ki Sorin Frunzaverde védelmi miniszter és Mircea Chelaru vezérkari főnök székelyföldi látogatása során. A védelmi miniszter ígéretet tett arra is, hogy orvosolják az itt szolgáló román katonák panaszait. A pótköltségvetés elfogadását követően külön alapot hoznak létre a hargitai és kovásznai gondok orvoslására. Ebből a külön alapból sok új lakást vesznek a tisztek számára és kifizetik az elmaradt pénzbeni juttatásokat, Sepsiszentgyörgyön bevezetik a katonai egységekhez a gázt, Székelyudvarhelyen megoldják a laktanyák fűtését, kijavítják a katonai létesítményekhez vezető utakat. /Militarizálják a Székelyföldet. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 22./

2000. szeptember 23.

Szeptember végén címmel foglalta össze e hónapi kulturális rendezvényeit Hargita Megye Tanácsa és a Megyei Kulturális Központ. Homoródszentmártonban szept. 22-én kezdődött meg a Kriza János Néprajzi Társasággal közösen rendezett néprajzi konferencia, melynek témája a népi gyógyászat. A konferencián dr. Hála József (Budapest) bemutatja Homoród monográfiáját. Csíkszeredában szept. 23-án kezdődik a kórusszövetségek találkozója: a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség erdélyi tagjai évi közgyűlésüket tartják, szept. 24-én pedig a romániai magyar kórusvezetők tudományos ülésszakát rendezik meg, valamint a meghívott kamarakórusok hangversenyét a Szakszervezetek Művelődési Házában. Gyimesfelsőlokon ugyancsak szept. 24-én kerül sor a Tatros forrásánál elnevezésű tizenegyedik alkalommal megrendezett csángó fesztiválra. /Szeptember végén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./

2000. szeptember 25.

A szept. 23-i zárórendezvényen több oldalról közelítették meg a vidékfejlesztés témakörét a Vidékfejlesztés a Székelyföldön konferencia előadói Csíkszeredán. Pete István és Kelemen Hunor, a mezőgazdasági, illetve a művelődési tárca államtitkárai, Süli Zakar István, a debreceni KLTE tanára, valamint Zsombori Vilmos, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a hazai vidékfejlesztési programokról, a kulturális intézmények és a vidékfejlesztés közti összefüggésről, a magyar-román határtérségben zajló területfejlesztés esélyeiről, illetve a Hargita megyei kistérségi szerveződésekről tartottak előadásokat. /Vidékfejlesztésről, több oldalról. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

2000. szeptember 29.

Rövid időn belül másodszor kényszerült nyilvános magyarázkodásra Theodor Stolojan, az Nemzeti Liberális Párt államfőjelöltje a "magyar kérdés" miatt. Először augusztus közepén került nehéz helyzetbe, amikor a román diaszpóra számára szervezett nyári tábor résztvevőivel találkozott Csíkszeredában. Itt azt mondta, hogy hasznosnak tartaná, ha a nagy többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna megyében élő románok megtanulnának magyarul. A román nacionalista sajtó felzúdulásának hatására Stolojan azonnal szükségesnek tartotta külön sajtónyilatkozatban kijelenteni: a magyar kormánytól elvárható lenne, hogy olyan sok jogot biztosítsanak a magyarországi románságnak, mint amennyit Romániában a magyarok élveznek. A napokban zárult erdélyi kampánykörútján úgy fogalmazott: nem ellenezné a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását Romániában. A Marosvásárhelyen tett kijelentéseit Kolozsváron hiába helyesbítette, hogy félreértették szavait: neki az ellen nincs kifogása, hogy a magyarok magánegyetemet hozzanak létre maguknak, a román állami oktatásban az egyedüli üdvözítő modell a "multikulturalitás", különben sincs pénz annyi állami egyetemre, a román nacionalista sajtó fejére olvasta nyilatkozatát. Az MTI kommentárja szerint ez mutatja, hogy a mostani romániai elnökválasztáson minden esélyes jelölt számára nehéz lecke lesz a "magyar kérdés". A magyarokat és az RMDSZ-t meg kell nyerni - ez a mostani romániai választások egyik alapvető parancsa. A jelölteknek azonban természetesen a román szavazatokra is nagyon kell figyelniük. /Nehéz lecke a "magyar kérdés" Stolojant "lepontozta" a román nacionalista sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

2000. szeptember 30.

Temes megye kivételével az RMDSZ valamennyi területi szervezete rangsorolta már a szenátor- és képviselőjelöltek listáját. Arad magyarsága ezúttal is Tokay Györgyöt jelölte. Brassóban szintén Kovács Csaba képviselő az esélyes. Besztercének 1996-2000 között nem volt sem szenátora, sem képviselője a román törvényhozásban. A remények szerint az elkövetkező négy évben megváltozik a helyzet, a jelölt Kocsis András állatorvos, a mezőgazdasági minisztérium jelenlegi főosztályvezetője. Fehér megye szintén nem rendelkezett parlamenti képviselettel az elmúlt négy évben, itt a képviselői mandátumra Rácz Levente pályázik. Hasonló a helyzet Hunyad és Krassó-Szörény megyékben is: Winkler Gyula, illetve Huszti András a jelöltek. Szatmár megyében a jelenlegi két képviselő, Varga Attila és Pécsi Ferenc, illetve Szabó Károly szenátor újabb négyéves parlamenti mandátumra számíthat. Szilágy megyében a jelölt: Seres Dénes szenátornak és Vida Gyula képviselőnek. A Bihar megyei jelöltállítás hatalmas vitát váltott ki: Csapó I. József szenátor és Rákóczy Lajos képviselő nem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy befutó helyre kerüljenek, ezért töröltették magukat a listákról. A szenátusi rangsort Pete István mezőgazdasági államtitkár vezeti, őt - kevesebb eséllyel - Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke követi. A képviselőházi listán három hely a biztos, erre Szilágyi Zsolt képviselő, Fazakas László lelkipásztor és Székely Ervin képviselő pályázik. A jelöltállítást követően Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök kifejtette: a Bihar megyei RMDSZ-szervezet "erkölcsileg és politikailag olyan mélyre süllyedt, hogy lelkiismereti okokból távozni kénytelen tagjai sorából". A püspök szerint "az RMDSZ szövetségi elnöke irányelvének megfelelően, és a Bihar megyei RMDSZ-vezetőség elvtelen közreműködésének tulajdoníthatóan" Csapó I. József szenátort "célzatos módon eltávolították a megyei képviselői és szenátori jelöltek sorából". A Hargita megyei szenátorlistán két hely a befutó, ez a következőképpen oszlik meg a megye három területi szervezete között: egy hely Udvarhelyszéknek, amelyre Verestóy Attila és Kolumbán Gábor pályázott. Kolumbán óvását az operatív tanács elutasította. A másik szenátori hely Csíkszéknek jár, erre Sógor Csaba református lelkész a jelölt. A képviselőlistán maradt Asztalos Ferenc és Antal István (Udvarhelyszék), Garda Dezső (Gyergyószék), és Ráduly Róbert (Csíkszék) képviselők. Az ötödik helyezett Kelemen Hunor művelődési államtitkár mandátuma bizonytalan. Kovászna megyében a rangsorolás következtében a szenátusi listán a sorrend: Puskás Bálint (Háromszék), Németh Csaba (Felsőháromszék). A képviselőknél: Márton Árpád (Háromszék), Tamás Sándor (Felsőháromszék), Birtalan Ákos (Háromszék). Maros megyében a területi szervezet elutasította Kincses Előd jelölését, aki az egyik befutó képviselőhelyre számított. A képviselőlista befutó helyeire végül a következő jelöltek kerültek: Kelemen Attila, Kerekes Károly jelenlegi képviselők, Borbély László államtitkár, a bizonytalan negyedik helyre pedig egy "újonc", Makkay Gergely meteorológus személyében. A szenátori lista első helye Markó Bélát illeti meg, a második helyre, amelynek "befutása" ez alkalommal sem teljesen biztos, Frunda György került. Máramaros megyében is az operatív tanácsnak kellett rendeznie a vitás ügyeket: Böndi Gyöngyike jelölését ellenjelöltje óvta meg azon a címen, hogy a képviselőasszony nem számolt be négyéves tevékenységéről. A Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság helyt adott az óvásnak, amit azonban a SZOT felülbírált. Temes megyében a hét végén lesz a jelöltállító közgyűlés: az egyetlen befutónak számító képviselői helyre a jelenlegi képviselő, Bárányi Ferenc, és Toró T. Tibor Temes megyei elnök, a Reform Tömörülés elnöke verseng. Kolozs megyében a szenátori lista első helyezettje Eckstein-Kovács Péter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője. A két befutó képviselői helyre pedig Kónya-Hamar Sándor képviselő, területi elnök, és Vekov Károly pályázik. Kolozs megyében sem kizárt, hogy ismét lesz harmadik képviselői mandátum, erre Mátis Jenő a jelölt. /Székely Kriszta: Rangsorolták az RMDSZ parlamenti jelöltlistáit. Több szabályzatellenességre vonatkozó óvást utasított vissza a SZOT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

2001. január 5.

Az év végén megjelent Maria Ciobanu-Bacanu Kovászna megyei lakos könyve (A Kovászna és Hargita megyei románok elmagyarosodása címmel) a sepsiszentgyörgyi Eurocarpatica kiadónál. Számos, külföldön élő román származású értelmiségi is hangot kapott a könyvben, pl. az Egyesült Államokban élő Traian Golea, a Németországban letelepedett Gheorghe Olteanu vagy akár dr. Ion Curea, a németországi Deutsche Welle állítólagos román külmunkatársa. A könyv szerzője szerint az elrománosodás oka az itt élő románok gyengesége, a magyarok - állítólagos - agresszivitása, az általános elszegényedés, a munkanélküliség, az egész ország általános nemtörődömsége ebben a kérdésben. Az ankét során megkérdezett románok főként azt tették szóvá, hogy a románság sorsát lassan már-már nem Bukarestből, hanem Budapestről irányítják. S a probléma megoldása? Az érintettek szankcionálást emlegetnek, új törvénykezés szükségességét, valamint alaposabb törvényismeretet. Elviselhetetlen az - mondják az itt élő románok -, hogy a magyarság nem használja rendesen és következetesen a közhivatalokban az előirányzott állami (azaz román) nyelvet. A felsorolt problémák megoldására számos érdekvédelmi szerv és alapítvány is létrejött, így a Miron Cristea és a Mihai Viteazul Alapítvány, az Andrei Saguna Liga, az Astra Egyesület és a Román Keresztény Fiatalok Tömörülése. Mindennek ellenére - olvasható a könyvben - az intolerancia inkább nő, s nem pusztán a fizikai személyek részéről, hanem az intézmények s főként a helyi magyar nyelvű média felől. /Kisgyörgy Réka: A tűrésmezsgye határán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./


lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 2161-2166




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék