udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 34 találat lapozás: 1-30 | 31-34

Helymutató: Heves megye

2006. július 25.

Az RMDSZ és a helybéli egyházak szervezésében a hét végén Marosludason találkoztak a Kárpát-medencében levő Ludas nevű települések képviselői. Eljöttek a magyarországi Heves megyében levő és a vajdasági ludasiak is. Július 23-án, vasárnap a találkozó emlékére állított kopjafát avattak a református templom udvarán. A Magyar Házban megnyitották Árkosi Enikő helybéli fiatal képzőművész kiállítását. Az ünnepi műsorban Varga Zsuzsanna, a helybéli líceum tanára és tanítványai szavaltak, zenés verseket adott elő Szőcs Ilka székelyudvarhelyi költő, majd a Hajdina és a Pohánka marosludasi néptáncegyüttesek mutatták be műsorukat. Fellépett még a református egyház vegyes kórusa is. Megkoszorúzták dr. Buday Árpád régészprofesszor szülőházát. A professzor Marosludason született 1879. január 17-én, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem karán szerzett diplomát, majd ugyanazon egyetemen tanári állást kapott. 1914-1919 között az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke volt. Kutatási területe Dacia római kori hódoltságának kora. Tankönyvet írt és irodalmi alkotásai is voltak. A professzor 1927-ben karával együtt a szegedi egyetemre települt át, itt halt meg 1937-ben. Marosludas 2000-ben állított emléktáblát házának falára, azóta minden alkalommal kegyelettel emlékeznek meg a város nagy szülöttjéről. /Vajda György: Ludasok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./

2006. szeptember 9.

A nemzet kulturális egységének megteremtése az anyaország nyitottságán és a régiók együttműködésén túl, a történelmi sérelmek meghaladásán múlik – jelentette ki Petróczi Sándor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megbízott vezetője szeptember 8-án a Bélapátfalván rendezett magyar–magyar találkozón. Erre lehetőséget teremt az Európai Unió, ezért Magyarország számára fontos, hogy a környező országok a közösség tagjává váljanak – tette hozzá. Kiss Elemér, a Szülőföld Alapot kezelő tanács elnöke elmondta, hogy első alkalommal az elmúlt évben osztották szét pályázat alapján a határon túli magyarság szülőföldön történő boldogulását segítő keretösszeget. Az elosztáskor pozitív diszkriminációban részesítik a nehezebb helyzetben lévő határon túli közösségeket, így az elmúlt évben és az idén is a lakosság arányát meghaladó mértékű támogatást kapnak a kárpátaljai és a vajdasági magyar pályázók. A háromnapos rendezvényen 14 Heves megyei város és falu, valamint 22 határon túli magyarlakta testvértelepülés képviselői találkoztak egymással. /Magyar–magyar találkozó Hevesben. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./

2006. október 3.

A szocialista-liberális kormánykoalíció vereségére a jobboldali ellenzékkel szemben a közvélemény-kutatások egyértelműen utaltak. Gyurcsány Ferenc hazugság-sorozatának leleplezése következtében kibontakozott tüntetéssorozat és országos felháborodás megsemmisítővé fokozta a vereséget Valamennyi megyei közgyűlés az ellenzék kezébe került, csak Heves és Somogy megyében alakult ki patthelyzet. A kormánypártoknak csupán Budapestet sikerült megtartani – minimális különbséggel. Vasárnap Magyarország politikai térképe alaposan átrendeződött. Orbán Viktor szerint a választók elutasították a hazugságra alapuló politizálást. Gyurcsány Ferenc ellenben úgy látja: az általa vezetett kormány megszorító intézkedései tették népszerűtlenné a szocialistákat, s korántsem a szerinte az ellenzék által mesterségesen felfújt erkölcsi válság. /Chirmiciu András: Ellentmondások. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

2006. november 10.

Székelyföldi fejlesztési régió létrehozása 2013 előtt lehetetlen – derült ki a Kis régiók – nagy tervek című, a Horizont Egyesület és a megyei tanács által az árkosi Európai Tanulmányi Központban tartott tudományos tanácskozáson. Ugyanis az ilyen gazdasági régiók átalakítása az Európai Unió tervezési időszakában – azaz 2007 és 2013 között – lehetetlen. Azt az új időszak kezdése előtt két évvel kezdeményezni kell Brüsszelben – fejtették ki a magyarországi szakemberek. A tanácskozás Háromszék két testvérmegyéje, a magyarországi Heves és a svédországi Värmland tartomány területfejlesztési szakemberei bevonásával zajlott. /Szekeres Attila: Ezt a vonatot lekéstük (Székelyföld mint régió). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./


lapozás: 1-30 | 31-34




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék