udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1591 találat lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 1591-1591

Helymutató: Kovászna megye

2003. október 28.

Az autonómia lejáratásának tekinti a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulását Markó Béla. A Nagy-Románia Párt bűnügyi feljelentést tesz az SZNT kezdeményezői ellen. Ezt Corneliu Vadim Tudor pártelnök jelentette be a szenátusban okt. 27-én. A PRM-s szenátor alkotmány-, nemzet- és Európa-ellenesnek nevezte az SZNT megalakulását. Szerinte a szenátusnak félreérthetetlenül ki kell mondania az SZNT szakadár voltát. Úgy véli, az SZNT megalakulását elősegítette Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök okt. 26-án megkezdett erdélyi látogatása. Lucian Bolcas, a PRM alsóházi frakcióvezetője azt indítványozza, a parlamentnek meg kell vizsgálnia az SZNT törvényességét, valamint azt, hogy milyen lehet a területi autonómia és az egységes román nemzetállam kapcsolata. Az alsóház titkára, Tudor Mohora szerint az indítvány csak akkor kerülhet a képviselőház elé, ha a PRM erre vonatkozóan határozat, vagy nyilatkozattervezetet terjeszt elő. Az SZNT megalakulása ellen tiltakoznak a Kovászna megyei demokraták és a liberálisok. A megyei PD-PNL szövetség a nemzeti egység elleni támadásnak tekinti az SZNT megalakulását. A PNL Kovászna megyei elnöke, Ioan Balan szerint a kormánynak, az ügyészségnek és más szerveknek ki kellene vizsgálniuk az SZNT törvényes voltát, és megfelelőképpen kellene eljárniuk. /Benkő Levente: Kikezdték az SZNT-t. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./

2003. október 28.

A másfél tucatnyi bukaresti román napilap közül mindössze négy-öt újság közölt rövid tényhírt vagy tárgyszerű beszámolót a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulásáról. A Ziua első oldalán adott hírt az SZNT vasárnap Sepsiszentgyörgyön lezajlott alakuló küldöttgyűléséről. A Demokrata Párt (DP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Kovászna megyei szervezetei a román nemzeti integritás elleni támadásnak minősítették az SZNT megalakulását. A két ellenzéki párt sepsiszentgyörgyi vezetői sérelmezték, hogy az SZNT szervezői nem kérték ki előzetesen a helyi román lakosság véleményét, s szomorúnak mondták, hogy a román állami szervek nem foglalnak állást az SZNT ellen. A DP és az NLP Kovászna megye szervezeteinek vezetői ugyanakkor kétszínűséggel vádolták meg az RMDSZ-t, mert az új alkotmánymódosítás megszavazása után a szövetség egyes képviselői támogatták az SZNT létrehozását. /A román sajtó és az ellenzéki pártok az SZNT megalakulásáról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2003. október 29.

A Székelyföldi Frakció már jó fél esztendővel azelőtt létezett, mielőtt a Székely Nemzeti Tanács szervezése elindult volna. Verestóy Attila szenátor kezdeményezte a megalakítását. A Székelyföldi Frakció tizennyolc tagú, havonta összeülnek. A frakció Székelyföld regionális értékeinek összehangolt és egységes megfogalmazását, érvényesítését vállalta az SZKT-n belül, az RMDSZ struktúráiban. Jelenleg Hargita és Kovászna megye képviselete jelenik meg a frakcióban. Maros megyének külön frakciója van, a Novum Forum. Ők is területi, régiós szinten szerveződtek. Az SZKT-ban még van még a partiumi és a szórvány frakció. Verestóy szerint a Székely Nemzeti Tanács kísérlet az RMDSZ, a romániai magyarság egységes képviseletének megszüntetésére. /Oláh István: "Könnyű nektek ott a tömbben" avagy a székelyföldiség lényege. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./

2003. október 29.

Bővült Háromszék testvérmegyéinek sora: Veszprém, Békés és Heves mellé felsorakozott Zala megye is. Demeter János megyei tanácselnök részt vett a Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára szervezett ünnepségen, s egyúttal aláírta a Kovászna és Zala megye közötti együttműködési szerződést - közölte. Veszprém megyével novemberben véglegesítik a franciaországi Maine-et-Loire-ral kötendő hármas együttműködési szerződés szövegét, és december folyamán mindhárom önkormányzat elfogadja az erről szóló határozatot. Az ünnepélyes aláírásra január végén kerül sor. November elején Heves svédországi testvérmegyéje, Verbland küldöttsége látogat Háromszékre. Szintén hármas együttműködés kialakításán dolgoznak. Nemrég az angliai East Sussex megyében vett részt a megyeháza és Veszprém megye képviselete a harmadik alkalommal tartott természetvédelmi és hulladékgazdálkodási konferencián. A hármas együttműködés fejlesztése érdekében Háromszékre várják East Sussex elnökét. /(sz.): Újabb testvérmegye. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./

2003. október 30.

A Kovászna Megyei Törvényszék elegendő számú tolmáccsal rendelkezik az új alkotmány igazságszolgáltatásbeli anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak alkalmazására, nyilatkozta Papp Zsigmond, az intézmény elnöke. Papp szerint a megyei törvényszéken az alkotmánymódosítás előtt is alkalmaztak tolmácsokat, noha a törvény ezt nem tette kötelezővé. "Minden tárgyaláson jelen van egy tolmács, de az írnokok és a bírák többsége is ismeri a magyar nyelvet", mondta a törvényszéki elnök. Papp Zsigmond közölte, a Kovászna megyében működő három törvényszék tizenkét bírája közül kilencen beszélnek és írnak magyar nyelven. /Törvényszéki nyelvhasználat Kovásznán. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2003. november 1.

A prefektúrának kötelessége feljelenteni a Székely Nemzeti Tanács létrehozóit - jelentette ki okt. 31-én Adrian Casunean-Vlad Kovászna megyei PSD-elnök. A PSD megyei elnöke szerint a nemzeti tanácsot nem kell törvényen kívül helyezni, mivel eleve törvénytelen, és úgy értékelte, hogy "1990 óta ez az alkotmányos rend ellen elkövetett legsúlyosabb merénylet". Casunean elmondta, érthetetlen, hogyan "utazgathatott" Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök Erdélyben anélkül, hogy Ion Iliescuval vagy Adrian Nastaséval találkozott volna. Kifogásolta, hogy Mádl - túllépve hatáskörét - a "magyar radikálisokkal" is tárgyalt az autonómiáról. Elismerte ugyan, hogy a magyar államelnök nem foglalt állást a kérdésben, de elfogadhatatlannak tartotta, hogy a magyar közösség képviselőivel folytatott megbeszéléseken nemcsak kulturális témákról esett szó./Farkas Réka: "Mádl túllépte hatáskörét". = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

2003. november 5.

A Kovászna megyei prefektúra román nyelvre fordította a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) kapcsolatos dokumentumokat és a Brassói Fellebbviteli Bíróság rendelkezésére bocsátotta azokat, hogy döntsön a székely tanácsok megalakulásának törvényességéről, közölte nov. 4-én Horia Grama prefektus. A prefektus szerint a székely tanácsok törvénytelenek és alkotmányellenesek. Horia Grama bírálta a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Demeter Jánosnak a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozásával kapcsolatban tett kijelentéseit is, mondván, hogy mérsékeltebb jellege ellenére ez a javaslat is etnikai kritériumokon alapul. /Bírósági döntést kérnek az SZNT ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

2003. november 5.

A Kovászna megyei prefektúra nem enged, nem karaja elismerni, hogy Romániában jogi személyiséget nyerhetnek az önkormányzati társulások. Horia Grama preketus szerint mindenki helytelenül jár el, országszerte jogtalanul alakultak társulásokt. Újra napirenden hát a Samtid programon elveszített 6 millió euró és Jonathan Scheele romániai főbiztos nyilatkozata: csak jogi személyiséggel rendelkező társulás pályázhat. Horia Grama nem hajlandó elfogadni ezt. - Az Unió nem szabhat olyan feltételeket, amelyek törvénybe ütközőek - szajkózza másfél hónapja. /Farkas Réka: Kényszerküzdelem. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./

2003. november 6.

Aggasztóan csökken a tanulólétszám Háromszék iskoláiban. Leglátványosabb létszámcsökkenés az V-VIII. osztályos tanulók körében tapasztalható. Ebben a tanévben 1055-tel kevesebben iratkoztak be, mint tavaly, ez az adat mutatja az elvándorlás arányait. Az népességfogyás mellett ugyanis Háromszéken ennek is nagy szerepe van az iskolások számának csökkenésében. A gimnáziumi tanulók száma 445 fővel növekedett, de párhuzamosan tapasztalható a szakiskolák és a posztliceális képzés iránti érdeklődés csökkenése. Idén szeptemberben 303-mal kevesebb kisgyereket írattak óvodába, mint a korábbi évben.A Kovászna megyei iskolákban a 2003-2004-es tanévben 41 431 diák tanul, 31 százalékuk román, 69 százalékuk magyar nyelven. A diákok 61 százaléka a 76 városi tanintézménybe jár, 38 százalékuk pedig a 269 falusi intézményben folytatja tanulmányait. /Farkas Réka: Csökkenő létszám. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

2003. november 6.

Lányi Szabolcs, a Sapientia Egyetem csíkszeredai karainak dékánja a vele készült beszélgetésben kifejtette: három esztendeje működik a városban a Sapientia Egyetem. Az érdeklődés növekedőben van. Az első évben indult kétszáz diák, a jelenlegi létszám nyolcszáz. Nem "magyar diplomát" adnak, hanem Romániában érvényes diplomát. Az egyetem jelenleg ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik, az államvizsgát a végzős hallgatók akkreditált román állami egyetemen szerzik meg. - A diákok több mint háromnegyede a Brassótól kezdődő, Marosvásárhelyen végződő régiókból kerül ki, vagyis négy - Brassó, Kovászna, Hargita és Maros - megyéből. - A legfontosabb alkalmassági próba az első év sikeres elvégzése. Az eddigi tapasztalat: az első év után a jelentkezők 10-15%-át elveszítik. A képzés négy irányban folyik, jelenleg összesen kilenc szakon. A legtöbb diák a gazdaságtudományi ágazatokon tanul: gazdasági informatika és könyvviteltan, agrár és élelmiszeripari gazdaságtan, környezet-gazdaságtan és általános gazdaságtan. A társadalomtudományi szakok: alkalmazott szociológia vidékfejlesztés szakiránnyal, kommunikáció és PR menedzsment szak, angol nyelv és irodalom, román nyelv és irodalom szak. Mérnöki szakok: környezet- és élelmiszeripari mérnöki. Első rendű feladatuk az akkreditációs feltételek teljesítése. /Forró Miklós: A közösség értékeit felvállaló értelmiséget nevelni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2003. november 7.

Albert Álmos, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke kijelentette: nem indokolt a politikai támogatás megvonása a szövetség azon tagjaitól, akik részt vettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakításában, mivel bárkinek jogában áll különböző szervezeteket létrehozni és véleményeket megfogalmazni. Albert Álmos elmondta, az SZNT részéről eddig senki nem válaszolt az RMDSZ megyei szervezetének két héttel korábban megfogalmazott dialógus-felhívására. /Nem vonják meg a támogatást az SZNT tagjaitól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

2003. november 7.

Ezerötszáz óvodással, négyezer-ötszáz elemistával, ezer V-VIII. osztályos tanulóval és ötszáz inasiskolással van kevesebb idén Háromszéken, mint az 1995-ös tanév elején. Első esztendőben félezerrel csökkent az óvodások és iskolások száma, hét esztendeje évente ezerrel kevesebben szerepelnek a megyei tanfelügyelőség nyilvántartásában. Idén megismétlődött az egy évvel korábbi jelenség, ezerrel kevesebben tanulnak az V-VIII. osztályban, mint az előző tanévben. Az V-VIII. osztályos diáklétszám-csökkenés egyik magyarázata, hogy 1990-ben egy év alatt 7000 abortuszt hajtottak végre Kovászna megyében (1989. december 26-tól megszűnt a terhesség megszakítását korlátozó, 1966-ból származó törvény). 2002-ben háromezer abortuszt jegyeztek. Másik magyarázat az elvándorlás. Nyolc év alatt egy egész nemzedék tűnt el, illetve nem született meg, a hiányzó hét és fél ezer gyermek annyi, mint a megye összes középiskolása jelenleg. /(fekete): Hét és fél ezer gyermekkel kevesebb. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./

2003. november 11.

A Kovászna megyei tanfelügyelőség nyilvántartása szerint az utóbbi években évente mintegy ezer gyermekkel kevesebb jár iskolába, illetve óvodába. A 2003/2004-es tanév Kovászna megyében 41410 gyermekkel indult, a legdrasztikusabb létszám csökkenés az V-VIII. osztályosoknál volt, szám szerint 1055. Némi növekedés tapasztalható az elemi osztályokban, ám a tavaly előrejelzett 800 helyett (a hatéves korúak beiskolázására számítottak) csupán 303-mal több az elemista mint tavaly, s míg a szakiskolákban is csökkent a létszám, közel félezerrel növekedett a líceumokban. A posztliceális oktatásban is drasztikus létszámcsökkenés tapasztalható az utóbbi években, főként azóta, amióta Sepsiszentgyörgyön a Babes-Bolyai Tudományegyetem főiskolát működtet. /Évente 1000-el kevesebb diák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2003. november 13.

Nov. 11-én a képviselőház és a szenátus költségvetés, pénz- és bankügyi szakbizottságainak együttes ülésén befejeződött a 2004. évi költségvetési törvénytervezet vitája. Az RMDSZ parlamenti frakciója komplex tárgyalások sorozatát kezdeményezte a költségvetési törvénytervezet vitája kapcsán és több úton igyekezett érvényesíteni a magyarlakta megyékből összesített igénycsomagot. A pénzügyminisztériummal folytatott előzetes tárgyalások eredményeként már a kormány által előterjesztett törvénytervezetben fellelhetők az RMDSZ javaslatai, különösen a helyi önkormányzatok megfelelő finanszírozásával, az egyes beruházási programokkal, valamint a közoktatási intézmények épületeinek építésével, javításával kapcsolatban. Az egyeztetések eredményeként egyes erdélyi megyék (Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár, Szilágy) kormányhatározat útján jutnak majd többletösszegekhez, helyi vagy regionális programok finanszírozására. Winkler Gyula képviselő az RMDSZ képviselőinek közel 50 módosító indítványát terjesztette elő. Az elfogadott módosítások közel 50 milliárd lej többletfinanszírozást jelentenek a magyarlakta megyék részére. Említésre méltóak az egészségügyi minisztérium költségvetésében kieszközölt módosítások, amelyek például a kézdivásárhelyi szülészetnek 5 milliárd, a marosvásárhelyi megyei kórháznak pedig 5,87 milliárd lej többletfinanszírozást jelentenek. Ugyanakkor a mezőgazdasági minisztérium költségvetésében megjelennek a Kovászna és Maros megyei hidrotechnikai beruházások, melyek finanszírozása 15 milliárd lejjel emelkedik. Ugyancsak az RMDSZ javaslatainak érvényesítése által a magyar egyházak az államilag finanszírozott világi személyzet számát 100 hellyel növelték. Jelentős növekedésben sikerült részesíteni a kisebbségi szervezetek működésére előirányzott állami támogatás összegét, valamint az interetnikai programok finanszírozására elkülönített költségvetési keretet. Nov. 12-én a képviselőház és a szenátus költségvetés, pénz- és bankügyi szakbizottságainak együttes ülésén sor került a 2004. évi társadalombiztosítási költségvetési (TBK) törvénytervezet vitájára és elfogadására. Az RMDSZ többnyire pontosító jellegű módosító indítványait Böndi Gyöngyike és Kerekes Károly képviselők terjesztették elő. /Befejeződött a 2004. évi költségvetési törvénytervezet bizottsági vitája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

2003. november 13.

Nov. 11-én a képviselőház és a szenátus költségvetés, pénz- és bankügyi szakbizottságainak együttes ülésén befejeződött a 2004. évi költségvetési törvénytervezet vitája. Az RMDSZ parlamenti frakciója komplex tárgyalások sorozatát kezdeményezte a költségvetési törvénytervezet vitája kapcsán és több úton igyekezett érvényesíteni a magyarlakta megyékből összesített igénycsomagot. A pénzügyminisztériummal folytatott előzetes tárgyalások eredményeként már a kormány által előterjesztett törvénytervezetben fellelhetők az RMDSZ javaslatai, különösen a helyi önkormányzatok megfelelő finanszírozásával, az egyes beruházási programokkal, valamint a közoktatási intézmények épületeinek építésével, javításával kapcsolatban. Az egyeztetések eredményeként egyes erdélyi megyék (Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár, Szilágy) kormányhatározat útján jutnak majd többletösszegekhez, helyi vagy regionális programok finanszírozására. Winkler Gyula képviselő az RMDSZ képviselőinek közel 50 módosító indítványát terjesztette elő. Az elfogadott módosítások közel 50 milliárd lej többletfinanszírozást jelentenek a magyarlakta megyék részére. Említésre méltóak az egészségügyi minisztérium költségvetésében kieszközölt módosítások, amelyek például a kézdivásárhelyi szülészetnek 5 milliárd, a marosvásárhelyi megyei kórháznak pedig 5,87 milliárd lej többletfinanszírozást jelentenek. Ugyanakkor a mezőgazdasági minisztérium költségvetésében megjelennek a Kovászna és Maros megyei hidrotechnikai beruházások, melyek finanszírozása 15 milliárd lejjel emelkedik. Ugyancsak az RMDSZ javaslatainak érvényesítése által a magyar egyházak az államilag finanszírozott világi személyzet számát 100 hellyel növelték. Jelentős növekedésben sikerült részesíteni a kisebbségi szervezetek működésére előirányzott állami támogatás összegét, valamint az interetnikai programok finanszírozására elkülönített költségvetési keretet. Nov. 12-én a képviselőház és a szenátus költségvetés, pénz- és bankügyi szakbizottságainak együttes ülésén sor került a 2004. évi társadalombiztosítási költségvetési (TBK) törvénytervezet vitájára és elfogadására. Az RMDSZ többnyire pontosító jellegű módosító indítványait Böndi Gyöngyike és Kerekes Károly képviselők terjesztették elő. /Befejeződött a 2004. évi költségvetési törvénytervezet bizottsági vitája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

2003. november 14.

Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete közleményében kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kapcsán indult vizsgálat megszüntetését, ugyanis álláspontja szerint Horia Grama prefektus és Adrian Vlad Casunean, a megyei SZDP elnöke az SZNT ellen tett lépéseikkel és nyilatkozataikkal alkotmányos jogokat sértettek. A közlemény szerint az SZNT ellen indult vizsgálat "teljes mértékben a Szekuritáté 1989 előtti eljárásaihoz hasonló", és hangsúlyozza: a térség regionális fejlesztését minden lakosa kívánja, ennek megakadályozása elítélendő mind a magyar, mind a román lakosság részéről. Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke elmondta: a közleményt eljuttatják a kormánynak, a parlamentnek és a miniszterelnöknek, akiktől a szükséges lépések megtételét várják. A Kovászna megyei prefektúra november elején román nyelvre fordította az SZNT-vel kapcsolatos dokumentumokat és a Brassó Megyei Fellebbviteli Bíróság rendelkezésére bocsátotta azokat, hogy az igazságszolgáltatás döntsön a székely tanácsok törvényességéről. /Kérik az SZNT ellen indított vizsgálat megszüntetését. Az RMDSZ szerint a feljelentők alkotmányos jogokat sértettek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2003. november 14.

Nyilvános vitára bocsátják a Csapó I. József-féle autonómia-statútumot - határozta el nov. 13-i sepsiszentgyörgyi munkaülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága. Az esetleges módosító javaslatokat dec. 10-éig várják, majd dec. 12-éig véglegesítik a tervezetet. A dokumentumot legkésőbb jan. 6-áig el kell fogadnia az SZNT-nek, ezt követően terjesztik - a képviselők és a szenátorok segítségével - a parlament elé. Lefordították román, angol és német nyelvre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által alapokmányként kezelt autonómia-statútum-tervezet szövegét. Itthon a román sajtóval igyekeznek megismertetni a statútum tartalmát, jövő héten pedig sajtótájékoztatót tartanak Budapesten és Bécsben is. Ügyészségi eljárás egyelőre senki ellen nem indult. Tulit Attila SZNT-alelnök reagált az alsó-háromszéki RMDSZ Operatív Tanácsának nov. 12-i állásfoglalására. Az Operatív Tanács úgy értékelte, hogy Horia Grama, Kovászna megye prefektusa és Adrian Casunean-Vlad PSD-képviselő cselekedeteivel és nyilatkozataival alkotmányos jogokat sértett, és a 89 előtti szekuritátés eljáráshoz hasonlították az SZNT ellen indított kivizsgálást. Az RMDSZ közleményét egyfajta állásfoglalásnak tekintjük, bár nem teljesen egyértelmű - fogalmazott Tulit. Szomorú, hogy a székelyföldi autonómiáról most sem ejtenek egyetlen szót sem, megpróbálják összemosni a székelyföldi regionális fejlesztési tervekkel." /Farkas Réka: Külföldre készül a Székely Tanács. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./

2003. november 18.

Nov. 16-án a felső-háromszéki Pákéban Pákéi Sándor Józsefre, az 1885-ben Kolozsvárott alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik alapítójára, későbbi főtitkárára emlékeztek, születésének 150-ik évfordulóján. A rendezvényen megjelent dr. Kötő József elnök az EMKE Országos Elnökségének képviseletében, Ördög Gyárfás Lajos székelyföldi területi alelnök és Dáné Tibor Kálmán országos titkár, Baka Mátyás, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy város polgármestere, Kiss Jenő, a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnöke és sokan mások. Az egyházi ünnepség után Kötő József EMKE elnök leleplezte az EMKE Országos elnökségének támogatásával készült és a templom falára helyezett Sándor József emléktáblát. /Pákéi Sándor Józsefre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2003. november 21.

A nemrégiben megalakult sepsiszentgyörgyi AMA Multikulturális Egyesület a könyvekre, az olvasás fontosságára kívánja felhívni a társadalom figyelmét. A szervezet kétnyelvű plakátjain iskolákban és közintézményekben könyvgyűjtésre szólított fel. A szervezők az adományt a Kovászna Megyei Könyvtárhoz juttatják el. Az AMA Multikulturális Egyesületet négy sepsiszentgyörgyi művészetkedvelő hozta létre: Madalin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu színtársulat egykori munkatársa, Daniel Santa és Kudelász Nóbel rádiós műsorvezetők, valamint Ionescu Katalin, az Andrei Muresanu társulat egykori irodalmi előadója. Az AMA ugyanakkor fontosnak tartja etnikai hovatartozástól függetlenül támogatni a fiatalokat a társadalomba való beilleszkedésben és az interetnikai kapcsolatok megváltoztatását remélik. /Demeter Virág-Katalin: Élet a diszkón túl. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./

2003. november 22.

Az Új Kelet /Gyergyószentmiklós/ nov. 13-i számában a Gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal munkaközössége aláírásával nyilatkozat jelent meg, amely elmarasztalta dr. Garda Dezső parlamenti képviselőt "jelentgetései" miatt, melyek, "gátolják" a térség fejlődését, s több milliárd lejjel károsították meg a kis- és középvállalkozásokat. A háttérben a november eleji bizottsági kivizsgálások állnak, melyek számos törvénytelenségre vetettek fényt. Az esetről dr. Garda Dezső kifejtette: Rendhagyónak számít az Új Keletben megjelent nyilatkozat. Eddig még nem fordult elő, hogy egy parlamenti képviselőt azért vádoljanak, mert teljesíti kötelességét. Dr. Garda Dezső a korrupciót kivizsgáló bizottság tagja, ezért támadják. A képviselő hangsúlyozta, hogy a hatalmas erdőirtások a Gyergyói-medencében ökológiai katasztrófával fenyegetnek, megváltozhat a vízhozam, éghajlat, környezet, így a térség alkalmatlanná válhat az otthon megtartására. 1997 óta próbálja visszafogni a törvénytelen erdőirtásokat. Akkoriban Hargita és Kovászna megyékből regáti vállalkozók hordták szinte számlatömbök nélkül a fát. Maga az erdészet létrehozott egy céget, az S.C. Compos Exim Rt-t, amelyben bekapcsolódtak a gyergyóalfalvi, remetei, szárhegyi és csomafalvi közbirtoksosságok vezetői. Céljuk az volt, hogy kiszorítsák a helyi vállalkozókat a fakitermelés piacáról, monopolhelyzetet teremtsenek. Ezt bizonyítják a pénzügyőrség és környezetvédelmi gárda által kivizsgált árverések. Az erdőirtás egyik legkézenfekvőbb példája a szárhegyi alsó erdő, ahol a védősávot annyira meggyérítették, hogy elég volt egy közepes erősségű légvonat a széldöntéshez. Az alsó erdőben csak tisztító vágásokat lett volna szabad végrehajtani. A kitermelés viszont jóval meghaladta a vágási lehetőségeket: az erdészeti felügyelőség jelentése szerint 10 000 köbméter fát loptak el. Mindez súlyosan érinti Gyergyószárhegy lakosságát. /Gál Éva Emese: A lopás megszüntetése teszi lehetővé térségünk reális fejlődését. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2003. november 24.

Elveszítette a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete (RMDE) a Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ellen indított pert. Az RMDE az egy évig tartó gyógyszerválság miatt perelte be a biztosítót, arra hivatkozva, hogy az intézmény nem teljesítette a törvényekben rögzített kötelességét. A biztosítópénztár ügyvédje arra hivatkozva hárította el a vádakat, hogy a megyei biztosítónak csak szerződéskötő szerepe van, a költségvetést a parlament szavazza meg, az országos biztosító javaslatára. Tudatában vannak annak, hogy az általuk kibocsátott összeg nem volt elegendő, ám nem állt módjukban több pénzt kiutalni az ingyenes és térítéses gyógyszerekre. Az RMDE igazságtalannak találta, hogy a tárgyaláson nem hallgatta ki tanúikat a bíró. Bitay Ödön, az RMDE elnöke kifejtette, fellebbeznek a brassói táblabíróságon, és ha ott is veszítenek, a Legfelsőbb Bíróságra viszik az ügyet, kedvezőtlen döntés esetén pedig a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak. /Farkas Réka: Veszített az RMDE. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

2003. november 27.

Szövetség a Székelyföldért címmel székelyföldi önkormányzati konferenciákra kerül sor a hét végén Csíkszeredában. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által szervezett rendezvényeken a Székelyföld sajátos problémáit kívánják előtérbe helyezni. Csíkszeredában Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatóját követően - többek között - Demeter János, a Kovászna Megyei tanács elnöke a Székelyföldi Kutató Intézetre vonatkozó tervekről számol be. Nov. 29- én Sepsiszentgyörgyön lesz országos önkormányzati konferenciára. Borbély László ügyvezető alelnök pedig az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt között aláírt protokollumok önkormányzati megvalósításairól tart előadást. /Szövetség a Székelyföldért. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./

2003. november 27.

Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke, Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Jánó Mihály művészettörténész és Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója Budapestre ment, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában felkeresték Hiller István tárcavezetőt, aki határozott ígéretet tett arra, hogy támogatja a jövő évben Sepsiszentgyörgyön megrendezendő Osstinato Kárpát-medencei Összművészeti Fesztivált.A háromszékiek 25 millió forintnyi támogatást kértek, s a tanácselnök reményei szerint meg is kapják. A szeptember végi, október eleji fesztivált a Székely Nemzeti Múzeum fennállásának 125. évfordulójára szervezendő rendezvények is gazdagítják. A miniszter támogatásáról biztosította a küldöttséget három, 48-as kötődésű háromszéki műemlék, a Lábas Ház, a bodvaji vashámor és a kézdivásárhelyi székely katonanevelde helyreállításában, ám kérte, mielőtt összegekről tárgyalnának, küldjék el az épületekkel kapcsolatos hasznosítási elképzeléseket. A Lábas Házban civil szervezetek székházát szeretnék berendezni, a vashámor környékén szabadtéri ipartörténeti emlékparkot alakítanának ki, a katonanevelde épületében művelődési központot szeretnének berendezni. Az erdélyi körútján tett szóbeli ígéretén túl Mádl Ferenc államfőt írásban is felkérték az Osstinato-fesztivál fővédnöki tisztségének elfogadására, s a levél átadását a tanácselnök a Határon Túli Magyarok Hivatalára bízta. A küldöttség találkozott Szabó Vilmossal, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárával is, aki ígéretet tett a januárban induló Székelyföldi Fejlesztési Intézet támogatására. /(sz.): Támogat a művelődési miniszter. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./

2003. november 27.

Több fiatal muzsikus kivándorlását állíthatja meg a Székelyföldi Filharmónia létrehozása. Haáz Sándor megyei tanácsos, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője szerint a klasszikus zenét játszó muzsikusok azért hagyják el a régiót, mert nem találnak zenekart maguknak. A Hargita Megyei Tanács legutóbbi ülésén határozott a Székelyföldi Filharmónia létrehozásáról, amely a Hargita és Kovászna megyei, illetve a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi önkormányzatok közös finanszírozásával fog működni. Hargita megyében nincs filharmonikus zenekar, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen működnek viszont kamarazenekarok. A Székelyföldi Filharmónia keretében a két város, valamint Sepsiszentgyörgy kamarazenekarai közösen koncertezhetnének a három városban. A határozat szerint a Székelyföldi Filharmónia a Hargita Megyei Tanács alárendeltségébe tartozik, viszont még nem tudni, melyik városban lesz a székhelye. /Kovács Attila: Székelyföldi Filharmónia alakul. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./

2003. november 29.

Nov. 28-án Csíkszeredában tartották a Székelyföldi Önkormányzati Konferenciát. - Székelyföld a székelyeké. Ez a föld azonban csak a székelység, mindannyiunk: a politikum, a civil társadalom, az egyházak, egyszóval a szövetség összefogásával emelhető fel - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A Szövetség a Székelyföldért elnevezésű tanácskozáson több mint 300 székelyföldi önkormányzati képviselő, polgármester, megyei és helyi tanácsos vitatta meg a régió sajátos gondjait, fejlesztési stratégiáit. Az eseményen jelen voltak Hargita, Kovászna és Maros Megyei Tanács elöljárói is. Székelyföld felemelkedéséhez egy olyan közösségre van szükség, amely részt vesz minden olyan döntés meghozatalában, amelyben ő maga is érintett, és kizárólag ő maga dönt mindazokban a kérdésekben, amelyek csak a közösségre vonatkoznak. Ez az autonómia elve, amelyet az RMDSZ is követ - mutatott rá Markó Béla. Markó Béla szerint a magyarságnak döntenie kell arról, hogy továbbra is ott lesz, ahol az ország jelentős politikai, szociális, gazdasági problémáiban döntenek, vagy pedig önmagába zárkózva, ilyen-olyan politikai nyilatkozatokat fogalmazva nézi, hogy miként halad el mellette a változás szele. A 90-es évek elején az RMDSZ csupán dűlőutak kikövezésére, falusi hidak építésére vállalkozhatott, ma már erdélyi autópályában gondolkodhat. Az önkormányzati és a parlamenti képviselet két szorosan összefüggő eszköz - jelentette ki. Ráduly Róbert, a csíki területi szervezet elnöke úgy vélte, hogy a székelység sajátos gondjainak megoldásában továbbra is az egységes, közös szövetség jelenti a járható utat. /(cs. a.): Székelyföldi önkormányzati konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

2003. december 2.

Horia Grama, Kovászna megye prefektusa azzal vádolta Markó Bélát, hogy az RMDSZ székelyföldi választmányának értekezletén mondott beszédében a Kovászna megyei prefektusi intézmény ellen uszította a magyar lakosságot. - Mindnyájan tudjuk, hogy Kovászna nem "székely megye", hanem román megye, ahol a többségi lakosság magyar nemzetiségű - szögezte le Grama, aki kérte Markót, hagyjon fel prefektusi tevékenységének "tendenciózus értelmezésével", és "konkrétan" nevezze meg, hogy a Kovászna megyei prefektúra mely akcióit lehet magyarellenesnek elkönyvelni. Az RMDSZ székelyföldi választmányának pénteki konferenciáján Markó kifejtette: a magyaroknak nem kell eltűrniük, hogy a Kovászna megyei prefektus és köre magyarellenes légkört teremtsen a megyében. - Az ortodox egyháznak nem kell feltétlenül terjeszkednie a Székelyföldön, és a román prefektusnak nem kellene megszabnia, mi történhet egy székely megyében - jelentette ki Markó. /Horia Grama: Markó Béla uszít. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

2003. december 2.

Marosvásárhelyen, az unitárius templomban szervezték meg az unitárius kórustalálkozót. dr. Nagy László lelkipásztor a hagyományteremtés szándékával három évvel ezelőtt kezdeményezte e kórustalálkozókat, és ebben lelt támogatókra többek között a Seprődi János Kórusszövetségben, melynek elnöke, Nagy Ferenc elmondta, e szövetség immár 524 magyar kórust jelent a Kárpát- medencében, több mint 5000 taggal. Marosvásárhelyre unitárius egyházközségek dalárdái, vegyes karai, gimnáziumi és ifjúsági kórusok (szám szerint 17) tagjai érkeztek Brassó, Kovászna, Hargita, Kolozs, Fehér, illetve Maros megyéből. A csaknem 600 vendég ellátását az egyház, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Communitas Alapítvány, a Seprődi János Kórusszövetség és mások támogatták. A közel ötszáz lelkes Torockóból érkező, három éve Kerekes Márta által létesített kamarakórus is ott volt a rendezvényen. /Járay Fekete Katalin: Hagyományos unitárius kórustalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 2./

2003. december 4.

Több Kovászna megyei székely tanács dec. 2-án elemezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete által kidolgozott két autonómiatervezetet, és megállapította a két projekt összeférhetetlenségét. Balla Barna, a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöke szerdán elmondta, hogy a két tervezet között radikális különbségek vannak. Szerinte a Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt képviselők által bemutatott változat három törvénytervezetre alapul, bármelyikük parlamenti elutasítása a törvénycsomag egészét érvényteleníti. Ugyanakkor Csapó József autonómiatervezete nem az ország teljes területének, hanem csupán a Székelyföld átszervezését célozza. Egy másik különbség az, hogy míg az SZNT tervezete az autonómiában látja a nemzeti identitás megőrzésének lehetőségét, addig a Kolozsváron bemutatott projekt különleges jogállású régióként kezeli a Székelyföldet. Balla Barna hangsúlyozta, a két szervezet között nincs konfliktus, az SZNT az EMNT részeként működik majd. /Összeférhetetlenek az SZNT és az EMNT autonómiatervezetei? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2003. december 4.

Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatási Közalapítvány (EÖKIK) vezetője, Törzsök Erika, exkluzív interjút adott a lapnak az alapítvány tevékenységéről. November 28-án a budapesti Kossuth Klubban egynapos konferenciát szervezett az EÖKIK a határon túli magyarok által lakott régiók gazdasági átalakulásáról. Az elhangzott előadások (a partiumi, erdélyi, felvidéki, vajdasági helyzet elemzései) egy hosszabb kutatómunka tanulságait foglalták össze, amelyet Réti Tamás vezetett. Következtetéseik - amelyek majd egy kötetben látnak napvilágot - a magyar kormány, a politikusok, közgazdászok, potenciális befektetők számára fogalmaznak meg tennivalókat. Törzsök Erika szerint a státustörvénnyel való bíbelődés és a kettős állampolgársággal kapcsolatos vita - pótcselekvés. Sürgősebb a gazdasági fejlődés elősegítése, a kitörési pontok felmutatása. Králik Lóránd, az Erdélyi Riport munkatársa a Partium helyzetével, az ezt alkotó öt megye elemzésével foglalkozott. Rámutatott: a máramarosi bányászat visszafejlődése, az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázatlansága, az utak rossz állapota stb. miatt Máramaros megye elmaradt akár a szomszédos Szatmár mögött is, ahol a gépipar, cserealkatrész-gyártás jelen van. Bihar megyében több az idegenforgalmi lehetőség, miközben Félix-fürdő kapacitásának csak a 30-40 %-át használják ki. Arad megyéből eltűnt az élelmiszeripar, megmaradt a vagongyár. Temes megye Románia gazdasági motorja, ahol virágzik az elektrotechnika, az elektronika. A magyar cégek a Partiumban az idegenforgalomban, gyógyturizmusban, élelmiszeriparban, gyümölcsfeldolgozásban, mezőgazdaságban, autópálya-építésben, a hátrányos helyzetű övezetek fellendítésében vehetnének részt. Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári Szabadság és a budapesti Népszabadság munkatársa a Központi Fejlesztési Régióval: Szilágy, Beszterce-Naszód, Kolozs és Fehér megyével foglalkozott, rámutatva a komoly egyenlőtlenségekre. Az egész térségbe 1990 óta mindössze 330 millió dollárnyi működő tőke érkezett külföldről, és abból 221 millió Kolozs megyében telepedett meg. A térség legelmaradottabb övezete Beszterce-Naszód és Fehér megye, utóbbiban még mindig bizonytalan a verespataki aranybánya helyzete. Kolozs megyében csak a MOL jelenléte miatt mutatható ki nagyobb mennyiségű magyar tőke. A Székelyföld elemzői, Szabó Árpád és Sánduly Edit (Sapientia Egyetem) megállapították: habár három szakértői csoport is foglalkozik a térség gazdasági stratégiájával, ezekből még nem állt össze egy hosszú távú, székelyföldi gazdasági fejlesztési elképzelés. Az autópályák ezután is elkerülik Hargita és Kovászna megyét. A szántóföld gyenge minőségű, viszont kiaknázandó az idegenforgalom, a gyógyturizmus, az ásvány- és termálvíz. Vannak kitörési pontok: például a hagyománnyal nem rendelkező Székelyudvarhelyen több kis nyomda működik, a romániai reklám- szórólapok 90%-a (!), a magyarországi tankönyvek egy része Udvarhelyen készül. Sánduly Edit szerint a térség további fejlődése szempontjából igen káros, hogy Romániában recentralizáció zajlik. A legújabb intézkedések drasztikusan megnövelik a prefektúrák, kormányhivatalok szerepét, egy sor feladatot, hatáskört visszavesznek az önkormányzatoktól. Hargita megyében az utóbbi időben felére csökkent az önkormányzati alkalmazottak a száma. Székelyföldön az életképes vállalkozásokat kell támogatni. A szlovákiai kutatók - Ádám János Imre, Reiter Flóra, Morvay Károly, Tuba Lajos - rámutattak, hogy a magyarok által lakott vidékek életszínvonala messze elmarad például Pozsony és környékétől. A szlovák gazdaság az utóbbi években valóságos csodát produkált. Optimista hangnemben nyilatkozott Süli János is, Kassa óvárosának polgármestere. Elmondta: Romániával ellentétben Szlovákiában adminisztrációs decentralizálás, jelentős önkormányzati reform zajlik. Tóth Attila, a kassai Novitech Kft. vezetője, nemzetközileg elismert közgazdász egy olyan HUNG-ARC elnevezésű, kárpát-medencei projektet mutatott be, amelyet Törzsök Erikával együtt dolgoztak ki. A magyarországi Huszka Beáta doktorandus Szerbiáról és külön a Vajdaságról készített elemzése szerint a magyarországi tőke szinte teljes mértékben kimaradt a szerbiai, vajdasági privatizációból. Pásztor István, a vajdasági kormány alelnöke drámai képet festett a vajdasági magyarok helyzetéről - éppen a magánosítás szempontjából. Bagóért keltek el igen jelentős mezőgazdasági vállalatok, melyek a magyarok lakta területen működtek, szerb üzletemberek vásárolták fel őket, céljuk a magyar lakosság ellehetetlenítése. Pásztor István szerint "vagyonában él a nemzet", ezért "érthetetlen, hogy a szerbiai gazdasági neokolonializmus most zajló folyamatában miért nem vesz részt a magyar állam, a magyar tőke, miért hagyják elszaladni az utolsó vonatokat"... Ötven millió eurót érő vállalkozások 1,5 millió euróért kerülnek szerb kézbe a Vajdaságban, a tulajdonosok majd megválogatják a bedolgozók körét, a csődbe ment helyi magyar vállalkozók kénytelenek lesznek elvándorolni. Összegzésként Törzsök Erika kifejtette: nem elég a magyar kormány részéről arra koncentrálni, hogy az Illyés és más közalapítványok kiket mennyivel támogatnak a határon túli magyarok közül. Nemzeti stratégiára van szükség, amely az "olasz példára" hasonlíthatna. 1992-ben az olasz kormány olyan innovációs törvényt fogadott el, amely azóta is meghatározza az olasz tőkének a kelet- európai térségbe való áramlását, működését. /Máthé Éva: EÖKIK-konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2003. december 5.

Hargita megyében befejeződött az otthoni beteggondozói hálózat kiépítése. A gyulafehérvári Caritas, a megyei és helyi önkormányzatok összefogásával megvalósított program 58 településen ötezer ember számára jelent segítséget. A kezdeményezést az Európai Unió kétszázezer euróval támogatta. Sikertörténetként értékelik az érintettek az egy évvel ezelőtt útjára indított, az otthoni beteggondozói hálózat kiépítését célzó programot. Bunta Levente, a Hargita megyei tanács alelnöke szerint példaértékű összefogásról lehet beszélni. A megye 22 településén hoztak létre Caritas beteggondozói központot, ezekhez rendszerint több község is tartozik, a programhoz csatlakozott települések száma eléri az 58-at, jelezte Márton András főegyházmegyei programvezető. A hálózatban tevékenykedő száztíz munkatárs alapellátásban is részesíti a rászorulókat. A program egyéves összköltségvetése meghaladta a 600 ezer eurót, amelyből a mintegy 400 ezer eurós önrész mellé 200 ezer eurót Phare-alapokból szereztek. A Hargita megyében jól bevált program a Fehér, a Kovászna és a Maros megyei tanács érdeklődését is felkeltette. /Balázs Ildikó: A Caritas sikere. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./


lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 1591-1591




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék