udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 1591 találat lapozás: 1-30 ... 961-990 | 991-1020 | 1021-1050 ... 1591-1591

Helymutató: Kovászna megye

1997. november 8.

A Kovászna megyei tanács állandó bizottsága Emil Constantinescu román államfőhöz, a szenátus és a képviselőház elnökeihez, illetve Victor Ciorbea miniszterelnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott a Kovászna és Hargita megyében élő magyarság elleni sajtókampány, politikusi nyilatkozatok ellen. A Rompres által nov. 8-án ismertetett nyílt levél statisztikai adatokkal cáfolja azokat a vádakat, amelyek szerint a románságot elüldözik a két székelyföldi megyéből. A legutóbbi nyolc esztendőben a Kovászna megyében élő románság aránya 23,4 százalékról 25 százalékra nőtt. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

1997. november 10.

A Nagy-Románia Párt Bukarestben nov. 9-én befejezett kongresszusán két hivatalos dokumentumot fogadtak el. A párt a "felvilágosult nacionalizmus" doktrínája alapján áll. Programjuk "rendet és fegyelmet" ígér. Kormányra kerülése esetén a párt létrehozza a "Románellenes Tevékenységet Vizsgáló bizottságot", és megindítja az eljárást "a horthysta RMDSZ" betiltására. A román állam tekintélyét helyre fogják állítani Hargita és Kovászna megyében. Az NRP-kormány kezdeményezni fogja a Magyarországgal és Ukrajnával kötött alapszerződések újratárgyalását "a történelmi igazság, a nemzetközi jog és a Románia érdekeinek járó tisztelet alapján". Javasolni fogják a Moldovai Köztársaság "békés úton történő visszatérését az anyaországhoz" egy konföderáció keretében. A párt méltatta a háborús bűnösként kivégzett "hős katonát", Antonescu marsallt, aki "a keleti kommunista kolosszus ellen küzdött", továbbá az ország két kommunista vezetőjét, Gheorghiu Dejt és az 1989-ben kivégzett Nicolae Ceausescut, akik "megteremtették a feltételeket a nemzeti doktrína feltámadásához". Programjuk szerint "Nagy-Románia újbóli megteremtését, az önkényesen elragadott területeknek a hazához való visszatérését kell céloznia". "Az igazság az, hogy Romániának vissza kell nyernie azokat az örök román területeket, amelyeket elraboltak tőle a Ribbentrop-Molotov paktum nyomán". A kongresszuson nagy sikert aratott Iuliu Furo (Fúró Gyula) szenátor, a párt szenátusi csoportjának vezetője, például olyan kijelentésekkel, mint hogy "az RMDSZ-nek el kell tűnnie a föld színéről", "Erdély román volt, román és román marad", "a román nyelv szent". - A Nagy-Románia Párt újraválasztotta elnökévé Corneliu Vadim Tudort. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

1997. november 11.

A Kovászna megyei tanács állandó bizottsága Emil Constantinescu román államfőhöz, a szenátus és a képviselőház elnökeihez, illetve Victor Ciorbea miniszterelnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott a Kovászna és Hargita megyében élő magyarság elleni sajtókampány, politikusi nyilatkozatok ellen. A nyílt levél statisztikai adatokkal cáfolja azokat a vádakat, amelyek szerint a románságot elüldözik a két székelyföldi megyéből. Rámutat például, hogy a legutóbbi nyolc esztendőben a Kovászna megyében élő románság aránya 23,4 százalékról 25 százalékra nőtt. Egyes, a jelenlegi kormánykoalíció megbontásában érdekelt erők azonban irreális adatokat terjesztenek, mutat rá a Kovászna megyei vezető testület, hangsúlyozva: egyáltalán nem olyan a megyei románság helyzete, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban kellene megvitatni és kiemelt országos programot kellene kidolgozni támogatására. - A hazai és a nemzetközi közvélemény félrevezetése merénylet Románia nemzeti érdekei ellen, és hamis képet fest az ország más megyéiben élő román lakosság szemében a magyarságról - mutat rá a megyei tanács, kifejezve reményét, hogy az állam vezetői véget vetnek a szélsőséges, nemzeti gyűlölködésre való, a román alkotmányban is tiltott uszításnak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

1997. november 12.

A román nacionalista ellenzék négy fő ereje nov. 12-én a képviselőházban közös "egyszerű" bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Hargita és Kovászna megyékben élő románok helyzetével kapcsolatban. A Valeriu Tabara vezette Román Nemzeti Egységpárt, a Ion Iliescu volt államfő elnökletével működő Szociális Demokrácia Pártja, a Corneliu Vadim Tudor-féle Nagy-Románia Párt és a Melescanu volt külügyminiszter által létrehozott Szövetség Romániáért 74 tagja által aláírt szöveg nem kevesebbel vádolja a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-t, mint hogy "etnikai tisztogatást" hajt végre a két megyében a helyi románsággal szemben. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok jó előre statisztikai adatokkal bizonyították, hogy valójában a románok részaránya a helyi vezető posztokon jóval nagyobb, mint amennyi számarányuk alapján illetné meg őket. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

1997. november 13.

Nov. 13-án nagy érdeklődés mellett tartotta szokásos sajtóértekezletét az RMDSZ vezetése a szövetség bukaresti székházában. Markó Béla röviden áttekintette a tanügyi törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos fejleményeket, valamint a szövetség kormányzati szerepvállalásával, koalíciós munkájával kapcsolatos kérdéseket, és kifejtette a kormány átalakítására vonatkozó RMDSZ-álláspontot. A szövetségi elnök kijelentette, hogy bár az RMDSZ-t vádolják zsarolással, valójában éppen az RMDSZ-t zsarolja a koalíció legnagyobb pártja. Az RMDSZ ugyanis a reformfolyamat folytatása, a koalíció együttmaradása érdekében újabb kompromisszumra mutatott hajlandóságot: javasolta hogy Románia történelmét románul, a földrajzot pedig anyanyelven oktassák. Ezzel szemben a parasztpárt egyes politikusai immár semmiben sem akarnak engedni, sőt azzal fenyegetőztek, hogy ha az RMDSZ nem egyezik bele mindkét tantárgy román nyelven való tanításába, akkor a KDNPP szenátorai a sürgősségi kormányrendelet többi, az anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezése ellen fognak szavazni. Hangoztatta, hogy a kialakult konfliktushelyzetben az RMDSZ hivatalosan felkérte az ország elnökét, foglaljon nyilvánosan állást a tanügyi törvénnyel kapcsolatban. Markó Béla hangsúlyozta, hogy itt a vállalt kötelezettségek, az aláírt egyezmények és megállapodások tiszteletben tartásáról van szó. Olyan, korábban már létező, kivívott jogok szavatolásáról, amelyeknek alkalmazásáért éppen a minap az összes nemzeti kisebbségi szervezetek is síkraszálltak a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa szerdai plenárisán elfogadott Nyilatkozatban. A szövetségi elnök ugyanakkor utalt az NKT egy másik állásfoglalására is, amelyben a nemzeti kisebbségek tiltakoznak a nacionalista, kisebbségellenes, idegengyűlölő retorika felerősödése ellen. Arra a kérdésre, hogy a sürgősségi kormányrendelet kedvezőtlen módosítása esetén időszerűvé válik-e az RMDSZ kilépése a kormánykoalícióból, Markó Béla elmondotta, hogy az esetleges kilépésre vonatkozóan még nem történt, nem is történhetett döntés, erre ugyanis csak az SZKT hivatott, azt pedig a sürgősségi kormányrendelet szenátusi vitájának és a vita eredményének függvényében hívják majd össze. A kérdés kapcsán, Tőkés László indítványára utalva Takács Csaba leszögezte, az RMDSZ Operatív Tanácsának tagjai nem értettek egyet a tiszteletbeli elnök véleményével, a koalícióban való részvételről majd csak a szenátusi vita után dönthet az SZKT. A Hargita-Kovászna-ügy kapcsán Verestóy Attila elmondotta, hogy sajnos nem felel meg a valóságnak az az állítás, miszerint e két megyét elárasztották a magyar befektetők. Nincsenek jelentős különbségek a megyék között a magyar befektetők részvételét illetően. A Hargita és Kovászna megyében befektetett magyar tőke mindössze 1%-a annak, ami ráférne és jó lenne nemcsak e megyéknek, hanem az egész országnak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 13., 1154. sz./

1997. november 14.

Nov. 14-én Tamás Sándor Kovászna megyei képviselő, Gazda László alprefektus, Horváth László, a prefektúra igazgatója és Molnár Endre, az RMDSZ kézdiszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke falugyűléseken vettek részt. Kézdiszentléleken közel kétszáz, Kézdiszentkereszten közel száz érdeklődő részvételével folytattak beszélgetést a lassan rendszeressé váló földtörvény-ismertető és gyakorlati tanácsokat is felmutató találkozókon. A nagy érdeklődés tanúsítja, hogy a háromszéki gazdákat komolyan érdekli a törvénymódosításokban rejlő lehetőségek gyakorlatba ültetése. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 17., 1156. sz./

1997. november 18.

Nov. 18-án tárgyalta a képviselőház a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, amit a Hargita-Kovászna megyei románság állítólagos veszélyeztetett helyzetével kapcsolatban kezdeményeztek. Az RNEP által kezdeményezett egyszerű indítványt a román kormánykoalíciós pártok frakciói nevében felszólaló honatyák visszautasították, rámutatva arra, hogy a benne felsorakoztatott vádakkal tulajdonképpen az ellenzéki pártok önmagukat minősítik, hiszen kormányzásuk idején - hat évig - semmit sem tettek a most felpanaszolt gondok megoldásáért. Az RMDSZ képviselőházi csoportjának nevében felszólaló Varga Attila frakcióvezető politikai, jogi és erkölcsi szempontból közelítette meg az indítványt, amelyet elfogadhatatlannak, hazugnak és nemzeti gyűlölködést szítónak nevezett, a benne javasolt intézkedések sorát pedig alkotmányellenesnek és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló európai keretegyezménnyel ellentétesnek minősítette. Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselő, frakcióalelnök, a tanügyi bizottság alelnöke konkrét adatokkal cáfolta az indítvány célzatos, az igazságot elferdítő, provokatív állításait mind a szóbanforgó megyékben eszközölt magyar tőkéjű beruházásokra, mind pedig a román tanügyi személyzet és más szakemberek ún. elüldözésére, diszkriminációjára vonatkozóan. Tamás Sándor Kovászna megyei képviselő cáfolta a kézdivásárhelyi gyermekotthon román gyerekeinek elmagyarosítására vonatkozó vádakat, és azt a követelést, hogy a "gyermekotthonok egész oktatási programja román nyelvű legyen", egyszerűen nevetségesnek nevezte, hiszen ezekben az intézményekben nem folyik oktatás, csak szabadidős foglalkozás és a másnapi iskolai napra való felkészülés. A román templomok romos helyzetével kapcsolatban az RMDSZ-képviselő rámutatott arra, hogy a kommunista rendszer döntötte le azokat, és valamennyi a görög-katolikus egyházé volt, másrészt a Vacaroiu-kormány csupán az ortodox egyháznak nyújtott – hat milliárd lejes – támogatást, sem a görög-katolikus, sem a történelmi magyar egyházak nem kaptak költségvetési pénzt. Hivatalos statisztikai adatokkal alátámasztott felszólásában Márton Árpád frakcióalelnök pontról pontra cáfolta az egyszerű indítvány Kovászna megyei románság elleni diszkriminációra vonatkozó állításait és felhívta a figyelmet a javasolt intézkedések alkotmányellenességére. A vita után a Képviselőház 183 ellene és 97 mellette leadott szavazattal elvetette az RNEP egyszerű indítványát. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 18., 1157.sz./

Nov. 18-án napirend előtti hozzászólásaikban Ráduly Róbert, dr. Garda Dezső és Antal István Hargita megyei képviselők szintén a Hargita-Kovászna megyei ún. románüldözéssel kapcsolatban foglaltak állást és konkrét, számszerű adatokkal visszaverték az ellenzék populista, álhazafias, valójában az ország érdekeivel ellentétes retorikáját, amellyel csupán politikai tőkét igyekeznek szerezni maguknak, és megpróbálják elterelni az ország közvéleményének figyelmét a reális gondokról, késleltetvén reformfolyamat megvalósítását, Románia európai és euroatlanti integrációját. Elek Barna Maros megyei képviselő felolvasta a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának a tanügyi törvénnyel kapcsolatban elfogadott nyilatkozatát. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 18., 1157. sz./

1997. november 19.

Nov. 19-én az RMDSZ bukaresti székházában megtartották a szövetség vezetésének szokásos heti tanácskozását az RMDSZ kormányzati tisztségviselőivel. A tanácskozáson Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatást adott a kormánykoalíciós tárgyalásokról a tanügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet kérdésében, továbbá a kormányátalakításról folyó tárgyalások állásáról, valamint a képviselőházban, illetve a szenátusban lezajlott vitákról, a Hargita-Kovászna megyei románság helyzetével kapcsolatos egyszerű indítvány vitájáról, illetve a tanügyi törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet általános vitájának megkezdéséről. Kifejtette, hogy a RNEP által kezdeményezett és az ellenzék által támogatott egyszerű indítványt a koalíciós partnerek csaknem egyöntetűen elvetették, és méltatta a szövetség képviselőházi frakciójának kiváló csapatmunkáját, képviselőinknek az indítvány elvetéséhez hatékonyan hozzájáruló, tárgyszerű, dokumentált hozzászólásait. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 20., 1159. sz./

A Ziua tájékoztat, hogy nov. 17-én a Vallásügyi Államtitkárság levélben szorgalmazta a Képviselőház Állandó Bürójának intézkedések foganatosítását "a Hargita és Kovászna megyei románok identitásának megvédése érdekében". A levél aláírója, Gheorghe Anghelescu államtitkár kéri a székelyföldi ortodox templomok újjáépítését, a papok támogatását, a papok feleségeinek az oktatásba való integrálását, stb. Az államtitkár levelében figyelmeztet, hogy 1989-ig számos román elmagyarosodott, a magyar vallásokra való erőszakos áttérés miatt. Anghelescu javasolja a parlamenti pártok képviselőiből álló bizottság Székelyföldre való látogatását, a helyzet kivizsgálása érdekében. Az államtitkár javaslatáról tájékoztat az Adevarul, Evenimentul Zilei és az Azi is. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 18., 221. sz./

1997. november 20.

Nov. 20-án folytatódott a szenátusban a tanügyi törvényt módosító 36/1997-es számú sürgősségi kormányrendelet általános vitája. A vitában Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila frakcióvezető és Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátor fejtette ki az RMDSZ álláspontját, és érvelt az eredeti szövegváltozat helyessége mellett, szakmai, lélektani és pedagógiai érveket is felsorakoztatva. Az RMDSZ álláspontját támogatta Laurentiu Ulici, a Román Írószövetség elnöke, a Románia Alternatívája Párt szenátora. Laurentiu Ulici a bevándorlóktól markánsan elkülönítve határozta meg a nemzeti kisebbség fogalmát. El kell fogadnunk - mondotta - a romániai magyarságnak a kulturális önazonosság megőrzésére irányuló törekvését. Hangoztatta, hogy utóbbiba az anyanyelvi kultúra egésze, a történelmi és földrajzi ismeretek anyanyelven történő elsajátítása is természetszerűleg beletartozik. Analógiaként megemlítette, hogy Ukrajnában, Kárpátalján és Észak-Bukovinában a román kisebbséghez tartozó iskolások ma is románul tanulhatják a román tagozatú iskolákban a történelmet és a földrajzot. Ezer éve élnek magyarok Erdélyben, mely így az ő otthonuk is, hadd érezzék magukat otthon - mondotta -, ugyanakkor viszont minden módon oda kell hatni, hogy a magyar gyermekek minél tökéletesebben elsajátíthassák az iskolákban a román nyelvet. Markó Béla rámutatott arra, hogy határozott politikai akaratra van szükség a reformokat gátló akadályok elhárításához, ideértve a kisebbségpolitikai vonatkozásokat is. A romániai magyarság nemcsak saját, hanem az itt élő többi nemzetiség érdekében is fellép, amikor a kisebbségi jogok helyreállításáért száll síkra. Mert léteztek bizonyos jogok, melyeket az ötvenes évek végén, de méginkább a hatvanas években, a Ceausescu-korszakban vontak meg tőlünk, s ezekhez az állapotokhoz kell tulajdonképpen visszatérni. Az eddigi viták kizárólag a kisebbségi anyanyelvi oktatásra vonatkozó módosításokra koncentrálódtak, és a lényeget elkerülni látszanak. Holott a romániai közoktatás megfelelő költségvetési és strukturális kereteinek a biztosítását kellene mindenekfölött szem előtt tartani. A román gyermekek jogait semmiképpen sem sértő jogigényeinket hangoztatva, a jogkorlátozások eltörlését és ugyanakkor a román nyelv lehető legeredményesebb elsajátítását is célunknak tekintjük - szögezte le Markó Béla. Puskás Bálint szenátor emlékeztetett arra, hogy sok elítélő véleményt lehet hallani a pozitív diszkriminációról, miközben az RNEP a pozitív diszkriminációs intézkedések egész sorát követeli a Kovászna és Hargita megyei román lakosság javára. Azok, akik a két világháború közötti romániai előzményekre hivatkozva kardoskodnak a jogkorlátozó szabályozás bevezetése mellett, megfeledkeznek arról, hogy mekkorát változott a világ azóta mifelénk és Európában. Verestóy Attila frakcióvezető az előtte felszólaló nagy-romániás Florea Preda RMDSZ- és magyarellenes kirohanásaira gunyorosan reagálva megjegyezte, hogy a magyarság kiutasítására és inkriminálására vetemedett színes fantáziájú szónok csak azért érdemelhet elnézést, mert a parlamenti mentelmi jog védelme alatt áll. Sérelmezték itt az 1879-es magyar tanügyi törvényt, amely a román iskolák számára is kötelező tantárgyként vezette be a magyar nyelvet, de arra már nem tértek ki, hogy a múlt század második felében milyen is volt a tényleges számaránya a Kárpátokon inneni és túli román népiskoláknak, hogy hol is alakult ki a román szellemiség történetében oly fontos szerepet vivő Erdélyi Iskola. A romániai politikai pártok elfogadták a román-magyar alapszerződést, és itt mégis kilencszer hallottuk Magyarországot mint minden rossz kútfejét fölemlegetni. A sürgősségi kormányrendelet a kormánykoalíció közös akaratából fogalmazódott meg és alkalmazása a helyzet javulásához vezetett. A politikai egyezség valóra váltását az RMDSZ nem kényszerítheti ki, hiszen csak 11 szavazattal rendelkezik a szenátusban. Mi azoknak a szavazatára számítunk, akik hisznek az egyetértés szükségességében és nem kételkednek a mi jóhiszeműségünkben. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 20., 1159. sz., nov. 21., 1160. sz./

1997. december 1.

Hivatalba lépésének első évfordulója alkalmából több tévétársaságnak és az állami rádiónak adott másfél órás nov. 28-i interjújában Emil Constantinescu államfő az előző kormányzat által hagyott súlyos örökséggel magyarázta a jelen nehézségeit, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már számos téren eredményeket ért el az új vezetés. Emil Constantinescu leszögezte: "Romániában nincsenek kollektív jogok, és legalábbis a mandátumom idején nem lesz etnikai alapú területi autonómia". Hozzáfűzte: Románia "minden részében, minden falvában, minden állampolgár emberi jogait tiszteletben fogják tartani". Ha bárkinek jogait sérelem érné, az az ország elnökéhez fordulhat, akinek minden állampolgárt képviselnie kell, és jogait tiszteletben fogják tartani - mondotta az államfő, aki ugyanakkor arra szólította azokat, akik helyi kisebbségben úgy érzik, jogait veszélyeztetik, maguk is védjék azokat. Egy kérdés "a Hargita és Kovászna megyei románság helyzetére, problémáira" vonatkozott. A riporter azt is tudakolta, mikor látogat az államfő a két megyébe. Constantinescu elnök válaszában óvott azoktól a túlzásoktól, amelyek az ottani helyzettel kapcsolatban "mindkét részről elhangzanak, és senkinek sem használnak". A jövő év elejére ígérte látogatását a székely megyékbe. Az elnök nagyobb aktivitást, helytállást sürgetett a két székely megyében élő (román) pedagógusoktól, vállalkozóktól. Elmondta, fiatal teológusokat is arra szólított fel, hogy a nehéz körzetekben vállaljanak missziót. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 1., Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

1997. december 6.

Az RMDSZ Udvarhelyszéki Választmánya és Elnöksége dec. 5-i ülésén a csereháti Szociális Központtal kapcsolatban a következőket hozza a közvélemény tudomására: Az Udvarhelyszéki RMDSZ továbbra is határozottan ragaszkodik a létesítmény eredeti rendeltetéséhez, amely az 1993. január 28-i tanácsi határozatnak megfelelően a székelyudvarhelyi és környékbeli fogyatékos gyermekek otthona kell hogy legyen. - Véleményünk szerint a létrejövő intézménynek a helyi önkormányzat vagy önkormányzatok hatáskörébe kell kerülnie, a helyi autonómia és szubszidiaritás elvének megfelelően. Abban az esetben, ha az adományozó részt kíván venni az intézmény vezetőtanácsának munkájában, elképzelhetőnek tartjuk olyan vezetőtanács létrehozását, mely a helyi önkormányzatok, az adományozó és az egyházak képviseletéből állna. Az ilyen módon létrehozott vezetőtanács esetében a képviseleti arányok meghatározásánál szigorúan figyelembe kell venni a különböző képviseleteknek az udvarhelyszéki társadalomban betöltött szerepét. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a jogállam elveivel ellentétben a jogi megoldás helyett ellenfeleink politikai színtérre próbálják áthelyezni a megoldáskeresést, ezáltal zavart és feszültséget keltve a lakosság körében. Elfogadhatatlannak tartjuk a többrendbéli zaklatását, mely összhangban áll az utóbbi időkben zajló magyarellenes kampánnyal és a Hargita-Kovászna megyei feszültségkeltéssel. Az Udvarhelyszéki RMDSZ igényli a közös megoldáskeresést az önkormányzatokkal és a továbbiakban is a prioritásoknak megfelelően, a fentiek szellemében keresi a kialakult helyzet megoldását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 8., 1170. sz./

1997. december 8.

A Pro Europa Liga december 8-i keltezéssel levelet intézett Victor Ciorbea miniszterelnökhöz. Az 1989. december 30-án az elsők között létrehozott civil szervezet, amely a többpárti demokrácia értékeinek szorgalmazásával és az emberi jogok tiszteletben tartásának monitorizálásával Románia európai integrációs törekvéseinek támogatását tűzte ki céljául, e levélben elégedetlenségét fejezi ki Románia kormányának ama határozatával kapcsolatban, amellyel az állami költségvetésből 1,17 milliárd lejt utaltak ki a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökség számára templomok építésére és renoválására. E pozitív diszkriminációra valló határozat kétessé teszi a kormány pártatlanságát és semlegességét a felekezetekkel szemben - mutat rá a Liga, és három kérdésre kér választ a miniszterelnöktől: 1. Milyen költségvetési fejezetből származik az 1,17 milliárd lej, az ortodox egyháznak az 1997. esztendőre előirányzott összegből, vagy az összes felekezetek számára 1997-re előirányzott összegből? 2. Kidolgoztak-e ezt megelőzően valamilyen tanulmányt a súlyosan romos állapotban lévő és hasonlóképpen sürgős beavatkozást igénylő templomok, imaházak helyzetéről? 3. Folyósított-e a román kormány hasonló támogatásokat, kinek és milyen költségvetésből? A dokumentum ugyanakkor megállapítja, hogy Remus Opris kormányfőtitkárnak az egyik fél melletti pártoskodása a csereháti jogi természetű vitában azzal a veszéllyel jár, hogy egy tulajdonjogi vitát etnikumközi konfliktussá alakít, továbbá, hogy a kormány beavatkozása egy olyan privát ügyben, amelyben az igazságszolgáltatásnak kell kimondania a döntő szót, sérti a hatalmi szférák szétválasztásának alkotmányos elvét. Végezetül a Pro Europa Liga abbeli véleményének ad kifejezést, hogy a miniszterelnök megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a Kormány határozatai ne az euroatlanti integrációt ellenző erők nyomása alatt szülessenek meg. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 9., 1171.sz./

1997. december 10.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége dec. 9-i ülésén a székelyudvarhelyi Csereháton 1997. december 8-9-én lezajlott eseményekkel kapcsolatban a következő álláspontot fogadta el és hozza nyilvánosságra: Az ingatlannal kapcsolatos - folyamatban levő - perek bírósági döntéseinek hiányában, valamint az érvényben lévő, Remus Opris kormányfőtitkár által mediált és a felek által aláírt jún. 17-i protokollum megszegésével, a jogállam alapintézményeinek és működési elvének mellőzésével éppen Románia kormányának miniszteri rangú főtitkára sértette meg erőszakosan az alkotmányos előírásokat. A helyi tanácsnak, Székelyudvarhely és környéke polgári lakosságának a karhatalmi erők általi zaklatására bevetett eszközök ellentétesek a vitás kérdések tárgyalásos, jogi úton történő megoldásának demokratikus gyakorlatával. Az RMDSZ mint Románia kormányának politikai tényezője és felelős tagja - ragaszkodva a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvéhez - visszautasítja ezt az eljárást, és elhatárolja magát tőle. Az RMDSZ éppen következetes álláspontjának érvényesítése érdekében vonta vissza bizalmát egyik tanácsosától, aki szövetségünk demokratikus magatartásától távol álló, elfogadhatatlan eszközök alkalmazásával próbált érvényt szerezni egy egyébként jogos igénynek. Ugyanezen elv alapján az RMDSZ súlyos politikai hibának tartja a Remus Opris kormányfőtitkár vezette székelyudvarhelyi akciót, kéri az ügy kivizsgálását és az érintettre vonatkozó megfelelő kormányzati döntés meghozatalát. Az RMDSZ a csereháti ingatlan ügyében élni fog a jogorvoslat összes lehetőségeivel. A román-magyar kapcsolatok esetleges megromlásáért, az RMDSZ kormánykoalíciós részvételének ellehetetlenítéséért, az ebből fakadó belpolitikai instabilitás kialakulásáért, az általános reform szélsőséges nacionalisták általi akadályoztatásáért és ennek következtében a lakosságot érintő gazdasági és szociális terhek növekedéséért, a nemzetközi elszigetelődést eredményező következményekért a demokrácia alapelveit sértő ellenzéki, antidemokratikus erőket és az őket támogató egyes ismert koalíciós politikusokat tesszük felelőssé. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a történteket a tanügyi törvény szenátusi vitájára időzített politikai akcióként ítéli meg, amelynek célja megakadályozni a kormányprogram valóra váltását, a Románia által is aláírt nemzetközi dokumentumokban foglalt kötelezettségek teljesítését, kiszorítani az RMDSZ-t a koalícióból, hitelteleníteni a reformot és a demokratizálódást felvállaló Ciorbea-kormányt. Sajnálatos, hogy abban a küzdelemben és közös erőfeszítésben, amelyet a választások után a reformokért, Románia európai integrációjáért felvállaltunk, azok a nacionalista erők látszanak felülkerekedni, amelyek az integráció ellenében, a román nép érdekei ellen cselekedve a felzárkózást akadályozzák. Ezek az erők szítják a magyarellenes hangulatot a Hargita és Kovászna megyei románság állítólagos veszélyeztetettsége kapcsán, és ezek az erők jeleskedtek a tanügyi törvény szenátusi módosítása alkalmával, valamint a csereháti események során tapasztalt magyarellenes hangulatkeltésben, szélsőséges nacionalista megnyilatkozásokban. Reményünket fejezzük ki, hogy Románia államelnöke, Emil Constantinescu, az alkotmányos jogok tiszteletben tartásának szavatolója állást foglal a romániai jogállamiság elveinek érvényesülése mellett. E kérdés rendezését – a kialakult helyzetben – már nem csupán az RMDSZ koalícióban való részvételének ügye teszi szükségessé, hanem a romániai magyar nemzeti közösség tagjainak etnikai hovatartozásából származó hátrányos megkülönböztetése, a magyarellenes kampányból és intézkedésekből fakadó fenyegetettsége. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 10., 1172. sz./

1997. december 14.

Az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsa és Egyeztető Tanácsa határozatot fogadott el a koalíciós együttműködésről, továbbá a következőket:- állásfoglalás az anyanyelvű oktatásról,- állásfoglalás az utóbbi időben tapasztalt egyes magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulások kérdésében,- állásfoglalás egyházainkat ért támadások és jogsérelmek ügyében,- határozat a magyar-magyar csúcstalálkozó folytatásáról,- határozat a jogsérelmekkel kapcsolatos jelentés elkészítéséről. A határozatok és állásfoglalások összefoglalják, és területekre bontva meghatározzák azokat a követelményeket, amelyek mellett a romániai magyarok képviselete lehetségesnek tartja a koalíciós együttműködés folytatását. A határozat felhívta a koalíciós pártokat, ezek képviselőit és a koalíciós kormányt a kormányprogram szellemének és betűjének, valamint az általuk vállalt kötelezettségeknek a betartására. Mint a közös határozat leszögezte, e román politikai erők csak így teszik lehetővé az RMDSZ számára a további koalíciós szerepvállalást. A határozat rámutat, hogy az elmúlt egy évben a román politikai erők a kisebbségi kérdések megoldását nem kezelték egyenértékű prioritásként a reform és az európai integráció olyan más feltételeivel, mint amilyen az ország gazdasági és szociális helyzetének javítása. Hatékony fellépésre van szükség - így a határozat - a Romániát és állampolgárait Európától elszigetelni akaró politikai erők ellen. A kisebbségek nyelvén történő oktatás területén csak a kormányprogram szellemének és betűjének, csak a koalíciós pártok és a kormány által vállalt kötelezettségek betartása esetén fogadható el a szövetség további koalíciós együttműködése. A testületek szolidaritást vállaltak a Székelyudvarhely lakosainak akaratát képviselő helyi önkormányzattal, hitet téve amellett, hogy a felmerült problémákat a jogállam eszközeivel és az önkormányzatiság elvének tiszteletben tartásával kell rendezni. A közös határozat leszögezte, hogy egyforma fontosságot kell tulajdonítani minden olyan területnek, amelyet az Európai Unió integrációs bizottsága prioritásként jelölt meg Románia számára, nevezetesen a gazdasági, a közigazgatási reformnak, a szociális rendszer reformjának, illetve a nemzetiségi kérdések rendezésének. Az utóbbi időben tapasztalható magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokról megfogalmazott külön állásfoglalásban a két testület leszögezte: sajnálattal állapítjuk meg, hogy a madridi csúcs után a szélsőséges nacionalista politikai erők a román politikai élet központjába újból a korábbi hét évben tapasztalt - esetenként ennél is nagyobb intenzitású - magyarellenes politikát helyezték. A koalíciós partnerek vezetői felelős politikusokként nem ítélték el ezeket a megnyilvánulásokat, sőt, egyesek nyilatkozataikkal, állásfoglalásaikkal bátorították a kibontakozó demokratikus értékekre nézve káros, a kormányprogramban foglaltaknak ellentmondó, alkotmányellenes és törvénysértő megnyilvánulásokat, magyarellenes támadásokat. A magyar- és RMDSZ-ellenes hangulatkeltés nem véletlen - mutattak rá -, ezzel egyidőben stagnálnak a korrupció felszámolására hozott intézkedések, megtorpannak a gazdasági reformok, a koalíción belül felerősödnek a viták. Ez meggyőződésünk szerint egyértelműen arra a veszélyre figyelmeztet, hogy Romániában előretörhetnek az ország elszigetelődésében az instabilitás és a politikai káosz fenntartásában érdekelt politikai erők. Az oktatási rendszerről szóló állásfoglalás, amely utal a szenátusban történtekre - arra, hogy a kisebbségi tanügyi törvénytervezet követelményeinek nagy többségét tartalmazó kormányrendeletet ez a testület olyan formában szavazta meg, amely továbbra is súlyosan korlátozza az anyanyelven történő oktatás jogát -, rámutat, hogy ez az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalás felülvizsgálatára kényszeríti. A további magatartás tekintetében a két testület nem vitatja a román nyelv elsajátításának fontosságát, de leszögezi, hogy ezt pedagógiai és nem politikai szempontoknak kell megszabniuk. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy minden más tantárgy elsajátításában, beleértve Románia történelmét és földrajzát is, a legcélravezetőbb az anyanyelv használata. Megerősítjük azt - hangsúlyozzák -, hogy az identitás megőrzésében és fejlesztésében alapvető az anyanyelven folyó oktatás rendszerként való működtetése. Az alsó- és középfokú anyanyelvű oktatás értelmetlenné válik, ha nem épül rá felsőoktatás és hasonlóképpen a felsőoktatás sem működhet megfelelő minőségű alsófokú oktatási hálózat nélkül. Ugyancsak elképzelhetetlen oktatási hálózatunk az anyanyelven folyó szakoktatás biztosítása nélkül. Senki sem vitathatja el állampolgári jogunkat arra, hogy Kolozsvárt és az ország bármely városában egyetemet vagy más típusú felsőfokú intézményt működtessünk - szögezik le az RMDSZ-tanácskozás részvevői. A romániai magyar történelmi egyházakat ért támadások és jogsérelmek ügyében született állásfoglalás ezeknek a sérelmeknek orvoslását sürgős kormányzati feladatnak minősíti, sürgeti, hogy a legrövidebb időn belül terjesszék a parlament elé a vallásügyi államtitkárságon idén elkészített vallásügyi törvénytervezetet, amely intézkedik az egyházi autonómia tiszteletben tartásáról, az elkobzott és államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, a felekezeti oktatáshoz való jogról és ennek állami költségvetésből történő finanszírozásáról. A két testület ugyanakkor javaslatot tesz a vallásügyi államtitkárság átszervezésére, mert - mint hangsúlyozza - a jelenlegi struktúra a kormányprogramnak ellentmondva, egyetlen egyház hegemóniájára irányuló törekvést képvisel, nem biztosítja a történelmi magyar egyházak hatékony képviseleti jogát, és a kormányzati szervek diszkriminatív intézkedéseket hoztak, csak az ortodox egyháznak biztosítottak milliárdos nagyságrendű külön költségvetési támogatást. Sürgős cáfolatot követel ez az állásfoglalás a vallásügyi államtitkárság részéről a Hargita és a Kovászna megyei románok helyzetéről közölt kijelentésekre, és megfogalmazza azt a kívánalmat, hogy a tájékoztatásban tényszerű anyagok jelenjenek meg a magyar történelmi egyházak jogos igényeiről. A vallásügyi államtitkárságtól elvárja az RMDSZ, hogy az egyházak támogatására fordított jövő évi költségvetésből tegye lehetővé, hogy az egyházak azonos feltételek között működhessenek. Az SZKT határozatban állt ki az 1996-ban elkezdett magyar-magyar csúcstalálkozó folytatása mellett és megbízta az RMDSZ Ügyvezető Elnökségét a csúcstalálkozót előkészítő konkrét lépésekre. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 16., határozatok szövege: RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 15., 1175. sz./

1997. december 15.

Dec. 15-én Székelyudvarhelyre, a csereháti ingatlanba látogatott George Pruteanu, a kormány vezető erejét alkotó Parasztpárt szenátora, a szenátus oktatási bizottságának elnöke. Pruteanu "több órán át hallgatta a leleplezéseket arról a nyomásról és azon eseményekről, amelyeknek az apácák tanúi voltak", majd a hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a történtek "egész egyszerűen megrázták, feldúlták", olyan "brutálisak és vulgárisak" voltak és "túltesznek még azon is, hogy egyes apácákat szégyenletes módon erős férfiak távolítottak el az épületből" tavasszal. Véleménye szerint Remus Opris, a román kormány egyik főtisztviselője "még kellemetlenebb dolgokon ment át" székelyudvarhelyi látogatásán, mint ő maga korábban Hargita és Kovászna megyei útján. Mint kifejtette, ezért is látogatott erre a területre, ahol "úgy tűnik, olyan a levegő, mintha nem lenne már a román állam joghatósága alatt". "Hozzá akarok járulni hozzáértésemmel és tekintélyemmel ahhoz, hogy ezen a földdarabon is visszaállítsam országunk törvényeit és emberségét" - fejtette ki a szenátor. Kijelentette még, hogy elítéli az etnikai arányok megőrzésének elvét, ami szerinte alkotmány- és törvényellenes, ő sohasem fogja megérteni, ha bármely román nem telepedhet le az ország bármely pontján. A Rompres jelentése szerint Pruteanu éppen távozni készült, amikor a helyszínre érkeztek a romániai Helsinki Bizottság és a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviselői, akik szintén meg akarták ismerni a helyzetet, és kerekasztal-megbeszélést javasoltak a városháza és az apácarend tagjaival. A vitán részt vesz Gabriel Andreescu és Renate Weber a Helsinki Bizottság, Smaranda Enache és Szokoly Elek a Pro Europa Liga, Dan Oprescu a román kormány kisebbségvédelmi hivatala részéről, a Szeplőtlen Szív apácarend több tagja, a hargitai prefektusi hivatal képviselője, továbbá Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester és Ciryll Bürgel, a csereháti épületet finanszírozó Basel Hilft alapítvány elnöke, és Pruteanu. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

1997. december 18.

Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete és a Felsőháromszéki Vállalkozók Klubja közös meghívásának eleget téve 1997. december 18-án Örsi Imre, az Állami Vagyon Alap Igazgatótanácsának tagja találkozott a kézdiszéki vállalkozókkal. A találkozón Örsi Imre és Tamás Sándor Kovászna megyei (kézdiszéki) képviselő többek között a privatizációs folyamatról tájékoztatta a jelenlévőket. 8/ Az 1997-es Berzsenyi-díjat, amely "odaítélhető itthon, kisebbségben és a diaszpórában élő személynek, aki a romlás, szétszóratás és a szétszóródás annyi ténye ellenére is kis közösségek szellemi összetartozását emberség és magyarság jegyében példaszerű erkölcsiséggel szolgálja és képviseli", Lászlóffy Csabának ítélte oda a Berzsenyi Társaság elnöksége. Az 1988-ban alapított díjat a társaság elnöke, az alapító Takáts Gyula kaposvári költő nyújtotta át dec. 11-én a kitüntetettnek, Kaposváron, a városháza dísztermében. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

1997. december 19.

Orbán Árpád, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Gazda László, a megye alprefektusa meghívta Emil Constantinescu államelnököt, hogy látogasson el Kovászna megyébe, szerezzen személyes tapasztalatot arról, miként élnek együtt békében és jó megértésben a megye magyar és román lakói. A meghívást Zoe Petre asszony, az államfő politikai főtanácsosa közvetítésével juttatják el Emil Constantinescu elnöknek, aki hivatalba lépése előtt, ezelőtt három évvel járt a megyében, amikor jelen volt a bálványosi ifjúsági fórumon és megtekintette az illyefalvi KIDA központot is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 19., 1179.sz./

1998. szeptember 1.

Gyakorlatilag mindenki vállrándítással intézte el Corneliu Vadim Tudor Tordán elhangzott tízparancsolatát, bár annak számos pontja sérti az alkotmányt, a büntető törvénykönyv számos paragrafusát. Tudor kiáltványa ugyanis felhívás a demokratikus rend erőszakos megdöntésére, a kisebbségek jogainak megszüntetésére, végeredményben lassú etnikai tisztogatásra. Miért ez a passzivitás a demokratikus erők részéről - tette fel a kérdést Gyarmath János. Netán egyetértenének a kiáltvánnyal? A mai ellenzéki pártok mind gyakrabban fenyegetőznek erőszakkal, utcai tüntetésekkel. Iliescu is kirohant a koalíciós pártok képviselői ellen, felhívott arra, hogy fogjanak kaszát a hatalmat demokratikusan megszerzettek letaszításáért. Ez összecseng Tudor tordai tízparancsolatával: általános sztrájk kirobbantása, az elnök lemondatása, ideiglenes nemzeti egységkormány alakítása és általános választások kiírása. C. V. Tudor régi rögeszméje, hogy be kell tiltani az RMDSZ-t. Iliescu ezt nem mondta ki, de Vatradornán beszédében a választási vereségért a magyarokat és a városiakat okolta. Ő is elment Tordára, ahol beszédében azt állította, hogy Románia abban a helyzetben van, mint a bécsi döntés előtti időszakban. Akkor a magyar kisebbség Budapest által támogatott vezetői az egységes román nemzeti állam ellen munkálkodtak. /Gyarmath János: Mekkora /lehet/ a demokrácia türelme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./ Tudor kiáltványa, "tízparancsolata": C. V. Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke Tordán felolvasta kiáltványát, amely tíz intézkedést tartalmaz arra az esetre, ha pártja megnyeri a választásokat. Ezek között szerepel a "fasiszta RMDSZ" törvényen kívül helyezése, a cigányok gyors társadalmi integrálása, ellenkező esetben telepeken való elkülönítésük, továbbá Hargita és Kovászna megye militarizálása. /Brassói Lapok (Brassó), aug. 21./

1998. szeptember 2.

Szept. 2-án megnyílt a törvényhozás őszi ülésszaka. Megválasztották a szenátus állandó bizottságát, a bizottság titkárává választották Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátort. Az RMDSZ képviselőházi frakciója tisztújításának eredményeképpen csak annyi a változás, hogy Böndi Máramaros megyei képviselő lett az RMDSZ-frakció titkára. Varga Attila /Szatmár/ továbbra is frakcióvezető, Márton Árpád /Kovászna/ és Vajda Ferenc /Tulcea/ szintén alelnökök maradtak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

1998. szeptember 4.

Két ellenzéki párt sajtótájékoztatón ismertette a Sepsiszentgyörgyön épülő csendőrlaktanyával kapcsolatos álláspontját. Gica Agrigoroaie, a Nagy-Románia Párt Kovászna megyei elnöke kifejtette, hogy pártja kormányprogramjában szerepel a két székely megye militarizálása. Újabb katonai egységeket hoznának létre ezen vidéken, hogy visszaszorítsák az RMDSZ autonomista kísérleteit. Adrian Casunean-Vlad, a Társadalmi Demokrácia Pártja megyei elnöke közölte, hogy Sepsiszentgyörgyön a csendőrlaktanyát eredetileg tízezres főre tervezték, végül az RMDSZ tiltakozására ezer fősre csökkentették. Amint visszakerülnek a hatalomra, növelni fogják a csendőrlaktanyát létszámát. /A Székelyföld militarizálása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

lapozás: 1-30 ... 961-990 | 991-1020 | 1021-1050 ... 1591-1591

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék