udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1648 találat lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1621-1648

Helymutató: Maros megye

1997. december 5.

Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ képviselő az RMDSZ hozzájárulását méltatta a kommunista diktatúra által üldözöttek, kitelepítettek, valamint a deportáltak és szovjet hadifogságba esettek jogait szabályozó 1990/118-as törvényrendeletet módosító 41-es számú sürgősségi kormányrendelet parlamenti módosítását illetően. Kerekes szerint a politikainak minősített hibákat "az RMDSZ hozta helyre a képviselőház munkaügyi és társadalomvédelmi bizottságában". A képviselő ismerteti a szövetség által elért rendelkezéseket: a jogérvényesítés már nincs határidőhöz kötve; emelték a túlélő házastársnak járó havi juttatás összegét; javították a munkahelyükről eltávolított személyeknek a szolgálati idővel kapcsolatos jogait. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

1998. szeptember 1.

A központi költségvetésből Maros megyének kiutalt összegek országos szinten igen kevésnek minősíthető. Virág György, a Maros Megyei Tanács alelnöke szerint ennek két oka van: az 1992-es helyhatósági választások következtében a Maros Megyei Tanács a helyi politikai erőviszonyok okozta "patt-helyzet" miatt nagyon későn, csak 1993 februárjában alakult meg, így a tanács a már leosztott központi költségvetés megmaradt összegeiből gazdálkodhatott. A második ok egyszerűen az, hogy Marosvásárhely polgármestere magyar. Az alelnök úgy véli: a kényszeregyensúly megteremtése érdekében lett a megyei tanács elnöke román nemzetiségű. Kényes helyzet alakult ki a megyei tanácsban, mert "a mai napig bizalmatlanul, gyanakvással fogadnak bármely olyan javaslatot, ami RMDSZ-oldalról fogalmazódik meg". A megyei prefektusok többsége úgy viselkedik, mint a hajdani első titkárok. A jelenlegi hatalom is központosító jellegű, a parasztpárti prefektusok lemondással fenyegetőznek, ha nem ruházzák fel őket szélesebb hatáskörrel. /Szentgyörgyi László: Kényszeregyensúly és hátrányos megkülönböztetés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 1./

1998. szeptember 2.

Szept. 2-án megnyílt a törvényhozás őszi ülésszaka. Megválasztották a szenátus állandó bizottságát, a bizottság titkárává választották Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátort. Az RMDSZ képviselőházi frakciója tisztújításának eredményeképpen csak annyi a változás, hogy Böndi Máramaros megyei képviselő lett az RMDSZ-frakció titkára. Varga Attila /Szatmár/ továbbra is frakcióvezető, Márton Árpád /Kovászna/ és Vajda Ferenc /Tulcea/ szintén alelnökök maradtak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

1998. szeptember 2.

Kötő József oktatásügyi államtitkár a vele készített interjúban elmondta, hogy országos átlagban a diákok 35 %-ának sikerült a pótérettségi. Maros megyében 74 százalékos volt az arány, a magyar nemzetiségűek tehát komolyan felkészültek. Szükség volt a szigorú érettségi vizsgára, a szigorú megmérettetésre, hogy szembe lehessen szállni a társadalmi méretekben eluralkodott szemlélettel, hogy minden elintézhető, minden kijárható. Az államtitkár kifejtette, hogy az önálló magyar egyetem létrehozásával foglalkozó kormánybizottság működéséhez mintegy 500 millió lejt biztosító kormányhatározat várható elfogadásával megteremtődnek a feltételek az önálló magyar egyetem tervének előkészítési munkáihoz, a kormánybizottság első munkajellegű találkozójára szeptember 1-jén került sor. A bizottsági munkálatok előkészítésére a Romániai Magyar Felsőoktatási Tanács Kolozsváron ülésezett, ahol azok a tagok, akik részt vesznek a kormánybizottság munkájában, valamint a többi felsőoktatási tag megbeszélte azt a stratégiát, amelyet képviselniük kell a kormánybizottságban. A Felsőoktatási Tanács által kifejtett több mint nyolc éves kutatómunka és előtanulmányok alapján "kikristályosodott az oktatást és tudományt, oktatást és kutatást összekapcsoló tudományegyetemnek a szellemi struktúrája." Rendelkeznek az oktatásban dolgozó vagy főiskolai oktatásban számba jöhető oktatók teljes kataszterével, ennek alapján Kötő cáfolta azt a gyakran hangoztatott feltételezést, miszerint a nincs elég számú magyar oktató egy önálló magyar egyetem létrehozásához, úgy vélve, hogy az egyetem akkreditációjához szükséges oktatói létszám nehézségek nélkül előteremthető. Elkészítik a pontos igénylistát is arról, hogy még milyen speciális szakember-igénnyel kell számolni. Ennek alapján dolgozza ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület a vendégtanár-programot és a doktorandus-programokat. Kötő megelégedéssel jelentette be, hogy a számos politikai botrány ellenére ez évtől kezdve sikerült beindítani a moldvai csángók körében - egyelőre egy faluban, Klézsén - a magyar nyelv tanítását. A döntés már a múlt évben megszületett, de parlamenti interpellációk és a felkavart ellenkezés miatt eddig nem indult be ez a két csoport sem. Kötő ígérte, hogy maga fogja ellenőrizni a tanítás beindítását. Ez nem végleges megoldás. Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc tanulmányt készített azoknak a csángóknak a földrajzi elhelyezkedéséről, akikben még pislákol az anyanyelvi tudat. Ennek alapján kidolgozták azt, hogy a moldvai csángó településeken milyen iskolatípusokat kell beindítani, az általános iskoláktól kezdve a fakultatív magyar órákig. /Zsehránszky István: Rosta után, egyetem előtt. Beszélgetés Kötő József tanügyi államtitkárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

1998. szeptember 12.

Az RMDSZ több képviselője és vezetője felhívást tett közzé. Ebben kifejtették, hogy az RMDSZ 1996 novemberében, Románia más demokratikus erőivel együtt, politikai felelősséget vállalt a valódi rendszerváltás megvalósításáért. Az "utóbbi húsz hónapban, a kezdeti nyitást és néhány tényszerű cselekvést - például: az oktatási- és önkormányzati törvények módosítása - nem követte azok parlamenti megerősítése, sőt ellenkezőleg egyre nyilvánvaló ellenállás jelentkezett nem csak a politikai ellenzék, hanem koalíciós társaink részéről is. Az 1998 áprilisában történt kormányfő- és részleges kormányváltás óta eltelt öt hónap sajnos, csak az iszapbirkózás-jelenséget erősítette." Nem fogadható el, "hogy az RMDSZ elsősorban kormányozzon és csak másodsorban szervezze saját társadalmát. Azt kérjük, hogy a romániai magyar közösség jogos elvárásainak teljesítése egyidőben, párhuzamosan történjen az országban zajló más átalakulási folyamatokkal - amelyek ugyancsak késnek -, szorgalmazva ezek mielőbbi megvalósulását." A felhívás aláírói szerint részt kell vállalni a politikai hatalom gyakorlásában mindaddig, amíg ezzel saját társadalmunk érdekeit legalább annyira tudjuk szolgálni, mint az össztársadalomét. Nem kockáztatható az RMDSZ egysége és programhű cselekvése, amelyet senkinek nem lehet végletes szempontok szerint kisajátítani. Az aláírók javasolják az azonnali, belső és teljes körű részvétellel párbeszéd megkezdését az RMDSZ-en belül, az RMDSZ tisztségviselők cselekvéseinek a Szövetség programjához való jobb visszacsatolásáért. Javasolják a magyar nemzeti közösség civil társadalmának hathatós bevonását érdekvédelmi tevékenység alakításába. A felhívás aláírói: Birtalan Ákos – parlamenti képviselő, Kelemen Attila – parlamenti képviselő, Tamás Sándor – parlamenti képviselő, Eckstein Kovács Péter – szenátor, Kolumbán Gábor –Hargita megye tanácselnöke, Székely István – RMDSZ Ügyvezető Elnökség alelnöke, Vida Gyula – parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc – parlamenti képviselő, Ráduly Róbert – parlamenti képviselő, Bara Gyula – munkaügyi államtitkár, Demeter János – kormányfőtitkár-helyettes, Kelemen Hunor – művelődési államtitkár, Burkhárdt Árpád – Maros megye prefektus-helyettese. /Felhívás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./

1998. szeptember 13.

Szept. 12-13-án tartották meg Szilágysomlyón a Báthory Napokat, immár ötödik alkalommal orvostovábbképző konferenciával, Bihar, Maros, Hargita, Kolozs, Szatmár és Szilágy megyei orvosok részvételével. A Magyar Egészségügyi Intézet segítségével újból megtartott tudományos konferenciára eljött és előadást tartott a két egészségügyi miniszter - a romániai dr. Hajdú Gábor és a magyarországi dr. Gógl Árpád, továbbá dr. Kalmár László /Budapest/, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke is. A konferencia ezúttal nem kimondottan orvosi szakterületet, hanem a társadalmat érintő kérdéseket tűzött napirendre, nevezetesen az egészségügyi szervezést, annak reformját és a gyógyító tevékenység menedzsmentjét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14., szept. 16./

2002. január 4.

Ünnepélyes keretek közt osztották ki dec. 28-án a Romániai Magyar Gazdák Maros megyei kirendeltségénél az első, 6 hónapos, a román állam által akkreditált agroturisztikai ügyintézőképző tanfolyam végzőseinek a tanulmányok sikeres befejezését igazoló diplomákat. A megyében levő gazdakörök az RMGE révén való jogi személlyé válásához szükséges tennivalókat intézik. Az RMGE vezetősége azt szeretné, hogy ez a sok utánajárást igénylő folyamat 2002 januárjában befejeződjön. /(korondi): Diplomaosztó a magyar gazdáknál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./

2002. január 4.

Mióta dr. Ábrám Zoltán lett az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, többet lehet hallani az egyesületről. Az óév egyik utolsó napján Marosvásárhelyen gyűltek össze Ábrám Zoltán hívására mindazok, akik tesznek valamit a közművelődésért. Verseket, dalokat adott elő Bartis Ildikó, Kilyén Ilka színművésznő és Kozsik Ildikó bábszínész. /(Máthé Éva): EMKE-kalács, EMKE-bor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./

2002. január 5.

Maros megyében valószínűleg január 15-e után indul be a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos munka. Marosvásárhelyen 2 vagy 3 kihelyezett iroda is lesz a nagy lakótelepeken, ugyanakkor a megye minden városában, nagyobb helyiségében - Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Ludason, Szovátán, Nyárádszeredában, Segesváron is megnyílnak az irodák, ahol ki lehet tölteni az igazolványra vonatkozó kérvényeket. Azokban a falvakban, községekben, ahol lesznek erre felajánlott helyiségek, szintén kihelyezett irodákat nyitnak. Az irodákban személyazonossági igazolvánnyal és egy igazolványképpel kell jelentkezni, az űrlapokat személyesen kell aláírni. A magyar igazolványra vonatkozó kéréseket az RMDSZ számítógép segítségével továbbítja a magyar hatóságoknak, és remélhetően ugyancsak az érdekszövetség értesíti az érdekelteket arról, hogy mikor és hova kell kiutazni az igazolványok átvétele érdekében. - Szatmár megyében még nem működik a rendszer, a kérvényezéshez szükséges űrlap még nincs. Jan. 5-én lesz Marosvásárhelyen a területi elnökök gyűlése, ahol elsősorban a kedvezménytörvény alkalmazásával kapcsolatos részleteket tárgyalják meg. Szatmár megyében három iroda kezdte meg tevékenységét: Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Tasnádon, mindhárom az RMDSZ székházában. /A kedvezménytörvény Romániában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./

2002. január 8.

Az Erdélyi Napló körinterjút készített marosvásárhelyi közéleti személyiségekkel az elmúlt esztendő legfontosabb politikai történéseiről. Minden megkérdezett szívesen nyilatkozott, kivéve az RMDSZ szövetségi elnökét. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előadótanára, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke: "A 2001-es esztendő legfontosabb, korszakalkotónak tekinthető megvalósításainak tekintem az egyetemalapítást és a státustörvény kidolgozását, elfogadtatását… A státustörvény megléte, úgy tapasztalom és érzem, jelentősen javított az erdélyi magyarság közérzetén." Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere szerint az új közigazgatási törvény – minden hiányossága ellenére – a helyi autonómia megteremtéséért folytatott küzdelem igen fontos állomása lehet. Kiemelte a diakóniai központ megnyitását, valamint a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak a beindítását. Szeretné, ha az RMDSZ-ben megvalósulna a pluralizmus. Kerekes Károly képviselő: "A nemzetben gondolkodók számára az elmúlt év legjelentősebb eseménye kétségtelenül a magyarországi státustörvény volt… Ezért köszönet illeti a jelenlegi magyar kormányt, mindazokat a politikai erőket, akik a törvény megszületésében közreműködtek. " Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ Maros megyei szervezetének volt elnöke: "Az elmúlt esztendőben a romániai politikai életre igencsak rányomta bélyegét az a kettősség, amely az Iliescu– Nastase hatalmi tandem megnyilvánulásait jellemzi. Másképpen nyilatkoznak külföldön és a nyugati politikusok előtt, és megint másképpen a határokon belül. " Szeretné, ha az RMDSZ végre képessé válna valódi érdekképviseleti szerepének ellátására." Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke: "A közigazgatás terén dolgozóként visszatekintve egyértelmű, hogy az elmúlt esztendő legjelentősebb eseményének a 215-ös törvény elfogadását tartom." Romániában a gazdasági reform nem történt meg. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője megtagadta, hogy az Erdélyi Naplónak nyilatkozzék. Döntését azzal indokolta, hogy a hetilapban számos olyan, személyét érintő írás jelent meg, amelyek szerinte akár a becsületsértés fogalmát is kimerítik. /Szentgyörgyi László: Markó Béla nem nyilatkozik az Erdélyi Naplónak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 8./

2002. január 11.

Sajtótájékoztatón tiltakozott Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt (RMSZDP) vezetősége az általuk etikátlannak minősített egyes sajtóközlemények ellen. Főként azt sérelmezték, hogy a Népújságban december végén Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke azt nyilatkozta: a Maros megyei városi és községi tanácsokban levő képviselőik akadályozzák a munkát, nem hajlandók a köz érdekében együttműködni az RMDSZ-es tanácsosokkal és nem a köz javát szolgálják. Kiss Kálmán, az RMSZDP elnöke, Molnár István, az RMSZDP főtitkára és a jelenlevő önkormányzati tanácsosok azt is állították, hogy lejárató kampány folyik ellenük a helyi magyar sajtóban. Az RMSZDP Maros megyében 17 tanácsost juttatott be az önkormányzati testületekbe. A legtöbbet Szovátán, ahol a 19 tagú testületből 6 a szabaddemokrata alakulatot képviseli. Gáll Ferenc szovátai, Lokodi Ernő nyárádremetei és Sipos Attila gernyeszegi RMSZDP községi tanácsosok saját rátermettségüket bizonygatták. - Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke a vádakról elmondta, hogy az RMDSZ-en belül az önkormányzati tanács elnöke , ilyen minőségemben elemezte a községi és városi tanácsok tevékenységét. A szovátai és a községi polgármesterek hozzá eljuttatott elemzéseiből indult ki. - Kiss Kálmán elnök a magyar kedvezménytörvényről kifejtette: nem tud egyetérteni, "hogy effektív ezek a kiajánlások", szerinte nem kell deklarációval bizonyítani magáról, hogy magyar. "Ez megalázó. Ezzel nem értünk egyet." Szerinte inkább a kettős állampolgárságra lenne szükség, Kiss szerint a státustörvény hatalmas gazdasági megerőltetés az anyaországnak, s nem biztos, hogy célba jutnak ezek az elképzelések. /(Máthé Éva): Etikátlan sajtóközlemények? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

2002. január 18.

Frunda György szenátor kifejtette, hogy az egy évvel ezelőtt megkötött protokollum alapján a kormánypárttal való együttműködés pozitív volt. Elfogadták a közigazgatási törvényt, amelynek az alkalmazási normái is megszülettek, így több mint ezer helységnek a neve magyarul is ki lesz írva, s ezekben a helységekben az utcanevek, helyi intézmények nevét is ki kell tenni magyarul. Ugyancsak pozitív eredmény a Sapientia Egyetem beindítása, az, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen több magyar csoport és több magyar fakultás indult be, mint bármikor 1959-től erre. Nem kevesebb mint 500 ezer hektár közbirtokossági erdőt juttattak vissza a tulajdonosoknak. Ebből az 500 ezer hektárból kb. 420 ezer Erdélyben, és ebből is 200 ezer hektár a három, többségében magyarlakta megyében, Hargita, Kovászna és Maros megyében található. Az új protokollumnak öt része lesz, tájékoztatott a szenátor. Az első a bevezető, egy politikai rész, amely megállapítja az együttműködés alapelveit, a második a parlamenti együttműködésről, a harmadik rész a kormánnyal való együttműködésről, a negyedik a helyi szinten való együttműködésről szól, és az ötödik rész egy ellenőrző mechanizmus létrehozását és működtetését szabja meg. Minden megyétől megkérték a legfontosabb problémák leírását, amelyek megoldását a helyi magyar közösség elvárja, és azokat is beviszik a protokollumba. Újdonság egy monitorizáló bizottság létrehozása, amely hetente fog találkozni, hogy felülvizsgálja, hogyan történik a protokollum alkalmazása, s direkt kapcsolat lesz RMDSZ-tisztségviselők és miniszterek között, hogy rövidre fogják a kérdések megoldását. Frunda kijelentette: a protokollum aláírása a hónap végén történik. Az aláírást megelőzően nem hívják össze a Szövetségi Képviselők Tanácsát. A múlt SZKT-n Markó Béla említette, hogy a döntést az operatív tanács hozza meg. Az RMDSZ alapszabályzata szerint az operatív tanács hivatott ilyen kérdésekben dönteni. Miután a szerződést megkötötték, utána tárgyalja azt az SZKT. /Mózes Edith: Frunda György: A protokollumot meg kell kötni, majd az SZKT mérlegeli. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

2002. január 19.

A marosvásárhelyi, Bernády György által épített városházra homlokzatára egyelőre nem kerülnek ki a kétnyelvű feliratok. Ioan Toganel kormánymegbízott egyszerűen nem akarja! Ő, aki a törvények betartásának felelőse Maros megyében. Tonagel prefektus szerint a 215-ös helyhatósági törvény értelemében a prefektúrákra nem kell kitenni a kétnyelvű táblát, ami nem igaz, a táblák nem felelnek meg a hivatalos előírásnak, ez sem igaz, másrészt nem is látta azokat. /(Máthé Éva): Prefektusi NEM! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

2002. január 22.

A Magyarországra utazóknak nem szükséges egészségügyi biztosítást felmutatni a határon. A borsi határátkelőn továbbra is kérik az okmányt. A biztosítással kapcsolatban Kerekes Károly Maros megyei képviselő intézett kérdést tavaly decemberben a kormányhoz. A képviselő arra volt kíváncsi, milyen egészségügyi biztosítás szükséges a Magyarországra, illetve a schengeni államokba utazó román állampolgároknak. Kérdésére a múlt hét végén kapott választ. Ebben Cristian Niculescu külügyi államtitkár válaszolt. Niculescu tudatta, a kimondottan Magyarországra utazóknak nincs szükségük egészségügyi biztosításra. Nem vesztette érvényességét ugyanis a két ország között 1961-ben megkötött egyezmény, amely a szociális előírásokat szabályozza. Kerekes Károly képviselő értelmezése szerint, aki csak Magyarországra utazik, nem kell egészségügyi biztosítást vásárolnia. A borsi határátkelőn azonban mit sem tudnak az említett egyezményről. Számukra továbbra is a decemberi kormányrendelet a mérvadó, és újabb utasításig ennek értelmében járnak el. Kerekes Károly képviselő a Krónikának elmondta, ma átirattal fordul a belügyminiszterhez, hogy a tárca érvényesítse a határőrségnél az el nem törölt egyezményt. /Simon Judit: Szerződésszegő határőrök. Magyarországra nem szükséges biztosítás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./

2002. január 24.

Sokan ismerik Szatmárnémetiben Fábián Elemért. Korábban hosszú időn át ő volt a színház közönségszervezője, mindkét tagozaté egyszerre. A román tagozat megalakulása után, a 70-es évek elején, amikor még alig volt közönsége a városban, elküldték Moldvába turnézni, aztán Bákó környékén több faluban felugrált a közönség a színpadra, leállította a román előadást és azt követelte a színészektől, hogy "a többit mondják magyarul". Ezután a színészek magyar nótákat énekeltek. Fergeteges sikerrel. A csángók az előadás előkészítése során vették észre, hogy az együttesben többen magyarul beszélnek, s a zongorista (Vakarcs Miki) magyar dalokat játszik. Zsák pénzzel tértek haza. Azt csak a rendszerváltás után merték elmondani, hogy a román tagozat csángóföldi magyar előadásaival szerezték. Nagy baj lett volna belőle, hogy ilyen "árulásra" vetemedtek. Fábián Elemér előzőleg négy évet ült mint politikai elítélt. Az 56-os magyar forradalom hatására írt, Nyugaton kél fel a nap című verséért kellett lakolnia. Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava sötét falai után a brailai Nagyszigeten lévő lágerbe vitték. A szigeten többek között Corneliu Coposuval és Páskándi Gézával volt együtt. Az elmúlt napokban Fábián Elemér magas kitüntetést kapott Budapesten, a kardokkal ékesített Hazáért Szabadságkeresztet. A Parlamentben nyújtotta át neki Fónagy Jenő a POFOSZ elnöke. Rajta kívül még tizenhárom személynek adományoztak hasonló kitüntetést, de a határon túlról csak Fábián Elemérnek, illetve a már hosszabb ideje áttelepült kolozsvári szobrászművésznek, Szervátiusz Tibornak. – Egyébként Fábián Elemér a vezetője a POFOSZ (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) Szatmár, Szilágy és Máramaros megyét átfogó itteni szervezetének. Mindössze 130 tagja van, holott jóval többen lehetnének, hiszen ezrek élnek még azok közül, akiket a kommunizmus éveiben üldöztek és meghurcoltak. Például a volt kulákok, akik közül sokan semmiféle elégtételt nem kaptak. Annyira megfélemlítették az embereket, hogy ma sem mernek beszélni. /Sike Lajos: Táncol a volt politikai üldözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

2002. január 24.

A rendszerváltás után alig pár hónappal Maros megyében is újraalakult a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete - RMGE. Újraalakulásával párhuzamosan jöttek létre a gazdakörök is. A ’90-es évek végére Maros megyében közel 40 gazdakör jött létre, a tagok száma meghaladta a 700-at. Ugyanakkor több mezőgazdasági társulás is tagja lett az RMGE-nek. 2001 végén 26 gazdakör működött Maros megyében, közel 500 taggal. Az RMGE vezetősége december elején számos gazdakör vezetőivel úgy döntött, hogy átalakítja a gazdaköröket jogi személyiségű gazdakörökké. A bejegyzés leegyszerűsítése érdekében, bejegyezteti azokat a Maros megyei RMGE leányszervezeteiként - jogi személy saját vezetőségével, székhellyel, bankszámlával stb. Jelenleg 18 helyről jelezték az átalakulási szándékot és 16 helyen már újra is alakultak a gazdakörök, a többiek folyamatban vannak. /Máthé László alelnök: Jogi személyiségűvé alakulnak a gazdakörök. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./

2002. január 25.

Romániában a külügy és a belügy eltérően ítéli meg, hogy a Magyarországra utazó román állampolgároknak szükségük van-e egészségügyi biztosításra. Aurel Neagu dandártábornok, a román határrendőrség főparancsnoka jan. 24-én közölte, hogy a Magyarországra utazó román állampolgároktól továbbra is kérik az érvényes egészségügyi biztosítást. Közben Románia és Magyarország 1961-ben kormányközi megállapodást kötött a kölcsönös egészségügyi ellátásról. Cristian Niculescu, a román külügyminisztérium államtitkára a múlt héten azt a választ adta Kerekes Károly Maros megyei képviselőnek a kormányhoz intézett kérdésére, hogy a kizárólag Magyarországra utazó román állampolgároknak nem kell külön egészségügyi biztosítást kötniük, mivel az 1961-ben kötött egyezmény életben van. Ennek ellenére a román határőrök rendületlenül kérik a Magyarországra utazóktól a biztosítást. A biztosításért — a minimális öt napban megszabott időtartamra — 100–130 ezer lejt kell fizetni, a 70. életévüket betöltött állampolgároktól az összeg dupláját kérik. Tavaly az év első tíz hónapjában közel 4,2 millió román állampolgár utazott be Magyarországra. Egy évvel korábban a Magyarországra beutazó összes román állampolgár száma 4,66 millió volt. Idén jan. 20-ig összesen 255 ezer román állampolgár utazott ki az országból. Ez a szám 20 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához mérten. Ezzel egy időben közel 23 ezer román állampolgárt fordítottak vissza a határról, mivel nem teljesítették maradéktalanul a kiutazási feltételeket. A legtöbbet - mintegy 16 ezer személyt - a magyar határról fordítottak vissza. /Továbbra is kérik az egészségügyi biztosítást. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

2002. január 28.

Várhatóan jan. 29-én kerül sor a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közti új támogatási megállapodás aláírására - jelentette ki jan. 27-én Markó Béla, a szövetség elnöke. A két párt jan. 26-27-én Slanic Moldován tárgyaló képviselői megállapodtak abban, hogy idén törvényhozási szempontból be kell fejezni az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, s a két politikai alakulatnak "jóval nagyobb mértékben" kell összpontosítania a helyi szintű együttműködésre. Markó szerint az RMDSZ és a SZDP arra a következtetésre jutott, hogy a két pártnak tavaly "nem sikerült túlságosan jól együttműködnie", a kölcsönös tájékoztatás pedig "hiányos volt". Intézményesítik az együttműködést, azt tervezik, hogy hetente sor kerül egy országos szintű találkozóra. Markó közölte: a hétvégi tanácskozáson a kormánytámogatási megállapodás szövegéről nem folyt vita, annak tervezetét a két alakulat küldöttei már a múlt héten kidolgozták. A tervek szerint a megállapodást a héten írják alá, s a dokumentumot azt követően "ratifikálja" az RMDSZ és az SZDP vezető testülete. Markó február 2-ára Marosvásárhelyre hívta össze az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsát. A két delegáció arról is megállapodott, hogy a kormány az RMDSZ konzultálásával törvénytervezetet dolgoz ki az egyházi javak visszaszolgáltatásáról. A találkozón a két párt vezetőin kívül részt vettek a Hargita, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár és Bihar megyei prefektusok, alprefektusok és területi szervezetek elnökei. /Az RMDSZ és az SZDP az alapelveket tisztázta. A hétvégi tanácskozáson a megyék képviselői is részt vettek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./ Az aradi Szabadság-szobor kérdését is beiktatták az RMDSZ–PSD megállapodás tervezetébe. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Krónikának úgy fogalmazott, hogy a kormánypárt a szövetség valamennyi javaslatát elfogadta. Viorel Hrebenciuc, a PSD képviselőházi frakciójának elnöke kifejtette, a kormánynak szüksége van az RMDSZ szavazataira, hogy megvalósíthassa programját. A két politikus egybehangzó nyilatkozata szerint a kormánypárt a szövetséggel konzultálva dolgozza ki az egyházi ingatlanokra vonatkozó törvénytervezetét. Verestóy Attila kifejtette, a PSD politikusai támogatják a magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztését, az egyetemeken belüli önálló döntéshozatal létrejöttét. Az idei megállapodásban szerepel az önálló magyar gimnáziumok visszaállítása: Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas, Brassóban az Áprily Lajos nevét viselő gimnáziumokban oktatnak majd csak magyarul, emellett Máramarosszigeten is lesz magyar gimnázium. Verestóy elmondta, az oktatási fejezetben szerepel, hogy igény esetén a csángók anyanyelvükön is tanulhatnak, ebben a kérdésben az Európa Tanács határozata az irányadó. Verestóy Attila szenátor hangsúlyozta, hogy az idei protokollumban leszögezték az előírtak végrehajtásának ellenőrzését is, ami garanciát jelent a felek számára. Verestóy rámutatott, törvényhozási szinten is megteremtődik az egyeztetési mechanizmus, hogy ne történjenek "félreszavazások" a kormánypárti képviselők részéről. "Végső soron a PSD működik együtt az RMDSZ-szel a szövetség céljainak megvalósításáért, hiszen mi az ország jelentős kérdéseinek megoldásában támogatjuk a kormánypártot. Olyan célok ezek, melyek számunkra is jelentősek" – mondotta a frakcióvezető. A Mediafax tájékoztatása szerint Markó Béla úgy vélte, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a helyi együttműködésre. /Simon Judit: Holnap aláírják a protokollumot. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./

2002. január 28.

Eredménytelenül tért haza Bukarestből Virág György, a Maros megyei tanács elnöke és Kelemen Atilla helyi RMDSZ-elnök, akik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétségbeejtő helyzete kapcsán kilincseltek a minisztériumokban. Bukarestnek azonban nincs szüksége az intézményre, sőt az elmúlt évben kifizetetlenül maradt béreket és számlákat sem hajlandó törleszteni. A színház személyzete egy hónapja semmi pénzt sem kapott. A Művelődésügyi Minisztérium nem csak hogy lemondott a két tagozattal rendelkező tekintélyes kultúrintézmény működtetéséről, de a tulajdonában lévő színház épületének állagmegőrzéséről sem akar gondoskodni. Razvan Theodorescu kultuszminiszter döntése visszamenőleg is érinti az intézményt és alkalmazottait. A városi tanácsban többségben lévő RMDSZ-frakció eldöntötte, kitart támogatási ígérete mellett, ami újabb tízmilliárd lejt jelentene a színháznak. Viszont ez is mindössze látszatmegoldás volna, hisz a minisztérium tulajdonában lévő épület állaga eléggé rossz, és sürgős javításra van szükség. /Szucher Ervin: Sikertelen bukaresti látogatás. Kilátástalan helyzetben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./

2002. január 29.

Egy hét alatt közel tízezren igényeltek magyar igazolványt Erdélyben, mintegy háromszor ennyien fordultak be csupán tájékozódni az irodákba. Az érdeklődők és a kérvényezők száma közötti különbség elsősorban a tájékozatlanságból fakad. Sokakban csak az irodában tudatosul, hogy fényképet is kellett volna hozniuk magukkal, és hogy az RMDSZ-tagság vagy az egyháztagság kizárólag erre a célra kiállított bizonylattal igazolható. A magyar lakosság számához viszonyítva Szatmár megyében töltötték ki a legtöbb kérvényt, de jól vizsgáztak a csíkiak, a bihariak és a Maros megyeiek is. A múlt heti nyitáskor a 21 területi iroda közül csupán négy rendelkezett az információk továbbításához szükséges ISDN telefonvonallal. /Gazda Árpád: Tízezren kérvényeztek. Elkészült a státusirodák első heti mérlege. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./

2002. február 1.

Jan. 31-én Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő a Magyarországra utazó román állampolgárok egészségügyi biztosítási kötelezettségéről tartott sajtóértekezletet a képviselőházban. A politikus ismertette az újságírókkal a román–magyar átkelőhelyeken fennálló helyzetet, és közölte: annak ellenére, hogy a román és a magyar állam között 1961-től érvényben van egy, a szociális és egészségügyi biztosításokra vonatkozó kölcsönös egyezmény, a Magyarországra utazó román állampolgárokkal szemben a 144/2001-es sürgősségi kormányrendelet előírásait alkalmazzák. Kerekes a kormányhoz intézett utóbbi levelében javasolta a kormányrendelet módosítását, amely külön szabályozza, hogy azokba az államokba utazó román állampolgárok, amelyekkel szemben Romániának erre vonatkozó érvényben lévő egyezménye létezik, mentesüljenek a kormányrendelet előírásai alól. A képviselő ugyanakkor azt is számon kérte, hogy ki és miként fogja kárpótolni azokat a román állampolgárokat, akik a kormányrendelet értelmében - de Magyarországra utazva - már kifizették az egészségügyi biztosítást. Az egészségügyi biztosítás eltörlését kéri Kerekes Károly képviselő. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

2002. február 2.

Az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselői /Borbély László és Kelemen Atilla/ nemtetszésüket fejezték ki Marosvásárhely önkormányzatának jan. 31-i döntése miatt. A polgármester nyomására ugyanis a helyi tanács nem döntött a színház átvételéről, így továbbra sem megoldott a színház alkalmazottainak fizetése. Virág György megyei tanácselnök is felháborodott. /Szucher Ervin: Rendkívüli tanácsülés színházügyben. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./

2002. február 6.

Rendkívül súlyos vádakkal illette sajtótájékoztatóján dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere Virág Györgyöt, a Maros megyei tanács elnökét főként azért, mert mindenképpen a város "nyakába akarja varrni" a nemzeti színházat, de nemcsak azért. "Virág György politikai zsarolás, olcsó kompromisszum révén lett megyei tanácselnök, s azóta alapvető hibákat követett el" – állította. Florea hangsúlyozta: a város túl szegény a színház fenntartásához. Az RMDSZ-PSD megállapodásról kifejtette: a román partnereknek fogalmuk sincs az erdélyi valóságról. Olyan ígéreteket tettek, melyek már létező dolgokra vonatkoznak, mint például a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar részlegének létesítése. /(Máthé Éva): Újabb NEM színház-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

2002. február 8.

Az RMDSZ képviselőházi frakciójában Polgári Szárny néven külön csoportba tömörültek azok a képviselők, akik "az európai polgári- keresztény értékrend és az erdélyi hagyományok szerinti politizálással" kívánják ellátni az erdélyi magyarság közképviseletét. A múlt hét végi marosvásárhelyi SZKT-n az aláírók — Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly — közül többen is bírálták az RMDSZ–SZDP egyezményt aggodalmukat fejezve ki, hogy e megállapodás szorításában a Szövetség eltér programjától. - Az RMDSZ - az erdélyi magyarsághoz hasonlóan - sokszínű intézmény, különböző vélemények, csoportok keveréke. A képviselőfrakciót mindig is a vélemények ezen sokszínűsége jellemezte. Úgy gondoltuk, hogy érdemes formálisan is létrehozni egy, a polgári értékek körül szerveződő csoportot a frakción belül. Az lenne a feladatunk, hogy ennek az értékrendnek a mentén próbáljuk következetesen, és minél hitelesebben képviselni az RMDSZ programot — mondotta Toró T. Tibor a Szabadságnak. A Polgári Szárny meghívta Markó Béla szövetségi elnököt febr. 12-re egy beszélgetésre. jelezte Vekov Károly. Továbbra is az együttműködést hirdetjük úgy, hogy eközben tiszteletben tartjuk célkitűzéseinket, programunkat, hiszen erről kell elszámolnunk választóink előtt — magyarázta. Markó Béla szövetségi elnök az MTI-nek úgy nyilatkozott: a megosztottság üzenetét hordozza a Polgári Szárny, és veszélybe sodorhatja az RMDSZ helyét a román politikai életben. Hangsúlyozta: Sikerült jó megállapodást kötnie a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párttal. "Ha emellé odateszünk más nyilatkozatokat, például a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről elhangzott megnyilatkozásokat is, akkor úgy látom, vannak olyanok, akik mindenképpen ennek a megosztottságnak a képzetét akarják kelteni a román politikai életben és általában a közvéleményben" — mondta. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetség most nagyon közel került ahhoz, hogy néhány, több mint egy évtizeden át követelt célját elérhesse. Mint mondta, karnyújtásra van az egyházi ingatlanok rendkívül fontos kérdésének a rendezése, néhány oktatási intézmény helyzetének, a magyar média kérdésének a rendezése. Egy ilyen kezdeményezés nagyon könnyen ismét eltávolíthat ezektől a céloktól. /Ú.I.: Polgári Szárny — frakció a frakcióban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8/ A Polgári Szárny megalakulásáról dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke nyilatkozott. Szerinte ez rendkívül súlyos és precedens nélküli, mert az RMDSZ- frakció munkahely, ahol nagyon komoly mandátummal kell a választókat képviselni. Kelemen szerint ez nem eléggé végiggondolt nyilatkozat. A Népújság munkatársa, Mózes Edith ítélkezett: "diverzió íze van, megtorpedózhatja a protokollumot. Mit is akarnak megakadályozni? Azt, hogy Vásárhelyen legyen magyar tannyelvű Bolyai Farkas Líceum? Hogy a Babes-Bolyai Egyetemen magyar karok, tanszékek jöjjenek létre? Hogy megszülessen az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény?", " példának okáért Maros megyéből Kerekes Károlyt ki hatalmazta fel, hogy csatlakozzon ehhez a dologhoz?" Kelemen válaszolt is: senkit sem hatalmazott fel a saját RMDSZ szervezete. Az SZKT-döntés azonban mindenkire nézve kötelező. /Mózes Edith: Frakció a frakcióban. Kinek a malmára hajtják a vizet? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./ Tokay György, az RMDSZ parlamenti frakciójának szóvivője ismertette a frakció hivatalos álláspontját. "Az RMDSZ egy nyitott és demokratikus szervezet, a véleményszabadságot mindig tiszteletben tartotta. Az RMDSZ képviselőházi, illetve szenátusi csoportja a szövetségen belül végrehajtó szervnek tekinthető, így az a kötelessége, hogy a döntéshozó testületek határozatait érvényre juttassa a parlamentben, illetve a szenátusban. Az RMDSZ egy sokszínű szervezet, egységes volt a politikai cselekvés területén. Reméljük, ez az egység megmarad." A Polgári Szárny egyik alapítója, Toró T. Tibor képviselő leszögezte: a csoport célja az, hogy az RMDSZ program végrehajtását, a polgári értékrendet érvényesítse. A csoport nem szakadás, mert ez nem egy új helyzet, az RMDSZ-en belüli véleménykülönbség már sok-sok éve jelen van. Tor szerint az a pálya, amit ez a protokollum megrajzol, nem jó irány. "Mindazonáltal természetesen azon leszek, hogy azok a pontok, amelyek ebben a megegyezésben az RMDSZ- programmal összecsengenek, minél hamarabb és minél hatékonyabban érvényesüljenek." /Andó András: Polgári Szárny — a véleményszabadság vagy a megosztottság üzenete? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./ A Szövetségi Képviselők Tanácsában működő – igazi alternatívákat ritkán felmutató – pluralizmus nem több a biztonsági szelep pluralizmusánál. Szerepe csupán a mérőeszközé: felbecsülhetővé teszi Markóék számára, hogy az RMDSZ legelső száz-százötven, fontos pozícióban levő politikusa milyen mértékben fogadja el a bukaresti parlament erőterében meghozott pártvezérkari döntéseket. A képviselőházi frakcióban most megalakult polgári szárny viszont jóval súlyosabb kihívást jelent a Markó-csoport számára. A polgári szárny ugyanis nem csak megkérdőjelezni tud, hanem törvényhozási alternatívát is felmutathat. Alternatívák felmutatására szükség van. A titoktörvénnyel kapcsolatos RMDSZ-álláspont kétértelműségei, a kormánypártnak a médiapolitikában nyújtott, kétes támogatás mind-mind azt jelzik, hogy az együttműködés örvénylogikájában az RMDSZ nem tudja összehangolni a demokrácia általános érdekei iránti elkötelezettségét a sajátos kisebbségi érdekérvényesítéssel. Mit érdemesebb tenni, erősíteni-e azt a rendszert, amely a demokrácia-deficitet tartósítja néhány kisebbségpolitikai kedvezménnyel, vagy megkeresni azt az utat, amely átalakítja e rendszert? A polgári szárny megalakulása – ha választ ad e kérdésre – fordulópont lehet az RMDSZ történetében. /Bakk Miklós: Örvénylogika és polgári kihívás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2002. február 14.

Az EMKE Maros megyei szervezete kezdeményezésére a történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult a Don-kanyarban 1943 telén elesett áldozatokért. Alakuló megbeszélésükön a bizottság tagjai fiatal szakemberek bevonásával kutatómunkát indítványoznak a Don-kanyarban nagyrészt megsemmisített 2. hadsereg erdélyi, elsősorban Maros megyei vonatkozásainak jobb megismerése érdekében. Ezért felhívással fordulnak azokhoz, akiknek személyes élményeik vagy másoktól kapott ismereteik, információik, dokumentumaik lennének, hogy jelentkezzenek. Az emlékbizottság elhatározta azt is, hogy a tragikus esemény hatvanadik évfordulója alkalmából, 2003. január 12-én kegyeletteljes megemlékezést tartanak Marosvásárhelyen. A tervezett megemlékezés tudományos rendezvényt, műsoros estet, emlékkönyv kiadását, templomi szolgálatokat, kopjafa-állítást foglalna magába. /(Ábrám Zoltán): Emlékbizottság a Don-kanyari áldozatokért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2002. február 16.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete kérésére dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke szervezésében került sor febr. 15-én az RMGE országos és megyei vezetőinek, valamint Natea Ovidiu, a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének találkozójára. Az RMGE részéről a találkozón részt vett Sebestyén Csaba országos elnök, Bodó Géza országos vezetőségi tag, Csomos Attila megyei elnök, valamint Máthé László megyei alelnök. A megbeszélésen áttekintették a mezőgazdasági szubvenciók problémakörét, valamint az RMGE által évek óta beindított oktatás legitimitásának problémáit. A szakemberek áttekinthetőbb mechanizmusokat kerestek a mezőgazdasági gondok megoldására. /Közlemény. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 15./

2002. február 21.

Febr. 13-e és 18-a között Kaposváron immár a hetedik alkalommal szervezték meg a hagyományos évi Nemzetközi Turisztikai Kiállítást és Konferenciát. A Somogy Megyei Közgyűlés ez alkalommal biztosította egy Hargita megyét bemutató stand költségeit a kiállításon, míg a Csíkszereda- Kaposvár testvérvárosi kapcsolat révén a kaposvári városi önkormányzat a maga során a vendéglátás költségeivel járult hozzá a részvételhez. A Kapos-Expón jelen volt a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi Turinfo iroda, a Hargita Turisztikai Egyesület, ugyanakkor elvitték a gyergyói és a kovásznai turinfo irodák, valamint több Maros megyei turisztikai cég bemutatkozó anyagait. /(Daczó Dénes): Hargita is bemutatkozott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./

2002. február 23.

A jelek szerint lappang valamiféle "Bolyai- frász". Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei elnöke "előre fél tőle". Ez meglepő, hiszen aktív résztvevője volt az SZDP-RMDSZ megállapodás kidolgozásának, melyben tételesen az áll, hogy: "Az SZDP és az RMDSZ Maros megyei szervezetei együttműködnek annak érdekében, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceum visszanyerje magyar tannyelvű státusát." Ettől nem frászt kell kapni, hanem pontosan értelmezni. Aki nem ezt teszi, politikai taktikai hibát követ el, hiszen tanácstalanságát teszi kirakatba, állapította meg Makkai János, a Népújság főszerkesztője. A "Bolyai- ügy" rendezését az SZDP vállalta magas szintű megállapodásban. Minden a megyei RMDSZ ölébe hull, s ahelyett, hogy a végrehajtásbeli "együttműködésről" beszélnének, azt szorgalmaznák, mindjárt frászt kapnak. /Makkai János: Bolyai-frász. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./Meglepő Makkai János főszerkesztő bírálata, eddig ugyanis a Népújság a megyei RMDSZ-vezetés szócsöve volt.

2002. február 25.

Nyugdíjba vonult Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze. Erdély egyik legaktívabb lelkipásztora volt, aki fontos szerepet játszott a 1989-es és az azutáni események alakulásában. A református egyház törvényei szerint az egyházközösség kérésére a püspök is kinevezhet lelkészt, de ugyanúgy országos pályázatot is hirdethetnek a tisztség betöltésére. A vártemplomi gyülekezet mégis a meghívásos alapon történő választást szeretné. Jelenleg Fülöp G. Dénes utódjaként mintegy nyolc-tíz lelkész neve jöhet szóba. Fülöp G. Dénes egy kisebb csoport tudomására hozta, hogy az egyik presbitert Frunda György szenátor azzal a javaslattal kereste meg, hogy a választás lehetőleg Brassai Zsomborra essen. A bejelentés még a Vártemplom főgondnokában, az RMDSZ-es alprefektus Burkhárdt Árpádban is felháborodást keltett. Brassai Zsombort rendkívül tehetségesnek tartják, amit nem csak prédikációival, hanem egyházi közíróként is bizonyított. Visszatetszést keltett, amikor az RMDSZ frissen kinevezett Maros megyei ügyvezető elnökeként kioktató hangnemben cikkezett a szövetség belső ellenzékéről. A Krónika témafelvetése felháborodást váltott ki Frunda György szenátorból is, aki már sajtóperrel fenyegetőzött. "Igen, vállalom, így történt: magánemberként felhívtam Ritz Laci bácsit, és javasoltam Brassai Zsombort. Vallásos ember és egyháztag vagyok, akinek véleménye lehet, és élhet a javaslat jogával. Ismétlem, magánemberként és nem szenátorként tettem, anélkül, hogy nyomást gyakoroltam volna valakire" – nyilatkozta Frunda György. Annak ellenére, hogy a Vártemplomhoz tartozik, a gyülekezet nyilvántartásaiban Frunda György neve nem szerepel. "Az egyházi törvények szerint mindenki abba a templomba jár, ahova óhajt, ám annak a gyülekezetnek a tagja, melyhez lakhely szerint tartozik.A szenátor nekünk mégsem nyilvántartott tagunk, és nem is láttuk a templomunkban" – jelezte Fülöp G. Dénes. /Szucher Ervin: RMDSZ-igény Fülöp G. Dénes szószékére? = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./

2002. február 28.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szervezésében febr. 27-én Kolozsváron megbeszélést tartottak Szilágy, Kovászna, Szatmár és Maros megye magyar alprefektusai, a megyei kataszteri hivatal vezetői és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői. A megbeszélés fő témáját a restitutio kérdése képezte. Megállapították, hogy általában mindenfelé felgyorsult a tulajdonbahelyezés folyamata: Kolozs megyében például a közbirtokossági területeket teljes egészében sikerült visszaadni. A jelenlévők kifejezték reményüket, hogy még idén sikerül az erdők és szántóföldek legalább 90 százalékát visszaadni. Az egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban a jelenlévők kifogásolták, hogy jóllehet sürgősségi kormányrendeletek útján az elmúlt időszakban több ingatlant visszaadtak az egyházaknak, azokat viszont mostanáig sem sikerült tulajdonba venni, például a kolozsvári Református Kollégiumot vagy a Bocskai (Avram Iancu) téri ingatlant. Bíznak abban, hogy az RMDSZ és a kormánypárt között létrejött megállapodás értelmében a kormány április 30-ig visszaszolgáltatási törvénytervezetet terjeszt a parlament elé. Ezt a törvényhozás remélhetőleg szeptember 30-ig elfogadja. /Teljes restitúciót sürgetnek. Jó úton halad az erdők és földek visszaadása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./


lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1621-1648




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék