udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1648 találat lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 1621-1648

Helymutató: Maros megye

2004. május 8.

Maros megyében az RMDSZ egy óvásnak adott helyet, így Marosludason megismételték az állóurnás előválasztást. Ezt követően Andrássy Árpád Marosludas körzeti RMDSZ-elnöke bejelentette, kilépett a Maros megyei tanács RMDSZ frakciójából. Mindezek ellenére, amíg a marosludasi körzeti magyarság igényt tart szolgálataira, RMDSZ elnökként kívánja szolgálni a körzetben élő magyarság ügyét. Andrássy azt állította, hogy az RMDSZ megyei vezetősége személye ellen próbálja hangolni a tagságot. Kecskeméti tartózkodása alatt ugyani a marosludasi választmányt felrendelték a marosvásárhelyi székházba, és helyt adtak a főként magáncélt szolgáló óvásnak. Mindkét alkalommal ugyanaz az eredmény született, vagyis polgármesterjelölt – először 368 érvénytelen, majd másodszor 447 érvényes szavazattal – Ferenczi Levente lett. /Bögözi Attila: Ki a ludas Ludason? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

2004. május 10.

Máj. 8-án a színházban tartotta az RMDSZ Maros megyei szervezete a kampánynyitót, bemutatkoztak a polgármesterjelöltek, a marosvásárhelyi városi, illetve a megyei tanácsosjelöltek. Markó Béla nyitóbeszédében emlékeztetett a kétnyelvű feliratokra, az anyanyelvhasználat alkotmányos garantálására és arra, hogy visszakerült az egyházak tulajdonába a Bolyai, az Unirea és a Művészeti Líceum. Bízzanak bennük, kérte Virág György, a megyei tanács elnöke, a tanácsosjelöltekre utalva. Kelemen Atilla marosvásárhelyi polgármesterjelölt leszögezte: "Csak egységesen tudunk győzni s győzni tudunk, mert itt helyünk van és itt élni akarunk"! /Mózes Edith: Ha egységesek vagyunk, sikerül! = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./

2004. május 11.

A Maros megyei RMDSZ sajtótájékoztatóján dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje közölte, az RMDSZ 77 településen teljes tanácsosi listával és 56 polgármesterjelölttel indul a megyében a jún. 6-i helyhatósági választásokon. Ugyanakkor bejelentette, hogy elkészült az RMDSZ programja. Megfelelő nyitottsággal Marosvásárhely a régió központjává válhat. /Mózes Edith: Nem füstöt okádó, hanem a 21. század felé mutató program. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./

2004. május 14.

A Magyar Polgári Szövetség marosvásárhelyi szervezetének elnöksége máj. 11-én helyzetértékelő ülést tartott. Az MPSZ sajtóközleményt adott ki, amelyben elítélte s "demokrácia-ellenesnek bélyegzi azt az SZDP-RMDSZ háttéralkura épülő gyakorlatot, melynek eredményeként a Magyar Polgári Szövetséget megfosztották ama alkotmányos jogától, hogy indulhasson az idei június 6-i helyhatósági választásokon." Tőkés András, az MPSZ Maros megyei elnöke kifejtette, hogy az MPSZ jelenleg a szervezet építését tekinti legfontosabb feladatának. Az elnökség "tényként állapította meg, hogy miközben az RMDSZ-vezetők mind szorosabbra fűzik kapcsolataikat és együttműködésüket az utódkommunista kormánypárttal, addig a maga mögött jelentős magyar tömegeket felvonultató MPSZ-től elhatárolódnak, kibontakozásában minden eszközzel akadályozzák." /-demeter-: Tőkés András háttéralkuval vádolja az RMDSZ-t. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./

2004. május 18.

Két és fél évünk van arra, hogy megoldjuk a romániai kisfarmerek gondjait – mondta dr. Kelemen Atilla, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Romániában öt és hat millió közé becsülhető a kisfarmerek száma. Döntő többségük egy vagy legfennebb két tehenet tart a gazdaságában, sokan abból élnek, hogy a tejet eladják egy feldolgozó üzemnek. Az ország 2007-re tervezett EU-s csatlakozását követően azonban a kézzel fejt tej már nem felel meg a szabványnak, ezért sokan e nélkül a bevételi forrás nélkül maradnak. A változásra időben fel kell készülni: aki tejtermelésből akar megélni 2007 után is, annak kötelező módon fejleszteni kell – mondta Kelemen Atilla. Maros megyében ez különösen nagy gond, hiszen a szarvasmarha-állomány tekintetében országos szinten a térség a második helyen áll, Suceava mögött. Románia lakosságának 52%-a falun él, másik 20%-a pedig még mindig falura megy haza. Dr. Kelemen Atilla beszámolt továbbá arról, hogy felvették a kapcsolatot az Új Kézfogás Alapítvánnyal, és kezdeményezték, hogy aki megvett 50 ha földet, az kapjon erőgépet a megmunkálására – ennek lehetőségét egyelőre még vizsgálják. /Mindent a tejtermelő gazdákért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./

2004. május 20.

Az Erdélyi Református Egyházkerület felszólította lelkészeit: válasszanak a papi hivatás és a politika között, a Királyhágómelléki Egyházkerület csak az RMDSZ-színekben való politizálást tiltja, azt is csak Bihar és Szilágy megyében. A gyulafehérvári és szatmári katolikus egyházmegye eltiltotta papjait a politikai szerepvállalástól, a váradi és a temesvári nem. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tiltó határozata ellenére, az RMDSZ Bihar megyei listájára három tiszteletes is felkerült: Gavrucza Tibor székelyhídi, Borzási Gyula szalárdi és Kállay László fugyivásárhelyi lelkipásztor. Jó néhány lelkipásztor a helyi önkormányzatokba szeretne bejutni, így például Borson, Belényesújlakon, Hegyközújlakon és Nagyszalontán. Nagyszalontán az RMDSZ-listát Mikló Ferenc tiszteletes vezeti, aki jelenleg az RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője. Brassai Zsombor székelykövesdi lelkész, az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöke méltánytalannak tartja az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának döntését, hogy választaniuk kell a papi, illetve a politikai szerep között. A székelykeresztúri RMDSZ tagjaként Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye vezetője vállalt tanácsosi munkát. Antal Zoltán közölte, az idei helyhatósági választásokon nem indul. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség két papja jelöltette magát a közelgő helyhatósági választásokon. Fodor József püspöki helynök az RMDSZ megyei listáján szerepel, míg Albert Augustin sólyomkővári pap a Demokrata Párt színeiben kel versenyre a szlovákok lakta hegyi község polgármesteri székéért, mindketten a püspök jóváhagyásával. /Pengő Zoltán, Szucher Ervin, Zilahi Imre: Tanácsosjelölt papok – tiltó rendeletek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./

2004. május 21.

Dáné Károly tanár, az RMDSZ Maros megyei oktatási alelnöke elmondta: szinte fejvesztve nevezik el az iskolákat Marosvásárhelyen a román igazgatók, a többségi román tantestületek, miközben a helyhatósági törvény értelmében a városi tanács hatáskörébe tartozik a közintézmények, utcák, terek nevének a módosítása, a névadás. A marosvásárhelyi 10-es általános iskola a napokban a Dacia nevet vette fel, de erről mit sem tudott például Albertini Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A 13-as általános iskolát hamarosan N. Balcescuról nevezik el, és a magyar tantestület hiába kérte, hogy Balcescu-Petőfi legyen a név. A 17-es általános iskola Liviu Rebreanu nevét fogja felvenni, ott is hiába kérték a magyar tanárok, hogy Prietenie-Bartáság legyen az intézmény neve. Ugyanakkor a tanfelügyelőség megakadályozta, hogy a német tannyelvű osztályokat is működtető iskola a Friedrich Schiller nevét vegye fel. Dáné Károly azt is elmondta: Marosvásárhelyen utoljára 1957-ben neveztek el magyar nemzetiségű közéleti személyiségről iskolát! Dáné Károly diszkriminációnak tartja a beiskolázási lehetőségeket. Maros megyében az idén 5400 nyolcadik osztályos román tanuló végez, és 3108 hely van számukra a kilencedik osztályokban, ami 61,7%-os arány. A magyar végzősök száma 2333, nekik csak 1120 hely jut a magyar tannyelvű kilencedik osztályokban, ami 48 %-ot jelent. /(Máthé Éva): Florea szellemképei öntötték el a várost. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

2004. május 24.

Máj. 22-én a Maros megyei RMDSZ vendégeként Marosvásárhelyre látogatott Vojnik Mária, a magyar Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. A Bernády Házban tartott egészségügyi fórumon dr. Kelemen Atilla polgármesterjelölttel, dr. Benedek Imrével, orvosokkal, egyetemi hallgatókkal találkozott. A stratégiai együttműködésről is szó esett a magyarországi és erdélyi egészségügyi intézmények, szakemberek és szervek között. Az Európai Unióban hiány van az egészségügyi és jóléti szolgáltatások terén. Magyarország sem kivétel, hiszen óriási orvos- és asszisztenshiánnyal küszködnek. A magyarországi egészségügyi szakemberek leginkább a németországi, osztrák kórházakban próbálnak szerencsét. Vojnik szerint a Romániában végzett orvosokat ezért is várják tárt karokkal az anyaországban. /Mészely Réka: A magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkára Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

2004. május 26.

Szőttesekből és varrottasokból, festett ládikákból, szalmából készült dísztárgyakból nyílt kiállítás Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség tanácstermében, az EMKE Maros megyei szervezetének rendezésében. Az alkotások a Kis-Küküllő mente, a Balavásártól Szovátáig terjedő térség gazdag hagyománykincsét mutatják be az érdeklődőknek. /(m. r.): Szalmába font tehetségek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

2004. május 28.

Nagy népszerűségnek örvend az erdélyi fiatalok körében Gyulafehérváron, Erdély legrégebbi tanintézetében a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium, ahova csak fiúk és csak római katolikusok jelentkezhetnek. Baróti László-Sándor pap-igazgató tájékoztatott, az iskola bentlakással működik. A nap reggel hatkor kezdődik, félórás áhítattal. Azt követi a reggeli, majd félórás „szilencium”, vagyis az aznapi tananyag ismétlése. A tanítás nyolctól kettőig tart. Délután kettő és négy óra között ki lehet menni a városba. Négykor kezdődik a szilencium, a tanulás egészen estig. A nap vacsorával és esti áhítattal ér véget. Az iskola tanulóinak 85 százaléka Kovászna, Hargita és Maros megyéből érkezik, de jönnek még Bákó megyéből is. Jelenleg 105 diák tanul az amerikai katolikus egyház segítségével épített iskola falai között. A régi gimnázium épületét ugyanis nem sikerült visszaszerezni az államtól. Elsősorban azok jelentkezésére számítanak, akik papok vagy kántorok szeretnének lenni. /Antal Erika: Csak fiúk, csak katolikusok, csak bentlakók. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./

2004. június 4.

Barkácsolni vágyókat várnak a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont újonnan induló magyar nyelvű mechatronika osztályába. A tanintézményben ősztől négy anyanyelvű osztályban folyik majd magyar oktatás: három szaklíceumi és egy ipari iskolai osztályban. A magyar osztályok számát tekintve az Elektromaros Maros megyénkben a Bolyai Farkas Líceum után a második helyen áll. Újdonságnak számít a mechatronika szakképzés, ez Maros megyében az első ilyen próbálkozás magyar nyelven. A mechatronika egyfajta ötvözet a mechanika, elektronika, robottechnika és informatika között. A budapesti Bolyai János Szakközépiskola támogatást nyújt diákcsere-kapcsolatokkal. /Mészely Réka: Bővülő magyar nyelvű oktatás az Elektromaros Iskolaközpontban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2004. június 8.

A végleges eredmények még nem ismeretesek, az első következtetések levonására kérte a lap Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét és Kelemen Atillát, a Maros megyei szervezet elnökét. Markó Béla szerint nagyon jól szerepelt a romániai magyarság a helyhatósági választásokon, bizalmat szavaztak az RMDSZ-nek. A mostani adatok szerint 150 polgármester van már első fordulóból. 2000-ben első forduló után volt 110 polgármestere az RMDSZ-nek, a második után 148. Sikerült leváltani Gheorghe Funart Kolozsváron. A marosvásárhelyi eredmény viszont fájdalmas. Az RMDSZ számára minden település fontos. Székelyudvarhelyt nem tartják kulcskérdésnek. Marosvásárhely nem politikai kérdés, hanem demográfiai. Fogy Marosvásárhely magyarsága, illetve valószínűleg nagyon sokan nem tartózkodnak itthon. /Mózes Edith: "Eredményesen szerepelt az RMDSZ". = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

2004. június 8.

Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

2004. június 9.

Markó Béla RMDSZ-elnök a helyhatósági választások első fordulóján elért eredményeket értékelve elmondta, az RMDSZ győztesen került ki a választásokból. – Nagyobb támogatást kapott a szövetség, mint négy évvel ezelőtt – jelentette ki Markó. A kolozsvári helyzetről a szövetségi elnök úgy vélekedett: az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltje között kötött egyezség jelenleg is érvényes. Az első fordulót követően az RMDSZ 150 polgármesterjelöltje nyert mandátumot, a 2000. évi helyhatósági választásokon elnyert 110 polgármesteri mandátumhoz képest. Ugyanakkor a helyhatósági választások június 20-án sorra kerülő második fordulójában további 76 polgármesterjelöltje méretkezik meg. A helyi és megyei tanácsokban sikerült megtartani az RMDSZ arányát, sőt, van, ahol növelték a magyar tanácsosok számát, így például Bihar, Szatmár és Maros megyében is. A romániai magyar választók újonnan bebizonyították, hogy az RMDSZ-t támogatják. Ilyés Gyulának Szatmárnémetiben a szavazatok 45,6%-át sikerült megszereznie. Ezen szavazatoknak több mint 10%-át a románok voksai teszik ki. Markó etikátlannak nevezte, hogy néhány RMDSZ-es tisztségviselő éppen a szavazást megelőző napokban jelentette be a szövetségből való kilépését. /Erős és hatékony önkormányzati érdekképviselet. Markó: Kolozsváron érvényes az RMDSZ és SZDP közti egyezség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2004. június 9.

Szatmár megye mellett Hargita, Kovászna, Maros és Bihar megyei tanácsaiban is az RMDSZ szerezte a legtöbb mandátumot. Hargita megyében az RMDSZ 22, a PSD 3, az AP 3, a PD 2 jelöltet juttatott be, és egy független is helyet kapott a megyei tanácsba. Kovászna megyében 25 RMDSZ–es, 4 szociáldemokrata és 2 demokrata párti megyei tanácsos lesz. A Maros megyei tanácsban 15 RMDSZ–es kap helyet, a kormánypárt 7, a PRM és a PUNR 4–4, a PNL 3, a PD 2 jelöltet juttatott be. Bihar megyében az RMDSZ 10 képviselője mellett 9 PD–s, 7–7 PNL–s és PSD–s és 2 PRM–s került a megyei tanácsba. – Szilágy megyében 8, Máramarosban és Brassóban 3, Beszterce–Naszód megyében két RMDSZ–es lehet a megyei önkormányzatban. Ami az országos adatokat illeti, a kormánypárt összesen 12 839 helyet szerzett a helyi tanácsokban, a PNL 5923–at, a PD 5165–öt, a PRM 2493–at, az RMDSZ 2223–at, a PUR pedig 2.120–at. /(S.L.): Öt megyei tanácsban első az RMDSZ. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./

2004. június 9.

Maros megyében a 35 megyei tanácsosi tisztség közül az RMDSZ 15-öt szerzett meg /95572 szavazat/, a Szociáldemokrata Párt 7-et, a Nagy-Románia Párt 4-et, a Nemzeti Liberális Párt 3-at, a Román Nemzeti Egységpárt 3-at és a Demokrata Párt 2-t. A megyében összesen 1274 tanácsosi tisztséget kell betölteni, ezek közül az RMDSZ már megszerzett 459-et. /15 RMDSZ-mandátum a megyei tanácsban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

2004. június 9.

Maros megyében a Pro Europa Liga független megfigyelőket delegált a szavazókörzetekbe. Haller István, az emberjogi iroda vezetője elmondta: több választáson részt vettek megfigyelői minőségben, de ennyi szabálytalanságot még nem érzékeltek. Nagyon sok Maros megyei választókörzetben olyan szavazólapokat találtak, amelyeken nem volt meg a külső biztonsági pecsét, és ha ezek az urnába kerülnek, akkor érvénytelenek. Az egyik körzetben több mint ezer ilyen lapra bukkantak, és azokat megsemmisítették, de voltak olyan körzetek, ahol bekerültek az urnába, és érvénytelennek minősültek. Sok esetben a megyei tanácsi listákat tartalmazó füzetek lapokra hulltak szét, és így nem lehetett megállapítani érvényességüket. Két választókörzetben pecsétek tűntek el, ezekkel kapcsolatban a rendőrség nyomozást indított. Az egyik körzetben megengedték, hogy szavazókártyával voksoljanak az emberek, nem kérték tőlük a személyazonossági igazolványt. A szavazóirodákban kizárólag románul voltak kifüggesztve a közhasznú információk. /(Máthé Éva): A Pro Europa Liga. Sok szabálytalanságot tapasztalt= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

2004. június 10.

A rendszerváltás után eltelt tizenöt év alatt nem sikerült elérni, hogy színvonalas magyar tannyelvű mezőgazdasági, vidékfejlesztési, mezőgépészeti és erdészeti oktatás induljon magyar nyelven Maros megye egyik jó hírű középiskolájában. 1955-ben megszűnt a középfokú mezőgazdasági iskola. 1962-ben pártrendeletre felszámolták a tangazdaságot. Az elsorvasztott és felszámolt magyar iskolaszerkezetet nem sikerült felújítani. A 2003/2004-es iskolai évben volt ugyan egy próbálkozás, a Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Iskolaközpontban beindítottak egy magyar osztályt. Az iskola már nem tudta biztosítani a megfelelő oktatószemélyzetet sem, ezért idén már nem is próbálkoznak, mindössze Mezőbándon indul egy növénytermesztési szakosztály magyar nyelven. Nánzán Jenő, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese szerint a középfokú végzetteknek csak kis százaléka helyezkedik el a termelésben. Az oktatást sürgősen meg kell reformálni. Csomóss Attila, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete megyei szervezetének elnöke sem derűlátó. /Bodolai Gyöngyi: Lekéstük ezt a vonatot is? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./

2004. június 11.

Megjelent egy négy nyelvű kiadvány Maros megyéről. Több mint 500 város, község és falu leírása szerepel a jó minőségű, térképekkel, fényképekkel bőven teletűzdelt kalauzban. A kiadvány 1500 példányban jelent meg. Pop T. Simion, a helyi 24 Ore Muresene napilap főszerkesztője, és Pop Ágnes a szerzőpáros. A kötet hemzseg a magyartalan mondatoktól, a helyesírási hibáktól és a tévesen fordított szövegektől. /a Teleki Téka neve a könyvben: teleki Könyvtár, a Toldalagi-ház: Toldalgi gáz stb./ Kocsis Francisk elmondta, hogy ő csak a nyers fordítást készítette. Nem árulta el, hogy milyen végzettséggel rendelkezik, csak annyit, hogy újságíró és a marosvásárhelyi Vatra irodalmi folyóirat munkatársa. /(Máthé Éva): Díszes kiadvány Maros megyéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

2004. június 12.

Az RMDSZ teljesítette kitűzött célját, hogy a 2000-es választásokon elért eredményeit meghaladva növelje a szövetség jelenlétét az önkormányzatokban – jelentette ki Markó Béla a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) jún. 11-i, marosvásárhelyi ülésén. Markó Béla sikeresnek értékelte az RMDSZ választási szereplését, az RMDSZ 148 polgármesterjelöltje nyert mandátumot, míg a 2000-ben tartott helyhatósági választásokon 110 jelölt jutott polgármesteri székhez. A második fordulóban az RMDSZ további 80 polgármesterjelöltje méretkezik meg, közülük is legalább 15-en győztesként kerülnek ki majd a küzdelemből. Az RMDSZ-nek a megyei tanácsokban sikerült megtartania mandátumainak korábbi arányát, a helyi tanácsokban pedig abszolút számokban is növekedett az RMDSZ jelenléte, annak dacára is, hogy az új választási törvény értelmében jelentősen csökken a helyi tanácsosok száma. A 2000-ben elért 2451 helyi mandátummal szemben a hétvégi választásokon az RMDSZ-nek 2487 mandátumot sikerült szereznie. Az RMDSZ öt megyében, Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár és Bihar megyében a legnagyobb politikai erővé vált – mutatott rá Markó Béla. Markó javasolta a területi szervezeteknek, hogy keressék az együttműködés lehetőségét a kormánypárttal, amennyiben azonban ez nem lehetséges a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt alkotta szövetséggel is köthetők ilyen irányú megállapodások. Az RMDSZ egyedül a Nagy-Románia Párttal zár ki mindenfajta együttműködési lehetőséget. /Lehetőleg az SZDP-vel egyezkedjünk – ajánlja Markó Béla szövetségi elnök. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

2004. június 16.

Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) alelnöke és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke jún. 15-én megállapodott arról, hogy a két alakulat támogatja egymást a második választási fordulóban és bizonyos megyei tanácsokban közösen hozzák létre a többséget. Markó hozzátette, az RMDSZ a D.A. NLP–DP szövetséggel tárgyal azokban a megyékben, ahol nem tud együttműködni az SZDP-vel. /SZDP–RMDSZ megállapodás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./ Viorel Hrebenciuc közlése szerint Maros, Kolozs és Szilágy megyében biztosan együttműködés lesz az RMDSZ-szel, Maros megye tanácsának elnöki posztjára az RMDSZ számíthat és az RMDSZ kapja Kolozs megye tanácsának egyik alelnöki tisztségét. Markó bejelentette, hogy az RMDSZ Aradon és Kolozsváron támogatja a PSD polgármesterjelöltjét, ezért Szatmárnémetiben és Nagykárolyban a polgármester-választás második fordulójában a kormánypárt segíti az RMDSZ jelöltjeit. /B. E. L.: Markó: Aradért és Kolozsvárért Szatmárt és Nagykárolyt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./

2004. június 16.

Hagyományos mesterségeket tanítanak a Maros megyei Jobbágyfalván megszervezendő kézművestáborokban. A nyárádszeredai székhelyű Nyárádmente Kistérségi Fejlesztési Iroda vezetője, Gligor Róbert László munkatársaival együtt már évek óta azon munkálkodik, hogy a régió gazdasági megerősödését elősegítő tevékenységeket indítson útjára. Szász Csaba Levente Jobbágyfalván beindítja a vendégfogadás-üdültetés gyakorlatát. /Bakó Zoltán: Kézművestáborokat szerveznek Jobbágyfalván. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./

2004. június 18.

Idén második alkalommal folyósítja a magyar kormány a határon túli magyar családoknak azt az oktatási támogatást, ami a kedvezménytörvény alapján az anyanyelven tanuló, határon túli gyerekeknek jár. Jún. 17-én a Maros megyei Gernyeszeghez tartózó Körtvélyfáján Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke – Kelemen Atilla, Maros megyei RMDSZ-elnök, Frunda György szenátor, Kelemen Hunor parlamenti képviselő, a támogatást lebonyolító Iskola Alapítvány kuratóriumának elnökeke, valamint Incze Jenő gernyeszegi polgármester jelenlétében – személyesen adta át a kilenc gyermekes Nagy családnak a több mint 17 millió lejre rúgó oktatási-nevelési támogatást. A kilenc közül ugyanis öt gyerekük jogosult a segélyre. A szegényes udvar megtelt politikusokkal, újságírókkal. – Meghatódottan állok itt ennek a családnak az udvarán, mondta Bálint- Pataki József, ez a család kilenc gyerek nevelését vállalta, igen mostoha körülmények között, ez minden egyéb kommentárnál többet mond. A HTMH elnöke összegezte: az idén a magyar kormány több mint 4 milliárd forintot költ arra, hogy segítse a határon túl magyarul tanuló gyerekeket, fiatalokat. Ebben a ciklusban Erdélyből 89 ezer pályázat futott be, többgyerekes családoktól is, gyakorlatilag mintegy 130 ezer erdélyi magyar gyermek részesül ebből. Felvidéken 52 ezer igénylőre számítanak. Kárpátalján több mint 14 ezer, a Vajdaságban 15 ezer, Szlovéniában és Horvátországban kevesebb mint ezer-ezer a jogosultak létszáma. „A magyar költségvetés soha nem fordított ilyen nagy támogatási összeget a határon túli magyar közösségek megsegítésére", mondta Bálint-Pataki József. /(Máthé Éva): Érkezik az oktatási-nevelési támogatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2004. június 21.

Jún. 19-én – 36 év után – ismét önálló közigazgatási egység lett Koronka és Székelybós. Megjelent Virág György, a Maros megyei tanács elnöke, Burkhárdt Árpád alispán, Kelemen Atilla az RMDSZ megyei elnöke is. Az ünnepségen a Koronka szomszédságában épülő Sapientia Egyetem diákjai a magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozó szórólapokat osztogattak, adakozásra szólítva a helybélieket. /Simon Virág: Új útra lépett Koronka és Székelybós. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2004. június 22.

Az RMDSZ helyhatósági választásokon elért eredményei meghaladták a szövetség várakozásait és előrejelzéseit, nyilatkozta jún. 21-én Markó Béla. A szövetségi elnök szerint az etnikai szavazás nem szűnt meg, mégis történt valamiféle mentalitásváltás. Az RMDSZ legfeljebb húsz polgármesteri mandátumot remélt a második fordulótól, az eredmények azonban azt mutatják, hogy a szövetség 38 jelöltje került ki győztesen a megmérettetésből, így az RMDSZ-nek összesen 186 polgármestere van, ami 40-nel több mint 4 évvel ezelőtt. A szatmárnémeti polgármesteri tisztség elnyerése fontos győzelem, tekintettel arra, hogy a város magyar lakosságának számaránya 39-40 százalék. Hozzáfűzte: hasonlóan alakult a helyzet két kisebb városban is, a Bihar megyei Margittán és a Maros megyei Szászrégenben, valamint néhány községben, ahol a magyar lakosság nem alkot többséget, de a polgármesterválasztást RMDSZ-jelöltek nyerték meg. Markó elismerte, az RMDSZ kudarccal is szembesült az idei helyhatósági választásokon. "Nem sikerült megvalósítanunk célkitűzésünket Marosvásárhelyen", mondta. Hangsúlyozta, hogy Kolozsvár nem a kudarcokhoz sorolandó, hiszen Gheorghe Funar leváltása sikert jelent. Az RMDSZ jelöltje lett a befutó Sepsiszentgyörgyön, Albert Álmos, aki eddig is betöltötte a polgármesteri tisztséget. Székelykeresztúron Benyovszki Lajos diadalával gyarapodott az RMDSZ polgármestereinek a száma, a román többségű Szatmárnémetiben is eldőlt Ilyés Gyula győzelme. RMDSZ-jelölt kerekedett felül Szászrégenben Nagy András, és Margittán Pocsaly Zoltán személyében. akárcsak Nagykárolyban, ahol Bekő Tamás hódította el a szavazatok többségét. /Markó: Az etnikai szavazás nem szűnt meg. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2004. június 22.

Mindössze 30 százaléknyi a magyarság részaránya Szászrégenben, mégis Nagy András, eddigi alpolgármester, az RMDSZ jelöltje nyert. Az RMDSZ a 16 lehetségesből kilenc Maros megyei településen nyert polgármesteri széket a második fordulóban, ebből kiemelt jelentőségűnek tekintett a szászrégeni mellett a mezőcsávási és a vajdaszentiványi, emellett az RMDSZ jelöltje diadalmaskodott Gyulakután, Dózsa Györgyön, Nyárádgálfalván, Gernyeszegen, Mikefalván és Backamadarason. Ezzel az RMDSZ- polgármesterek száma 37-re növekedett Maros megyében. /(Máthé Éva): A helyhatósági választások második fordulója – Maros megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./

2004. június 22.

A Hargita megyei nyolcadikos diákok 74,84 százaléka vizsgázott sikerrel az elmúlt héten a kisérettségin, azaz a megjelent 4031 diák közül 3017-en értek el átmenő osztályzatot. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbben az idén is román nyelvből buktak meg. Hargita megyében, főleg vidéken, évek óta hiányzanak a szakképzett romántanárok. A legtöbb iskolában helyettesítő tanerők oktatják a román nyelvet és irodalmat. Az idei tanévben a 132 meghirdetett betöltetlen helyre csupán 22 szakképzett tanár pályázott. Maros megyében a kisérettségizők nyolcvan százaléka zárta sikerrel a vizsgát: a 6196 beiratkozott diák közül 6081-en jelentek meg, akik közül 4887-en vizsgáztak sikerrel. /D. Balázs Ildikó: A vizsgán elért eredmények alapján választhatnak iskolát a diákok. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

2004. június 23.

Szászrégenben Nagy András, Mezőcsáváson Szabó Levente, Mikefalván Szilágyi Sándor, Vajdaszentiványon Dani József, Lukafalván Iszlai Tibor, Gernyeszegen Incze Jenő, Backamadarason Csíki József, Nyárádgálfalván Karácsonyi Károly, Gyulakután Gál Sándor lett RMDSZ színekben a polgármester, s ezzel a helyhatósági választások második fordulójában szerzett újabb kilenc mandátummal 37-re emelkedett a megválasztott RMDSZ-es polgármesterek száma Maros megyében – összegezte a tényállást dr. Kelemen Atilla, a szövetség megyei szervezetének elnöke. Veszteség az RMDSZ-nek volt például Küküllőszéplak, ahol a belső viszályok miatt nem lett RMDSZ-es polgármester. Balavásáron az eddigi RMDSZ-es polgármester indult független jelöltként és nyert az RMDSZ mostani jelöltjével szemben. Maros megyében 2000-ben az RMDSZ-nek 29 polgármestere volt, 2004-ben 37 tisztséget sikerült megszereznie, a négy évvel ezelőtti 40 alpolgármesterrel szemben ma 47 alpolgármestert tudhat magáénak a szövetség; 459, azaz 14-gyel több a megye önkormányzataiban tevékenykedő tanácsosok száma, összességében pedig 558 RMDSZ-es képviselő van a megye helyhatóságaiban. Országosan az RMDSZ most 185 polgármesteri helyet szerzett meg, a 2000-es 148-cal szemben. /(Bögözi Attila): Szászrégen mint trófea. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

2004. június 25.

A Magyar Polgári Szövetség jún. 24-én Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján Tőkés András, az MPSZ Maros megyei elnöke rámutatott, a választásokon várakozáson alul szerepelt a Polgári Szövetség, azonban huszonhat helyi tanácsosjelöltből tizenkettőnek sikerült bejutni a tanácsba. Az RMDSZ marosvásárhelyi, sikerként elkönyvelt választási eredményei inkább kudarcként értékelhetők. Tőkés András szerint a Magyar Polgári Szövetségnek a jövőben pártként kell működnie. /-demeter-: "Az MPSZ-nek pártként kell működnie". = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./

2004. június 25.

Jún. 23-án a nyolcadik Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye volt a díszpolgárok avatása valamint a Pro Urbe díjak adományozása. Idén hét díszpolgári címet osztottak ki, hármat magyar, négyet (közülük egyet post mortem) román nemzetiségű személyiségeknek. Az idei három magyar nemzetiségű díszpolgár: Fülöp G. Dénes nyugalmazott lelkész, Kerekes Tóth Erzsébet és Virág György politikus. Rájuk büszke lehet a város. Fülöp G. Dénes, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze. 1956-ban politikai elítéltként 11 év szabadságvesztésre ítélték, miből hetet börtönben töltött. A Vártemplom lelkészeként több mint húsz évig szolgálta a közösséget. Nevéhez fűződik több intézmény alapítása, mint a Lídia gyermekotthon, egy öregotthon, az idegen nyelvű népfőiskola, valamint a Kántor- Tanítóképző Intézet, a többgyerekes családok önsegélyző egyesülete (mely szervezet országos elnöke), az utcagyerekeket támogató alapítvány, de nyugdíjasként is felelős szerkesztője még a Vártemplom gyülekezeti lapjának. Kerekes Tóth Erzsébet 1954-58 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál volt színésznő. 1958-85 között a Maros Művészegyüttes szólistája, ahol rövid ideig igazgatói tisztséget is betöltött. Nyugdíjazása után a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület elnökeként széleskörű jótékonysági tevékenységet folytatott. Virág György, a Maros Megyei Tanács (napokban visszavonuló) elnöke 1992-től megyei tanácsos, egy évvel később a megyei tanács alelnöke. 2000 – 2004 között a testület elnöki tisztségét töltötte be. Pro Urbe kitüntetésben részesült: Györffy Ilona, Hans Hoogevern, Kathy Tedd és Pomogáts Béla. /(Bögözi Attila): Díszpolgári címek, Pro Urbe díjak a Marosvásárhelyi Napokon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./


lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 1621-1648




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék